Nagyon is kritikus voltam a nővéremmel, amikor szóba került az a bizonyos srác, aki miatt annyit szenvedett a barátja után, aki szintén egészen rejtélyes körülmények között vált köddé. Olyan szinten, hogy még apa sem találta meg, hiába kereste a családja és mindenki más… Talán egyáltalán nem volt fair lépés tőlem Lana nyakába borítani a saját keserűségemet, amit az a bizonyos fiú okozott nekem. Talán én voltam a buta és a naiv, akit többen figyelmeztettek arra, hogy haza fog menni, emiatt pedig egyáltalán nem kellene úgy kedvelnem. őt. Viszont ez egy olyan dolog volt számomra, amit egyáltalán nem tudtam könnyedén szabályozni, így természetesen fájt, hogy végül mégis bekövetkezett az, amit mindenki jósolt nekünk, ami teljességgel várható volt… Hiszen neki is megvolt az élete előttem, neki is volt családja, és szerintem egyikünk sem adta volna fel ezt szívesen akkor.
Az, hogy végül mi hozta vissza őt ide, számomra egyelőre nem volt teljesen egyértelmű. Azt hiszem, hogy rég voltam annyira boldog, mint amikor megpillantottam őt újra. Az eltelt idő valahogy csak még szebbé tette őt, mint amilyen korábban volt, pontosan emlékszem, hogy egyszerre mennyire ismerős volt számomra, ugyanakkor idegen is, amikor betoppant az ajtónkon. És arra is, hogy mennyire megdobogtatta a szívem, amikor magamhoz ölelhettem őt, és újra beszívhattam az illatát, mint régen. Abban a pillanatban nem számított az, hogy mennyire nehéz volt őt elengedni, valahogy minden nehézség megszűnt, én pedig biztonságban éreztem magam a karjaiban… Egészen addig, amíg össze nem törte azt a kis álombuborékot, amiben én továbbra is elképzeltem a kapcsolatunkat.
A kérése teljes mértékben logikusnak tűnt volna a számomra, ugyanakkor mégis szerettem volna tudni azt, hogy miért lépett túl rajtam, amikor nekem ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult. Folyamatosan visszatértek az emlékeim ahhoz a sráchoz, akivel nyáron ismerkedtem meg egy partiban, majd arra gondoltam, amit Isa mondott nekem róla; a fiúk fele annyira nem szentimentálisak, mint mi. Nekik a lányok csak lányok. Nem az igazit keresik, nem hercegnőkre vágynak, hanem egy olyan emberre, akivel jól érezhetik magukat. Az, hogy ebből a későbbiek során lehet párkapcsolat, vagy nem hát… Lényegében látszólag a lányokon múlik, de ez sosem így van. Az olyan karizmatikus fiúk, mint Han, mindig maguk döntik el, hogy egy adott lánytól pontosan mit akarnak, én pedig valamiért azt éreztem még mindig, hogy egy múló kalandnál többet jelentettem neki… Szimplán csak nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy ennyi idő eltelt azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Hálás voltam neki, amiért nem vált köddé és lett egy szép emlék az életemben, de ugyanakkor sokat gondolkoztam azon, hogy most vajon milyen téren nem voltam elég neki. Emiatt pedig úgy éreztem, hogy egy kicsit rohadjon meg, mert én tényleg csak vele akartam lenni.
Pont ez vezérelt akkor is, amikor a suliban viselt pólómat lecseréltem valami lengébbre. Gondolom ez valami női dolog lehet, de egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy eltávolítsam a sminkemet, hiába látott már rengeteg alkalommal anélkül. Valahogy megnyugtatta a lelkiismeretemet, hogy ha dobva lettem, akkor legalább arra van lehetőségem, hogy jól nézzek ki előtte. Mintha fel akarnám hívni a figyelmét arra, hogy mit hagy ki a döntésével.
Alapvetően a mai napra nem is terveztem semmi extrát, viszont apa a munkája miatt megint egy másik városba kellett, hogy menjen, ami miatt a hétvégét teljesen kettesben töltöttük. Megtehettem volna, hogy átmegyek a nővéremhez ezidőre, de nem akartam zavarni a lakótársát, meg amúgy is nagylány vagyok már, tizennyolc évesen meg kell tanulnom egy légtérben maradni azzal a sráccal, akire elég keserű szájízzel kell használnom a barát kifejezést. Éppen ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lenne apa egyik vodkáját felbontani, amit valamelyik munkatársától kapott a karácsonyi húzás alkalmával. Az utóbbi időben úgyis inkább annak volt a híve, hogy otthon igyak, mert addig sem történhet semmi baj. Most végre társra is leltem volna benne.
A kulcs zörgésének hangja olyan dolog volt, amitől kedvem lett volna mosolyogva összekészíteni a nasikat, de tartottam magam ahhoz, hogy úgy fogok viselkedni, mintha nem lenne hatással rám minden egyes mozdulata. Különösen az, amikor hátrasimítja azokat a fekete tincseket a homlokából.
- Szia – csak akkor emeltem rá a pillantásomat, amikor már közelebb ért. Igyekeztem elég normálisan mosolyogni rá, ez pedig csak azért nem volt nehéz feladat, mert alapvetően örültem annak, hogy végre itt van. Többet készültem erre az alkalomra, mint amennyit mutatni mertem neki; példának okáért valószínűleg észre sem fogja venni, mert fiú, de délután épp csak annyit frissítettem a sminkemen, hogy szép legyen, és a reggel sem raktam fel az arcomra egy olyan alapozót, ami teljesen elfedte volna a szeplőimet, hiába nem voltam kibékülve annyira velük.
- Milyen napod volt? – utolsó simításként a vodkásüveget is a fém tálcára helyeztem – Kimehetnénk a verandára, ha gondolod. Jó idő van és még épp elkapjuk a naplementét, ha sietünk.

Imádtam minden mozzanatot; hogy nem kávét főztem egész nap, hogy dolgozhattam, hogy tettem amit szeretek, értem amit csinálok és végre úgy éreztem sínen vagyok. Amíg egy pillanatra meg nem álltam és újra az a srác voltam, aki azt mondta álmai nőjének, hogy legyenek csak barátok. Barom. Mekkora egy barom. Megmagyarázni sem tudom, miért döntöttem így. Talán mert féltem, ha nem ringatom magam a barátság ábrándjába és nem én közlöm vele, hogy csak ennyi és nem több ,ami valaha köztünk lehet, ő teszi meg ugyanezt és akkor abba én biztosan belehalok. Abba minden porcikám belesajdult volna és úgy üvöltött volna fel a testem minden egyes apró sejtje hogy a világ másik felén is hallották volna, ahogy épp kettérobbantják a szívemet. Így inkább gyáva nyúl módjára a magamnak okozott fájdalmat kézen fogva és elfogadva mondtam ki azokat az undorító szavakat. Közben pedig másra sem gondoltam, csak arra, hogy már akkor magamhoz kell volna húznom őt mikor ajtót nyitott. Körül kellett volna fognom a derekát, ujjaim a puha bőrébe nyomódtak volna, és képes lettem volna addig csókolni, míg már el nem húzódik hogy végre levegőhöz is jusson.  Talán még tovább is. Ehelyett viszont most minden nap messziről nézhetem, hozzaérhetek a finom bőréhez minden egyes alkalommal, mikor átnyújtom neki a távirányítót. Főzhetek neki teát hogy aztán a kedvenc bögréjében nyújtsam át neki, és minden alkalommal mikor elmegyek mellette mélyet szippanthatok a hajának illatából hogy egész napra elég legyen. A sóvárgás keserű íze a számban kávéért kiált. A mai napon immár negyedszerre de most az előzőekhez képest nem adom meg neki. Ez a keserű íz emlékeztet rá hogy nem egy álom ez, amiből bármikor felébredek, hanem a színtiszta valóság. Az a valóság, ahol Jadie és én csak barátok lehetünk, mert még egyszer képtelen lennék elhagyni. Képtelen lennék hazatérni és továbblépni, segítek apámnak és anyámnak ha engednék a szívemnek és hazaérve szorosan zárnám a karomba. Pedig nem is vágyom ennél többre. Az eper illatú tincsek csiklandozására.
Kiszállok a taxiból. A sofőr után intek ahogy elhajt, és arra gondolok ideje lenne végre saját járműt beszereznem. A hátrahagyott Harley miatt sír a szívem, de az érte kapott bankjegyek már a számlámon csücsülnek - vajon mit szól az Eper lány ha haza állítanék vele? A gondolatra is izgatott leszek. Tudom, hogy megkérne hogy vigyem el egy körre. A karjával szorosan fonna körbe és esélye sem lenne rá, hogy ne nyomódjon a hátmhoz teljes testével. A combjai kereszteznének. Elfordítom a kulcsot a zarbam és ezzel együtt igyekszem a képeket elűzni a szemem elől mert túl vékony a jég, amin táncolok.
- Szia - lustán mosolyodok el, mintha nem ezt a percet vártam volna egész nap, mintha nem játszottam volna az elmúlt nyolc óra minden második percében a gondolattal, hogy amikor hazaérve belépek az ajtón ő fog rám várni, és ezekkel a szemekkel fog lyukat égetni belém, a szeplők a fehér bőrén rám nevetnek, hívnak, hogy érintsem meg őket és ahogy közelebb érek meg kell tennem. Két ujjam lágyan simít végig az arcán, a tekintetem közben siklik végig rajta mielőtt megállapodik az áttetsző folyadékkal teli üvegre. A kérdést is alig értem.
- Hosszú, fárasztó. De élveztem - és alig vártam, hogy végre hazaérjek hozzád - Azzal mi a terved? Csak nem akarsz leitatni, és kiszedni belőlem a legsötétebb titkaim? - fejemmel az üveg felé bökök, és két szemöldököm kérdőn emelkedik a magasba, de készségesen veszem a tálcát a kezembe.
- Csak utánad Eperke - újabb mosolyt engedek meg magamnak, és ha elindul követem is a verandára. A fém tálcát az asztalkára helyezem, mielőtt újra neki szentelem minden csepp figyelmem. Egy kósza tincset simítok a füle mögé és érzem, hogy túl közel vagyok hozzá. Mégsem teszek egy lépést sem hátra.
- Régóta itthon vagy?

Azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy megviselt, amikor Han elment. Nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz lesz őt elengedni. Pont azért hittem azt, hogy hamar túlleszek rajta, amiért Austint is könnyen magam mögött tudtam hagyni… Viszont elfeledkeztem arról az apró részletről, hogy ő egy kicsit más tészta volt, mivel Hant azután szerettem meg annyira nagyon, hogy ő szörnyen bánt velem. Emiatt pedig nagyon fájt amikor hazament. Soha senkinek nem mondtam el, de képes voltam telesírni a kispárnámat, viszont nem tudtam haragudni a fiúra. Pontosan tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, de ennek ellenére bután elhittem azt, hogy ami közöttünk van, az gyönyörű és jó, de ugyanúgy el fog múlni, amikor a fiú hazamegy.
Remegett a kezem, minden másodperctől egyre inkább nőtt a torkomban a gombóc. Bármikor hazaérkezhet, viszont ez most teljesen más, mint régen. Akkoriban nem kifejezetten zavart az, ha smink nélkül látott, ha pizsamában voltam előtte kócosan. Nem zavart, amikor egy átbulizott éjszaka után cigarettaszaggal a bőrömön érkeztem vissza hozzá, elkenődött szemfestékkel, alkoholtól mámoros állapotban. Az sem, hogy lényegében ilyenkor egyáltalán nem voltam önmagam, és amíg ő kézen fogott, hogy biztonságban feljuttasson a szobámban, addig én talán a lehablatyoltam a csillagokat az égről neki.
Most viszont valahogy minden más lett. Mert már nem csak a cserediák fiú volt az életemben, aki tizenévesen nálunk szállt meg. Akit apa azért engedett be a házunkba, hogy meg tudjon nyugodni azzal kapcsolatban, hogy nem egyedül vagyok itthon, amikor őt a munkája egy másik városba szólítja. Szerintem ő úgy gondolta, hogy a legkisebb gond, ami történhet lényegében annyi, hogy lefekszünk egymással, és emiatt majd el kell velünk beszélgetnie. Ezekben a napokban, én minden alkalommal csak arra tudok gondolni, hogy ugyanabban a fürdőszobában mosakodunk, ugyanazokon a folyosókon járunk, ugyanabban a konyhában eszünk, de ő csak barátként tekint rám… Én pedig olyan önző módon az életemben akarom tartani Őt, hogy egyszerűen képtelen vagyok elővenni a fene nagy büszkeségem. Annyira szükségem van rá, hogy egyszerűen elnyomom minden sóvárgásomat az irányába, és a szeretetemet barátként adom oda neki. Ha elég sokáig gyakorlom ezt a tevékenységet, talán egy kis idő után tényleg nem lesznek ott a pillangók a gyomromban, amik minden alkalommal hevesen életre kelnek, amikor meglátom ezt a fiút.
Nyeltem egyet, amikor kattant a zár, és minden, amit elhatároztam azzal kapcsolatban, hogy csak azért is jó csaj leszek előtte, hogy jól megbánja azt, hogy ennyire kitolt velem… Ebben a pillanatban nem számított. Mert arra kellett koncentrálnom, hogy az arcára kiülő mosolytól ne akarjak meghalni. Csak bízni tudtam benne, hogy nem kezdtem el vörösödni tőle, vagy pedig még így is volt annyi alapozó az arcomon, hogy elfedje azt.
Az egész már mindegy volt, ugyanis amikor közelebb jött és az arcomhoz ért, én magam is éreztem, hogy az lángba borult. Nem vagyok egy szófukar, bizonytalan lány. Sokan mondták nekem azt, hogy onnantól kezdve már kevésbé jön az ember zavarba a férfiaktól, ha egy már látta teljesen meztelenül. Előttem pedig itt áll az a személy, aki az első és utolsó volt az életemben, és mégis úgy viselkedek, mint egy idióta. Csak azért, mert a bőrömhöz ért.
- De, pontosan ez a terv. Aztán meg eladom az egyik vesédet, hogy legyen egy extra hasznom abból, hogy újra itt vagy – az arcomon egészen gonosz volt a mosoly, de rögtön ellágyultak a vonásaim, amikor ismét megtaláltam a tekintetét – De akkor ezek szerint jól gondoltam, hogy szükséged lenne egy kis lazításra, nem? Úgy gondoltam, hogy megihatnánk együtt.
Az, hogy ennek már milyen vége lesz… Sosem jó ötlet egy fiúnak és egy lánynak kettesben innia, ezt tudtam. De jelen helyzetben nem érdekelt. Azt is tudom, hogy ha valaki friendzone-ba rak egy másik személyt, akkor abból a státuszból szinte lehetetlen kitörni, így lényegében nekem nem volt vesztenivalóm most. Az pedig, amit ő mondott nekem a megérkezésekor, nos… Határozottan olyan dolog volt, amire inni kellett. Csak éppen nem az ünneplési szándék volt meg bennem most, sokkal inkább képtelen voltam megemészteni a szavait. Én mindig azt hittem, hogy mi ketten ugyanúgy érzünk, viszont fair dolog valakit felelőssé tenni, akiben mindez elmúlik? Ennyi idő után én nem éreztem annak.
Akaratlanul is elmosolyodtam azon, ahogy szólított, aztán elindultam az ajtó felé, ami a verandához vezetett. Megvolt az oka annak, hogy nem a hátsó kertbe viszem őt, és ez nem feltétlenül csak a szomszéd néni volt.
- Ne is kérdezd, hogy hol van Aztec. Ő ma nem tart velünk, mert elszereted tőlem – a család francia bulldogja hasonló örömmel fogadta őt, mint én, vagy apa. Bár az utóbbi annyira nem mutatta ki, de én láttam, hogy csillognak a szemei. Lanának mindezt még nem mondtam el, de… Ő is szerette Hant. Biztos boldog lenne, ha látná.
A közelségét viszont egyszerűen képtelen voltam megszokni. Hiába volt közöttünk némi távolság, amikor helyet foglaltunk, amikor az arcára pillantottam, veszélyesen közel volt hozzám. Arról nem is beszélve, hogy a hajammal kezdtem el babrálni, amivel ismét csak annyit ért el, hogy vörös lettem… Nagyon.
- Hát egy ideje igen. Elmaradt az utolsó órám hála az égnek – azóta készülök egy rögtönzött iszogatásra, ami rengeteg energiát elvett. Pedig csak egy zacskó chipsre lenne szükségünk, meg a vodkára, amit még mindig a kezemben szorongattam.
- Ó… Nem hoztam se narancslevet, se poharakat – valóban másképp terveztem az estét, viszont ez a fordulat talán tényleg kedvező lehet a számomra. Nem volt hülyeség, amikor azt mondta, hogy le kellene itatnom, és kiszedni belőle a titkait – Megiszod tisztán, és nem zavar, ha utánam kell ezt tenned, egyenen az üvegből, ugye?