Azóta az első nap óta... elég nos feszült a helyzet köztem és új főnököm között. Okés, talán nem a legjobb módja volt a bemutatkozásnak, hogy az első nap fél órát késtem. De ami azt illeti az utána történt események se mozdították elő leendő munkakapcsolatunkat. Igaz... beszóltam neki, akaratomon kívül! De a fene gondolta, hogy egy főszerkesztő így nézhet ki a Vogue-nél. Nem mintha elítélnék bárkit is hova tartozása, származása vagy megjelenése miatt. De attól függetlenül eleve nem számítottam egy közel velem egy idős pasira! Igen azt hittem, hogy egy divatmagazin főszerkesztője minimum nő, és legalább ötven körül van. Az öltözéke mondjuk elég... elegáns volt, de az a lófarok. A lázadás jele, ahogy a sok ékszer amit hord. Mondjuk... jól áll neki, az biztos. Ahhh miket gondolok, hogy állna jól neki. Nem áll sehogyan sem. De a dolog pikantériája még csak nem is itt kezdődik... Hanem, ott, hogy tíz évvel ezelőttről ismerjük egymást. Habár az ismeretség viszonylag rövid volt... egészen egy éjszakáig tartott, mégis elég mély benyomást tett rám. Nem is értem, hogy azon az éjszakán mi történt. Hiszen sosem voltam az a fajta lány, aki csak úgy egy éjszakás kalandokba bocsátkozzon ismeretlenekkel srácokkal, akiknek a nevüket sem tudja. Még Rick előtt történt. Főleg azért nem tudom hova tenni a dolgot, mert amikor az egyetemre mentem megfogadtam, hogy bizony én nem fogok pasizni meg bulizni. Csak a tanulásra koncentrálok. Elég volt apámat fél éven át hallgatni, hogy messze megyek a családi fészekről, és eleinte hetente jött el New York-ba. Aztán végül megismertem Rick-et és azonnal levett a lábamról. Szerelem volt első látásra. Viszonylag hamar össze is költöztünk, amit senki, se a barátok, se a családom nem fogadott kitörő lelkesedéssel. Egyedül Rick édesanyja volt aki örült a dolognak. Emlékszem még ma is a napra, amikor apáék megtudták a dolgot. El akartam én mondani nekik, de túl későn. Ahhoz, hogy az apám elé álljak egy ilyen dumával elég sok erő kellett. De mire megtettem volna már New York-ban is voltak. Ők csak annyit tudtak, hogy van egy srác, de az, hogy ilyen hirtelen költöztünk össze nem is sejtették. Végül... nehezen de Alarick elérte, hogy apám bízzon benne és tisztelje. Habár korainak tartották, de attól függetlenül így volt. Megbékéltek a dologgal. Nem is amiatt mentünk szét. Tudtam, hogy neki ez nem jó, veszélyes munkát végzet, amire teljesen oda kellett koncentrálnia. Én pedig minden alkalommal csak aggódtam, hogy este haza esik... vagy csak egy telefonhívást kapok. Így döntenem kellett, hogy elhagyom, úgy könnyebben tudott a munkájára koncentrálni. Hat boldog évet dobtam ki a kukába, és egészen az Amazonas-ig menekültem előle. Nyolc év múlva mégis kénytelen voltam vissza jönni az Államokba, a városba ahol megismertem, majd el is vesztettem a szerelmet. Nem önszántamból tettem mindezt, hanem a nővérem és a férje miatt. Hirtelen szakadt minden a nyakamba két hónappal ezelőtt mikor halálos baleset érte őket. Az unokaöcsém gyámja lettem, és mivel Jake mind az öt évét New York-ban töltötte nem akartam kiszakítani a környezetéből. A házukat is megörököltem, és apa is megszokott már mindent. Velem tartott Ben is, akinek köszönhetem azt, hogy valamennyire begyógyultak a hegek a szívemen és a lelkemen. Hamar találtam állást a Cosmónál, de annál is hamarabb kellett ott hagynom, mivel egy hülye liba és a főnököm is rám szállt... amit nem hagytam szó nélkül. Így most kénytelen voltam új állás után nézni. A Vogue-nál tetzsik, le számítva azt a tényt, hogy első nap sikerült leégnem, és hogy már szexeltem a főnökömmel. De remek stratégiát választottam magamnak. Nem tudom meddig megoldás, de eldöntöttem, hogy bizony úgy teszek, mintha nem ismerném fel. Holott minden pillantása, ahogy elmélyülten tanulmányozz... remeg kezem lábam. Ilyen hatást eddig csak Rick volt képes kiváltani belőlem. Azt hittem, hogy oda ennek az érzésnek, amit újra éreztem. Csak valahogy nem a megfelelő embertől jönnek ezek az impulzív érzések.... nem a vőlegényemtől. Hanem a főnökömtől, elég rossz párosítás. Valami cikksorozatot akar indítani az egyik menő divatházzal, azt kell nekem megbeszélni. Nem is tudom... minek van az asszisztense, ha nem ezért? Én nem vagyok az! De mindegy, ha már elvállaltam eljövök. Az óarany színű karórámra pillantva a találka megbeszél időpontjáig van még fél órám. Kicsit hamarabb érkeztem. Vetek egy utolsó pillantást az üvegajtóban megjelenő tükörképemre, mielőtt szét nyílna és beléphetnék a cég kávézójába. Egy smaragdzöld kantáros miniruha mellett döntöttem reggel, hozzá tejfehér színű garbót választottam, illetve színben harmonizáló magas sarkú csizmát. Hosszú, gesztenye barna tincseimet szabadon hagytam, és a sminket se vittem túlzásba. Csupán egy kis spirált tettem fel, és karmazsin rúzst hozzá. Amint sikerül megkapnom a Latte Machiato-mat, próbálok egy üres asztalt keresni, de nem találok. Egy szimpatikusnak tűnő fiatal lány felé igyekszem, egyik kezemben a poharam, másikban a púder rózsaszín szövetkabátom.
-Ne haragudj, de nincs szabad hely, ha nem baj, csatlakoznék hozzád,- küldök felé egy kedves mosolyt, majd ha beleegyezik le is huppanok vele szemben, és a mellettem lévő székre pakolom a táskám, meg a kabátom.
-Én Chleo vagyok, - nyújtom finoman a balomat neki ismét mosolyodva,- jó sokan kávéznak itt reggel tíz előtt,- pillantok körbe,- azt hittem kevesebben lesznek,- teszem még hozzá, majd elkezdem kavargatni a kávém.

~ Sok szeretettel ~ ★ ~