Az arany színű magassarkú cipőimben, bizonytalanul lépkedtem, miközben folyamatosan a nyakamat nyújtogatva próbáltam megtalálni a tömegben Isát és Sorent. Ritka alkalmak egyike volt az, amikor hármasban buliztunk, ugyanakkor mivel már mind a ketten egyetemisták, megvoltak azok a kialakult köreik, ahova idővel én is be tudtam szivárogni pusztán azért, mert a barátaik voltam. Üresnek és unalmasnak hatott a suli, amióta ők nem voltak ott. Hiába voltak más barátaim is, egyszerűen nem találtam már meg úgy a helyem, mint amikor még a lányok is velem voltak… Illetve a modell srác is úgy vonult a folyosókon, mintha minden pillanatban a kifutón érezte volna magát.
Nem örültem annyira a szétszéledt társaságunknak, de igyekeztem azért mindenben meglátni a jót. Így valamennyit sikerült javítanom legalább az utolsó évben az amúgy csapnivaló tanulmányi eredményeimen, de voltak bőven tárgyak, amikben így sem jeleskedtem a legjobban. Illetve sokkal nagyobb értéke lett annak, amikor találkozni tudtam a barátaimmal, és eltölthettük az időt végre együtt is; ilyen volt a mai délután is, ahol a buliba készülődés során Soren véleményezte úgymond férfi szemmel az összeállításainkat. Szerintem szimplán csak élvezte a látványt és folyamatosan Isabel fenekét nézte, engem pedig azzal terrorizált, hogy fel kellene kötnöm a hajam, mert az szexi és legalább foghatnék egy pasit magamnak… Ha másra nem, hát egy éjszakára.
Mindig is tudtam, hogy nagyon szégyentelen az a fiú, de én hasonlóra jelenleg egyáltalán nem vágytam. Eléggé félresikerült a legutóbbi parti, én pedig már kezdtem azt érezni, hogy egyszerűen nincs szerencsém a szórakozóhelyekkel. Másfél éve történt az a bizonyos baleset Austinnal, a 2020-as év nyarán pedig bedrogoztak egy buliban, aminek az lett a vége, hogy apa hazajött és képes volt bezárni a szobámba. Lanának hála szabadultam ki onnan, és bár talán az ilyen partikat mindezek hatására meg kellett volna utálnom, ez mégsem történt meg. Szerettem eljárni a barátaimmal, azonban ijesztőnek találtam a pillanatokat, amikor hirtelenjében nem találtam senkit magam körül… Mint most is.
Igyekeztem lehetőség szerint a testemhez közel tartani a poharam és úgy elindulni a pult mellett, hátha kiszúrom őket a tánctér szélén. Mostanában én sem értettem azt, hogy pontosan mi lelte Isát és milyen kapcsolatot ápol a fiúbarátunkkal, de igyekeztem csak mellette lenni, mert minden bizonnyal kemény dió lehet az, ha valaki szakít a pasijával három év együtt járás után. Nekem ilyenben nem igazán volt tapasztalatom, az egyetlen fél éves kapcsolatomnak is végül én tettem pontot a végére, mert egyszerűen képtelen voltam elviselni azt, hogy Austin mennyire kisajátított és mennyire csak azt a bizonyos dolgot akarta tőlem. Nem is feltétlenül bántam, hogy sosem adtam meg neki, mert minden bizonnyal csak az amúgy is túl hosszú listájára szerette volna felírni az én nevemet is, hogy aztán majd szakítson velem és egy másik áldozat után nézzen.
Épp eleget ittam a mai este során ahhoz, hogy ne álljak teljesen biztosan a lábamon, és a borongós emlékeimbe burkoljam magam. Nem igazán volt ez így jó, és én sem szerettem volna sírós részeg lánnyá változni, éppen ezért is igyekeztem minél előbb megtalálni a barátaimat is, akivel ide jöttem. Hirtelen a választott ruha már nem tűnt annyira csinosnak, annál inkább gondoltam túl rövidnek, ami minden lépésnél egy újabb darabot hagyott szabadon a combomból. A cipőm bár csinos volt, az alkohol valahogy annyira befolyásolta már az érzékeimet is, hogy nehezebb volt egymás elé helyeznem a lábaimat. Ebben a pillanatban már egy bármilyen ismerős arcnak örülni tudtam volna… Aki egy olyan férfi személyében került a szemeim elé, akihez nagyon kínos lett volna odamenni. Éppen ezért is gondoltam végig a szituációt, majd döntöttem úgy, hogy a legjobb módja a bátorságom összeszedésének az a kezemben tartott pohár tartalmának eltüntetése volt. Egyetlen húzásra szabadítottam meg az alkoholtól azt, aztán vettem egy mély levegőt, és a férfi melletti bárszéket céloztam meg. Felülni határozottan kihívás lesz rá, de még nem voltam az a gusztustalan, földön csúszó részeg, szimplán elég spiccesnek éreztem magam ahhoz, hogy rajta keressem Isabeléket.
- Szia, Mathias – finoman érintettem meg a vállát, amit talán akkor is megtettem volna, ha nem iszok ennyit. Ezt ebben a pillanatban nem tudtam pontosan megállapítani, mert éppen elég alkohol lötyögött a gyomromban ahhoz, hogy nehéz legyen teljesen józannak mondanom magam, így lényegében ez a csodás filozófiai kérdés jelen helyzetben értelmét is veszítette.
- Nem akarlak zavarni, csak nem találom a barátaimat – igyekeztem pont annyira hangosan beszélni, hogy minden szavamat érthesse a hangos zene ellenére is – Nem láttad véletlenül őket? Isát, meg egy nagyon magas, kínai srácot. Esküszöm felszívódtak, arra nincs más magyarázat, hogy miként tűnhetnek el így emberek.
Az ajkamba kellett harapnom, nehogy közöljem vele azt az elméletemet is, hogy minden bizonnyal a földönkívüliek rabolják el így az embereket, és talán hasonló merényletet követtek el a két személy ellen is, akivel ide érkeztem.
- Nem baj, ha egy kicsit ide ülök? – meg sem vártam a válaszát, egyszerűen megkapaszkodtam a pultban, hogy fel tudjam tornászni magam a magas ülőalkalmatosságra. Könnyebben ment, mint ahogy elképzeltem, és szerencsére a bugyim is rejtve maradt a klubba látogatók – meg leginkább az egyik barátnőm exe – tekintete elől – Ashley nincs velünk, nem kell tartanod, hogy összefutsz vele itt. Egyébként én nem igazán tudom, hogy mi történt közöttetek, de nem utállak, meg semmi.
Igyekeztem egy egészen bizalmas mosolyt is megejteni az irányába, aztán egyszerűen rányúltam az itallapra, amit a pult végében helyeztek el, és szemlélni kezdtem annak a felhozatalát. Ha nem kérek magamnak még egy kört, ez az egész csak kínosabb lesz. Talán butaság ilyesmit elkövetni, de a legjobb lenne, ha ezekre a dolgokra holnap nem is emlékeznék.