A legszívesebben sírva fakadtam volna, de mégsem itattam egyetlen egeret sem. Azért sem, mert a munkahelyemen voltam, másrészről pedig nem érdemel egyetlen férfi sem annyit belőlem, hogy miatta bőgjem el magam. Főleg nem akkor, ha már rég beláttam én is, hogy nem működik ez az egész kettőnk közt, és mégis ragaszkodtam hozzá, mert mint embert szerettem. Mint barátot, tiszteltem és mindig is kedves emberként fog élni a szívemben, de úgy őszintén - egy kanál vízben képes lettem volna megfojtani őt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mellett öntöttem a bögre mellé a pultra a kávémat, pakoltam be fordítva a nyomtatóba a patront és küldtem el csoportos beszélgetésbe azt a levelezést, amit csak a felhőbe akartam volna vándoroltatni. Arról pedig, hogy majdnem elütöttem egy kacsázó biciklist, már igazán nem tehettem. Kezdtem gyanakodni, hogy az ön-és közveszélyes énem ezt a mai napot pécézte ki magának, hogy ugyan, nézzem már meg a zárka kényelmetlenségét egyetlen éjszakára, úgyhogy kezdtem feladni, hogy bármi is sikerülni fog a mai napon.
Talán nem így kellett volna hozzáállnom, amikor egy igen fontos projekten dolgoztam és én akartam végigvinni annak fázisait. A felkutatástól kezdve a kapcsolattartáson át, mindent én szerettem volna elintézni. Nem is igazán kellett piackutatást végeznem, mert tisztában voltam azokkal a statisztikai adatokkal, hogy a kiutazó, vagy épp a görög vonalról nézve beutazó turisták mely szigeteket, szigetcsoportokat részesítették előnyben. Az irodánk egyértelműen az exkluzív utakat, a különleges élményeket és a tökéletes programokat részesítette előnyben, én pedig igyekeztem ezt a repertoárt szélesíteni. Talán pontosan emiatt esett a választásom a Kükládokra az Égei-tenger közepén, ahol ha nem is az ausztrál korallzátonyra jellemző (és sajnos mára már csökkenő) színes csodavilág fogadta a búvárokat, attól még bőven volt mit látni a vízfelszín alatt, olyan felfedezésre váró terület volt az a turisták számára, ami nem csak nekik, hanem korábban engem is lenyűgözött, mert pontosan az volt az, ami rávett arra, hogy a búvárengedélyemet megszerezzem. És ha csak a snorkelingre jutott igazán időm a saját nyaralásaim során, palackkal is képes lettem volna merülni.. de azt az időt másra is fordíthattam.
- Mikorra is érkezik Ms. Warren? - érdeklődött Richard, s ahogy felé fordultam, csak enyhén vágtam be a térdem az asztal peremébe. Éljenek a forgószékek, de leginkább én. Miss Jacqueline Béna Bonneville.
- Nem egészen pontosan... úgy nyolc perc múlva - mosolyogtam fel rá, két köteg papírhalmot összefogva, hogy aztán tizenöt oldalanként azt lefűzzem a mappába. Náxosz szigete páratlan volt, de nem csak ott, hanem a szigetcsoport több pontján is beszereztem az engedélyeket a tevékenységre, hogy vezethessünk ott búvárkodást. Az, hogy végül hol is fogunk indítani ilyen programokat és Kayline kiket fog alkalmazni, azt már félig-meddig muszáj vagyunk rábízni, mert ő tudja, hogy kikben bízott annyira, hogy emberéleteket is mások kezébe adott. Bíztam benne, hiszen a kapcsolatunk alapjai több, mint két évvel ezelőtt kezdett el éledezni és miatta van nekem is engedélyem. (Más választása nem is lehetett volna, a lelkesedésemmel lerohantam akkoriban és addig rágtam a fülét, ameddig el nem vállalt, mint tanítványt.)
- Utánanéztem kicsit.
- Hmmmm..
- Nem is érdekel, hogy mire jutottam?
- Most van fontosabb dolgom is, mint hogy..
- Nonsense. Szóval egészen jó bőr ez a Kayline Faith Warren, mint ahogy a képeken látni őt. Ha jól tudom, te ismered őt személyesen is.
- Igen, Richard, ismerem. De ez most nem releván...
- És mit gondolsz? Van faszija? Vagy bedobhatom magam és szerinted rá fog kapni a csalira?
- Richard - elmosolyodtam, nem túl kedvesen, de azért sóhajtottam is, mint aki felkészült a hegyibeszédre. Részben igaz is volt, úgyhogy már nem csak Béna Jackie voltam, hanem Lovagnő Jackie is... az más kérdés, hogy Kay orrára nem fogom kötni, hogy itt látatlanban is udvarolnának neki próbálnák megfektetni. - Értékelem, hogy ennyire érdeklődsz Ms. Warren iránt, de szerintem ha megtudja, hogy a fél várost már felpróbáltad és ki tudja, hogy hol védekeztél és kinél nem.. nem biztos, hogy akár egy evezőlapáttal is meg akarna ő piszkálni - tündérbogyó mosoly, amit ő eleinte magabiztosan viszonzott. Aztán meg feszengve egyenesedett fel, ahogy előtte rátenyerelt az asztalomra és nézett körbe, mert igen, tudtam, hogy a legutóbbi hódítása Susan volt, aki szerencsére egy kissé féltékeny jellemmel volt megáldva. - Kayline ide üzletkötés miatt érkezik majd, nem pedig azért, mert annyira kétségbeesetten férjet keresne magának, a gyerekei apját...
- Hé! Én nem akarok gyereket! Jackie! Gondolod, hogy..
- Dolgom van, Richard - emelkedtem fel én is, de még így is hozzá képest egy törpe méreteivel vetekedtem. Minek kell két méterre megnőnie bizonyos embereknek? - Ha megbocsájtasz - biccentettem felé, s hátrahagyva őt a tárgyalóba mentem át, hogy a még fennmaradó négy percben Kayline érkezéséig kipakoljam a vendégváró vizet, elrendezzem a szerződéseket az asztalon. Amikor saját magamnak is tetszett az, amit elrendeztem, összesen kettő tollat helyeztem el az asztalon mérnöki pontossággal. Százhúsz másodpercem volt még, úgyhogy kiszaladtam aztán a mosdóba, és amikor kiléptem annak ajtaján, Kayline Faith Warrennel találtam szemben magam. Még nedves kézzel, amit hirtelen beletöröltem a ruhámba, mert nehogy már azt higgye, hogy nem tiszta kézzel érnék hozzá bármihez is.
- Szia! - a fogkrém reklámok is megirigyelték volna azt az őszinte, széles mosolyt, amit villantottam rá. - Legközelebb valami kietlen, elhagyatott raktárépületben fogunk találkozni - nevettem el magam. - Borzasztó ilyenkor a parkolás errefelé és heringparti van, bármerre is nézel - csaptam össze enyhén a kezeim az ölem előtt, de végül nem bírtam ki, a közvetlen énem győzött, egy nem elhúzott ám rövid ölelésbe vontam be őt, ha partner volt benne és már ott sem voltam, úgy értem az ölelésben. - Egyedül jöttél? - érdeklődtem tőle, mert korábban valóban nem beszéltünk arról, hoz-e partnert is. Richard miatt reménykedtem benne, mert ha jobban belegondolok, nem voltam egy hős típus. Inkább az, akit lépten-nyomon valakinek meg kellett mentenie, még ha nem is akartam hercegnősködni, még csak véletlenül se. - Kérsz inni? Enni? Az egyik munkatársam isteni indiait hozott, ha gondolod, ellophatom - féloldalas, félig viccelődő felajánlás volt, de Richard igazán megérdemelte volna, hogy a kajakészlete kissé megcsappanjon. Ha nekem nem is, de Kayline-nek mindent megbocsájtott volna, mert mint tudjuk, jó bőr.

Let's go find Atlantis!

Mivel Malcolm remek munkaszerzése olyan csúfosan végződött a közelmúltban ugyebár – és végzetesen is sajnos -, ezért valami olyan munkát kellett megcsípnem, ami talán némi pénzt is hozhatott a konyhára. Azt ugyan nem mondanám, hogy teljesen leégtünk, mert ha rajtam múlik, akkor ez soha nem fog megtörténni, de azért nem volt olyan rózsás a helyzet, mint szerettem volna. Mint amihez jobb napjainkon szoktam, hogy úgy mondjam. Most egy ideig amúgy is kellett egy kis pihenő, vagy legalábbis szünet. A vizet nem lettem volna képes végérvényesen a hátam mögött hagyni, de szükségem volt valami másra, valami változatosságra.
És, mint aki tündérmesébe illően tökéletesen ráérzett, hogy mire vágyom, Jackie Bonneville hívása futott be, szinte csak úgy a semmiből. Oké, korábban már beszéltünk ezt-azt, de olyan igazi tárgyalásig sohasem jutottunk el. Egyébként tetszett az ötlet, amit felvázolt, és nagyjából egyből az is beugrott, honnan ismerem őt, és milyen élményeink voltak együtt annak idején. Szerencsére tényleg elég jó a név- és arcmemóriám, így aztán nem volt ciki. Nem csak úgy tettem, mint aki tudja, hogy kivel beszél, hanem valóban megjelent a lelki szemeim előtt az arca.
Néhány telefonhívást, és némi egyeztetést követően sikerült megállapodnunk egy olyan időpontban, ami mind a kettőnknek megfelelt. Egyébként csak nemrég tértem vissza a városba, úgyhogy az időzítése tényleg nem is lehetett volna ennél tökéletesebb. Ezt szándékomban állt vele is megosztani, hátha jobb kedve lesz tőle, ha tudja, hogy majdnem kihúz a szarból éppen ezzel az ötletével.
Szokásomhoz híven szerettem volna pontosan érkezni, így aztán arra a döntésre jutottam, hogy egyedül bonyolítom le ezt az egészet. Amúgy is haragudtam arra a tökfejre, de idővel talán egy kicsit megbékélek majd irányába. Mondjuk két-három év múlva, addig azonban szerettem volna kitartani az elhatározásom mellett, bármennyire esett is nehezemre. Vele amúgy sem értem volna oda a városnak abba a részébe, ahol meg kellett jelennem a találkozón. Azzal persze nem számoltam, hogy valóságos harcot kell vívnom a parkolóhelyért, de szerencsére egy amazonnal vetekedett a bátorságom, úgyhogy végül mégis sikerült megszereznem azt, amit eredetileg kinéztem. Csak kissé erőszakosnak és határozottnak kellett lennem, az ilyesmi mindig célravezető tapasztalataim szerint.
Miután sikerült leparkolnom, elégedetten néztem rá futólag az órámra. Oké, még így is időben voltam, a viszontagságos érkezés ellenére is. Még jó, hogy mindenhová hamarabb szerettem odaérni, mert a váratlan események sem akadályoztak meg abban, hogy pontos legyek. Befordultam hát a tömb sarkánál, és besétáltam a megadott címen nyíló ajtón. Mivel konkrétan pont belefutottam – majdnem szó szerint is – abba, akihez igyekeztem, ezért már biztosra vettem, hogy jó helyen járok. Viszonoztam is egy széles mosollyal a vidám üdvözlést, így aztán mindig öröm megérkezni valahová, ha várják az embert. Utáltam, amikor a boltokban az eladók savanyú képet vágtak, amiért dolgozniuk kellett. Mintha ők tennének szívességet, holott elméletileg ők a vásárlókért vannak, és nem fordítva.
- Helló, Jackie! Rég találkoztunk… - a mosoly ragadós, így én is az övéhez hasonló arckifejezés mellett tettem le a voksomat. – Nekem ne mondd! Épp most vívtam majdnem élet-halál harcot az egyik parkolóban, de végül győztem! – nevettem én is, értve egyből a viccelődését. – Egyébként tényleg meglepően tele van az utca. Mindig elfelejtem, hogy ez New York, ha pár hónapig távol vagyok. Vissza kell rázódnom… - ebből pedig arra is rájöhetett ugyebár, hogy csak nemrég tértem vissza a városba. Ugyan egyetemi éveim óta ez volt az otthonom, mégis képes voltam annyira elmerülni a vizek világában, hogy elfelejtettem a szárazföld árnyoldalait is. Azt, hogy milyen városban élni… röhejes.
Az ölelését egyébként futólag viszonoztam, ám miután elhúzódott, elkezdtem letekerni a nyakamból a sálat. Nos, ehhez sem teljesen voltam hozzászokva, mert általában olyan helyeken töltöttem el huzamosabb időt, ahol elég volt pusztán egy fürdőruha ahhoz, hogy átvészeljem a napot. Itt viszont hideg volt, és nyirkos idő.
- Igen. Tudod, ha a férjem is elkísért volna, akkor szerintem holnapig sem értünk volna ide. És különben is, most nem vagyunk annyira puszipajtások, majd később beavatom, ha érdemesnek találom rá… - nem voltunk ugyan barátok, de hozzá hasonlóan én is elég közvetlen nőszemély voltam, így aztán nem okozott problémát, hogy magamról beszéljek, meg az esetleges problémáimról. Oké, nem terveztem lelkizős perceket eltölteni az ittlétem alatt, szóval most sem panasznak szántam, pusztán a tényeket közöltem Malcolmmal kapcsolatban.
- Egy kis víz, vagy inkább valami meleg ital jól esne. – fogadtam el a felkínálást, és persze egy újabb nevetés szökött ki az ajkaim közül az ötletét hallva. – Nagyon kedves tőled, de igazán nem venném a lelkemre, ha később emiatt lincselés áldozata lennél. – vigyorogtam továbbra is jókedvűen. – Egyébként imádom az indiait, a korma a kedvencem. – avattam be ebbe a kis apróságba, bár nagyon harcolt az első helyért a vajas csirke is.
- Nos, én ráérek, de neked nem tudom mennyi dolgod van mára, úgyhogy ha mutatod az utat, akár bele is vághatunk ebbe a megbeszélésbe. Nem nagyon szeretem az ilyen hivatalos dolgokat, de hát túl kell lenni rajta. Addig pedig elmesélhetnéd azt is, hogy mi a helyzet veled mostanában. – közben átdobtam súlyos tincseim egy részét a vállam felett, hogy ne hulljon teljesen az arcomba.

~ ★ ~