One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága


Kérnénk mindenkit, hogy a könnyebb átláthatóság kedvéért csak rövidebb OOC üzengetésre szorítkozzunk ezen a felületen, a személyesebb hangvételű vagy IC üzenetekhez pedig használjuk a nagy chatet vagy a PM-et.
Új posztok
hozzászólások



Bradley Carter

Now you're just somebody that I used to know EmptyMillie Crawford
Today at 1:50 am



Almost 10 year. Holly shit!

Now you're just somebody that I used to know EmptyPatrick Byers
Yesterday at 11:24 pm



I know it's accident, not your fault | Rora & Kai

Now you're just somebody that I used to know EmptyAurora Cabot
Yesterday at 10:47 pm



Amphitria

Now you're just somebody that I used to know EmptyVendég
Yesterday at 9:45 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Now you're just somebody that I used to know EmptyBradley Carter
Yesterday at 7:07 pm



Vladislav D. Antonov

Now you're just somebody that I used to know EmptyVladislav D. Antonov
Yesterday at 6:06 pm



Joon & Karin

Now you're just somebody that I used to know EmptySon Hyun Joon
Yesterday at 4:38 pm



Játékpartner keresõ

Now you're just somebody that I used to know EmptyTate Dawson
Yesterday at 3:13 pm



Karaoke party - Milo & Mia

Now you're just somebody that I used to know EmptyMilo Richards
Yesterday at 2:23 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 19 16
Diákok 31 27
Törvényszegők 10 18
Bűnüldözés 8 16
Hivatal 9 8
Üzlet 20 17
Oktatás 7 8
Munkások 22 16
Egészségügy 15 18
Összesen 141 144
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (106 fő) Hétf. Feb. 15, 2021 11:58 pm-kor volt itt.
Discord
csatlakozz hozzánk!


Regisztráláskor felhasználónévnek a karakteretek nevét/becenevét használjátok. Köszönjük. :)

Share
 

 Now you're just somebody that I used to know

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Now you're just somebody that I used to know   Now you're just somebody that I used to know EmptySzer. Feb. 24, 2021 9:53 pm

Hugo & Andrii

But you didn't have to cut me off. Make out like it never happened and that we were nothing. And I don't even need your love, but you treat me like a stranger and that feels so rough...

Hogy lett az életem ekkora rakás, bűzölgő trágyakupac? Ezen filozofálgattam, miközben ABBA slágerek szóltak a kocsim rádiójából, és anyámék puccos kúriája lassan feltűnt a láthatáron. Régen annyira rendben volt minden. Volt egy barátom. Igaz, félig-meddig az utcáról szedtem össze, de biztos voltam az érzéseimben. Volt egy saját helyünk. Volt egy biztos munkám, bőséges mennyiségű önbizalmam és szebbnél szebb jövőképem. Most egy idegesítő exem van, egy idegesítő lakótársam és egy idegesítő munkám, és mindhármójukról idegesítően sokat gondoskodom, meg gondolkodom, az önbizalmam meg valahogy szépen lassan elpárolgott a csilivili páncélréteg alatt, amit magamra építettem. Jövőkép? Pfff.
És akkor apám közli, hogy felhívja Hugót, mert valami gáz van a kocsijával. Mintha nekem az olyan jól sült volna el... Meg aztán miért pont Hugót? Ő az egyetlen épkézláb autószerelő a városban? Egyébként könnyen lehet. A munkáját mindig is tisztességesen elvégezte - bármelyik munkájáról is legyen szó.
Tessék, itt sincs velem, a legutóbbi borzasztóan kínos és szimplán borzasztó találkánk óta még csak egyetlen telepatikus gondolatot sem váltottunk és már magamban is sértegetem. Mi a fene baj van velem?
- És nem vagy hajlandó egész New Yorkban bárki máshoz fordulni? - kérdeztem a telefonba, és apám fukar "nem, nem fizetek meg mást" határozottsága hallatán nagyot sóhajtva átdörgöltem az orrom. - Hagyd, ránézek én.
- Te. - szólt bele egy kételkedő és nagyon is lefitymáló hang a beszélgetésünkbe. Fel sem kellett ismernem a hangját, hogy tudjam, anya az.
- Azt mondtad, lemerült az aksi. Azt én is meg tudom állapítani. - Azt reméltem, elég hangosan forgatom a szemem, hogy ők is meghallják a vonal túlsó felén és elszégyelljék magukat, amiért azt hiszik, Hugo mellett nem tanultam meg, hogyan kell felnyitni egy kocsi motorháztetejét. - Ne hívjátok fel, átugrom délután.
- Jól van, szívem - Anya ennyivel rám hagyta, de hallottam, hogy már a telefonkönyvben lapoz az "autószerelő" címszónál...
Mindenki ilyen támogató családot érdemel.
Úgyhogy egy szép, napsütéses szabadnapomon autóba ültem és átkocsikáztam Staten Islandre, leparkoltam a háznál és végighallgattam anyám húsz perces monológját a konyhában arról, hogy ez az új, növényi alapú tejmárka, amit mostanában iszik, miféle csodákat művel a bőrével. Aztán apám befutott azzal a címszóval, hogy megjött Hugo és átvezette őt a garázsba.
- Mondtam, hogy... Agghhh!
- Hova-hova, fiatalember?
Anyám elkapott, mielőtt kifordultam volna a konyhából. Morcos pillantásomból valószínűleg annyit leszűrhetett, őket hova küldeném szívem szerint, de azért hozzátettem, hogy nyilván haza.
- Nem fogsz kisurranni innét, mint valami olcsó cafka, aki felcsinálta, aztán megcsalta és otthagyta élete szerelmét. Nem cafkát neveltünk apáddal. Odamész és köszönsz neki.
- De anya... - Nagyon szerettem volna tisztázni vele, hogy három évtizeddel a hátam mögött igazán kinőttem már abból, hogy kalózkapitányt játszva az életemet kormányozgassa. Anya azonban letette a mandulatejjel felöntött kávéját a kezéből a pultra és parancsolón a spájz felé mutatott, de gyanítottam, nem azt várta tőlem, hogy beüljek a befőttek és savanyúságok közé, hanem a garázsra célzott. Úgyhogy, ezúttal nagyon is látható módon a szememet forgatva visszagyűrtem a zsebembe a slusszkulcsot és dühösen megindultam a garázs felé. Ha nem ismertem volna ilyen jól a szüleimet, gyanakodni kezdtem volna, hogy ezt az egészet aljas mód kitervelték ellenünk.
A duzzogást lassan felváltja valami újszerű idegenkedés és idegesség, ahogy elérek a garázshoz. Az ajtó előtt még egy mély levegőt is vennem kell, mielőtt emlékeztetném magam, hogy egyébként itthon vagyok és közvetett módon az én pénzem folyik Hugo zsebébe, tehát minden lehetséges értelemben felette állok - ez a gondolat pedig elönt annyi önbizalommal, hogy benyissak hozzá.
- - nyögök oda valami köszönésfélét, a tekintetem magabiztosságtól duzzadva a talajon járatva, hogy véletlenül se kelljen közvetlenül ránéznem, de azt be tudjam lőni, merre van és mit csinál éppen.
- Nem tudtam, hogy itt vagy - kezdek el rögtön szabadkozni. - De anyám rám parancsolt, hogy köszönjek be, szóval... - Míg azon töprengek, mi lehetne a legideillőbb köszönési forma, ami kicsivel több a "hé"-nél, végre veszem a bátorságot annyira, hogy felnézzek rá. Nem szívesen settenkedem közelebb, de amikor végre sikerül rászánnom magam, tényleg úgy érzem magam, mint egy olcsó cafka. Nyilván az első, amin megakad a tekintetem, a feneke, ahogy a motorháztető felett pucsít. Viszont ahogy megfordul...
- Mi az ördög történt veled? - Túlságosan jól ismerem a jeleket az arcán ahhoz, hogy egyetlen pillantásból eltévesszem. Mire észbe kapok, már át is szeltem köztünk a távolságot, ujjaim pedig idegesen az állára kulcsolódnak, hogy jobban szemügyre vehessem a sérülései nyomát.
- Ki tette ezt? - Engem is meglep, mennyi harag és gyűlölet árad a hangomból.

hmpf |

Andrii Vasylyk
Sport
Play by :
Mikkel Jensen
Kor :
30
Foglalkozás :
önvédelem-oktató
Hozzászólások száma :
24

Now you're just somebody that I used to know Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Now you're just somebody that I used to know   Now you're just somebody that I used to know EmptyPént. Feb. 19, 2021 1:45 pm


Now and then I think of when we were together, like when you said you felt so happy you could die. Told myself that you were right for me, but felt so lonely in you company.
But that was love and it's an ache
I still remember
Nem mondhatnám, hogy rossz viszonyt ápoltam volt anyósomékkal, de mióta a fiacskájuk kidobott, mint azt a bizonyos macskát... szóval, igen, tudjuk. Azóta nem láttam őket, nem is igazán beszéltünk. Az apja pár hónappal ezelőtt felhívott valami olajcsere végett, de nem igazán firtatta az öntörvényű, beképzelt fia körüli, éppen aktuális drámákat. Elhozta a verdát a műhelybe, odaadta Diegonak a kulcsokat -ő vette át helyettem a kocsit, aznapra valami halaszthatatlan intézni valóm akadt-, két nap alatt helyrepofoztunk rajta mindent, majd érte jött és elvitte. Merővéletlenségből aznap pont nem dolgoztam. Sajnos.
Ameddig együtt is voltunk, alig néhányszor találkoztam velük. Akadtak napok, amikor úgy méregettek, mint a véres kést, egyértelműen éreztették, nemkívánatos személy vagyok a számukra. Soha nem találtam meg a miértekre a választ. A bőrszínem? A származásom, vagy az anyagi helyzetem, ami még húsz év múlva sem fogja tudni felvenni a lépést a meglehetősen biztos egzisztenciájukkal? Jobb napokon az apja megkínált egy kupicával valami hazai kerítésszaggatóból, az anyja kávét, süteményeket tukmált rám, órákig taglalva Andrii gyerekkori csínytevéseit. Soha nem tudtam egyértelműen eldönteni, milyen szerep jutott nekem, a nincstelen mexikói srácnak a Vasylyk família puccos életében. Nem mondanám magam egy túlagyalós típusnak, de amikor megszólalt a mobilom, hirtelen úgy éreztem, mint akit gyomorszájon küldtek. Nem indul a kocsi, lehet, hogy lemerült az aksi, de nem ért hozzá, viszont szüksége lenne a járgányra, minél hamarabb meg kellene csinálni. Ígéri, meghálálja.
A felét sem fogtam fel abból, amit a vonal túlvégén az exem apja raccsolt azon a mulatságos, mégis iszonyúan szerethető, ukrán akcentusán.
-Mierda! De rohadtul fáj a fejem... - A konyhaasztalnál ülve, rosszallóan kinézek oldalra a kezemben tartott tükör mögül. Úgy terveztem, hogy korán elindulok. Minél hamarabb túlesek az egészen, annál hamarabb szabadulok, így többet nem kell kínos szitukba keverednem az ex anyósomékkal, aztán eszembe jutott, hogy Mamá egy hét haladékot adott arra, hogy megjavítsam a szifont a mosogatója alatt, és az az egy hét éppen ma telik le. Anyámmal pedig nem jó újat húzni.
-Én hiszem, hogy a másnaposságot azért találták ki, hogy legyen mivel megfizetnünk az előző éjszaka elkövetett összes ballépésünkért.
-iDios Míó! Muszáj neked már korán reggel ilyen idegesítően okoskodónak lenned? - Szám egyik sarka gúnyos félmosolyba rándul. Már amennyire a legutóbbi összetűzésemből megmaradt repedés ezt engedi. Hosszú, barna loboncában még fellelhető egy-egy, a buli tiszteletére begöndörített, gubancos tincs. Ártatlanságot sugárzó arcáról még nem mosta le azt a több réteg vakolatot, amit este felkent rá, így a megannyi fölösleges kence, festék egy összemosódott pacaként éktelenkedik jelenleg is az arcán.
-Úgy festesz, mint valami rém, ami most mászott elő a csatornából. - Sóhajtva mérem végig, majd fordulok vissza a tükörhöz, tovább bontogatva a szemöldökcsipesszel a rohadt ragasztó szélét, ami olybá tűnik, a szemöldökömön kívül a varrataimmal is örök szövetségre lépett.
-Haha! Valakire hasonlítanom kell. Nem tudod ki lehet az? - A tőle jól megszokott pimasz megnyilvánulásával dobja vissza a magas labdát, mialatt tölt magának egy kávét, amivel aztán leül velem szembe. Homlokát az asztallapon végigfektetett alkarjára támasztja, s mint valami kidobott, korcs kiskutya, akit kínoznak, nyüszíteni kezd. Igaz, hangjától a hideg ráz, mégis kárörvendően somolygok. Vigyorom akkor alakul csak át fájdalmas fintorrá, amikor elkezdem a csipesszel feltépni a ragasztót.
-Add már ide! Rossz nézni. - Megunva szerencsétlenkedésemet, kikapja a csipeszt a kezemből, székével közelebb húzódik, s az én mozdulataimnál lényegesen finomabban, nőiesebben kezdi piszkálni a ragasztót. Még így is fel-felszisszenek.
-Készülsz valahova? - Kérdése váratlanul ér. Ennyire egyértelmű lenne?
-Csak melózni. Van egy rakat verda a műhelyben, Diego nem győzi őket egyedül.
-Aha... melózni, mi? - Gyanakvóan összehúzza tengerkék szemeit, amikkel kellőképpen kitűnik az átlag dél-amerikai kinézetű lányok köréből.
-Azért van rajtad farmer, és fújtad be magad Armanival.
-Attól, mert melózni megyek, nem lehet rajtam farmer? És nem eredeti Armani. Arra nincs pénzem.
-Na és a Rolex, amit az ukrán, nagyképű királyfitól kaptál? Ne akard nekem bemesélni, hogy kocsiszereléshez elengedhetetlen kiegészítő. -
-Mi lenne haáááááá... - Nyomom ki a magas C-t még mielőtt befejezhetném a mondatot, a húgom meg csak ül velem szemben a széken, meglehetősen önelégült ábrázattal tartva fel a ragtapaszt, amit az imént kíméletlenül leszakított a képemről.
-Te nem vagy normális! - Dörzsölöm meg átkozódva, fájdalmas fintorral a varrataimat.
-Szívesen máskor is! - Pimaszul rám kacsint bögréjének pereme fölött. Itt az ideje komolyabban is elgondolkodnom azon, mégis hogyan zabolázhatnám meg a húgomat. Fáj még saját magamnak is belátnom, de elég megkésett gondolat ez részemről.
-Mondd meg mamának, hogy csak el volt valami dugulva a lefolyóban, de megoldottam. - Még egy utolsó fájdalmas simítás a szemöldököm vonalában húzódó, összevarrt seben, majd az asztallapra támaszkodva felállok, magamhoz veszem a kulcsaimat, igazítok egyet az órámon, összehúzom a bőrdzsekimet, és indulok. Jobban mondva, indulnék, ha a húgom nem szólna még egyszer utánam.
-Érezd jól magad a randin! - Sakk-matt híján nem szólok többet, inkább csak jelzésértékűen felmutatom neki egyik középső ujjamat.
Némi feszültség lesz úrrá rajtam, amint meglátom a Staten Island feliratú táblát. Ez már az a puccos környék, ahol egy magamfajtának semmi keresnivalója nincs. Mindezek ellenére célirányosan tartok a megfelelő utca, majd a megfelelő ház felé. A célhoz érve leállítom a motort, de még nem szállok le róla. Idegesen dobolok ujjaimmal a combomon, térdem nyughatatlan pattog fel, s alá. Legutóbbi információim szerint nem költözött haza a szakítás után. Úgy hallottam, valami rezidens lánnyal osztoznak a lakáson, amit bérel. Őszintén szólva, fogalmam sincs mire számítottam. Hogy majd összetörik és hazaköltözik anyuciékhoz? Nem, ő pont az az ember, akit nem ebből a fából faragtak. De még csak hasonlóból sem. Azt se tudom miért pörgök ezen. Semmi közöm már hozzá, mint ahogyan a szülei kocsijának sem. Nem ebéd meghívásra jöttem. Csak megnézem a járgányt és már húzok is. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal nyugtatom magam, miközben elindulok. Be se kell mutatkoznom, csöngetés után automatikusan nyílik is a kapu, ezzel zöld utat adva. Az ajtó előtt állva, azért már jóval idegesebben tördelem az ujjaimat. Amint az apja kinyitja előttem, majd egy kimért, határozott kézfogást követően beljebb invitál, szinte azonnal rám tör a nosztalgia. A kegyetlen fajta. Ami elég erősen fojtogatja a torkod ahhoz, hogy fájjon, de még pont ne fulladhass meg. Legnagyobb döbbenetemre mind a ketten rokonszenvesen fogadnak. Talán csak azért, mert tudják mi a tét. A hatalmas, előkelő nappaliban szinte semmi sem változott. A pianínó még mindig ott van a kandalló mellett, amiben most is halkan ropog a tűz. A falakon megfizethetetlenül drága, híres festmények lógnak, Andrii gyerekkori képei, sikereiért kapott oklevelek, még mindig büszkén ékesítik a kandalló tetejét. Az anyja sokat mesélt a múltról. Arról, hogy mennyire páratlanul jól tud játszani a zongorán, hogy mindig szorgalmazták, támogatták a tehetségét, és hogy mennyire el voltak keseredve, amikor a zene mellett inkább a sportot választotta. Az anyja legalábbis. Én meg állandóan tátott szájjal hallgattam a róla szóló történeteket. Ő általában rendre elhallgattatta a szüleit, mikor úgy érezte, már túl messzire mentek a fényezésével. Én ilyenkor többnyire megszorítottam a combját az asztal alatt, rosszabb napjaimon bokán rúgtam, mintegy finom jelzésként a tudtára adva, mennyire nem örülök neki, hogy tereli a témát. Ilyenkor általában rendszerint elkanyarodott a beszélgetés az én gyerekkorom, múltam irányába, és hát rohadt nehéz volt pillanatok alatt hihető hazugsággal előállnom. Azt mégsem mondhattam el, hogy az apám drogkereskedő volt, és az egész gyerekkorunk az ő mocskos bizniszei köré épült.
Ugyanazok az illatok, ugyanaz a különleges, családias atmoszféra, én pedig még mindig ugyanúgy nem illek ide, mint amikor együtt voltunk. A garázsba már jóval inkább. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, és egyedül maradok, megkönnyebbülök. Leveszem a dzsekimet, feltűröm a pulcsim ujját, majd a kocsihoz lépek, felnyitom a motorháztetőt, hogy megkezdhessem a kocsi alapos átvizsgálását.
megjegyzés vagy amit szeretnél |

Tristan H. Castillo
Munkások
Play by :
Alejandro Speitzer
Kor :
28
Foglalkozás :
Autószerelő, ex selyemfiú
Hozzászólások száma :
15

Now you're just somebody that I used to know Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Now you're just somebody that I used to know

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Staten Island :: Lakóhelyek :: Házak-
^
ˇ