Újra autóban vagyok, a mai nap már sokadszorra, holott még le sem ment a nap. Ezúttal sem vagyok egyedül, a jövőbeli operatőrömet, Petert kísérem el a belvárosba, ha már úgyis éppen arra tartok, hogy találkozzak a Greenpeace egyik munkatársával, Ciara Martínezzel. Én vezetek, figyelem az utat, s közben mindent elmesélek a jövőbeli közös projectünkről és állítólag ő is alig várja, hogy lehetőséget kapjak rá, amit ma lehet el is tudok kezdeni kiépíteni. Oldalra pillantok rá, ahogy mozgolódást érzékelek, s látom, ahogy még menetközben is képes egy könyvet bújni, ráadásul nem is akármilyen könyvet, egyből a Hawaii nyelvvel próbál megismerkedni és minél több kifejezést elsajátítani. Neki ez a mániája, bárhová akar utazni, minduntalan beleássa magát a nyelvek és kultúrák rejtelmeibe, amit én rendkívül pozitívnak és példaértékűnek tartok, csak éppenséggel meglep, hogy én itt beszéltem hozzá és lehet abból semmit sem fogott fel. - `A`ohe loa i ka hana a ke aloha - olvassa lassan, próbálgatva a kiejtést, mire enyhén előre biggyesztem fejemet és kérdőn nézek rá. - `A`ohe loa i ka hana a ke aloha. Azt jelenti, a szerelem figyelmen kívül hagyja a távolságot. - Dől hátra elégedetten, látszólag örül, hogy ki tudta ezt a mondatot mondani, netán már meg is jegyezte. Nem tudom, hogyan jutott el máris ehhez az idézethez, de szerintem nagyon szép és tanulságos a jelentése. - Peter, azért figyeltél rám is? - Igen, azt mondtad, hogy amennyiben megkapjuk az áldást, akkor mehetünk. - Ismétli meg az általa vélt szavaimat, mire mélyet sóhajtok. Nem egészen ezt mondtam. - Bár ilyen egyszerű lenne. – Látszik rajta, hogy az esze már nagyon a hamarosan elérkező Hawaii nyaralásán jár, de mindegy is, én ugyan el nem rángatom onnan most. Mikor megfogalmazódott a dokumentumfilm készítés gondolata bennem, már akkor teljesen elfogult voltam az ötlet iránt és örülök, hogy ő egész végig támogatott benne. A dokumentumfilm, vagyis inkább sorozat, tíz-tizenkettő részből állna, melyekben különböző problémákra hívnám fel a figyelmet a világ minden tájáról, meglehet, ez utóbbi miatt vált nagyon szimpatikussá az ötletem Peter számára. Mindenkit azzal kell motiválni, amit a legjobban szeret, ugyebár. Lassan meg is érkezünk a Manhattan szívébe, Peter gyorsan kiszáll egy buszmegállónál, én pedig hajtok is tovább, hogy ne tartsam fel a forgalmat. Még intek neki az ablakon keresztül, majd megkeresem azt az éttermet, amit megbeszéltünk Ciaraval találkozási pontnak. Leparkolok az autóval és sietek befelé, hogy ha itt van, akkor ne várjon rám, ha viszont még nem ért ide, akkor előre lekérem az asztalt és az étlapokat. Ahogy szétnézek az étteremben, nem akad meg Carmenhez hasonló arcon a tekintetem, úgyhogy a pincérhez fordulok. - Elnézést! Hat órára foglaltam asztalt két főre, Javier Benito Alvarez néven. - A pincér egyből ura a helyzetnek, kéri, hogy kövessen, én pedig nem teszek másképpen. Az asztalhoz érve aztán megköszönöm az útbaigazítást, s kérek magunknak inni. Nem meglepő talán, hogy kissé izgatott vagyok, nem tudom, hogy mit fog mondani az ötletemre, könnyen lehetséges, hogy nem támogatnak efféle kezdeményezést, sem pénzzel, sem pedig azzal, hogy segítenének kialakítani az interjúalanyokkal a kapcsolatot. Bárhogy is, hamarosan minderre fény derül. Mivel az ajtóra látok rá, ezért van lehetőségem megpillantani, ahogy Ciara belép a bejáraton. Felismerem, mivel öt nappal ezelőtt az általa is szervezett Greenpeace rendezvényen volt szerencsénk két mondatot váltani Carmen jóvoltával, csakhogy akkor rengeteg dolga akadt, így nem láttam módot rá, hogy hosszabb beszélgetésbe bonyolódjunk. Mi tagadás, nem is volt akkor megfelelő az időzítik, ezért egyáltalán nem is erőltettem, viszont mivel Carmen megadta az elérhetőségét, ezért sikeresen lebeszéltük ezt a találkozót, amikor már egyikünk sem rohan, remélhetőleg. Intek neki, ezzel egy időben fel is állok a helyemről, hogy kézfogással üdvözölhessem. - Szia! Örülök, hogy megismerhetlek - ismétlem meg nagyjából ugyanazokat a szavakat, amit a rendezvényen is mondtam neki, csak akkor ez a kézfogás sokkal szaporább és sietősebb volt. Mivel már tudjuk egymás nevét, ezért bemutatkozni majdhogynem felesleges is. - Köszönöm, hogy eljöttél! Kérlek... - intek az előttem lévő székre, hogy velem együtt foglaljon helyet. Azok után, hogy az első szavakat is spanyolul intéztük egymáshoz, meg sem fordult a fejemben, hogy ezúttal ez másként lenne. - Bevallom, még nem ettem ezelőtt ezen a helyen, de az unokatestvéred említette, hogy szereted a mexikói ételeket, ezért bátorkodtam egy ilyen helyet választani. - Kezembe veszem az étlapot és belelapozok, miközben a pincér visszaér a rendelt italokkal. Első ránézésre nem tűnik rossz választásnak, a hangulata is igazán impozáns, bizonyára az ételek is visszaadják majd a déli szomszédok specialitását.
El nem tudnam mondani, mennyire orultem annak, hogy ezuttal New Yorkban lesz rendezvenyunk. Elsosorban Carmen miatt voltam ilyen lelkes, mert mintha mar ezer eve nem lattam volna es rendkivul tud hianyozni. Aztan ott van meg nehany baratom, es maga a varos. Egyszeruen gyonyoru, es van benne valami, ami mindig vonzott. A nagy napon sajnos nem volt tul sok idom sem baratokkal, sem Carmennel foglalkozni, aminek nem igazan orultem, de mivel tudjak, milyen rohanassal jar a munkam, igy remelhetoleg egyikuk sem vette szivre, hogy majd csak kesobb tudtam tobb idot szentelni rajuk. Laura is velem tartott, aki ha az egyetemi evek alatt nem ismerteti meg velem a Greenpeacet, valoszinuleg most teljesen mas eletet elnek. Az egyik legjobb dontesem volt, hogy jo nehany eve elmentem vele onkenteskedni, utana pedig ezt az utat valasztottam, es nem az egykor kijelolt biztosat. Eredetileg ugy terveztuk, hogy a rendezveny utan majd elmegyunk szorakozni valahova, de oszinten szolva minketten eleg hullak voltunk, ugyhogy hamar kidoltunk a lakasban, amin ketten osztozunk. Az ezt koveto napokban vegre osszehoztunk egy rendes talalkozot draga unokatesommal es bar o nem erezte szukseget, en igyekeztem kiengesztelni a multkori miatt. Azt hiszem ez az egyetlen hatranya a munkamnak.. hogy nem tudok eleg idot tolteni a szeretteimmel a folytonos utazas es kapkodas miatt. Ennek ellenere ugy erzem, nem tudnek megvalni tole. Ittletem alatt szinte minden nap akadt valaki, akivel ossze kellett futnom, amit termeszetesen egyaltalan nem bantam, sot.. Vegul meg a bulit is bepotoltuk Lauval, aki sikeresen kiutotte magat, hiaba szoltam neki idoben, hogy jo lenne leallni az alkohollal. Jol tudom, hogy amugy sem birja tul jol, de hat hiaba probalkoztam, ment a sajat feje utan. Tudom e hibaztatni erte? Soha, hisz nekem is hiaba beszel az ember, szoval meg tudom erteni. Mar nincs tul sok idom New York Cityben, amit elegge sajnalok, de hat hiv a kotelesseg.. A holnapi napon ket talalkozom is lesz. Delelott Mateoval futok ossze, aki gyerekkori baratom. Egy kornyeken nottunk fel, akkoriban nagyon kozel alltunk egymashoz, es bar O szerette volna, semmi tobb nem lett belole. A masik pedig Javier, akinek Carmen mutatott be. Nem emlekszem pontosan, mirol is lesz szo, csak annyi maradt meg, hogy a Greenpeacerol akar beszelni velem, tehat munkaugy. Reggel fel kilenc korul ebredek es kell legalabb negyed ora, mig vegre magamhoz terek es kikecmergek a kenyelmes, meleg agyambol. Laurat sehol nem talalom, egy cetli viszont ott hever az asztalon. "Csak este jovok, ne varj ram." Vallat vonok, majd osszedobok magamnak gyorsan egy rantottat. Kozben mar erkezik is egy SMS Teotol, hogy remeli nem feledkeztem meg rola. Valaszolok neki, aztan elkezdek keszulodni a reggeli futashoz. Mielott meg kilepnek az ajton, bedugom a ket fulest, elinditok egy spanyol szamot es mar indulhatok is. Korulbelul masfel oraval kesobb erek haza, lezuhanyzom, atoltozok es elindulok a talalkara. Bepattanok a piros Mitsubishimbe, beizzitom a kicsiket es meg sem allok a megbeszelt helyig, ahol nagy szerencsemre akad parkolo. Talan ez az en napom. Hamar kiszurom Mateot a parkban, Maximussal egyutt, aki egy feher ambull fekete foltokkal. Utoljara kolyokkoraban lattam es hat meg kell hagyni, eleg szepen megnott. -Na hello! - koszonok oda szeles mosollyal az arcomon. Eloszor Teot udvozolnem puszival, de Maxi egyelore nem enged a kozelebe. Megsimogatnam, de nem bir megallni egy helyben, olyan izgatott, igy csak vigyorogva figyelem, mig le nem nyugszik annyira, hogy vegre megdogonyozhessem. -Mar hianyoztal - simogatom meg a buksijat, mikozben lehajolok hozza. -Egy kicsit talan te is - egyenesedek ki, majd lepek kozel Mateohoz, hogy megpuszilhassam. Az arcomon levo levakarhatatlan mosolybol tudhatja, hogy nem gondolom komolyan. Nagyon is boldog vagyok, amiert annyi ido utan vegre lathatom oket. Hosszas seta es rengeteg sztorizas kovetkezett, na meg a kutyaval valo jatekot sem hagyhattam ki. Egyszeruen imadom oket. Nem tudom van-e nalam nagyobb allatbarat. Mivel nem akarok elkesni a Javierrel valo talalkozorol, igy idoben elbucsuzom a fiuktol es megigerem, hogy amint ismet a kozelben leszek, ertesitem es osszehozunk egy ujabb setat vagy barmilyen programot, ugyanis en szinte mindenre vevo vagyok. Gyorsan hazavezetek. Mivel Maxi nem kimelt, igy gyorsan johet egy ujabb zuhany, majd felkapok magamra valami csinos darabot, de nem kihivot. Megigazitom a hajamat, felkenek egy minimalis sminket, egy kis parfum, aztan magamhoz veszem a legfontosabb holmijaimat es visszaterek draga Mitsomhoz, ami megcsak ki sem hult. Az oramra pillantok, meg idoben vagyok. Amugy nem szokasom kesni, igaz, azert nagy ritkan sikerul, de nagyon nem szeretem megvaratni az embereket, elvegre nekem sem kellemes, ha negyed-fel orakat varnom kell valakire. Hamar megtalalom az ettermet, le is parkolok, kiszallok a kocsibol, majd besetalok a hatalmas epuletbe. Javier hamar kiszur es mivel idoben int, igy nem kell szobrozva keresgelnem a tomegben. Elmosolyodok, majd az asztalunkhoz setalok. -Szia! En ugyszinten. - merem kozben vegig diszkreten. -Koszonom - foglalok helyet a vele szemben levo szeken. -Ugyan, a Greenpeace-ert barmit - meg hat meg kell hagyni, egesz helyes srac, ugyhogy nekem igazan megeri. -Nos bevallom, itt meg en sem, de tetszik a hely. Szerintem maskor is ellatogatok majd ide. - vigyorodok el. -A mexikoi tenyleg nagy kedvenc, de igazabol ha etelrol van szo, nehez mellefogni - utalok ezzel arra, hogy szinte mindenevo vagyok. Na jo, azert ha salatazni hiv el, azt talan nem dijaztam volna ennyire. Amint megpillantom a pincert, gyorsan kezbe veszem az etlapot. Igazabol nem kell sokat gondolkoznom: -Quesadillat, legyen szives - pillantok fel a ferfire. Nem is tudom mikor ettem utoljara Quesadillat, de azert vacilaltam a Burriton is. Mint tudjuk, a Quesa gyozott. -Koszonom - szolalok meg ismet, amint megkaptam az italomat. Mig a ferfi az etlapot tanulmanyozza, fel szemmel az arcat lesem. Megvarom, mig O is rendel, aztan leoblitem kisse kiszaradt torkomat. -Amugy New Yorkban elsz? - kivancsiskodok, na meg nem is akarok egybol a targyra terni, hisz lesz eleg idonk, raerunk vele. Legalabbis szerintem.
Egyik lábam ritmusosan dobol a mexikói étterem asztala alatt, bár nem is veszem észre különösebben. Hiába érzem, hogy kissé izgatott vagyok az elkövetkező órákban megejtett beszélgetéstől, kellően higgadtnak érzem magam a látszat ellenére is, ami egészen furcsa számomra és nem kizárt, hogy azért van ez, mivel előzetesen váltottunk néhány hívást Ciaraval és úgy érzem, meglehetősen könnyedén megy köztünk a társalgás. Elmegy a pincér az italrendelésekkel, majd nem sokat kell várnom, hogy megpillantsam az ajtónál Ciarat. Jól jön, hogy már találkoztunk személyesen is abban a pár másodpercben míg kezet fogtunk a rendezvényen, így teljesen biztos vagyok abban, hogy kit kell keresnem és nem csak egy-két képről kell tájékozódnom. Gyors üdvözlést követően aztán mindketten helyetfoglalunk egymással szemben. Enyhe mosollyal fogadom az elszántságát a munkája felé, mindig jó érzés ilyen emberekkel találkozni, hiszen én magam is szeretek pozitívan nézni a feladataimra, még ha ez időnként igencsak nehéznek is bizonyul. Néha történnek kellemetlen döntések, vagy csak két óceán vize csak össze felettünk, amit túl kell vészelni. Esetemben azonban rendkívül kapóra jön, hogy Ciara rendelkezik ezen hozzáállással, hiszen nem vagyok teljesen biztos abban, hogy el fogják fogadni az ötletemet és támogatnának a dokumentumfilm megvalósításában. Nem vagyok politikus, de munkám része, hogy meggyőzzek embereket és remélem ez a képességem most is a felszínre fog törni és el tudom adni a saját ötletemet megvalósításra. De a szakma ráér később, nem is szeretném elárasztani a gondolataimmal így a találkozásunk elején. Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs, hogy mennyire jó étterembe szerveztem meg a találkozót, mivel még nem ettem itt, csak ismerősöktől hallottam ezt-azt, kivétel nélkül szépeket. Válaszában megüt egy mögöttes gondolat, legalábbis feltételezést ad arra, hogy egész sok időt tölthet itt New Yorkban, ami klassz! - Gyakran vagy itt? - Tudtommal Spanyolországban lakik, legalábbis Carmen ezt mondta, de ez egyáltalán nem fog vissza attól, hogy kérdezzek. És ha már az unokatestvér... nos, nem hazudott, Ciara tényleg szereti a mexikói ételeket, pontosabban azokat is, s ezzel egy elég nagy kő esik le a szívemről. - Tényleg? Ezt nagyszerű hallani. Én is mindenevő vagyok, leszámítva egy-két apróságot, amire ételallergiám van. Ilyen például a dió, de ezzel könnyen együtt tudok élni - nevetem el magam, mert hát, azért ha vesszük a világ összes ételét, egészen csekély számban fordul elő dió és főként süteményekről beszélgetünk, úgyhogy valóban nem okoz nagy szomorúságot. Még mindig jobb, mintha például egyeneset laktóz- vagy glükózérzékeny lennék. - Én pozolet kérnék - mondom Ciara után a pincérnek, aki felírja a papírjára. Amit legutóbb ettem pozole, az csodálatos volt, még szerencse, hogy bírom a csípőset és a főszereket, mert abban aztán van bőven. Kalória van benne bőven, de mit szerénykedjek, éhes is vagyok így munkából érkezve, ahol nem sok időm volt ebédelni, csak haraptam valami gyorsat futólag. Átnyújtom a pincérnek az étlapot, ő elveszi tőlem, a másikat pedig itthagyja, hogy amennyiben kérnénk még valamit, legyen miből választani. Vagy úgy is fogalmaznék, hogy ha netán nézegetnénk és megkívánnánk valamit, fizessünk még többet nyugodtan. - Igen. Már több mint tizenhat éve, úgyhogy lassan helyinek mondhatom magam. - Hogy mennyire is érzem magamat helyinek, az már más kérdés, de meg kell hagyni, tulajdonképpen az Államokban cseperedtem felnőtté. - Előtte éltünk egy, másfél évet Floridában, aztán jöttünk ide végül egy ismerősünk jóvoltából,aki nem csak állást adott édesanyámnak, de a mindennapokban is segített asszimilálódni. - Legalábbis ezt mesélte anyám, én ekkor még tizenöt éves voltam és nem teljesen ennyire felnőttes aggyal láttam a világot. Nekem az volt a feladatom, hogy tanuljak jól, de így utólag teljesen összeállt a kép, s anyám helyében én sem tettem volna másképpen. Akkoriban szüksége volt valakire, aki segítőkezet nyújt neki, apám elvesztését követően. Tudom, egy kicsit elkalandozok az eredeti kérdésétől, de ha már felhoztam Floridát, úgy vagyok vele, hogy befejezem a történetemet. A spanyol anyanyelvemnek nyilvánvalóan oka van és szerintem ő is kivette már az akcentusomból, hogy nem a spanyolok által használt formában pörög a nyelvem. Nem szembetűnő a különbség, de azért más a kettő. - De egyébként San Juanban nőttem fel és hát a szívem még mindig ott él. - Nem tudom, hogy erről hallott-e Ciara például Carmen által, de szeretek beszélni és nem bízok semmit arra, hogy esetleg ki mit hallhatott másoktól. Iszok egy korty üdítőt, hogy elfojtsam a szomjamat, illetve a más asztaloknál tündöklő ételeket látva az egyre fokozódó éhségemet is. - Te... Madrid? Jól tudom? - bökök felé egészen bizonytalanul kimondva a város nevét, mert mintha hallottam volna az unokatestvérétől, de most hirtelen nagyon elbizonytalanodok, hogy nem csak oda járt egyetemre, hanem jelenleg is ott él és nem Cartagenaban, ahol Carmenék családja lakik.
Sokan ugy gondoljak, tulzasba viszem a munkat, es nem kene szinte folyton ezzel foglalkoznom. Azonban nekem ez nem csak a munkam, hanem egyben a hobbim is. Ha pusztan ugy tekintenek ra, nem vegeznem ilyen nagy lelkesedessel a feladataimat. Sokaknak sajnos nem adatik meg az, hogy elvezhessek is a munkajukat, ugyhogy eleg nagy mazlistanak mondhatom magam. Az pedig, amikor hozzam hasonlo emberekkel talalkozom, mindig nagy orom szamomra. Mivel Javier a Greenpeacerol akar majd beszelni velem, igy azt mar sejthetem, hogy van bennunk valami kozos. Szeles mosollyal az arcomon foglalok helyet a vele szemben levo szeken, amig pedig leadja a rendeleset, az arcat tanulmanyozom, termeszetesen diszkreten. Amint a pincer tavozik, a vizembe kortyolok, majd egyenesen a ferfi szemeibe nezek. Maris kivancsi vagyok, mirol is lehet pontosan szo, de ez meg raer. -Sajnos nem eleg gyakran - mosolyodok el. -Ha tehetnem, tobb idot toltenek New Yorkban - felelem oszinten. -Azonban a munkamnak koszonhetoen ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak - egeszitem ki a valaszomat. Amit banok is, meg nem is.. Ujabb szavait hallva azonnal az ugrik be, hogy meg egy dolog, ami kozos bennunk. Rossz ember nem lehet, az mar biztos. -O, etelallergia? Ezt sajnalattal hallom, bar meg egesz jol jartal, hisz lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. - igyekszem jo szokasomhoz hiven ismet csak pozitivan gondolkodni. Nyilvan nem lehet kellemes, ezzel tisztaban vagyok, de vannak, akik sokkal rosszabb lapot huztak. Ez szerintem egesz konnyen kibirhato lehet, bar mivel nekem nincs etelallergiam, igy nem tudhatom, hisz nem vagyok benne. -Azert kicsit kar a dios sutik miatt - mondom ki hangosan, amit gondolok egy apro mosoly kisereteben. Tetszik a nevetese, ahogyan az is, hogy o sem gondolja olyan szornyunek a dolgot. Kijelenthetem, hogy jol dontottem, amikor beleegyeztem a talalkozoba. Mar eppen rakerdeznek, hogy hol elt NY elott, de megeloz, en pedig kivancsian hallgatom a tortenetet. -A tizenhat ev azert eleg szep - es kicsit talan meg irigylem is miatta, annak ellenere, hogy imadok utazgatni. -Na es Florida elott? - kivancsiskodok tovabb. Szeretem hallgatni es megismerni az emberek torteneteit, foleg akkor, ha az illeto meg ennyire szimpatikus is. Feltunik, hogy az edesapja nem szerepel a sztoriban, de nem szeretnek rakerdezni, mert talan kellemetlenul erintene, igy ezt egyelore elengedem. -Gyonyoru varos.. - ertem ezt San Juanra, es szinte mar meg is jelenik lelki szemeim elott az a tiz nap, amit ott tolthettem. Ezt kivetelesen nem a munkamnak koszonhetem, hanem egy nyaralasnak. Puerto Ricot Cuba, pontosabban Havanna kovette, ami szinten felejthetetlen elmeny volt. Eletemben nem szivaroztam, a sima cigarettat is csak egyszer probaltam meg tinikent, amikor az ember minden hulyesegben benne van, mert hat kivancsi, de mivel nem jott be, igy hanyagoltam. Cubaban viszont egy nagyon kedves ficko megkinalt egy kubai szivarral es hat miert ne/egyszer elunk alapon, ezt is kiprobaltam. Mondanom sem kell, hogy ezt sem tervezem megismetelni. Mivel alapbol nem vagyok hozzaszokva, igy nekem nagyon eros volt, de azert kar lett volna kihagyni. Szeretek kiprobalni uj dolgokat, amennyiben azok nem tul veszelyesek. Azert meg nalam is vannak hatarok, amiket sosem lepnek at. Ezt viszont nem gondolom olyan sulyosnak, ugyhogy egy slukkot megert, meg ha utana kohogtem is vagy ot percen keresztul. -Ha eppen nem utazok, igen - valaszolom egy kedves mosoly kisereteben. -Jartal mar arra? - ha nem, biztosan javasolni fogom, hogy potolja be, mert kar lenne kihagyni. -Amugy dalszerzo es musorvezeto vagy, jol tudom? - bombazom ujabb kerdessel, amit oszinten remelem, hogy nem ban.
Én úgy gondolom, hogy kétféle ember létezik: aki imádja New Yorkot és aki egyenesen menekül tőle, természetesen mindkét esetben nem csupán pár hét kirándulásra értem ezt, hanem mint város, ahol élnek hosszútávon az emberek. Én magam az előbbi csoportba tartozok, engem nem zavar a nyüzsgő város, hiába néha elvágyódom a nyugalom szigetére, amit ilyen tekintetben nevezhetünk Puerto Riconak, de Kubának is. Örülök, hogy Ciara is pozitívan éli meg az ittlétet és gyakrabban ellátogatna ide, bár ha tényleg összejönne a közös projekt, akkor könnyen lehet, hogy nem csak New York lenne a találkozásaink helyszíne, hanem a világ más pontjain is akár szükségből, akár támogatásból összefuthatunk. - Mozgalmas életet élsz akkor, ha jól értem. Irigyellek érte - ejtek meg egy szerény mosolyt. Marketingvezetőként azért kellett mennem bizonyos külföldi utakra, de relatíve azért New Yorkba koncentrálódtam. Amikor pedig műsorvezetőként foglalatoskodom, akkor is főként az ország határain belül mozgok, habár jogos a felvetés, hogy innen átrepülni Los Angelesbe is tulajdonképpen annyit tesz, mint külföldi útra menni, csak mindkét helyen amerikai zászló leng. - Igen, alapvetően nincs okom panaszra, ezzel az allergiával könnyen együtt tudok élni. - Kortyolok néhányat az üdítőből, majd folytatom. - Ha nagyon akarnám, meg tudnám oldani, hogy ehessek olyan süteményeket, de amondó vagyok, hogy inkább megállom, hogy ne egyek. Nem kampányolok a gyógyszerevés mellett. - Inkább nem eszem diót, mintsem, hogy ki tudja milyen szintetikus anyagokat juttassak a szervezetembe teljesen feleslegesen, elvégre a dió nem kifejezetten életszükséglet, tudom könnyen pótolni. És ha már azt tudja rólam, hogy mit nem ehetek, jogosnak gondolnám megosztani vele a múltamat is, persze csak röviden, amennyire össze tudom foglalni pár mondatban. Sosem esett nehezemre beszélni magamról, úgy gondolom, hogy nincs mit rejtegetnem, hiszen nem élek bűnözőként, nincs semmi, amiért ne tudnám vállalni a következményeket, holott meglehet, ha valamit rejtegetnék, akkor azt a témát egyszerűen csak kerülném. Nem szeretek direktbe kérdezni, holott tényleg azért kezdek perceken át magamról beszélni, hogy aztán érdeklődhessek iránta is. Kellemetlen lenne számomra - és nem is rám vallana -, hogyha egyből kérdésekkel dobálnám meg, már a beszélgetés elején. Ciara testbeszédén látszik, hogy egyáltalán nem érzi kellemetlennek a beszélgetést, amitől én is kezdek jobban ellazulni. Úgy érzem, mintha Ciara teljes lényében egy kicsit visszaköszönne az én filozófiám, illetve az emberekhez való hozzáállásom, ami szép lassan csökkenti azt a gyomorgörcsöt, ami mindig bennem van, mikor egy személyes találkozóra hívok el egy hölgyet. Ha itt lennének valahol az étterem végében a testvéreim, vagy anyám, biztosan hatalmas szemekkel néznének, hogy na alakul-e valami, s akárhányszor rájuk néznék, ők elkapnák rólam a tekintetüket. Pont ezekért a pillanatokért nem mondtam nekik, hogy ma bárkivel is találkoznák, noha itt vagyok harminchárom évesen, tulajdonképpen semmivel sem tartozok nekik, mi csupán ennyire összetartó család vagyunk, ami a korral sem változott. - Voltál már ott? - Kérdezek vissza egyből a megjegyzésére, amit San Juanra ért. Kezdem azt érezni, hogy nagyon féltékeny vagyok rá, amiért ennyi lehetősége van járni az országokat. Én is nagy túrázó, kiránduló vagyok, de ezt csak főként szabadidőmben tudom megtenni, ami pedig nem annyira sok. - Madridban még nem, csak Barcelonában egy üzleti úton - vallom be őszintén. - Eltöltöttem ott nagyjából hat napot, ebből három egy konferencia volt, a maradék pedig a kiszolgáló programok, tudod, városnézés, strandolás, illetve éppen azon a hétvégén volt ott a Forma 1 és arra is kaptunk egy jegyet. - Azt hittem kevésbé tér el a katalán akcentus, de tévedtem, nagyon furcsa volt elsőre, de aztán könnyen meg lehetett szokni. Mindig örülök, ha kérdést kapok, feltehetőleg azért, mert szeretem, ha az emberek érdeklődnek irántam, vagy az általam végzett munkák, hobbik iránt. - Ez egy kicsit összetett nálam. Marketinges vagyok a MINWIRE cégnél, a napjaim nagy részét ez a munkám teszi ki, de mindig nagyban kötődtem a zenéhez és a televíziózáshoz, így évekkel ezelőtt elkezdtem interjúkat készíteni, riporterként dolgozni amolyan másodállásban. Kiderült, hogy szimpatikus voltam egy-két munkatársnak a NBC-nél és hát mondjuk úgy, hogy kapcsolatok segítségével végül elindultam azon az úton, ami aztán oda vezetett, hogy levezényeljem az America's Got Talent tehetségkutató sorozatot. Gondolom innen tudtad, hogy műsorvezető is vagyok. - Nem újdonság számomra, hogy ha felismernek, akkor az az AGT miatt van és én ezzel teljesen együtt is tudok élni. Mindeközben jár a kezem, szeretek kalimpálni, de most nagyon visszafogom magam, mert még a végén leverném valamelyik poharat. - A dalszövegírás az teljesen hobbi szinten van nálam, de tényleg szoktam dalokat írni, elsősorban a húgomnak. - A húgom egyébként híresebb, jobban benne van a köztudatban, mint én, elvégre a latin zenének egyre nagyobb a hallgatótábora, aminek én kifejezetten örülök. - Örülök is, hogy szóbahoztad egyébként, részben a műsorvezetéshez kapcsolódna a projekt is, ami miatt ezt a találkozót annyira szerettem volna megejteni. - Kezdek bele az egész ittlétünk céljának témájába, miközben a pincér kihozza és az asztalra közepére helyezi az evőeszközöket, ez pedig bizonyára azt jelenti, hogy hamarosan az ételek is elkészülnek. Ennyire gyorsan telne az idő?
-Igen, egyesek szerint tul mozgalmasat is - huzodik mosolyra a szam. Ezt foleg csaladtagoktol hallom, leggyakrabban pedig draga edesapamtol, aki eleinte mondjuk ugy, hogy nem helyeselte a Greenpeacet. Jobban orult volna annak, ha az egyetem elvegeztevel tartom magam az eredeti tervhez, de hat maskepp alakult, o pedig kenytelen volt elfogadni a dontesemet. Mar reg megbekelt a helyzettel, de azert neha megjegyzi, hogy kicsit visszavehetnek es igazan tolthetnek tobb idot szeretett szulovarosomban. -En pedig azert irigyellek, mert tobb idot tolthetsz New Yorkban - teszem hozza egy mosoly kisereteben. Bar eleg ritkan fordul elo, azert akadnak olyan varosok, amikre viszonylag hamar ra tudok unni. Nos, New York egyaltalan nem tartozik kozejuk. -Amikor csak tehetem en is kerulom a gyogyszereket - de azert vannak esetek, amikor az ember kenytelen lenyelni egy-ket pirulat. Szerencsere nem vagyok egy beteges tipus, igy ez ritkan fordul elo. -Viszont imadom a sutiket IS, szoval lehet nehezemre esne neha megallni, hogy kihagyjak egy dios finomsagot - vallom be, hogy olykor el tudok gyengulni es talan nagy ritkan kepes lennek bekapni emiatt egy bogyot. Azert biztosan probalnek eros maradni, de hogy ez mennyire sikerulne, az rejtely. -Igen, de sajnos csak egyszer - ami azt illeti szivesen megismetelnem. -Hamar eltelt az a tiz nap, amit ott tolthettem - huzom el a szamat, mert hat szivem szerint sokkal tobb idot toltottem volna San Juanban. -Aztan ellatogattunk Cubaba is, ami szinten hatalmas elmeny volt. Ott jartal mar? - magam sem tudom miert osztom meg vele, hisz most beszelgetunk eloszor, mivel az elso talalkozasunk nem sikeredett tul hosszura, igy akkor nem volt alkalmunk csevereszni. Ugy erzem, mintha a szavak maguktol jonnenek, es bar teny, hogy eleg kozvetlen vagyok, illetve egesz konnyen megnyilok embereknek, azert ez altalaban nem megy ilyen gyorsan. Vegulis mar nincs mit tenni, kicsuszott a szamon, ugyhogy nem agyalok ezen, inkabb elengedem. -Es meg azt hittem, hogy a tiz nap keves - jegyzem meg mosolyogva. Az o osszesen hat napja azert joval kevesebb. Raadasul ebbol harmat munkaval toltott. -Na es hogy tetszett? - kivancsiskodok tovabb. -Marmint a varos - teszem hozza, nehogy azt higgye, hogy a Forma 1-re gondolok. Az minden bizonnyal rendkivul izgalmas volt. Szemely szerint en Barcelonat is imadtam, de ez annyira azt hiszem nem meglepo. -Talan egyszer majd Madridot is sikerul kipipalnod - kar lenne kihagynia, ugyanis lenyugozo varos. Figyelmesen, hol az arcat, hol a szemeit furkeszve hallgatom, ahogy a munkajarol mesel. -Mondjuk ugy, hogy onnan is - jelenik meg egy apro vigyor a szam sarkaban. -De Carmen is emlitette - szoval ha veletlenul egy reszt sem lattam volna az AGT-bol, akkor kedves unokatesomnak koszonhetoen igy is tudnek rola. -Es hogy hogy csak hobbi a dalszovegiras? - kerdezem egy ujabb korty viz utan. -Szoval van egy hugod.. - ezt az infomorzsat Cara mar kifelejtette, na nem mintha ne mondott volna amugy is eleget es hibaztatnam emiatt. Meg gyerek es tinikoromban jegyeztek meg sokan, hogy kulonleges hangom van es talan szerencset probalhatnek, de sosem vagytam hirnevre, ugyhogy maradtam a gitarozas mellett, illetve azert neha foleg a zuhany alatt hajlamos vagyok dalra fakadni. -Hallgatlak - kicsit mar vartam, hogy megtudjam pontosan mirol is lesz szo, ugyhogy kivancsian hallgatom a ferfit.
Együtt tudok érezni teljes mértékben a hozzátartozóival, akik hiányolják a jelenlétét és időnként az kívánják, hogy bár félretenné egy kicsit a munkáját. Nem könnyű nemet mondani, ez az én tapasztalatom is, azonban Ciara látszólag imádja amit csinál és nem csak a pénzért teszi. A mi családunkban a nagyobbik húgom az, aki kevesebbet van velünk, ellenben annál többet a világ különböző pontján, így hát mind a két fél helyzetébe bele tudom könnyen helyezni magamat. Nagyon tetszik, hogy ilyen hamar sikerült megtalálnunk a közös témát, vagy éppenséggel témákat, elvégre jóformán mindenről kellemes beszélgetést tudunk folytatni, a városoktól kezdve a gyógyszerekig. Szeretek ilyen emberek társaságában lenni, mindig aktívabbnak és boldogabbnak érzem magam utánuk. - Sajnos a szükség nagy úr. Ha pedig tudom, hogy nem tesz jót a szervezetemnek a dió, évek alatt kialakul bennem az az érzés, hogy annyira ne is kívánjam meg az ilyen süteményeket. - Olyan ez, mint amikor valaki egyszer rosszul lesz egy... például kaszinótojástól, mint ahogy húgom esetében történt. Ha rossz emlékek kötődnek ahhoz az ételhez, már nem akar fogyasztani belőle annak ellenére sem, hogy egyébként az ízét nagyon szereti. Ő például egyáltalán nem eszik tojást, még tükörtojást sem amiatt a fránya rosszul elkészített kaszinótojás miatt. Felcsillannak szemeim, mikor megtudom, hogy már járt a szülőföldemen, ahogy érzem, Ciara is nagy világjáró, ami egy hatalmas közös pont kettőnk között és azt sem szabadna elfelejteni, hogy ez szintén kapóra jön a nagy tervemben. - Amennyire relatíve kis sziget Puerto Rico, annál több minden van ott. - Nem csak San Juan, de a sziget belseje is tartalmaz millió csodát, szebbnél szebb vízeséseket, más természeti kincseket. - Voltam igen, és kissé olyan volt számomra, mintha visszamentem volna az időben. Egy külön világ a világunkon belül. - Jegyzem meg neki az élményeimet. Kubába mindig öröm visszatérni, ott igazán ki lehet zárni az élet nagy bajait és tökéletes hely a pihenésre, remek emberek társaságában. És ha már a latin-amerikai térség, Barcelona sem maradhat el. Megjegyzésére elmosolyodok és egyetértően bólintok. - Kevés is volt a hat nap, de sajnos ennyire volt időnk. - Pláne, hogy a hat nap igazából legfeljebb három volt. - Ah, csodálatos volt. Én egyébként is nagy rajongója vagy az európai kultúrának, tudod, az építészetnek, zenének... úgyhogy igazán nagy mosollyal sétáltam végig a Sagrada Famíliához vezető úton. - Azt sajnálom csak, hogy tényleg futólépésben volt csak időnk művelődni, úgyhogy Barcelona számomra még nem be nem fejezett ügy. - Ha rajtam múlik, nem marad ki Madrid, csak idő kérdése, hogy mikor jutok el oda. - És mondanám, hogy majd felhívom, ha arra járok, de nem lennék meglepve, ha ő éppen akkor valahol sok-sok kilométerrel arrébb tartózkodna. Jártam már úgy, hogy egy ausztrál ismerősöm megcsörgetett, hogy itt van Manhattanben, találkozhatnánk, mire fejemet fogva makogtam el neki, hogy jelenleg nem tartózkodom New Yorkban. Szomorú egybeesés volt, de sajnos vannak ilyenek. Nagy élvezettel tudok mesélni rendszerint a munkámról, vagy jobban mondva, munkáimról, de igyekszem nem túl sokat rázúdítani egyszerre. Meglepődöm, holott nem tudom miért azon, hogy Carmen miket is mesélt rólam, aminek tulajdonképpen örülök is, nem gondoltam volna, hogy szóba jövök az unokatestvérek között. Persze felvetül a kérdés... mi mindent tudhat rólam még? - Nincs időm rá, hogy ne csak hobbi szinten műveljem, de nem is szeretnék rá munkaként gondolni. Az ihlet nem jön erőltetve, nekem szükséges, hogy érjen valami olyan behatás, aminél úgy érzem, hogy zenévé kell alakítanom. - Az énekes húgom is sokkal termékenyebb volt a dalszövegírás tekintetében mikor még nem futott be, azután sokszor mondogatja, hogy kezd teherré válni és jobban örül néha, ha másoktól kap egy-egy jól sikerült dalt, amit ő adhat elő. - Kettő is - javítom a húgaim számát, vagy éppen egészítem ki, attól függ, honnan nézzük. - Meg még egy bátyám is. Nagy család vagyunk, meg kell hagyni. - Iszom én is egy korty vizet, amint befejeztem a mondatot, ami idő alatt előjön a kíváncsiságom is, hogy vajon az ő családjának milyen a struktúrája. - Neked van testvéred? Viszont elérkeztünk arra a pontra, ami miatt tulajdonképpen itt ülünk. Egy kicsit izgatottá válok, remélve, hogy tetszeni fog neki az ötletem és amennyiben igen, megvalósíthatónak is találja. Enyhén hátra dőlök a székbe, miközben egyik alkaromat az asztalon hagyom. - Tulajdonképpen egy dokumentumfilm sorozatot szeretnék leforgatni, amiben én, mint narráló járnám be a világot, más-más területeken és országokban mutatnám be azt, hogy milyen helyi környezeti és éghajlati problémák vannak és hogy azokat miként befolyásolta a globális világ. Csak hogy egy példával éljek, vegyük alapul a Hawaii szigeteken jellemző problémát: a tengerben lévő rengeteg műanyagot. Ez nyilvánvalóan egy globális probléma, viszont Hawaii talán jó szemléltetés lenne, hiszen ott tudok konkrét szervezeteket, akik ezzel a problémával foglalkoznak, beleértve egyébként a kormány támogatását is. Terveim szerint az erről szóló részben ellátogatnék az egyes érintett területekre és megszólaltatnám az érintetteket, felhívnám a figyelmet a bajra és egyúttal arra is, hogy mi a követendő példa, milyen megoldások vannak rá.- Maga a történet ennyi lenne, nem tudom, mennyire lepődik meg, hogy egy dokumentumfilmben gondolkodtam, amit én tudok tenni a Greenpeace-ért. - Nem gondolnám, hogy kifejezetten nagy stáb kellene hozzá, a forgatást azt én teljes mértékben megszervezném egy rendező ismerősömmel. Amiben viszont nagyon kellene a támogatásotok és a beleegyezésetek az leginkább az, hogy milyen helyekre menjünk el forgatni, milyen témákat fedjünk fel és kiket lenne érdemes megszólaltatni benne. Egyszóval a szervezés miatt fordulnék hozzátok és ha minden a terveim szerint jönne létre, akkor tulajdonképpen egy NBC által készített, Greenpeace támogatott sorozat készülne. - Tudom, mennyire fontosak a logók, illetve az, hogy tisztázva legyen, akkor ki is húzza a hasznot a sorozatból. Még futnom kell pár kört a rendezők és a cég között is, de mindenek előtt a Greenpeace-től függök, ha ők nem segítenek a kapcsolatfelvételben, akkor félek, hogy nem tudnék elég magas színvonalat képviselni.
Kezdőlap
