Már a motoron ülök, mikor észreveszem, valami hiányzik. A csizmát a helyén hagytam, a nélkül pedig nem fogok tudni lovagolni. Leállítom a motort, s gyorsan lekapva a sisakot, felszaladok érte. Jót mosolygok magamon, elgondolva, ha ez a lovarda előtt jut eszembe. Akkor sem lennék mérges, nem szokásom. Ez ma a szabad napom, és aktívan terveztem kipihenni az ügyeletet.
Akármennyire is elfoglalt vagyok, az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy törődjek magammal. A folytonos túlórázás, a kimerültség megtette a hatását, szerencsére nem a műtőben. Az, hogy egyik reggel képtelen voltam felkelni az ágyból, utólag mindent megmagyarázott. Nem akartam, hogy az a lebénulás újból megtörténjen, így odafigyeltem arra, hogy aludjak eleget, és legfőképpen: sportoljak. Laurelt már akkor rávettem a közös lovaglásokra, de szerintem inkább ő engem. Az edzőtermi levegőtlenség nem az én világom volt. Gyakrabban jártam lovagolni, s ezt a szokást átköltözve New Yorkba, folytattam, ki- és felhasználva a kórház nyújtotta támogatásokat.
S úgy hozta az élet, hogy itt is összefutottam Laurellel, s azóta, amikor csak alkalom hozza, kijövünk a lovardához. Szeretem a lovakat, megnyugtatnak, feltöltenek, és nagyszerűen visszaigazolnak, milyen hangulatban, vagy éppen állapotban vagyok. Megtanultam erre figyelni.
Beérkezve a parkolóba, a motort is leállítom, lekapom a motorról a csizmámat, amit feltettem hátulra, helyben át is cserélem, nem foglalkozva azzal, ki lát, és ki nem. Nem akarok időt vesztegetni azzal, hogy elmegyek levenni a cipőmet, amit simán be tudok dobni a kis csomagtartóba, megvár.
Egyből Sugarhoz tartok, nem csak én lovagolok vele, s szeretem, ha az elejétől a végéig vele vagyok, még le is csutakolom, ha szükséges.
- Szia - csak azután szólalok meg, hogy észrevett, amit egyből jelez is, mert feje szinte már akkor kibukkan a karámjából, ahogy kettőt lépek az épületen belülre.
- Laurelt láttad már? - nyújtok felé egy kis csemegét, de csak nagyon keveset. Megsimogatom a nyakát, s körbenézek, keresve Laurelt. Sugar várja még a falatokat, s szerintem már megszokta, hogy sosem adok neki sokat, mégsem utált meg érte.
A nyergekhez indulok, nekikezdve a nyergelésnek, előtte viszont bemegyek Sugar karámjába, simítani egy kicsit, vele lenni, hogy tudja, nem csak benéztem hozzá, hanem hogy felkészüljön a kinti lovaglásra. S másrészt, bár állatorvos nem vagyok, megvizsgálom, van-e sérülése vagy olyan kedve, amely miatt inkább úgy döntenék, ma nem lesz nyergelés, az is lehet, hogy csak kis séta.

 ★

Alaposan kihasználom, hogy szabadnapos vagyok, így csak délben kecmergek ki a kényelmes ágyamból. Általában szükségem van legalább húsz percre, hogy magamhoz térjek, addig jobb, ha senki nem zaklat, mert elég morcos tudok lenni. Jöhet egy hideg zuhany, hátha utána kevésbé leszek kómás, majd ebben a hőségben egy fagyival indítom a napot. A telefonomra lesek, szerencsére senki sem keresett.
Aldrichal megbeszéltük, hogy ma lovagolunk egyet, én pedig úgy várom az indulást, mintha még sosem jártam volna a lovardában. Ő az a férfi, akinek sokat köszönhetek és aki remélem jól tudja, hogy bármikor, bármiben számíthat rám.
A kora délutáni futásomat ma elég rövidre fogom, részben az égető nap miatt, részben pedig azért, mert alig van levegő, így hamar kifulladok. Talán este majd jöhet egy második kör. Most azonban lassan készülődhetek a lovardába. Egy gyors zuhany és szett váltást követően a vörös cabriómba pattanok és már izzítom is be a motort. Elég nagy a forgalom, de a korai indulásomnak köszönhetően még így is hamarabb érkezem a megbeszélt időpontnál.
Először gyorsan átöltözök, utána viszont utam egyből a koromfekete szerelmemhez vezet.
- Mi újság nagyfiú? Hiányoztam? - húzódik széles mosolyra a szám, miközben végigsimítok párszor a nyakán. Természetesen most sem marad el a nasi, amit szinte egyből ki is szagol, aztán jelzi türelmetlenségét.
- Először a nyereg, utána a jutalom. - szívem szerint már most odaadnám neki, de próbálok nem bedőlni azoknak a csillogó szemeknek. Miután minden a helyére került, megkapja a jól megérdemelt nasit és még egy kis ráadást is.
- Nem vagy te kicsit elkényeztetve? - teszem fel a kérdést, mintha legalábbis értené.
Miután kivezetem, Sugar felé sétálunk, néhány perc múlva pedig arra számítok, hogy másik barátom hamarosan kíváncsian kidugja a buksiját, de semmi. Aztán hangokat hallok a karámból. Így már világos miért nem érdeklik a látogatók. Oda sétálva megpillantom a férfit, aki épp a lovat vizsgálja. Gondolom szakmai ártalom.
- Szép napot, doktor úr! Később esetleg meg tudná vizsgálni az én lovamat is? - kérdezem egy mosollyal az arcomon.
- Mikor érkeztél? - simítok végig Sugar nyakán is, amit az én drága Machóm nem igazán díjaz.

Hiányzik az otthoni levegő. Egészen más, mint itt, még ott is, ahol nyugodtabb a légkör. Egyszerre szeretem a pezsgést, és egyszerre zavar. A lovak azonban mások. Mindenhol imádom őket, kivesznek a mindennapokból, amiért élek, mégis, jól esik időnként máshol tudni a gondolataimat.
Sugar nagyon egyedi, s nem azért, mert engem választott. Hiszek abban, hogy ahogy az emberek, úgy az állatok sem tudnak mindenkivel egyformán kijönni. Sugarral emlékezetes a találkozásom, a tekintete egyből lenyűgözött. Őt meg a hajam, azóta is mindig a hajammal kezdi, alaposan beletúrja az orrát, akárhányszor találkozunk. S ezet most is érzem, ahogy lehajolok, hogy megsimítsam a lábát, először lefelé az egyik oldalon, majd a másik oldalán felfelé.
- Be fogom festetni szőkére - így akkor legalább tényleg szalmának nézi, s foghatom rá.
Nem figyelek Sugar jelzésére, hogy valaki megállt előttünk, így a hangra hirtelen akarok felegyenesedni és beleverem a gerendába, ahová szükség esetén kikötik a lovakat.
Fintorral fogom meg, ilyen is csak én tudok lenni.
- Sziasztok! - Hajolok oldalt, hogy kilessek Sugar takarásából, rámosolyogva Laurára és négylábú kísérőjére. Majd megdörzsölöm a fejem, ahol beütöttem, mintha attól remélném, sikerül is valamit enyhíteni a fájdalmon. Mintha nem tudnám, hamvába holt dolog.
- Bármikor! Műtétet sajnos csak kétlábú páncienseken hajtok végre, s ha őmacsósága is engedi, akkor megszeretgetem kicsit - merthogy látom ám, milyen tartással lép Laurához kísérője, ahogy Sugarnak köszön. Még hogy nem féltékenyek!
- Nem tudom. Talán tíz perce. Mindjárt nyergelek, s mehetünk - nekikezdek a nyergelésnek, már mindent odakészítettem a tartóra, s közben hagyom, hogy Sugar élvezze a kényeztetést, s egyben ismerkedjen a másik négylábúval. Rettentően kíváncsi jellem, kellő távolságtartással.
- Egy nagyobb körre szavazok, ha te is benne vagy - pillantok Laurelre. Szükségem van egy kis levegőzésre, s Sugarral már régen voltam hosszabb távon.
Kinyitom az ajtót, s előbb én lépek ki, Sugar a nyomomban, s megint megtalálja a hajam, majd beletúrja az orrát a fejembe. Megigazítom a szemüvegem, amire a rátetem a sötétítő lencséket közben, kis híján lelökte a fújtatásával. Megpaskolom a nyakát, miért haragudnék azért, mert láthatóan jól érzi magát velem?
- Mennyi időd van? Elmehetnénk a közeli tóhoz is, egy kicsit hűsölhetnének ők is - simítom meg Sugar nyakát.
Kint az erős napfény fogad, de szerencsére itt annyira már nincs meleg, mint a városban. Van, hogy ezért is menekülök ide, de csak kifogás. Sugar és a lovak társaságára vágyom. A legjobban arra, hogy a szabadban lehessenek.
- Ha kiesek a nyeregből, azért lesz, mert már elfelejtettem, milyen ülni - mosolygok szélesen, korántsem panaszkodásból. Régen voltam Sugarral, és valahogy hamar kiesek a lovaglásból, de éppen ugyanolyan gyorsan vissza is rázódóm.

 ★

A nagyfiút meglátva akaratlanul is eszembe jut az a csodás, szürke andalúz mén, aki a Chico névre hallgatott, és akit Matteo ajándékozott nekem az egyik szülinapomra. Én bolond persze egyből a nyakába ugrottam a boldogságtól, azt követően pedig ismerkedni kezdtem az új pajtimmal, aki nem csak rendkívül barátságos, de irtó kíváncsi is volt egyben. Világ életemben nagy állatbarát voltam, és talán azért, mert ezt érzik rajtam, ők is mindig hamar megkedveltek. Az élénk fantáziámnak köszönhetően el tudom képzelni mi is történt az én szeretett Chicommal a szökésem után, de sajnos nem vihettem magammal.. Egy pillantra sikeresen elszomorodok, amit Macho azonnal ki is szúr, ezért további simiért finoman oldalba bök, ezzel elterelve gondolataimat.
- Mi lenne velem nélküled, hm? - kérdezem egy enyhe mosollyal az arcomon, miközben a szemeibe nézve újra végigsimítok a széles nyakán.
Olyan értelmesen tud nézni, hogy az ember szinte várja, hogy megszólaljon ez a fekete szépség.
- Na gyere, induljunk. - vezetem ki a karámjából, mivel körülbelül olyan türelmes teremtés, akárcsak én. Semennyire.
Elhúzom a számat, amikor Aldrich sikeresen beveri a fejét abba a fránya gerendába. Szinte átérzem a fájdalmát.
-Jól vagy? - érdeklődök, és reménykedem benne, hogy nem szorul Ő is orvosi vizsgálatra.
- Mellesleg... Szerintem egész jól állna a szőke haj is. - jegyzem meg egy apró vigyorral a szám sarkában.
- Sugarnak különösen tetszene. - ez tény, hisz nem egyszer láttam már én is, milyen örömmel túrja bele az orrát a férfi hajába.
- Ennek azt hiszem a nagyfiú csak örülni tud. - gondolok itt a műtétre, amit nem csak mi emberek, valószínűleg a négylábúak sem hiányolnak. Bár ha történne vele valami és műtétre lenne szükség, legalább nyugodt szívvel bízhatnám valakire. Nem igazán bízom az orvosokban, volt már szerencsém olyanokhoz, akik fogalmam sincs, hogyan juthattak diplomához, de persze nem szeretnék általánosítani sem, hisz vannak kivételek, mint például Aldrich, csak meg kell találni őket.
- Neked biztosan engedi. Ugye, Macho? - pillantok a mellettem ácsorgó hatalmas ménre, aki jelen pillanatban Sugarral van elfoglalva, így talán meg sem hallotta a kérdésemet.
- Úgy látszik várnod kell egy kicsit. - fordulok ismét a férfi irányába, miközben megvonom az egyik vállam.
- Pontos, mint mindig. - nem hiszem, hogy valaha is megvárakoztatott volna. Talán akadt pár kivétel, jó okkal, de sosem kellett fél órákat szobroznom valahol arra várva, hogy végre felbukkanjon. Ha közbe is jön valami, mindig időben értesítjük a másikat, de ez bárkivel előfordulhat.
- Ez nem is kérdés. Még szép, hogy benne vagyok. - hiányzott már Macho és az itteni nyugalom, szóval én sem csak egy órát terveztem maradni. Ki akarom használni, hogy végre semmi dolgom.
Szerelmemmel hátrálunk egy kicsit, hogy a másik páros nyugodtan kiférjen. Épp mi is elindulunk, közben feltennék egy kérdést, ehelyett Sugart látva csak egy apró kacaj hagyja el a számat, mire Macho azonnal felém fordítja a fejét.
- Azt hiszem tényleg be kellene festened. - célzok a hajára, ami a lónak köszönhetően kissé borzos lett.
- Nem is áll így olyan rosszul. - a széles mosoly persze nem marad el, ott virít végig az arcomon.
- Ó, én estig is ráérek. A tó pedig igazán jó ötlet. - egy ideje úgysem jártunk arra, úgyhogy részemről mehetünk is.
Kiérve én is felkapom a szemüveget, de azért előtte hunyorítok egy sort. Néhány méter után felpattanok Macho széles hátára, majd figyelem, ahogy Aldrich is felül Sugarra.
- Szerintem ez a veszély nem fenyeget. - mosolygok a férfire. Olyan ez, mint a biciklizés. Ha kicsit ki is jön az ember a gyakorlatból, hamar visszarázódik.
- Úgy hiányzott már ez. - veszek mély levegőt, majd nagyot sóhajtok.
- Ha ezen a héten sem tudtam volna kijönni ide, tutira bedilizek. - tényleg nagy szükségem van erre, hisz olyan ez nekem, mint egy terápia.
- Na de mesélj. Húzós heted volt? - nem csak a friss levegő és Macho miatt vagyok itt, Aldrich is legalább olyan fontos.

Szemüveg megvan, fejem megvan, nem tapostam Sugar lábára sem. Már csak jó lehet.
- Jól - nevetem el magam, hitetlenkedve, dörzsölve a tarkóm. - Nem én lennék. Mindig elfeledkezem, hogy alacsonyabbra tették.
- Hogy? - a hajamba túrok, aztán megértem, elnevetem magam. - Hamar nem lenne gondom a hajmosással, mindet lelegelné. Az utolsó szálig.
Művi sértettséggel teszem a derekamra a kezeim.
- Ó, tehát ennyire pocsék orvos lennék? No, már csak ezért sem tenném meg, hanem keresnék neked egy nagyon jó, aranykezű orvost, aki csodát tenne veled - nézek Machora, majd sokat jelentően felhúzom a két szemöldökömet.
- Lehet, nem kéne őket ... khm... zavarnunk - jegyzem meg halkabban, cinkosan Laurenre nézve.
Mosollyal nézek vissza rá. A pontosság az egyik jelzőm, s még várakozni sem túlzottan szeretek, az időzítést nagyon fontosnak tartom. S tudom, hogy ez a munkámból fakad. S Laurenre sem kellett sosem várnom, ahhoz mind a ketten figyelünk egymásra, s egymás idejére, s számomra ez az egyik legfontosabb a barátságban, s minden kapcsolatban: tisztelni a másik idejét.
- Igeeeennn! Mit szólsz Sugar, ehhez? Nem, nem a hajamhoz. A hajam nem... ah - reménytelen, ahogy el akarom tolni a fejét, úgy fúrja bele még jobban, és még bele is fúj, jelezve, hogy ebből nem ad.
- Lehet, hogy a színe nem tetszik neki - vigyorodom el végül, cseppet sem bosszankodva azon, hogy ennyire érdekli a hajam. S észre sem veszem, hogy mennyire széttolta a hajam, s lehet, nem is foglalkoznék vele.
- Hogy? - Értetlenül nézek rá, s ahogy a fejemet bámulja, le is esik, elnevetem magam. - Így hagyom, lehet, hogy a sérómat is így szereti.
Időnként elgondolkodom, mennyit értenek az állatok az emberek beszédeiből, milyen gondolataik lehetnek, miként éreznek. És az érzelmekkel vagyok mindig gondban. Nem azért, mert durva lennék velük. Ezt a gondolatot vertem ki legelőször a fejemből a műtőasztal felett. Fáj-e, ha odaérek a sebhez? Fáj-e nekik, ha az ép részbe vágok, hogy utána teljesebb, és épebb életet élhessenek? Beleegyeznének-e ebbe, vagy abba, amit teszek éppen a testükkel? Ha állandóan ez járna a fejemben, az első öt percben letettem volna a szikét, s többet fel sem veszem.
- Na, mit szólsz, Sugar? Lesz egy kis pancsolás a vízben - tudom, hogy odáig van a vízért, a csutakolást kifejezetten élvezi (nem hidegben és télen), a vízben pedig nagyon szeret lenni.
- Mindjárt kiderül - azzal máris nyeregbe ülök, s elfog az a kellemes érzés, ami otthon fogott el, ha lóra ültem.
- Nekem is - halkan felelem, s lassú sétába kezdek Sugarral, mintegy bemelegíteni. Láthatóan nem is akar most egyből vágtázni, de ebben az időben meg is értem.
- Ennyire kemény heted volt? - Érdeklődöm. S egyben azért is, hogy meséljen arról, mi is történt vele.
Mélyet lélegzek a levegőből. Egészen más, mint otthon, s egészen más, mint a városban. Alig várom, hogy kertes házba kerülhessek, lehetőleg jóval frissebb levegőjű részben. Vannak napok, amikor alig kapok levegőt.
- A munkán kívül? Munka. Meg munka, meg ügyelet, meg sürgős behívás. Meeeg... egy kismacska. Úgy kellett levadászni egy fáról, mert felmászni ment neki, le már nem.
A hivatalos vacsorákról és rendezvényeken való megjelenésekről nem teszek említést. A hivatásomnak élek, s otthon nagyot buktam azért, csak mert azzal foglalkoztam, s nem építettem kapcsolati hálót. A hivatásom bánta, s akkor megfogadtam, hogy lenyelem a keserű pirulát, s megjelenek rendezvényeken. Ezerszerz jobb így, de belül tudom, s alig várom, hogy ennek ne így kelljen lennie.
S hogy a héten ketten nem élték túl a műtétet, a sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy ahhoz, hitem szerint, isteni közbeavatkozás kellett volna. Ilyenkor érzem magam kicsinek, és kevésnek. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy nem tudok mindenkit megmenteni.
- Gondolkodtál már azon, hogy itt benevezel valamilyen lovas versenyre? Vagy bemutatóra? - Szerintem nagyon jó érzéke van a lovagláshoz, volt időm lesni is tőle.

 ★

- Egy doki, aki nem figyel a fontos részletekre, vagy csak borzalmas a memóriája.. - csóválom meg rosszallóan a fejemet egy vigyor társaságában.
- Na látod.. még egy pozitívum. Mennyi időt megspórolnál, ha nem kéne a hajmosással is foglalkoznod. - hát mivel férfi és mivel mégsincs olyan hosszú haja, mint a nők többségének, így valószínűleg Ő nem tölt el annyi időt pepecseléssel, mint például én is, ha hajmosásra kerül sor. Mázlista!
- Háát te vagy az egyik legjobb orvos, akit ismerek, de ez csak az én véleményem.. - lesek egy pillanatra Machora, akivel lehet nem lennénk egy véleményen, kitudja.
- Lassan már tényleg túl jó dolga van a nagyfiúnak - helyezem ismét egyik kezemet a hatalmas nyakára, de most nem foglalkozik velem, ugyanis még mindig Sugar köti le a figyelmét.
- Szóval azt mondod, hagyjuk őket édes kettesben? - kérdezem szintén halkan, miközben egy mosollyal az arcomon egyenesen a férfi szemeibe nézek.
Véleményem szerint a pontosság - vagy épp az ellenkezője - sok mindent elárul az emberről. Például, hogy mennyire foglalkoztatja a másik fél. Aki magasról tesz az időmre és még csak nem is figyelmeztet, ha közbejön valami, annak biztosan hamar elengedném a kis kezeit, mert szinte biztos, hogy nem vagyok neki elég fontos. Amennyire csak lehet, megválogatom a barátaimat, hisz nem mindegy, kivel tölt el minőségi időt az ember lánya, amikor csak teheti vagy kedve tartja.
Szélesebb és őszintébb nem is lehetne a mosolyom, miközben azt figyelem, Sugar hogyan fúrja ismét bele az orrát Aldrich hajába.
- Szerintem csak add fel, ne ellenkezz - hangomból is kivehető, hogy milyen jól szórakozom a helyzeten. Ha Macho tenné ezt velem, azon már lehet nem mosolyognék ennyire, de azért haragudni sem tudnék rá. Ahogy a hatalmas szemeibe néznék, ellágyulnék, ebben biztos vagyok. Hamar le tud venni a lábaimról, ezért is van elkényeztetve.
- Nem lehet, hogy inkább túlságosan is tetszik neki? - tényleg nem tudom változna e valami, ha a férfi szőkére festené a haját. Sugar vajon leállna e ezzel vagy épp ellenkezőleg és csak mégjobban rákapna?! Nos ez csak akkor derül ki, ha régi barátom elég merész lesz és bevállal egy hajfestést. Még én is megnézném szőkén. Lehet nem is állna neki rosszul, bár most kicsit nehéz elképzelni, valahogy nem akar megjelenni előttem a szőke változata.
- Amúgy.. - kezdek bele, mikor végre kiérünk a napra.
- Állítólag a kutyák nem csak szavakat, de egész mondatokat is próbálnak értelmezni. Ha ez így van, akkor szerintem a lovak sincsenek ezzel másképp - rendkívül okos állatok, úgyhogy ez nem is olyan meglepő. Azt is állították a szakik, hogy idővel az ebek majd képesek lesznek beszélni - persze nyilván nem jövő héten vagy 2022-ben -. Nos, ha a lovak is beszélnének, nem tudom Macho nem e menne néha az agyamra, amikor folyton nasit és vakarást kunyizna. Az biztos, hogy néha nem bánnám, ha tudnánk verbálisan is kommunikálni, na de hosszú távon hallgatni a követelőzést a kis elkényeztetett uraságtól, háát nem is tudom..
Drága szerelmem is imád pancsolni, szóval ha tudná, hová tartunk, biztos vagyok benne, hogy még ennél is boldogabb lenne.
- Na milyen? - kérdezem a férfitől vigyorogva, amint lóra pattant. Nem kétlem, hogy legalább annyira élvezi, mint én, és hogy neki is hiányzott már ez. Természet, nyugalom, lovak és egy barát. Kellhet ennél több?!
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt. Tudod, mennyire imádom a munkámat, de mostanság eléggé leszív és nem sok időm marad másra.. - persze vannak nyugisabb időszakok is, de ez most ilyen.
- Amikor pedig nagy a hajtás, alig várom, hogy itt lazíthassak egy kicsit - mosolyodom el. Többet nem is akarok panaszkodni, hisz nem azért vagyunk itt, hogy a rinyálásomat hallgassa. Még akkor sem, ha tudom, hogy szívesen teszi, ha szükséges. Valahogy jobb szeretem, ha Ő beszél. Én inkább jó hallgatóság vagyok.
A sok munka hallatán azonnal elhúzom a számat.
- Nem túl sok ez? - célzok ezzel arra, nem e viszi túlzásba a sok munkát. Nem szeretném, ha teljesen lemerítené az elemét. De hát kérdezem ezt pont én, aki szintén nem sokkal jobb...
- Kismacska? - kérdezem meglepetten, majd folytatja a sztorit.
- Oh szegényke, biztos megijedt.. Na és te voltál a hős megmentő? - az biztos, hogy még én is a segítségére siettem volna, ez a minimum. Nem is értem azokat az embereket, akik ártatlan állatokat raknak utcára több évnyi hűség után, vagy akik bántalmazzák, esetleg simán "csak" elsétálnak melletük, ha bajban vannak. Én képtelen lennék bármelyikre is.
- Hogy én? - vigyorodom el.
- Annyira jó azért nem vagyok.. Szerintem esélyem sem lenne. - igazából sosem fordult meg a fejemben sem a verseny, sem pedig egy bemutató. Hogy mennyire állnék helyt, az számomra is rejtély.
- Szóval rengeteg munka, kismacska, de sehol egy nő? - terelem a témát vissza, rá.

Elnevetem magam, még mindig a tarkómat simogatva, utólag érződik, mennyire is vágja be az ember.
- Ööö, nem sokat? - Nem annyira hosszú a hajam, de a munkám miatt fontos, hogy rendezett, s tiszta legyen. - Lehet, megengedem mégis neki, hogy megegye....
- Ó - a dícséretek még a mai napig zavarba tudnak hozni, így csak egy "értem", és a hozzájáruló fülvörösödéssel reagálok. Azt mindig látni.
Elnézem őket egy ideig, ahogy egymással ismerkedik, s elvan a két ló.
- Szerintem - suttogom. - Csak egy van nekik.
Eléggé összemelegednek itt a végén.
- Meglehet - suttogom még mindig vissza, egy fülig érő vigyorral, Laurelre tekintve, levéve a szemeimet a lovakról.
Válaszul, hogy csak nem sikerül eltolni a fejét, felé fordulok, s nem karolom át, mondták, hogy nem szeretik, így csak a fejem döntöm a nyakának.
- Feladom - megsimítom a nyakát, mire megrázza, korántsem az ellenérzéseként, mert egyből felém fordítja a fejét, látni akar, így visszamegyek elé, hogy lásson is.
- Eeee... meglehet - gondolkodom el egy pillanatra, s megint a hajamban van. Széttárom a kezem. - De egy próbát megér - igaz, fogalmam sincs, mit teszek a sötét szakáll, kontra szőke hajjal. - Vagy mégsem - hunyorítok egyet. Inkább legelje a fejem kócosra.
Érdeklődéssel nézek rá, ahogy megszólal, feledve a nap élvezetét.
Újfent elnevetem magam.
- Elképzeltem, ahogy bejövünk a lovardába, és már messziről hallani, az összes boxból - megmásítom a hangom. - Egy kis nass jól jönne. Ó, de milyen finom ez a szalma. Kicsit meleg van, nyissátok ki jobban az ablakokat. Futkározni szeretnék. Ó, Sugar, de milyen szép a séród - mosolygok végig.
- Ahhh... el tudnám viselni egész életem végéig. Persze, nem feltört fenékkel - vigyorodom el a végére. S hogy ezt az örömet egy baráttal is megoszthatom, a legjobb!
Fél szememmel ráhunyorítok, ahogy vászol.
- Akkor mind a kettőnknek felírom a szigorú aktív pihenést. Lovacskával, mezővel-réttel, és egy kis pancsival a folyóban. Csak, ha nem hideg - minden hideget utálok, s fogalmam sincs, ez honnan jön. - Ó, én is - vigyorodom el. A munkám a mindenem, de néha érzem, hogy nem ártana kicsit kilépni belőle, hogy újult energiával vághassak bele. De a bűntudat, hogy ezzel mit pocsékolok el, leállít. Pedig most, most nagyon jól érzem magam, noha nem vagyok a műtőasztal előtt.
- Ez éltet - mosolyodom el, némileg azért fáradtan. Ideje lenne egyensúlyt találnom, de csak hagyom magam, hogy vigyen előre az egész, mert tudom, szalasztottam el már a makacsságom miatt dolgokat... ami éppen a munkamániám volt.
- Aham. Kicsi, szőrös, úgy nyávog, hogy mindenkit felver, de ha ránézel, mindent megbocsátasz neki - nagyon hálás kis macsek, úgy tud bújni, dorombolni, hogy nehéz rá haragudni.
- Hős? Nem - elnevetem magam. - Kis híján megbüntettek a rendőrök, mert tilos fára mászni. De a kis nyávogi meglágyította a szívüket, s elengedték a büntetést. Tudtad, hogy tilos fára mászni? - Nem tudtam róla. Lehet, lehet is, csak, nem tudom, miért, jöttek?
- Ugyan már - nézek rá kétkedve. - Van annyi tapasztalatod.
Folytatnám, de a kérdése belém forrasztja a szavakat, s ha lehet, most már lobot vet a fülem. Zavartan mosolyogva nézek le Sugar sörényére.
- Nem igazán foglalkozom ezzel. S neked? Egy rakat észbontó férfinak kellene körülötted legyeskedni, s lesni minden kívánságodat - nézek rá, mosollyal, s már kevesebb zavarral. Fogalmam sincs, milyen most a szerelmi életem. Üres-e, vagy káosszal teli. Inkább a munkába temetkezem.
- S mit szólnál ahhoz, ha a domb tetejéről lefelé, a folyóhoz, nem éppen kocognánk? - Nézek rá várakozón. Eléggé bemelegedtek Őfelségei, hogy már ne legyen bajuk.

 ★

- Én heti nem csak egy órát spórolnék meg.. - mosolyodom el. Na igen, a hosszú, dús haj átka. A megmosás csak egy dolog, de ott vannak a különböző pakolások, ha pedig meg is szárítom az vagy legalább - nagyon jó esetben - negyed óra. Festésről, egyenesítés vagy épp hullámosításról már nem is beszélve. Persze megtehetném, hogy a felét kihagyom, de erre mindig is nagyon oda figyeltem. Számomra fontos, hogy egészséges, ápolt legyen, a hajam IS. A férfiaknak néhány fokkal azért könnyebb dolguk van, bár aki megnöveszti, az lehet szintén sok időt eltölt ezekkel. Na mindegy, ezzel inkább nem untatnám Aldrichot. Ezekről egy barátnővel kell beszélni, egy pasit valószínűleg halálra untatna és meg is tudom érteni.
- Ő biztosan örülne neki. Legközelebb lehetne a hajad a juti falat.. - dobom fel az ötletet, bár lehet nem lenne fájdalommentes.
- Remélem te is tisztában vagy vele, hogy az egyik legjobb vagy - nem a zavarba hozás a célom, csupán nem szeretném, hogy ezt elfelejtse.
- És nem azért mondom ám, mert régi barátod vagyok! - tudja, hogy nem vagyok az a típus. Mindig az igazat mondom, tehát ha mondjuk rossznak gondolnám, azt is tudatnám vele, ha szükséges lenne. Persze csak finoman, mert nem szívesen sérteném meg, hisz fontos nekem.
- Sugar tudhat valamit.. Macho nem csíp ám minden lovat. - suttogom a férfinek egy széles mosollyal az arcomon. Ezt a legtöbben tudják is a gyönyörűségemről. Kissé antiszoc a lelkem és nem feltétlenül csak a fajtársaival. Nekem is kellett egy kis idő, míg meg tudtam szelidíteni és sikeresen a szívébe férkőztem.
- Még a végén féltékeny leszek - teszem hozzá, persze nem gondolom komolyan. Csak örülni tudok annak, ha másokat is közel enged magához.
- Szóval én sem láthatlak szőkén? - biggyesztem le az ajkaimat, de hamar mosolyra váltok.
Szavai hallatán azonnal nevetésben török ki, mire Macho azonnal rám néz.
- De aztán ne hidd, hogy nem szidna le kicsit, amiért nem látogatod minden nap és elhanyagolod. - már hallom is Sugart.
- "Aldrich, egész nap téged vártalak és te még csak felém sem néztél. Ezért ma ne is álmodj róla, hogy lovagolhatsz rajtam. Nem kenyerezel le a tóval...... Na jó, talán addig elmehetünk, de ne hidd, hogy elfelejtettem, hogy felültettél." Akárcsak egy asszonyka, akihez későn érsz haza - vigyorgok végig. Vicces lenne, afelől semmi kétség. Már csak ezért is megérné eljönni ide, hogy ezeket végighallgassa az ember.
- Azt mondod? - fordulok a férfi irányába vidám képpel, de igazából tudom a választ.
- Tökéletes. - vágom rá szinte egyből. - De ne feledd, mindkettőnkre vonatkozik! - nem csalunk ám.
- Na azt én is remélem, mert ma én sem akarok szárazon maradni. Igaz, nem hoztam fürdőruhát.. - de kétlem, hogy ez eltántorítana a tervemtől.
- Mondd, hogy te is csobbansz. - ha tudnám, bevetném a kiskutya szemeket, de sajnos nem rendelkezem velük. Pedig mennyivel könnyebb dolgom lenne az emberekkel.
- Ismerős érzés.. - talán ha nem szeretném annyira ezt a szakmát, nem esnék túlzásokba. Sőt, biztos. Akkor menekülnék, amikor csak alkalmam lenne rá.
- Nem lehet rájuk haragudni.. - csóválom meg a fejem. Előnyben vannak.. Bezzeg egy emberrel máris lehet haragot tartani, nem is rövid ideig.
- Tilos fára mászni?? - kérdezem őszintén meglepett arccal.
- Ezt mégis mikor hozták törvénybe és ami a legfontosabb.. ki a fenének jutott eszébe? - hát ennél csak értelmesebb törvényeket tudok elképzelni. Ez azért elég abszurd. Nem mondom, hogy teljesen biztonságos a fára mászás, de ha valaki vállalja a rizikót, miért ne? Nem árt vele senkinek..
- Nem is tudom.. sokat kéne még gyakorolnom.. - vagy talán csak nem hiszek magamban eléggé, fogalmam sincs..
- Háát, én sem igazán.. Te sem panaszkodhatsz, neked is minden ujjadra akadhatna egy csinos nőcske. - akik aztán szinte bármire hajlandóak lennének érte. Aldrich egy főnyeremény. Nem is értem, hogyan lehet szingli. Már rég el kellett volna varázsolják.
- Oh, bocsánat - paskolom meg Macho nyakát.
- Itt az én partnerem - mosolyodom el, miközben koromfekete ménemre biccentek.
- Nem beszél sokat, izmos, hűséges, mindig vár.. mit akarhatnék még? - és ez csak néhány csodás tulajdonsága. Ennél ő sokkal különlegesebb számomra.
- Hát vágtassunk. Kicsit már bánom, hogy felnyergeltem, egyszer szőrén kéne megülnöm. Mit gondolsz? - nem is értem, eddig miért nem próbáltam. Sokkal természetesebbnek tűnik úgy, bár amíg hozzá nem szokik az ember, addig lehet, hogy nem a legkellemesebb. Itt kiderülne, mennyire is vagyok tapasztalt lovas.

- A tiedét nem is engedném, hogy levágasd - megpróbálom elképzelni rövid hajjal, és valahogy nem megy. A borotválkozás már más téma, azzal nem untatom, hogy naponta többször is meglátogatom önarcképemet, mert különben hamar ősember benyomását kelteném. Műteni, maszkban lenni meg egy nagy betűs nem.
Megsimítom a fejem tetejét, majd Sugarra nézek. Esküszöm, érti, amit beszélünk, mert nagyon kópésan tekint a hajamra. Közelebb hajolok hozzá.
- Tudtam, hogy erre megy ki a játék - mondom úgy, mintha suttognám neki, de Laurel is meghallja.  
Még erősebb színt vált az arcom, ahogy a fülem is rákezdi.
- Van még mit tanulnom - még csak rezidens vagyok, s egyre jobban érzem, minél többet vagyok a műtőasztal előtt, annál kevesebbet tudok.
- Legfőképpen ezért fontos, amit mondtál - mert régóta vagyunk barátok. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de az élet mindig elrendezte, hogy ismét összekerüljünk, vagy mi tettünk erről.
- Szerintem éjszakáként nézegetik egymást - mondom halkan. Igaz, nem tudom, hogy képesek rá, de bármit el tudok képzelni Sugarról. - Ó, nem! Megvan! Azért, mert velem lovagol! - Sosem vagyok egocentrikus, a hangomon is hallani, hogy viccelődök.
A féltékenységre félrefordítom a fejem, hunyorítok.
- Tudom már. Te álruhában amazon vagy, Macho meg kentaur. Van egy monda, amely szerint a kentaurok csak amazonokat viseltek el a hátukon.
Elgondolkodó arcot vágok, tartom egy rövid ideig, majd megrázom a fejem.
- Megkíméllek a látványtól - főleg, amikor elkezd kiütni a szakállam. Ami elég hamar megtörténik, és láttam már olyan embert, aki szőkítette a haját, de a szakállal mit kezdett volna? Inkáááábbb... nem.
- Nem? - teszem a csodálkozást, majd a megbánást, s először kíváncsi mosollyal, majd egyre szélesedő mosollyal hallgatom.
Ránézek Sugarra.
- Túlzottan egyetértő a tekintete - majd egy olyan arcot vágok, mint aki most jött rá valamire. - Mióta tudsz te lóul? - Sandítok rá játékos mosollyal.
- Aham, mondom ám - bólogatok felé. Komolyan mondom, ráfér egy kis, nem kis, nagyon nagy pihenés! Majd felé kapom a fejem, mint akit sikerült "átvágni".
- Pedig keresztbe tettem az ujjaim! Honnan tudod, hogy keresztbe tettem a ujjaim? Igenis! - ha egyszer annyit alhatnék, amennyit akarnék, szerintem felébresztetnének, mert olyan mélyrepülést vágnék, hogy az nem tizenkét órás alvás lenne. Noha már faragtam le belőle, mert kimerülten nem akarok életet veszélyeztetni.
- Szerintem Machot nem fogja foglalkoztatni, amikor beledob... - sunyítok felé, közben remélem, Macho nem tud annyira emberül, hogy leszúrjon a tekintetével.
- De még mekkorát! Ha hideg, akkor kérek majd utána ápolást, mert egy jégtömbként fogtok kihúzni. Pont, ahogy beleestem a vízbe - vigyorgok.
- Igen, látni rajtad - bólintok elismerős mosollyal. Azt észrevenni, ha valaki nem szereti, amit csinál.
Mosolygok a válaszára. Meglehet, a két rendőrt is ez lágyította meg.
- Jaja. Nem néztem meg utána, van-e ilyen. Az is lehet, hogy csak a macskát akarták megnézni. Nem tudom - vonok lassan vállat, mert valóban fogalmam sincs, itt van életben ilyen rendelkezés, vagy törvény, avagy nincs.
- A versenyen is gyakorolsz - nézek rá. - Az meglehet. S éppen a versenyek tudnák a hitedet másítani - nem lennék jó szónok, és védőügyvéd sem, csak azzal tudok szólni, ami bennem van.
- Jönnél be egy rezidenseket mentoráló időszakban, vagy az egyetemre - volt idő, mikor vissza akartam mondani az állást, de akkor a kórházi pozíciót is elveszítem, mert a kettőt együttesen adták, ezzel a feltétellel. Nem mondom, nem halásztam, de munka közben arra akarok figyelni. Így kettéválasztom az életem ezen részeit.
- Á! Mondom én, hogy amazon vagy - biccentek felé, felrántom a szemöldökem egy pillanatra.
- Megmondom - alkarjaimat rátámasztom Sugar nyakára, de nem teszek rá súlyt. - Egy kis.... vágtatás? - S utána már el is mondom az ötletem.
- Oké, most már a szavadon foglak ezek után. Nem tagadhatod le, hogy nem vagy amazon - most már rámutatok. Én... én inkább nem próbálnám ki... úgy értve, nyereg nélkül...
- És akkor .... három.... kettő... egy.... hajrá! - Csak finoman mozdítom a lábam, Sugar nagyon jól érzékeli ezekből is, mit szeretnék, s el is rugaszkodik, s én is felveszem a vágtató pózt, hogy minél könnyebb legyen neki, és én is.

 ★

- Áh, nem is lenne szívem levágatni. - és tényleg nem. Mindig tetszett a hosszú haj, és túl sok munkám is van benne. Valahogy nem tudnám elképzelni magam rövid hajjal, ez sokkal jobban illik hozzám. Legalábbis szerintem, de úgy látszik Aldrich is egyetért, amin el kell mosolyodnom.
- Az lehet.. De ha engem kérdezel, nem vagy átlagos rezidens. - vonom meg lazán az egyik vállam. Nem mintha nagy szakértője lennék a szakmájának, hisz a divat az én asztalom, de szerintem nagyon tehetséges. Ritka az igazán jó doki, így meg kell becsülni őket.
- Ki is nézném belőlük - jegyzem meg halkan, egy apró mosollyal a szám sarkában. Főleg Machóból. Ha valamit a makacs fejébe vesz, annak úgy is kell lennie. Biztosan feltalálná magát a nagyfiú. Ha nem tudnám, hogy ló, azt hinném, öszvér.
- Ó igen, biztosan azért. - vigyorodom el a szavain.
- Oh, ismét tanultam valami újat. Szóval amazonnak tűnök? Végülis ez megmagyarázná, miért szelídült meg ez a büszke, koromfekete szépség, de légy szíves Aldrich, másnak ne említsd ezt. Még lebuktatnál minket. - amint kimondom ezeket, vigyorom azonnal kiszélesedik.
- Kérlek mindenképp szólj, ha meggondolnád magad. - tuti lőnék róla egy képet, hogy még véletlenül se felejtsem el soha. Ahogyan magamat nem tudom elképzelni rövid hajjal, úgy valamiért őt sem látom magam előtt szőkén. Nagy kár.
- Áh, kizárt. - Sugar biztosan nem hagyná szó nélkül, ha a férfi elfelejtené meglátogatni. Bár ezzel minden bizonnyal Macho is így lenne. Engem is szidna rendesen, amikor két hét után betenném a lábam a lovardába. Fogadni merek rá, hogy nem úsznám meg kérdőre vonás nélkül.
Aldrich kérdésen akaratlanul is elvigyorodok.
- Sosem tudod meg. - szinte súgom a szavakat komoly arccal, aztán mosolyra húzódik a szám.
Tettetett felháborodással nézek rá, amikor közli, hogy keresztbe tette az ujjait. - Hogy tehetted? Ráadásul azt hitted, nem jövök rá? Elfelejted, hogy túl jól ismerlek, Aldrich. - jelenik meg immár egy mosoly az arcomon. Mindkettőnkre ráfér egy kis kikapcsolódás a sok munka mellett/után, így egyikünk sem szegheti meg a megállapodást.
- Na látod abban biztos vagyok. - paskolom meg Macho nyakát, miközben lepillantok rá.
- De szerintem Sugar is így van ezzel. Akkor is, ha esetleg neked túl hideg lenne a víz. - igazából van a két lóban elég közös jó tulajdonság. Például egyikük sem kíméli kétlábú látogatóját.
- Tőlem vagy Sugartól kéred azt az ápolást? - kérdezem, miközben tekintetem a férfire vándorol.
- Sosem hallottam róla, de az emberi hülyeség határtalan, úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy van ilyen törvény. - annyi baromságot ki tudnak találni, hogy ez már igazán nem kéne meglepjen.
- Azt hiszem te jobban hiszel bennem, mint én saját magamban.. - és talán ez azóta így van, mióta újra találkoztunk annyi idő után. Nem is tudom hány év telt el, amíg nem találkoztunk, aztán tessék..
- Nagyon húzós? - kérdezem a férfit, közben magunk elé nézve.
- Amiért szőrén ülném meg? - nevetem el magam.
- Nem sokkal természetesebb? Kipróbálhatnánk együtt. Mikor csináltál utoljára valami őrültséget? - én nem mostanában, szóval rám is férne. Lefogadom, ezzel Aldrich sincs másképp.
Vágtázás közben máris szabadabbnak érzem magam. Most jövök csak rá igazán, mennyire hiányzott már ez, és mekkora szükségem volt erre. Nincs is jobb annál, mikor az ember megszabadulhat a város zajától és eltölthet egy kis időt a természetben.
A tó előtt lassítani kezdünk, bár Macho nem szívesen hallgat rám. Ha rajta múlna már mindketten a vízben lennénk.

Egy pillanatra zavartan elhallgatok, mosollyal az arcomon. A megfelelési kényszerem, hogy a nevelőszüleimet elégedetté tegyem, nem hiába foglalkoztak velem, még ma is elkísér, s sosem vagyok elégedett magammal.
- Köszönöm - bólintok felé, zavaromban nem tudok ránézni.
Elnevetem magam. Mind a két ló megér egy misét, amiket tudnak leművelni. De talán éppen ezért kedveltük meg őket. Hogy ők miért kedvelnek bennünket, ha kedvelnek, azt nem tudom megmondani.
Gondolkodó arcot vágok, majd sokat sejtetően beszippantom ajkam egy részét, úgy nézek az ég felé.
- Amm, nem is tudom. Valamit kérek cserébe, hogy ez titok maradjon. Mondjuuuuk - újból elgondolkodást tettetek. - Példáááuulll - még nem nézek Laurelre. - Legyen az, amit Macho szeret - sandítok végül rá. Vagyis mókázás az egész.
- Te leszel az első, akinek szólok - vigyorgok rá. - Csak nehogy rémálmaid legyenek. Azt sajnos nem tudom kikúrálni - felelem műkomolyan, azután elmosolyom megint.
- Akkor igyekszem rendes lovaglópartner lenni - simítom meg Sugar nyakát, szeretettel. Tényleg sajnálom, hogy nagyon kevés időm van, hogy vele legyek, de muszáj dolgozni, és a munkám éppen arról szól, hogy a kórház rendelkezik minden időmmel, még a szabadidőmmel is.
- Ó - majd Sugar felé hajolok - Vigyázz Sugar, gondolatot is tud olvasni. Úgy bizony- bólogatok.
Tettetett bűnbánattal, ártatlan tekintettel nézek rá.
- Reménykedtem, hogy nem veszed észre - majd szélesen elmosolyodom. - Előtted nem is titkolnám - mutatom felé a csuriba tett ujjaimat.
- Ebben nem kételkedem - vigyorgok. Sugarnak van egy érdekes természete, és valahogy ugyanezt látom Machoban is. - Igazán illenek egymáshoz.
A kérdésre rápillantok, majd előre.
- Emm... - visszapillantok rá. - Ha Sugar ápolna, annak kórház lenne a vége - nagyon védett, amikor egyszer leestem véletlenül róla, de szinte teljesen rám feküdt, és harapdálta a hajam, meg fújt az arcomba, míg meg nem mozdultam. Hálás vagyok neki érte, legtöbb ember nem jönne segíteni.
- Én sem. El tudom képzelni - ingatom a fejem. Fára mászni tilos?
Sóhajtok egyet, fejem ingatva, hitetlenkedő arcot vágva.
- Pedig igazán bízhatnál magadban - mondom én, aki mindenben maximum felett akar teljesíteni.
Felé fordítom a fejem, kissé leszegem.
- Az biztos. Én a papírzsepi mennyiségre céloztam, meg a szemvisszatevő műtétekre - aztán leutánzom azt a nézést, amivel némelyik rezidens rám néz. - Először azt hittem, a hajam áll csálén.
- Ühüm - bólogatok nevetve. - Próbáljuk ki! - úgysem voltam még úgy lovon.
- Mindennap. A műtőasztal felett - vigyorgok elszántan. Van, amikor a logika csődöt mond, és csak a megérzés képes életben tartani, épen tartani egy-egy sérültet.
Vágtázás közben csak mosolyogni tudok. Aztán ahogy közeledünk a tóhoz, és érzékelem, Sugar nem akar megállni, rászólok, de csak halad tovább, aztán hirtelen áll meg pár lépéssel a tóban, s felágaskodik, így beleesek a vízbe inkább, nem akarom felborítani a lendülettől. Elmerülök a vízben, szerencsére már mély a víz, s kacagva bukkanok fel, vizet prüszkölve.
- Megvárhattad volna, míg leszállok, teeee - ráfröcskölöm a vizet, de érti a tréfát, és bólogatni kezd.

 ★