A tegnapi gig a lagzin egész jól sikerült, a bandával feldobódva hagytuk el a helyszínt, és ültünk be a kisbuszba. Ám ahogy közeledtünk Brooklyn felé, úgy változott meg a hangulatom fokozatosan. Ott ment félre a dolog, amikor a fiúk elkezdtek tréfálkozni arról, hogy mi is történt a legutóbbi esküvős fellépésünkkor, nekem meg csak azon járt az agyam, hogy akkor arra még Stacie is elkísért bennünket. Akkor még együtt voltunk, napokkal később siklott félre minden. Én szakítottam vele, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem most nem nehéz. Aztán mielőtt hazaértünk volna, még egy üzenetet is kaptam a fatertól. Kábé évente kétszer ír rám valami mondvacsinált ürüggyel, de akkor garantáltan lehúzza a kedvem. Le kellene tiltanom, teljesen kizárni az életemből, de erre nem vagyok képes. Úgyhogy ilyenkor több-kevesebb sikerrel azzal nyugtatom magamat, hogy több ezer kilométer távolság van közöttünk, és időnként egy-egy üzenettel igazán nem árthat nekem. Persze a srácok is észrevették, hogy a jókedvem mélyrepülést vett, aztán ők is elcsendesedtek sorra. Ettől meg természetesen még bűntudatom is lett.  

De ha azt hittem, hogy a mai napom majd jobban alakul, vagy hogy jobb lábbal kelhetek fel, hát tévedtem. Bár Andy megtett mindent, hogy javítson a helyzeten, és egyrészt, igen, baromi jó barát, de másrészről meg az ő hibájából csesződött el minden. Tudom, hogy szükségem van rá, mert egyedül nem menne, de néha erősen megkérdőjelezem a saját döntésemet, hogy őt állítottam a Ryo élére. Néha akadnak zseniális üzleti ötletei, máskor meg a csőd széléről kell felrángatnom magunkat. Az idiótája ma estére leszervezett egy koncertet egy feltörekvő helyi együttessel, akiért a környékbeliek egyre jobban odavannak, ezért a közösségi média alapján már napok óta nagy volt az érdeklődés. Épp csak arra felejtett el visszajelezni a bandának, hogy hány órára is várnánk őket, ezért végül majdnem lemondták. A fél napom ráment arra, hogy utánuk rohangáljak, és egyezségre jussak velük, de csak 11 után tudnak majd beugrani pár számot előadni, szóval úgy tűnt muszáj lesz egy előzenekart is keríteni, aki addig is tartja a frontot. Ami már persze ilyen rövid időn belül, vasárnap estére aligha jöhet össze. Szóval a többiek rábeszéltek, hogy ma este is lépjünk színpadra, Andy meg nem győzte hangsúlyozni, ez mennyire rám férne, amiben egyrészt igaza van, de másrészt meg... Uh! Egész nap másra sem vágytam, minthogy elhúzzak haza, eltűnjek kicsit a világ elől. De ez már csak egy ilyen nap.

Ami azt illeti, miután a koncertünknek vége, ismét egész jó hangulatom lesz. És a mai nap során talán először, de újra mosolygok. Andy elégedetten vigyorog rám egy “én megmondtam” arckifejezéssel, mire muszáj a gyomrába küldenem egy balegyenest. Persze csak olyan testvériesen.
- Inkább húzzál el, és hozass egy-egy sört mindannyiunknak! Gyökér! - szólok rá, miközben leteszem magam a többiek mellé, akik már egy bokszban terpeszkednek. Azért fejben emlékeztetem magamat, hogy reggel órát tartok, egy vagy max két sör lesz a limit.
- De hideg legyen! - szól utána Simon, mielőtt rácuppana az aktuális, két napos csajára. Épp megérkeznek az italok, és magamhoz veszem az egyik üveget, amikor a pultnál kiszúrom a kissé tanácstalan tekintetű Emmát. Hát persze! Adam mondta, hogy valamelyikük ma beugrik a tegnapi fizetségünkkel.

- Szia! - furakodom hozzá közelebb a tömegen át. - Engem keresel? A pasidat hol hagytad? - érdeklődöm, de persze csak ugratom. Jól tudom, hogy Adammel nincsenek együtt, bár sokan ezt hiszik róluk. Vagy... hát sosem tudhatom, nem igaz?

Jaxon & Emma

Adam és én néha kifejezetten érdekes munkamegosztásban dolgoztunk. Ha esküvőszervezésről van szó, az emberek lelki szemei előtt valószínűleg tízből kilenc alkalommal egy nő jelenik meg. Épp ezért talán mindenki azt gondolja rólunk, hogy míg én intézem az ügyfelekkel való megbeszéléseket és találkozókat, addig Adam keres és tesztel új éttermeket, beszállítókat, hallgat meg zenekarokat és énekeseket, akikkel a jövőben együtt dolgozhatunk. Ehhez képest mi részben úgy oldottuk meg a dolgot, hogy felosztottuk egymás között a feladatokat - Adamé minden, ami az üzleti háttérhez szükséges, az enyém pedig minden, ami kreatív -, részben pedig bele-bele nyúltunk ugyanabba a témába is; történetesen a nagy napok szervezésébe és levezénylésébe. Az egész helyzet akkor vált igazán kaotikussá, amikor az üzlettársam egy-egy költségvetés tervezésénél végig az irodában ült, míg én egyik helyről a másikra tepertem, hogy minél több dolgot elintézhessek egy nap alatt.
Praktikus lett volna, ha rendelkezem ehhez egy autóval, ami ugyan költség nekem és a cég számára is, de közlekedés szempontjából időt tudtam volna spórolni magamnak - illetve sok-sok kilométert, amit az évek alatt már megtettem valamelyik magassarkúmban. A dolog egyedül ott hibádzott, hogy hiába rendelkezem jogosítvánnyal, gyakorlatilag azóta nem ültem volán mögé, hogy megbetegedtem. Utólag már lett volna rá lehetőségem, de valamiért kialakult bennem egyfajta félelem a vezetés iránt, amit azóta sem sikerült leküzdenem. Sosem voltam viszont az a típus, aki túlságosan kétségbeesne egy ilyen dolog miatt, vagy aki elvárná, hogy mások szolgálják ki ilyen téren. New York egyébként is híres volt  taxijairól, én szimplán azok közé tartoztam, akik a szokásosnál is jobban kihasználták ezt a szolgáltatást.
A mai valamelyest rendhagyó volt, nem ifjú párral való találkozóról, de még csak nem is egy kipróbálandó étteremről volt szó. Tudtam hová érkezem, arra viszont nem számítottam, hogy mennyien lesznek és hogy én ennyi ember között nehezen fogom megtalálni azt az egyet, akit történetesen keresek. Ilyenkor jött volna jól Adam, aki hozzám képest egészen zsiráfnak számított, ami a magasságát illette; ő körül tudott volna nézni helyettem is. A legegyszerűbbnek azt tartottam, hogy ha bolyongás nélkül szimplán megkérdezek valakit a pult mögött Jax hollétével kapcsolatban, de még addig sem jutottam el, hogy a pultos épp rám figyeljen, amikor meghallottam az ismerős hangot. Az arcomra rögtön mosoly telepedett, így pillantottam fel egészen jókedvűen a férfira.
- Szia! Egészen félelmetes vagy, épp most gondoltam rá, hogy hogy a fenébe foglak megtalálni, erre megjelensz... - Nevetve emelem meg az egyik szemöldököm, szinte várom, hogy valamilyen válasza is lesz az én költői kérdésemre.
- Szerintem Adam nem is szeretne az lenni - jegyzem meg legalább olyan határozottan, mint ahogyan a kérdés érkezett. Erről az üzlettársam nyilván nem lett megkérdezve, ráadásul azokon az esküvőkön, ahol véletlenül tényleg egy párnak néznek minket Adam jellemzően nem hárít, ha szóba kerül ugyanez... Viszont én mindig is úgy gondoltam, hogy jobbak vagyunk üzlettársakként, mintsem hogy a végén bedőljön az egész a magánéletünk miatt. - A mocskos anyagiak miatt vagyok itt. Adam elvileg ide szólt... - Derűs kifejezéssel az arcomon jelentem ezt ki. Talán nem a legkézenfekvőbb nyilvánosan ilyen dolgokkal dobálózni, de hiszek benne, hogy lévén Jaxon a hely tulajdonosa, így nem fogja rám hívni a rendőröket.
- Kár, hogy nem értem ide hamarabb. Azt pletykálták, hogy nagyon jók voltatok. - Ezzel persze én magam is tisztában voltam, hiszen nem egy alkalommal halottam már őket játszani valamelyik esküvőn, amit mi szerveztünk Adammel.

öltözék | 541 | ☆

Mi sem tudja jobban helyrehozni a napok óta elcseszett kedvemet, mint egy kis zenélés? A Stacie-vel való szakításunk óta nem igazán találom a helyemet, és időről időre azon kapom magam, hogy a profilját nézegetem, vagy a régi üzeneteinket, újra és újra kísértésbe esve, hogy írjak neki, és rendbe hozzuk a dolgokat. De a vége mindig az, hogy zsebre vágom a telefont, vagy valahová messzebbre, hogy biztos ne érjem el. Nem véletlenül vetettem véget a kapcsolatunknak. Az, hogy hiányzik a csaj, már nem változtat semmin. A zenélés és a haverok viszont igen. Még ha néha jól fejbe is csapnám őket. Andy miatt például ma egész nap bizsergett a tenyerem, és nem egyszer szívesen leütöttem volna amiatt, ahogy elszúrta a bár esti programját, vagy a rendeléseket. Azzal kapcsolatban viszont nem tévedett, hogy odafent a színpadon újra kicsit magamra találok majd. Az megint más kérdés, hogy utána már azért rontottam volna neki, hogy letöröljem az arcáról a “na ugye, én megmondtam” kifejezést. Már-már meg is könnyebbülök, mikor megpillantom Emma Newtont a pultnál, aki valószínűleg azért jött, hogy tisztázzuk a tegnap esti melót, úgyhogy fél másodpercet sem habozok, hogy faképnél hagyjam-e az önelégült képű Andyt.

- Félelmetes? - emelem meg a szemöldököm, de közben elmosolyodom. - Nem olyan nagy varázslat, csak tudod, már elég jól ismerem a helyet, meg a gyakran betévedő, ismerős törzsvendégeket, hogy könnyedén ki tudjam szúrni, ha valaki tanácstalanul álldogál a pultnál - rajzolok kört az ujjammal a levegőben a Ryo-ra utalva, aminek nincs olyan zuga már, amit ne ismernék, mint a tenyeremet. - De ha neked jobban megfelel az a magyarázat, hogy egy boszi vagy, aki a puszta akaratával megidézett engem a semmiből, én azt is elfogadom– teszem végül hozzá lazán elnevetve magam, és a számhoz emelem a sörömet egy korty erejéig.  

- Nem szeretne? Fejre ejtették a csávót kis korában, vagy mi? - húzódik mosoly ismét a számra, arra utalva, hogy Adamnek valószínűleg súlyos gondok lehetnek az agyában, ha nem akar Emma pasija lenni. Persze csak tréfálok vele, de tagadhatatlanul elgondolkodtató a dolog. Csinos lány, okos, talpraesett, és sülve-főve együtt vannak, látszólag jól kijönnek, nehéz lenne magyarázatot találni arra, miért is akarná Adam távol tartani magát tőle. De persze ha egyszerűen csak nem kevernék a munkát az élvezettel, én azt is meg tudnám érteni. Sőt, tiszteletreméltó. Nem véletlenül próbálom Andy-t leszoktatni én is arról, hogy megkörnyékezze a pultoslányokat.  

- Jaja, szólt, hogy egyikőtök beugrik majd. Ha szeretnéd, átmehetünk az irodámba, ott csendesebb. De ha nem sietsz nagyon, maradhatunk itt is, és meghívnálak egy italra. Mit szólsz? A következő koncert úgyis mindjárt kezdődik, Andy szerint ezek a srácok nagyon menőek, és... úgyis beszélni akartam veled már én is valamiről... - invitálom közelebb a pulthoz egy mozdulattal, egy üresen maradt székhez, a saját italomat közben le is teszem magam elé, és intek Ritának, a pultoslánynak, hogy jöjjön közelebb, és Emma rendelni tudjon tőle valamit, ha szeretne.

- Igen? Hát talán lesz még alkalmad meghallgatni bennünket - ível felfelé az ajkam ismét. Nem mintha nem játszanánk itt szinte minden második este. Főleg mikor Andrew olyan pocsék üzletvezető, hogy rendre megfeledkezik az előzenekarokról, vagy csak simán összekeveri a programot. Majdnem biztos vagyok benne, hogy többnyire szándékosan csinálja.

Jaxon & Emma

Hiszek benne, hogy mindenki számára nagyon mást jelent a saját vállalkozása. Egyesek a pénzt látják benne, mások azt, hogy a benne végzett munkának hála tudják igazán megvalósítani önmagukat. Azt hiszem az Államokban sokan vágytak erre. Hogy megvalósítsák azt a bizonyos álmot, ami nem feltétlenül a hatalmas házat, sok pénzt és szerető családot jelenti már. Nyilván én magam is vágyom bizonyos dolgokra, vannak olyasmik, amelyeket ha nem is neveznék álomnak, de nagyon szeretnék elérni. Még valamilyen módon önmagamat is meg akarom valósítani, hiszen volt egy elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy milyen vállalkozást szeretnék indítani, hogyan akarok örömet okozni embereknek az esküvőjük megszervezésével. De nem csak a mosolygó arcokért és a szolgáltatásért megszerzett pénzért tartottam ki mellette. Legalább annyira kedvelem ezt az egészet a kapcsolatokért, amiket út közben szerzek. Ha például apámra hallgatok és közgazdász lesz belőlem, vagy épp jogász, valószínűleg ugyanúgy sorakozna az a végeláthatatlan mennyiségű telefonszám a névjegyzékemben, mint ahogyan most is teszi, csak a nevek és a mögöttük rejlő emberek lennének merőben másak. Nem mondhatom teljes magabiztossággal, hogy ha más pályát választok talán Jaxon nem is lenne az ismerőseim között. Ez pedig csak és kizárólag az ő változatosságának és annak köszönhető, hogy karrier szempontjából több lábon áll.
- Igen, tudod mindig is féltem tőle, hogy ha valaki gondolatolvasó a környezetemben, akkor miket hall tőlem. - Nevetés tör ki belőlem, amikor befejezem a mondatot, a kocsmában meglévő alapzaj azonban elnyomja legalább annyira a hangomat, hogy ne legyen zavaró, vagy túlságosan idegen ebben a környezetben. - Talán többet kellene jönnöm, hogy ne tűnjek ki annyira a vendégek közül. Kivéve persze ha Adamet preferálod jobban. - Meg persze ha Adam is kiengedi a kezéből a feladatot, amivel ma én foglalkozom. Szerintem túlságosan bejön neki Jaxon kocsmája, hogy lemondjon a dologról.
- Nem te lennél az első, aki ezt mondja, úgyhogy talán el kellene fogadnom, hogy ez az igazság. - Vagy szimplán nem rejtegetni tovább a tényt, amivel én is tisztában vagyok. Réges-rég a vörös haj talán tényleg egyenlő volt egyes emberek számára azzal, hogy a tulajdonosa boszorkány, az én esetemben azonban azt hiszem a nővérem azért szeretett annak hívni, mert nem hallgattam rá olyan könnyedén, mint ahogyan ő azt szerette volna. Én magam szeretem úgy felfogni ezt a dolgot, hogy nem vagyok könnyen befolyásolható, ami sok szempontból előny, ha valaki egy üzletet vezet és szeretne sikerre vinni egy vállalkozást.
Ugyanakkor elengedhetetlen az a fajta rugalmasság is, amely nagy előnyökhöz juttathat bizonyos helyzetekben. Nem csak nekünk - Adamnek és nekem - kell annak lennünk, fontos hogy beleférjen némi mozgástér azok számára is, akikkel együtt dolgozunk. Bizonyos felállásban például biztosan nem jöhetnék el utólag egy előadóhoz a fizetségével. Viszont Jax és a HNE között azt hiszem megvan az a bizalom, ami miatt megtehetjük ezt.
- Ne mondd el neki, de én hiszek benne, hogy így volt. - Ha nem is épp fejreestés történt, de biztosan nagyon bevágta valahová a fejét és azért élvezi annyira, hogy egyes napokon non-stop az agyamra megy.
- Ez jól hangzik! Nincs már dolgom mára, úgyhogy szívesen elfogadom az ajánlatod. Azt sem tudom mikor voltam utoljára bárhol csak az élvezet kedvéért. - A legutóbbi koncertet amin jártam például nem is feltétlenül tudtam felidézni, olyan rég lehetett. Egyszer azonban az esküvői szezonnak is vége lesz és nem halmozódik fel olyan mértékben a munka, mint az elmúlt néhány hónapban. - Miről van szó? - Érdeklődő pillantást vetettem rá, amit azonban hamar átvezettem a pult mellett álló székre, amin helyet foglaltam, majd némi gondolkodás után az aperol spritz mellett döntöttem, amit a pultoslánnyal is közöltem.
- Azt remélem is - mosolyogva bólogattam Jax szavaira. Még ha nem is teljesen ismeretlen a zenéléshez való képessége, egy-egy esküvő alkalmával általában ezerfelé kell osztanom a figyelmemet. Egészen más lenne szimplán meghallgatni egy koncertjüket. - Biztosan mondtam már neked, de még mindig nagyon tetszik, amit a hellyel csináltál. - A pillantásom elkalandozott a környezetünkön és az embereken is, akik valamilyen formában egymás társaságát élvezték. Felötlött bennem, hogy nem lehet egyszerű fenntartani ezeknek az embereknek az érdeklődését, vagy épp megfogni őket valamivel, amitől újra meg újra betérnek ide és szép lassan akár a törzshelyükké válik ez a hely. Ha nekem kellene kitalálnom, hogy mi adja egy hely varázsát, biztosan a tulajdonos személye és hozzáállása lenne az egyik tippem - amiről épp Jax maga tudna mesélni.

öltözék | 700 | ☆