Nem igazán nevezném tisztázásnak, hogy a dolog után másfél perccel az orrom alá dörgölte, hogy kész, annyi volt, meg sem történt... De tudom, milyen érzés összezavarodni saját magadat illetően és mennyire béklyóba tudja kötni az embert a szégyen, ezért nem erőltetem. Megint saját magamnak ártok ezzel, de összeszorítom a számat és kussban maradok, és persze szidom magam közben a hülyeségem miatt. Akkorát sóhajtok, szerintem a szomszédok is hallják. - Nem bántottál meg. Nincs baj. Késő van, fáradt vagyok, rád meg várnak - A végét kicsit barátságtalanabbul morgom oda, mint azt elterveztem, de ezért az egyért nem hibáztathat. Elküldött a francba, mikor azt hitte, félrekefélek ma este, erre ő ugyanezt teszi, én meg vágjak hozzá jó képet? Hallom a kopogtatást és a női hangot, és legalább annyi nyugalmat le tudok szűrni az egészből, hogy nem egy hapsival ketyereg. Igaz, ez a mellkasom szorításán nem enyhít. Végighallgatom a búcsúzását, majd anélkül, hogy felelnék rá, leengedem az ölembe a telefont, hátrahanyatlok a párnákra és kieresztek egy nagy, hosszú és túlságosan régóta benntartott káromkodássorozatot.
Igaza van, mégis mi a rákért félek erről beszélni? Miért akarom minden áron kitörölni az emlékezetemből, mintha soha nem is történt volna meg? Hiszen rajtunk kívül senki se tud róla, nem kell attól tartanom, hogy valakinek eljár a pofája és világgá kürtöli. Megijeszt, hogy annyira mocsok mód élveztem. Megijeszt a bizonytalanság, hogy nem tudom, mégis mi van most pontosan közöttünk. Meg se tudnám nevezni ezt az egészet. Erősebb kötelék, mint a szeretők közti titkos viszony, testvérek közötti gondoskodás, túlféltés. Abban az egyben biztos vagyok, ha Pat aznap, abban a szutykos, csöves szagú aluljáróban nem botlik belém, most senkim sem lenne. És hát azért lássuk be, tök egyedül leélni egy egész életet elég szar lehet. -Ne csináld már... - Reményvesztetten sóhajtok bele a picsányi kis fürdőszobánk idegesítő csendjébe, undorodó fintorral méregetve közben a tükörképemet. Legszívesebben szemközt köpném magam. A hazugságaim az utóbbi időben annyira rátelepedtek a mindennapjaimra, átvették az amúgy is kaotikus életem fölött az irányítást, hogy hamarosan egy az egyben be fognak kebelezni. -Csak nem tudom miért beszélünk erről, amikor egyszer már tisztáztuk az egészet. - Te nyomorult, féleszű, agyhalott fasz! Saját magaddal esetleg. De azt se nevezném tisztázásnak, egyszerűen csak besöpörtél mindent a szőnyeg alá, és amikor ez a szerencsétlen kis majom, aki fülig beléd van esve, meg akarná beszélni, te egyszerűen csak passzívan kitérsz a téma elől. Mint most is! Na, köpd csak le azt a tükröt de ízibe! -Várj már! - Kérlelően szakítom félbe drámai hangvételű búcsúzkodását, remélve, hogy még vonalban van. -Most megbántottalak, vagy mi van? - Idegesen szorul ökölbe kezem a térdemen, s az egész csak még feszkósabb lesz, amint meghallom a kopogást kívülről. -Chace?! Jól vagy? Kifizettem a pizzát, deee... a futár lehet átvert a visszajáróval. Azt hiszem... kicsit sokat ittam. Nem hiszem, hogy így haza tudnék menni. Itt aludhatok? - Alig hallhatóan elkáromkodom magam, lemondóan csóválva meg a fejem, ujjaimmal átmasszírozva a homlokomat, azt várva, hát ha végre életemben egyszer megélem, hogy valami értelmes gondolat is megszületik benne a túlsúlyban lévő, töménytelen mennyiségű faszság mellett. De nem járok sikerrel, és csak reménykedni merek, Pat talán nem hallott semmit. -Most tényleg mennem kell. De akkor majd holnap... - Ha ezek után még haza fogja tolni a bringát. -Jó éjt! - Köszönök alig hallhatóan, mintha csak valami titkot árultam volna el, majd megszakítom a hívást. Káromkodva nekiütögetem néhányszor a fejemet a csempének, majd felállok, megigazítom a nadrágom a farkammal együtt, és hogy eltüntessem magamról a legalább fél órás évődés minden jelét, megmosom a képem, s úgy térek vissza az exemhez, mintha nem egy hosszú, telefonos évődésen lennék túl.
- Tudom, hogy imádod - somolygok bele a telefonba. Imádsz, mondanám, de nem merem. Úgy érzem, ez a szexelős téma és annak felelevenítése nem vezet minket a legjobb irányba. - Miért félsz erről beszélni? - sóhajtok. Nem bírom kussban mellette. Mert ha nem is ismételhetjük meg soha, legalább emlékeznem muszáj rá, felidéznem, életben tartanom magamban és benne is, mert önző dög vagyok és erre van szükségem. Hallgatok egy darabig a telefont a homlokomnak támasztva, mielőtt halk sóhajjal visszaemelném a fülemhez. - Oké. Holnap látlak. - Ne menj! Maradj még! Engem válassz! Némán nyüszítek a gitárom húrjait piszkálva. - Jó éjt, Chace.
A kutya nyilván csak egy olcsó alibi volt arra, hogy felhívjon. Tíz év elég volt arra, hogy kiismerjem A-tól Z-ig. A dal is nyilván bőven ráért volna holnap reggelig, de talán jobb is, hogy megelőlegezte. Ki tudja, mi fog történni, amikor reggel hazaállít és Moirát itt találja, a közös lakásunkban, velem. Őt ismerve, ha az emberek körében elfogadott dolog lenne -de még úgyis, hogy nem az-, képes lenne körbehugyozni, mint a kutyák, amikor megjelölik a területüket. Kurva bizarr, de valahol mégis izgalmas... Fájdalmasan harapok rá az alsó ajkamba szúrt fekete karikára, már-már egész idétlen pofát vágva, ahogyan kárörvendően belevigyorgok a szemközti falon lógó tükörképembe, ami több tonnás súlyokként pakolja rám a nyilvánvaló tényeket, nem is foglalkozva vele, mennyi az amit a vállaim még képesek elbírni. Te idióta! Odáig van érted meg vissza. Dalokat, kibaszott jó dalokat ír arról, hogy milyen élményt okoztál neki, amikor megkefélted a kocsiban. Te meg vagy akkora címeres ökör, hogy még élvezed is a rajongását. -Jézusom, ez tényleg egyre buzisabb! - Zavartan, mégis jóízűen felnevetek. Ha elég érzelgős akarnék lenni, azt is mondhatnám, ezelőtt még soha nem kaptam senkitől ilyen bókot. Asszem'... Mindeközben Moira már lehet egy szál semmire vetkőzve vár, és amikor majd visszamegyek hozzá, fogalma se lesz arról, hogy nem miatta állok, mint a cövek... Elcseszett ez az egész! Felhőtlen jókedvem rövid időn belül átcsap valamiféle mélabús komorságba, ahogyan az elfeledésre szánt emlékek elindítanak bennem valamit. Öklömmel a combomra csapok, ismételten előre dőlve, megint csak a törött mosdókagylót használva homlokom támasztékául. -Miért beszélünk erről? - Hangom rekedt, elfúló suttogássá szelídül, fájdalmas grimaszt vágva a sliccem mögötti lüktetés végett. -Pat... - Szinte csak belesóhajtom a telefonba a nevét. Lemondóan, bűnbánóan, a végén egy káromkodást is elharapva. -Vissza kéne már mennem. - A mobilt hozzányomom a homlokomhoz, már előre frászt kapva attól, mi vár rám holnap reggel. Frászt kapva attól a tekintettől amivel majd méregetni fog, mikor belép az ajtón és meglátja a nyilvánvalót. Nem akarom bántani. Soha nem akartam bántani, mégis megteszem újra és újra, anélkül, hogy szándékomba állna, hogy észrevenném, mit teszek vele már megint. Tíz éve.
Azt a homofób, seggfej mindenit! Mégis olyan szélesen vigyorgok, majd' leszakad a képem, és fizikai fájdalmat okoz szinte már, hogy nincs itt, nem vághatok hozzá valamit, nem dörgölhetem az arcába a péniszem, csak hogy visszavágjak a hülyeségéért. Meglep, amikor meghallom bekapcsolódni a hangját, de a legkevésbé sem zökkent ki, csak még inkább beleadom magam a dalba, ahogy beleadtam magam a szövegbe és az akkordokba is a magam átlátszó, mégis burkoltnak álcázott módján. - Kapd be - nevetek bele a telefonba, amit a dal idejére kihangosítottam, most viszont visszaveszek a fülemre. - Ha tudni akarod, a te hangodra írtam. Téged jobban szeretlek hallgatni. Van abban valami szexi, mikor az én szavaim pattannak le a nyelvedről - Nem tudnám megmagyarázni, valószínűleg beteges fétis ez is. Meg hát ő minden melankóliámból menő rock dalt tud faragni, míg én csak mélységesen depressziósnak és szívfájdalmasnak hatok tőlük. - Nem tudom, szerinted mi ihlette? - duruzsolom bele a telefonba, mintha tényleg nem lenne tök egyértelmű. - Attól még, hogy egyszeri alkalom volt, írhatok róla dalokat. Elvégre veled volt a legjobb. Egy tök új dalszöveg jöhetne ki a nyomokból, amiket rajtam hagytál... - Pat, be kéne fognod.
Sanda, némiképp gunyoros félvigyor kerekedik szám egyik szegletében. Jóízűen fel is röhögök, hallva mennyire elszánt, és magabiztos. Már ami a zenei hozzáértését illeti. Igazából bődületes nagy szarban lennék, ha kiszállna. Nyilván ugyanez vonatkozik Ronniera is. De nélküle még csak-csak valahogy átvészelném a mindennapokat. A kis majom nélkül lényegesen kevesebb esélyt látok erre. Túlságosan megszoktam már a hülye, idegesítő hóbortjait, amik nélkül már nem is tudnám elképzelni a mindennapjaimat. A random hisztijeit, olyankor bele tudnám fojtani egy kanál vízbe, de annyira hozzászoktam már, hogy az a furcsa, ha nem veri ki mindennap valami jelentéktelen kis szarság miatt a magas C-t. Mint amikor a villanyborotvával megvágta a... Na jó. Tehát száz szónak is egy a vége, ha ő nem lenne, lehet már én se lennék. Egyenlőre még nem tudom eldönteni, hogy hálásnak kell-e lennem neki ezért, vagy épp ellenkezőleg. -Pattyboo, tök nyóc', hogy mire írjuk át! Ha nem lenne benne más, csak basszus, akkor is ugyanolyan buzis lenne, mint akusztikusan. Minden buzis, amit írsz. De erről nem tehetsz. A véredben van. - Szívózok még egy kicsit, csak mert imádom. Nevezhetjük beteges fétisnek. Az egyiknek a sok közül. Mikor meghallom az első bemelegítő pengetéseket, kellemes, jóleső borzongás karcolja végig a tarkómat, s ahogy behunyom a szemem, megelevenedik előttem a kép, amit néhány órája küldött. Frusztráló kettősség támad bennem. Olyan erősen szorítom össze a szemeimet, hogy már a feketeségen túl is látom a vibráló csillagokat. Minél inkább ki akarom verni a képet a fejemből, annál elevenebbé válik. Végleg elvesztem a kitartó küzdelmet, mikor felcsendül a hangja, mely tökéletesen harmonizál az akusztikus gitárral. Minden akkord, minden dallam pont ott van ahol lennie kell. A második refréntől már én is kísérem, bár alig hallhatóan, az ő hangszínétől egy jóval mélyebb, rekedtebb baritont ütve meg. Még akkor sem szólalok meg azonnal, amikor az utolsó akkordok is elcsendesednek. Mintha egy álomból ébrednék. Egy kibaszott álomból. Abból a fajtából, ami miatt képes lennél visszaaludni, hát ha folytatni tudod. -Hát... ez tényleg buzis volt. - Tartok némi feszült hatásszünetet, majd harsányan felnevetek, mielőtt komolyabbra venném a szót, és lazítanék a sliccemen. Mert az már tényleg egyre kényelmetlenebb. -Írhatnál még egy pár ilyen rapszodikusabb, visszafogottabb szart. De ezeket neked kell majd énekelned. Ameddig én leugrok a pulthoz meginni egy sört. - Közlöm vele némiképp szórakozottan, csak úgy a miheztartás végett. Ő írta, neki volt benne melója. Őt illeti, hogy előadhassa, ha már teljesen kiforrt. -Mi hozta meg az ihletet? A gyerek fürdővizében lévő gumikacsák? - Vigyorgok csak úgy magamban, mégis neki, szemtelenül.
- Remek - mondom. Amit valójában ezalatt értek: hogy fulladt volna bele a saját szarjába! - Nem. - Nem, mert ha most letesszük, visszamegy ahhoz a repedtsarkú akárkihez és... És megint álmatlanul fogok forgolódni, és újra elindulnak azok a kínzó gondolatok. Komolyan életem fénypontja volt, amit a kocsiban műveltünk, egy valóra vált álom, de ha tudom, hogy ilyen árat kell érte fizetni, lehet, hogy inkább álmodoztam volna még tovább egy kicsit. Az könnyebb volt. - Hah, sok sikert, hogy találj nálam jobbat! Egyébként meg, mielőtt megvádolsz azzal, hogy buzis, csak közlöm, hogy akusztikusra íródott. Majd Ronnie-val átírjuk dobra és basszusra. - Mégsem húzhattam elő a hátsómból, hiába van szép feszes hátsóm, egy komplett dobszerelést. Megköszörülöm a torkom, ellenőrzöm, hogy az ajtók tényleg be vannak-e csukva, aztán belekezdek a dalba.
Mintha valaki lendületből a gyomorszájam közepébe hajított volna egy bowling golyót, pont úgy érzem magam a bizonyos, titokzatos vendég említése hallatán. Eszembe jut, hogy Moira kint vár a nappaliban, hogy részeg, hogy pár perccel ezelőtt még a kanapén henteregtem vele, pont úgy smároltunk ahogyan rég is, de az a lángoló, villámcsapásszerű katarzis érzés valahogy most mégis elmaradt. Mintha egyszerűen valaki rátenyerelt volna arra a gombra, ami ezekért az elcsépelt, túlzottan nyálas érzésekért felelős. Nem éreztem semmit. De azt aztán mind! Ha a majom megtudná, hogy ki a titokzatos vendég, a tökeimet tenném rá, hogy abban a pillanatban összepakolna, nem nem is pakolna semmit, csak a hóna alá kapná a transzvesztita kutyáját, és soha többé nem látnám. Pedig így nem engedhetem haza Moirát. Már megint be vagyok esve a rohadt két szék közé. Akármelyik ujjamat is harapom, mindegyik rohadtul fájni fog... -Mivan? - Kérdezek vissza a jól megszokott pokróc stílusban. Meg kell ráznom a fejem, hogy magamhoz térjek, hogy visszacsöppenjek ide, a lerobbant fürdőszobánkba, ami tele van az ő buzis pipere cuccaival. Tusfürdők, arcszesz, borotvahab. Látom az évekkel ezelőtt itt lejátszódott jelenetet, amikor képes lettem volna gondolkodás nélkül rávetni magam. Ettől csak még inkább feszengni kezdek ültő helyemben. -Ja, igen. Maximálisan meg volt elégedve a budival. - Válaszolok valamit, azt se tudom, hogy mit kérdezett. Csak foszlányok vannak meg belőle. A kezemben leégett csikk már alig pislákol, de még két utolsó slukkot kisajtolok belőle mielőtt a kagylóba dobnám és vizet engednék rá, nézve ahogyan a papír leázik a szűrőről, majd eltűnik a lefolyóban. Jóleső borzongás fut végig karjaimon, ahogy szinte suttogva, némi rekedtes éllel hangjában, újfent megszólal valami dalt emlegetve. Érdeklődően kapom fel a fejem, csalódottságot színlelve sóhajtok fel. Pont úgy, mint akit rohadtul hidegen hagy az egész. -Nem ér rá holnap? - Kérdezem egy teli pofájú vigyorral, szinte látva magam előtt, ahogy primadonnaként bevágja a hisztit. A nyakamat tenném rá! -Na jó... de csak mert képes voltál éjnek évadján, babysintérkedés közben komponálni valamit. Előre szólok! Ha szar, kivágunk az együttesből és sajnos új basszer után kell néznünk. - Szívom kicsit a vérét, csak mert kezd az egész beszélgetés valami rendkívül furcsa, tőlünk nem megszokott, hozzánk egyáltalán nem passzoló fordulatot venni. Kíváncsian dőlök hátra, fejemet neki koccantva a hideg csempének, csukott szemmel várva, mit is hozott össze.
Csúnyán nézek anélkül, hogy realizálnám, ebből semmit nem lát, de hát tíz éve szívjuk ugyanazt a levegőt, tudom, hogy ismer annyira, hogy egyszerűen érezze és kihallja a csendből, mikor bámulok megrovón rá. A folytatásra azért elmosolyodom. - Kösz. - Eszembe juthatott volna jobb ürügy is, de bepánikoltam. Hiába fülelek a beálló csendben, a világon semmit nem hallok. Elment már a vendége? Oh, hála az égnek... A bocsánatkérés-féléje hallatán ezúttal rajtam a hallgatás sora egy darabig. - Aha, az vagy - sóhajtom végül, a végét hallhatóan elvigyorogva már. - Ennyire sietsz lerázni? Csak nem ott van még az az exkluzív vendég? Tetszett neki a wc ülőkénk? - heccelem, pedig a mellkasomba visszakúszik az a kellemetlen feszültség. Mennyi az idő? Mikor megy az utolsó metró? Nem kéne indulnia már? Mit mondjak, hogy feltartsam? Nem akarom elengedni. Még ha nem is lehet soha az enyém, ki akarom sajátítani. - Nincs más. Csak hallani akartam a hangod. És írtam egy dal-félét. Még nem nevezném dalnak, egyelőre néhány akkord és egy szövegkezdemény. Akarod hallani? Nincs választásod mondjuk, ha már annyit basztattál, hogy alkossak valamit, akkor most meghallgatod szépen. - Azzal elnyúlok a gitárért.
A telefont leteszem valahova a mosdó szélére, homlokomat is neki döntve a kagylónak, reménykedve benne, hogy az majd lehűt. Minden szempontból. Egy újabb mély slukkot követően a cigit tartó kezemet belelógatom a mosdóba, hogy azért mégse tűrhő vadparaszt módjára csak úgy a megrepedt, itt-ott már felpattogott, kifakult színű csempére hamuzzak. Hangja megmagyarázhatatlan oknál fogva valamiféle keserédes vigyort vált ki belőlem. Még jó hogy nem láthatja! Szabad kezemmel ölemhez nyúlok, hogy megigazíthassam a nyilvánvalót, aminek egyedül már csak a kényelmetlenül feszülő sliccem szab határt. Visszafojtok egy negédes röhögést, mikor is a kutya szóba kerül. Ennyi? Ezért hívott? Hogy tudja mi van a döggel? -Kutya? Ú baszki, a kutya! Elfelejtettem! - Rikkantom megjátszott aggodalommal a telefonba, egy, a mosdó alatt vizesedő sarkot bámulva közben. -Nyugi, minden oké. Ott döglik a matracomon. - Hangom ellágyul amint előállok a színtiszta igazsággal. Hallva bocsánatkérését, végleg el is halkulok. Egy kerek percre legalábbis egész biztos, hogy nem jön semmi ide illő szó a számra. -Segáz! Én... - A következő adag slukkal együtt veszek egy mély levegőt, fejemet továbbra is a kagylón támasztva, de immáron már a telefon felé fordítva, mintha csak itt lenne. -Szóval, én voltam az, aki most a szokásosnál is messzebb ment. Egy fasz vagyok. - Robban ki belőlem a nagy bűnbánó vallomás, és hogy az ezzel együtt járó kedvenc B betűs szavamat magamban tudjam tartani, inkább ráharapok egyik öklömre. -Van még valami? - Teszem fel a tíz pontos kérdést, a szokásos kimértségemet, leszarom stílust magamra erőltetve, legbelül abban reménykedve, hogy igen van még valami. Képes lennék most vele akár órákon keresztül is pofázni a semmiről. Csak ne kelljen visszamennem Moirához. És mert hallani akarom a hangját. De el van kúrva ez az egész!
A hangját meghallva, még ha lett is volna bármiféle ürügyem arra, hogy felhívjam az éjszaka közepén, teljesen kiürülne a fejem. Rohadtul elfelejtettem alibit gyártani magamnak, és most ébredek csak rá, mennyire rohadtul hiányzott, hiányzik... Szóval kinyögöm az első dolgot, ami eszembe jut. - Ööö, kösz, hogy levitted a kutyát. Remélem, nincs útban neked és a... A vendégednek. - Most mit dadogsz itt, mint egy óvodás? Némán korholom magam, amiért ennyire beijedtem nem tőle és nem is a hangjától, hanem azoktól az intenzív érzésektől, melyek eltöltenek miatta. Hiányzik, a fenébe... Otthon akarok lenni vele és kidobni bármilyen luvnyát, aki a boromat vedeli. - És öhm, bocs, ha bunkó voltam korábban. - Csendben lefejelem a tenyerem. Ő volt seggfej és én kérek elnézést - ez komolyan egyre jobban megy... De miért nem hallok senkit-semmit a háttérben?
Szándékosan nem árultam el a kis majomnak, hogy kit várok ma estére. Belegondolva, rohadtul nem is tartozom neki semmiféle elszámolással. Ugyanannyi jogom van felhozni bárkit, akárkit ebbe a lakásba, mint neki! Asszem' tökre egálban vagyunk. Moira azért jött, hogy megbeszéljünk néhány fontos kérdést a gyerekkel kapcsolatban. Akkor most hangsúlyoznám újra! A gyerekkel kapcsolatban, nem pedig a gyerek csinálással kapcsolatban! Gőzöm sincs róla, hogy a pürésített, moslék kinézetű bébi kajáktól, hasfájós időszaktól hogyan jutottunk el idáig, de az exemet minden bizonnyal beindíthatta a mosható pelenka és a popsikenőcs témakör, mert úgy cuppog a nyakamon, mint valami pióca. Forró tenyereinek egyike türelmetlenül siklik be a sliccem mögé, szigorúan kutató jelleggel. Akárhogy is próbálkozik, akárhogy is próbálkozom, már nem olyan egyszerű megbűvölnie az egyszemű kobrát. Az agyam mindenen kattog, csak kiszakadhassak a jelenlegi helyzetből. Ha fizikálisan nem is tudok, legalább gondolatban... Bevedelte kis híján az egész üveg bort. -Mi van veled? Már nem kívánsz?! - Amint érzékeli, hogy... tulajdonképpen nincs mit érzékelnie a gatyámban, csalódottan, de leginkább spiccesen hátrébb húzódik, olyan riadtan nézve a szemeimbe, hogy nem bírom ki röhögés nélkül. -Ne kérdezz olyat amire nem akarod tudni a választ. - Simítok egy szőke tincset a nagy bölcseletek közben a füle mögé, s még mielőtt oda hajolhatnék hozzá, érzem, hogy rezegni kezd a nadrágom. Még most sem ott ahol kellene... sokkal inkább a zsebem tájékán. -Bocs. Mindjárt jövök. - Állok fel a kanapéról, ezzel együtt ki is térve soron következő mozdulata elől. Azt hittem, ha egyszer végre újra megkaparinthatom, még ha csak egy gyors numera erejéig is, elégedett leszek. De nem érzek mást, csak keserűséget, bűntudatot és valami furcsa, megmagyarázhatatlan megkönnyebbülést. Stílusosan bezárkózom a fürdőbe, lehajtom a vécé ülőkét, s mialatt fogadom a hívást, gyújtogatni kezdek egy, valahonnan a nappali dohányzóasztaláról összekapart cigit. -Pat?! Fontos? - Kihangosítom a telefont, egyik karommal rákönyökölök a térdemre, míg másikban a cigit tartva, a számhoz emelem azt. Amint a túlvégről felcsendül a hangja, olyan érzésem támad, mintha fojtogatnának, és... a kurva életbe! Most már tényleg nem a telefon miatt bizsereg a gatyám...
A gyerek alszik, a tesómék élik a házas életüket, én pedig órák óta a kanapén dobálom magam és szenvedek egy seggfej miatt, akire elpazaroltam az elmúlt évtizedet. A gyerekes sértettségem ellenére mégsem érzem pazarlásnak, inkább... Mazochizmus? Stockholm-szindróma? Rohadtul fáj az egész és őszintén nem értem, tíz év kínlódás után hogy nem untam még rá. Hogy tarthat még mindig fent egész éjjel, azon kattogva, kivel van, mit csinál és mennyit jelentett neki, ami köztünk volt? Semmit. Megmondta, hogy semmit. Egyszer esett meg, kiélte magát, elmúlt. Ezt értem, annyira megértem, akkor miért nem sikerül mégsem hagynom a francba? Az órára nézek, aztán nem bírom tovább. Felcsapom a telefonom és felhívom.
Dugulj el! Mondták már, hogy mennyire rohadtul idegesítő tudsz lenni ezekkel a hülye életbölcsességeiddel? Anyádék miért nem csináltak inkább széket...? Megmondom én mindjá', hogy ki mit csinálna, ha ott lennék... én tuti a nyakadat szorongatnám... Hát, pedig ez a pizza elég fosul néz ki ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, de ahhoz meg túl drága volt, hogy csak úgy kikúrjam a kukába... Héj! Ácsi! Ki volt az, aki totál beállva az ÉN CUCCOMTÓL! Haza hozta, és fűt-fát ígért, csak azért, hogy megtarthassuk??? Ez a kutya nem nekem kellett és nem is az enyém! Miért nem gondoskodsz róla? Le kellett volna vinned szarni mielőtt elmentél. Mivan?! Mással terveztem ma a kis kifli-nagy kiflit...! Faszom... Lehoztam a dögödet! Eddig minden tűzcsapnál megállt, hogy telibehugyozza. Hihetetlen! Mikor óhajtasz amúgy reggel haza mászni? Csak mert akkor úgy tervezek...
érdekes módon nekem még sincs gyerekem, akinek példát kéne mutatnom!
ch, miféle párhuzamos dimenzióba kerültünk, hogy pont te tartasz erkölcsi okítást nekem? elég durva! ne aggódj, nem teszek semmi illetlent, amivel szégyent hoznék rád, és nagylelkűen afelett is elsiklok, hogy ha itt lennél, most egymással csinálnánk ugyanezt.
megetettem, ne adj neki többet, bármilyen cukin is néz! de bakker, le kellett volna vinned sétálni! nem az ő hibája, hogy lusta dög vagy. tőlem azzal is jó, de ha van öt perced, vidd már le, légyszi, mielőtt oda is rottyant neked. és ha hiányoznék neki éjjel, hagyd, hogy veled aludjon, nagyon jó nagykifli és tök édesen szuszog.
Azt soha nem állítottam egy percig sem, hogy bármikor is megtérnék és mintaapa leszek. De úgy gondolom, ezt pont neked nem kell magyaráznom. Te vagy az egyszerű, visszafogott élet mintaszobra, aki minden vasárnap templomba jár. Ugye ugye...? Kaparja a tököm! Ezt úgy mondod... akarom mondani, írod, mintha egyébként nem az überszpesöl jobb kezed lenne az egyetlen lelki társad, támaszod az unalmas mindennapokban. Amúgy meg, ez már megint eggyel több információ volt, mint amit tudni akartam. Ja, és rohadt gusztustalan kicsavarni a gyíkot úgy, hogy a gyerek ott alszik a szomszéd szobában. Te állat! Amúgy meg mi közöm van nekem ahhoz, hogy te... bahh hagyjuk! Szerinted miért nem mondom el? Mert rám tartozik! A transzvesztita kutyádat megetetted? Úgy bámul rám, mint aki éhen van dögölve... Baszd meg...! Oldalba hugyozta a karácsonyfát!!! Egyáltalán, nálunk miért áll februárban még mindig a karácsonyfa?! A vécé ganézóval feltörölhetem???
mi lett az életmódváltással, meg azzal, hogy belenősz a mintaapa-szerepbe? a sütő marad! a pizza meg már tuti jó, kapard ki valahogy.
cöhh, akkor pukkadj meg... nélküled is jól tudom érezni magam, van egy überszpesöl jobb kezem, képzeld. a gyerek két szobával odébb, enyém az egész kanapé, senkit nem érdekel, hol jár a kezem, épp a gatyádban, vagy valami...
na és ki a szerencsés, aki megtisztelheti a kiganyézott wc-nket? ismerem legalább? csak hogy később megkérdezzem, mennyire végeztél jó munkát.
Mivan? Megint benyúltad az egyik gatyámat? Hogy húzzalak rá a.... Mindegy!!! Igen, èrlelem mèg egy pár napig. Hiszen tudod, hogy elbűvölő vagyok. Akkor kibasszuk a sütőt! A gyorsèttermes mocsok kaja hívei vagyunk úgyis. Nah, persze! Mindjárt ott vagyok. Figyi, nèzd már meg, hogy odaértem-e... Menjen akinek hét anyja van! A "gazdagemberèrzèkelő" retinaolvasótok, ami ki van rakva a kaputokra, kilőne az űrbe. Pont azèrt nem fogom lemondani, mert überszpesöl...
azt olvastam, attól félsz, a gatyád vittem el és meg akartalak erősíteni benne, hogy yep, abban vagyok. de nem, a gitár nem a tiéd, ne aggódj!
hmm, szexi! szaga is van már? úgy az igazi!
vedd hát, nehogy bármit is kritikaként fogj fel! a végén még építő jellegű lenne a borzasztó személyiségedre nézve
öhm... tudod, hogy nem tennék hasonlót. még viccnek is rossz. soha nem bántanálak, Boo.
mi a szar, TEGYÉL ALÁ TEPSIT, TE ÁLLAT! én azt biztosan nem vakarom ki a sütőből! TEPSI!! ALSÓ FIÓK!! ahj istenem, egyetlen estére sem hagyhatlak otthon? ha nem várnád azt az überszpesöl vendéget, mondanám, hogy ugorj át... Tim mindjárt alszik és itt van kaja
Őőő... nem. Ez pont az az eggyel több infó amiről nem akartam tudni! Azért a gyerek előtt öltözz már fel. Merem remélni, hogy nem az én gityómat vitted el... Egyébként, ha tudni akarod, rajtam meg már második napja ugyanaz a gönc van Ezt most vegyem bóknak? Mert akkor megpróbálok úgy csinálni, mint aki rohadtul elérzékenyült. Gyűlölöm a bort! Egy dolog van amit jobban utálok nála. Az áriákat. Azért remélem nem úgy akarsz ráhangolni, hogy belekeversz valamit, aztán jól megerőszakolsz a dohányzóasztalon. Kösz, abból elég volt! Mindegy! Izé... figyu má'! Betettem közbe ezt a szart a sütőbe... de csak arra a rácsra, tood... és elég gusztustalanul folyik szét a tésztája...
megy a multitasking, nem vetted még észre? egyébként olyan lassan pötyögsz, mindketten megfürödtünk közben. ha tudni akarod, csak egy törölköző van rajtam, de hát nehéz ellenállni a gitárnak, ha látok egyet... Chaceyboo, belőled genetikailag kimaradt a háziasság. minden házias ember tudja, hány fokon kell a pizzát sütni. és egyébként rajta van a legtöbb csomagoláson. a közönségünk amúgy odavan a "buzis dalaimért", úgyhogy ezt neked a végén még alapítok egy saját, egyfős zenekart! ne aggódj, te tíz perc alatt is hozod a húszperces élményt xD ezt most úgy írod, mintha rád nem ez várna, Apus! vagy hívjalak daddy-nek? ha vársz még fél órát, ráhangollak arra a borra csak aztán utánam a vendéged már kurva nagy csalódás lesz
Komolyan el akarod venni a maradék életkedvemet is? Hallod, most gyereket fürdetsz, vagy komponálsz végre valami értelmeset?! Azt honnan tudod, hogy 180 fokon kell amúgy sütni úgy alapból??? Nem vagyok bozót tűz, hogy állandóan oltogass! Tréfa répát ettél?! Amúgy... bárcsak bírnám húsz percig, miután beraktam... Kösz! Te gondolom az izgalmakkal és a disney mesékkel teli babysittelős estéiden úgyse innád meg.
Haha! Alig közhelyes... Sok együttes tudod miért oszlott fel? Mert ilyen ellaposodott, tömeghisztériával teli számokat tudtak már csak egy idő után kicsikarni magukból... Nah, ha megfürdetted a kölyköt, segíts már lécci! Azt írja, hogy húsz percre tegyem be a sütőbe, de azt nem, hogy hány fokra! A feltét is olyan fosul néz ki rajta... lehet inkább rendelnem kéne. Amúgy, van valami bor a hűtőben már ezer éve. Az kell neked?
Kezdőlap
Igaza van, mégis mi a rákért félek erről beszélni? Miért akarom minden áron kitörölni az emlékezetemből, mintha soha nem is történt volna meg? Hiszen rajtunk kívül senki se tud róla, nem kell attól tartanom, hogy valakinek eljár a pofája és világgá kürtöli. Megijeszt, hogy annyira mocsok mód élveztem. Megijeszt a bizonytalanság, hogy nem tudom, mégis mi van most pontosan közöttünk. Meg se tudnám nevezni ezt az egészet. Erősebb kötelék, mint a szeretők közti titkos viszony, testvérek közötti gondoskodás, túlféltés. 
Megmondom én mindjá', hogy ki mit csinálna, ha ott lennék... én tuti a nyakadat szorongatnám... 
Kaparja a tököm! 
ahj istenem, egyetlen estére sem hagyhatlak otthon? ha nem várnád azt az überszpesöl vendéget, mondanám, hogy ugorj át... Tim mindjárt alszik és itt van kaja 
Egyébként, ha tudni akarod, rajtam meg már második napja ugyanaz a gönc van 
Ezt most vegyem bóknak? Mert akkor megpróbálok úgy csinálni, mint aki rohadtul elérzékenyült. Gyűlölöm a bort! Egy dolog van amit jobban utálok nála. Az áriákat. Azért remélem nem úgy akarsz ráhangolni, hogy belekeversz valamit, aztán jól megerőszakolsz a dohányzóasztalon. Kösz, abból elég volt! Mindegy! Izé... figyu má'! Betettem közbe ezt a szart a sütőbe... de csak arra a rácsra, tood... és elég gusztustalanul folyik szét a tésztája... 
