-Lisa ne csináld már ezt! Mindenki minket néz!-Jóízűen felnevetek barátnőm produkciójára. Mindig is szeretett szerepelni, felhívni magára a figyelmet. Ebben teljesen ellenkezőek vagyunk, de mégis annyi közös van bennünk, hogy akár testvérek is lehetnék, ha nem lennének azok az egyértelmű külső jelek, amik cáfolnák ezt a tényt. Az iskola udvarán az egyik fa alá telepedtünk le az ebéd szünetre. Számunkra ez a törzshelyünk. Messze a sok bolond iskolatársunktól. -Már farkas éhes vagyok szóval tedd le azt a hatalmas seggedet és mutasd mid van.-Mondom neki komoly ábrázattal, majd csak elvigyorodom miközben én is kipakolom a nagyim által készített ebédet. Tudják nagyon jól, hogy mi ketten mindent megosztunk egymással, így már automatikusan két adagot pakolnak nekünk. Egyik közös pont bennünk, hogy imádunk enni és az a szerencsénk, hogy ez cseppet semlátszódik meg rajtunk. -Te jó ég, de jól néz ki. Anyukád megint kitatt magáért. Esküszöm az a nő egy szent. Nem elég, hogy el kell viselnie a bolond gyerekeit, de még ilyen mennyei kaját is készít.-Bele is kóstolok hezitálás nélkül. Egy pillanatra behunyom a szemem és csak élvezem az ízeket a számban. Nem mintha nekem okom lenne panaszkodni. Nagyim szintén istenien főz. A kedvemért rengeteg japán ételt is megtanult. Egyszer volt eddig szerencsém kiutazni Japánban és sok félét megkóstoltam, de egyik sem versenyezhetett azzal, amit nagyi csinált. -Figyelj márakkor áll a hétvége?-Nem túl illendően, teli szájjal teszem fel neki a kérdést neki. Nem vagyunk egymás között szégyenlősek. Nem játszuk meg magunkat. Láttam én már őt koszos pólóban, lyukas zokniban, ahogyan ő is látta a kupis szobámat.Nah igen néha a lányoknak is megengedhető az ilyen.
Bizalmasan a vállára teszem a kezem Thomasnak. - Figyelj. Odaadom a Barca összes kártyáját, ha megteszed. Csak két percről van szó - nézek a szemeibe, szuggerálva. Nem fűlik a fogam, hogy megváljak a kártyáktól, de Lisát levakarni lehetetlen Erinről, nekem pedig nincs szükségem közönségre. Megy egyedül is beégetni magam, ha esetleg Erin nemet mond. - Oké - von vállat. - De kérek előleget! Rámeredek. - Te most viccelsz? Honnan az égből szedjek elő lapokat a csomagból? Varázsoljam ide, vagy mi? - Arra gondoltam, ami a pénztárcádban van. - Hogy mit? - Na, azt nem! Azt már nem! Azt nem adom! Csakhogy szedelőzködik. - Oké-oké! Megkapod! - Emelem fel a kezem, s Johnra nézek, mintha meg tudna menteni a fájdalomtól, ami most következik. A kabátom belső zsebéből kiveszem a pénztárcámat, s kinyitom. A belső rész tartójából kihúzom a Jedi kártyát. Ritka daraba, szignózott. Úgy adom oda neki, mintha a fogam húznák. - Áll az alku! - Kikapja a kezemből, győztes vigyorral, s eltűnik. Mélyet sóhajtok, megigazítom a kabátom. - Drukkolj - nézek Johnra, s a torkomban dobogó szívvel indulok el. Keresnem sem kell, merre vannak, legtöbbször oda telepednek, az alá a fa alá, ahová most éppen tartok. - Sziasztok! - Az utóbbi időben hosszabban hordom a hajam, meguntam a rövidet, de arról elefeledkeztem, hogy így minduntalan a szemembe lóg a hajam. Vagy az arcomba. - Lisa, Thomas... - veszek még egy nagy levegőt, hogy legyűrjem a gombócot a torkomban. - Thomas vár a hátsó bejárati ajtónál - menj Lisa, menj, kérlek! Zavaromban, és mert nem tudok mit tenni a kezemmel, nekitámaszkodom tenyéréllel a fának. Nem tudok azzal betellni, hogy milyen szépek a szemei Erinnek... - Öhm... - zavartan kapom le a pillantásomat a szemeiről, mintha az, ami a cipőm előtt van, sokkal jobban lekötne most. - Úgy hallottam, nincs, aki elkísérne az iskolabálba - fú, Dan, ez aztán marha jó egy kezdés! Úgy el fog hajtani, mint a fene!
A kaját szokásunkhoz híven hamar elpusztítjuk és még egy szem rizs sem marad a tányérokban. Viszont a desszert még csak most jön. Általában arról én szoktam gondoskodni. Szeretek sütni, alkotni. Kikapcsol és teljesen más állapotba kerülök. Nem foglalkozom olyankor mással. Nem is szeretem, ha akkor körülöttem mászkálnak. Nagyi és Lisa is megtanulta már ezt és ilyenkor inkább magamra hagynak. -Erin már megint kitettél magadért. Hogy van ennyi energiád és türelmed? Neked tényleg cukrásznak kéne menned!-Azzal el is veszi az egyik muffint és már bele is harap. Csak miután véleményezte azt veszek én is egyet és kóstolom meg az alkotásomat. Hmmm ez valóban finom. De sose mennék cukrásznak. Én a szeretteimnek szeretek sütni. Félek a nagy üzemű cukrászdákban megutálnám az egészet, hisz elveszítené azt, amit olyan nagyon szeretek benne. -Basszus Lisa! Ne nézz oda, de Dan pont felénk tart.-És persze ő azzal a lendülettel hátra is fordul, felpattan a földről és széles vigyorral köszönti őt. -Hello Daniel! Hát micsoda meglepetés! Pont rólad beszéltünk! Értem én, hogy valami újra vágytál, de most tényleg? Mi ez a lobonc a fejeden Daniel? Úgy nézel ki, mint egy züllödt rock sztár. Nem illik hozzád.-Meg is piszkálja a haját, majd csak felnevet és felém kacsint egyet. Én csak intek neki egy sziát kissé zavarodottan és eltátogok felé a bocsánatot Lisa miatt. -Thomas? Mégis mit akarhat az a lökött?-Bár úgy tesz, mint akit nem érdekli, mégis szinte mindenki tudja, hogy bejön neki Thomas. -Jól van galambocskáim. Itt hagylak titeket, de figyelmeztetlek Daniel! Ha megeszed az összes muffint a halál fia vagy.-Majd aztán kezébe is vesz egyet és azzal a lendülettel el is tűnik. Én meg csak mosolyogva rázom meg a fejem, majd tekintetem Danre téved. -Ne haragudj miatta. Szerintem jól áll.-Mármint a haja. Zavarodottan fésülöm az arcomba lógó tincseket a fülem mögé. Éppen megkínálnám őt az édességgel, mikor szóba hozza az iskolabált. -Öhm igen, jól hallottad. Azt terveztük Lisával, hogy majd elmegyünk együtt… Bár van egy olyan sejtésem, hogy neki végül Thomas lesz a párja. Akármennyire is próbálja leplezni nagyon is egyértelmű, hogy odáig van érte. De akárhányszor rákérdezek mindig hevesen tiltakozni kezd, amit nem is értek. Szerintem jó párost alkotnának.-Szélesedik ki a vigyorom. Néha megfeledkezem magamról és csak úgy ontom a szavakat.
Először úgy veszem, hogy jófej akar lenni, aztán rájövök, hogy a szokásos dög arcát adja Lisa. Az ilyen embereket hamar kilövöm az életemből, legyenek pöcsfejek másokkal, ontsák a mérgüket a tükörképükre minden reggel. Így aztán ahogy folytatja, ugyanazt a testtartást veszem fel, mint az övé. - Hello Lisa! Hát, micsoda nem meglepetés! Pont nem akarok rólad beszélni. Értem én, hogy valami újra vágytál, de most tényleg? Mi ez a mocsos száj, ami ömlik belőled, Lisa? Úgy hangzol, mint valami mosdatlan szájú színésznőcske. Illik hozzád - ahogy hozzám érne, én bizony elvezetem a kezét, s megfogom a csuklóját is, érezze a törődést, de aztán csak ellököm a kezét, na, nem erősen, de elvezetem. Nem lépek el, ne érezze azt, semennyire, hogy fölényben lenne. Mert nincs. Lepereg az egész rólam, s ezt látni is. Hirtelen tűnik el a félszegségem belőlem. - Ezek után? Fogalmam sincs, mit eszik rajtad - vetem oda. Alapvetően kedves, és figyelmes vagyok, mert úgy nevelkedtem, hogy figyeljek oda másokra. Csakhogy ott sem bírják az olyanokat, mint Lisa. Hamar kívül találja magát a segítség körön, hacsak nem változik. És ez így jó. Senki sincs fentebb, vagy lenne jobb másoknál. Ázsiai tiniként meg megtanultam kezelni az olyan beszólásokat, mint Lisáé. Nem adom a szokásos eltűröm képet. Tered adok magamnak, s ezt az iskolában is tudják. Ebből is látni, hogy Lisa ostoba és vak, s Erint egyáltalán nem érdemli meg. Ahogy azonban Erin felé fordulok, Lisa, a válaszával együtt levegővé válik a számomra, látványosan hátat is fordítok neki, Erin felé fordulva. - Köszi - Lisa levegővé vált, így csak a hajamra adott válaszra reagálok, immár megint gombóccal a torkomban. - Nem érdekel Lisa mit tesz - vonok flegmán vállat. Nem szólhatok bele senki barátkozásába, a véleményem attól még megvan egyes jellemekről. - Engem... engem az érdekel, hogy ... volna kedved velem jönni a bálba? - Kapaszkodok a fába, mintha attól reménykednék támaszt.
Meglepetten pislogok Dan reakciójára. Eddig ezzel az oldalával nem is találkoztam még. Velem mindig is nagyon kedves, vicces és jó vele beszélgetni. De tény Lisa nem egy könnyű eset. Szereti az emberek vérét szívni… Viszont nem mindenki vevő rá, ahogyan Dan sem az. De egyikőjüket sem féltem. Elég erős jellem mind a kettő. Meg tudják magukat védeni. Nem szólok közbe csak fülelek. Csak mikor befejezték a beszélgetést dícsérem meg Dan haját. Bár igaz a rövid haj is jól állt neki, de szerintem ebben még dögösebb. Lisatól egy intéssel elköszönök, majd a fánál ácsorgóra pislogok, aki a bálról érdeklődik én meg mindenről beszélek, csak magamról nem, de végül felteszi nekem A kérdést. Már eljutott a hír hozzám, hogy engem szeretne elhívni a bálba, de igyekeztem nem túlságosan beleélni magam a dologba, hisz az iskolában előszeretettel terjesztenek hamis pletykákat is. Viszont ez nagyon is úgy tűnik, hogy nem volt az. A szívem hevesen kezd el kalapálni, az arcomon elterül egy széles mosoly. Nem vágom rá rögtön a választ. Szépen felállok a földről, oda sétálok hozzá, majd ha engedi egy puszit nyomok az arcára és csak utána nyitom szóra számat. -Nagyon örülnék neki, ha veled mehetnék.-Vallom be neki őszintén a dolgot továbbra is vigyorogva, mint egy bolond. Most legszívesebben táncra perdülnék a boldogságtól, de vissza fogom magam egyelőre. A francba! Semmi göncöm nincs a bálra. Eddig úgy voltam vele nem rittyentem ki magam túlságosan, jó lesz az egyik csinosabb ruhám, de most mégis csak Daniellel megyek! Nem vehetek fel akármit. Ma el kell mennem a plázába. A szemeit fürkészem majd hirtelen kapom el a tekintetem a föld felé. -Öhm kérsz muffint? Én sütöttem.-Le is hajolok a dobozért, amit felé nyújtok. Most csak csokisat csináltam. Nincs rajta semmi máz, csak egy kis mogyorókrém töltelék van benne.
Kezdőlap
