Kedves hétfő, én… nincs bajom vele, mindig is szerettem, mostanában különösen, hisz nem zargattak semmilyen küldetéssel, bár lehet ehhez köze van annak, hogy a rendőrök újraakarják nyitni azt az ügyet, melyet nem szeretnék. Adam Rogers, talán te állsz mindennek a hátterében, mert ha igen, van számodra egy szép golyócskám, amit szeretettel engedek a rusnya koponyádba.. De ezen kár gondolkodni, úgysem fogunk még egyszer találkozni, így tehát alkalmam sem lesz rá, inkább jobb lenne, ha elindulok, bár azért mégis vannak kellemetlen meglepetések, mint például egy nem várt küldetés, melyet rám sóznak. Meg kell ölnöm egy drogkereskedőt, aki három utcával arrébb építette ki a tanyáját. Gondolhattam volna, hogy nem a két szép szememért kaptam az egyik legjobbnak titulált hotelban szobát, de egyszer én is eljátszhattam a gondolattal, nem? Balra az egyik éjjeliszekrényen egy fekete bőr utazótáska van, gondolom este behozták a mára szükséges dolgokat, remélem nem egy nyamvadt koktél ruha van benne, mert előszeretettel tapogatnak benne, nekem pedig hagynom kell, hogy minél közelebb jussak az én kicsi célpontomhoz. Ideje lenne megnézni a tartalmát, de levelet még sosem hagytak nekem, mindig személyesen mondták el nekem a részleteket. Mellettem lévő ürge meg horkol, nem is volt jó az ágyban, azt sem értem mit keres még itt, így fülét megcsípve rángatom ki az ajtón, ő meg visítva ébred fel, ez mind elkerülhető lett volna, ha időben lép le innen. Ruháit kidobálom vele együtt, majd bevágom az ajtót és felbontom a levelet, amit nekem szántak.
Lilith,
Most végképp nem hibázhatsz, tudom hogy nem szoktál, azonban a lehető legnagyobb odafigyeléssel hajtsd végre a ma esti műveletet, mert a legkisebb hiba is végzetes lehet. Kivételesen nem kell részt venned a mai partyn, egy tetőről kell kilőnöd az illetőt.
Mr. A.
Sosem volt beszédes az öreg, most sem az.. De ha esti dologról van szó, akkor ráérek benézni a terepet és megnézni milyen játékszerrel kell kiiktatnom egy szerencsétlent. Szóval felvettem a melegítőmet, majd kicsit nyújtottam a szobámba, mivel a tegnap esti testmozgás nem fárasztott le, jól fog esni ez a kis futás, igazi felüdülés lesz izmaimnak. Mielőtt kiléptem volna a szobám ajtaján, eldugtam a táskát a kandalló kéményében, nem szeretném, ha egy takarító túl kíváncsi lenne és nem tudna ellenállni a kísértésnek, hogy kinyissa a táskát. Arról meg már nem is kell beszélnem, hogy rengeteg enyves kezű lehet ezek között, sosem bíztam az ilyen helyekben. Volt még egy dolog, indulás előtt, el kell vinnem magammal egy csinos 9 milis fegyvert, sosem lehet tudni, hogy mi történik velem az utcán. Kiléptem az ajtón és lefutottam gyorsan a lépcsőn, majd kimentem a kijáraton és szívtam egy mélyet a londoni párás levegőből, szerencsére ma nem volt szmog, tiszta volt a levegő. Nem esett semmi, se hó, se eső, ez egy száraz napnak ígérkezik és ilyen napokon a legjobb futni. El is indultam és minden olyan átlagosnak és egyszerűnek, futottam pár sarkon át, majd megpillantottam egy ismerős arcot, ami semmi jót nem ígért.. Adam? Nem, ő nem lehet itt, csak nem volt olyan ostoba, hogy visszajött ide és amúgy is, mit keresne itt? Mit keresne pont itt? Csak nem engem követ? Kérdőn vonom fel a szemöldökömet, majd rávisz a lélek, hogy utána menjek és kövessem a tömegben, nem árt óvatosnak és meggondoltnak lenni, ismerem az utcákat, rengeteget jártam erre és ő most épp egy zsákutca felé tart, ha csak nem tévesztem össze valakivel. Miután bement, én még vártam kint pár másodpercet, megkötöttem a cipőmet és néztem a tömeget, senki sem követ a szemével és nem is kapják el hirtelen a fejüket, ezek szerint egyedül jött ide. Jó régen nem láttam és nem hiszem, hogy képes lenne elbánni velem, rengeteget tanultam azóta, előveszem a fegyvert és úgy lépek be a zsákutcába, miközben egyetlen pillanatra sem vesztem szem elől, látom ahogyan engem néz. Nem tudom, hogy mit kéne neki mondanom. - Mit keresel itt, Adam? – végül egy kérdéssel indítok, mert szerintem semmi keresnivalója nincs itt, természetesen arcom tökéletesen érzelemmentes, mint mindig, mint azon az estén. Ott sem akartam bántani, de nem én döntöttem, nem én irányítottam, most azonban én irányítok, mert nincs itt senki, csak ő és én. Gondolom, hogy elbasztam az életét, de ettől még nem kellett volna felkeresnie, egyedül és fegyvertelenül, nem hiszem hogy elfelejtette azt a búcsúajándékot, amit évekkel ezelőtt neki adtam.
▐ Do you miss me? ▐ NYC, Brooklyn, utcák és parkok ▐
Adam & Lilith
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Hétfő van, és nos... én utálom a hétfőket. Nem véletlen hívnak az őrsön a hátam mögött D.I. Grumpy Catnek a többiek. Fogtam Dodgert, újdonsült társamat - ez is a főnök hülyesége volt, de pechjére inkább négylábú társat választottam magamnak kétlábú helyett - és vagy egy fél órás bohóckodás után ráadtam a pórázát majd elvittem megsétáltatni. Gondoltam a kellemest összekötöm a hasznossal és a napi futásomat is letudom egyszerre, mielőtt bemennék az őrsre. Gondolataim mint mindig, most is a szüleim halála körül jártak. Elég közel kerültem hozzá, hogy nyissák meg újra az ügyet. Elég egyetlen nyom - mondjuk a gyilkos felbukkanása - ami fogaskerékként indítja újra a gépezetet. Futottam pár háztömbnyit már, Dodger pedig nevének jelentését nem meghazudtolva igazi svindler volt és ott próbálta meg kijátszani a figyelmemet, ahol csak tudta hogy meglóghasson azt csinálni, amit ő szeretne. Még sajnálatos módon dolgozunk azon, hogy megértessem vele ki is a csapatban a falkavezér. Csórikám azt hiszi, hogy ő. Legutóbb is a tejszínhabos süteményt csórta el az asztalról, amit magamnak készítettem oda.
Az idő kellemesnek ígérkezett, elég korán volt ahhoz hogy még ne a kocsik okozta szmog terjengjen a levegőben. A hétvégi esős és szeles idő kipucolta a városból időlegesen a mérgező és kellemetlen szagokat, nyugodt szívvel szippanthattam nagyokat belőle. Az egyik sarokra épp befordultam amiről kiderült hogy egy zsákutca, amikor megpillantottam egy árnyat a múltból a szemem sarkában. Reflexből pördültem meg a tengelyem körül majd döbbenetemben még a póráz is kicsúszott a kezemből, Dodger pedig megérezve a menekülés lehetőségét kirántotta a kezemből a szíjat és megiramodott a vörös hajú nő irányába lelkes csaholás közepette. A nő irányába, akinek lelkén szárad a szüleim halála. Lilith egy egyszerű edzőruhában volt, kapucnis pulcsiban, kabátban... nem keltett egyáltalán semmi feltűnést a megjelenésével. A haja még mindig éppen ugyanolyan tégla vörös mint régen... ~Elég volt Adam, állítsd le magad!~ Szóltam magamra dorgálva gondolatban, miközben próbálom összeszedni magamat. Agyam ezerrel pörögni kezdett. El kell kapnom, bevinnem, bűnhődnie kell azért, amit tett.
- Te? - Lehelem döbbenten, miközben szemem fátyolossá válik és egész testemen apránként kezd úrrá lenni a remegés. Annyiszor elképzeltem már ezt a jelenetet, hogy rátalálok és igazságot szolgáltatok. Hogy elkapom és beviszem, hogy inkább ott helyben végzek vele éppen olyan hidegvérrel, ahogyan ő gyilkolta meg a szüleimet. De a valóság és az ábránd egészen más dolog. Most, hogy itt vagyunk, úgy érezem ismételten kicsúszik minden irányítás a kezemből épp mint 8 évvel ezelőtt azon a végzetes estén. A nő, aki valamikor régen a világomat jelentette és később összezúzta minden álmomat, most fegyvert szegez rám érzelemmentesen. - Ezt én is kérdezhetném tőled. - Próbálom megtalálni a hangomat ismét, némi torok köszörülés közepette. ~Gyerünk, gondolkozz Adam! Ebből a slamasztikából valahogy ki kell másznod!~ Kezem nem túl feltűnően indul el a nadrágomba övébe hátulról odatűzött fegyverem felé. ~Csak érjem el anélkül, hogy észre venné!~ Fohászkodom magamban némán, miközben a nőről le nem veszem a tekintetemet.
Az élet mostanában gúnyt űz velem, nem tudom miért és mit vétettem ellene, de nem számítottam arra, hogy ma Adam Rogers az utamba kerül. Nem is tudom, hogy hány éve láttam utoljára, hogy mi volt, amit utoljára mondtam neki, de még emlékszem az arcára, emlékszem, hogy milyen arcot vágott, amikor édesanyja fejébe egy golyót eresztettem. Talán meg kellett volna bánom, talán szégyellnem kéne a tettemet, de nem tudom, mert az én életem ilyen, mások életét veszem el pénzért és dicséretért. Tudom mit kell tennem, tudom hogy milyen döntéseket kell meghoznom annak érdekében, hogy ne én húzzam a rövidebbet, de nem mondom, hogy az intézet által tanított dolgok nem könnyítik meg az ilyesfajta dolgokat. Nekik köszönhetem, hogy ujjlenyomat által nem tudnak megtalálni, teljesen lecsiszolták. Mindemellett van egy nagyon is hasznos vírus, mely a DNS-s mintámat mindig más személyhez dobja ki, évekig fejlesztette az intézet a legjobb hackkerek és informatikusok segítségével, de mielőtt csodálkoznál, ez a XXI. század, bármi lehetséges, ha van elég pénzed és kitartásod. Nem, nem jelent gondot számomra, hogy a szemébe nézzek, hogy lássam azt a fiút, akivel egykor nagy szerelmet vallottunk egymásnak, sajnos ő komolyan is gondolta az egészet. Nem tudom, hogy mivel fogtam meg, de hát a profilozó megalkotta a tökéletes személyt, elmondta milyennek kell lennem, mit kell tennem és miket kell mondanom, hogy Adam Steven Rogers a szívébe zárjon. A béna első találkozó, amikor leöntöttem egy fagyival, aminek az volt a neve, hogy Édes csók.. istenem, egy ember nem lehet annyira szánalmas, mint ő, benyalt mindent, de hát egy férfi olyan, mint egy hal, a farkuk vezérli őket. Igaz Adamnak méretes darabja volt, mára biztosan elkoptatta a lányokban, vajon új életet kezdett? Nem hiszem, nem épp úgy néz ki, mint egy boldog házas, még csak gyűrű sincs az ujján, ebből arra lehet következtetni, hogy nőtlen. Kérdésre csak elmosolyodom, nem hittem volna, hogy ilyet fog kérdezni. - Nem tudom neked milyen néven mutatkoztam be anno, Ametis, Beatrix, Emily, Laylah? - kérdezem tőle, de hát mindketten tudjuk, hogy nagyon is jól tudom a dolgot. - Már emlékszem.. Lilith. - mondom egy angyali mosollyal az arcomon. Zavar, hogy itt van ez a kutya, nem is tudom, hogy miért van nála egy eb, tán drogosokat akarnak elkapni? Esetleg valaki után nyomoz? Ezek mind felesleges kérdések és felesleges információ lenne számomra, baromira nem érdekel engem, hogy mi lett vele azóta, csak tartom a fegyveremet megcélozva a szívét, nyugodt szívvel meghúzom a ravaszt. Én is voltam már az ő helyzetében és tudom mire készül, látom ahogyan mozog a keze, szempillantás alatt lövök egyet a lába elé, mire a kutya felmorran és nekem is rontana, ha csak nem tartja erős kézzel el is szalad.. - Ne is próbálkozz fegyverrel és ha ezt a dögöt nem hallgattatod el, akkor a következő golyó a koponyáját üti át. - nincs értelme tagadni a dolgokat, tudom mit fogok tenni és nagyon is tisztában van azzal, hogy én ezekre képes is vagyok. Elmosolyodva nézek rá, olaj kell a tűzre, még elég nyugodtnak tűnik, túlságosan is nyugodt. Kérdésére eszem ágában sincs felelni.. nem vagyok megbolondulva, - Édesanyád büszke lenne a férfira, aki lettél.. Kár, hogy most ő ezt nem tudja megmondani. - sóhajtok egyet drámaian, majd még mindig rá szegezem a fegyvert és elindulok oldalra. Ha ez még nem lenne elég, tudom még folytatni, van még olyan dolog, amire elég hevesen fog majd reagálni. - Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a temetésre, de nem kaptam meghívót, nem is értem miért.. Pedig anyád jófej volt velem, lányának tekintet. - mondom neki még mindig angyali mosollyal az arcomon, na Rogers. Mit fogsz erre lépni? Nekem rontasz? Elengeded az ebet?
▐ Do you miss me? ▐ NYC, Brooklyn, utcák és parkok ▐
Adam & Lilith
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Pontosan 8 éve, 11 hónapja és 352 napja annak, hogy a szüleim meghaltak. Közeledik a 9. évfordulója a tragédiának. Ennek megfelelően, hogy már csak közel 2 hét van hátra én pedig napról napra komorabb vagyok. És most, hogy Lilith ismét felbukkant a semmiből, a negatív érzelmek áradata zubog végig rajtam. Pontosan emlékszem, hogy milyen ruhában volt, hogy mit mondott nekem utoljára, minden vonására oly pontosan emlékszem mintha csupán órákkal ezelőtt történt volna az egész. Van, ami örökre az emberbe ég és képtelen elfelejteni, még akkor sem ha szeretné. Na, valahogy én is éppen így voltam ezzel az egésszel, ami történt. Talán pont ezért fáj ennyire, hogy a szemébe nézzek és emiatt kavarodik fel bennem minden. Éveken át elnyomtam minden érzelmet, ami hozzá vagy a szüleimhez kötődik. Könnyebb volt érzéketlennek lenni és úgy létezni, mint megbirkózni az érzelmekkel.
A kérdése megdöbbent. ~A Lilith nem is az igazi neve volt?~ Az az angyali mosoly az arcán... holott ez a nő egy igazi démon, nevéhez méltóan. Hallhatta hangomon mennyire megütköztem azon, hogy itt látom nem különben vagyok a kérdésével sem. Dodger persze kiszabadul és lelkesen rohanna a vesztébe, mert a marhája Lilith-t játszópartnernek nézte. Azonban az eb félúton megtorpan, amikor a nő a fegyverét rám szegezi. Nem hiába kiképzett rendőr kutya, megérzi a változást a nőben és enyhe terpeszben állva kezd rá morogni. Engem próbál védeni a hülye. Persze hiába nyúlok lassan és óvatosan a fegyveremért, a nő figyelmeztető lövésére megáll a mozdulat közepén a kezem. - Hé-hé! Nyugalom, nem csinálok semmit! - Emelem fel védekezően a kezeimet, immáron a levegőbe. Dodgernek persze nem tetszik a helyzet, aminek morgással hangot is ad és lendületet véve indul meg Lilith felé hogy a nő fegyvert tartó karjába mélyessze a fogait.
- Minek ingerled a kutyát akkor meg? - Kérdeztem sértett büszkeséggel. Nem fogom hagyni, hogy ezt megússza és ismét eltűnjön. Inkább megsérülök, de elkapom csak azért is. - Különben sem én vagyok az kettőnk közül, aki bármivel is próbálkozik! - Vetettem ellent. - Dodger nem szereti sem a fegyvereket sem a bűnözőket, ne csodálkozz ha el akarja venni tőled! - Igyekeztem a nőt szóval tartani, mielőtt valami hülyeséget csinálna. - Nem kell, hogy bárkinek bántódása essék Lilith! - Próbáltam a nőre hatni, bár ahogy látom nem túl sok sikerrel. Amikor a családomat hozza fel azonban felmegy bennem a pumpa. - Ne merészeld szóba hozni őket! - Szűröm ki a fogaim közül. Igyekszem uralkodni magamon, de mindaz a közel 9 évnyi harag ami egyre csak gyűlt bennem iránta, most ki akar törni belőlem mint valami kicseszett vulkán és rázúdulva maga alá temetni a nőt, hogy megfizessen mindazért, amit a múltban velem tett.
- Fogalmad sincsen, hogy milyen volt Ő! Az egészről csakis te tehetsz! Te ölted meg őket! - Egyre jobban kezdem felhergelni magamat és a kutya mellett én is közel állok ahhoz, hogy a nő torkának ugorjak a fegyverével mit sem törődve. - Meghívót? NORMÁLIS vagy te? Mégis mit képzelsz? Mi a fészkes francot akarsz tőlem Lilith? Minek követtél ideáig? Jöttél befejezni, amit 9 éve elfelejtettél?! - Lassan már a szám is habzik, úgy fröcsögök a nőre gondolkozás nélkül kimondva azt, ami csak eszembe jut. Tudom, hogy ha akar egyetlen lövéssel meg tudna ölni. De valamiért mégsem tette meg még mindig. Pár lépést lassan teszek a nő felé beszéd közben, remélve hogy nem lő le. Amíg pedig a rá támadó kutyára figyel, a fegyveremért nyúlok ismételten. ~Valami csak lesz!~ Nem fogom hagyni, hogy ezúttal megússza. Most itt az alkalom, hogy elkapjam és megbűnhődjön mindenért, amit a múltban elkövetett a családom ellen!
Mi ez az egész számomra, amit itt zajlik? Egy élvezetes játék, egy olyan játék, melyben sosem vesztek, hisz győztesnek nevektek, arra teremtettek, hogy én legyek a tökéletes fegyver. Megölni valakit, elvenni másnak az életét számomra olyan, mint másoknak a kézmosás, megszokott és természetes. Megöltem a szüleit, kegyetlen módon felültettem és eljátszottam mindent, legalábbis ezt kondogatom magamnak, pedig akkoriban nem mindent játszottam meg. Kedveltem, mint embert, jófej volt éa vicces, de azóta megváltozott az egész életünk és két teljesen másik véglet felé húzodtunk. Meg kellett volna aznap este ölnöm, nem kéne most életben lennie és minden sokkalta könnyebb lenne, de.. nem tettem meg, nem akartam megölni, nem szolgált rá a halálra. Ez a kutya.. megfogom lőni, ha nem képes lenyugodni, mert most a legkisebb gondom, hogy egy kis kutyulival szórakozzak. Nem tudom mit keres nála, azt sem, hogy minek neki.. talán ezzel kompenzálja a silány magánéletét? Nem tudom és nem is akarom inkább tudni, van ami csak rá tartozik és ez olyan. Na de szerencsére felemeli a kezeit, nem tesz semmi meggondolatlanságot és butaságot. De a kutyája nekem ront és hát elég gyorsan kitérek, majd egy jól célzott és erős rugással a falhoz rugom. Ő csak nyüszit, biztos nem volt kellemes, de a gazdája.. fegyvert fogok rá megint, nem fog megszökni. - Látod jó kutya ez.. tudja hogyan kell a földön maradni. - mosolyodom el, majd mutatok a kidőlt kutyára. Biztosan a feje koppant be, merem remélni, hogy többet nem fog felkelni, csak neki lenne rosszabb. Nem tudom miért hiszik azt, hogy ezek a dumák hatni fognak a lelkünkre, nekem igazából nincs is és nem is hiányzik, nem akarok ilyen szánalmas életforma lenni, mint ez a férfi itt előttem. Nem tudom, hogy hogyan lehet ilyen szánalmas, hogy minek hatására lett belőle.. ez. Ez a valami, de nem is érdekel. - Adam.. felesleges ezt mondani, mindketten tudjuk, hogy butaságog csinálsz és én lelőlek. - mondom kissé unottan. Kezd már unalmas lenni, hogy nem fogja fel a lényeget, hogy az a Lilith akit ismert, nem hogy meghalt.. sosem létezett. Majd áttérünk a legnagyobb fájdalmára, a szüleire.. - Miért ne? - értetlenkedek és megforgatom a szemeimet. Ez az.. jól reagál mindenre, nem is vártam volna mást tőle, Adam mindig is ilyen volt és ilyen is fog maradni, érzékeny, gyenge és sebezhető. Ma bedejezem azt, amit elkezdtem.. végleg és véget vetek ennek az egész hülyeségnek. - Mondj amit akarsz.. - nem fogok leállni vele veszekedni, teljesen felesleges lenne az egész. De a tetőpont csak akkor jön, amikor a temetésre térek ki. Tudtam, hogy ennyire fel lesz húzva, nem fogok unatkozni, remekül el fog engem szórakoztatni.. - Annyi kérdés, oly kevés idő. - sóhajtok, majd mikor elkezd felém lépkedni, akkor felemelem a kezemet, hogy álljon meg. - Ha nem emeled fel a kezed és lépsz a fal elé, akkor bajban leszel.. tudod, hogy én meg is teszem. Anyádék a példa rá.. - figyelmeztetem, majd megcélzom a mellkasát, meghúzom a ravaszt. Megteszem, ha nem kezd el hátrálni.
▐ Do you miss me? ▐ NYC, Brooklyn, utcák és parkok ▐
Adam & Lilith
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nem értettem, hogy mi ez az egész, amit itt zajlik. Olyan volt mintha puszta szórakozásból gyötörne. Dodger persze nem veszi jó néven sem a fenyegetést, sem a pisztolyt amit előránt. A kutya neki ront, ami elől kitér és egy erős rúgással a falnak küldi az állatot. Az eb nyüszítve terül el a földön. - Dodger! - Kiáltok utána, amire bár érkezik újabb vinnyogáshoz hasonló hang az állattól jelezve még életben van, de úgy tűnik nem fog azonnal felpattanni és újra próbálkozni. Persze megint fegyvert szegez rám. Gonosz megnyilvánulására már nem is reagálok, ahogy a látszólag ájult állatot inzultálja.
Persze süket fülekre talál, mondjak neki bármit és elterelni sem sikerül úgy ahogy szeretném. - Hogy miért ne? - Kérdezek vissza dühösen. - Azért, mert semmi jogod rá! Te tehetsz az egészről! Ha te nem vagy, még ma is élnének! - Ordibálok már lassan a nővel. Nem teheti ezt velem, hogy csak úgy felbukkan a semmiből és idejön aztán meg ki akarja vonni magát az egészből amikor kellemetlenné válik a téma. Azt mondta mondjak, amit akarok. Nem gondolt bele, hogy mi történhet ha tényleg belefogok a mondandómba. 9 éve gyűlik bennem a mocsok, a harag csak azért nem emésztett el, mert neki tartogattam mindazt ami bennem fortyog. És most itt az idő, hogy szemtől szemben állva mindent a fejére olvashassak.
Éreztem, hogy szándékosan csinálja. De a szüleim, hogy úgy mondjam a gyönge pontom. Rájuk elég könnyen triggerelek, így azt hiszem nem csoda ha az amúgy nyugodt állapotomból másodpercek töredéke alatt fel tudott húzni. - Szerintem meg nagyon is ráérünk. - Vetettem ellen, hiszen oly régóta várok már rá türelmesen hogy elkaphassam. Még egy picit kibírom, ha a végén majd a bilincs csattan a csuklóján. Persze hiába a terelés, nem kerüli el a figyelmét az hogy közelítek felé vagy hogy a fegyveremért nyúlok ismét.
Pedig már a kezemben érzem a markolatát. Nem engedem el, úgy rántom vissza a kezemet hogy a pisztoly azonnal a jobbomban teremjen lövésre készen. Ezzel egy időben vetődök oldalra a közeli kocsik irányába, számítva az esetleges lövésre a nőtől. Az autók között próbálok meg menedéket lelni az esetleges lövései elől, mert gondolom nem fogja feladni sem elengedni élve. Számíthatott volna rá, hogy nem fogok rá hallgatva fegyvertelenül a falig hátrálni. A családomat kivégezhette, én már nem adom olyan olcsón és könnyedén magamat. Ha valóban meg akar ölni, ahhoz lesz nekem is egy-két szavam.
Kezdőlap
Hétfő van, és nos... én utálom a hétfőket. Nem véletlen hívnak az őrsön a hátam mögött D.I. Grumpy Catnek a többiek. Fogtam 
Az idő kellemesnek ígérkezett, elég korán volt ahhoz hogy még ne a kocsik okozta szmog terjengjen a levegőben. A hétvégi esős és szeles idő kipucolta a városból időlegesen a mérgező és kellemetlen szagokat, nyugodt szívvel szippanthattam nagyokat belőle. Az egyik sarokra épp befordultam amiről kiderült hogy egy zsákutca, amikor megpillantottam egy árnyat a múltból a szemem sarkában. Reflexből pördültem meg a tengelyem körül majd döbbenetemben még a póráz is kicsúszott a kezemből, Dodger pedig megérezve a menekülés lehetőségét kirántotta a kezemből a szíjat és megiramodott a vörös hajú nő irányába lelkes csaholás közepette. A nő irányába, akinek lelkén szárad a szüleim halála. Lilith egy egyszerű edzőruhában volt, kapucnis pulcsiban, kabátban... nem keltett egyáltalán semmi feltűnést a megjelenésével. A haja még mindig éppen ugyanolyan tégla vörös mint régen... 
A kérdése megdöbbent.
Persze süket fülekre talál, mondjak neki bármit és elterelni sem sikerül úgy ahogy szeretném.
Pedig már a kezemben érzem a markolatát. Nem engedem el, úgy rántom vissza a kezemet hogy a pisztoly azonnal a jobbomban teremjen lövésre készen. Ezzel egy időben vetődök oldalra a közeli kocsik irányába, számítva az esetleges lövésre a nőtől. Az autók között próbálok meg menedéket lelni az esetleges lövései elől, mert gondolom nem fogja feladni sem elengedni élve. Számíthatott volna rá, hogy nem fogok rá hallgatva fegyvertelenül a falig hátrálni. A családomat kivégezhette, én már nem adom olyan olcsón és könnyedén magamat. Ha valóban meg akar ölni, ahhoz lesz nekem is egy-két szavam.
▐ 
