Ciara & Javier

Hawaii is the island of big dreams for both islanders and guests. Those dreams born in paradise can indeed come true.  

Újra repülőn, vagyis majdnem ott, még előttem van néhány óra várakozás, hogy Dallasban felülhessünk arra a gépre, ami elrepít minket az úticélunkhoz. Ezúttal sem vagyok egyedül, az operatőrömmel, Peterrel ülünk a váróteremben. Én hátradőlve pihentetem szemeimet az egyébként igencsak kényelmetlen székben, hajnali négy óra van, ami kicsit megvisel, de nem ez az első ilyen alkalom, igazán hozzá lehetnék már szokva, ahogy bátyám mondta tegnap, búcsúzáskor. Egyik szememet kinyitom, ahogy mozgolódást érzékelek, bizonyára Peter is kezd már görcsölni itt-ott, de ami számomra különleges az esetében, az inkább az, hogy képes ilyen kora hajnalban is egy könyvet bújni, ráadásul nem is akármilyen könyvet, egyből a Hawaii nyelvvel próbál megismerkedni és minél több kifejezést elsajátítani. Neki ez a mániája, bárhová utazunk, vagy éppenséggel utaz ő maga, minduntalan beleássa magát a nyelvek és kultúrák rejtelmeibe, amit én rendkívül pozitívnak és példaértékűnek tartok. Csak ne lenne reggel négy óra és ne lennénk túl már négy óra utazáson New Yorkból Dallasba.
- `A`ohe loa i ka hana a ke aloha - olvassa lassan, próbálgatva a kiejtést, mire enyhén előre biggyesztem fejemet és kérdőn nézek rá. - `A`ohe loa i ka hana a ke aloha. Azt jelenti, a szerelem figyelmen kívül hagyja a távolságot. - Dől hátra elégedetten, látszólag örül, hogy ki tudta ezt a mondatot mondani, netán már meg is jegyezte. Nem tudom, hogyan jutott el máris ehhez az idézethez, de szerintem nagyon szép és tanulságos a jelentése.
Néhány óra után ismét a levegőben vagyunk. Még sosem voltam Hawaiion. Mikor megfogalmazódott a dokumentumfilm készítés gondolata bennem, már akkor teljesen elfogult voltam az ötlet iránt és örülök, hogy ez nem változott az idők során, míg megjártam az ahhoz szükséges lépcsőfokokat. A dokumentumfilm, vagyis inkább sorozat, nyolc részből fog állni, melyből egy a Hawaii-on annyira hírhedt témát, a tengerben lévő műanyagokat fogja tárgyalni, ehhez pedig interjúalanyom lesz az egyik helyi polgármester, ki sokat tesz a problémáért, illetve még néhány ebben résztvevő szervezet és helyi emberek is meg fognak szólalni. De nem első nap, természetesen.
Jó érzés úgy megérkezni, hogy a mai napomon megismerhetem a sziget bájait, pihenhetek és körbenézhetek a fővárosban. A hotelt a Greenpeace jelölte ki számomra, akik szintúgy segítettek felvenni a kapcsolatot az interjúalanyokkal is, így abszolút könnyű dolgom van.
Már délutánba nyúl a nap, mikor ismét elhagyom a hotelszobát, ezúttal egyedül. Mivel én nem egész repülőutunkat a nyelvtanulásra fordítottam, így nem is igényelek órákig tartó alvást, ellenben kezdek igencsak éhes lenni, illetve hajt a kíváncsiság, hogy körbenézelődjek kicsit a városban.
Táska nélkül, színes ingben és térdnadrágban szállok ki a liftből a földszinten, a pénztárcámmal és telefonommal a zsebeimben. Még nem érek az aula helységbe, mikor meglátom Ciarat táskáival felszerelve megérkezni a hotelbe. Széles mosollyal indulok meg felé, azt tudtam, hogy a napokban érkezik meg ő is, csak azt nem, hogy egy napon velem.
- Aloha señorita! - tárom ki karjaimat, ezzel is üdvözölve itt, itt ahol még én sem nagyon tudom, hogy mi hol van. - Örülök, hogy látlak! - Ha érzem rajta a közvetlenséget, akkor bátorkodom megölelni.
- Kellemesen utaztál? Neked is jó sokáig tarthatott a repülőút... - bele se merek gondolni. Az utolsó órákban már azt sem tudtam, hova rakjam hosszú lábaimat.
Nagyon örülök, hogy egyből találkozunk, egyébként is terveimben volt a munka mellett megkeresni és eltölteni vele kis időt. Persze nem szeretnék tolakodó sem lenni számára, biztosan nagyon fáradt és nem lenne jó, ha az én gyermeki mehetnékem befolyásolná őt. Megvárom, míg elintézi az adminisztrációt, addig én átveszem táskái közül a nehezeket, természetesen segítek neki felvinni a szobájába, ez nem kérdés.