Remi & Kirk

New York City Police Department
Ebben a hol hűvös, hol esős, hol izzasztó időben még jó is egy megbízható, állandó klímás helyiségben rostokolni. Persze nem jókedvemből jöttem a Staten Island rendőrkapitányságára. Hívtak. Próbáltam érdeklődni, hogy miért keresnek, miről kell beszélni, de semmi. Egy rendőr barátomat is megkérdeztem, diplomatikusan annyit mondott, hogy nem lát bele mindenbe, de eddig úgy néz ki, hogy nem vagyok bajban. Igazából nem ismerem annyira, hogy megmondaná-e, ha mégis bajban lennék. Igyekszem vidáman és nyugodtan állni a kérdések elé, amiknek a témájáról fogalmam sincs.
Az ügyeletes tisztnél vagy nem tudom, milyen rangban lévő kedves, fekete hölgynél bejelentkeztem, kitöltöttem a kitölteni való űrlapot, személyit mutattam, jogosítványt (pedig azt nem is kérték) és már a váróban ülök. Van itt egy idős hölgy köntösben, aki nagyon gyanúsan méreget engem. Nem olyan arckifejezést vág, amit látva szívesen elbeszélgetnék vele. Inkább körbenézek, pedig itt nincs sok látnivaló. A vizes tartály félig van, mellette a kosárban eldobált poharak halmozódnak. Egy-kettő mellément és épp nem járt erre a takarító, hogy összeszedje. A kényelmes bőrülés zöld színe és a falak halovány vajsárgája rám nyugtató hatással vannak, pedig ezeknek a színeknek nem ez a célja. A mennyezetről lógó lámpák szinte teljesen fehér fénye kissé elálmosít. Az éjszaka is hosszú volt, inkább ezért ásítozom. Fotókat szerkesztettem, effekteztem és annyira belejöttem, hogy nem akartam félbehagyni.
- Nem maga az indián Hobokenből? - szólal meg a rekedtes hangú néni és kérlelhetetlenül bámul engem.
- Parancsol? - kérdezek vissza, mert nem igazán jöttem rá, miről van szó.
- Abból a sorozatból, ami a horgászműsor előtt van. Nem szeretem a maga indiánját! Udvariatlan, koszos és senkit nem tisztel!
- Azt hiszem, hogy össze tetszik keverni valakivel. Játszottam sorozatokban, de indián szerepet sosem osztottak rám. Nem vagyok az a Csingacsguk-alkat.
Egy iskolai farsangon öltöztem indiánnak, de az nem Hobokenben volt, hanem Vancouverben és nem sorozatban, hanem a való életben. A hölgy még gyanúsabban vizslat. Nem tudom, hogy a valódi őslakosokkal is baja van-e vagy csak a tévés élményeinek tett keresztbe egy szereplő. A szemöldökömmel kérdezem, hogy most hol is tartunk, de válaszként csak a néni szigorúan tartott, alaposan kiszedett szemöldökei néznek velem szembe.
Nagyon várom, hogy megérkezzen a nyomozó, aki ide hívott. Nem leszek vele se udvariatlan, se tiszteletlen, koszos pedig alapból nem vagyok. A cipőtalpamra vetek egy pillantást. Ajjaj, egy rágógumi! Körülnézek, mivel tudnám lepiszkálni. Amilyen szerencsém van, pont akkor fog betoppanni a fakabát, mikor bénáskodom a ragacsos anyaggal.

Lássuk milyen csodás napunk lesz mikor arra ébredtem, hogy van legalább tizenhárom nem fogadott hívásom. Hm. Csodálatos, abból egy olyan van, amitől még a vér is meghűlt bennem. Bradford. Elaludtam. Az egyetlen szabálya az, mindig az újonc van ott előbb, a legjobb kocsit választja és természetesen kitakarítva, lemosva várja a felettesét. Csak a gond, hogy nem veszi észre, hogy nem vagyok újonc én igen is már nyomozó vagyok, akinek bűnözőket kéne lecsuknia, nem pedig parkolócédulákat dobálni. Felsóhajtva a reggeli rutinomat felgyorsítva a kocsiba ittam meg a kávét. Mikor beérek Bradford csak az ujját mutatva jelzi, hogy vágódjak be hozzá az irodába. Néma csöndben végig hallgatom, hogy a létrán újra felfelé kell haladnom és nem ott folytatom, ahol Chicagoban abba hagytam. Még szép, de attól, hogy késtem tizennégy percet még nem kéne leorrolnia. Na mindegy, mikor végzet a levegő nélküli lecseszésével gyorsan az asztalom felé vettem az irányt, csak még megigazítottam a fegyveremet az oldalamon. Mikor elhaladt mellettem egy tényleges újonc és közölte, hogy várnak rám. Valami nagyon izgulós pasas. A kihallgatók felé vettem az irányt, miközben lófarokba kötöttem a hajam és megálltam a most már ismerős figura mellet.
- Üdv, köszönöm, hogy befáradt. Remington Walsh nyomozó vagyok. - nyújtottam a kezem felé és közben már keresgéltem is a legtávolabbi üres szobát, ahol négyszemközt tudok beszélgetni. Ugyan is, meg akarom mutatni, hogy nem vagyok újonc és ehhez ha le kell paktálnom az ördöggel akkor le kell. Még ha az egy újságíró vagy fotós is egyben. Bár nem sokat tévedek, hiszen a média görbe tükröt mutat a  világnak.
- Kérem kövessen. Arra azért kíváncsi lennék, hogy elhozta a gépét? - érdeklődve lépdelek a szoba felé, azt még hallhatja bárki, de a többit nem. Nem titkolózom, nem épp titkos a küldetés. Viszont kell valami, amitől úgy érzem egyenrangú vagyok az itt jelenlévőkkel. Bradford igen csak elvetette a sulykot mikor újoncnak rakott be. A bőrdzsekimet a szék háttámlájára tettem és helyet foglaltam az asztal egyik felébe, míg mutattam a szembe lévő székre, hogy foglaljon helyet.
- Ez egy rutin beszélgetés lesz, nem kell aggódnia. Csak ez a legnyugodtabb hely, ahol tuti nem ront ránk senki és a kinti hangzavar is esetlegesen szűrve hallatszódik. Arra szeretnék rá jönni, hogy mit is látott pontosan, hogy van valami, amivel az én ügyemet előre lendíti? - egy üveg vizet veszek elő, amit áttolok az asztalon. Hiszen a víz megnyugtatja az embereket és oldja a feszültséget. Valamivel el kell szórakoztatnom őt, hogy ne érezze magát bűnösnek. De majd csak kiderül, mit vétet. Aki ennyire izgatott, mint ő az titkol valamit. Én pedig rá akarok jönni. Imádom a munkámat, hiszen mindenkinek van valami titka. Én pedig ki fogom nyomozni micsoda.

Remi & Kirk

New York City Police Department
Nagy nehezen sikerül megszabadulnom a rágógumitól. Valamennyi maradt belőle a cipőm talpán, de az már nem zavar annyira, hogy piszkáljam. A néni most már kicsit magába fordult, de egy-két kósza pillantást még vet rám. Nem kívánom senkinek. Komolyan, utána fogok nézni a hobokeni indiánnak!
- Jó napot kívánok!
Hatalmas örömmel fogadom a lófarkas rendőrnőt. Irtó hálás vagyok, hogy a szigorkodó asszonytól megment. Két kézzel szorítom meg a kezét.
- Kirk Kotzebue.
Tisztában vagyok vele, hogy semmi szükség a bemutatkozásra, mert engem hívott és én jöttem. Ráadásul ismerhet is innen-onnan. Szóval csak formaság, udvariasság, nekem viszont ezek fontosak.
- Jövök, jövök - motyogom neki, miközben hátra-hátrapillantgatok.
El tudtam volna képzelni az idős hölgyről, hogy követni fog, de végül csak a szemeivel teszi. Ahogy látókörön kívül kerülünk, kifújom magam.
- Huh, kisasszony, az adósa vagyok! A néni ölni tudni a szemeivel. Egyébként ez nem az Életvédelmi Osztály lesz, ugye?
Lehet, hogy nem így hívják a gyilkosságiak szekcióját, de ez jutott eszembe. Körül is nézek, hogy mi van kiírva.
- Hogy? A gépemet? Elnézést, azt nem. Próbáltam érdeklődni, hogy miről is lenne szó, de senki nem mondott semmit. Gondolom, ez a rend, így viszont fényképezőgép nélkül érkeztem. De ha lesz ideje a...kihallgatás után, akkor jöjjön el és talán megtaláljuk, amit keres.
Nem maffiatalálkozókról vagy extrém pornóforgatásokról tartok képeket a masinámon vagy a számítógépemen. Egyáltalán semmi titkolnivalóm nincs otthon. A múltamban van, de az más dolog.
Megnézem azt a bőrdzsekit. Vagány, ahogy a nő is annak látszik. Eddig még nagyon hivatalos, sőt kedves. Csak egyszerűen látni benne az erőt, amire egy rendőrnek nyilván szüksége van.
- Jaaa! De jó! Már most megnyugtatott! Azt hittem, megint feljelentettek valami hülyeséggel. Az egyik szomszédnak ez a hobbija és alig van a házban, aki még nem került sorra.
Nem kezdem el mesélni, hogy a bagós ötvenes fickó milyen fals történeteket adott elő a lépcsőház összekenéséről, engedély nélküli építkezésről, zajongásról. Füstös Simon unatkozó és megkeseredett ember, aki nagyon nem találja a helyét az életben, cserébe másokét keseríti meg. Én viszont igazán megkönnyebbültem, a mellkasom leenged, a vállam is, derültség ül ki az arcomra. Már nem jöhet semmi kellemetlenség.
- Hol láttam mit? Szívesen válaszolok bármire, mert sok helyen megfordulok és a memóriám is viszonylag jó, de nem ismerem az Ön ügyét, amit előre kéne lendíteni.
Izgalomba hoz, hogy segíthetek megoldani egy nyomozást! Ilyenben még nem volt részem. Kihallgatásban már igen, főleg koholt vádakkal, hála Füstös Simonnak. A vizet arrébb teszem, hogy ne legyen útban és ne verjem le. kíváncsian figyelek, hogy milyen helyszínről van szó és mit kellett látnom. A fiatal hölgy arcát figyelem kedves mosollyal és előredőlve, kezemet az asztalon nyugtatva, bátorítóan bólogatok, pedig erre egyáltalán nem szorul rá.