Felvont szemoldokkel hallgatom, ahogy o maga sem tudja eldonteni, masok is ilyen hatassal vannak e ra. A mosolyom kiszelesedik, hisz ugy tunik, most is epp zavarban van.
- Tehat csak akkor jon zavarba, ha bokolnak Onnek.. - azzal nem vitatkozhatok, hogy talpraesett, ugyanis valoban annak tunik, sok helyzetben feltalalja magat.
- Lehet szervezunk majd egy kiruccanast, ahol minden alkalmazott reszt vesz majd. Termeszetesen nem kotelezo a megjelenes, de azert jo lenne, ha aki tud, eljon. - ekkor eszembe is jut, hanyszor nevettem ki Christ a buta otlete miatt, most pedig hajlando vagyok megvalositani azt, ami eddig eszembe sem jutott volna.

Furcsa tekintettel fordulok egybol Amelie fele, amikor hirtelen megszolal - nem epp halkan -. Nem igazan tudom, mire gondol, de az biztos, hogy nem ont el jo erzes, amikor Chris kozel hajol hozza. Vegul ugy dontok, mosolyt eroltetek az arcomra es folytatjuk a megbeszelest Biagettiekkel. Bar ugy tunik fejben ott vagyok, megis mason jar az eszem, de ha kell, tudok felelni az olasz megrendelonek. Mi van, ha nem is Yasemin kell Chrisnek, hanem Amelie tetszett meg neki? Vagy talan csak rajott, hogy a magas szoke megsem olyan jo parti, de van mas, aki az lehetne es akiben nem csak en lathatom azt a bizonyos pluszt, ami sok nobol hianyzik. Igyekszem minel elobb elterelni a gondolataimat es a munkaval foglalkozni, hisz ezert vagyunk itt, nem?
Kedvelem Fabriziot, orakig el tudnek vele es Lauraval beszelgetni, de most rendkivul orulok a tavozasuknak. Sok volt ez a nap. Tul sok..
Hallom Yasemin szavait, megsem teszek semmit, pedig jol tudom, hogy Amelienek ez valoszinuleg nem esett tul jol.
- Muszaj szinte mindenkivel igy viselkedned? - fordulok a no fele, miutan beszalltunk a taxiba.
- Ismered a szabalyt, miszerint a cegnel nem turok ilyesmit, ugyhogy legyszives fogd vissza magad. - probalja kibeszelni magat, de nem igazan erdekel a gyenge magyarazata. Ilyesmit egyszeruen nem engedhet meg maganak. Amelie semmivel sem kevesebb nala vagy epp nalam. Semmivel.
Vajon Chris tovabb marad az asszisztensemmel? Nem lattam, hogy egybol kovettek volna minket es hat vegulis miert is ne maradhatnanak meg egy kicsit?
Fel sem tunik, hogy Yasemin ismet tul kozel van hozzam, massal vagyok elfoglalva. Nem ennek a nonek kene most mellettem ulnie..
Nehany perccel kesobb mar a szobamban vagyunk, pontosabban a kanapen. Felsohajtok, mikor vegre tavozik Yasemin. Az oramra pillantok, mar eleg keso van, holnap pedig koran kell kelnunk. Hol marad mar Amelie? Lehet inkabb Chris szobajaban tolti az ejszakat? Ah nem, ketlem. Terj eszhez, Marco. Ez nem a te dolgod, semmi kozod hozza. Ha Chrisnek tetszik, felreallok es kesz, ugy lezarva. Faradtan es nyuzottan besetalok a furdoszobaba, ahol aztan lezuhanyzom, majd felkapok magamra valami kenyelmeset, amiben hamarosan aludhatok a kanapen. Keresek egy pledet es egy parnat, kenyelmesebbe teve a fekhelyemet, aztan lefekszem. Egy ideig meg kattog az agyam mindenfele hulyesegen, amin nem kellene, de aztan mar majdnem bealszok, csakhogy valakik nyugodt szivvel verik fel a nepet. Kinyitom faradt szemeimet, felulok es ekkor tunik fel az ismeros hang. Azonnal felallok, az ajtohoz setalok es szinte kitepem azt. Ekkor pillantom meg a not egy ferfivel. Vegigmerem a fickot, aki nem erti, mit akarhatok.
- Valami gond van? - szegezem a kerdest az ismeretlennek, mikozben lassu leptekkel fele haladok.
- Nem, abszolut semmi. Egyaltalan mi kozod hozza? - nez fel ram, mivel van koztunk nehany centi kulonbseg.
- Hogy mi kozom hozza? - huzodik vigyorra a szam.
- A no velem van. - ragadom meg az ingjetol, hogy kozelebb huzzam magamhoz, ezzel biztosra menve, hogy jol halljon.
- Ne merj meg egyszer a kozelebe menni, kulonben rosszul jarsz, baratom. - szinte mar sugom a szavakat. Erzem, hogy elborult az agyam, ahogy azt is, hogy legszivesebben kepen torolnem, de amig tudok, uralkodok magamon.
- Oke haver, ertettem. En azt hittem, szorakozni akar a kicsike. - ugyan visszabb vett az arcabol, meg mindig nem tetszik ez a becezgetes.
- Neked csak Amelie, faszfej. - egy laza mozdulattal elengedem, aztan kap egy gyonyoru jobbost, amibe meg az oklom is belefajdul, igy megrazom a kezemet, bar tokeletesen tisztaban vagyok azzal, hogy ettol nem lesz jobb a helyzet. Kozben egy elvetemult vigyorral, elegedetten figyelem, ahogy az ismeretlen ferfi a foldon fetreng.
- Jo ejszakat kivanunk! - ezzel megfogom a no felkarjat es egyenesen a lakosztaly fele haladok vele.
- Megis mi a franc volt ez? Ki ez az alak?! - pillantok a no szemeibe, nem tul nyugodtan, miutan bevagtam magunk mogott az ajtot es kulcsra zartam.
- Maga reszeg? - merem ot is vegig ertetlen fejjel. Itt tenyleg mindenkinek elment az esze??

Inkább nem reagálok semmit sem arra, hogy elismétli, mitől jövök zavarba. Kell nekem járatnom a szám! Nem sokkal később pedig meglepetten pillantok rá, amikor azt mondja, lehetséges szerveznek majd kiruccanást. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz hír rám nézve. És hogy vajon azért-e, mert elmeséltem neki, hogy egyedül nem mernék ilyen helyeken túrázni!?
- Én szívesen részt veszek rajta. - felelem mosolyogva, azt nem teszem hozzá, hogyha erdőben lesz a szállásunk, mellettem olyan ember legyen, aki mellett nem félek. Egyedül biztosan nem lenne túl jó élmény... - Ha sokan vagyunk, nincs miért pánikolnom. Meg a nagyinak se. - teszem hozzá somolyogva, ezzel lezárva a témánkat.


Az egész varázslatos délután hirtelen átfordul, valami borús, hideg és sötét, kibogozhatatlan masszává. Eltűnik a jókedvem, és még a melegség is a mellkasomból. Azt érzem, bánom, hogy eljöttem és nem fogtam a nagyira, vagy mondtam beteget... Nehéz lenne megállapítani, vagy konkretizálni, hogy pontosan mi okozza ezt a szélsőséges átfordulást bennem. Nyilvánvalóan rosszul érintett, amit Yasemin kisasszony leművelt Mr. Galante oldalán, a folytatásról nem is beszélve. Csak azt nem értem, miért zavar ez engem!? Semmi közöm nincs hozzá. A kettejük dolga...
Ahogy aztán azt gondolnám, már nem lehet rosszabb, és a férfi alszik, úgyhogy felosonhatok a szobába - jön ez az idegen fickó és úgy legyeskedik körülöttem, mintha legalábbis megkértem volna! Nem tudom felfogni, olyan gyorsan történik minden, de már a kezem szorítja, amikor én próbálok kiszakadni a fogásából. És ha nem lehetne rosszabb ennél, Mr. Galante kirobban a szobából és hirtelen távolságot szül körém és a támadóm köré az ő megjelenése.
- Semmi, semmi gond nincs Uram! - prüszkölöm a szavakat, de a z adrenalin és az alkohol kettősétől megremeg nem csak a hangom, de a térdem is. Idegesen kapkodom a tekintetem közöttük, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak, mit mondjak. Hogy néz ez ki? Mikor közöltem, senkit sem hoznék fel, és most egy idegen fickóval talál?!
Mintha azonban én jelem sem volnék úgy beszélgetnek egymással. Mr. Galante hirtelen megragadja a támadómat, és közli vele, hogy vele vagyok. Megkönnyebbülésemben leereszkednek a vállaim, de továbbra is liftezik a gyomrom ettől az egész szituációtól.
- Hagyja Uram, kérem! Vége van! Menjünk! Menjünk már! - próbálom elérni, de mintha meg sem hallana, tényleg úgy érzem. Hiába érintem meg a karját, a vállát, húznám el attól az ostobától, nem sikerül. Kapaszkodik belé, görcsösen és elszántan. Ahogy elengedi a fickót, én is hátrébb húzódok. Néma sóhajjal adok hálát annak, hogy vége van, de aztán az ismeretlen pasas lebecéz, és Mr. Galante ettől teljesen elveszíti a fejét. Nem csakhogy csúnyán beszél, meg is üti a férfit! A számra kapom a tenyerem, és úgy állok ott lecövekelve, mintha szoborként éltem volna eddigi életemet is.
Valószínűleg meg sem tudnék moccanni, ha nem kapja el a karom és rángat be a szobába. Bukdácsolva állok meg két lépéssel az ajtótól, hogy aztán szembe forduljak a férfival. Aggódva, ijedten és szégyellve magam. Az ajtó becsapására összerezzenek, mint nyárfalevél az őszi szélvihar idején.
- Nem tudom, hogy ki ez! Fogalmam sincs. A liftnél találkoztunk és azt mondta elkísér a szobámig, de nem tudom, hogy ki volt az! - mutatok ingerülten az ajtó felé. Megértem, hogy dühös, de ha ő kiabál, én sem tudok higgadt maradni. Az egyébként is sötét íriszei most olyan bosszúsak, hogy attól félek kihajít éjszakára a folyosóra, vagy a teraszra!
A következő kérdésétől felmegy bennem az ideg, érzem, hogy össze kell morzsolnom az ajkaimat, hogy ne engedjem át azokon keresztül az első szavakat, amik eszembe jutnak. - Miért érdekli magát? Munka időn kívül vagyunk, nem?! - már nem kiabálok, egészen kellemes hangerővel kérdezem. Biztosan az alkohol miatt vagyok ennyire bátor, különben most pityeregnék valahol a sarokban! - Maga is azt csinált, amit akart, meg én is. Ide nem jöhettem, hát valahová mennem kellett... Vagy az utcán kellett volna várakoznom amíg jól érzi magát?! - hátrébb lépek, aztán már csak elfordulok tőle, hogy a háló felé mehessek.
- Köszönöm, hogy megvédett. - búgom csendesebben, távolabb ácsorogva tőle. Onnan nézem a kezét is. - Hogy van a keze? - kérdezem halkan, már szinte félve. Esküszöm, nem értem miért érdekel a keze állapota. Persze, miattam ütötte meg vele a férfit, de közben meg Yasemin kisasszonynak kellene most ápolgatnia, ha olyan. Nem?!
- Keresek jeget. - közlöm, ha nem viharzott még el a közelemből.

- Ennek orulok! A reszleteket meg termeszetesen meg kell beszelnem Chrissel.. - mosolygok a nore. Hat erdekes lesz szoba hozni a temat, amit eddig rohejesnek tartottam. Abban teljesen biztos vagyok, hogy alaposan meglepem majd ezzel, de valoszinuleg benne lesz, hisz reg var mar erre. Vegre tolthet egy kis minosegi idot Yaseminnel, cegen kivul.
- Nem hiszem, hogy akadna olyan alkalmazott, aki ne elne a lehetoseggel.. - igy hat valoszinuleg eleg sokan leszunk. Talan illene a csaladomat is meghivnom, az a plusz ket fo mar nem igen oszt vagy szoroz.


Oszinten nem tudom, hogy alakulhatott e volna meg rosszabbul ez a megbeszeles, de ketlem.. Az eleje meg ugy ahogy rendben zajlott, a kinos kerdesek ellenere is, de utana alig vartam, hogy veget erjen ez az egesz es vegre friss levegot szivhassak az ettermen kivul, magam mogott hagyva mindent.
Miutan Biagettiek tavoztak, en sem huztam sokaig az idot, felalltam es tavoztam, csakhogy nem egyedul, amit kesobb meg is bantam. Sejthettem volna, hogy mire megy ki a jatek, de remenykedtem benne, hogy a no nem megy tul messzire es nem lepi at a hatart. Aztan mikor sikerult leraznom es tavozott, azt hittem vegre jon a jol megerdemelt nyugalom, de nem igy lett. Oszinten meglepett, amikor Ameliet egy masik, raadasul idegen ferfi tarsasagaban lattam. Hogy miert? Fogalmam sincs.
- Nekem nem ugy tunik. - szol ez az asszisztensemnek, szemeim megis a ferfiet furkeszik. Mindig is leneztem a hozza hasonlokat, akik kepesek nokkel eroszakoskodni. Az ilyen egyedeket meg csak ferfiaknak sem neveznem, de valamiert orulok, hogy emberere talalt. Pont jol jon ez most egy ilyen szar nap utan.
Bar hallom, hogy Amelie a hatterben mond valamit, a szavak nem jutnak el az agyamig, most minden erommel az idegenre koncentralok, aki eleinte ugy tunik kepes visszavenni, hamar kiderul, hogy megsem. Ekkor mar reg tudom, mi lesz a vege, ennek oromere pedig azonnal mosolyra huzodik a szam, meg mielott elengednem az uriembert. Nem az a kedves vagy epp megszokott komolyabb mosoly ez, inkabb az a fajta, amit jobb, ha nem lat az ember. Abban a pillanatban, amint elengedtem a feher inget, sulypontomat athelyezem az egyik labamra, majd csipomet is beleviszem a gyors, hirtelen utesbe, gondoskodva arrol, hogy minel nagyobbat kapjon az illeto. Nos nem csak hogy ritkan beszelek igy, de megritkabban utok meg idegen fickokat. Most azonban be kell ismernem, ritka jol esett. Nehany masodpercig figyelem a szerencsetlent, aztan Ameliet a karjanal fogva rangatom be a lakosztalyba, majd vonom kerdore. Tenyleg nem ertem, hogyan tudott osszeszedni pont egy ilyen... semmirekellot.
- Es maga ebbe  beleegyezett? - gondolok itt arra, hogy egy vad idegen, akivel csak nehany perce futott ossze a liftnel, elkiserje a szobajaig.
- Hogy tessek? - kerdezek vissza, mintha nem ertenem jol a szavait.
- Miert erdekel? Talan mert az elobb kellett kimennem magaert, hogy megszabaditsam attol a... - ugy dontok, inkabb nem fejezem be a mondatomat, mar igy is elegge felment a pumpam.
- Vagy megzavartam valamit, es inkabb vissza kellett volna aludnom? Mert ez esetben en kerek elnezest! - a latottak alapjan szinte biztos vagyok benne, hogy nem vagyott a ferfi tarsasagara, szoval ketlem, hogy ez lenne a helyzet.
- Hogy mit csinaltam? - meglepettsegem ordit az arcomrol. Nem is igazan ertem, hova akar kilyukadni. Megis mikor ereztem volna magam olyan jol?!
A koszonetere most nem reagalok, jobbnak latom, ha beszed helyett inkabb megprobalok lenyugodni es elfelejteni az iment tortenteket.
- Tokeletesen, koszonom. - persze ez nem igaz, de majd kesobb lesz idom ranezni, egyelore nem foglalkozom az oklommel.
- Nem szukseges. - kezdem ugy erezni, hogy mar-mar tul feszult idebent a legkor.
- Chris nem volt onnel? - kezdek el vegul tapogatozni a sotetben, mikozben ledobom magam a kanapera.

Olyan szürreális az egész nap, mintha csak álomból álomba csöppennék. Utóbbi természetesen rémálom! A délután csodája egyszerűen tova illant, és annak nyoma sem maradt. Ahogy most farkasszemet nézünk egymással, feszülten, idegesen és hűvösen, mintha nem is mi lettünk volna abban a csodakertben. Fel nem foghatom, hogyan fordulhatott ki ennyire magából pár óra leforgása alatt minden körülöttem. Biztosan az alkohol is rádob egy lapáttal, de azt hiszem, borzasztóan idegesít, hogy képes volt egy ilyen nap után egy olyan nővel faképnél hagyni, mint Yasemin kisasszony! Az, hogy mit csináltak, már csak a hab a tortán, de hogy hátra sem pillantott, rám sem nézett, nem is érdekelte, mi van velem, egyértelmű lezárása volt egy ostoba ábrándozásnak a fejemben. Most pedig? Most pedig belekerültünk egy félreértés közepébe. A részemről.
- Nem egyeztem bele! De mégis mit kellett volna csinálnom?! Ezen a szinten közölte, hogy mi a célja. Fogalmam sem volt róla! - a kelleténél talán hangosabban védekezek. Mégis, hogy képzeli, hogy beleegyeztem?! Mintha nem éppen ezt beszéltük volna korábban, hogy én soha nem tennék ilyesmit. Érzem, hogy már nem csak a félelem okozta adrenalin dolgozik bennem, hanem a haragomé is.
Amikor visszakérdez kirobbanó - és átgondolatlan - szavaimra, egy pillanatra ínamba száll a bátorságom és nedvesítenem kell a torkomon is. Mégis csak a főnököm! Épp közbe szólnék, amikor azt mondja, amikor megvádol vele, hogy én élveztem ezt a szituációt azzal az idegen férfival. Az ajkaim elnyílnak és biztos vagyok benne, hogy a szemeim is elkerekednek, mielőtt dühösen összeráncolnám a szemöldökeimet.
- Persze! Én olyan lány vagyok, aki bármilyen jött-ment részeg alakkal összeáll,  hogyne. Ezt miből is feltételezi? És egyáltalán hogy mondhat nekem ilyet?! - megrázom a vörös tincseim, természetesen csak pótcselekvés. Mégsem szabad törnöm-zúznom, pedig szívem szerint megtenném! - Arra utaltam, bár lehet épp eléggé elfáradt és ezért nem sikerül megértenie, hogy nem tartozom magyarázattal, hogy ittam-e, vagy sem. Munka időn kívül. Mindenki ivott. Sokan. Persze ezt maga honnan is tudhatná?! - magamra erőltetek egy feszült mosolyt. Egyáltalán nem boldogít az oka annak, hogy miért nem volt ő is velünk, lenn. De legalább azt érzem, hogy kellőképpen megmagyaráztam, mire gondoltam az immént.
Amikor visszakérdez, meg kell köszörülnöm a torkomat. Ide-oda kapom a tekintetem, fogalmam sincs, hogyan kéne megfogalmaznom, hogy tudom, hogy mit művelt Yasemin kisasszonnyal. - Semmit. Semmit... Felejtse el. - rázom meg nemleges irányba sietően a fejem és még el is fordulok tőle. Feszélyez ez a helyzet, és borzasztóan zavar, hogy a főnökömmel kerülök ilyen helyzetbe. Nem ereszthetem ki a hangomat, ha megteszem, még a munkám is elveszíthetem...
Úgy tűnik, sem a közelségemből, sem a segítségemből nem kér. Én pedig nem értem, hogy miért van itt?! Miért nem ered a barátnője után?! A szemem sarkából nézem, ahogy leül a kanapéra - ahol gyanítom aludt, aludni is fog.
- De igen. Egy darabig együtt voltunk. - felelem hasonló távolságtartással, ahogy ő tette az imént. Ujjaimmal babrálok hasfalam előtt egy darabig. Fogalmam sincs, hogy most utána eredjek-e és a kezét borogassuk-e, vagy inkább a háló felé haladjak, úgy, ahogy kérte -kimondatlanul- az előbb. A tekintetem ide-oda ugrál a lehetséges opciók között a sötétben, végül a jéggel a kezemben állok meg előtte.
- Borogassa vele egy kicsit. - teszem le a kanapé előtt heverő asztal szélére, kellő távolságból. Nincs szüksége a segítségemre, és épp eléggé kínos és feszült a hangulat hozzá, hogy megértsem, nem kell tovább elviselnünk ma este már egymást. - Jó éjszakát! - olyan halkan mondom, amennyire csak lehetséges.
Szédülök, álmos és bódult vagyok, bizonyára az alkohol mennyiség miatt, amivel Chris megkínált odalent. Ennek fényében botladozom el a hálóig. Ha nem kérdez, beszél hozzám, akkor leülök az ágy szélére és ott gondolkodom tovább.

A napom tokeletesen indult, a delutanom is csodasan telt Amelie tarsasagaban, aztan jott az etterem, majd az imenti incidens, most pedig itt allunk egymassal szemben a novel, feszulten, szinte mint ket idegen, akiknek egy lakosztalyon kell osztozniuk. Egyben vagyok letort es ideges. Furcsa, milyen gyorsan megvaltozott minden, pusztan nehany ora kellett hozza. Ha tobbet ittam volna, talan meg abban is elkezdenek ketelkedni, hogy O az a no, aki ravett arra, hogy ellatogassak abba az atkozott botanikus kertbe, ahol meg el is tevedtunk, es akivel vegre igazan jol ereztem magam. Egyszeruen nem ertem, hogy jutottunk ide ilyen rovid ido alatt. Azt mar inkabb nem is emlitenem, hogy nehany perce behuztam egy vadidegennek. Ha Chris tudomast szerez errol, biztosan banni fogja, hogy lemaradt rola, felteve persze, ha egyaltalan elhiszi, hogy ez valoban megtortent es nem csak egy kitalacio.
Vegul Amelie szavai torik meg a csendet, en pedig kisse duhosen, de figyelmesen hallgatom a magyarazatat. Eszreveszem, hogy felemeli a hangjat, de egy szot sem szolok. Most nem az irodamban vagyunk.
- Talalja fel magat, ahogy oly sokszor tette mar. - ha egyszer annyira talpraesett, kiveve persze ha bokokrol van szo.
- Hogy en hogyan serthetem meg a lelki vilagat? Hadd emlekeztessem Amelie, hogy az iment utottem ki egy idegen fickot, maga miatt! - emelem fel immar en is a hangom.
- Van fogalma rola, hogy mikor tortent velem ilyen utoljara?? Felvilagositom.. nagyon regen! - es azt kovetoen meg kepes megkerdezni, hogy miert erdekel, hisz munkaidon kivul van, de ha ez meg nem eleg, utana baromsagokat hord ossze. Nem ertem. Talan nehany ora alatt elment az esze. Egy biztos: az alkohol rossz hatassal van ra, es akkor nagyon finoman fogalmaztam.
Kerdeset hallva ismet csak ritka ertetlen fejjel bamulhatok ra. Mar biztos, hogy elment az a maradek esze is.
- Nos, kerem nezze el nekem, hogy kisse kimerultem. Ezert azonnal elnezest is kerek! - kapom elo a szarkasztikus oldalamat, amit szinten nem sokan ismernek.
- Bar ha igy beszel, maga sokkal rosszabb allapotban van, mint en. Holnap, ha kijozanodott, remelem on is rajon majd. - amennyiben nem, meg nagyobbat csalodnek benne, mar ha ez lehetseges.
- Mert nekem is le kellett volna innom magam, ez lett volna a helyes, ugye? Mint valami tinedzser, aki most eli ki magat, valoban rendkivul erett gondolat. - bologatok elismeroen. Nehezen hiszem el, hogy pont tole hallom ezeket.
- Nem! - vagom ra hatarozottan, jol erthetoen.
- Eszemben sincs elfelejteni, szoval bokje ki, de nagyon gyorsan. - erdekel, mit gondol, mi jar a fejeben.
Miutan elfoglaltam a helyem a kanapen, csak bamulok ki a hatalmas ablakokon. A sotet, csillagos eg olykor megnyugtato tud lenni, most megsem erzem a hatasat. Tovabbra is ezen az elbaszott esten jar az eszem, pedig ideje lenne mar elengednem.
- Miert nem vele jott fel? - kerdezem ugy, hogy meg csak ra sem nezek. Most valahogy nincs kedvem hozza.. jobb lesz igy.
- Talan majd kesobb, koszonom. - a hangom meg mindig huvos. Szinte nehezemre esett megkoszonni, hogy jeget hozott, na nem mintha kertem volna a segitseget.
- Onnek is. - mar amilyen kellemes ejszakaja lehet ezek utan az embernek.. Csak akkor emelem ra a tekintetem, amikor hatat fordit es a haloszoba fele setal. Ott ulok egyedul es felesleges hulyesegeken jar az agyam, meg mindig. Felallok, leoltom a villanyt, lefekszem a kanapera, majd fel szemmel kiszurom a jeget. Bar vacilalok egy sort, vegul nem engedek a makacssagomnak, jegelni kezdem az oklom, addig is van idom gondolkozni. Korulbelul fel ora mulva dontok ugy, hogy ebbol eleg volt, a jeg visszakerul a helyere, a furdoszobaba setalok, hogy arcot mossak es nagy nehezen tukorbe nezzek, aztan johet ujra a kanape, ahol legalabb haromnegyed ora forgolodas utan sikerult bealudnom.

Reggel a szokasos idoben ebreszt a csuklomon levo okosora. Az ablakokon bearamlo feny tul eros, igy egyik kezemmel probalom kivedeni nehany percig, aztan osszekapom magam es egy nyujtozast kovetoen kipattanok az "agybol". A furdo fele haladva latom, hogy Amelie ajtaja resnyire nyitva van. Eros kesztetest erzek arra, hogy benezzek, de valami megis visszatart. Ez nem illendo, de vajon ebren van mar?! Vegul gyoz a kivancsisagom es bepillantok. A no meg melyen alszik, nekem pedig a tegnap este ellenere is apro mosolyra huzodik a szam. Ugy egy percig figyelem, milyen bekes igy, csendesen, aztan lezuhanyzom es felkapok magamra egy hivatalos szettet. Kesobb leadom a rendelesem, ami ket reggelibol es kavebol all. A teraszra ulve mely levegot veszek, kozben elvezem a kilatast es remenykedem abban, hogy nem kell delutanig varnom, mig Amelie felebred. Minel elobb haza szeretnek erni, boven eleg volt Atlantabol. Jo ideig nem akarom latni ezt a varost, az mar egyszer biztos.

Szinte érzem, hogy vöröslik az arcom, ahogy talpraesettnek nevez. Nem értem, hogy mit gondol, mégis mit kellett volna tennem? A pasas úgy követett, mintha az árnyékom lett volna, és még a dulakodás sem tágította el. De ezt összevetve is szerinte én vagyok a hibás, mert nem oldottam meg a dolgot. Képtelen vagyok felelni erre a kijelentésére. Bizonyára mérges, indulatos - ő is - és talán ezért mondja ezt, máskülönben nem hinném, hogy eszébe jutna arra kérni egy bajba jutott nőt, hogy oldja meg egy tőle jóval erősebbel szemben.
- Aghh, hogy miért nem ért meg?! Hálás vagyok a közbeavatkozásáért, de azért mérges vagyok, hogy itt kiabál velem, mintha egyenesen a szobáig akartam volna hozni ezt az idegent. - emelem fel kezeim a mellkasom elé, még az ujjaimat is széttárva. Nagyon is jól esett, hogy megvédett, és talán csak erre fókuszálnánk, ha nem úgy alakult volna az este, ahogyan.
Elkapom róla a tekintetem, mintha a szoba valamely sarkától várnám a segítséget. Egyszerűen nem értem, hogy mi történik és miért nem vagyunk képesek megbeszélni ezt az egészet. A szememre hányja, hogy milyen régóta nem kellett megütnie senkit, és ettől aztán már tényleg csak dühösebb leszek rá. - Ezt most úgy mondja, mintha én kértem volna rá, hogy üsse meg! - motyogom, leginkább csak oda dobálva ezeket a szavakat. Tényleg kezd elfogyni idebenn a levegő, és eddig még soha - de soha nem értettem, hogyan lehetne a feszültség tapintható, de most már értem.
És természetesen az egyetlen lényegtelen elemét emeli ki a válaszomnak, amitől már csak arra marad energiám, hogy aprókat bólintva a fejem csóváljam. Mintha azért vonnám őt kérdőre, mert fáradt. Tudhatná, hogy erről szó sincs.
- Bizonyára. Az én estém nem telt olyan varázslatosan, mint az öné. Tisztában vagyok a szavaimmal Uram, és holnap sem fogom másképpen gondolni. Annyit azért nem ittam, hogy ne tudjam, mit mondok. - inkább csak a bátorságot nyertem az alkoholból, a tudatállapotom nem módosult.
- Nem! - szólok közbe, és folytatnám is, ha ő nem folytatja. A kérdésére reagáltam hirtelen. Egyáltalán nem az ivásról van szó, vagy a buliról. - Nem! Én nem az ivásra gondoltam. Csak jó lett volna, ha velem marad ahelyett, hogy faképnél hagyott!   - szalad ki belőlem, de amint ezt kimondom már a sírás kerülget. Nem csak azért, mert ennyire képtelen vagyok megértetni magam vele, de az esti fájdalom, Yasemin kisasszony szavai is most csapódnak fel belőlem. Vissza kell tartanom, nem sírhatok! - Nem úgy értettem. A maga joga és döntése, hogy hogyan tölti az éjszakát. De én csak erre céloztam, nem arra, hogy le kellett volna innia magát, mint egy tinédzsernek, vagy mint nekem. - fűzöm hozzá sietősen.
Úgy tűnik, hogy nem fogja elengedni a füle mellett a megjegyzésemet, ami arra utalt, milyen jól érezte magát. Nedvesítenem kell a torkomon, fogalmam sincs, hogy mondjam ezt ki hangosan, egyáltalán ki mondjam e. Nem is rám tartozik. - Nem számít! - prüszkölöm, már megköszörülve a torkomat is. A fenébe! Nem sírhatok! Szedd már össze magad, Amelie! Nem fogom hangosan kimondani, Chris majd biztosan említést tesz rá holnap, hogy tudjuk, mi történt kettejük között. Én ebbe nem szeretnék ennél jobban beleavatkozni.
- Mert ő elment egy másik nővel. - felelem olyan halkan, ahogyan csak tőlem telik. Vele ellentétben én ránézek. Borzasztóan rosszul esik, hogy még csak rám sem néz, hogy ennyire vádló és ellenséges velem. De az ő fejében én csak az asszisztens vagyok, aki balhézott egy sort. Meg kell értenem, hogy sosem gondolt rám úgy, ahogy én őrá.
Úgy válunk el egymástól, mint két idegen. És ahogy a szoba felé sétálok, máson sem jár az eszem, hogy talán inkább bölcsebb lenne felmondani. Ostobaság a részemről, de hogy elviseljem ezt a megaláztatást, és a további hideg, rideg hozzám való viselkedését, nem szeretném ezt.
A szobába érve, előbb csak az ágyra ülök le. Ott még gondolkodnom kell, és persze összeszednem magam, nem bőghetek! Így végül leküzdöm a gombócokat, és átöltözve, lefekszem. Talán egy óra is eltelik, mire sikerül elaludnom...


Lassan nyitom fel a szemeimet, sűrűn kell pislognom. Este nem húztam be a függönyöket, így a fénynek köszönhetően hamar ébredek. Amint felülök az ágyban, egy egészen picit zsongani kezd a fejem. Nem vagyok másnapos, ahhoz azért keveset ittam, de a szervezetem nincs hozzászokva, így aztán fáj a fejem ennyitől is. Ücsörgök egy darabig, józan fejjel, reggeli fejjel gondolkodva a tegnapin. Az ajtó felé kapom a pillantásom, majd inkább visszazuhanok a párnámba.
Kell egy kis idő, hogy összeszedve magam a fürdőbe menjek és rendezzem a külsőmet. Ez idő alatt is csak az jár a fejemben, hogy vajon hogy fogom ezt az egészet megoldani?! Hiába munka időn kívüli a probléma, láttam az arcán a csalódottságot, a meg nem értését, talán még az ellenszenvét is. Én sem szívesen dolgoznék olyan ember mellett, akire így gondolok. Talán megkönnyíteném, ha...
Végül összepakolva a bőröndömet állok meg az előszobában. A gyomrom liftezik, elég ideges vagyok. Hamar észreveszem, hogy a teraszon ül. Eszembe jut, hogy inkább megvárom lenn, de akkor érkezik a reggelije. Két főre. Ennek látványa pedig némi megnyugvással telít el, bár azt nem állíthatom, hogy ettől máris jobb kedvem támad. A fiú betolja a reggelit, jó étvágyat kíván hangosan, hogy Mr. Galante is hallhassa, majd távozik.
- Köszönjük szépen! - mondom a fiúnak, ahogy távozik a lakosztályból. Egy darabig még a bőrönddel a kezemben ácsorgok az asztal mellett. Hogyan fogok a szemébe nézni? Fenébe!
- Jó reggelt, Uram! - szólok oda, jól hallhatóan. Épp úgy döntök, hogy leteszem a táskát, és elejét veszem a dolgoknak, amikor kopogtatnak az ajtón. Mivel én állok közelebb, így odalépek. Az arcomról minden derű eltűnik, amikor meglátom Yasemin kisasszonyt.
- Hello. Hol van Marco? Ahh! Reggeli! Menj, intézd el a számlát. Volt egy-két plusz szolgáltatás, amit igénybe vett a csapat. Alá kell pecsételni a papírokat. Gyerünk-gyerünk! - még csak az sem csúszik ki a számon, hogy köszönjek, vagy bármiféle hangot adjak ki. A nő elhalad mellettem, én pedig máris kiviharzom a bőröndömmel együtt. Nyilván nem nekem szánta a közös reggelit, lehetne ennyi eszem. Annyira ostoba vagyok!
Lefelé a lifttel megyek. Nem szándékozom balhézni, vagy szóvá tenni a dolgot. Majd kiugrom egy kis boltba, megoldom. Jobban illik hozzám, mint a csili-vili reggeli a főnökömmel, aki különben rám sem tud nézni. Ez most munkaidő! A recepció a cél, majd utána, ha elintéztem, veszek egy szendvicset.

- Igen, azt latom.. - kozben elottem a jelenet, ahogy az az idegen a nohoz er, nekem pedig automatikusan okolbe szorulnak a kezeim. Ha jobban belegondolok, tul keveset kapott. Egy ferfivel szemben kellene olyan batornak lennie, nem egy gyengebb novel. Talan az iranta erzett duhomet vetitem ki Ameliere, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy megremiszt, miket ki nem valt belolem az elottem acsorgo, hozzam hasonloan duhos asszisztensem. Az esetek 99,99 szazalekaban ura vagyok a helyzetnek, a mai esten azonban teljes kudarcot vallottam.
Szavait hallva felkapom a fejem.
- Megis mit kellett volna tennem? Alljak kenyelmesen az ajtonak dolve es nezzem vegig a musort? Ugyan mar Amelie.. az ilyen alakokkal igy kell banni, a szep szobol csak ritkan ertenek. - es ezt o is lathatta. Vegulis nem utottem egybol, adtam neki egy eselyt, amit elbaltazott. Errol mar igazan nem tehetek. Az a szarhazi csak orulhet, hogy meguszta ennyivel, bar biztos vagyok benne, hogy ha tukorbe nez es megpillantja azt az ocsmany kepet, eszebe jutok. Ez a minimum... Abba az opcioba pedig bele sem gondolok, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a no hangjat es nem rohanok ki. Ilyen esetekben nem mindenki mer kozbeavatkozni. Sajnos meg a ferfiak sem, ugyanis tartanak a kovetkezmenyektol es attol, hogy esetleg ok huzzak a rovidebbet. Sokkal kenyelmesebb kimaradni az ilyen szituaciokbol es hagyni, hogy valaki szenvedjen. Az viszont biztos, hogy en keptelen lennek arra, hogy csak nezzek, de semmit se tegyek.
- Varazslatosan?? - nezek ra vegkepp teljesen ertetlenul. Lassan kezdem hulyenek is erezni magam.
- Maga megis mi a fenerol beszel? Ezt az estet varazslatosnak nevezne? Ez minden volt, csak az nem! - az iment kezdtem egy ici-picit lenyugodni, erre tessek. Mar erzem is, ahogy ismet megy fel a pumpam. Csak nyugalom, csak nyugalom......
- Nekem nem ugy tunik! - emelem fel a hangom jobban, mint az iment.
- Ha igy lenne, nem beszelne ekkora suletlensegeket! - mely levegot veszek, hatha sikerul lenyugodnom. Legalabb egy kicsit.
- Meg hogy varazslatos.. - a haragot ismet csalodottsag valtja fel. Mint valami hullamvasut. Szavaim is joval halkabbak, inkabb nekem szolnak, mint a nonek. Ha tenyleg ezt gondolja, talan nem is egy vacsoran voltunk, aztan pedig nem egy folyoson. Megis melyik pillanata varazslatos ennek az egesznek? Leszamitva a botanikus kertet, viszont az azt koveto orakat inkabb borzalomnak vagy kaosznak neveznem. Varazslatosnak semmikepp.
- De ha nem az ivas a lenyeg, miert nem tartott velem a kocsihoz? - nem mondom, hogy kicsit nem lepnek meg a szavai, de hat ez mar igazan nem ujdonsag, ahogyan az sem, hogy nem ertem, egyszeruen nem ertem a not. Ha velem akart lenni, mi a feneert nem kovetett? Hisz siman megtehette volna. A hotel megiscsak egy nyugisabb hely, mint az etterem vagy a lenti bar, ahol ezekben az orakban nyuzsognek az emberek. Azt pedig remelem tudja, hogy itt sosem tennek olyasmit, ami nem illendo, tehat ettol igazan nem kellett tartania.
- Ha Yasemin szavai miatt, akkor elismetlem, hogy on az en szemelyi asszisztensem, nem az ove. - tehat Yas nem parancsolhat neki, nem all jogaban.
- Nos jol tudja, hogyan es mivel telt az ejszakam es semmi varazslatos nem volt benne. - kozlom vegul a tenyeket.
- Maganak lehet, hogy nem, de nekem nagyon is szamit! - vagyis ragaszkodom hozza, hogy elmondja, mire is gondolt. Lovesem sincs miert ilyen nehez vele. Mar reg kibokhette volna, hogy mi jart a fejeben, de nem.. helyette meg mindig itt tartunk. Sehol.
- Yaseminnel? - kerdezem egy - vegre - apro vigyorral a szam sarkaban.
- Mar igazan ideje volt.. Regota odaig van erte.. - teszem hozza, megvonva az egyik vallam. Semmi kozom hozza vegulis, de orulnek neki, ha ugy alakulnanak a dolgok, ahogy szeretne es hat ha neki Yasemin kell, hat szerezze meg.


A reggelem az estemhez kepest valami csodalatos es rendkivul nyugodt. Epp katalogusokat lapozgatok, amikor megerkezik a reggelink.
- Koszonom! - pillantok fel, mire a ficko bolint, majd tavozik. Ekkor merem vegig Ameliet, mellette pedig a borondjet.
- Jo reggelt. - figyelem meg mindig a not. Nem tudom meddig akar ott szobrozni.
- Nem csat.. - invitalnam meg, ha nem volt eleg egyertelmu a reggeli KET fore, de hatat fordit es az ajto fele veszi az iranyt. Mindegy, ha fontos lenne, telefonon keresnenek, szoval az illeto ugyis hamar tavozik es johet a reggeli. Figyelmemet ismet a katalogusnak szentelem. Nehany perccel kesobb hallom az ajto csapodasat es a lepteket. Apro mosoly jelenik meg a szam sarkaban, de mig nincs eleg kozel, nem szolalok meg.
- Na vegr.. - fagy belem a szo, mikor Amelie helyett Yasemin jelenik meg a teraszon.
- Hova tunt Amelie? - kerdezem, mikozben felallok a szekemrol.
- Azt mondta, lent reggelizik a tobbi alkalmazottal. - vonja meg a vallat, majd csatlakozik hozzam. Nagy nehezen sikerul mosolyt eroltetnem az arcomra, majd lepleznem csalodottsagomat.
- Hat persze.. Jo etvagyat! - mutatok a velem szemben levo szekre, hogy nyugodtan foglaljon helyet. Talan haragszik ram, ezert tavozott inkabb?! Valahogy elment az etvagyam, igy alig eszek par falatot, mar tolom is el a tanyert.
- Ha megbocsatasz, lassan keszulodnom kell. - ezzel fakepnel is hagyom es mindent bepakolok a borondombe.
- Csak bocsanatot akartam kerni a tegnapiert, kicsit sokat ittam. - lep kozelebb hozzam a no.
- Semmi gond. - mosolyom meg mindig nem mondhato oszintenek, o pedig halistennek idejeben eszreveszi, hogy zavar, igy egy arcra puszit kovetoen tavozik azzal, hogy majd holnap talalkozunk a cegnel. Gondolom most pedig Chrishez megy.
Amint bepakoltam es elkeszultem, kisetalok a lakosztalybol, belepek a liftbe, mar a gombot is megnyomom, amikor a baratom gyorsan berohan.
- Huh, azt hittem nem erem el. - mondja egy szeles vigyor kisereteben.
- Na milyen estetek volt? - kerdezi valamivel komolyabb keppel.
- Ne is kerdezd. Borzalmas.. - nezek magam ele, visszagondolva az estenkre Amelievel.
- Ugyan mar haver.. Azzal a novel semmi sem lehet borzalmas. - hogy tessek? Szoval akkor megiscsak Amelie tetszik neki Yasemin helyett? Ritka kellemetlen erzes kerit hatalmaba, kell egy kis ido, mig szora nyitom a szamat.
- Lehet igazad van.. - ennyi telik tolem es nagy mazlimra megerkezunk.
- Este atnezel? - kerdezem, mintha kicsit sem zavarna, amit nehany masodperccel ezelott mondott.
- Hogyne, ugyis reg kosaraztunk. - feleli, majd mindketten autoba ulunk. Termeszetesen kulon-kulon.
Ujra a sotetitett ablakos, fekete auto.. - Megvarjuk a holgyet es indulhatunk. - pillantok a tukorben a soforre, aki aprot bolint jelezven, hogy vette az adast.

Úgy veszekszik velem, mintha nem is értené a nyelvet, amin beszélek hozzá. Látom, hogy feldúlt és mérges, de nem gondolom ez a helyes módja a kommunikációnak két ember között. Természetesen magamat is hibásnak látom, hiszen megértem a nézőpontját, és én is megemelkedett hangszínnel válaszoltam neki, de az én viselkedésemnek más jellegű oka van. Nem pedig az értetlenségemé.
- Akkor hát gratulálok, jól cselekedett! Sajnálom, hogy én nem pofoztam fel abban a percben, hogy hozzám szólt, de nincs tapasztalatom ezen a téren. Mint már mondtam. - prüszkölöm halkan, még a kezemmel is lódítva az irányába. Nem értem, mit vár tőlem? Láthatta, széles válla volt és izmos karjai. Nem ismerem az önvédelem semmilyen formáját. Talán a nagyinak igaza van, és nem kellene eljárnom sehová sem. Ez az egész bár dolog is rosszul sült el.
Felugranak a szemöldökeim, amikor úgy tűnik nem ért velem egyet abban, micsoda varázslatos estéje volt. Elkapom a tekintetem és csak a fejem rázom mosolyogva. Nem fogom elárulni neki, hogy mindent tudok róla meg a szőke nőről, mert nem gondolom, hogy közöm van hozzá, de erős túlzásnak érzem a részéről ezt a tiltakozó reakciót. Vagy talán rám utal? Ahogy ez a gondolat befészkel a fejembe, máris elönt a méreg. Biztosan én rontottam el a csodálatos éjszakáját.
- Nagyon sajnálom, hogy elrontottam. Tényleg. - bár cinikusan közlöm, őszintén így gondolom. Ha miattam érzi ennyire pocséknak az estét, akkor hát ez a legkevesebb, hogy elnézést kérjek. Jobban nem akarnék belemenni ebbe az egészbe. Valamiért nem csak dühös vagyok, ha erre gondolok, hogy ő meg a nő, itt, valahol együtt voltak, szomorú is leszek. És még tisztáznom kell magammal előbb ezt az érzést, mintsem vele.
A kérdését hallva, úgy érzem, hogy a korábbi zavaromnak nyoma sem marad. Talán nekem kellett volna futnom utána? Azok után, hogy úgy faképnél hagyott? Nem hallotta Yasemin kisasszonyt? Hogy mit kért? Teljes leblokkolással és értetlenséggel nézek rá, de mielőtt bármit mondhatnék, közli velem, hogy nagyon is hallotta. - Hallotta. - szalad ki a számon, de ennél többet képtelen vagyok mondani. Hallotta, amit a nő mondott nekem, de ennek ellenére nem fordult vissza, nem szólt rá, vagy éppenséggel rám. Egyszerűen elsétált. És biztosan észre vette, hogy nem követem, de nem tett semmit. - Khm, nem számít már. - felelem csendesebben.
Semmi varázslatos? Komolyan? - Értem. - felelem halkan, aztán már csak elfordítom a fejem, hogy ne lássa az arcomra kiülő megannyi érzelmem egyvelegét. Biztosan nem vagyok szép, ahogyan dúlok fúlok! És aztán még tovább kombinálná nekem a grimaszokat.
- Semmi. Mondtam már, semmi. Nem számít! Nem fontos. Ne kérdezgessen már! Kérem! - én biztosan nem fogom hangosan kimondani, hogy mit művelt a nővel. Még a végén azt gondolná, hogy hallgatóztam! A gondolatra is elpirulok.
Az arcom merő undor és értetlenség, amikor azt kérdezi tőlem, hogy Chris úr Yasemin kisasszonnyal ment-e el. A mosolyát látva nem tudom eldönteni, hogy a férfi ennyire perverz, vagy ennyire jégverem.
- Nem, nem vele ment el. - bököm ki, aztán felmorranva fordulok el. - Hogy ennél a cégnél mindenki így oda van azért a nőért, csodálatos... - motyogom a szobába menet. Hogy van ez? Először Galante úr, utána majd Chris?! Mégis miféle háremet művelnek ők?


Hihetetlen ostobának érzem magam, hogy egy pillanatra a reggeli mellett ácsorogva elképzeltem, hogy nekem rendelte a másik adagot. Biztosan jót mulatott az arcomon, amikor látta, mennyire örülök neki!
A liftből kilépve megyek, elintézem a számlákat. Amint végzek vele, kiugrom a legközelebbi boltba, hogy aztán végül egy padon egyem meg a reggelimet a bőröndöm társaságában. Felhívom a nagyit, beszélek vele is. Átnézem a naplómat, írok pár sort. És miközben ezt teszem, előkerülnek a virágok, amiket Mr. Galante szedett nekem. Mosolyogva nézem azokat, végül egy részüket a füzetem elejébe préselem.
Később, amikor feltűnnek az autók nem olyan messze, felpattanok és sietősen igyekszem. A sofőrünk biztosan észrevesz, mert kipattan, hogy hátra bepakolja a bőröndömet. - Nagyon szépen köszönöm! - mosolygok rá derűsen, aztán már csak annyi dolgom marad, hogy beüljek. Egy pillanatra lelassítok a hátsó ülés mellett, de végül előre huppanok be az anyósülésre.
- Hoztam magának is. - mosolygok a mellettem ülő vezetőre, miközben egy csokit dugok a műszerfalon lévő kesztyűtartóba. Megköszörülöm a torkom, és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Ha Mr. Galante nem kérdez, nem szól hozzám, én sem teszem. És az egész nap így telik el...