Elfuthatnék, de az az igazság, hogy tetszik a csatamező.
Karakter típusa: saját Teljes név: Lina Anne Rosewood Becenevek: Lin Születési hely, idő: 1993.03.03, Manhattan, New York Kor: 24 Lakhely: Manhatttan Szexuális beállítottság: hetero, elvileg Családi állapot: ilyenre nincs ideje Csoport: Egészségügy Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: orvostudomány - John Hopkins Ha dolgozik//Munkabeosztás: káosz, gyakornokként néha 36-48 órát is a kórházban tölt Ha dolgozik// Munkahely: NewYork–Presbyterian/Columbia University Medical Center (Manhattan) Hobbi: tequila. tequila és még több tequila.
L: lelkes. Lina a tökéletes gyakornok: mindig időben érkezik, engedelmeskedik a rezidensének és elhivatott. Egész életében tudta, hogy egy nap majd ő is sebész lesz, az apját követve, így hát igyekszik minél kevesebb hibával dolgozni. Nem tudja még pontosan, hogy melyik terület érdekli, hiszen még csak pár napja kezdett a kórházban, de bizonyára 100%-osan fogja csinálni és imádni a szakterületét. I: intelligens. Az apja nevelte fel, aki neves sebész volt, így egy nagyon intelligens közegben nevelkedett. Magániskolák, nagy presztízsű egyetem jutott neki, de ő ezt meg is hálálta: sosem volt rossz gyerek. Bár akaratos volt, és nagyon önálló, sosem drogozott, vagy tett rossz fát a tűzre. Néha kicsit túl sok volt a tequila, de azt el lehet nézni. N: Non-kommunikatív. Lina nem a szavak embere, szeret csendben figyelni, a háttérből. Csak akkor szól, ha valamit tényleg el akar mondani. Ez persze nem azt jelenti, hogy antiszociális. Nagyon is szereti a jó társaságot, a jó beszélgetéseket, csak nem locsog feleslegesen hülyeségeket. Kétszer is meggondolja, hogy szóljon. Ellenben nagyon sokat gondol. Nehéz számára a kikapcsolódás, mert orvosként sokszor napokon át kell koncentrálnia, és lássuk be, nehéz leállni. Azonban jól érzi magát a bőrében, és neki ez így jó. A: Apás. Mint már írtam az anyukája lemondott róla, az apjával nőtt fel, és az élet úgy hozta, hogy kapott egy nagyszerű mostohaanyát és egy testvért is. Manu és ő, bár nagyon sok mindenben különböznek, remek testvérek, és Lina-nak nagyon fontos a családja. Az, hogy Manhattanbe külön költözött egy saját albérletbe számára nehéz lépés volt.
Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk, amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.
320 mg/h jegyeztem le a füzetembe, duplán aláhúzva, hogy nehogy később elfelejtsem. A szakorvos meghagyta, hogy személyesen ellenőrizzem, hogy minden órában csak ennyit kap, nem többet és nem kevesebbet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy éjszakáznom kell, megint. Még jó, hogy ma már hoztam pótfehérneműt, egy benti fogkefét és hajkefét. Az első 48 órás műszakom maga volt a halál. Ez ahhoz képest semmi. Hirtelen zaj jön az egyik kórteremből. A gép csipogni kezd, és a nővér befut. - Összeomlik, leállt a szíve. Hívják a szakorvost. Maga, maga jöjjön segíteni.
Igen, ez én vagyok. A nővérre emelem döbbent tekintetem. Gyakornok vagyok, és semmit sem tudok a betegről. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Csak állok ott, aztán gyors lépésben megindulok. - Én csak egy gyakornok vagyok, nem ismerem a beteget.... Hívták már a szakorvost? - Hívtuk, műt. Kezembe nyom egy rakat lapot. Ezt most kéne átnéznem? A monitorra emelem a tekintetem. A számok alapján fibrillál. Akkor ki kell ütni a defribrillátorral. Te jó ég. - Rendben, ez fibrilláció, szükségem van a tappancsokra. Rémültem, remegő hangon mondom, majd leteszem a papírokat, és elkezdtem szabaddá tenni a mellkasát. Férfi, harmincas, bizonyára van szerető családja, aki várja. Nem szúrhatom el. A nővér a kezembe adja a tappancsokat, és én elhelyezem úgy, ahogy az egyetemen tanultam. - Töltés 200-ra. Hátra. A hirtelen jött áramütés felemeli a beteg testét, de annyira nem elég, hogy a szíve rendesen verjen. A francba, többet kell használnom. - Újra. Most töltés 300-ra. Ez már sok a testnek, ha ennyitől nem jön helyre, nem sok mindent tehetek. Mielőtt megteszem, eszembe jut, hogy gyógyszert is kapnia kellene. - Kapjon még egy epit és hátra. Újra a mellkasára tapasztom, a test felemelkedik a levegőbe, és aztán a szívritmus helyreáll. A beteg köhögni kezd. Remegő kezeimmel hátrébb lépek, és leteszem a két tappancsot. - Szép volt doktornő.
Becsukom magam mögött az ajtót, letérdelek, és mindent kiadok magamból. Nem ettem ma túl sok mindent, így egy idő után az epémet hányom. Egy ilyen adrenalin löket teljesen elintézi az ember gyomrát, és nehéz lenyugodni. Mikor elég erősnek érzem magam, lassan felállok, hátratűröm a kis kilógó hajtincset, és kilépek a mosdóból. A tükörben egy beesett, vékony lányt látok, aki csak árnyéka annak, akit Lina Rosewoodnak neveznek. A csaphoz lépek, aztán váratlanul kinyílik az ajtó. - Rosewood, itt van? A rezidensem az, a francba. Gyorsan lefröcskölöm az arcom, majd vigyázzba vágom magam. - Igen? - Maga élesztette újra azt a fickót? Nem tudom, hogy mit kéne felelnem, hogy mi fog következni. Le is tagadhatnám, de gondolom ott a kórlapon a nevem. - Igen... - Szép volt. Jöjjön, magáé az első szólóműtét. Hirtelen nem érzek semmit, csak kétségbeesést. Még nem ocsúdtam fel a sokkból, amit a spontán életmentés okozott. Most pedig máris mennem kell egy műtőbe? És egyedül fogok én műteni egy emberen? Tudtam, hogy az első két hétben az egyik gyakornok műthet, aki a legígéretesebb, de én nem sok mindent csináltam, így esélytelennek tartottam. - Na, jön már? A rezidensem komoly és szigorú, nem ismer lehetetlent, igazi sebész alkat. Most esélyem van nekem is azzá válnom. Szó nélkül követem. Indulás a csatamezőre.
Kedves Lina! Hát nem is tudom, az ilyen jellem leírások tetszettek, amikor a keresztnév minden betűjéhez adnak egy tulajdonságot és azt szépen kifejtik. Megismerhettünk téged, megtudhattuk, hogy milyen is vagy és eléggé eltérsz a többi embertől, amivel egyáltalán nincs baj. Merj kicsit más lenni, még ha ez másoknak nem is számít másságnak. Na jó, ez butaság.. mindig légy csak önmagad és állj ki magadért. a te ET-dről tipikusan a Grace Klinika jutott eszembe és imádom azt a sorozatot, azonban nem is csodálkozom azon, hogy így reagáltál mindenre, vannak akik nem jól reagálnak a helyzetekre és képesek lesokkolni, mintha egy picit te is ilyen lettél volna, de végül tudtad a helyzetet kezelni és kezedbe vetted az irányítást, a rezidens helyében én is megdicsértelek volna téged. Itt az ideje, hogy elengedjem a kezedet, foglalózz és amit megbeszéltünk akkor, úgy legyen. Üdv köztünk.
Kezdőlap
