Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Ritkán járok nagyobb tömegekbe. Jobb szeretek inkább egy könyvbemutatót, vagy tudományos előadást hallgatni, azok rendezettek, csak a halk kommunikáció morajlása hallatszik. Egy Central Parkban megtartott GreenPeace találkozó azonban kétlem, hogy ebbe a kategóriába tartozna.
Ciara szólt, hogy ő is ott lesz és rég találkoztunk. Az ő élete az enyémhez képest egy nagy rohanás, de tökéletesen illik hozzá. Mindig is tele volt fékezhetetlen energiával és jól is tudja azt felhasználni.
Hosszú az út, de szerencsére autóval felgyorsítható, pontosabban taxival, mivel lehetetlen ott parkoló helyet találni. Fölöslegesen pedig nem szeretnék mérgelődni, az senkinek nem tesz jót.
A GreenPeace egy olyan célt tűzött ki magának már régóta, ami nekem nagyon is imponál, de úgy különösebb képen sose ástam bele magam jobban. Unokatestvéremnek köszönhetően ismertem meg igazán, hogy mivel foglalkoznak, mik az elveik.
A vele való találkozás jó ürügynek hangzik, de szívesen vagyok itt. Még pont érződnek a nyár utolsó meleg leheletei és a meleget még kihasználnám egy jó kis programmal.
Egyedül jövök, Edward-nak még szóltam, hogy később jövök a megszokottnál, bár talán így is hamarabb otthon leszek, mint ő. Fox-ot pedig Lotty kegyeire bíztam, mivel ennyi ideig nem szívesen hagyom őt egyedül, a tömeg pedig még túl nagy izgatottságot váltana ki belőle.
Nyakamat nyújtogatom egy ismerős arc megtalálásának céljából, de a szőkés fürtök bizony, ha ott is vannak, eléggé fürgék ahhoz, hogy ne lássam meg őket. Meglepetésemre azonban mégis találkozik tekintetem egy barna szempárral, még ha a gazdájuk más is.
Kissé lábujjhegyre pipiskedve emelem fel egyik kezem és nagy mosollyal az arcomon intek neki és remélem, hogy onnan pont meg fog látni. Nem szívesen kiáltom el magam sehol sem, ha nem lát akkor tehát közelebb megyek és igyekszem elkapni.
-Javier-szólítom meg meglepett kedvességgel, bizony régen láttam már, túl régen, pedig vele mindig vidámak a napok. -Milyen kellemes meglepetés-döntöm boldogan oldalra enyhén fejem és érintem meg vállát, ami számomra amolyan ölelésnek számít.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat

Másfél éve csatlakoztam a Greenpeace-hez, de eddig a posztolgatáson kívül nem sok érdemleges cselekedettel tudtam hozzájárulni a szervezet munkájához. A minden évben megrendezett "Föld napja" címmel tartott rendezvényeken részt vettem és szerintem aki ismer, az nem csak mutogat a tévére, hogy ott van az a műsorvezető, akit Javiernek hívnak, hanem vezetéknevem helyett hozzáteszi, hogy mennyire zöld vagyok. Jelenleg ez szintúgy elmondható a ruhámra is, amin az Amazonas kiirtására és leégetésére utaló szlogen található.
- Mától a nevem Javier Green - szólalok fel az anyósülésen és figyelem a bátyám reakcióját, aki nem igazán tudja hirtelen hova tenni ezt a családot meghazudtoló kijelentésemet. 
- Nem igazán hangzik jól, ha meg nem haragszol. - Látom, ahogy ráncolja homlokát. Egyet kell vele értenem, az az igazság.
- És a Javier Verde? - Ízlelgetem, hátha csak az angolos hangzás miatt nem felelne meg a zöld szó, bár tesóm egyből ellenzi ezt is.
- Nem, ez sem annyira. - Sóhajtok és végül egy apró kacajjal lemondom az ötletről. Ahogy elnézem, hamarosan úgyis megérkezünk a Central Parkba, ahová legutóbb még ketten jöttünk el, hogy felfedezzük idén is az állatkertet, csak aztán az egyetemen elromlott az egyik műszer és őt tudták riasztani egyből. Azóta is keressük az alkalmat, hogy bepótoljuk, noha mindkettőnk munkája igencsak behatárolt.
- Ott lesz Leonardo DiCaprio is? - Eddig erre nem is gondoltam, de most, hogy felveti, valóban esélyes, hogy több híresség is támogatja jelenlétével ezt az egyébként sem kis volumenű rendezvényt, DiCaprio pedig egyike azon ismert személyeknek, akik a leghangosabban lépnek fel a Föld ember által keltett problémáinak megállításáért.
- Nem tudom. De ha ott lesz, kérjek neked autogramot? - bököm oldalba, miközben megáll az autóval. Nem kidobni készül, megérkeztünk, én pedig nem rabolom az idejét, kicsatolom magam.
- Kérj. Bár úgyis csak hozzácsapnám valamelyik dolgozathoz és örökre elveszíteném - nevet, én meg vele együtt nevetek, aztán megköszönöm, hogy elhozott, további szép napot kívánok neki, s kiszállok. Intek az elhaladó autónak, aztán bepozicionálom magam, hogy merre is kell mennem, igaz, mint oly sokszor most is csak a tömeget kell követnem.
Meg-megállok néhány ismerős embert üdvözölni, próbálom felmérni a terepet, hogy mi hol van elhelyezve, az egésznek nagyon jó hangulata van és mégis egy erős összefogó üzenetet közvetít a világnak, nem mellesleg a politikának is, ami Amerikában jelenleg annyira nem a legrózsásabb, ha a környezetünk megóvásáról van szó. Elcsevegek erről egy kicsit kedves jó barátommal, igyekszem politikailag semleges maradni, még ha ez itt az Egyesült Államokban annyira nem is megszokott. Emberem válla felett - tekintve, hogy fél fejjel legalább magasabb vagyok nála is - viszont meglátok egy ismerős arcot, miközben nagyon keres valakit. Még pár percig elcsevegek, majd különválnak útjaink egy baráti vállveregetés után, s Carmen felé veszem én az irányt.  
Pillanatra megtorpanok, zavarodottan keresem a nőt, aki az imént még megvolt. Szerencsémre ő lát engem, még ha én őt nem is, így az integetésére sikerül befókuszálnom arcát.
- Áh! - konstatálom az új irányzékot és néhány embert kikerülve megtalálom a réseket feléje. Abszolút természetesen mozgok a tömegben, annyira sokan nincsenek is, hogy mozdulni se tudjunk, pont mintha a munkahelyem folyosóján mennék végig reggel fél nyolckor.
- Szia Carmen! - szólítom meg és elég erősen előre dőlök, hogy baráti laza öleléssel köszöntsem. Nem túl rámenősen, olyan... természetesen.
- Mi a helyzet? Hogyhogy itt? - Carment egyébként egy kutyás napon ismertem meg, nem is tudom pontosan, minek volt címezve az a program, amolyan kisebb túra a kedvencükkel és az első kutya aki képen nyalt Rutyn kívül, az az ő jószága volt. - És hogyhogy egyedül? - utalok is a kedvencére, akivel egyszerre ismertem meg őt.

Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Hiába, az én magasságommal egyáltalán nem emelkedem ki a tömegből, ezt azonban Javier nem mondhatja el ugyanígy magáról. Bár én látom fejének vonalát, de irányjelzésként csupán kezemet tudom felajánlani, melyet így a levegőbe is emelek.
Amint látom, hogy a távolság közöttünk egyre csekélyebb, már leengedem karomat és én is pár lépést teszek felé közeledve, így hamarabb találkozhatunk. Páran meglöknek, tudom nem szándékosan és én magam is célirányosan veszem lépteimet, így alig figyelve a különböző irányokból érkezőkre. Végül úgy döntök, mint az elveszett gyermek, hogy inkább mégis helyemen maradok, míg meg nem talál.
Érkeztével azonnal a már belőle jól ismert pozitív energia hullámzik. Ezt már legelső, véletlenszerű találkozásunkkor is éreztem, most pedig ezt az enyhén szeles, kissé őszbe nyúló napot is még inkább felvidítja. Hiába, a nyarat nem szabad gyászolni, még ha csak néha bekúszó, gondolati síkon is történik meg.
-Az unokahúgom most New York-ban van és felhívott, hogy a program szervezésében részt vesz-ritkán tudunk találkozni és ilyenkor meg szoktuk ragadni az alkalmat. -Mint ahogy látod, még nem sikerült egymásra találnunk-tárom szét kezeim kissé oldalra és vonom meg hozzá vállam egy mosollyal.
-Úgy gondoltam megmentek mindenkit a nyálözöntől-utalok Fox-ra és hatalmas ember szeretetére, bár szerencsére a kutyákkal is jól kijön, csak a macskák, ők inkább meneküljenek. -De hát láttad, hogy milyen-hatalmas mosollyal utalok a kis túránkra, ahol Javier képtelen volt – bár szerintem nem is nagyon szerette volna – levakarni magáról azt a jó tét lelket.
-És te egyedül jöttél? -kérdezem viszont. -Mesélted, hogy szeretnél jobban belemélyedni a GreenPeace ügyeibe, örülök, hogy megtetted-bíztatom, hiszen nagyon motiváltan mesélt a nézeteiről, igazán szimpatikusak voltak szavai.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat
Először is, bocsánat a terjedelem miatt! ^^"

Kétségkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem kell tartamon az emberi rajoktól, elég nagy az az időintervallum, amin belül nagyobb kellemetlenségek nélkül jól tudom magam érezni emberek között, ez pedig megadja azt a löketet, hogy ne úgy álljak a naphoz, mintha lábon lőttek volna. Többször is meg akartam jelenni már egy ilyen eseményen, így még csak azt sem állítom, hogy szabadidőmet áldozom fel, s bár kétségtelen, hogy utóbbi időben is sokat dolgozom, a fáradtságot részben vagy teljesen félre tudom tenni, pontosabban félre szeretném tenni.
Sosem mossa már le Carmen magáról a "kutyás lány" nevet, a legelső találkozásunk alkalmával ezt kiérdemelte és azóta is gyakran járunk le együtt megsétáltatni a négylábú barátainkat, már amilyen gyakran időnk és az egybeesés szerencsére ezt engedi, de még is így elmondhatom, hogy a nő társaságában többet járok le Ruty-val, mint mással.
Meglepődve hallgatom szavait, én egy-két hozzám hasonlóan lelkes személyen kívül nem ismerek senkit sem, aki tagja lenne a szervezetnek, így kifejezetten jó hallani, hogy Carmen személyes indokból jött el. Kedvesen felkacagok, ahogy széttárja karjait és hangsúlyával is érezteti, hogy még nem érte el azt amiért itt van, ez ilyen rendezvényeket már csak így szokott lenni, velem is általában minden meg szokott történni hasonló helyzetekben, csak pont az nem, amire készültem, vagy amit meg akartam volna tenni célirányosan.
- Ne csüggedj, hamarosan úgyis előkerül. - Noha ebben annyira nem vagyok biztos, de bizakodni még lehet. - Még egyetemi éveim alatt szerveztem közepes volumenű programokat és meg kell hagyni, rengeteg az a munka és energia, amit belefeccölnek. - Diák estek, kimittud-ok és még sorolhatnám, melyeken én magam is részt vettem, amikor tudtam és nem éppen a szervezéstől kértem fejemre egy jeges párnát. Milyen jól jöttek azok a tapasztalatok évekkel később, a cégnél.
Oh a nyálözön, tapasztaltam annak áradatát. Legnagyobb szerencsére nem csak engem kedvelt meg, hanem Ruty-t is. Egyikünk kutyája sem egy vérengző vadállat, mégis teljesen máshogy nézne ki ez a találkozás is, ha ők is velünk lennének. Ruty lehet legszívesebben elvonulna egy fa tövébe, annyira nem szívleli a tömegeket alulról kémlelni, teljesen érthető okokból, valamint az sem kizárt, hogy váratlan események következtében két kézzel kellene tartanom a pórázánál fogfa, bárhogy is, egy kutya hatalmas odafigyelést igényel, amit úgy érzem, nem tudtam volna megadni ma neki, így végül otthon alszik egy nagyot.
- Láttam, érzékeltem, tapasztaltam - nyúlok halvány mosollyal az arcom azon pontjára, ahová a legtöbb gesztust kaptam Fox-tól. - Igen... még szerencse, hogy ennyi energia van bennük, de lehet kevesek örülnének, ha a barátkozó szándékuk rajtuk nyilvánulna meg. Vagy ha beindulna a vadászösztönük és mindenáron, mindenkin keresztül meg akarnák fogni a galambokat. Már amennyiben hagynánk. - Ruty és Fox is még fiatal ahhoz, hogy kellően szeleburdik és játékosak legyenek, ellenben azért már nem annyira kicsik, hogy ha meglódulnának, ne kelljen nagy erőt kifejtenünk, hogy tartsuk őket a pórázzal. Ruty-val legalábbis biztosan ez a helyzet, vadászkutya a lelke, megy, keres, szagol, ás, kutat és ha talál, akkor meg is akarja szerezni mindenáron.
- Bátyám úgyis erre tartott, úgyhogy elhozott, de egyébként egyedül. - pillantok le a cipőm orra elé, mert épp most léptem rá valami nagyobb kavicsdarabra és már megijedtem, hogy őt tapostam meg. - Igen, így van. Tudod, még régebben kezdődött nálam ez a fellángolás, de annyi mindenfelé állt a fejem, hogy peregtek a napok jegelve az egészet, kaptam az emaileket, a meghívókat, de mindet el kellett utasítanom, hiszen a cégnek kell lennie az elsőnek, nem tehetem meg, hogy elutazok napokra, miközben szükség lenne rám. Viszont most végre összejött és ennek nagyon örülök, remélem elkapok egy-két nálamnál sokkal jártasabb személyt és tudok velük beszélni. - Bár hiszem, hogy a környezettudatosság nem csak abból áll, hogy aktivistaként kiállunk békés tüntetésre, hanem igenis lekapcsoljuk a lámpát, ha feleslegesen égne, és a többi és a többi... Illetve aki ismer, az tudja, hogy sosem szoktam visszaélni azzal, hogy van egy kicsi hírnevem, de ezúttal talán jó kihasználni és ezt kellően pozitív célokra fordítani, nem csupán a zenére és a műsorokra. Arrébb piszkálom azt a követ a cipőm talpával, hiszen már vagy háromszor megtaláltam újra.
- Lenne egy ötletem, amivel talán én, mint médiában valamelyest jártas személy a leginkább hozzá tudnék járulni a szervezet munkájához, tulajdonképpen azért is vagyok itt, hogy felvessem az elképzeléseimet, vagy legalábbis megtudakoljam, hogy kikkel lenne jó felvennem a kapcsolatot a továbbiakban. - Farzsebre teszem kezeimet és elnézek Carmen mögött a színpad irányába, ahol meglátok egy hangtechnikust, s személyében az első embert mozgolódni, ezzel pedig sejthető, hogy hamarosan elkezdődik... valami, ami le volt írva különböző internetes portálokon, csak éppenséggel kiment a fejemből. Itt üt vissza, hogy hiába a nagy elszántságom, teljesen mégsem vagyok friss. A hangtechnikus annyira nem látványos, ezért úgy vélem, van még időnk beszélgetni anélkül, hogy szavainkat megakasztaná egy mikrofon által felerősített hang.
- Szóval egy amolyan dokumentumfilmet szeretnék forgatni. 2016-ban még Leonardo DiCaprio a National Geographicnak forgatott éghajlatváltozásról egy filmet, aminek annyira nem meglepő módon, nagy sikere lett. Ebből kiindulva természetesen más témákat feszegetve vállalkoznék a szerepre, bár egy kis hangya vagyok az Oscar-díjas színész mellett, de mégis azt érzem, hogy ezzel a legtöbbet tudnám tenni többek között a szervezetért is. - Kezeimmel kalimpálok, noha nem ütök le senkit sem vele, annyira azért nem vagyok vészes, mint bátyám. Úgy érzem, Carmennek egyelőre nem is húzom tovább, pedig képes lennék rázúdítani a teljes ötletemet, amivel ő feltehetőleg nem sokat tudna kezdeni, csak bátorítani, avagy ellenezni. Ami meg a dokumentumfilmet illeti, én simán megrendezem, ha adnak hozzá támogatást és egy-két érintettel felveszik nekem a kapcsolatot, akik esetleg interjúalannyá válhatnak.

Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Nem tagadom, hogy reményekkel nem bővelkedve érkeztem ma ide és fel vagyok rá készülve, hogy Ciara-nak talán árnyékát se fogom látni. A unkából most azonban igazán jól esik kiszakadni, éppen egy újabb beteg biopsziás mintáinak elemzése közepette vagyunk, de még szerencse, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a munkája, így nekem is igazán kijár a pihenés.
Egyetértőleg elmosolyodom, hiszen szerintem mind a ketten tudjuk, hogy ez kisebb valószínűséggel történhet meg, minthogy mi most itt ketten találkoztunk.
- Igen, de pontosan emiatt a sok munka miatt működnek ezek az alkalmak ennyire jól -általánosíthatnék, hogy a befektetett munka bizony egyenes arányosságban van a minőség emelkedésével, de azért tudnék erre ellenpéldát mondani. Ha én túl fáradt vagyok, akkor ott bizony minden van, csak haladás nem, de a kitartásom még ilyenkor se mindig hagy alább.
Elképzelem Javiert ahogyan szervezkedik és jól áll neki, őt hasonlóan tudom elképzelni, mint amilyennek Ciara-t láttam. Itt-ott egy mondat, de inkább, mint egy fényjáték jelenik meg és ezzel tudatja, hogy amúgy ő itt van, csak most éppen rengeteg a dolga. Szeretem ezt a nagy lelkesedést. Én inkább résztvevője voltam a tudományos versenyeknek, mint szervezője, bár, ha úgy vesszük, most labor vezetőként én vagyok a parti koordinálója.
Hatalmas mosollyal emlékszem vissza a találkozásukra és azonnal tudom, hogy miért mutat pont arra a pontra az arcán. -Talán máshova is mutathatnál-jelzem szinte már nevetgélve, hiszen szinte csak a földre nem terítette le hatalmas játszadozása közben Fox.
- Az én simaszőrűm feltételezhetően vadászni nem fog, de cserébe minden már elmúlt élőlényt készségesen a kezem alá kerít -gondolok bele és most igazán nem bánom, hogy nem kertesházban lakunk, hiszen ott tényleg mindent az ajtó elé cipelne, természetesen szeretete jeléül.
A kutyákról áttérünk egy sokkal komolyabb, ám szintén érdekfeszítő témára, a célokra. Ezáltal én is kissé kimértebbé válok, de ugyanúgy figyelem, csupán arcomra kiül a témához illő határozottság. Értem, hogy mire gondol, én is csak a felszínét súrolom ennek a világnak és igazán illene jobban megtudnom, hogy mi hogyan is működik. Egyedül a cikkeket szoktam olvasni, de én magam különösebben nem ásom bele magam minden részletbe. Emiatt amatőrnek mondanám magamat a témában.
Követem én is szemeit, hogy mit láthat, mégpedig a készülődést. Ezzel egyetemben egy pillanatra megint a lábujjaim tartanak, de nem látok sietve elsuhanó szőkés fejtetőt, sem ismerős és elszánt arcot Ciara személyében. Ismét minden figyelmemet Javier-nek szentelem, valószínűleg unokahúgom hamarabb fog megtalálni, már biztosan jártas lehet a nagy tömegekben való kutatásban és az emberek közötti lavírozásban.
- Folytasd kérlek -jelzem neki is, hogy ismét itt vagyok teljes figyelmemmel, hangomból némi sürgetés is talán kihallatszik, mert egy ilyen izgalmas felvezetés után bizony kíváncsi lettem a végkifejletre. Valami azt súgja, hogy a lényeget most fogom csak hallani.
Elgondolkodom, hogy vajon miért lepődök meg minden alkalommal, amikor egy híresség nevét említi olyan természetességgel, mint mikor az ágyból szokás reggel kikelni. Ugyanakkor eszembe jut, hogy végtére is én is tudnék mondani híres tudósokat, akár már elhunytat, de jelenleg is aktívan tevékenykedőt is. Sajnos az ő nevük nem annyira sűrűn hangzik el a beszélgetések között, ezen szép lenne változtatni. Egyszerűen a legtöbben azt ismerjük, amit szeretünk, vagy, amiben jártasak vagyunk. Egy színész csillag bizony hamarabb kerül be a köztudatba, mint egy asztrofizikus.
Némileg ki is kerekednek szemeim a színész nevét hallva, laikus szemmel is megtudom mondani, hogy nagyon tehetséges. -Én is találkoztam vele-utalok az említett dokumentumfilmre és ezzel növelem azoknak a táborát, akik látták már.
- A lelkesedésed és eltökéltséged már meg van hozzá, ahogy hallgatlak, az eszközeid is, vagy legalábbis biztosan tudod, hogyan teremtsd meg őket -kezdem el a bíztatást és lényegében a hallottak ténybe foglalását. -Én azt vettem észre, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a zölddel kapcsolatos témák és ez szerintem neked is több lehetőséget nyújt -gondolok bele, bár szomorú kiemelni, hogy amivel éppen nagyon foglalkoznak, abban van a több pénz és ezáltal a támogatás, de ez az igazság. Ha pedig érdekli, akkor sokkal hitelesebbé válik, mivel részletes munkát fog végezni.
- Majd esetleg pár lépését szívesen megnézném, hogy hogyan működik egy ilyesféle projekt összerakása. Persze nem tudom mennyire szeretsz bárkit is bevezetni a kulisszák mögé -nézek rá amolyan ártatlan érdeklőséddel teli szemekkel, amikről szeretném azt hinni, hogy nehéz nekik nemet mondani. Még sosem láttam hasonlót és igazán megismerném Javier-t munka közben is és persze a munkáját is.
A körülöttünk lévők elkezdenek mocorogni és látom, hogy egy emberként fordulnak a színpad felé, így felmosolyogva Javier-re én is megfordulok és így lépek mellé. A mikrofont igazgatja egy feketébe öltözött személy, a staff tagja lehet és a pár lépcső alján látni pár embert várakozni, de az arcukat nem látom. - Valami készülődik -jegyzem meg várakozással telve, mindig az eleje a legjobb az ilyen eseményeknek, amikor még semmit se tudni biztosan.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat
Először is, bocsánat a terjedelem miatt! ^^"

- Igen, valóban. - Hatalmas motiváló tényező, hogy a sok munka kifizetődik és a rendezvények elérkeztével mindig a legnagyobb rendben fog menni. Régen biztos voltam benne, hogy ez mindig így van, mára azonban már tudom, hogy nem feltétlenül igaz, mert van, hogy minden elromlik önhibánkon kívül, vagy érkezik egy olyan külső behatás, ami elvesz tőlünk valamit. Rengeteg tényező van, ami ellen nem tudunk védekezni, ilyen ez, ha egy nálunk sokkal rangosabb és pénzesebb személy megváltoztatva véleményét, netán célját és megköszöni az eddigi sok munkánkat, de csakúgy ide sorolhatnám a természeti katasztrófákat. Az emberek hónapok alatt két kezükkel felépítik házukat, aztán jön egy nagy hurrikán és egyszerűen porrá zúzza az egészet. A Karib-térségben ez sokszor előfordul, a mi házunk tetejét is szétszaggatta egyszer kiskoromban az egyik női nevű monstrum. De talán ne is ragadjunk le ennél a pontnál.
- Úgy érted, ide? És ide, meg talán ide? - mutatok szerteszét az arcomon és nyakamon, majd visszafogottam elnevetem magam. - Legalább kialusszák magukat otthon. - Vagy nagyokat rosszalkodnak, de erre nem is merek gondolni, még szerencse, hogy egyik kérdésének köszönhetően van lehetőségem kifejteni neki, hogy pontosan mi célból is vagyok itt, ugyanis annyira nem egyszerű az esetem. Nem lennék csalódott, ha nem sikerülne találkoznom senki szervezővel, akivel beszélni tudnék a terveimről, de nagyon jó lenne, ha lépni tudnék valamerre az ügy érdekében. Az a gondom, hogy hozzám hasonlóan annyira sokan vannak Greenpeace-es pólóban, hogy ha mindenkihez odamennék, ki ilyet visel, feltehetőleg tízből tíz nem tudna nekem segíteni, annyira viszont én sem vagyok bevállalós, hogy sok-sok ismeretlennek odaköszönjek.
Némi hangtechnikai igazítás után, ahogy kéri is, folytatom a történetemet, elvégre mindenkinek van egy története, amit mesélni tud. Tudom én, hogy Carmennek is van és nagyon is kíváncsi vagyok rá, miután az enyém végére érek. Nem igazán meglepődve, inkább örömtelien mosolyodom el, mikor hallom, hogy már ő is megnézte azt a filmet. Ez nagyszerű! Akkor el tudja képzelni, hogy mihez hasonlót szeretnék kivitelezni. Farzsebeimbe dugom kezeimet és kihúzom magam, csak amennyire illik egy viszonylag alacsonyabb hölgy mellett.
- Igen és hát... hu, hát ez nagyon jó lenne. Mondjuk bárhogy nézzük, Trump jócskán felhívta a figyelmet rá, még ha negatívan is tette ezt. Ugye kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, visszavonta Obama klímavédelmi intézkedéseit, én szerintem ezek is mind hatalmas fényt vetettek a témára, lehet köze ahhoz, amit mondtál is. - Szerintem, de lehet nem. Marketingesként mindig próbálok ok-okozati összefüggéseket keresni és ez most is megnyilvánul. De nem vagyok politikus.
Örülök, hogy Carment is érdekli a project és az, hogy mi hogy működik. Bár még ennyire nincs meg a fejemben minden apró tényező, de mindenképpen értesíteni fogom, ha valamilyen fejlemény van, már amennyiben bármi is lesz az ötletből és nem megy a kukába, amint kijön a nyomtatóból.
- Oo, én nagyon! - vigyorodom el. - És persze, szívesen értesítelek, ha bármilyen hírrel és konkrétummal tudok szolgálni. Egyelőre számomra is homály, ráadásul még sosem csináltam ilyet, de ha elérkezik az idő, kellően felkészült leszek. - Holott csak a megfelelő szakembereket kell összeválogatnom magam köré, számos elnyűhetetlen operatőr és rendező van, akiket megismertem már, biztosra veszem, hogy néhányuk szívesen részt venne benne, a filmes részét én megszervezem, csak a Greenpeace adjon rá támogatást és ajánlatokat, iránymutatást a témákat illetően.
Ahogy beszélgettünk, el is telt az idő, a színpadon emberek jelennek meg és mindenki elkezd egy kicsit közelebb menni hozzá. Még egy pillantást vetek Carmenre, ki felém mosolyog, majd én is próbálom megjegyezni az arcokat, akiket később tán letámadhatok.
- Nem ismerős valamelyik? - Én nem igazán tudom kivenni az arcokat ilyen távolságból, legalábbis annyira nem, hogy rokoni szálakat pedzegessek, de ő biztosan megismeri az unokatestvérét. - Ne menjünk oda a lépcsőhöz és akkor ha lejönnek, be tudjuk talán cserkészni őket? - Talán még a beszédek előtt érdemes mozgolódni, utána lehet beűrösödik a tömeg. Ha benne van, én szívesen megindulok előre, hogy kitapossam az ösvényt az új pozíciónk felé, hogy aztán ott hallgassuk meg a megnyitót. Míg haladok előre, látok egy-két arcot felém nézni, szemükből kiolvasom, hogy megismernek, mire én is visszamosolygok rájuk, de azért nem vagyok annyira híres, hogy le kellene engem támadni. Nem vagyok színész, se énekes, csak műsorvezető és dalszerző, vagyis mindkettőhöz szorosan kapcsolódom, de pont azt szeretem a munkámban, hogy nem kell eladnom az életemet hozzá.
Mire odaérünk a kitűzött helyre, éppen beleszól a mikrofonba egy kedves női hang, ki üdvözöl mindenkit.

Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Hangosan nevetve bólogatok Javier emlékeztetőjére, hogy Fox hol is vette célkeresztbe szeretetével. Azonnal megkedvelték egymást, bár legkedvesebb négylábúm számára elég egy hatalmas mosoly, csillogó szemek, esetleg tárt karok, melyek hívogatják őt játékra és máris kölcsönös részéről a szerelem.
Megemelem mind két szemöldököm kijelentésére, kissé oldalra billentett fejjel és félre pillantással, amolyan Mind a ketten tudjuk, hogy nem alszanak a hétördögök gondolatot sugározva mellé. Lotty cinizmusa néha nehezen fogadja be Fox hajthatatlan energiáját és valószínűleg az istenért se vallaná be, hogy odáig van tetőtől-talpig bármiért is, ami hímnemű. Mert neki aztán senki ne mondja meg, bármi is legyen az, főleg ne egy férfi.
Ismerős film cím felé evezünk, hozzá képest nekem visszafogodtabb lelkesedés látszik arcomon, de belül szinte átélem a látott képsorok okozta érzelmeket. Szavakkal is támogatom és helyeslem céljait, lassacskán kezdem azt érezni, hogy barátokká forrunk ki és nekem egy barát sikere mindig sokat ér, bármilyen is legyen az.
Sokat olvasok politikával kapcsolatos cikkeket különféle hírportálokon, bár igyekszem elkerülni a nyíltan egyik-vagy másik oldalhoz tartozókat és inkább megadni a lehetőséget, hogy saját véleményt formáljak. Trump olyan, aki kénye-kedvére megteszi, amit úgy gondol, hogy meg szeretne tenni és ez csak pár példa, amiket Javier most felhozott.
-Nem lennék meglepődve, ha személyes eredetűek lettek volna az ilyesféle módosításainak. Ha valaki nagy hatalmas kap a kezébe és ráadásul úgy, hogy az elődjét magasztalták, akkor igyekszik olyan változásokat eszközölni, amikkel a befolyását mutogathatja -nem vagyok politikus, se pszichológus, különösebben jó emberismerő sem olyankor, ha az illető nem hagyja magát, de véleményem az van. Lényegében lennie kell, kutató vagyok és üdítő olyan emberek között lenni, akik – habár más indíttatásokból – vevők a saját véleményük megfogalmazásában. Ezeknek a beszélgetéseknek van igazán jelentőségük, az időjárásról bárki tud csevegni.
Felcsigáznak ötletei és valóban szívesen hallanék róluk a jövőben, ezt szándékomban is áll tudtára adni. Nem ígérem meg neki, hogy esetleg érdemben tudnék neki segíteni, de ha elmondja talán új ötletei is támadhatnak és jó hallgatni a lelkesedését. Még ha hosszan tart is, egyáltalán nem érzem fölöslegesnek.
-Nagyszerű -emelem meg vállaimat játékosan, mintha csak ugranék egyet átélve sok energiáját a férfinak és ha nem is ezzel fog felkeresni, de egy kutyafuttatás, túra, vagy esetleges véletlen találkozókor lehet már lesznek új fejlemények.
Hirtelen nagy zsibongás kerekedik és a tömeg emlékeztet, hogy miért is nem járok el például koncertekre, még ha a zenét szívesen is hallgatnám.
-Őszintén, nem látok semmit -jegyzem meg, mivel egy magasságban vagyok továbbra is az emberekkel. -Ez jó ötlet -helyeslem és amint megindul, úgy lépegetek én is mögötte, eléggé közel, hogy ne maradjak le, mivel ahogy nyílik előttünk az út, szinte párhuzamosan csukódik is mögöttünk, félek, ha egy centiméterrel is hátrébb lennék, talán már közénk férkőzne valaki.
Alig érkezünk a kiszemelt helyre, megérintem egy ujjal Javier karját és a Ciara-ra bökök állammal. -Ő az unokahúgom -mosolyodom el büszkélkedve, egyrészt mert álmai munkáját végzi és ez sikít róla, másrészt mert hihetetlenül összeszedett és lebilincselő minden szava. -Talán lesz pár perce miután lejött-már most temetem ezt a gondolatot, de sose lehet tudni és adok esélyt annak, hogy másként történjen.
Bemutatkozik és egy rövid felvezetés után összegzi, hogy mi várható az eseményen, közben minden szem rá szegeződik. Hiába, sose okozott neki problémát, ha mások őt figyelik. Amint úgy tűnik, hogy elindul lefele, én is elkezdek mozgolódni és szememmel rések után kutatva a tömegben figyelem, hogy merre lehetne menni, de hamar rá kell jönnöm, hogy itt Javier-re lesz szükség és nevetve nézek fel rá kérlelő szemekkel, talán mondanom se kell, hogy miért.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat
Először is, bocsánat a terjedelem miatt! ^^"

Nem szeretnék ezúttal sem nyíltan kijelenteni a politikai álláspontomat, habár ez itt Amerikában egyáltalán nem lenne különlegesnek mondható, rengeteg híresség kampányol saját elvei oldalán. Én úgy gondolom, hogy jobb távol tartani a karrieremet attól, hogy miket döntenek a Fehér Házba, viszont itt a Greenpeace rendezvényen egy-egy intézkedésnek elég nagy hatása tud lenni.
- Nagyon is elképzelhetőnek tartom - és egyébiránt meg is tudom érteni, csak ha már egy ilyen nemzetközi szervezetről van szó, akkor igencsak nehéz díjazni őt. Sosem lennék politikus, pedig az alapvető képességeim megvannak hozzá, de minél több év van mögöttem, annál inkább hátrálok a legfőbb öntéshozástól, s természetesen nem azért, mert okom lenne tartani tőlük.
De míg mi megvitatjuk a közelmúlt és jelen közös témáit, addig a szervezők mérhetetlenül sok munkát feccelnek abba, hogy minden időben el tudjon kezdeni pontosan olyan formában, ahogy ők azt eltervezték. Mindenki egy kicsit közelebb megy a színpadhoz, érdeklődő tekintetükkel jelzik, hogy semmiről sem akarnak lemaradni, habár szerintem jelen esetben nincs értelme nagyobb tömörülni, ez nem koncert, nem gondolnám, hogy bárki jobban hallana, ha közelebb tartózkodna a színpadhoz, azt mondjuk speciel nem tudom, hogy mit fog történni, bár kétlem, hogy a vizuális látvány itt kulcsszereplő lenne. Kivéve persze, ha csinos nő jelenik meg, márpedig abból hirtelen több is található a színpadon. Kérdezem is Carment, hogy nem véletlenül az egyik az unokatestvére, a válaszára pedig lepillantok rá, s elmosolyodom a helyzeten. Szegény, nem nőtt nagyra, aminek kellemetlen hatását ezúttal is érezheti. Ha egy huszonéves pörgős hölgy lenne, akkor gond nélkül megpróbálnám felemelni, vagy a hátamra kapni, de egészen biztosan vagyok abban, hogy Carmen nem díjazná ezt, így fel sem vetem az ötletet, ellenben közelebb menni egy jó taktikai húzásnak bizonyul.
Ott állunk meg végül, ahol le- és felközlekednek a színpadra, itt már kevesebben állnak, hiszen erős szögben oldalról nézzük, illetve hallgatjuk az eligazítást és az ismertetőt, ami számomra roppant szimpatikus. Nem túl erőteljes, nincs az az érzés, mintha egy szektában lennék, sokkal inkább érzem azt, hogy itt egy célban gondolkodnak az emberek, mintha egy család lennénk. Marketingesként tudom, hogy mennyire nehéz belőni a határt, hogy mi az ami ösztönző, és mi az, ami már éppen sok.
Érzem Carmen érintését karomon, mire felé pillantok, róla pedig egyből abba az irányba nézek, amerre int. Egyértelműen kiszúrom azt a nőt, akire ő utal, jelenleg is az ő hangját hallgatjuk. Azt kell mondjam, nagyon szép és kedves hangja van, ahogy maga a kiállásában is vetekszik a bájosság és a határozott elszántság.
- Az szuper lenne - válaszolom elég hangerővel, hogy hallja is, többet jelenleg nem is akarok fecsegni, mert két beszédhangra nehéz egyszerre figyelni. Szóval Ciara-nak hívják. Ahogy bemutatkozik, nála is egyértelműen érződik, hogy spanyol az anyanyelve, ennek ellenére hibátlan az angolja. Meglehetősen könnyedén mozog a színpadon, hozzám hasonlóan, ez az aprócska tény semmilyen lényeges információval nem bír, csak gyűjtöm róla az észrevételeket.
Ahogy elindul lefelé, felénk, hagyom Carment, hagy menjen közelebb hozzá, elvégre őt nagy eséllyel kiszúrja az emberek közül. Ez a kísérlet nem jön össze, áll mellettünk még néhány magasabb ember, akik feltehetőleg pont a magasságuk és méretük miatt döntöttek úgy, hogy nekik teljesen megfelel oldalt állni. Halvány mosollyal viszonozom Carmen segélykérését, oh szegény nő, annyira alacsony és annyira hajszál vékony, de nincs gond, elindulok előre én, kezemet előrenyújtva, hogy mindenki tudja, mik a szándékaim.
- Utat. Bocsánat. Elnézést... - terelem az embereket, mint Mózes a tengert és próbálom gyorsítani lépteimet, hogy még el tudjuk kapni Ciarat. A lépcsőkhöz érve még épp időben vagyok, a rendező hölgy szinte mellettem készül elhaladni, mikor veszem a bátorságot és megszólítom.
- Ciara! - A rendező erre hirtelen megtorpan és felém néz, én elmosolyodom, ám teljesen érthető módon a tekintete tovább vándorol rólam, mihelyst Carmen is felbukkan mellettem. Nagyon szeretem az ilyen pillanatokat, gyönyörűnek tartom, pláne úgy, hogy azért hallottam, nem sok idejük és alkalmuk van találkozni a rokonoknak. Nem is én vagyok most itt az első, ha van két perce Ciaranak, akkor azt inkább Carmenre fordítsa.

Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Ciara mindig is az a személy volt, aki elsőre is nagyon szimpatikus benyomást tud kelteni, talán a nagy energiája az, ami egyeseknek sok tud lenni. Bár nagyon szeretek programokat szervezni vele, de minden napomat biztosan nem tudnám vele tölteni egy héten át sem, mivel nem vagyok azon az energiaszinten és nem bírnám ezt a fajta hajtást. Más a kettőnk munkájának dinamikája, más fajta koncentrációt igényel és másféle energiabefektetést is. Ettől szép az élet, hogy ilyen mások vagyunk.
Röpke pillanat alatt mutatok rá unokahúgomra, de nagyon mást nem tudunk most beszélni Javier-rel. Az biztos, hogy mind a ketten olyanok vagyunk, akik szívesen meghallgatják az eligazítást is. Én szeretek képben lenni, ehhez pedig mindig érdemes odafigyelni.
Ahogy elindul a színpadról, már mozdulnék én is, ám ez a kísérletem kútba fullad és szavakat sem kell ejtenem ahhoz, hogy drága barátom kihúzzon minket ebből a patthelyzetből. Egy mosolyváltás után már meg is indul én pedig mint gyermek a búzamezőn követem a kitaposott utat, annyi különbséggel, hogy most semminek nem esik baja.
Már tudom hogyan kövessem anélkül, hogy neki menjek, vagy bármi féle baleset történjen így szinte vele szinkronban torpanok meg és nézek ki háta mögül egyenesen rokonomra, akit rég nem láttam már.
Melegen köszönjük egymást egy nagy öleléssel fogjuk egymás derekát és adunk csókot a másik arcára. Hatalmas boldogság jár át mindig, amikor akár csak egy lépéssel is, de közelebb kerülhetek a gyökereimhez és ezt a legkisebb távolságot jelenleg Ciara jelenti.
Nem szeretnék udvariatlan lenni ezért gyorsan elengedem egyik kezemmel és fordulok úgy, hogy Javier-rel szemben legyünk így bemutathatom őket egymásnak.
Most így látva őket egyszerre gondolok csak bele, hogy mennyire hasonló energiát sugároznak ők ketten, biztosan csodálatos barátság születne a kettejükéből.
Sajnos nem tud sokáig maradni, ezért pár családról ejtett rövid kérdés után megbeszéljük, hogy majd ha lesz ideje, akkor megbeszélünk egy találkozót. Nem a reményekért élek és ismerem is már annyira, hogy nem szabad elragadtatnom magam, lehet, hogy pár telefonhívásnál többször nem fogom hallani a hangját, amíg a közelben van. De persze a lehetősége ennek is meg van. Szívesen bemutatnám neki Edward-ot is, izgalmas a gondolat, mivel még egyetlen rokonommal sem találkozott.
Az elsőt megismételve, egy nagy öleléssel köszönök el Ciara-tól és még figyelem, ahogy elmosódik a tömegben mielőtt visszafordulnék Javier-hez.
-Hát, ő volt Ciara-mondok ennyit egyszerűen jókedvvel. -Szerintem szimpatikus voltál neki, amit megtudok érteni-billegetem kissé ide-oda fejemet, ezzel a nyakamat is megtornáztatva.
-Mindig úgy érzem, ha tíz, vagy húsz év múlva látnám is legközelebb, akkor is felismerném már csak a kisugárzása miatt is-vallom be, de talán nem áruk zsákbamacskát. Vannak nagyon emlékezetes emberek, akiket egyszerűen nem lehet elfelejteni és őt természetesen nem is szeretném.
Hiába jöttünk ugyanonnan, teljesen más a vérmérsékletünk, bár nem tagatom, hogy Spanyolország és az otthoni levegő nem hozna ki belőlem valami heveset, de legalábbis hangosabbat, de az biztos, hogy rám nem a forróvérűség jellemző. Kíváncsi lennék, hogy Javier családja ilyen téren milyen lehet, hogy őt mennyire szippantotta be az amerikai álom és hév.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat

Mint korsaras a labdát, én az embereket szedem roppant talpraesett módon össze. Furcsa ez, mivel jelenleg egy olyan nőt szólítok le, akit nem ismerek egyáltalán, a nevét is csak most hallottam először, de mégis kötelességemnek érzem menteni a szituációt, hisz az élet nem lenne fer, ha a rokonok nem tudnának találkozni annak ellenére, hogy végre mindketten egy helyen vannak egy időben. Megszólítani valakit, felvenni a kapcsolatot egy ismeretlennek nem igazán kelt bennem szorongást, mint ahogy most sem, bár tény, hogy beszélgetést kezdeményeznem nem szükséges a pillanat hevében, elég csak a mögöttem érkező nőre mutatnom.
Nagyon jó látni kettejüket, érezni, hogy ritkán van lehetőségük látni egymást, a pillanat pedig már-már megható egy olyan ember számára, akinek a család a legfontosabb. Nem zargatom őket, a nézősereg is kezd oszolni most, hogy vége a megnyitónak, de azért valamennyire számítottam rá, hogy megszólít Carmen és bemutat az unokatestvérének. Lelkes mosollyal nyújtom Ciaranak a kezem és mutatkozok be, a nő kisugárzása rendkívül szimpatikus számomra. Hasonlítanak egymásra, de mégis első percektől kezdve látszik is a különbség kettejük között.
Pár szót váltok csak a nővel, hisz neki sietni kell a dolgára, amit nem lehet rossz néven venni. Integetek neki, miközben elköszönünk egymástól, majd visszafordulva Carmenhez belém nyilall a kérdés, hogy vajon mennyire gondolja azt, hogy én és az unokatestvére egy párt alkotunk.
- Fantasztikus, ahogy közreműködik a rendezvény szervezésében és lebonyolításában. - Nem titkolom, hogy elragadtatott. Egy kicsit magamat láttam meg benne, ahogy nekem is szokásom futni a körök fel és alá, ha eseményekről van szó, ez mindkét munkám szerves része. Egy kicsit szerénykedve, meghatódva mosolyodom el hallva, hogy a szimpátia kölcsönösnek bizonyul. Nem tudom, miért jövök most enyhe zavarba, holott hasonló ismerkedésekbe – beleértve az ilyen futólagos ismerkedéseket is – már volt részem jó párszor.
- Remélem lesz még lehetőségem máskor is találkozni vele. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lenne, ha ti ketten többet tudnátok találkozni. - Mellettük állva sok érzelmet megéreztem azokból az ölelésekből, szentimentális emberként ezek nagy hatással vannak rám.
- Tényleg, mi a helyzet Edwarddal? Minden rendben vele? - Nem sok mindent tudok a barátjáról, igazából azt sem tudom, hogy Carmennek ő pontosan kicsodája: férje, vőlegénye, vagy a barátja. - Mennyi az esélye, hogy Ciara azt gondolta most, hogy a barátod vagyok? - Ha esetleg nem ismerné a barátját, lehet ez egy kicsit félreérthető szituáció volt, bár tény, hogy nem úgy mutatott be engem neki, mintha olyasvalaki lennék, akiről a családnak feltétlenül tudni kell. Vagy hát ki tudja. Nem mintha nagy jelentősége lenne ennek, csak magamból indulok ki, azaz…
- Ne értsd félre a kérdést, csak ha a saját családomból indulok ki és az én unokatestvérem lett volna, akinek hasonlóan futólag mutattalak volna be, biztos, hogy másnap az egész família rám csörögne, hogy mi a helyzet és ki is pontosan az a lány, akivel együtt voltam? – mondom úgy, hogy ez inkább paródiaként hangzik, mintsem komoly hangvételű magyarázkodásnak. Fantasztikus családom van, egy rossz szavam sincs, de hogy az összes személy akkora pletykafészek, beleértve jómagamat is, az valamikor tud kellemetlen is lenni.

Javier & Carmen

Nem várt találkozás
Augusztus végén

Sajnos csak pár lopott peret tudunk Ciara társaságában tölteni és már rohan is kötelezettségét végezni. Imádja, amit csinál, nagyon jó is benne, mondhatni a munkájának él, amit teljesen meg is értek, bizonyos szintig én is ilyen vagyok.
-Igen, rengeteg ötlete van és előszeretettel alkalmazzák is őket-büszkélkedek tovább unokatestvéremről és elönt a büszkeség érzése.
Javier mintha kipirosodna enyhén, aminek hatására kérdőn nézek rá és könyökömmel játékosan enyhén megbököm. Nem hibáztatom, Ciara elsöprő energiája bizony sokak figyelmét felszokta kelteni. Nagyon igaz, hogy a magabiztosság figyelemfelkeltő tulajdonság.
-Én is nagyon örülnék, ahogyan biztosan ő is, de a munkájával együtt jár a rohangálás. Meg lehet szokni-mondata első felét elraktározom és eldöntöm, hogy majd megadom neki Ciara telefonszámát. Nem szereti, ha mások kerítőt játszanak neki, de amíg nem a testvérei teszik, addig egészen meg tud vele békélni.
-Rengeteget dolgozik, ki se lát a munkájából-válaszolok egészen tömören és elmosolyodok Edward-ra gondolva. Mindig nagyon fáradt, de igyekszik testileg és lelkileg is velem lenni, amikor van rá lehetőségünk. Ez most egy ilyen időszak. Ebből a mosolyomból pontosan leolvasható minden érzelmem, amit iránta érzek és egy pillanatra elragad az ábránd, ami rám egyáltalán nem jellemző. Egy nagyot pislogok, hogy visszarántsam magam az életbe, de közben eldöntöm, hogy valami finomat fogok neki főzni a héten, olyat, amilyet eddig még sose.
Kérdésén egyáltalán nem lepődök meg, ahogyan azon sem, amit a családjával kapcsolatban mond, nagyon is értem és átérzem.
-Meséltem neki Edward-ról, ezért nem hiszem. Ha egy másik rokonommal találkoztunk volna most, akkor a spanyol vérnek köszönhetően biztos megkezdődtek volna a különféle kombinálások-ezzel helyeselek és adom tudtára, hogy ismerem ezt a cipőt és én is jártam már benne, mellette pedig ezzel egy mondatban bemutatom családomat, amire csak megvonom a vállaimat, hogy ez van.
-De, hogy biztosra menjünk, mi lenne, ha megadnám neked a telefonszámát? Valamikor felhívhatnád és tisztázhatnád magadat-nézek rá jókedvűen, hiszen mi másért is lenne ez ennyire fontos kérdés, ha nem érdeklődne Ciara iránt. Sose csináltam még ilyet, nem is szeretem beleütni az orromat mások magánéletébe, de valahogy annyira jó érzés fogott el kettejükkel kapcsolatban, hogy ezt látom a legjobbnak. Ciara pedig eléggé talpraesett és szókimondó ahhoz, hogy bárkit elutasítson.

Carmen & Javier

Komoly szándékkal elmenni valahová és csak jól érezni magunkat

Nagyon hálás vagyok, hogy a mai napon közelebbről is belátást nyerhettem Carmen és Ciara családi kapcsolatába, még ha mindössze pár percről is van szó. Szomorú az tudni, hogy nincs lehetőségünk jobban megismerni a szervezőket, de tisztában vagyok azzal, hogy én nem is panaszkodhatok, miközben a mellettem álló spanyol nő ugyanezen okból kifolyólag a saját unokatestvérével sem tud a megadott időnél többet társalogni. Azért bízom benne, hogy találkoznak még Ciara ittléte alatt. Egy munka sem lehet annyira sürgős, hogy a világ túloldalán ne jutna pár óra a rég nem látott családtagokra.
- Meg lehet szokni, de csak úgy, hogy időnként sok pihenőt kap. Mindenki energiája véges és ez a fiatalokra is igaz, hiába mondják azt az öregek, hogy mi mindent kibírunk. - A hallottak alapján egy kicsit aggódok Ciara miatt, de nem ismerem annyira, hogy ezt jogosan érezhetném, másrészt pedig sajnos nincs akkora ráhatásom a világ működésére, hogy változtatni tudjak az emberek (és öregek) mentalitásán, pedig médiásként akár még több lehetőségem is lenne erre, mint például a mellettem lévő, nálam egy fejjel kisebb laborvezetőnek. És ezzel nem negatívan értelmezem a szakmáját, távol álljon ez tőlem, én élek-halok a kutatások iránt, aminek részese és művelője bátyám is. Nagyon tisztelem a tudósokat, csupán az idősek előbb kapcsolják be a TV-t, mintsem hogy olvasnának tudományok folyóiratokat. Ahogy Ciara munkájára siet, én maradok az ismerősöknél és Edward felől érdeklődöm.
- Óh, szegény! Mit is mondtál, mit dolgozik ő? - Szánom-bánom bűnömet, elfelejtettem, pedig egészen biztosan mondta már valamelyik kutyasétáltatás alkalmával. Még éppen csak észreveszem arcán azt a kósza érzelmet, amit nem sűrűn mutat ki, erre pedig halovány mosoly jelenik meg rajtam is. Ha már róluk, mint párokról van szó, eszembe jut az én drága családom és az, ahogyan reagálnának egy ilyen esetben, mint ami az imént kialakult Carmen, Ciara és köztem, úgyhogy jobbnak vélem, ha rákérdezek egy kínos részletre még mielőtt félreértés történne. Úgy látom, annyire nem éri váratlanul, ez pedig azt sejteti, hogy nem járok téves vizeken.
- Ha tud Edwardról, akkor biztosan minden rendben lesz - felelem diplomatikusan, majd változik az arcom és gonosz mosollyal nézek felé.
- Ha pedig lenne, te kapnád meg a raklapnyi kérdésáradatot - Mintha élvezném, hogy kellemetlen helyzetbe hozhatom őt, persze ismer már, tudja jól, hogy sosem vezérel rossz szándék, nem ártanék neki, pusztán csak cukkolom egy kicsit. Visszagondolva... fogalmam sincs, honnan jött a raklap-kérdésáradat kifejezés kombinációja, habár tény, hogy gyakran szoktam rögtönözni hasonló kifejezéseket. A válaszára csak jókedvűen felnevetek, most így belegondolva, lehet tényleg jobb elkerülni a kétes helyzeteket és inkább rám bízni, hogy tisztázzam magam. Ezt megnyertem magamnak, ám legyen, én csak jól járok, ha kapok egy telefonszámot, mivel amúgy is kérni akartam, igaz, nem egy párkapcsolat miatt, hanem mert terveim lennének a GreenPeace-szel.
- Rendben, szívesen felhívom valamelyik nap. Nem csak Edward miatt, hanem a remek tervem kapcsán is, hátha tud segíteni benne. - Tudja már Carmen, hogy miről beszélek, egészen a rendezvény megnyitójáig meséltem a remek ötleteimről, amihez Ciara kétség kívül nagy segítség lenne. Csak aztán nehogy annyira elvigyen a hév, hogy mindenről megállapodjak vele, csak épp Edward ne jutna eszembe. Bárhogy is, feltehetőleg pontosan tudja, hogy nem én vagyok az a szerencsés, aki Carmen nagyon finom főztjét eheti.
Oh, várjunk csak. Carmen tekintete jóval sejtelmesebb, mint azt én a saját ártatlanságomból kiindulva hittem. Leesik, hogy nem feltétlenül azért kapom a telefonszámot, hogy tisztázzam magam, vagy netán épp azért, hogy tudassam vele, hogy szingli vagyok... Lehidalok Carmen agyafúrt ötletétől és még csak menekülni sem tudok előle, mert mondtam neki, hogy felhívom valamelyik nap. Egek, mennyi esze van, hát nem hiába tudós!
- Ravasz vagy! - nézek rá, mint aki átlát a kis tervén, de már kész vagyok, hogy begépeljem azt a telefonszámot. Ahogy rányomok az első gombra, mögöttem egy járókelő meglöki a könyökömet, nem túl erősen, ám arra elég, hogy a kezemből kicsússzon a telefon. Lepörög előttem az életem, látom ahogy a telefon darabokra törik, azonban reflexeim szerencsére függetlenek az elmémtől és azok legalább cselekszenek. Pár másodpercig csak pislogok, mire felfogom, hogy nyugi, nincs baj, kettőt pattant kezemben a telefon, de végül is sikerült megmentenem a teljes megsemmisüléstől, amit ez a kemény beton csókja adott volna meg neki.
- Huh! Nincs baj - sóhajtom még mindig a meglepettségtől, de aztán újra felegyenesedek és folytatom a telefonszám begépelését. - Úgy tűnik, ez a telefonszám kapós lesz. - Szóbeszéd csupán, bár sosem lehet tudni, én hiszek az ehhez hasonló jelekben.
- Mit is mondtál, kettes vagy hetes a vége? - Sok embert ismerem a világ rengeteg pontjáról, de meglepő módon még sosem kaptam egy spanyol nemzetiségű telefonszámot sem.