Az ébresztő keltése előtt már jócskán ébren voltam, ha mondhatni, hogy hamarabb keltem fel, mint a kakas, bár New Yorkban ez nehézkesen alakulna. A nyüzsgő metropolisz magában hordozza a sürgetést, nem érzed úgy, hogy egy pillanatra le kellene lassítanod, és talán ez az életforma adja a munkánk nagy részét is. Az emberekben benne van a tenni akarás, a rosszra való törekvés, mert New York sosem alszik, ahogyan más nagyobb milliós lakossággal rendelkező agglomeráció sem. A mai reggelem filozofikus gondolatokkal tölt meg a forró bögrém felett görnyedve. A szemem alatti karikák nem múlnak, de odáig még nem vetemedtem, hogy valami női trükköt vessek be. A húgaim nagy ismerői a kozmetikumoknak, de ember maradjon a talpán, ha valamelyikük megpróbálna rám kenni valamit. A feleségem se sminkelte túl magát, szeretem, ha egy nő természetes, és láthatom az arcán keletkezett bőrhibákat. Igen…én azt gondolom, hogy a bőrünk az egyik legemlékezőbb testrészünk, ahol az idő múlása nem szégyen. Miért kellene takargatni, ha valaki megégett, miközben mondjuk megmentette valaki másnak az életét? Miért hiszik manapság a nők, hogy a smink széppé teszi őket? Nem hátrány egy-egy eseményen, de túlzásba sem kell esni a hétköznapokban. A véleményemen nem mindenki osztozkodott volna, főleg nem a lányok, de mire jó, hogy ezt a kis koponyámon belül tudom tartani? A lábamnak egy hideg orr csapódik, ezzel hívva fel a figyelmemet, hogy megint máshol jártam és nem vele foglalkoztam. Az előre lógó fülek és azok a bogárszemek…mindenki szereti, egyetlen másodperc vele, és úgy tekintenek rá, mint egy plüssállatra. A kutyám az életem része lett, meg kellett szoknom, hogy a mosdóba sem mehetek egyedül, mármint az első hetekben ez volt a menő. Az anyjától való elszakítás bármelyik élőlényt megviselné, de Titan volt a legkisebb az alomból, miután leválasztották és átadták a rendőrségnek. A kis kölyök nagyon eleven, szeret a középpontban lenni, és még akkor is feldobja a napomat, ha a béka segge alatt érzed magadat. A munkában még nem vethettem be, de már alakul a kis gané…a nyomozási alapokat elsajátítottuk, de nélküle tényleg nem mehetek sehova. A szabadnapomat is tervezhettem volna másképpen, de ma egyikünk által sem preferált helyre vagyunk hivatalosak. A két hónapot elhagyva jönnek a kötelező oltások, a chips beültetése, és aztán még ki tudja, hogy mi fog kiderülni. Az étvágyával nincs gond, de az már néha félelmetes, hogy mennyire rá tud fanyalodni a tojásrántottámra egy kis bacönnel. A hasát jobban szereti, mondjuk az éjszakai játékok sem maradhatnak el. A tekintetem az orr tulajdonosára siklik és az asztalra fektetem le a fejemet.
- Titan ne most…komolyan nem hatott még a kávé, és ez a második. Nem lehetsz ennyire önző. – morranok egyet, bár magamban beszélek, mert csak egy vakkantást hallok, aztán máris jön a lavina. A bokámba kap, mint akinek ez a legnagyobb élvezete és a gatyám szárát húzva mozdítana meg, de súlyban még én vagyok a nehezebb, ezért nem megy neki. A zoknimnak morog, én meg hajlandóságot érzek, hogy felemeljem a fejemet és bekukkantsak az asztal alá.
- Mit művelsz…a papucsot nem. – hangosan szólok rá, de az egyik füle előre mozdul és lekonyul a szemére. Nem sokat lát, amikor elengedi, és teljes erőből feszül neki a sípcsontomnak. A hátán szorítom össze a szőrt és emelem fel az ölembe, miután csak nyüszítve húzza össze a kis testét.
- Tudod, ha még egyszer ezt fogod csinálni, akkor mi lesz? – nézek az értelmes szemébe, de kerülni akar, viszont én egyenesben tartom őt.
- Ma elmegyünk a kijelölt doktor nénihez…ne halljam. – és máris jön az ugatás. Nem szereti az állatorvost, én meg azt nem, ha felkelti a szomszédokat.
- Délután nem lesz Central park. – rivallok rá, de nem jutok eredményre általa, így inkább a két pofáját fogom össze.
- Én vagyok a parancsolód és nem fordítva. – mosolyodom el és erőt véve a mai lustaságomon megindulok a fürdőbe vele együtt. Én zuhanyzok, neki marad a kád és az ottani ivás…ki érti.

A rendelő a szokottnál is zsúfoltabb, nem rajongok a tömegért, még akkor sem, amikor egy nő bevág elém a görényével együtt. Direkt civil ruhában érkeztünk, nincs szükség rá, hogy ezzel jussunk előrébb. A széken foglalok helyet, Titan az ölemben, hogy ne egyen meg mást, de a közelben egy macskát szagol ki.
- Hölgyem… - mutatnám neki, hogy ne nyissa ki a ketrecet, de késő bánat, mert amint a fehér szőrgombolyag elszabadul az én kezeim is szabaddá válnak…ennyit a jó nevelési szándékról. Felpattanva eredek a nyomukba…

Fogalmam sem volt, mi zajlik ma idebenn, majdhogynem az ebédidőm is be volt táblázva, amihez azért nem voltam hozzászokva, akármennyire imádjam a munkámat, enni kell, kiváltképp akkor, ha este még edzeni tervez az ember. Az étkezés fontos, különben a falat kaparom, szeretem, ha van mint emésztenie a szervezetemnek. A kollégáim tudják, hogy az ebédidő szent számomra, szóval általában békén vagyok hagyva, persze alkalmanként vannak sűrű napok, de azért nem olyan vészes mennyiségben, hogy falnak mennék tőle.
Éppen az utolsó falatokat fogyasztom a sajtszószos tésztámból, amikor hallok némi vakkantást, amit egy sikkantás követ, segítség felkiáltással. Tapasztalataim szerint ez bármiféle nagyobb-kisebb állat vonatkozásában előfordulhat. Kutya-macska, macska-hörcsög, macska-aranyhal, bármiféle verzió elképzelhető egy-egy állat habitusától függetlenül. A legkönnyebben a kutyák kezelhetőek, nem véletlenül szeretem őket a legjobban. Azt ugyan nem veszem észre, hogy a szám sarkában marad némi sajt, amikor a váróba sietek megnézni, mi ez a nagy felbojdulás.
Sokat nem tévedtem, amikor meglátom a fehér szőrpamacs után loholó kiskutyát, már értem, mi a probléma. A nyakamhoz nyúlva fújok bele a kutyasípba, ami az ebek figyelmét általában felkelti, és közben a zsebemből kihalászok egy jutalomfalatot, mert azt már megszoktam, hogy a jó viselkedést díjazom, és ha bármilyen gazdinak problémája van azzal, hogy a rendbontó ebét megzabolázom, akkor nem leszek rest a fejére olvasni, mennyire megbukott gazdiként.
A kis németjuhász hamar feledi hát a macskát, én pedig leguggolva várom, hogy odaloholjon hozzám, a kis nyelve kilóg a szájából. Nagyon fiatal még, nem meglepő, hogy elszabadultak az indulatok. Gyorsan fejben végigveszem a listámat, és bizony szerintem ő hozzám tartozik, legalábbis várok egy ilyen paraméterekkel rendelkező kutyust.
- Titan, ha jól sejtem. Ül!
Emelem leheletnyit a feje felé a falatot, fokozatosan mögé tolva, hogy ezzel ülésre ösztökéljem, de úgy tűnik, ez megy neki, leteszi a kis popsiját, így megkapja a falatot.
- Okos!
Közben ujjamat a nyakörvébe fonom, hogy felmérjem, kihez tartozik a kis eb. Bizonyára addigra ideért a gazdi is, mire lekezeltem a kutyust, és valóban, a határozottan férfire valló cipők már ott parkolnak mellettem, én meg felpillantok a gazdájukra, és mondhatni kissé leállnak a rendszerek odabenn.
~Te… jó… ég.~
Kisvártatva igyekszem – sajtos képpel ugyan -, de egy mosollyal üdvözölni, és a kutyust visszaterelni hozzá. Bár tudnám, hogy ott van… s ami azt illeti, elég hamar kiderül, mert Titan vélhetőleg kiszagolta, és amíg a gazdájára figyeltem, nekilendült, hogy a térdemen megtámasztva magát szájon nyaljon. Konkrétan a sajtra mozdult rá, amiért igazából még hálás is lehetnék, de csak némi nevetés után látom meg, hogy itt-ott bizony maszatos lett a kutya, amitől majd elsüllyedek szégyenemben. Az isten verjen meg engem, komolyan… itt egy ilyen húde férfi, én meg sajtos arccal jelenek meg előtte. Nem én lennék, ha nem égetném le magam az első adandó alkalommal, pedig esküszöm, alapesetben nem vagyok béna, leenni sem szoktam magam, de ez valahogy most így jött össze. A fenébe is. Már csak abban reménykedhetek, hogy nem vette észre. Vagy legalább úgy csinál, mintha… Ennél kínosabb dolgot talán ma már nem tudok összehozni. Nagyon remélem.
Felegyenesedek, és méltóságom maradékát összeszedve igyekszem eszközölni egy bemutatkozást, ha már így összejöttünk, tegyük hasznossá magunkat, legalábbis én.
- Örvendek, Dr. Lachance vagyok, szerintem hozzám jöttek.
Kezet nem nyújtok, megszoktam, hogy állatokkal dolgozom, amíg itt vagyok, az emberekkel való kontaktokat igyekszem leszűkíteni.
- Jöhetnek is!
Azzal elindulok a rendelőm felé, bízva abban, hogy nem lőttem mellé, és nem két kis németjuhászt várunk ugyanakkorra. Az még elég kínos lehetne.

Szokatlan volt, hogy valaki nem hallgat rám. A S.W.A.T az a hely, ahol az
ember megtanul a parancsoknak élni, nincs más eshetőség, ha a felettesed azt mondja, hogy le kell feküdnöd a földre és egész éjszaka ott kell maradnod mozdulatlanul, akkor nem mondhatunk ellent. Az itteni munkámat megelőzően is a járőrözés alatt sem fordult elő, hogy megszegtem volna a parancsokat, de itt van hirtelen ez a kis szőrgombolyag és felülírja az életem minden területét. A változásnak nem tudtam ellenállni, meg kellett lépnem, hogy átkéressem magamat egy új területre, mert megőrültem volna. A kutyákkal való ismerkedés még nekem is új terepnek számít, de ha összeszokunk, akkor elválaszthatatlanok leszünk. A hazalátogatásomnak mondjuk nem az volt a célja, hogy mindenki az ebet rajongja körbe, de végül ez lett az eredménye. Nem fogja megszokni, hogy kint kell aludnia, ha mindenki az ágyba csábítja és sok szarsággal eteti a kiképzési időszak alatt. Az én szívem is ellágyult, ha megláttam őt, mégsem bírtam volna ki, hogy egész éjjel nyüszítsen a folyosóra kitéve, de Joanne túltett mindenen. A terhessége elvette az eszét, és minden létező élőlényben a szeretet iránti vágyát látta megtestesülni. A munkáról senki nem tudta lebeszélni, igyekeztem jó testvér lenni és a megértő szerepben tetszelegni, de sajnos még nekem is merednek tűnt, hogy a szülés után hat héttel munkába álljon. A gyermeknek szüksége lesz az anyjára, és itt bizony áldozatot kell hoznia a családjáért. Joe mindig a maga ura volt, már az is felért egy csodával, hogy belement a babaprojektbe, de én lettem a legboldogabb nagybácsi. Ott lebegett a ki nem mondott kérdés..igen alig másfél éve veszítettem el a nejemet és a meg nem született babánkat. Az érzés még ennyi idő elteltével is torokszorító. Az emlékek nem múlnak el, akadnak olyan tárgyak, melyekről azonnal ő jut az eszembe, és voltam annyira mazochista, hogy nem pakoltam ki a hálószobában lévő szekrényét. Nem volt szívem nekilátni a selejtezésnek, valaminek a réginek kellett maradnia, hogy ne bukjak ki. Az optimizmusom visszatért, de már nem voltam ugyanaz az ember, mint a halála előtt. Megváltoztam, és Titán lett az új életcél, és vele egy új ága a szakmámnak.
A szabadnapom egy részét arra áldozom fel, hogy elvigyem a kötelező oltásra a kis rosszcsontot. A kávémat se tudtam meginni reggel, mert nem bírt a vérével, és mindenáron a bokámat tűzte ki ellenségének. A doktornővel még nem találkoztam, amikor időpontot egyeztettem, de olyat szerettem volna, aki rajong a munkájáért, és komolyan veszi az összes betegét, még akkor is, ha állatok. A maximalizmusom megmutatkozott a választásaimban, és bíztam benne, hogy a megérzéseim nem vertek át. A rendelőbe való eljutás nem vett igénybe sok időt, de amint betértünk máris rám tört az a fura érzés, hogy baj lesz. Titán orra már akkor szagot fogott, amikor átléptük a küszöböt, de akkor bontakozott ki teljesen, amikor le szerettem volna ülni és az ölemből távozott sietősen. A bemutatkozásunk itt sem marad el, a fehér macska és gazdája lesz a mai kiengesztelős csapat, ha egyszer sikerül megfognom a csirkefogót. A munkatársaim sírnának a röhögéstől, ha most látnának a loholásban, de végül nem én leszek a nap hőse, hanem egy nő. A jutalomfalat nekem is felkerülhetett volna a beszerzendő napi feladatok közé, de előbb az orvost akartam letudni. Érdeklődve farolok le az idegen előtt, a fekete cipőm orra jelzi csak a jöttömet, mert eddig maximum a feje tetejét láttam, többet nem. A felpillantásából, és az arcán lévő kajamaradékból ítélve siethetett, miközben nekem azonnal felfelé görbülnek az ajkaim.
- Nem az égiek küldtek. – jegyzem meg, miközben Titán önállósítja magát és megoldja a kínosnak éppen nem nevezhető foltocskát. Most rajtam van a sor, hogy megforgassam a szemeimet, de nem vagyok túlzottan aggodalmaskodó szerzet. A kezemet nyújtanám a nőnek, hogy felsegítsem, de nagyon függetlennek tűnik, ezért visszalépek az eredeti helyemre és megvárom a következő reakcióját.
- Ó, én meg Titán gazdája…Shawn Barlow. – a tekintetemet kerüli, piszkosul zavarban van, melytől nekem csak a kedvem lesz jobb. A kis lókötőért lehajolva veszem a karjaim közé és követem a doktornőt a rendelőbe.
- Minden esetben tart magánál kaját? – érdeklődöm szimpla hangon és a vizsgálóasztaltól nem messze állok meg a kis döggel a kezemben.
- Megzavartuk az ebédet? – tekintek körbe, mert az asztalon morzsadarabokat fedezek fel. – Bocsássa meg szakmai ártalom. – fürkészően mérem végig. Fiatalka…biztosan nem mondtam volna meg, hogy ő az orvos. Előbb tippeltem volna az asszisztensre. – Hova tegyem? – lóbálom az immár jóllakott ebemet balról jobbra.

Számomra az itt töltött pillanatok a mindenséggel értek fel, számomra ez nem munka volt, sokkal inkább hivatás és szenvedély, mondhatni az egész életem, és teljes mértékben úgy voltam vele, hogy jobb helyem nem is lehetne. Nyilván sokszor rágta a fülem a család, hogy miért nincs komoly kapcsolatom, vagy éppen gyerekem, és rám tolták a nyomást, hogy ki fogok csúszni az időből. Nem tehetek róla, hogy soha senki mellett nem éreztem úgy igazán, hogy nekem ő kell, és le tudnám vele élni az életem. Ez a kapcsolatosdi sosem volt sarkalatos kérdés az életemben, úgy igazán nem éreztem a sürgetést, vagy az olthatatlan vágyat egy gyerekre. Volt sok háziállatom, akkor sem leszek egyedül, hogyha a sors nem szánt nekem gyereket. Nem hiszem, hogy a falnak mennék tőle. Ilyen ez, van aki nem tudja enélkül elképzelni az életét, én meg túlságosan racionális vagyok ahhoz, hogy egy semmilyen kapcsolatba szüljek. Ez túl fontos lépés ahhoz, hogy csak azért tegye meg valaki, mert a környezete szerint már ideje.
Úgyhogy maradtak nekem az állatkák.
Az arcomra lehettek írva a gondolataim, mert a pasas reagál rájuk, ami azért meglehetősen zavarbaejtő. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem mondtam ki hangosan, de mindegy is, a zavar ott van, el kellene gyorsan kergetni, de szerencsére a kutyus egészen más felé terelgeti a dolgot, ami valljuk be, most nekem nagyon jól jön, noha attól még némi feszengés bennem marad.
Észlelem a mozdulatát, aminek keretei közt nyilván segíteni akart volna, de mivel elindultam a mozdulatban, erre már nem maradt lehetősége. Istenem, hányszor kaptam meg a nővéremtől, hogy kiherélem a pasikat, mert mindent megoldok egyedül. Miért ne tenném, hogyha ehhez szoktam hozzá? Nekem azt kellene tanulnom, hogyan hagyjam, hogy egy férfi férfi legyen mellettem, de mikor kapcsolatban vagyok, soha az életben nem jut eszembe erre figyelni, és ugyanúgy csinálok mindent.
A nevére csak bólintok, és indulok, jobb nem a pasast bámulni, túl helyes. Nem vagyok én ehhez szokva, többnyire a nők hozzák a házi kedvenceket, a férfiaknak sokszor nincs türelmük kivárni a sorukat, már ha nem épp időpontra jönnek, hanem csak beesnek az utcáról. Ezzel a kutyával együtt elég ütős a páros, azt meg kell hagyni. Még szerencse, hogy profi vagyok, és tudok a dolgomra koncentrálni.
- Igen, a legtöbb esetben jól jön. Illetve, nekem is vannak kedvenceim, szóval miattuk sem árt.
Nem tartozik erre a lapra, de elvégeztem már kutyaoktató tanfolyamot is, nem azért, mert csinálni akartam, hanem hogy a saját kutyáimat tudjam megfelelően nevelni. Olyan okosak, és annyira könnyen taníthatóak, hogy kár veszni hagyni ezt a tulajdonságukat.
- Most már nem tudom, hogy Önök jöttek korábban kicsit, vagy én csúsztam meg az ebéddel.
Nem itt ettem, hanem az étkezőrészben, a morzsákat először nem nagyon értem, elvégre eleve sajtszószos tésztát ettem, aztán eszembe jut.
- Azt hiszem, ez az előző hörcsög jutalma volt a vizsgálat után.
Gyorsan letörlöm és lefertőtlenítem a vizsgálófelületet, egy percnyi hatóidő után a nedves rongy jön, majd száraz ronggyal felitatom, hogy a kutyust le lehessen tenni rá.
- Semmi gond, melyik szakmának ez az ártalma?
Kérdezem közben mosolyogva, mert hát, az esetek 90%-ában vigyorgok, mintha kötelező lenne, de én úgy vagyok vele, hogy én ugyanúgy jobban szeretem, ha vidám arcokat látok, mint szerintem mindenki más.
- Ide!
Kocogtatom meg a vizsgálóasztal kemény lapját.
- Szóval státuszellenőrzés és kötelező oltás? A papírjait megkaphatnám?
Nyújtom rögvest felé a kezem, remélem, magával hozta, bár nem tűnik olyan férfinak, aki ne tartaná kézben a dolgait, szóval meglepődnék, hogyha oltási könyv nélkül érkezett volna. Közben a szabad kezemmel megsimogatom az ebet. Nagyon kicsike még, meg tudnám zabálni, olyan édes. A kölyök állatok valahogy mindig sokkal könnyebben lekenyereznek, bár tény, hogy a felnőtteknek sincs túl nehéz dolga.
- Első kutya?
Gondolom, máskülönben nem tartaná úgy, ahogy, és nem lenne kérdés, hová kell letennie, de egyébként csak csacsogni szeretnék, én már csak ilyen beszélek, amíg le nem lőnek típus vagyok, hol zavaromban – most nyilván ezért –, hol csak mert nem viselem el a csendet.

Kijelenteni, hogy a szabályok rabja vagyok első hallásra nagyon is merev, miközben csak a munkám hozta ki belőlem ezt az oldalamat. A magánéletemben tudok viccelődni, és önfeledten nevetni, csak kicsit nehezebb azóta, hogy meghalt a feleségem és a meg nem született gyermekem. Fél évig terápiára kellett járnom, amúgy is köteleztek volna rá a történtek fényében, de hogy szinte ugyanabban a szférában mozogtunk, meg is nehezítette a körülményeket. Az egységeknek is különbözőnek kellett lenniük, semmilyen módon nem kerülhettünk főnök és beosztott viszonyba, és nem is akartam volna. Amy-t tiszteltem, mert rajongott a szakmájáért, ahogyan én is kitartóan űztem az ipart, és megtiszteltetésnek éreztem, hogy bekerülhettem a különleges alakulatba. Járőröztem előtte, megízleltem a másik részét is, de így sokkal veszélyesebb és izgalmasabb lett az életem. Hálával tartozom az áthelyezésem miatt, és habár nem én vagyok a zöldfülű a csapatban, még újnak számítok a fronton a másfél évemmel együtt. A kutyakiképzés magától adódott, nem is fogadtam volna el, ha nem szeretném az állatokat, de különös vonzalmat éreztem, hogy kipróbáljam magamat a kiképző szerepében. Ritkán megyünk kutyával együtt terepre, de a mindennapjaim részét teszi ki, hogy magamhoz szoktassam. Titán nem túl együttműködő, ha a szabálykövetésről van szó. Olyan alomból került ki, ahonnan kettő ebet is elutasítottak az első felmérés alatt. Neki még sokat kellett tanulnia, de azon voltam, hogy ne bukjuk el a következő mérföldkövet. A kapcsolatunk frissességében törekedtem beváltani az alfához fűződő viszonyokat, de a testvéremnek hála ezt sikerült aláásni nem is egyszer. A szeretet kimutatásának számtalan példáját láttam már, de az ágyban fekvésnek nem lett volna szabad szerepelnie azon a listán.
A szabadnapomon is a kutyát helyezem előtérbe és úgy döntök, hogy letudom a kötelező köröket a dokinál, ha már az oltás nélkül nem közlekedhetünk nagyon. Az első pár hónap intenzív látogatással fog felérni a féregtelenítés, és egyéb finomságok tükrében, de bevállaltam. Az első parancsom, hogy nem kések, az időzítésen múlik sok minden. A rendelő várótermében meg sem lepődöm azon, hogy másodpercek alatt mekkora felfordulást okozunk, de azt sem tartom ésszerűnek, hogy a macskát ölben hagyva simogatta a másik nő. Titán ügyelhetett volna jobban, de ha belegondolok, akkor nekem kellett volna visszafognom a rosszcsontot, de akadt más, aki megállította helyettem is. Első ízben csak a feje búbját látom, de az legalább némi ápoltságra ad okot. Áltatnám a jó népet, ha azt vallanám, hogy nem számít a megjelenés. Össze is téveszteném a hölgyet a recepcióssal, vagy az asszisztens kilétével, ha nem mutatkozna be. Az állatorvosi szerepet nem rá osztottam volna, de kellemesen csalódom benne és a történet megfejeléseként meg is nevettet. Nem teli szájjal mosolyodom el a szája sarkában ragadt étel láttán, szimplán a helyzet komikussága hozza ki belőlem. A komolyságot mellőzve már nyújtanám is a kezemet, hogy segítsek neki, de az elmarad. Vagány, nem vágyik a férfira…talán azt sugallja, hogy megold mindent egyedül, de az is lehet, hogy a munkájának az ártalma, hogy így reagál egy idegen segítségnyújtására.
- Korábban jöttünk. – felelem neki immár a kis gaztevőt a karomba emelve és követve a rendelő felé. – Nem szeretek késni, így mindenhová időben érkezem. – nem értem a késztetés megosztását a részemről, de jobb színben akarok feltűnni, ha már ekkora zűrzavart csináltunk a váróban. A becsukódott ajtó mögött türelmesen várakozom, mielőtt letenném Titánt. A doktornő a higiéniának megfelelően tisztítja le a terepet, de látom a kézmozdulatain, hogy kicsit zavarba hoztam az előbbi kérdésemmel.
- Kommandó, 153-as egység. – felelem szűkszavúan, mert a munkámról nem szeretek annyira beszélni. Nem is tudom, hogy mikor randiztam utoljára, de akkor sem feltétlen jól sült el a ténye, hogy a hivatalos szerveknél dolgozom. A négy lábára állítom a kis kölyköt és a kérésnek megfelelően a hátsó zsebemből veszem ki az oltási könyvét és nyújtom át a fiatal hölgynek.
- Igen, első kutya…nemrég lettem kiképző és ez a rosszcsont velem fog dolgozni. – érintem meg a füle mögötti területet, aztán le is takarom. – A szuritól kiakad, és nyüsszög…nem szerepeltünk valami jól a legutóbb, és megharapta az előző dokit. Remélem, van valami trükkje erre, nem szeretnék balhét. – ismét megpaskolom a hátát, és a doktornőt fürkészem.
- Régóta dolgozik itt, vagyis a kérdés jogosabb lenne, hogy törzsgyökeres New York-i-e? – húzom ki a mellkasomat, de Titán közelében maradok, ha gond adódna.

- Az nem gond.
Maximum annyiban, hogy kissé sikerült lejáratnom magam előtte a kajamaradékos ábrázatommal, de egyébként az ilyesmi nem szokott kifejezetten foglalkoztatni. Megeshet bárkivel, szóval szerintem hamarosan ki is megy majd a fejemből. Természetesen ciki beégni bárki előtt, egy ilyen jó pasi előtt pedig még inkább, de nyilván nem ő életem fonalát szövőjének következő szerencsétlen áldozata szerelmi téren, szóval aligha lenne ez probléma. Igazából már annyira rég nem foglalkozom a férfiakkal, hogy teljesen szerencsétlen vagyok, ha esetleg flörtölni támadna kedvem. Nem igazán tudom ezt az egészen kellőképpen jól kezelni azt hiszem. Nem nekem való, vagy nem is tudom. Vagy csak nem találtam meg a velem kompatibilis egyént, ezért fura mindig. Mintha egyszerűen nem ott és azzal az emberrel kellene lennem. Vagy csak szimplán kötődési problémáim vannak, pedig igazság szerint semmi okom sincs ilyesmire, de hát istenem, az életünk sosem úgy alakul, ahogy betűre pontosan eltervezzük. Valahol hiba csúszik a tervekbe.
- Kommandó? Akkor már értem.
Mondjuk nem kifejezetten arra gondolok, amit ő mondott, sokkal inkább a külsejének szólnak a szavak, de ezt neki nem szükséges tudnia, elvégre én itt most nem azért vagyok, hogy bárkinek a külsejét vizslassam a kutyuskán kívül. Kiváltképp nem azért, hogy ezt szóbahozzam. Úgyhogy most kapóra jön, hogy a párbeszédünkbe is tökéletesen illik az a pár szó.
- Kemény lehet.
Ez már bizonyosan annak szól, hogy kommandós, mármint a fejemben, meg mindenhogyan, noha tény, hogy az izmai biztosan nem puhák, no de ez olyasmi, amit pláne nem vennék a számra.
- Az szép. Akkor gyümölcsöző együttműködést kívánok előre is, biztosan remekül fog menni. A németjuhászok páratlanul okos jószágok, könnyű tanítani őket.
Megsimogatom a kutyus fejét, aztán végigtapogatom az ujjaimmal mindenhol, kicsit masszírozgatom, dörzsölgetem, végig a füleit, a lábacskáit, találok-e bármit, ami esetleg nem illik oda, de egy ilyen fiatal kutyusnál nem igazán számítok rá, inkább csak rutinellenőrzésről van szó, meg kíváncsi vagyok, hol van az a pont rajta, ami tökéletesen elvonja a figyelmét. Nem árt az oltás beadásánál.
- Húha, nem bírja a fájdalmat a kicsike?
Mosolyogva vakarom meg a füle tövét, vélhetőleg csak rettentő rossz helyre került az a szuri, ez lehet a titok nyitja. A magam részéről hangot sem szoktam hallani a kutyáktól, mérettől, kortól függetlenül. Nem mindenki való állatorvosnak, aki annak tanult, de ez minden szakmára ugyanúgy igaz, nem kell rajta meglepődni. Ami engem illet, mindig a beteg az első, és hiába állatokról van szó, ugyanúgy a lehető legkíméletesebb vagyok.
- Ott tartaná a kezét biztonság képpen, és dörzsölgetné a bal füle tövét?
Mondom ezt akkor, mikor megpaskolja a hátát, aztán, ha úgy tesz, ahogy kérem, bedörzsölöm érzéstelenítővel a combján a területet, ahová a szuri fog kerülni. A kiskutya most éppen nem rám figyel, nyilván, hiszen ha a megfelelő pontot stimuláljuk, akkor teljesen el tudnak lazulni. A fecskendőt így nem is látja, én pedig gyors, pontos, kíméletes mozdulatokkal szúrom tökéletes helyre, amit szinte meg sem érez, annyira semmiképp, hogy harapni akarjon miatta, és adom be számára a leegyeztetett oltást. Utána mosolyogva biccentek a gazdinak, és dörzsölgetem még kicsit az eb combját, hogy szétterjedjen az oltás.
- Ügyes vagy, Titan.
Nyújtok egy jutalomfalatot Shawn felé, hogyha elfogadja, adja oda neki, elvégre tőle kell az ilyesmit kapnia, hogy összeszokjanak.
- Itt még dörzsölgetheti kicsit!
Mondom a gazdinak, aztán elfordulok a fecskendővel, és igyekszem mindent elpakolni, közben nyilván a kérdésére is illene válaszolnom, csak előbb a feladatom, utána minden egyéb.
- Itt dolgozom, mióta lediplomáztam, de nem vagyok törzsgyökeres New York-i, Párizs bohém városában mosolygott rám a nap először, de hamar itt kötöttünk ki, mert a szüleim szétmentek, anya meg itt folytatta. És maga? Mindig New York volt az, amit otthonnak hív?
Nem szoktam egyébként ilyenkor sokat csacsogni, de általában nagy a tömeg, igaz, most sincsenek kevesen, viszont valahogy túl kellemes a szememnek ez a férfi, és jobb szeretném még egy kicsit élvezni a látványt.
- Féreghajtás volt már?
Nem tudhatom az előbbiek után, hogy a másik doki mit végzett el, vagy éppen mit nem, inkább rákérdezek, jobb biztosra menni.

A családban mindig volt kutya, hiszen két lánytestvér mellett esélytelen lett volna a követelés, hogy ne legyen valami szőrös és cuki a házban. A szüleimet nem mondanám szigorúnak, valahogyan mindig az az érzetem támadt, hogy én hamarabb mondtam volna nemet a húgaimnak, mint apa vagy éppen anya. A nagy testvér szerepkör, vagy ha úgy tetszik az elsőszülöttség nem a legkönnyebb státusz, de én szerettem a kisebbekre vigyázni, játékba bonyolódni velük. Az elköltözéssel sem szakadt meg a napi rendszerességű telefonhívások armadája, a messenger és az egyéb platformok pedig lehetővé tették, hogy csoportokat csináljunk, és úgy kommunikáljunk egymással. A munkámból adódóan sajnos az elmúlt években már nem tudtam annyira jelen lenni, mint szerettem volna, de a házasságom és a szakmám minden időmet lekötötték. Külön eseménynek számított, ha hazamentem, és ekkor mindenki úgy alakította az idejét, hogy a három testvér egy fedél alá kerüljön. A húgaim nem utaztak messzire, nekik Kanada jelentette az otthon fogalmát, de engem vonzott az ismeretlen. New York nagy és nyüzsgő város, de megtaláltam benne a helyemet, és azt hiszem, kimondhatom bátran, hogy a második családomat is. A munkatársaimmal napi szinten tizenkét órákra voltam összezárva, ha nem éppen több sikerült, mert egy-egy bevetés túlórákat követelt. Az alsónk méretét is ismertük, igaz még újnak számítottam a másfél évemmel, de már jöttek azóta még újabb tagok is, de a többiek minimum öt vagy még annál is több éve ismerték egymást. A mi időnk más ritmusban telt el, mint egy átlagembernek, állandó készültségben kellett lennünk, és a szabadnapunk sem volt egyenlő azzal, hogy ne hívhattak volna be, ha éppen vészhelyzet adódott. A mai nap is úgy indultam neki, hogy lefoglaltam az állatorvosnál az időpontot, de nem lehettem biztos abban, hogy nem szólítanak el, és ha mennem kellett, akkor bárhol voltam, nem mondhattam ellent a parancsnak. Életek múltak azon, ha késtünk, vagy nem szellemültünk át a feladatunkra.
A kissé bohókás doktornőnek azonban sikerül egy fél percre kibillentenie a megszokott merevségemből és nem bírom ki, hogy ne mosolyodjam el azon, ahogyan végigmér és szinte zavarba is jön abban a momentumban, ahogyan megszólítom. A munkáját illetően nem tudok tapasztalattal szolgálni, tetszett a rendelő bemutatkozó szövege a neten és ez alapján választottam ki a helyet, mert az előzőn befürödtünk. Amondó voltam, hogy haladni kell a korral, és ez azt jelentette, hogy nem ragadhattunk le a középkori módszereknél. Az állatok kényelmi szintje és ellátása is sokat javult az elmúlt évtizedekben, többet érdemeltek, ha már abból a szempontból néztem az ügyünket, hogy Titán egyszer életeket fog menteni, vagyis arra törekedtem, hogy átmenjen a vizsgáján. A rendelőbe való bejutásunkat nem illetném szavakkal, a lényeg, hogy már nincsenek zavaró tényezők, csak a tudat, hogy hamarosan kezdetét veszi a dráma. Titán gyűlöli az injekciókat, igyekszem elejét venni a baleseteknek, de bízom benne, hogy nem kell lefognom őt.
- Kemény is. – felelem a munkámmal kapcsolatos megjegyzésére a doktornőnek, de többel nem véleményezném. Szeretem csinálni, áldozattal jár, de tudtam, hogy mit vállalok, amikor beléptem közéjük.
- Mi tagadás, hogy a legtöbb társa is ebből a fajtából került ki, de Titán különösen érzékeny teremtés. – pillantok a barna szembogarak közé és a vizsgálóasztalra fektetve nyugtatgatom őt némi simogatással övezve.
- Az nem kifejezés. – szöknek a magasba a szemöldökeim, amikor szóba kerül az oltás, de jobb tájékoztatni az esetleges kellemetlenségekről.
- Minden, amit kíván. – mosolyodom el és megtartva a kissé sem nyugodt jószágot a füle tövét masszírozgatom át, hogy a figyelmét eltereljem a készülő rosszról.
- Hős leszel, igen. – magyarázom a csaholó ebnek, de meg sem moccan, amikor már túl van a szúráson, csak értelmesen oldalra dönti a fejét és az irányomba nyújtja ki a nyelvét. A jutalomfalat éppen a legjobbkor érkezik, ezért a tenyerembe csúsztatom és úgy tartom a szája elé, de a hosszú nyelvem másodpercek alatt tünteti el onnan és csak a nyálas helye marad meg a bőröm felületén. A terelés, vagy a kíváncsiságom a nagyobb a személyes kérdésekkel, de meglepődöm az európai gyökereken.
- Micsoda szerencse, hogy onnan származik. Én kanadai vagyok, ezért a második anyanyelvem a francia. – kacsintok egyet és némileg eresztek a Titánt átfogó karjaim erősségén.
- Még az sem volt, de úgy tudom, hogy amiatt gyakori vendégek leszünk. – felelek az újabb kérdésre, amikor a drága barátunk úgy dönt, hogy a vizsgálóasztalt használja az ürítése helyszínéül.
- Titán. – szólok rá, de addigra már késő, mert a sárga folt ott marad, és én is kapok belőle egy keveset a pólómra.
- Nem tudom elhinni. – ráznám le magamról, de csak jobban elkenem és ez a csodás szag csak erősödik.
- Oda ne nyúljon… - szólnék rá, de akkor pont beletenyerel a doktornő is a pisi közepébe.

Biztosan embert próbáló lehet a szakmája, mindig csodáltam az olyan embereket, akik ekkora hivatástudattal rendelkeznek, és kétségtelenül mindent megtesznek azért, hogy az országunk jobb hely legyen. Én biztosan nem lennék képes ilyesmire, no de feleennyire sem vagyok izmos, erős, persze nyilván nőként ugyanúgy lehet érvényesülni ilyen szakmában, csak nem épp könnyen. Nem az én terepem, az biztos. Maradok az állatoknál, ők biztosan nem okoznak annyi fejtörést, mint akármelyik ember. A magam részéről nem igazán tudok sokakkal mit kezdeni, lehet én vagyok túl bonyolult, vagy éppen túl egyszerű, ez igazából nézőpont kérdése. A kis szőrösök és egyebek sokkal közelebb állnak a szívemhez, azért nyilván nem leszek egy harminc macskás banya öreg koromra, van családom, elvagyok velük, és nem gyűjtöm az állatokat, de valahogy nem sikerült még olyan kapcsolatot kialakítanom, amiben minden megvan ahhoz, ami szükséges szerintem egy működő dologhoz. Vagy csak az egy kis plusz hiányzott mindig. Az a megfoghatatlan szikra. Az a kis valami, amiről annyit hallottam már másoktól, amikor nem tudják megmondani pontosan, miért szeretik a másikat, de kétségünk sincs, hogy úgy van.
- Távol álljon tőlem, hogy kijavítsam, de mire megnő, lehet egészen más attitűdje is. Azt hiszem, az önök szakmájában az érzékenység nem a legnyerőbb dolog.
Mosolyodom el, sokszor hallottam már kollégáktól, hogy szerintük valami állatsuttogó vagyok, mert egyetlen balesetem sem volt még, egyszerűen megnyugszanak a közelemben, különösképp a kutyusok, velük világ életemben csodás kapcsolatom volt, engem még megugatni sem szoktak az utcán. Így hát most sem tartok attól, hogy Titán esetleg odakapna, sokkal inkább a gazdáját igyekszem megnyugtatni az óvintézkedésekkel. A kutyák hajlamosak kivetíteni a gazdi érzéseit, és szerintem a férfi jobban aggódik a szuri miatt, mint a kutyus. Nincs ezzel semmi baj, én is félteném a helyében kicsit, ez természetes.
- Szerencsére, ha jól adják be, egyáltalán nem is érzi.
S a szavaimat a következő pillanatok képesek alátámasztani, mert a kutyus egy kurta szűkölést sem hallat, ami a korábban elmeséltek fényében a férfinak talán meglepő lehet, én akkor lepődtem volna meg, ha bármit hallok. Közben elfordulok, hogy kiürítsem a veszélyes hulladék közé a használt eszközöket.
- Nahát, micsoda véletlen. Apukámmal mindig franciául beszélek, szóval nekem is elég jól megy.
A kacsintását pont elcsípem, amikor visszafordulok, huhh… hát mi tagadás, el bírnám bámulni ezt a szempárt, ritkán kapja meg a tekintetemet férfi, nem igazán szoktak érdekelni, egyszerűen nincs kedvem a sok hülye csajozós dumájukhoz, hogy két perc után ágyba akarnak vinni, leígérve mindenféle csillagot az égről, hogy aztán olyan éjszakám lesz, amit sosem felejtek el. Hagyjuk is… Szóval többnyire nem erőltetem ezt az ismerkedés témát, és ha járok-kelek a városban, olyan vagyok mint egy vakond, nem látok kb semmit addig, míg be nem lépek a kis odúmba a kutyáim és a cicám közé. Ott már sokkal jobban érzem magam.
- Nem feltétlenül. Ha be tudja neki adni a féreghajtókat havonta fél éves koráig, akkor nem szükséges visszajönni. Ha nem sikerül, akkor viszont jó volna.
A tabletta beadására vannak praktikák, de mégis vannak olyan gazdik, akik nem képesek rá, mert úgy érzik, bántják az állatot. Ilyenkor általában visszajönnek, nincs is ezzel semmi baj, én megoldom pár perc alatt. Még mindig a férfi vonásait kémlelem, amikor a kezem a vizsgálólapon landol, hogy legyen hol támaszkodnom, de abban a pillanatban érzem, hogy ez bizony hiba volt, s egyből értelmet nyer az oda ne nyúljon felszólítás is.
- Ó, a manóba…
Akármennyire tűnik abszurdnak a helyzet, én elnevetem magam, nyilván történnek ilyen balesetek, a kutyus valószínűleg még nem szobatiszta, előfordul.
- Szép volt, Titán.
Állapítom meg vidáman, és odafordulok a csaphoz, hogy mellőle elvegyek pár törlőkendőt, és a férfinek is nyújtsak belőle.
- Nem tudom, mennyi haszna lesz. Elég ronda az a folt.
Az meg a másik, hogy ilyen ruhában kimenni az utcába elég húzós, nem is a látvány lesz a nagyobb gond, inkább a szagfelhő, ami marad utána. A vizelet, akár emberé, akár kutyáé, vagy bármi másé, igencsak csípős, kellemetlen szagot tud eredményezni. Persze utána elkezdem felitatni a vizsgálóról a pisit. Szerintem Titán az, akinek a legkevesebb jutott a saját termékéből. Szép, mondhatom.

Másfél év nagyon hosszú idő szex nélkül. A társaim állandóan azzal nyaggatnak, hogy legalább menjek el egy vakrandira, vagy regisztráljak fel a tinderre, mert akkor úgyis találok valami jó bigét, és megoldhatom eme szükségleteimet. Eszembe se jutott úgy igazán az, hogy keressek valakit egy éjszakára, mert nem az az alkat voltam. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltam fiatal és szertelen, de azon korszakom lezárult, és más felnőtt fejjel létezni. A házasságomat elgyászoltam, még a pszichológus is azt mondta, hogy ideje lenne visszatérnem a húspiacra (nem én találtam ki, de ezt így fogalmazták meg), mégsem vitt rá a lélek, hogy bárkivel is kikezdjek. Előfordult, hogy a véletlennek hála valaki nekem jött a bevásárlóközpontban, vagy szimplán leszólított, de addig már nem jutottam el, hogy meg is adjam a telefonszámomat. Fura helyzeteket szül az élet, mert bizony ma délelőtt, ezekben a kissé kellemetlen, de vicces percekben fészkelte be magát az ötlet, hogy hívjam el a doktornőt valahová, ha meggyőződnék arról, hogy nincs senkije. A pillantása felérne egy sikerrel is, de nem szeretem elszólni a dolgokat, és inkább csak mosolygok azon, amikor meglátom először a zavarodott arckifejezését. A nők másképpen reagálnak rám, de arra még nem volt példa, hogy valaki ennyire vörös legyen, miközben a kutyám áll a középpontban és őt kellene megvizsgálnia. Nem tettünk valami jó első benyomást, ha arra gondolok, ami az előbb odakint történt, de azon töröm a kis buksimat, hogyan is engeszteljem ki a recepcióst, meg a tulajdonost is.
- Ez így helyes. Nem lenne jó, ha ilyen maradna, mert akkor nem sok esélye marad annak, hogy átmenjen a vizsgán, és velem maradhasson. Nem szokásom feltárni, de láttam már példát rá, mióta elvégeztem a kutyakiképző tanfolyamot is, hogy ezen jószágokat elárverezték jelképes összegekért. Nem lenne szívem megválni tőle. – rántom meg a vállamat hetykén, mert van abban igazság, ha már felelősséget vállaltam érte, akkor sem fogom magára hagyni, ha esetleg negatív végeredmény kapna a végső megmérettetésen. Amy mindig is akart egy kutyát, ha már nem jött össze, amíg életben volt, akkor most adózzak ezzel is az emlékének. Az oltásokon úgy esünk át, mintha egy szúnyog csípte volna meg, talán észre sem vette, hogy milyen tűkkel közelítenek felé, mert elvonta a figyelmét az, hogy simogattam közben. A praktikákat elraktározom a következő alkalomra is, mert azt hiszem, hogy most az egyszer jól választottam ki a dokit. Nem fogom agyondicsérni, de az elsővel nem jöttünk ki valami jól, és ha valóban több alkalommal kell meglátogatnunk, akkor nem feltétlen lenne jó, ha rossz emlékekkel zárulna egy-egy ilyen esemény.
Elkezdődik egyfajta érdeklődés az irányomból a doktornő irányába, de aztán végképp fennakadok azon, hogy ő is tud franciául.
- Ez igazán ritkaság manapság. Nem rossz értelemben, de a családomon kívül nem sok emberrel találkoztam a városban, aki az angolon vagy a spanyolon kívül más nyelven is beszélne. – egy mosollyal jutalmazom meg magamat, de az a vigyor pontosan nem is tudnám megmondani, hogy minek szól.
- Nagyfiú vagyok, és sok mindent megoldok, de azt hiszem, hogy nem szeretném még annak is kitenni, hogy emiatt utáljon, ha nem gond, akkor visszahoznám. – egyezek ki vele abban, hogy nem akarok galibát a későbbiekben. Megtehetném, de nincs kedvem hozzá. Nagyon szívesen megtanítom az alapokra és a kiképzésekre is elviszem, de az egészségügyi állapota legyen egy szakember dolga. Más lenne, ha betegség miatt kellene gyógyszereznem…és lenen még okom jönni a rendelőbe. Ekkor tűnik fel, hogy Titán bepisilt és meg szeretném akadályozni, hogy belenyúljon, ezért fel is szólítom rá, de már későn reagál. Más körülmények között bosszankodnék, de nem bírom ki én se, hogy ne nevessem ki a szituációkat, mert bőven kapok a pólómra is a kis meglepetésből.
- Nem tudom, hogy reflex-e nála…de. – tárom szét a két karomat, mert a víz megszáradna, de ennek kellemetlen szaga marad a melegben.
- Köszönöm. – veszem el a törlőkendőket, de nem sokra fogok menni a végeredmény tekintetében.
- Nincsen véletlenül mosdó a közelben? – érdeklődöm, mert nem hiszem, hogy sok választásom van. Ha útba igazít, és nem kell kimennem a folyosóra, akkor benyitok a mellékhelyiségbe és megeresztem a vizet, miközben lekapom magamról a pólót és a félig nyitott ajtón szólok ki.
- Esetleg nincs idebent valami mosószer, vagy öblítő? – kiáltok ki és nagyban a dörzsöléssel vagyok elfoglalva totálisan megfeledkezve a félmeztelenségemről.