- Amit érdemes tudni róla -
➷ 95%-ban sértően őszinte, a maradék 5% meg csak a nevelése és a véletlen műve ➷ személyiségileg Jake Peralta & Rosa Diaz egyvelege ➷ magasságban valahol a feléri a kedvenc müzlijét a boltban, de már a nagyobb dobozokat nem' állapot között helyezkedik el ➷ randikatasztrófa legendák felkutatója ➷ ha a kedvére akarsz tenni ahhoz leleményesnek kell lenned ➷ zenestílusa valahol Celine Dion és a Scorpions között elakadt félúton➷ nem hisz a horoszkópokban ➷ ha gyenge pillanatában látod egyszerűen csak sétálj tovább, mert ha kiszúrja a jelenléted, képes támadni (véletlenül se vigasztald, nyújts át egy csomag zsebkendőt vagy támogatásként érintsd meg a vállát) ➷ szívesebben fordul meg egy autó után az utcán, mint pasi után (egyiknek legalább ki van a négy kereke) ➷  három nyelven tud - orosz, angol és az apja által háttérjelentéssel bíró jó tanácsok nyelvén ➷ nyelvújító könyve jövő tavasszal várható (állandóan félremond vagy ír valamit) ➷ nyomokban irányításmániát tartalmaz ➷ allergiás az eperre ➷ elszánt - amit a fejébe vesz, arról csak nehezen mond le➷ nem kedveli az állandóan túlbuzgó embereket ➷ mágnesként vonzza a bajt ➷ mélységesen elborzasztják őt a manapság menő ismerkedési szokások ➷ ébredés után még úgy két órán keresztül nem funkcionál ➷ jó hallgatóság ➷


- Amit tudhatsz róla, de ne hozd fel előtte, mert úgyis letagadja -
➷ imád nevetni ➷ elvétve akadnak segítőkész hajlamai ➷ vágyik az elismerésre ➷ édesapjának hatására elgondolkozott azon is, hogy állatorvos lesz belőle, de - általa nem bevallott - szóbeszédek szerint ott csak állandóan bőgne➷ időnként akaratos ➷ ölelkezős típus ➷ kifulladásig képes arról beszélni, ami lelkesíti őt ➷ féltékenykedő - amiatt ami az övé, azok miatt, akikhez ragaszkodik ➷

- Ahogyan látja saját magát -
➷ többnyire érzéketlennek - képes úgy kizárni az életéből az őt megbántó embereket, mintha soha nem is ismerte volna őket. Az anyjával való nem létező kapcsolata tökéletes példa erre. ➷ olyannak, aki gondolkozás nélkül elutasítja a segítséget és helyette saját maga vállára veszi és oldja meg a problémát - alkalmanként sikertelenül. ➷ aki ha nem érzi magát fontosnak, akkor inkább félreáll, mintsem könyörögjön mások figyelméért➷ senki sem pótolhatatlan, ahogyan ő sem ➷

Pár hónappal ezelőtt
Annabeth úgy tartja a feje fölé magasba a telefonkészülékét, mintha egyértelmű jeleket kívánna fogni vele az újabb rossz döntéseihez, míg én vele ellentétben legalább már tizedik perce sikálom szivaccsal Drew Vance átkozottul mocskos tragacsát.
- Élőben jelentkezünk az egyetemi parkolóból, ahol megrendezésre kerül a nem hétköznapi…
- Annabeth, nem megmondtam, hogy kapcsold ki azt a hülye kamerát? - zsörtölődve vágom hozzá a víztől átázott szivacsot a hátához, mire felsikolt egyet és duzzogva fordul felém. - Ha apám meglátja ezt az egészet elevenen megnyúz minket!
- Ez a te ötleted volt Tasha, nem rémlik? - mutat végig magán egyértelműsítve nyomokban hiányos szerelését, mire csak sóhajtok egyet és a korábban eldobott szivacsot újra a kezembe veszem.
- Attól még igazán segíthetnél. - Annabeth figyelemre sem méltat, hanem tovább folytatja műsorát annak a 15 számig terjedő követőjének, akiket az évfolyam során önreklámozás módjával összeszedett. Magam sem értem hogy van egyáltalán idegzetem elviselni a folytonos nyavalygását, de mivel a többi delikvens hozzá képest csak még rosszabb, így talán nem is kell sokáig kutatnom annak érdekében, hogy ráleljek az egyértelmű és fájdalmas válaszra.
- Szóval ott tartottam, hogy nem hétköznapi és irtóan szexi bikinis autómosást. - újra forog egyet a kamerával, elnyújtva a szövegét mintha bárkit is úgy igazából érdekelne, hogy mi mit szenvedünk itt délutáni programunk gyanánt. Folyton azzal nyugtatom magamat, hogy a jó cél érdekében történik. Átmeneti megoldás pénzkeresési lehetőségre mely jobb ötlet híján jutott eszembe egy hazafelé tartó utam során és nem kellett több hozzá, mint öt percen keresztül elborzadva állni az egyetem parkolójának kellős közepén. Az igénytelenség teljes tárháza volt az egész. Elkényeztetett hercegnők és hercegek, akik luxusautókkal járnak, de már vigyázni túlságosan is nehezükre esik rájuk. Nem tudtam elviselni a rendetlenséget sosem magam körül és ez egy olyan felismerés volt ott, abban a pillanatban, amikor hasznot húzhatok évfolyamtársaim hanyagságából.
És tessék, itt vagyunk. Félgőzzel, mert amíg egyikünk mindent megtesz, hogy a végére érjünk ennek a programnak, addig Annabeth majmot csinál magából élő adás címszó alatt. Szuper.
Vance kocsiján végzem el az utolsó simításokat és csodálom meg elégedettséggel az általam végzett munkát, az pedig még nagyobb bizonyítékkal szolgál erre, amikor Drew is boldogan szemléli szinte új hatású autóját. Az üzlet megköttetése után Vance elhajt és helyébe egy újabb autót kapok cserébe, de még vár rám két másik.
A nyári napsugarak nem kímélnek a kint létünk során, én pedig csak néha állok meg, hogy megsürgessem Annabeth lazulását.
Újabb autó parkol be és Glenn Wright száll ki belőle két másik haverjával az oldalán. Nem sokat törődök velük, de Glenn sosem az a srác volt, aki elviselte, ha nem körülötte forog a világ.
- Hé szívi! - füttyent egyet, de direkt nem adom meg neki az elégtételt, hogy a figyelmemet fordítsam felé. Még a végén azt hiszi, hogy emberszámba veszem őt és a csapatát. - Gyere, told ide a formás popsidat hozzám és mosd le az én karosszériámat is. - fennhangon adja ki az utasítást, amit már nem tűrök el szótlanul én sem. Egy jól irányzott lendülettel dobom a szivacsot a vízbe és indulok meg egyenesen Wright irányába.
Még hallom Annabeth kétségbeesett szabadkozását a nézői felé, majd a nevem kiáltását, de már semmi sem késztet visszafordulásra. Egyes egyedül csak az jár a fejemben hányféle módon fogom megismertetni a cipőm orrát Glenn hátsójával amikor odaérek hozzá.

Fél órával az események után dühösen szedem a lábaimat hazafelé. Nem úgy, mint a mellettem boldogan csivitelő Annabeth, aki az ottlétünk óta ki sem bújt telefonja képernyőjének fogságából.
- Ha engem kérdezel ez egy sikeres nap volt.
Nem tettem.
- A videód óta felment a követőim száma és mindenki a nevedet akarja. Szeretnék tudni, hogy ki az, aki miatt Glenn úgy sikoltott odakint félelmében, mint egy kislány. - lelkesedik tovább, én persze kevésbé érzem át a hangulatát. Amúgy is csak túloznak. Glenn nem sikoltozott, csak egy idő után méltóságteljesen odébbállt. Ez az egész nap meg egy csőd volt és a történtek után senki sem lesz majd hajlandó komolyan venni minket. Lehet ez Annabethnek nem fontos, de nekem igen. Valahogy meg kell szabadulnom az egyetemtől, hogy végre hasznosnak is érezhessem magamat és ne úgy, mint aki csak elpazarolja a drága idejét. Apa még nem tudja a terveimet, de nem is állhatok elé úgy, hogy ne lenne a fejemben egy komplett vázlat a hogyan tovább kérdést illetően. Mert ötleteim vannak. Folyamatosan váltakozóak, de attól még nem elfelejthetőek. Ki lesz bukva már előre érzem, de gyűlölöm azt a helyet. Haszontalannak érzem magamat ott és ma végre a délutáni programunk során ez az érzés sok ideje először a háttérbe szorult. Erre ennek is annyi, hála annak az arrogáns, a SzámatSoseTudomBefogniAkkorMikorKellene Glennek. Nem én csábítottam magamhoz őt vagy kérleltem, hogy igen, ez az, szólj még be, mert attól forr fel igazán a vérem. Az agyvizem biztos, de más érzékem nem csilingelt vadul csak mert ő idióta módján viselkedett. Maradhatott volna csendben is, és akkor minden annyira simán működött volna. Kár, hogy az az állítólagos minden amiért most mérges vagyok az nem több, mint feltételes módja az elképzelt jövőm egyik állomásának.
- Ha megmondod a nevemet Annabeth, körüzenetet fogok küldeni a követőidnek a múltkori videóddal együtt! - figyelmeztetően szegezem rá mutatóujjamat amitől  megtorpan egy pillanatra, így lemarad sietős lépteim mellett.
- Kegyetlen vagy. - fújtatja.
- Valahogy meg kell szabadulnom onnan. - Beth újra felveszi velem a lépést, de most már a telefonja nélkül teszi azt meg. Úgy látszik a tudományos kísérlet megcáfolódni látszik: Annabeth Chapman képes lélegezni a telefonja nélkül is. Hurrá!
- Ennyire azért nem szörnyű az a hely.
- Nekem az. Ki akarja azt, hogy évek múlva szitokszavakként ismételjék a nevét akárhányszor az felmerül egy beszélgetésben? - Beth elnyöszörög egy kétségekkel teli nem tudom-ot az orra alatt, amivel nem megyek igazából semmire. Úgy tűnik ma minden történéssel eljutok ugyanerre a pontra: a nagy semmihez. Valójában Connell ajánlata a modellkedéssel kapcsolatban már egy ideje ott lebeg felettem, de még sosem szántam rá magamat igazán a döntés meghozatalára. Talán most lenne itt az ideje.
Sétánkat egy tőlünk nem messze lévő veszekedés szakítja félbe, merre mindketten egyből felfigyelünk. Először én, majd nyomomban Annabeth közelíti meg a hang forrását és leskelődünk át a kerítés résein keresztül. Egy férfi ordibál a kutyájával, aki fülét-farkát behúzva araszol egyre távolabb gazdájának vehemens viselkedésétől, akin tisztán látszik, hogy ennyivel még nem érte be.
- Én bemegyek. - határozom el magamat kérdés nélkül. - Tereld el valamivel a figyelmét. - a kaput mérem fel és vele együtt az esélyeimet, Annabeth meg persze nem tudja mire vélni hirtelen viselkedésemet. Ő nem mozdul, így én veszek fel egy nagyobb követ és futva pár lépést arrébb dobom el az udvarnak egy ellenkező irányba vezető pontjára, amivel egérutat nyerhetek. Egy keveset még hallgatózok, majd mikor a férfi elindul, hogy megnézze ki zavarta meg nyugalmát, nem sokkal később én is cselekedek és nekiállok átmászni a kerítésen.
- Tasha...gyere le onnan. Mit művelsz? Ne félj, én innen kintről mindent felveszek. - Annabeth fojtott hangon rivall rám a telefonjával hadonászva közben, én pedig lepisszegem őt, hogy maradjon már végre csendben. A kerítésről lemászás után mérem fel a terepet és futok egyenest a magára maradt, de mozgáshoz kedvetlen kutyához.
- Gyere kincsem, kiviszlek innen. - leguggolva édesgetem magamhoz és már éppen megmozdulna, hogy eleget tegyem kérésemnek, amikor a hátam mögül ismeretlen férfihang dörren fel.
- Te meg ki a fene vagy és mit csinálsz idebent?

Soha nem remegett még ennyire a kezem, mint ezekben a percekben. Talán volt ilyen élményem, de a fejemben lévő gondolatok helye üres és csak a kezemben szorongatott telefonra tudok koncentrálni és arra, hogy a fülembe visszaköszönő kicsengést jelző búgás hangja végre ismerős hanggá változzon át.
- Apa! - még erőteljesebben szorítom a fülemhez a készüléket és körültekintek mintha attól félnék bárki is nyomon követné a beszélgetésemet. - Bajban vagyok és nagyon nagy szükségem van rád. Ezt az egy hívást engedték, miután behoztak a fogdára. Gyere értem, jó? Ígérem megmagyarázok mindent.