Odébb van még az arrább, a srácok viszont eléggé pikkeltek rám, hogy az idénre tervezet jubileumi koncert konkrétan tócsába fulladt. Véresbe, az enyémbe. Szóval nem, nem pikkeltek rám, de a stop gombot vészgyorsasággal megnyomták. De szerintem éppen olyan idióták továbbra is, mint tíz éve. Versengetek a bajtársakkal. Lufikban. Így a szobám hamar tele lett nem csak virágokkal, hanem mindenféle obszcén lufikkal. Ki nem hagytam volna, hogy lefotózzanak vele. Ennyi hiányos hímet, még a sátorban sem találtam, esküszöm. Persze, azért Data ott szerepelt a lufik és kabalák között, s kaptam egy pólót is (a sok közül). ”Tehát, ha az emberek megsérülnek, akkor annak hangot adnak? ” A hátulján: ”Au.”
Ez egy tökéletes utalás volt a lábamra, ugyanis Joe, az állat, mindenki így hívja, annyira röhögött, hogy a forró kávét a lábamra öntötte. Ő észrevette? Nem. Pete? Éppen megfulladni készült a fánktól, amit ő hozott, de végül a háromnegyede benne tűnt el. Én? Na, én pont nem, ugyanis akkor még éppen semmit nem éreztem a lábamból. Az őrna.... alezredes jött be és fenomenálisan adott hangot az észrevételének: egy kendőt tartott Joe elé, aki nem értette, miért lógatja előtte. Segédkezett volna letörölni a lábamról a kávét? Deeehogy. Azonnal legalábbis biztosan nem. A maradékot is ráöntötte, mondván, csak az alapos munka a jó munka. Addigra amúgy is kihűlt a maradék kávé a pohárban. Erre viccesen megjegyeztem, hogy akkor most azt kellene mondanom, au?

A lufik a garázsba kerültek, az egyikbe a kettő közül, ami még évekkel ezelőtt át lett alakítva gyakorló hellyé majd studióvá is, hogy legyen hely, összegyűlni a bandának.
Már megy járni, már bírom a monoton lábmozgatást is, így nagyjából ma volt a negyedik próbánk. Azért még khagy a lábam, de minden egyes gyakorlás után egyre jobb. Ami csakis jót jelent.
- Ti halljátok ezt? - Tim van a bejárat közelében, abbahagyjuk azonnal a próbát.
- Mit, a csendet, baszod? - Rob röhög fel.
- Nem-nem-nem. Az előbb hangokat hallottam.
- Mivan, benyaltad Greg piruláit?
- Nekem porom van, kérlek szépen. Nem mindegy, hogy szívod vagy nyeled – teszem le a dobverőt.
Aztán egyszerre röhögünk fel, Tim megnyomj a garázsajtó nyitójának a gombját, mire nyolc láb tűnik fel először. Aztán a többi.
A vonyítással együtt.
- Ingyenkoncert a szomszédoknak. Hányan fognak átjönni? - Hans leveszi a gitárját.
- Ketten fixen – Rob azonnal tippel. - Henley néni szent csendjét meg mertük zavarni. És Georgie és át fog jönni. A rendőr fiával.
- Azta, most megijedtem – állok fel én is, a két négylábú már be is rongyolt, mindenkit körbe ellenőriznek.
- Jövő héten? - Rob már veszi a kabátját. Neki már négy éhes száj van otthon, és egy birkatürelmű neje, aki beleegyezett, hogy menjen a turnéra. Nem csodálkozom, hiszen az egyik rajongó lett végül a felesége.
Öt perc múlva már itt sincsenek, addigra én már a két jómadár füleit vakarászom.
- Szerintem... sose fogunk kinőni a tinikorból. Na, gyertek. Pöttömöt hol hagytátok?
Mára vendégeskedést is terveztem, s míg felfrissülök, addig a négylábúak társasága kap enni és inni is, hogy nyugton legyenek nővéreméknél, míg én is telerakom a sajátomat. Nem a nővéreméknél. Ők el lesznek foglalva a sok gyerekkel, ami jelenleg plusz három fővel fog gyarapodni, éktelen sivítások közepette. Legalább alszanak egyet a gyerekeim éjjel.
Behűtöttem a bort, de azért egy hűtőtáskába berakom, a csomagtartóban, elvan, míg levakaorm magamról a hat gyereket a testvéremnél, hogy végre eljussak eredeti tervemhez.

Semmi öltöny. Laza póló, farmer és egy üveg bor. Meg a bongyor hajam, mert aaazt továbbra sem voltam hajlandó engedni levágatni.
- Hellóóóó! - ahogy nyílik az ajtó, máris vetem magam nyakba.
- Uhhmm, finom illatok vannak. Mit főzöl? - tessékelem be magamat, kezébe nyomva a bort.

Ahogy záródik a hátam mögött a lakásom ajtaja, úgy dobom a tornazsákomat a cipős szekrényem tetejére. Csak a puffanás hangjára eszmélek fel, aminek hatására éppen, hogy átvillan az agyamon a gondolat, miszerint mennyire utálom a mókuskereket. Az aktapakolgatást meg még inkább, a folyamatos vizsgáztatás meg már az őrületbe kerget. Legalább is, azt hiszed képes leszel megszokni, aztán már inkább csak elengeded a dolgot, és próbálsz nem szem forgatva az újabb kérdésre felelni. Félreértés ne essék, nem értékelem túl saját magamat, inkább az zavar, hogy néhány férfi azt gondolja okkal vizsgáztat. Rendfenntartás plusz nőnek születni egyenlő hátrány.
Nos, most, hogy kimorogtam magamat a tornazsákot felhúzott szemöldökkel nézve, igazából végre el is indulhatnék, például zuhanyozni. Mert a kevert harcművészetek edzésem sikeresen leizzasztott, holott tudtommal azért formában vagyok. Meg feszültséglevezetésnek sem utolsó hobbi, ha valaki engem kérdezne. Ami amúgy nem igazán fog megtörténni, mivel egyedül vagyok ebben a lakásban, Casperrel karöltve. Mondtam már? Casper a házi szellemem. Bár, annak sem valami hasznos, még a mosogatást sem képes megcsinálni. Egyébként nem vagyok őrült, általában akkor derítem fel magam ilyen ötletekkel, ha rosszul raktam össze az elmosogatott edényeket a csepegtetőben, és összecsúsznak.
Szóval, amúgy mindig.
Lehet szükségem lenne egy lakótársra vagy egy kutyára. Az előbbi ötletre megrázom a fejem a zuhany alatt. Kell a fenének lakótárs! Mármint el vagyok a saját kis életemmel, meg annak sajátos vitelével. Voltam kollégista, és elég kellemetlen helyzeteket szült, ha valami vicces kedvű átokfajzat lelopta a kilincsről azt a bizonyos zoknit. Majd a szobatársad értelemszerűen rád nyit, miközben te valakivel anyaszült meztelen henteregsz az ágyadban.
Felettébb kellemes, főleg, ha az illető, akinek a szeme elé tárul a romantikázó pár látványa, az prűd. Tapasztalat, és elég kínos, amikor napokig nem tud az egyik a másik szemébe nézni. Úgyhogy az egyetlen járható út talán egy szőrös kölyök lenne. Nekik meg szeretet kell és törődés. Nekem meg elég húzós a munkaidőm, szóval értelemszerű, hogy egy kutyakölyköt annyira nem hagynék egyedül sok időre. Na, ilyen esetben mi a franc legyen…
Bár jobban leköt most az, hogy a hajgumimat megtaláljam, miután valami kényelmesebb ruhába vedlettem át. Igen, nálam a kényelmes egy fekete virágmintás haspólót meg a régi szakadt farmeromat jelenti. Utóbbit én koptattam el. Egy ollóval. Gondolván én leszek a legmenőbb. Ezért is látszik teljesen a térdem. A humorosabb barátaim néha megjegyzik, hogy tudod… mit gyakorolhattam sokat ebben a farmerben.
Pedig esküszöm, nem így van!
Ha már barátok meg a kutya kérdés… Igazándiból kérhetnék ez ügyben tanácsot is valakitől. Szigorúan csak a főzés után, mert az életben nem fogok végezni, amúgy meg farkaséhes vagyok. Mozzarellás spenótos csirke meg egész jó ötletnek tűnik, főleg, hogy gyors, finom, zöld is van benne és azzal is megetettem már, aki amúgy utálja a spenótot. Baja nem lett tőle, inkább csak az orrom alatt kuncogtam magamban, hogy ha tudnád mit ettél…
Gonosz vagyok? Ugyan, dehogy! Na, jó, egy picit.
Elég gyorsan dolgozom, így miután a húst már előkészítettem, gyorsan a spenót leveleket fonnyasztom meg kicsit, utána pakolom rá a mozzarellát és a paradicsom karikákat, hogy még jobb íze legyen, majd teszem a sütőbe. Éppen azon kattogok, milyen köretet válasszak a húshoz, amikor csengetést hallok. Legjobb tudomásom szerint nem vártam vendéget, de a kukucskálóba nézve elmosolyodom. Amekkora adagokat szoktam főzni, elkel a plusz segítség.
Szóra nyitnám a számat, de amilyen gyorsasággal ugrik a nyakamba, inkább kiszorítja belőlem a szuszt is.
- Még mindig nem békéltél meg azzal, amikor fiatalkorunk csúcspontján nyakon borítottalak sörrel? – nevetek fel, hiszen mi más oka lehetne kinyomni belőlem a levegőt? Egyébként szerencsétlen srácot tényleg nyakon öntöttem sörrel, és takarózhatnék azzal, hogy véletlen volt, de ez nem így van. Ez történik akkor, ha túl sok alkoholt viszel be a szervezetedbe, majd egy „ártatlan” poént rosszul értelmezel. Utána meg csak azért is szívod drága lelkem vérét, mert szerinted az vicces. Barátság részeg Doherty módra, két személyre rendel.
- Csirkét. A köretet segíthetsz kiválasztani, ha már itt vagy. – kezembe nyomja a bort, automatikusan a hűtő felé indulok. – Egyébként érezd magad otthon. – na, nem mintha neki konkrétan mondanom kellene, szerintem ösztönből így tesz. – Csak ne egyszerre tanulj meg megint járni és rágózni, mert nem szívesen hívom fel a mentőket! – utalok a sérülésére a konyhából kikiáltva. Értelemszerűen persze, felhívnám neki a mentőket, ha megint lesérülne, de tudjuk milyen a jó barát. Először kiröhög, aztán felsegít. – Amúgy akartalak hívni egy kicsivel később… - mert a kutyás kérdésnél a legjobb személy, akit megkérdezhetek az ő lenne.

Vannak barátok, vannak haverok és vannak bajtársak. És vannak az olyanok, akikkel akármikor is ülök, kerülök össze, minden gond nélkül elvagyunk. Általában azzal, hogy egymás idegein táncolunk, jó értelemben. Tudom, hogy bárkit képes vagyok a fahumorommal kiidegelni két másodperc alatt, s az az illető magára vessen, ha nem érti a tréfát. Vagy nevessen. Egybe, különírva, olyan mindegy.
Blair. Szerintem a Balirwitch valamiért beugrik a nevéről, pedig nem a félelemre gondolok, ha ő van az eszemben.
- Héjj, még ott vagyok a csúcson, mi az hogy amikor a fénykoromban? Pláne a fiatalban? - Közelebb hajolok hozzá.
- De most, hogy mondod, mintha szarkalábak lennének a szemeid körül – majd felsiklik a szemem az övéire és elvigyorodok. Kölcsönkenyér visszajár.
- Kössz, meglesz. A köret is – otthonosan mozgok nála, s sosem az ingyen kajáért jövök hozzá. Hanem a finom kajááért. És mert van, akinek még vannak új oldalaim vérszívás vagy lélekszívás terén.
- Az nem rágó volt, rugó! - emelem fel hátrafelé a kezemet a mutatóujjammal együtt, csak a miheztartás végett és máris nyitom ki aaaa..... aaaaaa... aaaaa.
- És még ha meg is mondanád, hol találom a köreteket, azt megköszönönném. Sőt, ha már ennyire akarod, hogy segítsek kiválasztani, ki is pakolhatod elém – dobom fel magam az egyik székre és könyöklök az asztalra. Ha szék nincs, elkönyökölök a nélkül is. Vigyorral a képemen.
- Kaja előtt, vagy kaja után? - nézek rá, ha arrébb van, akkor még el is dőlök felé, a könyökömmel tenyeremben tartott állammal együtt.
- Mit javítsak? - Mert nem tart semeddig sem megjavítani bármit is. És szeretem is csinálni, s amihez nekifogok, az mindig tökéletesen megoldottá válik.
- Lent van a szerszámos ládám, semeddig sem tart leugrani, csak előtte megnézem, mi az, amit esetleg még venni is kell – ma ráérek, ha ő nem, nem zavar, ha már egyszer feldobta a kérdést, nem menekül.
- A főzésben nem segítek. Nem szeretném a vizet megint összekeverni az ecetes vízzel – tönkre is csaptam valami sütit, de hát csak azt kérte, adjam oda az üveget...