Rá nézek az órámra és látom, hogy már negyedórája késésben vagyok. Ismét. Ha nem sietek nem csak az első fél óráról fogok lemaradni. Ma új professzor fogja tartani az órát, a régi nagy hirtelen meghalt. Bár... nem volt olyan hirtelen, hiszen hatvan körül volt, és nem vetette meg a fiatalabb nőket, így borítékolható volt, hogy vagy a szívroham, vagy valami sokkal rosszabb fogja elvinni. Az egyik diáklánnyal szórakozott éppen amikor kilehelte a lelkét. Elég sok olyan csaj van nálunk is, akik egy jó jegyért képesek lennének ilyen dolgokra. Én nem tartozom mondjuk közéjük, amit eddig elértem... az mind a saját érdemem volt. Ennél lejjebb nem is mennék, meg amúgy is van elég problémám. Ott van mindjárt kezdésnek az anyám, aki képes volt újra férjhez menni, és ide költözni New York-ba, csak, hogy engem bosszantson. Akkor ott van Kevin, aki egyre inkább célozgat arra, hogy talán nem ártana kitűzni az esküvő időpontját. Miközben én azon agyalok hogyan is jussak dűlőre magamban vele kapcsolatban. Ha mindez nem volna elég nagy probléma, akkor a tetejében még ott van a szomszéd pasi, Darren. Lehet, hogy nem kellett volna beleegyeznem abba, hogy megtanít pár önvédelmi dolgot, de igazából rám fér. És így több időt tölthetek vele úgy, hogy az nagyon gáz volna. Mert az az igazság, hogy szeretnék vele több időt tölteni, csak azt nem tudom miért. De arra hamar rájöttem, hogy jó fej, van humora és... egy csomó olyan plusz tulajdonsága ami Kevinből hiányzik. Tudom, hogy nem szabadna őket össze hasonlítanom, mert igazából egyáltalán nem is hasonlítanak. Sőt szöges ellentétei egymásnak. Mintha mondjuk egy tinédzsert akarnék össze hasonlítani egy igazi, nagy betűs férfival, ennyi különbség van köztük. De nem tehetek róla, ha Darren úgy vonz, mint a mágnes, lehet ez a nyers férfiasság ami annyira felizgatott benne.  
Már éppen indulnék amikor Kevin mérgesen torpan meg előttem. Veszek egy mély levegőt mielőtt robbanna a bomba, és próbálok rá jönni, hogy újabban mi is lehet a baja neki.
-Niki, tudod, amikor elutaztam egy hónappal ezelőtt azon a hétvégén nem történt valami véletlenül?- zavartan nézek rá, tejfehér bőröm még inkább elsápad... már ha ez egyáltalán lehetséges, majd megpróbálom össze szedni a gondolataim. Mi is történhetett akkor … óh igen, akkor jött át Darren... és akkor csókoltam meg miután fél üveg whiskey-t bepusziltunk, ja és  a betörés, vagyis annak köszönhető az egész...
-Izé... nem hiszem, hogy történt volna valami érdemleges dolog,- igazgatom a szoknyám, de ő a szekrényre csak egy papírt. Mérgesen kapok utána, és olvasom, hogy a rendőrségről küldték, a tanúvallomásom. Mondtam nekik, hogy nem kell, de ki postázták. A francba is. Ezt akartam elkerülni, hogy megtudja, mert akkor azt hiszi, hogy nem tudom megvédeni magam. Ami igaz is, de majd Darren segít ezen.  
-Izé, Kevin, csak azért nem mondtam, hogy ne aggódj. Igazából nem történt semmi. A szomszédban egy rendőr lakik és ő észrevette a dolgot és mielőtt baj történt volna, intézkedett. -próbálok egy nyugtató mosolyt küldeni felé, és direkt nem a keresztnevén említettem a rendőrt. Mert az túl gyanús lett volna, egyből rájön, hogy milyen közvetlen kapcsolat lehet közöttünk.  
Miután sikerült megszabadulnom és nagy nehezen lenyugtatnom őt, egy órán belül már az egyetemen voltam. Rá pillantva az órámra csak morgolódni tudtam, az hagyján, hogy elkéstem, de jó, ha az utolsó tíz percre oda érek. Végül is nem vagyok olyan feltűnő jelenség, hogy nagyon hiányozzak bárkinek is. Futó léptekkel közelítem meg az előadó termet, majd halkan lépek be az ajtón, és a hátsó padsorban ülök le. Andrew kérdőn pillant rám, de leintem, hogy meg ne szólaljon nekem, majd elő kapom a könyvem, és figyelem a tanárt aki háttal áll nekünk még. Megfigyelem, és rá jövök, hogy a feneke az tuti szép kerek. De amikor megfordul... akkor esik csak le az állam, ugyan is szemben találom magam az angol nyelvtanárommal, aki még középiskolás koromban Magyarországon korrepetált. A francba!!! És nem mellesleg akibe szerelmes voltam, illetve a szűzeségem is neki adtam, ezután bele bújok a könyvembe, és amint végez, megpróbálok legelsőként távozni a teremből, de mielőtt kezem a kilincsen lehetne ő hangosan ejti ki a nevem. Veszek egy mély levegőt mielőtt elé sétálnék egy ártatlan mosoly kíséretében.
-Hello! Akarom mondani, elnézést tanár úr a késésért,- próbálok bájosan mosolyogni, majd oldalra billentett fejjel fixírozom, hogy az évek csak jót tettek neki.- Nem gondoltam volna, hogy valaha látlak...- jegyzem még meg ajak harapdálva.  

~ ~ ★ ~

Esettanulmányok válogatása közben egyszerre vagyok hálás és némileg gondterhelt is. Szükséges tanítanom, ez jár a pozícióval, a gyerekek azonban még mindig valahogy a gyenge pontjaim, megmentés értelmében. A lehető legvédtelenebbek mind közül, éppen úgy, mint a nagyon idősek. De csak így segíthetünk rajtuk, menthetjük meg az életüket.
- Hm? - Fel sem pillantok, rakom össze az anyagot.
- Te tényleg csőlátású vagy – leesik, hogy már jó ideje próbál megszólítani, elkapom a kezem a billentyűzet felől és úgy nézek rá, mint aki valahol még mindig ott van, de pont itt nem.
- Igen? - A főnővér ül velem szemben, a lehetetlen kávéjával. Tea! Azt mondjuk itt sem tudnak jót készíteni, de még teázókban sem.
- Joachim édesanyja beteg lett. Meg tudnád cserélni a műszakodat vele? - Hirtelen azt sem tudom, ki az a Joachim, fejben még mindig a gyerek traumatológiai esettanulmány forog.
- Joachim... ó, ja. De az nem lesz neki elég. Hammond dokival beszéltél? Szerintem ő is el tudná tolni a műszakját és akkor váltjuk ketten – rémlik, hogy Joachim édesanyja nem torokfájásban szenved, nem két napra fog eltűnni.
- Beszélek még Irinával is, így hármasban tudjátok már majd váltani.
Térnék vissza fejbólintás kíséretében az anyaghoz, mire megint leesik valami.
- De miért te rendezed a dokik műszakját? Mi történt Aaronnal? - Félrebiccentem a fejem. - Na, ez az, amit inkább nem kérdeztem – mielőtt még a főnővér feje felrobbanna. Nem az első eset, hogy nem jelenik meg a műszakjában és a lóláb már régen kilóg neki. Én meg szeretem a békességet.
- Ha bármiben segítség kell, szólj – mire fintort kapok.
- Talán ötödjére fel is figyelsz rá – erre felemelem a kezem, szemeim már a monitoron vannak, majd inkább rápillantok.
- A hat az egy nagyon szép, páros szám – sóhajtva legyint rám, majd félmosollyal ott hagy. A külvilág sosem létezik, ha belemerülök valamibe, de legalább dolgozom.

Nem szeretem, ha késnek, se műszakból, se előadásról, még akkor sem, ha csak elmélet az egész. Életekről van szó, és itt nem a köldökünket vakargatjuk és mentjük meg fejben a világot. Éppen ezért feltűnik, hogy vannak, akik nincs jelen az órán.
- Megmondaná a padtárs, kik hiányoznak mellőlük? - feljegyzem, egy névnél kis híján befulladok a kérdésbe. Ez csak véletlen lehet. Mondd, hogy az!
Olyan tűz volt benne, amit nem láttam még addig másban, noha sejtem, az egész ország elvarázsolt, egy teljesen más világ.
A vetítésnek éppen vége, a villany távirányítóját keresem, amikor hallom, nyílik az ajtó. Nem fogok szólni a késésért, az óra végén fogom szóvá tenni. Akármennyire is szigorú vagyok, magam is tudom, hogy az élet tud olyan helyzeteket teremteni, amikor nem az éppen a fontos, aminek egy nappal ezelőtt még az volt.
Látom slisszanni, s mivel a továbbiakban is én fogok tanítani és amúgy is, jobb, ha most nézünk szembe egymással.
- Miss Horváth, szabadna egy percre?
Lecsukom a laptopot, muszáj vagyok lefoglalni a kezem valamivel, még nem megy ránézni. A hangja így is teljesen átölel.
- Amennyiben tud rá megfelelő indokot adni, úgy nem fogom beírni hiányzásnak – pillantok rá végül, ám pár másodperc után megint muszáj vagyok levenni a szemeim róla. Még gyönyörűbb, mint amire emlékszem...
Veszek egy nagy levegőt, orron át, majd vágok, majd egy zavarban és nem zavarban lévő arcot is.
- Ezzel hasonlóképpen vagyok én is... - a kkábelt ráteszem a laptopra, majd azzal együtt a tartóba, hogy becipzározzam. - Mint ahogy azzal is, a késés terén továbbra sem változott, Miss Horváth – mosolygok rá, felkapva a laptop táskát, a fülénél megfogva.
- S hogy hogy nem Budapesten tanul? Az egyik legjobb orvosképző egyetem van ott – akikkel találkoztam eddig, igazán hivatásuknak tekintik munkájukat és eléggé elgondolkodtatott, s inspirációt adott a munkámat illetően.
Valójában cseppet sem érdekel most az orvosképzés. Ő maga már sokkal inkább....

ruha ~ haj ~    ★