Szórakozóhely. Nem tudom, hogy mit szeretnek benne az emberek. Üvölt a zene, ha valaki hozzám szól nem is hallom, mert annyira hangos minden. Szerintem holnap se fogok hallani senkit, mert biztos, hogy megsüketülök, ha egész éjszaka ezt kell hallgatnom. Rengeteg ember van itt. Körülöttem mindenhol egy csomó idegen, akik úgy táncolnak, hogy közbe hozzám érnek. Még az ismerőseim érintéseit se mindig bírom elviselni, de az, hogy valami idegen ember hozzám dörgölőzzön már sok. Főleg, hogy a legtöbben le is vannak izzadva a nagy táncolás miatt. Én táncolni se tudok, inkább csak lépegetek jobbra és balra. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is vagyok itt. Egyszerű a válasz...elrángattak. Szükséged van egy kis szórakozásra Timothy. Mondták. Nem gépezhetsz egész nap. Mondták. Szórakozóhelyen könnyen felszedsz egy csajt. Mondták. Nyugi, nem tűnünk el, végig veled leszünk. Mondták, de nyilván nem így történt. Az egyik a bárpult mellett ülve elaludt a másik meg egy csajjal smárolva tűnt el a mosdóban. Mit lehet ennyi ideig ott csinálni? Kitartóan simogatom a kidőlt társunk hátát, hátha felébred vagy valami, de nem történik semmi azon kívül, hogy kinyújtja a kezét és leveri a poharam. Ezt is törölhetem fel. Kérek is egy rongyot, hogy feltöröljem, de akkor leül mellém egy idősebb nő. - Mi a helyzet szépfiú? - körbe nézek, hogy ezt kinek mondja és meglepetten tapasztalom, hogy hozzám beszél. - Hát...izé...azt hiszem, hogy semmi. Ne haragudjon, de fel kell törölnöm a... - épp lépnék le a bárszékről, de nem kalkuláltam bele, hogy a padló csúszik a kiömlött ital miatt és pillanatokon belül a mellettem ülő hölgy bátran kitett keblei között találom magam. Gyorsan kiveszem a fejemet...hát öhm... onnan és már kezdenék is a bocsánat kérésbe, de ekkor megjelenik mögöttem egy férfi, aki feltehetőleg a nő párja. - Gyere csak velem! - mondja ingerülten a fickó, aki nincs kigyúrva, sőt inkább pocakos, de szerintem még így is simán lenyomna, hisz van vagy két méter magas. Megragadja a farmerkabátom és elkezd maga után húzni. Nem ellenkezek, megyek vele egészen a hely hátsóbejáratáig, amin kimegyünk. Egy olyan tipikus hátsó részt kell elképzelni, mint ami a filmekben van. Sötét sikátor, amit tele van szemetessel és fura szagú tócsával a földön. - Nézze uram, félre érti a helyzetet. A drága barátnője már a negyvenes éveiben járhat én meg épphogy legálisan lehetek itt. Arról nem is beszélve, hogy egy befelé forduló, ügyetlen kockagyerek vagyok, aki látja, hogy nincs esélye egy ilyen nagy mellekkel megáldott tapasztalt asszonynál. Most már maga is látja, hogy nem történhetett semmi köztünk, ugye? - Próbálom menteni magam, de az érveim nem győzték meg, mert pillanatokon belül az arcom találkozik az öklével. Hiába nincs kipattintva az illető, én még is eldőlök az ütéstől. Amilyen szerencsés vagyok pont az egyik fura szagú tócsában landol az arcom, ami mintha már vérezne is. Próbálok felkelni a földről, de minden homályos és az az őrült se hagy még békén, hanem inkább gyomron rúg, amitől újra a földre esek. Már meg sem próbálok felkelni csak reménykedni tudok, hogy megjelenik pókember és megment vagy megunja a halálraverésem az idegen.
Csendes nyugalommal ácsorogtam az egyik szórakozóhely mögötti sikátorban. Korábban odabent voltam és ledöntöttem egy-két pohár italt, amire meghívattam magam… hihetetlen, hogy az embereket milyen könnyű manipulálni egy bájos mosollyal, meg elszórt bókkal. Az egyiknek elég volt az izmait megdicsérnem, már kérdezte is, hogy mit iszok. Egy másodikkal pedig mélyebb csevegést folytattam arról, hogy milyen nehéz manapság ügyvédnek lenni. Kellően beittam ahhoz, hogy a sikátorban cigizve megint rajta gondolkodjak. Nem kellett volna, semmi értelme… de mégis az agyam engedetlenül tekergett ide-oda, újra és újra körbe járva ugyanazt a témát. Sóhajtottam végül egyet. Már nem akartam ezt csinálni. Nem akartam áltatni magam olyan dolgokkal, amikről biztosan tudtam, hogy nem működnek… el kellett fogadnom, hogy egyedül maradok. El kellett fogadnom, még akkor is, hogyha beleőrülök. Végül is most itt voltam tiszta ruhában, bepiálva, mindenem megvolt annak ellenére, hogy alapvetően az utcán élek. Kelly sokat segített ezen persze. Ő volt a legnormálisabb zsaru egész New York-ban. Olyan volt, mint egy második anya, aki megfogott és kirángatott a legnagyobb szarból is, állandóan ellátott tiszta ruhával, bedugott a zuhany alá és rám parancsolt, hogy szedjem össze magam… olyankor kicsit olyan volt, mintha lenne családom. Én pedig azt kívántam, bár tényleg lenne. Ezekkel a gondolatokkal ácsorogtam ott a sötétben hosszú percekig, amit még a tompa zene sem tudott megzavarni, ami odabentről szűrődött ki. A cigarettát éppen eldobtam, mikor valami zaj csapta meg a fülemet. Valami nagydarab pasas lökdösött ki egy srácot… aki talán csak kicsivel lehetett nagyobb nálam. Nem sok esélye volt a kétméteres fickóval szemben. Akkor most élvezd a műsort szépen, Charlie… Megköszörültem a torkomat, de ők ezt nem hallhatták, hiszen ment a szövegelés, meg a bunyó. Hát nem volt nehéz kidönteni a srácot… Te kis szarházi! – morgott a csávó olyan mackósan, ahogy a hozzá hasonlók szoktak. Elhúztam egy féloldalas mosolyra a számat, nem azért, mert olyan marha vicces volt a jelent, hanem mert persze, hogy a bennem lévő idióta gondolatok csak is arra terelődtek, hogy segítsek már a szerencsétlennek. – Ezt kurvára nem kéne Charlie… – motyogtam magam elé, ahogy megindultam a kis jelent felé. Már-már idilli volt a kép, ahogy egy mocskos tócsa mellett ott feküdt a kölyök, a nagydarab meg éppen meg akarta taposni… de kiszúrt engem és megállt a mozdulatban. – Te vagy a csaja? – kérdezte gúnyolódva, mielőtt még megszólalthattam volna. – Jöttél összekaparni? – Már nyúlt volna felém, hogy elkapja a nyakam, de az ivás ellenére is ki tudtam lépni előle. – Kopj le, haver! – közöltem és a zsebembe nyúlva, előrángattam a bicskámat. Tudtam, hogy ezzel a fizikummal szemben még így sincs sok esélyem. A százhetven centimmel maximum a mellkasáig értem, ezt hamarosan meg is tapasztalhattam, ahogy közé és a srác közé léptem. Kicsit túl közel kerültem hozzá. – Senki nem nyúlhat az én drágámhoz! – mondta és már lendült is a keze, de megint el tudtam hajolni. Arra persze nem számítottam, hogy ezt kihasználva, megragadja a fejemet és az orrom a térdével találkozik. Egy kicsit megszédültem, de annyi lélekjelenlétem volt, hogy felé tartsam a bicskám hegyesebbik végét. – Kelj fel! – Szóltam a kölyökre. – Gyorsan! Gyerünk! Te meg lépj hátrébb, míg jó kedvem van! – Üvöltöttem a nagydarabra és hadonászni kezdtem a bicskával. Tudtam, hogy ez csak ideig-óráig működik, szóval vagy tovább állunk, vagy ez a majom eltöri a karomat, mielőtt még bármit is tehetnék. – Futás! – Böktem a hátam mögé, de még mielőtt bármit is tehettem volna, a pasi elkaptam a csuklómat és kicsavarta a karomat, a hátam mögé szorítva azt.
Backpfeifengesicht. Nem, nem tudok németül, de mikor ezt a szót megismertem, akkor rögtön rájöttem, hogy ez tökéletesen jellemez engem. Ezt a kifejezést azokra használják, akiknek olyan ütnivaló arca van. Esetleg még azt szokták használni rá, hogy áldozat típus. Már kicsi koromban is én voltam a vézna, kocka srác, akit mindenki kihasználni. Elvették az ebédpénzem, kigáncsoltak a folyosón és még sorolhatnám. A középiskolában sem változott a helyzet, főleg amikor megtudták, hogy én tényleg komolyabban foglalkozok a számítástechnikával és ebből akarok majd megélni. A lányok kinevettek, a fiúk gúnyoltak az utcán meg kiraboltak. Bosszún gondolkodtam? Nem igazán. Az én történetem nem arról szól, hogy a sok szekálás után talpra álltam, kígyúrtam magam, megtanultam harcolni és mindenkit agyonvertem, aki régen bántott. Maradtam ugyan az a kocka srác, aki még mindig nem tudja megvédeni magát. Az edzettség kicsit változott, mert a fifa mellett megszerettem az igazi kosárlabdát és a sok youtube videó megszeretette velem a yogát és az otthoni edzést. Természetesen Saffron miatt kezdtem el. Eddig nem volt olyan lány, aki miatt megérte volna változtatni magamon, hisz egyik se volt túl rendes velem, de ő más. Miatta megéri izzadni a szobám padlóján. Az is sokat segített a helyzeten, hogy nem kell elmennem idegen emberek közé, hanem otthon a szobámba is tudom csinálni, miközben nézek valami streamet. Verekedni mai napig nem tudok és erősnek sem igazán tartanám magam, inkább csak esztétikailag javultam, hogy ne nevessenek ki a csajok. Talán ha elmernék járni konditerembe vagy valami önvédelmi órára, akkor nem dőlnék ki már az első ütésnél. Érzem, hogy hiába fekszem földön, forog velem világ. Látom, ahogy az orromból kifolyó vér lassacskán elkezdi beszínezni azt a büdös tócsát. Felkelnék, de nem bírok, annyira megviselt az az egy ütés. Már előre éreztem, hogy a bordáim mindjárt darabokra törnek, de még sem rúgott meg. Mi történhetett? Valamit vagy valakit néz, de nincs erőm megfordulni. Meg is szólal a fickó. Csajom? Itt van Saffron? Mondjuk ő sem a csajom, meg nem hiszem, hogy ilyenkor erre járna. Akkor ki lehet az? Végül egy srác hangját hallom meg, de nem volt ismerős. Még mindig nem tudom, hogy ki az. Végül közénk lép és akkor tudom alaposabban szemügyre venni. Egy fiatal srác jött segíteni. Talán még tőlem is fiatalabb, de magasságra biztosan alacsonyabb, mint én. Bátor. Ügyes is, olyan profin kerülgeti a fickó ütéseit, mintha egy ... még sem, vissza vonom, mert a nagyradab pasas elkapja a fejét és a térdéhez rántja. Én már a földön vergődnék, de kis srác nem. Előkap egy bicskát, jaj. Nem akarom, hogy meghaljon valaki, az nem lenne jó. Ahogy rám szól, hirtelen megijedek, de már fel is ugrok. Valahogy az ő bátorsága és kitartása átszállt rám is, szóval nem érdekel, hogy fáj, talpra állok. Nem kell kétszer mondania, már futok is, de még azért hátra nézek. - Basszus! - suttogom és megállok, mikor meglátom, hogy a megmentőmet elkapta. Nem hagyhatom ott, hisz ő is a segítségemre sietett, pedig nem is ismer. - Ahj - sóhajtok, de vissza futok. Tudom, hogy nem vagyok valami erős, de talán most a másik sráccal van elfoglalva és talán szerzek egy pár másodperc egérutat. Ökölbe szorított kézzel futok feléjük és hiába vesz észre a pasas, mire elengedi az idegent, hogy tudjon védekezni, már ott is vagyok és behúzok neki egyet. - Azt a kuu... - szisszenek fel, de visszafogom a káromkodást, miközben a fájó öklöm szorongatom. Nem tudtam, hogy ez ennyire fáj.
Már megint szarba kevertem magam. Pontosan úgy, ahogyan annak idején tettem, mikor minden mindegy volt. Sok minden változott, sok dolog jelentett újdonságot... és megpróbáltam visszafogni magamat. Persze sejthető volt, hogy az élet megint az orrom alá dörgöli, hogy csak egy utcagyerek vagyok. Hiába tapasztaltam meg a szerelmet, hiába fürödtem hetente, hiába hordtam tiszta ruhákat és hiába alakult így vagy úgy az élet. Megint itt voltam, egy nagydarab tahóval szemben, hogy üssön meg, verje ki belőlem a szart is... csak azért, hogy megvédjek valakit. Nem kellett volna hősködnöm, de a fű még dolgozott bennem meg az a nem kevés ital is, amit elfogyasztottam. Hát hősködni kezdtem. Éreztem, ahogy az első arcon térdelésem után az orromból megindul a vér, hogy fémes bűzt hagy maga után. Bemocskoltam az arcomat, belefolyt a számba... mégsem ellenkeztem, csak megragadtam a bicskámat, elő rántottam és a fickó felé szegeztem. Reméltem, hogy ez elég figyelem elterelés, hogy a mögöttem heverő kölyök legalább elrohanhasson. Aztán persze én is követni akartam, de akkor megragadta a pasas a karom, kicsavarta... nyöszörögni tudtam csak. Az ujjaim mozdultak, a bicska kiesett közülük és a földre hullott. - Na jó... engedje el... - Próbáltam meggyőzni a nagydarabot, miközben ide-oda ficeregtem. Valamit dörmögött, de nem igen értettem. A szemem sarkából megláttam, ahogy a srác megint közeledik. Mi a szarnak? Miért jön vissza? Ez kattogott a gondolataim mögött, de ahogy megint megpróbáltam kimozdulni, éreztem, hogy hatalmasat roppan a vállam. A csont talán ki is ugrott a helyéről, nem tudtam pontosan megállapítani, de hangosan nyögtem egyet. Éppen ekkor engedett el a fickó, csak annyi erőm volt, hogy odébb lépjek és átöleljem a karomat, hátha akkor jobb lesz. Nem lett jobb. A kissrác meg természetesen teljesen rossz technikával ütött bele a pasas arcába. - Húzzunk innen! - nyöszörögtem és meglökve az ép karommal próbáltam tovább irányítani. Lényegében magam előtt toltam rohanás közben. A pasas követett minket, ez kétségtelen volt. - Van itt egy csöves tanya... - magyaráztam és lökdöstem tovább, végig a sötét sikátoron, hogy kiforduljunk egy emberekkel zsúfoltabb utcarészre. Így fordultam hátra. Láttam, hogy a hatalmas ember, nem futva, de robosztus, nagy léptekkel jön utánunk. - Ott el tudunk bújni, egy ideig... basszaa meg! - Emeltem meg a hangom, ahogy láttam, milyen gyorsan mozog az ellenfelünk. Szó szerint belökdöstem a következő sikátorba a srácot, ahol koszos sátrak, kartondobozok gyülekeztek, ám én az egyik bűzös konténer mögé löktem be és nyöszörögve a földre huppantam mellé. - Maradj nyugton... és csendben! - Súgtam felé, továbbra is a karomat ölelgetve.
Nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem vagyok egy tipikus kemény gyerek, sőt az ilyen helyzeteket kerülöm. Nem vagyok bátor és nincs tapasztalatom verekedés terén. Az online térben más a helyzet. Játékokban bátor vagyok és képes vagy feláldozni magam a barátaimért, illetve a csapattársaimért. Talán most is egy játékba képzelem bele magam. Éltem már át hasonló helyzetet egy GTA online szerveren, ahol egy sikátorban akartak elintézni minket. Ott csak előkaptam a pisztolyom és mindenkit fejen lőttem, hogy ne okozzanak több gondot, de ez más. Ez a valóság. A valóságban nem a kigyúrt, néger Franklin vagyok, hanem az eléggé alacsony, vékony, gyáva Timothy. Charlie sem hasonlít külsőleg Franklinre, inkább olyannak tűnik, mint én, még sem volt gyáva, hanem nekiment az óriás palinak. A valóság összemosódása a játékokkal és Charlie motiváló bátorsága az, ami rávett arra, hogy segítsek én is a srácon és behúzzak egyet annak a baromnak. Életem első ütése és rosszabb, mint gondoltam. A fájó öklöm ölelgetése közben lök meg a srác, hogy fussunk innen, amíg megtehetjük. Jó ötlet. Nem ismerem a környéket, de szót fogadok neki és arra futok, amerre irányít. Néha én is hátra nézek és szomorúan tapasztalom, hogy követ minket a behemót. Végünk! Én ma biztos, hogy meg fogok halni. Eddig csak kicsit haltam volna meg, de így hogy megütöttem, biztos hogy végem. Egy még rosszabb környékre keveredtünk és az előzőtől is retkesebb sikátorba lökdös be, ahol belök valami iszonyatosan büdös kukák mögé. Nem vagyok ilyen retekhez hozzászokva, a szobámban minden tiszta. Még sem ellenkezem, hisz nincs más lehetőségem, ha kint maradok, akkor biztos megölnek. Egy bólintással jelzem, hogy csendben maradok, de nem bírom sokáig. - Köszönöm! - csak ennyit suttogok, nehogy lebuktassam magunkat. De pár perc múlva folytatom, hisz nem tudom, hogy háláljam meg neki. - Még sose védett meg senki. Főleg nem egy ilyen srác - kezdek bele, de ez elég lenézően hangozhat, ezért rögtön kijavítom. - Mármint tudom, hogy nem minden az izom, de én biztosan nem merném ezt megtenni - talán ezzel a mondattal kiegészítve kevésbé bántó. - Neked hogy volt bátorságod? - kíváncsiságom nem hagy nyugodni, ezért rákérdezek, hogy mégis hogyan volt képes erre. - Amúgy Timothy vagyok, Timothy King, de hívj csak Tim-nek vagy Timmy, de igazából te bárhogy hívhatsz - barátságosan nyújtom felé a kezem és az arcomon lévő horzsolások sem gátolják meg, hogy a mosolyom is megvillantsam a mondandóm végén.
A kukák mögé húzódva akár azt is mondhatnám nagy viccesen: otthon érzem magam. Valójában nem így volt, mert még mindig gyűlöltem a bűzt és a mocskot, mégha ebben is éltem. Csakhogy szerencsémre ezzel nem én voltam egyedül így. Az emberek nagyrésze lekerüli az ilyen helyeket, így reméltem, hogy elbújni elég jó lesz és nem kell majd újra felvenni a harcot azzal a nagydarabbal, aki kicsavarta a karomat korábban. Ehhez meg az kellett volna, hogy a srác mondjuk csendbe maradjon. Ez viszont láthatóan nem sikerült neki. - Majd akkor köszönd, ha nem tépi le a fejedet a nap végére... - válaszoltam és a karomat a testemhez szorítva bámultam ki a kukamögül. Csak a hörgését hallottam a nagydarab testnek, nem láttam a támadót. - Mármint milyen srác? - kérdeztem vissza, hirtelen elveszítve az érdeklődésemet a minket követővel kapcsolatban. Mégis mit jelent az az "ilyen" srác? Ugyanolyan voltam, mint a többi... vagy úgy értette, hogy törpe vagyok? Jó, nem voltam magas, sem különösebben erős, de azért túlzás lett volna azt állítani, hogy gyenge vagyok. Egyébként sem minden a méret. Ezt fiúként ő tudhatná a legjobban... ha egyáltalán már volt együtt bárkivel. Ránézésre nem néztem ki belőle. - Miért te hagynád, hogy szarrá verjenek valakit a szemed láttára? - A kérdésre kérdéssel válaszoltam. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mit akar ezzel az egésszel, de most már kezdett nagyon furcsa lenni ez az egész beszélgetés. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy közpékori lovag valahol Európában, amint éppen egy hercegnőt mentett meg a gonosz óriástól. - Shhh... Timothy, meg akarsz halni? - kérdeztem a bemutatkozásra és elütöttem a kezét. - Charlie vagyok amúgy. - Tettem hozzá morogva és megint kinéztem a kuka mögül. A hörgés és a súlyos léptek hangja közelebb keveredett hozzánk. A sikátorból kinézve csupán azt láttam, hogy a távolban megáll a hatalmas alak, magyaráz magában valamit, majd tovább áll. Nagyot sóhajtva dőltem a hátammal a konténernek és benyúltam a zsebembe az ép kezemmel. Öngyújtót és egy félig elszívott füvescigit kaptam elő. - Meggyújtanád nekem? Cserébe meghívlak pár szippantásra... - nyújtottam neki, de ahogy mozdultam, hogy neki adjam a cuccot, éreztem a fájdalmat a vállamba nyilallni. Szisszenve kaptam oda kezem, de csak egy pillanat volt, aztán át is adtam neki a cigit és az öngyújtót. - Rendesen elkapott ez a szarházi.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg egy sikátorban fogok bújkálni. Tényleg olyan, mint a flimekben és a sorozatokban, amiket állandóan nézek. A képernyőn keresztül is teljesen átjön az ilyen helyek hangulata, de most így, hogy tényleg itt vagyok, teljesen más. Talán az is közrejátszik, hogy itt érzem a szagokat, amik egyáltalán nem kellemesek. Nem vagyok ehhez hozzászokva. Érzem, hogy a kukának támaszkodva szép lassan elkezd átázni a pólóm, mert valami büdös lé folyik a tároló oldalán. Egy kicsit előrébb is kúszok, de már érzem magamon a bűzt, úgyhogy ezután a zuhany alá fog vezetni az utam. Csak éljük túl mindketten. - A fejem? - nézek rá ijedten, miközben az egyik kezemmel az arcomhoz kapok. Csak nem ilyen brutálisak, mondjuk ha ő is a Mortal Kombaton nevelkedett, akkor elképzelhető ilyen jellegű kivégzés. A következő megjegyzésem nyílván rosszul sül el. Nem akartam beszólni a megmentőmnek, de még is sikerült. - Öhm... Ezt nem bántásból mondtam csak tudod... Te is olyan kis fiatal vagy, meg alacsony meg látszik, hogy te sem a konditeremben töltöd minden szabadidőd. De nyugi én is ilyen vagyok. Otthon szoktam kicsit tornázgatni, meg reggelire a sima kakaós csiga helyett megveszem a keto változatot - próbálom kimagyarázni magam, de ebből már nem jöhetek ki jól. - Nyílván nem, de nem állnék be verekedni. Kihívnám a rendőröket vagy hívnék olyat, aki nem hal bele abba, ha megüt mást - mondom miközben ránézek a még mindig fájó kezemre. Ahogy látom még neki is fáj a karja, hisz magához szorítja. Ez mondjuk nem meglepő, mert az a behemót majdnem kitépte a helyéről. A bemutatkozásom elég udvariatlanul elutasítja, de talán igaza van. - Nem akarok meghalni! - egy pillanatra ismét megijedek, ami a hangomon is hallható. Csak nem halok meg. Még el sem mondtam Safronnak, hogy szeretem. Így nem nyúlhatok ki. Legalább egy csókot akarok szerezni tőle, mielőtt feldobom a talpam. - Charlie, aranyos, illik hozzád - jegyzem meg halkan. Mikor sóhajtva dől hátra, akkor én is megnyugszom. - Elment ugye? - nézek rá még egy picit aggódva. - Ez nagyon rendes tőled, de nem dohányzom. Egy életmód tanácsadó cégnek készítem én az alkalmazását és a weboldalát, azóta odafigyelek mindenre - nem hazudok, hisz tényleg van egy ilyen megbízatásom, de valójában sosem cigiztem és ez jobban közre játszik abban, hogy én nem kérek belőle. Az öngyújtót elveszem és segítek neki meggyújtani a cigit. - Ne vigyelek be a kórházba? Vagy valahogy tudok segíteni? - nézek rá kérdőn. Még nem voltam ilyen helyzetben. Fortniteban csak az "E" betűt kell lenyomni és már fel is segítettem a társam, de itt a valóságban nem olyan könnyű ez. - Amúgy hogy hálálhatom meg a ma estét? Nagyon sokkal lógok neked. -
Kezdőlap
~ 493 ~
