Ha nem esteledett volna be, szívem szerint még most is a Hudson hullámain ringatóznék a vitorlással szelve a habokat, élvezve a szelet és azt, ahogy a kötél megfeszül, kemény munkába rántva az izmaimat. Csodás nap volt ma ez mindenkinek, aki szeret vitorlázni, így nem meglepő, hogy én is inkább kint töltöttem s a bennem élő örök gyerek (minden férfiban van egy) bizony szívesen meg is hosszabbította volna ezt, de akkora hatalmam még nekem sincs, hogy parancsoljak a Nap járásának, mint az Úr tette Józsué kedvéért. Így maradt az est leszálltával az a birodalom, aminek tényleg én vagyok a maga istensége, s ahol el kell foglalnom a méltó helyemet. Belegondolva nem is oly alávaló ez a párhuzam, hiszen miért is állt meg a fényes égitest? Hogy öt király hadseregét nyugodtan mészárolhassa halomra a választott nép azután, miután maga az Úr is bőven aratott közülük. Hát nem maga a kegyelem? Nos, ennyire kegyes én is tudok lenni, sőt, ha belegondolok, én még irgalmasabb is vagyok még abban az esetben is, ha egy-egy kliensem minden bizonnyal egy-egy hangra vagy apróbb ingerre olyan mély felkavarodottságot tapasztal meg, ami túl megy vélhetően minden természetes és egészséges határon. Találkoztam már össze az utcán olyan ügyféllel, akit kirázott a libabőr az aprópénz csörgésére egy újságosnál, csak mert eléggé emlékeztette az övcsatom csörgésének a hangjára... Lényeg a lényeg, mint szokás szerint, ma este is bejöttem a Lemarchand-ba, s éppen az irodámban ücsörögtem a sötétvörös bőr kötésű határidő naplóm lapozgatva, amikor kopognak s én kiszólok, hogy szabad. Felsandítva látom, hogy az egyik biztonsági őr jött be s csak annyit mond, hogy van egy kíváncsink, mire én felsóhajtok és fordítok egy lapot a mai naphoz érve. Üres, mára nincs senkinek foglalása. Nem is meglepő, én mostanra csak a legfontosabb ügyfelekkel foglalkozom személyesen. - Tessékeljék ki! - legyintek, mire a biztonsági ember ellenkezni kezd, legalábbis tudom, hogy ezt fog, ahogy megköszörüli a torkát. - De főnök... lehet, hogy ez most kicsit más eset, mert odalent a Nassar nevet mondta... - na, erre már valóban felnézek. - Akkor valóban más! Főleg, hogy határozottan megmondtam: ha ismét erre őgyelegne, ne engedjétek be, bármennyit is hepciáskodik, vagy hisztizik! Mégis... - sóhajtok, a halántékom masszírozva. - Pat volt a kapus ma igaz? Nos, mától nem dolgozik itt. - a válaszát se várom meg, mert értem a dolgot. - Ennyi elég lesz, ezt személyesen intézem el! - támaszkodom az asztallapra, majd felegyenesedem. Érzem az egész napi vitorlázást a derekamban. Kezdek kicsit öregedni... - A Gomorrah Hall-ban látták utoljára! - teszi még hozzá, majd gyorsan távozik, mert látja, hogy egy ér kicsit lüktet a halántékomon s ebből még baj lehet. Hát persze, hogy ott! Hol máshol... Azt csak remélni tudom, hogy Hiram lánya nem keveredett semmi bajba, mert akkor kellemetlen lesz az elszámolás az apával. De kis szerencsével megúszhatjuk úgy, hogy ne legyen semmi mesélni való. Kicsit megigazgatom a kék zakómat, majd bezárom a határidőnaplót az asztal fölött állva. Egy újabb szusszanás után nekiindulok s elhagyom az irodát. lépcsőn le a földszintre, miután átszeltem az emeleti folyosót, majd ott a recepciós pultot elhagyva átlépek a bárba. Egészen olyan ez a hely, mint egy elit klub és egy szálló keveréke, minden kellően elegáns és nem árulkodik valamiféle közönségességről, meg arról, hog ymi történik itt. A folyosók és a recepció, ami a bejáraton keresztül is olykor látható, semmiképpen sem. De a függönyön túl a bárban már észlelhetőek a finomabb jelek a felszolgálók öltözködésében például, amit erősen kihívónak lehetne mondani, ráadásul a bőr, a latex és a láncok dominálnak mint elemek. Férfiak és nők vegyesen, hogy minden vendég lásson a kedvére valót természetesen. De itt nem állok meg, mert a kíváncsi macska sem tette, így tovább haladok egy újabb nehéz, mélyvörös bársonyfüggöny rétegén áthaladva, elérve a Gomorrah Hall-t, ami lényegében egy hosszú terem elegáns márvány borítással, két oldalt vörös bőr ülőalkalmatosságokkal, középen pedig a pódiumot képező téren X alakú vörös állvány, most épp egy nő lett rá szíjazva. S nem csak ő van itt persze, ugyanis ez egyfajta előadó-bemutató terem, ahol egy-egy jól képzett dominus avagy domina dolgozik az arra önként jelentkezőn. Most Fiske éppenséggel azt mutatja meg, hogy milyen sokoldalúan lehet is egy lovaglópálcát alkalmazni azzal ellentétben, hogy a többség maximum esztelenül csapdosna vele. De attól még, hogy a "Ló" szó szerepel a nevében, egyáltalán nem úgy kell használni ilyen esetekben, mintha egy négylábút akaratához kívánna hajlítani az ember. Simítások, hergelő érintések, lehelet finom paskolások virtuóz elegyét alkalmazza, bár az én ízlésemnek kicsit lelketlenül, még akkor is, ha a nő a jelek szerint a félelem és a fájdalom okozta kéj, a különleges stimuláció börtönében vergődve egészen máshol jár jelenleg. De a mozdulatokból úgy érzem, hogy Fiske inkább látna most a kötelékek között egy férfit. Én pedig majdnem átestem egy nőn, ami azt illeti. Pont azon, akit keresek. Magasabb vagyok nála, így azonnal vállaira is teszem széles tenyereimet s finoman megköszörülöm a torkom. - Remélem jól szórakozott eddig Miss Nassar, mert itt a móka vége! - hangom mélyről érkezik bársonyos basszussal dorombolva fel egyszerre valamiféle lágysággal, hogy aztán szembefordítsam magammal. És ismét szembenézek azokkal a cicás vágású zöld szemeivel, amiket a Hiram-nál tett látogatások alatt is annyira előszeretettel meresztgetett rám s amik igazság szerint nyugtalanítottak mindig is. Nem azért, mert egy tizennyolc éves csitritől annyira tartanék, de mindig volt bennük valami olyan éhség, ami tetszett s éppen ez volt a gond. Az édesapja túl jó barátom volt és ez így merőben zavaróvá vált egy idő után, hogy ha náluk vendégeskedtem valami családi alkalmon, akkor rendszerint Emery Nassar meresztgette ráma cica szemeit és próbált olyan kérdéseket feltenni, amikre a válaszok a legkevésbé sem tartoztak rá. - És remélem van valami nagyon jó érv arra, hogy mindezt miért ne mondjam el Hiram-nak! Ő biztosan előzékeny módon kegyedre állítana valakit, hogy ne történhessen többet ilyen. - teszem még hozzá, kicsit több szigort erőltetve hangomba. A szigor valahol magamnak is szól, mert amikor így néz rám, az egy olyan gondolatsort indít el bennem, aminek nem kéne elkezdődni. Egy olyan késztetés bukkan fel bennem, hogy olyan leckét adjak neki, ami után csinos lábikóját többet nem meri ide betenni... igazából Annarietta miatt még tartozom is neki egy elégtétellel! Persze ez olyan bosszú lenne, amit meg kellene magamnak tartani, csak félig édes elégtétel. De mivel ennek a helynek én vagyok az istene, itt enyém a bosszúállás, én fizetek meg.
Nem szerettem, ha közönyöséggel reagálnak rám. Az sem, ha kerülik a tekintetemet, azt meg aztán végképp nem, ha nemet mondanak nekem. Nem azért, mert ne lettem volna hozzászokva. Szoktak nemet mondani nekem, csak éppen nem érnek el vele semmit. Fekete pilláim sátra alól nézek fel a férfira, aki ma úgy tűnik a munka hőse címre pályázik. Csak meredten áll a helyén, és kerüli a tekintetemet. Ami kezd szórakoztatni, így még közelebb araszolok hozzá, végig simítva vörösre lakkozott körmeimmel a mellkasán. - Én azt az információt kaptam, hogy nem lépheti át ennek az épületnek a küszöbét.- nem, hát persze hogy nem. Jobb esetben itt sem kéne lennem. Még jobb esetben, nem próbálkoznék minden egyes alkalommal bejutni, amikor egy másik gorilla őrködik az ajtó előtt. De sajnos még mindig túl kíváncsi voltam, és nem szerettem a képzeletemre bízni a dolgokat. Habár elég fantáziadús képzelgéseim egyikét képezte ez a hely. De azért mégis...más az ha az ember testközelből tapasztal valamit, és nem csak elképzeli azt. Persze végtelen motivációmnak más oka is volt. Leroy. Kéjtől megtépázott álmaim megtestesítője, aki miatt túl sokszor kalandozott el a kezem, és még annál többször görcsöltek be az ujjaim. Azt hiszem az elvárásaim már túl nőttek az ujjaimon, és nem igazán tudtam azt a fajta beteljesülést megélni, amire igazán vágytam. Lényegében nem is tudtam, milyen is teljes valójában feltárulkozni a vágy oltárán, és remegve megadni magamat a kéjnek. Soha nem tapasztaltam hasonlót. Csak a gondolatattal játszottam el néha, ahogy azzal is, hogy ki lenne erre a feladatra tökéletes. Nos a magas elvárások mellé pedig egy Leroy Montfaucon dukált. Beharapva alsóajkamat nézek a előttem álló férfira, aki még mindig az utamat állja. - Pedig ez egy téves információ.- rázom meg a fejemet rosszallón, majd sóhajtok is mellé egyet, mint akinek tényleg nehezére esik a következő mozdulat. Előhúzok egy papír köteget magam mellől amit ez idáig szorongattam. Amin leginkább Szent Teréz extázisának tézise, és az általam írott elemzés szerepel. Van egy olyan érzésem, hogy az általam felállított érvek, miszerint Szent Teréznek orgazmusa van, nem fogja megállni a helyét. - Ezt a papírt oda kell adnom Mr. Montfaucon-nak.- lebegtettem meg előtte a papír halmot, majd elkapom amikor éppen utána nyúlna. - Szívesen átadom neki én is.- jegyzi meg karba fonva maga előtt a kezét. Nem nagyon voltam jó testbeszédből, és az is lehet, hogy nincs igazam. De azt hiszem ez a jel arra mutat, hogy érdemes ezt az irányt meglovagolni, ha tovább akarok jutni. - Az apám azt mondta, hogy mire ideérek, addigra már nem kell egy ökröt sem győzködőm az miatt, hogy engedjenek be..én elhiszem, hogy magának nem szóltak még, de hamarosan fognak. - jegyzem meg unottan magamhoz ölelve a papírt, úgy tartva a kezeim közt, mintha tényleg valami bizalmasre információt tartalmaznának. Még párszor látványosan megforgatom a szemeimet, és sóhajtok felváltva, várakozón néha az órámra pillantok, amikor látom rajta, hogy szépen lassan megtörik a jég. A homloka apró verejték cseppektől csillog, döntésképtelen, amire csak még jobban rátesz az én jelenlétem is, és a viselkedésemből áradó sietős feszültség is. - Jól van..- mély levegőt vesz, majd folytatja.- Az irodájában találja ami a...- amint eláll az utamból, igazából végig sem hallgatom, már bent is vagyok. Innentől már csak egy feladatom van, hogy a lehetőségeim képest, olvadjak be. Már amennyire képes vagyok rá, hisz itt majdnem mindenki tisztában van azzal kinek a lánya vagyok, ha a személyemmel pontosan nincsenek is információik, volt valami amit egy Nassar magáénak tudhat..hogy nem bír meglapulni, és túl sok figyelem vetül ránk. Vonakodva mérem fel a terepet, de nem habozok sokáig, mert egészen hamar sikerül, egy másik testőrbe belebotlanom. Aki éberségének köszönhetően hamar észreveszi, hogy jelenlétem nem indokolt, viszont későn reagál, mert én már el is tűnők az egyik szárny sűrűjében, és habár inkább mondanám, egymásnak feszülő testek forgatagának, mégis hamar illeszkedni kezdek az egész hely hangulatának fülledtségéhez. Fel voltam rá készülve, hogy pontosan mivel is találom magamat majd szembe. Még ha a testi reakcióim eddigi ismeretlen erősséggel kezdenek rezonálni a látottokra, és rám törni akár egy kéretlenül. Ennek ellenére sem vagyok hajlandó a szemeimet pironkodva elfordítva bármiről, mindent ittam magamba, hogy aztán később, egy sokkal magánosabb pillanatomban felidézhessem. Kezeim feszesen tartják még mindig az alibi iratokat, de egyfajta kapaszkodót nyújtott, minél beljebb merészkedtem a sűrűjébe egy olyan világnak, amiről fogalmam nem volt. Szívem szerint egy-egy ponton többet is elidőznék, és néhol a kezem is elkalandozik néhol, egy izmos férfi háton, vagy éppen egy selymes hajkoronán. De nem nagyon tehetem meg, mert tudtam jól, hogy talán már Leroy utánam is eredt. Huncut mosoly húzódik az ajkaimra, erre gondolatra, és igyekszem lépteimet kissé dinamikusabbá tenni. Bár a játékosság kedvéért, kicsit azért mégis hagyok magamnak időt a bámészkodásra. Játékosan ringó csípővel haladok tovább, néhol megakad rajta egy-egy szempár, de igyekszem a legkevésbé felhívni magamra a figyelmet. A legkevésbé sem akartam, hogy egy ismeretlen férfi, vagy akár nő szeme megakadjon rajtam, és esetleg úgy döntsön játszik velem egy picit. Ehhez még én sem voltam elég merész. Ráadásul nem volt biztonságos, és bizalom hiányában ez aligha lehetne élvezetes. Így csak szemeimet legeltettem többnyire, akkor is, amikor egy egészen más jellegű részlegre értem. Egy pillanatra elnyílnak az ajkaim, ahogy meglátom a kifeszített nőt, és a férfit, akinek vonásai inkább nőiesen finoman, mint sem férfiasan markánsak. Úgy játszadozik azzal a nővel ahogy csak akar, addig nyüstöli az idegeit, míg nem a nőn, már tényleg valamiféle őrület nem kezd úrrá lenni. Az arca megannyiszor eltorzul a közelgő vágytól, de a beteljesülés elmarad. Néhol ennek az ellentéte lép a helyébe a fájdalom, és ahogy az összképet nézem, mintha csak valami nagyon kifordított bibliai értelmezést néznék. Lehet nem is akkor hülyeség, amiket leírtam? Nézek le egy pillanatra a karomban szorongatott lapokra. Majd ugrok egyet, ahogy Leroy hangja végigszalad a gerincemen, és szinte fájdalmasan nyilall bele egy pontba. Ajkaim pimasz mosolyra húzódnak, ahogy maga felé fordít. Ahogy felnézek rá, próbálok némi ártatlanságot erőltetni az arcomra. Pislogok párat, de ahogy végig merem abba sok minden benne volt, csak éppen az nem, hogy én ártatlan volnék bármiben is. - Köszönöm kérdésed, jól szórakozom..habár lehetne jobb is.- jegyzem meg a végén, mélyen a szemeibe nézve, míg egyik kezemmel kicsit megtámaszkodom a mellkasában. Nem igazán volt lehetőségem ennyire sokáig, ennyire közel lennem hozzá, így az illata bódítóan csiklandozni kezdi az orromat, míg az elmémet fátyolos ködbe vonja. Ajkaim lefelé görbülnek, mímelt, szomorúságot kölcsönözve ezzel az arcomnak, habár tudtam, hogy nem jutok elég messzire, azért ennyire rövidre se akartam zárni, az itteni pályafutásomat. - Nem tudom...nekem az elég jó érvnek tűnik, hogy valójában semmi hasznod nincs belőle.- nyújtom el a szavaiamat, majd megvonom a vállaimat, mert ha jobban belegondoltam, tényleg nem volt. - És valamiért te jöttél el értem, és nem az egyik embereddel rakattál ki. Pedig mindketten tudjuk, hogy megtehetted volna. Mert ha esetlegesen hisztizek is, azt nem tehettem volna meg apámnak sem, hisz a végeredmény ugyanaz. Szóval itt lehetséges, hogy nem az én érvem a legfőbb probléma.- mosolyodok el bájosan, míg tekintetemet folyamatosan járatom rajta. - Amúgy az ott...- mutatok az emelvény felé, de továbbra sem veszem le róla a szemeimet. - Az valami elcseszett teológiai utalás akar lenni? - döntöm oldalra a fejemet. - Egyszer azt mondták nekem hogy „Ami bennünk fáj, az Isten hívása!" Lehet erre gondoltak? - teszek fel egy újabb kérést, és egy játékos mosolyra húzódnak az ajkaim, míg kezemmel továbbra is úgy tapogatom izomtól duzzadó mellkasát, mintha szükségem lenne támaszra.
Erős túlzás lenne azt mondani, hogy fejek fognak hullani. Igazából még csak fizikai erőszak áldozata sem lesz az illető, aki a Nassar-lányt beengedte. De a balféksége igen is következménnyel fog járni, mert ez az állásába fog kerülni. Szóval nem, nem örülök a dolognak. Semmi keresnivalója Hiram lányának egy ilyen helyen, mert tudom, hogy az apjának nagyon távol állnak a szándékai mindattól, amit a klubom képvisel. És igazság szerint azért sincs itt sok keresni valója, mert ilyen környezetben a közelsége rám sincs teljesen jó hatással. Miért? Nos, észrevettem, hogy a náluk tett látogatásokon milyen szemeket meresztget rám, hogy a vacsoránál hogy próbál incselkedni és ez még nem is lenne feltétlenül gond, ha... ha nem vált volna belőle olyan csábos kismacska tizennyolc éves korára. Olyan ember vagyok, aki megszokta, hogy elveszi azt, ami kell és ha őszinte akarok lenni magammal, akkor rám meresztett cicás zöld szemecskéitől viszketni kezd a tenyerem, azt kívánom, hogy megkaphassam ezt a nyitott, még üres lapokkal patyolatként ragyogó könyvecskét, hogy a magam szentségtelen, fekete tintájú betűimmel írjam tele. - Az például jobb lenne, ha három évvel idősebb lennél és így tudtál volna igazolványt felmutatni, hogy beléphess. Persze akkor se lenne neked való ez a hely. - jelentem ki egyszerűen, míg most is pont azt a nézést veti be, miközben még az öltönyön-ingen keresztül még a mellkasom is piszkálja kicsit. Ha nem ismerném a nőket, akkor kérdésként merülne fel bennem, hogy most játszadozik? Csakhogy ennyi év rutin után az inkább kijelentés lehet. Akárhogy is, igyekszem megtartani a következetességem és a szigorom. Ennyivel tartozom az apjának. Akkor is, ha a bosszú gondolata is ott motoszkál bennem, viszont a barátságnak akkor is erősebbnek kell lennie! Megragadom szelíden, de határozottan Emery csuklóját, majd elterelem a terem közeléből, ahol eddig leskelődött. - Bizonyára ismered a közhelyet, hogy az idő pénz, márpedig ha így vesszük, én értékes időt és energiát kell, hogy vesztegessek a távol tartásodra, tehát... itt a haszon, ha nagyon ebből a szemszögből akarjuk nézni. - válaszolom egyszerűen, majd a folytatásra megráztam a fejem. Egyértelműen van egy következetes logikai út mindabban amit mond, csakhogy a helyzet félreértékelésétől nem lehet eltekinteni. Egyrészt ha nem is személyesen jövök, nekem akkor is foglalkoznom kell az üggyel valamilyen módon. Másrészt pedig... - Megtehettem volna, de akkor valamivel később úgy is visszajössz. Aztán megint... arról nem is beszélve, hogy most át is jutottál egy emberen, ami nem növeli az alkalmasságukba vetett bizalmam. Szóval vannak helyzetek, amikor jobb személyesen elejét venni a problémának. - közlöm egyszerűen, szépen döntve azt a kis váracskát, miszerint én a személyének adózva jöttem saját képemben és nem más megoldást választottam. A hiúság és a fontosság tudata nagyon is nagy ebben a leányzóban s minden ilyen gesztusa dörömböl a tudatomon, megrezgeti a szemem sarkát, mert arra sarkall, hogy engedelmességre neveljem. - Arról nem is beszélve, hogy egy nyilvános hiszti jelenet nem illik ehhez a helyhez. - teszem még hozzá, mielőtt az az ötlete támadna, hogy éppen nekem adja azt elő. Bár ebben kételkedem, mert annyira elvan a mellkasom tapogatásával, mintha a szavak, amiket kiejt, amúgy csak mellékesek lennének ezen túl. És azok is, mert látható, hogy csak az időt akarja húzni. A válla felett még hátrapillanthatott a terem felé, de utána már átkarolom a derekát (beszüntetve így a taperolásom), hogy teljesen az ellenkező irányba vezessem. - Ha az a célod, hogy szimbólumot láss bele valamibe, akkor meg is fogod találni, de... amit láttál, az nem utal semmire, csupán olyasmi, ami önmagáért van: a kín és a kéj kevert élvezetéért. Persze az emberi elme eljátszhat a szavakkal, kapcsolhat hozzá gondolatokat s mindjárt kész a behelyettesítés, amikor az élvezet hajhászását megteszi istenségnek, majd ennek az istenségnek a kínzó hiányát, az utána való sóvárgást éli meg fájó elhívásként. - rázom meg a fejem, ahogy elhagyjuk már a bárt is és a teljesen semleges terepre érünk ismét, a bejárattól nem messze, ahol megállunk és szembefordítom magammal Emery-t, hogy mélyen a szemeibe nézzek. Még akkor is, ha ez egy igen veszélyes művelet számomra, mert az ördögi késztetéseket újra felébreszti. Azokat, amiknek amúgy szinte soha nem szabok gátat... - Szóval Emery. Továbbra is várom az érvedet. Olyat, ami egyúttal azt is megmagyarázza, hogy miért akarsz ide ennyire bejutni és mit keresel-, mit akarsz itt? És ne mondd nekem, hogy az a fájdalom késztetett erre, ami Isten hívása! - kacagok fel szárazon, mégis keményen, ahogy a szavaim is egy erre fenntartott tónusban csendülnek fel, mély basszusával megremegtetve a levegőt, tekintélyt parancsolva mindenkinek, aki hallja. Emery okos lány, ezt tudom. Ahogy azt is, hogy szeret játszmázni. Csakhogy most kénytelen lesz játszmázás nélkül okosnak lenni, mert az én játékomat játssza és azt kétségtelenül felfoghatta, hogy ha nem válaszol, vagy nem megfelelően, az game over. Viszont annak a kulcsa is a kezében van, hogy kicsikarjon valamit, amit akarna, legalábbis megpróbálhassa elérni. Annak az ígérete, hogy maradhat. Hogy valamit nyerhet.
Kezdőlap
Nem szerettem, ha közönyöséggel reagálnak rám. Az sem, ha kerülik a tekintetemet, azt meg aztán végképp nem, ha nemet mondanak nekem. Nem azért, mert ne lettem volna hozzászokva. Szoktak nemet mondani nekem, csak éppen nem érnek el vele semmit. Fekete pilláim sátra alól nézek fel a férfira, aki ma úgy tűnik a munka hőse címre pályázik. Csak meredten áll a helyén, és kerüli a tekintetemet. Ami kezd szórakoztatni, így még közelebb araszolok hozzá, végig simítva vörösre lakkozott körmeimmel a mellkasán.
