New York a szülőhelyem, az a város, ahol igazán otthonosan kellene mozognom, most mégis minden idegen és furcsa. A repülőtéri transzfert mellőzve taxiba ugrottam és hazáig azon aggódtam, hogyan fogok reagálni, ha viszontlátom a bátyámat, vagyis Morgant, mert a nagyvilág előtt testvérek vagyunk, csak az én észjárásom kalandozik el ama bizonyos tizennyolcas karikát igénylő gondolatok felé. Régen volt, hogy mi ketten egymásnak estünk volna, neki jól ment a tartózkodás, nekem meg az idegösszeomlás, ha a közelembe került. Az elmúlt pár hónapom maga volt a káosz, miután bedőltem annak a fajankónak és ugye meg is fáztam, na akkor baszhattam már a fogamzásgátló jótékony hatását is. A terhességem ténye éppen annyira lepett meg, mint az a tudat, hogy semmit sem érzek Duncan iránt. A szerelmi vallomása derült égből villámcsapásként ért, és a nyúlcipő felhúzása jobban imponált, mintsem szembenézzek a valósággal. Mikor voltam szerelmes? Tudtam egyáltalán ennek a szónak az értelmét? Sosem ragaszkodtam erősen másokhoz, apa és anya válása után valahogyan kicsúszott a lábam alól a talaj, és féltem elköteleződni. Tartottam attól, hogyha valakinek teljesen átadom magam, akkor semmibe fogja venni az érzéseimet és otthagy az összetört szívemmel, ahogyan a szüleim is tették, bár a józan eszem mást diktált. Apa egyáltalán nem baj, ha már nem az életem része. Megvoltak a maga keresztjei, a kapcsolatunk sohasem volt rózsás. Annyira elterelődik a figyelmem, hogy az előttem elhaladó város képe sem köt le. A borravalót jócskán megtoldom, hogy éppen a lakóépület előtt áll meg a sofőr. Látom az arcán a kiszállás pillanatában, hogy felismert, szóval igyekszem minél hamarabb ajtón belül kerülni. A láthatatlanság köde hiányzik az életemből, de anya megállás nélkül zargat messengeren, hogy mikor érek haza, és mikor megyek át hozzájuk. A hátam közepére kívánom a családi vacsorát, de nem sokáig húzhatom az elkerülését, különben a végén azt hiszi, hogy titkolózom előtte. Ami valójában így is van, de erről a bennem növekvő valamiről senkinek sem kell tudnia, főleg nem a testvéremnek. A bőröndömmel felküzdök a második emeletre, hogy aztán egy határozott mozdulattal a bejutás után a hálóba lökjem be, mert szólít a mosdó. Gyűlölöm a repülés utóhatását, de az is lehet, hogy nem kellett volna megennem az utolsó zacskó mogyorót. A végeredmény némileg fehér arc, meg összegyűrt póló…igen nem árt betennem egy mosást, aztán leesik, hogy nem értek a géphez. Anya számtalanszor mutogatta már el, hogy melyik gombbal indítom be, hova kell adagolnom az öblítőt és a mosószert, de sosem jegyeztem meg, vagy nem tartottam fontosnak. A közeli baráti köröm tudja, hogy minden áldott alkalommal új fehérneműt húzok, és sajnos kezdek rászokni a ruháknál is erre a káros szenvedélyemre. A bankszámlámon meglátszik a visszaesés, már csak ha a legutóbbi egyenlegértesítőt lesném meg, de az elmúlt három borítékot fel sem bontottam. Nem emlékszem pontosan, hogy hány órát beszéltem meg Morgannal, de jobb ötlet híján zenét kapcsolok és az ablak előtt öltözöm át. Tanácstalanul állok a találkozó előtt, mert ugye ott van bennem a kisördög, de miért ne kezelhetném lazán? Nem fogja kicsípni magát, ha átjön hozzám, ezért megengedhetem magamnak, hogy egy szürke legginsbe bújjak bele, mellé a vörös csipkés melltartó…és az inge. Szeretem az orra alá dörgölni, hogy bizony megőriztem néhány ruhadarabját, melyet szívesen hordok is. A végeredmény lezseren szexi a félig feltűzött hajammal. A csengő hallatán a fürdőbe rohanok még a nyitás előtt.
- Egy pillanat. – az inget direkt nem gombolom be, még az arcomat is megcsipkedem két oldalt, hogy legyen valami színem, aztán mosolyogva sasszézok át a konyhába. Illetlenség megváratni, de hiányzik valami…szóval kitöltök egy kis bort, aztán az üveget a konyhapulton hagyva megyek ajtót nyitni. Szinte feltépem, és mikor meglátom…megint jön az a hangyás érzet a hátamon és a mellkasom közepén.
- Sziaaa… - ellépek az útjából, de azon nyomban ki is szúrom a kávét. – Tudod, hogy mi a belépő hozzám. – mosolyodom el, aztán becsukom a háta mögött az ajtót. – Azt gondoltam mást fogunk inni. – mutatom a kezemben lévő vöröset. Ki mondta, hogy terhesen nem szabad alkoholizálni?

Duncan és én egy reklámfotózáson ismerkedtünk meg. Azonnal kiszúrt magának, ahogyan én is őt. A filmekben szokott lenni az a lassú jelenet, amikor a két főszereplő egymásra néz, de a szikrák és a filmes effektek nélkül maximum a gyomromban éreztem egy kis bizsergést az átható búzakék íriszei miatt. A barátját kísérte el, így első körben azt hittem róla, hogy meleg, már csak abból kiindulva, hogy pofátlanul helyesnek tituláltam. Dun az a kategória, aki után nemcsak a nők, de a férfiak is megfordulnak az utcán és adta volna a helyzet, hogy egy szakmában mozgolódunk, de mint később kiderült…színész. Meg kellett volna lepnie, hogy a filmiparban jeleskedik és nem a modell szakmában? Korántsem tulajdonítottam neki nagy feneket, mert tőlem az atya úristen is lehetett volna, ha a kölcsönös szimpátia feléledt. A vadászösztönöm hamvaiból támadt fel, igencsak ellaposodott akkoriban a kapcsolatom és jobb ötlet híján már máshova kacsintgattam. A hűség mintaszobrát nem rólam mintázták, vagy ahogyan anyukám fogalmazott volna: Cress még nem találkoztál azzal a fiúval, akiért megdobbanna a szíved. Valamennyi igazságtartalma volt ennek a mondatnak, csak abban nem voltam biztos, hogy nem találkoztam a nagy Ő-vel. A barátnőimmel sokat viccelődtünk azon, hogy valóban könnyebb leütni a billentyűzeten azt a bizonyos betűt, mint megtalálni a valóságban megfelelő férfit. Morgan nyolc évvel ezelőtt összezavarta a fejemet, és azt hittem, hogy amit iránta érzek az valami több…de mégsem mondhattam igent arra az együttlétre, akkor még nem. Ellenálltam a kísértésnek, de azóta is magamat okolom, hogy nem mentem bele, mert legalább már túl lennénk rajta, és egyikünk sem vágyódna a másik után. Bemagyaráztam magamnak, hogy azért voltam ideges az elmúlt nyolc évben, mert nem bújhattam vele egy ágyba, az már más kérdés, hogy akkor szembejött volna a többi kérdés is. Miért voltam féltékeny az összes létező barátnőjére, miért nem bírtam elviselni, hogy távol volt tőlem? A testiség hiánya nem okoz ekkora káoszt, de bennem azóta is csak a kérdőjelek gyűlnek mind a mellett, hogy sóvárgok a társasága után. Megint nála kötöttem ki fejben, amikor a mostani fejfájásom igazi oka Duncan. A körítés nem érdekelt, hogy van-e barátnője, kutyája, macskája, amikor igent mondtam a koktélos meghívására. Bármelyik kollegina a karjai közé szaladt volna, de én szerettem játszani az elérhetetlent, ezért az első este nem engedtem neki semmit. Becsíptem, de a helyén kezeltem a szexuális frusztrációmat, és büszkén csapta be előtte az ajtót, mielőtt megcsókolhatott volna. A végeredmény másnap egy tucat fehérrózsa és egy vacsorameghívás volt. Nem sokáig kérettem magamat, aztán beadtam a derekamat és a harmadik találkozón egymásnak estünk. A mindennapjaim részévé vált, mindent sikerült elfeledtetnie velem, átmenetileg még Morgant is. Tudtam, hogy a legújabb filmén dolgozik, nem zaklattam, pedig megtehettem volna, helyette mással ütöttem el az időt…és akkor kezdődtek a bonyodalmak is. Túlságosan elmerengek és csak akkor eszmélek fel, amikor lassan két perce várakoztatom a testvéremet. Khm…az más dolog, hogy a kedvéért öltöztem fel hiányosan, és lendültem bele az ivászatba is, bár csak néhány kortyot engedtem le a torkomon. Szelíden sasszézok oda az ajtóhoz és tárom ki előtte. A stílusa mit sem változott az elmúlt hónapokban. Határozottan legeltetem rajta a szemeimet a várakozás időtartama alatt, és állok félre, hogy be tudjon jönni az előszobába.
- Igazán kedves vagy, de jobb hallani, hogy még nem kopott meg a szépségem, ha már ebből élek. – tartom oda az arcomat a két puszi elfogadása érdekében, bár a kezemben nem túl stabilan áll a pohár és annak vöröses tartalma az üdvözlés alatt. A tekintetem a két lattéra fut, most nem igazán van hangulatom a kávéhoz, de reggel bízom benne, hogy nem fogom kidobni a taccsot, ha beleiszok. A rosszullétek nem kerültek el, és ez pont kapóra jött, hogy szabadságoljam magamat.
- Tudok adni sört, de mással nem szolgálhatok, én is nemrég értem haza a repülőtérről, nem volt időm bevásárolni. – ha lett volna, akkor sem a szupermarketben kötöttem volna ki, hanem a ruhaboltban, de ez más kérdés. A másik kezén függő táskára pillantok futólag, amikor közli velem, hogy hozott ajándékot.
- Tudod, hogy meg is sértődtem volna, ha nem lepsz meg valamivel. – incselkedem vele és útközben a kinti komódra helyezem le a poharamat, hogy átvegyem tőle és belenézzek. Azonnal kiszúrom, hogy mi az és olyan örömteli mosoly költözik az ajkaimra, mellyel már régen ajándékoztam meg bárkit is.
- Tudtam, hogy ismersz. – a mellemhez szorítom és máris elkezdek hátrálni a konyha felé.
- A páros repjegyeket is várom, de most Milánóban is hideg van, ami azt illeti nem New York, de azért nem is annyira kellemes. – fintorodom el és a hűtő felé veszem az irányt, miközben a vállam felett pillantok hátra.
- Ezen könnyen segíthetünk. – kacsintok rá, miközben a hűtő fogantyújához nyúlok és kitárva be is hajolok, hogy kiemeljem az egyik dobozos sört, de ügyelek rá, hogy a fenekem a kellő szögben látszódjon, és úgy válaszoljak neki, hogy terepszemlét tudjon tartani.
- Az igazság az, hogy kivettem egy kis szabadságot, és még nem tudom, hogy meddig maradok. Véget ért az egyik fotózásom és itt New Yorkban folytatom a smink-nagykövetes kampányt. – pucsítok egy keveset, aztán felállok és becsukom az ajtót is, hogy átcsúsztassam neki a hideg sört a pult másik végére.
- Na, de neked nem Hollywoodban lenne a helyed? A többi mágnással együtt, és valami nagyszabásút alkotni a moziba vágyóknak? – támaszkodom meg a pult felületén, és őt figyelem.

Csinálhattam volna másképpen is a mai napot. Türelmesen bízhattam volna a sorsban, hogy összefutok a testvéremmel, de a tudat, hogy mindketten ugyanabban a városban vagyunk, hogy is mondjam túlságosan is vonzó ajánlatnak tűnt, mintsem kihagyjam a lehetőséget rá már az első adandó alkalommal. A türelmetlenség nem tartozott a jó erények közé, de ha akartam valamit, és most nagyon akartam, hogy történjen már valami, akkor tennem kellett érte. Az életben nem járt semmi sem ingyen, még akkor sem, ha tudtam, hogy a szépségem által rengeteg ajtó nyílik ki előttem. Az anyukám sosem bátorított rá, hogy visszaéljek az adottságaimmal, de ostoba lettem volna nem kihasználni, ha már csinos arcom, és majdnem tökéletes alakom volt. A modellekről mindenki azt hiszi, hogy mennyire magabiztosak, és elégedettek a külcsínnel. Ez a valóságban közel sem állta meg a helyét, nálam pedig hatványozottabban volt jelen. A „tisztában lenni valamivel” és „csúnyán bevetni” között óriási különbség húzódott. Számtalan éjszakát virrasztottam át amiatt, hogy a tükörben nézegettem a bőrhibáimat, mert akadtak. A narancsbőr nem ütött ki a combomon azonnal, de ha egy kicsit is elhanyagoltam az edzéseket, vagy bűnözni merészeltem, akkor aztán meglett a böjtje. A szemem alatti karikák néha nagyobb árkot jelentettek, mint a második háborúban képződött rakéták lelőhelye. A hajamat egyenesen gyűlöltem, nem beszélve a fenekemről, ami nem volt elég kerek ahhoz, hogy a strandon mutogassam. Imádtam víz közelben lenni, de csakis olyan személyek társaságában, akik nem kaptak lencsevégre, és ugyanúgy utálták, ha fotózzák őket, mint én. Modell voltam, abból éltem, hogy fotózásokra jártam, de azt senki nem látta, ha a szünetekben néhány korty után már rohantam a mosdóba, vagy alig bírtam megenni egy narancsot, vagy egy almát, mert bűntudattal álltam ismételten oda. A címlapon szereplés felért egy rémálommal, annak ellenére is, hogy gyakran fordultam meg rajta, és akkor nem említettem a reklámokat, a divatheteket, a kifutókat. A nyugati kultúra nem tette lehetővé, hogy különlegesnek érezzem magam, ellentétben a keletivel. Tokió a jövőt szimbolizálta, mindenben előttünk jártak, és úgy tekintettek a modellekre, mint valami szupersztárokra. Az ottani életmódot meg tudtam volna szokni, de eddig csak kétszer jártam Japánban. New York a középszerűt hirdette, vagyis nekem már nem okozott akkora energialöketet, mint az idelátogató turistáknak, vagy álmodozó bagázsnak. Ebben a metropoliszban nőttem fel, nekem a Central park már nem annyira egyedi, ha akartam elmetróztam oda, és mégis akárhány idegennel sodort össze a szél, mindenki féltékenyen érdeklődött a szülőhelyem felől. Milyen az élet New Yorkban? Minden egyes nap más szórakozóhelyre jársz, tényleg mindenki olyan, mint a Szex és New Yorkban? A jó élethez pénz kellett, és teljesen mindegy volt, hogy a világ melyik felén élsz. Az egyedüli erő, ami visszahúzott…Morgan volt, és kapóra jött, hogy elterelje a figyelmemet.
Az öltözetem lehetett volna visszafogottabb, de előtte minek takargassam a testemet? Nyolc éve ismer, nem azt mondom, hogy nem tudok neki újat mutatni, de látott már hányni, hamburgert enni, vagy sírni a kilók miatt. Egy házban nevelkedtünk, a titkok sohasem maradtak a négy fal között, kivéve a miénket. A vörös melltartó, a csipkébe bújtatott idomok érte kiáltottak, és az ing? Csak a hab volt a tortán, mert tudtam, hogy mennyire szereti, ha valami emlékezteti a létezésére. Én magam voltam a két lábon járó emlékeztető, de mit értem volna el, ha meztelenül nyitok ajtót? Elmenekül, vagy rám veti magát? A boros pohárral a kezemben eresztem be a lakásom rejtekébe, és tessékelem beljebb, mint az előtér. Az izzás sosem múlik el, a bőröm bizsereg, ha feltűnik a színen, és ez most sincsen másképpen. A bókja a hiúságomat legyezi, talán még az önbizalmamat is növeli. Kitérek arra, hogy igazán hozhatott volna mást is a kávén kívül, de hamarosan előkerül az ajándékos táska is, és a benne rejlő térkép. Igazán nem nagy dolog, de engem roppant módon boldoggá tud tenni, ha emlékszik rá, hogy mit szeretek, és Morgan sosem okoz csalódást ezen a téren, nem úgy, mint mások. El is hessegetem az emlékeket és a konyhába sietek, hogy kiszedjem neki a kért sört, de azért vagyok annyira galád, hogy kissé hosszabb ideig „keressem” a sört. A vadászat lényege a préda elejtése, és milyen játék lenne az, ahol nem teszem próbára a türelmét?
- Ruháid jó helyen vannak nálam. – fordulok vissza és a kezemben lévő sörrel sétálok oda a pulthoz, hogy áttoljam neki. Micsoda távolságot képez ez a felület közénk. A tartózkodása vadító tud lenni, én meg élvezem, ha szenved miattam. Bedőlve előkerülnek az ikrek is, és csintalan mosollyal hallgatom a felhozott érveit arra nézve, hogy mit keres New Yorkban.
- Hmm…megértem, hogy szabadságra vágysz, de azért hat hónap…az rengeteg idő Morgan, még ebben a városban is, anyáék közelében. – fűzöm tovább a gondolatmenetet, de tetszik, hogy nem utazik vissza azonnal, mégsem elégíti ki a kíváncsiságomat. Okkal kellett otthagynia a nagy Hollywoodot és ki fogom deríteni, hogy mi áll a háttérben.
- Pár hetet biztosan itthon leszek. – erősítem meg a feltételezésében, de megakad a mondandója közepén, így automatikusan szétnyílnak az ajkaim. – Maurice? – jut eszembe a név, de arc nem társul hozzá. – Megint mi történt a lakásodban? – vezetem fel a kérdésemet, de máris érzem, hogy megsértett. A célzásai hízelgőnek, és máskor mosolyognék is, de most csak könnyed szerrel kerülöm meg a pultot és sétálok át az ő térfelére, hogy előtte álljak meg. A mutatóujjamat a szája szélére futtatom és letörlök egy cseppet. – Így sokkal jobb, ne menjen kárba semmi. – felpillantok rá és lassan nyalom le az ujjam hegyét. – Tudod Morgan még most sem értem, hogy miért nem hozzám jöttél. Bármikor beköltözhettél volna, amíg nem vagyok itthon, de most is szívesen látlak. Belegondoltál, hogy mennyivel könnyebb lenne innen intézned az ügyeidet, és ott van a vendégszobám is, ami rád vár. – sóhajtok egyet és féloldalasan pillantok a föld irányába, de nem vagyok rest az ujjammal a mellkasa közepére leírni egy kört. – Talán félsz tőlem, hogy beköltözz? Ami az enyém, az a tiéd is. – lépek közelebb, miközben az ajkait fixírozom. – Testvérem. – egy puszit lehelek az arcának jobb oldalára, aztán elmegyek mellette a nappali irányába. – Csinálunk valami kaját, vagy rendeljünk? – görgetem tovább a beszélgetés fonalát, de remélem, hogy a rávezetésem célt ért.

Morgan hajlamos magába fordulni, és elfojtani a benne dúló érzelmeket, de azért örülök, hogy néha legalább nekem megnyílik. Egy igazi talány, mert az igazság az, hogy sok esetben nem tudom eldönteni, hogy mire gondol. Nem egyértelműek a jelzései, és ezzel totálisan összezavar. Nem szerettem a bonyodalmakat, de talán az ő esetében az vonzott, hogy nem tudtam mi lesz a következő lépése.
- Hat év hosszú idő nem fogom kétségbe vonni, de pont ez az, amire vágysz? Könnyebb lenne, ha most nem neked kellene döntéseket hoznod, hanem másoknak, esetleg belevetnéd magad az ismeretlenbe? – az én fejemben egészen más forgatókönyv zajlik, mint az övében, mert ekkor is képes vagyok párhuzamot vonni a kettőnk közötti valami, és a munkája közé. A modellélet nem jár ekkora kihívással, parancsokat kell teljesítenem, pózolni, kifutón sétálni, és sorolhatnám az unalmasabbnál unalmasabb elfoglaltságaimat, de tudom, hogy sokan irigykednek a sikeres karrieremre, csak éppen nem látnak mögé. A mostani helyzetem a „roppant kényes” és a „világi katasztrófa” közé esik, ha kicsit is őszinte leszek magammal szemben. A gyermekvállalás nem volt opció, azt sem értem, hogyan lehettem ennyire felelőtlen, hogy nem figyeltem az antibiotikum és a fogamzásgátló egymásra gyakorolt hatására. Nem vagyok már kislány, tudom, hogyan lehet kivédeni egy nem várt terhességet, de belecsúsztam és nyakig vagyok a szarban. Anya majd kiugrana a bőréből, ha megosztanám vele a kis titkomat, de féltem, ha szóba kerülne az abortusz, akkor kitekerné a nyakamat is. Nem volt jó az időzítés és a partner sem. Egyetértettem Morgannal, hogy szünetre van szükségünk, de nekem egészen más elhatározásból, mint neki. Nem kell tudnia, hogy mivel állok szemben, még túl korai lenne bárkinek is beszélni róla…habár az óra ketyeg, és nem sok lehetőségem lesz választani, ha még sokáig húzom.
- Még a végén elhiszem, hogy ennyire örülsz nekem. – cukkolom fel őt, mert az egyik részem még mindig bizalmatlan. Elutasító, ha a közelébe kerülök, hát mi lesz akkor, ha több időt szándékozik a társaságomban lenni, és nem lesz egérút a csapdáimból. Morgan mindig is tudta, hogy mivel tartsa szinten a beszélgetésünket, az egyetlen olyan férfi az életemben, akinek adok a véleményére és képes vagyok megfogadni a tanácsát. Nem mindenben, de jó eséllyel, ha ott lett volna az ominózus estén, akkor most nem lennék várandós. Kissé komolyra vettük a figurát, és örülök, hogy eltereli a figyelmet, de a kis megjegyzése nálam éppen fordított hatást ér el.
- Nem emlékszem rá, de nem is mindegy? Mikor volt már az, hogy lefeküdtem vele? – érdeklődöm nyíltan a két szeme közé bámulva, mert azt tudnia kell, hogy nem szeretem, ha kerülgetjük a forró kását.
- Csőtörés…ugyan már, hiszen tudod, hogy az lett volna a helyes lépés, ha felhívsz engemet, és beköltözöl az első nap. Komolyan nem ismerek rád. – konyulnak le az ajkaim, lehet, hogy a játék része, de éreztetnem kell vele, hogy nem tetszik a segítségem ignorálása. Mikor mondtam volna nemet az ő esetében? Egyszer fordult elő, és azóta bánom is, hogy akkor nem mentem bele, most nem kattogna azon a kis agyam, hogy milyen lenne a mellkasát megérinteni, lejjebb csúsztatni a kezemet…vissza kell térnem a valóságba, és addig ütni a vasat, amíg meleg. Nem szoktam rátámadni azonnal, de annyira adja magát a szituáció, hogy képtelen vagyok kihagyni, és eljátszom a rossz kislány szerepemet. A közelségem talán felébreszti annyira a kis elméjét, hogy megfontolja az ajánlatomat. Nézd csak az ujjamat Morgan, lehetne a szádban is. Sugallom a tekintetemmel, de végül megszakítom vele a szemkontaktust. A sörrel tereli el a figyelmét, én meg már azon vagyok, hogy nem sikerült gólt lőnöm, de aztán fordul a kocka.
- Igen? – ártatlan pillantással mérem végig őt, még a törzsemet is felé fordítom. – Természetesen él az ajánlatom. – nem állja meg, hogy ne érjen hozzám. Lúdbőrösen szippantom be a levegőt, és már ott tartok, hogy én magam húzzam fel a falakat, de a keze a derekamon pihen meg, némileg hangsúlyozva azt, hogy milyen „jó testvérek” vagyunk.
- Délelőtt van egy kis elintéznivalóm, de utána semmi akadálya. – kiszáradt ajkakkal pislantok le az inge peremére, de miért éppen most kell adnia a lovat alám?
- Bocsánat, nem jutott eszembe. – rázom meg a fejemet, és úgy döntök, hogy teszek egy kis kitérőt a fürdő irányába, hogy felfrissítsem az arcomat.
- Rád bízom a rendelést, de ne legyen kínai, sem indiai. A fűszeres ételeket nem bírom mostanában. – támasztom meg a jobbomat az ajtófélfán.
- Meghálálhatod majd egyszer…találunk rá alkalmat. – hosszan tartom fogva a pillantását, aztán egy sóhajtás közepette zárkózom be a fürdőbe. A csapot félig nyitom meg, a hőmérséklet oly mindegy, kell a víz és kész. Az arcomra fröcskölöm, de a várt hatás elmarad, csak azt érzem, hogy szédülök, és le kell ülnöm valahová. A kád széléig evickélek el, és foglalok helyet, de előre kell hajolnom, hogy ne ringlispíl legyen a nyakam körül, hanem egy stabil háttér. Szuszogva veszem a levegőt a hőhullám alatt, aztán hamar rendezem vissza az arcvonásomat, mikor vélhetően kopogást hallok.
- Tessék? – rekedtes hangon szólok ki, de a vízfolyástól nem sokat hallok. Felállva nyitom ki az ajtót, de még mindig nem vagyok száz százalékos. – Mit szerettél volna? – keresem a kékjeit.

Morgannel lenni olyan más, nem fogható semmihez sem. Az egyetlen olyan élőlény a Földön, aki előtt képes vagyok szellenteni is, ha úgy hozza a pillanat, de ebből azt szerettem volna kihozni, hogy mellette önmagam lehetek. A modellkedés is egyfajta álca, a nap huszonnégy órájában szépnek és tökéletesnek kell lennem, mert ez adja meg a piaci értékemet. Csúnyán mondva is, de az hoz pénzt a házhoz, ha az arcom egy babáéhoz hasonlít, és a testem megközelítőleg illeszkedik a 90-60-90 álomméretekhez. A legapróbb hiedelem nélkül állíthatom, hogy ez a szakma épít a legtöbb hazugságra. A mostani állapotom sem férne bele a napi rutinomba. A terhesség a karrierem végét jelenti, nem áltatom magam, ha ez napvilágra kerül, akkor le is húzhatom a rolót. Az utazásoknak és a jövőbe fektetett terveimnek lőttek. Morgan most meg azzal jön, hogy szünetet akar tartani, nem tudja, hogy mikor tér vissza a filmiparba, én meg azon görcsölök, hogy meddig takargassam a most még laposnak mondható hasamat, vagy keressek fel egy nőgyógyászt, aki megszünteti a problémát. Nem csinálok lelkiismereti kérdést az abortuszból, Duncannek nem kell tudnia, hogy úton van a gyermeke, sok mindent úgysem tett hozzá, néhány percig élvezte az ölem melegét. Borzalmasan szókimondó tudok lenni, de már akkor éreztem, hogy nem akarok vele hosszabb távú kapcsolatba bonyolódni, amikor először feküdtünk le. Az önállóságom a tét, és nem szívesen hajtanám igába a fejemet, mert bekaptam a legyet. Anya kiugrana a bőréből, ha tisztában lenne az igazsággal, de ha rajtam múlik, akkor még egy jó ideig nem fogja megtudni. Morgan szemeit fürkészem, és már a nyelvem hegyén van, hogy elmondjam neki a tényeket, de egy erő visszatart odabent. Mi van, ha így sosem lesz esélyem megízlelni az ágyban, amit nyújtani tudna? Őrületes, hogy most is magamra gondolok, de kizárt, hogy beérjem egy talánnal, ha a történetünk végződhet egy igennel is. Az összeköltözés kapujában a győzelemnél nincs is jobb gyógyír a lelkemnek. Mindennek adhatunk egy újabb löketet, és New York a szokottnál is lehet izgalmasabb.
- A főzés és a takarítás esetében én adhatom meg neked, hogy miben legyél? – incselkedem vele, mert nemcsak ő tudja lecsapni a magas labdát, hanem én is. A szavak terén erősek vagyunk, vonzódom hozzá a mai napig, és az sem zavarna, ha bajuszt növesztene, vagy két feje lenne. Megmagyarázhatatlan ez a kapcsolat, nem normális, miközben mégis valahol az. Nem kell értenie senkinek sem rajtunk kívül, a lényeg, hogy élvezzük, ameddig lehet. Bárcsak idejönne és feltornázna a pultra, hogy aztán mélyen…megint ott tartok, ahol nem kellene, pedig csak fejben játszottam el a gondolattal, hogy egy kicsit könnyedebben siklok fel…na Cress még nem ma.
- Neked mindig van hely az ágya…a lakásomban. – kacsintok rá, és direkt hagyok egy kis szünetet két mondat között, hogy a tekintetemmel égessem fel őt. A másnapi terveim között nem szerepelt, hogy eldobjon, ezért igyekszem valami jó hazugsággal elodázni a felajánlását.
- Igazán nem szükséges, és nem két perc, amíg áthozod a cuccaidat, már ismerlek, hogy nem férsz el egyetlen táskában. A holnap délelőtt külön töltendő, de abban benne vagyok, ha délután elmegyünk valahova, mint a régi szép időkben…csak mi ketten. Morgan… - mondanom kellene még valamit, de már nem tudom hogyan vetkőzzem le a pikáns gondolataimat a szájammal egyetemben. A kaja rendeléssel nincs is baj, egyedül a fűszeres ételek okoznak egy kis fennakadást, na meg hányingert szag alapján. A várandósság borzalmas, nem kívánom senkinek, hogy ezt az időszakot angyali áldásnak vélje, hacsak el nem mentek otthonról az adott nőnek. A fürdőbe érve már sejtem, hogy túljátszottam magam és a forgószerű érzet nem múlik, csak erősödik. Az orrnyálkahártyám érzékenyen reagál a folyamatra, meg kellene állnom és venni némi friss levegőt, de a vizet választom megoldásnak. Utálom a testemet, és az általa kiváltott szimptómákat. Morgan nem sokáig fog teketóriázni, és perceken belül megint annak a vadító nőnek kell lennem, akit ismer és akivel együtt fog élni. A kopogás nem késlekedik és amint a lábaim biztosan simulnak a padlóra, úgy állok fel és tárom ki előtte az ajtót. A kérdései valamiért felidegesítenek, nem szeretek gyengének tűnni, az ő szemében meg különösen nem. Az ideálja vagyok, tökéletes.
- Minden rendben, csak az időeltolódás. Nem sokat aludtam mostanában két munka között. – hazudom könnyedén a szemébe mélyedve, de követem őt a kádhoz. Leülve megcsap az illata, és az érintése…nem kellene reagálnom rá, de úgy érzem, hogy jólesne, ha most a kezemet a combjára fektetném, és elfeküdnék rajta. A gondolataimban olvas és a kezem után nyúlva egy csókkal fojtja belém a szót.
- Ez nem a te hibád, és kérlek ne is okold magadat. Az idő….megoldja majd, és egy kis alvás. Mi jelent kihívást neked abban, hogy az ingedben vagyok? Nem szaladtál hozzám akkor sem, amikor részegen hívtalak fel. – nevetek fel, de ez egyáltalán nem őszinte kacaj. – Azt szeretném, ha ma este nem agyalnánk túl sokat, és velem maradnál, mármint úgy, hogy bebújsz mellém az ágyba, és megnézünk egy filmet. – a térdkalácsára csúsztatom a jobbomat és észrevétlen simítom feljebb a belső irányba, miközben előrehajolok. – Megígéred, hogy ma este itt maradsz, és úgy fogsz ölelni, mint régen? – vontatottan lesek fel rá, de valamiért az ajkai közelsége jobban vonz, mint bármi más a világon.

+16 talán

Pár hónappal ezelőtt jártam egy pszichológusnál, akkor úgy éreztem, hogy az önfejlesztő könyvek kevés segítséget nyújtanak abban, hogy megtaláljam a helyes utat, és továbblépjek Morganen, meg a kettőnk végeláthatatlan táncán. Az érzések definiálása nem ment valami jól, ha már címkét ragasztasz egy-egy dologra, akkor annak jelentőséget tulajdonítasz, megmagyarázod, hogy miért lenne jó érezni, meg miért nem. A törekvéseim a másik irányba mozdultak el, mert én felejteni akartam, nem mondta ki a doktornő, de kezdtem a megszállottja lenni a nem létező kapcsolatunknak. A random félmeztelen képek, a csipkébe bújtatott felhívások mind arra mentek rá, hogy eladjam a testemet, de a lelkemmel nem foglalkoztam. Az ott végbemenő folyamatok ébresztettek rá, hogy zavaros a mostohatestvérem iránti emócióhalmaz. Miért éppen nyolc év után mondanék igent a szexre? Mi változna meg közöttünk, ha valóban megtörténne? Tudnék bízni benne, vagy más pasiban az apával történt abúzus után? Ki mertem mondani, hogy mit éltem át, de nagyközönség előtt nem adtam hangot a múltban átélt traumának. A szexet arra használtam, hogy élvezzek, örömet szerezzek a másik félnek. Duncan a legjobb időpontban csöppent bele a kálváriámba, mert felváltotta a dokit, és helyette több időt töltöttem ágyban, mint az idegen kanapén. Megtarthattam a titkaimat és nem fájt senkinek sem, hogy mit akarok valójában, és milyen nehéz lenne meglépnem azt. A két csík azonban felborította a megálmodott jövőmet és haza kellett jönnöm, hogy eldöntsem mi lesz a gyerek sorsa. Az apuka kiléte nem számított, az én testem, az én váram. Modellként nagyobb súly helyeződött a vállamra, és akkor emellett szembe kellett néznem az otthonommal, és a váratlan hírrel, hogy Morgan sem kevés időre bútorozott haza. Kiszedni belőle a miérteket egyelőre nem óhajtottam, beértem a felszínes magyarázatokkal…megunta a filmipart, egy kis nyugalomra vágyik. Morgan nem az az férfi, aki feladja az álmait az első akadályok után, a kiégés fenyegette, de tudtam belül, hogy sosem cserélné el azt az életet egy apaszerepre és a velejáró kalandokra. Egyszerűen más volt megírva nekünk, csak észnél lenni pont annyira volt nehéz, mint betartani a diétámat a nehéz napokon.
- Most megannyi ötlet kering a fejemben, de egyik sem az igazi. – szorítom össze a fogaimat, mert vele együtt lenni igazából már egy kihívás, a helyszín meg másodlagos. Morgan képes arra, hogy elfeledtesse velem a hétköznapi problémákat, felvidítson és magába zárjon.
- Az édesség lesz az új ellenségem. – forgatom meg a szemeimet, de belül izgatottan képzelem el, hogy milyen lenne közösen megenni egy fagyit…közös pohár, a szánk összeér, én lenyalom a széléről az ott maradt puncsot. Miért van az, ha egy ártatlannak tűnő programajánlat képe jelenik meg a lelki szemeim előtt, akkor is elkanyarodom egy másik irányba?
- Edzőterem? Ugyan Morgan, tudod, hogy az nekünk nem menne. Szeretek korán futni, vagy úszni, mégis a legtöbb esetben itthon súlyzózom, mert letámadnak. Nem tudnám elképzelni, hogy ne mennének rád a csajok, ha meglátnak…még nem volt rajongó miatti menekülésed? – szárba szöknek az ajkaim a feltételezés kapcsán. Híres volt, nem egy hétköznapi alkat, és nem ringattam magamat álomvilágba annak kapcsán, hogy más nők is megkörnyékezik. Hogy bírta volna ki az elmúlt hónapokat? Nem az a fajta, aki egyedül játszik, sokkal inkább partnerfüggő…csak sosem én vagyok az, akit dönget odaát.
- Hazudozónak állítasz be? – incselkedem vele, de arról nem akarok beszélni, még nem jött el az ideje, és végül ő maga is javít rajta, én meg csak egy bólintással erősítem meg. Általában, ha valamiről nem akarok beszélni, akkor ott hagyom a másik felet, de vele ezt sosem tenném meg, az nem vallana a kettőnk közötti viszonyra. A bizalom működik, csak vannak dolgok, melyek nem rá tartoznak és ennyi. A rosszullétem csillapodik, és a kád szélén lelünk menedékre átmenetileg, de igénylem a közelségét. A kézfejemre adott csókja megint egy olyan jel, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. Testvérek nem csókolóznak, meg bújnak össze, de nekem szükségem van rá, most még az életemnél is jobban. A homlokának döntöm a sajátomat, és a combját simogatva vázolom fel, hogy mit szeretnék csinálni ma este. Nem vágyom táncra, egy filmre és a társaságára, ha már a kaját megrendelte az előbb. A lélegzete elandalít, lecsukott szemmel elképzelem, hogy ezek a pillanatok, akár minden egyes napon ilyenek lehetnének. Velem élhetne, megcáfolnánk a valóságot és csakis a kettőnk által alkotott világban léteznénk, ahol minden lehetséges. A keze a derekamon pihen meg, az ujjbegye végén a bőröm lúdbőrössé változik át, miközben a gerincem mentén egy fura bizsergés kúszik végig. A vallomása hirtelen változtatja meg az intimnek induló momentumot valami egészen mássá, komolyabbá válik, én pedig hiszek neki, mert más választásom nincsen. Az egyetlen megoldás az lenne most, ha nekiugranék és beteljesíteném a jóslatunkat, de csak annyira mozdulok meg, hogy a belső combja találkozásához csúsztassam a kezem és az ujjaimmal cirógassam nadrágon keresztül, kerülve még a legizgalmasabb részét. A szemeim világát keresve adja meg az irányítást.
- Morgan tudod, hogy csak egy szavadba kerülne, hogy itt ess nekem, én csak…húsz éve sokkal izgalmasabb volt, ha magadhoz szorítottál, olyan szenvedéllyel, ahogyan más nővel nem tetted. – a nyakához hajolok, és apró puszikkal halmozom el a füle mögötti területet. – Az első lehettem, az egyetlen. – lehelem a porc érzékeny felületére, miközben az ujjaim szétnyílnak és ráfognak a férfiasságára. – Nekilöktél a falnak, és rám másztál…úgy sürgettél, mintha nem lenne holnap, számított bármit a jövő? Megéltük a jelent. – mosolyodom el a mondandóm közepén egy jóleső sóhajjal lezárva a fantáziám alkotta jelenetet. – Rengeteg időnk lenne, ahogyan mondod, de mi van, ha holnap elüt a busz? Meghalok, mielőtt elmondhattad volna mit is jelentek a számodra. – borzalmas nőszemély vagyok, de mégis nő, akinek kell a visszacsatolás. Lehunyt szemhájakkal kényeztetem szétterített tenyérrel, az arcomat az övének dörgölve…amikor csengetnek.
- A fenébe… - morranok fel, de nem mozdulok mellőle.

+18

- Tudod Morgan ez egyáltalán nem szép a részedről, hogy a súlyommal szórakozol. – ráncolom össze az orrom nyergét, mert egyáltalán nem veszem félvállról, ha valaki heccelni kíván, pedig tudom, hogy nem az a célja vele, hogy megsértsen, de mégis nőből vagyok, és az egom nem engedi, hogy az a férfi, akihez vonzódom…ilyeneket mondjon nekem.
- Sosem vágytál rá, hogy a rivaldafényben legyél? Nézz magadra, bármelyik nőt megkaphatod. – foghegyről ejtem ki a szavakat, de pontosan tudja, hogy ez igaz. Abban az időben amikor még közös volt a falunk nem is egyszer fordult elő, hogy a takaró alatt kellett végig hallgatnom, ahogyan kielégít egy másik nőt, vagy éppen neki szereznek örömöt a szomszédos helyiségben. Akkoriban versenyt csináltunk abból, hogy ki megy hamarabb a másik agyára, de aztán jött az egyetem, és elkerült otthonról, a szobája pedig üresen várta vissza a gazdáját. Sosem meséltem neki, de ha elutazott, akkor befoglaltam a lakórészét, és az ágyában aludtam el. Érezni az illatát majdnem olyan érzés volt, mintha a közelemben lett volna. Morgan megőrjített, képtelen voltam más fiúra koncentrálni, ha tudtam egy karnyújtásnyira van tőlem, ha pedig nem volt, akkor utána ácsingóztam.
- Igazán megnéznél benne? – incselkedve harapom be az alsó ajkamat. A bikini már majdnem felér egy fehérneművel, de mégsem olyan. A mi esetünkben nem úszás lenne belőle, hanem valami egészen más elfoglaltság. A testvérem- nem testvérem dilemma közepén még nagyobb a tét, mert a fizikai vágy kézzel tapintható, és hiányos öltözetben ez nem ki fog aludni, éppen ellenkezőleg. A tűzzel játszunk mindketten, a karrierünk is lehetne a tét, de mégis a legnagyobb bukásunk az lehet, ha már megkaptuk a másikat, és utána nem fog kelleni. Hosszú éveken át epekedtünk egymásért, de ez elég lenne egy életen át tartó kapcsolathoz? Elköteleződési problémáim fényében kétlem, hogy kitartanék mellette, és bármennyire is kiábrándító legyek, úgyis az lenne a vége, hogy elrontanánk mindent vele. A barátság meg az én szemszögemből édeskevés kielégülést hozna a magányos éjszakákon.
Fülelve hallgatom, mert a részletekbe már nem akarok belemenni. Nem jött el az ideje, hogy felvilágosítsam az állapotomról, talán nem is fogom, ha meghozom a döntést. Nem várom el senkitől, hogy mellettem legyen az abortusz alatt, főleg nem tőle, aki a testemet kívánja…mit hinne utána? A kettőnk történetében nem volt megírva egy gyerek, és már megint kezdek szentimentális picsa módjára gondolkodni. Miért ne élvezzem ki, ha a közelemben van? A rosszullét sem fog megállítani benne, és már alig várom, hogy holnap bebútorozzon a lakásomba. A következő hónapok megannyi meglepetést tartogatnak még kettőnknek, hogy alig várom a folytatást, de most teljesen kitölti a látóteremet, az érzékszerveim is ráhangolódnak a közelségére.
A kád szélén üldögélve válik a pillanat egyszerre intimmé és komollyá közöttünk. A vallomása egy másik időpontban talán kedvezőbb lett volna, és mégis úgy verdes a szívem a kimondott szavaktól, hogy megszólalni se merek, nehogy elrontsam a hangulatát. A tenyerem a combjára csúszik fel, csak azt tudom, ha most valaki megállítana, biztosan kikaparnám a szemét. Átveszem az irányítást felette, tudom, hogy megint én leszek a hülye, ha ki leszek kosarazva, de megér egy kis kockázatot, nemde? A füle mentén haladva apró puszikkal halmozom el, megérintem a nyelvem hegyével a porcot is, nem szívom be, már így is kiszáradt a torkom a rekedtes hangvétel alatt. A kezem önálló életre kel, megérintem ott, ahol nyolc éve nem volt lehetőségem, és máris perzselve frissül fel a vérem, ahogyan látható nyoma lesz az izgalmának. A szavainak hitelt adva keményedik meg, de nem rest viszonozni a kezdeményezésemet. Belemerülünk a kettőnk közötti viszonyba, már a homlokom dől neki az övének. Forró lehelete az arcomat nyaldossa, miközben a keze a két lábam között indul felfedezésre. A csengő éles hangja szakítja félbe a meghitt jelenetünket és majdnem el is káromkodom magamat, de Morgan tesz arról, hogy elterelje a figyelmemet. A kékjeim mámorittasan keresik az övét, de a nyakam peremére siklik a szája, hogy még jobban megbolondítson.
- Pizzát rendeltél? – kérdezek vissza szórakozottan, mert nem jegyeztem meg, hogy mire is adta le a kérvényemet. Nem is vagyok éhes, ha belegondolok, mert mindent felfaltam a repülőn. Kissé hosszúra nyúlik a belőlem feltörő sóhaj, amint az ujjai a szeméremajkaim környékén kalandoznak. Ó, ne álljunk meg. Lehunyt szemhéjakkal zárom ki az ajtón kívül lévő futárt, tőlem meg is tarthatja a rendelésünket, van más, amiből táplálkozhatom most. Eszem ágában sincs elhúzni a kezemet a férfiasságáról, sőt még fokozva a hüvelykujjammal ingerlem őt, néha erősebben ráfogva hallgatom végig a mondandóját.
- Mutasd meg. – nyögöm ki oldalra döntött fejjel, még nagyobb hozzáférést engedve a nyakamhoz, ne álljon meg, túl édes a gyümölcs, hogy ne ízleljem meg. Könnyedén csábít bele egy ismeretlennek induló csókba, de hamar változik át sürgetővé az érzés. Nyolc évet repülök vissza az időben, hogy egy nyaralóban tapasztaljam meg a kettőnk között fellobbanó szikrát. A nyelvem a szájpadlásának feszül neki, harapni akarom, de elém állva segíti le rólam az inget, én meg nem ellenkezem, hogy meg is tegye. Összegabalyodva veszem felszínesen a levegőt, és már a semmit markolom, mert a nyakamat elhagyva a kulcscsontomra hintett csókja egészen mást eredményez. Megfeledkezem, hogy odakint várnak ránk, ahogyan azt sem tudom már, hogy milyen évet írunk. – Azok a képek csak neked szóltak. – helyeselek, és előrehajolok a felsőjének kivágását elkapva, hogy a mellkasomhoz rántsam. A tekintetem hosszasan fürkészi az övét, miközben hátulról csatolja ki a melltartómat.
- Ne álljunk meg. – a tarkójára csúsztatott jobbommal falom fel a szirmait és nyúlok a nadrágja korcához, hogy kioldjam azt, amikor váratlan hangzavarra leszünk figyelmesek.
- Cressida…kislányom…merre vagy? – mi a fene…annyira megdöbbennek, hogy ráharapok Morgan szájára.
- Itt vagyunk…szólt a manegered, hogy egyetlen szó nélkül jöttél haza. Kicsim a fürdőben vagy? – nem kell sok, hogy felpattanjak Morgan mellől.

+16

Annyiszor hallottam már a „szép vagyok” kifejezést, hogy megkopott a lényegi tartalma. A modell szakmában csúnya egyedek nem is kerülhetnének címlapra, de az nem elég, ha jó az arcberendezésed, attól immár sokkal többet követelnek meg. A formás popsi és a nagy mellek ugródeszkák lehetnek, de ami igazán nagyot kaszál az a különleges külső jegyek. Az egyik lányt, azt hiszem, hogy Zion volt a neve, igen ritkán hozott minket össze a sors, de alig egy hónapja volt egy közös fotózásunk, ahol egyből kitűnt a tömegből. A félvér mivolta már amúgy is sok szemet vonzott magára, de a haja és az a természetes szeplős arc, zöld szem ellentét adta meg az igazi pikantériáját. Féltékeny voltam a hibátlan arcbőrére és a belőle áradó finomságra. Soha nem leszek ilyen ártatlan, de ami jobban illett volna rá, hogy romlatlan. A termékek közül sem azt veszed meg, aminek lejárt a szavatossági ideje, vagy némileg sérült a külső borítása. Az emberek a tökéletest keresik és ez a szakma arra épít rá. A méhemben növekvő gyermek és a testem eltorzulása kellő löketet adott ahhoz, hogy egyetlen zokszó nélkül hagyjam ott Los Angeles-t. Nem villogtattam senkinek, hogy merre járok, talán abban a pár napban, amikor kiderült, hogy terhes vagyok még Morgannel se voltam hajlandó beszélgetni. Leráztam annyival, hogy elfoglalt vagyok, miközben kétségbeesetten sírtam a pozitív tesztem fölé görnyedve. Mindent elterveztem, nem csúszhatott be egy ilyen galiba, ami örökre megváltoztatja az életemet, és mégis rajtam röhögnek az égiek, hogy nem tudok megbirkózni a tényekkel. Hisztis vagyok és nyűgös, alátámasztom, hogy nem jól kezeltem le a helyzetet, de sem Duncannek nem akartam színt vallani, sem az ügynökségnek, hogy hamarosan csak a pocakreklámokat szabhatják rám, és nem a fürdőruhás kivonulásokat.
- Akkor is szeretnének, ha mondjuk meghíznék? Mindenki irigykedik, de a szépség valljuk be múlandó. – jegyzem meg bölcsen, mintha az élet egyik legféltettebb titkát osztottam volna meg a velem szemben állóval. A rivaldafény és a párkapcsolat egy újabb fordulópont az esetünkben. Nem terítettem az újságok hasábjaira, hogy éppen kivel kavarok, de való igaz, hogy nekem több veszítenivalóm akadt, mint a mostohatestvéremnek.
- A férfiak a testemet szeretik Morgan, és nem a személyemet. Igazad van, én valóban tíz ujjamra kereshetnék férfit, de ahogyan te említetted az előbb, hogy nem kellenek a nők, úgy nekem se a pasik. – több van ebben a mondatban, mint amit hangosan ki akartam mondani előtte. Az istenért se vallanám be, hogy milyen érzések kavarognak bennem, ha meglátom egy nagymellű nővel. Néha feltűnik egy-egy partin és úgy mosolyog, mint egy szelíd és mindent tudó férfi, de ott van a préda szemében a sóvárgás, hogy megkaparinthassa. A világ két ellentétes pólusán élünk, nem fogadtunk semmit, sőt a családunk is közös, szóba sem jöhetne, hogy nyíltan vállaljunk fel bármit is, ami kettőnk között zajlik már évek óta. Nem véletlen, hogy felhagytam az agyturkásszal is és Duncan karjaiban kötöttem ki. Hiba volt, de már nem tudok változtatni rajta.
A végeláthatatlan vitánknak a hajbókolás és a tettek vetnek véget. A fürdőben megváltozik a hangulat, lenyugszom és befogadom az általa közvetített rezgéseket. Megérzem, ha kíván egy férfi, de számomra is különleges alkalom, ha nemcsak egy a sok közül. Morgan éveken át tiltólistára tett, el se tudnám mondani, hogy hány fényképpel, bejegyzéssel kísértettem meg, de nem vezettek sikerre a próbálkozásaim. Itt van egy félig elbaltázott este, hetek óta, úristen azok már jócskán hónapokat jelentenek mióta nem láttuk egymást, és elérkezett a várva várt áldás. Miért édes az a gyümölcs, amit nem kaphatunk meg? Ádám és Éva példájával élve nekünk nem szabadna a másikat érinteni, örömet lelni abban, hogy az ujjbegye mentén lúdőrössé válok, ziláltan és nekidöntött homlokkal sóhajtok fel. A torkomból felszökő nyögés egyfajta előjátéka annak, amit igazán akarok vele tenni. A ruhák akadályoznak meg abban, hogy letérdeljek elé, és megmutassam, hogy mire vagyok képes, ha igazán belelendülök, de jól esik a lassított, puhatolózó felderítési hadművelet is. Nem túlesni akarok rajta, hanem minden mozzanatát megélni. Lehunyt szemhéjakkal elképzelni, hogy megfoszt a melltartómtól, a kezébe veszi a keblemet és a nyelvével szopogatja végig a mellbimbóudvaromat. Néha elegendő csak a fejemben lejátszódó kép, és ezért is olyan fura, hogy most megtörténik velünk. A kölcsönösségen alapuló simogatásokat a szájába fojtott lélegzetem pecsételni meg, miközben elszívja előlem a levegőt is. Nem akarok élni nélküle, csak vele lenni és egész éjszaka egymás szájának tapadva élvezni, hogy nem zavar bennünket senki. A kezem könnyedén fogja át az izgalma bizonyítékát, és hagyva a vetkőztetésemet jutok el oda, hogy elfelejtsem a pizzát és a kint várakozó futárt. A pillanat tökéletes szétdúlását nem is a megrendelt kaja okozza, hanem a váratlan vendég feltűnése. Mi az istent keres itt az anyám? Nem mondok semmit, automatikusan harapok bele Morgan alsó ajkába és csak utána válok el tőle, keresve valami kiutat, hogy ne lássanak meg bennünket ebben a helyzetben. Nem tudok azonosulni Morgan laza viselkedésével, már fel is állok mellőle, de a csuklómat ragadva meg ránt vissza az eredeti pozíciómba.
- Mire is? – pillantok fel a kékjeibe és tűnődve fürkészem őt. Nem tudom, hogy mit felelhetnék a közeledésére, de a testem reagál az agyam helyett is. A mellbimbóim még mindig meg vannak keményedve, ahogyan a felsőteste centiméterekre kerül tőlem és az ajkaimra forraszt egy bensőségesebb csókot. Az orromon keresztül szívom be az illatát és reflektálva a két vállára vezetve a kezemet merülök el a momentum adta előnyökben. A harapásba belemosolyogva dörgölőzöm hozzá, miközben a fenekemet markolássza.
- Még csak most kezdődik Morgan. – a mutatóujjamat a szájára vezetem és kikapva a kezéből az ingét veszem fel, de mielőtt még kilépnék, egy utolsó pillantást vetek a kinézetemre. A pirospozsgás arc, a csillogó szempár nem arról tanúskodik, hogy unatkoztam volna, de láttak már kevesebb anyagban is a szüleim.
- Szia anya. – üdvözlöm két puszival, aztán meglátom a mögötte pöffeszkedő barátnőjét is. – Ááá Virginia, milyen régen láttalak. Mi szél hozott erre, kevés volt a botox? – a csipkelődés nálunk már hagyomány, de anya az, aki nem tud nyugton maradni és zavartan tekint körbe a lakásban. – A managered hívott fel, hogy egyetlen szó nélkül hagytad ott a fotózást. Miért nem szóltál róla, hogy hazajössz? – érdeklődik szemrehányóan, de azt hiszem, hogy Morgan a megfelelő időpontban csatlakozik hozzánk.
- Á…Morgan te mit keresel itt? – figyelmen kívül hagyja a jelenlétemet is, de én vagyok az, aki választ ad a buta kérdésre. – Morgan jött ki elém a repülőtérre anya. Nagyon kedvesen felajánlotta, ha landolok, akkor ne egyedül kelljen hazacipelnem a holmikat, vagy taxit fognom. – jelentőségteljesen nézek a fivéremre mialatt a konyhába sietek és négy koktélos poharat emelek ki az egyik szekrényből. – Az apád nem mondta, hogy te is a városban vagy. Fura véletlenek vannak. Ha már így összejött a család és persze Virginia. – pillant a barátnője irányába. – Van egy bejelenteni valónk. – izgatottan csapja össze a két tenyerét. – Cress drágám jól teszed, hogy a poharakat készíted ki, mert ünnepelnünk kell. – nem értem ezt a felajzott állapotot, ezért a hűtőből két üveg gint és egy tequilát pakolok a pult tetejére. – Apátokkal úgy döntöttünk, hogy befogadó család leszünk, nem tudom, hogyan kell ezt mondani. – értetlenül pislogok rá, remélem nemcsak nekem újdonság ez. – Mit is jelent ez ránk nézve? – puhatolózok, de anyát nem kell félteni. – Azt, hogy befogadunk egy cserediákot, és holnap érkezik Párizsból. – igazán nem tudom, hogy mit illik erre felelni…hogy mi?

+16

Érdekes megállapítás nyolc év távlatából, hogy magamért szeret a testvérem, de egyetlen visszautasítást annyira a szívére vett, hogy majdnem egy évtizede várok arra, hogy észrevegyen és ne csak egy mosolygós smile-val nyomja ki a szememet, ha éppen nem futja többre tőle. Megértem, hogy elfoglalt, és a világ másik felén ezernyi csaj áll érte sorba, de itt vagyok én, aki a világát is odaadta volna, de nem kellett. Bevallom töredelmesen, hogy néha nehezen igazodom ki Morganen. Szó se róla, hogy kívánom, de a mi kapcsolatunk ennél összetettebb és még egyetlen pszichológusnak sem sikerült kibogoznia, akkor kettőnknek miért is menne? Elmosolyodom a kijelentésén, de az agyam hátsó zugában kétely ébred, mert ha annyira akart volna, akkor nem várt volna ennyi ideig arra, hogy legyen is kettőnk között valami. A tilosban járunk, de engem mikor állított meg mások véleménye, vagy a társadalom nyomása? Nem mondom, hogy nem hallgatok a józan szóra, de egyetlen életem van, és azt úgy akarom élni, ahogyan nekem tetszik, és nem ahogyan mások elvárják. Rengeteg időt veszítettem már el, hibáztam is, de mindent meg fogok oldani.
A szavaknak nem sok teret engedek ma estére, már elegem van, hogy folyton mindenki beszélgetne, az élen Duncannel. Gondolt volna akkor rám, amikor felhívtam, vagy éppen arra kértem, hogy ne menjen el. A hab a tortán a mocskos titka…nem nekem van menyasszonyom, aki hazavárt. Micsoda áldott állapot mindkettőnk életében, hogy útban van a „szerelmünk nem nevezett gyümölcs”. A titkok megtartásában jó vagyok, anya is szégyenkezve állna be a hátam mögé, ha kiderülne a biológiai apám vonzalma a saját lánya irányába. Anya védeni próbált, de nem árultam el mindent neki…mit értem volna vele? Az idő megszépíti az emlékeket, vagy akkor mákod van, hogy az elméd tesz egy kis szívességet és homályba vonja azon kellemetlenségeket, amire nem kellene emlékezned. Kikapcsolom a gondolkodásmódot és csakis az ösztöneimre hagyatkozom. Morgant akarom, ehhez kétség sem fér, és úgy látszik, hogy ma este Fortuna rám mosolygott. Falnám, és bújnék hozzá, hogy legalább egyetlen éjszakára az ágyamba csábíthassam (több lehetőségem lesz rá, ha ideköltözik). Mennyi ideig is tartott rávennem arra, hogy feladja a kanapéját? Áldom az eget, hogy ennyire jó a beszélőkém, de bízom benne, hogy miattam vállalta be a dolgokat. A tekintetem megakad a mellkasán, a pulzáló eren a nyaka peremén, miközben a sós permete ott mártózik meg a nyelvem hegyén. Milyen íze lenne odalent, ha elér a csúcsra? Már attól lúdbőrös leszek, hogy belegondolok és az ujjaim közé vehetem a délvidék legszebb ékkövét. A duzzadás magától értetődő, és hogy még édesebb legyen a közelsége, nem rest engem is a gyönyörök kapujába sodorni. Istenem milyen éjszaka lehetett volna…de a csengő megzavar. Nem érdekelne tulajdonképpen a vacsora sem, ha nem az édesanyám ékelődne közénk a barátnőjével együtt. Másképpen is el tudtam volna képzelni ezt az estét, de úgy tűnik, hogy ennyi ideig tartott a szerencsém.
Kituszkolom magamat az ajtón miután sikerül elszakadnom Morgan ajkaitól, de annyira nehezemre esik, hogy szinte fizikai kínnak élem meg, de azért otthagyta nekem a függőben lévő folytatás ígéretét. Anya mindig is értett az időzítéshez. Kissé pirospozsgásan és kócosan jelenek meg, de nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Megvan a szokásos légből kapott puszi, meg a másik kerék bemutatása is, bár szokatlan, hogy éppen a barátnőjével járt erre. A miértekre még ki sem tudom bontakoztatni a válaszomat, mert azonnal hazudnom kell és valami frappáns válasszal előállni, hogy mit keres itt Morgan a lakásomon. A legkézenfekvőbb, hogy ő jött ki értem a repülőtérre, ezzel le is van a gond a magyarázkodásról. A terhektől megszabadulva, mint jó háziasszony néhány koktélos pohárral gazdagítom a kezemet első körben, de megakaszt benne édesanyám izgatott hangvétele. Hasonlóan reagálom le én is, hogy mi az, ami nem várhatott volna egy vacsora erejéig.
- Igen…és nekünk ehhez mi közünk? – csatlakozom én is a kérdések felsorolásához. Magában nem érintene bennünket, hogy valaki beköltözik a szülői házba, de sejtem, hogy anyának valami hátsó szándéka is van azzal, hogy felkeresett engemet. A szívességek idejének nem most jött el a momentuma, de inkább megvárom, hogy mindenki leüljön, és utolsóként a testvérem mellé helyezkedem le a székre. Morgan elég határozott, nem hagy szóhoz jutni jóformán senkit, még én is csak tátogok mellette és forgatom a fejemet, de az első felvonás végére a karja a térdemen landol.
- Öhm…igen anya. Sajnos a holnapi nap hatványozottan nem jó. Délelőtt munkaügyben van dolgom a városban, délután meg, ahogyan hallottad kettesben leszünk. – erőltetett vigyor kúszik az ajkaimra, de a folytatás nem marad el és a drága „rokon” annyira belelovalja magát, hogy anya szinte meghökken. – Mióta vagytok ti ilyen jóban? Régebben öltétek egymást, most meg közös programok? Amúgy lány és Jeanette-nek hívják. Cress szereti a divatot és arra gondoltam, hogy elvihetné valami csajos programra, ha te már úgyis elfoglalt vagy Morgan. – szenteskedve néz rám a szülőm, én meg úgy érzem, hogy két tűz közé szorulok. Mi van, ha kijelentem, hogy igenis be akarok zárkózni a testvéremmel, de közben meg ott van, hogy anyának se ártana valamit mondanom, és ha itt lesz ez a kis csaj, akkor elterelődik a téma rólam is.
- Holnapután elviszem egy New York-i túrára, ha ez megfelel. – nyögöm ki végül a köztes megoldást. Morgan keze időközben vészesen közel kerül a combomhoz, de nem áll meg. Összeszorítom őket és lehunyom egy fél pillanatra a szemeimet, hogy ne nyögjek fel hangosan, de annál merészebben nyúl jobban a bugyim után.
- Morgannek igaza van…annyira sokat melóztunk, hogy az elmúlt években szinte nem is láttuk egymást. Terveztünk egy rövid hétvégi kiruccanást is az egyik tóvidéki helyre, meg…valami igazán…nedves közegbe. – felelem és megnyalom a szám szélét.
- Rendben, már felnőttek vagytok, de Cressida ne felejtsd el, hogy számítok rád. Akkor igyunk a hazaérkezésetekre. – szinte megmarkolom a poharamat és nagyon kedvesen fordulok Morgan felé, mintha a véletlennek lenne köszönhető, de az ölébe öntöm a koktélomat.
- Upsz…milyen ügyetlen vagyok. – kapom a szám elé a kezemet, és máris nyúlok az asztalon lévő rongyért. – Anya csinálsz nekem még egy koktélt? – lesek fel oldalra, de közben szinte odaforrasztom a rongyot a nadrágjához és keményen dörzsölöm végig a még duzzadó péniszét. – Bocsáss meg Morgan. – mélyen nézek a szemébe, amíg a többiek a takarítással vannak elfoglalva.

+18-as tartalom

A vágynak rengeteg megnyilvánulása létezik. A női létnek is megvannak az árnyoldalai, de amikor a valóság és a kéj találkozik, akkor a gyengébbik nem jeles képviselői sem feltétlenül az angyali oldalukat kecsegtetik meg. Sokrétűek vagyunk, jóformán sok esetben mi sem tudjuk igazán, hogy mit akarunk, csak akkor, ha a szemünk elé kerül a sóvárgásunk tárgya. Morgan minden volt és a semmi egyszerre. Elképzeltem, ahogyan megülöm és a csípőm mozgásával juttatom el a csúcsra, vagy elé tolom a fenekemet és engedem, hogy egy másik nézőpontból szerezzen nekem örömet. Lassan már annak a szélén táncoltam, hogy bármire igent mondanék, amit ő művelne velem, de aztán eszembe jutott az az este, amikor én mondtam nemet a keringőnkre. Fiatalok voltunk és bohók, de ami ijesztőbb, hogy még a tapasztalatlanságom ellenére is akartam, hogy legyen folytatása a történetnek, de valahogyan lefagytam. Az édesapámmal történt incidensről soha nem meséltem neki, mert nem éreztem azt, hogy fontos lenne. Megtörtént a molesztálás, anyám tudott róla és ezért is féltett annyira. Nem véletlenül csücsült a hűvösön az öregem, de aztán valahogyan erről az esetről utána nem sokat beszéltünk, csak akkor, ha családterápiára kellett mennünk a méregdrága manhattani agyturkászhoz. Az anyám nem sajnálta a pénzt, hogy lelkileg rendbe hozzanak, csak éppen azt felejtette el, hogy egy ötéves kislánynak az nem elég, ha valami fura néni előtt beszél az apukájával közös titkáról. Titkok…régi őrzője vagyok a mocskos dolgoknak, néha arra gerjedek, ha valamit direkt elhallgathatok a másik elől, talán emiatt lett igazán piszkos a fantáziám és próbáltam ki azután az este után olyan dolgokat is, amikre nem vagyok büszke, de néha elszáll az ember agya és akkor nem számít, hogy mi tűnik ésszerűnek, mert azután megyünk, ami vonz. Ahogyan említettem sok oldala van a kéjnek, és a telhetetlenségem nem ismer határokat. A kérdés, hogy vajon Morgan testesíti meg ezeket, vagy Duncan az, aki birtokolta ezen részemet? Vicces, hogy éppen felkúszik az elmém azon zugából, ahová a repülőn űztem. Nem akartam rágondolni, sem felhozni, mint téma, mert csak egy egyszerű botlásnak véltem. Kár, hogy ez a kis hiba eredményezte a méhemben növekvő új életet. A túlagyalás a specialitásom, de néha elnyúlnak ezen másodpercek, és amíg Morgan az anyámmal és annak barátnőjével cseveg arról, hogy merre indulnánk kettesben, nekem valahogyan máshol jár a fejem. A tekintetem őket követi, de csak testben vagyok jelen, vagy talán még úgy sem. A bőröm ég, mint egy lázas gyermeknek, igazán dühítő, hogy nem elégülhettem ki, a bugyimat is letépném, ha tehetném, de közönség előtt nem fogok pucérkodni.
- Yosemite? – kérdezek vissza megszeppenve, mert szégyellem, hogy csak most veszem fel igazán a fonalat, az előbb automatikusan válaszoltam. Valóban tervben volt, hogy elmennék kirándulni a testvéremmel, de az újonnan jött változással, hogy nálam fog lakni, és ráadásul még a terhességemet is hét lakat alatt kell őriznem, már arra nem futotta, hogy helyszínt is válasszak.
- Nagyon kreatív tudsz lenni Morgan, akárcsak az írásban… - nyomatékosítom a végét a mondandómnak, utalva az előző e-mailekre. Szerintem akad olyan kép is, ahol felül nem viselek semmit és minden szemrebbenés nélkül mesélek az időjárásról, vagy éppen Los Angeles-ről. A testvéremmel különleges kapcsolatot ápoltam, talán ő volt az egyetlen, akivel eddig őszinte voltam, de még vele sem teljesen. Féltem megnyílni, tetszett neki, amit látott, de ha a sötétbe eresztettem volna, nem biztos, hogy visszatalált volna hozzám. Ki nem fél megmutatni a másik előtt, hogy milyen is valójában? Nekünk még arra sem lenne szabad gondolnunk, hogy egy ágyban aludjunk…és igen a szüleink házasok, de ez egy ki nem mondott kódex is arra  nézve, hogy mi nem alkothatunk egy párt.
- Azzal nincs baj, ha messze van. – áldás is lenne…ha nem nyúlkálna a két combom között, mert közel állok ahhoz, hogy itt robbanjak szét. Gyűlölöm, ha fölényben érzi magát, úgy érzem, hogy menten cselekednem kell, különben el fogunk égni mindketten a pokolban. Virginia radarja nagyon kényes, szerintem gyanakszik arra, hogy mi ketten kavarunk, de még nem történt semmi olyan…az előbbi fürdős incidens akkor mi volt Cress? Tudod, hogy engednéd, hogy megdugjon, és még élveznéd is! Az ital ráborítása az egyetlen megoldás, hogy eltereljem rólunk a figyelmet. Jó háziasszonyként azonnal a rongy után nyúlok, és gondos kezeimmel itatnám fel a nedvességet a nadrágjáról, de azt hiszem, hogy az ujjam mozgását elnyújtom és rá is markolok a férfiasságára. Milyen érzéki szavak járnak a fejedben…ez farok. Rápillantok és mintha a nyelvem kinyújtására reagálna, úgy duzzadna meg előttem. A képzeletem szárnyal, még talán a tekintetem is fátyolossá válik egy szekundumra, de ezt csakis neki szánom, mielőtt felvenném a megbánó arcomat. Ráérősen foglalkozom vele, miközben már arra szeretne rávezetni, hogy tart nálam nadrágot.
- Nem emlékszem rá, hogy itt hagytad volna, de ezt ki kell mosni, különben dobhatod is ki. – nem várja meg, hogy ténylegesen feleljek neki, mert ráfog a kezemre, aztán meg a szobámig terel. Még mielőtt eltűnnénk a nyílászáró mögött, fogom magam és hátrakiáltok anyának.
- Légy szíves cseréld le a terítőt, és csináljatok újat. – kérlelem, de a riposztot már nem hallom meg, mert hirtelen egy függőleges felületnek csapódik a hátam és a bátyámmal nézek farkasszemet. A kezeimet megemelve kulcsolja össze és szorítja oda a tokhoz, aztán lecsap rám, mint valami ragadozópéldány. Eleinte még küzdenék, de mélyebbre tolul és képtelen vagyok ellenállni neki. Lehunyt szemhéjakkal hajolok előre, a két keblemet a mellkasának feszítem neki, de mégis érzem rajta, hogy tartja a távolságot, csak a szájával játszik, de azt nagyon jól csinálja. Megszédít, forog velem a sötétség, és némileg pihegve veszem észre, mikor elszakad tőlem.
- Az anyám a tiéd is átvitt értelemben… - húzom az agyát, de azt is tudom, hogy mennyire türelmetlen tud lenni…igen ki akarom belőle hozni az állatot. A kérlelésére nem felelek, olyan régóta akarom ezt hallani, hogy magam sem hiszem el, hogy ezeket mondja nekem. A pecsétje a két mellemen csap át valami forróba és tudom, hogy innen már nem lesz visszaút, amikor ismételten megpróbál csókot lopni és belém fojtani a választás lehetőségét.
- Kínzol… - nyögöm bele az ajkaiba, de még mindig magánál van, és ez nekem pont elég. A pillantásom a fésülködőasztalomra vezetem, aztán ellépek, ha már nekiállt vetkőzni. Direkt nem nézek oda, csak fogom a hajamat és a tarkómon gumizom össze, hogy ne zavarjon a későbbiekben.
- Öhm…a második szekrényben nézd meg az ágy mellett. – mutatok oldalra és az ajtóhoz sétálva nyitom ki azt. – Anya…úgy néz ki, hogy ez el fog tartani egy darabig, ha gondolod, akkor nyugodtan menjetek el, holnap felhívlak. – közlöm vele a tényeket. – Ó, ekkora a baj? – kérdez vissza és el is indul a szoba felé, de még időben állítom meg és beljebb húzom az ajtót is. – Igen…de megoldjuk. Holnap hívlak. – nézek rá jelentőségteljesen, de végül Virginia veszi a lapot. – Megígérted, hogy ma inni fogunk és láthatólag a gyerekek ellesznek nélkülünk is. Gyere. – nem kell sokat várnom, hogy a lelépés mellett döntsenek, én meg visszalépve mosolyodom el ördögien, ahogyan meglátom Morgan kezében a gatyát.
- Hmm… - határozottan indulok meg felé, és nem kérdezve, csak előrenyúlva, akasztom be az egyik ujjamat a bokszer szélébe. – Tudod…kíváncsi vagyok, mennyire vagyok nyitott rád. – nyalom meg az alsó szirmomat és letérdelve elé csúsztatom le az alsóját úgy combközépig…

+18-as tartalom

Kellemes bűbáj és könnyed pikantéria ötvözi a testvérem szavait. Igazán nem tudja visszafogni magát, mióta meglátott és egy kicsit felgyorsultak közöttünk az események. Nem akartam köntörfalazni és az időt sem húzni, hogy egymás alatt kössünk ki, de az egyik részem helytelennek tartotta, hogy ilyen egyszerűen adjam oda magamat. Hol van a játék, az izgalom abban, ha nyolc éven át nemet tudott mondani, ma mégis igent? Nem tudtam, hogy mi jár Morgan fejében, már régen lemondtam arról az előnyömről, hogy a gondolataiban olvassak, és mégis a tettek amellett szóltak, hogy akar és nem fog visszatáncolni az utolsó pillanatban. Az édesanyám és kedves barátnőjének váratlan érkezése ugyan összekuszálta a szálakat, de így is sikerült a két combom közé ékelnie a kezét, és elérnie, hogy ne bírjam kivárni a távozás idejét, bár az előbb nagyon más utakon jártam, de visszataláltam a beszélgetés fonalához.
- Még nem jártam ott, annyi felfedezésre váró túra áll még előttünk Morgan, meg sem tudom számolni a két kezemen, hogy mennyi helyet néztem ki, ha lenne időnk, akkor elmehetnénk oda. – nem csak neki megy jól, ha kétértelmű utalásokat kell tennie a másiknak, én sem most kezdtem a szakmát, csak lassabban jártak az agytekervényeim, ha az ujjai elkalandoztak a déli vidékemen. A bugyim kezdett átnedvesedni és a légzésem is olykor elakadt, de nem adtam jelét a közönség előtt, hogy milyen testi változások mennek végbe az alhasam tájékán.
- Az írás mellett új babérokra törsz? – fojtott nevetéssel reagálok arra, ahogyan totál vakvágányra vezetjük a többieket, és csak mi értjük igazán a mögöttes tartalmat. Az anyám még álmában se feltételezné rólam, hogy vonzódom a férje gyerekéhez. Nyugodt szívvel hagytak egyedül kettőnket, a családi nyaralások alatt egy szobán osztozkodtunk, és még az is megesett, hogy az ő gondjaira lettem bízva, holott nem volt akkora a korkülönbség közöttünk, hogy ne boldogultam volna egyedül is. A szórakoztatás nekem ment jobban, többen hangoztatták, hogy mellettem nem lehet unatkozni, ami tévedés, mert nekem is akadtak rosszabb napjaim, de tény, hogy jól ment a középponti szerep.
Rövidre fogom a folytatást, mert kezd nem tetszeni, hogy nála van az irányítás gyeplője és képes lenne az asztal alatt kielégíteni, miközben az anyámék gondtalanul szürcsölgetik a koktéljukat annak lapján. Izgatónak véltem, hogy a tűzzel játszik, de be kell vallanom, hogy nem kívántam a közönséget az első éjszakánkhoz. A jelenre akartam fókuszálni, kizárni a zavaró tényezőket, mind Duncan, a gyerek és a karrierem miben léte. Nem érdekelt azt sem, hogy kaptunk átmenetileg egy új „testvért”, akit a napokban üdvözölnünk kell és ennek fejébe még nem ártana, ha el tudnám intézni a nőgyógyászt is. Megannyi teendőm lett volna, de égetőbbnek bizonyult, hogy megkapjam a régen áhított vágyálmomat…mi lesz, ha megtörténik? Cress a jelenben kell létezned és nem a jövővel foglalkoznod! A holnap megvár, és lám mennyire kreatív vagyok, ahogyan a kékjeim a poharamra vándorolnak. Másodpercek alatt cselekszem és öntöm rá az italt, majd egyszerűen a kezembe akadó ronggyal itatom fel a folyadékot, közben kissé megspékelve a lágy simogatásra hajazó mozdulataimmal. Felébresztem az alvó oroszlánt és a következő pillanatban már a szobám ajtajának támasztja neki a hátamat és úgy tapad rá az ajkaimra, mintha az élete múlna rajta. Ki bírja tovább húzni a másik agyát büntetlenül? Gonosz módon nem viszonzom az elején a csókot, csak dacosan harapok rá az ajkamra, de annyira jól csinálja, hogy képtelen vagyok ellenállni neki. Mindig ez történik, ha elhatározok valamit vele kapcsolatban, és aztán bedőlnek a terveim. Hatással van rám a picsába is, és nem tudok nemet mondani a közeledésére. A melleimet nekidöntöm, érezni akarom a férfiasságát, dörzsölje ki a nadrágomat, vagy amit akar, de ne hagyja abba. Mégis ő lesz az, aki szünetet rendel el és valami ostoba kérésre a nadrágja után kutat. Megőrülök, nem cukorból vagyok, akit a csók közepén kell otthagynia, és kissé morcosan megyek oda az asztalomhoz, hogy felkapjam róla a gumit. A lófarkat a tarkómon kötöm meg és intézkedem az anyámékkal kapcsolatban is. A hangom a szokottnál türelmetlenebbül cseng, de igyekszem meggyőző lenni, ha már azt szeretném, hogy elmenjenek. Az anyám nem veszi az adást, még meg is indul a szoba felé, de útját állom, és végül a barátnője veszi rá a távozásra. Megkönnyebbülök, hogy veszekedés nélkül megúsztam a találkozást, és most már arra koncentrálhatok, amiért bejöttünk. Az ajtót gondosan becsukom, nem kellenek szemtanúk, sem hívatlan vendégek. A mellkasom megtelik színtiszta oxigénnel, és lassan eresztem ki az orromon keresztül amikor megérkezem Morgan elé. Nem kertelek, csak letérdelek és az ujjaimat beakasztva az alsójába húzom le a combközépig, megállva félúton a döntési helyzetet érzékeltetve, ha akarja megállhatunk, de akár tovább is mehetünk. Megoldja a kérdést és a talpáig ereszti a boxert, hogy aztán teljes életnagyságban szemléljem meg az áhított remekművet. Tudattalanul nyalom meg a szám sarkát és megbabonázottan figyelem a lüktetését. A tekintetem le sem veszem róla, nem fogadom Morgan pillantását, mert úgyis tudom, hogy mire vágyik. A férfiak nem mondanak nemet egy orális kielégítésre. Várakozom, éhezem…és neki az a legnagyobb baja, hogy még rajtam van az inge. A vállamnál segédkezik, de magamtól húzom le és ejtem a földre, még egy kicsit arrébb is lököm, hogy ne legyen útban. Nem nyúlok hozzá, pusztán a kékjeim égetik fel, de azt hiszem, hogy nem sokáig bírja, mert felfedezésre invitál. A bőre nyirkos és éles kontrasztot alkot a merev férfiassága, a benne dúló élet. A vér csak úgy siklik, megszámlálhatatlan érhálózaton keresztül szállítja a…szabad kezemmel a számhoz érek, enyhén szétnyílik és szólásra nyitnám, de minek, amikor az érzés kárpótol érte. Az ujjaimban árad szét a zsibbadás, nem merek levegőt sem venni, egyszerűen a tempója szerint simítok végig rajta. Többször járjuk be azt az utat fel és le, de nem unom meg, csak figyelem némán. Az utolsó könyörgésre emelem fel a kék lélektükröket és egy mosoly kíséretében hajolok oda, hogy a csúcsára hintsek egy leheletnyi puszit. Nem szívom be, a tövét megfogom és morzsolgatom, keresem a megfelelő markolatot, hogy aztán végérvényesen az enyém legyen. A tekintetünk összeolvad, én néha kinyújtom a nyelvemet és közelebb hajolva centiről centire nyalom végig a tövétől a csúcsig. Szuszog és lehunyja a szemét. Érzékelem, hogy jó úton járok, hát én is elregélve egy imát fogadom a számba a teljes méretét. Nem ijeszt meg a mélység, csak a nyelvem és a szám öleli körbe, nem tudom mihez hasonlítani az élményt. Kisebb simításokkal segítek rá, hogy még mélyebbre menjen a garatomban, aztán kiengedem, és mikor már majdnem elválna, a felső fogazatommal, akár a selymet végigkaristolom neki a hímvesszejét. Ráérezve a ritmikusságra, csak beszívom, lágyan kényeztetem, és várom a jussomat. Feszeng, és pulzál a számban, de úgy érzem, hogy nem adja át magát teljesen, ezért ráfogok erősen. Apró puszikkal marasztalom, gyöngyöző homlokát egy suhanásban látom, valahol a fülem membránján a nevemet ismételgeti, de mi értelme, amíg nem látom az eredményt. A duzzadó életet tartom a kezemben, és akkor áttörik a fal. Megérzem a lövellést és a torkomba eresztem. Nem bánom, hogy le kell nyelnem, a végéig vele maradok, ez egyértelmű, aztán a kéjtől és a zamatától bódultan húzom le a mutatóujjammal a szirmaimat. Megduzzadt a szám is, ahogyan kéjesen nevetek fel előtte…

+18-as tartalom

Morgan a két lábon járó kísértés, ha egy légtérbe kerülök vele. Sokkal könnyedebben állom meg, ha csak egy képet küld, vagy kellő távolságban van tőlem, mert akkor tudom, hogy nincs esélyem elcsábítani és a fantázia marad az egyedüli barátom a magányos estéken. Napi kapcsolatnak nem mondanám a miénket, mert ha beszippantott a munka, vagy fordítva, akkor elteltek akár hetek is néhány üzenetváltás között. Igényeltem, hogy halljak róla, de be kellett látnunk, hogy a világ különböző pontjain lenni annyira nehéz, mint megfejteni a másik érzéseit. Utalások mentek, flörtös képek, néha őszintének ható telefonos bejelentkezések, de akkor válik fizikai fájdalommá az iránta táplált kuszaságom, amikor meglátom a New York-i lakásomban. A repülőn idejövet én kértem, hogy ugorjon be, de azt álmomban se gondoltam volna, hogy nekiesem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, de túl sok minden történt az utolsó találkozásunk óta, hogy csak arra tudjak koncentrálni, mikor kerül le rólunk a textil. Vonzódom hozzá, kibaszott nyolc éve tény ez, még letagadni se menne. A környezetünk előtt sikerült fenntartani a látszatot, de a fél megoldások nem szerepeltek a hosszabb távú terveim között. A szex csak egy lépcsőfok, a puszta jelenléte is beindít, és mégis bizonytalanság mardossa a lelkemet. Mi lesz azután, ha ma este megkaphatom? Együtt fogunk élni heteken át, még azt sem tudom pontosan, hogy miért jött haza, van-e valakije, és a legfontosabb, hogy miképpen lát engemet? Nem szeretek az érzésekről beszélni, a gyengeségem kimutatása lenne, ha többet adnék magamból, mint ő, és aztán pofára ejtene. Nem merem beleélni magamat a jelenbe, meg tudnám szokni, hogy mellette ébredek, a lélegzetvételeire alszom el, de ezek olyan dolgok, amiket nem ismernék be előtte. Még nem állunk készen rá, hogy színt valljunk a másik előtt, nem beszélve az állapotomról. Terhes vagyok…még ott növekszik bennem az az élet, és habár teljesen elköteleződtem az abortusz mellett, mégis ott van egy kis „de”. A megtartása mellett nem sok érv szólna, főleg nem az apukajelöltet tekintve. Nincs semmi közös bennünk Duncannel, talán annyi, hogy mennyire élvezte ő is a szexet, akárcsak én. A titkokban én vezetek, de meglátva azt, hogy eljegyezte az exét, miután velem hetyegett. Undorító, hogy képes telefonon zaklatni a történtek fényében. Emily feneke sokkal formásabb, oda mártsa bele a micsodáját, ne belém. Megint túlagyalom a dolgokat, pedig a vágyaim tárgya előttem lejt egy szál boxerban.
Cressida hülye vagy, ha nem használod ki a kínálkozó lehetőséget! Már csak automatikusan nyúlok a hajgumimért, hogy összefogjam a hajamat és kis utalással jelezzem neki, hogy nem fogunk kimenni addig, amíg ki nem elégültünk mindketten. Az anyámékat lerázom valami mondvacsinált indokkal, a barátnője hamarabb veszi a lapot, mint ő, de végül győzedelmeskedem és csak az előttem álló szexi falatra fókuszálhatok. Morgan nem jut szóhoz, amikor megfordul és meglátja a szememben felvillanó sötét pettyeket. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy érezze ez már nem játék közöttünk, és nincs esélye a menekülésre. Az ujjaimat beakasztva segítem le róla az alsóját, miközben szemérmetlenül felfelé bámulok. A pillantásom éget, még azon csodálkozom, hogy nem csöppent el, de ami késik, az nem múlik. Szörnyen kíváncsi vagyok rá, láttam már neki duzzadni, de nem éreztem, hogy milyen, ha az én számban megy el. Elemi erővel csap le rám a kezdeményezés szele, általában én másztam rá, egyetlen alkalommal kísérelte meg ő, de annak is elutasítás lett a vége, azóta meg hárított. Barátom ma este nem mész sehová, csakis nekem engedelmeskedsz. Érezni akarlak így, magamban és a csillagok felett is. Sok mindent megbántam az életem során, de azt nem, hogy megismertem őt. Morgan egyszerre volt gondoskodó és bántalmazó is a szememben. Ellenállt, és lerázott, sőt néha még bosszút is álltunk a másikon. A felhozott férfiak egyike sem közelítette meg a szintjét, neki sokkal többet tartogattam, mint egyetlen éjszaka, vagy együttlét.
Kegyetlen perszónának érzem magam attól, hogy csak a nyelvem hegyével suhanok végig a férfiasságán. Nem sietek már, csak élvezem, hogy hatalmam van felette. A pillantásával elégedetten eresztem bele a számba, ki akarom tölteni az egésszel, hogy egyetlen másodpercre se felejtse el, hogy kivel van. A garbójától is megválik közben, és a tarkómra simítva a tenyerét egy kicsit irányít is. Nem tudom, hogy miért van a férfiak fejében az, hogy egy nő nem tudja, hogy mi a jó a másiknak. Nem mondom, hogy nem szorulnak rá az idegenek, de Morgan számomra nem az. A testével együtt lélegzem, a fogammal való érintkezés csak a játék része, hogy kicsit szenvedjen, de annyira fel van ajzva, hogy nem is ad hangot neki. A „gyorsabb” parancsra csak magamban nevetek fel. Tudtam én, hogy nem tudsz nekem ellenállni, de istenem már…annyira közel van a beteljesülés első fázisa. Az örömszerzés kölcsönös, megérdemli a kényeztetést, kiállt mellettem…nem tudom miért, de könnyes lesz a szemem. Fránya hormonok…soha nem sírtam még szex közben, és ez még az előjáték folyamata. A kirobbanása nincs messze, a légzése egyre szaporább, gondolom a szíve majd kiugrik a helyéről és egyetlen másodpercre leállok. A tudat, hogy miattam élvez el maradandó emlék, és meg akarom őrizni a fejemben ezt a képet. A számba lövell, nem húzom el az arcomat. Egyenesen belém ereszti a magját, én meg alázattal fogadom minden cseppjét. Megfordul a fejemben, hogy akár neki szülnék is egy utódot, de amilyen gyorsan szárnyra kapott ez a gondolatcsíra, úgy illan el a szekundummal együtt.
Mindketten egy másik tudatállapotban lebegünk. Nekem kéjes mosoly kúszik az ajkaimra, neki meg alig marad ereje, ezért lehuppan az ágy szélére. A boldogság egy megfoghatatlan dolog, de most teljes mértékben ki merném jelenteni, hogy az vagyok. Morgan a kezét nyújtja, hogy felsegítsen a földről, és az ölébe ültessen. Legszívesebben átölelném a nyaka szirtjét, de csak a válla hajlatába fektetem az arcom jobb élét, és úgy pihegek vele együtt, hogy a légzése visszaálljon a normális tartományba.
- Igazán nincs mit. – nyomok egy puszit a selymes bőrére, kissé megemelkedik a pulzusszámom, miközben a hajamból kihúzza a gumit és az ujjaival szétborzolja a hosszú fürtjeimet. Nem áll meg, és beleránt egy csókba. Az ajkaimmal az övére tapadok, igyekszem kellően felvenni a ritmust, de lehámozza rólam a melltartót. A két idomom szabadjára lett eresztve, már attól lúdbőrössé válok, hogy félmeztelenül ülök vele. A tekintete sóvárgó, az alhasamban leledző csomó megnyúlik és összegubancolódva forgatja meg a pillangókat.
- Nem kellenek a bókok. – mondanám végig, de a mellemre hajolva szívja be a bimbómat. Azonnal élesen szívom be a levegőt, és rezignáltan hunyom le a szemhéjamat, mert hirtelen rázza meg a testemet a kéj. A hátamat ívbe feszítem és a tarkóján felfelé csúsztatva a tenyeremet, borzolom fel a kis pelyheket.
- Ó istenem Morgan… - megkeményednek azok a bimbók, kérlelhetetlenül nedvesedem be ettől, megtalálta az egyik erogén zónámat. Érdemben nem tudok felelni a kérdéseire, vagy kijelentéseire. A melleim elnehezülnek, már csak azt akarom, hogy…és akkor áttér a másikra. A fejemet hátravetem és olaszul kezdek el regélni valami hülyeséget. Nem kell értenie, hogy miket mondok, a szuszogásomat felváltja a torkomból feltörő nyögés, és szinte abban a percben nyúl a fenekem alá, amikor már kérni szerettem volna. A kékjeim mélyén ott ül a bizalom jele, elfelejtek gondolkodni, csak a jelen helyzet köt le. Minden idegszálam rá van kiéleződve, igyekszem nem hangosan nyögni, de olyan nehezen megy.
- Ne… - a nyakamra hintett csóktól indulok be végképp, a hasam környékén barangol, de már türelmetlenül nyöszörgök. – Kérlek… - oldozz fel, áss el, bármi…és akkor megérzem az ujját a bugyimon. Aljas módon eleinte csak így ír le köröket, hogy végérvényesen elvegye az eszemet, aztán támadásba lendül. Ültömben sem tudok mozdulatlan maradni, a puncimat a farkának dörgölném, de az ujja éri el a legérzékenyebb pontomat.
- Hogy a… - a parányi idegcsomóm lüktet és megváltásért kiált. Teljesen eláztatta a bugyimat, a tekintetem elveszik, forog a szoba és nagyobb teret engedve a kezének, most a nyakába kapaszkodom meg. A megjelölés egy ősi tánc része, én meg tudatni akarom a világgal, hogy az enyém, ezért finoman megrántom a fogammal a bőrét, és lepecsételem egy csókkal. A körülöttünk lévő hangokra nem figyelek, de ő az, aki felhívja a figyelmemet a vacsoránk érkezésére.
- Kit érdekel? Menjen el… - nyöszörgök és mérgesen vezetem közénk az egyik kezemet, hogy a csuklójára ráfogva kicsit beljebb irányítsam. A másikkal a tarkóján találok kapaszkodót és elkezdődik a szemkontaktus. Lihegek, a robbanás szélén állok, de még a hüvelyem nem pulzál.
- Gyorsabban…Morgan. – nyögök fel és amikor átlök a határon, szinte abban a minutumban sikítok fel. Tompítani kellene a hangomat, ezért a szájára hajolok rá és belé fojtva a szót hagyom, hogy a testrészeim cseppfolyóssá váljanak. A csontjaim rugalmasak, az örvényben nem találom a kiutat, és hosszasan nyújtja el a kezdeményezését. A végén ráharapok az alsó ajkára, és elmélyítem a csókunkat. Néhány perccel később elszakadva tőle felfelé lesek és az arcomat figyelem az ágyam feletti tükörben. Pirospozsgás, duzzadt ajkak, csillogó szemek. - Kibaszott szexi vagyok. - jegyzem meg egy mosoly keretében.