One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága


Kérnénk mindenkit, hogy a könnyebb átláthatóság kedvéért csak rövidebb OOC üzengetésre szorítkozzunk ezen a felületen, a személyesebb hangvételű vagy IC üzenetekhez pedig használjuk a nagy chatet vagy a PM-et.
Új posztok
hozzászólások



Are you my savior, who found me alone? ⁂

Edward & Carmen EmptyRhea Osbern
Today at 3:00 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Edward & Carmen EmptyCarley Wilkinson
Yesterday at 7:27 pm



Welcome party!

Edward & Carmen EmptyGracelyn D. Lockhart
Yesterday at 6:04 pm



Phoebe & Chester - Fatal shooting at hospital

Edward & Carmen EmptyChester Sullivan
Yesterday at 1:33 pm



Here we go again

Edward & Carmen EmptyAidan Guinness
Yesterday at 12:42 pm



still with you | Yebi & Natie

Edward & Carmen EmptyNatalie Young
Yesterday at 12:00 pm



Kockadobás

Edward & Carmen EmptyAdmin
Yesterday at 8:25 am



Rosalie & Cassidy

Edward & Carmen EmptyRosalie A. Silvera
Yesterday at 12:15 am



Lopez & O'Neal

Edward & Carmen EmptyEzra O'Neal
Kedd Május 04, 2021 5:16 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 17 14
Diákok 26 23
Törvényszegők 8 16
Bűnüldözés 10 11
Hivatal 5 7
Üzlet 18 15
Oktatás 6 7
Munkások 23 17
Egészségügy 15 15
Összesen 128 125
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 3 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (106 fő) Hétf. Feb. 15, 2021 11:58 pm-kor volt itt.
Discord
csatlakozz hozzánk!


Regisztráláskor felhasználónévnek a karakteretek nevét/becenevét használjátok. Köszönjük. :)

Share
 

 Edward & Carmen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyCsüt. Ápr. 29, 2021 6:29 pm


Edward & Carmen
Mert néha ilyen is megesik
A legfontosabb a bizalom és a boldogság és hihetetlen módon mind a kettőt megleltem egy személyben szinte csettintésnyi idő alatt. Viták persze mindig vannak, de azoknak akkor van ott az ideje, utólag pedig már semmit nem lehet velük tenni és nem is szabad. Nem vagyok az a szótári értelemben vett pillanatnak élő típus, a kihívásokat viszont szeretem, ahogyan abban is hiszek, hogy ki kell élvezni a jelent, Edward mellett pedig mindez annyira természetesen megy.
Csipkelődő megjegyzésére felhúzom orrom és jelképesen ötük egyet a levegőben tenyeremmel, mintha valaha is eszembe jutna kezet emelni rá. Meg van a maga házsártos stílusa, ha éppen olyan napja van, de sose adna rá okot, hogy ilyenre vetemedjek, amúgy sem vagyok agresszív típus és nem hiszek az ütés erejében.
- Lenne is ötletem a költségek rendezéséhez -bizony engem sem kell félteni, ha arról van szó és feltudom venni a nadrágot, a flörtölés ilyen módja viszont sose volt igazán az erősségem. Lehet teljesen nevetségesen hangzott most ez a számból, de vele megmerem tenni, ahogyan azt is megmerem mutatni, hogy én is tudok béna lenni.
A mondatom után némileg szégyenlősen el is nevetem magam és inkább folytatom azt, amiben viszont jó vagyok és az ételekhez fordulok.
Rendezgetek még ezt-azt mielőtt szólnék neki és azon kapom magam, hogy már szedjük is az ételt. Elkell gondolkozom a kérdésén, pedig legbelül tudom a választ, de úgy érzem, hogy magyarázatot kíván.
- Akkor lehet most bajban lennék, ha vendégségbe jöttek volna -egyáltalán nem lemondó a hangom, inkább valami féle izgulás keveredik belé, amit furcsa módon rég nem éreztem. Nem volt sok kapcsolatom, de a szülőkkel való találkozás valahogyan mély nyomokat hagyott bennem. A bőröm színén sose akkor lepődnek meg az emberek, amikor mesélik rólam, hogy honnan jöttem, hanem mikor meglátnak. Van, akit zavar, van, aki nem tud vele mit kezdeni, de a többség szerencsére nem úgy néz rám, hogy nekem nem fehér bőröm van.
Ha úgy hozná az élet, szívesen megismerkednék a szüleivel, de egy olyasféle izgulás telepedne rám akkor, mintha tiniként első szerelmem szüleivel kéne találkoznom.
- Erről nagymamám jutott eszembe. Ő mindig azt mondogatja, hogy nagymama alakja van -vonom meg vállaimat kis mosollyal arcomon, hogy ezek szerint ilyen is és olyan is létezik és mi bizony nem értünk hozzá. Minél idősebb valaki annál fölöslegeseb még csak megkísérelni is azt, hogy rávezessük, esetleg nem jó az, ahogyan van, vagy változtani kellene.
Jó a nevetését hallani és még jobb, ha az igazságon tudunk nevetni, mert hát így van. Anyukák és nagymamák közelében sose tegyél fel olyan kérdést, hogy ki főz jobban. Ez akár egy bölcs mondás is lehetne.
Van abban valami, amit mond, nagymama sokkal gyakorlottabb a főzés terén és hosszú évtizedeken keresztül ez volt a hivatása, hogy éhes szájakat etessen. Ha valaki tudja, hogy mi a jó étel titka, az ő.
Szemezek kicsit Fox-szal mielőtt valami komolyabb témára eveznék. Szeretném tudni, hogy hogyan van és mivel magától sose mondaná, így jön a jól bevált trükk és rákérdezek.
Nagyon hirtelen kezdi mondani, ebből tudom, hogy nagyon nyomja a dolog, nincs könnyű helyzetben. Most, hogy egy vezetői pozícióba kerültem jobban átlátom azokat a dolgokat, amikért korábban morgolódtam és ez talán előnyömre is szól. A pénzügyekbe mondjuk én kevésbé szólhatok bele, de van, hogy kikérik véleményemet.
Ahogy hallgatom olyan érzés, mintha, egy végeláthatatlan helyzetbe került volna. Végezné a munkáját, amit nem tud, azok miatt, akik ezzel megbízták. Fentről siettetik őket és a legjobbat várják el, de abba már nem gondolnak bele, hogy lehetséges-e a megvalósítás.
Az utolsó mondata az, ami a legmellbevágóbb, nem csak a hangsúlya annak, ahogyan elmondta, de a jelentése is. Sokat, sőt, nem is, rengeteget dolgozik és nem szeretném, ha a kiégés felé haladna. Pedig tudom, hogy szereti, amit csinál és nem hagyná abba, de van az az ár, amit már nem szabad kifizetni.
Várok pár másodpercet, még feldolgozom a hallottakat mielőtt válaszolnék a kérdésére, ami pont olyan hirtelen jött, mint az ahogyan elkezdte mondandóját. Nem hiszem, hogy azért csinálná, mert ne akarna többet beszélni róla, csak most elért egy olyan pontra, ahol minden kilátástalan és hallania kell ezekre a kérdésekre a válaszokat.
- Nos -kezdek bele gondolkozva, erről még eddig sosem beszéltünk és talán megfogom lepni a válaszommal. - Amikor munkát váltottam, akkor már Axel-lel eléggé kényelmetlen volt a helyzet és akkor elgondolkoztam azon, hogy vissza megyek tanulni és mellette önkénteskedem. Teljesen biztos voltam benne, hogy száznyolcvan fokos fordulatot kell vennie az életemnek ahhoz, hogy minden a helyére álljon -meséltem már neki arról, hogy hogyan voltunk, lényegében a válásunk kellős közepén találkoztunk és végig csinálta velem, ott volt mellettem. Tudja az okát, tudja a félelmeimet.
- El is kezdtem képzéseket nézni. Óvónő, kisgyermekgondozás, ilyen irányba. Ami így utólag teljesen érthető, hogy miért -akkoriban teljesen megszállottja lettem annak, hogy gyereket szeretnék, gyereket, aki megment minket. Ez pedig egy felelőtlen gondolat volt részemről, de akkoriban nem láttam, csak valami pozitív változást kerestem.
- De rákellett jönnöm, hogy jó vagyok a munkámban, hogy szeretem a munkámat és nem fogok elvenni valamit magamtól, amit szeretek csak azért, hogy megmentsek valamit, ami már nincs -most nézek először a szemébe mielőtt elkezdtem beszélni. - Tudom, hogy tudod, hogy mit szeretnél és azt is tudom, hogy ezen az időszakon túl leszel -teszem kezemet az övére és igyekszem minden szeretetemet átsugározni belé. Egyszerű kimondani, talán elbagatellizálom azzal, hogy megelőlegezem neki, hogy majd biztosan jobb lesz, majd elmúlik. Az ilyen kijelentésektől a falnak lehet menni, de én nem így értem, hanem úgy, hogy mindig előbújuk a Nap, de időt kell neki hagyni, ahogyan annak is, hogy rájöjjön mit szeretne, vagy éppen mit nem.
Habár nem éppen egy kellemes témáról beszélgetünk, de nem vagyok szomorú, inkább egyféle nosztalgikus lágy melankólia sodort most magával mindenféle negatívum nélkül. És ebben az érintésben ott van az is, hogy én mellette vagyok, amit talán szavakba sem kell foglalnom, mert tudja.
Nem beszélek tovább, szerintem nincs értelme több dolgot felhoznom, amíg nem tudom, hogy mit gondol mindenről a hallottak után. Helyette csak figyelek rá, minden mozdulatára és néha simítok egyet kezén ujjammal.
thx.

Carmen de la Mora
Kutatás
Play by :
Oona Chaplin
Kor :
34
Foglalkozás :
Molekuláris biológus - Labor vezető, kutató
Hozzászólások száma :
15

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyVas. Ápr. 04, 2021 11:20 pm



Carmen and Edward
Maybe you had to leave in order to really miss a place; maybe you had to travel to figure out how beloved your starting point was.
Ha azt mondom, hogy elfoglalt ember voltam, fele se volt tréfa. Tényleg irgalmatlanul sok időmet elvette a munka és még többet az azon agyalás. Idejét se tudnám megmondani, hogy mikor aludtam egy jót, és mikor aludtam magam ki annyira, hogy ne érezzem magam mosott szarnak minden másnap. A fiatalság - bolondság periódusán túl már néha éreztem a derekam, éreztem a lábaimat, éreztem, ha túl sokat meresztettem a seggem a gép előtt és éreztem, hogy a szemüvegen túl égtek a szemeim. Sokakkal ellentétben az én pihenésem nem a henyélésben csúcsosodott ki, hanem abban, ha a természetbe vetődhettem, ha órákon át csak a szél-bolygatta fakoronákat láttam, de talán a legnagyobb szerelmem, a szörf a keleti parton vált hiánycikké. Mégsem panaszkodtam, az nem én lettem volna. Ehelyett felajánlottam Carmennek a szökési kísérletünket, amibe hál' istennek belement, ez pedig megalapozta a jó estémet. A felhalmozott ételek sokasága pedig csak ráadás volt.
- Pedig ha jobban belegondolok, borzasztóan félelmetes vagy kócosan. Szerintem fel is adok egy hirdetést, hogy ki fogadna be, ha menekülnék előled - vigyorogtam a nő felé, de tudhatta, hogy nem gondolom ezt az egészet komolyan. Sosem voltam az, aki bármilyen szituáció elől megfutamodott volna és mégis már ennyire előre izgulni és elgondolkodni azon, hogy vajon milyen idő fog minket utolérni, teljes mértékben felesleges volt. És túlságosan is női gondolatmenetre vallott, mert tudtam, ők sokkal többet terveztek. Nekem elég lett volna egy tusfürdő, fogkefe, törölköző kombó 3 alsónadrággal és két pólóval meg egy nadrággal, de a nők? Szerintem a Buckingham-palota összes gardróbja se lenne nekik elég. - Bevállalom a serpa szerepét bizonyos ellenjuttatások mellett - biztosítottam teljes mértékben komoly arcvonásokkal, de a megjelenő kósza vigyor jelezhette, hogy ha tényleg így is gondolom, egy köszönöm a részéről bőven elegendő lenne. Ahogy az is elegendő volt, amit Carmen tudott nyújtani nekem. elég volt, hogy mellettem volt, hogy valahogy ideköltözött, hogy a kutyájával együtt az életem része volt és nem akartam siettetni ezt az állapotot. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy még egyszer az életben meg akarok-e házasodni, ahogy arra sem tudtam volna választ adni a jelenben, hogy a fiamat az elvesztése után akarnám-e pótolni egy másik gyerekkel. Ez a téma sokkal mélyebben gyökerezett bennem, mintsem ezzel előhozakodjak Carmennek.
De, ahogy lenni szokott, a férfiakhoz az egyik út a hasukon át vezet, a nő pedig értett ahhoz, hogy elcsábítson. A megjegyzésemre kapott válaszon elmosolyodik, ami megnyugtat, nem mondtam nagy hülyeséget, de hogy ne ragadjunk le, már kérdeztem is, hogy addig is halljam a hangját. Nem esett nehezemre beszélni, de szerettem őt hallgatni. Ismétlem, ő nem az az üresfejű liba volt, mint sokan körülöttem és ezért hálás voltam.
- Apám ezzel nem értene egyet, tudod ő amolyan régimódi figura, aki a húst, a tésztát imádja meg a sörét. Az már más kérdés, hogy ez a hasának méretén is meglátszik, nem egy csont és bőr ember. Mindig azt mondja, hogy ő már nyugdíjas, azt eszik, amit akar és annyit, amennyit akar - ráztam meg a fejem. Nem igazán akartam őt elveszíteni idejekorán, de ő még inkább makacs ember volt, mint én. Egy Sharpe-pal vitatkozni pedig felért némi öngyilkos hajlammal - vajon kitől örököltem? A tányérok vándorlása után a kezem Carmen derekán simított végig, hagyva, hogy helyet foglaljon hozzám közelebb, de azt is, hogy a kezdeményezést ő vegye át. Kíváncsi voltam, mi az, amiből ő mégsem vesz és eszik, ha ő is készített el mindent. És ha már beszélgettünk, feltettem azt a kérdést, amit Carmen szerint soha nem kellett volna. A szavaira felnevettem, de egyáltalán nem bántam. Tudnom kellett, hogy a de la Mora család nő tagjai hogyan és miként is bánnak a fakanalakkal a konyhában - ismétlem, ott, mert valahogy sejtettem, hogy Carmen túlságosan is nyugodt vérmérsékletű lehetett a rokonaihoz képest.
- Szerintem anyukád is a mamádat mondaná. Végül is, ő a leggyakorlottabb, ha az éveket nézzük - vontam meg a vállamat. Valószínűsítem, hogy nem lennék szomjas se, ha bekeverednék a főzőverseny kellős közepébe, ha egyáltalán nem néznek ki, mert nekik túlságosan is fehér vagyok. Az első falat túlságosan is gyorsan lecsúszott, amit követte már lassabb ritmusban a többi, miközben a pillantásom Foxra irányult meg a gazdájára, hogy próbálta figyelmen kívül hagyni a kutyaszemeket. Egy idő után úgyis megkönyörül rajta valamelyikünk, annyira kitartó kutyát sikerült a magunkénak tudni. Igen, lassan-lassan úgy gondoltam, hogy Fox nem csak Carmené, hanem már úgy 35%-ban az enyém is volt. A nő kérdése nem lepett meg, az orbitális sóhaj mégis két falat közt ért utol.
- Leginkább hosszú. Georgie szerint hagynunk kellene ezt az egész projektet, mert minden egyes nap találkoznia kell a főnökeinkkel és eredményeket akarnak. Nekik nem elég az, ha azt mondjuk, még nem volt elég időnk rá, hogy nincs elég pénzügyi keret és lassan már úgy érzem, hogy a saját szarunkat lapátoljuk egyik bokánktól a másikig - álltam meg az evésben, hogy a villával kotorjam egyik oldalról a másikra a rizses ételt. - Kicsit idegesítő az, hogy ha tudjuk is a célt, folyton akadályokba ütközünk és kuncsorogni kell az alamizsnáért - nem szoktam panaszkodni. Nem szoktam ennyire negatívan látni a dolgokat. - Néha odabent elgondolkodom azon, hogy akarom-e ezt az egészet - döntöttem oldalra a fejem, a csigolyáim panaszosan roppantak meg a mozgásra.
- Te gondolkodtál már azon, hogy mást csinálnál? És ha igen, tudod, hogy mi az a más? - nem, nem akartam otthagyni a munkám, csak ma nem volt túl jó napom. Ilyenkor meg gondolkodom. Néha minden hülyeségen. Kellett pár korty víz. Mégis az alkoholos üvegek felé néztem el. Nem sűrűn ittam, de ha mégis, akkor elég tetemes mennyiséget képes voltam benyakalni anélkül, hogy a világomról ne tudtam volna. Csak mértékkel.

Edward Sharpe
Kutatás
Play by :
Scott Eastwood
Kor :
39
Foglalkozás :
toxikológus
Hozzászólások száma :
16

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyKedd Márc. 09, 2021 2:53 pm


Edward & Carmen
Mert néha ilyen is megesik
Játékosan húzom fel orromat felé az ételrendelés hallatán, de jól tudom, ha főzök, akkor ilyenre nem kell számítanom, bár már volt olyan, hogy meglepetésként valami finomsággal készültam és Ő is így tett, hogy ne kelljen a konyhában forogni este. Mondanom se kell, hogy azzal a tervvel ültünk le akkor enni, hogy legalább másnapra lesz ebédünk, persze ez nem teljesen így sikerült.
-Nyugi, nem csak salátával készültem-biztosítom, hogy a nyúlkaján kívül más is lesz ma az asztalon, bár egy gyönyörű színes salátát nem szabad kihagyni az étkezésből, főleg, ha még friss és ropogós.
Még kíváncsian utánuk nézek, szemlélve pár pillanatig a kutya lefoglalás projektet és már lépek is vissza teendőimhez. Igazából egészen gyorsan elkészíthető ételeket válogattam ki, estére nem szívesen tervezek nagyobb projekteket és így én sem érzem azt, hogy túl nagy fába vágtam volna a fejszémet. Hiába, már én is kinőttem abból az időből, amikor hajnalig könnyedén ébren maradtam és mindenem szuperül funkcionált. Néha belegondolok, hogy talán az egyetem alatti éjszakázások most megbosszulják magukat.
Mintha csak megérezte volna, hogy mire van szükségem még azelőtt, hogy én azt tudnám és már szervezzük is a hétvégi programot. Nagyon szívesen elmennék innen, vele, vagyis velük, hármasban bizonyára kevésbé lesz nyugodt, de talán Fox-ra átragad majd arra pár napra a nyugalmunk és megpihen kicsit ő is.
-Én benne vagyok-szűk értelemben véve a magam főnöke vagyok a munkahelyen, így nem lehetetlen küldetés, hogy pénteken valamivel hamarabb eljöjjek és ne kelljen kapkodnunk nekünk sem.
Az időjáráson azért elgondolkozom, annyira kiszámíthatatlan, mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy szűk intervallumban mozogna.
-Már láttál kócosan és hétvégi hajkoronával, ezzel már nem tudlak elijeszteni-utalok a rakoncátlan fürjeimre, amikre bizony a vasalás nagyon is rászokott férni reggelente, de ha nem kell hivatalos közegbe mennem, akkor egyáltalán nem szokott érdekelni, hogy éppen nem minden szál ott van, ahol lennie kell. Edward pedig jobb szereti a természetességet, nem hagyott el miattuk és bár nem tartozom azok közé a nők közé, akik egy táskában elférnek egy hétre, de valószínűleg egy kisebb bőrönd tökéletesen meg fog felelni. -De még meggondolom, hogy mennyire szeretném, hogy cipekedj-kacsintok felé, de már a hangsúlyomból is lehet tudni, hogy fikarcnyi komolyság sincs ebben a mondatomban. Egyáltalán nem várnám el tőle, hogy a rengeteg cókmókomat a vállára kapja és mindent vigyen, mintha egy úrihölgy lennék, aki nem képes ugyanerre, de persze vannak nekem is korlátaim.
Nem igen tudom tagadni, hogy büszke vagyok a tálalásra, de inkább egy lelkes elégedettség érződik ebből és lehet rá következtetni. Ha csak össze-vissza lenne minden az asztalra pakolva az is teljesen jó lenne, de most valahogy elképzeltem, hogy megadom a módját, ha már először csinálok neki hazám ételeiből.
Megjegyzésére és jókedvére válaszul végig simítok karján, de az igazság, hogy igazat kell neki adnom. Eleinte nagyon szokatlan volt nekem az amerikai konyha, főleg miután megtudtam, hogy eléggé hamar az egészet végig próbáltam, de azt nem mondanám, hogy nem ízlenek, de az biztos, hogy előbb választanék valami teljesen mást, mint a felsoroltak, bár egy hirtelen megvett meleg Hotdog-nak kevésbé tudnék ellenállni.
Fejemet oldalra döntve gondolkodom el és vacillálok anyám újított szósza miatt a paella és az ensalada között, majd, mint aki valami nagy felismerésre jut veszek egy mély levegőt a válaszadásom előtt. -Az ensalada. Mindig azt juttatja eszembe, amikor a saját zöldségeket szedtük le és egyenesen a konyhába vittük, hogy már készüljön is belőle valami csoda-tudom, salátát mindenhol lehet kapni, nem is igazán mondhatnám a magunkénak, de az érzés miatt, ahogyan az otthonomat idézik a színek és az illatok viszont azt kell mondanom, hogy talán az egyik legkedvesebb étel, ami mindig az asztalon szokott nálunk lenni és évszakhoz mérten változik.
Szemem sarkából látom ahogyan a székem odébb kúszik, a tányérom követve őt és hát teljesen igazuk van, egy sokkal jobb helyen találom őket. Még mielőtt szednék az előbb említett könnyed ételből lejjebb hajolva adok szerető puszit párom arcára. Néha elgondolkodom, hogy mennyire van tisztában azzal, hogy ezekkel az aprónak tűnő tetteivel mennyire boldoggá is tesz.
Engem sose zavart, ha evés közben beszélünk, mi eléggé hangos nép vagyunk amúgy is, sőt inkább az a szokatlan, ha néma csöndben üljük végig. Az étkezés nálunk egy nagy esemény, főleg az ebéd és bár sok mindenben amerikaisodtam, de van, amiből nem tudok, vagy éppenséggel nem is biztosan szeretnék engedni. Ha pedig most otthon lennénk, valószínűleg hangos véleménykinyilvánítások jönnének minden irányból.
Nagymamám mindig azt mondta édesanyámnak, hogy egy férfi szívéig a gyomrán keresztül vezet az út és mindig ezt hajtogatta anyám is azóta, hogy először a konyhába léptem. Nem teljesen értek egyet ezzel a kijelentéssel, de gyerekként hatalmas motiváció volt, hogy lenyűgözzem a család férfi tagjait főztömmel, hogy majd egyszer, ha lesz valaki, akkor minden szeretetemet neki is átadjam az ételen keresztül. -Egy ilyen kérdést sose tegyél fel úgy, hogy a családom említett tagjai is hallják, hacsak nem szeretnél egy főzőverseny szemtanúja lenni-kacsintok rá és már emelem is számhoz a villámat. Valószínűleg nem lenne ellenére és egy nagyon jó hangulat kerekedne belőle közben.
-Mamám főztje nekem mindig a legkülönlegesebb lesz, de ha anyum kérdezi, akkor letagadom, hogy ezt mondtam-gondolkodom el magamban boldogan. Teljesen más az a hangulat, amikor az unoka a nagyijával sündörög, bármiről is legyen szó és hát az enyémre aztán tökéletesen igaz a nagymama sztereotípia, miszerint nem mozdul senki az asztaltól, amíg minden el nem fogy.
-Ha ízlik, akkor lehet sűrűbben fogok ilyesmit készíteni-igazából az előbbi mondatával elárulta nekem, hogy nagyon finomnak tartja, tehát nincs menekvés részéről. Amúgyis, terveim közt szerepel, hogy apránként bemutatom neki a gyökereimet és szerencsére vevő is rá.
Fox hatalmas nyeléssel fekszik le mellettünk, de azért egyik mancsa óvatosan az asztalhoz ér és gyönyörű kutyaszemeivel piszkál minket, hogy kapjon valami finomságot, de pechje van, mert ilyen maximum álmaiban történhet meg.
-Milyen volt a napod? -fordulok el a kunyigéptől, aki biztosan nem fog sokáig nyugton maradni. Tudom, hogy mindene tele van a munkával és a világért se panaszkodna, de talán, ha rákérdezek, akkor valamennyire kiadja magából a frusztrációt, amit ezek a nagyon hosszúra sikeredett napok okoznak neki.
thx.

Carmen de la Mora
Kutatás
Play by :
Oona Chaplin
Kor :
34
Foglalkozás :
Molekuláris biológus - Labor vezető, kutató
Hozzászólások száma :
15

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyKedd Feb. 16, 2021 10:49 pm



Carmen and Edward
Maybe you had to leave in order to really miss a place; maybe you had to travel to figure out how beloved your starting point was.
Volt már részem női hisztikhez, sértettséghez, nem szólok hozzád projekthez, féltékennyé tevéshez, értetlen és buta teremtésekhez, de szerencsére Carmen az eddig felsorolt szituációktól és viselkedésmintától nagyon is távol állt. Nem viseltem jól, ha ostoba emberekkel kerültem össze, mert a türelmem véges volt és a nemlétező bicskám kinyílt a zsebemben, hogy valamiféleképp tájékoztassam őket. Irritáló szokás és tulajdonság volt ez, tudom. Carmen nem nagyította fel a benne dúló rossz érzéseket és nyugtalanságot a családjáról, ezért én sem vittem túlzásba a kérdéseimet, sem pedig a segítségnyújtásomat. Eszem ágában nem volt felajánlkozni, hogy én is megyek vele Spanyolországba, ha esetleg eljutna az utazásig, mert egyrészt neki kellett ezt a kérdést feltennie felém, ráadásul a hispán vonal bennem nem volt jelen, ergo a szüleinek sem lehettem elég jó. Egyet kellett vele értenem abban, hogy a későbbi telefonhívás gyümölcsözőbb lesz, mert ha az ember érzelmileg hadilábon állt, a döntései nem voltak megalapozottak sokszor, átgondoltak pedig végképp. Hangot is adva az egyetértésemnek bólintottam az ötletére, de a továbbiakban nem forszíroztam és nem hánytorgattam neki fel, mert nem volt kedvem őt rossz érzéssel magában látni.
A kutyát érintő terv, miszerint foglaljam le a négylábút, nem ért váratlanul. Mióta megjelent az életemben ez a kis (leginkább középtermetű, de nem beluga méretű) jószág, újra lett egy gyerekem - félig-meddig, aki lekötött, ha éppen unatkozott, akinek szüksége volt rám - már amennyiben a kakálós körre kellett levinni és aki távolról azt is kiszagolta, ha épp nem voltam jó kedvű. Ráadásul még tanulgatta, hogy a tesztoszteron és a feromon ebben a lakásban jelen van, valakinek muszáj lesz szót fogadnia.
- Igazából meg tudnék enni egy lovat, csak gondoltam jófej leszek. Az a negyed óra elfogadható és vállalható, így megmenekültél egy újabb pizza vagy hamburger rendeléstől - nem mintha nem tudtam volna főzni, csak néha vágytam a zsírban tocsogó ételekre. Nem voltam az az ember sosem, aki szerette volna a romantikus ömlengéseket és mindig is én voltam az, akinek előbb elege lett az ölelésekből. Így nem volt mit tenni, elengedve a nőt a kutya felé vetődtem, aki aztán kénytelen-kelletlen követett. És mert elcipeltem volna, ha nem teszi.
A kanapé kényelmessége pár percre beszippantott, de annyira nem, hogy ne vegyek tudomást a háttérben sürgölődő nőről, mégis hagytam, hogy elvesszen újra az ételkészítés világában. Mégis, a kutyával már az ölemben vetettem fel az ötletemet, hogy talán ideje lenne egy kicsit lelépni ebből a városba valami nyugodtabb környezetbe, ahol nem a kipufogók gázát kell szagolnunk és elviselni az utcán végigrobajló folytonos zsivajt. A válasz gyorsabban érkezett, mint azt hittem volna, ezért is fordultam felé. Kutyával egészen nehéz volt szabadon mozogni, azt meg kell hagyni. A kérdésére elgondolkodtam egy másodpercre.
- Pénteken estére szerintem már lent lehetnénk. Úgy érzem, hogy eleget dolgoztam ahhoz, hogy végre emberi időben végezzek a munkával. Ha az neked is megfelel és úgy lenne ott két esténk meg majdnem két teljes napunk - meg rengeteg kilométer a lábunkban, mert nincs az az isten, hogy én még egy tíz órás műszakot végigüljek (szenvedjek). Egyet tudok vele érteni, tényleg régen voltunk már csak mi ketten. - Carmen! Ne már. Addig még jó pár nap van, baromira változhat az időjárás - nevettem fel. - Elég lesz előtte nap megnézni. Vagy bőrönddel készülsz? Hajvasalóval, nyolcvan váltás ruhával és hat cipővel? Csak mert akkor kölcsön kell adnom az összes táskám - köhintettem. Nő még nem járt a cuccaim közt, vagyis még nem használták ki a táskámat az ő dolgaik tárolására. Persze csak vicceltem, nem gondoltam volna, hogy erre ráparázna ő, itt és most. A pillantása, az egész testtartása már inkább a feltálalt hadseregnyi mennyiségű kaját figyelte és amikor engedélyt adva kijelentette, hogy megvan, feltornázva magam hátrahagytam Foxot, egy fürdőszobai meleg vizes kézmosást megejtve előbb, hogy aztán leparkoljak a kis barnám mellett.
- Farkaséhes - bólintással mértem fel a bemutatott ételeket. Esküszöm, nekem is be kellett volna mutatkozni nekik, annyira jól néztek ki, de csak beleszippantottam a levegőbe ismét. - A tiétekhez képest a mi nemzeti ételeink elég szegények. Hotdog, hamburger, sloppy joe - vigyorogtam el felé, mielőtt lehajoltam volna, hogy közelebbről megnézzek magamnak mindent, de kivetnivalót abszolút nem találtam semmiben.
- Neked melyik a kedvenced ezek közül? - érdeklődtem, mielőtt magam elé húztam volna minden tálat egymás után, leültem, Carmen székét pedig közelebb húzva magamhoz a tányérját is legalább öt centivel közelebb húztam az asztalon, jelezve, hogy annyira nem vagyok dagadt, hogy ne férnénk el. Nem ajánlottam fel, hogy szedek neki, holott tisztában voltam azzal a mennyiséggel, amivel még képes volt elbírni, viszont akkora paraszt sem voltam, hogy előtte szedek magamnak. Ha ő is helyet foglalt és megkezdte az ételek felhalmozását a tányérra, első körben a paellaból szedtem magamnak. A többi túlságosan is sok szósszal volt tálalva - racionálisan végiggondolva, ha megúsztatom a tányért, onnantól kezdve törlésre szorult az.
- Akkor hát.. együnk - már csak az előke hiányzott volna. - Volna egy kardinális kérdésem. Összehasonlítva téged és anyukádat vagy a mamádat, melyikőtök kapja meg a tíz pontot a főzésre? - köhintettem. Az én anyám biztos, hogy minden receptet elkérne Carmentől és a következő napokban a konyhából ki se lehetne robbantani őt. Sőt, tovább is megyek, Carmen lenne a kuktája és a kóstoló mestere is. Anyám csak ennyire volt odáig azért, hogy megint volt valakim.


Edward Sharpe
Kutatás
Play by :
Scott Eastwood
Kor :
39
Foglalkozás :
toxikológus
Hozzászólások száma :
16

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyKedd Jan. 19, 2021 2:11 pm


Edward & Carmen
Mert néha ilyen is megesik
Szeretem, hogy ennyire érdeklődő, minden porcikámban érzem, hogy fontos neki hogylétem és nem csak üres, bambán ejtett szavak, amik elhagyják száját, akkor sem, ha hogylétem felől kérdez. Hiába, mind a ketten szeretjük, ha a lehető legtöbb információból tudunk gazdálkodni. Nekem sem kenyerem a találgatás, tőle sem várom el, hogy ezt tegye.
- Csak ez idő tájt szoktam meglátogatni őket és a legutóbbi utazás sem éppen sikerült -ismét apró vállrántás, nyugtázva szavaim, amolyan lemondóan, hogy idén már feltehetően nem fogom őket látni. Nem is az ünnepek miatt szomorkodom el emiatt, sose voltam egy szentimentális karácsonyozó, csupán hiányoznak, mégis csak a családom, a szüleim, testvéreim. Edward itt van nekem és már tudom, ha tőle lennék ennyire távol, akkor ugyanígy, na jó, valószínűleg sokkal jobban hiányozna. Csókot nyomok arcára és még jobban belesimulok ölelésébe a gondolataim lezárásaként.
-Holnap felhívom őket, addigra elmúlik a vihar -ha beszélek velük, azt a lehető legnagyobb örömmel a hangomban szeretném megtenni. Az igazság, hogy bár támogattak mindig is, hogy Amerikába jöjjek, de lebeg a fejünk fölött, hogy azonnal ugorjanak megjegyzéseikkel, ha esetleg az életem itt véget érne. Édesanyám, amolyan én megmondtam kijelentései elől pedig akaratosan menekülök és teszek azellen, hogy ne hagyják el száját ezen szavak.
Fox az egyetlen jelenleg, akit most nem tudok kezelni, kezdem érzékelni, hogy fogy vele kapcsolatban a türelmem, emiatt is kérem meg, hogy vele kapcsolatban segíthet.
-Keverek párat, pakolok és már tálalok is, szerintem negyedórán belül ehetünk -végzek gyors fejszámolást -Amúgy is, sétálni már voltunk, te meg csak most jöttél. El ne menj-mosolygok bele fáradt szemeibe, amik miatt néha aggódom érte, de tudom, hogy vigyáz magára, ahogyan csak tud.
Figyelmetlenségből elkövetett összekenés áldozata lesz, amitől szakszerű tudással igyekszem megszabadítani kisebb-nagyobb sikerrel, de szerencsére könnyen ki fog jönni az anyagból a folt.
Kijelentésére szélesen elmosolyodom, halk nevetés szűrődik ki fogaim között és csak fejcsóválásra vagyok képes ezt a hasonlatot hallva. Óvatosan csúsztatom le karjai mentén kezeimet, ahogyan érzem az ölelés végét, majd hálás tekintettel nézem végig ahogyan megszabadít a fekete angyaltól, akinek feje búbjára most szarvak ültek ki.
Először voltak enyhe kétségeim, hogy Fox hogyan fogja bírni a helyváltoztatást, de még elég fiatal ahhoz, hogy ne rázza meg az ilyesmi és Edward-dal is hamar összebarátkoztak. Eleinte persze látszott a durcás szempárjában a nem tetszés, ami miatt már nem csak én szólok rá, ha valamit nem csinálhat, de gyorsan tanul.
A fakanálba kapaszkodva bólogatok neki mosolygó szemekkel, még várok kicsit és egy boldog fejrázás és szemem lesütése után visszaveszem az irányítást a konyha felett.
Begyújtom a gázt az aioli alatt, ujjpróba alapján már eléggé kihűlt és kicsit összébb pakolok, vissza a hűtőbe és amit lehet a helyére, többi pedig mehet várva a tisztító kúrára a mosogatóban. Akkor veszem csak észre, hogy a fiúk a kanapén vannak, mikor Edward kérdése megüti a fülemet, egészen eddig se a kutya, se a TV hangja nem volt képes kizökkenteni az utolsó simításokból.
Tálakkal a kezemben indulok meg teríteni közben eltüntethetetlen mosollyal gondolok bele, hogy végre kimozdulnánk és nem foglalkoznánk munkával, vagy bármivel, ami akár csak egy pillanatra is, de a valóság lenne.
- Nagyon jó lenne -válaszolok szinte szavaiba vágva a kérdés elhangozta után, a káromkodásra kibillenek gondolataimból és szemöldököm felhúzva nézek egyenesen a forrás irányába. A következő mondatból valahogy eltudom képzelni, hogy milyen akció történhetett.
- Nyugodtnak hangzik -fordulok még egyet, már az ensalada-val. Nem is kell többet mondania, egy embermentes csodás parknál kevésbé jobb programot kívánhatnék. - Melyik nap gondoltál menni? -kérdezem a részletekről. Nem terveztem volna semmit sem a hétvégére csak egy könyvet és rengeteg teát egy takaró alatt, így lényegében teljesen mindegy, de szeretek felkészülni.
- Olyan rég mentünk így el kettesben -gondolok bele megállva egyik kezem csípőre téve, másikkal a szék támláját nyomva. - Meg kell néznem, hogy milyen idő lesz -szinte suttogom a nem hallgatóságnak szánt szavaimat, de az biztos, hogy nem jó nem megfelelő ruházattal érkezni, az megpecsételi az egész utat.
Mikor már minden a helyén és a legtökéletesebbnek érzem a terítéket is a sok színnel, elégedetten pillantok még rá pompás művemre és fordulok fejjel Edward felé.
- Ehetünk is, remélem éhes vagy -megvárom amíg mellém ér és csak ekkor kezdek bele a fogások bemutatásába. -Patatas bravas, ensalada, paella és desszertnek egy kis sült tej -szándékosan nem spanyol, leche frita névvel illetem, mivel szerintem vicces az amerikai leegyszerűsített neve, ami eléggé elmondja, hogy mire számíthat a fogyasztó. - Utóbbit gyerekként nagyon sokat ettük és minden alkalommal nevetgéltünk ujjainkkal összenyomva, hogy mennyire vicces állaga van -nosztalgiázom el egy gyors másodpercre, de már figyelem is, hogy milyen reakciót kap a művem, az már biztos, hogy egy hatalmas rajongóm van, akit a bemutatóm során párszor lábammal odébb kellett taszajtanom.
thx.

Carmen de la Mora
Kutatás
Play by :
Oona Chaplin
Kor :
34
Foglalkozás :
Molekuláris biológus - Labor vezető, kutató
Hozzászólások száma :
15

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyPént. Jan. 01, 2021 11:54 pm



Carmen and Edward
Maybe you had to leave in order to really miss a place; maybe you had to travel to figure out how beloved your starting point was.
Mindig is hálás voltam anyáméknak, a munkatársaimnak és a sose látott rokonoknak, ismeretleneknek, szomszédoknak, hogy nem kezdtek bele a párszerző hadjáratukba a temetést követően. Láttam a szemükben a sajnálatot, amit éreztek, de okosabbak voltak annál, mintsem siránkoztak volna nekem, feleslegesen. Soha nem jutott eszembe az, hogy utánuk megyek, az öngyilkosság gondolata nem vallási okok miatt vált követhetetlen példává számomra, hanem mert mindig is azt gondoltam, hogy az gyávaság. Nem a tett pillanatában, mert akkor borzasztó önuralomra és eltökéltségre vallott, hogy megtették. Önző és gyenge emberek voltak azok, akik képtelenek voltak szembenézni a nehézségekkel, mert mindig volt segítség, csak ők nem vették azt észre. Nem siettettem az ismerkedést, nem akartam nem egyedül lenni, megmártózni egy újabb kapcsolatban anélkül, hogy ne éreztem volna, szükségem volna rá. Carmen esetében sem úgy indult, hogy bármilyen komoly szándékkal csaltam őt tőrbe. Igen, felkeltette az érdeklőddésem.
Intellektuális alkat volt, intelligens, precíz és pontos, nem hivalkodó, nem a testéből és a bájaiból élő nő volt kilenc hónappal ezelőtt sem és szerencsére ahogy én sem változtattam meg őt, ő is hagyta, hogy az legyek, aki mindig is voltam. Egyszerűen csak úgy alakult az életünk, hogy kimondatlanul is többször akartam őt látni és végül engedtem, hogy lassan beszivárogjon ne csak az éjszakáimba, a lopott közös perceimbe, hanem a teljes életterembe. Megint kések. Megint a munka szólít el és már megint mentegetőznöm kell, ami már kezd kényelmetlenné válni. Mégsem hiszem, hogy egy csokor rózsával, vagy bármiféle romantikusnak vélt reakcióval elérném azt, hogy időben képes legyek lelépni munkából, hogy emberi fejem legyen és nem pedig egy fáradt Jeti képében jelenjek meg, de talán majd ha nem zabálja fel a mindennapjaim a határidő, el is érkezik a pillanat, amire igazán vágyom.
A lakásom a régi. Az illatok már nem, még ha nem is zavaró, az első pillanatban végigkaparja a szaglásomat a rengeteg különböző fűszer illata. Egyik erősebb, mint a másik, de a spanyol konyhára jellemző sáfrány, paprika és a fokhagyma jellemző esszenciája járja át a belteret. Miután megszabadultam mindentől, amire itthon nem volt szükségem, Carmen elé lépve üdvözöltem, miközben a fél szememmel a mögötte elterülő életképet figyeltem. A kérdésre adott válaszára a szemeim az arcvonásait fürkészték.
- Történt valami? Beszéltél az otthoniakkal és így jön ki belőled az, hogy rég nem voltál már otthon? - a hangom érdeklődő és nem számonkérő volt. Tudni akartam, hogy mivel állok szemben és ahhoz minél több információra lesz szükségem, hogy hogyan is reagáljam le, mivel tudok segíteni, ha igényli. Pont emiatt kérdeztem rá arra is, hogy a hadiállapotok eltüntetésében segédkezzek-e, mert részemről, aki mindenféle dologban turkált olykor a munkájában, abszolút nem esett nehezemre, ha itthon is folytattam azt. A karjaim közt tartott alakja sem tudta elvonni a figyelmem arról, hogy a barna szélvész irányt váltott, de ameddig nem tüntet el minden kaját, egészen jóban leszünk, mert én is farkaséhes voltam, ami most tudatosult bennem, ahogy az illatok lefelé szánkáztak a tüdőmbe, majd onnan vissza, ahogy újabb levegővétellel telítettem meg a tüdőmet.
- Mennyi időre van szükséged? Levigyem őt sétálni, vagy csak lakáson belül szeretnéd, ha máshol lenne? - mert ha az első, akkor egy gyors mosdókör után voltam csak hajlandó újra felhúzni a cipőmet. Ahogy Fox csörömpölt a háttérben, Carmen fakanala is tévútra tért, már épp felnevettem volna, amikor újra zavarba jön. Esküszöm, hogy a kilenc hónapunk alatt többször pirult el és jött mellettem zavarba, mint bárki más összesen a majdnem negyven évem alatt. Hagytam, hogy letöröljön, türelmes pillantással mértem végig addig, minden mozdulatát úgy figyeltem, mintha soha nem láttam volna. Szerettem nézni, akkor főleg, amikor nem vette észre.
- Ne butáskodj. Ha nem lenne rajtam a köpeny munkában, úgy néznék ki, mint a hét törpe a bányából - mosolyodtam el szélesen, kibontakozva az eddig tartó ölelésből, amivel a közelemben tartottam őt, ellépve a nő mellett pedig a konyhába indultam, ahol Fox már a leesett tálat nagy farokcsóválások közepette nyalogatta. Biztos, hogy nyers, aztán meg a fűszerezett húsok voltak benne, mert nem hiszem, hogy ilyen mámorban úszva rávetné magát egy jó churrosra, hogy fahéjat fosson aztán.
- Fox! - nem gügyögtem neki, a saját gyerekemnek se tettem soha, nem most fogok nekiállni. - Hé! - paskoltam meg előbb az oldalát, ahogy lehajoltam, a tálat pedig elhúztam a pofája elől. - Hagyjuk anyádat egy kicsit, gyere velem, nagyfiú! - nem én voltam számára vonzó, hanem az időközben a polcról lekapott jutalomfalatok zacskójának csörgése és zörgése, egy pillanattal később már mereven bámulva rám, ugatva és nem kevésbé izgatottan, hetykén lépkedett velem, mintha legalább a július negyedikei felvonulást gyakoroltuk volna. - Ha kellek, szólj - egy jutalomfalat a kutyának, és már ott sem voltunk.
Velem jött a fürdőbe is. A sarokban kellett leülnie, háttal nekem, mert nem vágytam arra, hogy a sliccem lehúzása után olyat lásson, amit nem akart. Két perccel később már a kanapéra vágódtam. Eleinte a labdája lekötötte, engem meg az Amazonas-menti törzsek a tévében. Pár perccel később már felkönyörögte magát mellém, én meg csak egy kicsit temettem a szőrmentes huzatom, de azért csak a fejére és a hátára került valahogy a kezem, hogy a már nyálas labdáján nyammogjon az ölemben. Néha hátrapillantottam a konyha felé, ahol Carmen sürgött és forgott, de többször nem kérdeztem meg, mire lenne szüksége tőlem.
- Mit szólnál hozzá, ha hétvégén lelépnénk a városból? Csak te meg én - Fox feje erőteljesen vágódott neki a csípőmnek, ami égi jel volt. A káromkodásomat elnyelve folytattam. - És a kutya. Nem messze innen van az Essex County Park - alkaromat fektettem a kanapé háttámlájára, ahogy törzzsel, kutyával az ölemben a konyha felé fordultam. - Kicsit kiszakadnánk a városból, nem kellene emberekkel se találkoznunk - folytattam, bár az utóbbi egyikünket sem zavarta igazán addig, ameddig az értetlen és felettébb hülye kérdésekkel és véleményükkel nem traktáltak minket.

Edward Sharpe
Kutatás
Play by :
Scott Eastwood
Kor :
39
Foglalkozás :
toxikológus
Hozzászólások száma :
16

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyHétf. Dec. 21, 2020 4:00 pm


Edward & Carmen
Mert néha ilyen is megesik
Fél szemem Fox-on, a másikkal azonban meglátom, hogy Edward írt. Emiatt egyszerre érzem magam kétségbeesettnek, mivel rendet kéne raknom, hogy ne egy romos konyha látványa fogadja a hosszú napja után. Ugyanakkor megkönnyebbülök a tudattól, hogy mindjárt haza ér. Kétségtelenül ez egy fénypontja minden napomnak, főleg, hogy az utóbbi időben sokat dolgozik és többnyire már félig alvó állapotban szokott rám találni. Ma nem, helyette egy mélypontomat kapja meg, amit eddig ritkán látott, nem kenyerem a hiszti, de nem mindig tudok rajta segíteni.
Látszat pakolást végzek, de fejben rendszerezem, hogy a különféle fogásoknak mi lesz a következő lépésük a készülésük felé vezető úton. Szerencsére nagyjából készen vagyok, így a képzeletbeli listám csekélyre sikeredik.
A következő pillanatban már a kutyával vívok fölösleges csatát, amit ő játéknak él meg és bár nem dicsérem meg a párnám eltüntetéséért, de még biztosan fog este valami finomat is kapni. Nyavalyás szeretet halmaz, aki szereti feszegetni a határait és igazán összeteheti mancsának mackóit amiért nem áldott meg a spanyol temperamentum, mert akkor biztosan nem úszná meg ilyen könnyen.
Utolsó figyelmeztetésként, hogy mára kezd kicsit sok lenni, még vissza fordulva sandítok a rosszcsontra, amikor meghallom Edward hangját a bejárat irányában. Megdermedve, kezemben a fakanállal pillantok oldalra konyhára, majd vissza rá.
-Szia -mosolyodom el szégyenlősen a helyzet miatt és mert nem tudhatom, hogy mióta tanúja bármilyen formában is a jelen helyzetnek. Automatikusan fordítom felé arcom és viszonzom csókját.
-Szemem össze szorul egy kissé azon az oldalon, ahol vélhetően valami ételmaradékot talál letörölni arcomról. Kimelegszik arcom, de nincs értelme magamat általni, feltételeztem, hogy viszonylag észrevehető lesz a kupleráj. Elmosolyodva hajtom le fejem, majd nézek vissza rá kérdését hallva. Nem szokásom panaszkodni, de olyan sem vagyok, aki azt mondja, hogy minden rendben, amikor nem.
-Honvágy főzés -vonom meg vállam ajkaim összeszorítva. Hasonlót még nem látott tőlem, ezért most fürkészem arcát, hogy vajon mit gondolhat. Néha már szóba jött, hogy szeretek haza járni, jó lenne sűrűbben, de több tényezős, emiatt nehéz megszervezni.
Nem válaszolok azonnal, mivel mérlegelek. A saját kreálmányomat nem fogom vele eltakaríttatni abban biztos vagyok. A mosogatás és pakolás a főzés része és szívesen is teszem, még ha pontosan nulla motivációt érzek ezirányban.
Fox elégedett megjelenését érzékelve én is lenézek rá és csöndben temetem párnámat. Majd fogja magát és mint aki jól végezte dolgát szalad a konyha felé, ami az egyetlen hely, ahova a belépte tilos. Azonnal Edward-ra nézek könyörgően, hogy a kutyával most igazán nem bírok.
-Már mindjárt készen vagyok és ehetünk, el is pakolok -teszem kezeimet mellkasára, megfeledkezve a szószos fakanállról. -Fox-ot eltudnád valahogy varázsolni amíg mindennel végzek? -rezzenek össze mondatom végén vélhetően egy fém edény és a talaj találkozásából adódó nem éppen pompás, de forte harmónia hallatán. Amint kisimulnak vonásaim veszem csak észre, hogy kissé összekentem és most igyekszem pólóm sarkával óvatosan leszedni a szószt, hátha nem itta még be magát.
-Ne haragudj -szabadkozom a helyzet miatt is, főleg amiatt, pedig tudom, hogy nem szükséges, de gondolom ő is szívesebben jött volna haza úgy, hogy nagyobb a nyugi.
thx.

Carmen de la Mora
Kutatás
Play by :
Oona Chaplin
Kor :
34
Foglalkozás :
Molekuláris biológus - Labor vezető, kutató
Hozzászólások száma :
15

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptySzer. Dec. 16, 2020 11:06 pm



Carmen and Edward
Maybe you had to leave in order to really miss a place; maybe you had to travel to figure out how beloved your starting point was.
- ... Bella már a harmadik gyerekével terhes. Felfogod ezt? Még csak most pottyantotta ki a másodikat, de esküszöm, hogy valami nyúltápot ehetnek - mérgelődött anyám, ezzel is elterelve a figyelmem arról a dugóról, amiben már legalább negyvenhárom perce ülök. Amikor már egyértelmű volt a késésem, megeresztettem Carmen felé egy Whatsapp üzenetet elkerülve a Messengert hat mérföldes távolságra, mert abban valahogy mostanában nem bíztam; el nem küldött üzenetek, Bermuda-háromszögben ragadt hangok, rossz hangminőség és nem volt kedvem a hatezer sárgafejű hülyeségekre sem, amit a legtöbben odanyomorgattak minden válaszuk után. - Egyébként aranyos gyerek, tegnap voltunk náluk. Angusnak hívják, szerinted is teljesen egyértelmű, hogy a marha jut eszembe egy öt hónapos gyerekről? - háborgott tovább és már épp hozzá akartam volna fűzni, hogy ja, szerintem is, teljesen igaza van (támogassuk a nőket), mikor apám hangja szűrődött át a kihangosított telefonom hangszóróján.
- Elég legyen már, Martha - emlékszem, kölyök koromban ugyanezzel a hangsúllyal mondták ki a teljes nevem , amitől akkor még a szar is megállt bennem. Mostanra már csak feszengek tőle néha, mert még közel a negyvenhez is hatalmuk van felettem a szüleimnek, ha valami ökörséget csinálok, ezt meg egyetlen felnőtt férfi sem kedveli. Gondolom beszélhetek mindenki nevében.
- Ajjj, mindegy akkor. Majd itthon idegesítem ezzel csak apádat, ha nem hagyja, hogy kidühöngjem magam neked, fiam - szinte láttam anya cinkosan csillanó szemeit, ahogy apámra nézett, miközben burkoltan megfenyegette, apám nevetése pedig egyértelmű volt, imádni fogja a tortúrát. Amikor megismertem a néhai nejemet, tudtam, hogy olyan stabil házasságot akarok, mint amilyen a szüleimnek is volt. Aztán amikor elhunyt az addig szeretett nő a fiammal együtt, ez az álom egyetlen pillanat alatt kettéroppant és ezer szilánkra szakított bennem mindent.
- Hogy van Carmen? - újabb témaváltás, de ezért most kivételesen hálás is voltam, mert nem kellett a múltban ragadnom gondolati szinten sem. Nem mintha a mellettem végigcsorgó piros sedan ne lett volna vérlázító látvány, de azért az autókra nem buktam, hacsak nem Lamborghini köntösben tárták elém.
- Jól. Vár rám otthon, megint elhúzódott a napom és már nem tudok tőle hogy bocsánatot kérni, amiért állandóan rám vár a vacsorával. Még nem kaptam a képembe párnát, és a cuccom sincs az ajtóm előtt, nem kell a kanapén sem aludnom - vigyorogtam bele a forgalomba, mert végre megindult a sor, hogy aztán meg a piros állítson meg. Nem, kicsit sem volt idegesítő. Ötvenharmadik perc. - Amúgy azt hiszem, hogy kijelenthetjük, összebútoroztunk - mert valóban így volt. Az egyik este nálam aludt életében először, aztán meg egyre többször és nagyjából minden este, úgyhogy nem bántam, hogy váltó fehérneműt is hozott magával, amitől mindig nagyon szívesen megszabadítottam. Én voltam az, aki kirakta neki a fogkefét. Megvettem neki a kedvenc, addig mindig csak áthozott tusfürdőjét is és az ágynak is azon a felén aludhatott, amit megszokott és szeretett.
- Ó, szívem! - anyai lelkesedés. Hamarosan már a lánykérést fogja megemlíteni kettőnk előtt, rákérdezve arra, mikor akarunk egy gyereket, egy külvárosi lakást, ahol nem nyomorgunk majd a betontenger közepén. Köszi, anyu. Minden szülő ezt csinálja, mi? Erre még nem voltam felkészülve, úgyhogy inkább gyorsan témát váltva mindenféle hazai történésről kérdeztem őket, Irene néni hogylétéről, Vincent bá' újabb macájáról, így csak további tíz percembe telt, mire kinyomtam a telefont, leállítottam az autó motorját és a kocsit hátrahagyva a liftbe beszállva a kulcsom fél perccel később már a zárba csúszott.
Számítottam arra, hogy szembe kerülök Carmen morcosságával. Vagy azzal, hogy őt a fürdőben fogom megtalálni, miközben az egyik könyvét olvassa, vagy a kanapén elfekve, Foxot maga mellé húzva egy takaró alatt, de minden elképzelésem ettől igen távol állt. Valahol a háttérben a kutyával viaskodó nő hangja hallatszott, az előtérben viszont azon túl, hogy a déli fűszerek karakteressége elegyet alkotott, úgy tűnt, hogy a lakáson tornádó söpört végig.
- Hmmm - still in process. Hümmögve pakoltam le a táskám a cipős szekrény mellé, hogy megváljak a cipőmtől, aztán a kabátot is felakasszam. Csak azután csuktam és zártam is be a bejárati ajtót, amikor megjelent a színen Carmen, eltartott két másodpercig, ameddig felfogtam a látványt. Az öltözékén látni lehetett az étlapot.
- Szia! - csak sikerült egy mosoly a nő felé, elé lépve hajoltam le egy rövid, csak köszönök neked csókra, hogy aztán a feje búbja felett megint megnézzem magamnak a konyhám. Vagyis annak kellett volna lennie, de ehelyett Gordon Ramsay műsorban éreztem magam. - Minden oké? Vagy főzőműsort készülsz forgatni? - néztem le a szemeibe, hüvelykujjammal eltüntetve az arccsontjáról némi lisztet is. - Segítsek neked valamiben esetleg? - nem arra gondoltam, hogy még nagyobb fejetlenséget összehozni, nagyon szívesen elrakok a helyére ezt-azt, ha kell, elmosogatok, megterítek, ha kell és kéri. Meg amúgy is. Anyáméknak hálával tartozom, hogy nem tuloknak neveltek, aki szerint a nő helye a konyhában és a gyerek mellett volt. Végszóra megjelent a fekete bundás is, akinek a száját csak némi párnamaradvány díszítette, de lenyűgözött boldogság uralkodott el a pofáján -  ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette?

Edward Sharpe
Kutatás
Play by :
Scott Eastwood
Kor :
39
Foglalkozás :
toxikológus
Hozzászólások száma :
16

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Edward & Carmen   Edward & Carmen EmptyPént. Dec. 11, 2020 5:59 pm


Edward & Carmen
Mert néha ilyen is megesik
Már több, mint tíz éve, hogy Amerikába költöztem és már akkor tisztában voltam azzal, hogy bizony én itt fogom leélni az életemet. A családomhoz fűződő erős köteléknek hála, valahogy sejtettem, hogy lesznek időszakosan olyan érzelmi állapotaim, amikor meglehetősen hiányoznak.
Emiatt igyekszem fél évente ellátogatni hozzájuk és már igazán ideje lenne ezt megejtenem, de mostanában rengeteg változás van az életemben. A tolakodó stílusukat ismerve, valószínűleg magamat is védem mindazoktól az atrocitásoktól, amikre számítok tőlük. Talán ők az egyetlen emberek, akiknek véleménye a leginkább számít.
A mai nap is egy ilyen és a személyes találkozást nem tudja teljes egészében felváltani az, ha felhívom őket. Ehelyett más módon igyekszem elhozni Cartagena hangulatát.
A konyha már romokban, ami ebben a lakásban bizony ritka látvány, révén, hogy szeretek mindent rendben és tisztán tartani. De mégis, a rengeteg étel, amit munkából hazafele menet beszereztem, most egyszerre tornyosul a pult különféle pontjain. Megy a sütő, a tűzhely összes rózsája és vágódeszkák késekkel, zöldségekkel rakott sokasága teszi fel a díszt a csendéletemre.
A hajam egy hatalmas kontyban, rendezetlenül csücsül fejem tetején és ott is ételfolt van rajtam, ahol nem gondoltam volna.
-Ne tedd ezt velem-könyörgök a kutyának már sokadjára, a fáradtság és a hozzá adódott főzési kényszerből adódóan most igazán nincs kedvem küzdeni. Fox, mint mindig, mellettem van és támogat, a bajban is, ami az ő személyes felfogásában a még nagyobb kupi és káosz teremtését jelenti.
A kutya tehát föl-alá szaladgál, kihasználva pillanatnyi instabilitásomat és már félszemmel látom, hogy sunyin sandít a kanapén lévő új párnára, amit nemrég helyeztem oda.
-Meg ne próbáld! -legyintek felé fakanállal a kezemben, amin anyám isteni szószának nincs ideje megszáradnia. A zene talán elnyomja a hangomat, de kétlem, mert pontosan tudja, hogy nem, azt neki nem szabad szétrágnia.
Cselekednem kell, ezért fakanállal felszerelkezve indulok meg felé, de ismerem már makacsságát és bizony a párnának hamar nagy eséllyel annyi lesz, mert nem érek oda előbb. Végül még látom, ahogyan ráveti magát hatalmas boldogsággal és már cibálja is, én pedig egy hatalmas levegővel fújom ki a szemembe lógó tincset lemondóan.
-De te veszel újat. -és azzal hagyom is ott, mert teljesen fölösleges, egy csúnya nézéssel büntetem csak most, később pedig valószínűleg semmivel sem, mert képtelen vagyok rá haragudni.
thx.

Carmen de la Mora
Kutatás
Play by :
Oona Chaplin
Kor :
34
Foglalkozás :
Molekuláris biológus - Labor vezető, kutató
Hozzászólások száma :
15

Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Edward & Carmen   Edward & Carmen Empty

Ajánlott tartalom


Edward & Carmen Empty
Vissza az elejére Go down
 

Edward & Carmen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Staten Island :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ