A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
A Rosewood villában olyan volt vendégeskedni, mintha egy gyulladt fogat akarnék gyökérkezelni érzéstelenítő nélkül: a végén megkönnyebbülés lesz ha vége, de ami közben történik, az egy merő fájdalom. A volt anyósom legnagyobb bánatára, vagy sokkal inkább értetlenkedésére a volt férjem a mai napig elég sokszor hívott ebédelni, amit én csupán elsősorban anyagi és nem utolsó sorban kapcsolati megfontolásokból nem utasítottam vissza. Egyetlen porcikám sem kívánta annak a háznak a légkörét, de volt annyira vastag a bőr a képemen, hogy elviseltem.A helyzetet minden esetben az könnyítette meg, hogy ha szorult körülöttem a hurok, már ami a szerencsejáték szenvedélyemet és az abból eredő anyagi hátrányaimat illette, akkor Benton volt az akihez, mint végső lehetőséghez mehettem. Ő valóban a végső lehetőség volt, vagy ha már a többi hitelezőm előtt olyan pofátlanságnak éreztem mondjuk két héten belül megjelenni újabb kölcsönökért. - Le kéne állnod, Blan! - Ez azt jelenti, hogy nem segítesz. - Ez azt jelenti, hogy most nem segítek. Mindezt a te jól megfontolt érdekedben. - Hát bazd meg a jól megfontolt érdeked, Benton! A beszélgetés cseppet sem volt érzelmi kirohanástól mentes, még inkább érződött benne valamiféle sértett öntudat, és nem mellesleg tökéletesen ki voltam akadva, hogy én idejöttem bájologni két órán keresztül egy rémesen unalmas ebédhez, bámultam az anyja megvető kék szemeit, de közben a volt férjem már pontosan tudta, hogy szentbeszédet fogok tőle kapni, de pénzt azt nem.Miért akarja mindenki az én lelkemet megmenteni? Miért nem fogadják el, hogy ilyen vagyok, és soha nem leszek jobb? Miért nem felelek meg így nekik? Vagy ha nem felelek meg, akkor mi a francnak hagynak szenvedni? Úgy hagytam magam mögött a villát, hogy vissza se néztem, a kocsim kereke alatt megkapart a méregdrága, Egyiptomból hozatott homok, amit a volt anyósom nem praktikai, sokkal inkább puccparádé okán hozatott, és hintette be vele a bejárat környékét. Tökéletesen elütött a mediterránnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető new york-i közegtől, de ez őt cseppet sem érdekelte. Úgy vezettem végig a városon ezen az estén mint akinek az a végső célja, hogy valamelyik fára, vagy falra felkenődjön, nem törődve azzal mit hoz majd a holnap. Az idegességet azt hiszem nem egy fél üveg White Horse-al kellett volna levezetni, vagy ha mégis, akkor a slusszkulcsot el kellett volna felejteni. Végül azt hiszem valamikor hajnal kettőkor, félig azért már a józanodás mezsgyéjén hívtam fel valakit, akivel már jó ideje nem beszéltem. Nem azért mert a kapcsolatunk ne lett volna hozzá kellően laza, vagy éppen ne lettünk volna már túl az első tiszteletkörökön, ami az ismerkedés-tegezés-iszogatás-szex édesnyégyesét illette volna. Vagy mert ne élveztem volna vele lenni azért mert egy pofátlanul egykedvű és széles vigyor kíséretében közölte volna, hogy ideje lenne talán átgondolnom mennyire gyerek még az este, és vessük bele magunkat az élvezetek feneketlen mélységébe. Szóval nem azért nem beszéltem már közel egy hónapja Lucian-el. Sokkal inkább azért mert azt hiszem jó sokszor kértem már kölcsön ahhoz, amit persze mindig megadtam….így vagy úgy….hogy megint azzal jöjjek elő, hogy kellene a pénz, mert viszket a tenyerem a zsetonok érintése után. A játékszenvedély azt hiszem rosszabb mindennél. Mert tisztában vagyok azzal, hogy mit szabadít fel bennem, csak azzal nem vagyok tisztában, hogy ezt mivel tudnám pótolni. Addig marad az, hogy amikor csak tehetem irány Vegas, ahol a ember egyetlen éjszakára elhiheti, hogy ő a világ császára, hogy a reggel ráébressze mennyire kispolgári és jellegtelen úgy alapvetően. Vegas csillogása elnyomja a moralitás és a józanság kettősét, a helyére az eszement élvezet hajszolás és az őrület kerül. Ejj de sok mindent bántam már meg ott. És mennyi mindenre nem is emlékszem alapvetően. Hajnal kettőkor nem meglepő, hogy hangposta jelentkezik, amikor pár csörgés után átkapcsol a telefonja, én pedig inkább megszokásból, némi alkohollal még a tudatomban beszélni kezdek. Kicsit talán összefüggéstelenül belevihogva a beszédem közepébe, vagy zavartan köhécselve, esetleg mélyülve a hangom valamiféle cinkos összekacsintást imitál. - Hát helló Édes! Na ki vagyok? Hát kivagyok, elhiheted. Ajánlom, hogy valami keményseggűt döngess és azért ne vedd fel a telefont, amikor hívlak így….úúúú basszus, hajnal kettő magasságában! A helyzet az, hogy most nagyon kellenél. Te meg a sármod, meg az ellenállhatatlanul sok pénzed. Ez utóbbi különösen, de a sármod is. Jó, egye fene, mindkettő kellene! Szóval nagyon mehetnékem van. Vegasba. Nincs kedved felrobbantani velem néhány kaszinót? Nem mellesleg te vagy az egyetlen ismerősöm aki ki tud fizetni néhány éjszakát a Belaggio valamelyik extrán luxus lakosztályában. Én pedig imádom az eperhabos pezsgőfürdőt, szóval azt úgy kipróbálnám. Kihasznállak? Igen. De ebből sosem csináltam titkot, és most sem fogok. Cserébe ígérem, hogy felejthetetlenül bolond éjszakát csapunk, minden kaszinót ami csak az utunkba kerül meglátogatunk. Bármire rávehetsz….uuuhm….mondjuk bármi nem, de majdnem-bármire. Mondd, hogy ez olyan üzlet amit nem lehet kihagyni. Mondjuk hasznod nem sok lenne belőle, de néha a veszteség is belefér az életedbe. Meg aztán egy részét mindig visszafizetem. Oké! Tudod mit? Holnap este legyél a JFK reptéren este...azt hiszem nyolc körül van egy Jetblue járat. Lucian kééééérlek! Ugye megyünk? Másnap reggel kilenckor fogadott egy üzenet a telefonom, szintén hangposta, merthogy utána meg én aludtam - amelyben nevetve jelezte, hogy este ott lesz a reptéren. Kellett egy kis idő, mire az agyam feldolgozta, hogy miért is lesz, pontosan hol és hova is megyünk. Benton ugyan nem adott pénzt, de mint minden ilyen helyzetben itt volt Lucian. Szemét módon használtam ki, és néha nem éreztem magam többnek egy olcsó kurvánál, amiért ezt csinálom, és tulajdonképpen az én esetemben is a pénz a mozgatója mindennek, de az igazság az, hogy az erkölcsi magaslatokról már akkor letaszítottam magam amikor a sógorommal kezdtem viszonyba. Nem….nem arról az egyetlen alkalomról beszélek. Arról, ami azóta is tart, és ami ha az anyósom fülébe jutna, valószínű idejekorán vinné el a gyenge szíve. Nem csak a fiát tettem tönkre-szerinte- hanem még a lányát is. Én tehetek róla, hogy a lánya éppen olyan jégcsap és kérlelhetetlenül hűvös mint a fia? Csodás családra basztam el tíz évet az életemből! Este hétre úgy összeszedtem magam, hogy nyoma sem volt annak ami alig huszonnégy órával korábban történt a Rosewood villában, de még annak sem, amilyen állapotban felhívtam Luciant, nem sokkal éjfél után. Persze szabadkozhattam volna, hogy nem úgy gondoltam, vagy jöhettem volna olcsó kifogásokkal, de az igazság az, hogy ez egy percig sem jutott eszembe. Nagyon is menni akartam, és nagyon is vele. Egyedül is elindulhattam volna ahogy mostanság tettem. Elvégre ha Vegasba egyedül is megy az ember, az tuti, hogy az este már társaságban találja, a hajnal pedig jó eséllyel valakinek az ágyában. Még jobb eséllyel valakiknek az ágyában alig pár óra különbséggel. A hedonizmus az egyik mozgatórugója a városnak, a pénz, és a csillogás mellett. Az élvezetek itt drogként funkcionálnak egy szemernyi szégyenérzetet sem hagyva maguk után. Negyed nyolckor Lucian még sehol, pedig lassan csekkolni kellene. Nem vagyok ideges. Ha nem jön akkor is megyek, legfeljebb spontán fogom kitalálni, hogy miképpen is vethetném bele magam úgy a városba, hogy tulajdonképpen egy centet nem hoztam magammal. A kétségbeesés nem szokásom, arra ráérek akkor ha tényleg nagy a baj. Nem sokkal fél nyolc előtt végre befutott. Pofátlan, mindent beterítő vigyorát már messziről felismertem, ahogyan a pillantását jobbra és balra is végigvezette a hölgyeken akik a pultok mögött álltak. Lucian akkor is flörtölt, amikor egyszerűen csak elsétált valaki mellett. A vérében volt, és pontosan úgy tartozott hozzá, mint a kifogástalan, méretre készült egyedi öltöny néha ízléstelen zsebkendővel a jobb felső zsebben. Most mondjuk kivételesen nem. Úgy közeledett felém, mint valami két lábon járó hurrikán, amely bármelyik másodpercben képes lesz letarolni. Bánom is én, taroljon! - Tudod ha egy kicsit később jössz, akkor úgy lettem volna veled, mint az egyszeri háziasszony a viccben: Drágám, este nyolckor szex, ha nem vagy itt akkor elkezdem nélküled.- persze és nyilvánvalóan ez egy baromság. Én hoztam magamat meg a rohadtul alkalmazkodó társaságomat, ő meg a pénzét...és a rohadtul élvezetes társaságát.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Az az istenverte, rohadt telefon! Hihetetlen, hogy emberek azzal a képességgel születnek a világra és élnek benne, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban vágyjanak becses személyemre - most példának okáért éppen akkor, amikor egy nő két melle közé igyekszem temetni a fejemet. Mások egy ilyen helyzetben két okból nyúlnának a telefonért: vagy azért, hogy kikapcsolják, vagy azért, hogy felvegyék. Én viszonyt kénytelen vagyok ignorálni a bosszantó, és meglehetősen kitartó csörgést, azon oknál fogva, hogy mindkét karom egy-egy bilincs szoros ölelésének köszönhetően átmenetileg összenőtt az ágyam fejtámlájával, így mozgásterem szinte a nullára korlátozódott. Egyébiránt hogy teljesen őszinte legyek, alig fél perc elteltével meg is feledkezem a telekommunikáció jelenleg pokolba kívánt vívmányáról, ugyanis az eddig magát fehérneműben kellető partnernőm most megszabadul az utolsó ruhadarabjaitól, rám zuhan, és olyan dolgokat tesz velem, amitől néhány óra hosszára megszűnik számomra a külvilág. Azt hiszem az is Murphy törvényei közé tartozik - vagy ha nem, akkor felvetetem a listára - hogy az összehúzott sötétítők között mindig marad annyi rés, hogy a napfény egyenesen az ember képébe tűzzön bele. Kis ideig lehunyt szemekkel és félálomban igyekszem ellenállni az ébredés kényszerének, aztán megadom magam, és egy sóhajjal, kissé kábán felemelem a fejemet. Kell néhány másodperc, mire utat talál emlékeim között, melyik bolygón is létezem, aztán ülésbe tornázom magam, és vetek egy pillantást az ágy üres túlfelére. Kedvelem azokat a nőket, akik nem várják meg amíg reggel utat mutatok nekik, pontosan tudják mikor kell csendesen és diszkréten a távozás mezejére lépniük. Az órám szerint jócskán benne járunk a délelőttben, ami nem meglepő, tekintve az igencsak élvezetes és elhúzódó éjszakai játékomat, megválok hát a királyi méretű és kényelmű ágyam ölelésétől, bár meglehetősen kelletlenül. Csak egy nadrágot kapok magamra, zsebre vágom a telefonomat, aztán úgy ahogy vagyok - kócosan, mezítláb és meztelen felsőtesttel - elsétálok a liftig. A Sinner báltermében totális csend honol. A takarítók alighanem már végezhettek, az elmúlt éjszakának legalábbis nem látom fellelhető nyomait, és a bárpult tompa fényénél csak egyetlen ember körvonalai rajzolódnak ki. - Hello Haz - dünnyögöm, megtámaszkodva a pulton, aztán leereszkedem egy székre. A nyűgösen ébredők táborába tartozom, ez tagadhatatlan tény. A megszólított csak a fejét fordítja felém, végigmér, aztán már fel is tápászkodik, megkerüli a bárpultot, és alig egy perc múlva máris előttem áll a napindító Bloody Mary-m. - Minden bártenderek gyöngyére - emelem fel a poharamat, és csak akkor kezd kissé helyrerázódni körülöttem a világ, mikor leérkeznek az első kortyok. Másoknak a kávé ad lendületet az előttük álló napohoz, én koktélozással szoktam kezdeni. Eddig tökéletesen bevált. - Főnök, csoda hogy neked van még velő a gerincedben - érkezik a válasz, amire csak szótlanul megvonom a vállam. Tagadhatatlan tény, hogy Hazel ilyen téren meglehetősen kivételezett helyzetben van, ráadásul tökéletesen tudatosította is magában: az egyetlen ember, akinek elnézem, sőt néha fontolóra is veszem a megjegyzéseit, másrészt a személyzet tagjai közül kizárólag ő szerzett jogot arra a kiváltságra, hogy néha műszak végén felhívjam magamhoz egy könnyed kis italozásra. És igen, csak arra - tekintve a hajlamait, ha nem farkat hordanék a lábaim között, alighanem nagyobb eséllyel jöhetnék szóba nála. - Meddig akarod még két végén égetni a péniszt? - Amíg élek, szolgálok - adok választ a kissé indiszkrét kérdésre kaján vigyorral, mire egy szemforgatás érkezik válaszul, amit üvegek halk csörömpölése követ, ahogy Hazel nekikezd a bárkészlet feltöltésének. Lassan iszogatom a koktélt, közben vetek egy pillantást a pulton heverő brossúrára. Spanyol nyelvtanfolyam. Meg sem lepődöm, állítólag Haz most valami mexikói lányt fűz, bár ennyire lelkesnek még sosem láttam ezelőtt. Bánom is én, az ő dolga, bár nagyon remélem hogy egy nap nem arra kell ébrednem, hogy csak egy üzenet vár a pulton, miszerint emigrált valahová az isten háta mögé, az Államok határain kívülre, ahol semmi nincs csak kaktuszok meg sivatag. Hogy elűzzem fejemből ezt a képtelen gondolatot, előveszem a telefont és csak ekkor jut eszembe az a bizonyos éjszakai hívás. Üzenet vár a hangpostámon, és mikor lehallgatom hangos nevetés tör ki belőlem. Oh igen, hát hogyne emlékeznék a lenyűgöző Miss Rosewood-ra. Ahogy a legelső estére is, amikor feltűnt a Sinnerben. Noha nem lexikon a memóriám, és képtelenség is lenne az estéről-estére változó vendégek észben tartása, ő mégis kitűnt a tömegből azon oknál fogva, hogy egyszerre tűnt magányosnak és szomorúnak. Ez a kombináció a Sinnerben nem éppen megszokott, így ellenállhatatlan vágyat éreztem a szórakoztatására. Aztán ebből több is lett: először tegeződés, majd kellemes iszogatás, és az este a lakosztályom ágyában végződött. Azóta is fel-felbukkan néha az életemben, általában meglepetésszerűen, ugyanis tökéletesen kiegészítjük egymást: nekem van pénzem, neki meg bomba alakja, és két remekbe szabott lába, amelyek közé néhanapján sikerül is beférkőznöm. Nem mellesleg tényleg elbűvölő teremtés, okos, döglesztő és szenvedélyes, utóbbi nem csak fekvő helyzetben jellemzi, hanem a kaszinók világában is. Ha megszorult, bármikor szívesen hiteleztem neki, nem csak azért, mert mindig időben és pontosan adta vissza a kölcsönt, hanem azért is, mert a hálájának csaknem minden alkalommal kézzel fogható jelét is adta. Amikor a kissé szétszórt, és vihogásokkal tarkított üzenet lecseng, egy másodpercig sem hezitálok. Egyébként sem szokásom, ezen ötlet kapcsán pedig pláne nem. Tulajdonképpen nem is tudom, mikor tettem ki utoljára a lábam a városból, így a válaszom nem lehet kétséges, amit egy üzenetben azonnal nyugtázom is. - Haz, 1-2 napra lelépek a városból. Üzleti ügy - tájékoztatom a megszólítottat, aki közben lehámozza magáról az egyenruhát, majd fogja a táskáját, és a műszak végével távozásra készen áll. - Addig a menetrend a szokásos. Te vagy a főnök - teszem hozzá, mire Hazel arcán felvillan egy sokat sejtető vigyor. Nem tudom hogyan vezeti az alkalmazottaimat amikor nem vagyok itt, bár ahogy hallom, meglehetősen kemény kézzel. Fogadok, ha otthon belenéznék a gardróbjába, bármikor találnék ott egy domina kosztümöt, korbácsok és egyéb kellék társaságában. De a tény, hogy megbízható és hűséges munkaerő, nálam pedig csak ez számít. Egy hajtásra behúzom a Bloody mary maradékát, aztán máris indulok vissza a lakosztályomba. Nem árt a megszokott külsőt magamra öltenem, és csomagolnom. Nem, nem ruhaféléket. Sokkal inkább hitelkártyákat. Miért is álljak ellen a késztetésnek, hogy elszórjam egy kisebb apartman árát valamely vegasi bűnbarlangban?
Este fél 8 körül jár az idő, mikor végül befutok a repülőtérre. Poggyászom nincs, ha a tervezettnél tovább maradnánk majd veszek magamnak néhány cuccot ott helyben - ez ilyesmi nálam sosem volt probléma. Mellesleg a szállodában van mosoda, és ha már szép summát fizetek, úgy illő, hogy az este kiakasztott ruháimat reggel frissen, tisztán és vasalva kapjam vissza. Már messziről látom a gépre várakozókat, köztük a kísértés eleven démonát, amint a késésem dacára halálos nyugalommal álldogál egy helyben, mindenféle ideges toporgás és másodpercenként az órájára pillantás nélkül. Tisztában vagyok vele, hogy Blanche nem szívbajos fajta, ha meggondoltam volna magam akkor egyedül is útba venné a kaszinók városát, bár ez esetben nem tudom, miből finanszírozta volna a szórakozását. De itt vagyok, szóval indulhat a kéjutazás, és ahogy felemeli a fejét látom, hogy észleli a jelenlétemet. Győzedelmes kis mosoly jelenik meg az arcán, amit széles, jókedvű vigyorral viszonzok, és menet közben végigmérek egy csapat mellettem elsiető stewardest. Ezért kedvelem a reptereket - nem csak az utazást teszik villámgyorssá, de az esztétikai élményeknek is adózhatom általuk. - Ugyan már, gondolod hogy pont egy efféle ötletre mondanék nemet? - kérdezem mikor végül szemtől szemben állunk, és odahajolva csókot nyomok az arcára. - Egyébként köszönöm a hajnal kettőkor érkező hívásodat. Remek érzékkel csaknem a legjobb pillanatnál szakítottál félbe valami nagyon jólesőt - forgatom meg kissé a szemeimet. - Tájékoztatásul közlöm, hogy a hölgy feneke nem volt túl kemény, ellentétben a melleivel - teszem hozzá, és vidáman összedörzsölöm a tenyereimet. - Remélem készen állsz - mérem végig. Ahogy látom, ő sem vitte túlzásba a csomagolást, amit kimondatlanul is helyeslek. Sosem értettem azokat a nőket, akik a hálóból a nappaliba is egy fél gardróbot cipelnek magukkal. - Ugye egy percig sem gondoltad komolyan, hogy menetrend szerinti járattal megyünk? - kérdezem könnyed, hanyag eleganciával. - Össze vagy préselve lehetetlen alakokkal, bőgő és visító kölykökkel, meg olyanokkal, akik a hajukat rádobják a támlába rejtett minitévékre. Magángépet béreltem, úgyhogy erre - indulok meg a folyosó másik szakasza felé. Nem kell sokat győzködnöm Miss Rosewood-ot, tisztában vagyok vele, hogy azonnal és hezitálás nélkül követ. A készenlétben álló Embraer-nél gálánsan előreengedem Blanche-ot a lépcsőn, és ennek a magyarázata elsősorban az, hogy noha csak öt lépcső a szintkülönbség, legalább addig van alkalmam legeltetni a szemeimet a tökéletesen gömbölyű hátsóján. Az udvariasság csak másodlagos a sorban. Vagy századlagos, nézőpont kérdése. Helyet foglalunk a gépen, és alig egy perc múlva elemelkedünk a kifutó betonjáról. Mikor végre elérjük azt a magasságot, hogy megszabadulhatunk a kötelező biztonsági övtől, kényelmesen keresztbe teszem a lábaimat, és vigyorogva nézek Blanche-ra. - Hetekig nem láttalak - mondom, de ez csupán ténymegállapítás, mindenféle szemrehányás vagy neheztelés nélkül. Két ismerős vagyunk, akik néha kisegítik egymást, ezen kívül semmi közöm hozzá hogy kivel, hol és mivel múlatja az idejét. - Kezdtem azt hinni, hogy a jó erkölcs útjára tévedtél, de most megnyugodtam, hogy eszedbe sem jut efajta ízléstelenség - nézek rá jókedvűen. - Halljam, ezúttal mennyire van szükséged? Mondj egy szemérmetlen összeget, és ne legyenek gátlásaid. Ismersz, az az én köreimben nem a legelőnyösebb tulajdonság.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
Las Vegas igazi éjszakai város. Lehet benne nappal is botorkálni, többnyire másnaposan, vagy éppen az előző éjszaka győzelmi mámorában lebegve, esetleg a vesztesek rezignált, beletörődő főlehajtásával csatangolni. De nappal valahogy elveszti azt a vonzó varázsát, amely az éjszaka leszálltával igazi, és hamisítatlan romlott bájt kölcsönöz neki.Nem véletlen, hogy a filmek nagy része, amely ebben a mesés nagyvárosban játszódik, szinte mindegyik éjszakai jelenetekkel bővelkedik. Mert nappal csak egy semmitmondó alvó nagyváros a nevadai sivatag közepén. Hatalmas győzelmeim és még nagyobb bukásaim voltak már errefelé, mégis éppen úgy mint a szerencsejáték lovagok többsége én is állandóan és minden gondolkodás nélkül visszajártam. Nem véletlen, hogy időnként elkapott az a hamisítatlan, bár legtöbb esetben nagyon is rosszul végződő érzés, hogy most biztosan meglesz a nagy kaszinórobbantás, érzem az ujjaimban, a zsigereimben, hogy igenis nyerő szériám lesz. Persze szinte soha nem az van. Tudomásul veszem ezt, a bukott pénz nagy részét megsiratom - képletesen persze- aztán megyek a Rosewood villába, talpig sminkben, köldökig kivágott dekoltázzsal még mindig elérni, hogy a férjemre hatással legyek, és hajlandó legyen az adósságaim rendezésére. Ő pedig mindig hajlandó. Nem tudom, hogy van benne még valami ami hozzám köti, vagy egyszerűen csak érzi, hogy a házasságunk megromlásához nem csupán én kellettem, hanem ő is a benne soha életre nem kelő tűzzel, meg a szenvedély tökéletes hiányával.Egy két lábon járó bankautomata, amelyhez csak én ismertem a kódot. Hol volt ebben az egész képletben Lucian? Azt hiszem pontosan ott, ahol én is neki. Egy kapcsolat szabályok és kötöttségek nélkül, amelynek mozgatórugója csupán a szenvedély és a pénz volt. Nem ígért többet, nekem sem kellett több. Néha ez pontosan elég a boldogsághoz, vagy legalábbis ahhoz amit annak hiszünk. Ó tévedés ne essék! A hedonizmus pontosan olyan tulajdonság, amit a magam részéről kifejezetten izgalmasnak találtam, annak okán, hogy nem voltak benne hamis és alapvetően sem kívánt ígéretek. Minden pontosan az volt, aminek látszott: könnyed és múlandó időtöltés, abból is a legminőségibb. Mert az már bizony tény, hogy Lucian nem elégedett meg a középszerűvel, a kiszámíthatóval vagy éppen azzal, hogy a pillanat hevében esetleg ne ragadtassa magát olyasmire, amivel kellően megbotránkoztatna bárkit. Talán pont ez volt az oka, hogy ha olyan kikapcsolódásra vágytam ahol a partneremnek nem csupán pénze, de humora és nem mellesleg alkalmazkodó és minden tekintetben kifogástalan természete van, akkor őt hívom. Nem voltak erkölcsi vagy éppen társadalmi gátlásai, és ha úgy hozta volna a pillanat, akkor bizony bármit megengedett volna magának. Ahogy amúgy is meg is tette volna. Nem volt soha szokásom, hogy odafigyeljek arra mikor és kinél alkalmatlankodom a hajnali órákban. Tudom, hogy a jólneveltség, vagy az a tíz év, amit egy savanyú, és konvenciókkal, szokásokkal, és szabályokkal teletűzdelt és kibélelt családban töltöttem erre sarkallt volna, de őszintén szólva magasról tettem rá már egy ideje. Pontosan azóta, hogy hivatalosan már nem tartoztam a családhoz. Igazából ha azt vesszük az apósomon kívül más be sem nagyon fogadott. Éppen ezért, és mert dolgozott bennem némi alkohol annak hatására, hogy pocsékul sikeredett az ebédem a Rosewood villában, hajnali időben hívtam Luciant. Persze azért így is sikerült a tudomására hoznom mit is szeretnék, ahogy érezhette a szavamból, hogy szinte már esdeklem neki, hogy jöjjön velem. Bár hozzá kell tenni, hogy ha nem jönne, akkor sem esnék kétségbe. Igaz akkor egy nehezebb út várna rám, és valószínű hosszabb idő lenne valaki mellé odakönyörögni magam, megfutva a szokásos tiszteletköröket. Persze ez is egyfajta életstílus, és sokan összekevernék a hivatásos örömlányokkal. A különbség annyi, hogy a pénzért cserébe nem feltétlenül fogok szexet is adni, de ha mégis akkor azt én is tényleg és maximálisan élvezem. Lucian esetében ez nem is volt kérdéses. Csak rá kell nézni! Ahogy most is amint közelít a check point-hoz. Tökéletesen tisztában van önmagával, dolgozik benne egy egészségesnél azért sokkal több nárcisztikus egoizmus, amitől mégis izgalmasnak és vonzónak hat. Sietős ölelés a megérkezését követően, meg az arcára hintett apró csók közben csap meg a parfümjének merőben egzotikus illata. Nem tudom hogy csinálja, hogy még este nyolc körül is olyan mintha most lépett volna ki a zuhany alól, arcáról a leolvasztani képtelen vigyorral. - Végül mégsem szakítottam félbe, nem? Amúgy lehet most újdonságot mondok, de szex előtt az ember kikapcsolja, a merülő forralóba dobja, vagy nemes egyszerűséggel kivágja az ablakon a telefonját az alant elterülő rhododendron bokorba. Persze ha a szex hirtelen felindulásból történik, akkor az egészen más. A te esetedben azt hiszem ez az utóbbi az oka annak, hogy mindig bekapcsolva hagyod, és csak az a mázlid, hogy elég hamar hangpostára kapcsol a készülék.- vontam meg a vállaim mintegy mentegetőzésképpen. Persze nem fogok bocsánatot kérni a rosszkor befutó hívásért. Igaz, nem is várja el tőlem. - Ó ezt mindjárt gondoltam. Téged ismerve azonban az egyik nem zárja ki a másikat. A részletekkel majd elszórakoztatsz ha már ittunk néhány pohárkával bemelegítés gyanánt. Merthogy elfogsz. Van valami pofátlanul perverz abban, ahogy a szexuális életedről tartasz kiselőadást nekem, én meg rohadtul élvezem a dolgot. Meglepődve vonom fel a szemöldököm, és nyomatékképpen, hogy de bizony nagyon is komolyan gondoltam, hogy azzal megyünk, elvégre nekem nincs saját gépem, és azt a pofátlanságot mégsem akartam neki mondani, hogy igazán mehetnénk valami különjárattal. Még a hátam mögé is nézek, ott a távolban az üvegen túl a fényárban úszó kifutópályák felé, majd vissza rá. - Hát eddig a percig én teljesen komolyan gondoltam. Momentán nem rendelkezem saját géppel, és bár alapvetően nem szoktak efféle aggályaim lenni, de azt hiszem már így is túl sokat kérek tőled, nem akartam még egy repülőgéppel is megfejelni. De úgy látom ma gazdag nagybácsit játszol, úgyhogy vissza is élek a helyzettel, amennyire csak lehetséges. Figyelmeztetlek, ha szabadon engeded a fantáziámat meg a költekezési kényszeremet annak súlyos következményei lesznek.- emeltem meg a kezem és a mutatóujjam ki is egyenesedett annak jelzéseként, hogy a szavaimat bizony elég komolyan is gondoltam. Aztán legyintettem egyet vállat vonva és vigyorogva. - Mármint rám nézve lesznek súlyos következményei, mert baromi sokkal fogok tartozni neked.- jó lenne talán egyszer az életben egyenesbe jönni, és végre rendezni minden adósságomat. De persze akkor hol maradna az izgalom, az élvezet? Csak a munka és a rohanás legyen? Van akinek ez is elég. Nekem is annak kellene lennie, de valahogy mégsem tudok nyugton maradni. Nem megy. Elfogadom a meghívást, és mikor Lucian utat mutat csak simán követem. Van két bukott repülőjegyem, de nem fogok szórakozni a visszaváltással. Ráérek ha majd visszajöttem Vegasból. Ha nyerek olyan mindegy lesz, ha meg nem nyerek…..nos akkor is. A gép belsejében a műszerek dorombolása miatt kicsit futurisztikus érzés kapja el az embert. Nem mondanám, hogy szűk, bár nekem minden, ami egy konzervdoboz nagyobb verziójára emlékeztet túlságosan kényelmetlen, de meg kell hagyni, hogy Lucian gépe ebből a szempontból még az én klausztrofób igényeimet illetően is megüti a mércét. A kabátomat leveszem magamról, az alatta viselt lila ruhán egy kicsit igazítok, mielőtt helyet foglalok vele szemben. Kipillantok az ablakon, és egy sóhajjal meg egy széles mosollyal követem végig amint helyet foglal velem szemben. Én magam is egyszerűen, és lazán rakom át egymáson a lábaimat, majd a kezem az ölemben összefűzve kényelmesen dőlök hátra. Ez a szék egyszerűen bámulatosan kényelmes. Két dologra mindenképp tökéletes: akár egy órás masszív lovagló pózra több ezer méter magasban is akár - ejj de ne lenne ennyire mocskos a fantáziám, de ez Lucian hatása, tuti a kisugárzása okozza! - és arra, hogy öt percen belül elaludjon benne az ember, ha egy percre lehunyná a szemeit. - Egészen pontosan négy hétig. Az egy örökkévalóság esetünkbe, tekintve a kapcsolatunk impulzitását, nem igaz? Ó, milyen meglepő én valahogyan nem gondoltam rólad ugyanezt!- mosolyodtam el, majd félrebillent a fejem és érdeklődve néztem végig rajta. Az összes említése kapcsán elgondolkodva hümmögtem is néhányat, majd beharaptam a szám jobb alsó sarkát, és egy ideig azt rágcsáltam. Szívem szerint tényleg egy kurvára pofátlan összeget mondtam volna, de mivel ha bukok akkor azt vissza is kell fizetni, amit ugyebár Benton-tól kell megint kérnem, nem akarok egy kisebb vagyonnal felérő számsorral beállítani hozzá. - Százezer.- vágtam rá végül, majd megemeltem a kezem, tenyeremet nyitva felé, vállmagasságig emelve, aztán hagytam visszahullani az ölembe. - Tudom, remélted, hogy jobban elengedem magam, de ezúttal nem. És valószínű most illúziót fogok benned rombolni, bár nem hiszem, hogy a bejelentésem vagy a vallomásom a világod masszív falain bármiféle kárt tudna okozni, de csak azért rángatlak most el magammal Vegasba, mert Benton közölte, hogy nem ad pénzt újabb játszadozásra. Szóval talán ha most elbukok százezret azt még hajlandó lesz kifizetni...ellenben ha többet….nos, kétségeim vannak.- összecsaptam a kezeim, és megdörzsöltem. - Most pedig, ha elértük a kellő magasságot, remélem, hogy van ezen a szardíniás dobozon valami innivaló. Egy bártulajdonos pia nélkül a repülőjén olyan mint a rulettasztal krupié nélkül. Csak a szokásos. Bourbon, duplán, tisztán.- jelentettem ki, mindenféle udvariasságot mellőzve. Az ilyeneken már túl vagyunk azt hiszem. - És most mesélj! Mondd, hogy búnak eresztetted a fejed a hiányom miatt, és csak ezért fulladtál bele abba a két kemény női mellbe, mert éppen nem voltam a közeledben.- játszottam a sértődött dívát a hangommal, még a nyomaték kedvéért le is biggyedtek az ajkaim, aztán persze elnevettem magam. A játék valahogyan hozzátartozott a kapcsolatunkhoz. Adott neki valami többet, valami fűszert, valami izgalmat. Talán pont ettől volt ilyen könnyed. És talán pont emiatt szerettük és élveztük egymás társaságát.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Van az a minden alapot nélkülöző mondás, miszerint a pénz nem boldogít. Ostobaság, és cáfolom, ugyanis rengeteg mindent vehetsz érte, ami boldoggá tesz: nőket, piát, füvet, vagy akár bérelhetsz egy magángépet, hogy egy gyönyörű nő kellemes és élvezetes társaságában elrepülj egészen Vegas-ig, hogy ott elszórj annyi pénzt, ami egy kisebb afrikai ország egész éves költségvetése. Szóval bárki is ötlötte ki eme magvasnak legkevésbé sem nevezhető mondást, az vagy szent volt, vagy ostoba, esetleg mindkettő egyidejűleg. Bárhogy is, egyik sem az a jellemvonás, amely a társaságomban előnyt jelentene. Talán éppen azért szeretem a kellőképpen romlott Miss Rosewood-al tölteni az időmet, mert ha jelzőket kellene aggatnom rá, hát ez lenne a két legutolsó, ami vele kapcsolatban eszembe jutna. Mellesleg ugyan nem vagyok gondolatolvasó, de arra azért rátennék néhány százezret, hogy ő maga is tökéletesen tisztában van a kivételezett helyzetével: pillanatnyilag ő az egyetlen nő az életemben, akinek a társaságában több időt is hajlandó vagyok eltölteni, mint az éjféltől reggelig tartó intervallum. Az pedig kimondottan kedvemre való és szórakoztató, hogy ezzel a pozíciójával nem csupán él, hanem néha vissza is él, így azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a mi szimbiózisunk ha nem is tökéletes, de közel áll a perfekcióhoz. A reptéri nagy ömlengések és ölelkezések aktusa nem sajátom, így hát rövidre fogott üdvözlés, és az útiprogramban bekövetkezett változást érintő tájékoztatás után nagy elánnal meg is indulok az egyik mellékfolyosó felé, amely végén a gép vár. Néhány másodpercig halálos csend honol mögöttem, kell néhány másodperc, míg Miss Rosewood feldolgozza az információt, aztán szorgosan talpalni kezd utánam, néhány pillanat múlva be is ér. Na és persze nem hagyja visszavágás nélkül az előbbi megjegyzésemet sem - ennek a nőnek néha csípősebb a nyelve, mint egy pepperoni. - Nincs rododendronbokor a Sinner környékén - felelem menet közben. - Bár nem rovom fel neked, hogy nem emlékszel rá. Az én emlékeim szerint ugyanis bármikor, amikor meglátogattál, nem a botanika volt köztünk a fő téma - vigyorgok rá sokat sejtetően. - És mit is mondtál? Hirtelen felindulásból elkövetett szex? Szívem, úgy beszélsz, mintha nem ismernél - játszom meg a méltatlankodót. - Nálam ilyesmi sosincs. Minden éjjel úgy érkezem le a lakosztályomból a bárba, hogy pontosan tudom, a visszafelé úton már a liftben rám lesz tapadva egy nő. Ha kellőképpen bevetem a sármomat, akkor akár több is. Arról nem tehetek, hogy az agyam ebben a helyzetben lefagy, az összes vérem máshová kezd koncentrálódni, és pont leszarom a telefonomat - vonok vállat. Nyilvánvaló tény, hogy minden férfi a nőknek más és más testrészére bukik: én a melleket preferálom, ha a fókuszomba kerül egy, azonnal minden kapcsolatom megszűnik a külvilággal. - Egyébként mióta érdekel téged a másokkal folytatott szexuális életem? - torpanok meg, és színpadiasan a szívemre szorítom a kezem. - Ó Miss Rosewood, csak nem féltékeny? - cukkolom. - Az ilyesmiről amúgy sem szeretek beszélni. A tettek embere vagyok, mint te is tudod - hunyorgok rá jókedvűen, aztán újra megindulunk, miközben magamban remekül mulatok Blanche arckifejezésén. Azt hiszem elmondhatom, hogy ez az út már most élvezetes. Amikor helyet foglalunk a gépben, elégedetten hordozom körbe a pillantásomat. Annak tükrében, hogy meglehetősen gyorsan kellett az üzletet nyélbe ütnöm, tökéletes választásnak bizonyult: noha minden tekintetben megkívánom a minőséget, a gép messzemenően kielégíti az elvárásaimat. Amint leereszkedem a bőrülésbe, máris úgy érzem magam, mint egy tibeti szerzetes, aki sok évi meditáció után elérte a relaxáció csúcspontját. Figyelem, ahogy Blanche is leül, és áldassék a rajta lévő ruha tervezőjének neve, mert ahogy keresztbe veti a lábait, meglehetősen sokat enged láttatni eme remekbe szabott testrészéből. - Nos, az erkölcsös élet útjára lépésen kívül a másik tippem az lett volna, hogy kifogtál egy milliomos egyedet. Már úgy értem, hosszútávon. De aligha hiszem, hogy még egyszer ekkora őrültségre adnád a fejed, amit rendkívül méltányolok. Szántam volna a szerencsétlent. És köszönöm az engem illető bókot is. Az eddigi életem alapján biztosra veszem, hogy odalenn már most kovácsolják a személyre szóló üstömet, amelyben majd főhetek. Ha meg így van, mi értelme a hátralévő éveimre változtatnom az eddigi szokásaimon? - mosolygok. - Ha esetleg a te utad is valamikor lefelé vezetne, szívesen látlak a kondéromban. Egész jól eltölthetnénk ott is az időt kettesben - teszem hozzá, aztán hátradőlök, és felteszem a nagy kérdést: vajon mekkora összegre gondolt Blanche szórakozás és kaszinókifosztás címszó alatt. A százezerre a szemem sem rebben - kért ő máskor már ennél többet is tőlem. - Hm... - mormolom. Szívem szerint megdupláznám az összeget, a "ha már lúd, legyen kövér" elv mentén haladva, de végül mégsem teszem. Tisztában vagyok vele, hogy eddig minden alkalommal megadta azt, amivel tartozott, és noha hangosan sosem vallanék be ilyesmit, de becsülöm benne, hogy még a függősége közepette is képes tisztán gondolkodni, és megállni ennél az összegnél. Már csak azért is felajánlhatanám a kétszázat, hogy a maradék összeget - ha készpénzben nem lenne képes - letörleszthetné természetben is, és noha bárki mással kapcsolatosan nem hagynám leütés nélkül ezt a magas labdát, Blanche-al szemben nem támasztok ilyen igényeket. Nem azért, mintha nem esne jól, csak éppen köztünk azért mégis él némi nehezen értelmezhető tisztesség. - Legyen ennyi - tárom szét kissé a karjaimat. - És ki tudja, talán szerencsét hozok neked, és a végén a többszörösével távozol. Tudod, a szerencsejáték az ördög bibliája, én meg szerintem alapból rokonságban állok Belzebúbbal - szélesedik ki ismét a mosolyom, de ekkor feltűnik a stewardes, olyan ruhában, amitől azonnal megáll egy férfi esze, és ez átmenetileg leköti a figyelmemet. - Két bourbont kérnénk, duplán, jég és minden nélkül - közlöm, aztán kissé módosítok a rendelésen. - Oh, mégsem. Egy hatalmas mosolyba burkolva kérném, ha lehet - veszem elő a legszebben búgó tenoromat, meg a mindig jól bevált szemkontaktust, mire a légiutaskísérő láthatóan lepirul, majd eltipeg tűsarkain. Egész addig képtelen vagyok levenni a szememet a bájosan ringó idomairól, amíg el nem tűnik a szemem elől. - A fenébe, most lebuktam - sóhajtok aztán fel színpadiasan, visszatérve Blanche-hoz. - Beletrafált, Miss Rosewood. Éjszakákon át szenvedtem fájó hiányodtól, könnyesre sírtam a párnámat, úgyhogy ennek orvoslására kénytelen voltam nők tucatjaival vigasztalni magam. Ne is cizelláljuk. Ha listázni akarnád őket, keress egy spirálfüzetet. De nyugalom cicám. Te mindig dobogós leszel nálam - cirógatom meg Blanche lábát némi játékos önelégültséggel. Oké, sokkal. A nárcizmus, az önbizalom meg én mindig kéz a kézben jártunk, és ezt nem is vagyok hajlandó tagadni. Eltelik három italozással, beszélgetéssel, és lájtos flörttel teli óra, már jócskán benne járunk az éjszakában, mikor a kaszinóváros légterének közelébe érünk. - Mmm... - szippantok nagyot a levegőből. - Ezt az illatot el sem lehet téveszteni, ez az igazi vegasi buké. Zsetonok, ital, szivarfüst és hányás - jegyzem meg. - Oh, amíg el nem felejtem: lefoglaltam magunknak a Belaggio egyik legimpozánsabb lakosztályát. Két külön ággyal - teszem hozzá. Nem megyek bele részletekbe, okos nő, érthet ennyiből is: nem várom el feltétlenül, hogy ezt az utazást, meg az őt általam körülvevő luxust automatikusan a testével legyen kénytelen honorálni. Ha megteszi, az már csak a hab lesz a tortán - vagy hogy úgy mondjam, a kellemes egybefűzve a hasznossal. Ami engem illet nem bánnám, de ezt az ő tiszte eldönteni. Mindenesetre előrelátó és bizakodó voltam: a hitelkártyáimon kívül csak két csomag óvszer lapul a zakóm zsebében. A stewardes ismét megjelenik, figyelmeztet bennünket hogy nemsokára leszállunk, értek a szóból, újra magam köré csatolom a biztonsági övet. - Olyan, mintha fel lennék szerszámozva - mormolom közben. - Nem mintha ellenemre lenne némi lekötözés, és minden egyéb, ami a finom perverzió kategóriájába tartozik - vigyorgok rá Blanche-ra. Ha valaki, akkor ő simán érti, miről beszélek: a legutolsó látogatása során - ami az ágyban végződött - az olasz selyemköntösöm övével szegezett az ágyrácsnak. Két hétig hordtam a csuklómon a vörös nyomait, jóleső nosztalgiával.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
Lucian az a fajta pasas volt - legalábbis számomra - akinek ellen lehetett volna állni egy ideig, sőt ha nagyon konok és önmagát büntetni kész tipus az ember, akár a végtelenségig is, csak éppen értelme nem lett volna. És itt nem elsősorban arra gondolok, hogy minden alkalommal amikor találkoztunk, valahogyan törvényszerű módon az ágyban kötöttünk ki. Pontosabban ez azért csak részben igaz, mert néha már az ágyig sem jutottunk el. Hanem egyszerűen volt valami sajátos fűszerezésű humora, valamiféle kisugárzása, és a szókimondását kifejezetten szórakoztatónak és dekadens módon vonzónak találtam. A spontán ötletek és az önmagunkból való kifordulás legnagyobb hódolójaként, az élvezetek patrónusaként tetszelgett. Ő volt a mámor, a gyönyör, maga Bacchus, akit a mai kor is tigrisek és párducok húzta szekéren ábrázolna, körülötte ezer nő táncol lehetőség szerint minimális, vagy még azt is nélkülöző öltözetben. Lucian számára nem létezett lehetetlen, vagy ha mégis létezett, akkor pár órán belül már az is lehetségessé vált, ha ő úgy akarta. Eleinte voltak vele szemben minimálisan morális gátlásaim annak tekintetében, hogy ha pénzről volt szó akkor ne hozzá forduljak. Később azonban már beláttam, hogy ő a lehető legtökéletesebb, a diszkréció és a türelem tekintetében amit az okozott, hogy ha nagyot buktam a szerencsejátékban, akkor kellett idő, hogy visszafizessem neki. Bízott bennem ilyen téren,és én ezzel a törékeny, bár minden bizonnyal elég sajátságos bizalommal soha nem éltem vissza. És nem is fogok. Lucian volt számomra a legutolsó utáni lehetőség, egy olyan jolly joker aki nem mellesleg veszett módon jóképű, és bármilyen hirtelen támadt kalandozásra rávehető. Nem függött senkitől és a szabadságát éppen olyan vehemensen őrizte, ahogyan én magam is. Pontosan ez a hasonlóság volt az oka, hogy annyira kedveltem. - Nincs? Miért, nem volt időd eddig még ültetni? Vagy rózsákat, esetleg frézia ágyásokat, kis helyes színes árvácskákat. Mit tudom én.- magyarázom neki rezignált és állandó derültséggel a hangomban, miközben a magángép felé haladunk. Kuncogok magamban, és meg kell állapítanom, hogy valóban egészen más témakörben mozogtunk minden egyes találkozásunk alkalmával. - Ó igen! Kezdtük onnan, hogy ittunk, aztán pénzről is esett szó, mint esetemben annyiszor, vagyis hát minden alkalommal, aztán megint ittunk….és igen….igazad van, határozottan nem a botanika volt a fő társalgási téma. Igaz beszédnek sem igazán nevezném azt amit csináltunk. Mondjuk inkább úgy, hogy a testünk azonos rezgésszámon működött jó ideig, és egy időre a kommunikációt visszacsaptuk az őskorba. Sóhajok, és üvöltések. Jól emlékszem, szívem? Vagy cáfolj meg nyugodtan ha esetleg a memóriám nem tökéletes. Miközben megtorpan és eljátssza a mártírt, hogy nála bizony nincs hirtelen felindulásból elkövetett szex, csak a fejemet csóválom és megemelve a jobbomat a mutatóujjam ingatom meg felé, játékos méltatlankodást mímelve. - Nana! Tudnék példákat mondani. “A beleverem ebbe az egész estébe!” kijelentésed alkalmával, amikor azt hiszem azon húztad fel magad, hogy kiderült az egyik csapos alaposan csapol, és nem csak az italokat, hanem a kasszát is….és azt hiszem a beleverem az egész estébe mondandó nem egészen azt az értelmezést takarta, hogy te aznap szexuálisan úgy bármiben is gondolkodnál. Igaz, azért hozzátartozik, hogy a végén két kis vékony virgácsúval ballagtál el a lift irányába. Az hirtelen felindulás volt. Gondolom levezetted a feszültséget. Én meg kifosztottam aznap este néhány illusztris vendéged. A cinkelt lapokról azóta is hallgatok, és hálás vagyok neked érte. Pofátlan úriember vagy te, Lucian.- magyarázom neki, miközben mögötte baktatok tovább, egészen addig amíg fel nem szállunk a gépre. Mikor besegít még sokat sejtetően rávigyorgok, és megtoldom egy kacsintással is. - Sok minden érdekel engem, Lucian. A féltékenység pedig nagyjából annyira jellemző rám, mint amennyire rád.- csúsztatás, de van ebben igazság. Egyetlen nő volt ezen a rohadt bolygón akit meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, csak mert volt valaki aki hozzá tartozott és nem hozzám. Igaz, ez a helyzet nekem tökéletesen megfelelt, és nem is akartam rajta változtatni. Amíg a férje hozzám jár és nálam tölti a szabad perceit mit érdekel engem, hogy vele válogat drapériát és új konyhabútort? Kicsinyes szarokon nem fogok elakadni. Ettől függetlenül baszódj meg, Lance.... Önkéntelenül bukik ki a nevetés belőlem, amikor Lucian megjegyzi, hogy talán kifogtam magamnak valakit, akinek több a milliója mint a hátralévő éveinek száma.Nem mintha ez a feltételezés nélkülözött volna egy minimális alapot. - Nem vagyok én a házasság ősellensége, szivi. Csak éppen a jövőben kétszer meggondolom, hogy ha mégis erre vetemednék, akkor azt két okból teszem: vagy a jövendő férjem bankszámláján lévő összeg olyan pofátlanul sok, hogy kilenc macskaélet is kevés lenne, hogy el tudjam költeni. Vagy pedig olyasmit ad nekem, ami ezt az összeget képes felülírni. Esetleg a kettő kombinációja, amire nem mellesleg igen csekély esélyt látok jelen pillanatban. Szóval maradjunk annál, hogy a szabadság és az élet maximális élvezete ami mostanság éltet. Nem tudom megállni, és miközben a kis magánkondérjáról beszél, ami minden bizonnyal egy ilyen élet után luxus kategóriásként kijár neki a pokolban, hátravetett fejjel, jóízűen és teljes szívből elnevetem magam. Amikor megint visszanézek rá a szemeim még mindig nevetnek. - Az én utam azt hiszem már akkor lefelé vezetett amikor hatodikban csak azért csókoltam meg a kémia szertárban a kancsal Thomast, mert Nina akkor hajlandó volt kölcsön adni a streccs farmerét a következő iskolai ünnepségre, ami szerintem nekem sokkal jobban állt, mint neki azokon a mosónőkre emlékeztető vaskos lábain. Sosem voltam hajlandó semmit ingyen és bérmentve csinálni. Az életben minden így működik. De ki tudná ezt nálad jobban?- vigyorogtam rá, és beharapott ajkaim lassan, vontatottan engedtem el. Csak bazsajgok sokat sejtetően, és hol a légiutaskísérő zavarát, hol Lucian pofátlanul simulékony, és nagyon erőteljes flörtjét figyelem, amivel az egyszerű rendelést leadja. Mielőtt a hölgy távozna, hogy igazán szemrevaló idomait addig kísérje figyelemmel Lucian, ameddig még látni tudja, vagy ameddig vizuális élvezetet okoz a számára, elkapom a lány csuklóját. Rám néz kíváncsian. - Ha lehet akkor néhány másodperccel toldja meg azt a hatalmas mosolyt. Szeretném látni az önelégült, egoista vigyort az arcán, ahogy tudatosul benne, hogy még mindig képtelenek ellenállni a kisugárzásának.- miközben a lányhoz beszéltem, Luciant figyeltem, a szám sarkából nem tágított az eleje óta jelen lévő pofátlanul egyszerű, és élveteg mosoly. A hölgy zavarodottan mosolyogni próbált, és bólogatott. Azt hiszem Lucian meg én karöltve sikeresen olyan zavarba hoztuk, hogy amíg az italt keveri azon gondolkodik, hogy keres egy ejtőernyőt és kiugrik innen. - Mindjárt gondoltam. Az arcodra van írva a szenvedés.- fanyalgok, de szerintem a derűt a hangomból, abból ahogy az egészet előadom, azzal a pátoszos ripacs stílusban, tökéletesen elárulja a számára, hogy hozzá hasonlóan én is csak játszok. - A dobogós jelzőt azt hiszem sok nő megkapta már tőled Béjbi, úgyhogy sokan vagyunk azon a dobogón, kicsit nagy is a tumultus, de elnézem neked. A pénz miatt. És mert olyan hihető szenvedéssel tudod előadni mennyire hiányoztam. De bebizonyíthatod majd. Az élvezetes társaságod mindenre gyógyír lesz. Nehéz hetem volt, és a tegnapi ebéd öt évet vett el az életemből. Ideje egy kis fiatalító elixírnek, amit Vegas csak képes árasztani magából. Élveztem vele a beszélgetést, a jó minőségű ital lassú kortyolását, ami az agyamat valamiféle jótékony ködbe burkolta és egy időre ki is kapcsolt, ellazított, hogy mire Vegasba érünk csak erre az egyetlen éjszakára tudjak koncentrálni. Bármi is lesz, bárhogy is alakul, az utolsó másodpercét is élvezni akarom. Lucian pedig önmagában garancia arra, hogy erre megvan minden esélyem. Nagyvonalú, gáláns, mindemellett nem volt róla elmondható, hogy ne lenne kellő módon figyelmes. Már ameddig még ő is a józan eszénél van….és arra bizony semmi garancia, hogy mire újra felkel a nap ne valami különös és megmagyarázhatatlan éjszakát hagyjon maga mögött. Remélem, hogy ezúttal nem vesztesként távozok majd innen, sokkal inkább a nyertesek mindent beborító mámorával, és dollárokkal kitömve a dekolázsomat is. - Ó a Belaggio, meg az örökké járó lift, a diszkrét, bár kukkolásra igen hajlamos liftes fiúval, a bazsarózsa illatú pezsgőfürdővel, a szaunával, ahol az izzadást duplán szereti élvezni az ember, főleg ha előtte legurított néhány pohár Rémy Martin-t, amit abbana helyes kör alakú, kristályos üvegben szolgálnak fel chippendale fiúknak is beillő roomboy-ok. Azon gondolkodtam, hogy ha kellően megfizetnék őket hajlandóak lennének úgy felszolgálni az italt, hogy megválnak a csinos kis uniformistól? Tuti. Van az a pénz...Vegasban meg főleg. Ha nyerek, kipróbálom.- morfondírozik, aztán persze követem a protokollt, és én is elkezdem magam becsatolni, felkészülve a landolásra. - Akkor mi is a problémád?- vonom fel a szemöldököm a megjegyzésére és őt nézve csak jókedvűen hagyom a szám rándulni egy mosolyba. - Ami azt illeti neked kifejezetten jól áll ha selyemmel szerszámoznak fel, esetleg egy organza anyaggal, vagy éppen egy másra alkalmatlan, amúgy rémes sötétítő függöny rojttal. Ha olyan nagy igényed van rá, úgy esetleg körül is nézhetsz Vegasban. A szerencsejáték és a hányás bukéján túl meglehet van még ott a fenyítő pálcák bőr szagából, esetleg a szemlekötözők nyers gyantaillatából is. Gyűlölöm a repülést úgy alapvetően, mégis a legtöbbször így közlekedem, mert gyors és hatékony. De a landolás a halálom. Mindig úgy érzem, mintha erőszakkal akarnák a gyomromat kiráncigálni a helyéről. Kifejezetten megkönnyebbülést okoz amikor végül megérzem a szilárd talajt a lábam alatt. Öt perc talán mire kivergődünk a gépből. Az éjjeli Vegas fényei a távolban úgy világítanak, mint millió összegubancolt karácsonyfaizzó. A feltámadó szél összeborzolja a hajam, és jobban összehúzom magamon a kabátot. - Szóval….taxi, vagy ide is iderendeltél valami magánkocsit?- meglepne, ha Lucian egy snassz vegasi taxiba hajlandó lenne beülni, úgyhogy a magam részéről az utóbbira tippelek. Egyelőre csak követem őt kifelé a hangáron át, hogy megkeressük a járművet, ami a Belaggio-hoz visz majd bennünket. - Amúgy hol akarsz kezdeni? Én egy fürdőt mindenképpen vennék előtte, ha nem bánod, meg magamra rángatnék valami alkalmasabb öltözéket. - úgy értettem, hogy a jelenleginél is kihívóbb ruhát. Elvégre kell a vizuális figyelem elterelés a pókerasztalnál. A férfiakkal szemben ez volt az egyetlen, leghatásosabb fegyverem.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Sosem értettem meg azokat, akik képesek lemondani a függetlenségükről, és nagy csinadrattával a házasság, vagy hosszú távú kapcsolat rabigájába hajtják a fejüket. Ami engem illet biztos vagyok benne, hogy amíg élek nem fogok elkövetni eféle orbitális hülyeséget. Számomra a függetlenség lételem, olyan mint az éltető oxigén, és egyébként is, kinézné belőlem bárki is, hogy képes lennék lehorgonyozni egyetlen nő mellett, és lemondani ezer és ezer másikról? Alighanem én lennék a félrelépés istene, akár szobrot is állíthatnának nekem a Rockefellen Centeren, hogy karácsonykor fényfüzérrel körbeövezve engem csodáljanak a népek. Nem is rossz ötlet, lehet szabadalmaztatnom kéne. A lényeg, hogy az én életemben nincsenek kötődések, az égvilágon semmiféle: és mégis, Miss Rosewood-al mindig úgy találunk vissza egymáshoz, mint a kirakós két, egymáshoz passzoló darabja. Szó sincs itt szerelemről, vagy egyéb komoly érzelemről, egyszerűen úgy elégítjük ki egymás igényeit, amely már a teljes tökéletesség határát súrolja. Remekül érezzük magunkat egymás társaságában - akár vízszintesen, akár függőlegesen - és ennek a titka valójában egyszerű, mint a faék, mert szerintem mindketten egy kissé magunkat látjuk a másikban. Így hát nyilván nem voltak kétségei afelől, hogy rábólintok-e a hirtelen jött kis kalandunk ötletére, sőt szerintem a számító kis fruska azzal is pontosan tisztában volt, hogy úgy fogom alakítani a körülményeket, hogy ezt a pár napos időszakot ha nem is avatjuk életre szóló emlékké, de jó ideig felemlegethessük. Ennél fogva nem is értem a pillanatnyi ideig látható, és őszinte megdöbbenését, mikor közlöm, hogy üljön a menetrendszerinti járatra, aki buksi medve, én biztos nem fogok, és elindulok a bérelt gép irányába. Persze nem hezitál, elfogadja-e ezt a nagyvonalú gesztusomat, lelkesen követni kezd, közben persze naná, hogy megtalál néhány csípős megjegyzéssel, amiknek hallatán szöget üt a fejembe, hogy egyszer ki kéne próbálnom vele azt a szájpecek-dolgot. Nem hiszem, hogy túlzottan ellenezné, ha meg mégis, remek a rábeszélő képességem. - Nem vagyok kertész típus, nem szeretem a virágokat. Se a rózsát, se a fréziát, se egyebeket. Hopp, mégis. A liliomtiprás kimondottan a kedvencem - válaszolom, miközben elérjük a gépet. Azt a gondolatot inkább már nem osztom meg vele, hogy nem véletlenül nincs egy mini Central Park a Sinner környékén. Az én életvitelemet, pénzemet, üzleti köreimet tekintve állandóan a törvényesség és törvénytelenség vékony mezsgyéjén táncolok, az esetleges bukszusok pedig túl jó rejtekhelyet biztosítanának akár egy konkurrens cég merénylőjének, akár egy felszarvazott, bosszúért lihegő férjnek. Nekem viszont egyelőre semmi kedvem nincs elhagyni ezt az árnyékvilágot, ahhoz még túl sok nő él New Yorkban, akiknek eddig nem volt része szerény személyemben. Elvégre mindenki megérdemel egy kis Lucient, vagy nem? Amikor elhelyezkedünk a gépben, és a megfelelő magasságot elérve megszabadulhatunk a biztonsági öv nem túl kényelmes szorításából, kényelmesen elvetem magam a bőrfotelokat is megszégyenítő székben, és az elmúlt hetek összes feszültségét úgy dobom le magamról, mint a nap végén az elhasznált inget. - Ami azt a bizonyos "beleverem" estémet illeti, a két virgácslábúval egyetemben, meg is tettem. Méghozzá egész éjjel, felváltva. Látod, nem mondhatod, hogy nem vagyok szavatartó ember. Ami a cinkelt lapokat illeti szívem, nem vagyok hülye, ahogy az alkalmazottaim sem. Megkaptam a jelentést, és ha másról lett volna szó, azonnal repül a Sinnerből. De veled szemben hajlamosabb vagyok az elnézésre. Többek között azért, mert azelőtt két nappal egymás mellett ébredtünk, és elmondhatatlanul elégedett voltam azzal, amit sz éjszaka nyújtottál - jegyzem meg ábrándos nosztalgiával, majd az engem illető dicséretére pofátlan úriember mivoltommal kapcsolatosan meghajtom a fejem, és bemutatok egy olyasféle kézmozdulatot, amelyet a filmekben a régi királynők előtt valamely rizsporos parókás gróf. - Na de Miss Rosewood! - hördülök fel aztán, mint a sebzett horpaszú vad, mikor kifejti nézeteit a házassága jövőbeli esélyeiről, akárcsak a leendő férje iránti elvárásairól. - A szavai mérgezett nyilakként fúródnak a szívembe. Mindkét kritériumának megfelelek, milliomos vagyok, és azt hiszem nem lehet panasza arra sem, amit eddig tőlem kapott. És ez még mind nem elég, és számításba sem jöhetek önnél? Évekre lesz szükségem, amíg túlteszem magam ezen az iszonyú csalódáson - agonizálok színpadiasan, majd a következő mondataira prüszkölve felnevetek. - Blan, te már tényleg romlottan születtél. Bár elég későn kezdted, ha csak az iskolában kamatoztattad a képességeidet. Mindenesetre bravó, mély elismerésem - tapsolok néhányat. - Egyébiránt igen, igazad van, az életben semmi sincs ingyen. Én is is be szoktam nálad nyújtani a számlát, nem igaz? - jelentem ki elégedetten, majd kajánul figyelem, ahogy Blanche még néhány másodperces maradásra bírja az időközben felbukkanó utaskísérőt, hogy mikor végül megkapjuk az italunkat a kért, bár kissé zavart mosoly kíséretében, egy széles vigyorral honoráljam a gesztust. - Tessék, minden kívánságod valóra váltom - fordulok aztán Blan felé, mikor a stewardess visszavonul, és szerintem minimum hideg zuhanyt vesz - önelégült vigyor pipa. Élőben, egyenesen a gyártótól - teszem hozzá, és belekortyolok a whiskybe. A Belaggio-val kapcsolatos elképzeléseit viszont képtelen vagyok megállni szemforgatás nélkül. - Bánom is, mivel szórakoztatod magad, a te dolgod. A bazsarózsa illatú fürdő viszont erőteljesen túlmegy az én határaimon. És ha férfi sztrippereket akarsz fogadni a lakosztályban, ám legyen, de vagy tedd a saját szobádban, vagy szólj előtte, hogy eltűnhessek, és a látvány ne égesse ki a retinámat - most komolyan, ki a fene akar buzitangában táncikáló pasasokat nézni? Én fix, hogy nem. - Azt mellesleg nem igazán értem, miért kellenek neked pénzért vetkőző fiúk, akiket előtte lehet, hogy egy nyolcvan táján járó matróna tapogatott össze - fintorgok. - Tudod, bőrtangám nincs, és nem is vetemedem ilyen ízléstelenségre, de ha kívánod, egy erotikus vetkőző táncot el tudok lejteni, és az én boxerembe is dugdoshatsz dollárosokat - és ezt még csak nem is viccből ajánlom fel. Önteltség nélkül mondhatom, hogy nincs a testemnek olyan porcikája, amellyel ne lennék maradéktalanul elégedett. Főképp azzal, amit a két lábam között hordok. Bár azzal kapcsolatosan nem csak nekem nincs okom panaszra, eddig tudommal még senki nem emelt kifogást sem a méretét, sem a használatát illetően. Leszáll velünk a gép, közben drukkolok, hogy Blanche benn tudja tartani az imént elfogyasztott italt, vagy ha mégsem, akkor idejében előkapjon egy zacskót, és ne az én Armani öltönyömet terítse be vele, de szerencsére megússzuk a landolást balesetek nélkül. A kifutó betonján álldogálva viszont kénytelen vagyok közölni Miss Rosewood-al a kiábrándító tényeket. - Sajnálom, ha csalódást okozok, de kénytelen leszünk beérni egy reptéri taxival. Meglehetősen kevés időm volt a szervezkedésre, nem tudtam ennyi idő alatt külön autót keríteni - intek le egy sárga autót, majd udvariasan kinyitom az ajtaját, és mikor Blan bekászálódik, én is utána mászom. - A Belaggio-ba legyen szíves - szólok előre a sofőrnek, és ahogy az autó meglódul alattunk, kezembe fogom Blanche ujjait, és megveregetem a kézfejét. - Már kezdtem reménykedni, hogy az előző mondat úgy fog hangzani, hogy veszel egy fürdőt, és magadra rángatsz engem - rándul meg a szám sarka, ahogy igyekszem visszafojtani a képemre kívánkozó vigyort, vajmi kevés eséllyel. - Ismét dugába dőltek a terveim - veszem ellő közben a repertoáromból egy kiskutya ellenállhatatlan tekintetét. Lehet a farkamat is csóválnom kéne hozzá. A fenébe is, csaknem egy napja nem gabalyodtam össze senkivel, és kezdem érezni a kiadós kielégülés hiányát. - Egyébként van már terved, melyik bűnbarlangban szeretnéd elszórni a pénzemet? Palazzo, Encore, Cosmopolitan? Az El Cortez-t sajna ki kell hogy hagyjuk, mióta engem két éve kitiltottak onnan egy vérre menő verekedés során - nem emlékszem, meséltem-e erről Blanche-nak, vagy most vadonatúj információt sikerült elé tolnom. Egy hétig hordtam utána egy monoklit, meg egy felszakadt szájat, a vetélytársamat viszont kórházban foltozták össze, és néhány tízezrembe került, hogy eltekintsem a feljelentéstől. A mai napig sem bánom ezt a kis sztorit, legalább élményekkel telve távoztam Vegasból. Ja és mellesleg egy táskányi pénzzel.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
Ha eladod az ördögnek a lelked, ne csodálkozz rajta, ha később könnyedén és szinte meg sem érezve annak súlyát adod át magad a bűnös gyönyör bármely formájának. Sosem voltam az a fajta, korábban sem, aki problémát csinált volna abból, hogy bármit is érdekből csináljon vagy éppen tegyen. Ez nem szívtelenség, ez egyszerű és mindent felülíró praktikum. Ha nincs mit megsebezni, akkor nem is fájhat. Persze felesleges lenne magam álltatni azzal, hogy képes vagyok mindent elviselni és túlélni, de törekszem rá. A pénz, a csillogás, a Lucian-hez hasonló pasasok, a szerencsejáték, vagy az élvezetek maximális hajszolása mind arra tökéletesen jó, hogy kihasználjak mindent amit ebben az életben ki lehet. Ki tudja lesz e holnap? - Sosem állítottam, hogy nem vagy szavatartó ember. Amikor azt mondtad, hogy ma éjjel azt csinálsz velem amit akarsz, én kellőképpen ki is használtam a lehetőséget. És még csak nem is tiltakoztál. Tudod az a szép a mi kapcsolatunkban, hogy nincs tétje. Jobban mondva egy tétje van: te megbízol abban, hogy a jövőben is ki fogom használni az anyagi szolgáltatásaidat, én meg abban, hogy ezt viszonozni is tudom. Igaz esetemben a kamat egészen másféle formában kerül megfizetésre, de eddig igazán nincs okom panaszra. Ha sokat is számolsz fel, minden esetben adsz némi kedvezményt….ha érted mire gondolok.- kaján, kacér módon nyaltam végig a felső ajkamat, ezzel adva a tudtára, hogy noha a közös éjszakáink meglehetősen és végletekig fokozzák és hajszolják a gyönyört, azért nem tudok túllépni azon a fajta örömszerzésen, amit a meglehetősen vonzó és igencsak kívánatos ajkaival tud művelni. Persze Lucian ezzel tisztában is van, és a tekintetének pofátlanul kihívó csillogása, vagy a széles mosolya pontosan erről árulkodik. Tudja mi kell a nőnek, és ezt a tudást ezerszeresen kamatoztatja is, részben rajtam. A többiek meg nem érdekelnek. Osztozom rajta a fél világgal, de hé, ha hűséges lenne, akkor valószínű egy kicsit sem érdekelne. Azt hiszem azért tartom olyan vonzónak, mert mindig és állandóan fenntartja magában a kihívást, az örökké visszahódítást. - Szóhoz sem jutok a nagylelkűséged miatt, ó Sinner mindenható atyja!- adom most elő kissé nevetségesen patetikusan az előbbi mondatot, aztán csak elnevetem magam, és finoman előre hajolok, mintha ugyan bárki hallaná, hogy mit akarok megosztani vele, és ezt szeretném inkább titokban tartani. Nem mintha lenne mit. A dekoltázson van a hangsúly, mint mindig, amikor a mondandó nem annyira lényeges. - Egyébként sosem kértem, hogy kivételezz velem. De ha nem tennéd meg, akkor meg szörnyen morcos lennék. Aztán persze előadom az elméletem a házasságot illetően. Bár meg kell hagyni, hogy jelenleg abban az állapotban vagyok, hogy még egyszer ilyen őrültséget el nem követnék, és valószínű egy jó ideig még így is fogom gondolni. Nem hiszem, hogy létezik férfi aki képes lenne ezen álláspontból egy minimálisan is kibillenteni, és erre a közeljövőben sem látok esélyt. Még akkor sem ha a kritériumoknak tökéletesen megfelelne. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy én nem garantálhatok hűséget, sőt egyáltalán nem is akarok garantálni, és mert tőle sem várom el. Az hosszútávon rémesen unalmas lenne. A féltékenység nem az én asztalom. Pontosan azért, mert az érzelmeket nem keverem a játékaimba, vagy éppen a viszonyaimba. Ez így pontosan tökéletes. - Ó teljesen jól el fogsz te éldegélni azokkal a mérgezett nyilakkal a szívedben, my sweet heart!- legyintek neki jókedvűen , és még nevetve kicsit oldalra is billentem a fejem, megvonogatva a szemöldököm. - Nem mellesleg ameddig ezt igyekszel majd feldolgozni találni fogsz számtalan olyan hölgyet akik szíves örömest fogják gondozgatni a szívedbe fúródott nyílvesszőket. Ugyan, Lucian! Édespofa vagy, milliomos, és az ágyban egy görög félisten….vagy mondhatjuk maga a két lábon járó Zeusz….vagy ki volt az Olümposz főmuftija!- legyeztem meg magam mellett a levegőt a kézfejemmel, csuklóból mozdítva azt. - És pontosan ez adja a csáberődet. És nem, nem jöhetsz nálam számításba. Férjnek csapnivaló lennél! De szeretőként egy örökké megújuló gyönyörforrás vagy! Miért akarnék ezen változtatni? És te miért akarnál?- teszem fel az ezerdolláros kérdést. Hiszen ha valami jól működik, azt általában csak akkor szokták nagyon piszkálni, amikor már rémesen és középszerűen unalmassá válik. Esetünkben pedig még nem tartunk itt. Legalábbis nagyon remélem. A Belaggio. Ha azt vesszük, akkor egy évig gürizhetnék, talán akkor sem szednék össze annyit, hogy egy hétvégét eltölthessek a szállodában, még ha csak a legegyszerűbb, kommersz lakosztályt is vesszük alapul. Hogy ilyen szempontból Lucian nagylelkűségét használtam volna ki. A válaszom egyértelmű igen. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ő ki tudta fizetni. - Két egy ágyas szobát foglaltál, vagy ugyanazt a lakosztályt külön ággyal? Mert nem mindegy! Ami pedig a srácokat illeti a helyes kis uniformisban, nem csinálok ügyet abból, hogy éppen ki és mikor tapenolta őket. Miért édesem, több torony százdollárost látva te esetleg morális kérdést csinálsz abból, hogy egy hatvanas matróna éppen azon elégíttette ki magát a komornájával? Ugyan drágám! A világon mindenki, de mindenki kapcsolódik ilyen vagy olyan módon a bűnhöz és a szexualitáshoz. A kettő együtt néha találkozik. Ne legyünk már ilyen konvencionálisan álszentek! Nem tudom megállni, hogy ne nevessek igazán szívből jövően az ötletén a táncot illetően. Elég vizuális tipus vagyok, hogy ezt elképzeljem, sőt mi több tovább gondoljam. - Tudod ha már ezt is bevállalod miattam, csak ne a room boy-ok dagadó izmain csorgassam a nyálam….Lucian ez már szerelem, édesem!- kacagok fel újra szívből jövően, aztán csak ingatom a fejem hitetlenkedve, jóízűen kortyolva ki az italom maradékát. Jól esett. Kifejezetten. A landolás már kevésbé. Valamiért mindig az a kényszerképzetem, hogy amikor a gép kiengedi a futóműveket,olyan erővel csapódik a földnek, hogy a gép egy hatalmas nagy robajjal felrobban, és minden a lángok martaléka lesz. Ezen fantáziámon nagyon nehezen sikerült minden alkalommal úrrá lennem, de folyamatosan és megállás nélkül küzdök a repülés iránti félelmem legyőzésén,. Nem mondom, hogy sikeres, de nagyon igyekszem. Példának okáért már sikerült legyőznöm a masszív hányingert, amit minden alkalommal érzek. Korábban azért előfordultak ilyen jellegű “balesetek”. Ettől függetlenül kifejezetten kellemesen hat rám az éjszakai város ebben az évszakban azért szokatlanul hűvös szele. Kifejezetten hideg az este, és nem sokat szeretnék időzni a hangárban, szóval nekem tényleg mellékes, hogy taxival vagy külön kocsival megyünk. Ettől függetlenül derült mosollyal veszem tudomásul, hogy azért a Sinner mindenható ura is leszáll néha a földre és a reptéri taxik egyikébe hajlandó velem beszállni. - Nekem igazán nem számít, de belőled ezt nem néztem volna ki.- nézek rá kicsit hunyorítva, amikor beül mellém a kocsiba, és kiadja a sofőrnek az uticélt. - Talán ha nem tervezgetnél állandóan, hanem spontán lennél egy kicsit, csak éppen a pillanatban, akkor nem dőlnének dugába a terveid. Vagy én bármikor is kiszámítható voltam neked? Ne sérts meg!- magyarázom, miközben egy merészet gondolva, egyszerűen mozdulok egyet, és a kabátomat kigombolva, átigazgatom magam az ülésen. Ha már spontaneitás, akkor áldozzunk annak oltárán. Ezen gondolatok mezsgyéjén haladva, a ruhám alján is húzok kissé, hogy könnyebb legyen mozdítani a lábam, és nemes egyszerűséggel egy fél percen belül lovagló pózban ülök Lucian ölében, vele szemben, egyenesen az arca előtt mosolyogva, a kezeimmel a tarkóját cirógatva. Fejem félredöntve, ezzel az egyszerű, és kihívó derültséggel nézek bele a mélysötét, hollófekete szembogarakba. Meg kell hagyni, hogy a tekintetében van valami bűnre csábító, valószínű ez az oka annak, hogy ha vele vagyok, a morális határaim a megszokottnál is jobban kitolódnak. - Szóval ha hajlandó lennél egy kicsit is túllátni azon, hogy mindenfélét tervezgetsz….helyette inkább fantáziálhatnál.- a csípőm mozdítom, és többször is körkörös mozdulatot teszek az ágyékán. Nem mondom, hogy nem élvezem, de inkább az egésznek az a publikus izgalma ami beugrasztja bennem az adrenalint. Nem kell mágusnak lennem ahhoz, hogy sejtésem legyen róla, a sofőrünk tekintete többször kalandozik a hátsó visszapillantóba, mint az útra. De őszintén szólva ez érdekel a legkevésbé. Még mindig valamiféle lágy és mégis izgalmas táncot lejtve a csípőmmel, a két kezemmel a tarkóján futok felfelé, beletúrva a hajába, magyarázok tovább. A világon a legegyszerűbben, leginkább magától értetődő módon. - A Palazzo tökéletes lesz. Szeretem azt, hogy úgy néz ki mint egy arany színű legóból épített nagy kockatorony. És azt a romlott francia keszekuszaságot. Mintha a bűnös és minden ízében erkölcstelen francia reneszánsz egyik idevetett maradványa lenne. Grrrr…..- harapok az ajkai elé, majd visszacsüccsenek az ölébe, de az út további részét, ha csak vissza nem tol maga mellé, akkor így teszem meg a hotelig. - Amúgy miért is tiltottak ki téged az El Cortezből? Erről még nem is meséltél….- valóban érdekel. És ha a sztori esetleg félbeszakad a megérkezésünk miatt, akkor is várom a folytatást, immáron a Belaggio előcsarnokában. De ha megérkezünk, és a sztori végére ért akkor a portához követem Luciant, hogy megkapjuk a lakosztályunkat.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
A kaszinók városába belépni tulajdonképpen olyan, mintha az ember hirtelen bezuhanna a Ragyogás című könyvben kísértő szellemek közé, ahol remek a társaság, mindig éjszaka van, patakokban folyik az ital, hangosan szól a zene, és sosem ér véget a parti, csak éppen itt a regénybelihez képest nagyjából száz évet ugrunk előre az idősíkban. Ha valaki egyedül érkezik a városba, az sem marad magányos, mert bőven talál magának társaságot vagy azok körében, akikkel egy asztalhoz ül le megkísérteni a szerencsét, vagy azoknak a nőknek a személyében, akik képesek minden erkölcsi tartást sutba dobni a nyertes előtt tornyosuló zsetonhegyek láttán. Igen, Vegasnak van egy varázsa, ami azonnal hatalmába kerít mindenkit, aki valaha betette ide a lábát, zsigerei legmélyéig fogva tartja, mint az Eagles által megénekelt Hotel Californiában, ahol csak becsekkolás lehetséges, de a kilépés nem, mert igazából sosem lehet elhagyni a helyet. Ha pedig valaki olyan partnerrel érkezik ide, ahogy most jómagam is, az olyan, mint amit úgy szoktak jellemezni, hogy a hab a tortán. Már a repülőn remekül érzem magam, ami legnagyobb részt Blan jelenlétének köszönhető: nem csupán ismer engem, hanem valami megmagyarázhatatlan adottsággal úgy játszik a jelképes húrjaimon, akár egy hárfaművész. Pontosan tudja, hogy nem vagyok semmi jónak elrontója, nem fogok nemet mondani neki néhány napnyi önfeledt és alkoholmámortól gőzös élvezetre, ahogyan azzal is tisztában van, hogy vagyoni helyzetemből kifolyólag távol áll tőlem a szűkmarkúság és a fukarkodás. Úgy ismer engem, ahogy csak nagyon kevesen, és ez nem csak az ágyban nyújtott teljesítményemre korlátozódik, hanem arra a részemre is, amibe eddig alig néhányan nyerhettek betekintést. Így hát nem meglepő, hogy a nekem címzett mondatai olyanok, mintha tükröt tartana elém, ennél fogva nem is vitatkozom vele, mikor lefesti, miért nem nekem találták ki a házasság intézményét. Az engem illető jellemrajza tökéletes: az abszurditást súrolja az a feltételezés, hogy kikötnék egyetlen nő mellett, és úgy viselkednék, ahogy a szerelmes grál-lovagok szoktak, mint példának okáért ágyba vinném a reggelit életem nőjének, beszállnék a házimunkába, gondoznám a ház előtt a szép zöld gyepet, és alapjáraton úgy viselkednék, ahogy az átlag kertvárosi kispolgár párok férfi tagja szokott, mondjuk úgy húsz évnyi masszív együttélés után. - Zeusz egy seggfej - sommázom végül a lényeget a mondanivalója után. - Csak ül egy baszott nagy hegy tetején, és játszik a hülye villámaival, mint egy infantilis óvaodás. Ha valakihez hasonlítani akarsz engem, az legyen Dionüszosz. A bor, a gyönyör és a mámor istene. Illik hozzám, nem? - mosolygok. - És eszem ágában sincs változtatni ezen a helyzeten. A francba is, egyetlen nő mellett leélni az életet olyan lenne, mintha életem végéig ugyanazt a tévécsatornát kellene bámulnom. Az elején rendben van a dolog, aztán az ember belebolondul az unalomba. És egyébként is, eszem ágában sincs megfosztani téged a lehengerlő és... hogy is fogalmaztál?... megújuló gyönyörforrás személyemtől - zárom le végül a gondolatmenetet, felvillantva újra azt az öntelt és egoista mosolyt, amelyről jól tudom, hogy Blan - ugyanúgy, ahogy mindenki más is - egyszerűen imádja. A landolást láthatóan már kevésbé, szurkolok is erőteljesen hogy kibírja amíg a lábunk végül betont ér, mert egy adag gyomortartom az öltönyömön erőteljesen negatív irányba lendítené a jókedvemet, így megkönnyebbülök, mikor baleset nélkül hagyjuk el a gépet, ami jelentősen a pilóta kíméletes vezetési stílusának köszönhető. Utaztam már olyan magángépen, amely nem lassan ereszkedett alá, hanem a célpont fölé érve szinte függőleges zuhanásba kezdett, mint valami istenverte kamikaze, még az én nem túl kényes gyomrom is megsínylette. Most viszont tökéletesen tip-top állapotban foghatok neki taxit keríteni, és csak a szememet forgatom látványosan Miss Rosewood sejtelmes mosolyán, amellyel nyugtázza, hogy nem minden tekintetben aranyszőrű unikornisok szarták a világot még körülöttem sem. - Sajnálom szívem, de nem kaptam meg a Roxfortba szóló levelemet, nem tudok ide luxus Limuzint varázsolni, főleg úgy, ahogy alig fél nap állt a rendelkezésemre - mondom, miközben kinyitom az intésemre időközben mellénk kanyarodó taxi ajtaját, és Blan-t betessékelve magam is követem. - Egyébként, ahogy a gépen is említettem, LAKOSZTÁLYT foglaltam. Ergo beteríti a fél emeletet, így nemcsak két különálló ágy, hanem két különálló szoba is van benne. Na meg persze egy impozáns nappali, hatalmas tévé, pezsgőfürdő, és első osztályú bárszekrény - skiccelem fel a helyet gyorstalpalóban Miss Rosewood-nak, aztán el is hallgatok, mert Blan következő mondatai tagadhatatlanul kissé rosszul érintenek. - Akkor tájékoztatásul hagy közöljem veled - fordulok felé kissé - hogy amennyiben teljes mértékben a sponteneitás rabja lennék, és nem terveznék előre, akkor még csak félúton járnánk idefelé, egy menetrend szerinti járat fedélzetén, a tömegnek felszolgált kommersz vacsorát rágva, és lehet hogy épp most hullana ki a hajad a melletted ülő családtól, akiknek a drágalátos magzatja üvölt non-stop a füledbe. Továbbá most állnánk neki szállást keresni, amely esetben lehet hogy be kellene érned valami valami osztályon aluli motellal, ami még valamikor az özönvíz előtt épült, és ahol a szomszédos szobában drogos prostik fetrengenek az aktuális kuncsafttal. Szóval mielőtt legközelebb kifogásolnád a spontán viselkedésem hiányosságait, ez jusson eszedbe - teszem hozzá, és kibámulok az ablakon. Lehet, hogy Blan ezt is az önhittségem számlájára írná, de a kritikát mindig is nehezen viselem, legfőképp ha olyantól érkezik, akitől nem ezt várnám. Sok időm viszont nincs a lelki sebeim nyalogatására, mert a következő másodpercben arra eszmélek, hogy Miss Rosewood lovaglóülésben rám mászik, és olyan öltáncot ad elő - talán engesztelés gyanánt - ami azonnal elfújja belőlem a méltatlankodást. - Tudod, az a szerencséd, hogy jobban bírlak, mint az átlagot - mormolom, és akkora levegőt veszek, amit szerintem még Washingtonban is hallani lehet, mert Blan tevékenysége alig néhány másodperc alatt meghozza a kívánt hatást, és mivel az altestünk egymásnak simul, ezt alighanem ő is tökéletesen érzi. Az ajka alig néhány centire van előttem, és ökölbe szorított kézzel igyekszem visszafogni magam, hogy most ne csókoljam meg, mert az lenne az utolsó csepp a pohárban, és a minimális erkölcsi normáim is úgy porladnának el, mint a főnix a tűzben. - Soha nem hittem volna, hogy valaha az én számat ilyesmi fogja elhagyni, de fékezd magad - suttogom, hogy csak ő hallja. - Nem mintha ellenemre lenne amit csinálsz, de félő, hogy ha folytatod, nem hogy a kaszinókig, de a szállodáig sem jutunk el, és a mai éjszakát egy fogdában töltjük, méghozzá külön-külön. A közszeméremsértést Nevada államban sem tolerálják - hajolok előre, hogy beleszippantsak Blan hajának illatába, aztán finoman és gyengéden lehámozom magamról, visszasegítve az előbbi helyére. Remélem eltart az út még néhány percig, mert vérciki lenne felmeredő árboccal végigsétálni a Belaggio előterén, szóval szükségem van némi időre, hogy lehiggadjak. Amíg meg nem érkezünk a hotel elé, Blan végigvigyorogja az utat, naná hogy élvezi a hatást, amit gyakorol rám, de mire kikászálódunk a taxiból lenyugszom, és azzal a tudattal kecmergek elő, hogy nem fogja mindenki a nadrágom elejét bámulni, vérmérséklete szerint sikítozva, vagy épp elismerő pillantásokkal. - Gyere - fogom meg Blanche kezét, és rövid becsekkoló flört után, aminek következményeképpen a recepciós lány vérvörösbe vált, és szempillarebegtető bájolgással nyomja kezembe a lakosztály kulcsát, végre felfelé vehetjük az irányt. A 35. emeleten, a Grand King lakosztályba belépve elégedetten tekintek körbe, a szoba még az én kényes igényeimnek is pazar módon megfelel. Busás borravalóval útjára bocsátom a boyt, aki előírásosan felkísért bennünket idáig, aztán a fal teljes hosszát elfoglaló üvegablakhoz lépek, és kibámulok az éjjeli fények szemet gyönyörködtető látványában pompázó városra. - Ez az egyetlen hely, ahonnan egyformán rálátásod nyílik Egyiptomra és Párizsra egyidejűleg - mondom elégedetten, miközben Blan csatlakozik hozzám, hogy szintén belefeledkezzen a látványba. - Mit szólnál egy "isten vagy ördög hozott bennünket" italhoz?
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
A mai estében az lesz talán a legszebb, ahogyan az elkövetkezendő napokban is, hogy semmit nem terveztem el konkrétan. Csak annyit, hogy menni akarok, és ha lehetséges akkor Lucian társaságában. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz a lakosztály amit foglalt, fogalmam sincs, hogy mihez akarok kezdeni, ha végre belevetjük magunkat az éjszakába, és igazság szerint még azt sem döntöttem el, hogy hol és milyen formában érjen majd véget ez az éjjel. A szabadság mámora a legízletesebb azt hiszem, és nem mondanék le róla senki kedvéért. Egy taxival megtett út lehetne akár halálosan unalmas is, beszélgethetnénk bármiről, beleférne egy könnyed kis flört is akár,csacska bolondság, valamiféle verbális petting, amivel kellően fel lehet húzni valakinek az agyát. De miért érnénk be kevéssel, ha a miénk lehet az egész is?Talán ez volt az oka annak, hogy végül mindenféle előzmény nélkül kötöttem ki Lucian ölében. A korábbi duzzogását nem vettem a szívemre. Kellően önelégült volt, és egoista ahhoz, hogy nehezen viselje az efféle kritikus megjegyzéseket. Ha húzogatjuk az oroszlán bajszát ne csodálkozzunk azon ha néha odacsap. - Tudod az a szerencséd, hogy tudom, hogy tudod, hogy jobban bírsz mint az átlagot. Meg is sértődnék, ha átlagosnak merészelnél nevezni, és azt hiszem tennék róla, hogy holnap az újságok velünk legyenek tele.- sarkítás, hiszen az én pacientúrámnak se tenne jót egy botrány, szóval eddig mindig sikerült megúsznom, hogy belekeveredjek egybe. És persze még szándékozom néhány alkalommal visszatérni a Rosewood villába, ahol egyelőre csak azért tűr még meg a volt anyósom, mert a fia a válás ellenére is ragaszkodik hozzám. Szívfájdalom ez neki, de nem sok mindent tud tenni ellene. Mondanám, hogy az ellenállhatatlan varázsom az oka, de sokkal inkább az, hogy még mindig tudom, hogy mi a jó Bentonnak, ő pedig nem nagyon tud erről lemondani. Ez van ha az embert megcsalják, elválik, ennek ellenére ragaszkodik a másikhoz, mert nem létezik még mindig senki más, aki meg tudná adni amit ő tudott. Rossz a rosszal, de a rossz nélkül még rosszabb. Tartja egy rémesen idétlen mondás, de van benne azért igazság. Megmosolyogtató ahogyan Lucian megpróbál valamiféle önuralmat erőltetni magára, és ő az aki igyekszik nyugalomra inteni engem. - Hogy mi?- röhögöm el magam a suttogását hallva, és előre döntve a fejem belecsókolok a nyakába. Imádom, hogy olyan kifinomult, mégis veszett vadra emlékeztető az arcvize. - Az hol közszeméremsértés, hogy az utazásnak egy elég egyedi, de nagyon is élvezetes módját választom? Rémesen ünneprontó tudsz lenni!- huppanok le végül mellé és még mindig azon nevetgélek, hogy milyen hatást váltott ki belőle az előbbi kis akcióm. - Nevada államban azt is büntetik, ha álló farokkal szállsz ki a taxiból? - kérdezem még mindig remekül szórakozva, és beharapom az ajkaim, oda fullasztom bele a kitörni készülő nevetésem, és kinézek az ablakon, aztán visszafordulok felé, némiképp már azért rendezve a vonásaimat. - Azért megnyugtatásul közlöm, hogy ez az előbbi kis spontán utazást feldobni szándékozó jelenet nem csak rád volt hatással. Igen….valószínű a taxis is feldobódott tőle, és nem hiszem, hogy ő beárult volna ha esetleg jobban tovább megyünk. Ritkán van része ilyesmiben azt hiszem.- nyúltam oldalra, hogy finoman megcirógassam a hollószín fürtjeit. - Ugyan Lucian, lazíts már kicsit! Olyan merev vagy, mint egy acélsodrony. És most nem konkrétan egyetlen testrészedre gondolok. Ha csak az lenne merev, én már boldog lennék. Feszült vagy, szivi! Mire azonban a hotelhez érünk Lucian pontosan olyanná változik vissza amilyen akkor volt, amikor megérkezett a reptérre. Igazi és hamisítatlan kaméleon a pasas, és a kezem adva neki immáron tökéletesen szállok ki az autóból, mintha mi sem történt volna. Tulajdonképpen nem is történt. Vagy csak egy nagyon kicsit. A hotel előcsarnoka pompázatos fényorgiával, kellemes, bár alig hallható zenével fogad bennünket. A recepción mocsokmód fiatal, még inkább csinos, és nagyon pirulós kis hölgy.Lucian soha nem tudja megállni, hogy legalább egy percet ne adózzon annak a szenvedélyének, hogy mindenáron felhívja magára az adott hölgy figyelmét, megvillantja neki ellenállhatatlan mosolyát - nem mellesleg tényleg az, és másodpercek alatt képes nedvességet csiholni ott, ahol korábban a nevadai sivataghoz hasonló sivárság tombolt- majd ahogy érkezett, ugyanúgy tovább is áll. Ezúttal a szobakártyával és velem, na meg az utánunk érkező és a minimális poggyászunkkal cipelő boy-al. Elfüttyentem magam amikor meglátom a lakosztály azon részét, ahova bevezettek bennünket. A fél utca elférne az alapterületén, talán még a sarkon túli kis kávézó is. Némi túlzással. Lerúgom a cipőmet valahol félúton, és élvezem, ahogy a lábamat csiklandozza a puha, süppedős szőnyeg. Az ilyenek árában már nem is merek gondolkodni. A luxus itt hétköznapinak számít, és nem tagadom, hogy el tudnám viselni állandóan. Imádom a pompát, a kényelmet, a minden igényt kielégítő körülményeket. Az már azt hiszem egy tragédiája az életemnek, hogy egy felelőtlen bár nagyon élvezetes helyzetért mindent buktam. Pedig Benton mellett okom nem volt panaszra. Most viszont maradnak az efféle kiruccanások, amikor kicsit megfürdőzöm abban, ami egykor az életemhez tartozott. A része volt. A csupa üveg ablak előtt álló Lucian látványa igazán vonzó, hogy csatlakozzam hozzá. Megállok mellette és én magam is a várost figyelem. Mosolyogva nézek ki. - Giccsparádé, ha engem kérdezel. Olyan mintha egy öregasszony összevásárolta volna az ócskapiacon a világ hét csodáját, és a kis kertjébe pakolta volna mint valami mázos kertitörpét. Bár tény, hogy ez vonzó lehet mindenki számára. - elmosolyodom és oldalra fordulok, amikor az italt felkínálja. - Ateista vagyok, az ördög meg valószínű el van foglalva az üstöd kalapálásával, szóval marad az, hogy igyunk csak úgy szimplán a mesés Las Vegasra. A giccses, Las Vegasra.- nevettem el magam. - És ha már ilyen nagylelkűen felajánlottad akkor keverhetnél nekem is egyet, én addig birtokba veszem a fürdőt. Ugye nem bánod?- a ruhám hátulját megoldottam és miközben a fürdő felé sétáltam egyszerűen félúton kibújtam belőle. A melltartóm ugyanúgy végezte, ahogy a fehérnemű is, már a fürdőszoba ajtajában. - Megtennéd szivi, hogy behozod utánam és leteszed a polcra a poharat? - a lábam feltettem egy székre, egyiket a másik után, és legörgettem róla a harisnyát. Olyanok voltak a ruháim a fürdőszoba felé, mint az elveszett gyerekek kenyérmorzsái. - Amúgy….tudod mit? Adjunk az élvezeteknek! Emeljük a tétet. Minden vesztett játék után a kaszinóban iszunk. Egész éjjel játszani fogunk, bolondulásig. És adja az ég, hogy nyerő szériánk legyen, mert ha nem, akkor nem vállalok felelősséget a tetteimért. Aztán majd jöhetsz azzal, hogy “Fékezd magad, Blan!”- utánoztam a taxiban nekem suttogott szavait, miközben megint elnevettem magam. Félig már a fürdőszobában voltam, egyik kezemmel az ajtóba kapaszkodva derülten néztem kifelé. Aztán bevonultam és immáron csupaszon álltam a zuhany alá. Jól esett őszintén szólva ahogy a víz pergett végig a hátamon, és én ellazulva engedtem, hogy a jóleső, majdhogynem forró víz végigsimogassa a bőrömet. Az ajtó nyekkent egyet, amikor Lucian kinyitotta azt, és elmosolyodtam. - Mondanám, hogy lépj be mellém és te is élvezd a Belaggio nyújtotta maximális kényeztetést, de a taxiban való elutasításod még igen élénken él bennem, szóval kell valami, amivel ki tudsz békíteni, hogy ne maradjon bennem tüske a korábbi sértésed nyomán. Mit tudsz felhozni mentségedre, mondd!- hajoltam ki a zuhany alól és vettem el a kezéből az egyik poharat, amit minden bizonnyal nekem hozott. Kortyoltam belőle és kéjes derültséggel figyeltem őt a poharam pereme felett.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Néha jó lenne tudni, hogy vajon ki, és mikor dönti el, hogy milyen emberré válunk. Vajon a megszületésünk pillanatában kapjuk ezt, mint egy magunkkal hozott csomagot, amelyről nem kérték ki a véleményünket, és nincs beleszólásunk, vagy a tapasztalatok, a pozitív élmények és csalódások együttesen szabják meg, hogy mik jellemeznek bennünket? Igen, szeretném ezt tudni, már csak azon okból kifolyólag is, hogy ha valami felsőbb hatalom keze van ebben a tervezésben, akkor megkeressem, és kiutaljam számára az őt megillető seggberúgást. Ugyanis ami engem illet, bizonyos mértékű önkritkát gyakorolva elmondhatom, hogy nem vagyok könnyű természet. Viszont az is tagadhatatlan tény, hogy van olyan jellemvonásom, amelyre büszke vagyok, és inkább mondanék le a vagyonomról, mint ezek közül bármelyikről is: egyszerre bírok a jó megjelenés, az életigénylés, és a tökéletes sárm adományával, ezek együtt pedig olyan kombinációt alkotnak, amelyet nem lehet megtanulni egyetlen iskola padját koptatva sem. Ugyanakkor - bármily lehetetlennek is tűnik elsőre - mégis vannak hibáim, mint példának okáért az egoizmus, a finom, leheletnyi nárcizmus, és némi kontrollmánia is - bizonyos élethelyzetekben legalábbis. És ha már itt tartunk, nem hagyom ki a kevésbé pozitív tulajdonságaim felsorolásából a gyors hangulatváltozásokat sem - egy pszichiáter szerintem bipoláris depresszióra voksolna azon nyomban, pedig szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak szeretem, ha az én akaratom és döntéseim medrében folydogálnak a dolgok, ha pedig a külső körülmények, vagy teszem azt másik akarat ütközik az enyémmel, azt roppant módon képes vagyok nehezményezni. Egy közös iszogatás alkalmával Hazel terítette elém kevésbé finom megfogalmazásban azt a véleményét, miszerint néha úgy viselkedem, mint egy nő, akit egyszerre ért el a havibaj meg a kezdődő klimax felülmúlhatatlan kettőse. Ez jut most eszembe, mikor a taxi kissé kopott hátsó ülésén lefejtem magamról Blan-t gyengéden, és elsősorban elővigyázatosan. Ezen utóbbi nemes egyszerűséggel annak szól, hogy ha nem lennék kellőképpen óvatos, és - noha soha nincs ellenemre - engednék a mostani csábításának, valószínűleg sutba is vághatnánk a tervezett programunkat, és a kaszinók kifosztásával egybekötött tivornyázást mocskosul nincs kedvem egy cella rácsain át kifelé bámulásra cserélni. Tény, hogy magam sem vetem meg a polgárpukkasztást, ahogy a szexet sem - ó, de még mennyire nem! - de vannak helyzetek, amikor nem árt két lépéssel előre gondolkodni. - Felhívnám rá a szíves figyelmedet, hogy lehet, hogy az efféle közjáték itt Vegasban megszokottnak számít - vetek előre egy pillantást a sofőrünkre, aki láthatóan úgy dönt, okos ötlet lesz átmenetileg vakot és süketet játszania - ettől függetlenül csak az álló farokkal autóból kiszállást 72 órányi fogdával, vagy jelentős pénzbírsággal honorálják ötven államból negyvennyolcban - mormogom, és legszívesebben felhorkannék azon a megállapítást hallva, hogy tele vagyok feszültséggel. Mi van ezen csodálkozni való? Egyrészt sűrűn igyekszem Blan öltánca helyett a baseballra meg a kosárlabdára koncentrálni, hogy tényleg lenyugodhassak, másrészt lehet, hogy más könnyedén túllendülne rajta, de én még mindig azon rugózom, hogy kaptam egy olyan kritikát a spontaneitásomat illetően, amelyet nem érzek jogosnak, és ezt nem vagyok rest Miss Rosewood tudomására is hozni. Az ember mindenre képes azért, hogy ez a nyavalyás kis boszorkány jól érezze magát, ennek érdekében olyan gesztusokat teszek, amit csak keveseknek - magángép, jelentős kölcsön, teljes körű szórakoztatás - és tessék, ez érte a hála, ez pedig tényleg érzékenyen érint. Bár ezt Blan is nyilván úgy fogalmazná meg, hogy duzzogok, mint egy óvodás. Igaz, ez nem tart sokáig, mert amikor kedvesen cirógatni kezdi a hajamat lehunyom a szemem, és belemerülök ebbe az érzésbe, mint egy elégedett, doromboló kandúr. Ez a nő tényleg hihetetlen: egyidejűleg képes kiborítani és megnyugtatni, ez a kettősség pedig csak vonzóbbá és érdekesebbé teszi a szememben. Annak idején, mikor eltöltöttünk már együtt néhány éjszakát, megfordult a fejemben, hogy talán az egyszerű testi élvezeteknél több is lehetne köztünk, de idejében rájöttem, hogy ostobaság lenne. Valószínűleg két hét alatt eljutottunk volna oda, hogy idegileg kikészítettük volna egymást, aminek következtében jó eséllyel egyikünk rövid időn belül áldozattá, a másikunk gyilkossá avanzsált volna, és hogy melyikünk melyik szerepben tetszelgett volna, az adott szituáció döntötte volna el. Mire megérkezünk a szálloda elé, addigra nyoma sincs rajtam a merevségnek, sem testileg, sem másképpen, és úgy szállok ki az autóból, hogy a kedvemben nyoma sincs annak az apró, hangulatgyilkos kis közjátéknak, ami percekkel ezelőtt lejátszódott. Kézen fogva vezetem be Blan-t a recepcióra, és nem kell hozzá sok idő, hogy még mielőtt nekilódulunk az éjszakának, átmeneti kényelembe helyezhessük magunkat a lakosztályban. Megállok a teljes falfelületet elfoglaló ablaknál, és mikor Miss Rosewood is csatlakozik hozzám, prüszkölve felnevetek a városra tett megjegyzésén. - Úgy látom valakinek sikerült ma este minden kritikai hajlamát magával cipelni a városba - jegyzem meg. - De van benne igazság, legalábbis részben. Úgyhogy legyen, igyunk a giccses Las Vegasra, ami úgy néz ki, mintha az "én kicsi pónim" teleszarta volna - vigyorgok szélesen. - Hol van az istenverte bárszekrény? - forgolódok, bár nem tart sokáig észrevennem, mert az említett bútordarab akkora, mint egy egész gardrób, és elégedetten csettintek, mikor kinyitom, mert a kínálat megközelíti a Sinner készletét. - Mit szólsz egy kokt... - kezdek bele a kérdésbe, de minden szó a torkomon akad, mert Blan elindul a fürdő felé, és útközben bemutat egy olyan mesteri sztriptízt, amit egyszerűen tanítani lehetne. Elszórt ruhadarabok jelzik az útját, és mire elkészítem a Mojitot, már meg is hallom a zuhany vizének csobogását. Hezitálás nélkül döntök: ledobom magamról az inget, cipőt és minden egyebet, ami felesleges, egy szál nadrágban és mezítláb lépek be utána a fürdőbe, ami nagyjából a régi római fürdőházak pompáját idézi, és mikor meglátom az átlátszó zuhanykabinon keresztül, csaknem kiborítom a kezeimben egyensúlyozott koktélokat. Ó bassza meg... bár ha így folytatja, erre záros határidőn belül sor is fog kerülni. - Remélem megfelel - nyújtom be a poharat a vízsugár alá. - Mojito, á la Lucian. Ergo dupla adag rummal - teszem hozzá, és miközben résnyire kinyitja a zuhany ajtaját, a fejemet csóválom. - Ugye tudod, hogy arra a bocsánatkérésre aztán várhatsz - vonom fel a szemöldökömet. - Egyelőre még kettő-egy a sértődöttségi arány, az én javamra. Először a taxiban sértettél meg, másodjára meg most. Ugyanis biztosra vettem, hogy ezt az italt nem a pohárból akarod felszürcsölni, hanem mondjuk rólam - villantom fel a már jól ismert bugyiszaggató mosolyomat. Vagyis ez alkalommal ez nem állja meg a helyét, mert ez a ruhadarabja jelenleg a nappali szőnyegén pihen. Szemrevaló kis csipke-semmiség, azt meg kell hagynom. Miss Rosewood ízlésébe belekötni sem lehetne. - Egy valamiben azonban teljes mértékben egyetértünk. Adjunk az élvezeteknek - mérem végig anyaszült meztelen mivoltát jól láthatóan, minden egyes négyzetcentiméteren elidőztetve a pillantásomat. - Pucér nő, és ital. A kedvenc kombinációm. De pont te ne tudnád, szívem?
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Lucian felhúzta az orrát a taxiban, és úgy tűnt, hogy a szállodáig csupán minimálisan sikerült csak kiengesztelnem. Többet viszont tőlem ne várjon. Szórakozni jöttem ide és nem azért, hogy az időnként extra módon érzékeny egóját simogassam. Ellenben a hollószín fürtjeibe előszeretettel mélyesztem bele az ujjaimat, és be kell látnom, hogy csupán ennyi is képes belőle izgalomba hozni. Sosem gondoltam rá többként mint egy két lábon járó, nullahuszonnégyben igénybe vehető készpénzlerakatként, akivel nem mellesleg orbitálisan jó a szex. Ugyanakkor nem tagadom azt sem, hogy tudott rám egyéb módon hatni ha akart. Nem vagyok szent. Soha nem is voltam. Anyagias vagyok, és ebből sosem csináltam titkot. Pénzzel, drága ajándékokkal, luxussal megvásárolható az odaadásom, tulajdonképpen akár örök időkre is. Ha valakinek két szép szeme volt, az még nem jelentett nálam feltétlen belépőt ahhoz, hogy egy alkalomnál többször akarnék tőle bármit.
Kivéve Lance…. Noha ő elég sok dologban kivétel. Mondjuk úgy, ő mindenben kivétel, és ezért azt hiszem az átlagnál jobban gyűlöltem is.
Egy idő után már csak mulattat Lucian méltatlankodása az autóban, amely mégis felszívódik, amint a Belaggio elé érünk, és tökéletességének teljes pompájában és tudatában lép ki az autóból, nyomában velem. Na ez az a Lucian akivel én ma mulatni akarok Vegasban és nem a durcimurci kiskölyök. Ki nem állhatom ha egy pasas olyan lesz, mint egy klimaxos hisztérika. A lakosztály felülmúlja a várakozásaimat, és gyorsan fátylat is borítok arra, hogy nem magánautóval jöttünk, meg még arra is, hogy megszakította a spontán bevitt, az ő szórakoztatására elkezdett - na jó, meg a sajátomra is - öltáncomat. Elnevetem magam jóízűen, és szívből jövően Lucian hasonlatán, a szivárványos pónikat és az ő vattacukros trágyájukat illetően. Ha nem lennnének itt kaszinók, az állandó fényár, a pompa, a mérhetetlen luxus, vagy éppen az ész tökéletes elvesztésére gerjesztő mindenféle lehetőségek végtelen tárháza, akkor Vegas nem lenne más, mint a sivatag szélén egy semmitmondó kisváros, amit még a GPS sem ismerne fel. Itt azonban még az utolsó szennyvízcsatornából is az ömlik, hogy valóra válthatod az álmaidat, tulajdonképpen egyetlen éjszaka alatt emelkedhetsz az egekbe, ahonnan persze ugyanolyan gyorsan a megsemmisülés gusztustalanul egyszerű oltárán találod magad. Vannak akiknek hirtelen a fél világ a barátja lesz, amikor megütik a jackpot-ot, hogy aztán néhány óra múlva az elvert nyeremény után, a hajnali derengésben egyedül csócsáljon valami olcsó hot-dogot a város szélén. Mert itt ilyen is van. Ez a hely mindenkit befogad, de azokat akiktől elpártol a szerencse, szeretné minél távolabb tudni, a búcsúzónában még elszedve tőlük a maradék pénzüket. Mert Vegas csak a nyerteseket hordozza a tenyerén. A Lucian által felajánlott ital legalább olyan jó ötlet, mint a zuhany lehetősége, amely lelki szemeim előtt felvillan. Hagyom, hogy felfedezze magának a gyakorlatilag egy kisebb teniszpályát megszégyenítő bárszigetet - némi túlzással persze. Én addig megszabadulok a gátlásaimmal együtt - ami nem mellesleg nekem nem sűrűn van - a ruháimtól, hogy a fürdőszoba fogadjon magába. Meg kell hagyni itt sem aprózták el a luxust, már ami a terrakotta falat, meg a római mozaikokat idéző csempéket illeti a lábaim alatt. Az egésznek van egy olyan hatása, hogy az ember képes magát semmitmondónak és jelentéktelennek érezni egy ilyen helyen, ha nem szokott hozzá az efféle életvitelhez. Szerencsémre, vagy éppen szerencsétlenségemre én a Rosewood villa, időnként minden visszafogottságot nélkülöző hivalkodó berendezésén edződtem, és ami azt illeti eléggé hozzá is szoktam, hogy az efféle helyek kifejezetten jó hatással legyenek az önérzetemre. Még mindig elhiszem magamról, hogy én ezt igenis megérdemlem, és egyszerűen pofátlanság, hogy úgy lettem onnan kitaszítva és letaszítva, mint valami torzszülött a luxus Taigetoszáról. Lucian megjelenését egy széles vigyorral, és egy még pofátlanabbul széles folytatással és bólogatással díjazom. Kis kacsómmal egyszerűen kiveszem a kezéből a poharat, majd kortyolok belőle, csettintve a nyelvemmel elégedettségem jeleként. Megvonom a vállamat. - Amúgy sem a bocsánatkérések miatt vagyunk itt, szóval ha ezen akarsz még rugózni úgy öt perc múlva is, akkor most szólj, mert tusolok, aztán már itt sem vagyok! Ha nem engesztelsz ki az a te bajod, én sem foglak, mert nincs miért. Szóval kvittek vagyunk, leszarom, hogy te milyen számrendszerben számolsz. Ami pedig a rólad való kortyolgatást illeti….ha annyira nagyon erre vágytál volna, akkor mégis mi a francért van rajtad az a boxer? Vagy te abban szoktál fürödni? A prüdéria az utolsó ami rólad eszembe jutna édesem, ne okozz csalódást!- a poharat ami még mindig a kezemben volt, kicsit meglögyböltem, a koktél halkan loccsant a pohár egyik felétől a másikba. - Mindazonáltal el kell ismernem, hogy koktélt azt tudsz keverni, de még milyet! Ez valami isteni finom.- nyúltam a másik kezemmel előre, hogy az ujjbegyemmel vágyakozón simítsak végig a mellkasán. Merthogy az isteni finom jelzőt azt nem feltétlenül az italra értettem. Illetve nem csak arra. Kuncogok a megállapításán. No igen, a Sinner ura számára az üzleten kívül csak egy dolog volt ami totális élvezetet okozott: egy nő. Vagy kettő. Vagy sok. Mindegy volt, csak belemerülhessen a gyönyör feneketlen bugyrába. Én pedig abszolút partner voltam ebben. - Ismerlek mint a rossz pénzt! De azt hiszem ez esetemben inkább szerencse, semmint hátrány. Na gyere csak ide!- nyúltam bele ujjammal a boxer elejébe, és azon keresztül fejtve ki erőt közelebb húztam. - Pech hogy nem vetted le! Most akkor állhatsz így a zuhany alatt vizesen, ameddig így bele nem teszem az ujjacskám, és szépen le nem bontogatom rólad.- húztam és vontam közelebb, a kezem átvetve a nyakán, amelyben a poharat szorongattam, ügyelve arra, hogy ne menjen bele víz. - Nyugi! Nem foglak letámadni! Fiatal még az este, csak egyszerűen elég nehéz úgy zuhanyozni, hogy egy veszett jó pasas ácsorog itt előttem, aki italt hoz, nem mellesleg ne sétáljunk el azon tény mellett, hogy ezt az egész estét te finanszírozod….szóval az a minimum, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.- mutogattam közben körbe a fürdőszobán, mintegy azon keresztül prezentálva azt a bizonyos egészet. Addig húztam őt magammal, ameddig a zuhanyzó részbe ő is be nem lépett. Itt még nem érte a vízsugár, hiszen a szórófej beljebb volt, de a permet ugyanúgy hullott ránk. Szórakozottan simultam hozzá közelebb, kezemmel a vállát cirógattam, derült egyszerűséggel billent oldalra a fejem, és mosolyogva hajoltam előre, hogy apró csókot leheljek a mellkasára.Aztán visszahúzódtam és kisebb kortyot kortyoltam a koktélból amit nekem hozott. - Szóval egy korábbi témához visszakanyarodva…- kezdtem finom köröket rajzolni a mellkasára, aztán felfelé sétáltak az ujjaim, mintha külön életet élő apró lábak lennének, valahol a nyaka ívén, az ádámcsutkáig, ott aztán nyitott tenyerem egy pár centivel lejjebb simítottam rá és tovább beszéltem. -...a Palazzo-t választottam mint első helyszínt, ahova mehetnénk, és ahol minden bizonnyal Fortuna majd jól megmutatja nekem a fehér valagát, hogy kiröhögjön és elbukjak mindent. Vagy épp ellenkezőleg. Azonban azt még mindig nem mondtad el, hogy miért is tiltottak ki téged az El Cortezből?- kérdeztem, miközben a jobb lábamat felemeltem, és átkulcsoltam vele a csípőjét. Kegyetlen forrósággal és nedvességgel simultam hozzá. A nedvességet ezúttal a víz okozta. Nem tagadom, hogy vágytam rá...elvégre egy kis ellazító gyors szex még senkinek sem ártott, sőt növelte a koncentrációt az adott helyzetben ha odakerültem volna. Ugyanakkor ez inkább játék volt. Játék az érzékekkel, játék a vágyakkal, amelyek valószínű hajnalban fognak kirobbanni belőlünk. Addig meg jó volt kicsit néha megégetni magunkat a kéj forró tüzénél. Nem igaz?
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Kár, hogy Vegashoz, meg a kaszinókhoz úgy általánosságban nem tartozik egy biztos nyerési lehetőséggel kecsegtető recept. Nem is hangozna rosszul, ha példának okáért az ember levenne egy néhány száz évvel ezelőtt írt könyvet a polcról, és megtalálná benne a legbiztosabb pénzhozó praktikát: menj ki éjjel egy erdei tisztásra, a telihold fényénél mosakodj meg szüzek könnyében, törülközz bele egy unikornis sörényébe, aztán egy pokolkutya hátán ülve lovagold be a környéket, és voilá, instant mázli borítékolva. Mivel azonban ilyen manipulációknak még a new age jellegű, valóságtól meglehetősen elrugaszkodott teóriák között sincs létjogosultsága, az ember muszáj hogy kizárólag a szerencséjére hagyatkozzon, ha belép bármely vegasi bűnbarlang ajtaján. Tény és való, hogy hálátlan dolog lenne részemről ilyen tekintetben sirámokat hangoztatni: nem állítom, hogy soha nem veszítettem pénzt, de az esetek túlnyomó részében Fortuna kegyeltjének mondhatom magam, és reménykedem benne hogy az istenasszony meg a köztem lévő szimbiózisból ma éjjel átsugárzik egy kevés Miss Rosewood-ra is. Nem csak azért, mert bőséggel ráfér, hanem mert az irányomba mutatott háláját is jelentősen előmozdítaná, aminek természetes kész örömmel állnék elébe, és gátlástalanul használnám ki a lehetőséget. Eme bizakodásomnak a tesztelésére viszont még várnunk kell egy keveset, jelenleg egyelőre a lakosztály ablakánál állva csodáljuk a város fényeit - egész pontosan én csodálom, Blan már kevésbé elragadtatott, képtelen vagyok nevetés nélkül megállni a megjegyzését, ahogy ő is az enyémet, és noha verbálisan nem osztom meg vele a gondolataimat, csakugyan meg vagyok lepve önmagam reakcióján. Nem azért, mert megnevettet, szó sincs erről, hiszen megtette már máskor is, sokkal inkább az a különös, hogy átlag körülmények között akár napokig is képes vagyok dajkálgatni egy olyan megjegyzés fullánkját a lelkem mélyén, mint amilyet a taxi hátsó ülésén tőrként szegezett a szívemnek, most viszont alig néhány perc alatt képes volt úgy elsöpörni belőlem a méltatlankodást, mintha sosem létezett volna. Hogy csinálja? Felfoghatatlan rejtély számomra, de azt hiszem nem itt és most jött el az ideje annak, hogy igyekezzek ennek a végére járni. Már csak azért sem, mert amíg én a bárszekrény tartalmát mérem fel, ő elvonul a fürdő felé, úgy hagyva hátra a ruhadarabjait, mintha nyomjelzőnek használná hogy később visszataláljon, és ezen textilvonalon haladva követem őt oda, ahonnan a zuhany vizének álmosító sistergése hallatszik. A látvány, ami a belépésemkor fogad azonnal megmozgatja bennem a vért, és kis torokköszörüléssel kísérve nyújtom be a Blan által félig kinyitott kabin ajtaján a Mojitot. - Annyira azért nem nagy ez a lakosztály, hogy eltévedj benne - jegyzem meg kajánul, a szétszórt ruháira célozva. - Tény, hogy elég régen voltam gyerek, és akkor sem sokat meséltek nekem, de nem rémlik, hogy Jancsi és Juliska a ruháikat használták volna útjelzésnek, hogy aztán pőre faunként rohangáljanak az erdőben - támaszkodom neki egyik vállammal a zuhany ajtajának, miközben Miss Rosewood úgy kortyol bele a koktélba, mint sivatagi vándor a régóta keresett oázis vizébe. Az ismét kellően csípős megjegyzését, miszerint a bocsánatkérését aztán ítéletnapig is várhatom, igyekszem komoly képpel tudomásul venni, ami nem könnyű, tekintve hogy a lelkem legmélyén remekül szórakozom a szájalásán, és valószínű ezzel ő is tisztában van, mert a pókerarc ellenére a vállam finoman rázkódik a visszafojtott nevetéstől. - Tehát ha jól értem - szólalok meg végül, mikor úrrá leszek a rám törő jókedv-rohamon - feltételezted rólam, hogy bártulajdonos létemre nem vagyok képes egy ütős koktélt varázsolni. Hm... azt hiszem, ezzel jelenleg a három-egy arányba tolódott el a sértettségi mérleg - teszem hozzá pimasz vigyorral. - Egyébként ismerhetnél már annyira hogy tudod, az egyenlőség híve vagyok, minden téren. Na jó, mondjuk hogy általában. Gondoltam biztos kényelmetlenül éreznéd magad hiányos öltözékben, és vállaltam azt az áldozatot, hogy teljes mellszélességgel állok ki melletted. Jelen esetben szó szerint - mondom, és figyelem keze vonalát, ahogy végigsimít a mellkasomon, jóleső borzongást hagyva maga után. - Amúgy lehet hogy igazad van, és tényleg nem ártana innentől kezdve némi önmérsékletet tanúsítanom a mindennapokban. Ki tudja, talán egyszer posztomusz kapok egy nekem szóló napot a kalendáriumban. Szent Lucian. Hogy hangzik? - kérdezem, és a győztesek önhitt mosolya - a saját külön bejáratú védjegyem - jelenik meg az ábrázatomon, mikor megfogja a boxerem derekát, és magához húz, a lágy vízpermet alá. Ó igen, nem csak Miss Rosewood ismer engem, mint a rossz pénzt, én is ismerem őt, és tisztában voltam vele, hogy csak rövid ideig fogja cselekvés nélkül hagyni ezt a köztünk vibráló, és egyre forróbbá váló flörtöt. Blan kissé közelebb húzódik hozzám, így kikerül a tus sugara alól, bár még így is páracseppek csapódnak le ránk, és azt hiszem nem kell hosszasan körülírnom, egy fehér sztreccs boxer esetében ez nagyjából azzal az eredménnyel bír, mintha ettől is minimális ruhadarabomtól is megszabadultam volna már percekkel ezelőtt. Egy morgással kevert sóhajtás bukik ki önkéntelenül is a számon, miközben ujjaival bebarangolja a felsőtestemet, és ahogy csípőm köré kulcsolja egyik lábát már igencsak össze kell szednem minden maradék eszemet, ha válaszolni akarok az időközben feltett kérdésére. - Nos... - mormolom, miközben nekitámasztom Miss Rosewood hátát a forró víztől átmelegedett csempének - néhány éve eltöltöttem itt Vegasban néhány napot, éppen az El Cortez-ban kísértve a szerencsémet, méghozzá sikerrel. Sajnálatos módon a mázlim az egyik kártyapartneremet meglehetősen felbőszítette. Igaz, abból a szempontból nem csodálom, hogy éppen az ő zsetonjait zsebeltem be. A lényeg, hogy a fejemhez vágta, hogy csaltam, és noha nem rólam fogják mintázni a becsület szobrát, az efféle vádaskodást nem vagyok hajlandó eltűrni. Felszólítottam egy olyan tevékenységre, amelynek a delikvensek csak a legritkább esetben szoktak eleget tenni, és összesöpörtem a nyereményemet hogy távozzak, amikor hátulról megütött. Ismersz már annyira, hogy ha van valami a renomém sárba tiprásán kívül, amit nem viselek el, az az orvtámadás - körözök egyet a csípőmmel, miközben a mondatok között egy-két másodpercnyi szünetet tartva Blan nyakát kezdem el csókolgatni. - Úgyhogy kénytelen voltam kissé keményebben az illető tudomására hozni, hogy bekaphatja. A végeredmény az lett, hogy mentővel vitték el a helyszínről, és néhány tízezrembe került, hogy se ő, se a kaszinó ne tegyen feljelentést. Az viszont egyenes következménye lett annak az estének, hogy élethossziglan bannoltak az El Cortez-ből. Ki nem szarja le? Van még azon kívül száz és száz másik kaszinó... - dünnyögöm, nekifeszítve ágyékomat Blan lába közének, és a vágyam, amit a taxi hátsó ülésén még képes voltam kontrollálni, most tízszeres erővel robban ki belőlem. - Nos, remélem sikerült kielégítenem a kíváncsiságodat - suttogom, alig néhány centire mozgatva ajkamat a szájától. - Van esetleg más vágyad is, amelynek enyhítésében állhatok rendelkezésedre? - érdeklődöm a szemébe nézve, miközben kezemmel finoman végigsimítok a melle vonalán.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Néha előfordult velem a meggondolatlanság. Na jó, elég sokszor előfordult velem. Főleg akkor, ha szentül meg voltam arról győződve, hogy nyerő szériát fogok ki, hogy ma éjjel szerencsém lesz, a mindent elsöprő érzés ragad magával, hogy én leszek az éjszaka császárnője. Slussz.Aztán persze ez az eufórikus állapot addig tart, amíg nem realizálom magamban, hogy az utolsó centem is elfogyott, nincs több zseton, vége, lehúzhatom a rolót. Hát ezért utáltam alapvetően egyedül jönni Vegasba. Mert őszintén szólva ha végül így jártam, akkor szerettem még magam belevetni az éjszakába, és öntudat vesztésig adózni a mámor istenének. Aminek persze meglett a másnapi böjtje, de a bizsergető izgalom közepette mégis ki a fene gondol a másnapra? Mert én biztosan nem. Lucian mellett nem lehet unatkozni. Akkor sem ha éppen előveszi a pofátlanul simulékony modorát, amikor feldobja az estét pusztán azzal, hogy fennkölt iróniával szónokol saját magáról, az ellenállhatatlan vonzerejéről (itt kell halkan megjegyeznem, hogy valóban ellenállhatatlan, mert az a tipusú pasas, akit akkor is csókolni akarnék, ha fél perccel korábban a pokol legmélyebb bugyrába száműzni akartam volna), amikor spontán felrak egy kisebb vagyont a piros hetesre, csak mert éppen ahhoz van kedve. Aki bármikor, gondolkodás nélkül megmerítkezne velem az ösztönök és a feltehetően mindenféle szempontból kiszámíthatatlan éjszaka sodrásában. Amikor azt mondtam, hogy nem elég spontán, finoman szólva is túloztam. Csakhogy Lucian, mint annyiszor az efféle becstelen és igaztalan vádakat mindig igyekszik sokszorosan is megcáfolni. Tehát biztosra vehettem, hogy az önhitt mégis rettentően szexi, nagyon is rá illő bizonyítani akarás olyan dolgokra fogja sarkallni, amit el is akartam érni nála. Példának okáért, hogy ruha nélkül sétáljon utánam a zuhany alá. - Rossz verziót ismersz ebből a meséből, szivi. Ajánlom szíves figyelmedbe ennek egy kicsit korhatárosabb verzióját. Bár azt hiszem te már ezeket is ismered. Óóóóó te ne ismernéd?- nevettem vidáman, megingatva felé a mutatóujjam, majd az egyik szemem behunytam, és pisztolyt formáztam a kezemmel, és lőttem, egyenesen a szíve felé. - Púúúúh!- leheltem, vagy inkább fújtam, mint a gyerekek szokták imitálni a lövés hangját. A nekem hozott koktél mennyei, és Lucian ismételt, ám ezúttal már láthatóan megjátszott sértettsége nem is megy el csak úgy a fülem mellett, és csupán jókedvű kacagással, meg a fejem ingatásával jelzem, hogy ebben a kérdésben bizony abszolút ártatlan vagyok. - Ilyet mondtam volna? Ilyen feltételezés hagyta volna el a számat? Azt hiszem biztosan kevertél valamit abba a koktélba, hogy ostobaságokat beszélek.- felvillanyozva a látványtól néztem végig rajta, és el kell ismernem, hogy nagyon kevés helyzet lenne, amiben nemet mondanék neki, vagy egyszerűen képes lennék nem őt nézni. Szinte vonzotta magára a tekintetem, és ezzel ő is tisztában volt. Ah, nagyon is! - Hogy micsoda? Önmérséklet? Azt sem tudtam, hogy ismered egyáltalán ezt a szót!- nevettem el magam, a fejem hátravetve, és hagytam, hogy a vizessé váló tincsek a hátamra tapadjanak. Aztán visszanéztem rá, és még még mindig hitetlenkedve vigyorogtam, közben már húztam magammal befelé, nehogy kimaradjon ő is ebből a jóból. - Azért megnézném azt a Szent Lucian-t amint meglátja, hogy köldökig kivágott ruhában berugózik a louboutin cipőjében Miss Tökéletes Segg, és te azt matrázod magadnak, hogy önmegtartóztatás, és nem azt, hogy plüss bilincset és szatén ágyneműt azonnal! Kizárt, hogy ez nálad működne. Nincs az a nő akit te ne akarnál megdugni, csupán azért, mert akkor és ott felkeltette az érdeklődésed! Túlságosan a véredben van már a hedonizmus édesem, és ez valami olyan aroma, amit kifejezetten imádok benned, mert rám is átragad belőle, ilyen vagy olyan módon. Beleviszel a bűnbe!- súgom neki rekedten, az ajkaim összecsücsörítem, aztán harapok előre a levegőbe egyet, mint egy kéjenc vadmacska. Nos, azonban a helyzet az, hogy a bűnre csábítást szinte szinkronban tudjuk művelni, és az egyikünk minél inkább megpróbál ellenállni, annál inkább gerjeszti vele a másikban a vágyat. Ha ő kezdene tiltakozni, én lennék az aki mindenféle módon igyekezne nála elérni a tökéletes hatást, ha én tiltakoznék, ő igyekezne kibillenteni az ellenállás gondolatából. Neki amúgy sem sűrűn lehet ellenállni, és fél perc elég, hogy az ember, kivált ha elmerül abban a szurokfekete szemekben, hogy elfelejtse, eredetileg mit is szeretett volna egyáltalán mondani….vagy gondolni...vagy úgy vett egyáltalán levegőt az elmúlt pár percben? Megpróbálok észnél maradni, de hát ezt tudom jól, hogy majdhogynem eleve vesztes helyzet. Keserves próbálkozás. De én tehetek róla, elvégre én teremtettem meg a helyzetet. Ó nem mintha olyan nagyon rosszul érezném magam tőle. Mormoló hangjára csak egy gyenge sóhajjal felelek, kékjeim megállás nélkül cikáznak az arcának minden kis felületén. Iszom a látványát majdhogynem szó szerint, meg a tusoló permete apró gyémántpermetként száll ránk. Hátammal megérzem a csempét és neki feszülök, csípőm enyhén mégis kihívóan tolom előre egyenesen hozzá. Összesimulunk. Tényleg érdekel, hogy mi történt az El Cortezben amiért gyakorlatilag száműzték őt onnan, és kell egy kis idő mire felveszem a történet fonalát, merthogy közben Lucian igen erőteljesen ostrom alá veszi a testem legérzékenyebb pontjait. Én meg mint valami átszellemült, elvarázsolt rongybaba mormolom vissza, rá a bőrére egynémely szavát ismételgetve. -...becsület szobra…..legritkább...sárba tiprás...ahhh igen, igen!!!….- mondanám még, vagy ismételném, de a fejem oldalra döntve hagyom, hogy a nyakamon szaladjon végig minden csók. Tagadni sem tudnám, de ha ezt is tenném, akkor is a testem elárulná, hogy nagyon is élvezem ezt az egészet. Figyelek arra amit mond, tényleg, elvégre azért kérdeztem, mert érdekel, de kurvára nem tudnám visszaismételni, hogy pontosan miről is beszélt. Valószínű az agyam tárolta és egy kevésbé felajzott pillanatban minden bizonnyal képes lennék felidézni. Most azonban sokkal jobban elfoglal az amit csinál, az amit kivált belőlem, semmint az amiről éppen beszél. - Mi? - rázom meg a fejem, és istenemre mondom, hogy ezerszeres erővel kell az agyamat belülről marnom, hogy képes legyen valamiféle összeszedettséget produkálni a testem és a beszédem együtt. Jelenleg ugyanis olyan vagyok mint egy sütés előtt álló rósejbni. Veszek egy mély levegőt, és egy rázkódással térítem vissza magam a jelenbe, a kezének érintésére adott összerezzenésbe, amint a melleim vonalán futnak végig. - Erre a pillantásra szokták mondani….khm...hogy ha még öt percig folytatod, akkor már csak attól el fogok élvezni, hogy így belemerül az íriszed az enyémbe.- keresem a hangom, és a határozott szöveg megvan, még a hangsúlyt kell megtalálnom, de a következőre már az is megvan. A kezem a hátára vezetem és behajlított ujjaim begyével végigszántok rajta. Nem fájdalmasan, sokkal inkább cirógató, jobban mondva izgatóan cirógató jelleggel. - Te jelenleg mindenben a rendelkezésemre állsz. Képletesen és szó szerint is. Tudtad, hogy az ember, ha úgy ül le játszani a pókerasztalhoz, vagy úgy alapvetően bárhova, hogy közben szétveti az elemi, ösztönös vágy, akkor valahogy jobban ráérez a nyerés ízére? Mintha lenne egy harmadik szeme, vagy valami ilyesmi.- állok kicsit lábujjhegyre, hogy a váll és a nyak találkozásánál a bőrt a nyelvemmel lassan, érdesen végignyaljam. - Szóval mi lenne ha ezt az elméletet ma éjjel megerősítenénk, vagy megcáfolnánk? Van ebben az egészben valami kegyetlen módon izgató….és tudod a veszélyes az egészben az, hogy talán egy fél perc választ el attól, hogy leszakítsam rólad a boxert, és egyszerűen engedjem, hogy elmerülj bennem….de lehet, hogy fél perc sem kellene hozzá….basszus!- szűröm a fogaim között, miközben eszement erővel küzdök saját magam ellen. Szeretem ezt az érzést. A pillanatot amikor a vágy, a kéj a tetőfokán, és ezt megtartani, továbbra is érezni jobb mint bármiféle tudatmódosító. Mondhatjuk talán, hogy ez volt az én drogom. Ez az érzés, ez az állapot, amikor az összes sejtem gyakorlatilag egy ujjmozdulatnak képes volt jajjgatva megadni magát. A többi már csak levezetés. Az előjáték az igazi gyönyör csúcsa. - Imádod a játékokat, Lucian…..hát játssz velem!- vezettem most előre az egyik kezem, lefelé a válláról, majd az ágyékára simítottam. - Próbáljuk ki milyen visszafogott gyönyörben megkísérteni a szerencsét!- emelkedtem lábujjhegyre ismételten, hogy ajkaimmal az ő ajkait súroljam. Azt hiszem kimondva ez talán egyszerűbben hangzott, mint ahogy meg lehetne valósítani. Vajon Lucian belemegy egy ilyen játékba?
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Elmondhatom, hogy 15 éves korom óta, mióta átestem a "nagy 1x1" tűzkeresztségén - méghozzá nagybátyám jóvoltából egy luxusprostival estem át - az életem központi elemei a nők, és mai napig sem vagyok képes felfogni, hogyan élhet valaki anélkül a mámor nélkül, amelyet csak a szebbik nem tagjai képesek adni bárkinek, aki a teremtés jóvoltából farokkal a lábai között lép a világra. Ha rég halott, nagy költőkhöz méltóan képekben akarnám megfogalmazni az ars poeticámat, akkor úgy mondanám, hogy az önmagam által alkotott univerzumom kellős közepén ott vagyok én, és körülöttem bolygóként keringenek azok a dolgok, amelyek a saját, külön bejáratú védjegyem sorába tartoznak: a sárm, a könnyedség, a hedonizmus, a vagyon - de a hozzám legközelebb eső égitestek a nők, mindannyiuk egy-egy különálló planéta, amelyen nap ragyog, eső esik, a föld méhéből élet fakad, némelykor pedig frontális ütközéssel megsemmisítenek. Ők jelentenek számomra mindent - ugyanakkor furcsa módon mégsem jelentenek semmit. Félreértés ne essék: remek partnerek, beszélgetőtársak, szórakozási lehetőségek, ágymelegítők, de semmi egyéb. Jönnek és mennek az életemben, mint a vándorok, akik számára az ágyam a menedék, ahol útjuk során rövid ideig megpihenhetnek. Az egyetlen kivétel ezen nők végeláthatatlan sorában maga Miss Rosewood - tartsanak bár pisztolyt a fejemhez, akkor sem tudnám megmondani, miért esik a szememben más elbírálás alá. Talán azért, mert a sors szeszélyéből kifolyólag úgy passzolunk össze, mint a borsó meg a héja, mint Scully és Mulder, vagy mint Tom és Jerry - egyedül is megállják a helyüket, de együtt felülmúlhatatlan tandemet alkotnak. Talán ez az egyszerű, számomra mégis bonyolult oka annak, hogy gondolkodás nélkül és azonnal elkísérem őt Vegasba, ez a magyarázata, hogy igyekszem lenyűgözni a számomra alapelemként funkcionáló luxussal, vagy hogy szórakoztatónak találom azon megjegyzéseit, amelyeket mástól nem tűrnék el, és talán ezért nem veszem el magától értetődő természetességgel, ami viszonzás gyanánt véleményem szerint járna nekem, ezért követem őt szinte alvajáróként a fürdőbe, a lágyan permetező vízsugár alá. Soha senkinek nem leszek hajlandó beismerni - legfőképpen neki magának nem - de ez a nő maga a femme fatale, a két lábon járó álom, Aphrodité. Imádom az évődéseinket, az oda-vissza szópárbajainkat, és remekül elszórakozom azon, ahogy magától értetődő természetességgel reagál, és vág vissza a szavaimra. Szerintem ennek a nőnek a szája kizárólag akkor marad csendben, ha éppen valami mással van elfoglalva... Lelkesen bólogatok ahogy lefesti előttem a Jancsi és Juliska korhatáros verzióját, aztán megvonom a vállam. - Láttam már nagyjából tíz Grimm-mese pornóváltozatát, és meg kell mondanom, jobban tetszettek, mint az eredetiek - villantom meg ismét a mosolyomat. - Főleg a végén az a gruppenjelenet, amikor Juliskán nem marad egyetlen szűz testnyílás sem - nyalom meg az ajkamat a puszta emlékre is. Lehet, hogy mások nem osztják a véleményemet, de nekem szent meggyőződésem, hogy aki még nem vett részt ilyesmiben, az a halálos ágyán mélyen bánni fogja az elszalasztott lehetőséget. - Ó, a fészkes fenébe! - mímelek aztán erőteljes bosszankodást, mikor a felturbózott koktél is szóba kerül. - Igazad van. Beginázhattalak volna. Késő bánat - tárom szét a karjaimat sajnálkozva, persze nem gondolom komolyan, amit mondok. Ez a nő tudatmódosítő nélkül is olyan, mint egy két lábon járó drog - engem legalábbis megszédít. Ezért nem is ellenkezem egy másodpercig sem, mikor a boxerem derekánál fogva odahúz a zuhanyzóba, és mélyebben kezdem venni a levegőt, ahogy kezét végigfuttatja a mellkasomon. - Szóval szerinted nem lennék jó szent? - mormogom. - Igaz, a szőrcsuha ritka ronda ruhadarab. De akkor is képes lennék önmegtartóztatásra, ha... hogy is hívtad?... Miss Tökéletes Segg riszálná előttem az idomait. Csak ötször dugnám meg, az eredetileg tervezett tíz helyett. Látod, önmegtartóztatás - vigyorgok, aztán ez halk nevetésbe vált. - Ezt úgy mondod szivem, mintha én lennék a testet öltött ördög, a nagybetűs kísértés, a Bűn maga. De ki tudja, talán ezért sem tartottak rám igényt a szüleim. Már a születésem pillanatában a megtestesült kárhozatot láthatták bennem - hallgatok aztán el, legszívesebben a nyelvemet harapnám le. A múltamnak ez olyan darabja, amellyel senki, de senki nincs tisztában - kivéve persze a nagybátyámat, aki magával vitte a titkot a mennybe vagy a pokolba - és remélem Miss Rosewood sem most akarja életem ezen momentumát kivesézni. Hangulatromboló lenne. Igyekszem hát, hogy az El Cortez-ről szóló kis történetem elvigye a beszélgetés fonalát másfelé, Blan hátát a csempének döntöm, a könnyed kis beszámolóm közben csípőmmel nekifeszülök, néha-néha körözök egyet, mintha máris benne lennék, és ahogy echoszerűen visszhangzozza szavamiat alighanem már nem is emlékszik a belőlem véletlenül kibukott információra, helyette teljesen feloldódik a jelen pillanat örömeiben. Vágyakozása szinte feljebb tornázza a levegő, meg a ránk permezető víz hőmérsékletét is, halkan nyögdös, és ha ezt a tevékenységemet tovább folytatnám, valószínűleg már ettől is el tudna élvezni. A történetem végén egy rövid, értetlenkedő kis kérdéssel tér magához ebből a kábulatból, nagyjából úgy, mint aki hipnózis után ébred tudatára, csendes lihegéssel erősít meg abbeli hitem felől, hogy néhány percnyire áll a nagy megsemmisüléstől, mire diadalmasan mosolygom el magam - igaz ez csak addig tart, amíg végig nem simít a legbecsesebb testrészemen. Lehunyom a szemem, összeszorított fogaim között halk sziszegéssel szökik ki a levegő, miközben magamban még némi önuralomért imádkozom. Már csak azért is, mert a zuhanyzó vize és az óvszer nem éppen jó párosítás. - Ismersz már szivem, a legfőbb elvem, hogy nőké az elsőbbség. Ilyen téren is. És akár háromszor-négyszer is előttem - suttogom felajzva. Ilyesmi már előfordult köztünk, és büszke vagyok erre a tényre, akárcsak arra, hogy nem szenvedek ejaculatio praecox-ban. A következő meglepetés sora viszont rajtam van, amikor őlédisége előáll egy olyan ötlettel, amit néhány pillanatig nem tudom, hogyan reagáljak le, röhögjem-e képen simán, vagy menjek bele a bolondnak tűnő elképzelésbe. Némi hezitálás után aztán az utóbbi verzió mellett döntök, igaz bevallom nagyon nehezemre esik kiszakadni ebből a "kapuban álló" (szó szerint álló) állapotból. Homlokomat nekidöntöm Blan vállának, hatalmas sóhajokkal próbálok erőt venni a szinte tomboló vágyamon, ami jelenleg olyan erőfeszítésembe kerül, mintha puszta kézzel kellene elhordanom egy hegyet. - Ki a fészkes fenének kell harmadik szem? - dünnyögöm rekedten. - Pláne akkor, ha úgy érzem, hogy kinőtt a harmadik lábam - engedem el végül, egy lépésnyivel hátrébb húzódom, tény hogy ez nem áthidalhatatlan távolság, de talán valamennyit segít abban, hogy a szívverésem a normális ütemre álljon vissza. - Rendben, legyen. Menjünk egymást hülyére izgatva kaszinózni. Remek ötlet - mondom, némi iróniával. - Már most figyelmeztetlek, hogy ha túlzottan megvillantod a bájaidat játék kellős közepén, a farkam fel fogja borítani az asztalt - hunyorgok rá, aztán tarkójánál fogva magamhoz húzom, és csókot nyomok az ajkára. - Akkor azt hiszem jobb, ha most megyek, még mielőtt... - hagyom befejezetlenül a mondatot, nyilván magától is kitalálja a folytatást. - Amíg elkészülsz, rendelek valami könnyű vacsorát - ja, mondjuk osztrigát, csak a móka kedvéért. - Szép legyél, bébi - lépek ki a zuhany alól, és visszasétálok a nappaliba. Igaz, elég erőteljesen reszket alattam a lábam. Isten az égben, hát ez a nő engem egyszer kinyír, az fix. Elhúzom a nagy tolóajtót, ahogy vagyok, egy szál vizes alsóban kilépek a balkonra, érzem bőrömön a kissé hűvösen fújdogáló szelet. Normál körülmények között eszem ágában sem lenne kitenni magam az időjárás ezen szeszélyének, de most szinte mozdulatlanul várom, hogy a hideg kiölje az ágyékomban lángoló tüzet. Beletelik néhány percbe, de sikerül, és a karomat dörzsölgetve térek vissza a lakosztály kellemes hőmérsékletű biztonságába. Így talán kibírom addig, amíg a szórakozás végeztével újfent itt kötünk majd ki. Felkapom a telefont, vacsorát rendelek - igen, tényleg osztrigát, mellé tapast, olyasmit amit akár állva is be lehet kapni, ettől eszebe jut, mi minden landolhatna még Miss Rosewood szájában, és a hirtelen felindultságom levezetésére néhányszor belekocogtatom a fejemet a falba. Érdekesen pisloghatnak a szomszédban ennek hallatán. Míg megérkezik az étel átöltözöm. Nadrág, makulátlan ing, zakó, a nyakkendőtől eltekintek. Egy pillantás a tükörbe - elégedett vagyok a magas, nyúlánk alak reflexiója láttán. Az órámra pillantok, és éppen akkor kopog a szobapincér az ajtón, mikor Blan is megérkezik a fürdőből - egyelőre egy szál vastag fürdőlepedőbe burkolva magát, de már tökéletes sminkkel és frizurával. - Hm, Miss Rosewood - mérem végig az alakját, majd a küszöbön átveszem az ételt, nem akarom Blan-t kitenni bámész pillantásoknak. Már csak azért sem, mert nem szokásom az osztozkodás. - Nem lesz ellenemre, ha így akarsz jönni, de félő ebben az esetben valóra fog válni a taxiban sikeresen elkerült közszeméremsértés. Bár azt megnézném, milyen arcot vágnának a Palazzo-ban, ha a rulettasztal kellős közepén dugnálak meg.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Számtalanszor feltettem már magamnak a kérdést: le tudnék ezzel az egésszel állni, ha úgy igazán szeretném? A válasz persze egy határozott, és magabiztos: természetesen. A valóság azonban sokkal kiábrándítóbb ennél: természetesen nem. És nem feltétlenül azért,mert a szerencsejáték egy idő után az embernek nem csupán valamiféle adrenalinpótlásra jó, hanem mert egy életstílus lesz, valami, ami célként funkcionál ott, ahol az élet alapvető apróságai mit sem érnek. A fények elvakítanak, és mögöttük egy kicsit másnak érezhetem magam. Jobbnak, többnek. Nem mintha nem lenne meg az alapvető magabiztosságom, vagy az egészségesnél egy csöppnyivel több önhitt egoizmusom, de persze mindez inkább álca, amit nem hiszem, hogy bárki kedvéért és bármikor is felfednék. De nem ám! És mert nem szokásom úgy alapvetően azon filozofálni, hogy mit miért csinálok, mert akkor lemaradok a dolgok lényegéről, magáról arról ami történik velem. Lucian az én függőségem tökéletes kielégítője mindenféle szempontból. Legyen szó pénzről, meggondolatlan utazásról, egy ilyen kiruccanásról, amiről azt sem tudom hol fog kezdődni, azt meg végképp nem, hogy miképpen fog végződni. Szexről és játékról. Néha a kettőt kombinálva. Mert az biztos, hogy a snassz és egyszerű dolgokat ebben sem nekem találták ki. Vegas valahogy elveszi még a maradék gátlásaimat is. Nem mintha amúgy túl sok lenne bennem. Anyám időnként mereven és szinte megbotránkozva megjegyzi, hogy nem tudja néha, hogy egy remek praxissal rendelkező orvos vagyok, vagy egy remek ügyfélkörrel rendelkező luxusprosti. Nos, ha ez némiképp vigasztaló neki, akkor időnként magam sem tudom eldönteni. A pénz mindig központi mozgatórugója a kapcsolataimnak, szóval ha innen nézzük, akkor van benne igazság, ugyanakkor soha nem kefélek kizárólag pénzért. Néha csak szimplán azért, mert jól esik. Már ahogyan az egész este indul, kezdve a repülőúttal, vagy éppen a taxival, később a lakosztály pompájával, szinte kecsegtetően vetíti előre, hogy ez az egész kiruccanásunk valahogy az eddigieknél is vadabb és elvetemültebb lesz. Ezt most nem feltétlen az alkohol fogja mozgatni, hanem sokkal inkább a nyers és fékezhetetlen vágy. Szinte árasztja magából az egész lénye, a kisugárzása, a megnyilvánulásai, vagy az, ahogy belemegy egy-egy szópárbajba, na és persze, hogy milyen hirtelen és látványosan reagált rám a taxiban, hogy nem csak én vagyok kellően kiéhezve. De sosem volt szokásom, és most sem teszem, hogy sietve előre menjek bárminek. Hogy ő ebben partner az sokkal jobban rántja magával az én izgalmamat is. Kedvelem, ha ilyen. Kedvelem azt a tulajdonságát, hogy szinte másodpercek alatt változik az arcának minden rezdülése, és ezer féle mimikával, az ajkai szegletében bujkáló örök mosollyal, humorba ágyazva szúr felém, és mindig betalál. Azt hiszem Lucian akkor is képes lenne megnevettetni, ha az előző pillanatokban még a torkának tudtam volna ugrani, mert olyan nagyon feldühített. Van egyfajta Blan-csillapító képessége, és a pokolba is remekül tudja időzíteni ezt! - Ha ötször úgy dugod meg, hogy az felér tízzel, az nem önmergtartóztatás, hanem ősrobbanás, szivem! - elnevetem magam, majd a vízpermet jótékony simogatásában innen közelről nézem, hogy ragadnak meg az apró kis cseppek a hosszú szempilláján. - Úgy mondom, mert az is vagy! Maga a megtestesült bűn, a veszedelem, az ördög maga…- vágom közbe a szavai közé, aztán elhangzik egy mondat, ami másodpercek alatt szakít félbe, és rekeszti benn a szót. A levegőt is visszatartom, és kell legalább fél perc, hogy az arcomon a döbbenet lassan leolvadjon, mint a forró viasz, és fogalmam sincs mit kellene mondanom, vagy reagálnom. Ez valami olyasmi volt, amire korábban nem volt példa. Lucian soha, egyetlen alkalommal sem osztott meg velem még egy morzsányi dolgot sem a múltjáról. Azon kívül, hogy mivel foglalkozik, és megszámlálhatatlanul gazdag, hogy imád a pillanatnak élni, és az életet úgy habzsolja, mintha nem lenne holnap….tulajdonképpen semmit nem tudok róla. Ami nem feltétlenül baj, mert ő sem sokat rólam. Úgy véltem mindig, hogy minél inkább beleássuk magunkat a másik lelkébe, annál jobban kezdünk kötődni hozzá, és én nem akartam senkihez kötődni, éppen ezért nem akartam közel kerülni hozzá, és a felszínnél többet sem akartam soha tudni. Persze ez naivitás, mert minél több időt töltünk valakivel óhatatlanul annál többet tudunk meg róla, és vagy menekülni akarunk vagy közelebb kerülni hozzá. Nálam a menekülés eddig még nem jött szóba. Igaz nem is sok olyan partnerem van akivel egy-két alkalomnál tovább tartott volna úgy alapvetően bármi. Amikor már telefonon hívogat, hogy miújság, akkor jött el az ideje annak, hogy kirakjam. Van amikor én kerülök hamarabb lapátra. Az életnek ez a szépsége. Nem tudod, hogy a lufi melyik oldalán vagy: te fújod, vagy téged fújnak. Nem mindegy! Jelenleg úgy érzem magam mint aki lassan tökéletesen elveszíti a kontrollt úgy a helyzet, mint alapvetően a józan esze felett, és talán csak az a vigasztaló, hogy ezzel Lucian is hasonlóan van. Én azonban nem itt akarom, és nem most és legfőképp nem így. Nem mintha a zuhanyzóval alapvetően bajom lenne, egyszerűen csak érezni akarom még ezt….ezt az érzést, ez vadító lüktetést, ami szépen lassan szétfeszít. - Ne játszd már a durcás kölyköt! - koppintok az orrára a morgolódását hallva közben kuncogok, majd egy hatalmasat sóhajtok, amikor a teste elválik az enyémtől. Basszus, azt hiszem ezt én sem gondoltam át teljesen…..illetve de! Mert maga az érzés, hogy vágyakozom utána mégis annyira pezsdítő.Mintha ezer buborék szánkázna a bőrömön, és képes lenne egyetlen jól időzített sóhajtástól fellobbanni. - Hát pedig nem éppen a legvisszafogottabb ruháimat hoztam el. Szám szerint kettőt, és ha már itt tartunk természetesen rá fogok játszani arra, hogy a farkad ne maradjon a helyén nyugodtan a rulett asztal takarásában. Nyaaaaafffff!- nyújtom ki a karom felé, a levegőbe marva, és olyan hangot is adva mint egy kis mérges kölyökmacska. Amint Lucian távozik, a zuhanyzó vizét teljesen hidegre állítom és legalább két percig a totális hideg vizet engedem magamra. Nem azért mert olyan rohadtul élvezném, hanem mert kell valami, ami kitisztítja az agyamat és helyrekap kicsit. A helyes kis puha,, hófehér fürdőlepedőt magam köré csavarva a hajam tökéletesre szárítva lépek ki a fürdőből, amikor meghallom a kopogást. Próbálom megnézni ki hozta az ételt, amit Lucian rendelt, de szinte pillanatok alatt eltűnik. - Ez gyorsan elment! Szegény, alig tudta átadni a tálcát. Pedig biztos vagyok benne, hogy szívesen behozta volna. Profi szervírozást is kaptunk volna. Elképesztően kispolgári tudsz néha lenni, szivi! Az meg már hab lett volna neki a tortán, hogy lejtek néhány csini mozdulatot neki. Sajnálsz egy jó estét egy szobapincértől.- a jobb lábamat srégan kinyújtottam és lassan, vontatottan kezdtem felhúzni a köntös alját, majd nevetve ejtettem vissza és egy falat akármit lecsíptem a tálcáról azzal a kis helyes fogpiszkálóval, bedugom a számba, igyekezve lehetőleg nem elmaszatolni a szájfényt, ami még száradt. Mondjuk olyan mindegy mert pár óra múlva több lesz Lucian ingén meg a bőrén ebből az áfonyás csodából mint a számon, de addig is…..hát szóval maradjon a helyén. Egyszerűen ledobtam magamról a fürdőlepedőt, és a táskáim felé indultam, hogy a megfelelő ruhadarabokat kihalásszam belőle, és magamra applikáljam. Eredetileg ezt vésztartaléknak tettem be, de tekintve milyen elvetemült játékra készülünk, azt hiszem mégiscsak ezt választom. Miközben a ruhával bajlódom megfordulok, és végigmérem őt. - Azon kevés pasi közé tartozol, akin nem azért áll jól az egyszerű, mert simán csak rohadtul ellenállhatatlan, hanem akinél az első másodpercben az jár az ember fejében, hogy tépje le róla egyetlen mozdulattal.- na igen. Szégyen vagy sem beismerni, de a zuhany alatt átéltek, a beteljesületlenség alaposan rászállt az agyamra és gyaníthatóan nem csupán neki lesz nehéz így játszani, hanem nekem is. De mit érne az élet izgalom nélkül, nem? Végre sikerül a ruhát felvennem, és még egy utolsó simítással eligazítom a combomon a gyűrődéseket. A cipőbe majd akkor bújok bele ha elindultunk. Addig egyszerűen csak visszasétálok az asztalhoz, hogy még azokból a helyes kis falatkákból kettőt elvegyek, majd az egyiket Lucian felé nyújtom. - Amúgy ha a Palazzoban ahhoz támad gusztusod, hogy a rulett asztal közepén dugj meg, tudhatnád, hogy nem én leszek aki egy percig is ellenkezne. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy akkor nem csupán a Palazzoból, de úgy alapvetően Vegasból is bannolnának bennünket egy jó időre. Szóval tartsd féken a vágyaidat és uralkodj magadon. Tudom nagyon nehéz, ne is mondd! - ajkaim elnyíltak egymástól, amikor odaértem, és miközben lecsippentette az apró kis pálcáról a falatkát megnyaltam az alsó ajkamat. Kellemes áfonyás volt az íze, és már szinte teljesen meg is száradt a szájfény. - Csak egy falatka, egy kóstoló…..gondolom némiképp csillapítja az éhséget, mielőtt elindulunk, nem?- átkaroltam a nyakát, és ujjaim szemét kis gyilkos módjára táncoltak a tarkóján. - Tudom veszélyes a tűzzel játszani, és könnyen megégeti magát az ember, ha sokáig szórakozik, de ezt a veszélyt vállalom...mert ami utána jön….azt hiszem káprázatosan élvezetes. Bele fogunk dögleni!- emelkedtem meg picit, hogy a füléhez súgjam, majd egyszerűen és könnyedén, váratlanul eltáncoltam mellőle. Nem mondom, hogy ez nekem könnyű volt, sőt. Hogy én közben milyen tűzben fürödtem a saját testemben, maradjunk annyiban, hogy még egy fél órás hidegzuhany sem lett volna képes lecsillapítani. - Egyébként ki vagy mi mellől rángattalak el a mai agyament ötletemmel? Üzlet vagy nő? Nálad mindig ez a kettő jöhet szóba. Esetleg a kettő kombinációja, merthogy szereted az üzletet az élvezettel keverni. Nem is tudom, hogy melyik üzlettársad feleségét nem húztad még meg...van olyan egyáltalán? - billent oldalra a fejem és mosolyogtam. Jó kedvem volt. Őszintén. Lucian mellett amúgy sem nagyon lehetett volna szomorkodni. Lehengerlő személyiség volt, én pedig feltöltődtem mellette. Nem csupán anyagilag.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Nyilvánvalóan egyikünk sem feltételezte egyetlen másodpercig sem azt az orbitális hülyeséget, hogy ez a néhány nap semmi másról nem fog szólni, mint a kaszinók kifosztásának kísérletéről, sőt gyanítom, ha bármelyikünk is hangoztatni kezdené ezt a teóriát, a másikunk gátlások nélkül szembe röhögné. Ugyan már, pontosan tudjuk mind a ketten, hogy ezalatt a nagyjából két nap alatt ki fogunk próbálni mindent, ami az erkölcstelen, gátlástalan, esetleg közfelháborodást keltő címszó alatt lelhető fel az értelmező kéziszótárban. Blan-nak valahol igaza van, egy olyen este után, amire most készülünk, csoda lesz ha nem fognak bennünket kitiltani egész Vegasból, bár az események ilyen fordulata levakarhatatlanul első helyre ugrana közös emlékeink tárházában. Nem létezik ember, akire kevésbé illene a grál-lovag jelző, mint rám, most mégis figyelembe veszem Miss Rosewood szinte megszállott vonzódását a kaszinók iránt, így okosabb lesz nem kitenni magunkat olyan súlyos helyzetnek, amely egy tényleges bannolással végződne. Már csak azért sem, mert utána vélhetően egész hátralévő életemben a fejemhez lenne vágva ez a bűnöm, sistergő pillantások és rám szegezett mutatóujj kíséretében, amikor szerintem még a körméből is átkok egész tárháza sütne felém. Úgyhogy Lucian ül, jó fiú, és nem kavar nagyobb botrányt, mint amekkorát elbír az itteniek idegi szakítószilárdsága. Per pillanat viszont még az én terhelhetőségem van jelentősen próbára téve a zuhanyzó alatt játszódó jelenettel. Kezdem úgy érezni magam, mint egy kiéhezett koldus, aki bekopog az étterem ajtaján, ami hívogatóan kinyílik előtte, ő pedig beléphet és fejest ugorhat az élvezetbe - ehhez mérten jókora koppanással ér az egóm padlót, mikor Blan leállít. Oké felfogom, láthatóan neki sem megy ez könnyen, de az ötlete hallatán - amibe én marha még bele is egyezem! - a mennyek kapujától egészen a pokol mélyéig zuhanok. Vagy ha szemléletesebben akarnám ábrázolni, akkor azt mondanám, hogy ez a szitu olyan, mintha egy nő térdelne előttem, és ahelyett hogy orálisan kényeztetne, teljes erővel szorongatná a golyóimat. A kínszenvedés kérdésében egyik helyzet sem különbözik a másiktól, úgyhogy jobbnak látom ha kimenekülök a fürdőből, még mielőtt olyasmit tennék, ami már a lájtos nemi erőszak kategóriájába tartozik, és ami alapjaiban rengetné meg a kettőnk közti barátságot. A balkonon állva aztán elmerengek kissé Blan kegyetlenségén, meg a saját hülye fejemen, miközben a farkam úgy lüktet, mintha szóvá akarná tenni a roppant igazságtalan bánásmódot. Kis ideig eltűnődöm azon, hogy amíg Miss Rosewood a fürdőben szöszöl, addig kiverem az ágyékomból ezt a gondolatot, méghozzá a szó legszorosabb értelmében, de aztán győz az akaraterő. Ha már ilyen bolond kívánsága támadt a kisasszonynak, akkor csakazértis partner leszek benne - ki tudja, talán igaza van, és tényleg jól is elsülhet a dolog. Kétszeresen is. Először a kaszinóban, másodszor visszatérés után az ágyban. Önszórakoztatás helyett így inkább a vacsorarendelést, meg az öltözködést választom, közben Blan szavain jár a fejem, meg azon, amit előzetesben a ruhájáról mondott. Fogalmam sincs, mit akar majd felhúzni - rajtam kívül persze - de gyanítom, hogy olyasmit, aminek a láttán azonnal szívritmuszavart kapok. Éppen megérkezik a vacsora, amikor végre nyílik a fürdő ajtaja, Londont idéző temzei köd kíséretében Blan sétál elő, és mint a szemérmesség testet öltött szobra, egy jókora lepedőt visel maga körül. Végigmérem, aztán felnevetek, miközben átveszem a pincértől a tálcát és az asztalig sétálok vele. - Szivem, szegény srác szerintem alig lehet túl a húszon, és igen, biztos vagyok benne, hogy a puszta látványodtól elment volna. Kapott egy száz dolláros borravalót, a jó estéje már most szavatolva van - vigyorgok jókedvűen. - Egyébként tudod, hogy nem szeretek osztozni. Hogy a rajtam kívül töltött időszakodban kivel szórakoztatod magad, a te dolgod. De ha velem terveztél programot, akkor arra az időre csak az enyém vagy, és kész - lépek oda Miss Rosewood-hoz, és segítek hogy lebontsa magáról a törülközőt. - Mellesleg nem értem, mi az ördögnek burkolod be magad. Tökéletesen tisztában kell lenned vele, hogy enélkül sokkal jobban tetszel - mérem végig meztelen mivoltát, majd végigcirógatom a kulcscsontját, és hogy visszanyaljon a fagyi, tenyerembe fogom a melleit. Játszani akar, Miss Rosewood? Azt én is tudok. - Látod? Ilyet a hülye frottír takarásában nem tudnék csinálni - nézek rá kissé félrebiccentett fejjel. Mire viszont bármit is reagálhatna arrébb lépek, felveszek a tálról egy apró lazacos falatkát, aztán két rágással végzek vele. Blan is követi a példámat, igaz csak ímmel-ámmal eszeget, mint egy pöszögő gourmand, jobbnak látom átvenni az irányítást. Egy szem eperrel közelítek az ajkai felé, és figyelem, ahogy először végignyal a gyümölcsön, majd hihetetlen óvatosággal eltünteti. - Mmm hölgyem, nagyon hívogató, amit művelni képes a szájával - dorombolom, a következő mozdulatom pedig az, hogy megfogom Blan kezét, és a tenyerét a mellkasomra fektetem. - Remélem sor kerül rá, hogy ezek a gombok ma üstökös sebességével röpködjenek mindenfelé - hunyorgok cinkosan, aztán hátrálok egy lépést, végignézve ahogy testére tapasztja a ruháját. A puszta látványtól is jólesően borzolódni kezd a tarkóm, de nem feszítem túl a húrt. Helyette inkább az ajtó felé indulok, amit udvariasan ki is nyitok, hogy a végzet asszonya kiriszálhassa rajta észvesztő idomait. A liftbe sajnos nem egyedül szállunk be, így azon tervem, hogy nekidöntsem a falnak, és a lelkét is kisimogassam a nyelvemmel kútba esik. Azt a lehetőséget viszont nem hagyom ki, hogy egészen a hátsó falig kormányozzam, így mindenki más elénk kerül, én pedig zavartalanul cirógathatom Blan fenekét, amely ingerlően domborodik ki a ruhájában. Szinte hallom, ahogy a légzése megváltozik - vagy csak az enyém echója visszhangzik a falak között? - és olyan perzselő tekintetet vet rám, hogy csodálom, amiért nem kezd füstölögni rajtam a ruha. A földszintre érve átvágunk a hallon, a hotel előtt taxi után intek - ez alkalommal örülök a ténynek, amiért nem béreltem autót, mert tisztában vagyok vele, hogy visszafelé már nem a józanok táborát fogom erősíteni - és alig néhány perc múlva belépünk a Palazzo pazar épületébe. Lehet, hogy csak képzelődöm, de az illat amit érzek, semmi mással össze nem hasonlítható: különös egyvelege a gépeknek, a zsetonoknak, a cigaretták és szivarok füstjének, italoknak, a parfümöknek, esküszöm, még a fénynek is illata van itt. A falak mentén többszörös sorokban állnak a félkarú rablók, középen pedig, nagyjából két focipályányi területen asztalok, amíg a szem ellát. - Nos Miss Rosewood, hol szeretne kezdeni? - fordulok Blan felé. - Vagy inkább kérdezzem úgy, jelenleg mi izgatja önt fel leginkább? - villantom fel a védjegyemnek számító kaján, pimasz kis vigyoromat.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
A szórakozásnak úgy hiszem több fokozata van. És akkor teljes egy efféle kiruccanás, amit mi is tervezünk, ha ezeket a fokozatokat nem csupán megjárjuk, hanem meg is éljük. De nem feltétlenül ugyanabban a sorrendben. Amikor eleinte Vegasba kezdtem járni, méghozzá egyedül, kizárólag az tudott felvillanyozni, hogy ha beléptem egy fényekkel átszőtt, szinte rikítóan vakító kaszinóba, meghallottam a semmihez sem fogható zseton csörrenést, a kártyalap surranását, és tudtam, hogy ma éjjel vagy nagyon gazdag nőként, vagy nincstelenként távozom innen.Köztes verzió itt nincs. Vegas a túlzások városa. Itt minden van, és minden nagyon van. Az élet itt ezerszeresére gyorsul, és gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt megtörténhet veled számtalan olyan dolog, amire később talán csak emlékezni tudsz majd. Megélni soha többé. Arcpirítóan sikamlós, nevetségesen közhelyes, vagy éppen idegtépően élvezetes, tulajdonképpen mindegy, csak történjen valami. A luxusszállók lakosztályait itt senki nem alvásra használja. Vagy nem elsősorban arra. Itt minden és mindenki az élvezetek és a pompázatos ragyogás kiszolgálója, és neked csupán annyi a dolgod, hogy élvezd és megmártózz benne. - És? Húsz éves az új évezred is, húsz éves a pince mélyén egy remek Chateau Leoville Barton, amit az anyósom valami igazán fontos eseményre tartogat. Ha engem kérdezel valószínű a temetésén fogják felbontani a saját gyerekei, és körbelocsolják majd vele a koporsót. Nesze mama! felkiáltással. - nevettem el magam, és tulajdonképpen a különös, hogy nem is nagyon jártam messze az igazságtól. Bár a volt férjem és a húga is gondolkodás nélkül fejet hajtottak az idős Rosewood asszonyságnak, aki pávamód pöffeszkedett képzeletbeli trónusa tetején, azért azt tudtam én is, és Lance is, de még mások is, hogy szeretet egy szemernyi sincs bennük a saját anyjuk iránt. Ennek oka roppant egyszerű: a nő is a tulajdonaként kezelte a gyerekeit, mint ahogyan bárki mást. Nem véletlenül hívtam Viperafészeknek, vagy Lélegző Kriptának a Rosewood házat, ami leginkább egy méregdrága és giccses panoptikuma volt egy régi időnek, amelytől a volt anyósom nem tudott elszakadni. - Óóóóó a kisajátítás nagymestere! Igen tudom. Ami a tiéd a tiéd, ami a másé az is a tiéd. Értem én!- bólogatok vigyorogva arra a felvetésre, hogy bár valóban nem érdekel egyikünket sem az, hogy kivel vagy mivel múlatja az időt úgy alapvetően a hétköznapokon a másik, de ha közös programot terveztünk nem szívesen osztoztunk. Noha rám a féltékenység alapvetően soha nem volt jellemző. Ha valakit vinni lehet, vigyék. Ha maradni akar, maradjon. Ha vissza akar jönni, jöjjön. Mit érdekel engem, hiszen az élet amúgy is egy jó kis átjáróház, amiben nem mindig és nem feltétlenül hosszú ideig az a miénk amit annak hiszünk. Elvégre egy olyan férfiért vagyok oda, akinek felesége van, akit esze ágába sincs otthagyni, hiszen a pénz sokkal erősebb nyomással bír azon a bizonyos mérlegen, mint mondjuk én. És lássuk be, nálam rosszabb feleség nem is lenne. Előbb vagy utóbb úgyis megcsalnám. Mert nekem soha nem elég egyszer, soha nem elég többször, soha nem elég végtelenszer. Semmi. Lassan hámozom ki magam a fürdőlepedőből amiben elméletileg Lucian is segít, bár ha csak ráhagyatkoznék, úgy tekerne újra bele mint egy göngyölt húst. - Azért, hogy felszívja a vizet. Elvégre a zuhany alól jövök. És mert nem szándékoztam végigcsepegtetni a szőnyeget. - engedelmesen emelgettem a kezem, vagy éppen fordultam meg, hogy végre lekerüljön rólam a fürdőlepedő, aztán mosolyogva húzódtam közelebb hozzá. - Vagy szeretnéd, hogy a csini kis vizes idomaimmal jól összenedvesítsem a makulátlan ruhácskádat, szivi?- pofátlan vigyorral pipiskedtem feljebb, belekapaszkodva az inge gallérjába, és az álla alatt a levegőbe haraptam. Megint elnevettem magam, de nem sokáig örülhettem az efféle alattomos, és talán kicsinyes diadalomnak, mert gyakorlatilag a következő mozdulatával kis híjján majdnem rongyként omlanak össze a lábaim. A melleimhez érve egy olyan heves és hirtelen reakciót vált ki belőlem, hogy másodpercek alatt az egész testem fejbúbtól talpig egy merő libabőr lesz, a mellbimbó pedig feszített gyémántként mered előre, kis híjján lukat vágva az univerzumba. Megremegek. És a következő, ösztönös mozdulattal egyszerűen és gondolkodás nélkül simítom a tenyerem az ágyékára, és kis mancsaimmal egy apró és nagyon kellemes masszírozásban részesítem. Pár másodperces, de az ujjak akár egy virtuóz zongoristáé, aki minden hangot végigpróbál. - Látod, a frottír takarásában, én sem tudnék ilyet csinálni.- vigyorodom el, noha a hangomban lévő fátyolosságot, még a korábbi, kebleimet ért hirtelen de nagyon is izgalmas roham okozza. Újra távolságot veszünk fel, amit nem bánok. Egyrészt, mert a közelség úgy tűnik olyan reakciót vált ki mindkettőnkből, amely gyakorlatilag tényleg másodperceken hagyja függeszkedni a totális észvesztést, amikor már tényleg másodpercek választják el az embert attól, hogy a fogaival tépjen le minden felesleges ruhadarabot….és a ruhadarabból minden felesleges, ugyebár. Másrészt, meg csillapítja némiképp azt a heves és vad vágtát amit a szívem például dobogás címszóval produkál. A felém nyújtott epret lassan, ráérősen és alaposan megjátszatva a mocskos fantázia minden rejtett zugában fellelhető perverz gondolatot veszem ki az ujjai közül. A fogammal enyhén rácsippentek, miközben a nyelvem finoman de mégis kínzó lassúsággal nyal végig a felém közelebb eső mutatóujja belső ívén. Mosolygom a megjegyzését hallva, és a mosoly mögött egy kacsintást is küldök felé, mintegy cinkossá válva számára ebben a játékban. Azt hiszem jelen pillanatban kezdjük feszegetni azt a határt, amit már nem akarunk nem átlépni, és ha ezt még így folytatjuk, akkor valószínű nem fogunk elindulni a kaszinóba, pedig én nagyon szeretnék. - Ha nyerő szériám lesz, akkor már a taxiban nem maradnak rajtad azok a gombok, és nagyjából magasról teszek a közerkölcsre és a vegasi szabályokra. Úgyhogy ajánlom, hogy józanabb legyél az este végén mint amilyen én leszek már a közepén. Jelentem ki nagyasszony módjára, és egyszerűen, diadalittasan, és a győzelem mámorának előrevetített érzésével a mellkasomban sétálok ki a lakosztály ajtaján. A liftben lejátszódó kis közjáték….nos nem is ő lenne ha kihagyná. Próbálom visszafogni a kuncogásomat, meg mindenféle jelet igyekszem neki küldeni a tekintetemmel, de hasztalan. Valószínű csak abból értene, ha egyszerűen rászólnék, hogy: “Markolj rá rendesen!” Közmegbotránkozás okozásához még korai az este, és azt hiszem ha a zuhanyzóban megálltuk azt, hogy majdhogynem darabjaira, atomjaira szedjük a másikat, akkor nem a hotel liftjében fogjuk ezt megtenni. A pénz nem veri el magát a kaszinóban, ugyebár. Ettől függetlenül a légzésem olyanná válik, mint aki most futotta le zsinórban negyedszer a bostoni maratont, és meg is nyerte. A Palazzo kívülről olyan mint egy óriási luxus legótorony, amit szakavatott kezek raktak össze. Belülről pedig olyan mintha egy gazdag fickó aranyat hányt volna legalább egy hétig. Mindenhol a pompázatos, vakító fények, a meleg színek, a csillogó kövezet mögött húzódó, majdhogynem utat mutató szőnyegek. Alapvetően az a hely, ahova a szerencsejátékosok, mint én is csak akkor lépnek be, ha kellő pénz lapul a zsebükben ahhoz, hogy még a VIP részleget is megcélozzák. Egyedül ide nem is szoktam jönni.Annyi pénz soha nincs nálam. Olyankor a kisebb kaszinókat célzom meg. De most Lucian-el vagyok, ez pedig egyértelművé teszi számomra, hogy a Palazzonál lejjebb nem adom. Ha bukom is a nyereményem, azért még csinos kis kellékként ott függeszkedhetek mellette. - Jelen pillanatban egy Sapphire Martini igencsak fel tudna izgatni, de mivel ésszerű keretek között gondolkodom, mondjuk úgy, hogy a Black Jack. Mert kifejezetten szeretem a feketét.- nézek innen oldalról rá, és a tekintetem felvezetem az arcára, majd a hajára. Imádom összekócolni, és istenemre mondom, hogy most nyüszítve bele tudnék kapaszkodni, miközben a mellkasomra húzom…..óbassza meg! Azt hiszem felajzott állapotban kaszinózni legalább olyan rossz ötlet mint úgy alapvetően bármit is csinálni felajzott állapotban. - Mindenek előtt azonban szerezzünk italt, mert ezt totálisan józanul nem lehet csinálni. A Palazzoban nem csupán egy pult van, és nem is kettő...számtalanul helyezkednek el, afféle kis pihenő szigetként a különféle termekben, csarnokokban. Olyan az egész mint egy istentelen labirintus. Végül találunk is egyet, ahol valami nagyon erőset kérek, mindjárt duplát, majd fejemmel az egyik irányba biccentek. - Ott, az az asztal jó lesz majd. És nagyon kérlek, száz ezernél többet ne hagyj megjátszani, mert nem akarom öt perc alatt bukni a teljes készpénzállományom, amit a mai estére tartogattam. Nem akarok korán elmenni. Mármint….- röhögtem bele az időközben megérkezett italomba. - Csak ne hagyj korán elmenni, okés?- most már rájátszottam a saját, korábbi hülye poénomra.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Fura, hogy nekem a tipikus gyerekkori, mumustól való félelmek mindig kimaradtak az életemből. Igaz, nem voltak sokan, akik meséljenek nekem - lévén hogy a szüleimet mindössze egy fényképen láttam, a nagybátyámat meg az üzleti élet túlságosan lefoglalta ahhoz, hogy egy kiskölyök ilyen igényeinek vesse alá magát - de ha mégis kaptam egy-egy mesét, akkor azt a bárban szedtem fel, és nagybátyám valamelyik alkalmazotta osztotta meg velem. És legyünk őszinték, hogy nem pont mézes-mázos gyerekmeséket kaptam lovagokról meg királylányokról, sokkal inkább sikamlós, vagy éppen horrorsztorikat toltak elém, valami rosszul értelmezett, elcseszett jótétemény által vezérelve. Talán ennek köszönhető, hogy 8 éves koromban már többet tudtam a szexről, mint a földrajról, és legyen bármily' meglepő, de sosem voltak álmatlan éjszakáim valamelyik szörnyes horrotörténet miatt. Minden olyan mese után, amitől más velem egykorú kölyök összepisálta volna az ágyat, én röhögve feküdtem le - most komolyan, elhiszi bárki is, hogy agyevő szörnyek, vérfarkasok, vámpírok meg effélék léteznek? 27 évnek kellett eltelnie hozzá, hogy ez a meggyőződésemet felülírjam, és megállapítsam, hogy boszorkányok viszont vannak, ez faktum, ahogy az is, hogy Miss Rosewood nem csak hogy a társaságukba tartozik, hanem kimagaslóan előkelő státuszt tölt be a köreikben. Legalábbis más magyarázatát nem látom annak, hogy képes ennyire hatással lenni rám. Akkor is, ha nincs mindig kapcsolatunk egymással. Akkor is, ha hetekig nem találkozunk. Akkor is, ha néha megőrjít, vagy az idegeimre megy. Akkor is, ha néha képes a mennytől a pokolig sodorni. A fenébe is, tényleg kedvelem. Nem komoly, pátoszos vagy könnyekig ható érzelmekkel telve, sokkal inkább úgy, hogy kedvel az ember egy barátot, egy régi jó ismerőst, valakit akivel elég sok vonalon kapcsolja össze az élet, akivel kiegészítik, és sokszor ki is használják egymást - mindkettőjük örömére. Az öröm most viszont még várat magára, legalábbis egy bizonyos válfaja. Igaz, folyamatosan a küszöbén táncolunk, néhány perccel ezelőtt a zuhanyzó alatt feszegettük a határainkat, most pedig a nappaliban állva simítok végig Blan mellein, és megfordul a fejemben, hogy alá kellene tartanom a karjaimat - amolyan tangós mozdulattal - mert ahogy látom a reakcióját, nem vagyok benne biztos, hogy a következő másodpercben nem fog fenékre tottyanni. De persze nem, nem ezt teszi, helyette megtalálja a leggyengébb pontomat, amitől hajszál híján sikerül valami hipnózisközeli állapotba kerülnöm. Úgyhogy azt hiszem az a kis távolság, amit gyorsan egymás közé ékelünk okos megoldás. Ellenkező esetben a kaszinókat ma nélkülünk zárják be - egymásnak esni viszont New York-ban is tudtunk volna. Ha már eljöttünk Vegas-ig, akkor csakugyan használjuk ki ennek az apropóját. A vágyak csillapítása bármennyire is feszítő és sürgető, mégiscsak kitolható, így hát csak megfogom Blan állát két ujjammal, és rámosolygok. - Ha nyerő szériánk lesz, te már a kaszinóból bugyi nélkül fogsz távozni, szívem - ígérem meg sokat sejtető komolysággal. Hm, lehengerlő gondolat, hogy miközben a különböző játékoknál egymás után tesszük próbára a szerencsénket, levetessem vele az alsóneműjét. Bár lehet hogy ezzel erőteljes öngúlt rúgnék - ki a fene tudna a kártyára figyelni úgy, hogy közben tudom, a partnerem ruhája alatt nincs semmi, csak amit az Isten a két lába közé teremtett? A liftben lezajlott kis jelenet valójában csak egy apró közjáték, mondjuk úgy, szintentartás végett, és a legjobban azon szórakozom, hogy a parázs pillantások ellenére Miss Rosewood meg sem szólalhat: elvégre az ő ötlete volt ez az egész őrültség. Világéletemben szerettem a luxust, a pompát, azokat a körülményeket amik között minimum félistennek képzelhettem magam, és volt mind időm, mind lehetőségem ezekhez hozzászokni, de a Palazzo pompája előtt még én is mély elismeréssel adózom. Bármikor is megfordultam Vegasban, ez a hely valahogy mindig kimaradt a listámból. Talán azért, mert mire idáig jutottam volna, addigra vagy hülyére nyertem, vagy valagrészegre ittam magam, így okafogyottá vált hogy ide is betérjek. Most viszont a listám helyén azonnal előkelő helyre ugrik, és már most fixálom magamban, hogy a következő látogatásom alkalmával - Blan-al vagy nélküle - de biztosan fel fogom keresni ezt a helyet. - Remek ötlet - értek aztán egyet vele, mikor egy bemelegítő italra voksol a játék kezdete előtt, és elkormányozom az egyik italpultig. Szép választék, a helyhez illő, megüti a Sinner mércéjét, ami pedig nálam nagy szó. - Hangulatalapozás nélkül játszani olyan, mint petting nélkül szeretkezni. Lehetséges, de nem az igazi. Szóval - fordulok a csokornyakkendőben feszítő pasas felé, aki úgy áll a pult mögött, mint aki homloktól-seggig karót nyelt. - Én egy Bloody Mary-t kérnék, de ne spóroljon a vodkával. A hölgynek pedig, ha már emlegette, egy Sapphire Martinit. Megfelel, bébi? - kérdezem Miss Rosewoodot-ot, majd a füléhez hajolok. - Azonnal jövök szívem, addig ne csalj meg senkivel - mert a játék nem csak ital nélkül kivitelezhetetlen, de zsetonok nélkül is, ideje ez irányban is cselekednem. Alig néhány perccel később már újfent a pult felé közelítek, két - a kaszinó által rendelkezésemre bocsátott - zsetonhordozóval a kezemben. Na ja, kétszázezer dollár értékű műanyag korongot az ember nem tud csak úgy az öltönye zsebébe gyömöszölni. Közben van időm megfigyelni, ahogy Miss Rosewood az egyik bárszéken ücsörög, lábait keresztbe vetve, a ruha jókora területet hagy szabadon eme remek vonalú testrészéből, és olyan káprázatos a lénye egésze, hogy noha ilyet hangosan soha nem mondanék ki, de magamban mély hódolattal adózom a látvány előtt. Szinte ragyog - hogy ez a kaszinóbeli jelenlétének, vagy azon halmaz összeségének tudható-e be, amelynek magam is része vagyok, nem tudom a választ. Az utóbbi verzió jólesően simogatná meg az egómat, ebben az egyben biztos vagyok. - Hölgyem, örömömre szolgál a tény, hogy vagyoni helyzetem alapját képezheti az ön ma esti lehetőségeinek - adom át Blan-nak az egyik kis táskát mikor a mixer újabb vendégek felé fordul, aztán ravaszkás mosoly jelenik meg a képemen. - Ó Miss Rosewood, javítson ki, de korábban semmi kifogása nem volt az ellen, ha túl hamar elment. Méghozzá többször is. Ha nem tévedek, négy a rekordja - iszom bele a Bloody Mary-be, és egyszerre élvezem a koktél ízét, meg az emléket. Én akár órákon át is képes vagyok visszafogni magam a partnerem minél nagyobb élvezetéért. A negyedik végén - mire aztán végül én is megadtam magam a gyönyörnek - Blan már megszólalni sem bírt, csak nyüszített, mint egy kiskutya. - Egyébként van számodra egy ajánlatom - hajolok közelebb a füléhez. - Ha elvesztenéd mind a százezret, hajlandó vagyok ötvenezerrel megfejelni a hozzájárulásomat. Méghozzá úgy, hogy nem kell megadnod. Idővel, ha a kedved úgy hozza, mondjuk úgy, hogy letörleszted... a magad módján - simítok végig mutatóujjammal a lábán. - A döntés az öné, Miss Rosewood.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Élvezet vagy függőség. Esetleg a kettő észbontó kombinációja. Fullasztóan tökéletes helyzet, amiből az ember nem akar szabadulni, de ha akarna sem nagyon lenne rá lehetősége, mert visszarántja. A függőség vagy az élvezet. Vagy az élvezetes függőség. Ó nem, most nem Lucianről beszélek, noha a fenti kis szösszenet az ő esetében is pontosan megállná a helyét, hiszen éppen olyan hatással van rám a jelenléte, vagy pusztán az, hogy a szórakoztatásom érdekében tulajdonképpen mindent, de szó szerint mindent bevet, hogy az már a gyönyör fokozatainak egyikét súrolja. Én most arról beszélek, hogy mennyi mindent ígér a szerencsejáték mekkájában ez az éjjel számomra. Imádok nyert helyzetben lenni, és roppantul tud dühíteni, ha veszíteni kezdek. Olyankor pedig, mint mindenki aki ebbe a spirálba belekerül, elkezdek azon kattogni, hogy majd a következő kör….majd a következő….aminek persze sosincs vége, míg aztán kiürül a kis bőrönd, és volt zseton, nincs zseton. A roulette legalább annyira hat az érzékeimre, az agyam élvezeti központjára, mint Lucian kisugárzása. Ő maga is egy kegyetlen de nagyon is kívánt addikció. A testem legalábbis nagyon erről szokott árulkodni, ha hozzám ér. A pokolba! - Szavadon foglak! Van egy órád, hogy meglegyen az illúzió, hogy miattad vetem le, de ha ez nem jön össze, akkor magamtól fogom. A többiért pedig nem vállalok felelősséget. - kacsintok derült kacérsággal még távozás előtt, és ezt valóban veheti részemről kőkeményen betartani kívánt eskünek. Ismerhet annyira, hogy az efféle dolgokkal nem szokásom dobálózni, és a kimondott szó minden esetben kötelez. Ha efféle kegyetlen játékról van szó, akkor meg különösen. Kellenének, hogy legyenek emlékeim a Palazzo-ról, elvégre nem először járok itt, de igazából csak elmosódott arany ragyogás van előttem ha fel akarom idézni, meg némi mimóza koktél száraz utóíze a számban, és egy karcosan hátsimogató nevetés a fülemnél. Valaki egyszer elhozott ide, de az nem Lucian volt, és utána azt sem tudom hogyan keveredtem innen ki, de leginkább arra nem emlékszem, hogy miért ébredtem fel egy rémesen giccses, kék-piros selyemrózsa bokorban, a háttérben pedig egy Elvis imitátor két oktávval lejjebb dúdolgatta a “Crying in the chapel”-t. Hát lett is volna mindjárt sírás, ha kiderül, hogy férjhez mentem valakihez, de szerencsére nem. Állítólag csak tanú voltam. Hogy kié, arra sem nagyon emlékszem. Vegasban az ember a memóriáját is képes elveszíteni egy jobban sikerült este során, nem csupán a pénzének nagy részét. És ezt nem feltétlen az alkohol okozza, hanem az egész hely sajátos és semmivel össze nem téveszthető atmoszférája. - Miért? Szoktak emberek előjáték nélkül dugni? - nézek rá kérdőn és csodálkozva, miközben a hátsómat felpakolom a bárszékre, és a kissé karót nyelt húsvéti nyúl benyomását keltő pultoshoz fordulok, szemrebbenés nélkül neki szegezve a kérdést. - Maga szokott úgy kefélni, hogy semmi bevezető, csak nekicsapja a nőt a falnak mint egy darab húst? Vagy maga az a kis alamuszi, akiből ki nem nézné az ember, hogy mire képes? - a pultos láthatóan lefagy, és meg sem tud szólalni, tekintetét zavarodottan kapja el a dekoltázsomról és inkább Lucian rendelésére figyel, én meg csak legyintek. Azon, hogy Sapphire Martinit rendel egy picit azért meglepődöm. Egyrészt mert nem éppen a legolcsóbb koktélok között tartják számon, másrészről meg rendesen simogatja az egómat, hogy csípőből berendelte nekem, gondolkodás nélkül. Sikerült vele meglepnie. Remélem azt tudja, hogy a zafír fülbevaló a koktélban az nem kellék, hanem öriaji és valódi. Felvont szemöldökkel, szélesen mosolyogva bólintok, a pultos meg szerintem örül, hogy nem kell a korábban feltett kérdésemet megválaszolnia. Valószínű attól fél, hogy megismétlem. Vagy prűd vagy eunuch. Köztes megoldás nincs. - Ahhh könyékig fogok turkálni a mogyorós tálban, de az gondolom nem számít megcsalásnak. Bár igencsak szemezek azzal a tollboás fickóval.- mutattam egy nyilvánvalóan transzvesztita, de amúgy tényleg szép vonásokkal megáldott különc alakra, majd elnevettem magam. És legyeztem a kezemmel a levegőben, hogy menjen nyugodtan, féken tudom tartani az esetlegesen felbukkanó piócákat. Mert azok voltak errefelé Egyedülálló nő a pultnál megszokott látvány, de ettől függetlenül nem kellene tíz percig üldögélnem, hogy előbb vagy utóbb idekeveredjen valaki. Ám most nem ez volt a célom. Sőt, nagyon nem ez! A pulton kopogtam, néha a tálkába nyúltam pár szem mogyoróért. Derülten és jókedvűen billentem oldalra a fejem, amikor megérkezik a zsetonokkal a kis hordozókban. Átveszem tőle és magam mellé teszem. - Örömömre szolgál örömet okozni neked mindenféle módon, szivi.- fordulok vissza felé, és előre hajolva apró, jelzés értékű csókot lehelek az ajkára, ügyelve arra, hogy amikor visszahúzódóm, pofátlan kis perszónaként nagyon finoman végignyaljak az alsó ajkán. A pulton pihenő poharam felé fordulok, amit úgy két perce tehetett elém a húsvéti nyuszi, majd a farkán elugrált távolabb. Nem mintha bánnám. Kifejezetten csak Lucian társaságára vágytam ma éjszaka, ami tekintetbe véve a jelenleg csak itt megforduló ember mennyiséget nyilván kivitelezhetetlen, de majd rögtönzünk. Az ujjamat végighúzom a pohár peremén, és a ráragadt kék cukrot a mutatóujjammal a szám felé egyensúlyozom.Kinyújtva a nyelvem lenyalogatom róla élvetegen és lustán, végül Lucian-re emelem a tekintetem, és lassan húzom ki az ujjam a számból. Végül a pohárért nyúlok. - Jó a memóriád, Lucian. Négy, ebből kettő egymás után. Mai napig képtelen vagyok megfejteni hogyan csináltad, vagy hogyan vettél közben levegőt. Pedig aztán a forró leheleted nagyon is éreztem.- enyhén előre dőltem és a morajló zajon át próbáltam az utolsó mondatot a füléhez súgni. Aztán ő az aki különös és visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot tesz. Elnevetem magam diszkréten, de azért mégis. A lábamon végigfut a jóleső reszketés az érintésétől. Ez a játék még sosem volt ilyen mocsok módon nehéz, és egyben ennyire izgató. - Javíts ki ha tévednék, de ha te pénzt adsz nekem és én ezért úgy fizetek, hogy a….magam módján fizetem vissza, akkor az olyan mintha kurva lennék. Nem mintha egy percig is tagadnám, hogy van bennem nem is kevés szexuális túlfűtöttség, de én élvezetből vagyok veled, szivi, és nem azért mert tartozom bármivel is. Ahányszor eddig kölcsönkértem, mindig megadtam. A kamatok voltak csak….a magam módján rendezve, de az már csak mondjuk úgy talált pénz. Úgyhogy a továbbiakban is csak azért akarok lenni veled mert észbontó vagy ágyban, jacuzziban, a télikertben a francos hortenziák között, a Sinner bársonnyal bevont játékszobájában, vagy a szőnyegen, a kandalló előtt, számolni sem tudom, nem is hiszem, hogy létezik hely, ahol neked ellen lehetne állni….hopp, kaszinóban még sosem!- csillan fel a szemem és láthatóan a mókuskerekek nagyon forognak a fejemben. Szex a Palazzo egyik eldugott sarkában….nem hiszem, hogy ezt túl sokan elmondhatják magukról. De még hosszú és tartalmasnak ígérkező az este. - Na gyere, botránkoztassuk meg a Black Jack asztal közönségét!- fogtam a poharamat, majd lecsusszantam a székről, és a hordozó után nyúltam, majd vártam, hogy Lucian is hasonlóan tegyen. Nem voltak sokan az asztalnál. Azoknak is a zöme idősebb volt, talán egy házaspár volt, akik vélhetően az éves vegasi kiruccanásukat élvezik. És nagyon élvezik, mert úgy tűnik nyerő szériában vannak. Az asztalhoz telepedünk, én azonban csak lerakom a poharam, meg a hordozót és a kezem Lucian karjára teszem, majd közelebb hajolok hozzá, hogy csak ő hallhassa amit mondok. Az osztó éppen paklit vált, és újrarendezi a zsetonokat, most van időm, és úgy érzem nincs mit veszíteni, egy kockázatot megér bevetni a bájaimat. Viszonylag fiatal, huszonkettő körüli, talán egyetemista lehet, hirtelen szőke, rövid hajú. A mosolya nagyon meggyőző, elég hamar magára tudja vonni az idősebb nők figyelmét. És nem csak az idősebbekét. - Mindjárt visszajövök, addig vigyázz a kincseimre, szivi! Azzal elriszálok az asztal túloldalához, a szemkontaktust felvéve és szorosan tartva az osztóval. Azt tudom, hogy nem megvesztegethetőek. Nem is ez a célom. Nem arra megy ki a játék, hogy lefizessem, másról van szó. Tudom, hogy megoldható amit kérni fogok, Vegasban minden megoldható. - Figyelj édes, gyors leszek, mert nincs sok időnk....- odahajoltam a füléhez és súgtam neki valamit, mire a srác szélesen elmosolyodott, és bólogatott, majd kacsintott, én pedig diadalittasan sétáltam vissza Lucianhoz, és leültem mellé. - Az első leosztás a miénk, de kicsiben kell játszani, nem rakhatunk fel mindent.Hogy mit mondtam a srácnak ami így felvillanyozta? Nos, bedobtam két női híresség nevét, akik történetesen ugyanott szálltak meg ahol mi és cserébe hajlandó vagyok bejuttatni őt az egyikükhöz. Persze ez kamu, de Vegasban soha semmi nem az aminek látszik.- kacsintottam Lucian-re vidáman, és kinyitottam a hordozót, hogy kiszedjem a zsetonokat, majd egy kisebb kupacot elkülönítettem, hogy azzal fogok játszani.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Ha valaki megkérdezné, mit élvezek jobban az életben, a szexet vagy a vagyont, nagyon nehéz lenne a választás. Azt hiszem, a vagyont. Nem, mégis inkább a szexet. Vagy inkább a vagyont... nem, a szexet. A fenébe is, kérhetnék egy nőt egy nagy halom ezerdolláros kellős közepén? Áldom az eget, amiért eddig még nem kényszerültem rá, hogy mérlegre tegyem életem ezen két legnagyobb pozitívumát, és remélem a jövő sem fog hasonló dilemma elé állítani. Ha jól belegondolok mondhatom, hogy egyik a másik hozadéka: a gazdagság vonzza a nőket, mint a lepkéket az éjjeli lámpa fénye. Továbbá azon tulajdonságaim, amik bárkit levesznek a lábáról, úgymint a sárm, a szinte már pofátlan könnyedség, a humor, a megnyerő mosoly mind annak a magabiztosságnak köszönhetőek, amelyeket a bankszámlámon lévő milliók biztosítanak, és így együttesen alkotnak olyan csomagot, amelynek következtében a nők olyan áhítattal néznek rám, ahogy a templomi szentekre szoktak nagy csodavárások idején. Így működik ez minden nővel, akivel valaha dolgom volt - egyetlen kivétellel. Ez a kivétel rávett arra, hogy elkísérjem Vegasba, kinyissam előtte a tárcámat, hogy ha akar, csuklóig turkáljon benne, most pedig itt ül a Palazzo bárpultjánál, csaknem térdig felhúzott ruhában: a látvány olyan lehengerlő, hogy úgy érzem, szívkoszorúér-átültetésre lenne szükségem. Korábban is elgondolkodtam már a kérdésen, és most újra átfut a fejemen, hogy Miss Rosewood-nál vajon miért nem hatásos az, ami másoknál igen? Egyáltalán mi vonzotta őt hozzám az első találkozásnál? Mert ott még abszolút nem dominált a pénz. Sőt, még az azt követő három-négy alkalomnál sem. Azok semmi másról nem szóltak, mint az ivásról, a dugásról, meg kiadós beszélgetésekről. Sok mindent mondott el magáról, és fura módon a nők közül ő volt az egyetlen, akitől nem akartam a szex utáni első fél órában megszabadulni. Gyanítom, ő is úgy tekintett, és a mai napig is úgy tekint rám, ahogy én rá: egyfajta katalizátorként spanoljuk egymást egyre feljebb, bele az őrültségekbe, és bolondozások nélkül márpedig nincs élet - a carpe diem felülmúlhatatlan kettőse vagyunk így együtt. És igen, a kisasszony most is adózik ennek a jó szokásnak, nekiszegez a felszolgálónak egy olyan kérdést, hogy csodálkozom, amiért az nem csúszik be azonnal a pult alá, eskü szinte már sajnálom a pasast. Mindenesetre régi bútordarab lehet, mert viszonylag gyorsan túljut a meghökkenésen, blazírtan kitölti a koktéljainkat, mint a komornyik egy angol vidéki kúriában, aztán a következő vendégek felé fordul. Vagy menekül - bárhogy is, képtelen vagyok megállni Blan viselkedését vigyorgás nélkül. - Akkor hagy válaszoljak én a karót nyelt helyett - könyöklök Blan mellé a pultra, persze fennhangon nyilvánítok véleményt, hagy hallják mások is. - Nyilván vannak akiknek fogalmuk sincs róla, mi fán terem némi előjáték. Mondjuk akik szexuális analfabéták és úgy néznek egy nőre, mint a vagdalt húsra a kenyéren, amit el kell fogyasztani és kész. Vagy azok, akik az idióta hollywoodi filmeket veszik alapul, ahol a férfi letépi a partner ruháját, máris benne van, és a csaj abban a pillanatban ahelyett hogy jajgatna, élvez. Vagy mondjuk mi is, amikor már a lakosztályom felé félúton, puszta szavakkal úgy bepörgetjük egymást, hogy az én farkam lyukat üt a lift falán, a te bugyiddal meg fel lehetne mosni - teszem hozzá a ma született ártatlan bárány arckifejezésével, aztán otthagyom Miss Rosewood-ot, hagy eméssze a szavaimat, meg hagy fantáziáljon keveset amíg visszaérek a zsetonokkal. Közben két méteres sugarú körben kerülöm ki az általa mutatott tollboás "nőt", aki bájosan integetni kezd nekem. Na nem... mindenkinek saját dolga, hogy mit szeret, de kösz, kihagyom az életemből az efféle élményeket. A csöcsös-bögyös nőkre bukom, nem is lesz ez soha másképpen. Néhány perccel később a hordozókkal a kezemben érkezem vissza Blan-hoz meg a koktélomhoz, és ó igen... az apró csók akivel fogad, meg az ujja végigfuttatása a pohár peremén arról árulkodik, hogy ő már most valami mást képzel oda. A szavai is ezt erősítik meg, ábrándos elégedettséggel nosztalgiázik vissza arra az éjszakára, amikor nekem köszönhetően annyiszor kopogtatott be a mennyek ajtaján, hogy szerintem leverte róla az aranyborítást. Az ajánlatom hallatán viszont, amit elé terítek először meghökken, aztán elneveti magát, és kivág egy kisebbfajta monológot. - Isten az égben, miért komplikálnak a nők mindent köbre? - sóhajtok fel, tekintetem a mennyezet felé emelve, aztán ismét Blan felé fordulok. - Édesem, ha kurvát akarnék, megfizetném New York legkészségesebb luxusprostiját. Végeredményben ha belemész a javaslatomba, mi változik? Te kapsz tőlem egy kisebbfajta összeget, méghozzá anélkül hogy visszakövetelném tőled. Ami pedig a szexet illeti, eddig sem volt ellene kifogásod, kétlem hogy ezek után akarnál az erkölcs útjára lépni, és bevackolni magadat egy zárdába. Szóval ha így is meg úgy is az ágyban kötünk ki, ez az ötvenezer mit sem befolyásol. De te a dolgod, mint mondtam, te döntesz - vonok vállat. - Ha elfogy a pénzed, zaciba csaphatod az új fülbevalódat is akár - nézek egy pillanatra a poharára, majd ezúttal én hajolok hozzá közelebb, és mielőtt a fülébe suttognék, óvatosan a fogaim közé veszem a fülcimpáját. - A Sinner erkélyét kihagytad a felsorolásból honey - mormolom lágyan, és elégedetten nevetek ahogy látom, hogyan fut végig a borzongás a testén. A "szex a Palazzo-ban" kezdetű ötlet viszont neki is láthatóan szöget üt a fejébe, de még mielőtt túlságosan elragadná a fantáziája, célba veszi az egyik asztalt, én pedig mit tehetnék mást? Követem. Black Jack - nem mondhatnám, hogy a kártya meg én túl nagy barátok vagyunk, de nem is reménytelen a viszonyunk. Van még jó néhány üres hely az asztalnál, leülök, és figyelem ahogy Blan pár szót suttog a gamblernek. Nem kell sokáig várnom a magyarázatra, meg sem lepődöm Miss Rosewood ötleteinek kimeríthetetlen tárházán. - Ügyes vagy bébi - ismerem el, miközben elhelyezkedik mellettem, hozzám hasonlóan felpattintja a hordozó tetejét, és feszülten figyeli a lapokat. - Mellesleg azt hittem be akarod venni egy gruppenba. Egy nőre inkább igent mondtam volna - teszem hozzá, amolyan lábjegyzetként, majd ötezret áldozok fel a zsetonjaimból. Kicsiben játszunk? Az eredeti tervem is ez volt. A pénzem nagyját a rulettre tartogatom - ott Fortuna asszony és én szinte minden körben összepacsizunk. - Mit szólsz, ha emeljük a tétet? - kérdezem aztán Blan-tól, míg az osztó a paklit kevergeti. - Ha többet nyersz a kártyán mint én, kapsz tőlem egy orbitális orális kényeztetést - akár itt, a kaszinó valamely rejtett zugában is. Ha viszont én kelek innen fel úgy, hogy többet viszek, mint amennyit feltettem, a felállás fordítottba vált át - terjesztek elő egy olyan indítványt, amire elméletileg nem is lehet nemleges választ adni. Lássuk, Miss Rosewood van-e annyira bevállalós és kiéhezett, hogy gondolkodás nélkül kapva kapjon az alkalmon.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
A tervezés kizárólag a munkámban volt jelen. Ó igen, hiszen nem csupán az élvezetek megrögzött hajszolója, egy kiállhatatlanul élethabzsoló nőszemély vagyok, hanem mellette egy jól menő magánpraxissal is rendelkezem. Hogyan egyeztethető össze a kettő? Nem állítom, hogy tökéletesen ura vagyok mindig a helyzetnek, de soha, egyszer sem fordult elő, hogy munka bármilyen módon is kárát látta a magánéletben folytatott, helyenként önsorsrontó hóbortjaimnak. Noha azt hiszem, hogy a volt anyósomnak erről is meglenne a véleménye, feltéve ha tudna róla. De valószínű még azt sem tudja, hogy a kedves lánya az ágyban egy csapnivalóan prűd jégcsap, és a férje nálam keres forróságot a jégbarlang elől. A Rosewood famíliában az érzelmek csak annyira valók, hogy megalapozzanak valamiféle jövőt, és időnként levezessék a testi szükségleteket. Benton-nak vannak érzelmei, minden bizonnyal, csak éppen a szenvedély, és a szabadosság utáni őrült vágy nincs meg benne. Ki nem állhatom az olyan pasasokat akik képtelenek túllátni önnön, kicsinyes értékrendjükön, akik számára a világ egy szűk kis keresztmetszetben funkcionál, és ami azon kívül van, az tulajdonképpen nem is létezik. Meglehet ezért lógtam ki mindig is ebből a családból, noha azt hiszem, hogy a bekerülésem sem volt éppen hétköznapi. Mindenki le akarta beszélni a volt férjemet rólam, beleértve a saját szüleimet is. Talán nem minden alap nélkül féltették őt tőlem, és valószínű így tennének bárkivel, akinek a fejében valaha újra megfogalmazódna az a képtelen elképzelés, hogy esetleg oltár elé vezessen. Mondjuk ahhoz minimálisan egy hétnél többet kellene együtt lennem valakivel, amit majdhogynem kapcsolatnak lehetne nevezni. Ebbe a kategóriába pedig jelenleg két ember fér bele: az egyik nős, a másik pedig maga Lucian, a két lábon járó bonyodalom és a kiapadhatatlan gyönyörök bőkezű adományozója. Mindemellett az egyetlen talán jelenleg az életemben, akitől nem elfelé menekülök, hanem minden alkalommal vissza hozzá. Bár sosem minden ok nélkül. Olyan nincs, hogy ha én keresem annak nincs valami alapja. Vagy pénz kell, vagy szex, vagy a kettő együtt. És vissza is kanyarodhatunk az alaptézishez, mely szerint nem szokásom tervezni, kizárólag a munkámban. És ez pontosan igaz a mai estére is. Hagyom magam sodródni az árral, hagyom, hogy az agyament ötletek és gondolatok ösvényén haladva egy kurvára kínzó és minden szempontból veszett játékba rángassam bele Luciant és magamat is. Élvezem, szó sem róla, közben persze nyüszítek is, mint a megvadult kanca, de hát én akartam….én bizony. A vérem zubog mint valami forró és a föld mélyének tüzéből táplálkozó vörös lávafolyam. Mégsem állok le, mégis érzem, hogy az idő előrehaladtával amennyire kegyetlen lesz, éppen olyan egetrengető a befejezés. Feltéve ha eljutunk addig. Mert az efféle játékoknak megvan az a hátulütője, hogy a helyzet, az illatok, az elfogyasztott alkohol jócskán csökkenti az ember kitartását. Mint ahogyan esetemben is elég könnyen előfordulhat. Nem csak a tervezés hiánya jellemző rám efféle alkalmakon, de a visszafogottságom teljes hiánya. A szavak azok csak szavak, ha valaki megrémül tőlük, vagy éppen az erkölcsiség kopott és talmi álcája mögé bújik, az az ő baja. A pultnál sem fogom vissza magam, és nekiszegezem a kérdést a mixernek. Bár minden bizonnyal hallott már ettől cifrábbakat is, az ábrázatából ítélve azonban nem mostanság. Ugyanakkor nem válaszol. Diszkrét csendességgel tölti ki és keveri az italokat, a továbbiakban igyekezve menekülőre fogni a dolgot. Elvonom róla a tekintetem, és a pulton elém könyöklő és felém forduló Lucianre nézek. Mosolyogva, majd egyre szélesebben vigyorogva hallgatom a rögtönzött összefoglalót. Minden szava egy telitalálat, és azt hiszem az utolsó gondolatokkal is mélységesen egyet kell értenem. Ez eszembe is juttat valamit, amit terveim szerint hamarosan ki is vitelezek majd. De még nem most….először szeretnék inni, kicsit megropogtatni az ujjaimat, megcsodálni a ma esti zsetonhadseregemet, amit nem sokkal később Lucian prezentál is a számomra. A felajánlott összeget azonban visszautasítom. A szex és a pénz ezen kombinációja számomra már más aspektusba helyezi a dolgokat. - Akkor másképp fogalmazok, szivi. Nem akarom, hogy az a plussz ötvenezer bármit is befolyásoljon. De tudod mit? Megengedem, hogy valahol, valamikor meglepj azzal, hogy a nevemben megjátszod. Akkor olyan mintha a tiéd lenne, de valójában megvan az illúzió, hogy mégis az enyém. - hajolok immáron közelebb, hogy a fülembe súghasson, de mielőtt bármit is mondana a lehelet súrolja a fülcimpámat, majd nem sokkal utána az ajkai között veszik el. Összerezzenek. Uh, Lucian, ezért meg tudnálak fojtani! De csak miután a lelket is kiszuszakoltam belőled egy erőteljes lovagló pózban! Lehunyom a szemeimet, majd veszek egy mély lélegzetet, végül megint lassan nyitom ki a szemeim, és még nem húzom vissza a fejem. A hangom nyekereg, nyöszörög, mert lelki szemeim előtt megjelenik a Sinner igen impozáns kovácsoltvas erkélye, ami nem egyszer megmozgatta már a fantáziámat. - Mintha csak rajtam múlna, hogy ott még egyszer sem. De tudod mit? Legközelebb szavadon foglak. Meglátjuk akkor is ennyire rá tudsz e tapadni a füleimre, édes! - New Yorkban az volt a legszebb, hogy olyan volt mint egy keletre kitelepített non-stop Woodstock, ahol senki nem lepődött meg semmin, és a szabadság semmihez sem fogható érzése hatotta át az embert. A fejem elhúztam mellette, majd közelről a szemeibe néztem. Nagyon közelről. A bogárfekete vonzás szinte felfalta az én kékjeimet. Ennek a pasasnak veszettül és kegyetlenül delejező a tekintete. Azt hiszem tényleg lassan fel lehet mosni a bugyimmal. Lassan az egész Palazzo-t. Kétszer is. A Black Jack asztalnál nem volt tömeg, én pedig bemelegítésnek mindig szerettem ezt a játékot. Itt még sosem toltam fullra a tétet, itt még valamennyire óvatos voltam. A roulette, akárcsak Lucian esetében nekem is az volt a gyengém. A póker leginkább akkor, ha egyedül voltam. De a roulette asztalnál nagyon be tudtam gőzölni, be tudtam vadulni, és általában ott szaladt el velem a ló. Az volt a lejtő, az amelyen vagy leseggelek, vagy simán landolok, mindig kérdéses. A mennyekbe is kerülhetek, de éppen megjárhatom a vesztesek poklát is, aminek persze az szokott az eredménye lenni, hogy az alkohollal igyekszem tompítani a bukás okozta frusztrációt. Nagyon rossz vesztes voltam. Elképesztően be tudtam gőzölni, és olyankor a jelenleginél is kiszámíthatatlanabb voltam. Olyankor magát a tervezés szót sem ismertem. - Szivi, valami olyasmit regéltél a lakosztályban, amikor az a fiatal édipofi meghozta a vacsorát, és olyan sebesen elhajtottad, hogy ma este nem akarsz osztozni. Bármennyire is különösen hangzik, de még az én kegyetlen szívemre is lehet hatni. Szóval a nem akarsz osztozni úgy értendő, hogy senkivel. Függetlenül attól, hogy az illető, nő, férfi vagy éppen egy túlméretes harminc funkciós szuperszilikonból készült Arany Lótusz vibrátor, Made in Taiwan felirattal az egyik oldalon.- csicseregtem neki oldalról, miközben ajkaimmal az arcát súroltam, az ajkaim elhúzva, féloldalasan mosolyogtam. - Nem mellesleg én most egészen elvagyok azzal a gondolattal, hogy tőlem fog lukat ütni a farkad a lift falán. Remélem beéred ezzel is. Momentán.- tettem még hozzá a végén, erőteljesen megnyomva azt az M betűt a szó elején. - Hmm….úgy látszik Vegas abszolút az őrület helyszíne. Szerinted egy ilyen ajánlatra mikor mondanék nemet?- rendezgettem el a zsetonokat, és egy tizest toltam be kezdésnek. Tényleg kicsiben játszom. Közben a vállam mellett Lucianre sandítottam. - Benne vagyok. És, hogy legyen egy kis motiváció….egy pillanat….- nyúltam le a két kezemmel az asztal alá, és némiképp fészkelődni kezdtem. A fekete csillogó felület takarta azt amit éppen műveltem legalább kt percen keresztül ott az asztal takarásában, annyi idő alatt, amennyi alatt az osztó kiadta az első kört a játékosoknak. Egy picit le kellett hajolnom, egészen rövid időre, hogy aztán kiegyenesedjek, és a jobb markomban szorongassak valamit. A kilógó darabok azt engedték sejtetni, hogy valami vörös és fehér csipke. Féloldalasan Lucian felé fordultam és a zakó, eleddig üresen álló zsebébe, amibe alapból virágot és zsebkendőt szoktak tenni, én nemes egyszerűséggel beletűrtem a vörös és fehér csipke tangámat, ami pillanatokkal korábban még rajtam volt. Szépen elrendezgettem, mintha valóban csak egy csipke zsebkendő benyomását akarná kelteni, és a mesterművemet a végén meg is csodáltam. - Cssss….meg ne szólalj!- kaján és pofátlan vigyor kíséretében simítottam jobb mutatóujjam az ajkára, amivel korábban a tangát szorongattam, majd hagytam a kezem lehullani, és az asztal felé fordultam mintha mi sem történt volna. Egy könnyed mosollyal húztam közelebb a lapjaimat. Megkezdődött a játék, amely négy egész kört vett igénybe, mely alatt sikerült többet nyernem, mint amennyit Lucian-nek, akinek a második kört leszámítva valahogy nem volt szerencséje. Sóhajtva rendezgettem el a zsetonjaimat a bőröndben, jelezve az osztónak, hogy a következő körből kiszállok. Lucian felé fordultam. - Nem vagyok egy matematikus szivi, de úgy tűnik, hogy a Black Jack-ben én nyertem a többet. De mivel a szárazság elsősorban a nyelvemet és a nyelőcsövemet sújtja, úgy érzem a roulette-nek nem vághatunk neki mindenféle alapozás nélkül….és most nem….nem a szexre gondoltam - jajj dehogynem! -... hanem keríthetnénk valami ütősebb innivalót! És ne feledd, ma éjjel még behajtom a tartozást rajtad!- álltam fel a székből és indultam meg a kis hordozóval együtt. A ruha vonala egyértelművé tette, hogy nem volt csalás és ámítás, tényleg azt a bugyit raktam a zakó zsebébe, amit korábban viseltem. És amit most nem….
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
Az üzleti életben, ahol a pénz úgy forog, mint egy redvás ipari ventillátor, meglehetősen nagy sikernek számít az a tény, ha valaki nem csupán tartozást nem halmoz fel mások felé, de jelentős saját bevételre is képes szert tenni, és ha csak ezt az információt vesszük alapul, már ezer éve meg kellett volna kapnom a vállakozók díját a várostól. Amit aztán valószínűleg a vécében tartanék, mert kb ennyire lenne érdemes. Persze egy szóval nem mondom, hogy soha nem kényszerültem kölcsönökre, mert ez a megállapítás nem állná meg a helyét. Amikor megörököltem a Sinnert, még távolról sem volt olyan impozáns, mint napjainkban, a renoméja is hagyott kívánnivalókat maga után, és jelentős összeget, meg ugyanennyi energiát áldoztam rá, hogy a mostani nívóra emeljem. Az ember pedig, amennyiben lehetősége nyílik rá, onnan szerez pénzt, ahol kisebb kamattal, viszont jóval nagyobb hátulütővel osztogatják: konkrétan nem a legtisztább és leglegálisabb helyről. Így hát idejekorán megtanultam, hogy az ember a tartozásait a leggyorsabban és legpontosabban fizesse vissza, mert a hitelezők első körben még szép szóval, másodszor már viszont verőemberekkel és fegyverekkel fogják követelni, aminek során akár kiszámíthatatlan jelenetekre is sor kerülhet: és ha van valami amit nem preferálok, az a meglepetés ereje. Na persze, ez így nem teljesen igaz. A váratlan szituációknak egyetlen válfaját ugyanis imádom: azokat, amelyebe Miss Rosewood őrültsége képes belesodorni. Akkor is, ha ezek a meghökkentő ötletek néha kellemetlenek, de legalább olyan izgalmasak, mint példának okáért a vágyakozás, amely úgy pattog közöttünk ide-oda, mint a teniszlabda egy Grand Slam tornán. Mire egyikünk kissé lecsillapodna, a másikunk naná hogy tesz valamit, amivel elsodorja az idegösszeomlás szélére, egyébiránt vele együtt saját magát is. Sosem voltam még kaszinóban úgy, hogy előtte ne áldoztam volna a gyönyör azon oltárán, amely előtt általában meztelenül és akciókész állapotban szoktak megjelenni, így ez a mostani eset egyszerre önt el engem az újdonság simogató üdeségével, és a kangörcs már-már elviselhetetlen kínjaival. De ha már Miss Rosewood felvetette az ötletet, bolond lettem volna nemet mondani rá - vagy épp pont akkor voltam hülye, amikor belementem, mindegy, eső után köpönyeg - akkor márpedig én is erőteljesen dolgozni fogok rajta, hogy megtudja milyen az, amikor valaki a saját sírját ássa meg. Ennél fogva kajánul figyelem, ahogy Blan egész testében összerándul, mikor ajkaim között eltűnik a fülcimpája, a légzése jól hallhatóan megváltozik, a karján pedig láthatóan megemelkednek az angyalszárny-finomságú kis pehelyszőrök. Képzeletbeli vállveregetéssel veszem tudomásul, hogy ezt a kört én nyertem - hát ez tévedés. Mert persze, hogy van revans, pont az ő tarsolyában ne lenne, elhúzódik tőlem, és olyan pillantást vet rám, amelybe a komplett Káma-szútra bele van sűrítve. Hangosan fújom ki a levegőt, és csodálom, amiért a kezemben tartogatott Bloody Mary nem ér el a forráspontig. - Hogy lehet ilyen meleg ebben az öt csillagos pokollyukban? - mormogom, és önkéntelenül is kinyitom az ingem felső gombját, mire az istenverte boszorkány csak egy diadalmas szempillarebegtetéssel válaszol. Hát hogyne, nincs itt melegebb, mint kb fél perccel ezelőtt volt, bár én jelentősen úgy érzem - igaz ennek az oka nem valamelyik barom termosztátra tapadó keze, hanem Miss Rosewood rám gyakorolt hatása. Mire azonban bármit is hozzáfűzhetnék, lekászálódik a bárszékről, és megindul a Black Jack részleg felé, én meg úgy követem, mint egy jól idomított kiskutya. Ez a nő lesz egyszer a halálom, az már hétszentség. Az asztalnál sem fogjuk magunkat vissza, legalábbis verbálisan, igaz megtehetjük, senki nem figyel ránk, mindenki el van foglalva a zsetonok pakolgatásával. Elnevetem magam Blan visszavágásán, és egyetértően bólintok. - Jogos panasz, nincs osztozkodás. Senkivel. Se fiatal kaszinószemélyzettel, se csöcsös nőkkel. Bár azért vibrátorra még sosem volt szükséged a jelenlétemben - jegyzem meg csak félhangosan, az ötlet viszont nem elvetendő. Egyszer lehet, hogy beszerzek valami izgalmas kis játékszert, kimondottan az ő részére, és addig fogom vele gyötörni, amíg le nem merül az elem. Vagy az övé, vagy a hancúrlécé, meglátjuk melyik bírja tovább. A gambler keverni kezdi a paklit, így hát a figyelmem kezd a játékra koncentrálódni, egészen addig, míg Blan keze hirtelen meg nem jelenik a látóteremben, és a zakóm szalonzsebébe igazítja a zsebkendőmet - micsoda? Miféle zsebkendőmet? Meglepve kapom le a pillantásomat, egy vörös és fehér csipke-csoda kandikál ki onnan, ahol az előbb még semmi nem volt, és kell pár másodperc, mire felfogom mi történt. Hitetlenkedve meredek Miss Rosewood ravaszul vigyorgó arcára, és a kezem úgy megreszket, hogy csaknem leborítom a magam elé halmozott zsetontornyot. Atyaég... ezt nem hiszem el. Irgalom istene, letornázta magáról a bugyiját, és most abban a tudatban kell végigülnöm néhány kört, hogy tudom, a ruhája alatt nem visel semmit, csak a puszta bőrét. Megköszörülöm a torkomat, hogy kissé visszataláljak magamhoz, és erőnek erejével kell uralkodnom azon, hogy a képzeletemben felvázolt rulettasztalon dugás ne a Black Jack játéknál valósuljon meg. Méghozzá mindenki szeme láttára. Négy kör - ennyi ideig tesszük próbára a szerencsénket, ami ezúttal Blan-hez pártolt át. Naná, ki a fene tud a lapokra figyelni, mikor az agyam leragadt ott, hogy mit tennék vele a Sinner erkélyén, annál, hogy belement az alkumba, amelynek a tétje egy izgalmasnak ígérkező örömszerzés, továbbá hogy elképzelem a ruhájától megfosztva. Nem is csoda, hogy ő nyeri játékot, nem csak az asztalnál, hanem egymás között is, és a legkevésbé sem bánom, bár már most tisztában vagyok vele, hogy a kínok kínjait fogom átélni. Figyelem, ahogy elpakolja a megnyert zsetonokat, aztán leperdül a székről, és "kell egy ital" felkiáltással a bárpult felé veszi az irányt. Egyetértek, nekem is - most lehetőleg valami hideg, ami leviszi a testhőmérsékletemet oda, ahol még nem szoktak elhalálozni az emberek. Útközben azért szétnézek, bár ez figyelemelterelésnek hamvába holt próbálkozás, és ekkor a szemembe ötlik valami, ami minden mást azonnal kimos a fejemből. Megvárom, amíg Blan kikéri az italét, én egy hideg bólé mellett teszem le a voksomat - a whisky és a gin csak tovább szítaná bennem a tüzet - aztán megragadom a végzet asszonyának kezét. - Gyere - kormányzom ellentmondást nem tűrően a fal mentén felsorakoztatott boxok felé. Tökéletes hely arra, ha valaki nem a pultnál akarná elszopogatni a koktélját, és kis pihenőt tartana két játék között, és most arra is perfekt lesz, amit tenni készülök. Mindig is kedveltem a bőr bútorok érintését - a valódi bőrét természetesen - és ez a hely tényleg impozáns ilyen tekintetben is. Széles, U alakú ülés fogja körbe a meglehetősen terjedelmes asztalt, és a kaszinó fényei itt kissé tompítottak. Leteszem a saját italomat, hogy lássák a hölgy nincs egyedül, nem vágyik társaságra, éppen a néhány perc erejéig távolmaradó partnerére vár, aztán a box közepére irányítom Miss Rosewoodot, megvárom amíg leül, majd rátenyerelek az asztalra, és közel hajolok hozzá. - Ismerhetsz már annyira béjb, hogy tudod, nem szokásom sokáig tartozni senkinek. Nyertél, így hát, ahogy mondani szokás, adós fizess - kacsintok rá, aztán féltérdre ereszkedem úgy, mintha a cipőfűzőmet szeretném megkötni. Egy óvatos oldalpillantás - és miután meggyőződöm róla, hogy senki nem figyel ránk, eltűnök az asztal alatt. A földig érő selyemabrosz tökéletesen takar, és remélem a következő néhány percben senki sem fog zavarni, mert ellenkező esetben ez lenne a második kaszinó, ahonnan élethosszig kitiltanak. Térden állva kissé közelebb mászom rejtekhelyemen Blan-hoz, és most örülök a merészségének, amivel megszabadult az alsóneműjétől, mert megkönnyíti vele a dolgomat. Felemelem az egyik lábát, apró csókokkal borítom el a bokáját, a vádliját, a térdhajlatát, és figyelem, hogyan borzong meg már ennyitől is. Vigyorogva közeledem egyre inkább a célom felé, mígnem elérem két combja találkozását, és megcsap teste és izgalma illata - a francba, ezt akár pot pourri dizájnban is el tudnám képzelni - a következő pillanatban lehunyom a szemem, és lábai közé temetem a fejemet. Nyelvemmel felnyitom, és lassan körözni kezdek azon az apró ponton, ahol teste gyönyöre összepontosul. Ízlelgetem, közben finoman megszorítom kezemmel a combját, figyelmeztetve, hogy csendesen. Sajnálom, hogy nem láthatom az arcát, és hogy hogyan birkózik meg azzal a nem könnyű feladattal, hogy látszólag úgy üljön ott, mintha kissé unatkozna, és nem éppen jólesően kényeztetné valaki az asztal alatt... de aztán elhessentem ezt a gondolatot, és tovább folytatom a megkezdett hadműveletet. Sőt, rádobok egy lapáttal: ujjamat végighúzom a hívogatóan forró résen, és előbb egyet, majd kettőt merítek el testében, élvezve a sikamlós meleget. Lassan, módszeresen kínzom, a nyelvem egy pillanatra sem áll le, kétszeres ostrom alá veszem ajkammal és ujjaimmal, közben érzem ahogy a lába egyre inkább remegni kezd. Alighanem már közel van. Teljesen elvesztem a fejem én is ebben a megfoghatatlan mámorban, bevetek mindent, amiről tudom hogy szereti, egészen addig, míg egyik keze az asztal alá nem csúszik, beletúrva a hajamba, aztán érzem, ahogy belső izmai erősen megfeszülnek ujjaim körül, még idelenn is hallom, ahogy ajkai közül halk sziszegéssel tör ki a levegő, aztán elernyed a mámor utáni jóleső lebegésben. A visszafelé utat ugyanúgy teszem meg, ahogy az asztal alá igyekeztem - egy gyors helyzetfelmérés a terítőt kissé megemelve - és máris ott ülök Blan mellett, őszinte mosollyal figyelve, ahogy éppen igyekszik visszatalálni a földre. Gyors mozdulattal letörlöm számról tettem minden jelét, majd végigsimítok kéjtől kipirult arcán, és belenézek a homályos, párás, mégis csillogó azúrkék szempárba. - Remélem elégedett az adósságrendezés módjával, Miss Rosewood - suttogom, és hagyom hagy pihenjen meg a vállamon, ha akar. Szüksége van néhány percre hogy összeszedje magát, ahogy nekem is, mert a hatás rajtam is észrevehető, a nadrágomat jelenleg két számmal érzem kisebbnek a kelleténél. Zsebemből előhúzom az bugyiját, és az asztal alatt diszkréten odacsúsztatom neki, ha esetleg szeretné felvenni. A fenébe, ez tényleg szenzációs volt - még számomra is.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Emlékszem az első alkalomra, amikor Vegasban jártam. Három hónapja voltunk házasok Bentonnal, de olyan volt mintha már közel húsz éve boldogtalanítanánk a másikat. Már akkor tudtam, hogy noha először vagyok itt, de nem utoljára. Megcsapott a szerencsejáték bukéja, olyan volt mint egy tölcsérrel torokra töltött száraz pezsgő, amit az ember lehet elsőre nem akar lenyelni, de utána már abbahagyni nem akarja. Akkor nyertem először nagyobb összeget, és azt hittem én vagyok az éjszakai élet Kleopátrája, a nő, akinek a lábai előtt hever a milliókban fürdőző kaszinóparadicsom. Mindennek már lassan tíz éve, de visszagondolva azt hiszem akkor szerettem bele először a szerencsejátékba. Nem is szerelem volt ez hanem egy kölcsönös gyönyörön alapuló kikötözős szex, amiben nem volt biztonsági szó, vagy ha volt is, én süket voltam meghallani. Sosem tudtam leállni, az nekem nem ment. Ha nyertem akkor a mámor egészen magával ragadott, ha pedig veszítettem, akkor a harag és az öntelt indulat volt, ami munkálkodott bennem szüntelenül. Ez a mai napig így is van. Akkor sem fogtam vissza magam, amikor Benton egy időre, az anyja tanácsára természetesen elzárta a pénzcsapot, és azt hiszem az volt az első alkalom,hogy valaki mástól kértem kölcsön, csakhogy ide visszatérhessek. Egy idő után már nem csak az adrenalin mozgatott, egy idő után már az a fajta, semmihez sem fogható izgatottság, amit a zsetonok zörrenése, az emberi morajlás, vagy éppen a testek parfüm, izzadság, és keserű arcszeszének illata jelentett. New Yorkban volt a munkám, de itt éltem igazán. Itt nem voltak gátlásaim, noha alapvetően sem volt rám jellemző a túlzott visszafogottság. Bár a Rosewood família igen erőteljesen próbálkozott annak irányába, hogy korlátok közé zárjanak, vagy legalább annyira megszelidítsenek, ami egy jónevű üzletember feleségeként illik. De őszintén szólva egy pár év után magasról tettem az elvárásokra, bár az is lehet, hogy már az elején sem érdekeltek. Sosem csináltam abból titkot, hogy bár szerettem a magam módján Benton, vagy legalábbis akkoriban jobban kedveltem a vibrátoromnál, mert neki volt testmelege, de nem volt ez olyan szerelem, amibe beleremegtek a falak. Lehetett volna, ha a volt férjemből nem hiányzik a tűz. Férjhez menni a pénzért kicsit olyan, mintha az ember láb nélkül akarna focizni: az élmény megvan a szemnek, de ettől még a labdához kurvakevés köze van. Egy ideig azt hiszem azt is gondoltam, hogy alapvetően képtelen vagyok az érzésekre, de ez nem így van. Én csak egyszerűen képtelen vagyok a hosszú távú elköteleződésre. Lucian azért volt minden szempontból tökéletes, mert kicsit olyan volt mintha magamat láttam volna a tükörben, csak sokkal masculinabb kiadásban, jó pár centivel hosszabban a lábai között, ami valljuk be nem egy hátrány. Nagyon nem. Mindent odaadott, mindent megtett és mindenben maximálisan kielégített, és cserébe semmi mást nem várt, csak egy pár felejthetetlen órát, esetleg egy napot cserébe. Néha beszélgettünk, néha talán jobban megnyíltam a kelleténél, és válogatott szitokszavakkal átkoztam el a volt családomat, amiből elég könnyen leszűrhette, hogy nem éppen a szívem csücskei. Néha meg is bántam, hogy többet mondtam annál mint amit szerettem volna, de valószínű a lelkem mélyén bizalmat szavaztam neki, a franc sem tudja miért. Lehet a pénz miatt, amit mindig olyan készséggel és szinte gondolkodás nélkül adott oda nekem. Nem hiszem, hogy a ma éjszakát bármilyen szempontból is az átlagos vegasi kiruccanások közé lehetne sorolni. Már csak azért sem, mert bár alapvetően is mindig túlfűtötten indulok el megkisérteni fortuna asszonyt, de a ma este sok szempontból is más. Nyerni akarok, fel akarom forgatni az egész aranyban és zubogó italokban, koktélokban fürdőző Palazzo. Meg akarom hódítani az összes helyet, ahova csak lerakom a hátsómat, és valóban úgy akarom érezni, hogy az egész istenverte hely, minden, ami csak él és mozog ma este az én lábaim előtt hever. Ehhez azonban még nagyon keveset ittam. Tudvalevő ugyanis, hogy az amúgy sem kevés önbizalmam még inkább korlátok nélkülivé válik az este alatt elfogyasztott alkohol mennyiségével, ami lehetőség szerint ne valami pancsolt vacak legyen, hanem minőségi. A Black Jack az a játék, amiről eleinte úgy gondoltam, hogy ha az ember már kellő időt töltött a roulette-nél, és kellően kába, de még legalább egy poharat képes szorongatni a kezében, akkor leül, és megpróbálja kihozni még az utolsó szusszanásaiból a maximumot. Én azonban megfordítottam, és mint valami gambler előjátékként hoztam be a képbe. Mégiscsak izgalmasabb úgy a roulette asztalhoz ülni, hogy az embernek már forró a keze a korábbi zsetonforgatástól. Jól tudom, hogy amit éppen művelek, félig az asztal alatt, megválva a fehérneműmtől több mint erkölcsi kihágás, és valószínű ha valaki észrevenné és rám hívná a yardot, akkor két dolog jutna az eszembe: akkor is megérte az egész, mert az izgalomhoz amit közben maga a tiltott gyümölcs édes zamata okozott semmihez sem fogható, a másik meg, hogy jóédesanyját annak aki emiatt rám hívja a zsarukat. Az vagy soha ne dugjon életében többet, vagy ha eddig sem tette, akkor kefélje valaki félholtra, hogy tudja mit veszített eddig. - Miért lett volna szükségem vibrátorra a jelenlétedben? Te már önmagadban úgy rezegsz mint egy szuperjó kis ketyere. - magyarázom neki, egy korábbi témához visszakanyarodva, miközben remekül szórakozom az arcának rezdülésén, ahogy tudatosul benne mi került éppen a zsebébe. - De ha nagyon szeretnéd, akkor egyszer bemutatlak neki: Dick, ő itt Lucian, a sokkal vonzóbb, sokkal emberibb kiadásod, akivel nem csak a gyönyört lehet ostromolni, hanem alkalomadtán elugrani Vegasba, akinek a nyelvérzéke vetekszik egy komplett ENSZ szinkrontolmács csapatéval, és akivel időnként, kellő italmennyiség után beszélgetni is lehet. Lucian, ő pedig itt Dick. Tudom, hogy hiányzik az egyéb testrésze, de mivel ő egy vibrátor, aki csupán egyetlen igény kielégítésére szolgál, mondhatjuk, hogy a fejében van a tudása. - billent oldalra a fejem, és kuncogva, finoman, mint egy tejért sóvárgó kismacska enyhén dugtam ki ajkaim között a nyelvem, majd lassan, kegyetlenül lassan nyaltam meg az alsó ajkam. Nem az első alkalom, hogy nem viselek semmit a ruha alatt, de azt hiszem az első alkalom, hogy menet közben kerül le rólam, egy olyan helyen, ahol több ezren lehetnek még rajtunk kívül. De hát úgy izgalmas az élet ha zajlik, és mi vagyunk azok akik a tempót diktálják. Én tényleg felkészülök arra, hogy egy későbbi alkalommal az éjszaka folyamán fogom behajtani rajta azt, amit a fogadásnál elbukott, és őszintén még csak meg sem fordul a fejemben, hogy Lucian a tettek mezejére lép. Pedig megfordulhatna, hiszen kellően őrült ahhoz, hogy ezt megtegye.A taxiban pedig emlékeim szerint kétszer is a fejéhez vágtam a spontaneitás hiányát, amit ő akkor nagyon mellre szívott, így aztán sejtenem kellett volna, hogy ennek a cáfolatára valószínű ezerszeresen ráfekszik majd az este folyamán. De az azt hiszem még csak minimálisan sem fordult meg a fejemben, ami ezután következett, és amivel alaposan meg is lepett. Vigyorogva és tökéletes győzelmi mámorban úszva húzom közel magamhoz a pultnál megkapott bourbont - duplán és tisztán, mert nem szeretek úgy visszajárni mint a patakra - és kaján vigyorral figyelem, hogy valami hideg bólét kér magának. Meg is lepődöm. Luciant a megszokott kristály pohár nélkül látni, amiben whiskey hömpölyög mézsűrűn és aranylón, kicsit olyan mint Poszeidónt a villája nélkül látni kiemelkedni a habokból. - Szivi, mi ez a bó….hééééé!- méltatlankodom, amikor megragadja a kezem és húzni kezd, de persze követem….hogyne követném! Ma este majdhogynem akárhová. Kell úgy két perc, a boxokat látva, hogy sejtésem legyen arról mégis hova tartunk, és már ülök a rohadtul kényelmes bőr ülések egyikén amikor felfogom, hogy miért. Úgy önt el a forróság, mint nyár derekán az nevadai sivatagban délelőtt tizenkettőkor a felhőtlen égboltról tűző nap sugara. Közel kerül egymáshoz az arcunk, amikor az asztallapon áthajol, és határozottság, nem kevés izgalom, és még több veszett és fékezhetetlen őrület csillan azokban a bogárfekete szemekben amivel rám néz. Közelebb húzódom, és mikor kacsint csak rekedt izgalommal a hangomban nevetem el magam. - A kamatokat se feledd!- hogy mit értek ezalatt, azt még én sem tudom, de muszáj mondanom valamit, különben valami olyasmi bukna ki belőlem, hogy “aztakurva”….vagy valami ilyesmi. Lehet pontosan ezt is jelenti ez a mondat. Sok dolgot átéltem már mondhatni életem során. De, hogy nagyjából egy tíz csillagos pasas hosszú perceken keresztül bennem merüljön el a nyelvével, miközben arra kényszerülök az asztal felett, hogy úgy tegyek, mintha éppen csak pár percre ültem volna le meginni a bourbon-ömet, az még számomra is az újdonság erejével hat. Az első percekben még az élvezet és a titok okozta izgalom vegyes keverékében fürdőzöm….aztán, ahogyan a tempó változik, és lesz egyre hevesebb egyre falánkabb úgy változik az én arcvonásom is. Eltorzul….és gyorsan magamhoz húzom a poharamat az ajkamhoz emelem, és mintha inni akarnék oda vonyítok bele, viszonylag halkan és visszafogottan. Már amennyire ezt lehetséges úgy, hogy éppen az orgazmus közeli állapotban vergődöm. Deréktól felfelé, legalábbis ami az asztal felett látszik, mintha csak fészkelődnék, vagy türelmetlenkednék, esetleg az ital minősége, esetleg hőmérséklete kifogásolható. Az asztal alatt azonban reszketek és remegek, akárha villám csapott volna belém, de legalábbis….mondjuk úgy pontosan olyan hatással vergődöm éppen mint amikor az embert nemes egyszerűséggel csúcsranyalják. Amikor az ujjai is elmerülnek bennem, hirtelen ugrom egy aprót, de a bokámra kulcsolódó keze visszahúz és kicsit meg is szorítja, talán jelezni akar valamit, nem tudom, fogalmam sincs, jelenleg azt sem tudom melyik naprendszerben vagyok, nemhogy értelmezzek bármiféle jelzést. A külvilág csak tompán lüktet körülöttem, pontosan szinkronban az ölem lüktetésével, amikor elérve a tökéletes beteljesülést apró, majdhogynem jelzésértékű sikkantással fogadom az első hullámot. Veszettül szorítom a poharamat, az az egyetlen kapaszkodóm, és áldom az eget, hogy nem pezsgőt kértem, mert valószínű a beteljesülés másodpercében ketté roppantottam volna a poharat. Még mindig egy kicsit a világ felett lebegve járok, mikor szinte a semmiből varázsolja magát mellém. Ködös tekintettel nézek rá, és igyekszem, nagyon igyekszem összeszedni a gondolataimat. Tekintettel azonban arra amit és ahogy átéltem ez kissé nehézségekbe ütközik jelenleg. A felém nyújtott fehérneműt elveszem, majd nemes egyszerűséggel a hátam mögé dobom. Nem érdekel kit talál el, vagy kire esik rá, azonban pillantásom egy másodpercre sem vonom el tőle. Még nem válaszolok a kérdésére, még legalább egy percig csak bámulok bele a szemeibe, aztán hirtelen és minden átmenet nélkül vetem magam rá az ajkaira. Érzem még rajta a zamatomat. Aztán amilyen hirtelen érkezett a csók, olyan hirtelen szakítom meg, és az arcát súrolva az ajkaimmal a füléhez hajolok. - Ha le mersz állítani, véged!- adok egy nem túl egyértelmű, de nagyon is komolyan gondolt fenyegetést, majd nemes egyszerűséggel a pohár italomat a kezemmel feldöntöm, és a lefolyó ital elől lehajolok, végül az asztal alá “menekülök”. Kezemmel egyszerűen a nadrágja cippzárja után nyúlok, és egy gyors, határozott mozdulattal húzom le azt, hogy aztán forró kezeimbe rejtsem el ami még forróbban vágyakozott utánam. Egyelőre a kezeimbe….. Mert ugye nem gondoltad Lucian, hogy ezt a játékot egyedül játszom? Az előző adósság rendezés volt. Ez csak jutalomjáték.
Az élet mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba.
+18
Hello, Lucian vagyok és ez itt a Jackass - nagyjából ez lehetne a mai este mottója. Mert ami engem illet, tudok én jóval őrültebb lenni másoknál, csak nem csinálok belőle tévéműsort. Bár az is tagadhatatlan, hogy az őrültségem nem a fájdalomokozásban, vagy épp keresésben rejlik - oké, egy finom és jóleső verzióját még elviselem, sőt kedvelem is - sokkal inkább a meghökkentő és polgárpukkasztó helyzetek isteneként szeretek helyet foglalni a trónusomon. Emlékeim szerint néhány hónappal ezelőtt, miközben kényelmesen hanyatt feküdtem az ágyon, és Blan egy vad, fékevesztett, minden tekintetben élvezetes lovaglópózban izgett-mozgott rajtam, valahogy két sikongatás és sóhajtás között kidadogta, hogy imádja a kellőképpen romlott, és pofátlanul gátlástalan énemet. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogyan is érti, mert aznap éjjel minden létező és lehetséges pózban megdugtam, néha úgy festettünk, mint egy kéttagú Laokoon-csoport, a kígyó nélkül. Hopp, mégsem. Volt kígyó, bár akkor éppen Miss Rosewood teste mélyén. Szóval mivel az akkori gátlástalanságom roppant kedvére való volt, erősen kétlem, hogy az elmúlt időszakban, mikor nélkülöznöm kellett a társaságát, ez a hozzáállása megváltozott volna, és alighanem őt is röhögőgörcs kapná el, ha ezen időszakban amolyan Clark Gable-féle úriemberré változtam volna át. Igazából ha belegondolok, ő az egyetlen nő, akivel kielégülés után is jól érzem magam, az a nő, akivel beszélgetni nemcsak tudok, hanem hajlandó is vagyok, és ilyen esetekkor néha ő maga is közlékenyebb volt, mint más körülmények között. Példának okáért elég sokat mesélt a befuccsolt házasságáról, meg arról az elfuserált seggfejről, akinek annak idején igent mondott az oltár előtt. Nem kérdezte ugyan a véleményem, és nem is fejtettem ki, de mély meggyőződésem, hogy élete legjobb döntése volt dobbantani onnan. Már azt sem értem, mi a fenéért ment hozzá ahhoz a fafejhez - oké, persze értem, nagy motiváció a pénz - azt meg pláne nem hogy miért érezték úgy mind a ketten, hogy képesek lesznek változtatni a másikon. A faszi olyan lehet, mint egy döglött egér a mező közepén, esőben - hideg és kellemetlen. Noha őt nem ismerem, ahogy a családját sem, de Blan elmondása alapján tökéletesen igaz lehet, hogy fejétől bűzlik a hal: azt a boszorkányt, aki a saját családja istennőjének képzeli magát, egyedül az menti meg az élve elégetéstől, hogy manapság ez már nem megy olyan könnyedén, mint néhány száz évvel ezelőtt. Szerencséjére. A lényeg, hogy romlottság tekintetében Miss Rosewood sem marad el sokban tőlem, így hát nem meglepő, hogy nem csupán fergetegesnek, de kellőképpen bűnösnek is ígérkezik a Las Vegasban tett kirándulásunk. Kezdődött a Belaggio lakosztályában, és folytatódik itt a Palazzo-ban, bár egyelőre csak verbális szinten. Reszket a szám széle a röhögéstől, amikor emlegetni kezdi a kedvenc játékszerét, ugyanakkor a lelkem mélyén a levegőbe bököm a középső ujjamat. Hogy lehet engem összevetni egy elemes fiszemfaszommal? Egyenértékű az egóm teljes meggyalázásával. Szerencsére az engem méltató szavak mégiscsak többségben vannak, amit minimum el is vártam. - ENSZ nyelvtolmács vagyok - jegyzem meg széles vigyorral, és ezt alighanem hangosabban mondhattam, mint ahogy szándékoztam, mert a bal oldalamon ülő idősebb házaspár felkapja a fejét, és elismerően, sőt szinte csodálattal bámul rám. - Ó, igen - erősítem meg, olyan fennkölt arckifejezéssel, mintha legalábbis Zeusz lennék, a főisten, aki úgy döntött, hogy átmenetileg elhagyja az Olümposz hegyét, és betér egy kaszinóba szórakozni. - Isteni a nyelvérzékem. Másoknak hosszas tanulásba kerül az, amiben én született tehetség vagyok. Eddig még mindenki elégedett és hálás volt, amikor ezt az adottságomat kamatoztattam - számolok ki beszéd közben egy adag zsetont, és bűbájos mosollyal meredek rá a vénségekre. Esküszöm, hogy halvány fogalmuk nincs arról, hogy éppen egy bokrétára való szóvirágot bontakoztatok ki társalgás közben. Vagy ennyire ártatlanok, vagy ez már tényleg a hatvan felettiek elhülyülési hullámának kezdete. Szar lehet a fejükben élni, az fix. - Szerinted akkor is ilyen áhítattal néznének, ha körvonalaznám, minek szól ez a roppant jóleső elismerés? - kérdezem Blan-t kissé csendesebben, majd bólintok egyet, mint aki megbeszél magával valamit, és pontot tesz a mondat végére. - Akkor talán legközelebb kérd meg Mr. Dick-et, hogy hozzon el Vegasba. Biztos marha jól mutatna itt a Black Jack asztal szélén. Meg a bárpultnál egy whisky mellé lerakva - persze eszem ágában sincs neheztelni Miss Rosewood-ra, ő is tudja jól. Sőt, ahogy ránézek, alighanem nyitott könyvként olvas bennem, mert élveteg pillantással nyugtázza ahogy lelki szemeim előtt kibontakozik a jelenet, amint a "jófej barátja" eltűnik a lábai között. Ilyen körülményeket figyelembe véve talán nem csoda, hogy csaknem húszezer dollárt bukom el a Black Jack-en, és persze a fogadásunk tekintetében Blan lábai előtt is elhasalok. - Legalább megtennél annyit, hogy a sértett önérzetem megóvása érdekében azt a diadalittas vigyort levakarod az arcodról? - kérdezem a fenn nevezettnek címezve a mondatomat, de gyanítom, hogy ez hamvába holt elvárás. Nem is válaszol, helyette az italpult felé igyekszik, és ha most a győzelmére akar inni, hogy ezzel is orrom alá dörgölje a sikerét, eret vágok magamon. Nem is várok meg ilyesmit, inkább húzni kezdem magam után, szinte lebeg mögöttem a levegőben, mint egy rajzfilmfigura, csak egy meglehetősen gyengére sikerült meghökkenés szakad ki belőle. - Csüccs - nyomom le a boxba, és mikor fölé hajolok látom rajta a totális megrőkönyödéssel kevert hitetlenkedést. Aztán persze gyorsan magához tér, és többek között ez az, amiért imádom Miss Rosewood társaságát: más nő most élénken tiltakozna a nyilvános hely miatt, ő pedig tárt karokkal várja, hogy rendezzem az adósággomat. Nekem pedig eszem ágában sincs húzni az időt, eltűnök az asztal alatt, hogy néhány perc elteltével ismét felbukkanjak, mint egy mélytengeri búvár, és várom az elismerést, amiben legalább egy "Lucian te vagy az isten" kitételt szeretnék hallani. Legalább. Helyette egy csók érkezik, de olyan, hogy szinte a lelkemet is kiszippantja, mire viszont kezdenék belejönni a nyelvcsatába Blan már el is húzódik tőlem. Egy koppanással feldönti az italát, viszont reagálni sincs időm, mert ezúttal ő tűnik el az asztal alatt. A cipzáromon matat a keze, érzem hogy a farkam szinte előpattan a börtönből. Mindez alig két másodperc alatt játszódik le, és mikor megérzem a markát az izgalmam körül, csak egy sóhaj szakad ki belőlem. - Ha le mersz állni, véged - tromfolok rá a szavaira, és lehunyom egy pillanatra a szemem. Csípőm kissé előrébb nyomom, és reménykedem, hogy ezúttal már nem kell visszafognom magam. Az már tényleg sok lenne nekem - és noha általában képes vagyok bármeddig bírni egy menetet, de valami azt súgja, hogy az eddigieknek hála, ez most sokkal gyorsabb lesz, mint bármelyikünk is tippelte volna. Mióta a Belaggio-ba megérkeztünk, a farkam olyan, mint egy tangóharmónika: hol megnyúlik, aztán csalódottan feladja a reménykedést, és esküszöm sajnálom szegényt, vele együtt meg magamat is. Ha pedig ez Miss Rosewood részéről újfent csak a kínzás egyik formája, akkor valószínűleg most fog nálam elszakadni a cérna, és az a bizonyos rulettasztalon dugás a helyszínt tekintve némileg módosítva lesz - jelen esetben itt, ennek az asztalnak a tetején, vagy esetleg a boxban fogom a magamévá tenni. Rövdien úgy is mondhatnám: Lucian lő, gól.
A nő egy vadászgép, csak persze kevés a pilóta, amelyik tudja, melyik gomb mire való.
Lucian and Blanche
+18, felnőtt tartalom
Ha az ember igazán jól akarja magát érezni, egy idő után el kell olyan dolgokról feledkeznie mint a moralitás, vagy éppen a józanság. Ezt sokféle módon el lehet érni,én a legtöbbször itt vagyok igazán önmagam. Ebben a romlottan is csillogó és saját imádott, parfümtől vágyak súlyos mézillatától terhes városában, Vegasban a bűn feneketlen bugyrának legveszettebb poklában. Benton még a házasságunk felénél vágta egyszer a fejemhez, hogy ha ennyire imádok itt lenni, akkor talán költözzek ide. Ezen csak nevetni tudtam. Ha az ember odáig van egy zenedarabért, nem fogja megvásárolni az összes hangszert, vagy éppen a zenészeket akik játsszák. Csak élvezettel hallgatja azt. Ha ideköltöznék, már nem élvezném annyira. Mint ahogyan az életben is számtalan dologgal pontosan így vagyok. Addig izgalmas, amíg minimális titok lapul mögötte. Onnantól, hogy felfedi mindegyiket, már nem fog érdekelni. Lucian azon pasasok táborát erősítette, illetve ha pontosan akarnék fogalmazni, akkor vele együtt már ketten voltak és ezt akár csoportnak is lehet ebben a formában nevezni, akik azután is érdekesek tudtak maradni a számomra, hogy gyakorlatilag a szexen kívül nagyon kevés közös programot tudtunk elképzelni. Mondjuk még Vegas, a kaszinók és a újra a szex. Eleinte nem akartam vele beszélgetni, és ő sem nagyon vágyott rá. Végül aztán egy éjszaka megtört a jég, onnantól pedig megállíthatatlan volt. Nem sok barátom volt őszintén szólva, de soha életemben nem is gyűjtöttem őket. Valahogy számomra elképzelhetetlen volt őszinte és mindenféle hátsó szándéktól mentes tiszta barátság, a gyerekkoriak meg valahogy kikoptak. A férfi és női barátságban meg egész egyszerűen azért nem hittem, mert a kémia nem úgy működik, hogy amikor összepasszolnak, akkor azokat szándékosan taszítjuk egymástól külön,a barátság zászlaját lebegtetve. Valakinél úgyis törni fog a tökéletes egyensúly, valaki előbb vagy utóbb akarni fogja a másikat. Egész egyszerűen azért mert így működünk. Lucian-től soha nem akartam barátságot. Az érdek vitt hozzá, majd később az tartott ott, még mindig az tart, azon túlmenően, hogy hozzám hasonlóan veszett módon gátlástalan, és kimeríthetetlen a fantáziája. Meg kvázi a bankszámlája is. Nem mintha ezzel bármikor is vissza akarnék élni. Ezt azt hiszem már számtalanszor tisztáztuk. Ellenben kevés emberről volt elmondható, az, hogy szó szerint bármikor és bárhol kapható egy igazán izgalmas, és semmiféle szempontból nem éppen erkölcsösnek nevezhető légyottra. Lehet az akár öt perc, akár húsz, akár egy óra. Néha nem is az idő határozza meg, hanem a felfokozottság. Mint most, amikor a vágy szó szerint már szétfeszít, a saját bőrömet kicsinek érzem a Black Jack asztalnál. Onnantól, hogy felvetette azt az elvadult ötletet, hogy a Palazzoban orálisan részesíthetnénk egymást bűnös gyönyörben. Nem kell győzködnie, az ilyesmire, soha nem is kellett. Én egy átlátszó liftben a földszint és a huszadik között hajlandó lennék széttenni neki a lábaim, ha ezzel nem sértenénk közerkölcsöt. De mivel a világ még mindig az álszent prüdériában szenved, ezért ez inkább csak fantázia szintjén marad meg bennem. Milyen kár, pedig bitang jó lehet egy ilyen lift akusztikája, ahogy a fülébe nyöszörgöm, hogy “Még, még.” ritmikusan azzal ahogyan a csípőjét mozgatja. Szeretem ahogy felhúzza az orrát minden szaron. A taxiban vagy éppen most a vibrátor említésére. Tudom, hogy ez nem komoly, és többnyire csak színház, amit nekem ad elő, ugyanakkor van abban valami élvezetes és különös, hogy ilyenkor még inkább kívánom. Hát baszódj már meg de komolyan! - Mr Dick szereti magányosan lógatni a fejét amikor nem vagyok otthon.- röhögcsélek, és nem tudom megállni, hogy ne röhögjek prüszkölve amikor a szemeibe nézek. Olyan képet vág mint egy tizenéves kölyök aki most képzeli el a szomszédban lakó tizpertizes “Stiffler mamáját” zuhanyzás közben. - Megmozgatta a fantáziád, mi?- hajolok közelebb, miközben a zsetonokat rendezem, és belekuncogok a nyaka és a válla találkozásába. Édes ahogy morgolódik, még édesebb amit utána művel velem,és aminek a mibenlétének felfogásához kell egy kis idő, de még csak meg sem fordul a fejemben tiltakozni. Őszintén szólva egy percig sem. Nem érdekel hol vagyunk, nem érdekel, hogy kik vannak körülöttünk….ha szükséges lenne, közben még el is tudnék magyarázni egy jobb felső kettes gyökérkezelési mechanizmust bárkinek. Bár azt hiszem olyan hangon előadva egy ilyen tudományos értekezést, amely leginkább egy veszett nagy orgazmus közben kiad magából az ember, nem sűrűn lehetett hallani. Az utolsó percekben a kezem is az asztal alá csúszik, hogy belemarkoljak a hajába, és még erőteljesebben húzzam közel magamhoz. Nem mintha már nem merült volna el bennem így is olyan mélyen, amennyire csak lehet. Észnél kell lennem azért, mert nem szándékozom megfullasztani, noha be kell vallanom, hogy a lüktető izmaim, amelyek egyre erőteljesebben még a gyönyörön túl is követelik őt, még néhány búcsú nyelvmozdulat után sóvárognak. Már ekkor megfogalmazódik a fejemben, hogy én is akarom….ezt az érzést, ezt a felfokozottságot.A szavak számomra nem mondanának semmit. Ha azt mondom neki, hogy kurvajó volt, azt már mondtam előtte nagyon sokszor, vagy azt, hogy ha két perccel tovább csinálja, akkor megáll a szívem vagy hiperventillálok.Tudnia kell, hogy milyen hatást vált ki belőlem, ahogyan én is tisztában vagyok vele,hogy én milyet és be kell vallanom, hogy ez még ezredik alkalommal is veszett izgalmas. Már csak azért is, mert mi többnyire váltogatjuk a helyszíneket. Úgy bukok le az asztal alá mint egy díjnyertes szinkronúszó, és nem is fogok onnan egyhamar felbukkanni. A kezeim csupán az előjátékot zongorázzák végig rajta,a főszerep természetesen az ajkaimé lesz. Hallom, ahogy mormol, feleletül a szavaimra, de csak mosolygok, és amint a csípője előre mozdul, segítve ezzel azt amit amúgy is terveztem, gyakorlatilag csak a számmal érintve, lassan, majdhogynem szemét módon lassan csúszok végig a sóvárgásán. Mint egy kizárólag nekem készült mennyei cukorfalat, a nyelvem a számban még finoman rásegít. A kezemet a combja belső ívén pihentetem, miközben eleinte lassan, majd szinte észrevétlen gyorsítok a tempón. De csak egy ideig, hogy aztán ugyanezt visszafelé is lejátsszam, amint a korábbi veszett szájmozgás egy lassabb, kínzóbb tangóba vált át. Nem fogok megállni, talán ezt ő is érzi. Hallom, ahogy a levegőt veszi, érzem hogy egyre mélyebbről jön, egyre mohóbban tolja előre a csípőjét, keresi velem a közös ritmust, és amikor megleljük, akkor váltok én is át valami olyan ritmusba, amit ő diktál. Azt akarom, hogy ő határozza meg a gyorsaságot, de a mélységet én fogom. Én pedig nem kímélem egyikünket sem. Ujjaim megszorítják a nadrágon keresztül a combját, érzem amint nekem feszül, hallom a lélegzetvételén, azon ahogy megpróbál még inkább lejjebb csúszni,hogy minden csepp a számba kerüljön, még véletlenül se vesszen kárba. Nem fog. Abban a pillanatban, hogy megérzem a tökéletes beteljesülés gyönyörcseppjeit az ajkaim között óvatosan és továbbra is mohó sóvárgással falom tovább.Egy dolgot sajnálok: a látvány hiányát, de azt hiszem van ami kárpótol érte. Meg aztán hosszú még az este. Nevezzük ezt az egészet előjátéknak. Magunkat ismerve ez valóban nem több annál. A zuhany alatt azt hiszem túlságosan messze mentünk és szinte borítékolható volt, hogy nem fogjuk sokáig bírni. És hát ha a Palazzo, akkor a Palazzo. Nekem olyan mindegy, hogy egy arannyal bevont luxuskockában, vagy egy csontrészeg Elvis imitátor hátán történik meg. A lényeg maga Lucian volt. Miközben az asztal alól jövök fel lassan, egy lágy és mindent eláruló, könnyed mozdulattal igazítom a kisujjam a szám szegletébe, mintha az utolsó cseppeket akarnám letörölni. Lucian arca azt hiszem mindent elárul. Mielőtt azonban még észhez térne, magára hagyom. - Pihend ki magad szivi, mindjárt visszajövök. Addig se csalj meg!- dobom oda vigyorogva, ahogy ő szokta, amikor magamra hagy néhány pillanatra. Az a fickó, akit pár másodperccel korábban fixáltak le a Palazzo egyik boxában, nem hiszem, hogy hirtelen másra tudna koncentrálni, mint arra, hogy normál állapotba hozza a farkát, és az agyát. Tíz perc után térek vissza felfrissülve, és némiképp rendbeszedve az arcom, a szám, és úgy alapvetően mindenem. Lucian még az asztalnál, az én kezemben azonban két pohár pezsgő, amiből az egyiket elé teszem és közelebb csúsztatom, majd leülök mellé a bőrülésre. - Én szégyellem magam attól a bólétól amit alkohol címszó alatt iszol. El ne áruld senkinek, hogy van egy bárod New Yorkban, mert csalódást okozol. Szóval hoztam valami vállalhatóbbat. Hacsak nem a farkadra akarod önteni hűtés gyanánt. Bár nem hiszem. Egészen visszanyerted a színed, szívi.- nyúlok a pohárért, és innen oldalról sandítva rá megemelem felé. - Tudod ha friss házasok lennénk, azt mondanám, hogy minden évben így ünnepeljük meg az évfordulónkat itt a Palazzoban. Orális szex….bár legközelebb ki kéne próbálni úgy, hogy mindketten az asztal alatt vagyunk. Vagy felette.- nevettem el magam, enyhén hagyva hátrabiccenni a fejemet,majd a poharam, ha ő is megemelte a sajátját hozzákoccantottam az övéhez. Ha nem akkor csak simán megbiccentettem felé és úgy ittam belőle. - És most? Roulette? Valahogy úgy érzem, hogy a fekete hatvankilenc kifejezetten a mi szerencseszámunk lenne.- túrtam bele a hajába, aztán a fejemmel abba az irányba biccentettem amerre a roulette asztalhoz kell indulnunk. - Ha nyerünk, akkor a Belaggio szökőkútjában fogok táncolni. Méghozzá veled.- böktem a mellkasára, és tovább nevetgéltem. Ez egy órán belül a harmadik italom volt, és a harmadik féle. Kezdett alakulni az este.
Kezdőlap
A Rosewood villában olyan volt vendégeskedni, mintha egy gyulladt fogat akarnék gyökérkezelni érzéstelenítő nélkül: a végén megkönnyebbülés lesz ha vége, de ami közben történik, az egy merő fájdalom. A volt anyósom legnagyobb bánatára, vagy sokkal inkább értetlenkedésére a volt férjem a mai napig elég sokszor hívott ebédelni, amit én csupán elsősorban anyagi és nem utolsó sorban kapcsolati megfontolásokból nem utasítottam vissza. Egyetlen porcikám sem kívánta annak a háznak a légkörét, de volt annyira vastag a bőr a képemen, hogy elviseltem.A helyzetet minden esetben az könnyítette meg, hogy ha szorult körülöttem a hurok, már ami a szerencsejáték szenvedélyemet és az abból eredő anyagi hátrányaimat illette, akkor Benton volt az akihez, mint végső lehetőséghez mehettem. Ő valóban a végső lehetőség volt, vagy ha már a többi hitelezőm előtt olyan pofátlanságnak éreztem mondjuk két héten belül megjelenni újabb kölcsönökért.
