Vissza a ringbe. Életemben először nem örülök neki még akkor sem, ha megfizetnek érte, ami az én esetemben inkább jelenti azt, hogy megmarad az életem. Lehet mégis hálásnak kéne lennem. Basszameg. Mikor már kezdtek rendeződni a dolgaim. Lehetne hibást keresni, hogy biztos a néger zsernyák hintette el a balszerencse magvait, vagy miket, mert azóta nem áll jól a szénám. Ha már széna…A legális munkám, ami a jobb élet felé vezet, a lovak tisztogatása éppen elég lett volna nekem. Erre itt van ez. Csótány, Tiger, feketeablakos járgányok és illegális balhé. Mintha minden megint olyan lenne, mint a sitt előtt. Kurvára nem örülök neki és annak meg főleg nem, hogy harminchoz közel még mindig azt hiszik, hogy könnyedén beolvadok az izzadt és hormonoktól fűtött tinédzserek között. Nekem mind egyforma. Néha persze kiszúrok pár öregebb alakot, de ők sem a társaság miatt vannak itt, hanem balhét, vagy pinát keresnek, én meg persze támaszthatom a falat, amit ilyenkor szoktam. Néha átsétálok egy másikhoz, de szigorúan nem iszok semmit. Beteg vagyok, teljesen agyamra ment a jó lét, hogy van egy mocskos kecóm és ezzel azt hiszem, hogy annyival jobb lennék magamnál, pedig nem vagyok. Mert megint belesöpörtem magam ebbe a trágyahalomba, amiben sajnos a legjobb vagyok, máshoz sem értek és ez rohadtul felbasz. Ígéretet tettem és erre megint itt vagyok. Savanyú képem ellenére se tudom elűzni a fűért és tablettákért sorban állókat. Mondjuk azon is meglepődtem, hogy beengedtek, de az ajtónállók legalább ismernek, nem kellett belógnom, csúszott valami az ő zsebükbe is. Éppen nagyon unom magam, a zene olyan hangos, hogy a hátammal is hallom a falnak támasztva és rá kell jönnöm, hogy a fű a szervezetemben ide nem elég. Túlságosan immunis vagyok már rá ahhoz, hogy kibírjam így az estét és biztos, hogy hosszabb is lesz, de most követni fogom az alapszabályt, amit korábban nem. Sose használd a saját cuccod. Főleg nem melóban. Pár emberrel lepacsizva árut váltunk, van, akit nem először látok, de nem különösebben érdekelnek a fazonok, az annál inkább, hogy nincs itt egy óra. Rám aztán nem jellemző a türelmetlenség, vagy az, hogy minél hamarabb túl akarok lenni és a következő percbe lépnék, mert hova ez a nagy szaladás. De most. Csak legyek túl a visszatérés estéjén. A zsibongó tömeg között mégis kiszúrok egy ismerős arcot, de nem vagyok benne biztos, hogy észrevett-e. Na meg kérdés, hogy akarom-e, hogy észrevegyen. Szó szerint elnyelt a föld és még csak nem is tud semmiről. Egy újabb basszameget morzsolok el gondolataim között, úgy tűnik ez lett az új kedvenc szavam amióta a fejemre zsákot húzva raboltak el és vittek egy farmra, hogy közöljék meghalok, vagy visszatérek az alvilágba.
A mosdóban is olyan erősen érződött a zene lüktetése, hogy éreztem, a szívem felveszi annak a ritmusát. Nem zavart, a bennem lévő anyag egészen kellemessé tette a dolgot, még ha a hatás szép lassan kezdett is múlni. Igen, meglehetősen keveset sikerült ellopnom annak a srácnak a zsebéből, aki hozzám dörgölőzött tánc közben. Azokban a szűk farmerokban aligha férne el több amúgy is… A tükörbe pillantva megnéztem a homályosan csillogó barna szemeimet, a hullámos tincseimet. Egészen szépen álltak most, hogy végre meg tudtam mosni. Végre nem úgy néztem ki, mint egy koszos utcagyerek. Sőt! Egész jóképű voltam, amin persze a tiszta ruhák és az én szűk farmerom is segített. Meglepően jó seggem volt a véznaság ellenére is, nem csoda, hogy a srác nem vette észre, hogy kiraboltam. Túlságosan lefoglalt a látvány. Ennél már csak az tett volna lenyűgözőbbé, ha végre sikerült volt nőnöm legalább egy-két centit. Jelenleg egy közepes termetű lány is fölém tudott volna magasodni… mintha mindenkinek cseszett modellalkata lett volna. Kell még cucc, Charlie… – Állapítottam meg, ahogy jobban végig néztem magamon. Egész egyszerűen, minden egyéb gondolat nélkül otthagytam a tükröt és visszatértem a zajba. Éreztem, hogy nem tudok gondolkodni. A zene ritmusa az egész testemre, az elmémre is hatással volt. Eredetileg azért jöttem ide, hogy lopjak, hogy annyi pénzt szedjek ki a részeg tinik zsebéből, amennyit csak tudok. Tökéletesen be tudtam olvadni ugyanis. A tervem részben sikerült, alig volt nálam pár dolcsi. Kelly vajon mit szólna, ha tudná, hogy ide jöttem, miután ő felruházott és megetetett? Nem lenne büszke… de valójában már régen nem dolgoztam neki rendesen. Egy ideig beköptem neki a dílereket, csakhogy ez nem volt kifizetődő. Az igazat megvallva, az anyag jobban kellett, mint az, hogy a rendőrök eltusolják a botlásaimat. Meg amúgy is… a börtönben meleg van, nem? Kaja is van. Ha oda kerülnék, még talán jobban is járnék. A zene egyre nagyobb hatással volt rám. A hátamat neki kellett vetnem a falnak egy pillanatra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Gyorsan kirángattam a zsebemből a szál cigarettát és meggyújtottam. Reméltem, hogy a füst majd lenyugtat annyira, hogy vissza tudjak térni a tevékenységemhez. Mindenesetre újra belevetettem magam a tömegbe és végig simítottam néhány hátsón, kikapkodva némi pénzt a hátsó zsebekből… drog egyiknél sem volt. De mocskosul unalmas… tuti már telenyomták magukat vele. Aztán elkaptam egy pillantást… egy nagyon is ismerős pillantást. Jó ideje nem láttam már, még is olyan könnyen találtam a gondolataim között a hozzá tartozó névre, mintha nem is lenne rajtam a pánik, hogy kezdek józanodni. O’Neal… A gondolataimon gyorsvonatként futott át a neve. Nem. Őt nem dobtam fel, mert elég sokszor adott hitelre drogot. Lényegében állandóan. Nem fizettem neki soha… szóval lehet egy-két verőlegényt ő küldött a nyakamra. Elvigyorodtam. Így indultam meg felé, átvágva magam néhány kamaszkölykön… te is kamaszkölyök vagy, Charlie. Emlékeztetnem kellett magam erre. – Hmm. Te még élsz? – Néztem végig rajta, mintha tényleg kísértetet látnék. Persze fel kellett emelnem a hangomat, mert a zenét túl kellett üvöltenem. – Hol a faszban voltál? – kérdeztem. Vajon mennyire lenne nehéz éppen tőle anyagot lopni? Biztos voltam benne ugyanis, hogy nem véletlenül van itt.
Először nem az arcát szúrom ki és ismerem fel, hanem a mozgásából. Hiába, mindig is jól turkált a zsebekben, valamiből pedig neki is meg kell maradnia ezen a dögvészes bolygón, hát akkor miért ne csinálná azt, amivel ez sikerül is. Csak a körvonalait látom, és miután egy nevetségesen nagyra nőtt tizenhatéves nyurga sráccal barátian öklözünk és pacsizunk már előttem is van Charlie. A kölykök fazonja az ő korában teljesen meg tud változni, de azért a vonásai megmaradtak még így is. Ha 5 éve láttam volna utoljára, akkor lehet lazán elvonaglok mellette az utcán, mert, hogy a képét nem ismerném fel, az biztos lenne. Az a vigyor viszont máshoz nem tartozhat. -Nem mondanám-ha bele akarnék menni a filozófiai hátterébe – de nem – akkor ezt lehetne boncolgatni. Kurvára halott vagyok. Eddig is kezdtem annak számítani, de inkább egy rothadásnak indult marcangolt valami voltam, de ezt most ez az új meló megváltoztatta. Fejlődés? Dehogy. Ismerem a trükkjeit, az egész kis taknyost, minden rossz mozdulatát, a szeme sem áll jól. Igazi utcai patkány lett belőle. Végig néz rajtam és biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja hova kéne nyúlnia a lóvéért, vagy az anyagért. De garantáltan mind a ketten halottak lennénk holnap reggelre, ha bármelyiket is elvenné tőlem. -A közelben-nem itt fogom megvitatni a sittet, mondjuk a fröccstől is könnyen bebaszott tinik agyáig el sem jut a beszélgetésünk. Tudja, hogy nem vagyok egy titkolózós fajta, minden kérdésre válaszolni szoktam valahogyan, ami az igazsághoz közelít, csak nem dumálom túl a dolgokat. -Változott pár dologAhogy látom nem minden-bökök felé állammal minden lenézés nélkül. Én is voltam ott, ahol ő, mondjuk sose tudtam úgy csenni, maradtam a piti bolti vagy piaci lopásnál. -Mennyit szedtél össze? -kérdezem miközben elnézek válla fölött mert valaki már ki is szemelt magának egy kis anyagért. A büdös görény örömében átölel, hogy valaki ad neki tablettát, én pedig undorodva söpröm le magamról a férget és ellenőrzöm, hogy a pénz a zsebemben van-e, mivel igen, megveregetem a mellkasát, hogy az inge kis zsebébe csússzon az áru. Vissza is dőlök a falnak és nézek Charlie-ra, hogy egyáltalán ott van-e még. Olyan, mint egy árnyék, a lassú pislogásom alatt simán képes és eltűnik.
Kifelé haladva éreztem, ahogy a ritmus egyre erőteljesebben járja át a testemet. Az elmém szinte azért kiáltozott, hogy minél gyorsabban droghoz juttassam a tagjaimat... különben menten szétesek. Szétesek, mint valami elcseszett gyerekjáték, amit nem lehet megjavítani és csak a ragasztó tartja össze ideig-óráig. Én a szüleim elrontott játékszere voltam, amiből újabb darabokat tudott kitépni az unokatestvérem, anélkül, hogy a család azt észrevette volna. Csak hagyták, hogy szép lassan annyira tönkre menjek, hogy javíthatatlanná váljak. Hiába ragaszgattam meg a darabkákat, sosem működtem ugyanúgy. - Hmm... nekem élőnek tűnsz... - Néztem végig O'Nealen. Nem számítottam rá, hogy valaha is találkozunk még. Az igazat megvallva kicsit meg is feledkeztem róla, pedig annyi alkalommal hagytam ott azzal, hogy "hamarosan megadom." Talán a legelnézőbb drogdíler volt velem. Meglehet csak azért, mert akkoriban még nem azzal kerestem támogatókat, hogy felnyomtam a hozzá hasonló alakokat. Nem. Az ő eltűnéséhez nem volt közöm. Az, hogy "nem mondaná," hogy él valami filozófiai maszlag volt, amire nem volt türelmem sem kedvem kocnetrálni. Így hát nem akartam belemenni különösebben, pláne, hogy minden tagom egyszerre remegett és reszketett. Beletúrtam a zsebembe, ahol az a kevés bankjegy volt, ami egyáltalán megfordult itt. Most a kriptovaluta meg anyuci hitelkártyája a divat. Annyi volt náluk, amennyit drogvásárlás után maguknál tartottak a kölykök. - Csak van egy jóakaróm... vagy jobbakaróm - rántottam meg a vállam és én is végig néztem magamon. Egészen kellemesen festettem a ruhában, amit magamra aggattam. De talán csak azért tetszett annyira, mert amúgy általában nem igazán viseltem normális ruhadarbokat. Mindent addig hordtam, míg le nem szakadt. A tolvajlásban hiába voltam mester, bőven keveset szedtem össze, azt is drogra, italra és ételre költöttem. - De valóban. Nem változott sokat az élet körülöttem - paskoltam meg a zsebemet sokat mondóan. Pontosan tudta ki vagyok, nem volt mit tagadni. De ő határozottan másnak tűnt, mint akivel történt valami komoly. A kérdésre megköszörültem a torkomat. - Nem eleget - közöltem, majd végig néztem, ahogy valaki éppen örül, hogy újabb adag cuccal tömeheti a fejét. Gúnyos kis mosollyal pillantottam fel, remélve, hogy nem hozza fel a régi tartozásaimat. Talán, ha kelleőn elterelem a figyelmét még a drogot is ki tudom csempészni a zsebéből. - Nem levegőzünk egyet? - Mutattam az épület hátsó kijárata felé. Hatalmas üvegajtó volt, ami egy teraszra vezetett, ki a sötétbe, ahol csak néhány lámpás világított, meg talán valami fényfüzér. - Útközben szerezzünk piát.
Az egy dolog, hogy minek tűnök. Mondjuk azelőtt se festettem sokkal jobban, szóval nem hibáztatom. Válaszként egy rövid időre balra döntöm a fejemet, mintha csak jelezném felé, hogy nem érdekel. Valahol mégis. Mindig is bírtam a gyereket, bár megéri a pénzét az biztos. Fél szemmel a kezére pillantok, ami biztos a zsákmányon csücsül, nem jó taktika taperolni a szerzett dolgokat. Beavatott szemeknek hamar gyanús lehet, bár kétlem, hogy ne tudná egy pillanat alatt visszaszerezni, ha el is kobozzák tőle. Igazából jól néz ki, már ha lehet ilyet mondani valakiről, aki abból él, amiből ő. Mondjuk lehet azóta megütötte a főnyereményt és már csak a régi szép idők emlékére mecci a zsebeket, pedig kurvára nem lenne rá szüksége. Egy év alatt sok minden történhet. Elismerően bólogatok, a támogatók jól jönnek, még ha csak annyira is, hogy ezzel fix, hogy ők nem csinálnak ki. Igazából nem barátokat kell szerezni, hanem az ellenségekből kell valahogy lefaragni, az egyszerűbb, mint smúzolni, hogy oda legyenek a képemért. És mivel amúgy sem vagyok egy szimpatikus alak, ezért nekem ez bőven jó. Ezzel a kijelentéssel el is vetem azt az ötletet, hogy csak megszokásból, hobbiból lopkod és most sokkal feltűnőbben ad jelzést, hogy miről van szó. Engem nem érdekel, hogy mennyit kapart össze. Nem kell plusz balhé és igazából a csendes viadal híve vagyok. Az nem gáz, ha keresztbe teszünk egymásnak, csak ne tudjunk róla, hogy ki volt, így a béke látszata fenntartható és legalább egymásra is számíthatunk, ha arról van szó. De ha nyíltan szúrjuk a másikat hátba, akkor egy hatalmas faszságot követünk el. És mekkora egy Buddhának képzelem magam, mintha tudnék bármi bölcsességet erről a világról. Ellököm magamat a faltól, ezzel jelezve, hogy levegőzzünk, bár nekem nincs bajom a füsttel, azzal működöm lényegében, de talán a környezetet nem szennyezem annyira. Amikor arra gondol, hogy piát szerzünk, biztos vagyok abban, hogy vagy behazudja a pultnál valamelyik kis pöcs nevét, hogy az ő kontójára igyunk, vagy elemel egy védtelenül hagyott poharat, üveget valahonnan. Ha csempésztek is bele valami party drogot se lenne gáz, legalább lenne valami akció. Nem megyek előtte, még csak nagyon közel mellette sem. Igen, régóta ismerjük egymást, de pontosan ez az oka ennek. Tartom a tisztes távolságot, ha lehet, amint kiérünk úgyis lecsekkolom, hogy mindenem megvan. Hiába a mi barátságunk nem a bizalomra épül, de ez sose volt nekem idegen pálya. Ahogy kiérünk túl nagy a csönd, de még azért kihallatszik a fos zene zaja. Nem állok meg a bejáratnál, hanem a szemben lévő csendesebb sikátorig lépkedek, ha követ, akkor követ, ha nem, akkor nem. Amikor odaérek egyetlen ismerős mozdulattal csúszok le a fal mentén, hogy a földre üljek. Rossz szokás, nincs vele mit tenni. Ha követett idáig, ha nem akkor is normál hangszínen szólalok meg, az már az ő baja, hogy ért-e belőle bármit is. -Na mondd-valamiért ki akart jönni, ha beszélni van kedve, most jöhet, max nem kap értelmes választ tőlem.
A hátsó ajtó tárva-nyitva állt. Persze némi embertömegen kénytelenek voltunk magunkat átverekedni. De közben sikerült ellopnom egy pohár valamit is, hogy folytassam a lelkem ápolását ma estére. Lehet, hogy jobban néztem ki a szakad, nem éppen koszos gönceim nélkül, de állandóan Red járt a gondolataim között. Hiába koncentráltam arra, hogy lopjak, az ő kék szemei csillantak fel a lelki szemeim előtt. Nem kellett volna, hogy hiányozzon, végül is elküldött. Rendesen kifejtette, mennyire nem akar a közelemben lenni többé... csak akkor nem értem miért történt az ami. Elhessegettem a keserű gondolatokat. Aztán beleittam a furcsa, kissé talán túl ütős, mégis gejl koktélba. A gyomromban azonnal forróságot éreztem, ahogyan dolgozni kezd. Egy másik srác mellől egy üveg bontatlan sört loptam el, majd odanyújtottam O'Nealnek. - Szívesen. - Kacsintottam rá, azzal ki is léptem a szélesre tárt üvegajtók között a csendes teraszra. Egy kis lipcsősor vezetett le a gyepre, meg a ház mögötti részekre, amiket nem figyeltem meg különösebben. A fényfüzérek és lámpások fényében O'Neal felé fordultam. Persze mindjárt a lényegre tért volna, csakhogy én most "cseverészni" akartam, hogy egy óvatlan pillanatban anyagot szerezzek. - A viszontlátásra! - Aztán lehúztam a tartalmát. Megköszörültem a torkomat, ahogy végig égette, forró érzést hagyva maga után. Már ennyitől is furán kezdtem érezni magam, de nem vettem róla tudomást. O'Neal és a cucc számított. - Szóval, hogyhogy ennyire felszívódtál? - kérdeztem és megpróbáltam nem felhozni azt az igencsak tetemes mennyiségű tartozást, amim volt felé. A korlátnak támaszkodtam, úgy téve, kintha semmilyen szándékom nem lenne. Ezen a ponton kezdtem el amúgy is gyanakodni, hogy volt valami a piámba. Kicsit megszédültem és olyan furcsa kábultságot éreztem. - Hm... érdekes koktél... - motyogtam és belenéztem a pohár aljába.
Neki jó a csajos pia, én viszont sör, vagy égető tömény párti vagyok. A sör jó arra, hogy lefoglalja az amúgy is unottan lógó kezeimet, na meg folyékony kenyér, megtölti az éhező beleket. Két legyet egy csapásra és még folyadékot is juttatok be. Legyen inkább három. Bólintok felé köszönet ként és már kortyolok is egyet a keserű hugyból és ahogyan kiérünk és megállunk, megismétlem a nagy kortyolás művészetét. Próbálok visszaemlékezni, hogy ezt vajon tanulni kell-e, vagy egyszerűen tudjuk, hogy így működik, de nem jutok sokra. Felemelem poharam felé az egészségét kívánva, ahogyan azt a beazonosíthatatlan löttyöt ledönti. Valami nincs rendben a fejében, ha önpusztításba kezd, ezért inkább nem adom tudtára, hogy gyorsan lökje, amiért kijöttünk, az üzlet is jól megy ma, nem sietek sehová. -Hűvösre tettek egy évre-mondom nemes egyszerűséggel, mintha csak a hétvégi időjárást tárgyalnánk ki a kirándulásunkhoz. Bővebben nem nagyon szándékozom erről beszélni. Nem sokan vannak, akik ne tudnának a gyilkosságról, a hír úgy terjed a sötét utcákban, mint a szemétből áradó bűz. A szájhagyomány útján terjedés pedig egyenesági story kreáláshoz vezet. Talán mégis nekem kéne elmondani neki a részleteket, hogy ez ritkábban történhessen meg. Nézem ahogy meginok és nevetve felhümmögök. Elég sok cuccot láttam már beszedni, de úgy tűnik nem eleged, mert még mindig hamar ki tudja ütni az anyag. -Tippre Gina, ha nem ájulsz be, akkor talán más, vagy béna volt az adagolója-na igen, van aki még azt se tudja, hogy hogyan drogozzon be tisztességesen egy ribit a buliban. -Szólj, ha borulsz-hogy fel tudjunk készülni a fölkaparására, a kisfiúkat se kímélik. -Suli?-kérdezem, mintha nem tudnám a választ, de magamról inkább nem beszélnék mégsem, ezért erőltetett érdeklődéssel szürcsölök kicsit.
Kezdőlap
