Nem mindig szerettem elvállalni azokat a munkákat, ahol modelleket kellett fotózni. Nem azért, mert finnyás lennék bármilyen típusú megbízásra, hanem mert nem voltak egyszerű esetek az efféle lányok, már ha lányokról volt szó. Mondjuk úgy, hogy könnyedén tudtam őket kezelni, de a hangulatom nem mindig volt optimális a hisztijeikkel, és azt sem szerettem különösebben, mikor egy darabig egynek néztek maguk közül. A másik véglet természetesen az volt, hogy én voltam a fotós, akit lekezeltek, mert nem befutott modell voltam.
Lényeg, a lényeg, azért tettem időnként kivételt. Olyan is volt, hogy egy egész kampányt végig vittem, amikor a divatszakmának dolgoztam, és az egész fotózást én csináltam, meg a bemutatót is megörökítettem. Ebben a mostani esetben is pont erről volt szó, és mivel én magam is szeretem a cipőket, ezért még élveztem is a munkát. Az sem volt utolsó szempont, hogy én választottam a modelleket, és direkt olyanokat válogattam össze, akikkel már vagy dolgoztam, vagy egyszerűen csak szimpatizáltam. Persze nem volt ez sem egyszerű, hiszen egy stáb vállalta ezt a feladatot, de legalább nekem is volt valamennyi beleszólásom.
Most, hogy már a bemutató végéhez közeledtünk, végre kezdtem egy kicsit fellélegezni. Elégedettséget éreztem, úgy gondoltam, hogy jó munkát végeztünk, és ez volt a megkoronázása az elmúlt heteknek, amikor folyt a munka, meg a felkészülés. Mindig igyekeztem a maximumot kihozni magamból, és csak remélni tudtam, hogy nem csak én gondoltam így, de a megbízóm is, akivel egyébként egész jó viszonyba kerültem, nem volt nehéz együtt dolgozni. Oké, azért többszöri találkozásra volt szükség ahhoz, hogy mindent tisztázzuk, és idő közben is folyamatosan egyeztettem, de ez már a finish volt.
- Még az utolsó finálé kör van, aztán jöhet az after parti. – szóltam oda a mellettem álló Marconak mosolyogva, a fényképezőmet a kezemben lengetve. Én is az egyik általa tervezett cipőt viseltem stílusosan. Én ugyan nem fektettem rá akkora hangsúlyt, hogy szoknyát vegyek fel, de azért a menta színű, élére vasalt elegáns szövetnadrággal is jól mutatott. – Szerintem elég jó anyag lesz belőle, de majd természetesen átválogatom őket az utómunka során, meg retusálom, amiket kiválasztasz. – csak időnként sandítottam rá, egyébként a háttérben utolsó menetre készülődő modelleket sasoltam oldalra billentett fejjel.
- Mit gondolsz, a sajtónak is tetszett? – kipillantottam futólag azokra a helyekre, ahol tudtam, hogy a média emberei kaptak helyet. Egy cipő bemutató azért kicsit másként zajlott, mintha a ruhákat vonultatták volna fel, de nem sokkal. A tematika hasonló volt, csak másra koncentrálódott a figyelem. – Ezt megtarthatom? – böktem le az általam viselt lábbelire. Már alig vártam, hogy ledöntsek egy pohár pezsgőt, és egy kicsit lazítsak. Azért nekem is legalább akkora volt a nyomás, mint a mellettem álló tulajnak. Lassan igazán elismert lesz, és jó érzéssel töltött el, hogy esetleg valamilyen szinten nekem is részem volt abban, hogy hozzásegítsem ehhez. Már amennyire tőlem telt.

Nem csak nekem, de a cegunk minden alkalmazottjanak is rengeteg munkaja van ebben a bemutatoban. Nem volt meg olyan alkalom, amikor balul sultek volna el a dolgok, ugyhogy most sem aggodtam, maximum minimalisan izgultam. A csapatom a cipok legyartasa elott lathatta a rajzaimat, Chrisnek is nagyon tetszettek, ugyhogy biztos voltam benne, hogy ez az este is jol fog elsulni.
Mindig hallottam par not arrol panaszkodni, milyen kenyelmetlen a magassarkujuk, ugyhogy en arra torekszem, hogy ne csak gyonyoruek, de egyben a leheto legkenyelmesebbek is legyenek. Nem konnyu otvozni a kettot, de nem is lehetetlen. Termeszetesen nem azt garantaljuk, hogy olyan kenyelmes lesz, akar egy futocipo, de nem fogsz azert imadkozni, hogy vegre levehesd, mert mar nem birod tovabb.
Az uj, tavaszi kollekciomban voltak extremebb, kihivobb, illetve kicsivel visszafogottabb darabok is.
Mivel szeretem, ha minden a terveim szerint alakul, igy nagyon nem orultem, amikor megtudtam, hogy a zakkant, de profi fotosunk lebetegedett. Altalaban o valasztja ki a legjobb modelleket es mutatja meg oket nekem, varva a beleegyezesemre. Ilyenkor valoszinuleg elmond magaban par imat, hogy megfeleljenek a holgyek, ugyanis rendkivul kritikus vagyok. Ha valamelyiket nem latom tokeletesnek, ujat kell keresnie helyette. Nos, ez gyakran elofordul. Ha mar beteg es nem tudja elvegezni a munkajat, uj fotost kellett talalnunk. Ez Chris feladata volt, mig en a cipokkel voltam elfoglalva. Eleg hamar ratalalt Calliopera, akivel meg masnap elbeszelgettem. Tetszettek a munkai, ugyhogy belementem.
Kesobb a modelleket is megmutatta es egy kivetelevel mindegyikkel meg voltam elegedve. Miutan azt az egyet lecserelte egy megfelelore, kezdodhetett a munka.
A cegunk olyan, akar egy nagy csalad. Mindenki nagyon izgatott volt a mai este miatt. En delutanig dolgoztam, utana hazamentem keszulodni. Egy gyors zuhany utan magamra kaptam egy oltonynadragot, inget, zakot es vegul egy nyakkendot is. Beultem a fekete, sotetitett ablakos automba, a soforom pedig elvitt a bemutato helyszinehez, ahol mar szallingoztak a gazdagabbnal gazdagabb emberek. Amint kiszalltam, a sajto mar le is tamadott, de nem foglalkozva veluk, tovabb haladtam, majd beleptem a hatalmas epuletbe, ahol minden epp olyan volt, ahogy elterveztunk. Chris vallon veregetett, valtottunk nehany szot, aztan megkerestem Calit.
-Biztosan jok lettek - talan meg sok retusra sem lesz szukseg, pusztan minimalisra. -A modellek milyenek voltak? - ertettem ezt arra, mennyire volt nehez munkaja veluk.
-O, biztos vagyok benne - nem csak a sajtonak, de a felso tizezernek is. -Neked hogy tetszenek a cipok? - oszinte valaszt varok. Nem vagyok az a tipus, aki elvarja a szep szavakat csak azert, mert valaki neki dolgozik. Jol birom a kritikat, sot, ugy gondolom neha szukseg is van ra.
-Termeszetesen - mosolyodok el. -Hamarosan ellazulhatsz - latom Calin, hogy nagy a nyomas, de mar nem kell sokaig birnia, ugyanis hamarosan vege a musornak, amikor vegre elengedheti magat es elvezheti a munkank gyumolcset. -Ha megkerdezhetem, miert pont ezt a szakmat valasztottad? - erdeklodom. Bar nem vagyok kivancsi az alkalmazottak maganeletere, azert valamennyire szeretem megismerni oket.

- Mindig törekszem a tökéletességre, de hát tudod, hogy van ez… - vontam meg könnyedén a vállaimat. – Néha tőlünk független okok miatt mégsem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan elképzeltük. Ennek ellenére nem szokásom hanyag munkát kiadni a kezemből, de fő, hogy te elégedett legyél. – mindig az ügyfél az első, és ennél a mondatomnál szélesen rá is vigyorogtam. – Mondjuk úgy, hogy nem volt olyan könnyű menet, mint szerettem volna, de ügyesek voltak mind. – fogalmaztam meg az élményeimet a közös munkáról.
- Nem mindig szeretik azt, és úgy csinálni, ahogy mondom. Tudod, ők azt gondolják, hogy jobban érzik melyik póz az előnyös nekik, pedig halványlilájuk sincs róla. Nem látják magukat kívülről. – nem akartam azt hazudni, hogy minden tökéletesen és gördülékenyen ment, mert nem. Ettől függetlenül képes voltam tökéletesen megbirkózni az akadályokkal, de hát pontosan ezért is fizettek. Az én feladatom volt megoldani a gondokat, és lebonyolítani a fotózást úgy, ahogyan azt a megrendelő elképzelte. Azért nem ők csinálták, mert egyrészt nem értettek hozzá, másrészt így nem az ő fejük fájt a részletek miatt.
- Szépek. – válaszoltam tömören, játékosan kattintva egyet a mellettem álló főnök úr profiljáról. – Nem mind az én ízlésem, de ez egész kényelmes. – emeltem meg egy kicsit a lábamat, hogy ezzel mutassam a rajta lévő tűsarkút. – Illett a nadrágomhoz, azért választottam éppen ezt. Így én is mutogatom, meg a modellek is. Az egyik fickó hátra akart küldeni, hogy mindjárt én jövök… nem tudom, hol él! – forgattam a szemeimet. Nem becsültem én alá a modelleket, csak megvolt róluk a véleményem, és nem szívesen tartoztam volna egy kalap alá velük. Még ha heccből néha pózoltam is a kamera másik oldalán, az tényleg csak szórakozás volt. Nem éltem volna ebből, nem nekem való.
- Igen, tudom. Még nagyjából félóra, de utána is fogok pár képet csinálni, nyilván… - körbe mutattam a teremben, mert úgy voltam vele, ha valamit csinálok, az legyen jó. Ebbe pedig a teljesség igénye nélkül az is beletartozott, hogy az after partin kattintsak néhány képet a mulatozókról, hogy az este minden részlete meg legyen örökítve. – És remélem nem fogsz megsértődni, ha lehet, hogy leveszem ezt a cipőt. Pár órája már rajtam van, és ha nem mozgok annyit, azért rövid úton elkezd fájni benne a lábam. – márpedig én nem rohangáltam annyit oda-vissza, sokszor egy helyben voltam, amíg fotóztam a lányokat, és a terhelés másképp ment egy ilyen cipőben.
- Nem tudom, valahogy mindig érdekelt a fotózás. Gyerekkoromban a családomról nem volt olyan sok kép – azt nem teszem hozzá, hogy azért, mert egy bérgyilkos lánya vagyok -, és én mindig szerettem megörökíteni a jó pillanatokat. Kísérletezni azzal, hogy elkapjak olyat, amit más talán nem lát, hogy megpróbáljam megmutatni a saját szemszögemből a dolgokat, érted? – nehéz volt tényleg megfogalmazni ezt. Egy orvosnál talán egyszerűbb a válasz, de nálam? Semmi sem egyszerű. – Eleinte tájképeket szerettem, aztán megláttam az embereknél olyan pillanatokat is, amiket úgy éreztem, hogy másnak is látnia kell, és fokozatosan átszoktam a divatszakmába, meg minden másba belekóstoltam. – vontam meg végül a vállaimat. – Afféle művésznek tartom magam, de festésben nem vagyok olyan jó, a zene meg ugyan kifejező, de… - annyiban hagytam a magyarázatot, és ezen felbuzdulva én is megérdeklődtem.
- És te milyen indíttatásból vágtál bele éppen a női cipők tervezésébe? Azért nem egy hétköznapi dolog egy férfitól… - mosolyogtam szélesen. – Apropó, akarsz majd a modellekkel közös képet? – én szándékoztam csinálni, de gondoltam jobb tisztázni. Hamarosan időszerű lesz.

-O igen, nagyon is jol tudom, hogy van ez - vigyorodom el. Nem hinnem, hogy van olyan ember a cegunknel, aki jobban torekedne a tokeletessegre, mint jomagam, de hat mindig is ilyen voltam. Chris szerint neha tulzasba viszem es gyakrabban kene lazitanom. Nem is tudom miert jon ennyi ev utan is ezzel a szoveggel, amikor jol tudja, hogy nincs ram semmilyen hatasa. Amugy szerintem nem olyan veszes a helyzet, mint ahogy egyesek latjak, csak szeretnek tulzasokba esni.
-Minden bizonnyal az leszek - hisz amikor eloszor beszeltunk es megmutatta a munkait, nem lattam kivetnivalot. Ha valami nem stimmelt volna, egyszeruen csak mas fotost alkalmazunk.
-Hat olykor eleg problemasak tudnak lenni - bar nekem nem kell veluk dolgoznom, azert a fotozasokon latom miket muvel egy-ketto. Igaz, velem mindegyik mar-mar tul kedves, ha sikerul a kozelembe ferkozniuk, de nagy sajnalatukra nem mennek vele sokra. Nem mintha ne akadnanak gyonyoru nok, elvegre nem hiaba modellek, de nem vagyok az a tipus, aki hazavisz egy not csak azert, mert a kulseje tizbol tizes.
-Igen, errol gyakran panaszkodik a fotosunk is - mar akivel evek ota egyutt dolgozunk es szep kis hirnevnek orvend. Ha nem lenne annyira orult, nem is lenne vele semmi gond, de akarhanyszor belep az irodamba, az agyamra megy. A legjobb benne pedig az, hogy meg akkor is alig veszi eszre magat, ha szolsz neki. Ezeket a jo tulajdonsagait leszamitva amugy nagyon jo ember, aki kisegit a bajban, csak hat kisse nehez a termeszete.
-Jol all rajtad - jegyzem meg mosolyogva a kattintast es labemelest kovetoen. -Szoval ennyire nem jonne be a modell szakma? - kerdezem, mikozben az egyik mellettunk elhalado fickot megallitom egy szora. Megkerem, hogy hozzon egy palack vizet, termeszetesen Calinak is, ha o is ker, mikor pedig megkapom, nagyot kortyolok belole.
-Azt a reszet mar nem kell olyan komolyan venned - szamomra az mar nem olyan jelentos. A hangsuly az uj kollekcion van, nem pedig a partyn. Ettol fuggetlenul termeszetesen ez is beletartozik a mai munkajaba, csak ez engem kevesbe erdekel. Ha viszont hozzam hasonloan valoban o is maximalista, akkor van egy olyan erzesem, hogy bizony ugyanolyan komolyan fogja venni, mint az eddigi fotozast.
-Dehogy, csak nyugodtan - nekem szinte mindegy, hogy itt mit visel. Az a fontos, hogy neki kenyelmes legyen. Persze ha a Passionisrol lenne szo, az mar mas tema, de ott nem kell sokat acsorogni.
-Tokeletesen ertem - kortyolok ismet a vizembe, mikozben a not hallgatom. -Nos ebben hasonlitunk - gondolok itt a muveszetre.
-Nem csak a noi cipok tervezeset probaltam ki, hanem tobb mindent. Igazabol nem tudnam megmagyarazni, miert eppen ez ment a legkonnyebben. Ez szamomra nem is munka, neha csak magatol jon az ihlet - vonom meg az egyik vallam. -De persze a tarsammal, Chrissel hataroztuk el, hogy akkor ennel maradjunk - teszem hozza, mert hat termeszetesen neki is volt beleszolasa. -Meg hat eleg sok not hallhat az ember panaszkodni arrol, milyen kenyelmetlenek is azok a tusarkuk - magyarazom tovabb. -Talan az is kozrejatszik, hogy valtoztatni akartam ezen. Ne csak gyonyoru, de valamilyen szinten kenyelmesebb is legyen, mint a tobbi - a lenyeg megis az, hogy ez az, ami magatol jon, es orommel csinalom. Persze boven akadnak, akiknek ez furcsa, de soha nem is vagytam arra, hogy atlagos legyek. Szinte semmilyen teren.
-En nem, de Chris valoszinuleg igen - mint mindig.. -Azert nehany kep utan a partyn, tedd felre a gepet es szorakozz is egy kicsit - na persze nem kotelezo, ha nincs hozza kedve, de ha mar egy bulin van, megprobalhatna elvezni a munka utan. Felteve, hogy nem merult ki tulsagosan.

- Az összes modell egy külön állatfaj, és különleges bánásmódban kell részesülniük. Ezt ők is így gondolják magukról, csak valószínűleg nem kifejezetten abban a negatív értelemben, amelyben én értem. – vigyorodtam el. Ezzel senkit nem akartam megbántani, de jellemző volt rám a szókimondóság és az őszinteség. És mivel Marconak tényleg nem volt hozzájuk köze, illetve nem őt sértettem meg akaratlanul is ezzel, ezért nem láttam értelmét magamban tartani a véleményem.
- Igen, tudom, hogy megvan a saját fotósotok, de ha máskor is szükség lenne egy kis vérfrissítésre, meg persze elégedett leszel utólag a munkámmal, akkor nyugodtan szólj! – ajánlottam fel magam, ha esetleg nem lenne elég referenciának az, amit majd a kezébe is adok az utómunkák után. Lehet, hogy egy ideig beválik egy-egy fotós, de ha esetleg más is jó, és talán még jobbak is a munkái, miért ne lehetne attól függetlenül lecserélni, hogy már nem beteg a régi? Én csak szerettem kapcsolatokat építeni, bármikor jól jöhettek még a jövőben.
- Köszönöm! – pukedliztem egyet játékosan a bók hallatán. – Nem tudom. Bevallom, én sem szeretem annyira, ha megmondják, hogy mit csináljak. Ezért is vagyok a lencsének eme végén. – vontam meg a vállaimat. Azt hiszem, hogy tényleg ez állhatott a háttérben. – Tényleg volt már, hogy bepróbálkoztam vele, de határozottan jobban élvezem azt, ha én fotózhatok másokat. – még úgy is, hogy egyébként kifejezetten fotogén vagyok, ezzel én magam is tisztában voltam. Láttam már magamról profi által készített fotókat, és objektíven képes voltam megítélni. Persze hízott is a májam rendesen, de az már egy másik kérdés.
- Ó, köszönöm! – vettem el a nekem szánt vizet én is. Észre sem vettem, hogy a nagy koncentrálás közepette mennyire megszomjaztam. – Nem fogom, de mindenképpen szeretném megörökíteni néhány képpel. Ha már csinálok valamit, akkor jól csinálom és a tőlem telhető legprofibb módon. Ebbe pedig beletartozik ez is. A háttérmunkákról is csináltam ám pár felvételt… - árultam el, lerakva az első közelemben lévő felületre a félig kiürült palackot, hogy újra felszabaduljon a kezem.
- Azt hiszem, hogy az a legjobb. Kevesen lehetnek manapság olyan szerencsés helyzetben, hogy tényleg a hobbijukból éljenek. Ne nyűg legyen a munka, hanem már-már szórakozás. Az meg tényleg csak hab a tortán, ha ennyire magától jön. – vélekedtem elgondolkozva. – Tényleg azok! Próbáltál már abban lenni? – kérdeztem komolyan, mert nem lepődtem volna meg, ha annak érdekében, hogy tudja milyen érzés, kipróbálja ő maga is. Én legalábbis biztosan így tettem volna a helyében, de lehet én vagyok csak túl lelkes.
- Szóval kettőtök közül ő az, aki jobban szereti a felhajtást, meg a középpontban tetszelegni. – vontam le a következtetést mosolyogva. – Rendben, akkor róla majd kattintok párat, meg kettőtökről is mindenképpen, ha nem zavar. – félig kérés volt, félig inkább közlés, hogy szándékomban állna megörökíteni a két művészt. – Ha meghívsz egy italra, akkor minden további nélkül! – tudtam, hogy itt ingyen van a bárban minden, de azért jól hangzott, és természetesen inkább csak viccnek szántam. – Melyik a kedvenced a cipők közül? – közben kiszállingózott egy-két lány, akiket előszeretettel meg is örökítettem gyorsan még így az utolsó bevonulásuk előtt.

-Egyszer vagy ketszer talalkoztam mar kivetellel - amikor en magam is meglepodtem. -De valoszinuleg szazbol maximum ketto ilyen, ugyhogy megertelek - vonom meg az egyik vallam. Nem beszelve arrol, hogy keves az esely arra, hogy akkora makod legyen, hogy kifogd azt a ket "normalis" modellt, akik a tobbivel ellentetben nem hordjak fenn az orrukat. Ugy gondolom, minden szakmanak megvan a hatranya. Amikor az ember fotosnak keszul, es nem termeszet kepeket akar majd kesziteni, akkor erre fel kell keszulnie.
-Mindenkepp szolunk majd, ebben biztos lehetsz - mosolyodok el. Aztan ha esetleg o sem erne ra, keresunk egy harmadikat. Az ilyesmi nem jelenthet problemat, de az rohadt fontos, hogy az illeto kurva jol vegezze a munkajat es remelhetoleg o is maximalista legyen, kulonben az egesz nem er semmit. Szerencsere alaposan megvalogatjuk, kiket alkalmazunk igazabol barmilyen munkara, ugyhogy ritkan adodik barmilyen problema, de termeszetesen azert elofordul, am mindegyik hiba helyrehozhato. Oscar, a fotosunk eleg.. hat hogy is fogalmazzak.. "erzekeny" ember tud lenni, ugyhogy valoszinuleg mar annak sem orul, hogy ez alkalommal mas vegzi a munkajat, de biztosan nem engedem be ide betegen, ugyhogy kenytelenek voltunk mast alkalmazni. Amugy sem mondhatnam, hogy tulsagosan erdekelne a lelki vilaga. Legyen barmilyen rendes es jo ember, a munka az munka.
-Meg tudlak erteni. En is jobb szeretem, ha a magam ura lehetek es senki nem ugraltathat - igazabol ez mindennel fontosabb volt szamomra. Szerintem nem is tudnam elviselni, ha valaki folyton dirigalna nekem.
-Hat akkor tovabbra is maradj a lencse jo oldalan - jelenik meg egy apro vigyor a szam sarkaban. Ha nem elvezi kelloen a modell szakmat, ertelmetlen is lenne eroltetni. Sok ember nem engedheti meg maganak, hogy olyan munkat vegezzen, amit elvezettel csinalna, szoval ha azon szerencsesek koze tartozol, akik ezt megtehetik, hat elj vele.
-Nekem csak a cipok szamitanak. A tovabbi kepeket majd a tobbiek csodaljak - igazabol ez mindig is igy volt. Engem csak a lenyeg erdekel, a tobbi felhajtas nekem nem igazan szamit. Az megy a magazinoknak, a ceg alkalmazottainak, na meg termeszetesen Chrisnek, akit ezek is rendkivul erdekelnek.
Elvigyorodok, amikor kimondja azt, amire nehany perce gondoltam. -Igy van. Eleg nagy mazlistanak tartom magam - mar akkor az voltam, amikor nagynenemek magukhoz vettek es ujabb eselyt kaptam. Ha ok akkor nem karolnak fel, nem tudom most hol tartanek, de az biztos, hogy ezt a szintet nem utottem volna meg. Nem csak szerencses, de rendkivul halas is vagyok ezert.
-Soha - vagom ra egy szeles mosollyal az arcomon. -Es oszinten szolva nem is tervezem - ezt a reszet meghagyom azon noknek, akik orommel hordjak a tusarkukat.
-Pontosan - en pedig a visszahuzodobb, inkabb csak a munkajanak elo ember lennek, ami nekem tokeletesen megfelel.
-Az meg belefer - foleg a magazinok miatt, na meg Chris orome sem utolso. De annak, hogy idegen nokkel lovessek magamrol kepeket, oszinten semmi ertelmet nem latom.
-Csak egyre? - kerdezem egy mosollyal az arcomon.  -Hmm.. talan az az egyik - biccentek egy tole nem messze hevero magassarkura. -Az pedig a masik. Bar nem igazan gondolkoztam meg ezen - kozben egy ujabb cipora biccentek. -Mi a velemenyed roluk? - pillantok a nore, aki egyelore a cipoket meri vegig.