Két nappal korábban;

A hét közepén este kilenckor nem vágyom másra, csak hogy ágyba kerüljek végre, főleg, h egész nap a fogadóban voltam, este én is zártam a cukrászdát, hogy Sarah egy kicsit több időt tölthessen a fiával. Úgy néz ki, hogy a munkások végre intézik a dolgukat úgy ahogyan kell. Eléggé büszke vagyok magamra, hogy kemény tudtam lenni velük, a helyett, hogy a nővérem segítségét kellett volna kérnem. Próbálok csak a munkára és a családomra koncentrálni, de úgy néz ki, hogy mindig valami hülye slamasztikába sikerül kerülnöm. És hogy nem bírok viselkedni. Napok óta nem beszéltünk Zen-el, pontosabban azóta, hogy úgy elrohant mint aki legalábbis egy horror szereplővel találkozott. Pedig láttam rajta a vágyat, hogy egy pillanatra ő is azt akarta, amit én. De lehet félreértettem a jeleket. Aztán napokon keresztül azon agyaltam, hogy talán fel kellene hívnom, elvégre mégis csak meg kellett volna ezt beszélni. Jól jönnének a barátok az életembe, de azt is tudtam, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Már csak azért is kellett vele beszélnem, mert ugye le kell beszélnem vele az interjút is. Tudtam, hogy az egy másik nagy harc lesz a nővéremmel, biztosan nem fog neki tetszeni. Ahogy ismerem, de ez akkor is remek ötlet szerintem, gondoljon amit akar. Ott segítek ahol tudok, még ha sokszor nem is örülnek neki. De hát Sarah már születésem óta ismer, így biztosan állíthatom, hogy tudja, hogy milyen vagyok. Oké, tudom, az a vakrandi sem volt éppen a legjobb ötlet, de legalább felnőtt ember társaságában volt. Még, ha nem is értékelte igazán a dolgot. Meg amúgy sem valami kétes kinézetű stricivel hoztam össze, hanem az egyik barátom bátyjával... aki nem mellesleg orvos volt. És ha ő segíthet úgy, hogy nekem nem igazán tetszik a dolog, akkor azt hiszem ez fordítva is így van. Ez olyan testvéri-kölcsönös dolog, vagy nem? Már éppen bemásznék a kádba amikor meghallom a mobilom, és egy kellemetlen sóhaj hagyja el ajkaim, amikor meglátom a hívó felet. Elisabeth Blossom, az egyik egyetemi osztálytársam.
-Szia, Szöszi,- nem bírom megállni, hogy a szemeimet forgassam,- ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de tudod, kellene a jelentkezésed, hogy akkor számíthatunk-e a találkozón?- ahhj, az egyetemi buli, mit két évente megszerveznek, egyszer már elég volt. Pont nekem való a volt osztálytársak között azt nézni hogyan édelegnek a férjükkel, és hogyan mutogatják az apró csemetéikről készült pillanat képeket. Én meg mit tudok felmutatni? Még csak elvált sem vagyok, és egy olyan kapcsolaton vagyok túl aminek a másik fele be sem töltötte a huszonegyet, gondolom ilyen szaftos részletekre kíváncsiak. De valószínűleg én lennék az egyetlen.... szingli nő.
-Izé... Beth, tutod mostanában nagyon sok a dolgom, és elég húzósak a napjaim, így sajnálom, de nem volt időm. Viszont...- kezdenék bele a tiltakozásba és hogy egy sor indokot hozzak fel, hogy miért is nem tudok megjelenni és hányni tőlük.- Ide figyelj, Savannah Farrow, az egyetem alatt nem voltál ilyen unalmas, a múltkor sem jöttél el, nem tűrök el ellentmondást, úgy hogy pénteken este kilenckor várunk a partnereddel együtt a Vivid Cabare-ban, puszi,- azzal rám nyomja a telefont. Egy pillanatra elkerekedett szemekkel bámulok rá, majd mérgesen vágom a mobilom a kanapéra. Naná! A partneremmel, mert hát hogyan ne lehetne pasim mi? Ebből nem húzhatom ki magam, dühösen ülök le és veszem kezembe a telefonom. Mi a fenét csináljak? Hiszen... az egyértelmű, hogy kell egy pasi arra az egy estére, és ekkor eszembe jut Zeno. Elég meredek ötlet, de ha nem megyek el erre a bulira, még száz évig hallgathatom, viszont ha egyedül megyek akkor is.
-Szia,- nyögöm a telefonba ahogyan felveszi,- ne haragudj hogy zavarlak, meg hogy nem hívtalak. Nem tudom kellett volna, de... mindegy, csak kell kérnem egy hatalmas szívességet, tudod lesz egy buli, egy egyetemi ahova mennem kellene pénteken, és kéne... egy partner, és ígérem örökké hálás leszek, ha eljössz...- majd amikor megkapom a választ ki is nyomom.

Most;

Fel-alá járkálok a lakásban míg jelezni a csengő, hogy Zeno meg nem érkezik, méz színű fürtjeim lazán omlanak a hátamra, egy királykék pántos ruha van rajtam, ami combközépig ér, lazán és finoman követi a testem vonalát, és apró fodrokban végződve lazán öleljen körbe, hozzá testszínű combfix, és fekete magassarkú van. A sminkem sem vittem túlzásba, karmazsin vörös rúzs, és némi szemfesték. Ahogy meghallom a csengőt kapom is le a fogasról a szövetkabátom és bújok bele.
-Szia,- köszöntöm lágy mosollyal az arcomon ahogy kinyitom az ajtót,- nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire hálás vagyok neked,- ölelem magamhoz.

~ ~ ★ ~

Két nappal korábban...

- Hogy a macska rúgná meg ezt az ócska...
- Vigyázz a szádra, fiam, ezeknek az öreg hangszereknek lelkük van és nem szeretik, ha sértegetik őket.
Csak a szememet forgatom, de abbahagyom a káromkodást, legalábbis hangosan. Magamban még mindig sorolom a nagybőgő megalkotójának az összes felmenőjét, függetlenül attól, hogy fogalmam sincs ki alkotta ezt a baromi nehéz hangszert, amit már kétszer is a lábamra ejtettem és mindig ugyanarra a pontra, ahová előtte.
- Nem vagy formában, mi bánt? - húz elő egy széket Joe a semmiből és lovagló ülésben, háttámlával előre ül le rá és bölcs, mélyen ülő szemeivel szinte keresztül döf, míg várja a válaszomat.
- Ha tudnám, már megoldottam volna - morgom. Ez a rossz kedv azóta tart, hogy Savannah-val találkoztam. Jobban mondva, azóta, hogy sikerült kellemetlen helyzetbe keverednünk. Majdnem megcsókoltam, a szentségit!
- Nem szoktál ilyen pokróc lenni, ülj le!
- De Joe, van egy csomó dolgom...
- Leülni, most!
Engedelmesen lehuppanok az emelvény lépcsőjére.
- Ki vele.
- Találkoztam valakivel a múltamból - kezdem el és beletúrok göndör fürtjeimbe. Ideje lenne már vágni belőle, mert lassan nem lehet majd megkülönböztetni egy komondortól. - Kedves lány és gyönyörű.
Joe mindentudóan elvigyorodik. A vén kujon.
- Folytasd csak, fiam - nógat.
Nos, nem hibáztatom, mióta itt dolgozom nála kétszer fordult elő, hogy tartósabban megfordult egy nő az életemben, az egyik egy volt tanítványom volt, bár a kapcsolatunk nem tartott sokáig. És a másik nő, a húgom volt, akivel hosszú évek óta nem találkoztunk.
- Egyetemista korunkban azt hiszem barátok voltunk, bár akkoriban nem mondhatnám, hogy bárkire is barátként tekintettem volna. Fiatalabb nálam és igazi ambíciói vannak, nagy tervei, életvidám lány, teljes ellentétem, mégis...a közelében a minap úgy éreztem, hogy akaratlanul is vonz magához, ettől persze totál berezeltem és konkrétan faképnél hagytam - nyögöm. Joe elfintorodik és ez az a reakció, amit vártam tőle. Teljesen férfiatlan cselekedet volt a megfutamodás, de tehettem volna mást? Egy belső ördögi kis hang azt mondatja velem, hogy igen, megcsókolhattam volna és várhattam volna, hogy ez a lépés hová vezet. Még szerencse, hogy nem hallgatok efféle belső monológokra.
- Nos, ha meghallgatsz egy jó tanácsot egy ilyen vén rókától, mint amilyen én vagyok, hozd helyre.
Még egy darabig rágódom ezen, amíg kipakolom a szállítmányt, majd hazaindulok. Egészen addig jár Sav a gondolataimban, míg már én is úgy gondolom, hogy legalább fel kellene hívnom, ha más miatt nem, ürügyként a munka miatt. Már a kezemben is van a mobil és tárcsáznám a számát, amikor megjelenik a neve a képernyőn és rezegni kezd a mobil a tenyeremben.
- Szia.. - nyögöm, de szinte szóhoz sem jutok a szóáradatától. Kell egy fél másodperc szünet, miután befejezte, hogy értelmezni tudjam, pontosan miért is hívott fel. Nincs szó a majdnem csókról, így megkönnyebbülök.
- Pénteken nem dolgozom, szívesen elkísérlek.
Csak miután letesszük a telefont, esik le, hogy konkrétan magamat kevertem ismét egy hülye helyzetbe. Elkísérni egy egyetemi buliba? Megőrültem? Meg. Kétségtelen.


Most...

Csak egy inget vettem fel, egy szolidabb nyakkendőt, amit most igazgatok meg ezredjére és azon vagyok, hogy egyszerűen letépem a nyakamról, amikor Savannah ajtót nyit. A lélegzetem is eláll egy pillanatra, lenyűgözőn néz ki. A ruhája csak éppen annyit takar a testéből, hogy ne legyen kihívó az öltözete.
- Gyönyörű vagy - köszörülöm meg a torkomat és igyekszem a lehető legkevesebbet rajta legeltetni a szememet. Úgy érzem magam, mint gy hormontúltengéses kiskamasz, aki randira készül. Közben meg már 30 éves vagyok és ez kurvára nem egy randi.
- Nem tesz semmit, a péntekjeim általában szabadok.
Joe szeret korán bezárni péntekenként és ilyenkor tanítványaim sem túl gyakran akadnak abból kifolyólag, hogy szinte egyikük sem annyira elszánt, hogy a péntek kora estéjét gyakorlással töltse a hétvégét megalapozó bulizás helyett.
Megköszörülöm a torkom.
- Nos, mesélhetnél erről a buliról kicsit konkrétabban is. Nem tűntél túl lelkesnek a telefonban.

        × -

Egész nap azon gondolkodtam, hogy mi más lehetőségem lett volna, mint hogy Zenot hívjam fel. Béreltem volna fel valami színészt vagy mit, hogy eljátssza a pasimat? Na nem hinném, hogy rászorulnék arra, hogy pasit kelljen bérelnem egy estére. Na, nem mintha annyira tolonganának az ajtóm előtt a szingli pasik akik megverekednek azért, hogy velük töltsem az estéimet. Bár az is igaz, hogy nincs is időm ilyenekre. Teljesen lefoglal az, hogy be indítsam a fogadót, és őszintén szólva, azok a férfiak... nos amit ott látok a munkásoktól kezdek egyre inkább kiábrándulni a férfinemből. Meg ugye azért éppen csak túl sikerült lennem Max-on, ami szintén megviselt lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudom, hogy mi van Zen-el és velem. Az, hogy annyi év után véletlenül össze futottunk maga volt a csoda. De valahogy nem úgy tekintetem már rá, mint a srácra aki a fogadott bátyám volt az egyetemen. Sokkal inkább egyre jobban láttam meg benne a férfit, aki levesz a lábamról. Csokoládé színű íriszeit, vagy a nagy, bozontos fürtjeit, amikbe szívesen bele markoltam volna. Vagy az illata. Komolyan, ilyen finom illatot még pasinál nem éreztem, már azzal levett a lábamról. Akkor este pedig majdnem elcsattant egy csók, csak, hogy elmenekült. Nem biztos, hogy jó ötlet lett volna, sőt valószínűleg hiba. Hiszen így a barátságunkat tennénk kockára, már ha ezt annak lehet nevezni. De amikor Zen-re, mint barátomra gondolok, csupán keserű szájízzel tudok. Sokkal inkább tetszik és tölt el izgalommal a tény, hogy Zeno a pasim lehetne, hogy össze bújva kuckóznánk be a kanapéra valami hülye filmre. Teljesen hibbant vagyok, a nővérem szerint örök optimista, ezért is válogatok bele mindig a pasikba. Az egyetemen is olt egy srác, akiért oda voltam. Mindenki le akart beszélni róla, mert csak a lányok bugyiját gyűjtötte. De én igazából nem hallgattam senkire sem. Mentem a fejem után, és pár alkalom után már a barátnőmet, Vickyt hajtotta. Aztán arra lettem figyelmes, hogy mindig kimagyarázta, de pár hét után új lány következett. Aztán egyszer csak meguntam az egészet és dobtam. Utána meg nem volt időm pasikkal foglalkozni mert ugye anya beteg lett. Sarah akkor ment férjhez, úgy hogy egy jó darabig nem is említettem neki Hagytam, hogy boldog legyen a férjével. Csak a férje nem volt boldog, mert a szemét dög Dylan megcsalta őt. Így kezdtem azt hinni, hogy minden férfi mocsok. De aztán találkoztam Max-el, mondjuk az a dolog is több sebből vérzett. Viszont Zeno teljesen más, de ő meg a barátom. Az ember nem kezd el kavarni a barátaival mert abból csak problémák szoktak lenni általában.
A csengőre máris ugrom, Zen ismételten pontos, szerintem órát lehetne állítani hozzá. Nem is tudom, hogy beinvitáljam-e vagy induljunk rögtön. Azért ott lebeg közöttünk az a meg nem történt csók, és hogy nem is beszélünk ugye róla. De vannak dolgok amikről az ember nem beszél, és szerintem ez is egy ilyen dolog. Talán nem is akart megcsókolni csak én hittem azt.
-Óh... öhm... izé köszönöm,- pirulok el a bókjától és a pillantásától. Nem úgy pillant végig rajtam, mint egy haver... hanem a férfi, akinek tetszik a látvány. Ami bizsergéssel tölt el, miközben hatalmas zavar lesz rajtam úrrá, ami azt illeti.
-Ennek örülök, és annak is, hogy igent mondtál, mert különben nem tudtam volna mihez kezdeni,- küldök felé egy mosolyt, majd én is végig futtatom rajta égszínkék íriszeimet, és nem bírok betelni a látvánnyal. Hogy lehet valaki szexi, dögös és cuki egyszerre felnőtt férfi létére? De most komolyan, ezt a pillantást vajon a tükör előtt gyakorolja?
-Hát az egyetemi osztálytársak két évente össze röffenek, hogy elbüszkélkedjenek az életükkel. Én mindig kihúzom magam a buliból, de most az a gólyalábú Beth nem hagyta.... talán emlékszel rá. És tudod mindenki házas, meg öt gyereke van már, én pedig nem akartam felmutatni egy kudarcba fulladt kapcsolatot ami eleve halálra volt ítélve. De nem hagytak kibúvót, így igent mondtam. De kell egy pasi.... szóval... ha... nem túl nagy kérés, esetleg eljátszhatnád, hogy a pasim vagy, hogy ne tűnjön úgy, mintha teljesen kudarcra lenne ítélve az életem.- hadarom el egy szuszra egy bájos mosoly kíséretében, hátha könnyebben rá veszem.- Öhm kérsz valamit inni, mert ha nem akár indulhatnánk is,- pillantok fel rá kérdőn.  

~      ~  ★ ~

Nem vagyok egy beszari kiskamasz, aki nem meri megszólítani a lányt, aki tetszik neki vagy éppen megcsókolni, csak mert ahhoz van kedve. Megakartam aznap csókolni Savannah-t. Minden porcikám vágyott rá, hogy megtegyem, de ha megteszem, akkor talán elindítottam volna egy folyamatot, ami nem biztos, hogy bármelyikük számára is jól végződött volna. Hiszen ott van ő, nem rég végzett az egyetemmel, nagy tervei vannak, álmai, amikre maximális figyelmet kell fordítania, nem illek bele a képbe. Egy zenész, aki egy kis garzon lakásban lakik és hétvégente legalább egy üveg sört bedob, hogy elviselhetőbb legyen számára a tétlenséggel járó néhány óra, amit nem munkával tölt. Arról ne is beszéljünk, hogy abszolut nem illink össze. Nem tehettem meg, hoy megcsókolom, még akkor sem, amikor éreztem, hogy nem egyedül én vágytam arra a csókra. Kerülni próbáltam, de a telefonban kétségbe esett volt a hangja, nem tehettem meg, hogy nemet mondok és nem segítek neki. Csak kibírok egy estét a közelében anélkül, hogy valami hülyeséget csinálnék.
Kiöltöztem amennyire tőlem tellett és magabiztosságot erőltettem magamra mielőtt csengettem volna. De egy dolog elképzelni, hogy könnyen tudok egy ilyen lánynak a barátja lenni, mint szembesülni azzal, hogy csupán a látványa eltörli ezt a fogadalmat. Gyönyörű volt, mint valami éteri tündér. Nehezebb dolgom lesz, mint azt képzeltem.
A pír az arcán csak még édesebbé teszi. Le kell állnom a bókokkal. Ám ezzel az a probléma, hogy képtelen vagyok rá, maguktól buknak ki a számon.
- Csak nem ekkora a baj - mosolygok rá. Szeretném azt mondani, hogy bármikor hívhat, én segítek, ha tudok, de ez nem volna feltétlenül jó ötlet. Így hát csak ácsorgom előtte bamba vigyorral a képemen. Végig mustrál, ebben biztos vagyok, ugyanis pár pillanat ezelőtt, még én tettem ugyanezt vele. Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e neki a látvány vagy sem. A bennem lakó idióta már a körmét is lerágta a bizonytalanságtól.
Krákogok egyet mire a mesélnivalója végére ér. A pasiját?
- Szóval azt szeretnéd, hogy legyek a kamu pasid?
És még én győzködtem magam, hogy ugyan, semmiség lesz barátként elkísérni őt ebbe a buliba. Legközelebb nem bánnám, ha a megérzéseim kicsit segítőkészebbek lennének.
- Savannah, ne haragudj meg, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet - fordítom el a tekintetemet róla, hogy valamiféle repedést fixirozzak a falon.
- Nem kudarc az életed, szerető nővéred van, egy helyes unokaöcséd, ambícióid és hamarosan saját vállalkozásod, ezzel már lehet dicsekedni - motyogom.
Képtelen lennék az ál-pasiját alakítani anélkül, hoy bele ne bonyolódjak még jobban. Elég volt csupán egyszer találkoznom vele, hogy felforduljon bennem a világ. Egyértelmű, hogy nem tudnék sem a bátyja, sem a barátja lenni, bármelyikre is tartana igényt. Kettőnk között barátságról szó sem lehet, de többről még annyira sem. Ő nem egy néhány éjszakás lány, márpedig egy kapcsolatra én nem vagyok alkalmas. Nem tudnám megadni neki mindazt, amit megérdemel.
- Elkísérlek, de csak úgy, mint egy szimpla barát, ha így megfelel - nézek vissza rá. Ha azt látom az arcán, hogy ezzel megbántom, legalább tudom, hogy megmarad közöttünk a távolság, az a kicsike szakadék, amire szükség van.
- Indulhatunk, ha még mindig szeretnéd, ha nem, azt is megértem.
És valóban megértem. Bárcsak elmondhatnám, hogy miért teszem, amit teszek, de kifogásnak hangzana és ő okos lány, nem fogadná el a kifogásokat.
Kinyújtom a karomat neki, remélve, hogy belefűzi az övét és a kisérője lehetek, még úgy is, mint szimpla barát.

        × -