Úgy esett az eset, hogy szükségem volt pár reklámfotóra a klubról, miután egy kis belső átrendezés, felújítás történt. Nem volt lepukkanva a hely, de néha egy kis frissítés nem árt és most egy éber női szempárt is bevontam a folyamatba: Emery volt olyan kedves és segített a design tervek válogatásánál, picit ő is hozzátette a keze nyomát a munkához. A smaragdszeműnek amúgy is jók az érzékei, van affinitása az esztétikumhoz s mivel a testiség világa is igen közel áll hozzá, így ez újabb előny volt. Lehet neki nem vallanám be könnyen, de azt is jó volt nézni, hogy dolgozott, rajta, ahogy variált ezt-azt. Megnyugtatott és kicsit elbódított. Viszont ezt a jó eredményt illett reklámozni is kicsit, na ehhez kellettek a fotók ugye. Egy ír fotós hölgyet ajánlottak többen is, én pedig felvettem vele a kapcsolatot, és szerencsére volt szabad időpontja, így lebeszéltünk egy délelőttöt, ami a mai napra esett. Őszintén nem számítottam arra, hogy egy olyan csinos teremtés lesz, mint Calliope, aki megjelent, de ezt nem bántam, nem is én lettem volna! Akárhogy is, munkáról volt szó és amíg a fotók készültek, addig szigorúan hivatalos is maradt a légkör, legalábbis én úgy viselkedtem. A klub dolgai, a reklám és a fotók fontosak voltak, komolyan is vettem és ahhoz mérten viselkedtem. Viszont amikor a fotók elkészültek, egy itallal megkínáltam a bárból a szőkeséget, aminek az lett a vége, hogy kellemesen elbeszélgettünk lényegesen kötetlenebb hangulatban. Na meg az, hogy végül megbeszéltük: este érte megyek és nyakunkba vesszük kicsit a várost. Laza, bulis estéhez egy sötét szövetnadrágot vettem, egy fekete inget, de most más elegánsabb darabokat nem. Inkább csak egy bőrkabátot dobtam még magamra, merthogy a háztömbhöz tartozó garázsban motoromra pattantam s azzal gurultam el a Calliope által megjelölt címre, hogy felvegyem. Régen csaptam ilyen estét, mostanában inkább csak a munka volt, vagy egy másik szenvedélyem, amit viszont más körülmények között élveztem ki... persze egyszer azt is össze lehetne kötni, csak ahhoz ideális körülmények kellenek. Majd azt is megoldom... lényeg a lényeg, hogy megérkezem időre, majd a bukósisakot a kormányra akasztva várok türelmesen a tömb előtt, a bejáratot fixírozva.
Sosem szokásom keverni a munkát és a magánéletet, mert az mindig csak bonyodalmat szül. Ennek ellenére a mai napon olybá tűnt, hogy mégis kivételt fogok tenni, mivel szimpatikusnak találtam a megbízómat, miután megittunk együtt egy pohár italt. Ha szigorúan vesszük, akkor már különben is véget ért a munka, noha voltak még utólagosan elintézendők a fotózást követően. Ez azonban már nem okozhatott gondot, különben sem volt szokásom, hogy emiatt esetleg ne azt az árat mondjam, amit kérnék, valamint azt sem feltételeztem, hogy Lorenzo esetében erre ment volna ki a dolog. Egyszerűen csak szimpatikus voltam neki, legalábbis gondolom én. Ez az elképzelés valahogy sokkal inkább az ínyemre volt. Már javában válogattam egyébként a képeket a kora esti órákban, amikor leesett, hogy hamarosan jelenésem lenne. Azzal a lendülettel össze is zártam a laptopot, és készülődni kezdtem. Tudom, hogy egy nőnél belefér némi késés, és egy szép mosolyért cserébe talán a másik elnézi a hosszabb csúszást is, de én nem szerettem élni ezzel a fortéllyal. Én adtam arra, hogy mindig pontos legyek, a munkám terén is gyakran ragaszkodtam ehhez. Afféle alapelvem volt ez, ha úgy tetszik. Mire a megbeszélt idő eljött, már pont húztam magamra a szűk farmert. Nem terveztem kiöltözni, amúgy sem azt beszéltük meg, hogy ez egy elegáns parti lenne. Igazából még nem is volt semmi konkrétum, már ami a programot illette, bár ez engem egy cseppet sem zavart. Sokszor pont a spontán esték szoktak emlékezetesre sikerülni, nem egyszer volt már erre példa az életemben, úgyhogy izgatottan vártam, ebből vajon mi fog kisülni. Meg azért az is érdekelt, hogy milyen férfi ez a Mr. Vercotti, hiszen nap közben valószínűleg nem pont úgy viselkedett, ahogyan egy átmulatott éjszakán szokása. A barna színű, bélelt bőrdzsekimre esett a választásom, mielőtt kiléptem volna a bejárati ajtómon. Könnyed léptekkel győztem le a lépcsőfokokat, hogy aztán a jeges szél belekapjon az enyhén csapzott hajamba. - Helló! – üdvözöltem a rám várakozót, a délelőttel ellentétben ezúttal vörösre festett ajkaim mosolyra is görbültek. Ha dolgozom, nem különösebben szoktam adni a megjelenésemre, már ami a sminket, meg a belőtt hajat illeti, most azonban úgy gondoltam, hogy illik megjelennem valahogy. A merész dekoltázst persze egyelőre takarta a kabát, de a bulizásnak meg kell ám adni a módját, nem? – Ó, ezzel jöttél? – érdeklődtem a motorra utalva. – Erről nem volt szó, vagy csak én nem emlékszem? – ráncoltam kissé tanácstalanul a homlokom. Még szerencse, hogy nem vagyok sem finnyás, sem hisztis nőszemély. – Ha ezt tudom, akkor egy kicsit jobban felöltözöm. Hozzá fogok fagyni a hátadhoz! – nevettem fel végül, hogy érzékelje, nem panasznak szántam a reakciómat. - Kitaláltad már, hogy merre induljunk, vagy majd alakul út közben? – kérdezősködtem tovább vidáman. Azért be kell vallanom, indulás előtt már megittam két pohár bort, így az alaphangulatom laza volt és könnyed.
Miután egyetlen alkalmi munkáról volt szó, így nem nagyon okozott dilemmát, hogy a csinos szőke fotóssal minként is álljak szóba. Alapvetően tetszett a pozitív, laza stílusa és a nyitottsága is, aztán az ital mellett is jól elbeszélgettünk. Szóval végső soron ez vezetett oda, hogy elhívtam. Alapvetően az olaszok nem állnak pontos emberek hírében és az tény, hogy minél délebbre megy az ember, annál ráérősebb mindenki. Én persze az Államokban nőttem fel, de cserediákként éltem Olaszországban is és azóta is rendszeresen utaztam vissza. Ha mást nem, egy-egy nyaralásra. Már Toscanában is előfordult, hogy háromszor kellett kérnem egy nyomorult kávét, hogy végre kihozzák. Ehhez képest Szicília már őskáosz volt... lényeg a lényeg, hogy én is szerettem kényelmes lenni, olykor jól esett az olaszos tempó és a sztereotípia nem volt légből kapott, csakhogy volt egy olyan foglalkozásom is, ahol a pontatlanság megbocsáthatatlan hiba lett volna. Calliope persze nem tud róla és minden bizonnyal később sem fog, de a bankrablók igen ritkán szoktak késni. Ezért én sem teszem most. A jelek szerint viszont Ő is szeret pontos lenni, mert egész jó időben érkezik megérzésem szerint, igaz az órámra nem pillantok rá. De tudom, hogy nagyjából stimmel a dolog, mert én azért egy picit mindig hamarabb érkezem. Az ilyesmi persze a forgalom miatt is kiszámíthatatlan, már az én oldalamon, mivel most én utaztam csak. - Szia Calliope! - villantok egy könnyed, finom félmosolyt, ahogy megérkezik s ösztönösen nyúlok is kacsója iránt, hogy megkapja az üdvözlő kézcsókot. Régimódi szokás, de én igyekszem tartani és igazából a latinos temperamentum szerepébe még illik is, azt kell, hogy mondjam. Olykor nem rossz rájátszani arra az olasz névre, amit viselek... - Igen, ezzel. - biccentek. - Valóban nem említettem, ez igaz. Hajlamos vagyok megfeledkezni róla, mert gyakran használom. Bocsi. - na igen, lehet ezt meg kellett volna jegyeznem, bár miután nem csak hobbi motoros vagyok, valahogy ez természetes nekem. Persze van autóm is és azt is szoktam használni, de egyszerűen a motort jobban szeretem. Jó pár menekülésben volt már hű társam... na nem pont ez a motor. - Azt azért csak nem, olyan sokat nem fogunk menni szerintem és később esélyesen taxira váltunk,ha én is megiszom valamit! - teszem hozzá és persze vele nevetek. Kicsit jobban szemügyre is veszem persze. A kabátja elég melegnek tűnik egyébként, de tény, hogy az a szűk farmer bár remekül kiemeli formás alakját, a hideg menetszélben nem lesz annyira kényelmes. De egy kicsit majd csak kibírja. Átnyújtok neki egy bukósisakot, amíg következő megjegyzésére adom meg a válaszom. - Három sarokkal lentebb van egy jó pár szórakozóhely, ott választhatunk! Te milyen helyre mennél szívesen? - teszem fel a kérdést, mert végül is van tervem a helyet illetően, de azon belül azért vannak lehetőségek és érdekel Cali véleménye. Ha pedig megkapom a választ, segítek neki felszállni. - Kapaszkodj! - szólok hátra, majd lehajtom a plexit és indítok, hogy a motor felduruzsoljon akár egy engedelmességre szorított vadmacska, a fék kiengedése után pedig indulunk is. Nem húzatom neki mint az állat, nem trükközöm és nem vagánykodom, a cél nem az. Kontroll alatt tartom a gépet és megfelelő tempóval gördülünk végig az éjjeli sötétbe és a lámpák pislákolásába burkolózott úton, hogy a harmadik saroknál beforduljak és le is parkoljam a motort az út szélén, majd leszálljak és a bukósisakot is levegyem, elhelyezve azt (és Cali-ét is minden bizonnyal) a motor erre szolgáló tartórekeszében. - Ha akarjuk, ez mind ránk vár! - mutatok végül a neon- és egyéb reklámfényeket-, hangokat- és embereket az utcára árasztó szórakozóhelyek felé, amik a két oldalon sorakoznak egymástól nem is annyira messze.
Kezdőlap
