Szinte elkerülhetetlen volt, hogy egyszer így fogok itt kikötni. Sokszor jártam már a műhelyben, de eddig egyszer sem abból az indokból, mint amivel most érkezem egy autómentő anyósülésén. Ismerem a tulajt már egy ideje – még a kevésbé legális életem korszakából -, és ő volt azon kevesek egyike, aki segített megtenni az első lépteket a jobb, törvénytisztelőbb élet felé vezető úton. Egy-két évig itt dolgoztam nála, míg a képesítésemet csináltam, utána azonban jobb lehetőségek után kutattam. Ettől függetlenül mind a mai napig olyan hálát érzek iránta, amelyet állandóan próbálok neki ilyen-olyan visszafizetni. Néhanapján eljövök ide, hozok pár pizzát az itt dolgozóknak, segítek pár dologban a műhelyben, beszélgetünk egy keveset, aztán továbbállok. Nem mondanám, hogy mindenkit ismerek közülük, de próbálom legalább a nevüket megjegyezni. Azt viszont jól tudom, hogy a munkásainak legalább a harmada, de inkább közel a fele, fegyenc volt egykoron. Néhány külső szemlélő talán pont ezért néz ferde szemmel, és próbálja elkerülni ezt a helyet. Én azonban csak ajánlani tudom őket, mert olyan munkát végeznek, mint senki más. Ugyan én nem voltam börtönben, viszont határozottan afelé tartottam – a Főnöknek azonban sikerült beintegrálnia engem az átlagos, civil életbe. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a biztosíték arra, hogy valamelyik volt-rab nem fordul ellene, és fosztja ki az egész műhelyét? Nem sok. De pont ez adja az egész varázsát, hogy ugyan nem tudja, kiben-mennyire bízhat meg, ő mégis teljes mértékben megelőlegezi azt. Na meg segít az is, hogy tűzszerész volt a katonaságban, és jogosan félnek hívatlanul bemenni az irodájába.
Az elmúlt időszakban azonban nem sokszor fordultam meg errefelé. Ment tovább az élet a maga medrében. Az egyik régi barátomnak sikerült visszarángatnia a bűnözésbe, ami azt eredményezte, hogy az elmúlt hetekben teljesen szét voltam esve. Állandóan beszóltam az orvosoknak, a kollégáimnak, egyszer-kétszer füveztem, droghoz is nyúltam, aztán körülbelül két héttel ezelőtt elégeltem meg ezt az életvitelt. Nem akarok ugyanaz lenni, mint aki egykoron voltam. Felépítettem magamnak egy törvénytisztelő, tiszta életet, jól fizető munkával és remek társasággal, most azonban úgy viselkedek, mint aki ezt el akarja dobni magától és vissza akar térni arra az önpusztító útra, amit oly’ hosszú ideig járt. Szerencsére a főnököm megértő volt, és csak pár strigulát kaptam, semmint egy elbocsájtó-levelet.
Utoljára talán tavaly… nyár végén, ősz elején fordultam meg errefelé. A kétheti-egyhavi szeretetcsomagokat azért megkapták tőlem, mindenkinek egy-egy pizza, édesség formájában. Hogy ki-mit szeret, azt elkértem a Főnöktől, aki ezekben a beszélgetésekben állandóan arra próbált rávenni, hogy ugorjak be, igyunk meg egy sört, izzítsuk be az itt hagyott, azóta már megjavított verdákat, és kicsit nosztalgiázzunk. Nem jöttem.
Most azonban akaratomon kívül is muszáj vagyok jelenésemet tenni. Valami degenerált belehajtott az autóm balelső oldalába, és csak a vakszerencsén múlt, hogy épp nem voltam az autóban, mert akkor most nem a műhely felé tartanék, hanem a kórház irányába. A szerencsém pedig itt ki is fújt, mert se egy éppen arra járókelő, se egy utcára néző biztonsági kamera nem volt a közelben. Szívós autóm van egyébként, egy-két koccanásom már volt vele – nyilván nem a saját hibámból -, de azokat legtöbbször a másik bánta, az enyémen csak egy-két karc, kisebb horpadás keletkezett. Ezért is álltam értetlenül a szituáció előtt, mert úgy nézett ki, mint mikor valaki 60-70-nel belehajt az álló járműbe, de közben az elkövető mintha nyom nélkül felszívódott volna. Természetesen kihívtam a rendőrséget, de nem voltak valami nagy segítségemre. Azért próbáltak kis biztosítékot adni, mondván: „ne aggódjak, ők megtesznek minden tőlük telhetőt”. Ja, sejtem. Valószínűleg azzal a lendülettel fog az ügyem valamelyik stóc aljára kerülni, ahogy visszaérnek az állomásra. Nem arról van szó, hogy ne lenne pénzem a javítás zsebből való kifizetésére, de mikor valami barom okoz nekem egy ekkora kárt, és aztán minden további nélkül elhajt a helyszínről, az azért rendesen megpiszkálja a nyugalmam.
De, jobb ötlet híján, muszáj voltam elszállíttatni az autót. Az első lökhárító már alig volt a helyén, és nem csak láttam, hanem éreztem is, hogy a hűtőfolyadék mellett az olaj is szépen elkezdett szivárogni. Felhívtam Főnököt, aztán ő már küldte is értem a trélert.
A közel negyed órás utat követően mosolyogva pillantom meg a műhelyt, és szállok ki az autóból, amint megállunk. Változott egy keveset, jobban mondva újult a hely, de szerencsére még mindig megtartotta azt a báját, amit annyira szerettem benne.
A Főnök természetesen szóban még rendesen megdorgál, amiért így elkerültem őket az elmúlt évszakokban, de a pizzákat azért megköszöni a többiek nevében is. Látván a kocsimat, határozottan irányít el az egyik munkaereje irányába. Jól kiismerem magamat a garázsban, és kisvártatva meg is találom az említett személyt. Úgy néz ki, mintha nem lenne sok dolga, talán épp pihenőt tart, én pedig ezt kihasználva megszólítom.
- Szép napot kívánok! - üdvözlöm mosolyogva, ahogy közelebb érek hozzá.
- A Főnök azt mondta, hogy te vagy itt náluk a német autók királynője, és hogy te fogsz valószínűleg a legtöbbet foglalkozni az én kis Passatommal, ha én innen eltűntem - nem viccelek, tényleg ezt mondta, csak kicsit cifrábban. Említette, hogy a nőnek is van egy pár éve vásárolt prémium német autója, de arra már nem kérdeztem rá, hogy pontosan mi lehet az. Nem tartottam annyira fontosnak.
- Bocsánatot kérek, hol hagytam a modorom. Dominic Aldrin. Örvendek - nyújtom felé a kezemet, amit akár megráz, akár nem, én folytatom. - Mióta dolgozol itt, ha nem számít hétpecsétes titoknak? Nem rémlik, hogy eddig találkoztunk volna. Egy ilyen arcot nem könnyen felejt az ember - talán volt ebben egy hangyányi bók, de én inkább kedvességnek mondanám. Itt, a műhelyben 50-50 százalék esély van arra, hogy vagy egy átlagos, jó szakmai tudással rendelkező civillel, vagy egy börtönviselt, ettől függetlenül szintén kimagasló szakemberrel találkozzak össze. Amire próbálok kilyukadni, az az, hogy óvatosan bánok a szavaimmal, mert könnyen lehet, hogy míg az egyik csak felpofoz, a másik addig leszúr. Az előttem álló nőnek is van egyfajta kisugárzása, de nem tudnám megragadni, hogy mégis mifajta.

Öltözet  ✦