– Tehát már csak alkohollal vagy képes elviselni, hmm.. szép kilátások – ő úgy érzi, hogy ebben nem csak az ital van. Ők ketten mindig ilyenek voltak, még azok után is, mikor már hivatalosan nem voltak együtt. Chloé mindig rájön arra, hogy Johnnyval már olyan könnyű. Ismerik egymás nyűgjét, baját, vágyát, nézését.. Mégis van mindig valami, amely végett nem tettek újabb próbát együtt. S talán ez éppen így van jól. – Ó Johnny, tudod jól, hogy számomra nincsen tökéletesebb, s ha lehetne elvinném magammal, de hát akkor mi lenne a többi nővel? – teszi fel kérdését nevetve. Ezt most nem csak azért mondja, mert növelni akarja a férfi egóját. Ez tény.. Meg az elmúlt évből összehasonlítási alapja sincsen, de ez mellékes. Nem tudna magyarázatot adni arra, hogy miért érzett késztetést arra, hogy kifelé induljon. Úgy tűnik, hogy ez a menekülés dolog manapság nagyon belé van kódolva. Pedig nem igazán jellemezte őt ez. Kitartó, akaratos és mindig motivált volt, most mégis menekülne. De nem tudná megmondani, hogy mitől, ki elől. Lassan ereszti a kilincset, valahol éppen ezt szerette volna, a másik ne eressze. John olyasfajta nyugalmat sugároz felé a káoszban is, hogy attól a nő is kezd megnyugodni. Nyilvánvalóan segítségére van a csók is, melyre már azóta áhítozott, hogy a férfi csatlakozott hozzá. Elveszik benne, s ha tehetné, akkor az egész estéjét arra szánná, hogy újra és újra csókot lopjon a másiktól. Teste mozdul, nem ellenkezik, tudja jól, hogy biztonságban van, így ellép az ajtótól, szavait hallgatva, lesüti szemeit, mert erre nem tud mit mondani. Johnnak igaza van, mint általában mindig. Ő kérte, mégis ő az, aki nem tudja ereszteni az évet. – Úgy tűnik én is olyan nő lettem, aki mást gondol, mint mond – szisszen fel halkan, majdnem nevetve. Soha nem akart olyan lenni. Szerette mindig, hogy független, hogy saját véleménye van, melyet lazán oda is dob. Ebben a helyzetben viszont mégis csatlakozott a tucat nők közé, ami nem igazán van ínyére. Ellenkezne, de tudja jól, hogy felesleges, így csak engedelmesen fordít hátat a másiknak és próbál ellazulni. Jól esik neki. A férfi minden egyes érintése nyomán, szíve nagyot dobban, mintha most kelne újra életre. Fejét kissé előrebillenti, hogy könnyebben nyakához lehessen férni. A pőreség egyáltalán nem zavarja. Talán John az egyetlen ebben az életben, aki előtt képes ennyire kitárulkozni, persze ez hihetetlenül hangzik, hiszen kifelé nem ezt mutatja. De vajon, ha John tudná, hogy amióta elment férfi nem érintette, akkor híre, megítélése mennyivel enne másabb? Sok minden változott benne az elmúlt évben, talán ennek köszönhetően nem tudja igazán elengedni az egészet, még úgy sem, hogy ő kérte, hogy ma estére felejtsék el. Mikor a férfi odasimul hozzá, Chloé érzi, hogy a lelke most nyugszik meg igazán. A férfi karjai között jön egy olyasfajta béke, mellyel már régen nem találkozott. Fejét a másik mellkasának dönti, szemeit pár pillanatra behunyja és arra gondol, hogy mennyivel másabb lenne minden, ha annak idején képes lett volna nyugton maradni és nem megbántani ezt az embert. Mikor délután útnak indult, nem gondolta volna, hogy itt állnak majd. Egyáltalán nem azért jött, hogy olyan vége legyen az estének, amely felé haladnak. Csak látni akarta a másikat, bocsánatot akart kérni, s visszakönyörögni magát, ha úgy van. Tudja jól, hogy még bizony lesznek következmények, de megpróbálja elengedni őket, ahogy a férfi kérte. Szája szélén aprócska mosoly jelenik meg, mikor meghallja a férfi szavait, végtelenül jól esik neki. Néhány pillanatig még élvezi a simogató kezeket, majd lassan szembefordul a másikkal, hogy arcát kezei közé fogja és most ő csókolja meg. Nem akaratos, nem követel, csak élvezni szeretni a pillanatot, s ezt mozdulataival is igyekszik a másik tudtára adni. Jobbját lassan vezeti le a férfi arcán, hogy mellkasát érintse és szívénél állítsa meg. Ez az a ritmus, mely bárhonnan képes lenne őt visszarántani, s egy pillanatra csak erre akar koncentrálni. – Talán.. – szakad el végül a másik ajkaitól. Nem tudja, miképpen kellene folytatnia a mondatot. Talán nem kellene ezt? Talán inkább menjenek az ágyba? Talán ihatnának még? Talán jobb lenne, ha csak élveznék a pillanatot? Össze van zavarodva, egyszerre akar mindent és semmit, s néhány másodpercig megtorpan, megáll és csak nézi a férfit. A férfit, aki elég bizonyságot adott már neki az este folyamán. Nem várja meg, míg John válaszol, csak megadja a kezdőlépést ahhoz, hogy több lehessen. Ismét hátat fordít a férfinak. Haját eltűri, hogy ne zavarja a férfit, ha közelebb hajolna. Szorosan simul a másikhoz, fenekét kissé meg is emeli, hogy a megfelelő ponton érintkezzen a másikkal. Megfogja a férfi kezeit, melyek eddig nem merték a fontosabb pontokon érinteni, s míg egyiket lassan a melléhez, másikat deréktájt vezeti. Ő így kommunikál, szavak nélkül, tettekkel.
+16 - Ó, eddig is csak azzal sikerült. Annyi a különbség, hogy korábban dugiban ittam, hogy ne sértsem a kis egódat - incselkedek tovább vele, a legkisebb mértékben sem gondolva komolyan. De nem pont neki kell megmagyaráznom, hogy valójában mit is gondolok, tudja ő. Legalábbis remélem, hogy tisztában van vele. Bár az is igaz, hogy pont egy olyan éjszakán találkoztunk legelőször, mikor már mindenkiben volt egy jó adagnyi pia. De azóta megtanultuk már elfogadni egymást mindenhogyan, jóban is, rosszban is. Ami pedig kettőnk között van, az pedig megint egy teljesen másik téma. Lehet, hogy szakítottunk, de annak megvoltak a maga indokai, és a legkevésbé sem az egymás iránti érzelmeink elfakulásának köszönhető. Mi több, ha azon múlt volna, akkor valószínűleg még mindig együtt lennénk. - Ó, mintha annyira érdekelne téged a többi nő lelkiállapota! - nevetek fel ismét. Jó kedvem van, kár lenne mást állítanom. Történt, ami történt, ma ünneplünk és kiélvezzük a viszontlátást, a problémákkal pedig ráérünk holnap foglalkozni. Vagy azután. Inkább azután, mert lehet a holnapi napom fele fejfájással és miértittamennyit analógokkal fog eltelni. Elengedem magam, kizárok mindent és teljes figyelmemet ráfordítom. Tagadni sem tudná, hogy van benne azért egy kis feszültség, amelyet én először csókkal, utána pedig egy rögtönzött masszázzsal próbálok enyhíteni. Ha nem épp egy szál semmiben lennénk egymás mellett, akkor is megtenném ugyanezeket, bár tény, azért van bennem egy kis elfogultság is a jelenlegi helyzet miatt. De kérdezze meg akárki Chloét – hogy ha én valaha is kifogást kerestem arra, hogy ne nyomkodjam át kicsit a hátát, akkor annak általában nyomós indoka volt, nem csak egy szimpla „nincs kedvem hozzá”. Mondják rám nyugodtan, hogy egy papucs vagyok, nem tartom magam annak. Egész egyszerűen csak szeretném visszaadni mindazt, amit tőle kaptam és egy-egy alkalomadta masszázs pont nem tartozik a legnehezebb dolgok közé. Kinyitom végül a szemeimet a mozgolódását érezvén, és lepillantok rá, miután megfordul. Belemosolyogva a csókba viszonzom a közeledését, miközben a mellkasomra tett tenyerére helyezem az enyémet és úgy követem az útját. Hüvelykujjammal lágyan simogatom a kézfejét, és próbálok még egy csókot kérni tőle. Nem reagálok arra az egy kimondott szavára, hisz… nem is igazán tudok mit. A vízcsobogás bőven elég hangot szolgáltat jelen pillanatban. Kérdőn figyelem Chloét abban a perceknek tűnő pár pillanatban, kezét továbbra sem engedve el, de aztán elmosolyodom. Még mindig alig hiszem el, hogy itt van. A pulzusom eddig egész rendezettnek volt mondható. A következő tettei azonban legalább a másfélszeresére beindították a szívműködésemet. Először csak egy kisebb sóhaj szalad ki a számon, amikor a fenekét nekem nyomja. Mindezt egy halk, kellemes hümmentés követ, ahogy a kezeimet a megfelelő helyekre pakolja. Értem én, mire akar kilyukadni, legalábbis remélem, hogy értem. Azt pedig valószínűleg ő is érzi, hogy ez rám egyre és egyre növekvő hatással van. Azt hittem, fura lesz őt újra így érinteni, de tévedtem. Lágyan cirógatom a derekát és a hasát, miközben óvatosan masszírozni kezdem a mellét. Az általa felszabadított területre pedig gyengéd csókokat lehelek, a válla mellől indulva egyre közelebb haladva a nyakához. A hasáról felvezetem a tenyeremet, majd az oldalán újra le. Olyan hosszú idő telt el, hogy szeretném újra felfedezni, ezért tovább halad a kezem a combjára, és elhúzódva kicsit tőle a fenekére, amelyekbe talán kicsit még bele is markolok. A füle mögötti részt is megajándékozom pár érzéki csókkal. Elhúzom az eddig mellén foglalatoskodó jobbosomat és az arcára vezetem át. Közelebb hajolok a másik oldalról és így próbálom őt magam felé közelíteni, hogy még ebben a kifordult pózban is adhassak neki egy hosszasabb csókot. Mindeközben a testén barangoló kezem a hasáról lentebb csúszik a lábai közé és ha nem érzek tőle ellenkezést, akkor lassan elérem célomat. Ha így lesz, és enged, akkor középső ujjamat lassan a csiklójára vezetem, amin óvatos, apró köröcskéket kezdek el leírni. Ellenkező esetben pedig… hát, reméljük nem lesz ellenkező eset.
Chloénak már volt dolga sok mindenkivel. Tett tönkre házasságot, térített át nőt, horgára akadt lány, fiú és férfi is. Mindnek megvan a maga története, talán nem is tudná őket egytől egyig felidézni, de az biztos, hogy vetekedne néhány férfi dicsekvési rátájával. Azonban egyetlen egy olyan férfi van az egész kupacban, akiről már az ismeretségük hajnalán is pontosan jól tudta, hogy számíthat rá. John Taylort hosszas idő volt megismerni, mégis minden egyes pillanatát jobban élvezte, mint bármelyik másik hódítását. S mindig is hálás lesz annak a pillanatnak, mikor behuppan melléjük. Ma meglátva a másikat az utcán, éppen olyan izgalmat érzett, mint aznap este. A viszontlátás öröme, az eddig megélt útjuk és a sötét egy év, együttesen töltötte fel, s sodorta bele abba a helyzetbe, amiben most vannak. Bánja-e? Nem. Minden porcikája arra vágyott a második pohár után, hogy John hozzáérjen, hogy megsimogassa, hogy átölelje, hogy csókolja. Ez a következő pohár után csak erősödött, a lakás felé haladva hatványozódott és ahogy belépett mellé a másik, már tudta jól, hogy elméje hiába tiltakozik, hiába kezd ezer és egy ellenérvet, képet felsorakoztatni. Kell neki a másik. A csók, melyet a férfi készségesen viszonoz lendíti őt át igazán. Azon a ponton száll el minden kétsége, azon a ponton ereszti útjára démonjait végleg. John kezei között tudja, hogy nem érheti bántódás, s most önző mód ki szeretné ezt használni. Ezért mozdul, ezért irányítja őt néhány pillanatig, kezei rajta pihennek a férfién, s úgy mozdulnak, ahogy az övé. Végül aztán ereszti, mert ebben a testhelyzetben egyelőre élvezője tud lenni a történteknek. Mikor John kissé eltávolodik, akkor kezét hátra csúsztatja, hogy végig simítson a másik, már-már túlságosan is tökéletes testén. Hiába a kor, a férfi mindig is odafigyelt magára, s ezzel a másik is tisztában van. Ezért viccelt a hízással és az alkohollal, tudta, hogy nem fog rá a másik megsértődni, hiszen láthatóan nincs rajta egy gramm felesleg se. Chloé szemeiben tökéletes mindent egybe véve. Nem csak fejét, hanem kicsit a felső testét is fordítja, hogy viszonozni tudja a csókot. Próbálja a lehető legkényelmesebb pozíciót belőni ehhez a művelethez, de majdnem nevetésben tör ki közben. Ellenkezni sem ideje, sem kedve. Ahogy a férfi keze egyre lentebb halad, bőre borsódzik, szíve majd kiugrik. Furcsamód éppen annyira izgul, mint a legelső alkalomkor. Hátát a másik mellkasának dönti, talán egy kissé megemeli magát, hogy minél előbb érezhesse, ahogy a másik végig simít ölén. Halk nyögés az első reakciója, majd egy újabb és még egy, minden egyes köröcske után. Talán önzőnek hathat, de hosszú pillanatokon keresztül csak passzív élvezője annak, ahogy a férfi ingerli. Kiélvezi minden egyes pillanatát, hiszen John már ismeri, tudja, hogy mi az amitől megőrül, s nem rest ezt újra és újra bevetni. A nőnek pedig most éppen nem is kell sok. A veterán ujj játékának köszönhetően, Chloé elég hamar veszti el az önuralmát, s miközben a férfit arra sarkallja, hogy abba ne hagyja, amit csinál, baljával hátra nyúl kettejük közé, hogy az ágaskodó hímvesszőt kezelésbe vegye. Lassú, finomkodó mozgással kezdi kezét fel-s le jártatni, ami végül összhangba kerül azzal, ahogy a másik keze munkálkodik. Ha John éppen lassan mozgatja kezét, Chloé is éppen azt teszi, ha pedig tempósabb iramot diktál, a nő követi azt. Egy bizonyos pontig. Mert nem akarja eltörni, nem akarja, hogy idő előtt menjen el, így mikor érzi, hogy Ő bizony átfog esni a másik oldalra, elengedi John férfiasságát, s csak arra koncentrál, hogy átadja magát a másiknak. Fenekét a mögötte álló ölének tolja, jobbját rávezeti a férfi jobbjára, így jelezve neki, hogy abba ne hagyja, amit csinál. S pár pillanat múlva, hátra veti a fejét, hogy hangos nyögéssel adja a másik tudtára, hogy átadta magát a gyönyörnek. Teste megfeszül, kissé meg is remeg, s ha a férfi nem húzza el egyből kezét, akkor még képes arra, hogy újra és újra elébe tolja ölét, hogy még egy kicsit élvezze a keze munkáját. Aztán fordul. Csókba hívja Johnt, miközben keze máris ölére nyúl, hogy újra kényeztetni kezdje. Nem durva, nem is finom, azt akarja elérni, hogy a férfi –ha még nem lenne abban- olyan állapotba kerüljön, hogy a hideg csempéhez tolja és itt tegye magáévá. Szavak nélkül kér. Hátrálni kezd a falhoz, de a másik ajkait és férfiasságát egyetlen egy pillanatig sem ereszti. Mikor érzi háta mögött a hűvös csempét, kezével öléhez vezeti a férfi makkját, s fel is pipiskedi magát, hogy nagyjából egy magasságba kerüljön ölük. A következő lépés azonban már nem rajta múlik, csak remélni tudja, hogy a másik nem éppen ebben a helyzetben szeretné befejezni, amit elkezdtek.
+18 Kár volt áltatnom magam, hogy ma este nem lesz semmi, csak hazajövünk és alszunk egyet. Nálunk mikor volt a helyzet ilyen egyszerű? Mármint azóta, mióta először lefeküdtünk egymással. Már akkor is megtaláltuk a közös alaphangot, csak kicsit kellett finomhangolni, de utána már nem volt visszaút. Tény, hogy nem a legkényelmesebb, és abszolút nem a legszexibb pózt választottam ennek a csóknak, de nem tehetek róla, ennyire vágyódom utána. Most tör ki belőlem az elmúlt egy évnyi hiánya és ha már szavakba nem tudom önteni, próbálom tettekbe. Meglep, hogy milyen nyugalom tör rám, mikor nem érzek ellenkezést a cselekedeteim ellen, hanem épp ellenkezőleg, még ő megy a tenyerem elébe. A nyögését hallva szokatlan, mégis ismerős bizsergés fut végig az egész lényemen, amely csak tovább ösztönöz arra, hogy folytassam. Elszakadva végül az ajkaitól a nyakát csókolom tovább, miközben ujjammal lassan, ráérősen simogatom odalent. Voltak partnereim az elmúlt egy évben, nem is egy, de most minden sokkal másabb. Jobb. Már kezdtem elfelejteni, hogy miért is választottam mindig őt, mikor lehetőségem lett volna más ágyát melegíteni. Mindezek közben visszavezetem a szabad tenyerem a mellére, amire talán kicsit akaratosabban fogok rá, mint pár perccel korábban. Észreveszem, hogy mozdítja kezét, és aztán fülébe sóhajtva fogadom az érintését, amint eléri a célját. Nem kell sokat dolgoznia rajtam, ezt valószínűleg tökéletesen érzi, már a puszta jelenlétével is olyan izgalmi állapotot váltott ki belőlem, amire csak ő képes. Egy-két pillanatra megállok a kényeztetésében, de aztán újult erővel folytatom, nyakát tovább csókolva, néhol-néhol megszívva, egy-két helyen talán kicsit erősebben is. Kell egy kis idő, mire realizálom, hogy felvette az én ritmusomat, és követi a sebességet, amit diktálok. Nyilván odafigyelek rá is, de elsősorban magamból indulok ki, hogy én mennyire bírom és mennyire vágyom a durvulásra, vagy a nyugis, lassú tempóra. A lényeg nekem csak az, hogy ne menjek el idő előtt, ami lássuk be, nem lesz könnyű. Éreztem, hogy lassan már elérek arra a pontra, ahonnan akármit csinálok, nem leszek képes olyan sokáig tartani magam, de szerencsére ő pont ezekben a pillanatokban enged el engem. Nem változtatok a felálláson, megértem a jelzését és ennek megfelelően folytatom az ujjaim mozgatását. Gyorsítok a tempón, és egészen addig nem is lassítok vissza, míg nyilvánvalóvá nem válik, hogy átlendült azon a ponton. Ekkor csigalassúságra váltok, de még mindig nem veszem el onnan a tenyeremet, csak gondosan simogatom odalent. Mosolyogva nézek rá, és nyomok egy apró csókot az arcára. Láthatja a meglepettséget az arcomon, miután a pihegéséből egyszer csak nagy hirtelenséggel megfordul és akaratosan kézbe veszi a dolgokat – a szó szoros értelmében. A csókot azonban a legnagyobb odafigyeléssel viszonzom, és nem hittem volna, hogy valakire ezt fogom mondani, de Chloétól még azt sem bánom, hogy a farkamnál fogva vezet. Felesleges lenne bármi kérdést feltennem, jól érthetően adja a tudtomra, mit szeretne. Elfordítom kicsit a zuhanyfejet, hogy ne ránk zubogjon a víz, hanem a falra. Aztán ezt a maradék józan eszemet is elvesztem, mikor a makkomat a hüvelyéhez vezeti, így nem sokat gondolkozva hozom be a köztünk lévő távolságot, és veszem át tőle a stafétabotot, hogy a megfelelő helyre és szögben vezethessem belé magamat. Ehhez még az egyik lábát is felemelem, ha ő maga nem tette volna meg. Lassan, óvatosan élvezek ki minden egyes centimétert, és ha szüksége lenne rá, akkor megállok és csak akkor folytatom, amint megkapom tőle a zöld jelzést. Teljesen elmerülök benne, és pár pillanatig úgy is maradok, hosszasan sóhajtva bele az ajkaiba. Arcára simítom a tenyeremet és a tekintetét keresem. Egy csókkal zárom ezt a meghitt pillanatot és ezzel szimultán a csípőmet is elkezdem mozgatni. Eleinte lassú, de ritmusos tempót diktálok, de aztán hamar átveszi ennek a helyét a türelmetlenség és az élvezetek hajszolása. Nem vagyok oda annyira ezért a pózért, de ki tudja, mikor lesz újra ilyesmire lehetőségem vele, és nem szeretném egyhamar elfelejteni ezt az arcot. Oldalára vezetem a tenyereimet, segítve ezzel azt, hogy még mélyebben tudjak elmerülni benne, ahogy egyre gyorsabb tempót kezdek el diktálni. De nem akarom azt se, hogy idejekorán vége legyen ennek, ezért mikor úgy érzem, hogy közel járok, visszalassítok, és pár pillanatra meg is állok. Adok neki egy csókot, majd eltávolodva tőle az arcára, a füle mögé, a nyakára, és a kulcscsontjára is nyomok párat, egyre lejjebb haladva. A melleihez hajolok, hogy előbb az egyik, utána a másik mellbimbót vehessem kezelésbe. Nyelvemmel körözök körülöttük, megszívom őket, ujjaimmal mindeközben újra visszatalálok a csiklójához, hogy az érdeklődése még véletlenül se lankadhasson. Az előbbi módon most is csak az egyik ujjamat kezdem el nagy odafigyeléssel mozgatni rajta. A kis mellékútról azonban egyhamar visszatalálok a fő útvonalra, és egy csókot adva neki kezdem el újra mozgatni a csípőmet. - Hogy szeretnéd befejezni? - kérdezem tőle két csók között, gondolva itt akármire és mindenre. Másik póz, másik hely. Bár valószínűleg jelenleg leginkább csak befogatná a számat és azt kérné, hogy ne hagyjam abba. Én nekem pedig eszem ágában sincs.
Hangos nyögés távozik ajkai között, mikor a férfival végre eggyé válnak. John volt az utolsó több mint egy éve, aki ilyen módon közelébe férkőzött. Nem azért mert ne lett volna rá lehetősége, egyszerűen csak az élethelyzete nem éppen azt kívánta, hogy a testiségnek fontos szerepe legyen. Nem bánja, sőt.. Johnnak kellett annak lennie, akivel ez újra megtörténik, bár, ha őszinte akar lenni, nem számított rá, hogy a mai este folyamán. Lábát készségesen emeli meg, s ölét előrébb tolja, hogy még kényelmesebb pozíciót találhassanak. Szemeit behunyja, homlokát a férfiénak dönti. Eddig nem is fogta fel igazán, hogy mennyire hiányzott neki a másik. S nem, nem a bennem mozgó hímvessző ébreszti rá erre, hanem a közelség, John illata, ahogy lehelete cirógatja a bőrét, a tekintete, egész lénye. Félszeg mosollyal arcán néz a másik szemeibe, majd viszonozza a csókot, melyben halkan bele is nyög, mikor a másik végre elkezd mozogni benne. Nem a legkényelmesebb helyzet, de esze ágában sincsen kitáncolni már belőle, csak élvezni akarja, átélni azt, amit adhatnak egymásnak. Számára John most a megnyugvás, s önös érdekből ki akarja használni. Halkan felmorran, mikor érzékeli, hogy a férfi visszavesz, sőt megáll. Csípőjét előre mozdítja, hogy ezzel jelezze vágyát, azonban alábbhagy akaratossága, mikor John más módját választja kényeztetésének. Kezeivel simítja a másik testét, különös figyelmet fordítva kockáinak újbóli megismerésére, majd ajkaival nyakát, mellkasát, arcát érinti. Kell neki a közelség, s egyetlen egy pillanatra sem akarja ereszteni a másikat, ha már végre újból érintheti. Alsó ajkát beharapva élvezi, ahogy melleivel játszik. Hiányoztak neki ezek az érintések, a jól ismert, mindenre odafigyelő, mégis vad és biztonságot adó kezek, melyek úgy vezeti előre, mintha egy jól megírt könyvet olvasna. Kezét lassan vezeti maguk közé, hogy megfogja a férfiét, mely ismét simogatja. Nem akar irányítani, kivételesen, csupán csak vágyik arra, hogy újra érezze, ahogy teljesen kitölti. Szerencsére John nem húzza tovább, s érti a jelet, megadja neki, amit akar. Egyetlen egy dolog zökkenti ki, a szavai, melyeket nem is igazán ért. Hogyan szeretné befejezni? Ha tehetné sehogy, mármint nyilvánvalóan kell, hogy vége legyen, hiszen az azt jelenti, hogy mindketten elérik a csúcsot, de attól fél, hogyha befejezik, eljön a rideg valóság és pár órán belül már nem lesz minden ennyire tökéletes. Nem szól, csak rámarkol a másik fenekére és ezzel vonja mélyebbre magába. Legszívesebben azt mondaná, hogy ’csak csináld’, de úgy gondolja, hogy ez az a pont, ahol feleslegesek a szavak. Ahogy mozognak, kezei egyre feljebb kúsznak, körmeit belemélyeszti a férfi hátába, s minden egyes lökés következtében mozdulnak az ujjai, ezzel kissé felsértve a bőrt. Fejét a férfi vállába fúrja, ajkai apró csókokat lehelnek a bőrére. Ám, ahogy egyre közeledik az újabb orgazmus, már nem cselekszik ekképpen, mert nem akar sérülést okozni a másiknak. – Abba ne hagyd - szólal meg végül, mert hiába szereti, ahogy a férfi játszadozni képes, ahogy cirógatja a testét, most már eljött az a pont, ahol végére kell érniük. Tökéletes összhangban mozogva a másikkal, mindvégig elébe menvén John csípőjének, nem kell sokat várni az után, hogy megszólal. Visszafogott nyögései tovaillannak, elengedi magát, s az újbóli gyönyörről már nem csak testével, hanem a férfi nevének említésével is biztosítja a másikat. De nem esik ki, egészen addig mozog, míg John el nem jut szintén a csúcsig. S, ha e bekövetkezik, fejét a mellkasának dönti, s halkan pihegve élvezi ki a pillanatot, míg valamelyikük meg nem mozdul, el nem távolodik a másiktól. – Azért még aludhatok veled? – teszi fel végül pár pillanattal később, halkan nevetve a kérdést. Ezután közelebb lép, hogy a férfi mögé kerülve apró csókokat hintsen a körmei által okozott sebekre. – Vagy a bárba akarsz visszamenni? – mert azért nem hülye. Tudja, hogy John nem hagyja csak úgy ott a helyet, főleg akkor mikor ő szervezett oda valamit. Ha menni akar, akkor megy vele, csak pár percet kér arra, hogy összeszedje magát.
+18 Az estének ennél jobb zárását álmomban sem tudtam volna elképzelni. Pár órával ezelőtt még teljes letargiában voltam, ha Chloéra gondoltam, most viszont olyannyira érzem magam felvillanyozódva, hogy rendesen el kell gondolkoznom, ez most tényleg megtörténik, vagy csak álmodom. Mert lássuk be, voltak bőven álmaim Chloéval, a teljesen ártalmatlantól a már kényelmetlenül piszkosig. Lesz még nekünk bőven min vitatkozni, bőven mit átbeszélni, erre az estére azonban mindezeket gyakorlottan a szőnyeg alá sepertük. Sejtettem, hogy nem akar majd a felálláson változtatni, de én legalább megadtam rá a lehetőséget. Szavak sem kellenek, már csupán az elég, hogy erőteljesen rámarkol a fenekemre és úgy húz még inkább magára. Átsimítok az oldaláról a fenekére, illetve a mellére és úgy mozgatom tovább a csípőmet, most már határozottan a kielégülés felé hajszolva magunkat. Felszisszenek a hátamon végigszántó ujjai hatására, de kizökkenteni még ezzel sem tud. Nyilván nem kellemes érzés, de Chloé esetében ebből biztosan tudom, hogy jól érzi magát. Na meg én sosem voltam az, aki panaszkodik. Főleg, ha azt nézzük, hogy már így is látható egy-két lilás folt az ő nyakán is, ami a korábbi munkálkodásomnak köszönhető. Valamilyen módon csak sikerült megjelölnünk egymást, még ha nem is átgondolt cselekedetek voltak ezek. Érzem az izmai összefeszülését és hallom a nevem említését, amely engem is egyre közelebb visz ahhoz a ponthoz. Miután ő elélvezett, nekem még kell pár lökésnyi idő, hogy én is hasonló sorsa jussak, mint ő. Megmerevednek az izmaim, homlokomat az övének támasztom és a mellét is kicsit jobban megmarkolom, ahogy átjár az orgazmus. Levegőt is alig vagyok képes venni utána, de engedek a szorításomból és helyette a mellkasomon pihenő fejére simítok rá és nyomok egy csókot. Legszívesebben így maradnék ebben a helyzetben még egy kis ideig, de végül mégiscsak én vagyok az, aki eltávolodik. Nehéz, ólomsúlyos léptekkel ugyan, de megteszem. Így sem megyek túl messzire, csak annyira, hogy kicsusszanjak belőle. Nem is értem a kérdését. Mindezek után komolyan azt hiszi, hogy képes lennék őt kirakni? Szívem szerint az este hátralévő részét így tölteném el vele, kisebb-nagyobb szükségpihenőkkel megszakítva csak. Felsértett bőrömön csiklandósan érnek a csókok, amin lágyan elmosolyodom. Élvezem még pár pillanatig a csókokat, mielőtt megfordulnék és az ajkait venném igénybe hosszasan, ráérősen. Még a végén egy puszit nyomok az orrára is. - Ott voltam egész este, ingyen piával kínáltam a katonákat. Szerintem megérdemlek én is egy kis pihenést, távol a pubtól - mondom ezt úgy, hogy az életem fontos részévé vált már az a hely. De Chloé régebb óta képezi a részét és most, ma este csak is ő vele szeretnék foglalkozni. - Azért remélem szeded még a bogyókat, mert… kicsit elragadtattuk magunkat és nincs kedvem reggel gyógyszerekért rohangálni - nevetek fel, nyomva közben egy apró csókot a homlokára. - Hiányoztál már, Chloé. Nyilván ez is, mert veled ez valami külön élmény, de ettől eltekintve is - ezért sem várom azt a pillanatot, mikor ez a varázs elvész és újra utat tör magának az elmúlt egy évnyi titkolózás, hazudozás. - Na de gyerünk, mossuk meg magunkat most már tényleg. Azért remélem most már nem iszonykodsz… khm… egy-két helytől, és ott is kisegítesz - mosolyodom el újra, nyomva egy újabb csókot az ajkaira és a kezembe véve újra a tusfürdőt, hogy végre megtörténjen az is, ami miatt eleve bejöttünk ide vagy fél órája. Azaz Chloé jött be, én csak kiskutya módjára követtem.
Halkan piheg, nem akarja ereszteni a másikat, még akkor sem, mikor az távolodik, hogy megszakítsa egységüket. Így kezei szorítása csak alább hagy, de nem ereszt. Kell neki az ölelés, kell neki egy kis csend, melyet csak a vízcsobogása tör meg. Kell neki ez a pillanat, mely valószínűleg ismét hosszú ideig az utolsó lesz. Végül kérdez, talán félelemből, talán csak viccből, avagy megszokásból, nem tudja, egyszerűen csak hallani akarja a marasztalást. Mert most a lekének kell a biztonság. – Na hát.. Szerintem nem tudnék olyan alkalmat említeni, mikor zárás előtt távoztál volna – közli halkan kuncogva a tényt, miközben próbálja palástolni azt, hogy mennyire jól esik neki, hogy miatta mégis megtörte ezt a hagyományt. – Nem sértődők ám meg, ha zárásnál ott akarsz lenni.. Valószínűleg abban az időben úgyis éppen zabálni fogok vaaaagy horkolva terpeszkedni az ágyadban, szóval itt hagyhatsz arra a pár percre nyugodtan – nem elküldeni akarja a másikat, csupán közli vele azt, amit amúgy is valószínűleg jól tud. Nem kell attól félni, hogy elmegy. Most a lehető legjobb helyen van, s nem tudnának semmit sem felhozni neki, ami végett távozna, míg Johnny esetleg itt hagyja. – Ami azt illeti nem, nem szedek.. De hidd el, nem kell attól félned, hogy kilenc hónap múlva kipottyantok egy kis Johnnyt – könnyedén mondja ki a szavakat. Számára ez nem fájó dolog, s nem szeretné azt se, ha a férfit ez rosszul érintené. Mint mondta, sok minden történt egy év alatt, nos többek között a gyermek témával is. Nem, mintha őt valaha is foglalkoztatta volna ez, így meg legalább aggódnia sem kell többet, hogy véletlenül becsússzan. – Te is nekem Johnny fiú, ha tudnád, hogy mennyire.. – néz rá pimaszul, miközben nyom a másik arcára egy puszit. – Mennyi álmatlan éjszakámon segített az, mikor rád gondoltam… –teszi hozzá nevetve, mert ez annyira adja magát, hogy muszáj lazán beközölnie a másikkal. S még csak nem is hazudik. – Megmoshatod magadnak, én meg élvezkedve nézem majd – nyúl a tusfürdőért, de szavaival ellentétben készségesen segít a másiknak, hogy jó alaposan meglegyen mosva minden érzékeny területe. Talán még egy kicsit jobban is élvezi ezt, mint illene, de nem bánja. Óvatosan érinti, mert nem akar neki fájdalmat okozni, ugyanakkor élvezeti értéket is kíván belevinni a mosdatásba, így míg kezei a férfi alsó tájékán szorgoskodnak, ajkai apró csókokat hintenek a bőrére, majd az ajkaira. – Tisztább vagy, mint a babapopsi –közli végül hirtelen, miután jól megharapja a férfi alsó ajkát és ellép tőle, pontosabban kilép a zuhanykabinból. – Remélem az épülő ingatlanodban kád is lesz, mert azért abban elfeküdni.. Nincs annál jobb élvezet egy fürdőszobában – ölti ki a másikra a nyelvét. Nyilván van, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint amit az imént műveltek. Na de azért a habok között feküdni és elhagyni a mindennapos stresszt, néha nagyobb élvezet mindennél. – Van valami ehetőd? Vagy kénytelen leszek rendelni? – megtörülközik, majd magára veszi azt a bizonyos pólót. Mást nem. Felesleges ruhadarabokkal nem fedi testét, maximum akkor, mikor John szól érte. A póló amúgy is leér a combjáig, takarja amit kell. Haját felköti a fejbúbjára, majd úgy indul el a lakásban, mintha már otthon járna. Pedig aztán azt sem tudja, hogy a fürdőből jobbra vagy balra induljon el, hogy a konyhába jusson.
- Más idők járnak. Már nem érzem a késztetést arra, hogy minden zárást én vezényeljek le személyesen - felelem neki. Egy időben tényleg nyughatatlan voltam ilyen téren, és inkább minimálisra szorítottam vissza a magánéletem, csak hogy a pub jól menjen. És ki tudja, lehet a tulaj eleinte állandó, manapság változó jelenléte csábította vissza annyira az embereket. Így talán nem érzik azt, hogy ez is csak egy rakat-kocsma, ami egyedül a profitra megy, semmi másra. - Ahj, ne viccelj már! Maradok. Ha meg elalszol, és én még nem leszek fáradt, hát ez van! Majd akkor tapizlak - nevetem el magam, miközben nyomok egy puszit az orrára. A nevetésem azonban alább hagy a szavait hallván. Először lefővök, aztán a folytatást hallva értetlenül állok előtte. Most ezzel… ezzel arra akar utalni, amire gondolok? Szóval nem csak a levegőbe beszélt, mikor azt mondta, hogy ő nem lesz anya típus ebben az életben. - Hát… sajnálom. Mikor derült ez ki? - nem kertelek, egyből belekérdezek a közepébe. Chloé régen sem volt az a típus, aki háromgyerekes anyukaként képzelte el magát a jövőben, de azért más dolog erről önkéntesen dönteni, és más, ha valami helyetted hozza meg a döntést. Mindezek tudatában nem szánakozóan kérdezem, hanem kíváncsian, empatikusan. - Ezt örömmel hallom. És valahogy ugyanez igaz rám is - mert kár lenne tagadni, sokszor gondoltam rá. Mégiscsak a legjobb barátomról van szó, aki már nagyon régóta az életem részét képezi és sok mindenen átsegített. Na meg hát na… lássuk be, jó nő, pont az én esetem, így talán még a szokottnál is elfogultabb vagyok vele. - Naaa… cserébe én is segítek neked - kérlelem őt mosolyogva. Kiélvezem az érintéseit és mit ne mondjak, a belevitt kis kényeztetés hatására újra sikerül valamelyest izgalomba hoznia, főleg ha visszaemlékezem, mennyi mindent is csináltunk mi már az elmúlt pár évben a zuhany alatt. Ha ő maga is kéri a segítséget, akkor hozzá hasonló odafigyeléssel masszírozom bele a bőrébe a tusfürdőt, egy-két helyen akarva-akaratlanul is hosszabban időzve el. De nem akarok most újrázni. Ebben az egész mostani helyzetben is bőven van valami kellően eksztatikus, amelyet mással aligha tudok úgy átélni, mint vele. - Köszönöm - felelem mosolyogva, majd elzárom a vizet mögöttünk és jól betanított pincsi módjára követem őt. - Lesz, persze. Még csak kinézve van, de lehet változtatok. Tudod, csak azért, hogy kényelmesen elférjünk benne. Bármilyen pózban - kacsintok rá, majd elnyúlok a törölközőért, hogy megszárítsam magam. - Van, persze. Nézz szét a hűtőben. Tegnapi lasagne, tegnapelőtti grillcsirke, paradicsomsaláta, meg még biztos találsz egy-két dolgot, ami most nem jut eszembe. Ma nem igazán volt időm sütni-főzni. Na de szolgáld ki magad. Mi casa es su casa.– és körülbelül ennyiben ki is merül a spanyol tudásom. - Megyek én is mindjárt, csak felkapok valamit - szólok utána, amint kilépünk a fürdőszobából és leoltom a villanyt. Elsétálok a szobába, ahol magamra kapok egy pizsama nadrágot és semmi többet. Chloé is megmondta, úgy is pucéran fogok aludni, hát nem épp én leszek az, aki meg akarja másítani ezt a tényt. - Ó. Látom bekészültél - szólalok meg, amint kiérek. Ha nem érti, mire gondolok, mutatóujjammal a fejem búbjára koppintok kétszer és teszek egy körkörös mozdulatot is rajta. Igen, tudom, egyszerűbb lett volna, hogy „a hajadra értem”, de nálunk mi volt valaha is ilyen egyszerű? Közelebb lépdelek hozzá és játékosan fentebb emelem a pólóm alját, majd elismerően hümmentek egyet. - Mindig is szerettem ezt a pólót - szólalok meg, amint eleresztem az anyagot és leülök valahova, úgy pillantok fel rá, míg mikrózza a kajáját. - Na és mit eszünk? - többes számban beszélek, viszont én nekem eszem ágában sincs hajnal 2 környékén még táplálkozni. De hát a szex után kinek milyen hóbortjai vannak. Egyesek rágyújtanak, mások esznek, sokak pedig összekapják a cuccaikat és elhagyják az illető lakását.
Felesleges a sajnálat. Ő nem az an ő, akit ez annyira megtört volna. Igaz, hogy abban a pillanatban, ideig óráig kissé megfakult, de soha nem tervezett maga köré gyermekeket, így nincs mit ezen sajnálni. – Egy héttel azelőtt, hogy elmentem – közrejátszott-e abban, hogy ment ez az egész? Mondhatná, hogy nem, de akkor valószínűleg hazudna. - De nincs mit sajnálni ezen, tudod jól, hogy nem volt benne a hosszútávú terveimben. Meg így legalább kevesebb gumit kell vásárolnod és költheted másra a pénzed – vicceli el nevetve az egészet, hogy ezzel is jelezze a másiknak, hogy nem a világ legnagyobb problémája ez. Ő túllépett rajta már, csak azért közölte a másikkal, mert az hülye viccként bedobta a védekezést. Ugyan. Minek ilyesmire gondolni? – Kétségeim se voltak afelől, hogy magányos éjszakáidon nem jutottam eszedbe – incselkedik a másikkal. Szereti, hogy John az a férfi, akivel lehet így is beszélni, a nélkül, hogy bármit is félreértene. Mondjuk más kérdés, hogy Ő pont az, aki nyugodtan félre is értheti, mert neki mindig úgy fogalmaz, hogy abból bármi is kerekedhet. Nincs ellenére a másik fürdetése, sőt. Ő mindig is az a fajta volt, aki szerette a testiséget mindenhogyan megélni. Számára nem csak a szex létezik. Ha van rá alkalmas, méltó partner, szeret hozzábújni, simogatni, cirógatni, csókolni, csak úgy.. Így nem ellenkezik akkor sem, mikor a másik áll neki őt mosdatni. Csak lehunyja a szemeit és élvezi, mert ki tudja meddig van erre lehetősége még. – Komolyan képes voltál megköszönni? – néz elkerekedett szemekkel a másikra. – Jesszusom, ki vagy te és mit gondolsz én ki vagyok? Nehogy már ilyent megköszöngessünk, mert a végén még a szexet is meg fogod, én meg darabjaimra hullok ettől a modortól – neveti el ismét magát. Ő aztán meg nem köszön ilyesmit. Az ételt, az italt, az alvóhelyet azt majd igen, de ne jussanak oda, hogy érintéseket és élvezetet köszönnek meg, mert égnek áll a haja. – Hahh, felháborító, hogy alapból nem jutott ez eszedbe.. – ciccegve igazítja el magán a pólót, majd egy pillantást vet a tükörre. Eléggé csapzott, mégis napok óta először mondjuk azt, hogy bolodg. Bár tudja jól, hogy nem sokáig tart majd ez. – Van olyan, amikor nálad nincs lasagne és valamilyen saláta? – indul is amerre a konyhát sejti, hogy kirabolja a férfi hűtőjét. Nyilvánvalóan nem a salátáért indul, azt meghagyja másnak, neki a jól bevált, régi és ismert recept kell. Az pedig a lasagne. Ki is veszi az egészet, hogy egy tányérra pakoljon egy kevéskét, amit visszatesz a hűtőbe és a nagyobb adagot dobja be a mikróba. Míg melegszik az étel, addig keres mindkettőjüknek poharat. Megtölti őket vízzel, s Johnnyét leteszi a pultra, sajátját meg felhajta. – Nem szeretem, ha ázott kutyaszőrként az arcomba lóg.. Nem készültem én semmire, te mocsok – emeli a szemeit az égre, majd meglepődve érzékeli, hogy mire készül a férfi. Nem, nem ellenkezik, csupán értetlenkedve áll a dolog előtt. - Azt gondoltad, hogy amíg felöltöztél kukacot növesztettem? Vagy mit ellenőrizgeted? – neveti el magát, majd fordul a pittyegp mikró felé, hogy kivegye az ételt. – Te a levegőt, én pedig nyilvánvalóan a legjobb főztödet, amivel örökké magad mellé tudnál láncolni, szóóóóval vigyázzál, hogy legközelebb, ha jövök lesz-e – keres evőeszközt, majd lehuppan az asztalhoz. Lábait maga alá húzza és neki áll falatozni. - Eljössz velem majd megnézni a lakást? – szólal meg két falat között. A férfi észrevesz mindent, ami buktató lehet egy ilyen helyen. Bízik az ösztöneiben és az ízlésében, így ha Johnny tud időt szakítani rá, akkor örülne neki, ha menne vele. - Körülbelül negyedórára van innen, bár lehet, hogy az túlságosan közelinek számít.. – vonja meg mosolyogva a vállait. Van-e olyan, hogy túl közel? Ha a mostani állapotot nézzük nincsen, hiszen megvannak, de reggel, mikor felkel a nap, vajon akkor is meglesznek-e ennyire békében? Tart tőle, hogy nem.
- És ennek köze volt az elmeneteledhez? - már bocsánat, hogy faggatom. Én sem érzem magam jól tőle, főleg hogy elég ingoványos talajra érkeztünk ismét, de a kíváncsiságom nagyobb, mint ahogy képes vagyok befogni a számat. - Heh, persze. De azért azt is költsem rád, mi? - nevetek fel vele együtt. Örülök, hogy ilyen jól veszi ezt az egészet, bár az is igaz, volt rá több, mint egy éve elfogadni és túllépni rajta. - Akkor jöhet a másik véglet? Bocsánat - vigyorodom el a felháborodásán, ami amúgy jogos. Teljesen jogos. - De amúgy… ha elég jól teljesítel, akkor a végén még azt is megköszönöm. Sőt, még egy huszast is dobok a párnára melléd - incselkedek vele, bár nem csinálok segget a számból, valószínűleg tényleg meg fogom egyszer ezt csinálni. Csak hogy lássam a reakcióját. Biztos jót mulatnék rajta, ugyanakkor arra is mérget veszek, hogy utána jó ideig nem fog hozzám nyúlni. Vagy ha mégis, akkor épp csak annyira, hogy még ne történjen semmi, de az agyamra tudjon vele menni. - Hé! Szerinted hogy tartom fent ezt… - mutatok végig a felsőtestemen, miközben beszélek - …az alakot. Ebédre lasagne, estére natúr csirke és saláta. Tökéletes egyensúlyban, ahogy mindennek lennie kell - és még egy Bosszúállók referenciát is odaszúrok a szövegembe. Na nem mintha nem ebből állna az életem java, Star Wars és egyéb filmes idézetekkel, utalásokkal. Mikor Chloé először mondta anno, hogy szeret, akkor csak egy nemes egyszerű „Tudommal” feleltem, amin aligha hiszem, hogy meglepődött. - Csak tetszik, amit látok. Tán baj és inkább másét nézegessem? - húzom fel a szemöldököm, játékosan vonva kérdőre, mielőtt helyet foglalnék az asztalnál. - Szóval ezzel magamhoz tudlak láncolni… Jó tudni. Akkor most már mindig lesz a hűtőmben, csak hogy kísértselek téged, meg azt a fene jó alakod - bár ő tipikusan az az ember, aki felfalhat egy tálcányit is ebből a kajából, másnapra valószínűleg alig látszana rajta valami változás. Irigylem is emiatt, az az igazság. - Túl közel? Mi az, hogy túl közel? Hozzám? - kérdezem értetlenkedve. Azt hiszi, hogy a történtek ellenére majd tartani akarom tőle a távolságot? Mert ha tényleg így gondolja, akkor sajnos ki kell ábrándítanom. - Elmegyek veled, ha szeretnél, ez csak természetes - kezdek bele, majd egy kisebb hatásszünettel és egy annál nagyobb sóhajjal folytatom. Saját magam sírját ásom ezzel a felajánlással, de nem tudom türtőztetni magam. - De ha gondolod, tényleg maradhatsz itt. Van egy külön szoba, amit senki sem használ, azt kicsit kipucoljuk, aztán jobb lesz, mint újkorában. És nyugi, nem fogok rád törni se a saját szobádban, se a fürdőben - csak ha szeretnéd – gondolom magamban, bár ki nem mondom. Ettől függetlenül lágyan elmosolyodom a szavaim befejeztével, hogy éreztessem vele, komolyan gondolom.
– Nem – vágja rá ezt olyan gyorsan, hogy ebből csakis arra lehet következtetni, hogy bizony köze volt hozzá. Inkább elfordul, ezzel kívánja jelezni, hogy a téma eléggé szar ahhoz, hogy ezt most boncolgassák, azért is jön valami poénnal, mint mindig. – Még jó, hogy rám..Ki másra? – bárkire igazából, neki mindegy. Sosem a pénz érdekelte vagy ajándékok, csak az ember érdekli, jelenesetben csak a férfi. –Húszast? Ennyit érne csak? – kerekednek el a szemei. – John Taylor, te aztán tudod, hogyan rombold le egy nő önbizalmát – ciccegve rázza meg a fejét, de azért szája sarkában ott pihen egy aprócska mosoly. – Pontosan tudom, hogyan tartod ezt fent - neveti el magát, mert bizony emlékszik ő arra, hogyan és miképpen zajlik ez. Megértette-e valaha? Aligha, de sosem szólt csúnyán miatta, inkább csak cikizte a másikat a korával, meg a hiúságával és a tükörhöz való viszonyával. – Másét? Máris máséhoz futnál? Ez aztán a dicséret egy nőnek, főleg szex után – nyújta ki nyelvét, aztán tovább falatozik, míg lassacskán el nem fogy az étel, melyet melegített. Szereti, ahogy a másik főz, már többször is kifejtette, hogy ha másért nem is, főzőtudományáért majd egyszer biztosan jól jár vele egy nő.. – Ne csinálj úgy, mintha eddig nem tudtad volna - rázza meg hitetlenkedve a fejét. Chloé haspók, elég gizda, néha még túlságosan is, de ha valaki igazán ismeri, jól tudja, hogy eszik bőven, néha férfiakat megszégyenítő adagokat. – Nem is tudom miért mondtam, ügyet se vess rá – legyint egyet mosolyogva. Jár a szája, mintha csak muszáj lenne. Néha nem is gondolja át eléggé azt, hogy mit is mond. Ez esetben is éppen így van. Lehet-e eléggé távol ettől az embertől, miközben legszívesebben minden idejét vele töltené. Mert most a férfi a megnyugvás és amolyan kilépés az eddigiből, de fenntartható állapot ez? Aligha. Ezért is kétkedik annyit, folyamatosan. – Ó John - sóhajt fel, miután leteszi az evőeszközöket. Szájáról egy laza mozdulattal törli le az esedékes maradékokat, majd a férfira fókuszál. - A legutóbbi együttélésünk sem sikerült valami fényesre – neveti el magát halkan, majd felkel és elindul a férfi felé, aki előtt mosolyogva áll meg. Jobbjával végig simít az arcélén, majd nyom oda egy csókot. – Szerintem mindkettőnk érdeke az, hogy ne költözzek ide – könnyedén, őszintén mondja ki a szavakat, majd lép párat hátrébb. – Mondjuk mindketten tudjuk, hogy annyi időt fogok itt tölteni, amennyit nem szégyen és nem fura, amennyit engedsz.. De azért na. Legalább el tudok menni néhány házzal arrébb, ha arról van szó - a vége talán kicsit rosszul hangzik, de igaz. Neki kell egy kis tér, s nem vesz mérget arra, hogy Johnnak ne kéne holnaptól vagy holnaputántól. – Nem működne John, most még biztosan nem – bár nem hiszi, hogy valaha is lesz megfelelő időpont erre. Nem tudja, nem is akarja elképzelni azt, hogy John besétál az ajtón mellette valami szépséggel, ő meg éppen itthon a leglezserebb ruhájában kucorog. Mert nyilvánvalóan az együttélés ilyesmit hozna magával, Chloé lelke meg túlzottan széttépázott jelenleg. Talán majd húsz év múlva képes lesz rá. Akkor meg már ne John kisebbik szobájában kelljen élnie, mert az ultragáz lenne.
Szóval mégiscsak van köze hozzá. Legalábbis nem enged másra következtetni a reakciójából. Szerencséjére jól ismerem már őt, felfogtam, hogy mire utal ezzel. Majd erre visszatérünk máskor, mert ahogy az elmúlt egy év megbeszélésének, úgy ennek sem most jött el az ideje. Sok mindent kell még behoznunk, úgy érzem, és nem lesz zökkenőmentes. Így már értem, hogy miért kérte annyira, hogy legalább erre az estére felejtsük el a gondokat, és tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Az előbb ez elég jól sikerült, ami azt illeti. De nem állhat ennyiből az éjszakánk – na nem mintha nem lett volna rá példa korábban. - Miért, mennyit kérsz érte? Vagy nálad ez ilyen becsületpénztár alapon működik? - cukkolom tovább, nyilván nem gondolva komolyan a kérdésemet. A húszast csak hasraütésszerűen mondtam, Chloé produkciója azért bőven többet ér ennél. Mondjuk azt valószínűleg nem tudnám megfizetni – szerencsére nem is kell. - Tudod jól, hogy ha tehetném, csak a tiedet nézegetném, és még úgy sem unnék rá. Szép példány, mit ne mondjak - kicsit sem érzem kínosnak, hogy erről beszélünk, mi több, csak újabb mosolyra és rövid nevetésre késztet. Kíváncsi vagyok, hogyha Chloé nem fekteti meg azt a csajt, akkor vajon még mindig együtt lennénk-e. Mert részemről kétség sem fér hozzá, hogy mind a mai napig szeretem őt, még ha nem is feltétlenül szerelemből – de ahogy minden, úgy előbb-utóbb a kezdeti rózsaszín köd is szertefoszlik, valakinél fél év, valakinél három év után, valakinél később. Én túl vagyok már egy bizonyos koron, kiéltem a fiatalságom, szóval ha tudtuk volna tartani magunkat a kapcsolatunkhoz, akkor az valószínűleg nem halt volna el egyhamar. Legalábbis szerintem. De ez már amúgy is lejárt lemez. Pillanatnyi gyengeségemben felajánlok neki a lakáskérdésben egy olyan lehetőséget, amelyet a szavaim kimondtakor még komolyan gondolok, de aztán hamar ráeszmélek, hogy ez azért nem olyan egyszerű. Kijátszottuk mi már a lehetőségeinket, és ahogy azt pillanatokon belül Chloé is lefesti nekem, nem működött. Tehetünk úgy, mintha másképp lenne, vagy hogy most másképp fog alakulni, de ez csak felesleges ámítás lenne, semmi több. Jól esik az a csók, amit az arcomra ad, bele is mosolygok. Figyelem, ahogy távolodna és legszívesebben utána nyúlnék, hogy az ölembe vonjam, de meglepő módon képes vagyok visszakozni. Helyette csak sóhajtok egyet. - Igazad van. Nem is tudom, mit gondoltam - szólalok meg, majd előrébb dőlök a székemben, hogy elérjem őt. Tenyeremet a térdére helyezem, óvatosan cirógatva azt. - Jó, akkor egyezzünk ki ebben. Holnap elmegyünk megnézni a lakást. Ha tetszik, akkor elkezded intézni az ügyeket, aztán úgy is kell egy kis idő, mire be tudsz költözni. Addig pedig nálam fogsz csövezni. Ez így hogy hangzik? - kérdezem tőle, halványan elmosolyodva. - Ha gondolod, addig el is halaszthatjuk azt az ominózus beszélgetést, ami lássuk be, elkerülhetetlen lesz egyszer. Kíváncsi vagyok, persze, de én amondó vagyok, hogy seperjük kicsit a szőnyeg alá, hosszabbítsuk meg ezt az egyéjszakás gondtalanságot, nyugodtságot, mintha-mi-sem-történtséget addig, míg be nem tudsz költözni az új helyre, és hogy téged idézzelek: el tudj menni néhány házzal arrébb, ha arról lenne szó. Nem akarom, hogy erre kerüljön sor, de ha mégis ide fajulna… ki szeretném élvezni, hogy újra itt vagy. Hogy újra kicsit minden olyan, mint régen - nem tudom, mennyire elborult ötlet ez, de akárhogy is legyen, teljesen komolyan gondolom minden szavamat. Emészteni fog a gondolat, persze. De a rabságom emléke is emészt már hosszú-hosszú évek óta, és azt is túléltem – ez gyerekjáték lesz ahhoz képest.
Johnról már a legelején tudta, hogy más, mint a többi. Arra még nem jött rá, hogy ez miből fakad, de az kezdettekkor úgy gondolta, hogy bármeddig elmegy azért, hogy megfejtse. Aztán az idő haladtával letett erről, mert már csak élvezni akarta a barátságát, később a szeretetét. A férfin kívül soha nem volt olyan ember, aki könnyedén olvasott volna benne. Eleinte utálta ezt, kifejezetten haragudott azért, mert ennyire nyitott könyv számára, de most.. Most már áldja az eget, hogy így van. Mert elég, ha csak félrepillant miközben a szája jár, s Johnny már tudja, hogy bizony a szavakkal ellenére mit is gondol. Így könnyebb, mert nem kellenek felesleges körök, nem kellenek ostoba frazírok és női praktikák. A férfi mellett mindig meztelennek érzi magát, s már egyáltalán nem zavarja. – Mennyit kérek? –szökken fel szemöldöke, s hangján is érződik, hogy ez a kérdés bizony meglepte. Persze ismeri már a másikat annyira, hogy mindenre IS számítson, mégis meg tud lepődni olykor. – John Taylor.. Azt gondolod, hogy pénzzel meg tudnád fizetni? - cicceg játékosan, miközben szája sarkában ott a mosolya. – Csakis a tested és a főztöd lenne a legmegfelelőbb fizetési kombináció mindazért, amit tőlem kaphatsz, de az mondjuk nullhuszonnégyben – ártatlanul vigyorog, miközben elvicceli az egészet. Nyilván ez csak egy játék, feltételes beszélgetés arról, hogy mit kérne a nő azért, ha testét odaadja. Mit is kérhetne cserébe attól az embertől, akit egyszer már padlóra vágott? Pénzt? Ugyan, Chloé soha nem volt és soha nem is lesz az aranyásók között számon tartott egyén. Felnőtt, érett nő, aki már sok mindent megélt. Előbb fog diliházba kerülni, mint az utcasarkon ácsorogni egy numeráért. – Szerzünk egy 3d-s nyomtatót, aztán kinyomtatjuk neked, hogy nézegethesd akkor is, mikor nem vagyok itt.. Mikor meg itt vagyok, akkor párba állítjuk az én példányommal, ami rólad van kinyomtatva, hogy élvezhessék egymást – ezt teljes komolysággal képes előadni úgy, mintha egy okos ötlet lenne. Persze azért a végén halkan nevet egyet, mert sikeresen elképzeli, ahogy ők éppen ketten a zuhanyzóban élvezik egymás társaságát, de előtte a kanapéra ledöntik 3ds Johnnyt és Chloét, hogy szórakozzanak.. Van az a pia mennyiség, hogy ezt megcsinálja, s a helyzet az, hogy nem kéne sok hozzá. A bolondos jókedvet egy komolyabb témával sikerül elűzni. Ma Johnny a meglepetések embere, kezdve azzal, hogy nem küldte el a fenébe, s most ezzel a lakhatási ajánlattal meg is koronázza az egészet. Nem jó ötlet. Kifejezetten rossz, s ezt nem is rest közölni, mondjuk elég szelíden teszi ahhoz képest, amit igazán gondol. De mégsem borulhat ki itt, mint egy hisztérika. Semmi joga hozzá, talán soha nem is lett volna. – Te annyira jó ember vagy John, és félek, hogy tönkre teszlek már azzal is, hogy most itt vagyok – sóhajtja halkan, mielőtt még a férfi elkezdené felvázolni új ötletét. Először rosszallóan néz rá, mert nem tudja felfogni, hogy miképpen lehetséges az, hogy egy ember így álljon mindenhez. Őrültként tudná leginkább leírni ebben a pillanatban a másikat, mert biztos benne, hogy amiket mond, azt egy épelméjű egyén nem vállalná be így. - Először is, holnapután megyünk –neveti el magát halkan némi csend és gondolkodás után. – Másodszor pedig – lép közelebb, végül valahogy befurakodva a másiknak az ölébe, hogy ne ácsorogjon előtte, mint valami szamár. - Az ágyadban alszom és tényleg, csak és kizárólag alszunk - ott mondjuk ez már csak fejben teszi hozzá. A legtisztább az lenne, amit most mondott. Alszanak. Nem csinálnak mást, nem érnek másképpen egymáshoz, mert tisztán kell gondolkoznia, gondolkozniuk. Ugyanakkor, John Taylor nem éppen az az ember, aki mellett erre ő képes lenne, s ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy éppen az ölében ül. Hogy kezeivel nyúl a másik arcáért, hogy közelebb vonja és megcsókolja. Ezért kell neki a külön lakás. Néha muszáj lesz tisztán gondolkozni. – Na gyere öreg, menjünk aludni –szólal meg végül, mikor elválik a másik ajkaitól és fájdalmas lassúsággal feltápászkodik az öléből. Egy pohár vizet szerez magának, hogy éjszaka ne kelljen kijönnie, ha szomjas lesz, majd a férfi lépteit követve elindul a hálószobába, hogy az ágy jobb felét elfoglalja. Egyszerre boldog és fél, mert az est folyamán semmi sem alakult úgy, ahogy eltervezte. S nem biztos benne, hogy reggel felkelve, tényleg ott lehet körülöttük még ez a mámor, amelynek köszönhetően, most fejét a férfi mellkasára hajtja, hogy hosszú percek múltával, talán elérje az álom.
Kezdőlap
