Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Noha én magam semmilyen tekintetben nem vagyok egy átlagos pasas, az életfilozófiám olyan egyszerű, mint a faék. Tedd meg, amit akarsz, habzsold a létezés minden örömét, mert sosem tudod, életben leszel-e még holnap, vagy holnapután, és nem tudod, mikor jön el a távozásod napja oda, ahonnan nincs visszatérés. Az élet egyszeri, megismételhetetlen, miért aggódjak hát jelentéktelenségeken, vagy spilázzak túl dolgokat? Miért vegyem magam komolyan, és miért bánjak meg dolgokat, amiket megtettem, ha örömmel tettem őket? Az igazi szabadság nem az, amit a vagyon, és a pénz kontrollálatlan elköltése okoz. Az igazi szabadság ez a döntés, az hogy úgy élem az életemet, ahogy nekem jólesik, nem törődve a következményekkel. Élni, és élni hagyni, szabadon, függetlenül és megittasodva a carpe diem mámorától, ennyi a lényeg. És ha egyszer, idővel eltávozom ebből az árnyékvilágból, egy felhőn ülve, a lábamat lefelé lóbálva jól esik majd visszanosztalgiázni éveim megannyi szépségére, vagy ha esetleg a pokol mélyére kerülök, miközben lepacsizom az ördöggel, bőséggel lesz időm elgondolkodni azon, hogy mit kúrtam el ennyire. Nem érdekel, mert nem számít - az egyetlen ami számít az a jelen. Az pedig most itt van Vegasban, a Belaggio szálló pompájában, a Palazzo kaszinójában, Blan minden szempontból tökéletes társaságában, és abban a folyamatosan fel-feléledő tűzben, amit meggyújtottunk egymásban. Akár leülhetnék a zongora mellé - feltéve ha lenne ebben az arany koporsóban - és eljátszhatnám a Doors Light my fire című dalát, alighanem közönségsiker lenne, és sikerülne teljes erőbedobással átadnom a lényegét. Miss Rosewood legalábbis nyilvánvalóan értené és díjazná, sőt azt is feltételezem róla, hogy közben a zongora tetején végigfeküdve erotikus rángásokkal és mozdulatokkal emelné a produkció fényét. Sajnálatos módon duettünk megreked a hamvába holt vágyak szintjén, helyette inkább a Black Jack asztalnál foglalunk helyet, az erotikus töltetet itt is megkapom, verbális szinten legalábbis. Látom, ahogy Blan szemében kaján kárörvendés jelenik meg mikor elképzelem őt a kedvenc játékszerével - dögölj meg zárlatban, Mr. Dick! - és persze hogy nem hagyja ki, hogy ezt szóvá is tegye. - Nem csak a fantáziámat mozgatta meg - dünnyögöm vissza neki a nyilvánvalót. Az erekció okozta asztalborulás ugyan nem valósul meg, de azt hiszem lassan közeledünk hozzá. Ennél fogva azt hiszem nem csoda, ha olyan szinten játszom, mint egy szellemi fogyatékos, aki semmit nem fog fel a világból maga körül. Vagyis de, én felfogom, méghozzá a csúfos vereségemet. A húszezremet leszarom, viszont a mi kis külön versenyünk Miss Rosewood-al felcsigázza az érdeklődésemet, és ez roppant finom csúsztatás a bennem dúló hormonok lázadásának leírására. Blan-nak igaza volt: van ebben az egész játékban valami jóleső hideglelés, valami borzongató és gyönyörteli. Legfőképpen akkor, mikor a boxok egyikének ülésébe nyomom őlédiségét, és eltűnök az asztal alatt, hogy lerójam a tartozásom - méghozzá elmondhatatlan örömmel és készséggel. Még nem igazán tér magához, mikor ismét előbukkanok, és úgy látom az egész Palazzo-ban kevés lesz az oxigén ahhoz, hogy megtöltse a tüdejét, hevesen kapkod levegőért az egetrengető orgazmusa után. A pillantásában egyidejűleg játszik elégedettség, jóleső fáradtság, és jó adag elismerés az ötletért - mindezeket a következő pillanatban felváltja az az ördögi szikra, amit már jól ismerek, és amiből biztosra veszem, hogy ami az eszébe jutott legalább olyan elvetemült és erkölcsbe ütköző, mint az én tettem volt. Szinte még fel sem fogom, mire készül, mikor már borul az ital, lecsúszik a cipzárom, és a markába kerülök, amit csak egy jóleső, de meglehetősen halkra fogott mordulással nyugtázok le, miközben Miss Rosewood ténylegesen is a tettek mezejére lép, és átveszi előző helyemet az asztal alatt. Nyugodtan, a padló is elő van melegítve, megfázni alighanem nem fog a kövön sem, bár gyanítom olyan tűz fűti belülről, ami akár a boxot is képes lenne lángra lobbantani, majd porrá és hamuvá változtatni. A látványtól meg vagyok fosztva, de az érzékeléstől nem. Érzem ahogy Blan ujjai elidőznek az izgalmam körül, aztán belemerülök a forró és nedves szájába. Behunyom a szememet, de közben az agyam hátsó részében, tétova gondolatként ott motoszkál, hogy ezúttal nekem kell bevetnem a színészi képességeimet, és nem olyan arccal ülnöm itt, mint akiből éppen a gerincvelőt is kiszippantják az asztal alatt. - Basszus... - suttogom, a homlokomon verejtékcseppek gyöngyöznek. Megfeszítem a csípőmet, hogy még mélyebbre merülhessek, miközben Blan a nyelvével cifrázza, előre-hátra mozgatja a fejét. A közelgő mámor egyre sűrűbben simít végig a gerincemen, miközben az asztal szélét használom kapaszkodónak, hogy legalább részben tartson ezen a világon. - Blan, el fogok menni... - nyögöm csendesen. - Ha nem akarod, hagyd abba... - az utolsó szavak zihálásba csapnak át. Persze miért is gondoltam, hogy ő kevésbé lesz bevállalós, mint én? Esze ágában sincs leállni, addig amíg a gyönyör markába nem kap, és át nem lendülök a szakadék túloldalára. Még mindig hevesen hullámzik a mellkasom, mikor Miss Rosewood úgy bukkan fel a terítő alól, ahogy Vénusz születik meg a habokból, és teljes önelégültség sugárzik az egész lényéből. Megértem, ez valami eszméletlen műsor volt. Nem ül le mellém, elsiet valahová - gondolom kissé rendbe szedni magát - és ez a pár perc számomra most nyeremény. Lassan ereszkedem le a felhők közül, kb úgy mint az Az gonosz bohóca egy baszom nagy lufiba kapaszkodva, gyorsan megigazítom magamon a ruhám, és minden kilógó alkatrészemet. Gyors felmérés - nyomát sem lehet látni annak, hogy mit műveltünk előbb mind a ketten, legalábbis ilyen téren. Valójában úgy érzem magam, mint aki most futotta körbe egész Vegast. Ráadásul háromszor. Kiszárad a torkom, mire Blan végszóra visszaérkezik, a jelenleg életmentő pezsgővel, ami most duplán jobban esik, mint máskor. - Egy gondolatolvasó istennő vagy - bókolok, és átveszem a sajátomat, majd finoman az övéhez koccintom a poharat, a kristály halk csilingeléssel nyugtázza a gesztust. - Nos, mire igyunk? - kérdezem. Egyébként igaza van, a légzésem és a pulzusom már érezhetően normalizálódik, ahogy a finom izzadtság is felszáradt rólam. - Mondjuk a varázslatos éjszakára. Esetleg az ön szájára, amely nem csak beszéddel hatásos - vigyorgom el magam szélesen. - Hála neked a farkam már lehűtöttnek minősül. Átmenetileg. Szóval ezt most inkább megiszom - teszem hozzá. Ez várhatóan addig fog tartani, amíg be nem lépünk a Bellagio lakosztályába. Mondjuk úgy, átmeneti tűzoltásnak ez a mostani tökéletes volt, de ahogy emlegetni szokták, hamu alatt izzik a parázs. Fel is fog lángolni, erre már most mérget mernék venni. - Oh - reagálok csupán ennyit, mikor felemlegeti, hogy a következő alkalommal bevonhatnánk a játékba az asztal tetejét is. Vagy a padló és az asztal közötti légteret. - Tudja fene, nekem az jobban tetszene, hogy te az asztalra támaszkodsz, míg én hátulról mászok beléd - vonogatom a szemöldökömet kajánul. - Biztosra veszem, hogy a közönség körében is hatalmas elragadtatás övezné a műsorunk ezen változatát - hajtom fel a maradék pezsgőmet. - És válaszolva az előbbi kérdésedre, a következő körben magam is a rulettre szavaztam volna, ha nem szakadt volna félbe a játékunk ilyen... khm, kellőképpen élvezetes módon - cirógatom végig Miss Rosewood ajkának vonalát. - Gyere - tápászkodom fel, igaz kicsit még reszketnek a lábaim, de hamar úrrá leszek a problémán. Odanyújtom a kezem Blan-nak, így indulunk el az említett játék irányába. Az apró fémgolyó jellegzetes csörgése kétségkívül mutatja az utat, és alig néhány perc elteltével máris ott állunk a piros-fekete mezőkre osztott kerék mellett. - Ugye jól emlékszem, a fekete 69-et javasoltad? - fordulok Miss Rosewood felé. - Egyetértek. 69, mint az egyik kedvenc pózunk, és fekete, mint a romlott, erkölcstelen lelkünk - mosolygok. Éppen véget ér a kör, néhány csalódott, vagy éppen végleg leégett játékos távozik, van helyünk hogy leüljünk. - Tudod, hogy bármely ötletedre vevő vagyok, de a szökőkútban táncolást mégis kihagynám. Kinn elég hideg van, a víz sem lehet zuhanyzó hőmérsékeltű. És sajnálatos módon vannak dolgok, amelyek a hidegben... - emelem fel a mutatóujjamat, aztán lassan begörbítem. Egyszer fürödtem csaknem jeges vízben, olyan érzésem volt, mintha a golyóim a hasüregembe költöztek volna. - Ugyanakkor Miss Rosewood, alig várom, hogy visszaérjünk a Belaggio-ba. Minden létező függőleges és vízszintes területen meg foglak dugni - súgom Blan füléhez hajolva, miközben a kezem gépiesen pakolgatja a zsetonokat. - És ezt veheted ígéretnek. Azokat mindig és minden körülmények között megtartom. Sőt, teszek egy újat. Ha a mostani számunk nyer, örömmel fogom ezt fizikai valóban is kivitelezni rajtad - érintem meg nyelvem hegyével a füle mögött, aztán a játék felé fordítom a figyelmemet. Lássuk, Fortuna értékelte-e az elmúlt negyed órában bemutatott közjátékunkat, és efeletti elégedettségében mellénk áll, vagy felháborodva a totális erkölcstelenségünkön kecsesen felénk emeli a középső ujját.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Vannak emberek akik megelégednek mindig annyival amit az élet nyújt, akik annak az elvnek a mentén élnek, hogy: “Hát ezt is meg kell becsülni.” - “Örüljünk, hogy ennyi is van.” Sosem gondoltam azt, hogy az embernek nem kell megbecsülni mindazt amit vagy önmaga vagy másokon felkapaszkodva elért az életben, noha az utóbbihoz inkább csak a meglehetősen erős vonzalmát adhatta minden bizonnyal. Ami van, azt valóban becsüli az ember. De nem fog itt leragadni. A többre vágyást sokan negatív attitűdként azonosítják, egy olyan jellemvonásként, amely kizárólag pejoratív jelentést hordoz. Pedig a világot soha nem azok mozdították előre, akik megrekedtek egy bizonyos szinten, hanem akik hajlandóak voltak a fejüket kihúzni a seggükből, és előre néztek, mindig többet és többet akartak. Én pénzben és izgalmakban is mindig többre vágytam, ahogyan a karrieremben is. Nem elégedtem meg a középszerűvel, nem elégedtem meg azzal, hogy csupán annyi jusson az életben, hogy feleség és dolgozó nő vagyok, az anyaság pedig meg sem fordult a fejemben. Mindig szerettem volna magam elképzelni az eszményi közegben, amiről majdhogynem minden, amerikai álmot kergető lány ábrándozik a középiskolás évei alatt. Csak azt felejtettem el, hogy én soha nem voltam olyan tiszta lelkületű mint a legtöbb lány. Néha már az az érzésem, hogy soha nem is voltam szűz. Bár ez azért enyhe túlzás, noha nem éppen életem legépületesebb dugásaként emlékszem arra a bizonyos elsőre. De ki bánja? Ugyan ettől kevesebb lettem? Nem hiszem. Benton pénzben mindent megadott nekem, mindent amire nő csak vágyhat, ahogyan egzisztenciában, otthonban és háttérben. Egy férfi akire számítani lehetett, aki soha nem késik, aki mindig betartja az ígéreteit, aki egyszer sem csalna meg, aki soha semmilyen körülmények között nem vétene a törvény ellen, aki egész egyszerűen már siralmasan tökéletes. És siralmasan unalmas is egyszerre. Nem a kiszámíthatósága tette azzá, hanem az igény hiánya időnként az izgalomra. Hogy valami olyat tegyünk ami megbotránkoztat, ami átszakítja a kispolgári lét minden korlátját, amiből jó időnként visszamenekülni a biztonságba, de mégis jól esik a bűn határán egyensúlyozni, majdnem lezuhanni, vagy néha le is zuhanni. Az izgalom, a túltermelődött adrenalin, a veszett tombolni vágyás érzése. Hiába a pénz, ha hiányzott belőle a merészség. Na ez az ami Lucian-ben megvolt, és ez volt ami miatt most is ő jutott elsőként eszembe, miután Benton volt olyan kedves, és megtagadta tőlem, hogy a mai, vegasi kiruccanásomat finanszírozza. Na nem baj, vissza fog még a fagyi nyalni. Fog még vonyítva és nyöszörögve csaholni a küszöbömön, ahogyan mindig….bár ezt szerintem már abban a pillanatban tudta és felfogta, amikor haragvó, viharos eget idéző kékjeimet rávillantottam percekkel a távozásom előtt. Talán ez is volt az oka, hogy az indulás óta nem bírok magammal. Nem csupán szexuálisan vagyok túlhúzott, ami lássuk be Lucian közelében egyszerűen szériatartozék, hanem alapvetően is hajt valami belső kényszer, valami tettrekészség, hogy ma éjjel teljesen szembe menjek minden alapvető józanságnak. Valami olyasmit akarok, amit azelőtt, soha, valamit, amire nem csak egy hét múlva fogok majd emlékezni, hanem valószínű még évek vagy évtizedek múlva is. Arra mindenképpen, hogy orális szexben részesítettük egymást a Palazzo egyik kissé eldugottabb de nem feltétlenül emberektől mentes részében. Hiszen voltak itt mások is rajtunk kívül, és azért nem csupán nekem, hanem Lucian-nek is nehézséget okozott valószínű az arcával a teljes érzéketlenséget mutatni, miközben odalent gyakorlatilag a pokol készül a felszínre törni egy kurvanagy orgazmus formájában. Élveztem amikor kaptam és élveztem amikor adtam. Semmit nem tagadott meg tőlem, ahogyan én sem tőle. Ez a kapcsolat egyébiránt azt hiszem ezért működött ilyen jól. Elvárások nem voltak mégis maximálisan kielégítettük egymást. Szexuálisan mindenképpen. De az már tudvalevő, hogy ha valakinek nincs rendben minden odalent, az nem feltétlenül lesz képes összeszedett lenni odafent. Mikor a kis intermezzónk után nem sokkal két pohár pezsgővel visszatérek, már azért valamennyire összeszedettebbek vagyunk, bár tagadhatatlanul van az egész helyzet után maradó apró bizsergés, az egész szokatlan volta, ami kihatással van ránk. És valószínű ez az ami végigkisér majd bennünket. Mert aki egyszer belekóstol a bűnbe, abba ami tiltott, amit normál körülmények között nem szabadna, vagy a közerkölcs egyszerűen megbotránkozna rajta, azután az ember automatikusan azon agyal, hogyan lehetne még ezt fokozni. Mondhatjuk azt, hogy szó szerint belekóstoltam Lucian-be, és többet akartam. Megemeltem a pezsgős poharamat és az övéhez koccintottam, a szemeim összeszűkültek, és az ajkamat rágcsálva finoman nyaltam végig rajta, majd elmosolyodtam. - Az én ajkaim és a te nyelved mondhatni tökéletes párost alkotnak, nem csupán a beszédben, vagy éppen a csókban, szivi. Bár ezt eddig is tudtuk, csak a helyszín volt más. Lehűtöttnek? Akarod, hogy esetleg újfent az előbbi állapotba tornázza magát?- vonom fel játékosan a szemöldököm, majd kérdőn nézek rá, noha látható, hogy inkább csak játszom. Bár ki tudja. Nálam soha nem lehet tudni, és már ittam ma annyit és annyi félét, hogy még inkább elszakadjon nálam az a bizonyos cérna. Az alkoholt szeretem, csak éppen nem bírom, kivált akkor ha keverem. Márpedig én alapvetően és előszeretettel keverem, főleg mert az estéket szinte mindig koktéllal kezdem, és általában pezsgővel folytatom, ami egyrészt hamar a fejembe száll, másrészt komoly vágyfokozóként funkcionál. Ó Lucian, legközelebb ne engedj pezsgőzni! Hagyom, hogy felhúzzon az asztaltól, bár még visszanyúlok a poharamért, hogy az utolsó kortyokat se hagyjam benne, majd követem őt a roulette terem irányába. A kérdésére bólintok, miközben közelebb húzódom hozzá. - Fekete 69, ami mindig nyerő. Legyen szó éppen egy szerencseszámról, vagy arról, hogy az ajkak a megfelelő időben a megfelelő helyen vannak, és mindenféle módon áldoznak a szerelem és vágy istennőjének, vagy tévedek?- a kérdés vége nem Lucian-nek szólt hanem a mellettem üldögélő nagyjából hetven éves dámának, aki úgy nézett ki mint Dolly Parton, csak a rémes tupírozott haj nélkül, kissé konszolidáltabb állapotban, egy hermelinnel a nyaka körül. Inkább visszafogottnak gondoltam, mint szókimondónak, de a dáma csak elnézett mellettem és gyakorlatlilag kétszer egymás után végigmérte Lucian-t. - A szeretője vagy a férje?- a kérdése különösnek hatott, és el is nevettem magam. Hogy nézhette Lucian-t a férjemnek, de őszintén? - Átmenet.- feleltem végül valamilyen formában ha azt vesszük őszintén. Mert hát mit mondjak. Nem volt a szeretőm, de jó volt vele kefélni, nem volt a férjem sem, bár hasonlóan Betonhoz ő is megcsapolható volt, azzal a különbséggel, hogy nem kötött hozzá arany karika, és neki mindig meg kellett adnom ilyen vagy olyan módon a tartozásom. Végülis ha ebből a szempontból nézzük akkor az ember a férjével is lefekszik, mindamellett, hogy az eltartja. Szóval nem is jártam messze az igazságtól. - Nyolcszor mentem férjhez, ugyanahhoz az emberhez, csak mert úgy tudott nyalni mint egy kismacska a tejes tányért.- basszus! A szemöldököm az égig szaladt és meg kellett állapítanom, hogy ha mi elcseszettek vagyunk ezen a helyen, bőven van még mit pótolnunk. Már meg sem mertem kérdezni miért vált el tőle hétszer, de talán nem is rám tartozik, helyette visszafordultam Lucian felé, és közel hajolva súgtam oda neki - És én még azt hittem mi vagyunk ilyen elbaszottak, ezen a helyen. - amikor a nyelve a fülemhez ér összerezzenek, és a kezem előre nyúl, a combjára simítom, és belemarkolok. A sóhajom kiszakad belőlem, és jó pár zseton ami a másik kezemben volt, és amiből helyes kis tornyot készültem éppen építeni, nemes egyszerűséggel összeborul. - Kivitelezni….ahha Mert gondolom én közben unatkozni fogok a farkaddal a számban, ugye?- vigyorogtam pajzán módon felé fordítva a fejem, és az ajkait súroltam az ajkaimmal, miközben a fenti kérdést hozzá intéztem. Mert a hatvankilenc lényege a kölcsönösség, és mert miközben neki örömet szerzek, nekem is jó. Duplán is. -Na de….ha a szökőkút kimarad amit nem mellesleg nagyon fogok sajnálni, akkor én is előállok egy ajánlattal. Ha nem nyer a fekete 69, akkor felmegyünk a tetőre, a lifttel. De nem csak snassz felmegyünk. Tudod, mindennek ára van, csak meg kell tudni kinek mi az ára….a liftes fiú. Mi lenne, ha lefizetnénk a liftes fiút, hogy becsukja a szemét addig amíg….óóó Lucian! Halad a lift felfelé, miközben a lift fala olyan hívogatóan hűvös, és szinte sikít azért, hogy a hátamat nekinyomd, hogy úgy feszíts oda, nekem préselődve…- hajoltam közel újfent hozzá, de nem a füléhez hanem valahova az arca és az álla közötti részhez suttogtam, a leheletem forrón csapódott neki a bőrének. Azt hiszem a korábbiak az előjáték funkcióját töltötték be, noha fogalmam sincs, hogy a teljes beteljesülés mikor és egyáltalán mikor fog bekövetkezni. Van ilyen? Ezek szerint…. - Szóval ha az első kört bukjuk a következő helyszín, a Palazzo liftje lesz, amíg felérünk a tetőre. De ott aztán...őszinteségi hullám. Ittam már annyit, hogy elviseljek mindent, és még többet, hogy én is képes legyek megállás nélkül locsogni mindenről ami érdekel. Márpedig azt hiszem jelen pillanatban igazán érdekelnének a romlott és fekete lelked apró kis bűnös gombócai.- vigyorogtam megállás nélkül, miközben hagytam, hogy a zsetonok egy részét a fekete hatvankilencre toljuk. Pech, hogy buktuk. Illetve nézőpont kérdése, hogy pech. Merthogy a következő két körben bankot robbantottunk. A második kockáztatás Lucian ötlete volt, én meg voltam már annyira mámoros és bolond, hogy belementem. Mindent egyetlen számra raktunk fel, és azt hiszem a legnagyobb meglepetés volt, hogy bejött. Nem kicsit, de legalább nagyon. Sepertük nevetve a zsetonokat, egy zsetont a nagy mámor közepette a fogaim közé vettem miközben közel hajoltam Lucianhez, hogy emelje át tőlem, és amikor a fogai között felvillant a vörös gyönyörűség, akkor két ujjam közé csippentve kiemeltem a szájából, hogy aztán az ajkaimmal tapadjak rá, és a győzelem felett érzett eufóriában a lelkéig lecsókoljak,a nyelvemmel olyan veszett iramot diktálva, amelyet lassan csak az tudott megszakítani, hogy nem ártott volna egy nagyobb levegőt venni. Lucian a csók közben a kezével intett a krupié felé, hogy kiszálltunk. Naná! Elvégre még csak nem is volt időnk a zsetonokat megszámolni. Hármat egy mozdulattal egyszerűen a kebleim közé ejtettem, majd félrebillenő fejjel néztem Lucian-re. - Uppsz! Hárman a saját útjukat járják. Segítenél esetleg kiszedni őket innen? Vagy ha gondolod akkor innen is beválthatom őket a Cassa-nal.- csüccsentem hozzá egy kicsit közelebb, majd úgy ültem, hogy könnyen hozzá tudjon férni a a dekoltázsban tanyázó három zsetonhoz. Valószínű kell majd még egy hordozó mert a jelenlegibe nem fog beleférni. - Azt hiszem ebből már bőven ki tudjuk fizetni a liftes fiút, nem gondolod? És még egy üveg Armand de Brignac-ra is futja. Mit gondolsz? Ha megállítjuk a liftet mondjuk a huszadikon, az jelez odalent, hogy elakadtunk? Remélem nem….- dugtam ki a nyelvem vigyorogva, miközben vártam, hogy Lucian kiszedje azt a három elkódorgott zsetont.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
A velünk született vágyak elfojtása az emberi létezés megerőszakolása, ennél fogva teljes mértékben természetellenes, és ostobaság. Persze, nem árt megtalálni azt a bizonyos arany középutat a finom, határokat súroló polgárpukkasztás és erkölcstelenség, meg a teljes anarchiába zuhanás keskeny mezsgyéjén, de jóleső örömmel nyugtázom, hogy Miss Rosewood és én fennakadások nélkül képesek vagyunk összedolgozni ebben a tekintetben is. Mindkettőnknek vannak vágyai bőséggel: a szórakozás, az ital, na meg persze a szex, és játszi könnyedséggel irányítjuk úgy a történéseket, hogy a mi érdekeinket és élvezetünket szolgálják. Rá merek tenni néhány ezernyi dollárt arra, hogy száz emberből talán egy vette volna a bátorságot, és keresett volna átmeneti megnyugvást a szexuális viszketegsége levezetésére egy kaszinó közepén, nagyjából két-háromszáz ember társaságában, ámbár legkevésbé a szeme előtt. Sokan úgy térnek be Vegas bármely szórakozóhelyére, mintha épp egy felhőről ugrottak volna le a földre: magasan hordott orral, királyi fenségnek képzelve magukat, csak mert nagy keservesen összespóroltak annyi pénzt, amivel én az egyéjszakás partnereim kielégítő szolgálatait szoktam honorálni. Ezek a szerencsétlenek kiütik magukat itallal, és alapjáraton is úgy viselkednek, mintha hírül vették volna, hogy másnap reggel meteor csapódik a bolygónkba, és úgysincs már értelme gondolni a holnapra. Drogoznak, nőznek, játszanak - ugyan már, nekem minden második napom ilyen. Akkor hát itt miért viselkedjem másképpen? Úgy pedig, hogy Blan önként és dalolva veti bele magát az észvesztésbe velem együtt, csak még élvezetesebbé teszi a dolgokat. És ez jelenleg nem csak átvitt, hanem szó szerinti értelemben értendő. Orális szex egy asztal alatt, egy kaszinóban, és kölcsönösen, sokat tud dobni az ember általános hangulatán. Az enyémen legalábbis, igaz a tűz ettől nem aludt ki, csak néhány hőfokkal alacsonyabb lángon én. Arra remélem elég lesz, hogy kibírjam a Belaggio-ba való visszaérkezésig, és ami azt illeti, fejben már épp azt latolgatom, hogy mi mindenre lehet jó a balkon impozáns kovácsolt vas korlátja. - Miss Rosewood, minden téren az ajkai rabja vagyok. Beszéd közben, meg más tevékenység közben is. A lényeg, hogy jelenleg olyan elégedettnek érzem magam, mint egy macska, amelyik megkapta a tejszínhabját - dorombolom. - Bár ha kellőképpen tárgyhű és perverz akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, te kaptál tejszínhabot, de... - vigyorgom el magam, és vállat vonok. Nem úgy tűnt, mintha ellenére lett volna a dolog. Speciel máskor sem. Teljes egyetértésben tápászkodunk fel, és indulunk el a rulettasztalok felé, bár néhány pillanatig értetlenkedve nézem, miért kapálózik Miss Rosewood az asztal felé olyan vehemenciával, mintha kalóz lennék, aki túszt rabol a váltságdíj fejében, és azt akarná kapaszkodónak használni, aztán rájövök, hogy csak a pezsgője iránt érez olthatatlan szerelmet. Meg tudom érteni, bár arra még nem jöttem rá, hogy amikor az ember nem teljesen józan, miért érzi úgy hogy a következő körök majd kimossák ebből az állapotból. Persze nincs ebben a gondolatmenetben semmi elítélendő, egyrészt mivel már én magam is a kevésbé szomjasok táborát erősítem, másrészt mert imádom a kissé kapatos Blan-t. Még romlottabb és erkölcstelenebb, mint a józan egója, és figyelembe véve, hogy akkor sem az erkölcs megtestesítője, ez igazán nagy szó. Letelepszünk a rulettnál néhány éppen megüresedett helyre, és arra figyelek fel, hogy Miss Rosewood beszédbe elegyedik egy idősebb matrónával. Aki - irgalom istene - úgy fest, hogy noha nem vagyok szívbajos típus, de ilyet még csak horrorokban láttam. Kösz nyanya, azt hiszem ezek után be fogok nézni este lefekvéskor az ágyam alá, hogy nem lapul-e ott véletlenül. A mondanivalója már csak a hab a tortán, és ezúttal elátkozom az élénk fantáziát, mert azonnal szemembe ötlik az általa vázolt jelenet. Ezt már soha többé nem fogom tudni kitörölni a fejemből. Na, az ilyen sokkélmények után válnak impotenssé a férfiak. Oké, ez a veszély engem nem fenyeget, de akkor is megrázó az információ. Blan eközben egy kisebb szónoklatot vág ki nekem, és abban már most biztos vagyok, hogy több pezsgőt nem fog kapni. Bármi mást igen, de azt is csak mértékkel. Egyrészt azért, mert ilyenkor be nem áll a szája, másrészt meg azért, mert nem szeretném úgy hazavinni, hogy öntudatlan állapotban lóg a hátamon, mint egy zsák, és miközben én cipelem, még telibe is hányja a nyakamat. Ma éjszakára mást terveztem, és ehhez a mostaninál jobban nem engedhetem kiütni magát. A kellemes spiccesség állapota - mint amilyenben most van - tökéletesen megfelel. - Oh Miss Rosewood, az a mocskos fantáziája... - súgom neki halkan. - Nem mellesleg ez a lift-dolog valami fetisizmus nálad? A magasság izgat ennyire, vagy a fémdoboz? - vigyorgok, de aztán a játék felé fordítom a figyelmemet, mert a gambler mindenkit felszólít, hogy tegyék meg a tétjeiket. Az első kört azonnal elbukom. Ennyit a fekete 69-ről, ritka egy erkölcsös picsa lehet ez a Fortuna. Na de gyerek még az este, nekem pedig van nyolcvanezer elkölteni való dollárom, szóval hajrá. És igen, bejött a papírforma. Kétszázezer dollárral érkeztünk, és már elkönyvelhetjük, hogy ezt jócskán megtetézve utazhatunk majd vissza holnap New Yorkba. - Látod, mondtam hogy Fortuna meg én itt a rulettasztalnál szoktunk szerelembe esni egymással - vigyorgok rá Blan-ra, miközben csillogó szemekkel söpri össze a zsetonokat, és néhányat még a ruhája kivágásába is becsempész. - Oh, néhány kósza műanyag érme... ide szakértő segítség kell! - dugom két ujjamat az említett helyre, és előhalászom a zsetonokat, közben persze villámgyors, de nagyon is intenzív masszázsban részesítem a mellbimbókat. - Csak ellenőrzöm, nem gurultak-e esetleg tovább... - teszem hozzá álszent pofával. Igaz, nem sokakat zavar amit művelünk: vagy nem veszik észre, vagy ha igen, diszkréten másfelé fordítják a figyelmüket. Egy pasas bámul csak éhesen Miss Rosewood kebleire, mire nemes egyszerűséggel képen röhögöm. Ja, álmodj csak róla. Sajnálom haver, ez a nő itt az enyém. - Nos, mi is volt a javaslatod? - kelek fel, és jókedvűen összecsapom, majd összedörzsölöm a két tenyeremet. - A tető, ha jól emlékszem. Akkor... - nyújtom oda a kezemet, és nemsokára ott állunk a bársonnyal borított ajtók előtt. Bársony liftajtók... megáll az ész. Fogadok itt még a klozettajtó is ezzel van borítva. Beszállunk, hála az égnek csak ketten utazunk. Hárman, beleértve a liftes fiút is. Előkaparok a zsebemből egy maréknyi zsetont, meg sem számolom, csak rövid úton a srác kezébe nyomom. - Tessék. Azért, hogy az elkövetkező percekben fokozottan fókuszálj az ajtókra, és lehetőleg maradj is úgy, amíg a tetőre nem érünk - teszem hozzá, és a következő mozdulatommal nekidöntöm Miss Rosewood-ot a felvonó falának, és úgy esem az ajkainak, mintha néhány másodperccel állnék a megfulladás előtt, és onnan kellene kinyernem az éltető oxigént. Nem is szakadok el tőle, amíg fel nem érünk, igaz úgy megszűnik körülöttem a világ, hogy csak a torokköszörülés térít magamhoz, meg az, hogy a liftes fiú finoman megkocogtatja a vállamat. - Oh persze... - válok el Miss Rosewood észvesztő szájától, aztán kisétálunk a fémdobozból a tetőtérre. Impozáns. Csakugyan impozáns. A falak itt mindenhol üvegből vannak, beugrószerűen alakítottak ki meglehetősen tágas fülkéket a pihenéshez és beszélgetésekhez, kényelmesnek tűnő kanapékkal, fotelokkal, és dúsan burjánzó növényzettel. Olyan mindegyik, mint egy-egy mini télikert, a mennyezeten pedig festmény - amolyan Sixtusi-kápolna stílusban - talán valami bibliai téma. Vagy nem. Tudja ördög, sosem értettem a valláshoz. Nem lézengenek sokan itt fenn, bőven akad hely, és mikor elvetem magam az egyik kanapén, helyet hagyva magam mellett Blan-nak is, kipillantok az üvegfalon át a fényárban úszó városra. - Tudja a fene, de ilyenkor mindig úgy érzem, hogy a világ a lábaim előtt hever - mondom Miss Rosewood-nak. - Kedvelem ezt az érzést, főképpen ilyen társaságban - hajolok le aztán, észrevéve egy apró hűtőt a sarokban. Minibár a Palazzo tetőterének minden egyes fülkéjében. A kiszolgálás csakugyan száz százalékban felülmúlhatatlan. - Nos, miért is szerettél volna idejönni? - kérdezem, miközben kiveszek a bárból két behűtött poharat, meg egy kis üvegnyi Grand Marniert. - Kétlem, hogy az "én kicsi pónim teleszarta a várost" kilátás miatt - mosolygok, aztán várakozásteljesen nézek Blan-ra. Tényleg kíváncsivá tett. Dugni nyilvánvalóan nem itt akar - túlságosan szem előtt vagyunk. Bár őt - na meg magamat is - tekintve nem vennék mérget erre.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Kevés olyan ember létezik - az anyámat leszámítva - akiknek az ügyes-bajos dolgait, a lelki nyomorait, vagy úgy alapvetően bármilyen problémáját hajlandó vagyok meghallgatni, vagy tíz perc unalmas hallgatásnál többet foglalkozni vele. Sosem voltam az, aki az effélére úgy alapvetően kíváncsi lett volna. Én sem szerettem másra rápakolni a saját dolgaimat, cserébe azt vártam el, hogy velem se tegyék ugyanezt. A házasságunk tíz éve alatt, soha nem érdekelt, hogy Bentonnak hol vannak esetleg gondjai a cég ügyeivel, ahogyan az sem érdekelt, ha az üzleti életben valamiféle mélyrepülése kezdődött és nehezen viselte. Az ő dolga, oldja meg egymaga. Én a pénzhez mentem egykor hozzá, az egzisztenciához, meg ahhoz a biztonsághoz, amit nyújtani tudott nekem, és amiről azt hittem mennyire boldog leszek tőle. Sosem volt ebben több ennél, és azt gondoltam, ez elég kell legyen nekem is, ha másnak elég. De a kertvárosi feleséget nem éppen rólam mintázták, és mindenféle szempontból kilógtam abból a közösségből. Alkalmatlan voltam az egész napos üres fecsegésekre, egész egyszerűen azért mert nem érdekelt, és mert nem tudtam úgy tenni mintha ennek az ellenkezője lenne igaz rám. Staten Island virágos és fás zöldövezetéből szinte egyenesen vezetett az út a brooklyn-i középosztály számára fenntartott, azért minimálisan még vállalható környékig. Azért sejthető, hogy nem itt akarok megöregedni, de ugródeszkának mindenképpen megfelel. Amíg kitalálom hogyan és merre tovább. Lucian pénze által, az effelé fényűző kiruccanások által, a jókedv, a féktelen vágyban való fürdőzés által egy időre tökéletesen megfeledkezhettem mindenről. Egy időre visszakaptam azt az életet amit felelőtlenül elhazardíroztam egy kissé féktelenebbre sikerült előnászon a sógorom esküvője előtti órákban. Mégsem hiszem, hogy abban a pillanatban másképp tennék bármit. Talán óvatosabb lennék.De hát meddig is akartam volna hazudni abban a romlott és alapjaiban rothadó házasságban? Őszintén szólva nem bánom, hogy vége.Egy dolgot bánok csupán, hogy nem harcoltam vérmesebben a vagyonmegosztáskor. Hogy pénzéhes szuka lennék? Ó igen, és én soha nem állítottam ennek az ellenkezőjét. Lucian nem faggatózik, Lucian nem kérdezi meg, hogy mégis miről álmodozom, vagy ha mégis, annak csupán egyetlen oka és mozgatórugója van: a test gyönyöreinek végtelen fokozása. Lucian számára nem kell többnek lennem, nem kell másnak lennem, csak annak a nőnek, akivel néhány óráig, reggelig, vagy akár másnap délig jól érzi magát. Nekem pedig nem kell, hogy többet akarjon. Hogy mit szerettem Lucian-ben a pénzén kívül? Hát pontosan ezt. Kihasznált, és én azt akartam, hogy kihasználjon. Végül váratlanul, a reggelek alkalmával megjelent valamiféle beszélgetés kezdemény. Humorba csomagolva, néha elharapva, de mégis ott volt.Én pedig azon kaptam magam, hogy érdekel. Nem tíz perces unalmas hallgatás erejéig, nem negyed órás nem törődöm, és a fülem mellett elengedett szavak erejéig, hanem tényleg. Aztán persze csak nevettünk, még búcsúzóul egymásba gabalyodtunk, és áldoztunk a beteljesülés oltárán önfeledten és fürdőzve a kéj minden izzadságcseppjében, amely végül elmosta a komolyabb gondolatokat. Soha nem is jöttek elő, legalábbis nálam, csak ha kellően spicces állapotba kerültem. Olyankor a lelkét is fel akartam falni ennek a sötét szemű két lábon járó afrodiziákumnak. Mert ez volt az egész pasas: önmaga, a teste, a mocskos gondolatai, az érintése egy merő vágyfokozó. - Eddig igazán nem panaszkodtál a mocskos fantáziámra, szivi. De egy szavadba kerül és minden gondolatom rejtem majd előled. Tudod mit? Majd megtanulsz szájról olvasni, miközben finoman végignyalom az alsóajkam, és úgy ejtem ki a betűket, hogy legurulnak az ajkaimról némán, csak hozzád, és csupán a leheletem érzed. Mit szólsz?- dongtam és duruzsoltam a fülébe, ahogy közel hajolt hozzám, és ezzel egy időben én is hozzá. Nevetve húzódom vissza a liftet érintő kérdés kapcsán. - A magasságtól félek, te is tudod, ahogy a szűk helyektől is…..bár eddig nem volt okom panaszra azt illetően, hogy te esetleg frusztrációt éreznél a szűk helyeket illetően.- nevetgélek tovább, miközben az utolsó szavakba belenyögök finoman, és kissé fészkelődve cserélem meg a lábaimat egymáson keresztbe rakva. Finoman összeszorítva az altestemben található összes olyan izmot, ami az izgalmi állapot tökéletességéért felelős. Húbasszameg! Ez azért nekem is meredek ebben a formában, szóval azt hiszem ideje a zsetonokra, meg Fortuna kegyeire hagyatkozni. És bár az első kört meg a hatvankilenc lehetőségét bukjuk, ettől függetlenül a következő két körben kaszálunk. Mámorban és eufóriában ugrom Lucian nyakába, miközben nevetve, aprókat sikkantva seprem vele együtt a temérdek zsetont. - Fortuna egy kerekseggű ribanc, aki képtelen ellenállni neked, szivi. Nem mintha nem érteném meg. Többször jöhetne, ami azt illeti. Te vagy a kabalám. Majd készítettek olyan kis baba figurát rólad, és ha legközelebb nem érsz rá velem jönni majd elhozom. Leültetem a kezem mellé, és várom a csodát. Nem mellesleg valóban jobban mutatna mint Mr Dick a pulton, lógó fejjel. Szórakozom, és néhány zsetont a dekoltázsomba dobok, Lucian pedig belemegy a játékba. Miért is ne menne? - Mindenképp csak szakértő….sehh...gííítsssééég…- sóhajtom hirtelen amint megérzem az ujjait mohó gyorsasággal körözni a mellbimbó környékén. - Igen….akár még lejjebb is gurulhattak, egészen….idááááiiggg.- ragadom meg a kezét és húzom le egészen a hasamig. Tovább a ruha nem engedi, de azt hiszem ha ettől tovább mennénk, akkor első körben egy diszkrét figyelmeztetést kapnánk. Kibaszott prűd a világ, említettem már? Kissé hátravetem a fejem, és az élvezetből, amelyet ez a pár másodperc okozott, a hangja ránt vissza. Bólintok. Bizonytalanul pislogok, aztán megint bólintok és megköszörülöm a torkom. A kezébe teszem a kezem, és könnyedén indulunk meg a liftek irányába. Hárman vagyunk az apró fémdobozban és a klausztrofóbia érzését másodpercek alatt nyomja el Lucian, és az egész testemen végigszáguldó érzés, amint megérzem a hátammal a lift plüss kárpittal bevont falát. A lábam megemelve kulcsolom át a derekát, kezem a tarkójára simul, és úgy vonom magamra, úgy hagyom elmerülni az ajkaim között, a nyelvével kezdve gyilkos csatába, mintha ez a lift soha nem akarna megállni, és ebben a csókban összeforrva fogunk leszánkázni az örök kárhozatba. Nem hallok semmi mást, csak a saját szívem veszett kalapálását, Lucian zihálását, meg a saját nyögéseimet feleletül rá. Élvetegen és még mindig a korábbi csók hatása alatt, na meg persze az elfogyasztott pezsgő és egyéb italok diszkrét spiccességének állapotában indulok el vele a tetőtéri kis lounge irányába miután kiszállunk a liftből. - Nagyon szép ez a hely. Kicsit olyan, mintha egy nagy lapáttal kihányták volna ide valamelyik trópusi film díszletraktárát, úgy találomra.- nézek körbe mosolyogva, aztán mire megfordulok, ő már a minibárt fosztogatja, és kényelembe helyezi magát a kanapén. Félrebillen a fejem, és elvigyorodom. - Szivi, ne legyél álszent. Te nem csak úgy érzed, te tökéletesen tudod, hogy a világ a lábaid előtt hever. Kellemes társaságom ide vagy oda. És nem, tényleg nem a látvány miatt jöttem. Bár az sem utolsó.- néztem végig rajta vonogatva a szemöldököm, a vidámságot egy percigsem engedve el, aztán fejemmel a város felé biccentettem, de nem néztem arra, csak őt figyeltem amint az üveggel szórakozik, meg leteszi a két poharat. -....mondjuk a város sem rossz na, beismerem, de azt most pont leszarom.- vontam meg a vállam, majd amikor végzett az üveggel meg a poharakkal, lazán lehuppantam mellé Hátamat a mellkasának támasztottam, a lábaimat pedig kissé felhúzva, kényelmesen felpakoltam a kanapé karfájára. A fejem a mellkasára hajtottam, neki háttal. A csillagokat bámultam egy ideig, bár azt hiszem még igazán fel sem tűnt, hogy ezen a helyen a füst,és az élet gomolygó párája tökéletesen eltakarja az égboltot. Innen mégis látni lehetett. - Az eredeti tervem az volt, hogy kicsit kiszellőztetem itt a fejem….józanodom. Aztán arra gondoltam, hogy ha már megbecstelenítettük a Palazzo belső terét, akkor egy irgalmatlan nagyot kefélhetnénk a tetőtérben…..tudod mint amikor az ember új házat vásárol, és minden helyiségben kötelező a szex. A jacuzziban többször is.- ha átfogta a derekamat és a hasamon pihentette a kezét, akkor most utána nyúltam, ha nem akkor simán odahúztam, és belefűztem az ujjaimat az ujjaiba, majd magam elé emelve nézegetni kezdtem. - Aztán az is eszembe jutott, hogy szívószállal kortyolok pezsgőt a köldöködből….meg az, hogy….basszus ennek a pasinak van a legjobb segge egész Vegasban….tudsz követni?- fordultam enyhén hátra. Nem tudom mennyit ért belőlem, elég kuszán beszélek, bár mindent lehet érteni, de a gondolatok kicsit ömlesztve jönnek elő belőlem. Megint nekitámasztottam a fejem a mellkasának, és az összefont kezeinket az ajkamhoz emeltem. Ahogy mozgott az ajkam beszéd közben úgy értem hozzá futólag időnként a bütykeihez, vagy a kézfejéhez. - Aztán eszembe jutott, hogy mondtál valamit ott a fürdőben, a Belaggioban. Tudod Lucian, szinte az egyetlen pasas vagy jelenleg az életemben, akivel kapcsolatosan időnként érdekelnek dolgok. Úgy értem figyelek rád szex közben is….mármint. Nem csak arra,hogy élvezzük minden másodpercét, hanem arra is, hogy mit mondasz. Azon kívül persze amit általában az ember ilyenkor amúgy is mondani szokott.- ingattam a fejem ide-oda, aztán leengedtem a kezeinket és srégan megfordultam, hogy innen oldalról rá tudjak nézni. A kissé ködös és fátyolos tekintetem mögött tényleg érdeklődés volt. - Azt mondtad, hogy már a születésed pillanatában is csak a kárhozatot láthatták benned a szüleid, emiatt nem kellettél nekik. Én….kurvára szerettem volna erre mondani valamit, csak nem akarom és nem akartam elrontani az egészet….de Lucian ha akarsz….szóval nem én vagyok a legjobb lélekbúvár vagy ilyesmi….de szóval mesélj! Meghallgatlak.- komolyan gondoltam. Mármint irgalmatlan jó volt a pasas az ágyban, a humora gyilkos, a nyelve veszett kéjhozó, az ajkait egy álló hétig fulladásig csókolnám….de ott volt a lelke, amit soha nem mutatott meg, csak nagyon ritkán, ahogy én sem tettem. Túl egyformák voltunk, és valahol nyitni kellett. Éreztem.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
A mondás szerint, ha Rómában jársz, viselkedj úgy, mint a rómaiak. Igazából sosem értettem ennek a nem túl magvas gondolatnak a lényegét. Mégis, hogy a frászban viselkedjek úgy, mint aki az olasz fővárosban látta meg a napvilágot? Vegyek magamra tunikát, és lökjek keresztényeket az oroszlánok elé? Nettó hülyeség. Ehelyett inkább behoznék a köztudatba egy másik, újabb keletű és sokkal kellemesebben ható mondást: ha Vegasban vagy, viselkedj úgy, mint Blan és Lucian. Ez azért már jóval vállalhatóbb, nem? Ráadásul semmi különösebb erőfeszítést nem igényel: legyen pénzed, amit elszórakozhatsz, igyál amíg jólesik, és ha a helyzet úgy hozza, légy csak nyugodtan erkölcstelen. Egyrészt azért, mert van rá pénzed, hogy fizesd azok szemműtétjét, akiknek egy efféle műsorszámtól kiégne a retinája, másrészt meg azért, mert a kaszinók vendégei olyan sűrűn látogatják a bárt, hogy másnap jó eséllyel úgysem fognak emlékezni rá, miféle jelenetek szemtanúi voltak. Nos, a "kéjelgés a Palazzo-ban" című fejezet máris ki van pipálva, igaz a lehetőségekhez mérten diszkréten intézzük el egymást az asztalterítő jótékony leple alatt - nem azért, mintha nem lett volna kedvem felvágni Miss Rosewood-ot valami vízszintes felületre, és megadni a módját a dolgoknak úgy tisztességesen, hanem azért, mert sajnálatos módon - hacsak nem akarok jókora, és nem éppen pozitív végkimenetű felhajtást - még nekem is alkalmazkodnom kell a világ szemforgatóan erkölcsös törvényeihez. A francba is, ha onmipotens lennék, én azonnal orvosolnám a földgolyó minden problémáját: beszüntetnék minden háborút, újraosztám a javakat hogy többé sehol ne legyen éhezés, és az emberiséget mámorosabb szórakozások formája felé terelgetném - konkrétan a régi hippi jelszó, a "Szeretkezz, ne háborúzz" irányába. Mindenki ott, akkor, és azzal áldozhatna a gyönyörök oltárán, akivel akar: hát nem lenne sokkal szebb hely ez a világ? Egyelőre viszont be kell hogy érjük ezzel a lopott és titkos légyottal, hogy aztán némileg lecsillapodva a rulettasztal felé vegyük az irányt, és végre valóra váltsuk az utazásunk célját. Jobb, ha Fortuna nem szórakozik velem, és nem rúg alám, de nem, alighanem nem tenne ilyet. Ahhoz már túlságosan jól ismerjük egymást - a francba, ha lehetne őt is megdugnám. Talán Blan-nak igaza van, és a szerencse istenasszonya van annyira szerelmes belém, hogy nem hagyja veszendőbe menni a pénzemet. - A szájról olvasást szívem azt hiszem meghagyom valamikor arra az időszakra, amikor betöltöttem a hetvenet, fogatlan leszek, és impotens. Jaj nem. Azt hiszem ha valaha eljutnék oda, többé nem lenne miért élnem - csóválom meg a fejem, mikor két tét és pörgetés között alkalmunk nyílik néhány szót váltani. - Egyelőre szeretnék az ajkaid rabja maradni. Meg azoké a szűk helyeké is. Én nem vagyok klausztrofóbiás, a jelszavam a minél szűkebb, annál jobb - vonogatom a szemöldökömet kajánul. - Sőt, ha egyszerre szűk, és még nyirkos is... az a legcsodásabb. Tudja, hobbi barlangász vagyok - villantok fel egy széles és meggyőző mosolyt az egyik férfi felé, aki meghallja az utolsó szavaimat, és érdeklődve néz rám. - Imádom a barlangokat. Persze manapság már nagyon nehéz felfedezetlent találni, de nem lehetetlen. Igaz, amiben már néhányszor megfordultam, azt már jobban ismerem, ergo bizonyos helyekre vissza-visszajárok. Igazi kihívás szűk résekbe préselni magam, közben érezni a falakból szivárgó nedvességet. Higgyen nekem, ha az ember egyszer belekóstol ebbe az élvezetbe, örökre a rabjává válik - bólogatok, nyomatékosítva a mondanivalómat, közben nem nézek Miss Rosewood felé, mert biztos nem bírnám ki röhögés nélkül látván azt az arcot, amit a monológom hallatán vághat. Akkor viszont már semmi nem fog vissza a nevetéstől, amikor a sokadik alkalom után végül befejezzük a játékot, méghozzá nyertesekként, és Blan úgy ugrik a nyakamba, mint a forgószél, csaknem magával sodor, erősen meg kell vetnem a lábamat, ha nem akarok vele egyetemben a padlóra huppanni. Teljesen bezsongott a végeredménytől, hol sikítozik, hol nevet, aztán úgy kapkodja össze a zsetonokat, mint mohó verebek a frissen kiszórt kenyérmorzsát. - Lucian, a kabala. Jól hangzik - bólogatok jókedvűen. Ez azért fura. Nem a pénznek örülök - bár nem megvetendő az sem - valahogy sokkal inkább Miss Rosewood boldogsága tölt el jóleső érzéssel. Na, ilyen az amikor az ember betölti a harmadik X-et: szentimentális hülye lesz belőle. - De ne, babát kérlek ne csinálj belőlem. Tudod, elég egy rossz nap, amikor mondjuk morcosan gondolsz rám, és azon kapom magam, hogy tűket szurkálsz a legkülönfélébb részeimbe. Abból nem kérek. És a Mr. Dick-el kapcsolatos szomszédságból sem - teszem hozzá. - És egyébként is, tudna a bábum ilyesmit? - kérdezem pofátlanul, miközben az ujjaim Blan mellbimbóit cirógatják és morzsolgatják, amíg gyémántkeménységűvé nem válnak a puszta érintésemre is. Te jó ég, alig várom, hogy a nyelvemmel vehessem kezelésbe őket... és mikor nem sokkal később a felvonóban egymásnak esünk, csak az tart vissza ennek a vágynak a beteljesítésétől, hogy nem vágyom egy szájtáti liftesfiú közönségére. Mikor végül kilépünk a botanikus kertre hajazó tetőtérbe, önkéntelenül is nevetek Blan hasonlatát hallva. Mondtam már, hogy mennyire kedvelem az ilyen meglátásait? - Igazad van - állapítom meg. - Csak a pálmafák mögül lövöldöző francia légionáriusok hiányoznak - teszem hozzá, és csókot nyomok a fejére. - Okos, szellemes és éles szemű. Miss Rosewood, újra és újra lenyűgöz - vezetem aztán az egyik kanapénhoz, és miután kitöltök két kis pohárnyi italt, kényelmesen elhelyezkedünk: egész pontosan elterpeszkedem, Blan elém kuporodik, hátát a mellkasomnak támasztva, én pedig átfogom derekát a kezeimmel. - Mmm, merje azt mondani hölgyem, hogy nem imádja az uralkodói mivoltomat - mormolom a fülébe, és jót mosolygok az összevissza csapongó gondolatain, amik érintik a szexet, a hátsó részemet, és úgy általában mindent, ami csak az eszébe jut. Több pezsgőt esküszöm tényleg nem kap, mert más terveim vannak ma éjszakára, nem az, hogy miután bebukik a Belaggio-beli lakosztályunk közepén, elterül az ágyon, és hangos hortyogásba fog. Ez a széles mosolyom csak akkor dermed meg, amikor Blan visszaréved a fürdőszobai, meglehetősen forró jelenetre, és az apró információra, ami ott kibukott belőlem. Meg voltam róla győződve, hogy olyanannyira másfelé jár az esze, hogy ez a mondat azonnal törlődik is a memóriájából - tévedtem. - Értem... - mondom végül, mikor finoman, és a visszavonulás lehetőségét meghagyva nekem, de rákérdez a dologra. Ha más kíváncsiskodna életem ezen szegmensével kapcsolatban, azonnal leállítanám az illetőt, de Blan... nos, ő más lapra tartozik. Azon a számomra is meglepő, ijesztő, de ugyanakkor különösen jóleső érzésen kapom magam, hogy minden további nélkül hajlandó vagyok mesélni neki. - Most biztos valami nagy drámát vársz - cirógatom a kezeit. - De igazából nincs ilyesmi. Sokat nem is tudok a dologról, csak amit a nagybátyám nagy vonalakban elmondott. Apám nevelőotthonban nőtt fel, aztán amikor onnan kikerült... hát, tudod milyenek a háttér nélküli kölykök, javítóba be, onnan ki, és ez volt a fő programja. Anyám 16 éves csitri volt, és mivel a szüleik már nem éltek, Joseph bácsi pedig tíz évvel volt idősebb nála, hát ő töltötte be a gyám, meg a családfenntartó szerepét. Fogalmam sincs, az őseim hol és hogyan kerültek össze, de anyám alig 17 évesen már a világra is hozott engem. Aztán, egy szó nélkül, alig három nap után ott hagyott a kórházban. Írt egy pár sort a nagybátyámnak, hogy nem érzi magát elégnek ahhoz, hogy felneveljen egy pelenkába szaró, ordító kölyköt, szóval apámmal együtt leléptek még a városból is. Gőzöm sincs, hová - vonok vállat. - Joseph bácsi ezek után kitagadta, és minden kapcsolatot megszakított vele. Rám árvaház várt volna, de szerencsére a nagybátyám úgy döntött, hogy neki kellek, és ezért hálás vagyok. Tény, hogy gyakorlatilag egy bárban nőttem fel, de ha nem így lett volna, talán most nem lennék ennyire jóképű, ennyire gazfickó, és ilyen elbűvölő - fűzöm tovább a szavakat elgondolkodva. - A nemzőimről azóta se tudok. Talán élnek még valahol... talán az Államok másik végében, talán Mexikóban. Nem tudom, de igazából pont telibeszarom. 25 voltam, amikor Joe bácsit elvitte a rák, és megörököltem tőle a Sinnert. Azóta persze felfuttattam a helyet, és voilá, előtted áll az a Lucian, akit elmondhatatlanul imádsz, még ha nem is vallod be - mosolygok újfent. Talán Blan most azt gondolja, hogy hiányzik életemből a szerető szülők képe, de ez abszolút nem igaz. Miért hiányozzon az, amit soha nem tapasztaltál meg? - De ez persze olyasmi bébi, amit ha bármikor bárkinek elmesélsz, azonnal le fogok tagadni - teszem hozzá. - Azért fura a sors, nem? Ha nem így történt volna, én most nem lennék Lucian. Vagyis, az lennék persze, de nem a mostani kiadásban. És ha a te házasságod nem csesződik el, most nem lennénk itt, összebújva, a Palazzo tetőterében Grand Maniert szürcsölve. Szóval azt hiszem, nincs mit sajnálni a múlton, egyikünk tekintetében sem. Vagy nem így gondolod? - hajolok le, és csókolni kezdem a vállát - ezúttal szexuális felhang nélkül, csak gyengéden. Gyengéden? Most vagy részeg vagyok, vagy bolond, vagy Miss Rosewood képes rá, hogy a puszta személyiségével kiváltson ilyesmit belőlem. De bánja fene - én a legkevésbé sem.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Mindig is úgy gondoltam, hogy nem az határoz meg bennünket, hogy hova születtünk, milyen helyről érkeztünk. Hanem az, hogy az ambíció, a többre és jobbra vágyás meddig képes bennünket elrepíteni és ezért mit vagyunk képesek feláldozni. Én tulajdonképpen mindent. Vagy még annál is többet. Sosem voltam álszent, sosem hazudtoltam meg önmagamat egyszer sem, még akkor sem, amikor tulajdonképpen az életem nagy lehetőségei sétáltak el mellettem ezen oknál fogva. A házasságom is pontosan azért ment tönkre mert nem voltam hajlandó idomulni és hasonulni egy világhoz, amiből nekem semmi más nem kellett csak a luxus és a fényűzés. És még csak titkot sem csináltam belőle soha. Az már Benton hibája, hogy azt hitte, hogy ez idővel változni fog. Naivitás. Egy rothadó alma sosem lesz tökéletes, ahogyan Blanche Rosewood sem lesz soha meghasonlott picsa a lilaakác közben. Anyám mindig figyelmeztetni próbált, hogy ne akarjam egyetlen férfi életét se tönkretenni azzal, hogy egy pár alkalomnál engedem, hogy többre tervezzenek velem. Nem is engedtem. Egy ideig. Benton esetében azonban túl nagy volt a kisértés, és túl kevés volt bennem akkoriban az ellenállás, hogy ez az egészet ne akarjam magamnak még tovább. Meg talán bizonyítani is akartam, hogy nekem is menne az ami másoknak. Nyilván nem ment. De persze mire erre rájöttem, addigra már mögöttem volt öt évnyi házasság, meg egy luxusbörtön amiből szépen lassan kezdtem valami más szórakozás felé nézni. A munkámat szívvel és lélekkel csináltam, abban sosem volt hiba. Maximalista és rohadt egy hajcsár voltam, de a saját szabályaim rám kétszeresen keményen vonatkoztak. A hedonizmus mint életforma azt hiszem ekkoriban kezdett ébredezni bennem, és szépen lassan a rabja lettem. Mint egy abbahagyhatatlan drog, végtelen ciklusban újabb és újabb élvezeti források után kutatva, amíg egy napon rábukkantam Lucian-re. Nem tudom azóta sem igazán eldönteni, hogy azért kezdett érdekelni, mert rohadt jó volt vele a szex….vagy azért, mert érdekelt, jobban is az átlagnál, éppen ezért a szex emiatt kétszer olyan jó volt vele. Sokáig őszintén szólva nem is volt szükségem másra, meg persze a pénzére. Szigorúan kölcsönbe, amit meg is adtam némi extra szolgáltatással fűszerezve. Igaz az sem szolgáltatás volt, hanem kölcsönösség. Nem hiszem, hogy bárki más esetében eszembe jutott volna az, hogy szex után ne az legyen az első gondolatom, hogy még egy menet valahol máshol….hanem az, hogy beszélgessünk. Talán azért, mert érdekelt. Franc tudja miért. Sokat ittam, mondhatjuk, a pezsgő buborékai alaposan szétáramlottak bennem, de persze ez nem volt teljesen igaz. Túl régóta boldogítottuk már egymást ahhoz, hogy kicsit a felszín alatt kapirgáljunk. Noha tudom, hogy az ő esetében azért ez nem olyan egyszerű, mert hozzám hasonlóan, vagy még nálam is jobban zárkózott. Néha voltak kóbor lelkizős pillanataink, két menet között a cigaretta füstjébe burkolózva, vagy az erkélyen állva, kifelé bámulva abból a csupaüveg birodalomról, mintha az egész romlott város egyetlen apró, eltaposható szeletként terült volna el alattunk. Mellette valahogy mindig ezt éreztem. Ezt a rohadt felsőbbrendűséget, valamit amitől királynőnek éreztem magam a saját kis szemétdomb életemen. Sosem volt gond az önbizalmammal, ha csak gondnak nem tekintjük az önhittséget, de Lucian mellett erre még rátettem jó pár lapáttal. - Imádom az uralkodói mivoltodat….de egy dolgot sose felejts el szivi: a sakkban is mindig a királynő a kulcsfigura, a király csak statiszta….jesszus ne nézz így rám!- nevettem el magam, remekül szórakozva azon mennyire fel tudja húzni az orrát, ha a férfi önbecsülését legyezgetem, aztán hirtelen a mennyből, egy szemét kis beszólással a pokolba taszítom. Nem tehetek róla, mert a féktelenség, meg az, hogy összevissza locsogok ezt is hozza magával. Bolond vagyok ma éjjel, nem is kérdés, noha azt hiszem ebben nem pusztán a pezsgő a ludas, hanem alapvetően Lucian lehengerlő személyisége. Kényelmesen támasztom meg a fejem a mellkasán, és van ennek az egész helyzetnek valami különös, és nem sűrűn tapasztalt meghitt felhangja. A feltámadó esti szél kissé hűvösebb, tisztítja a fejemet, bár a józanság még messze. - Hát minimum valami ógörög családi drámát, olyan vad orgiákban fürdőt, városégetős hősi eposzt, amiben kiemelkedsz a habokból mint Odüsszeusz, aki nem tudott ellenállni a nimfák énekének. Azt hiszem ő volt az a fazon aki a tengerészeivel egy árbóchoz kötözte magát, hogy ellen tudjon állni a nimfák énekének….vagy valami ilyesmi. Bocs, folytasd nyugodtan, ne törődj a locsogásommal!- legyintettem a szabad kezemmel, miközben a másikat hagytam, hogy cirógassa. Jól esett. Néha mélyet sóhajtok, a szélbe fordítom az arcom, néha a mellkasomhoz emelem a kezét, miközben beszél, de nem szólok közbe, ami tekintve az én alapvetően nem túl türelmes természetemet, és azt, hogy nem igazán szoktam másokat végighallgatni, elég komoly dolognak számít. Talán mert Lucian története egyszerre különös és titokzatos számomra, és egyszerre lenyűgöző. Honnan indult és hová jutott. - Hát egyikünket sem halmoztak el az istenek a kegyeikkel az indulásnál. Gyanítom, hogy te kimaradtál abból a sorból amiben az erkölcsösséget osztogatták….óóóó várj csak, valószínű velem enyeleghettél valahol és kimaradtunk a szórásból! Viszont az ambíciónál és az önteltségnél szerintem háromszor is repetáztunk. - nevetgéltem vidáman, és lehunytam a szemeimet, amikor a csupasz vállamat csókolja meg. Még oldalra is döntöm a fejem, és kuncogva húzom össze magamat, aztán fészkelődöm kicsit, de még nem szakadok el tőle. - Nem, ezt a múltat, ha ilyen lenne mint neked, én sem sajnálnám. És neked sem kezdek sajnálkozni, vagy azt mondani, hogy mennyire nehéz lehetett vagy valami hasonló balgaságot….mert azt a múltat amibe nem volt beleszólásunk nem sajnálhatjuk. A jövőt, amit esetleg elbaszunk, amibe már igenis van beleszólásunk, vagy a jelent….na az már a mi felelősségünk. Amúgy meg kár olyan dolgon rugózni, ami a talán-ra és a lehetséges-re alapoz. Nem tudom, hogy az élet választott minket, vagy tényleg megvan az az illúzió, hogy mi választjuk az életünket….de eléggé elcseszettek vagyunk mindketten, annyi bizonyos.- kissé elhúzódtam tőle, hogy a lábamat letegyem a földre és felállva a korlátokhoz sétáljak. Megtámaszkodtam rajta és az alattunk elterülő fényorgiában úszó, apró színes fényfüzérré átalakult város részletet figyeltem. Aztán gondoltam egy merészet, és megkapaszkodtam a korlátba, a lábaimmal pedig egyszerűen és minden teketória nélkül felálltam a kőtámasztékok egyikére úgy, hogy picit terpeszben voltam, a korlát pedig a csípőmhöz került, gyakorlatilag ott lógtam Vegas felett, kitárt karokkal. Mint egy repülni készülő madár, azzal a különbséggel, hogy nem voltam megbolondulva, hogy kiugorjak. - IMÁÁÁÁÁÁDDOOOOOK ÉÉÉÉÉLNIIII!- üvöltöttem bele a nagy büdös semmibe, és talán ez lehetett az a pillanat, amikor Lucian valószínű frászt kapva a meredek és hajmeresztő akciómtól megérkezett mögém. Ha a derekam körül megéreztem a karját, csak nevetgélve kapaszkodtam belé, miközben enyhén visszafordultam és kuncogva duruzsoltam bele a mellkasába. - Apa kevés dolgot tanított nekem. Úgy értem szigorú volt és kurvára katolikus. De azt mondta, hogy ha azt akarom, hogy Isten meghalljon akkor kiáltsam bele a világba azt amit éppen gondolok. Nem hiszem, hogy Isten létezik, bár ezt az öregnek sosem mondtam el, de ezt a kiabálós dolgot elég sokszor csináltam mindig. Gyere szivi….gyere ide mellém, és kiabáld a világba ami éppen eszedbe jut….bármi. Ez működik, hidd el!- biccentettem a fejemmel a kőtámasztékra tőlem alig egy fél lépésre. Vigyorogva biztattam, miközben apró csókra még futotta valahova az ádámcsutkája környékére, legalábbis amit elértem. - Hm….már a Belaggioban is akartam kérdezni….új parfümöt használsz? Határozottan jobb mint az előző. Annak olyan odvas fában haldokló mókus szaga volt….ez viszont….hm...szivi, ez határozottan...olyan határozottan húbazdmeg!- elismerően csettintettem a nyelvemmel, miközben vártam, hogy csatlakozzon az őrülethez a Palazzo tetején. Elmerültünk egymásban odabent, és most valami egészen spirituális dolgot művelünk idekint. Lucian eddig sosem okozott nekem csalódást ha totális őrültségről volt szó.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Az emberek valójában azért nem tudnak igazán szabadok lenni, mert határokat szabnak nekik a társadalmi elvárások, és önnön korlátjaik. Ezeken pedig felülemelkedni túlságosan nehéz, mindaddig, amíg fel nem ismerjük az elrejtett igazságot. A világ által felállított normák könnyen átléphetőek, semmi más nem kell hozzá, csak megkérdőjelezni ezek létjogosultságát, ledobni a láncokat, és vállat vonni a helytelenítésekből származó kiközösítésre, meg a mély elítélésre. A saját börtönünkből kitörni már jóval nehezebb, mert készséggel kötjük gúzsba önmagunkat, és fura módon az emberek többségének számára ez ad valamiféle hamis biztonságérzetet. Ha valaki képes ennek tudatosítására, az a valódi szabadság, a felszabadult szárnyalás korszakának kezdete. A teljes függetlenségé. Ilyen tekintetben elmondhatatlanul szerencsésnek tartom magam, nagyjából úgy, mintha egy négylevelű lóhere meg egy unikornis szerelemgyereke lennék: a saját kozmoszomban én vagyok a legfőbb nagyúr. Számomra nincs, nem létezik kontroll, legyen szó az életem bármely szegmenségről: akár a nők ágyba fektetett hadáról, akár egy rögtönzött vegasi hétvégéről, vagy akár egy orális kalandról a Palazzo pazar épületében. Csakhogy a hedonizmus és polgárpukkasztás nem magányos műfaj: egyedül elmondhatatlanul unalmas lenne, kell hozzá egy bármilyen őrültségre hajlamos partner: és noha a vallás egy lapon említése velem olyan morbid gondolat, mintha Hannibal Lecter teszem azt cukorkát kezdene osztogatni gyerekeknek, most mégis megfordul a fejemben, hogy talán ha visszatérünk New Yorkba, el kellene mennem a legközelebbi templomba, és bedobni némi adományt Szent Péter perselyébe, hála gyanánt Miss Rosewood-ért. Azért a Miss Rosewood-ért, aki most kényelembe helyezi magát előttem, összefonja a kezeinket, és miközben mesélni kezdek, úgy nézi az ujjaimat, mintha egy marslakó esett volna a földre, és szemrevételezné az első szembejövő homo sapiens-et. - Hm, valami mást vártál? - nevetek aztán, a történetem végén. - Noha nem az én nyakamba fogják akasztani az erkölcsös viselkedés medálját, viszont a görög drámákról mindig az Ödipusz-komplexus jut az eszembe, ami azért kissé hátborzongatóan undorító még számomra is. Te jó ég, lehet hogy tényleg nem ártana ráállítani egy magánnyomozót az elveszett szüleimre - nem kell, hogy felkeresse őket, csak legalább nyugtasson meg, hogy a világ túlsó felén élnek. Mert tekintve, hogy volt néhány éltesebb korú nő is azok listáján, akikkel eltöltöttem egy remek éjszakát, ilyen alapon akár anyám is lehetett egy néhány órás kalandom. Vagy lehet a jövőben, és az én életvitelemet tekintve erre sajnos, még ha minimálisan is, de adódik esély. Jesszusom, elképzelni is borzalmas - fejezem be a monológot. A gondolat gusztustalan és gyomorforgató, és mivel nincs kedvem kirókázni a benyakalt italokat, inkább jobb lenne valami mással lekötni a figyelmemet. Nem kell keresnem sokáig elterelő gondolatokat, mert Miss Rosewood megmoccan, aztán kisétál az erkély korlátjáig, és úgy kapaszkodik fel rá, mintha műugró-számot szeretne bemutatni, ami nem biztos hogy jó ötlet a húsz emeletnyi magasság tudatában, legfőképpen úgy, hogy alattunk mélyen egy széles betonplacc terül el. - Ez tényleg remek! - ugrok oda mellé gyorsan, és erősen átfogom a derekát. - Én is imádok élni, és lehetőleg ez maradjon is így. Ne a Palazzo tetőterében játszunk Titanicosat, rendben? - segítem vissza a lábát szilárd talajra, és magam felé fordítom. - Egyébként ami az előző meglátásaidat illeti, kifelejtetted, hogy azokba a sorokba, ahol a sármot, a jóképűséget és a humort osztogatták, háromszor is sorban álltam. Ugyanúgy, ahogy te a csípős nyelvnél, a talpraesettségnél, és a sütnivalónál - vigyorgok rá Blan-ra. - Na tessék, erről beszéltem! - nevetek fel prüszkölve, ahogy megjegyzést tesz a parfümömre. - Döglött mókus? Azért ez fájt. De úgy látom, a kissé fahéjas illat jobban bejön neked, mint a rágcsálódezodor. Rendben, megjegyzem - dörgölöm aztán orromat a nyakához. - Tudod, szívesen kiabálnék itt melletted, de amit most tenni szeretnék, azt inkább nem ordítanám közzé egész Vegasban - suttogom a bőrébe, és hallom, ahogy Miss Rosewood felkuncog. - Nem akarsz visszatérni Bentonhoz? - kérdezem hirtelen. Hangulatgyilkos kérdés, de nem szoktam kertelni, kerek-perec kimondom, amire kíváncsi vagyok. - Úgy értem, végleg. Oké, én nem tudom a dolgokat olyan szépen felvezetni, mint te, csak... csak tudni szeretném - teszem hozzá. Tény és való, hogy mindketten tisztában vagyunk vele, hogy nem vagyunk monogám típusok, és ahogy nekem, ő neki is vannak mások, akikkel kiélheti magát, de most, hogy arra gondolok, a volt férje bármikor a kedvét töltheti rajta - Miss Rosewood beleegyezésével persze - valami fura érzés van a gyomromban. Nem tudom néven nevezni, de kellemetlen, és lassan a mellkasomig kúszik. Aggathatnék rá százezer címkét, de nem vagyok biztos benne, hogy bármely megállná a helyét. Féltékenység? Ugyan már, lehetetlen. Nem az a fajta vagyok, akinek ilyesmi belefér az életébe meg a világszemléletébe. - Nem lenne kedved visszamenni a Belaggio-ba? Ott vár ránk az a kényelmes, királyi méretű ágy... - mormolom halkan. - Na meg az isteni jacuzzi. Nekem kedvem lenne megmártózni benne... meg máshol is - húzom Blan-t közelebb magamhoz a derekánál fogva egy elementáris erejű csókra. - Kívül-belül nedves nő, felülmúlhatatlan kombináció, és a kedvencem - cukkolom jókedvűen. És egyre jobban beindulva.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Világ életemben az a fajta ember voltam - és ez mit sem változott az idők folyamán - aki nem csupán szerette az életet, hanem mindenféle módon felforgatta a sajátját azért, hogy maximálisan élvezni is tudja. A középiskolában én voltam a lány, aki mindenkinek megtett mindent amit csak kértek tőle, de soha nem ingyen. Az egyetemen pedig én voltam a lány, aki mindenkivel lefeküdt akihez az érdek vagy éppen egy sikeresebb előmenetel kötötte. Tudtam, hogy ha a legjobb nem lehetek, legyek az aki abból kihozza a legtöbbet, amit az élet számára adott. Persze nem állítom, hogy ettől még nem vagyok jó orvos, hogy a szakmai reputációm ne verné magasan a maximalitást, de tény, hogy bizonyos dolgokhoz igénybe vettem a testi adottságaimat. És ez nincs másképpen azóta sem. A házasságom az egyetlen szükséges, de legnagyobb ballépése volt az életemnek. Tudtam, hogy soha többé még egyszer ekkora baromságot nem fogok elkövetni. Kivéve ha részeg vagyok, vagy a tudtomon kívül klónoznak, és a klónom csinál valami orbitális baromságot. A pénz azonban még mindig Bentonhoz kötött. Az, hogy időnként kihúzott a szarból, hogy legmeredekebb helyzetekben, a leglehetetlenebb időpontokban is felhívhattam, ő pedig jött és segített. Én pedig hálás voltam érte. Mindenféle módon. Mert bár elváltunk, bár a házasság nem működött intézményként a számunkra, attól még az ágyából elég kevés eséllyel tudott volna kitessékelni. Az anyósom azt hiszem ezért fog hamarosan szélütést kapni. Főleg mert egy ideje készülök arra, hogy elmondom az egész istenverte Rosewood famíliának, hogy nem csupán Bentonnal kefélek a válásunk óta, hanem a sógorommal is, akinek kicsi, rideg felesége nem tud különbséget tenni az erekció és a vizelési inger között. Már karácsonykor meg akartam tenni. Bár már nem vagyok a család tagja, Benton valami perverz okból kifolyólag minden évben meghív a karácsonyi vacsorára a Viperafészekbe, én pedig csak azért megyek el, köldökig kivágott dekoltázsba, és éppen csak a combom alsó felét takaró ruhába, hogy lássam az öreg matrónát halott sápadtan a trónusa közepén,a birodalma tetején, amint igyekszik jópofát vágni a jelenlétemhez. Elvégre mégsem hozhatja magát kellemetlen helyzetbe a rengeteg illusztris vendég előtt. Spiccesre iszom magam minden alkalommal, és bár nagyon szeretnék botrányt rendezni,ez valahogy az utóbbi években elmaradt. Talán majd idén. Lövésem sincs hogyan jutottunk el a Bellagio beli zuhanyzós jelenettől, a liftben “akkor-is-meg-akarlak-dugni” részen át a Black Jack és a Roulette kaszinó robbantás, orális élvezetek csodája után végül ide a tetőtérbe, hogy egymáshoz bújva valami olyasmit műveljünk amit azelőtt még sosem. Úgy értem ha volt is ilyen jellegű próbálkozásunk, valahogy mindig eltréfáltuk, talán nem is vettük komolyan a másikat. Lucian a végén mindig a combjaim között kötött ki, vagy én másztam meg úgy mint kezdő hegymászó a csúcsot oxigénpalack nélkül, belefulladva a gyönyörbe. Most viszont beszélgetünk. Olyasmiről, amit időnként saját magunk előtt is titkolunk: hogy van lelkünk. Hogy a viharba ne lenne, elvégre csak az tudja igazán élvezni az életet és habzsolni annak minden bőkezűen odavetett adományát, aki a lelkében kitárulkozik, és befogadóvá válik. Ugyanakkor bevallom nagyon őszintén, hogy féltem rákérdezni erre az egészre. Kicsit az volt bennem, ami most is van, hogy ezzel az egész által lebontunk egymás között valami falat, ami idáig ott volt, amit a szex és a megbolondult hedonista élvezetek édeskettese jelentett a számunkra. Nem volt benne több és nem is kellett több a másikból. Nem tudom megmondani, hogy ez mikor változott meg. Lehet már Vegas előtt is így volt, csak épp most erősödött fel, igazából fogalmam sincs. Ugyanakkor jól esik kicsit hallgatni, egy szeletet az életéből, a valódi Lucian-ről, akiről szerintem rajtam kívül vajmi kevesen tudnak, és be kell ismernem, hogy ez valami veszettül és kicseszettül simogatja azt a kurva nagy egómat. - Nem tudom mit vártam. Igazából bármi jöhetett volna. Hogy te vagy a saját apád vagy nem tudom. Hogy a midikloriánok nemzettek, vagy egy idegen univerzum küldötte vagy, esetleg Clark Kent, csak éppen fordítva, tudod, ha szemüveg lenne rajtad akkor nem tudnám, hogy ki vagy. Vagy valami ilyesmi. Ami pedig az Ödipusz szindrómát illeti, jobb ha nem rágódsz ezen. Maradjunk abban, hogy minden nő akit eddig megdugtál potenciálisan akár az anyád is lehetne.Még akár én is.- néztem rá innen lentről halálosan komolyan, majd látva az arckifejezését, prüszkölve elröhögtem magam. - Jesszus! Ez az a tekintet amiről nem tudom eldönteni, hogy a következő másodpercben meg akarnál fojtani, vagy meg akarnál dugni. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.- röhögtem el magam még mindig, majd a kezét az ajkaimhoz húztam és belecsókoltam a tenyerébe. - Nyugi szivi! Én így is imádlak!- kapatos vagyok, nem vitás, ahogy az sem, hogy csupán félig vagyok ura a cselekedeteimnek. Az az állapot, amikor még tudok magamról annyira, hogy őrültségeket csináljak, és ne essen bajom, de annyira már nem, hogy agyban lebeszéljem magam róla. Ennek köszönhető, hogy titanicost játszom a Palazzo korlátján, és a világba üvöltöm mennyire szeretek élni. Tény. Nálam azt hiszem kevesebben ragaszkodnak ennyire az élethez, noha olyan tizenhat éves korom környékén nekem is megvolt a világ utáló, letargikus és emo-s korszakom. Azóta azonban mindennél jobban ragaszkodom ahhoz, hogy éljek. - Most miért? Mondd, hogy rosszabb vagyok mint a rózsaajkú Kate Winslet. Tessék! Merészeld ezt mondani! Jó, tudom őt is megdugnád.- továbbra is kapaszkodom a témába, mintha az élet csak erről szólna, pedig tudom, hogy az előző pillanatokban valami elég komoly témát érintettünk, és nem szabadna elbagatellizálni, de nem tudom, hogy merem vagy akarom még őt erről faggatni, őszintén szólva. - Nana! A sármnál és a végzetes vonzerőnél azt hiszem ki sem álltál a sorból és mindent begyűjtöttél amit csak lehetett.- emeltem meg a mutatóujjam, majd határozottan az ég felé böktem. Végül nevetve bújtam oda Lucian-hez és hagytam, hogy lesegítsen a korlátról. Talán biztonságosabb tényleg nem a világ felett lógni. Kicsit nem figyelek és a fejem koppan egy jéghegynek. A kérdése Benton kapcsán meglep.Hátra is hőkölök egy pillanatra, és bár hagyom, hogy utána duruzsoljon a fülembe, meg visszavezessen a kanapéhoz de valahogy nem megy ki a fejemből a kérdés. Nem értem miért most és hogy jutott ez eszébe, és egyáltalán. Tenyerem a mellkasára helyezem, és egy picit eltolom magam, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Lucian....Lucian….Luciii….figyelj már rám!- a nyakamtól vonom el, ahogy éppen csókolgatni kezdi, és bár bevallom, hogy a libabőr azért rendesen odavágott, mert tagadhatatlan, hogy fizikálisan elképesztő hatása van rám, még ha perpillanat egy másodpercre fel is cseszte az agyam a kérdésével. - Mi volt ez a kérdés Bentonról, hm? Mi az, hogy visszamenni hozzá? Lucian, jól tudod, mert sosem csináltam belőle titkot, hogy a mai napig lefekszem a volt férjemmel. Pénzt ad nekem. Nem kölcsönbe, hanem örökbe. Érted ugye?- billent oldalra a fejem, miközben az ölébe ültem lovagló ülésben, és átkaroltam a nyakát, ahogy időközben visszakeveredtünk a kanapéra. - Nekem nincs olyan, hogy örökre. Olyan van, hogy pénz és luxus. Nem tudok erről lemondani ha beledöglök sem. Benton pedig kisegít. Te pedig szintén, csak éppen ahhoz, hogy neked meg tudjam adni a tartozásom, Bentontól kell kérnem. Annak pedig ez az ára. Ez eddig is így volt, és ezután is így lesz.- vontam vállat, hiszen semmi nem változott. Vagy legalábbis nem tudok róla. Bár ha őszinte akarok lenni, valami változott. Talán az előző pillanatokban. Talán történt valami amit nem vettem észre….pedig észre kellett volna. Azzal,hogy megnyílt nekem, azzal, hogy én is megnyíltam neki. - Benton a férjem volt. Tíz évig. Egy elhibázott döntés eredménye. Nem szerettem. Pontosabban nem úgy ahogy egy házasságban elvárható lett volna. A pénzét szerettem, és egy idő után neki ez elég volt. De nekem nem. Én szenvedélyt is akartam a pénz mellé. Na neki az nem volt. Így aztán törvényszerű volt, hogy másnál keresem. Szóval ha még egyszer elkövetek egy akkora baromságot, hogy valakihez szenvedély nélkül csak a pénzért megyek hozzá akkor megadom a jogot, hogy pofán bassz érte, Lucian Graham Harris.- nevettem el magam, aztán valamit megláttam a szemeiben, ahogyan így rám nézett. Vagy csak én képzeltem oda? Vajon arra gondolt amire egy elvetemült másodperc erejéig veszett spiccesen én is gondoltam? Neeeeem az kizárt! Kicsit fészkelődni kezdtem az ölében, és a karjaimmal átkulcsolva a nyakát ujjaimmal egy érzéki ritmust zongoráztam a tarkóján. - Szóval….hogy is volt az a kívül belül nedves nő a Belaggio jacuzzijában? Ami ellenállhatatlan kombináció? Talán a nedves nőt ma éjjel igazán élethűen tudnám neked prezentálni….kívül és….- hajoltam közel a füléhez finoman és érzékien, apró csókokat lehelve a fülcimpájára, majd belesóhajtottam egyenesen a fülébe. -...és belül is nedvesen.- forró sóhajt engedtem ki a bőrére az ajkaim között, jelezve a számára, hogy a magam részéről jelen pillanatban akárhova követem a minimálisan háromszor sorban állós sármját.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Ha valaki megkérdezné tőlem, mi a sikeres életem titka, azt válaszolnám: a titok az, hogy nincs titok. A tökéletes élethez nincs recept, vagy megkapja az ember, vagy hiába hajt utána. Szerintem ez eldől a születésünk, sőt akár már a fogantatásunk pillanatában, mint az az örökség, amit nemzőinktől kapunk: a haj- és szemszín, a magabiztosság, a tettrekészség, minden külső és belső tulajdonságunk egyaránt. Azok a tulajdonságok, amelyek pozitív vagy épp negatív irányba billentik a mérleget, és amelyeknek a jó géneknek köszönhetően, vagy a sors szeszélyének folytán én sosem voltam híján. Bárkit elvarázsoltam, levettem a lábáról, nem csak a vagyonom okozta gondtalanságommal és nemtörődömségemmel, hanem a szinte véremben lüktető, DNS spirálomba beleivódott adottságaim folytán. Ez az, aminek száz nőből kilencvenkilenc képtelen ellenállni, és ez az, ami Miss Rosewood-ot is minden alkalommal ledönti a lábáról. Nem csak a vagyon, hanem az is, ami azzal együtt csomagban jár - jómagam. Persze azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy Blan előbb rágná meg és nyelné le a nyelvét, majd öblítene utána néhány pohárnyi whiskyvel, minthogy ilyesmit kiejtsen a száján, mint ahogy én sem ismerném be még kínvallatás hatására sem, hogy tetszik nekem. Na persze, erre lehet mondani, hogy nekem csaknem minden nő tetszik, és ez még csak nem is lenne hazugság. A lényeg, hogy mind a ketten tisztában vagyunk azzal, mit kedvelünk egymásban, és vannak dolgok, amelyek jobb, ha kimondatlanok maradnak, mert ha valaha napvilágra kerülnének, sokat rontanának a jelenleg fennálló helyzeten. Vagy ahogy mondani szokás: az lenne az a bizonyos választóvonal, ami után már semmi nem lenne olyan, mint régen. Nekem pedig egyszerűen semmi kedvem elkúrni a dolgokat, vagyis ahhoz aztán tényleg mindig van, csak nem ilyen téren. Miss Rosewood társaságában ennek a tevékenységnek sokkal inkább élvezhető verzióját szeretem tettekre váltani, ahogy ennek nem is olyan régen tanújelét adtam mind az asztal alatt, mind a liftben. Ehhez mérten most némileg lecsillapodtam, bár alighanem része van benne Blan vágylohasztó, és múltamat firtató kérdésének is. - Nem, szó sincs idegen civilizáció küldöttéről - rázom a fejem. - Ha már a születésemet ilyen nagy horderejű eseményekhez szeretnéd hasonlítani, akkor ragaszkodom a Nagy Bumm elméletéhez. Legalább! Félek a szeplőtelen fogantatás nem nagyon állná meg a helyét. Egyébként mi a fene az a midimicsoda? - értetlenkedem. Tudja az ördög, soha nem másztam bele elmondhatatlan mélységekbe filmek és sorozatok iránti rajongás által hajtva. Nem azt állítom, hogy nem szoktam ilyesmit nézni, bár hosszú órákra leragadni csak egy bizonyos műfajnál szoktam, és ilyenkor újraértelmezem a mondást, miszerint elverem az időt. - Ó, az a gyönyörűséges Ödipusz-komplexus - bólogatok aztán vigyorogva, bár az ötlet tényleg hajmeresztő, és ez finom csúsztatás annak leírására, milyen mértékű sokkot kapnék, ha ilyen igazság látna egyszer napvilágot anyámról meg rólam. - Mennyi művészt megihletett és milyen sok történet visszatérő témája! Homérosz, Karamazov-testvérek, Voldemort, Jim Morrison. Na jó, ő nem tette meg, csak énekelt róla, de... - vonok végül vállat. Szeretem az általában elfogadott viselkedés határait feszegetni, de szerintem normális ember nem rugózik el olyan gondolaton, hogy az apját kinyírja, az anyjával meg... nos, fogalmazzunk úgy, átveszi az apja helyét a hitvesi ágyban. Úgyhogy hálás vagyok Blan figyelemelterelő akciójáért, még akkor is, ha történetesen szívkoszorúér-elzáródással jutalmaz meg a korláton lógásának puszta látványa is, és kénytelen vagyok olyan életmentő akcióra ragadtatni magam, mint David Hasselfhoff a Baywatch-ban. Miután Miss Rosewood világgá üvölti vágyát a Palazzo tetőteréből, visszasegítem a kanapéhoz, majd csak hogy ne maradjak le a kényes témák érintésében, én is neki szegezek egy olyan kérdést, amitől láthatóan meghökken. Néhány pillanatig biztos vagyok vele, hogy elküld olyan helyre, ahová csak ritkán szoktak elmenni az emberek, de végül megkapom a választ. Igaz, kissé keményebben mint ahogy vártam, de tömören a képembe szórja az igazságot. Nem mintha eddig nem lettem volna tisztában a tagadhatatlan tényekkel. - Értem - bólogatok aztán lassan, mintegy emésztgetve a szavait. - Ami azt illeti, szívem szerint megkérdezném, hogy melyikünk jobb az ágyban, az a seggfej vagy én, vagy hogy élvezed-e egyáltalán az alatta fekvést, esetleg csak kényszerűen elviseled, de nem, nem kérdezem meg. Ha akarnál se válaszolj kérlek, nem szeretném tudni. Vagyis, az első felében úgyis biztos vagyok - feszítem meg a mellkasom izmait. Aki nálam jobb a lepedőakrobatikában, az vagy bűvész, vagy viagrazabáló. - Tudod, az az igazság, hogy mivel nekem szegeztél egy elég necces kérdést, gondoltam valamivel viszonzom. És nem volt sok választásom témakört tekintendően: vagy Benton, vagy egy bal kettes fogtömés - vigyorgom el aztán magam. Azt az előbbi különös, megmagyarázhatatlan, és kissé ijesztő érzést visszaszorítom a lelkem legmélyére, jelképesen rácsapom az ajtót, a biztonság kedvéért be is szögelem, és egy szekrényt húzok elé. Csak úgy szimplán biztosíték gyanánt. Akkor meg már némileg el is feledkezem róla, mikor Blan mocorogni kezd az ölemben, és miközben a tarkómat masszírozza, meglehetősen ígéretes programot fest le az előttünk álló éjszakára. - Mmmmm... - mormolom hosszan, alig hallhatóan, szinte dorombolva, mikor a forró lehelet megcsapja a fülemet, és párosul egy kéjes sóhajjal. - Arra gondoltam, hogy lekapcsolnánk a fényeket a fürdőben, biztos akadnak olyan kis mécseseik, tudod - fogok bele a dolgok felvázolásába. - Finom illatok... bár a bazsarózsa még mindig kizárt - teszem hozzá mosolyogva. - Apró gyertyalángok, meg a jacuzzi fényei... egy pohár pezsgő, forróság... - csúsztatom le a kezem Blan ruhája alá, ahol pontosan tudom, hogy nem visel bugyit, így akadálytalanul simíthatok végig ott, ahol kb másfél órája a nyelvem járt - mindenhol forróság - fejezem be a mondatot, és a következő pillanatban felkelek, Miss Rosewood-al az ölemben, aki aprót és meglepetett sikkant a hirtelen mozdulattól. Nevetve engedem le a földre, aztán megragadom a kezét. Most már ideje a tettek mezejére lépni, és ez alkalommal elég volt az időhúzásból. - Gyere - ragadom meg a kezét határozottan, és bejárjuk az előbbi útvonalat, de már visszafelé: lift, kaszinó, zsetonbeváltás, és taxifogás. - A Belaggio-ba legyen szíves - címzem mondataimat már a taxisofőrnek, miközben Miss Rosewood-al egyetemben bekászálódunk a hátsó ülésre, és magamhoz ölelem, mármint persze az utóbbit. - És ha lehet akkor villámsebesen, hacsak nem akar valami olyasmit látni a hátsó ülésen, amit még az unokáinak is mesélni fog - teszem hozzá vigyorogva. A jókedvem oka persze nem csak az előttünk álló éjszaka ígérete, hanem az is, amikor tudatosul bennem, hogy Blan ezúttal tényleg nyomot hagyott a nagyvilágban, méghozzá a Palazzo padlóján heverő alsóneműje képében. A vezetőség helyében én holnaptól bekeretezve a kaszinó falára aggatnám, és díjazás ellenében mutogatnám.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Egy dolgot sajnálok a mai éjszakában, és úgy alapvetően a vegasi napokban. Hogy egyszer ki kell csekkolni és haza kell menni,mert véget ér. Itt kicsit mindig olyan mintha megállna az idő. Persze valószínű ezt az is okozza, hogy sokat iszom, hogy belevetem magam a játékőrületbe, hogy nem gondolkodom, hanem egyszerűen és spontán teszem azt amihez éppen kedvem van és viszonylag keveset foglalkozom a következményekkel. Nyilván nem szeretnék a törvénnyel szembe menni, és bár Las Vegas önmagában elég szabad elvű városnak tűnik, valójában sokkal inkább hasonlít a kissé konzervatív és vaskalapos Texashoz, mint adott esetben New York-hoz. Mondhatjuk talán, hogy egy pici Svájc ez a város a nagy Nevada közepén. Megmosolyogtató visszagondolni arra, hogy napokkal korábban csak pénzre lett volna szükségem ahhoz, hogy eljöhessek ide, és ha azt vesszük Benton fafejűségének köszönhetem, hogy életem egyik, ha nem a legfergetegesebb éjszakáját töltöm éppen és hol van még a vége. Spicces vagyok annyira, hogy még inkább ne törődjek a morális kötöttségekkel, és szerencsére Lucian nem annyira engedte el magát, vagy mert egy bár tulajdonosnak alapból is jobban kell bírnia a piát, nem tudom, így aztán talán képes lesz megakadályozni, hogy amíg vissza nem jutunk, vagy egy olyan helyre nem kerülünk, ahol kellően levetkőzhetem a gátlásaimat, viszonylag kordában tartson. Szükségem is van rá. Ha iszom őszinte leszek. Ha iszom, akkor jókedvű is leszek. Ha iszom, akkor a világ mintha kicsit megváltozna, bár alapvetően is azt lehet mondani, hogy ahol Lucian ott van velem, ott tuti gond nem lehet.Még akkor sem, ha éppen félig dacolva a gravitációval halhatatlannak képzelem magam a Palazzo tetején. Szédületes egy élmény belecsapni az arcom a szélbe, és nevetve ölelni át Lucian nyakát, ahogy leemel a korlátról. Megérezni az illatát, ami tényleg határozottan jobb mint a korábbiak, bár az is lehet, hogy használta már ezt….nem tudom. A nyers bőrének a részegítő mámorát valahogy jobban szeretem. Ha iszom, akkor szintén megvan az a szépséges és egyszerű tulajdonságom,hogy hajlandó vagyok felvállalni a valódi önmagamat. Noha eddig valahogy elkerültük ezt a dolgot. Igaz eddig sem Benton nem került eddig szóba, sem pedig Lucian múltja. Olyasmi ez ami valamiféle Pandora szelencéje volt mindkettőnk kezében, amit most mégis kicseréltünk, és mint két rosszcsont gyerek egymás ellen nyitogatjuk ki őket. Van azonban egy határ, ahol meg kell állni, ahol vissza kell ezt a kapcsolatot terelni oda, ahova való, mert ha átlépjük ezt a határt, és félek talán ma este már nem először és talán nem utoljára tesszük meg, akkor alapjaiban változna meg a kapcsolatunk. Én nem tudom akarom e, hogy megváltozzon, és Lucian esetében sem vagyok ebben biztos. Ő egyszerűen azért vonzó mert ilyen gátlástalan szoknyavadász, mert a légyre is rávetné magát röptében, mert képes az érzelmeket csupán egy időre fókuszálni, és mindent belesűríteni azokba az órákba, amikor a lelket is kikeféli belőlem. Fogalmam sincs milyen az a Lucian aki a királyi méretű ágy, és a fergeteges látványú vakító színes fényekkel pulzáló new york-i éjszaka mögött létezik. Most azonban kaptam belőle valamit, amit én kérdeztem, talán csak nem voltam felkészülve arra, hogy a szelence kinyílik, és nem megrémülök attól amit ott találok, hanem még inkább felkelti majd a kíváncsiságom. - Naaaaaagy Buuuuuummm! - nevetem el magam, és közelebb hajolva finoman, de még mindig nevetgélve harapom be az alsó ajkát. - Midiklorián….tudod ami a jedik vérében van. Darth Vader Getting a Blowjob from Princess Leia? Így megvan? Na ennek a pornó verziónak a rendes filmes adaptációja. Star Wars.- még mindig csak nevetgélek, miközben még mindig hozzásimulok. Bár hűvös az éjszaka és a szél is beleekap időnként a hajamba, az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően nem sokat érzek belőle. Bentonról kifejtem neki a véleményem, ha már kérdezte, és bár nem lennék róla száz százalék meggyőződve, de mintha egy csöpp féltékenységet kihallanék az egész megnyilvánulásából. Ha nem ismerném Luciant, akkor azt mondanám, hogy féltékeny. De még a feltételezés is nevetséges. Sosem csináltam belőle titkot, hogy a test gyönyöreinek hajszolása számomra éppen olyan élvezetes és szükséges, ahogyan neki. Már a válásom előtt is éreztem, hogy nem Benton az, aki mellett ez az életfelfogásom bármilyen szempontból is megváltozik, ahogyan azt is tudtam, hogy ez a jövőben sem feltétlenül változna. Nem akarom, hogy változzon, nem akarom, hogy bárki, bármiféle módon meg akarjon változtatni. Én sem teszem senkivel. Már éppen válaszolnék a kérdéseire, amikor közli, hogy nem akarja hallani. A szemeimet forgatom, és kissé elhúzom a számat. - Akkor mégis mi a tökömnek kérdezted? Oké nem válaszolok rá, pedig megérdemelnéd. De csak azért nem teszem, mert te is őszinte voltál velem a necces kérdésben. Leszámítva azt az óriási hibát, hogy összehasonlítottad Morrisont a Karamazov testvérekkel. Dosztojevszkij könyvével legfeljebb altatni lehetne egy hídpreparálásnál. Morrison viszont lángra lobbant szivi. Tudod a nappal öli az éjt. De az éj hoz neki halál. Fuss, ha tudsz, bújj el hát.A másik oldalra törjünk át.- duruzsolom neki a nagy klasszikust, akit Harry bácsikám igen kedvelt egykor, és anyám legnagyobb megrökönyödésére amikor tizenhárom voltam egy Jim Morrison verseskötettel ajándékozott meg. Én imádtam, és bújtam mint valami tiltott szentírást. Témát váltunk, és azt hiszem ezt mindketten érezzük, hogy jobb is. A Palazzo tetején az ember nem feltétlenül az élet keserű kérdéseit akarja megvitatni, hanem elengedni magát élvezni azt a kurvasok pénzt, amit két kör alatt nyertünk a roulette-n. Azonban be kell látnom, hogy Lucian társaságát nem feltétlenül a pénz miatt élvezem. És nem is feltétlenül a szex miatt. Bár tegyük hozzá, hogy a kettő együtt igen erősen verseng azzal a ténnyel, hogy Lucian alapvetően is egy tökéletes és kifogástalan társaság, az improvizációban pedig verhetetlen. Visszaszívom amit idefelé a taxiban a spontaneitásáról mondtam. Persze csak gondolatban. Nyíltan még véletlenül sem ismerném be. - Akkor gondolom a szobapincérről sem lehet szó, hogy beszáll….ja igen, ma nem osztozunk a másikon. - nevetem el magam, apró, de annál szenvedélyesebb csókokat harapva le az ajkairól. - Gyertya, mécses….forró viasz...forró csoki, a köldöködtől az ádámcsutkáig veszett lassan fogom végignyalni rólad.Mármint a csokit, nem a viaszt.- replikázom a szavai közé rekedten, miközben a keze a lábam közé csusszan és hátravetem a fejem, belesimulok az érintésbe, és érzem, hogy másodpercek alatt képes volt lázba hozni. Vagy el sem múlt. Mellette az egész éjszaka egy szakadatlan extázis.Az ölébe kap, én meg ösztönösen kapaszkodom a nyakába, és aprót sikkantok nevetve. - Te bolond!- vidáman, és tökéletesen önfeledten, őrülten, boldogan, és semmivel sem törődve hagyom, hogy maga után húzzon. Végig a Palazzon, magunk mögött hagyva az egész aranyistenverést, hogy valami sokkal izgalmasabb következzen. Pénzünk mint a tenger, nekem mondjuk ez szinte mindent jelent, valószínű sok időt kellene gazdag ügyfelek szájában dolgoznom, hogy tisztán ennyi összejöjjön, ami most itt sikerült egy éjszaka alatt. Neki aprópénz. Behuppanok vele a taxiba, és a szavait a sajátommal is megtoldom a sofőr felé. - És vezessen biztonságosan, csak az utat figyelve, nem fogja megbánni.- hogy mire készülök? Miért van olyan, hogy én nem készülök semmire? Naná, hogy nincs. Épp csak elindul a taxi, a sofőr pedig egy mesés borravaló reményében hajlandó arra az időre, amíg a Palazzoból a Belaggio-ba visszafuvaroz bennünket az utat figyelni, és egy pillanatra még a visszapillantóba se kukkantani. - Ugye láttad azokat az aranyrojtos selyemszalagokat amikkel a bordó sötétítők vannak összefogva a hotelszobában, szivi?- dongom és búgom a fülébe, aprókat harapva a fülcimpájába, aztán szépen lassan engedem lecsusszanni magam. Ujjam az ajkaira teszem, és a mellkasánál járva finoman hozom a tudomására a nyilvánvalót. - A helyedben most kurva csendben maradnék a hotelig, és egyszerűen élvezném az utat.- vigyorgom rá, ártatlan mosolyt villantva, majd kinyújtva a nyelvem mint egy macska, amelyik éppen rosszban sántikál lassan learaszolok, és térdelve helyezkedem el, úgy, hogy a fejem a két lába közé essen. Ujjaim sietően matatnak a nadrágnál és ha megpróbálna megakadályozni, kurvamérges lennék, szóval remélem nem fog és szabadon hozzáférhetek a férfiasságához, melyet ajkaim lassan, szinte már fájdalmas és majdhogynem kegyetlen lassúsággal kezdenek kényeztetni. Ez valami olyasmi, amit mindig is ki akartam próbálni, és azt hiszem kell hozzá valamiféle őrület, hogy mindezt még élvezzem is. Nem is kicsit. Mohó vagyok, de tudom, hogy nem sok időm van, inkább csak előjátéknak szánom de abból ötcsillagos minőségben igyekszem számára felvezetni, hogy ez csupán ízelítő abból ami vár rá a Belaggioban. Amikor a taxi megáll, én is igyekszem rendezni a külsőmet, és mosolyogva csusszanok vissza Lucian mellé, mintha az előbbi kis pillanatok csupán a fejében játszódtak volna le. Pedig eléggé valóságosak voltak, hmmmmm….. Szédülten és csókok mámorában jutunk vissza a szálloda recepciójára, ahol pezsgőt, epret, folyékony csokoládét, vanília fagylaltot, és annyi gyertyát, meg mécsest kérünk, ami egy komplett városnak elég egy heti áramszünet idejére. Ha lehet akkor fahéj, nag champa és mandarin, adjunk az élvezeteknek. A pénzt a széfbe rakjuk, elvégre első a biztonság. A liftben nem foglalkozom a fiúval, aki felvisz bennünket a lakosztályhoz, úgy lakmározom Lucian ajkairól mint valami gyümölcsös kertből. Ráfonódom, rátekeredem, ha akarna sem tudna levetni magáról. Faltól falig araszolva, egymástól eléggé nehezen elszakadva jutunk végül a lakosztályhoz, ahol Lucian némi tapogatás után nyitja ki az ajtót a mágneskártyával és szó szerint beesünk a szobába. Én tolom őt befelé, és gyakorlatilag a puha szőnyegre döntöm, fölé kerekedve. Ekkor jut el a tudatomig, hogy tulajdonképpen egy apró kis szünetet kellene tartanunk, főleg mert megérkeztünk, nemsokára hozzák a holmit amit rendeltünk, és ez itt nem a jacuzzi. Megtámaszkodom a tenyereimen a feje mellett és mosolyogva nézek az arcába. - Szóval lesznek illatgyertyáink, lesz eper, lesz folyékony csokoládé, fagylalt és a jacuzzi. Akarunk mi ettől többet? Perszehogy akarunk! Emlékszel arra a fél évvel ezelőtt éjszakára? Amikor fáradtan és lehangoltan kötöttem ki a bárban….aztán az ágyadban. Mint mindig. Akkor azt mondtad soha többé nem akarsz olyannak látni…..szóval Lucian! Őrüljünk meg ma éjjel együtt. Benne vagy?- egyenesedtem fel rajta, és ujjaimmal gombolni kezdtem az ingjét, szépen, lassan egymás után. Szívem szerint téptem volna, de nem sietünk….mert nem sietünk, ugye?
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Nem tudom, miért születtem erre a földre, és azt sem, mikor jön majd el a távozásom ideje. Nem tudom, hová fogok kerülni az utolsó szívdobbanás után, hogy mi vár rám, a menny vagy a pokol, hogy szellemként kísértek-e majd a világ végéig, reinkarnálódom, vagy csak egyszerűen megszűnök létezni, és nem lesz majd belőlem-utánam a világon semmi. Nem vagyok filozófus, nem tudom, hogy ha meglátom nyitva az édenkertnek, vagy a gyehennának a kapuit, akkor azt fogja-e majd üzenni nekem, hogy szívesen látnak, vagy azt, hogy marha nagy lehet a huzat odabenn. Nem érdekelnek a vallások, az ezotéria, a new age, ateista laikus vagyok, de egy dologban mégis hiszek: hogy az emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe, vagy távoznak onnan. Mindegyiküket azért keveri mellénk az élet, hogy tanuljunk tőlük, és hogy jó, vagy rossz tapasztalatokkal, bölcsességekkel legyünk általuk gazdagabbak. Talán ez az oka annak, hogy Blan és én találkoztunk, ez volt a kezdeti lépés ahhoz, hogy most itt legyünk, a vegasi Palazzo botanikus kertre hajazó tetőterében ücsörögve, olyan békés meghittségben, amiben az ember egyszerre szeretne lubickolni, és amitől halálra rémül. Azt még nem tudom, hogy kettőnk közül ki az inspirációja, a tanítója a másiknak, talán egyszerre mindketten - hogy az idő egyszer ad-e majd erre választ nem tudom, de valójában nem is érdekel. A lényeg az itt, és a most, meg az előttünk álló jövő, bármennyi is legyen. - Ó Miss Rosewood, merészelje elém tolni azt a minden valóságot nélkülöző állítást, hogy nem kedveli a Nagy Bummot - lövök csípőből választ, amikor a szavaimra Blan röhögőgörcsöt kap. Naná, hogy imádja, általában őt szokta elérni elsőként, néha többször is, addig amíg én magam is fel nem robbannok mellette. Vagyis inkább általában benne. - És hogy a jedik vérében mi a midiizé van, azt nem tudom, de hogy a tiédben mi, na azzal tökéletesen tisztában vagyok - bólogatok. Alkohol, méghozzá nem is kevés. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy jelen pillanatban az pumpálja a szívét, és csak itt-ott keveredik bele némi vér. A "brit tudósok megállapították" kezdetű jegyzetekben az szerepel, hogy a piálás előbb vagy utóbb kinyír, ami szerintem nettó faszság. Véleményem szerint tartósít, úgyhogy ha Blan ezt így folytatja, meg fogja érni azt is, hogy kétszáz szülinapi gyertya alatt roskadozzon majd a tortája. - Bocsánat - forgatom meg aztán a szemeimet, mikor finoman ugyan, de kissé ledorongol a Karamazov testvérekkel és Morrisonnal elhangzott eszmefuttatásom kapcsán. - Eszem ágában sem volt megbántani a Sárkánygyík-királyt. Viccelsz? Félig-meddig a példaképem. Dugott, füvezett, piált. Tényleg, nem is értem miért nincs még szobra a Sinnerben - teszem hozzá az utolsó mondatot amolyan félhangos tűnődésképpen. Szerintem ezt a hibát sürgősen orvosolnom kell. - Mindig tervbe volt véve, hogy egyszer elmegyek Párizsba, megkeresem a sírját, és lepacsizom vele, na persze csak mentálisan. Aztán rágyújtok egy zöld mámorra, hogy legalább az illatát élvezhesse - nyújtózom nagyot, aztán talpra állok, Blan-al a nyakamban, aki először meglepetten felvisít, aztán felnevet, és egészen addig Jokerként vigyorogja végig az utat a tetőtértől a bejáratig, amíg be nem kecmergünk egy taxiba. Lehúzom néhány centire az ablakot, nincs kinn fogvacogtató hideg, de ahhoz pont jó, hogy Miss Rosewood kissé magához térjen általa, mert jelen állapotában tartok tőle, hogy a ma éjszakára szóló terveimet ő egy orbitális alvással fogja keresztülhúzni, én meg maximum arra leszek jó, hogy cserélgessem a lavórt az orra alatt. Hát én másra vágyom, úgyhogy rajta bébi, minimális józanodásra fel, bár nem kell pisztolyt tartani a fejemhez ahhoz, hogy bevalljam akár hangosan is, hogy imádom Blan kissé őrült, és spicces énjét. Jó lenne megtalálnom őt illetően azt az állapotot, mint a viccben, amikor a pasas farkát megcsípi a darázs, és elmegy vele az orvoshoz, majd közli: " a duzzanat maradhat, csak a fullánkot vegye ki belőle". Oszoljon némileg a fejében az alkoholmámor, de azért ne teljesen. Fogalmam sincs, hogy ami ezek után következik a szervezetébe bevitt szeszmennyiség számlájára írható-e, nem vagyok biztos benne, mert Blan... nos ő Blan, és józanul is képes megtenni bármit, ahogy ezt most be is bizonyítja. Mire észbe kapnék, már térdel az ülésen, a szája meg... irgalmas isten! Igen, pont ott jár, én meg működöm, szinte gombnyomásra, mint egy engedelmes gép. Néhány másodpercig még kattog rajta az agyam, hogy mi a fenét akarhatott a Belaggio függönyrojtjaival, aztán olyan üres lesz a fejem, mint egy iskolai tábla a vizes szivacs után, és minden porcikámat átadom az élvezetnek. Sajnos az út a hotelig elég rövid ahhoz, hogy végére érjünk annak amit Miss Rosewood elkezdett, és néhány pillanatig meg vagyok róla győződve, hogy ezúttal tényleg felmeredő farokkal kell végigsétálnom az előtéren, de a zakó összegombolása megoldja a problémát, és elrejti a kíváncsi szemek elől az állapotomat. Kifizetem a taxist, annyit nyomok a kezébe, hogy szerintem ma éjszakára be is fejezheti a furikázást, mehet haza alukálni, és követem Blan-t, aki már a recepciónál áll, és egy levegővel sorolja miket kér a szobánkba, majdnem úgy, mint tehetségkutató műsorokban szokták a jelöltek sms-számát. Nem szólok közbe, az se érdekelne, ha egy óriáskígyót rendelne, csak menjünk már könyörgöm, mert ha nem, itt a hall kellős közepén fogom leteperni. A liftből kilépve egészen a lakosztályig végigsmároljuk az utat, neki-nekiütődve a falnak, mint két összekapcsolódott és részeg biliárdgolyó, aztán bezuhanunk az ajtón. Szó szerint méghozzá, én kerülök alulra, a fejem és a padló a puha szőnyegen keresztül is kölcsönhatásba lép egymással úgy, hogy meglátom rövid időre a csillagok tetemes hányadát, csak per pillanat pont leszarom. Ó, hogy az ördög vigye el a nők átlagon felüli memóriáját! Fogalmuk sincs, hová rakját a hajkefét, a csattokat, meg a többi apró biszembaszomjaikat, de azt bezzeg megjegyzik amit a férfi mond, sőt még a halálos ágyukon is képesek visszamondani. Naná, hogy Blan fejében is gyökeret vert a jacuzzi gondolata, amit ötlet gyanánt feldobtam a kaszinóban, ráadásul ő az a típus, aki olyan konoksággal ragaszkodik az elképzeléseihez, mint a pitbull a letépett kézfejhez. Szóval ha már rákészültem, hogy lenyomunk egy gyors menetet itt a padlón, akkor most jó alaposan pofára esem, mert Miss Rosewood elszakad tőlem, és nekifog leltárazni. - Most komolyan? - hördülök fel, nem a megőrülési ötlete miatt méltatlankodom, hanem azon, hogy leálltunk. Ha a farkamnak karjai volnának, akkor most durcásan összefonná őket, és leverne egy masszív hisztit. Volt egy hatásos középkori kínzómódszer, amikor a delikvenst falhoz láncolták, aztán letettek elé egy tányér ételt meg egy pohár vizet, de a lánc hatósugarán kívül, és ez a második-harmadik nap táján már elviselhetetlenné vált: ott volt előttük, ami csillapította volna a vágyaikat, mégis elérhetetlenül. Nagyjából így érzem most magam, és oké, lehet mondani hogy volt egy kellemes negyedórám a Palazzo-ban, amíg Blan az asztal alatt ténykedett, de az kb annyi volt, mintha a lángoló házat egy kiskanál vízzel szeretnék eloltani. Alighanem Miss Rosewood is érzékeli ezt, mert miközben dumál, elkezdi rajtam gombolgatni az inget, némileg élét véve annak a ténynek, hogy átmenetileg behúzta a kéziféket, én pedig megbűvölt kígyóként követem a keze mozgását, ahogy egyre több szabad bőrfelületem villan elő a ruha alól. - Mmm... mire gondolsz megőrülés alatt? - kérdezem aztán, mert mint mondtam, kedvelem Blan spicces énjét, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy képes a teljes kontrollvesztésre. - Bármiben benne vagyok, ami nem jár majd együtt egy rendőrségi fogdával - teszem hozzá, és ezt így is gondolom. Nekem egy bárt kell vezetnem, nem engedhetem meg magamnak, hogy napokig valamelyik cellában üldögéljek - még Vegasban sem. - Egyébként még tíz perc... - veszek nagy levegőt, és felemelem a csípőmet, hogy pontosan érezze a keménységemet, ugyanis a farkam a masszív hisztiből átváltott arra a szintre, hogy ököllel feszegeti a cipzáromat - és én tényleg meg fogok bolondulni. Orvosilag bizonyíthatóan. A diagnózis: szexuális kielégületlenség okozta elmezavar. Ennyi időt, tíz percet adok arra, hogy megérkezzen az illatgyertya meg eper meg a teljes vegasi fúvószenekar és mittudomén még micsoda, amiket odalenn megrendeltél, és utána a tettek mezejére lépek. Ez pedig nem fenyegetés, hanem ígéret - vigyorgok felfelé Blan-ra.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Az igazat megvallva nem tudom, hogy az elfogyasztott italok okozta kellemes és könnyed spicces állapot okozza e azt, hogy érdekelni kezd Lucian múltja. Mondjuk azon a bizonyos apró kis mondattöredéken már a Belaggio zuhanya alatt is fennakadtam, csak őszintén szólva sokkal erősebben dolgoztak akkor bennem a hormonok, sokkal erősebben szorított a vágy, és nyomódott nekem Lucian tökéletes alteste, a megfelelő módon nyomva nekem a csípőjét, semhogy visszakanyarodjak az említett aprósághoz. Az igazság az, hogy akkor a legkevésbé sem a múltja, sokkal inkább a jelene érdekelt, meg az, hogy másodpercek választottak el bennünket attól, hogy szégyenszemre az első éjszakát ne a kaszinók valamelyikében, sokkal inkább a hotelszobában töltsük. Nem mintha neki ne lettek volna kalandjai rajtam kívül, és nekem sem volt éppen okom panaszra, feltéve ha nem éppen a munka tette lehetetlenné a kikapcsolódásom. Mert ilyenre is volt példa. Ettől függetlenül úgy estünk egymásnak, mintha nem lenne holnap. Mondjuk én ezt az elvet követem már egy jó ideje. A carpe diem életérzés beleitta magát a mindennapjaimba, amióta csak az eszemet tudtam. Éppen ezért voltam egy orbitális nagy barom, hogy hozzámentem egy olyan pasashoz, aki meg képtelen volt nem előre eltervezni az elkövetkezendő huszonnégy óráját is. -Mondd édes, beférek a határidő naplódba holnap este nyolcra? -Miért? -Hát semmi csak a feleséged vagyok, nem lenne rossz dugni egyet. -Fél óra belefér? -Hát perszeeeeee, az előjátékra talán. Benton bosszantóan kiszámítható volt, ellenben a pénzével néha nem tudott mit kezdeni, éppen ezért jött jól a mi kapcsolatunk, és azt hiszem ez fenntartható is lett volna, ha el nem baszom azon a bizonyos menyegzőn. Mondjuk azt hiszem ha nem akkor, később úgyis elváltunk volna. Egyszerűen nem passzoltunk egymáshoz, csak úgy mint a lasagne meg a nutellás palacsinta. Mondjuk ha valaki gourmand vagy szimplán igénytelen akár még bele is fért volna neki. Szeretem azt, hogy nem kötnek abszolút korlátok: sem verbálisan, sem pedig mentálisan. Szeretem, hogy a saját életemet én irányítom, és még ha el is kúrok valamit, akkor kéznél van akit jól le lehet szúrni, történetesen saját magam. Szeretem, hogy nincs senki akivel veszekednék ha nem hajtja le a WC deszkát, ha rendszeresen széthagyja a zokniját a lakásban….mondjuk ez utóbbi rám is jellemző...nincs senki akinek el kell viselnem az ízléstelen zenei világát és az állandó és egyforma nyakkendőgyűjteményét.Mégis, ettől függetlenül szeretek kötődni, igénylem a törődést, de csak akkor ha nem visszük túlzásba, igénylem azt, hogy figyeljenek rám, de nem igénylem, hogy a nyakamon lógjanak. Élni és élni hagyni. Ebben a szabadelvűségben pedig jelenleg egyetlen emberrel osztozom, aki hozzám hasonlóan korlátok és kötöttségek nélküli éli és bassza el - szó szerint és átvitt értelemben is- az idejét, az pedig Lucian. Figyel rám, törődik velem, de éppen annyira, hogy nem érzem sem túlzásnak, sem pedig kevésnek. Talán ez okozza nálam azt a lelki megroggyanást, hogy itt vagyunk a Palazzo tetőkertjében Jim Morrison-ról értekezünk, meg arról, hogy lassan a bennünk újjá éledő vágyak egészen más irányba terelik el nem csupán a gondolatainkat, hanem a cselekedeteinket is. Bevallom őszintén, hogy csak eddig tartott volna a ma este én már boldog lennék, főleg mert azt hiszem életem egyik leghatalmasabb nyereményét zsebeltem be ezzel az észbontó sötét szemű sátánfattyával a roulette asztalnál. Persze nem mondom, hogy ez elég is lenne, hiszen Vegasba az ember nem ezért jön. Vagy nem csak ezért, igaz én legtöbbször már akkor boldog vagyok, ha nem negatívan zárom a kis kiruccanást, amire mostanság nem volt példa. Ez az első hosszú idő óta. A taxiban azt hiszem a külvilág egy időre tökéletesen megszűnik, és élvezettel adózom ajkaimmal a tökéletesnek szánt előjátéknak. Nem, eszemben sincs ugyanazt végigcsinálni amit a Palazzo asztala alatt, elvégre, azért ettől fantáziadúsabb embernek gondolom magam. Ugyanakkor elég csak hallanom Lucian sóhaját, azt a rekedtes sóhajt, amitől az én izgalmam is ugrik egy hatalmasat, hogy még intenzívebben és még mámorosabban, apró nyögések közepette folytassam amit elkezdtem. Komolyan gondoltam, hogy ezt addig fogom csinálni ameddig a hotelhez nem érünk. A taxis úgysem fog bennünket feljelenteni, ők láttak már szerintem ettől cifrábbakat, és ha kicsit több időnk lett volna meglehet én sem álltam volna meg csupán ennyinél. Talán az volt a visszatartó erő, hogy a hotelnél lehetőség szerint még ruhában kellene kiszállni. A hűvös szél, és a megérkezés ténye azonban alaposan lelombozza a lelkesedésem, de nem annyira, hogy ne akarnám újra és újra rávetni magam Lucian-re ameddig fel nem érünk a lakosztályba. Persze azután, hogy a recepciónál egy kisebb orgiára elegendő holmihoz adtam le rendelést. A kishölgynek még a műszempillája sem rebbent, amikor felsoroltam mi mindent kérek, esélyes, hogy én még az egyszerűbb és igénytelenebb kategóriába tartozom. El tudom képzelni, hogy mi mindenre volt már itt kereslet az évek alatt. A nyereményem felét rátenném egy bengáli tigris rendelésre. A falnak csapódva, néha nevetve, néha egyszerűen csak az ajkai közé veszve, néha belenevetve a nyakába, néha az ing gombjai közé csúsztatva az ujjam, néha egyszerűen csak a fejem hátravetve, néha a tarkója alá simítva….néha perverz butaságokat suttogva a fülébe, majd elnevetve magam jutunk el a lakosztályig. Néha csak kicsit fulladok meg a csókjától, néha az a levegő. Végül az ajtót benyomjuk magunk előtt, és zuhanunk. Ő a hátára, a feje koppanására én is összerezzenek. Nevetve hajolok előre. - Nem kér esetleg orvosi segítséget Mr Harris? Momentán épp kéznél van egy orvos...lélegeztetést ezer örömmel vállalok. Speciális orális lélegeztetés, már nem mintha lenne más humánusabb fajta- kacagva csapok le az ajkaira, és fullasztom bele megint magunkat a mámorba, aztán felegyenesedem, és mikor beszélni kezdek, már látom a durca kezdeményeket a homlokán, ahogy ráncolni kezdi. Ez annyira ő. Mint egy gyerek, aki nem kapta meg a tíz szem cukorkát,csak a nyolcat és neki a maradék kettő is kell. Most azonnal. A felhördülést hallva egyszerűen jóízűen elnevetem magam. - Mit komolyan?- hajolok előre és az orrom hegyét az övének érintem. Majd megint felegyenesedem és a gombjait kezdem babrálni, miközben a csípője nekem nyomódik. Ó igen, még csak külön érzékenység kell hozzá, hogy érezzem a farka úgy nyomódik neki az altestemnek, hogy menten külön bejáratot nyit magának, és azon keresztül fog az élvezetek végtelen univerzumába repíteni. Még ki is nézem belőle. A vágy és a türelmetlenség olyan elegye ötvöződik benne, ami engem is magával ránt. Az utolsó gombot gyakorlatilag széttépem. - Hupszi….- kapom tettetett megbánással az ajkaim elé a kezem de közben vigyorgok. Végül egyszerűen szétnyitom az inget, előre hajolok, és úgy csókolom végig a nyaka vonalától egészen a köldökéig a mellkasát, közben meg-meg állok egy-egy apró mondat erejéig. - Hát….talán...ha figyeltél volna a taxiban amikor a függönykötözőket említettem. Csak nem máshol járt az agyad?- nézek fel rá valahonnan a mellkas közepén járva, és elvigyorodva. Aztán kinyújtom a nyelvem és lassan elnyalogatom magam az oldala felé. Élvezettel csemegézem a bőrén, mikor végül eljutok a köldökéig, de a kezem már a nadrágnál jár. - Ne mondd, hogy nem segítek rajtad, és a szexuális kielégítetlenségeden. Nem venném a lelkemre, ha továbbra is egy nadrág fogságában tartanád azt ami után én is mohón vágyakozom….szóval szabaduljunk meg itt ettől szépen.- a zippzárt kioldva majd a gombokkal vakon is remekül elszórakozva szabadítom meg a nadrágjában rejlő férfiasságot, és engedem szabadon, amennyire lehet a nadrágot is lejjebb húzom. - Nem mellesleg, nagyjából magas ívben leszarom, hogy a szobaszervíz és a fúvósok mikor futnak be. Majd lerámolnak az asztalra, engem ugyan nem zavarnak….de te mióta vagy ennyire szégyellős? Hova lett az a Lucian Harris aki soha senkitől nem zavartatta magát? - vonom fel a szemöldököm, miközben én is feljebb húzom magamon a ruhát, hogy az eddig is csupasz altestemmel rásimuljak, és lassú, körkörös mozgásba kezdjek. Egészen addig művelve ezt a pofátlanul lassú, szinte szexet imitáló mozgást, amíg meg nem érzem, hogy egy mozdulatnál belém csusszan. Nevetve nyögök fel, beharapva az alsó ajkam, és úgy mozdulva, hogy teljesen kitöltsön, elmerüljön bennem. A mellkasán támasztom meg a két tenyerem, és úgy mozdulok egészen aprókat, végtelenül lassúakat. Ez még mindig az előjáték, vagy már nem? Fogalmam sincs, de képtelen vagyok abbahagyni. Ez most még nem megy….még nem. Az időérzékem tökéletesen elveszik, már csak arra eszmélek, hogy az ajtón kopogtatnak. Mi meg ott fekszünk, gyakorlatilag egymásba gabalyodva és mielőtt Lucian bármit is tehetne, elvégre még én vagyok felül, a fejem hátrafordítom és úgy kiáltok az ajtó felé. - Szabad! Ketten érkeznek egy kis kocsival, rajta minden amit rendeltem. Vagy remélem, hogy minden. Diszkrétek igyekeznek lenni, de egyiküknek sem sikerül. Se a kis hölgynek, se pedig a középkorú férfinak. Valószínű nem először történik velük ilyesmi, de nem is sűrűn minden bizonnyal. Amilyen sietősen jöttek, olyan sietősen távoznak, én pedig visszafordulok Lucian felé. - Mit is említettél korábban, a tettek mezejéről meg az ígéretről ami nem fenyegetés? - huncut módon szűkültek össze a szemeim, és felnevettem. Na de ugyebár az nevet aki utoljára nevet, és Luciant cukkolni nem éppen a legjobb….vaaaaagy talán pontosan ez a legjobb. Imádom amikor tényleg megőrül.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
A kapcsolatok többségével az a probléma, hogy a felek nem találják meg azt a bizonyos arany középutat. Ezért aztán vagy rátelepszenek a másikra, és ezzel az agyára mennek, vagy éppen ellenkezőleg: eltávolodnak egymástól, és a kapcsolat egy idő után nem együtt-, hanem egymás mellett éléssé korcsosul. Na persze az életvitelemnek köszönhetően bajosan lehetne rám sütni a párkapcsolati szakértő bélyegét, de az tagadhatatlan tény, hogy az én módszeremmel sokkal könnyebb, és problémamentesebb minden. Nincsenek elvárások, féltékenységi jelenetek, együttélésből és összecsiszolódásból adódó problémák, veszekedések, feszültségek - helyette van mámor, feledhetetlen és kötetlen szórakozás, mondhatjuk úgy is, hogy ez amolyan barátság extrákkal. Lehet, hogy egy lélekbúvár azt mondaná, a hedonizmussal és a szex folyamatos hajszolásával valamiféle űrt szeretnék kitölteni az életemben, de ez sima marhaság. Semminek nem érzem hiányát: egyszerűen azért töltöm így a napjaimat, mert erre támad kedvem, ugyanúgy ahogy egy könyvmániás olvas át hosszú estéket a kandalló előtt üldögélve. Ami az önfeledt szórakozást illeti, Blan sem az az önmegtartóztató típus - amiért magamban már sokszor mormoltam hálaimát - ennél fogva tökéletesen passzolnak egymáshoz mind az elvárásaink, mind az őrültségeink, mind a vágyaink. Azok a vágyak, amelyeknek az élesztgetését már a Belaggio zuhanya alatt elkezdtük, némileg áldoztunk az oltárán a Palazzo asztala alatt, és most egy taxin suhanva kapok belőle némi ízelítőt, miközben haladunk a hotel felé. A régi ókorban úgy tartották, két dologra van szüksége a népnek: valamire ami a szellemét elégíti ki, és valamire ami a testi igényeit. Előbbire volt jó választás a cirkusz, utóbbira pedig a kenyér. Nos, az első típusú kielégülést már megkaptuk a rulettasztalnál, itt az ideje, hogy a második verzióra térjünk át. Úgy haladunk Miss Rosewood-al a folyosón, hogy szinte nem is nézzük merre, össze vagyunk cuppanva akár két angolna, és amikor a fejem nagyot koppan a padlón, legalább a szőnyeg anyagából és mintájából meg tudok bizonyosodni affelől, hogy jó helyre estünk be, és esetleg nem egy ötvenedik házassági évfordulóján édesen bájolgó nyugdíjas házaspárt botránkoztatunk meg a jelenettel. - Tudtommal fogorvos vagy szivem, arra pedig momentán semmi szükségem. A lélegeztetés azt jelenti, hogy fújni kell, ami pedig nem összeegyeztethető azzal, amit a taxiban elkezdtél - vigyorgok felfelé szélesen, közben persze nem hagyom ki, hogy ne dörgöljem a csípőmet Blan-hoz, már csak azért is hogy érezze, az iránta tanúsított "figyelmem" cseppet sem vesztett az intenzitásából. A méltatlankodásomat pofátlanul kiröhögi, bár közben a kezei azért fürgén járnak, a türelme fogyóban, amit azzal hoz tudomásomra, hogy az ingem utolsó gombja lövedékként szeli át a nem elhanyolható méretű nappalit. Nem törődöm vele, sokkal inkább lefoglal hogy megpróbáljak rájönni, mi jár ennek az elbűvölő boszorkánynak a fejében. - Neked ez a függönykötöző a mániád. De még mindig nem értem mit akarsz vele. Ez valami új típusú fétis nálad? - értetlenkedem, bár őt ismerve alighanem még ma éjszaka megkapom a rejtvény megoldását. - Nem vagyok szégyellős - válaszolom némileg sértett önérzettel Miss Rosewood komolyan egyetlen másodpercig sem vehető vádjára. - Csak semmi kedvem félbeszakítani semmit, ugyanis az elkövetkezendőkben szeretnék teljes erővel rád koncentrálni - mormolom, mikor megérzem hogy sikerül lecibálnia rólam csípőig a nadrágot, aztán magán is feljebb tornázza a ruhát, és néhány izgatóan ingerlő mozdulat után végre alkalmam nyílik mélyen elmerülni a kedvenc - hívogatóan forró és nedves - helyemben. Azzal sem foglalkozom, amikor megérkezik a szobaszervíz, két olyan alkalmazottal, akik nyilván nem láttak még efféle akciót, mert mélységes zavarban távoznak. Ha van egy kis eszük, ezek után követniük kellene a példánkat, akár egymáson, akár az otthonuk négy fala között. Látom ahogy Blan felülről rám vigyorog, mint aki remekül letudott egy csínyt, én pedig képtelen vagyok megállni, hogy mosolyát ne egy hasonlóval viszonozzam. Aztán magamhoz húzom, megcsókolom, és kihasználom a lehetőséget arra, hogy a másodperc tört része alatt én kerüljek felülre. - Szerintem már pont a tettek mezején járunk - suttogom. Lassan, elmondhatatlanul lassan mozdulok benne újra és újra, fél kezem a válláról bontja le a ruhát, hogy szabadon hozzáférhessek a melleihez. Látom, ahogy lehunyt szemmel várja a szám érintését a bimbóin, de én mást tervezek. Még hogy én vagyok szégyellős... cöh! - Kapaszkodj a nyakamba - utasítom halkan, és mikor megteszi, talpra állok, magammal emelve őt is, úgy hogy a testünk egy másodpercre sem szakad el egymástól. A mozdulattól még mélyebbre csúszom benne, amit halk kis nyöszörgéssel kevert sikoltással fogad, én pedig néhány lépéssel átszelem a nappalit, hogy kilépjek a széles terasz terrakotta kövezetére. Ott leeresztem, és elválok tőle - de csak rövid időre. Megfordítom, hogy ráláthasson a város fényeire, amelyek megannyi karácsonyi dekorációként világítanak alattunk, és gyors pillantással ellenőrzöm, hogy megfelelő távolságra legyünk mindkét szomszédos erkélytől. Nem azért, hogy ne halljanak bennünket, épp ellenkezőleg: kizárólag az igazságos akusztika okán. - Fogd meg a korlátot bébi - utasítom halkan, és ha megteszi, csípőjénél fogva kissé hátrébb húzom. Felhajtom a ruháját, gyönyörködöm a tökéletesen gömbölyű feneke vizuális látványában, és ismét elmerülök benne. - Ne fogja vissza a hangját, Miss Rosewood - biztatom, miközben ritmikusan mozogni kezdek ki és be, csípőjénél tartva a testét. Azzal nyilván tisztában van, hogy ez mindkettőnknek gyors menet lesz, de majd a következőnél hosszabban elszórakoztatom. Elvégre előttünk áll az egész éjszaka.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Azt hiszem van abban valami perverz módon pofátlan, hogy nem sokkal a taxiból való kilibbenésemet követően kedvem lenne a mobilom után nyúlni, felhívni a mérhetetlenül prűd Rosewood matrónát és a képébe dörgölni, hogy mennyire álszent és képmutató az egész családja. Mindkét gyereke egy érzelmi zsákutca, hogy a szenvedélyt nem csupán nem ismerik, de azt hiszik az is valamiféle valuta, amit be lehet váltani és meg lehet vele vásárolni bármit. Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy tíz évig ez működött is az esetemben. Ugyanakkor nem vagyok hajlandó az életemből többé senkinek engedni, hogy még egyszer ezt elvegye tőlem. Nem fogok kizárólag pénzért kefélni, miközben eljátszom a tip-top feleséget a saját anyagi jólétemért. Mocskosul fájdalmas tanulópénz volt. Ugyanakkor tény, hogy azt sem nekem találták ki, hogy kizárólag valakinek a két szép szeméért legyek hajlandó lepedőt gyűrögetni. Nem leszek megalkuvó, és nem fogok lemondani az anyagi jólétről. Ha valakiben keveredik a kettő, ha valaki képes engem úgy a fellegek fölé repíteni, hogy közben a melleimet százdollárosokkal takargatja be, esküszöm mindenre ami szent, hogy egész életemben az övé leszek. Mondjuk nem csak az övé, de hetven százalékban mindenképpen. Ez még üzleti szempontból is teljesen kielégítő osztalék úgy hiszem. Lucian sok szempontból is tökéletes számomra, noha nem állítanám, hogy semmit nem mozgatott meg bennem. És most tekintsünk el attól az apró ténytől, amikor elmerül bennem, mert akkor még többszörösen is megmozgat dolgokat. Alapvetően az a fajta fickó, akit a hozzám hasonló szabad elvű nőknek találtak ki. Pofátlanul gazdag, nincsenek erkölcsi aggályai, a spontaneitást abszolút mértékben tolerálja, és néha tovább is gondolja, bármilyen őrültségre rávehető, ami nem ütközik törvénybe, mert attól úgy irtózik, mint kurva a tiszta fehérneműtől, és persze mindennek tetejében megőrzött valamit, amit én úgy hívok, hogy szexista romantika. Aminek nem sok köze van a habosrózsaszín takonyhoz, amit eladnak az embernek minden évben februárban, hanem az a fajta ami pontosan tisztában van vele mit akar, csak éppen megadja a módját. Szeretném azt gondolni, hogy ma este azért vagyok ilyen eszement módon rámenős, mert ittam, mert nyertünk, mert megkisértettük a sorsot mindenféle szempontból a Palazzoban, mert Lucian egyszerűen ezt váltja ki belőlem, de azt hiszem ez több ennél. Nem tudom megmagyarázni, ahogyan azt sem, hogy miért vagyok képtelen elválni az ajkaitól, miközben a lakosztály felé tartunk. Miért úgy vetődünk be a szobába, mint két bedrogozott kommandós a nászéjszakáján. Valahogy az egész estének van valami vibrálása, valami megmagyarázhatatlan pezsgése, ami azelőtt sosem volt. Pedig nem először vagyunk Vegasban együtt, de talán most először szerencsejátékozzuk, és szexeljük át az éjszakát egy sima egy fordított szisztémában. Eddig megvolt ennek a menetrendje a számunkra, amit ma éjjel felborítottunk. Nem tudom miért. Én kezdtem a megérkezésünk után, ez elég egyértelmű, ő pedig nem tiltakozott…..miért tette volna? Ahogy most sem teszi. - Amit a taxiban csináltam, az fogazás mentes szopás volt szivi….a technika pedig egy fogorvos számára ne lenne egyértelm...űűűűűhhhh?- a végét elnyújtom és halkan, mégis élvezettel vegyes kéjenc morranással nevetek fel, miközben a csípőmet megtámasztom az ő felemelkedő csípőjének. Érezhetően egy cseppet sem veszített a vágyából. Nem mintha én esetleg visszafogtam volna magam. Jelen helyzetben azt hiszem tökéletes nedves törlőrongy lenne belőlem. A türelmetlenségem pedig fokozza a saját bénaságom, hogy az inget csupán néhány gomb erejéig vagyok képes normálisan leszedni róla, az utolsónál elveszítem az önuralmam. Miközben érzem, hogy alattam néha néha mozdul egyet, amivel egyszerre mozdulok én is. A függönykötözőre tett megjegyzésén csak mosolygok sokat sejtetően, és előre hajolva finoman nyalom végig az alsó ajkát, majd szívom be, és ott tartom egy ideig, a nyelvem vezetve oda továbbra is simogatva az érdes felülettel, amit az ajkaim között tartok, majd lassan kiengedem, és az előbbi szenvedélyt egy lágy csókkal csillapítom. A táncom, melyet felette lejtek egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni. Még az sem zavar, amikor ketten megérkeznek, és lepakolnak mindent. Én nem fogok semmit abbahagyni sem most, sem később. Legfeljebb egy kicsi szüntet tartok. Kattan az ajtó, amikor megérzem, hogy egy mozdulatot követően tökéletesen elmerül bennem. Egy mélyről jövő sóhajjal adom tudtára, hogy ez volt az amire már jó ideje várok, és abból ahogyan ő reagál a mozdulatra tudom és érzem, hogy ő is pontosan ugyanezt érzi. Legyünk bármennyire perverzek, élvezzük bármennyire is a szokatlant, a különöst olyan helyeken, ahol bármikor ránk ronthatnak, a klasszikus összesimulás azt hiszem semmihez sem fogható. Van az a pillanat, az a pár másodperc, amikor megérzem, hogy az altestemhez simul, és végtelen lassúsággal kitölt….ez a pár másodperc olyan, mintha megnyílna számomra az univerzum, és a világ összes színe egyetlen pontként fókuszálna előttem, mint egy óriásira duzzadt csillag. Egyetlen drog sem hiszem, hogy ezt a hatást ki tudja váltani, szóval azt hiszem a szex még mindig az egyetlen és legdurvábban élvezetes tudatmódosító a világon. - Nem tudom hol az a mező, de határozottan itt akarok élni…..istenem, Lucian!!!- ejtem hátra a fejem, ívben feszülve meg alatta, mert olyan lassan mozog bennem, hogy félek másodpercek alatt képes leszek kocsonyává válni a kezei alatt. Előrehajol, látom amint a feje közelít, és lehunyom a szemeimet. Gondolatban már érzem az ajkait a mellbimbókon veszett körtáncot járni, de az érzés, a várakozás megmarad, majd egy suttogás a fülemnél…..kapaszkodjak a nyakába. Ó hát bazd már meg, Lucian! Ráfeszülök, miközben méltatlankodva, morgolódva sikkantok, a fejem a vállgödrébe engedem, a homlokom nekitámasztom, és a lábaimmal átkulcsolom a derekát. Az erkélyig meg sem áll velem. Odakint a hűvös szél kifejezetten kellemesen hat az átforrósodott bőrömre.Ahogy letesz a földre még nem engedem, hogy megfordítson, egy pár másodpercig csak nézem az arcát, és a kezemmel végigsimítok rajta. Ez az a pár másodperc, amit valószínű sem most, sem később nem fogok tudni megmagyarázni, ahogyan azt a ritkán tapasztalt és tűnékeny lágy mosolyt sem, amit nem sűrűn osztogatok. De amilyen hirtelen jön ez a gyengéd pár másodperc, olyan könnyedén tovább is illan, hagyom, hogy megfordítson. Szembe találom magam Las Vegas fényorgiájával, és azon gondolkodom, hogy valaha volt már velem olyan, hogy egy város hevert a lábam előtt és láthatatlanul asszisztált ahhoz, hogy éppen hátulról megpakolnak? Nem azt hiszem ez az első ilyen pillanat, és ezt ki is fogom élvezni. Két kezemmel megkapaszkodom a korlátba, és nevetve hanyatlik hátra a fejem, miközben érzem ahogy a csípőmnél hátrébb húz és a ruhát felemeli. - Kicsit olyan fíling mintha eltévedt volna a télapó, és tévedésből anyucit dugja meg a loggián. Miközben a család odabent várja az ajááááááánnnn….ddééé….kot….- a mondandóm utolsó felében érzem meg amint elmerül bennem megint, és ezúttal azt hiszem sikerül belém fojtania a szót. Pedig még meg akartam kérni, hogy olyan mély hangon mondja, hogy “hohoho” de azt hiszem már így is bőven elég lesz a gyermekkori mítosz rövid, zanzásított pornó változatából. -....nem, azt hiszem anyuci kapja a legjobb ajándékot.- toldom még meg nevetve, miközben az egyik mozdulatnál én is hátrébb nyomom a csípőm, és körkörös mozdulatokkal dolgozok alá az ő ritmusos mozgásának. Érzem amint belülről, minden oldalról végig maszíroz, és szinte sikítanak az idegvégződéseim, hogy ne eresszem, szorítsam. A reflexek működésbe lépnek, és időnként valóban rászorítok az izmaimmal. Kissé előrébb engedem magam, ahogy behajlítom a könyököm, és a melleimmel végigsimítok a korláton,miközben a korábbi suttogással vegyes nyögések egyre erősödnek, egyre hangosabbá válnak. Ha a Palazzo tetején azt üvöltöttem, hogy imádok élni, itt stílusosan azt kellene, hogy imádok dugni, de a jelek szerint ezt túlságosan hangoztatni sem kell, mert a lassan sikítozássá fajuló lihegéssel vegyes hörgésemből tökéletesen érezni lehet. Minél gyilkosabb tempót diktál Lucian, én annál inkább próbálom a saját mozgásommal követni. A lehelete a hátamon csapódik, a hangja belekúszik a fülembe és megvadít teljesen. Imádom, azt a mély tónust, ami kiszakad belőle minél inkább űzi magát a beteljesülés felé. Aztán hirtelen hátra nyúlok a jobb keze után, amit megfogok és előre vezetem, miközben a saját kezemet az ő kezén tartom, irányítva ezzel a mozgását. Kicsit olyan mintha én izgatnám magam, de mégsem. Az ujjai a csiklómra siklanak, és a kezem rásimítva erőteljesebben sikoltok fel, mint korábban. Ez azt hiszem jelenleg mindennél érzékenyebb pont. Irányítom a kezét, nem veszem le róla a sajátom, miközben továbbra is igyekszem vele együtt mozogni. A kettő együtt pedig megteszi a hatását. Hogy ez gyors menet lesz az nyilvánvaló volt. Úgy ki vagyunk egymásra éhezve mintha soha nem csináltuk volna még, vagy évek maradtak volna ki az alapvetően sem visszafogott szexuális életünket illetően. A csípőm gyakorlatilag nekivágom minden mozdulattal az övének, a kezét mozgatva pedig olyan kegyetlen élményben lesz részem, hogy másodpercek alatt válik a világ egyetlen mozgó és elolvadó erkéllyé alattam. - Gyere….gyere….gyere velem édes….- zihálom és lihegem, kapkodva a levegőt, gyakorlatilag a szívverésem és a pulzusom mérhetetlen tartományokban zakatol jelen pillanatban, az agyam és a fülem egyetlen masszív hangként dobol az arcomban. A világ megszűnik, kizárólag őt érzem, a saját élvezetemből hajszolom magammal, és könyörgök, kérlelek, meghalok és újjászületek ebben a katartikusan eufórikus állapotban.Az élvezetem közepette már csak arra vágyom, hogy őt is érezzem magamban, körülöttem, halljam a hangját a beteljesülés mámorát, és előre dőlve, levegő után kapkodva igyekezzek magamhoz térni ebből a hirtelen és minden kétséget kizáróan szokatlan helyzetből.Mondtam már, hogy imádom ezt a pasast? Oldalra fordulok, és egy másodpercre megdermedek. A másik erkélyen egy pasas ácsorog. Hogy mióta azt nem tudom, de elég creepy. Olyan mint Les Grossman a Trópusi Viharból, és gyanítom, hogy ha kigombolná az inget valószínű egy bundareklám buggyanna ki alóla. Még az idétlen szemüveg is stimmel. - Ó helló!- integetek és vigyorgok, mindkettőt hihetetlenül idétlenül. Mondjuk nem vagyok éppen hiteles kedves szomszéd egy csupasz pasassal a hátam mögött, és én is kiegyenesedve a fejemet Lucian mellkasának döntöm. A pasas megbillentette felénk a poharát és belekortyolt. Nem vagyok benne biztos, hogy nem látott mindent. Mondjuk engem a legkevésbé sem zavar. - Ha ez most elkezdi a dőzsfürdőt nyomni akkor közlöm, hogy a röhögőgörcs fog kinyírni.- fordulok enyhén hátra és súgom bele Lucian mellkasába. Aztán egyszerűen és semmivel sem törődve fordulok meg, és emelkedem lábujjhegyre, és a fülébe súgva. - Ha már fürdő….én egy kevésbé sokkolóra szavaznék. Mert ha még két percig tovább bámul a pasas, elkezdek gondolkodni, hogy szimplán perverz, vagy be van állva mint a rajzszög.- kuncogom bele a mellkasába, majd a fejemmel a kétszárnyú üvegajtó felé biccentek.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Soha nem csináltam problémát a nőügyeimből, talán azért, mert soha nem tartottak annyi ideig, hogy problémává és megoldandó gonddá váljanak. Mindegyik kapcsolatom receptje jól bevált és működőképes volt: flört, egy-két ital, némi beszélgetés, észbontó szex a penthouse-ban, aztán raklap és mehet. Persze, voltak néhanapján vissza-visszatérő nőim, de különös, hogy soha egyikükért sem tettem volna meg olyasmit, amit Blan-ért igen, méghozzá mindenféle gondolkodás vagy hezitálás nélkül. Egyiküket sem hoztam volna el egy magángépen Vegasba, egyiküket sem segítettem volna ki jelentős kölcsönnel, és egyikükkel sem ugrottam volna ilyen jóleső és önfeledt fejest az élet élvezetének erős sodrású folyamába. Fogalmam sincs, hogy Miss Rosewood birtokol-e valamiféle varázserőt, amellyel hatni képes rám, vagy csak simán én vesztem el minden józan eszemet a közelében, de alapjaiban véve nem is számít. Élvezem a társaságát, ahogy ő is az enyémet. Együtt szórakozunk, együtt őrülünk meg, és együtt írjuk újra a Káma Szútra összes létező fejezetét. Most, miközben végigsmároljuk a folyosót egészen a lakosztályunkig azon kapom magam, hogy talán minden eddiginél is jobban élvezem a Blan-al töltött időt, ráadásul még többet akarok belőle - ez a gondolat pedig egyszerre mámorító és rémisztő. Fogalmam sincs miért támadnak ilyen, hozzám nem méltó és rám nem jellemző gondolataim, de talán csak az egész éjszaka felfokozott légköre tehető felelőssé ezért. Na meg persze az a néhány ital, amelytől nem tartóztattuk meg magunkat. Egy-két jó alapos dugás, meg egy óriási alvás után holnap reggel valószínűleg arra fogok ébredni, hogy a személyiségem, ezáltal az egész életem visszazökken a normális kerékvágásba. Ha mégsem... nos, arra ráérek majd akkor gondolni, és New York-ba visszaérve keresni egy pszichiátert, aki visszapofozgatja az egómat a hedonizmus és az abszolút önimádat útjára. Egyelőre viszont még a szőnyegen fekszünk a vegasi Belaggio-ban, egész pontosan én fekszem a szőnyegen, Miss Rosewood rajtam, ergo jóval kényelmesebb helyzetben van nálam, bár a derékon aluli állapotom - szó szerint ÁLLAPOTOM - miatt pont telibeszarom hogy sajog kicsit a fejem, és töri a padló a lapockámat. Elhanyagolható diszkomfort. Hangosan felnevetek, mikor Blan megjegyzést tesz az orális szex közbeni foghasználat, jelen esetben annak hiánya miatt, amit azt hiszem a legkevésbé sem bánok. - Ez azért roppant megnyugtató - válaszolom. - Nem repesnék az örömtől, ha vonalkódokat véstél volna a legbecsesebb testrészembe - úúú, a puszta gondolat is fájdalmas. Jobb ha nem is foglalkozom vele, mert lelombozó hatása lehet, ez pedig per pillanat nem a legjobb opció. Igaz, amikor a meztelen altestével nekem simul rájövök, hogy erre nem is kerülhet sor, a jelenlegi helyzetünk, és Blan puszta ittléte a halottakat is feltámasztaná. Igaz, ők már alapjáraton merevek. Mikor a két vöröslő fejű alkalmazott végre bezárja maga után a lakosztály ajtaját - kívülről természetesen - és eltávoznak, hogy nyugodtan kivesézhessék, milyen romlott alakok fordulnak meg náluk, már a tettek mezejére lépek, és gyors pozícióváltás után elmerülök Miss Rosewood-ban. Ó, a nyavalyás kis boszorkány is várta már ezt a pillanatot, mert hangosan felsóhajt, és felém emeli a csípőjét. Noha általában nem szoktam a végletekig húzni a dolgot, és gyorsan elveszem amire vágyom, most rájövök, hogy elmondhatatlanul élveztem Blan ötletét, már ami arra vonatkozott, hogy spannoljuk egymás agyát a végtelenségig, ennek ellenére mégis meg kellene vele ízleltetnem a saját módszerét, így nemes bosszú gyanánt nagyjából olyan sebességgel mozgok benne, mint a csiga, amelyik eltévedt az alagútban, és most fel-alá mászkálva keresi a kiutat. Persze nem kell hozzá sok, alig fél perc, hogy tudatosuljon bennem, hogy ezzel saját magam alatt is vágom a fát, ráadásul a fejem felemelve egyenesen az erkélyre esik a pillantásom. Nos hát, miért is ne? Ahogy mindketten említettük, ezt még sosem próbáltuk, másrészt itt az ideje menteni a renomémat, és megmutatni, hogy a szégyellőség meg én nem egy univerzumban létezünk. Felkapom a kis boszorkányt, a testünk még mindig összeforr, csak akkor válunk el kis időre egymástól, mikor kiérünk a teraszra, és leteszem a karjaimból. Lágy szellő fújdogál kinn, hűvöse pont jóleső a forró bőrünknek, és látom - noha még meg sem szólaltam - hogy Blan pontosan tudja már szavak nélkül is, hogy mire készülök. Készségesen fordul meg, de előtte egy másodpercre végigsimít az arcomon: és ez az a pillanat, ami úgy ismétlődik meg, mint a Palazzo tetőterében. Figyelem, ahogy a pillantása megtelik valami hihetetlen mély titokzatossággal és olyan kifejezéssel, mint aki csodálkozik saját magán, a saját viselkedésén. Röpke pillanatra lehunyom a szemem, a mellkasom táján pedig megmoccan valami - ismerős érzés, alig fél órája már átéltem abban a tetőtéri botanikus kertben - nagyjából olyan hatással ér fel, mintha egy hajtásra hörpintettem volna fel fél üveg whiskyt. Forróság, a torkomtól egészen a köldökömig, és nem értem sem a miértjét, sem a magyarázatát. Csaponghat a lélek és elme ahogyan akar, a test ettől függetlenül megköveteli a magáét, ismét megtalálom a helyem Blan testének mélyén, és olyan tempóval kezdek neki újfent a mozgásnak, ami magában hordozza a gyors beteljesülés ígéretét. Ő is partner benne, mozdulatai szinte visszhangjai az enyémeknek, finom őröléssel fogadja minden egyes döfésemet, kezemet eszközként használja teste legérzékenyebb pontján, hangja pedig úgy tölti be egyre jobban a teret, ahogy felfelé kapaszkodik a gyönyör tüzes hóval borított, villogó csúcsa felé. Nem kell hozzá sok idő, hogy elérje a megsemmisülés, érzem ahogy izmai ritmikusan húzódnak össze körülöttem, ez pedig engem is átlök a szakadékon, hogy Blan-al együtt zuhanjak bele a jelképes mélységbe. Akkor térek vissza ebbe a világba és a jelenbe, mikor Miss Rosewood megmozdul a karjaimban, és nem csupán megmozdul, hanem meg is szólal, csak éppen ennek a néhány szónak egészen addig nem látom értelmét, amíg fel nem tűnik, hogy nem hozzám beszél. Követem a pillantását, kissé előre hajlok, és látom hogy a másik erkélyen egy olyan pasas álldogál, akiről azonnal a Batman visszatér Pingvinje jut az eszembe. Kicsi, szőrös és gusztustalan. Nem csodálom, amiért magányosan iszik, alighanem ennél több szórakozásra nincs is esélye. - Üdvözlöm - vigyorgok át hozzá én is, cseppet sem zavartatva magam azon a tényen, hogy meztelen vagyok, izzadt, és nem kell hozzá sok ész hogy bárki is kitalálja, mitől. - Legyen szép estéje. Nekünk már az van - teszem hozzá, aztán nevetve visszalépek a nappaliba, kezénél fogva magam után húzva Blan-t is. - Mmm, a fürdő jó ötlet. Mintha a Palazzo-ban ellenállhatatlan vágyat éreztünk volna nemcsak egymás, hanem a jacuzzi iránt is - fúrom a fejem Miss Rosewood vállgödrébe, és egy csókot nyomok a kulcscsontjára. - Szerintem a szomszéd alkoholfogyasztását meg a magányos mivoltát látva, minek után tanúja volt a mi szórakozásunknak, a legkevésbé sem csodálkoznék ha most megkeresné a tévében a legforróbb pornócsatornát. Szóval ha nemsokára érdekes hangokat kezdünk hallani a falon át, már tudjuk, hogy ő is talált programot. Igaz, kénytelen lesz beérni saját magával - mutatom fel vigyorogva a bal tenyeremet. - Mi maradjunk a pezsgőfürdőnél. Mit szólnál, ha öntenél nekünk két pohár italt, amíg én kicsit előkészítem a terepet? - nézek a szervízkocsira halmozott cuccok felé, amiket Blan odalenn megrendelt. Ha már kértük, legalább ne legyen hiába. Miután Miss Rosewood azon meztelenül elsétál a bárpult irányába, az egész tákolmányt betolom a fürdőbe, és gyorsan felmérem a kínálatot. Megengedem a jacuzzi vizét, aztán meggyújtom a teamécseseket, elszórva őket a fürdő minden egyes pontján. A világítást lekapcsolva egész megkapó a látvány. Az epret, csokit, tejszínhabot és a jeges vödörbe állított pezsgőt a kocsin hagyom, csak odagurítom a kád mellé, és mikor az illatgyertyáknak köszönhetően a tavaszi kert összes virágának bukéja ott száll a levegőben, kinyitom az ajtót - pont akkor, mikor Blan a küszöbre érkezik. Anyaszült meztelenül, kezében a két pohár itallal, szemében a kielégülés nyugodtságával és a várakozás izgalmának csillogásával úgy néz ki, mint egy misztikus történetből előlépő nimfa - varázslatos, és gyönyörű. Azt hiszem a legkevésbé sem tévedtem mikor azt mondtam, engem ez a nő játszi könnyedséggel teker az ujjai köré. Hogy ő mit gondolhat rólam, megtippelni sem tudom: elvégre még sosem látott engem ennyire nyálasan romantikusnak. Romantikusnak? Úristen, azt hiszem lassan kőbe véshetem, hogy nekem végérvényesen elmentek otthonról.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Alapvetően soha nem voltam hajlamos a romantikára. Nem nekem találták ki a vörösrózsás, gyertyafényes vacsorákat. Ettől függetlenül igényeltem, sőt ha a helyzet úgy hozta el is vártam azt, hogy egy pasas igenis tegyen ki magáért, ha már egyszer úgy dönt, hogy megpróbál meghódítani, vagy éppen el akar annyira bűvölni, hogy elveszítsem tőle a fejem. Benton ebben kifejezetten élen járt, igaz ő azt is gondolta, hogy a pénzzel tulajdonképpen minden megvehető. Majdhogynem igaza is volt, mert egy időre az érzelmeimet is simán megvásárolta. Legalábbis addig mindenképpen ameddig úgy gondoltam kifizetődő a házasság intézményén belül maradni, semmint kívülről próbálni talpon maradni egy meglehetősen anyagias világban. Lehet olyan dolgokat hangoztatni, hogy a pénz nem minden, és nem tesz boldoggá, de ez egy hatalmas nagy önámítás. A pénz ha nem is boldoggá, de annyira mindenképpen elégedetté tesz, hogy végre az ember foglalkozni tudjon azzal, hogyan legyen boldog. Ameddig a filléres problémákon kattog az agya, addig semmi másra nem tud odafigyelni, a boldogság megvalósítására pedig végképp nem. Szeretettel még nem lehet jóllakni, hangoztatta gyakorta az anyám, és azt hiszem ha másban nem is, de ebben mindenképpen igaza volt. Nem jövök szegény családból, sőt azt lehet mondani, hogy a felső középosztály szintjét megüti a famíliám, de valahogy ez nekem mindig kevés volt. Kevés most is. Képtelen vagyok arra, hogy csupán a szívemmel ragaszkodjak valakihez, és azt hiszem ez nem is fog változni a jövőben sem. Az érzelmek gyakorlatilag egy két lábon járó céltáblát csinálnak belőlünk, abból meg köszönöm nem kérek, hogy bárki rajtam gyakorolja a száz pontos telitalálatot. Ha kell akkor én használok ki bárkit, semmint engem használjanak ki. A szívemet legalábbis. A testemmel azt csinálnak nagyjából amit akarnak, meg ami nekem is élvezetet nyújt. Mint ahogyan most Lucian is. Sosem volt kérdés számomra, hogy élvezetek tekintetében, na meg mindenben amit pénzen meg lehet vásárolni, erősen kötődöm ehhez a pasashoz. Még akkor is, ha ezt csupán tartozásként kezeltem felé, és amit minden esetben megadtam neki, ahogy most sem lesz ez másképp. Az talán már a sors fintora, vagy nevetségesen groteszk, hogy abból a pénzből fogom őt kifizetni, amit a tőle kapott kölcsönből nyertem. De hát végülis ha innen nézzük a dolgot akár bukhattam is volna. Mondjuk volt egy olyan érzésem, már akkor amikor ide tartottunk, hogy különleges estének nézünk elébe. Valaminek, amit korábban még sosem éltünk át, és azt hiszem ami kissé alapjaiban fogja megváltoztatni az egymáshoz való viszonyunkat. Csak még nem tudom milyen irányba. Mindketten túlságosan ragaszkodunk a szabadságunkhoz, ahhoz az élethez, amelyben nem kötnek szabályok, nem tartozunk talán még önmagunknak sem elszámolással, amelyben nincs helye semminek, amivel megkötni akarnánk a másikat. Miért is tennénk, ha ez csupán a szexről szól, leheletnyi érzelmekkel fűszerezve? Mert az azért az igazsághoz tartozik, hogy ez egy többéjszakát magába foglaló egyéjszakás kapcsolat sablonba tartozik. Lucian túl jó a szexben, hogy el akarjam engedni. Lucian túl gazdag ahhoz, hogy el akarjam engedni. Lucian humora túl jó ahhoz, hogy ne akarjam még többször, hogy megnevettessen. Lucian túl provokatív és pofátlan ahhoz, hogy ne akarjam még többször és még inkább határokat feszegetve meghódítani vele Vegast újra meg újra. Lucian túl jó, hogy az ember csak egyetlen alkalommal akarjon betelni vele. Ugyanakkor Lucian túl szabad is ahhoz, hogy ennyivel birtokolni legyek képes. Talán a titok abban rejlik, hogy nem akarom. Azért nem, mert én sem szeretném, hogy ugyanezt tegye velem. A kölcsönösség a nyitja az egész kapcsolatunknak. Annyit adunk amennyit kapunk. Képletesen és szó szerint is az egész várost teríti a lábaim elé, amikor a Belaggio lakosztályának gyakorlatilag szobányi méretű erkélyén a hűvös korlátnak döntve mártózik meg bennem, és az élvezet egy olyan csúcsát ostromoljuk meg együtt, amit korábban még sosem tettünk. Ebben a formában legalábbis. Mert volt már nekünk sok helyen, sokféle kalandunk, mondhatjuk, hogy sosem a hely, sokkal inkább a vágyaink intenzitása határozta meg mikor váltunk meg az önmegtartóztatástól és a ruháktól egyaránt. Ez most mégis más. A világ fölé emelkedem vele abban a pillanatban, hogy a beteljesülést majdhogynem együtt érjük el. Magammal húzom őt is, és szinte belefeszülök azokba a másodpercekbe, amikor az élvezetét megérzem magamban. Még levegő után kapkodom, amikor nevetve realizálom, hogy közönségünk akadt. Nem tudom, hogy mióta figyelhet bennünket az illető a szomszéd erkélyről, de őszintén szólva nem is érdekel. Ha számára ez élvezetet okozott, akkor legyen tőle boldog. Hagyom, hogy Lucian maga után húzzon befelé, a kezem a kezébe fűzve nevetgélve indulok utána. Mikor a fejét a vállgödrömbe fúrja, ujjaimat a tarkójánál a hajába túrom, és még jobban magamra húzom. - Hát figyelj szivi, az előbb kapott egy hamisítatlan 10D-s extra pornót, igaz rövidített változatban, de ne legyen elégedetlen ugyebár. Szóval ezt még kicsit megspékeli a “Forró napok légkondi szerelője” című örök klasszikussal, és már tökéletes estéje lesz. Ha elég erős a bicepsze, akkor többször is kiverheti. De ha nem, akkor még mindig ott a jobb keze is, és vész esetére rendelhet kurvát is. A Belaggio nem hivatalos szolgáltatása úgy hiszem talán erre is kiterjed. Kizárt dolog, hogy itt létezne olyan, amit nem tudnak beszerezni. Láttad a szórólapot? “A lehetetlen csak egy újabb pont a kívánságlistáján!”- idézem fel a szöveget, amit ott láttam a recepciónál, miközben a rendelést adtam le magunknak. Közben ujjaim megállás nélkül cirógatták a haját, felfutott a feje tetejére, és csak akkor engedtem el, amikor az italra való felkérés elhangzott. Végigsimítottam a halántékán és bólintottam. Hagytam, hogy a fürdő felé vegye az irányt, én pedig a bárpultot céloztam meg. Két kristálypoharat emeltem le, és töltöttem meg egy kicsit felnőttebb adaggal, majd indultam Lucian után, kezemben a két pohárral. Valahogy nyugodt voltam, valahogy rohadtul nem tudott érdekelni az, hogy ennek az egésznek vége lesz, hogy vissza kell majd menni New Yorkba. Nem akartam arra gondolni, hogy mennyire hétköznapi lesz újra minden ezek után. Gyűlöltem a szürkeséget, és ha egy mód volt rá, akkor szerettem belőle kitörni, ebben pedig nem is találhattam volna jobb partnert annál a férfinál, aki végül önelégült, tökéletes mosollyal nyitja ki az ajtót, és botlunk ott megint egymásba. Felpillantok rá, fejem biccen oldalra, és átnyújtom neki az egyik poharat, miközben a válla mellett elnézek befelé. Millió gyertya, mécses, a vízben rózsaszirmok ringatóznak és olyan illat teríti be a levegőt, mint egy virágboltban. Az egész olyan mint egy romantikus film díszlete, csak az idegesítő nyálas főszereplő pasasok nélkül, akik többnyire szerények és kőgazdagok. - Wáó! Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy a következő pillanatban előkerül a gitár, meg valami rémesen rossz romantikus sláger szerenád gyanánt. Te vagy az bébi, vagy valami alakváltó költözött a testedbe?- nyújtom ki a kezem és simítom végig a mellkasánál. Ujjaim táncolva kutatnak lefelé, megállapodva a csupasz férfiasságon, amely a mozdulatomra finoman reagál, ahogyan a teste is rezzen egy aprót, amikor hozzáérek. - Nem, határozottan nem alakváltó.Ez te vagy hús vér valódban….a hús és a vér stimmel, odalenn is.Immáááááádom!!!!- hajolok egészen közel a füléhez, majd forró leheletemmel karöltve aprót harapok a fülcimpájába, és halkan kuncogok is mellé. Ez a pasas lesz a végzetem esküszöm, mert mindig meg tud lepni. Hol azzal, hogy gyakorlatilag a csúcsra nyal a Palazzo asztala alatt, hol azzal, hogy végigcsókolja a nyakam utolsó idegvégződését is, miközben a lakosztályba tartunk, hol meg azzal, hogy egy totál romantikát varázsol magunknak a fürdőbe. Mondok amit mondok, de tény, hogy nőből vagyok, és bár alapvetően nem vagyok romantika párti, tőle ez valahogy mégis tökéletesen jön át. Végül visszahúzódom és ellépek mellette,majd egyszerűen a jacuzzihoz sétálok, és végigszemlélem a kocsi tartalmát. - Nem aprózták el, ahogy látom. Na mi lesz nagyfiú, megmártózol velem ebben a gyertyafényes tündérkertben?- fordulok végül vissza, és nyújtom felé a kezem, majd ha elfogadja, akkor lassan beleereszkedem a jacuzziba és kényelembe helyezve magam megvárom amíg Lucian bekapcsolja a szerkezetet ami felpezsdíti körülöttünk a vizet, végül ha ő is végre a vízben van, akkor közelebb igazodom hozzá, a víz felett tartva a poharamat. Úgy helyezkedem, hogy az ölében legyek, neki háttal, a fejemet megtámasztva a mellkasán. A víz melengető, a mécsesek imbolygó fénye egészen misztikussá teszi az egészet. - Ahhoz képest, hogy úgy negyed órával ezelőtt a függöny zsinórral akartalak kikötözni az ablakhoz, a hátad nekinyomni az üvegnek, és a levegőt is kiszívni belőled, azt hiszem elmondható, hogy ez egy elég minőségi pálfordulás. Én érzem csak, vagy valóban átléptünk egy határt a szexuális vonzalom meg a minimális érzelmi ragaszkodás határán? Vagy valóban történt valami, Lucian? És kérlek kivételesen ne vicceld el! Én is igyekszem nem pikírt és pofátlanul perverz poént csinálni az egészből. - csak felső testből fordultam egy kicsit felé, és néztem fel az arcára.Őszintén szólva fogalmam sincs mi történik jelenleg velünk. Nem vagyok józan, de még részeg sem. Valahol a kettő között lebegtem.De meg akartam érteni. Nem feltétlenül komolyan venni, csak megérteni azt ami éppen történik.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Ha jobban belegondolok, az életem olyan, mint egy gruppencselekményű pornófilm, ahol én vagyok az egyetlen férfi szereplő a fenekek és mellek sűrűjében. Na persze ez távolról sem panasz, szó sincs ilyesmiről - őszintén, ki ne élvezné a kötetlen, kéjjel teli, és legfőképpen érzelmektől mentes életet? Szerintem a világon a legnagyobb istencsapása a szerelem, mert elképzelhetetlenül kellemetlen szituációkba képes sodorni az embereket. Az alkalmazottaim legnagyobb része kapcsolatban él, vagy egyenesen családos, és néhányszor már volt alkalmam tapasztalni milyen stresszt ró rájuk ha az asszony megharagszik, hisztizik, vagy ha csak szimplán havibajos és beleköt még az élő fába is. Én az efféle problémáktól mentes életet szerettem volna, és meg is kaptam: hát nem könnyebb dolgom van így, mint teszem azt a hitvesi ágyból a kanapéra száműzve azon agyalni, mit kúrtam el ennyire? A tudás és tapasztalat Everestjéről lenézve azt is mondhatnám, hogy számomra a nők mindössze remek dugópartnerek, kellemes beszélgetőtársak, lényegében egy szóval kifejezve: eszközök, és a szememben mindegyikük egyenlő. Csakhogy itt lép képbe az Orwell-i Állatfarm filozófiája, miszerint vannak, akik egyenlőbbek az egyenlőknél, és az a bizonyos nő, akire ez a kivétel vonatkozik most itt piheg előttem, a kielégülés utáni kellemes érzésekkel eltelten kapaszkodva a Belaggio erkélyének korlátjába, miközben fülig érő vigyorral integet át a szomszéd balkonról kukkoló perverznek. - Azért legalább egy transzparenst meglengethetett volna, "mindent bele" felirattal, ha már volt szerencséje közvetlen közelről végignézni az egészet - jegyzem meg nevetve, mikor Blan-al kéz a kézben otthagyjuk az előbbi mámor színhelyét, és visszasietünk a lakosztály falai közé. - A Forró napok légkondi szerelője című alkotást még nem volt alkalmam lemeózni, nálam a dobogó tetején a Gyűrű kúrók ura áll - világosítom fel Miss Rosewood-ot. - Egyébként igazad van. Az úriembernek van két keze, legalábbis feltételezem, ha segédeszközökre szorulna nyilván akad valahol egy porszívó is a szobájában, sőt ha nagyon hajlékony, akkor akár... - vigyorgom el a mondat végén, biztosra veszem hogy Blan így is kitalálja a befejezést. Közben átadom magam annak a különösképpen jóleső érzésnek, ahogy Blan a hajamat cirógatja, ujjai szinte önálló kis lényekként futkosnak a tincseim között. Ha most hasonlítanom kellene valamihez ezt az állapotot azt mondanám, hogy úgy érzem magam, mint egy macska, amelyik a kényelmes fűtőtesten ellazulva kibámul a zord téli világba. Melegben és biztonságban. Ennek ellenére kiszakítom magam ebból a kábulatból, mert izzadt vagyok, ráadásképpen összekenve mindenféle testváladékkal, és Blan is nagyjából ebben az állapotban található, szóval azt hiszem, jól fog esni az a bizonyos, sokat emlegetett pezsgőfürdő. Míg Miss Rosewood kitölt nekünk két italt - a választást ezúttal rá bízom - addig előkészítem a fürdőszobát, hogy aztán pont a helyiség ajtajában találkozzunk, és a Blan-tól érkező megjegyzésre prüszkölve elnevetem magam. - Ha most trubadúr üzemmódba váltanék egyrészt roppant hiteltelen lennék, másrészt te a padlón fetrengenél a röhögéstől ezt a Lucian 2.0 verziót látva - jegyzem meg, és láthatóan megrezzenek, mikor Miss Rosewood ujjai végigfutnak a mellkasomon, majd lejjebb merészkednek. - Na mars a kádba - utasítom vicces szigorral, majd én is követem. Felsóhajtok, mikor leülve a kellemesen meleg víz körülölel, és lábammal átfogom Blan lábait ahogy elém ül, hátát a mellkasomnak támasztva. - Aha, szóval itt a függönyzsinór-mánia megfejtése - dünnyögöm ellazulva. - Nem lett volna ellenemre a dolog. De ismerve téged szivem, vagy annyira perverz, hogy utána nemes egyszerűséggel elfelejtettél volna eloldozni, én meg nyüszíthettem volna ott holnap reggelig, mint egy pórázra vert házőrző - teszem hozzá. - És ne mondd, hogy nem tetszik neked ez a pálfordulás - cirógatom Miss Rosewood vállát finoman, de a mozdulat megakad, mikor elém terít egy olyan kérdést, amellyel a szó legszorosabb értelmében féltem szembesülni. Ő viszont a jelek szerint nem. Már éppen nyitnám a számat, hogy valami frappáns benyögéssel tompítsam a puhatolózás élét, de kivételesen engedelmeskedem a kérésének. Rendben, nem csinálok viccet belőle. De akkor mégis mi a fenét mondjak? - Nem tudom - válaszolom végül csendesen, és ez a való igazság. Olyan ez, mintha azt mondanák valakinek, aki még életében nem látott elefántot, hogy rajzoljon egy elefántot. Honnan az ördögből kéne tudnia, mit vessen a papírra? Hát akkor nekem honnan kéne tudnom mit érezzek, ha még soha nem kerültem olyan közel nőhöz, mint Miss Rosewood-hoz? És ezúttal nem pont testi értelemben gondolom. - Valami volt. Van - felelem némi megfontolás után. - Volt egy pillanatunk a Palazzo tetőterében. És itt is, kinn a teraszon. Valami, ami nagyon fura volt, nagyon ijesztő, de nagyon jó is. De nem tudom, mi ez, vagy mi okozta. Ahogy azt sem, hogy a hely és ez az éjszaka hozta-e magával, vagy megmarad akkor is, ha visszatérünk New Yorkba. De tudod mit? Nem is akarok gondolkodni ezen. Mert amin az ember agyal, azt mindig el is kúrja. Én meg jobban szeretek a mostban és a mában élni. Egyetértesz? - fogok kezembe egy epret, majd némi tejszínhabba mártva Blan szájához közelítek vele. - Imádom a csókos ajkait, Miss Rosewood, és azt is, amit képes művelni vele - figyelem a látványt, ahogy szinte leheletfinomsággal harap rá a gyümölcsre. Viszont úgy tűnik, hogy a különös kérdések nem csupán Blan sajátjai, az elmebaj ragadós. - Ugye nem tűnsz el majd megint egy teljes hónapra? - kár, hogy nem hoztam magammal a telefonomat, mert ezt minimum rögzíteni kellett volna, és újra meghallgatni, mert esküszöm magam sem hiszem el, hogy ilyen szavak esnek ki a számon. Azon sem csodálkoznék, ha most Blan felkelne mellőlem, és keresne egy fültisztító pálcikát, hogy kipucolja az említett testrészét, hogy jól hallotta-e amit kinyögtem.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Ha jobban visszagondolok az életemre, utoljára nyolc évesen voltam szerelmes úgy igazán, és eget rengetően, úgy ahogy egy gyerek tud szerelmes lenni. Dustin Morrow, egy nagyon menő tizenkét éves volt, aki már tudott gördeszkázni mindenféle védőfelszerelés nélkül, és néha a hátsó kertben bagóztak a haverjaival, amikor lenyúlták a bátyja felbontott és az előszobában hagyott Lucky Strike-ját. Nem mellesleg ha a kedve úgy tartotta - mert pénze az bizony mindig volt, hála a tehetős szülőknek - meghívta a lányokat vasárnaponként egy három gombócosra, egy igazi olasz gelatto-ra. Ha jobban belegondolok ott sem feltétlenül azért szerettem bele a srácba - mert nyolc évesen mit tudtam én még az élet nagy dolgairól- mert úgy hordta a haját mint a ‘96-os Oscar gálán a fiatal Brad Pitt, hanem mert nagyon gáláns volt, és nagyon menőnek számított a suliban. Én pedig semmi mást nem akartam mindig, csak azokhoz tartozni, akik a stílust és a divatot diktálták az iskolában. Mindig is nagyra vágyó voltam, s hamar meg is tanultam, hogy ha valóban jól akarok helyezkedni, és valóban olyan társaságba akarok tartozni, ahol számít valamit a nevem, akkor nem szabad a szívemet egy valakinél otthagyni. Persze a kamasz szerelem engem is utolért, és a földbe is döngölt rendesen. Túl voltam rajta, mint egy semmiből érkező fogfájáson. De soha többé, még csak a közelébe sem mentem a szerelemnek. Ha csak megéreztem akkor hátra arc, és mentem tovább a saját utamon. Bentont sem szerettem, abban az értelemben biztosan, ahogyan kellett volna, vagy ahogy egy esküvőre készülő fiatal nőnél ez elvárható lenne. A pénzét és az egzisztenciáját viszont annál inkább, és nekem ez számított. Tulajdonképpen nincs ez másképp a mai napig sem. Azzal a különbséggel, hogy a válás mellett döntöttünk. Illetve döntött Benton, mert nekem teljesen kényelmes volt az az állapot amiben éltünk. Így is és úgy is félrekeféltem, minden másban meg amúgy sem volt túl nagy különbség. Mindazonáltal nem mondom, hogy néhanap nem lenne jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna ha várok egy kicsit, ha elengedem a francos nagy elveimet az anyagiakat illetően, és merek, vagy mernék szeretni. De azt hiszem ez a pillanat még nagyon várat magára. Mert az élethez, a luxushoz, amit én annyira imádok igenis szükségem van anyagi háttérbázisra, amit momentán nekem kell megteremtenem. És akkor itt vetődik fel az a kérdés, amit először a Palazzoban éreztem meg, és ami megrémített és kíváncsivá is tett egyszerre: mégis mi az ördög történik ezen az átlagosnak induló vegasi kiruccanáson? Mégis mi az ami miatt most valahogy másképpen viszonyulok Lucian-hez, és ezáltal ő is másképp viszonyul hozzám? Vagy lehet, hogy fordítva történik, tulajdonképpen a lényegen nem változtat. Megfogalmazni nem tudom mi változott….mert ha a felszínt nézem, az égvilágon semmi. Máskor is jöttünk már el, máskor is vertünk már el dollárezreket a kaszinók valamelyikében, máskor is fürödtünk már pezsgőben, és máskor is hemperegtünk meg a gyönyörben gyakorlatilag a lakosztályok bármelyikében, majdhogynem akárhány alkalommal, kifulladásig, ájulásig, elalvásig. De ha jobban belegondolok eddig minden ilyen alkalom erről is szólt, nem többről. Mámor és kéj némi dollárfürdővel vegyítve. Aztán visszatértünk New York-ba és mindenki folytatta a maga életét. Én nem hívogattam Lucian-t, csak akkor amikor megadtam a tartozásom, és ő sem hívogatott, maximum akkor ha éppen fogászati problémái adódtak neki vagy éppen egy aktuális partnerének. Mert Lucian lehet, hogy a nőket ideig vagy óráig élvezi csupán, ettől függetlenül minden partnerével törődik. Arra az időre amíg vele van biztosan. Én pedig bármikor szívesen és örömmel álltam a szolgálatára legyen szó szexről vagy éppen az orvosi minőségemről. A kellemes és a hasznos, de szigorúan különválasztva egymástól. Kacagva szökkenek egyet, amikor játékos feddéssel a kádba zavar, és már kapkodom is a lábaimat, a csípőm leng egyik majd másik oldalra, amint kényelmesen, és élvezettel nyújtózom el a pezsgőfürdőben. Körülöttünk rózsaszirmok, és annyi gyertya mint egy halotti virrasztáson….se. A látvány azonban szó se róla abszolút pazar, bármelyik romantikus estét kínáló hotel első osztályú címlapfotója lehetne. És bármennyire is nem az én világom alapvetően, most valahogy jól esik, és nem….még csak véletlenül sem jut eszembe tiltakozni. Végülis miért ne élvezhetném ezt is egy kicsit? Ez semmi más csak csomagolás valami mögött, ami úgyis véget ér, ha mindketten ismét visszatérünk New York-ba. Ahogy mindig szokott. - Túl jól ismersz, az a baj! Lebuktam.- adom meg magam, finoman hátrafordulva csak úgy törzsből, és a mutatóujjam megpöckölöm az orrát, majd közel hajolva csupán egy futó csókot lehelek az ajkaira, belekacagva, belenevetve azon, hogy valóban ott hagytam volna egy kicsit kikötözve. Ha nem is reggelig, de egy ideig még biztosan. - Nem mondtam, hogy nem tetszik….de ha nagyon akarnám, akkor….hm….lássuk csak... az egyik kezedet kiköthetném ide az ezüst színű kapaszkodóra...- emeltem meg a jobb karját az említett tárgy irányába, aztán a balt is megemeltem és oldalra pillantva a fejemmel a kád szélén díszelgő szintén ezüst színű kis gyertyatartó felé böktem. -....a másikat meg erre a szép cikornyás tököm se tudja mihez ééééééésssss….- végül mindkét karját magam elé vezettem, és a kebleimre simítottam a kezét, majd levezettem egyenesen a hasamig, ahol átkulcsoltam velük a saját derekamat, én pedig megint a mellkasának döntöttem a fejem. -Ahhhhhwww...grrrr...ne mondd, hogy nem élveznéd!- nem mellesleg én is. Naná! Valahogy azonban az egész hely, a helyzet, az ahogy egy kád romantikában ücsörgünk, az elnyúló gyertyák fényében mégis felszínre hoz egy olyan kérdést, ami foglalkoztat azóta az első pillanat óta, és ami nem hagy nyugodni, hogy csupán az itt és a most-nak szól, vagy valahogy tovább mutat. Bevallom megijedek tőle, és talán Luciantől várok valami megnyugtatást, valamit, ami eloszlatja a kételyeimet, vagy egyáltalán lecsillapít annyira, hogy ne tulajdonítsak többet az egésznek, semmint a mai éjjelünk semmiből születő, tűnékeny hozadéka. A válasz azonban meglep. Nem tudom még, hogy kellemesen, vagy kevésbé kellemesen, vagy egyszerűen csak azt érzem, hogy ez az a másodperc amikor abba kéne hagyni az efféle mélységekig nyúló beszédet, és inkább megint az élvezeteket helyezni előtérbe, ugyanis a szex ki tud mosni minden olyan érzelmet, ami csak a fejünkben születik meg. De mi van ha ez más? Ha nem fog eltűnni? Végül a mondandója végére csak kapok valamiféle feloldozást, valamiféle elterelést, amire lehet, hogy most szükségem is van. Az eper láttán elmosolyodom, és nyelvem kinyújtva először annak hegyével édesgetem ajkaim közé a tejszínhabot.Majd lassan, végtelenül lassan zárom két ajkam közé az eper húsát, és óvatosan harapok rá. A tekintetünk egymásba fúródik, eperillat lengi be ezt a pillanatot. Komótosan rágcsálni kezdem a gyümölcsöt és hümmögve bólogatok az utolsó kérdésére válaszul, mely szerint egyetértek, hogy csak a most és csak az itt. Ne gondoljunk előbbre, miért is tennénk, ha pontosan azt adja minden együtt töltött pillanat amire mindketten vágyunk? És ha ez néha többet hordoz, akkor azt maximálisan kiélvezzük, és nyitottan állunk a következő felé. A kijelentését hallva lágyan, de huncutul elmosolyodom. Oldalra nyúlok a tejszínhabért, majd megint megfogom a kezét és a mutatóujját belemártom a habba, amit aztán az ajkaim elé vezetek. - Arra gondolsz amit korábban műveltem, vagy amit majd ezután fogok?- óvatosan nyílnak el egymástól az ajkaim és kinyújtva közülük óvatosan a nyelvem, először azzal nyalom le az ujjáról a tejszínhabot, végül finoman,mintha csak a férfiasságát kényeztetném, mintha azt is ilyen érzékein és érzéssel venném birtokba, lassan engedem a számba az ujját. Érdes nyelvem játékosan fut végig az ujján, nyalva le róla az édes finomságot. Halk nyögéssel, szemeim lehunyva engedem ki a szám fogságából az ujját, és kidugva a nyelvem, mint egy kényes macska nyalom végig az alsó ajkam. Kinyitom ismét a szemeim, és már éppen szólalnék meg, visszatérve perverz módon önfeledt esténk alaphangulatához, amikor a kérdése szinte a semmiből érkezik és alaposan meg is lep vele. Főleg mert éppen korábban ő mondta, hogy csak az itt és csak a most létezik. - Nos, lehet a memóriám nem tökéletes, de mintha pillanatokkal korábban….a csókos ajkaim dícsérete, és az ujjaiddal való tejszínhabos játszadozásom előtt mondtad volna, hogy éljünk a mának, carpe diem és hasonlók, amit nem mellesleg a legjobban imádok benned. Most pedig azt kérdezed, hogy ugye nem tűnök el megint egy teljes hónapra?- fordulok meg és helyezkedem szembe vele, a lábaimmal átkulcsolom a derekát, és az ölébe furakszom. Az altestünk tökéletesen összeér odalenn. Azt hiszem mi ketten nem csupán testileg, de életfelfogásban is tökéletesen passzolunk. Nekem pedig eszem ágában sincs Luciant megváltoztatni. Pont az veszne el belőle amiért annyira odavagyok. Nem birtokolni akarom, hanem újra és újra megszerezni. Karom a nyaka köré vezetem, és a tarkóján kezdek játszadozni, miközben kérdőn nézek rá. A víz játékosan táncol körülöttünk. Oldalra nyúlok és megfogok egy rózsaszirmot, az ujjaim közé csippentem és az arca elé vezetem. Kinyújtom a nyelvem mint a koncentráló művészek, és a rózsaszirommal végigcirógatom az arcát, az orrát, fel egészen a szemeire, majd lassan vissza és az ajkait is megsimogatom vele, végül hagyom aláhullani, hogy ez érzéki csókkal zárjam le időre a száját, és a kavargó gondolatait Meg az enyémeket is. Mikor elválok tőle még néhány apró puszit lehelek a szájának szegletébe, végül a homlokom az övének döntöm, - Lucian, én sosem tűntem el. A számom is tudod. De nem volt szükségem a pénzedre, miért kerestelek volna? Vagy kérjek kölcsön csak úgy a móka kedvéért, amit majd két hét múlva változatlan formába megadok, csak azért, hogy láthass?- nagyon jól tudom, hogy nem így értette, ahogyan azt is pontosan tudom hogyan értette….csak éppen tőle várom, hogy mondja ki, és ne kerteljen. De persze nem fogja kimondani, soha nem teszi. Nem hibáztatom, valószínű én sem tenném fordított helyzetben. Óvatosan mozdítom a csípőmet és lassan tekeredem és fonódom köré, a víz simogatja a bőrömet, egész felvillanyozó érzés. - Ami azt illeti nem féltelek. Találsz magadnak társaságot, akik pontosan azt adják neked amit én adok. Sosem vágytál többre, miért pont most tennéd? És én miért most tenném? Csak egy indokot mondj, szivi….csak egyet….- az utolsó szavakat már az ajkára mormoltam egészen közel hajolva, hogy szinte egyszerre lélegeztünk. Az érzékeink összekeveredtek egymással.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
A mondás szerint a szerelem és a szex az élet nagy misztikuma - és ahogy ilyen esetekben lenni szokott, előbb vagy utóbb mindenki igyekszik megfejteni a rejtélyét. Én magam sem vagyok ez alól kivétel, sőt már alig nyolc évesen roppant módon foglalkoztatott a testiség kultusza. Nincs ebben semmi csodálkozni való, elvégre az ember - jelen esetben konkrétan egy kölyök - elég sok mindent láthat egy éjszakai bárban akár nappal is, még úgy is, ha csupán áthalad rajta emeleti lakás irányába. Sokszor álltam meg ilyen alkalmakkor odalenn egy kis pihenőre, egy üdítőre, figyeltem és hallgattam az alkalmazottak beszélgetéseit, és mivel szinte kőbe vésett szabály, hogy előbb-utóbb minden munkahelyen felbukkan a szerelem, sokszor láttam smároló dolgozókat is. Fogalmam se volt, mi lehet ebben a tevékenységben annyira jó, de biztosra vettem hogy az lehet, mert teljesen üdvözült arcokat vágtak az egymás karjaiból kibontakozás után, én pedig nemes egyszerűséggel kicseszésnek éreztem, hogy életkoromnál fogva én meg vagyok fosztva ettől az élvezettől. Aztán egyik nap rám mosolygott az üdvözülés sugara, mert meghallottam a nagyobb fiúkat suttogni az iskolai szünetben, két matekóra között, egy Patty Simcox nevű lányról, aki némi pénzért bármit, konkrétan BÁRMIT bevállal. A gondolat úgy ragadt meg az agyam mélyén, mintha pillanatragasztóval rögzítették volna, és mivel nagybátyám bőkezűségének hála, a zsebpénzben sosem szenvedtem hiányt, másnap felkerestem ezt a bizonyos lányt, és akadozva, pirosra gyúlt arccal elhebegtem-habogtam mit is szeretnék. Petty nagyjából 14 éves lehetett, és első körben szemberöhögött, de elég volt meglobogtatnom előtte egy ötvenest ahhoz, hogy gyorsan meggondolja magát, kézen fogott, és mint a foxikutya a lábtörlőt, magával vonszolt a tornaterem mögé. Még ma is élénken látom magam előtt a jelenetet: Patty felültet a korlátra, hogy egy magasságban legyünk, majd rám parancsol, hogy csukjam be a szemem, és nyissam ki a szám. Habozás nélkül engedelmeskedem, és ekkor valami hideg, nedves dolog nyomakodik bele a pofámba, és tart a torkom felé, minden képzeletet felülmúlóan rettenetes, én húzom hátra a saját nyelvemet, hogy majd' megfulladok, még egy perc és el fogok ájulni, de hát minden borzalomnak vége szakad egyszer. "Na így kell smárolni pubi" - mondja Patty, és faképél hagy, én meg arra gondolok, hogy nahát a rossebb aki rákap erre. Aztán hazaérek iskolából, a nagybátyám a nappaliban olvas, és megkérdezi, hogy telt a nap, én meg büszke vigyorral közlöm, hogy "smároltam". Az öreg kezéből csaknem kiesik az újság, aztán hosszú és mélyreszántó beszélgetés következik a biológiáról, szexről meg annak különféle módozatairól, aminek következtében három napig nem nagyon van étvágyam se. Aztán persze amikor az emberben néhány évvel később berobbannak a hormonok, a kezdeti nem túl vidám tapasztalatok után újakat szerez, és ennek az egész misztériumjátéknak nem csak rabjává válik, hanem első osztályú művelőjévé is, legalábbis azt hiszem mindenféle szerénytelenség nélkül állíthatok magamról ilyesmit. Az ágyamban megfordult nők százai épp elég bizonyítékot szolgáltatnak mellettem, akárcsak Miss Rosewood, aki valószínűleg most nem a kielégülés utáni jóleső bágyadtságban simulna nekem, ha mindössze a pénzem okozna neki élveztet - persze az sem elhanyagolható opció, de abban az esetben az ismeretségünk szigorúan az üzletre korlátozódna. Nem, köztünk ennél jóval több van, az élet teljes és minden szegmensét érintő élvezetben osztozunk mi ketten, ez húzott bennünket ma ide Vegasba, ennek oltárán áldoztunk nem csak az asztalok felett, hanem alatta is, na és persze ne felejtsük ki az előbbi Rómeó és Júlia erkélyjelenet felnőtt-feldolgozását sem a felsorolásból. Mindezek után alighanem senki nem vet rám követ, amiért fáradtan, mégis elégedetten nyúlok el a jacuzzi buborékaiban, fél karral magamhoz ölelve közben Blan-t. - Édesem, már túl jól ismerlek, szóval olyan könnyen nem tudsz átverni - vigyorgok, mikor az említett közli velem, hogy nagyon is komolyan gondolta a kikötözést, és azt is, hogy egy ideig abban az állapotban hagyott volna lógva. - Sőt, simán kinézem belőled, hogy minél dühösebb lettem volna ettől a kis manővertől, te annál jobban élvezted volna a dolgot, és remekül szórakoztál volna a műveden - csóválgatom a fejem. - Istenverte kis boszorkány - teszem hozzá jókedvűen, majd alaposan megnézem a két "tereptárgyat" amelyre Blan felhívja a figyelmem, és amik amolyan bázispontként lehetnének használhatóak e témában. - Miss Rosewood, ne okozzon nekem csalódást - dünnyögöm, és ráfújok a gyertyatartóra, amely már ettől is olyan táncot kezd a kád szélén, mint Michael Flatley, még a hanghatások is stimmelnek. - Ez nem túl stabil. Ha feltétlenül ragaszkodik az ötletéhez, találunk ennél alkalmasabb lehetőséget is. Tudja, minél jobban megismerem önt, annál több eddig rejtett oldalára derül fény. Remélem a táskájában nincsenek korbácsok, és egyéb BDSM kellékek - fűzöm hozzá, miközben figyelem, ahogy Blan eltünteti az elé tartott tejszínhabos epret. És természetesen nem is ő lenne, ha kihagyná a ziccert: játszani kezd az ujjaimmal, nem kell hozzá nagy fantázia hogy mást képzeljek az ajkai közé, és ez, kiegészülve az előbbi manőverrel, mikor a melleire húzta a kezemet, máris meghozza a hatását. Ismét életre kelek derékon alul, és mivel szorosan simul nekem a hátával, alighanem tökéletesen érzi is, és az a tény sem változtat az állapotomon, hogy a következő másodpercben "derült égből" módon egy jóval komolyabb témát érintünk. Mint a kettőnkből kibukik egy-egy olyan kérdés, amelyre lehet nem is tudjuk a választ, vagy ha mégis, eszünk ágában sincs kimondani - egyszerűen mert félünk. Nem egymástól: saját magunktól. Valami azonban érezhetően más lett köztünk, tudom én is, tudja ő is, ezt pedig csak alátámasztja a kérdésem, amelyet Blan-nak szegezek. Beáll néhány másodpercnyi csend, gondolom amíg mindketten felfogjuk, mi hagyta el a számat, ráadásul a rám legkevésbé nem jellemző módon, majd Miss Rosewood megfordul, és az ölembe kuporodik, mint egy dédelgetésre vágyó kiscica. - Persze, hogy éljünk a mának - helyeslek. Ezt egyetlen másodpercig sem gondolom másképpen. - De miért ne lehetne ötvözni a jelent meg a jövőt? - kapok számmal játékosan a rózsaszirom után, mikor selymével végigcirógatja az arcomat, aztán szélesen elvigyorgom magam. - Szóval neked az nem elég vonzó opció, hogy láthatsz? - évődök Blan-al. - Na jó, bár ez most nagyon fájt, de akkor adok másik indokot. Ha emlékeim nem csalnak, tartozol nekem százezer dollárral - hajolok közel, és finoman beleharapok Miss Rosewood ajkába. Végeredményben elfogadható választ adtam, bár nem teljesen őszintét. Annak a kimondása olyan lenne nekem, mintha templomba menne az ördög: szürreális és elképzelhetetlen. És egyébként is... valójában szerintem én magam sem tudnék megfelelni a saját kérdésemre. Van ez a különös motoszkálás az ész meg a lélek mélyén, amit nem értünk, csak egyszerűen érzünk. És még azt is homályosan és értelmezhetetlenül. - Na persze... - vágok tűnődő arcot, miközben kétoldalt megfogom a csípőjét, és még szorosabban húzom őt az ágyékomhoz - remélem, hogy EZ sem megvetendő a számodra. És attól függetlenül, hogy... hogy is fogalmaztál? Szóval találok magamnak társaságot, ez igaz, de miért kellene elhagynom a járt utat a járatlanért? - mormolom lágyan, és igyekszem úgy mozdulna, hogy elérjek a "bejáratig". Közben átfut az agyamon, hogy az óvszerek még mindig ott lapulnak a zakóm belső zsebében, igaz a fürdőben pont nem a legjobb választás. Bízom annyira Blan-ban, hogy mivel nem én vagyok az egyetlen partnere, szed valami gyógyszert, mert alighanem egyszerre kapnék agyvérzést meg infarktust, ha néhány hónap múlva úton lenne az ifjabbik verzióm. Magamból kiindulva ő lenne az antikrisztus. Egy jóképű és sármos antikrisztus.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Ha be kellene kategorizálnom, hogy mi van pontosan Lucian és közöttem, akkor azt mondanám, hogy egy szexualitáson alapuló, anyagiassággal erősen megfűszerezett kölcsönösen jól működő kapcsolat. Illetve mondtam volna ezt úgy nagyjából addig a pillanatig, amíg meg nem akadtam ott a Palazzo tetőkertjében, ahol egy pillanat volt csupán amíg a gondolat szöget ütött a fejemben, és azóta sem hagy nyugodni. Én pedig nem szeretek sokáig rágódni a dolgokon, szeretem gyorsan és rövidre zárni azokat. Ez viszont kifogott rajtam. Persze az ital, meg Lucian bolondozása, vagy ahogy visszatértünk a Belaggioba, az este további könnyedsége messze űzte ezeket a veretes gondolatokat, de nem annyira, hogy ne jutottak volna eszembe újra és újra. Ezen pedig az sem segített és előre sem mozdította, hogy gyakorlatilag a fényárban úszó Vegas felett pakolt meg hátulról úgy, hogy közben majdnem összeestem, mert imádtam a bőrét beleolvadni a bőrömbe a gyönyör utolsó másodperceiben. Lucian zamata egyszerűen olyan mint valami örök és el nem múló függőség ami nagyjából negyed óra múlva újraéled, és megint az egekben van a libidóm tőle. Ilyenre pedig egyetlen másik faszi sem képes, kizárólag ő. Ez pedig bevallom őszintén, hogy amennyire új, éppen annyira ijesztő is egyben.Szeretem ha egy pasi mámorító aromájával telítődöm egyetlen éjszaka alatt, vagy akár kettő, esetleg három, hogy aztán tovább lépve, az érdekesség és az újdonság varázsában megkopva mondjunk búcsút egymásnak. Lucian esetében ez több szempontból sem járható út. Még ha le is tudnám jó időre az anyagi tartozásom felé, akkor is keresnék alkalmat arra, hogy újra lássam. Ostoba és idióta bolond vagyok ez az igazság. Képtelen vagyok lemondani róla, és nem csak azért, mert túl jól ismer, hanem azért is, mert pontosan azért mert ismer, és tudja mire számíthat tőlem, elfogad ilyennek. Erre pedig kevesen lennének képesek. Nem csak a pénze a vonzó, bár tegyük hozzá, hogy ha az nem lenne, elég kevés az esélye, hogy valaha szóba álltam volna vele. Igaz akkor én lennék most az egyik legnagyobb vesztes a világon, csak éppen nem tudnék róla. A mi találkozásunk egyszerre volt szükség- és sorsszerű. - Hát bevallom, hogy az a táskám, amiben az efféle kellékeket tartom, éppen otthon pihen. Nem készültem effélére….tudod, ha veled vagyok...valahogyan szeretem ha dominálsz….- búgom veszettül nevetgélve, és nem tudom megállni, hogy a két kikötözéshez kiválasztott holmira tett megjegyzésén ne nevessek egy jóízűt. - Istenem, szivi…..úgy teszel, mint aki sosem próbált még effélét. Komolyan kezdem azt gondolni, hogy valami istenverte alakváltó gyíkember vagy, aki csupán viseli az én imádott Lucian-em bőrét….hahhóóóóó...gyíkember, legyél olyan jó és engedd vissza a faszit, aki istentelenül bánik a nyelvével, és még inkább képes egy nőt másodpercek alatt a gyönyör legmagasabb fokára repíteni….nem éppen hagyományos módszerekkel. Szóval a prűd gondolatokat vidd szépen oda ahonnan hoztad!- magyarázom jókedvűen miközben a víz kellemesen simogatja a bőrömet. A gyertyák között elterülve adom át magam az élvezeteknek, meg persze az évődésnek vele. Nem tudom, hogy mennyire vegyük komolyan a mindkettőnket foglalkoztató kicsit különös gondolatokat, de úgy tűnik, hogy Lucian - hozzám hasonlóan- szabadulni szeretne tőlük. Csak éppen nem megy.Ez már kettőnk közé fészkelte magát, és még ha megpróbáljuk is bolondázásba csomagolni, attól az még ott marad, és világossá teszi, hogy ma éjjel valami rohadtul megváltozott. Nem akarta ő sem, én sem, nem akartuk, hogy így alakuljon, de talán túl sok minden játszott össze azért, hogy ez az érzés kialakult. Nem szeretem érezni, nem szeretek azzal foglalkozni, hogy bármit is érzek, mert ezeknek soha nincs jó vége, soha nincs olyan, hogy valami jó születik belőle. Az érzések sebezhetővé tesznek és ami sebezhetővé tesz az kizárólag árt nekem, amit gyorsan és röviden szeretek megszüntetni. - Hát nem elég vonzó opció….de….- mondanám még tovább de végül az ajkainak lágy, mégis követelőző harapása benn rekeszti a szavakat, meg elűzi másodpercek alatt mindazt amit mondani akartam neki. Fogaimmal finoman zárok rá az ajkaira, nyelvem kutató tűzzel indul az ajkai közé, és ha már így felkorbácsolta bennem a vágyakat, vállalja a következményét, hogy most már nem tudok tőle szabadulni. Igaz, egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy szabadulni akarnék egyáltalán. - Luci….- finoman csippentem ajkaim közé az alsó ajkát, lassan engedve el a nevének kimondása után, hogy aztán újra beszívjam és nyelvemmel finoman végigsimítsak a húsos felső ajkán, majd engedjem el fogaim és szám börtönéből. - Ha arról a százezer dollárról lenne szó, amivel tartozom...nos, mivel annyit nyertünk a mai éjszakán amiért egy luxuskurva egy hétig dolgozna ráadásul kibaszottul nagy élvezettel, azt könnyedén vissza tudom neked fizetni.Szóval sánta az indokod, életem. Miért nem vagy velem őszinte, szivi?- érzem, hogy más van a háttérben amiről nem akar beszélni, és tudom, hogy nem kellene faggatnom, úgyhogy a kérdés után nem érkezik újabb. Helyette hagyom, hogy a csípőmet közelebb húzza magához, és az ölében elhelyezkedve még én is dörgölőzöm, karommal a nyakába kapaszkodva csusszanok közelebb, és a nyakához hajolva finoman csókolok rá a nyakára, haladva egészen a füle irányába. - Te azért tartasz jelenleg ott ahol tartasz, mert mindig elhagyod a járt utat a járatlanért. És azt hiszem pontosan ez adja az életed igazi értelmét, ettől leszel számomra vonzó kihívás.- hangom szinte olyan mint az óceánok mélyéről feltörekvő hullámok suttogása, amely a fülcimpája alatt csapódik le, minden szó után forró lehelet kúszik a nyaka vonalán az ütőérre. - Ami pedig ezt illeti….EEEEZZZTTT!- az utolsó elhúzott szó után csusszanok egyet, hogy magamba érezzem, magamba süllyesszem az utolsó milimétert is a vágyainak lüktető merevségéből, majd a fejem hátravetve élvezettel nyögjek fel, amint a víz simogatása közepette megérzem őt. - Mindig….bármikor….akármikor…- minden szó után pár másodperces szünetet tartok, amint a csípőm mozdul felette, most általam diktálva az ütemet. Halk, apró nyögésekkel mozgok párat, hogy kitöltsön, és a víz lágyan ringasson mindkettőnket a továbbiakban. Kinyúlok oldalra, hogy a tálból egy eperszemet vegyek el, ami az ajkaim közé csippentek, és az ő ajkai felé közelítek vele. Ám mielőtt azt gondolná, hogy azt akarom, hogy a felét leharapja, nevetve kanalazom az egész szemet az ajkaim közé, és falatozom be. - Azt hitted snassz eperfelezést akarok veled, egy csókcsatába ágyazva, nem igaz? Ó, ennyire egyszerűnek és kiszámíthatónak gondolsz engem, édesem?- valószínű mindenki erre gondolt volna a mozdulat láttán, ahogyan én is. Ám újabb eperszemért nyúlok. Mutató és hüvelykujjam közé csippentem, de ezúttal nem teszem a számba, hanem megtartom, és hátrébb mozdulva elválasztom magunkat egymástól.Térdelő állásba helyezkedem és kicsit fészkelődni kezdek, majd mielőtt bármit is reagálhatna vagy kérdezhetne, az ajkaim közé emelem az eprszemet, és azzal együtt merülök alá a vízben, hogy ott lenn támadjam őt le. Állítólag a savanykás finomság, az ajkak víz alatti játéka, meg az egész helyzet szürreálisan gyönyört fakasztó és különleges volta semmihez sem fogható. Szeretném ha minden szempontból különleges lenne ez az éjjel, és olyan dolgokat próbálnánk ki amit azelőtt soha. Ilyet pedig én vele még nem csináltam. Igaz, alkalom sem nagyon volt rá. A víz alatt kúszom oda az ágyékához, és veszem alsó és felső ajkam finom húsa közé férfiasságát, miközben a számban az eper lédús finomsága is elolvad, így az összhatás meglehetősen különleges lesz. Eper ízű gyönyör. A szám lágyan simul végig rajta, tökéletes elmerítem a számban, majd engedem ki, és legalább háromszor, vagy akár többször is megismételve ezt a mozdulatsort melynek a végén lassan engedem őt ki a számból, és emelkedem ki a hasa vonalán a vízből. A köldökére lehelek egy apró csókot, miközben a tekintetét kutatva haladok apró kis csókokkal felfelé, amíg el nem érek az ajkaihoz. A szempilláimon víz táncol, a hajam viztől csöpög, kipirulva és vágytól túlcsordulva simulok rá az ajkaira. Nem eresztem. Két karom újfent a nyaka köré fonódik, közelebb hzom magam az öléhez, a korábbi pozícióba, hogy ha megérzem őt közelebb, akkor addig mozduljak amíg újra el nem merül bennem. Halkan nyögök fel. - Szóval kanyarodjunk vissza….szeretnéd, hogy megadjam azt a százezer dollárt, és tiszta lappal induljunk? Vagy mondd, mit szeretnél úgy igazából, Lucian? Azon kívül hogy...aaahhhh istenem….- sóhajtok fel, amikor finoman mozdul bennem egyre mélyebbre, és gyakorlatilag nem csak beszélni felejtek el, hanem gondolkodni is. Megráztam a fejem, és lejjebb engedtem a csípőm. - Légy őszinte édes, és én is az leszek, ígérem!- hajoltam közelebb hozzá, és arcának élére súgtam, búgtam az ígéretem. Amit mellesleg komolyan is gondoltam. Színt vallok neki, ha ő is.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
"Ő a Gyilkos Királynő, puskapor, zselatin, dinamit lézersugárral, garantáltan eldobod tőle az agyad bármikor" - mindig kedveltem a Queen-t, sokszor szívesen énekeltem is a zongora mellett ülve, de sosem gondoltam volna, hogy - ahogy a mondás tartja - az élet egyszer majd utánozni fogja a művészetet, és megismerkedem az én saját, külön bejáratú Killer Queen-emmel. Pedig mindig sora illik Miss Rosewoodra: csak egy jel kell, hogy játékos kiscicává váljon, majd egy perc múlva már egész más oka van a ragyogásának, megvadít, így éri el minden célját. Mert végülis mit akar a nő, és mit akar a férfi? A nő azt, hogy egyetlen férfi váltsa valóra minden álmát, a férfi pedig azt, hogy minden nő áldozzon az ő egyetlen vágyának. Azt hiszem a sors keze vastagon benne van abban, hogy ilyen téren is összestimmelünk: Blan a pénzemet akarja és élvezetet, én meg társaságot és élvezetet, ergo tökéletes szimbiózisban élünk egymással. Ez a szimbiózis viszont ma este itt Vegasban megváltozott: hogy rosszabb vagy jobb lett, nem tudom, de felborult, ez tuti biztos. Ez sajnálatos módon nem olyasmi, amiről az embernek két ujját összecsippentve, egy lótuszvirágon ülve megvilágosodása támad. De érzem, és Blan is érzi, de egyelőre - mindenféle megbeszélés nélkül - úgy kerüljük a témát, mint a macska a túlságosan forró vacsorát. Talán mindketten pontosan tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket jobb nem boncolgatni, vagy belemerülni, mert csak elcsesződik vele minden, és a Belaggio jazuccijában üldögélve, egy vehemens és meglehetősen gyors menet után az ember nem vágyakozik arra, hogy teljesen szétcsessze a hangulatot. - Némi finom kis kikötözés sosem volt ellenemre - mormolom Blan füleibe. - De ha ennél durvább dologra vágynál, és néhány száz évvel korábban élnénk, javasolnám a spanyol inkvizíció kínzókamráit, amik bármely mazochistának egyenes út lett volna a mennyországba. Nálam a korbácsolás meg az anál intrúder nem pálya - cukkolom Miss Rosewood agyát, mert pontosan tudom, hogy az efféle vadulásoktól legalább annyira borzad, mint jómagam. Oké, nem vagyok én sem jobb másoknál, nem tisztem megítélni az enyémtől eltérő szexuális szokásokat, de ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy gyakorlom is őket. - Mellesleg eddig abban a hitben voltam, hogy élvezed az eltérő személyiségeim változásait, mert így legalább nem vagyok dögunalom. Régi, de roppant helyes mondás, hogy a nőknek sosem lehet a kedvére tenni - sóhajtok színpadiasan, majd rámosolygok Blan-ra, mikor megfordul az ölemben, és szemtől szembe helyezkedik velem. - Ön úgy lát át rajtam, mint egy üvegablakon, Miss Rosewood - értek egyet vele. Való igaz, nem vagyok őszinte, de a fenébe is, hogyan legyek? És ez nem csupán morális, hanem mondhatni technikai kérdés is. Egyrészt ha most elmondanám neki azt, ami megragadt az agyam mélyén, valószínűleg vagy halálra röhögné magát, vagy sikítva menekülne innen ki - nem csak vissza a nappaliba, hanem akár gyalog is New Yorkba. Másrészt meg én magam is belebonyolódom a saját gondolataim tömkelegébe, hát akkor mégis hogyan legyek őszinte, ha fogalmam sincs róla, hogy is állunk jelenleg? Zűrzavaros az egész, és szerintem minél jobban bogozgatjuk, annál gubancosabb lesz. - Hah! - ciccenek fel aztán mélyen megsértve, mikor szerény személyem látványát mindössze elfogadható opciónak tartja. - Nézd, maradjunk annyiban, hogy lássuk egymást többször, és... szóval... lássuk egymást többször - remek, ezzel a mondatommal aztán tényleg sikerült tiszta hülyét csinálnom magamból. Az értelem meg én valahogy - rám roppant kevésbé jellemző módon - de eléggé eltávolodtunk egymástól. Akkor aztán meg végképp, mikor Blan úgy mozdul, hogy ismét sikerül elmerülnöm benne. Igaz, csak azután hogy egy epret a szájába véve lebukik a víz alá, és kezdek lassan fogadást kötni arra, hogy nem én vagyok alakváltó, hanem ő, mert annyi időt tölt odalenn, mintha legalábbis kopoltyúk nyíltak volna a nyakán, és azokkal szippantaná ki a vízből az életet adó oxigént, hogy ezzel is feljebb korbácsolja az elhanyagolhatónak amúgy sem mondott vágyamat. - Sosem rajongtam a gyümölcsökért - mondom, mikor Miss Rosewood felbukkan, és a vizes, összeragadt szempillái alól sejtelmesen elégedett tekintetet vet rám - de a mai naptól számítva az eperrel kivételt teszek - kapok az ajkai felé, de csak a levegővel találkozom, mert mire a mondandóm végére érek Blan visszaenged a testébe, és lassú, alig észrevehető csípőtekerésekkel mozdul rajtam fel és le. Oldott hangulatú beszélgetés, azt hiszem ez a tökéletes definíciója annak, amit jelenleg művelünk. Miss Rosewood azonban bizonyíthatóan az a típus, aki imád úgy tapicskolni a kényes kérdésekben, mint a kisgyerekek a pocsolyákban, mert csakazértis feszegeti az előbb feltett, és kikerült témát, nagyjából így csikarhatnak ki Guantanamo-ban vallomást a foglyokból. - Fordítsunk a kérdésen - suttogom két nyögés között, miközben két oldalról tartom a csípőjét, és lágyan mozgatom magamon. - Mit akarsz csinálni TE? - hangsúlyozom ki a személyes névmást. - Megadni a pénzemet most, és aztán jó ideig nem találkozni velem, vagy elnapolni ezt egész New York-ig, hogy legyen lehetőségünk minél hamarabb újra látni egymást? Őszinte leszek, ha te is az leszel - nos Miss Rosewood, akkor lássuk, ön mit mond arra, amikor a saját visszapattanó kényes kérdésére kell választ adnia. Ilyen az, amikor a hóhért akasztják.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Normál esetben vagy normál helyzetben, ami előre kiszámítható némiképpen, már megszólalt volna fejemben egy vészcsengő, ami figyelmeztet, hogy honnantól kell satuzni, vagy egyszerűen és minden gondolkodás nélkül egy hatalmas hátraarccal, még a büszkeségem utolsó morzsáival távozni. Normál esetben már valószínű jóval korábban elérkezett volna ez a pillanat, ami Lucian esetében váratott magára, jobban mondva: kurvára süket voltam meghallani a vészcsengőt, vagy meg sem szólalt, mert elnyomta a vágy és az élvezet füstösen imádott keveréke. Nagyon igaz az a mondás, amit egy kissé lepukkant csöves hippi mondott nekem egy hajnali derengésben, egy vesztesen záruló, magányos éjszakán valahol Vegas nyugati külterületén: lehet, hogy a csillogás hoz Vegasba, de hogy baromira meg tudod égetni magad ebben a fényben, az is biztos, mert ez a város, ez a fertő, ez a bűn édes és semmihez sem fogható, öt napos hányás és parfüm illatú mocsara bizony a felszínre tudja okádni mindazt amiről nem veszel tudomást. Vagy mert eddig nem tudtad, hogy létezik, vagy mert nagyon is tudtad, de azt gondoltad valami isten vagy a saját életed felett és nagyon is kézben tudod tartani a sorsodat. Sosem akartam többet Lucian-től csak ami most van. Ezt az önfeledt, minden pillanatában könnyed, néha szélsőségesen tabukat döngető óráit, amikor nem gondolkodunk, egyszerűen csináljuk azt amihez éppen kedvünk van. Én magam időnként tán azzal sem törődöm hol és kit botránkoztatok meg, és ha nem tartanék magam is attól, hogy a new york-i praxisom kerülne veszélybe egy esetleges nevadai törvénysértés miatt, akkor valószínű még rá is tennék egy lapáttal. Mert egyszerűen baromság, hogy ami Vegasban történik, az itt is marad.Erre azt hiszem jócskán rácáfol esetünkben az előző pár óra. Fogalmam sincs hogyan fogom ezt az egészet a fejemben helyre tenni, még inkább azt, hogy Lucian fejében mekkora káosz lehet mindazok után, amiről a felszín alatt tulajdonképpen két dugás között folyik a diskurzus. Ezért is feledkezem inkább bele a pillanatba, és ezért is rántom őt is magammal, vagy éppen ő ránt engem, ugyan mit számít? Minden erőmmel kapaszkodni akarok abba, hogy minden olyan legyen mint azelőtt, amikor tulajdonképpen semmi más nem jutott az eszembe róla ha ránéztem, csak az, hogy az elkövetkezendő órában a lakosztálya összes kis zugában érezni akarom. A pénzének illata és az arcvizének pézsmás zamata elnyomta bennem azt a kényszerképzetet, hogy ha jobban megnézzük, a közöttünk lévő kapcsolat úgy egyéjszakás, hogy tulajdonképpen már régen nem az. Fogalmam sincs, hogy ez miért így és most. De talán a nyeremény okozta, vagy az egész éjszakában már benne volt, esetleg borítékolható volt az egész onnantól, hogy megfordult a fejemben, hogy vele jöjjek ide. Minél inkább nem akarok ezen gondolkodni, annál inkább megragad bennem, és megfejtést akarok találni rá, hogy lezárhassam. Nem szeretem magam kétségek között hagyni, még inkább nem szeretem ha valaki ebben nem partner. Úgy tűnik, hogy Lucian nem az. Még tulajdonképpen először jól is jön, hogy a témát könnyedén, tökéletesen rájátszva a testemben általa kiváltott reakciókat kihasználva evickél át velem ismételten egy olyan területre, egy olyan gondolatok nélküli lebegésbe, ahol olyan mindegy fejben és lélekben mi megy végbe, mert a test irányít, és a test elveszi mindazt amit akar, amire szüksége van. - Sértegetsz? Szívem, nem kárt akarok tenni benned, hanem fokozni az élvezetet. Korbácsolás, anál intrúder. Minek nézel te engem?- harapok felé, még vicsorgom is játékosan, éppen úgy tréfálkozva, ahogyan tudom, hogy ebben a kérdésben ő is teszi. A különleges nem egyenlő a perverzióval, azt hiszem ezt nyugodtan kijelenthetjük. Csak cöccenek nevetve egy aprót azon kijelentésére, mely szerint nem élvezném az eltérő, vagy éppen kiszámíthatatlan személyiségének változásait. - Nekem pontosan elég az ahogy a kedvemre teszel: a pénzed és az élvezet, amit melletted kapok kielégítő a számomra. Szóval cáfolom, hogy nem lehet a kedvemre tenni. Kérlek én egyszerű lélek vagyok, egyszerű igényekkel.- biggyed le az ajkam, színésznőket megszégyenítő módon rezegtetem a szempillámat, jobb kezem pedig a melleim felett a mellkasom közepére helyezem, mintha ugyan ezzel akarnék nyomatékon adni a nagyon is hamis szavaimnak. Nem vagyok egyszerű eset, és a legkevésbé sem könnyű a kedvemre tenni. Szeszélyes vagyok, rettentően lobbanékony, és gyakorta kiszámíthatatlan. El is nevetem magam, mert látom az arckifejezésén mennyire nem hiszi el egy szavamat sem. Jobban mondva a végét biztosan nem. Viszont nem lehet azt mondani, hogy visszafelé nem működik ez az effekt. Túl jól ismerjük a másikat, mert kicsit torzított tükörképei vagyunk egymásnak. És a félelmeink is azt hiszem ugyanazok, talán ez az oka, hogy normál esetben segítenénk egymásnak ezen túllendülni, most azonban a saját bizonytalanságunkban tipródunk, anélkül, hogy hangot adnánk neki. Néma gyereknek meg ugyebár az anyja törli az orrát….Nem mondjuk ki, noha mindketten tudjuk talán, hogy mire gondol a másik. - Wáó!- elkerekedett szemekkel, elismerően billentem oldalra a fejem, szám sarkában a védjegyemmé vált hamiskás mosollyal, amikor egy rettentő frappáns, és minden szempontból tűpontos logikával megáldott mondatot dob be kettőnk közé. - És dugjunk azért...hogy hát mégis dugjunk már ha már dughatunk….szívem, azért a logikád kikezdhetetlen és halálosan eredeti.- cukkolom tréfásan, miközben a kezemben már ott táncol az eperszem. Azt hiszem nyugodtan elmondható, hogy hasonló fantasztikus indokkal tudtam volna én is szolgálni, ha ez a helyzet hozzám kerül és nekem kell rá választ adnom helyette.Azt hiszem most próbálom meg én is a saját és az ő gondolatait is terelni valahova máshova, de mikor felbukkanok a víz alól, már elmondható, hogy bár rettentően élveztem amit csináltam, ezerszer és ezerféle módon tudnék még neki örömet okozni, de az a kis gondolatmorzsa, ami a Palazzo óta ott van az agyam mélyén képtelen nyugtot hagyni. Pedig mindent bevetek, hogy elűzzem, és arra tudjak koncentrálni amit a legjobban imádok ebben a pasasban: a testének utolsó kis rezdülését is, amint elmerül bennem, és én finoman mozogni kezdek rajta. A csípőm olyanná válik, mintha szinkronban akarná felvenni a víz kellemesen meleg, lágy ringató hullámzását. Azt akartam, hogy ő tegye nekem könnyűvé. De miért is gondoltam, hogy önhittségben, vagy éppen egoizmusban ha csak hangyányival is, de túl tehetek rajta? Naív vagyok, ha Lucianről van szó, és túlságosan másokhoz mérem, akikkel könnyebb ilyen szempontból elbánni. De ő Lucian. Sok szempontból más. Ebből meg főleg. Hamar felismeri a csapdát, és képes úgy kikerülni, hogy nem fog engem belelökni, de ott tart felette, hogy egy óvatlan pillanatban belezuhanjak. Önként. Hogy máshogy? Ám én sem adom könnyen a bőröm, ahogy a testemmel teszem, amely most teljesen az övé lesz. Érzem amint kitölt, amint ismét és újra meg újra megmeríti magát bennem, könnyedén, mintha a világ felett lebegnénk, és mintha nem lenne semmi más, csak mi ketten meg a számunkra rettentő fontos problémáink, amire megoldást kell találni. Mennyire kár, hogy miközben ilyen varázslatosan tökéletesen egybeforrunk, úgy szorítjuk sarokba a másik érzelmeit, honnan csak egy módon lehet menekülni: kitörni, és elfutni. Őszinte akarok lenni vele, de nem tudok. Mert ő sem az. Kérdésként érkezik a válasza, és visszafelé süti el a tervemet. - Szemét vagy!- mormolom rá a szájára, miközben aprókat harapok az alsó ajkába, végighúzom rajta a fogsorom finoman, érzéssel, alig érintve. -...és kurvára nem őszinte.- zizegnek az ajkaim ahogy hozzáérek minden egyes szónál az ő ajkaihoz, ott tartva a csók forró ígéretét, melyet halk, apró nyögésekkel adok tudtára. Megkapaszkodom a nyakába, és egy nagyobb de még mindig lágy mozdulattal feszítem magam bele az ölébe, és húzom össze az izmaimat odalent, hogy még erősebben és szűkebben érezzem magamban őt is, és ő is érezze az utolsó kis izmomat is, amely rabul ejti. Ott tudom. A szavaim által nem. Finoman biccen hátra a fejem, szemeim lehunyva hagyom lebegni magunkat, az altestem pedig körkörös, lassú, majd egyre gyorsuló táncba kezd. Kissé fentebb emelkedem, majd vissza. Még érlelem a választ, pedig már tudom mit fogok mondani neki, de még ki akarom ezt élvezni. Ezt amit most adunk még egymásnak anélkül, hogy bármi következménye lenne a szavainknak. Mikor újra ránézek, a nyaka köré fonódó karjaimmal közelebb húzom magam, és úgy kezdek bele halkan, a nyögések közé ékelt szavakkal. Mert a mozgást, hacsak ő meg nem állított, nem hagytam abba. - Holnap megadom a pénzed, Luci. És ha visszatérünk New York-ba, hagylak gondolkodni még ezen a kérdésen. És ha újra találkozunk majd valamikor, akkor talán mindketten őszintén tudunk beszélni majd róla. Most viszont nem akarok…..és szerintem te sem. Mert abból ahogy bennem lüktetsz, és elmerülsz, érzem, hogy még pár szorítás és végünk lesz….mindkettőnknek.- megadtam a választ. Azt hiszem hagyni kell ülepedni a dolgot kicsit. Nem mondtuk ki, nem is fogjuk valószínű, de tisztán kell látni az egészet. És amíg itt vagyunk, amíg a testünk így reagál a közelségre, nem lehet a gondolatoknak tiszta és szabad utat engedni, mindenféle befolyástól mentesen. Én is tisztán akarok látni vele kapcsolatban és neki is szüksége van rá. Közelebb húztam magam és a szavak helyett a továbbiakban a karcosan elolvadó sóhajaim, meg a testem beszélt. Talán túlságosan jobban mint korábban….mint eddig bármikor ha vele voltam. Most ez is más volt….mint annyi minden.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Sosem értettem azokat, akik túlkombinálják az életet. Mégis mi értelme? Úgy kell venni mindent, ahogy jön, agyalások nélkül, és ha az ember vállán ülő kisördög azt suttogja, hogy kövessük el a világ legnagyobb őrültségét, akkor ne álljunk neki ellen. Egyszer élünk - legalábbis ez az általában elfogadott vélekedés - és eszem ágában sincs fogatlan vénemberként azon nyammogni, hogy mennyi mindent hagytam ki, és hol csesztem el. Azt akarom, hogy a temetésemen ne pátoszos gondolatok hangozzanak majd el, hanem óriási sztorik arról, hogy mi mindenre voltam képes életem virágában. Ha nem így lesz, az fix, hogy visszajövök kísérteni, és szétrúgok néhány segget. Azért remélem erre még várnom kell néhány évtizedet, most jelenleg ugyanis nagyon jól érzem magam a jacuzzi meleg vizében ücsörögve, miközben Miss Rosewood úgy kuporodik az ölembe, ahogy csak kivételes nők tudnak, és csak a kivételesen gyengéd pillanataikban, igaz erre rácáfol amikor olyasmit művel, ami nem éppen a romantikus oldalát erősíti a fürdőnknek. - Sejtettem - biggyesztem le a számat csalódottan, mikor Blan körvonalazza, mely tulajdonságaim tesznek olyan vonzóvá a szemében. - Tudtam, hogy csak kihasználsz! - teszem hozzá olyan hanglejtéssel és mimikával, ahogy a nők szokták a nagy drámák kellős közepette, amikor végre alkalmuk nyílik a férfi fejéhez vágni legnagyobb sérelmeiket, aztán horkanva felröhögök, mikor úgy jellemzi önmagát, hogy ő átlagos halandó átlagos igényekkel. - Bárkik is építették anno ezt a hotelt, jó munkát végeztek. Máshol már talán épp maga alá temetne bennünket a mennyezet - ironizálok, amire gyorsan meg is érkezik a revans, mert naná, hogy azt a mondatomat, amely lássuk be, tényleg híján volt mindennemű értelemnek Blan nem hagyja megjegyzés nélkül, és ismerve őt, ezt még néhányszor az orrom alá lesz dörgölve, méghozzá elmondhatatlan élvezettel. - Legközelebb ha nőt akarok olyat keresek, aki siketnéma, és csak jelbeszéddel tud kommunikálni - dünnyögöm félhangosan, de Miss Rosewood kivételesen elereszti a füle mellett a mondandómat, mert azon kattog, hogy a kérdését, amivel őszinteségre szólított fel sikerült csípőből visszalőni, és megkóstoltatni vele a saját módszerét. - Egyikünk sem őszinte - bólintok rá a szavaira, miközben élvetegen harapdálja az ajkamat, így a mássalhangzók néha egymásra torlódnak, de szerintem érti a lényeget. Neheztelés viszont nem szűrődik ki sem a szavaiból, sem a tetteiből, sőt, olyan átéléssel kezd mozogni rajtam, hogy biztosra vehető, ebben a formában megint nem kell sokat várnia egyikünknek sem, hogy elérjük a beteljesülést. Az viszont tagadhatatlanul rosszul érint kissé, mikor a kérdésemre nem olyan választ kapok, amire számítottam. A legerősebb érzés bennem a csalódottság, ilyen lehet, mikor egy szerencsejátékos felteszi a nyereményét a fekete 7-re, és bukja az egész boltot. De igazából nem is tudom, mit vártam, vagy reméltem, esetleg képzeltem. Talán csak bele akartam látni ebbe a mai éjszakába olyasféle dolgokat, amik valójában nincsenek is, csak félreértelmezhető jelek vezettek arra az útra, hogy azt higgyem, mégis. Oké, ez most megint nem túl értelmes így, de ebben a lassan érzelmi káoszba fulladó éjszakában azt hiszem senki nem vethet rám követ a nem tűpontos megfogalmazásokért. - A kihívás elfogadva - suttogom aztán Miss Rosewood fülébe, mikor az eddigieknél hevesebb mozgásra vált, és egyértelművé teszi, hogy elég volt a szájalásból, immár másra vágyik. - Számolom a napokat, amikor sírva kopogtatsz az ajtómon - teszem hozzá, de aztán befejezem a dumálást, átadom a teret a torkomból feltörő sóhajoknak és nyögéseknek, egészen addig, amíg Blan egész teste meg nem feszül rajtam, izmaival szinte bilincsbe szorít, és heves lüktetéssel éri el az orgazmust, én pedig szinte ugyanabban a pillanatban követem, hogy aztán izzadtan, fáradtan, de jólesően pihegjünk egymás karjaiban addig, amíg vissza nem találunk ennek a világnak a mezsgyéjére. - Akkor a javaslatom az este további részére - emelem fel a kezem, mikor már képes vagyok megmozdulni, és Miss Rosewood füle mögé igazítok egy arcába lógó nedves tincset - hogy toljuk ki ezt a terülj asztalkám-kocsit a nappaliba, együnk meg mindent ami rajta van, és aztán jöhet az alvás - ja, lényegében csaknem 24 órája ébren vagyok, és most már kezdem érezni minden porcikámban a fáradtságot. Ugyanakkor a legkevésbé sem panaszkodhatom: szerintem életem egyik legjobb éjszakája, és nagyjából egy napja volt ez a mostani. Kikecmergünk a kádból, átadom Blan-nak az egyik köpenyt, míg magam a másik frottírba burkolózom, hogy alig fél óra múlva békésen szuszogva nyúljunk el egymás mellett a királyi méretű ágyban. Még félálomban megkeresem Miss Rosewood kezét, és rájövök, hogy igaza van, és arra is, hogy ezzel mindketten tisztában vagyunk: kimondatlanul is tudjuk, hogy ma éjjel köztünk valami megváltozott.
Kezdőlap
