YEP
elhivatott, erős akaratú, közvetlen és őszinte, hűséges, türelmes, megbízható, szabályokat is követő, rendszerező, szervező, lényeglátó, tisztaságmániás

Mindenre kíváncsi, figyel, tájékozódik, összehasonlít, különbségeket tesz, és zsigerből ellentmond vagy kételkedik. Éleslátásával sokszor fején találják a szöget. A precizitás, a pontosság és a szorgalmasság alapvető védjegye. Könnyedén és praktikusan képes megoldani minden problémát – szervez, intézkedik –, hiszen alapvetően megoldásokban gondolkodik. Amit maguktól elvár, az másoktól általában a minimum. Ha ezt a minimumszintet képes valaki felülmúlni, azt elismeri és ismerni akarja. Maximalista, és a hétköznapokban is remekül elboldogul. Fontos neki a rend, ami normál esetben azt jelenti, hogy mindenki tudja, mi a dolga, és csinálja. Előrelátó képességük sokszor idegesítő lehet mások számára.

NOPE
makacs, rugalmatlan, ítélkező, nehezen tud kikapcsolni, nehezen fejezi ki az érzéseit, szokatlan helyzeteket annyira nem bírja, szkeptikus, elfoglalt

Szabályrendszere sokszor merev, amin komoly érvelésekkel lehet csak rést ütni. A dicséretet szűken méri, de ha mégis elismerésüket fejezi ki, biztosak lehetünk őszinteségében. Sajátos humorérzéke van, kissé szarkasztikus ugyan, de ha a humoránál van, kicsit sem unalmas. Az irónia, kritikusság sem áll tőle távol. A tisztaságmánia, rendmánia és a munkamánia egy elkerülhetetlen szentháromság az életében. Rendkívül szigorú önmagához és másokhoz is mérten, amihez még párosul a rendszertelen életmód, a munka és a pihenés helytelen ritmusa is. A takarékoskodás és a spórolás nagymestere. Megtehetné, hogy nem egy leharcolt Forddal közlekedik. Lakhatna Manhattan városrészben is, de takarékoskodik, minden megkeresett centnek megvan a maga helye, nem költekezik feleslegesen.

A testét több heg és seb borítja, mint azt kellene. Csak egyszer nem figyelt eléggé, annak eredményeként amputálni kellett a bal kisujját a balesete következményeként. A haveri köre azóta mindig pinky swearrel köszönti, ő meg elküldi őket melegebb éghajlatra.
Rendőrdinasztia leszármazottja, épp ezért nagy port kavart az az elképzelése, hogy nem azt a szakmát és hivatást akarja ő maga is, ráadásul az apja olyan ügybe tenyerelt a kilencvenes évek elején, ami miatt tanúvédelmi programban kellett részt venniük. Kilenc éves kora óta senki nem hívta őt Davidnek, csak az apja, anyja és nővére.
1991. óta él New Yorkban a Carter család és azóta a nagyszüleit sem látogathatta meg, velük a mai napig levelezik, mert a rokonok túl idősek ahhoz, hogy a skype-ot használni tudják. Telefonálni szoktak még egymással, de a nagyijai kérésére orvosos macskakaparással ír nekik. Amit aztán teljes mértékben átírva nagy, nyomtatott betűkre vált, kínosan ügyelve minden amerikai szleng hiányára.
Az elmúlt tizennégy év márciusának tizennegyedik napján ott állt a Great Smoky Mountains Nemzeti park egyik hegygerincének lankáján, annál a már gazzal és vadvirágokkal benőtt hantjánál, ahol Vincent Bernard nyugodott névtelenül, elhagyatottan. Minden március 14-én elszívott egy jointot és elmondott egy olyan imát, amely a nyughatatlan lelkekért szólt. Nem azért, mert hitt volna ebben az egész marhaságban, de Vincent anyjának tartozott ennyivel. Elvette tőle a fiát, kioltotta az életét és a nőnek nem kellett arról tudnia, hogy WinWin aljas féreg volt, ezt a véleményét pedig azzal fejezte ki a bucka mellett állva, hogy a sliccét lehúzva lehugyozta az élettelen hantot.

Tizenévesen először még csak légpuska került a kezébe miután az apjának éveken át könyörgött azért, hogy hadd lőjön. Tizenhat évesen vitte az apja az első igazi vadászatra, ahol Lizzy, az angol véreb segítette őket.  A sajátjuk volt, olyan vadászkutya, aki hosszú kilométereken és órákon át képes volt követni a vérző vadat eltéveszthetetlen, hűséges nyomkövetőként. Csupán húsz éves volt, amikor a fegyvertartási engedélye mellé hivatásos vadászként jegyezték be őt, csakúgy, mint az apját. Évente jártak vadászidényben a vadállomány szaporulatát kordában tartani hivatalos keretek közt, mert szükséges volt, nem úgy, mint az Afrikában reneszánszát élő, elvetendő és megvetendő feketepiaci eladások miatti vadölés. Bradley nem kérkedik ezzel, az ismerősei közt is csak páran vannak tisztában azzal, hogy otthon több fegyvert is tart. Rendőrcsemeteként nem kellett volna megtanulnia szétszedni és összerakni a fegyvereket. Az apjának első körben el kellett volna tennie a szolgálati fegyverét, de ahelyett, hogy megtiltotta volna a fiának azt használni, ő volt az, aki először vitte el Bradet lőni. Ő volt az, aki megvette neki élete első vadászpuskáját és ő is volt az, aki a fiát választás elé állította: vagy lelövi azt a vadkant, vagy ha nem teszi meg, akkor ki kell beleznie. Könnyebb megölni valamit-valakit, mint megnyúzni és kibelezni, nem igaz?  Arról, hogy mi történt 2007.03.14-én a Tennessee és Észak-Karolina határán fekvő Great Smoky Mountains Nemzeti Parkjában pontosan Bradley Carteren kívül senki nem tudja.

• • • • •

Hallotta a halk pöfékelést, a ritmusa annak megegyezett a lélegzetvételeivel, de számára idegen volt a hang. Mintha valaki szinkronban szólt volna mellette. Hangfoszlányok, beszélgetések fülsértő zaja rezonált a hallójáratában, és ha ki is nyitotta a szemeit, nem fedezett fel alakokat, nem tudta az arcokat párosítani azok tulajdonosával. Látott színeket, de csak futólag, elmosódva, mintha Edvard Munch Sikolyának lenyomata volna mindenki. Hallotta a felesége aggódó kérdéseit, de reagálni nem tudott rá. Hallotta azt is, hogy mikor törtek fel belőle a könnyek, de csak napokkal később, a mesterséges kómából felélesztve tudatosult benne mindaz, ami történt vele - a balesetben megrepedt két bordája, a totálkáros autó pedig csak a legkisebb gondja lett a Carter családnak.

- Carter! - Johnny üvöltése tört utat magának túlharsogva a gépek zajait is. A gerenda szálkás volt, a fa pedig olyan göcsörtös, hogy bukfencezni lehetett volna rajta. Ez is egy szar választás volt és hiába mondta a megbízónak, hogy nem fog tudni vele dolgozni, nem hallgattak rá. Ahelyett, hogy a hárson dolgozott volna, a vadgesztenyével szívott, de nagyon durván. Kétszer már fel kellett állnia, hogy levegőzzön. Kétszer ment ki az épület elé, hogy a dohány füstjét letüdőzze és csak kétszer gondolt arra, hogy inkább lehúz két abszintot, mintsem mosolyogva kezdjen bármit is azzal a fával odabent, ami várt rá. Határidőre kellett végeznie, ráadásul a pácolással is gondjai lesznek, mert nem volt mindegy, hogy mit ken fel rá, hogy milyen anyagokkal dolgozik. Azt szerette a legjobban a munkájában, hogy a fák beszéltek hozzá. Tudta, melyikhez hogyan érhetett hozzá, melyik hol hasadt és repedt úgy, ahogy azt ő is akarta volna. Tudta, hogy melyik fafajta mire a legjobb, hol a leghasznosabb. - Hé, Kisujj! - Johnny vigyorára Bradleynek megcsúszott a kezében az ékvéső, mélyen beágyazódva a fába. Gyűlölte, ha basztatták, de ki nem utálta ezt?
- Lehet errefelé kószál Arya is. Szóljak neki? - nézett körbe, mert ha nem a pinky swear volt a menő a faszkalapok közt, akkor szerették még Petyr Baelishnek hívni. Nem meglepő, hogy Brad nem volt odáig a plágiumokért.
- Nem kössz. Egyszer már majdnem meghaltál, nem akarok még egyszer álláshirdetést feladni, ha netalántán végleges lenne az elföldelésed.
- Rettentő kedves vagy. Mit akarsz?
- Mondták már. Fasza ez az éger..
- Vadgesztenye.
- Mindegy. Szóval ez a vadgesztenye. Mrs. Floyd úgy döntött, hogy pácolt tölgyet szeretne a konyhaszigetéhez, olyan márványlappal, ami azt jelzi, hogy igazi, de mégsem.
- Ezen kívül még azt is? - mert hogy a vitrin szekrényének ajtajain dolgozott Bradley. Mrs. Floyd olyan megoldásokat akart, amit addig még sehol nem látott, egyetlen feltörekvő, nyolcvanas évekbeli barátnőjénél sem, akik azt gondolták, hogy a pénzért odaadom a testem akció keretein belül a Wall Street farkasait kapták el. Az igazság az volt, hogy azok a felszarvazott fajankók ázott rókákra hasonlítottak inkább.
- Igen. Nem rég volt a hagyatéki tárgyalás az ura után, kissé többet örökölt, mint amire számított. Nem akart részletekbe menően beavatni a pénzügyi helyzetébe, de kuncogva biztosított arról, ha kész lesz a házuk teljes felújítása, a Bahamákon fogja süttetni mind az ötvenkét évét - forgatta meg a szemeit Johnny, mintegy jelezve, hogy bizony az elhunyt férj már jócskán túl volt a kilencvenen is.
- Éljen a szerelem. Miket beszéltél meg vele? Mire van még szüksége?
- Ne fájjon a fejed! Beszéltem már Redneckkel, övé lesz a konyhasziget, Val pedig majd rááll a fácánra.
- Fácán?
- Ja, azt is kért. Múltkor Valtól fekete medvét kértek, tudod - Bradley elvigyorodott. Az a szemét egy kisebb Mercedes árát kapta azért az állatért, de meg is érdemelte. A medvével nagyjából három hónapig dolgozott, de bestiálisra sikeredett. Pöpec munka volt. Úgy pózolt a képeken az alkotásával, mintha legalább az Oscar szobrot zsebelte volna be.
- Azóta háromszor volt már nálam inni. Most már legalább gólem nagyságúnak állítja be azt - nevetett fel, Johnny csatlakozott hozzá. Tíz perc múlva már ott sem volt, Brad viszont a vésővel dolgozott ég legalább négy órán keresztül. Csak minden huszadik percben átkozta el Mrs. Abigail Floydot. Még akkor is, ha jó bőr volt.

• • • • •

Benny Carter a négy évesek bölcsességével lépkedett át a faforgácsokon és a szögeken, amik a padlót terítették be. Kezében Mr. Nyúl, a plüsskutya foglalt helyet. Annak füle félig rágott, félig nyálas, de leginkább nyúzott volt. Bradley eleinte kitiltotta a kisöreget a műhelyből, Benny pedig azon alkalmak után nem is szólt az apjához legalább egy hétig. Nem mintha tudott volna számolni, de az ötujjas mondóka negyedik ujjánál járt mindig, amikor meg kellett volna sütni azt, amit lelőttek. Brad mindig biztosította róla, hogy most már nagyon régóta nem beszéltek, ideje lenne megenni a vadat és túljutni a különbségeken - rendszerint az az egy hét fújás két-három óra csendet jelentett. Persze Benny minden egyes kedvenc műsorát kommentálta közben és ha ő beszélhetett is, az apját intette csendre. Ez volt rendszerint a büntetés. Bradley belement a játékba, mert addig is a közelében tudhatta a fiát.

Sokadik alkalommal nézett rá az óra lapjára, a másodpercek peregtek, szokásához híven mindig a megbeszélt időpont előtt húsz perccel már a kávézóban ült, egy espresso felett, előtte az asztalon pedig a New York Times kiterítve valahol a sportrovatoknál. Az átigazolási idény volt a legtöbb labdajátékos csapatnál, ami nagyon izgalmasra sikeredett, rengeteg pénz mozgott ebben az egészben, pont emiatt is fogadott újra és újra. Sokszor nyert, és talán kevesebb alkalommal veszített.
Maeve késett. Már megint, ahogy a fia is ezáltal. A volt felesége nem egyszer játszotta már az ígéretét, miszerint Brad kapja meg a gyerkőcöt. A bírósági végzés alapján a felügyeleti joguk 50-50%, ezzel szemben a férj jó, ha harmincban láthatta a saját gyerekét, aki fele részben az övé volt genetikailag és mert öt évvel ezelőtt jó néhány erotikától fűtött éjjelt töltöttek együtt (nem a gyerekkel). Ezekkel a húzásaival Maeve szépen lassan kezdte azt elérni, hogy Bradley ne szeretettel gondoljon a nőre, hanem lesajnálással, idegesen és baszdmegolva. Feloldotta a képernyőt. Kikereste az ex Mrs. Carter nevet a telefonkönyvből, megnyomta a hívás gombot, a csengés viszont túlságosan is hosszúra nyúlt, amíg a hangposta be nem jelentkezett a nő csicsergő hangjával, háttérben Benny őrült(en aranyos) kacagásával. Hetente változtatta, mint más az ágyneműhuzatát.
- Maeve, hadd ne kelljen emlékeztetnem téged arra, hogy már megint hol a picsában vagy?! Ben még mindig az én fiam is, te meg baszol jönni, baszol megjelenni és kurvára unom már ezt. Mi a lófaszt kellene csinálnom? Ellopni a saját gyerekem, csak hogy végre láthassam őt? Hogy beszéljek vele? Mégis mi a szart vársz tőlem? - elhaladt mellette a pincérnő, kényszeredett, nyugodt-vagyok-kurvára mosolyt erőltetett magára. Fele sem volt igaz. - Hívj fel légyszíves, beszéljük ezt át, mert ez nagyon nincs így jól. És ha még egyszer eljátszod ezt, akkor keríts magadnak egy rohadt jó ügyvédet, mert még azt a kibaszott bugyidat is letépem rólad a bíróságon, megértetted? És nem érdekel Clint, meg ne próbálj fenyegetni vele, leszarom, hogy akkora, mint egy hegy - zárta le azt a csevejt, amit nem akart ma megejteni itt és most. Főleg nem a hangpostával.