Többszöri hívás után sikerült elérnem az egyetlen olyan hivatásos személyt, akiben megbízom. Nem vagyok lázadó személyiség, félreértés ne essék velem kapcsolatosan, de egyáltalán nem volt segítségemre soha életemben a hazafias sereglet egyik mellékágában szolgáló alak sem. Ennél fogva, s mert nem egy 'sötét' folt van már a lábnyomaimba égve, nem bízhatok meg bennük. Amikor a kórházban lábadoztam, akkor is próbáltam minél kevesebbet mondani a zsaruknak. Nem hiányzik, hogy megfigyelés alá kerüljek, vagy rosszabb. Talán a másik oldalról nézve a felfogásom ostobaságnak tűnik, lehet, hogy az, de ha majd tapasztalom az előzékenységüket, akkor majd első sorban állva adom át azoknak a férfiaknak a neveit, akik már bőven benn ülhetnének. És akkor talán majd minden iratom rendben lesz...
Többek között azért hívom Katet a bárba, hogy ne keltsünk feltűnést. Az öltözőbe rengetegen megfordulnak, ha valamelyikünk rábólint a kopasz ellenőrünknél. Sem a lányok, sem pedig én nem vagyok túlságosan prűd, ami azt illeti így senkit sem érdekel, hogy miért ott töltöm a szünetem egy nővel. Közöltem a műszakban lévőket, hogy mindenképpen engedjék be. Így hát a már enyhén pöttyös tükör előtt ücsörögve várom őt. S, amikor megjelenik és megpillantom jelző intéssel kiküldöm azokat a lányokat, akik úgy döntöttek szintén most téblábolnának errefelé.
- Hogy van az, hogy mindegy, hogy a nap melyik szakaszában látlak, te mindig gyönyörű vagy Szépségem? - nézek rá a vállam fölött, ám egyelőre még nem állok fel a szépítkező sarokból. Mosolyom szelídül, megvárom, hogy az öltöző kiürüljön körülöttünk. Katettel nem vagyunk barátok, vagy legalábbis nem gondolnám, hogy azok lehetünk, lévén mik vagyunk, mégis van közöttünk egyfajta kötelék, ami nekem fontos.
- Sajnálom, hogy itt kell beszélnünk. Tudom, hogy ez nem éppen a te világod. - ahogy ezt kimondom, az ajakbalzsamot leteszem az asztal lapjára, és felé fordulok. - De ha arról van szó, amire gondolok, nincs jobb választás. - vállat ejtek. Senki sem tartana olyan ostobának egy rendőrt, hogy besétáljon hozzám egy információ morzsáért, és engem sem, hogy ide hívnék egyet. Az utcán viszont - mivel még szabadlábon van az illető - nem lenne biztonságos. Kateről virít, hogy valamiféle hivatásos személy. Éppen ezért, ha úgy teszek, mintha az aktuális partneremről volna szó, nem adok rá okot, hogy bárki kételkedjen az itt létében.
- Nincs túl sok időnk! - lépek közelebb, majd az utolsó távozó előtt még belepuszilok a hajába, és szeretőn átölelem. Olyan nyájasan igyekszem átkarolni, mintha a rózsaszín köd uralná a fejem! Ha Irene távozott, akkor hátrébb húzódok és bocsánat kérően nézek rá. - Ezért is bocsi! - grimaszolok rá óvatosan, s már húzom is magammal a lepukkant kanapénkra.
- Elmondok mindent, amit tudok. Meg, amit gondolok. Bár utóbbi nem biztos, hogy hasznos lehet... Kérsz valamit? Tetanuszon kívül... - kérdezem somolyogva, ahogy kényelembe helyezem őt, és magamat is.

Nem rajongtam túlzottan a hasonló bárokért, bár nem egyszer fordultam már meg ilyenben a pályafutásom során. Még az a szerencse, hogy nem vagyok sem prűd, sem könnyen zavarba hozható fajta, mert akkor valószínűleg meg sem fordulna a fejemben, hogy olyan lazán besétáljak az ajtón, ahogyan most tettem. Egyébként nem volt ismeretlen számomra a hely, csak éppen nem mondanám a törzshelyemnek. Szerencsére. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy valószínűleg valami kemény leszbikus csajnak néztek, aki ide jár a lányokhoz, jobban mondva egy lány miatt. Valahol mulattatott ez az elképzelés, nem mintha bajom lett volna valaha is azokkal, akik a saját nemükhöz vonzódtak. Ez volt az a lokál, ahol nem lobogtattam előszeretettel a jelvényem. Amúgy sem volt rá szükségem ahhoz, hogy komolyan vegyenek, legalábbis szerettem ezt gondolni magamról.
Mikor Hela felhívott, nem az volt az első dolgom, hogy rohanjak, noha sejtettem, hogy van valamije, aminek hasznát vehetem. Már csak azért is, mert szórakozásból sohasem telefonál nekem. Az egyik olyan informátorom volt, akiben maximálisan megbíztam már jó ideje, és szerencsére használható infókkal is szolgált a legtöbb esetben. Amikor nem, akkor sem csináltam patáliát, inkább mindig próbáltam a lehető legtöbbet kihozni egy-egy helyzetből.
A bejáratnál csak valamit odavakkantottam az ott állónak, úgy gondoltam, hogy már előre szólt az érkezésemről a leányzó. Máskülönben nem tudtam volna ilyen lazán besétálni, csak ha jelenetet rendezek, ahhoz meg most nem nagyon volt kedvem. Nem akartam több éber szempárt magamra vonni, mint amennyit feltétlenül szükséges volt, amíg áthaladtam a bár vendégterén. Nyilván nem én voltam feltétlenül a célközönség, így elég hamar szemet szúrtam. Talán azt hiszik, új lány vagyok…
- Ha a mosott szar arcomra, és a kialvatlan szemeimre gondolsz, akkor ezt bármikor tudom abszolválni. – csak kurta mosolyra görbültek az ajkaim, afféle futó kifejezés volt ez a vonásaimon. Amint magunkra maradtunk, bölcsen bezártam az utolsó távozó lány után is az ajtót, és nem messze onnan vertem cöveket. – Nem, de hidd el, túl fogom élni. Voltam már szarabb helyen is, nem vagyok válogatós. – vontam meg könnyedén a vállaimat, hiszen tényleg ez volt az igazság. Amikor hullákkal szembesülök nap, mint nap, meg az emberi kegyetlenség legmélyebb bugyraiba szállok alá egy-egy gyilkossági ügy kapcsán, akkor szerintem egy bárba belépést még valahogy elvisel az „érzékeny” kis lelkem.
- Nincs gond, jöttem. Miért hívtál, Hela? – sürgettem egy kicsit, mert így is a munkám mellől rángatott el. Nem mintha nem töltöttem volna már így is elég időt mára az íróasztalom felett görnyedve, de ez abszolút részletkérdés szerintem. Ha nem akartam volna időt szakítani rá, akkor nem jöttem volna záros határidőn belül, csak amikor nekem jó. Persze más lenne, ha veszély fenyegetné, de azért a telefonban nem tűnt úgy, mint aki élet-halál harcot készül vívni bármelyik másodpercben.
- Ühm… - dünnyögtem az ölelés közben zavartan, mert ez határozottan nem tartozott azok közé a dolgok közé, amikhez hozzá voltam szokva. Évek óta senki nem mert erre vetemedni, kivéve a társamat, de ő azért egy külön kategória, valljuk be. – Nem, kösz! Csak essünk túl rajta! – nem helyezkedtem el annyira, inkább úgy ültem ott, mint aki karót nyelt. Azért nem mondhatnám, hogy otthonosan éreztem magam ebben az öltözőben, attól eltekintve sem, hogy zavarban sem éreztem magam. – Minden hasznos lehet, az is, amiről nem is gondolnád. Majd én kiszűröm, te csak mondd, hogy mi a helyzet. Mit tudtál meg, amiért annyira berezeltél, hogy nem mozdulsz ki innen? – fél könyökömmel a háttámlára támaszodtam, egyik lábamat a térdemre raktam, úgy fordultam felé.

~ megjegyzés ~ ★ ~

Tudom jól, hogy nem folytathatom tovább Kate informálását. Legalábbis nem, ha új irányt vesz az életem. Mivel tervezem, hogy lelépek ebből a koszfészekből (noha az egyik legpuccosabb bárról beszélünk), túl sok olyan ismerősre tettem szert, akik ártani szeretnének nekem. Mint legutóbb, amikor eltalált a golyó. Az sem véletlen volt. A heg pedig azóta is csinosítja a combomat! Nem mintha különösebben rosszallanám, egészen szépen sikerült nyomot hagynia. De az életemet nem így szeretném lezárni. Egy koszos sikátorban egy golyóval a fejemben... Úgy, hogy akár Thomas, vagy Benji is megsérülhettek volna.
- Szeretnék így kinézni a rosszabb napjaimon is! - teszem hozzá elégedetlen ábrázattal. Kate elég távolságtartó és fegyelem követő lány volt mindig is, de ezt sosem írtam fel hibaként a számlájára. Elvégre a csillagosok oldalán harcol, hogy szebbé tegye mások elzüllött, fos életét azzal, hogy elkapja a tőlünk is rosszabbakat. Mert bizony vannak nagy halak, akiket még a magunk félék is kerülnek. És én csak emiatt tartom fenn a kapcsolatot Kateel. Mert sok minden belefér az életembe, de a lányok bántalmazását, vagy a szegényebbek értelmetlen kizsigerelését (akár az életük árán is) nem tudom jó szemmel nézni.
- Ezt mondjuk tudom! Engem is elviselsz... -somolygok a nőre, ahogy beljebb lépeget. Nos, valószínűleg nem én vagyok a kedvenc kapcsolata, már a kettőnk között lévő látványos különbségek miatt sem. Így aztán lepillantok magam elé, mielőtt felkelnék ültő helyemből.
- Máris elmondom. - felelem szolidabban, körbe tekintve az öltözőben előbb. Nem tudják a lányok rólam, hogy zsaruk cimborája vagyok, és ez maradjon csak így. Errefelé ezt nem igazán tartják jó dolognak, sőt. És ha kitudódik, nem kizárt hogy nem egyetlen golyó fog a hátamba lyukakat formálni később.
Miután látványosan sürgetni kezd a zavarba ejtett és kissé karót nyelt nő, fogom magam is helyet foglalva veszek egy mély levegőt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy talán nem mondtam volna el neki, amit láttam, vagy amit gondolok, ha Thomas ne lett volna ott akkor velem. Az ő életével nem játszhatok. - Oké. Szóval említettem, hogy meglőttek pár hete... - intek felé az egyik kezemmel tenyérrel felfelé, mintha serkenteni szeretném az emlékeiben szunnyadó neuronokat. - A pasas, aki lelőtt, ugyanolyan tetoválást viselt, mint az a faszi, aki után nyomozol, aki lelőtte azt a két rendőrt. A bal kéz fején volt egy kígyó fej, amiből három vércsepp indult el a mutatóujja felé... - magyarázom. - A pontos személyleírását is összeírtam neked, hátha a rendszerben utána tudsz nézni... - túrok bele a táskámba, majd a gondosan össze hajtogatott papírt oda adom neki. - Amikor azt mondtad, hogy egy bérgyilkos csapatra gondolsz, úgy sejtem, hogy jól tippeltél! És semmi bizonyítékom nincs az elkövető ellen, de azt gondolom, hogy tudom, hogy ki bérelhette fel. A volt főnököm feleségének elég velős indoka lenne megöletni engem... - vállat ejtek, mintha nem számítana. - Az ő nevét is felírtam a papírra, bár ez nem olyan fontos. - teszem hozzá, mint egy mellékesen. Nyilván bizonyíték nélkül, illetve feljelentés nélkül talán semmit sem számít, de hacsak egy nyomnál is segíthet neki, akkor csak tessék.
- És tudom, hogy hol találod meg a kígyós bandát. A 'Live for free' kocsma volt annak a pasasnak a törzshelye, biztosan fel fognak ott bukkanni. De ezt már nem tőlem hallottad. - hátrébb dőlök, hogy vegyek egy mély levegőt és kiegyenesítem a gerincem eközben. Talán csendben lenni érdemesebb lett volna, de azok a mocskok megérdemlik, hogy megbűnhődjenek. - Igazából semmit sem tőlem hallottál... - legyintek közénk, majd egy kedveskedő mosollyal nézek rá.

Csak a szemeimet forgattam a bók hallatán, mert egyrészt tudtam, hogy kis mértékben színjáték, nagy mértékben udvariasság, másrészt tényleg ramatyul festhettem. Nagyon jól tudtam ugyanis, hogy ennyi óra szolgálat után jobb, ha elkerülöm a tükröket, a saját érdekemben. Oké, nem lett volna muszáj így, de nálam elég egyedien volt kezelve a munkaidőm, és időnként kissé túllőttem a célon, már ami a túlórákat illeti. És hogy megfizették-e a fáradozásaimat? Természetesen eszük ágában sem volt, de amúgy én voltam csak ilyen túlbuzgó kiscserkész, azt hiszem.
- Ugyan… - most mondhattam volna, hogy borzasztóbb informátoraim is akadnak a város koszos sikátoraiban, de ezt inkább nem kezdtem fejtegetni. Én is nagyon jól tudtam, hogy minek szól a viselkedése. Nem nekem, hanem a közönségünknek, ami végre-valahára mostanra elapadt, és az utolsó bámészkodó lány is kitessékelte magát az ajtón. Csak, amikor bezáródott, és ketten maradtunk, akkor tértem rá úgy igazán én is a tárgyra, így próbálva siettetni. Nem mondom, hogy be voltam rezelve a helytől, mert általában a félelemérzetem a béka segge alatt volt kettővel, de azért tisztában voltam az esélyeimmel a kinti fegyveresekkel szemben. Elég belevaló, bevállalós csajnak tartom magam, de az életösztönöm azt súgta, hogy most jobban járok, ha nem hősködök.
- Igen, emlékszem. – biccentettem kurtán a lövése kapcsán. Mindig emlékeztetnem kellett magam, hogy ez mások számára nem hétköznapi, megszokott dolog volt. Az átlagos embereket nem szokták csak úgy meglőni, nekem meg megszámolni se tudtam volna, hány sebhely tarkította a testem különböző pontjait, köztük akadt néhány golyó ütötte heg is. Nem lennék szép látvány egy bikinis szépségversenyen, az már egyszer biztos!
- Köszönöm, mindenképp utánanézek. – nyugtáztam az infót, ami tényleg hasznos lehetett az egyik folyamatban lévő ügyem kapcsán. – Biztos vagy benne, hogy nem valamiféle bandatetoválásról van szó? Teljesen egyedi? – kérdeztem azért rá, hátha tudja. Amennyiben bandatetoválásról van szó, akkor több is szaladgálhatott belőle a városban, és semmivel sem leszek előrébb. Annyira nem mozogtam a szervezett bűnözési ügyekben, hogy tisztában legyek mindenféle bandajellemzőkkel, de hát nem is ez volt a dolgom.
- Mint egy rendes kisdiák! – vigyorodtam el, ahogy átvettem tőle a papírt. Akár el is mondhatta volna szóban, hiszen általában minden kis információmorzsát gyorsan megjegyzek, de így legalább biztosan nem felejtek ki semmit, ha a rendszert elkezdem felkutatni az ürge után. – Csak nem összeszűrted a levet azzal, akivel nem kellett volna? – pillantottam fel féloldalasan. Nem mintha a tárgyhoz tartozott volna, vagy egyáltalán közöm lett volna hozzá. Sőt, pletykálkodósnak sem mondanám magam, így aztán gyorsan megráztam a fejem, hogy visszatereljem saját magam és a témát is a tárgyhoz.
- Még elvezethet ahhoz, akit keresek. Biztos, hogy ismeri valahonnan ezeket a fickókat, nem csak úgy a semmiből szalajtotta. Talán a volt főnöködnek is dolgoztak már, innen az ismeretség, akkor pedig az ő keze is benne lehet a rendőrök ellen elkövetett ügyben. Mit gondolsz, lehet rá esély, hogy így próbálta védeni magát? – érdeklődtem Hela véleménye iránt, hiszen sokat nyomhatott a latba.
- A többit sem tőled hallottam, nem igaz? – mosolyogtam rá futólag, miközben a képzeletbeli noteszomba felvéstem a kocsma nevét. – Be fogok oda nézni, hátha szerencsém van… akkor azt mondod, többen vannak? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért, nehogy félreértsek valamit. – De csak neki van olyan tetoválása? – közben a zsebembe gyűrtem a fecnit, amit tőle kaptam. – Mennyit tudnak arról, hogy te mennyire vagy képben? – azért egy kicsit aggódtam miatta, mert az informátoraim iránt is úgy éreztem, hogy felelősséggel tartozom valamilyen szinten. Kockáztatták a testiépségüket azért, hogy velem beszéljenek, szóval ez volt a minimum. Törődtem Helával is, na! Bármilyen hihetetlen is, én ilyen ostobán szentimentális vagyok, még ha másban nem is jellemző rám.

~ megjegyzés ~ ★ ~