Nem mondom, hogy olyan rettenetesen nehéz munkám lenne, hiszen csak egy pultos volnék, ami nekem inkább bulinak hat, mintsem melónak időnként, de azért kifáraszt és semmit sem szeretek jobban, mint egy ilyen este után befeküdni az ágyikómba. Vagy máséba. Ez mondjuk mostanában egyre kevesebbszer történik meg. Nem tudom, hogy a felhozatal ilyen gyatra eleve, vagy csak én mentem végig mindenkinek már, akin érdemes volt. Persze most időm se nagyon lenne ezt kiderítenem, ugyanis egyesek más munkát is sóztak a nyakamba a rendes mellé. Persze fizetés nélkül, mert miért ne? Tudom ám, hogy Casper csak így akar rajtam bosszút állni a múltkoriért, de azt bárhogy máshogy is megtehette volna. Miért pont egy gyerekkel kellett neki? Inkább fosztott volna ki a havi fizetésemből, vagy kötelezett volna, hogy többet edzek, valami, csak ne kelljen kicsikkel foglalkoznom. Hiába mondják azt nekem elég sokszor, hogy én biztos tök jól kijönnék a gyerekekkel, mivel egy agyi szinten vagyunk, attól még nem bírom őket. Arról nem is beszélve, hogy csak mert adom a hülyét és nem vagyok hajlandó zseninek mutatkozni, hanem inkább bolondnak, megjegyzem nem áll olyan messze a kettő egymástól, azért már mindjárt egy gyerek szintjén vagyok. Olyan kicsik és értetlenek, akikkel nem is érdemes foglalkozni, mert állandóan csak nyavalyogni fognak. Azt már meg sem említem, hogy mintha olyan kitétel is lett volna, hogy tudjak főzni. Abban profi vagyok, ezzel nincs gond, de nem akarok anyucit játszani egy totál idegen lakásban, egy totál idegen kölykének. Legalább tudom, hogy Cas ott van a szomszédban, ha épp nem boldogulok.
Kedvetlenül hurcolom fel magamat a lépcsőn, közben fanyar képet vágok, ezzel is érzékeltetve, hogy mennyire nincs hangulatom ehhez. Persze azt nem tudom kinek, mert egyedül vagyok, így maximum az érzés mértékét növelem meg, ami nem éppen egy nyerő ötlet.
Az ajtóhoz lépek és becsöngetek, abban reménykedve, hogy talán nem hallják, én meg leléphetek, még mielőtt ajtót nyitnak, de szinte azonnal kicsapódik az és egy ázsiai srác néz rám. –Késtél!- kiált is rám egyből, mire én csak nagyot sóhajtok. – Jeason Jensen ugye? – Gyanakvóan néz rajtam végig. Talán a kék haj teszi, vagy az, hogy nem éppen egy gyermekfelvigyázónak nézek ki. – Jobban szeretem a JJ-t, de egyébként igen. – azzal nekidőlök a falnak és úgy várom, hogy végre beenged-e a tag. Pár perc kell neki, úgy fest nem igazán örül, hogy ma én helyettesítem a szomszédjukat, de ez van, ezt kell szeretni. Még nekem is. De végül sikeresen bejutok a lakásba. Egész szép, tágas és otthonos. Adnám, ha nekem is lenne egy ilyen király helyem. – Wen, meg jött a srác, akivel ma leszel. – kezd el kiabálni mellettem a fiú, mire összerezzenek. Bár nem volt hangos, mégis meglepett. – Az öcsémre kéne vigyázni, amíg dolgozok. Majd csak este jövök. – Este?! Nem csak pár óra az egész? De ez legalább megmagyarázza, hogy ilyen fiatalon miért van gyereke. Mert nincs, hanem a tesójáról van szó. Minden esetre a szavaira bólogatok, hogy értse, felfogtam. Több információra nincs is szükség, hiszen megkaptam minden lényeges dolgot. Még pár dolgot mondott, hogyha valami életbevágóan fontos van, akkor hívjam fel, de egyébként meg a szomszédba is mehetek segítségért. Úgy érzem sokat fogom zargatni őket, mert én nem tudom, hogyan bírjam rá arra, amit a gyerek nem akar.
Közben feltűnik a másik srác is, akit megpillantva egy kisebb roham fog el. Bazd meg! Ez az a gyerek, akit múltkor kifosztottam nem? Rohadt életbe, ez most megszívtam…

Nagyon örülök, hogy végre kitehettem a lábamat Kínából, annak már kevésbé, hogy több szabadságot az Államokban sem kaptam.  Tökre elhiszem azt, hogy a bátyám félt engem és, hogy szeretne anyunak megfelelni, de néha már túlzásnak tartom, amit csinál. Kezdjük az idióta szabályaival és azzal a ténnyel, hogy sosem lehetek egyedül. Az még hagyján, hogy baba sintért hív a nyakamra – bár kikérem magamnak, mivel már 20 múltam! -, de kellően ront a dolgon, hogy korombeliekre sóz rá. Mármint oké, velük legalább szótértek és több közös programot lehet csinálni, ugyanakkor meg gáz, hogy bennük megbízik, de bennem nem. Nem vagyok én annyira önveszélyes, hogy egyedül ne boldoguljak el. Majd rendelek kaját, ha éhes vagyok, amúgy meg ellennék magamnak a szobámban is, van ott elég érdekes dolog. De persze ezt magyarázhatom neki, főleg azok után, hogy egyszer reggel hat előtt gondoltam egyet és lementem a kisboltba zacskós levesért, majd megkíséreltem megfőzni. Jelentem: nem raboltak el, nem fosztottak ki útközben, hiszen egy tök békés negyedben lakunk. Elveszni sem vesztem el ezen a rövidtávon, egyedül a tej futott ki forralás közben, de azt meg simán fel lehet takarítani, amúgy maga a ramen szerintem tök ehető lett. Nem olyan fullos, mint a videóban, de ízre ott volt a toppon. Persze, ha JarJar-t kérdezzük, ő már magán a tej és leves kombináción is kivolt –na nem mintha alapvetően nem léteznének húsleves alapú tejes vagy tejszínes levesek a világ különböző táján -, na meg azon, hogy én ilyen rákkeltő mű ételeket eszem. Haver, ez itt Amerika, egyedül nagyon másra nem is lenne esélyem. Na meg annak jobban örült volna, ha még az ébresztője előtt felkeltem azért, hogy csináljon nekem kaját? Mert hát ilyen korán még nincs kiszállítás sehol. De persze, az óta az ominózus óta én csak müzlit, rosszabb esetben szendvicset készíthetek csak magamnak. Ezen okból pedig mindig kell mellém valaki… Meg hát legalább ismerkedem. Jó, tény és való, hogy Cas tök jó fej, de szerintem van jobb dolga is, mint nálunk tölteni az idejét.
A múltkor jelezte is, hogy valami miatt nem fog ráérni, így egy pillanatra felcsillant bennem a remény, hogy végre lesz egy nap, mikor egyedül lehetek! Aztán Casper intézett maga helyett egy másik srácot. Csak ne lenne ennyire jóban a bátyámmal és ne lennének ennyire egy húron. Sztrájkolás képpen ma még ki sem nagyon dugta az orromat a szobámból és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a bátyámat. Úgy olvastam, hogy általában ezek segíteni szoktak azon, hogy bűntudatot keltsünk a másikba és engedékenyebb legyen velünk szemben. Sajnos azonnal nem működött a dolog, de remélem, elgondolkozik majd azon, hogy több szabadságot adjon nekem! Egész hamar eltelik a délelőtt és rájöttem, hogy ez a sztrájk dolog nehezebb, mint hittem, mert ez azzal is járna, hogy nem eszek… De én meg pont nem arról vagyok híres, hogy bírom az éhséget. Jared meg túl jól főz, még úgy is, hogy ennyi nyűgöm van. Mindegy, majd holnap kiderül mennyit ért a dolog!
Bár nem mentem ki a szobámból, a bátyám indulása előtt percekben nagyban szurkoltam annak, hogy mégse jöjjön el a srác. Bár akkor meg lehet, hogy képes lenne az őrsre berángatni, hogy szem előtt legyek. Sajnos viszont az utolsó pillanatban megszólal a csengő és nem sokra rá meghallom a bátyám jelzését is. Na, remek! Sóhajtva kelek fel az ágyról és kidugom a fejem, hogy lássam kit fújt ide a szél. Meglepetésemre azonban ismerős arcba botlok. Vele már találkoztam, kiakart zsebelni! Ő tényleg jóba van Casperrel? Ő biztos jó lesz nekem felvigyázónak? Mi van, ha eltulajdonítja Jared egyik cuccát? Úgy is rajtam lesz számon kérve… A bátyám viszont így is sietségben van, így nem mondok inkább semmit sem. Bár ha most szólnék, elintéznék magamnak egy felügyelő mentes napot! De annyit meg nem ér, hogy Ying ezen stresszeljen egész nap… ah, mindegy, majd akkor elintézem én!
Megvárom, míg a bátyám eltűnik a színről, majd mintha mi sem lenne természetesebb ügyet sem vetve az ismerős idegenre egyszerűen csak faképnél hagyom. Igazából csak a mosatlanért megyek a szobámba, majd a konyha felé veszem az irányt, hogy a mosogatóba helyezzem. Ez kellő időt biztosít arra, hogy ha a bátyámnak valami eszébe jutna, még visszatudjon jönni. Viszont mivel nem jött, így már biztonságban érzem azt, hogy szóba elegyedjek a tolvajjal. Még főzök magamnak egy teát, biztos ami biztos alapon, aztán a meleg itallal az új sintér felé veszem az irányt, hogy aztán szorosan mellé lecövekeljek és rápillantsak. Először nem mondok semmit, csak a reakcióját és a mimikáit tanulmányozom, hátha letudom olvasni róla mi jár a fejében. Bár múltkor is megszánt, szóval nem lehet baj most sem. Rossz emberek amúgy sem léteznek, csak rossz döntések! – Te tényleg ismered Caspert? – teszem fel végül az egyik legfontosabb kérdést. Hiszen tudtommal Cas pont az ilyen fajta embereket nem szereti. De aztán értem is én az embereket, hogy kivel miért vannak jóba és miért nem.

Ki tudom én beszélni magamat szinte bármiből. Simán elkezdek dumálni valami tök másról és akkor máris megúszom a lopás miatt járó büntetést. Múltkor is mikor lebuktam az utcán a csajnál, simán csak visszaadtam a tárcáját, majd az elbűvölő személyiségemmel meg is tudtam lépni a rendőrség elől. A gond csak az, hogy ez inkább a lányoknál válik be. Náluk azért egy pasi könnyebben ki tudja magát vágni akár csak egy laza, jól időzített csókkal is. Persze a fiúknál is megcsinálhatnám, eljátszhatnám ezt a jelenetet, de ha éppenséggel nem csípi a saját nemét, akkor némiképp megszívtam. Ezért mondom, a nők esete kilométerekkel könnyebb. Még ha nem is az ázsiai az ő stílusa, előbb beadja a derekát, mintsem egy hetero fiú. Rosszabb esetben még egy pofont is kapnék tőle.
A múltkori srác, akire most vigyáznom kéne úgy egyébként, totál más volt. Szegényen megeset a szívem, így amit elloptam, azt vissza is adtam neki. Úgy voltam vele, hogy úgysem látom többet, hát minek is foglalkoztam azzal, hogy mit gondol rólam. Azzal meg még kevésbé, hogy jelent-e. Mivel addigra nem volt nálam semmi, ami az övé volt. Most mégis itt áll előttem és én nem tudom mit csináljak. Ritka alkalmak egyike, mikor csak nagyra nyílt szemekkel meredek valakire és meg se tudok szólalni. Nekem mindig van valami a tarsolyomban, simán benyöghetnék valamit akár itt és most, de mégse teszem. És ami meglep, hogy ő is totál csöndben van.
Mikor végre lelép a srác, aki ezek szerint a bátya, egy nagyobb sóhaj távozik a számon keresztül. Nem emlékszik rám, hogy csak úgy elhallgatta azt a gyerek, hogy amúgy múltkor megloptam? Ennyire totál mindegy volt neki és nem is hagytam benne mély nyomot? Már éppen szólnék utána, de ő lelép. Szép. Szóval szóra sem méltat? Nem mintha panaszkodnék emiatt! Ameddig nekem csak kaját kell neki gyártanom és biztosítanom, hogy nem öli meg magát, addig pont nem érdekel mit csinál, vagy mit nem. Amúgy sem való nekem ez a sintérkedés. A nagy felhajtásban a cipőmet és a kabátomat sem sikerült még levennem, így ezeket most megteszem, azért persze szépen elrendezem a lábbelit és a felsőt sem odadobom, hanem felakasztom. Milyen kis rendes srác vagyok már!
Fél szemmel azért látom, hogy visszatért időközben és konyhába megy. – Pff. – Ennyi a reakcióm arra, hogy tényleg úgy tesz, mintha itt sem lennék. De bánom is én, hát akkor leülök telefonozni. Én is beljebb megyek a lakásban, hogy aztán előkapva a mobilt írjak is Caspernek egy khm… tündéri üzenetet arról, mennyire díjazom, hogy ezt az én nyakamba sózta. – Hm? – nézek fel rá, mikor végre méltoztat szavakkal illetni a srác. Annyira elmerültem, egy pillanatig fel se tűnt, hogy előbújt. Oh, most már izgi vagyok? Igen? – Ja. Meglepő? – Ha tényleg ő volt az előző felvigyázója, akkor a válasz valószínűleg az lesz, hogy igen. A mi első találkozásunkkor már lejött, hogy nincs igazán oda a tolvajokért. Bár sejtelmem sincs, hogy miért gondolom ezt, hiszen olyan csodásan zajlott az összeismerkedésünk… - Wen amúgy… Igaz? Hallottam, hogy a tesód így szólított. – Végignézek rajta. Nem tűnik nekem olyan fiatalnak, biztos hogy kell neki valaki, aki vigyáz rá? Tény és való inkább aranyosnak hat, mintsem férfiasnak, vagy ijesztőnek, de nem tudom elképzelni, hogy ne tudná magát megvédeni. Bár mikor megloptam sem gondoltam volna, hogy annyira megsajnálom majd. Valahol már megbántam, de na… Én sem vagyok ám annyira kegyetlen legbelül.
A kezében lévő teára pillantok. Erről automatikusan eszembe jut, hogy amúgy én egy kicsit éhes vagyok. Majd meg kell kérdeznem, hogy mit kér enni. Te jó ég, komolyan idáig süllyedtem? Magamban most valahol azért összeroskadva fekszem egy padlón, hogy olyan, mintha egy kisgyereket pátyolgatnék, pont én, akinek nem is való a kölyök, mert csak rossz hatással lenne rá. Aztán tessék, itt van, talán egy velem egyidős srác, akit arról kell faggatnom, hogy mit kíván falatozni, meg aki után rohangálnom kell, hogy ne nyírja ki magát. Megint nagyot sóhajtok, majd visszanézek a srácra. – Miért nem köptél be? – teszem fel a, bevallom engem már nagyon izgató kérdést. Simán elmondhatott volna a bátyjának mindent, aztán mehettem volna a börtönbe is akár és akkor most nem kéne egymással szenvednünk. Bár őszintén nem tudom, hogy neki ez most milyen, hogyan áll a helyzethez, de gyanítom ő sem repes az örömtől, hogy nem a kedvenc felvigyázója jött ma el. De ez van, ki kell bírnunk egymást, legalább mára, aztán max panaszkodhat rólam a tesónak.  Egy valamiben azonban nem tűröm el, hogy másmilyen véleménye legyen… És az az, hogy istenien főzök!

Elvileg teljesen természetes, ha az ember félelmében/aggódása közepette korlátozni szeretné a szeretteit, de azt már semmiképpen sem tartom normálisnak, ahogy a családom ennyire védeni szeretne mindentől is.  Mindenki úgy kezel, mintha öt éves lennék. Tudom, hogy különbözőm egy átlagos korom bélitől, de ennyire nem vészes a helyzet! Nem halnék meg, ha öt percig figyelmen kívül lennék hagyva, sőt akkor sem, ha órákra! De magyarázhatnám én ezt nekik. Szerintem amúgy én már tök jól vagyok és igazából nem is nekem, hanem a családomnak kéne egy pszichológus vagy valamilyen szakember, aki a fejükbe veri, hogy néha nem ártana, ha bíznának is bennem. Hogy akarják, hogy normális életet éljek, ha nem hagyják, hogy olyan dolgokat tegyek, amik normálissá tesznek?! És akkor még engem nehéz megérteni…
A mai nap nem hiába kezdtem sztrájkba. Alap esetben sem beszélek túl sokat, de azért igyekszem figyelmet fordítani a tesómra, ha más nem, legalább míg a kaját csinálja, addig a konyhában lábatlankodok. Most viszont nem vagyok hajlandó huzamosabb ideig egy légtérben sem lenni vele, és ha beszélni is próbál hozzám látványosan figyelmen kívül hagyom. Remélem, veszi a lapot és tudja, hogy ez miért van! Ha nagyon csőszt akar rám bízni, akkor elég oda Casper is, mert vele már összeszoktam, ha nincs Cas, nem kell más sem! Ne sózzon engem random fiatalok nyakára, mert ezzel csak nekem árt! A nagy sztrájkolás közepette még annyit sem engedek neki, hogy a fejemet megsimizze vagy egyáltalán hozzám nyúljon. Az ebédet azért elfogyasztom, mert azért mégis udvariatlanság lenne otthagyni – főleg ha már miattam húzta vele az idejét -, na meg nehéz is ellenállnom, de igyekszem látványosan duzzogni, habár annyira nem vagyok biztos abban, hogy hogyan is kell azt. Eddig sosem volt szükség arra, hogy ilyesfajta eszközöket alkalmazzak. Azt már pontosan tudom, hogy a düh, a szomorúság vagy a boldogság miképp fejezhető ki mások számára is érthetően, ám a duzzogás valahogy a düh és a szomorúság között van, nem? Azt a kettőt, hogy lehet a megfelelő arányban keverni? Mármint úgy hogy az arckifejezésemben is egyértelmű legyen? Úgy látszik, megint elő kell vennem pár anyagot áttanulmányozni, amiket eddig kihagytam azzal a magyarázattal, hogy nekem nincs rá szükségem.
A remény egy pillanatig felcsillant a számomra, hogy nem jön semmiféle helyettes, de aztán mégis ide talált az illető, így már lép is le a bátyám, aki feltehetőleg már késésben is van. Viszont pont ezért nem is merek semmit sem tenni, vagy mondani addig, nehogy az legyen, hogy a nagy sietségben itt hagyott valamit. Míg teszek-veszek, addig kap elég időt erre, de mivel nem nyílik vissza az ajtó, így már úgy érzem beszélhetünk más problémákról is. Mármint, nem egészen probléma, csupán nem tiszta a dolog. Az első amit szeretnék tisztázni, hogy mégis miképp lehetnek barátok egy olyan emberrel, aki megveti a bűn minden formáját. Mikor visszakérdez, akkor csak egy nagyot bólintok, majd kis gondolkozás után inkább lerakom a teámat a dohányzóasztalra, hogy fészkelődésemben nehogy kiborítsam azt és teljes testtel az idegen felé fordulok. – Cas Ge... Kicsit másmilyen. – fűzöm hozzá röviden, remélve, hogy érti, hogy mire gondolok és nem kell teljes leírást is adni hozzá. Ha kell megpróbálhatom kifejteni a gondolataimat, de abba lehet csak jobban belegabalyodnánk. – Edward BingWen Li – egészítem ki mindenféle érzelem nélkül, majd rájövök, hogy ez így nem a legbarátibb hangvétel. – Úgy értem, hallgatok az Eddiere is… Ha az neked jobb. – egy rövid időre fel is veszem vele a szemkontaktust és egy elég látványos mosolyt is magamra erőltetek, majd vissza is rendeződnek a vonásaim és tekintetemet is mindig inkább máshova viszem. Tudom, hogy az emberek számára fontos a folyamatos szemkontaktus, de én megőrülök tőle hosszabb távon, viszont azt mondták, hogy ha teljes testtel fordulsz valaki felé azzal is azt fejezed ki, hogy a figyelmedet attól még a másikra irányítod. Így hol a szobát fürkészem, hol az idegen ruháit, vagy egy-egy pontot, amivel némiképp úgy tűnhet, hogy rá is figyelek. – És te? – billentem meg a fejemet a neve után érdeklődve, mert Cas nem említett nekem senkit sem név szerint, így nem is tudom pontosan hova rakni.
Hogy kicsit húzzam az időt a beszélgetés alól visszanyúlok a teámért és nagyon aprókat kortyolgatok is belőle. Hm, ez az epres zöld tea mondjuk nem pont olyan, mint amilyenre gondoltam. Pedig a teák egyformák szoktak lenni nem? Az ivászat közben eszembe is jut, hogy talán neki is kéne valami, de mivel inkább a saját gondolataimat kergettem ez idáig, így fel sem tűnik, hogy akkor szólalok meg, mikor ő is. – Nem kérsz inni? – a keletkezett hangzavarból pedig csak próbálom kikövetkeztetni, hogy mit is mondhatott pontosan. – Öhm…Nem láttam értelmét. – vonom meg a vállamat, majd felállok, hogy elmenjek innivalót szerezni a srácnak. Ha volt külön kérése azért indulok el, ha nem kért semmit, akkor pedig egy pohár vízzel térek vissza, mert úgy illik! Visszakuporodok a helyemre és folytatom is, amibe belekezdtem. – Ha Cas Ge megbízik benned, akkor annak oka van. Ying Ge kicsit érzékenyen venné a témát, így nem akartam balhét a műszakja előtt. Először szeretném megnézni a pontos személyiségedet, aztán eldöntöm, hogy érdemes-e szóba hozni este a dolgot. – Elvégre is, a szomszédunk elég megbízhatónak tűnik, csak nem szabadítana rám egy bűnözőt. Amúgy sem tűnik rossznak, csak szétszórtnak. Az pedig még nem bűn, nem igaz? Kicsit meg kell ismerni és utána könnyebb véleményt mondani a témáról. De szerintem nem vehető bűnnek, amit tett, elvégre, nem tett semmit. Ha meggondolja magát, akkor pedig nem lehet rossz. Bár rossz ember amúgy sem létezik, csak rossz döntés, amit ő egyből fixált is.

Abszolúte nem szoktak érdekelni az emberek, pláne azok nem, akik csak úgy random képesek figyelmen kívül hagyni. Nem, azok engem sem foglalkoztatnak, és inkább csak továbblépek. Ez főleg akkor játszik nagy szerepet, mikor próbálnék valakit felszedni, de ő meg csak ignorálni akar. Igaz ilyen természetesen csak ritkán van, hiszen egyszerűen túl szórakoztató vagyok ahhoz, hogy bárki is csak elsétáljon mellettem, miközben éppen hozzá beszélek. De ha más nem is, hát a kék haj általában elég jól felhívja rám a figyelmet. Éppen ezért mondom, velem általában szóba állnak az emberek, de legalábbis megnéznek maguknak. Gyanítom a srác ezért is volt olyan ellenséges velem, meg persze a késés is egészen biztosan közrejátszik, de azt most tegyük félre egy kicsit. Ő kevésbé izgat, hiszen nem rá kell vigyáznom, hanem az öcsikéjére, aki nem annyira fiatal és egyébként pont ismerem. Mondjuk. Futólag.
Valahol hálásnak kéne lennem, hogy nem szólalt meg jó hosszú ideig, de most mégis bosszant, hogy ennyire nem is foglalkozik velem. Nem tudom, hogy Caspernek is volt-e ilyen jellegű gondja, de ha igen, akkor az a minimum, hogy szólnia kellett volna erről nekem. De egy szó, mint száz, igen kifejezetten idegesít, hogy ügyet sem vet rám, szóval én is próbálok így tenni, míg a haveromnak írok, hogy mégis hogyan gondolta ezt az egész babysitter szituációt, mert ez baromira nem nekem való, még akkor sem, ha nem egy ovisról van szó, hanem valaki idősebbről. Azokkal még nehezebb bánni, mert még tegyük is fel, hogy egykorúak vagyunk, de totál mások vagyunk, hát mit kezdjünk egymással? Pontosan! Semmit. Mivel megegyezni sem tudunk. De azt hiszem az lesz a legegyszerűbb, ha ő szépen el van magában, én pedig főzök neki, néha ránézek, egyébként meg csak telefonozok, esetleg nézek valamit. Igen, így talán kibírható ez az egyszeri alkalom, aztán ha még egyszer a nyakamba akarja sózni ezt az egészet, akkor mondom Casnek, hogy inkább karatézzon le vagy valami, de nem jövök.
Aztán csodával határos mondom mégiscsak megszólít. Azta, hirtelen elunja magát és mégis figyelemre méltat! Azért nem vagyok elragadtatva tőle. – Tudom, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének neki ilyen barátai. – Bár ritka és meglepő fordulat, de furcsa mód valóban jobb belátásra lehet bírni egy embert, ha földhöz csapják aztán elkezdenek beszélgetni egy edzőterem öltözőjében. Soha jobb helyen, tényleg! Szerintem életemben nem szereztem még ilyen bizar körülmények között új ismerőst, de egyszer mindent ki kell próbálni ugyebár! Bár azt a rúgást igazán kihagyhattuk volna, elég lett volna, ah rám ordít, aztán tarkón csap, bár eleve az ütögetést nem vágom minek szükséges. Becsületes tolvaj vagyok, ha nem találok semmi értékeset, akkor azt el se viszem, plusz, ha rajtakapnak, akkor egyből vissza is adom! Tuti csak fel akart vágni a nagy harci tudásával. – Na akkor döntsél, nekem totál mindegy, hogy Wen vagy Eddie leszel, de ha szeretnéd Li-nek is nevezhetlek. – vonom meg a vállamat. Úgy fogom hívni, ahogyan szeretné, elvégre mindenkinek van igénye, én meg nem vagyok olyan tuskó, hogyha van valami megszólítás, amit preferál, akkor ne azt használjam. A mosolya meglep főleg azok után, hogy mennyire nem volt hajlandó velem szóba állni az elején. Az arcomon simán láthatja is, hogy mennyire össze vagyok most zavarodva jelenleg. – Te zavarban vagy? – kérdezem meg tőle végül, mert nem bírom nem észrevenni, hogy állandóan valami mást néz. Lehetséges lenne, hogy csak kínosan érzi magát? Érdekesen jönne ki, de persze előfordulhat. – Jeason Jensen, de kérlek maradjuk a JJ-nél, nem igazán vagyok hozzászokva, hogy valaki Jeason-nek hívjon. – Olyan furán is hangzik. A szüleim meg a testvérem persze így hívtak, de én a barátoknak mindig is csak JJ voltam. Rövidebb és jobban is hangzik, hogy őszinte legyek. Ezért is mondom neki, hogyha lenne olyan cukker, hogy nem a keresztnevemen hív, akkor hálás lennék neki.
Egy ideig megint csend telepszik ránk. A francba is én nem vagyok hozzászokva, hogy nincs senki, aki pofázzon, vagy legalább zenét hallgasson vagy valami. Mindjárt el is kezd sípolni a fülem, ha továbbra is csak totál csendben fogunk itt szerencsétlenkedni. Ezért is szólalok meg talán, de úgy fest neki is pont most jutott ez eszébe. Én nem értettem mit mondott, de előbb megvárom, hogy akar-e még valamit közölni velem. – Furcsa mód a legtöbb ember szokott szólni a  testvérének, ha egy tolvajt hívott meg magához. Amúgy mit mondtál? – kérdezek most már vissza, mert effektíve nem akarom csak úgy ignorálni, mit mondott. – Több kérdés is felmerült most bennem. Először is mi az a Ge? Soha életembe nem hallottam még ezt a kifejezést. A másik pedig: Miért olyan fontos, hogy milyen személyiségem van? Ha valaki lop, akkor már eleve nem lehet jó ember, szóval nem értem miért strapálod magad. – Nem vágom mit kell ezen annyira nagyon megvizsgálnia. Jó, nem loptam el végül semmit, ez is egy dolog, de csak mert megsajnáltam szegényemet. Más esetben lazán csak leléptem volna és vissza se nézek. Nem tudom, hogy megbántam-e már, hogy visszaadtam a tulajdonát, vagy most örülök igazán, mert ha nem teszem, akkor fixen megölt volna már szerintem. Mégis van valami a levegőben, ami nem tetszik. Lehet csak arra vár, hogy önként bevalljam mi történt, azt felveszi hangfelvételre, aztán lecsukat? Tudom, tiszta paranoiás vagyok, de hát ez lenne a logikus a magyarázat!

Őszintén, én eddig úgy tudtam, hogy a szomszédunk képes sok mindenkit felnyársalni, már csak egy kicsike bűnért is, most meg egy állítólagos barátja hesszel a kanapénkon, akiről tapasztaltam, hogy azért szeret zsebelgetni. Az ilyen helyzeteket már lehet paradoxonnak nevezni? Nem? Hát jó, mindenesetre furcsa. –Hát… de, igazából azt jelenti. Vagy ő nem tud arról, hogy annyira nem vagy mintapolgár? – billentem meg a fejemet, mert más magyarázat erre nem nagyon lehet! Egyáltalán tuti, hogy ő a barátja és nem valaki más lett ide küldve? Ugye azért a házat nem pakolja ki, míg nincs itthon Ying? Ugye tudja, hogy Ying rendőr? Bár biztos észrevette az egyenruháját. Én ezt tényleg nem értem! Talán fel kéne hívnom Cast, hogy biztos jó személy van itt?
Míg ezen a fontos kérdésen filózok magamban, szóvá kerül a nevem is. Ez persze némileg kibillent az elméletgyártásokból. – Nekem mindegy! Ahogy neked kényelmes, amit könnyebben megjegyzel vagy valami. Csak ne legyen bántó, amúgy bármi megfelel! – nyilván a kínai nevemhez vagyok szokva, de mivel Amerikában vagyunk nem hiszem, hogy az állna bárki szájára is. Igaz becézgetni eddig csak anya becézgetett, de újakat is adhatnak nekem, ha az úgy jobban bejön. Bár nem is tudom, szerintem mindkét név könnyen megjegyezhető, valamelyik csak beválik.
Igyekszem a beszélgetésünk közben alkalmazni minden tanult szokást, de a szemkontaktus tartása sosem volt az erősségem. Gyakorlatilag nincs számomra zavaróbb dolog, mint más szemébe nézni huzamosabb ideig. A keleti kultúrákban ez amúgy sem olyan létfontosságú, hisz ott amúgy sem néz senki sem a másik szemébe, de a nyugati emberek nagyon szeretik ezt erőltetni sajnos. Nálunk az a pofátlanság, ha valaki szemébe nézel, náluk meg az, ha kerülöd a tekintetüket, mert akkor úgy érzik, hogy rejtegetnivalód van, vagy csak szimplán rossz a lelkiismereted, mert a szem a lélek tükre vagy mi. Természetesen ezt ő is szóvá teszi, bár először nem igazán értem mire akar kilyukadni. –Tessék? Miért lennék?- zavarban lenni az teljesen más nem? Vagy hát… a szem ott sem állapodik meg hosszabb időre egy ponton, az tény! – Nem, egyáltalán nem vagyok zavarban! Csupán kényelmetlen tartani a szemkontaktust. – vonom meg a vállam két teaszürcsölés között. Remélem, nem veszi illetlenségnek egyiket sem.
-Miért nem szereted a Jeasont? Szerintem tök szép név! Tudtad, hogy ez igazából egy tradicionális görög név? Gyógyítót jelent és a görög “iaomai” szóból ered, ami gyógyulást jelent. A mitológiában is megjelenik náluk eme név. Többségében fehér emberek kapják a nevet úgy 79%-ban és csak 11,7%-ban feketék, mégis a többség ezt a nevet a feketékhez kötik a sok fehér filmsztár ellenére is. Az ázsiaiaknál a név előfordulása csak 2,6%, így egész különlegesnek mondhatod magad! Sok fajta átirata létezik már manapság, de az eredeti az amit Jason-ként vagyis „a”-val írnak. A koreaiaknál például előszeretettel bontják le Jae Son-nak is, ami egyébként tök mást jelent már így ebben a formában… Illetve a régi angolban is megatalálható a Jaeson, ami Jae fiát jelent konkrétan, vagyis eredetből onnan alakult át egy külön névvé.- kezdem is meg a kiselőadásomat a neve hallatán. Nem tehetek róla, de a nevek mitológiája, jelentése és kisugárzása mindig is érdekelt így sokat olvastam róluk kiskoromban, ami mind a mai napig megvannak, és ilyenkor valahogy nem bírom befogni a számat, ha olyan téma jön föl, amiről tudok ezt-azt. –De persze, nekem jó a JJ is. – vonom meg a vállam, elvégre az is menőn hangzik. Bár nem értem mi baj az eredeti verzióval.
Bár a nevéről sokat tudtam még volna beszélni, azt mégsem vázolhatom neki órákig, új téma pedig nehezen jut az eszembe, így egy ideig csönd telepszik ránk, majd végül egyszerre szólalunk meg. Ennek mégis mennyi volt az esélye? –Nem akartam ezzel húzni az idejét és az idegeit… Amúgy is előbb hallanom kéne a te verziódat is, hogy miért csináltad, vagy miért nem. Úgy lenne a fair nem? Külső beavatkozás csak akkor kell, ha az adott kettő nem tud dűlőre jutni, de mi tudunk, nem? – Ying amúgy is csak túldramatizálná a helyzetet és a végén barátkozni sem engedne, mert hát kiben bízzon, ha már Cas barátaiban sem lehet? Nem nem, ilyet nem játszunk, mert akkor felesleges volt eljönni otthonról! –Ja, csak azt kérdeztem, hogy nem vagy szomjas? Kérsz valamit inni? – teszem fel újból a kérdést, majd a kapott válasz után el is indulok a megfelelő italért, ami válasz hiányában a víz lesz majd.
- A Ge a kínai Gege szóból jön ami férfi nagytestvért jelent. Mondhatni olyan, mint nálatok a Bro, csak ez konkrétan kort is jelöl magához és csak azoknál használhatod, akik legalább 1 évvel idősebbek nálad. Használjuk vértestvérekhez is illetve barátokhoz is, bárkire, aki korban közel van még hozzánk és felnézünk rájuk. Persze, nekem azért ezt egy negyvenes fickóra már illetlenség lenne használnom, hacsak nem ő kéri azt. – próbálom valamilyen szinten röviden, de érthetően elmagyarázni a számára új, ismeretlen szót, hogy jól maradjon meg benne a későbbiekben. –Nincs olyan, hogy jó vagy rossz ember, csak társadalmi normák, amiket nem mindenki tart be, mert nem tud azonosulni vele. Ebből kifolyólag max csak rossz döntések lehetnek, amik az adott pillanatban jónak tűnnek, de rossz ember nem létezik, max olyan, akit nem értenek meg a normák megszegésének félelme miatt. Ezen okból pedig te is megérdemelsz még egy esélyt arra, hogy bemutatkozz.