Magas, izmos, sötétbarna haj…igéző szemek. Igazán jóképű férfi, bár ritkán mosolyog. Az élet alaposan meggyötörte őt, és ezt látni a viselkedésén is. Elég csupán a szemeibe nézni, ami megannyi fájdalmat tükröz. Az egykoron mosolygó férfi mára komoly ember lett, aki állandóan szomorú. Egyetlen öröme a fia, előtte igyekszik nem mutatni a lelkében tomboló vihart. Érte él, máskülönben már régen feladta volna. Elveszítette a nőt, akit szeretett és azóta tart ez nála. Ezt pedig sokan kihasználták. Egy katona, aki parancsra teszi a dolgát, az államért, és a bosszúért. Mondhatni a tökéletes katona, semmi sem biccentheti ki ebből őt. Aztán egy nap jön egy angyali szempár, és minden, amiben eddig hitt darabokra hull, és ismét meg kell küzdenie a démonjaival.



Remegtem a fájdalomtól és a sokktól. A kezemre pillantottam, és a feleségem vére fedte. Az eső pedig szinte záporozott, és villámoktól zengett a város.
-Kérlek, Nina, ne hagyj el! – suttogtam neki, miközben a karomban tartottam őt. Még élt, de alig. Az arcán egy könnycsepp legördült, miközben karjával az arcom felé nyúlt, és megsimította, még utoljára.
-Szeretlek, Vlad. Vigyázz rá, kérlek.  – mondta sírva, aztán leejtette a karját, és lehunyva a szemét örök álomba merült.
-Nina kérlek, ne menj el. – simítottam meg az arcát, de már késő volt, meghalt.
Lehajtottam a fejem, és sírtam. Közben tombolt bennem a mérhetetlen düh. Elvették őt tőlem! Ezért pedig valaki nagyon meg fog fizetni! Minden éjjel, mikor lehunyom a szemem, újra látom a feleségem könnyekkel teli szemét, amint tudja, itt a vég számára. Mardos engem a bűntudat, hogy nem tudtam megmenteni őt. Azon az éjjelen, megfogadtam, hogy bosszút állok, a feleségem emlékéért és a fiam jövőéért.
-Sajnálom Vlad. – egy hang szólalt meg mögöttem, Dragomir nagybátyám. A vállamra tette a kezét, vigasztalásképp.  – Segítek Neked bosszút állni, fiam. Ígérem.– felelte. Megtartotta ígéretét, segített. Bejutatott a KGB soraiba, és én lettem az egyik legjobb ügynöke, ha nem a legjobb.
A bosszú hajtott, nem is kicsit, és eltökélt voltam. Azonban a fiam hátra hagyni volt a legnehezebb. Tudtam az ő jövője miatt cselekszem, de attól még nehéz volt. Az édesanyámra bíztam őt, hogy gondját viselje. Emlékszem arra a napra, mikor a lakásán hagytam. A fiam nem értett sokat az egészből, de tudta, hogy az édesanyja már nem fogja többé megölelni, és én is elhagyom őt. Majd meg szakadt a szívem, de vissza szándékoztam térni. Nem fogom hagyni, hogy azok a szemetek elvegyék a fiam másik szülőét is. Leguggoltam a fiam elé, és ránéztem. Alig volt négy éves, és tudtam el kell hagynom őt, lehet évekre is.
-Mihail. – szólítottam a nevén, és megsimítottam az arcát. – Apunak el kell utaznia, kérlek, legyél jó fiú, és engedelmeskedj a nagymamádnak. – mosolyogtam rá, közben belül majd meg szakadt a szívem. Azt a plüss mackóját szorította magához, amit az édesanyja vett neki. A fájdalom, amit éreztem elviselhetetlen volt, de meg kellett találnom Nina gyilkosait. Nem engedhettem, hogy az, aki tette szabadon járjon. Mihail bólintott, én pedig könnyes szemmel magamhoz öleltem, majd megcsókoltam a feje búbját. Nehéz búcsú volt, de tudtam, hogy nem örökre szól majd.


A nagybátyám betartotta a szavát. Segített. Elintézte, hogy a feleségem gyilkosai után eredhessek. Ehhez azonban az kellett, hogy KGB ügynök legyek. A katonai múltammal nem volt nehéz, de azért meg kellett mozgatni pár szálat magasabb körökben. Három évig dolgoztam neki. Annyira elmerültem ebbe a világba, hogy lassan nem is létezett nekem más. Csupán a remény, hogy láthatom a fiam tartotta bennem az életet. Közben pedig sorra végeztem azokkal, akiknek köze volt a feleségem halálához. Nem csupán egy elkövető volt, az egész egy nagy rejtély volt, több csavarral, mint amit valaha is el tudtam képzelni. Már közel voltam, tudtam, hogy valahonnan magasról jött a parancs, de állandóan falakba ütköztem. Aztán jött a parancs a nagybátyámtól, azt mondta ez lesz az utolsó küldetésem, utána új névvel élhetek a fiammal, biztonságban. Egy pendrive-ról szerzett tudomást, amin több gyilkosság részlete megtalálható, köztük a feleségemé is. Egy fiatal nő tulajdonában volt, aki évek óta rejtegeti az információt és bujkál a KGB elől. A küldetésem egyszerű volt elméletben: megszerezni a pendrive-ot. Nos, igen, elméletben, a megvalósítás már kevésbé. Sosem hittem volna, hogy újra szerelembe eshetek, hiszen örök hűséget fogadtam annak idején a feleségemnek, de Rose a célpont ezen változtatott. Elkövettem az első számú hibát: megkedveltem a célpontot. Tudtam, ezért nagy árat fogok fizetni.