- Hol vagy?
- Staten Islandben.
- Minek vagy te ott?
- Szerinted?
Sainz úgy kérdezi a telefon túlsó végén ezt, mintha nem tudná, hogy általában mi hoz engem ide, legfőképpen egyedül. Sokszor vannak futó találkozóink a város ezen kerületében nagydarab ürgékkel, akik szeretnek partot érni sok kilóval, de ha ezért jönnék, nem egyedül tenném, öngyilkos még nem akarok lenni. Nem fogom ötezerszer is a szájába rágni, hogy vannak lakások, amik a nagybátyám ingatlanközvetítő cége nevén vannak és ezeket általában én látogatom helyette, két éve még el sem akarta hinni és szentül állította, hogy ez egy baromi jó fedőszöveg a kurvázásra. Tényleg az, de atttól még a szavak igazak, függetlenül attól, hogy kibe mélyesztem a farkamat, szóval jah, most is hallom a vigyorát míg leteszi a hívást valahol Manhattanben. Azt hiszi kapásom van. Hát, lehetne, de nem egy nőhöz jövök és ami azt illeti, nem is egy csóró diákhoz, aki örül, hogy olcsón juthatott lakáshoz, ez egy félig dán csóka, aki ért a magunkféle üzlethez. Akad egy-két megbeszélnivalónk, ami ezúttal meglepően simán megy. Lehet már amúgy le van csírozva minden, csak jöttek kezetrázni, tököm tudja, de tök mindegy, mert én elvégeztem a dolgomat, a háttérmunka hidegen hagy.
A telefonomat nyomkodva haladok kifelé az épületből, pont annyira vakon, mint bármelyik hülye tini tenné. Kiérve azért felpillantok, hogy jön-e valaki, meg hogy egyáltalán bepozícionáljam magam és elöntsem, merre forduljak, de még nem fejeztem be az üzenetet és nem különösen zavartatom magam emiatt.
A kijelző mögött halványan meglátok egy macskát, csak épp pont leszarom, de ahogy meghallom, hogy utánam kiáltanak, megtorpanok, mint ember, aki felkenődik a falra. Megfordulok a hang irányába eléggé elkomolyodott fejjel. Két dolgot kell tudni rólam és az életemről: sokan ismerhetnek, akikről nekem fogalmam sincs, másrészt mindenhol van a falakon fül - értsd: besúgó -, cseppet sem meglepő, ha az utcán letámad egy olyan főnököm, akit én annyira nem vágok, hogy ki az. A megszólítás egész helyttálló volt, gyakran beszélnek így velem, a hang hozzá kicsit arra hajazott, mintha a csávó, akivel imént beszéltem elszívott volna három héliumos lufit, meg még egy jointot is mellé.
Nem vagyok balfék, látom a lányt, aki felém néz, ami elég fursztáló, mert nem vágom, hogy most mi a fasz van, amíg el nem engedem azt a felvetést, hogy majd ő biztos a fejemhez tart valami lőszerrel ellátott fegyvert, ha nem megyek be az ajtaján. Jó, azért átvágni még engem is baromira nehezen lehet, mindent azért nem hiszek el, úgyhogy kizárásos alapon lenézek a lábamnál lévő macskára, ki szintúgy felpillant rám. Tiger. Kurva vicces...
Felkapom a szőrmókot nagyjából abban a pillanatban, hogy ő érzékeli, hogy én nem az ő embere leszek, s továbbállna, ha én nem vinném oda a lánynak. Amennyiben most lebasz a földig, akkor egy nagyon jó kémet talált a banda, ha a macskához kezd beszélni, akkor egy irtó nagy egybeesésnek lehettem kellemes elszenvedője. Lássuk hát.
- Ez a te macskád? - Mutatom felé, vagy inkább nyújtom felé az állatot egy kicsit nyomi pózban, márhogy a macska van nyomi pózban, nem én, de hol fogjak egy idegen macskát, aki már így is szétkarmolja a kezemet, ha nem a nyakánál és a seggénél. - Tiger a neve, igaz? - Ez nem nagyon meglepő, egy macskának nagyobb joga van ehhez a névhez, mint nekem és van is olyan vad, mint én, ahogy fogai közé veszi a kezemet, míg próbálom tartani.
- Áhhh, hogy bassza meg az isten lova!!! - ordítok fel inkább mélyen mint hangosan, míg próbáljuk közös erővel leoperálni a már így is szétkarmolt kezemről a macskát, aki minden karmával és még fogaival is kapaszkodik belém. Rohadtul fáj! Bármelyik nap elvághatják a torkomat, de az én kezem egy utcára szökött macskától lesz csupa vér. Ilyenek Sainzzal szoktak történni, nem velem...

Az megvan, mikor valakire pórázt vagy kötelet kötnek, majd elkezd szaladni? Amikor elfogy a kötél, úgy rándul vissza, mint gumigolyó a falról. Na, ez vagyok most én, mikor a semmiből érkezve hallom meg a nevemet mérgesen ordítva. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy ez a mérgesen felordítás, megfegyelmezés jobban hasonlít az egerek cincogáshoz, mintsem egy erőteljes odabaszó öklökhöz, de szó mi szó, a várt hatást elérte ilyen hanggal is, mivelhogy megálltam, mégpedig hatásosabban és merevebben mint egy hivatásos katona, csak ahogy elnézem, a százados ezúttal egy törékeny kislány. Van valami irónia abban, hogy a kigyurt néger fazonok fegyverestül sem bírják ezt nálam elérni, de egy ilyen kaliberű hölgy első nekifutásra.
Aztán hamar nyilvánvalóvá válik, hogy miről van szó. Én is máig kinzom apámat a névadása miatt, de szerinte menő. Amúgy... az, de közben meg némi kellemetlenséget is szűl. De megnyugotam, mert van Lion nevű ismerősöm is, meg Cat és Rat is. Ciki. A köszönéssel nem fáradozom, de nagy elszántsággal kapom fel a macskáját és próbálom odavinni neki. Egy darabig tűri is, bizonyára meglepődött a cica, hogy egy idegen csak így felkapta a földről.
Nem értek a macskákhoz. Régen volt Qadirnak, de aztán elpusztult és nem akart újat, mert már amúgy is minden baja volt velük, engem meg eddig nem igazán kötöttek le. Ha állatot akartam, az a teknős volt, mert ő techno-s és ilyen laza állat, lassan jár, eszik a bumszli nagy és erős szájával, ha rárakod a sörödet, megtartja és nem ejti le. Egy teknőssel jó barátok lettünk volna, ellentétben ezzel a Tiger nevű harcias állattal, aki még azelőtt szétkapja a kezem, hogy én elvigyorodhatnék a lány helyeselésére.
- Rossz ciccca! - próbálom utánozni a lány nagyon kellemes és aranyos hangját egy nem barátságtalan mosollyal, míg a kezemet rázom a támadás után. Igazság szerint addig kellene lelépnem, amíg ő megfordul és betessékeli a nem is egy, hanem kettő szőrmókot a ház mélyére. Rajtra készre is faragom magam a gondolat megszületésének pillanatában, de a mozdulatokkal elkések. Már visszafordul felém. Jaj, tudom most mi fog következni. Légyszíves ne... ne kezdjünk el beszélgetni, mert az életbe nem jutok haza.
Oh. Alkaromat - ahol a legtöbb karmolás van - felfelé fordítva végül engedelmes és jó fiúként mutatom meg neki a macskája produkciójának eredményét, bár egy kicsit azért kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy egy idegennek így random ilyen szinten is szóba elegyedek. Nem baj, nincs ellenemre, csak még mindig pislogok, hogy ez most akkor mi.
- Hát, lehet rosszul fogtam meg. Lehet büdös voltam neki, lehet csak rájött, hogy nem egyedül az ő neve Tiger és féltékeny lett. - A legrealisztikusabb válasz feltehetőleg az első, a mondatom értelme ezzel ellentétben az utolsó tartalommal bíró részben van elásva, csak, hogy azért én is igazoljam magam és ha már így alakult, egyúttal be is mutatkozzak. Igazából nem akartam volna neki bemutatkozni, de ez már így sikerült.
Általában nem szoktam kéretni magam, úgy cselekszem, ami számomra előnyös. Jelen esetben ez kérdéses, mert nagyon nem akarok bemenni egy idegen házába, viszont én is látom, hogy hogyan néz ki a kezem, néhány vágott sebet túlélve pedig tök jól megtanultam, hogy nem árt félretenni a tökösséget és szót fogadni, mert úgy el tudnak ezek a sebek fertőződni, hogy hónapokig csak nyögnék. Nem mellesleg, találkozik a tekintetünk és megéreztem benne az anyákra - feltételezem, hogy... - jellemző szigort és hozzáállást. Na most, tegye fel a kezét az, aki egy aggódó "anyával" le mer állni vitatkozni.  
- Jó. Ismerve a várható következményeket, inkább nem utasítom el a lehetőséget - állok olyan testtartásba, hogy kész vagyok behatolni a rezidenciájára. Szerintem minden szőrszálam az égnek áll, hogy egy ilyen fiatal és ismeretlen lány házában fogok kezet mostni, de ez még mindig szebb és jobb, mint egyéb helyzetek. Na meg ahogy elnézem, csinosabb a hely, mint Sainz és Tod lakásánal legtisztább zugait összeadva.
- Merre találom a fürdőt? - Most pont úgy érzem magam, mint egy hugyhólyag problémás öregember, aki bekéreckedik az utcán egy ismeretlen házba pisilni. Ahogy látom, igencsak meglepődik a fekete macska, hogy bejöttek, menet közben ráfintorgok, azt nem tudom, hogy veszi-e a lapot, de egyik lábával hátrébb lép. Én vagyok a nagyobb tigris!
A mosdóban próbálom levizezni a karmolásokat, a vértől is megtisztítom amennyire tudom. Azért nem egy világvége, egy hónapja sincs, hogy egy üvegradabbal vágták el majdnem a hasamat keresztbe, ahhoz a vágáshoz képest ezek semmik. A hasam miatt viszont még azóta is nyögök. Új értelmet nyertek az ágyból való felkerés fájdalmai. Ahogy végzek a fürdőben, elindulok valamerre, amerről jöttem. Nem lenne rossz húzás kiszaladni a házból, mintha itt sem lettem volna, de ez nem lenne túl stílusos, elég nagy paraszt lennék és szükségét sem érzem, úgyhogy... játszunk olyat, hogy megkeressük a háziasszonyt és reménykedünk, hogy egyedül van itthon.
- Nem sokszor voltam még ennyire ártatlan módon egy idegen házában, szóval nem tudom, hogy most mi az illendő, meg az elvárt, de... köszi! - Mármint azt, hogy kezetmoshattam, meg hogy beinvitált, mit mit tudom én. Érzem, hogy kicst erősre sikerült a szövegem eleje, amivel egyébként nem feltétlenül arra gondoltam, hogy idegen, addig nem látott lányok házába szoktam járkálni (hanem arra, hogy idegen lakásokból hozom el a csempészárút), de talán nem is baj, ha nem erőltetem tovább ezt a gondolatmenetet.

Én nem értek a macskákhoz. Egyedül Qadir mesélt arról, hogy neki volt egy macskája, amikor New Yorkba költözött és annyira egyedül volt, hogy a metróban talált kóbormacska is megsajnálta a nyomorék fejét. Elvileg rendszeresen kiugrott a jószág az ablakon és nem győzte lesni, hogy él-e még. A poén ebben az, hogy Qadir anno az ötödik emeleten lakott.
Nem vagyok nagy állatbarát, de a kutyákat szeretem. Sosem volt nekem állatom, magamra is nehezen tudok vigyázni, nemhogy másra, úgyhogy ezen sosem kellett elgondolkodnom. Mi tagadás, a mai nappal sem jött meg a kedvem, hogy macskám legyen, a kezemben lévőt is próbálom minél hamarabb visszaadni, hogy végre ne az én karomat gondolja kaparófának. Nem akarom mondani neki, hogy nekem marhára mindegy, hogyan fogja nevelni Tigert a jövőben, mert igencsak kis esélyét látom, hogy ez a dög újra rám támad, de érzem, hogy ezt az elhatározást nem irányomba teszi, hanem magának próbálja megfogadni, hogy elkerülje az ilyenhez hasonló kellemetlen helyzeteket.
- Nem vészes. Nem ezek a karmolásnyomok fognak eltemetni. - Aztán hevesen bólogatok, hogy hát igen, örülhetne a macskája, hogy ilyen menő neve van. Elég ritka, szóval megbecsülhetné.
- Klassz! - Nem vagyok jó az ilyen ismerkedős dolgokban, pláne, hogy most nagyban azon kellene agyalnom, hogy hogyan húzzam el a csíkot, merthogy egyértelműen ez lenne a helyes cselekedet. Dolgom is van, meg random ismeretlenekkel sem szoktam nagyon leállni dumálni. Franc se tudja, kinek milyen múltja lehet. - Tényleg nem sok kellett, hogy nyomjak egy szaltót meglepettségekben - vallom be, mert ez így volt. Ritka pillanatok, sok mindent átéltek nőkkel, de ennyire még egy nő sem kiáltott utánam az utcán, hogy azonnal menjek vissza hozzájuk.
Elfogadom a beinvitálást, mivel nem szerencsés vérző karral végigmászni New Yorkon, meg ezekben a házakban még nem jártam, úgyhogy sosem árt jobban megismerni a környéket, de ez utóbbi annyira nem publikus szándék.
Kicsit azért reménykedtem, hogy nem kell mindenen keresztülmásznom azért, hogy eljussak a fürdőbe, de természetes ez a helyzet áll elő. Oké, akkor másszunk át mindenen és ha már így alakul, ezzel a lendülettel körbe is nézek.
- Te aztán fel vagy szerelkezve - bökök a tapaszos dobozra, amit épp most vesz le a helyéről és kezd el benne kotorászni. Nekem sem ártana egy ilyen otthonra, igaz, ha én megsérülök, akkor gyakran nem elég egy tapasz, ergo teljesen mindegy is lenne.
Az ajtó aztán részben becsukódik és egymagam maradok a fürdőben. Így azért az eddiginél jóval leplezetlenebbül nézek körbe. Békés, családias, de olyan formában, amit ritkán látok. Nem igazán vagyok olyanokkal körülvéve, akik ilyen békésen tudnak élni. Elég egyértelmű, hogy nem fogok találni semmit, amin igazán megakadna a szemem, leszámítva a mintás törülközőt, amit rohadtul menőnek találok, noha akkora paraszt még én sem vagyok, hogy beburjam. Van pénzem, ha annyira akarnék menő törülközőt, tudnék venni. Amúgy jah... akarok egy ilyen törülközőt, szóval jelen pillanatba elhatározom, hogy otthon rendelek, aztán majd meglátjuk, mennyire fogok ténylegesen is ezzel foglalkozni a szabad perceimben.
A megszokott kézmosáshoz szükséges időhöz képest többet vagyok a fürdőben, jobban érzem magam egyedül és szükségem van egy határozott elhatározásra, hogy megtoljam az ajtót és megjelenjek a csaj előtt, aki egyből felfigyel rám.
- Öööö - toppanok meg, mintha fosnék a fertőtlenítéstől, de csak meglep, hogy még ezzel is akar foglalkozni. - Oké - vonom meg végül vállamat, semmi érvem nincs azellen, hogy miért tiltakozhatnék ellene. Nem úgy tűnik, mintha nagyon én irányítanám a történéseket és ez elég para érzés, de továbbra sem hiszem, hogy ez a nő bármi rosszat tudna elkövetni ellenem.
- Akkor nem lehetett a legedzettebb fazon. Azért ez velem nem fog előfordulni, nyugi - mondom, miközben felfedezem szemeimmel a konyhát is, amire az illatok hívták fel a figyelmemet. Fura ez az egész nekem, teljesen idegen bánásmódot kapok. Nem azért, mert senki sem simogatta a sebeimet, hanem mert egy ilyen macskakaparás annyira nem számít katasztrófának.
- Te amúgy mindenkivel ilyen közvetlen vagy? - A mindenki alatt pedig most az idegeneket értem leginkább. Közben leülök oda ahová lehúz. Nem szemrehányásként kérdezem, csak számomra teljességgel felfoghatatlan ez a törődés, amit idejéből rám szán. - Elintézhetted volna a dolgot egy bocsival is, nem sétáltam volna be ezzel a bíróságra. - Az lenne a megszokott talán. Talán... de nem vagyok abban a rétegben, akik valósan meg tudnák mondani, hogy mik a helyi emberek normális viselkedési formái.
Kérdésére felé emelem a karom alkarral felfelé fordítva ott, ahol a vágások vannak. Így jobban megnézve, elég érdekes mintázatot alkotnak.
- Eskü olyan, mintha eret vágtam volna - jegyzem meg, nyilván poénnak szánom. Mivel nem vágtam még eret, ezért nem tudom, hogy az így néz-e ki, de voltak már páran a környezetemben, főként lányok, akik szerették végezni ezt a tevékenységet.
Magasba szöknek szemöldökeim azt hallva, hogy profi a vágásokkal kapcsolatban. Lehet tényleg el kellene húzni a csíkot, mielőtt szalámivá darabolja fel a karomat. Jaa, hogy úgy érti, hogy csak ujjakat vág... ezzel most megnyugodtam. Ja, nem.
- Hentes vagy? - pillantok rá azok után, hogy belemerülök a cicasebeim fürkészésébe. Most mondd meg, mire következtessek mindezekből? - Amúgy ha tényleg jól tudod gyógyítani ezeket, vagy van egy kiváló praktikád, hogyan forrjanak be hamar, a hasamon is lenne egy vágás. - Kizárt, hogy kiérezné ebből a flörtölő megjegyzésemet, de én annak szánom, mivel nehezen tudom megállni, hogy ne süssek el pár ilyen elszólást. Sosem tudni, mikor kapok olyan érdeklődő választ, szóval meg kell próbálni.

Tudok hátraszaltózni? Elgondolkodok rajta, de hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Fene a szavaimnak, de hát a ki gondolta volna, hogy felmerül ez a kérdés egy ártatlan megjegyzésre. Az a baj, hogy vagy itt és most megpróbálok egyet hátraszaltózni és akkor rövidre zárhatjuk a kérdést azzal, hogy a látvány a szeme elé tárul. Valószínűleg egy jó nagy taccs lenne a vége, ahol lehorzsolom a pofámról a bőrt és akkor nem egy ragtapasz kellene, hanem egy köteg géz és talán gipsz is. - Nem hiszem. Még nem próbáltam és ismerve magamat, fájdalmas vége lenne.
Muszáj. Hát, ha muszáj, akkor muszáj. Nem tudom miért, de ez olyan határozottan mondja ki, mintha a főnököm egyeztette volna le a következő találkozásunk időpontját. Bár még mindig nem tudom, hogy valójában nem egy teszt kellős közepén vagyok, de mindenesetre nem tűnik kaotikus döntésnek az, ha bemegyek. A lakása amúgy sem tűnik kínzókamrának, az édes – hát mert az – arca és hangja sem kelt nyomasztó érzéseket, ellenben meglepően kedves, amit nem tudok hova tenni, és lényegében ez a már-már túlzó kedvessége az, ami engem visszakézből leterít. Titkon vágyom rá, vagy még mindig azon tanakodom, hogy telerakjam-e tőle a gatyámat.
Két tippem lenne a foglalkozására, az egyik a cirkuszi késdobáló, a másik pedig valamilyen szakács-féle. Nyilván utóbbi esélyesebb a konyhában keringő illatokat figyelve. Nem igazán találom a helyem a lakásban, próbálok nyugton maradni és szót fogadni, míg ő nagyon gyönge érintésekkel lefertőtleníti az alkaromat. Nem értem magamat sem, de megnyugtat az egész lénye és csak lesek rá hatalmas szemekkel, mint kisgyermek az csodatévő anyjára.
Elmosolyodom, ahogy felvázol egy esetleges szituációt, egyáltalán nem gúnyosan, egyszerűen csak tetszett a gondolkodása. Végül is igen, rá már senki sem tehet panaszt. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ekkora felelősséget kellene vállalnia a macskája miatt, jó, hogy megteszi és kedves tőle, de az, hogy fura a macska arról ő nem tehet.
- Oh emiatt nem kellett volna aggódnod, a családom nem zaklat senkit ilyenekkel - felelem egy vigyorral, a lényeg, hogy következményekkel biztos nem járt volna, ha csak intettünk volna egymásnak és nem akarok direkt elmerülni a részletekben, mert nem fogom kiteregetni, hogy a családomat egy apa képviseli és az meg füle botját sem mozdítja, ha felfordulnék az utcán. Mint ahogy fel is fordultam gimnáziumban rengetegszer és egyszer sem apám jött értem és vitt haza részegen.
Lassan azért kezdem összerakni, hogy mi lakozhat a lány fejében a csodákon kívül persze, mégis, annyira hihetetlennek tűnik, hogy valaki önzetlenül legyen ennyire kedves. Valószínűleg nem tudnánk felfogni egymás gondolkodását, de múltját sem, én pedig nem teszek erre kísérletet. Nem akarom, hogy megismerjen, noha kíváncsi lennék, hogy mi kell ahhoz, hogy így tudjak hozzáállni bárkihez, mint ő. Baszd meg, irigy vagyok rá.
Végigfut az ideg a hátamon, hogy nem válaszol az egyik kérdésemre. Kicsit ettől úgy érzem magam, mintha egy bohóc vigyorogna rám lufival a kezében. Ijesztő a csaj. Ijesztően, indokolatlanul kedves és közben titokzatos.
- Apa azt tanította, hogy vigyázzak az ilyen kedves emberrel. - Poénból mondom, tényleg csak vicc, még a hangom is nyálasabb, hogy imitálhassam a kisfiús hangomat, amit már sok évvel ezelőtt elvesztettem. Viszont ez egy megtörtént eset, sokszor mondta apa, hogy ha valaki indokolatlanul furcsa, közvetlen és kedves velem, akkor attól óvakodjak. De apa olyan helyen nőtt fel, ahol terrorista és besúgó élt minden második házban.
- Nem hiszem. Vagy ha igen, akkor mondom, hogy lenyúzott a macskád - kacsintok. Nem lesz se pszichológus, se semmilyen számonkérés, ellenben a macskás sztorira sokan felkapnák a fejüket és kiröhögnének, miközben én is nevetnék velük. Sosem gondoltam rá, hogy eret kellene vágnom, hiába voltam sokszor mély ponton. Ilyen időkben én csak nem akartam érezni semmit sem, mikor pedig magamhoz tértem, már idő sem volt rá, hogy a lelkemet nyalogassam, mert az élet újabb lépések elé állított.
- Mondjuk, jah. Bár kicsi a bors… - nem fejezem be, úgyis unalmas közmondás, én meg csak röhögök vele együtt, aztán a fejemhez kapok. Cukrász!!! Baszki nem szakács, hanem cukrász…
- Ja hát akkor ezért vagy ilyen édes. - Bocs, kicsúszott. Semmi keringőre hívás, csak magas labda, na meg ezzel is részben hálámat akarom kifejezni, ha már eddig mindenáron azt próbáltam szajkózni, hogy mennyire nem kellett volna fáradnia miattam.
Kis idő kell, hogy leessen, de végül a válaszától padlót fogok. Jó, hát ha csak az ujjakhoz ért, nekem az is jó. Zseniális reakció, de az arca még mindig annyira ártatlan, hogy elbizonytalanodom, hogy ez most szándékos volt tőle, vagy puszta véletlen. Oké, nincs szívem elrontani őt. Úgy veszem, mintha nem ment volna át a hasamon lévő vágással az utalásom, csak, hogy ne hozzam még jobban kellemetlen helyzetbe, ha már tényleg segíteni próbált nekem. Amúgy nem hazudtam, tényleg van ott egy sérülés, de így, hogy nem vevő egy kalandra… lényegében mindegy is.
- Már nem annyira friss seb, úgyhogy nem fontos az orvos, csak téged akartalak volna fűzni vele. - És remélem érti ebből, hogy a nem fontos az megegyezik a „nem kell” kifejezéssel. Nem is húzom fel a pólómat, sajnos olyan a seb, amit nehezen tudok kimagyarázni. Ennek ellenére voltam vele orvosnál, be is varrták úgy ahogy, bár vacilláltak vele, hogy mi legyen, mert nem mély a vágás, csak hosszú. Belső szerveim nem sérültek és ez a lényeg.
- Nincs barátnőm - mondom miután ismét úgy ülök, mintha menni készülnék. Nagyon régóta nem volt tartós kapcsolatom, a futókat jobban tudtam kezelni és kényelmesebb is volt. Egyszerűen nem akarok belekeveredni felesleges felelősségekbe, ami egy szerelmi kapcsolattal járna és miért fogjam valaki kezét, ha nem érzek iránta szexuális érzéseknél többet. Elgondolkoztató, hogy vajon miért evidens az, hogy valakinek van kapcsolata… Az albérletes csaj látta még egyedül a sebet, de ő nem a barátnőm.
A zsebemben kezdek kotorászni, előhúzom a pénztárcámat és megnézem, milyen készpénzem van. Nem arra készültem, hogy kifizessek egy ilyen orvosi ellátást, de amúgy sincs fogalmam, hogy mennyit illik ilyenkor adni. Alapvetően gondolkodnom sem érdemes ezen, mivel összesen egy két dolláros és egy ötven dolláros papír csücsült a tárcámban.
-  Tényleg kösz - nyújtom felé az ötvenest, miközben ismét elteszem a pénztárcám. Ha bevállalt volna egy éjszakát, tuti százast adok, de elég erős utalást kaptam, hogy van barátja, hisz az is evidens volt számára, hogy nekem van barátnőm. Nem tudom, gondolt-e fizetségre, de nálam ez nem kérdés. Egyrészt mert semmi sincs ingyen és ha nem fizetek (bárhogy, bármivel), akkor adós maradok, mindegy, hogy számonkérik rajtam idővel vagy sem, másrészt meg kedves volt velem és ezért megéri költenem.

Hiába élek kalandos és mozgalmas életet, nem vagyok superman és nem rendelkezek olyan tornász tehetséggel, ami lehet megkönnyítené az életben maradásomat, viszont lássuk be, azért nem létszükséglet egy hátraszaltó. Arra mondjuk mosolygok, hogy nem szabad veszélyes dolgokkal szórakozni, hát szerintem a macskák is veszélyes dolgok, meg még sorolhatnám, hogy mik, de ettől most megkímélem a lányt.
Az már kezdettől fogva egyértelműen látszik nekem, hogy nagyon más családi körülmények között nevelkedtünk. Engem apám gyerekként sem nagyon védett meg azzal az okkal, hogy tanuljam meg megvédeni magam, mert ha ő nem lesz, akkor nem maradhatok takonypóc, mert a világ könnyűszerrel át fog gyalogolni rajtam. Ebben egyébként igaza volt, úgyhogy nem haragszom rá, így hát megtanultam ellenálló lenni és ha fájdalmat okoznak, akkor megmutatom a tettesnek, hogy ezt nem teheti meg következmények nélkül, sőt mi több, nagyon nem érdeke újra engem bántani.
Mondjuk erős gyomorszájon rúgásként élem meg, mikor kiejti a „sorozatgyilkos” szót a száján. Nem tudhatta, bizonyára nem tudhatta, hogy én az vagyok és csak iróniaként használta a kifejezést, de ettől még meglepett vele, ezzel együtt pedig elgondolkodtató, hogy vajon mit szólna ő, ha elmondanám neki, hogy vele ellentétben én tényleg az vagyok. Mit tenne? Rám hívná a rendőrséget? Ez gondolatkísérletnek jó, de nyilván nem fogok neki semmit sem bevallani, amúgy is elég érdekes már ez a szitu a végtelen kedvességével.
- Mondjuk attól pont nem - felelek rá elég semlegesen, mert menekülni akarok a témától és a szótól, úgyhogy még nevetni se nevetek rajta, pedig érezhetően poénnak szánta. Azért szó mi szó, baromira féltékeny vagyok rá, amiért itt mondogatja, hogy neki jó élete volt, de legalább ezt megbecsüli és nem alapnak veszi. Végsősoron pedig rá kell jönnöm, hogy azért fáj találkoznom vele, mert ritka látni olyan embereket, akik tényleg ennyire normálisak. Normális élettel, normális szellemi állapottal. Szeretnék a helyében lenni, de ez is talán csak azt mutatja, hogy nem őrültem meg még teljesen.
- Akkor maradj is ilyennek, mert ez nagy szó - felelem, mert így gondolom, de kezd tényleg kellemetlen lenni ez az egész. Leginkább azért, mert minden megszólalása arra sarkall, hogy ne rontsam itt a levegőt és nekem amúgy sincs semmi keresnivalóm a házában.
- Jó, azért engem ne félts, nem tudom elképzelni, hogy ne szarnák telibe a karmolásokat - nevetek.  Bár szerintem ez már inkább csak a sztori része, de azért megnyugtatom, hogy nagyon ne féljen attól, hogy feljelentést tennék a pszichológuson keresztül a macskája miatt. De érdekes tudni, hogy mik vannak. Ahonnan én jövök, ott kinéznének, ha karmolások miatt hisztiznék, egy bankban meg egyenesen kezelésre küldenének. Szép! Mint ahogy az is, hogy a nevemet hallva még mindig elsőként magamat azonosítom be és csak aztán kapcsolok, hogy a macskáról van szó. Én nem is vagyok kezesbárány, mondjuk szerintem Tiger (a macska) sem, de lehet csak azért gondolom így, mert két Tiger sosem fog megférni együtt. Magamat se lennék képes eltűrni.
- Semennyit. Nem gondolkozok ilyeneken is - Ahhoz kevés agysejtem van, hogy minden egyes szavon előre eltöprengjek. Oké, poén, de lényegében tényleg arról van szó, hogy csak akkor figyelek a beszédemre, hogy a mexikóiakkal, vagy a főnökeimmel beszélek, netán zsarukkal, vagy más szervek embereivel. A mindennapi életvitelemben erre már nem futja az energiámból, úgyhogy bármit, amit kap most tőlem Kris, az nem több, mint puszta reflexből jövő agyfasz. Viszont úgy látom, annyira nem zavarja. Edzett lehet már olyan barmokból, mint én.
- Ha ez vígasztal, velem sem jött szembe még egy ehhez hasonló élethelyzet, úgyhogy érezd magad kivételesnek. - Vagy szerencsétlenségnek, ezt már rá bízom. Ettől függetlenül tényleg örültem volna, ha van valami praktikája, valami home made cucca, amit megtaníthatna nekem, mert ezek bizony jól jönnének. Ugyanakkor látszik a csajon, hogy nem vagyok nála pálya, én meg még mindig félek az ilyen önzetlen emberektől, hogy az elsődleges cél innentől kezdve az, hogy hogyan tudnék minél gyorsabban kimenekülni az ajtón.
- Miért gondoltad azt? - nézek rá meglepetten. Nem tudom, honnan vette, hogy van barátnőm, már azonkívül, hogy valamiért mindenkinek a világ legtermészetesebb dolga, hogy valakivel együtt van, mindegy, hogy három óráig, vagy hónapig, évig, évtizedekig. Szinglinek lenni gáz a mai világban, márpedig a mi életünknek ez a velejárója. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem is dugunk. Szerintem velem ellentétben Kris nem igazán így gondolkodik a párkapcsolatokról.
Elhiszem neki, hogy bárkiért megtette volna ezt a rögtönzött orvosi kezelést, már csak azért is, mert én a „bárkiért” skálán azért eléggé a túlsó végénél helyezkedek el, de ettől még a pénz az övé. Igazság szerint pont tőle nem sajnálom a dollárokat, értelmesebben fogja elkölteni, mint én tenném.
Végigfut a hátamon a hideg, ahogy az alacsony, törékeny lány berúgja előttem az ajtót. Rá pillantok számon kérően, hogy ez most mégis mi akar lenni, ha kulcsra zárja is kikaparom magam innen, úgyhogy nem tudom, mi volt az elképzelése. Az alkujára elkomolyodom és ez az a pont, amikor már tényleg furcsállni kezdem ezt az egészet.
- Mi? - kérdezek rá arra a bizonyos módszerre, amire nagyon kíváncsi vagyok. Ilyenkor szokott az jönni, hogy lenne valaki a szomszéd utcában, akit el kellene tenni láb alól, igen, ez már megtörtént eset velem és most ennek az emléke hasít bele agyamba. Felegyenesedek és kibújok a kezei elől, hogy ne toljon, mert nem szeretem, tudok magamtól is menni vissza a konyha felé. A para szitut viszont agyzsibbasztó érzés váltja fel, ahogy megtudom, hogy lényegében sütikóstolásról lenne szó. Mi a fasz? De komolyan!
- Ha te is eszel belőle, akkor én is megkóstolom. - Már nem akarom elhessegetni a gyanút sem magamról, hogy különös óvatossággal állok mindenhez, de talán akkora kérést ezzel nem teszek. - De miért kell ehhez független antiszakmai bíráló? - Hiszen ő is érzi a sütin, hogy olyan-e, amit akart, vagy nem és elbaszta. Vagy én ezt most tényleg nem értem, de mivel marha éhes vagyok, ezért miután ő megkóstolta a sütijét, én is eszek belőle. Hamarabb szabadulok, ha szót fogadok, ezt már megtanultam.