“All his life, Sherlock Holmes had believed that when one had eliminated the impossible, whatever remained must be the truth. Now he understood that when the impossible was too intractable to be eliminated, one had to revise one's opinion of the limits of the possible.”
Santos & Dominique Tell me what happened
Olyan ez, mint amikor egy középméretes ragadozó halként az oxigénben szegény mocsárban próbálsz bármilyen mozgó zsákmányra ráharapni, de a víz is zavaros, mert sok a növény is, a valamirevaló mozgó kishalak meg mind behúzódnak a kis résekbe és hiába tudod, hogy ott vannak, nem tudsz velük mit kezdeni. De ezúttal máshogy történt. Három napja, hogy a balekok mészárlást rendeztek Manhattanben, aminek elég nagy híre ment. A nyomozást nem mi végezzük, de kimentem a helyszínre, míg folyt a testek azonosítása és a bizonyítékok összegyűjtése. Rákövetkező nap már én is megkaptam a készült fotókat, melyek között próbálok rájönni a kapocsra és olyasmit is meglátni, ami nem feltétlenül a most történtek függvénye. Megtudni a történeket baromira egyszerű volt, az összes CCTV rögzített mindent, melyekből arcfelismerővel azonosították már mindazokat akik benne voltak. Nincs is kérdés azzal kapcsolatban, hogy mi történt, engem pedig sokkal inkább az foglalkoztat, hogy miért. Sok éve, hogy rájöttünk, elég sok szál ugyanahhoz a bandához fut be, azóta pedig kisebb-nagyobb sikerrel több fogást is tudtunk találni rajtuk: raktárak lefoglalása, egy-két díler lecsukása, meg nemrég Zach és a belőle kikerekedett terv. Aztán Zachet elvesztettük, ami engem kifejezetten pofán csapott, mert mind azt gondoltuk, hogy ő elég nagy ember ahhoz ott, hogy ne tudják csak úgy lecsapolni. Úgy tűnik, mindig van feljebb, mindenkinél van nagyobb személy, csak az a kérdés, ki az, akinek nemléte után ideiglenesen is, de megbénul a szervezet. Ez az ember pedig egy olyasvalaki, aki úgy éli az életét, mint bármelyik gazdagabb üzletember. Ami Manhattan egyik parkolóházában történt az minden tudomásom szerint nem egy olyan bandaháború volt, ami után bármi is összeroppanna. Csodával határos módon civilek nem haltak meg, legfeljebb azok sérültek meg, akik elvesztették kocsijuk felett az irányítást a menekülőket meglátva. A tettesek elfogása már folyamatban van, noha eddig nem sikerült a nyomukra bukkanni, de mivel nem is Brooklyn feladata, hogy ezen pörögjön, így nem látok bele kifejezetten a nyomozásba, egyedül az a biztos, hogy a videón szereplő túsz nő nem bujkált sokáig, én pedig lezsíroztam, hogy ott lehessek, mikor előveszik. - Már behozták? - lépek oda a kollégámhoz, mikor beérek a rendőrségre. Nemrég értem vissza egy helyszínelésről, mikor jött az üzenet, hogy megvan a lakcíme, aztán még át kellett érnem Brooklynból Manhattanba. - Igen. Nemrég vitték be a kihallgatóba. - Még odabökök neki egy köszt, mikor elindulok a szobák felé. Nem én felelek ezért a nyomozásért, de mivel valós összefüggést láttak azon üggyel, amibe én dugtam bele a fejemet már régóta, ezért nem akadékoskodtak velem. Benyitok a tárgyalóba, ahol per pillanat még csak a lány van egyedül, bilinccsel a kezén. Leülök vele szemben. - Dominique, igaz? - nincsenek nálam a kinyomtatott dokumentumok, azt majd a kolléga hozza be valamikor, de nem igazán van arra szükségem. Hátradőlök a székben, nem keltek olyan érzést, mint aki karót nyelt, mert elnézve a felvételeket, illetve most is a nőt, nem igazán jártas a dolgokban. Ettől függetlenül valamiért ott volt és biztos vagyok benne, hogy sokat tud, amivel segítheti a mi munkánkat. - Nicholas Santos vagyok. Biztosan tudja, hogy miért van itt. - Előredűlök végül és rákönyökölök az asztalra. Ebben a pillanatban nyit be a kolléga, kezében néhány füzettel, meg egy laptoppal, hozzám képest jóval katonásabb mozgással ül le mellém, pedig legjobb tudomásom szerint én szolgáltam kettőnk közül a hadseregben és nem ő. - A videók alapján önszántából szállt ki egy autóból két férfi kíséretében, majd eltávolodva tőlük túszként tartották. A történtek után pedig ugyanazokkal a személyekkel távozott. Tagadja, hogy ön van a felvételeken? - Hangok elég egyértelmű, bár van benne valami lazaság is, ami nem hagyja, hogy az unalmas duma tényleg azzá váljon. Mindeközben mellettem felé fordítja a laptopot, melyen az egyik kamera által rögzített felvétel fut.
Enyhén szólva is maga a földi pokol az életem mostanában. Még mindig nem tudok nyugodtan aludni, minden egyes éjszaka eszembe jutnak a történtek, újra és újra látom magam előtt azt a mészárlást, aminek tanúja voltam, hallom a fülem mellett elsüvítő golyó hangját, érzem az arcomra fröccsenő vér melegségét. Ha mindez nem lenne elég, folyamatosan rettegek attól, hogy megtalálnak és elveszik az életem. Minden alkalommal, amikor elhagyom a lakást magam mögé kell néznem, mert sosem tudhatnom, hogy ki van a nyomomban. Tiger-ről nem tudok semmit, olyan, mintha a föld nyelte volna el, bárkit is kérdezek falakba ütközök a választ illetően. Azért megpróbálom tartani magam, arra gondolni, hogy tovább kell élnem az életem, nem hagyhatom, hogy kivegyék kezemből az irányítást, mégis iszonyatosan nehéz. Erőt ad ugyan a lányom jelenléte, Grace és Chris is hatalmas segítséget nyújtanak, mégsem találom a helyem igazán. Ha mindez a szerencsétlenség nem lenne elég, most itt ülök egy rideg kihallgató teremben, a torkomban dobogó szívemmel, összebilincselt kezekkel, mint egy bűnöző és nekem tényleg fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. Vajon a rendőrség megtalálta az eltüntetett magánnyomozó maradványait? Vajon a férjemnek sikerült rám küldeni őket valamilyen okból kifolyólag? Vajon valaki felismert és a gondosan felépített hazugság, amit az életemnek nevezek most kezd a darabjaira hullani? Vagy a legutóbbi incidensről van szó, amibe teljesen akaratom ellenére keveredtem bele és azóta sem találom a kiutat? Bármiről is legyen szó, az biztos, hogy nem vagyok ártatlan, annyi okot fel tudnék sorolni ami bűnösségem igazolja, hogy reggelig lehetne hallgatni. Kétségbeesetten, hatalmas kérdőjelekkel ücsörgök a székben, idegességemben ujjaimat morzsolgatom. Soha nem voltam még ilyen helyzetben és csak remélni tudtam, hogy nem is leszek. Gondolataim folyamatosan Assia körül forognak. Mi lesz vele nélküle? Mi lesz vele, ha engem börtönbe zárnak? Visszakerül az apjához? Vagy állami gondozásban részesül? Bármelyik opció is valósulna meg, számára egyik sem kedvező. És számomra sem. Ha nem lehetek a lányom mellett élni sem akarok. A fém ajtószerkezet nyikorgásának zajára felkapom a fejem és a besétáló fekete nyomozót vizslatom tekintetemmel. Kérdő tekintettel figyelem őt, szeretném már megtudni, hogy miért is vagyok itt pontosan mielőtt valami olyasmit mondanék, amiről neki fogalma sincs. Sem magamat sem Tigert nem szeretném bajba sodorni. - Igaz bólintok kérdésére. Kicsit megnyugtat a tudat, hogy a felvett nevemen szólít, ezek szerint fogalma sincs arról, hogy ki vagyok valójában és mint olyan Mathiasnak nincs köze a dolgokhoz. Vagy csak túlságosan is megjátssza magát a nyomozó. - Fogalmam sincs azért elképzelésem van róla, de az igazság az, hogy nem merek beszélni, nem akarom elszúrni a dolgokat. - A társa bökök fejemmel a másik férfi irányába - azt mondta, hogy fel kell tenniük nekem néhány kérdést, ha ez így van miért vagyok megbilincselve, mint egy bűnöző? Nem ellenkeztem, nem próbáltam menekülni... nem vagyok jártas a dolgokban, de gondolom nem hobbiból tesznek karperecet az ember csuklójára. Tovább hallgatva Santos nyomozó szavait a félelem felerősödik bennem. Most már pontosan tudom, hogy mire megy ki ez a játék. Idegesen morzsolgatom hüvelykujjamat, tekintetem elszakítom a nyomozóról és helyette a laptopot bámulom. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb meg fognak találni, de mégis felkészületlenül ért a dolog. - Nem tagadom. fölösleges lenne, hiszen ott van náluk az egész felvétel feketén fehéren, ha megpróbálok hazudni csak magam alatt vágom a fát. Sejtem, hogy ennyivel nem úszom meg ezt a kihallgatást, mégis, mint egy kislány reménykedem abban, hogy egyszerűen csak tovább engednek. - Szükségem lesz ügyvédre? pillantok rá a férfire ismét. Nem tudom, hogy pontosan hogyan működnek a dolgok, de azzal tisztában vagyok, hogy neki kötelessége minden információt megadni nekem ezzel kapcsolatban.
“All his life, Sherlock Holmes had believed that when one had eliminated the impossible, whatever remained must be the truth. Now he understood that when the impossible was too intractable to be eliminated, one had to revise one's opinion of the limits of the possible.”
Santos & Dominique Tell me what happened
Első ránézésre világos, hogy nem egy bivalyerős nőről van szó, aki hatalmas gaztetteket hajthatott végre, de a szemében csillogó aggodalom kétértelmű is lehet akár. A lényeg, hogy minél többet megtudjunk, nem pedig az, hogy egyből sittre vágjuk, hiszen tisztában vagyunk, hogy nem feltétlenül ő a legélesebb kés a fiókban, ami a mi nyomozásunkat illeti. Mivelhogy még sosem láttam őt néhány felvételen kívül, jobbnak vélem eloszlatni a kételyeket és leszögezni, hogy kik vagyunk. Ha jól értesültem, akkor már minden jogáról tájékoztatták, így én ezt a részt ki is hagynám. Leülök a székbe, nem én fogom a hivatalos kihallgatást végezni, hacsak nem döntenek mégis így, de engedélyem van beszélni vele, úgyhogy remélhetőleg kapok pár percet. Kissé felszökik szemöldököm, amiért fogalma sincs, hogy miért lehet itt, oké, elfogadom a választ, mindössze felveti annak gyanúját, hogy esetleg nem egyértelmű számára és esetleg több eset miatt is oka lenne itt tartózkodni. Vagy teljesen normálisnak veszi azt, ami történt a parkolóházban, amit erősnek vélnék, főleg a megszeppent tekintete miatt. Egyelőre félreteszem ezt a kérdőjelet és jobb akkor a tárgyra térni. - Egyelőre azért, mivel gyanúsított, akárcsak ideiglenesen is. - A rövid válasz ez, de a hosszabb sem marad el, a videófelvétel elindul és tisztázom vele a nyomozásunk témáját. Mi nem tudhatjuk, hogy ő bűnöző, vagy sem, egyelőre, csak azt, hogy olyan személyhez tartozik, vagy tartozhat, akik viszont egyértelműen azoknak minősülnek. Enyhe sikerként élem meg, hogy nem tagadja, hogy ő volt az, akit látunk a képernyőn. - Ha szükségét érzi, kérhet ügyvédet. - Ha valamit kifejezetten nem szeretek a szakmában, azok az ügyvédek. Nekem is kellene egy ügyvéd, már a főnökömön és a kollégáimon kívül, akik valóban mindig az én pártomat fogják és próbálnak kihúzni a mocsokból. Persze… az ügyész is megtenné, csak hát… Ha viszont tényleg él ezzel a lehetőséggel, akkor az azt jelenti, hogy el fognak húzódni a dolgok, már csak azzal is, hogy megvárjuk, míg idefárad és addig érdemlegesen nem fogunk tudni haladni. - Miért keveredett abba a társaságba? Mit keresett a helyszínen? - kérdezek rá a legalapvetőbb kérdésre, amire minden bizonnyal fel is tudhatott készülni, így hát nem sok érdemlegesre számítok, de a reakcióit figyelem elsősorban. - Még érkezéskor egy fegyvert kapott a társától, vagyis bizonyára számítottak fenyegetésre. - Szeretném, ha mondana erre is valamit, arra pedig nem szándékozom kitérni, hogy mivel célirányosan nekik adták át a fegyvert, így bizonyára részese a társaságnak, nem valaki arra tévedt személy. Feltehetőleg barátnő, ebben az esetben viszont rendkívül sokat tudhat. - Felismeri a képen látható embereket? - szólal meg a mellettem ülő is, aki először egy rockeres középkorú ember fényképét mutatja meg, akit a helyszínen holtan találtunk. Ha mond rá valamit, ön a következő fotó, amin egy sötétebb bőrű göndör hajú férfi szerepel, majd a kép átvált a harmadik személyre, aki fekete rövid hajú, rövid borostával, tetoválásokkal. Utóbbi kettővel együtt távozott. Figyelem őt és hallgatom a szavait, hol rá, hol pedig a képernyőn megjelenő személyekre nézve.
Kezdőlap
