- Hmm, szerinted, tetszeni fog neki? - Nézek érdeklődéssel Benjire, aki megint beharapja a szája szélét izgatottságában. Az események egyik következménye, részben, hogy végül elköltöztem a lakásból. Egy ideje tervezem, hogy házba költözök át. Egyre nehezebben viselem az emberi zajokat és végül úgy döntöttem, ideje kertes területre költözni, olyanba, ahol nem egymásba bukkanunk. Még fogalmam sincs, hogyan fogom tudni fennartani, a ház renoválása el fog tartani egy ideig, elég romos, s csak egy részét sikerült még megjavíttatni az elmúlt pár hétben, hogy ideköltözhessek. A többit, ahogy alakul, lévén a kezelések elég sokat felemesztéttetek a családi kasszából, nem csak a megtakarításaimból. A lakás eladása némileg segített.
A kert romokban, ám elég nagy, hogy legyen elég terem, s hogy a szomszédok zaja és szeme elkerüljön.
Hela részére megadtam az új címet, s már tegnap óta a házba költöztem végleg, főként azért, hogy átmelegítsem a már kész helyiségeket, noha elég szűkös, egy tánchoz bőven elég lesz.
Először azt terveztem, hogy elmegyünk valahová, ám számomra a tömeg még mindig a nem legjobb megoldás volt, és azt sem szeretném, ha Hela zavarban lenne abban, hogy még nehezen megy számára a mozgás. És eléggé emlékeztetné a munkára, Így úgy gondoltam, szerény házavatónak tökéletes lenne a táncmulatságunk, amit akkor hagyunk abba, amikor szeretnénk, s akkor folytatjuk, mikor akarjuk. Megkérdeztem előtte, mennyire lenne kedve így ropni, legfőképpen, hogy egészen biztos vagyok abban, le fogom tarolni a lábát.
Kint vártam, a ház előtt, s megpillantva, elé sietek.
- A kert nem egy nagy látnivaló, még, de ne aggódj, kismanók és indák nem fognak közénk és a ház közé állni. Hacsak Benji nem – mosolyogva üdvözlöm, Benji a bejárat mellől legyezgeti a farkát,  még új neki a ház, s úgy véli, hogy majd egyszer hazamegyünk.
- Kíváncsi leszek – pillantok végig rajta. - hogy a táncmulatság után is ilyen délcegen állunk-e majd – kinyitom számára az ajtót, Benji berobog és úgy várakozik ránk.
- Még nincs minden készen, ám lakni már lehet benne. És úgy alakítottam ki, hogy már táncolni is – segítem le a kabátját, majd vezetem a nappaliba.
- Hogy van a kis pelyhes? - Utalok a kiscicára, s mivel akkor tudtam, ez elég meglepi, a doboz nem véletlenül volt akkora. Magában rejtett egy kis alvókosarat, és egy réteg lap alatt volt elég étel neki, jó pár napra, tejjel együtt.
- És te? - Nézek rá kutatón, ám nem kívánom elrontani a hangulatot, így továbblendülök. - A táncra? De előbb... mit kívánsz inni?
Még mindig aggódok érte. És az, hogy kevesebbet látom, ébresztett rá, mennyire is fontossá vált az életemben. Tudom, hogy meg fogunk ezzel birkózni, most még viszont a hiányérzetem még inkább növekszik.