New Yorkban senki sem ismeri igazán a szomszédját. Itt élünk egy karnyújtásnyira a másiktól, és annyi a maximum, hogy biccentünk egymásnak, ha a liftben, vagy a folyosón találkozunk. Ez számít normálisnak, már hozzászoktam. Néha azonban, mások közbenjárásával, akad rá lehetőség, hogy jobban megismerjük valamelyik szomszédunk. Velem is megtörtént, méghozzá az éjszaka közepén. Éppen a tűzlépcsőn ültem, kint a hidegben, rágyújtottam egy szál cigire. Nem egészséges, tudom én, és már le is szoktam róla, de ha elakadok egy ügy kapcsán, mindig visszatérek egy-egy szálhoz. Már éppen elnyomom a csikket, hogy visszamenjek a lakásba, mikor meglátom az elkövetőt. Nehéz nem észre venni, az alattam lévő lakásba akar betörni. Nem hiszem, hogy az alattam lakó szöszi lenne fekete sapkában, és fekete öltözékben. Igen, a New York-iak nem ismerik a szomszédjaik, az alattam lévő szöszi mégis feltűnt. Mondjuk úgy, nehéz volt nem észre venni, egy ilyen gyönyörű nőt. Néha még szégyelltem is magam, tekintve, hogy elég fiatal, alig múlhatott húsz éves., én meg harmincnégy éves vagyok. Ennél azért jobbnak hittem magam, de tévedtem, elvégre férfiból vagyok. Még le is ellenőriztem magamnak. Nikoletta Horváth, magyar származású diáklány. Huszonegy éves. Tudom, nem volt helyes, hogy kihasználtam, hogy rendőr vagyok, és megtettem. Visszatérve a betörőre, enyhén szólva kezdő volt. Nem is nézett fel a tűzlépcsőn pedig eléggé látható voltam. Visszamentem a szolgálati fegyveremért és a bilincsért a lakásomba, majd azonnal a lány segítségére siettem, ma nem rúgtam szét elég hátsót, ideje volt még egyet. Leszaladtam a tűzlépcsőn, és mikor beléptem a lány ablakán, ő mélyen aludt. A betörő pedig a nappali felé settenkedett. Én azonnal utána mentem, és a falnak szegeztem a torkánál fogva. -Ez nem a te napod. -néztem rá komoran, majd megragadva a nyakánál fogva megfordítottam és falnak szegeztem ismét, a kezeit pedig hátra kulcsoltam, megbilincseltem, és úgy hívtam a 911-et. -Jó estét. A Hudson Road 91-re küldjenek járőrt, betörés történt. A nevem Darren Arlington hadnagy, a 22-es körzetből. A jelvény számom 11368. – jelentem be a betörést. Habár a kapitányt helyettesítettem, még hadnagy voltam, így, bár a kapitányságon mindenki kapitánynak hívott, én még a hadnagyi rangot használom. Nem tudom mikor tér vissza Lane kapitány, de kellemetlen lenne magam kapitánynak hívni az iránta való tisztelet miatt. Holott, ő kért fel. Oldalra pillantok, és meglátom az ijedt Nikolettát. -Nem kell félnie, rendőr vagyok, már biztonságban van. – nyugtatom meg, de még mindig az elkövetőt szorítom a falnak. -Hé öreg ez fáj! – kezd el mozgolódni az elkövető. Öreg? Hát ezt nem kellett volna, még egyszer egy jó nagy lendülettel falnak csapom. – Ezt nem teheti!- nyögi. - Gondoltál volna erre, mikor betörtél, és de, megtehetem! – mondom nagyot sóhajtva. Még, hogy én öreg! Hamarosan ki is ér az egység, és elviszik a betörőt, de a vallomás még hátra van. Azonban ezt szeretném személyesen intézni. -Én felveszem a hölgy vallomását, és az enyémet is megkapják ezzel együtt holnap. – szólok oda a járőrnek. -Igenis kapitány. – szól nekem. Megint kapitány! Kétlem, hogy hozzászoknék valaha is. Mikor az utolsó járőr is kimegy, a szomszédom felé fordulok, és egy pillanatra végig mérem a selyem hálóingben. Ez azonban nem a megfelelő alkalom. -Jól van? – kérdezem tőle közelebb lépve. – Esetleg szüksége van valamire?
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Ma elég későn értem haza, de felüdülés volt a számomra a tény, hogy egy héten keresztül egyedül lehetek a lakásban. Kevin ugyan is elment valami családi rendezvényre vagy mire, Martha’s Vineyard-ra. Engem is magával akart hurcolni, de én határozottan nemet mondtam. Először is nem volt semmi kedvem az anyja rosszalló pillantásait elviselni, másodszor az a pucc sem hiányzott. Nem mellesleg amúgy is sok behozni valóm van a tanulást illetően. Főleg, hogy az utóbbi időben kissé hanyagoltam a dolgot. A sok munka miatt, na meg a család miatt is. Már egy hét telt el azóta, hogy anyám feleségül ment valami üzletemberhez itt. Azóta egy párszor próbált kapcsolatba lépni velem. De én mindig leráztam. Lehet, hogy gyerekesen viselkedem, de attól függetlenül ez nem zavar. Még mindig haragszom rá. Pláne, hogy nagyjából fél éve még apám felesége volt. Apára is haragszom, amiért ilyen könnyen engedte el anyát. Elvégre hosszú házas évek vannak mögöttük, két gyerekkel. A minimum az lenne, hogy megpróbálnák helyre hozni a dolgokat.De anyámnak kapuzárási pánikja lett, apám meg nos... ő hagyta azt csináljon amit akar. Talán, ha otthon maradok akkor ez nem történik, egy csomószor gondoltam erre. De hát ez csak hiú ábránd. Tisztában vagyok vele, anyám nagyon határozott és makacs ember. Ezt tőle örököltem, csak éppen most nem a megfelelő dologban makacskodik. Az esküvőn végig szegény apám járt a fejemben, biztos, hogy most csalódott bennem is. Emlékszem amikor megkaptam ezt a lehetőséget, hogy itt tanulhassak az Államokban.... nem igazán tetszett neki. De aztán bele törődött. Most illene nekem is őt támogatnom és mellette állnom. Megígértem neki, hogy amint tudok haza látogatok Magyarországra. De addig telefonon tartom benne a lelket, vagyis ő bennem, mert eléggé kemény vagyok anyával. De ezt nem fogom elfogadni, még ha többet nem is áll velem szóba. Ő viselkedik úgy, mint egy fiatal, pedig... nekem kéne őrült dolgokat tennem, amit később megbánhatok. Nem? Ma is kaptam egy telefont tőle, hogy este menjek át vacsorára hozzájuk. Azzal érveltem, hogy dolgozom. Ami nem egészen volt hazugság, de a bárban elég kevés volt, így hamar el tudtam szabadulni. Nem vágytam másra, mint hogy végre elmerüljek egy habfürdőben, majd egy pohár bor után végre álomba zuhanjak. Ahol nem mérgelődöm anyám hülyeségei miatt. Ahol nem érzek lelkiismeret furdalást Kevin miatt. Terveim szerint holnap délelőtt későn kelek fel, mivel csak késő délután lesznek óráim; elszeretnék menni motorozni a városon kívülre. Annyira rég tettem, annyira hiányzik. Jót fog tenni a kikapcsolódás. Már előre élveztem. Először azt hiszem, hogy álmodom pár órával később, a felettünk lakó szomszéd férfi mit keresne az álmomban.... Mondjuk van mit rajta nézni, a fickó inkább a férfi kategória felső határát súrolja, míg Kevin a vőlegényem, nos.... ő egyáltalán nem. Bűntudatom is volt akár hányszor lopva azért megfigyeltem formás fenekét, ilyen vágyakat vőlegényemmel kapcsolatban kellene éreznem. DE mit tehetek ha ő számomra inkább egy testvér, mint szenvedélyes szerető. Tudom, hogy ezzel a helyzettel is kezdenem kell valamit, csak még nem tudom hogyan. Aztán ahogy hang foszlányai egyre erősebbek hirtelen nyílnak ki akvamarin színű íriszeim tágra. A szomszédom éppen a falhoz nyom egy másik fickót, aki be akart ide törni. Azonnal felugrok az ágyban, arcomra kiül a pánik félelem és zavartan figyelem, ahogy még egyszer a falhoz vágja. Olyan sokkban vagyok, hogy még arról is megfeledkezem csupán egy fekete szatén hálóing van rajtam, ami nem túl hosszú. Csöndesen figyelem ahogy intézkedik, küldi el a rendőröket a fickóval. Még mindig remegek. -Öhm.... köszönöm szépen. Ha maga nincs, akkor nem is tudom mi történt volna,- nyelek egy nagyot és próbálom lenyugtatni magam, de előttem felvillan folyton a betörő arca. Majd észbe kapva gyorsan magamra kapok egy köntöst, hogy valamennyire takarjam magam. -Még nem igazán mutatkoztam be, Nikoletta vagyok, de hívjon nyugodtan Nikinek,- nyújtom felé apró kezem, ami még mindig remeg. -Hát, ha.... nem lenne túl nagy kérés, akkor esetleg nem maradna velem egy kicsit amíg megnyugszom? Tudja egyedül vagyok itthon, a vőlegényem elment egy hétre. És nem gondoltam volna, hogy önvédelmet kéne tanulnom, hogy egy hétig megvédjem magam.- jegyzem meg, megengedve egy apró mosolyt. -Szívesen megkínálom bármivel, töménnyel, sörrel, vagy bármivel. Nem is tudom hogy háláljam meg, ha maga nincs...- ijedten harapok az alsó ajkamba, majd el tűrök egy kósza tincset ami kiszabadult a kontyból ami fogtam fenékig érő szőke fürtjeimet.
Elmosolyodom a lány kijelentésén. Ahhoz képest, hogy éppen betörtek hozzá, jól viseli, vagy csak a sokk miatt még nem borult ki, és később fog. -Ugyan, ez a kötelességem. – felelem neki, és lehet szerénynek tűnök, de mégis mit kéne mondanom? Tényleg ez a kötelességem. Meg férfinek neveltek, aki segít a bajba jutott hölgyön. - Örvendek Niki. – nyújtom a kezem én is felé, és finoman kezet rázunk. Törékeny nőnek tűnik, az érintése kellemes, lágy. Talán egy kicsit sokáig is tart ez a kézfogás. -Én Darren vagyok. – mutatkozom be én is neki. Maradjak? Hát persze maradok! Fel kell vennem a vallomását, de nem is csodálkozom, hogy maradásra kér, bizonyára le kell még nyugodnia, és azt is megkockáztatom, hogy ilyen incidens után nem érzi magát biztonságban. A vőlegényére is emlékszem, bár nem nagyon figyeltem meg. Ha találkoztunk is néha, a nőre tévedt a tekintetem, és a szép mosolyára. Ébresztő Darren! több mint tíz évvel fiatalabb nálad! Moderáld magad! Mindig igyekeztem korban hozzám illő nővel lenni, és sosem kollégával, de amióta kapitány lettem minden felbordult. Minden elvem, célom, törekvéseim, mintha semmissé lettek volna. Az egész nem tűnt többnek, mint egy szürreális álom, de ez a valóság volt, és ideje volt belátni, már semmi sem lesz olyan, mint régen. Kapitány lettem, felelősségteljesebbnek kell lennem, példát kell mutatnom. Már kezdem érteni édesanyám nyaggatását, hogy nősüljek meg, de nem olyan egyszerű az. mégis kit vegyek el? Ez nem olyan dolog, amit siettetni lehet, csak azért meg nem nősülök meg, hogy házas legyek, az rosszul végződne. -Természetesen maradok, ameddig csak szeretné. – felelem neki mosolyogva. – De fel kell vennem a vallomását, amikor készen áll. – teszem még hozzá, és igyekszem professzionális hangnemben folytatni, de mikor alkohollal kínál, már megint elszaladnak a gondolataim. Már csak az kell, hogy igyunk, aztán olyan dolgok történnek, ami nem lenne helyes. Vőlegénye van, igen, de nem vagyok vak nem nevezném lángoló szerelemnek. Aztán itt a mai betörés, sebezhető, és nem vagyok olyan fickó, aki ilyennel visszaélne. Mégis, furcsán venné ki magát, ha nem kérnék semmit, elvégre megkínált. -A tömény jól hangzik. – felelem neki. Talán jobb lett volna, ha vizet választok, nem pedig tömény alkoholt. Az ösztöneim súgják, hogy menjek inkább el, majd felhívja a vőlegényét, én pedig visszamegyek a lakásomra. Azonban megígértem, hogy maradok, és én betartom a szavam. Látom rajta, hogy mégis megviselte, a mondatából is kicseng: „ha én nem vagyok”kifejezés. Sajnos igaza van, de neki mégsem mondhatom el azt, amit elképzelek, és amit rendőrként tapasztaltam. Ez a betörő amatőr volt szerencsére, legjobb esetben is kirabolta volna, míg ő mélyen alszik, de mi van ha felkel inni egy pohár vizet? Túl sok félresikerült forgatókönyv játszódik le a fejemben, túl sok a mi lett volna ha, így inkább bele sem gondolok. -Erre ne gondoljon, a lényeg, hogy itt vagyok. – felelem neki komolyan. – Nem szabad erre gondolnia, itt voltam, és ez a lényeg. – nézek mélyen a szép kékeszöld szempárba. -A legfontosabb, hogy most elterelje a figyelmét valamivel, a vallomás ráér, ha nem áll készen. – teszem hozzá, és finoman megérintem a vállát. Nem akarom, hogy újra átélje a mai estét, főleg, ha még nem dolgozta fel. A jelentést meg tényleg ráér, ma este nem fontos, ráadásul itt voltam, mindent láttam. -Szóval mit szeretne csinálni? Mivel szeretné elterelni a figyelmét? – kérdezem tőle komolyan. – Én önnel leszek végig, nem kell aggódnia. – teszem hozzá, és igyekszem biztonság érzetet nyújtani neki.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Igazából még rendesen fel sem fogtam az egészet. Csak pislogok. Ez valahogy nem az én napom. Mégis ki a fene akarna ide betörni? Bár... jó ez hülye kérdés, hiszen Manhattan elég jó részén van. És Kevin lakása tele van azért egy két olyan festménnyel és műtárggyal amivel valaki jól kereshet pénzt. Amit az anyjától kapott és ragaszkodott hozzá, hogy bizony az kell ide. Szerinte csak én nem kellek ide. De őszintén szólva azon kívül, hogy bevándorló magyar vagyok, nem tudom mi baja velem. Nem költöm ész nélkül a fia pénzét, sőt Kevin hiába akarja nem hagyom. Dolgozok keményen, beszállok a költségbe, habár a fia szerint nem is lenne szükség. Keményen tanulok a Columbián, hogy elérjem a céljaimat. Miközben keményen dolgozok minden szabadidőmben. Sőt még csak bunkó sem voltam sohasem, és ez fordítva nem igazán mondható el. Tehát nekem lenne okom felhúzni az orrom és nem pedig neki. De ugyan ki érti az amerikai gazdagokat? Hát én nem az tuti. Ezért is örültem ennek a kis szabadságnak ami a nyakamba szakadt. Főleg anyám után! Az életem hónapok alatt fordult a fenekére. Azzal, hogy hirtelen elváltak a szüleim, majd az anyám bejelentette, hogy össze házasodik valakivel, ezzel a nyakamba varr egy idegen családot. Hogy én még vágjak hozzá jó képet. Mert a tetejébe még ide is költöznek, vagyis anyám költözik a palihoz. Aki teljesen véletlenül itt lakik, New York-ban. Az esküvő óta nyaggat azzal, hogy vacsorázzam velük. Ő azt szeretné, ha elfogadnám a férjét, meg annak gyerekét. De már van testvérem, és van apám. Köszönöm szépen azok bőven elegek. De ha személyesen találkozom velük, tuti, hogy megkérdezem mégis mit képzelnek, hogy hagyják anyámat csak úgy garázdálkodni. Ha otthon lettem volna amikor kitör a balhé talán tehettem volna. És most nem kéne szembe néznem azzal, hogy egyik pillanatról a másik elvált szülők gyermek lettem, és még anyám hülyeségeit is el kell viselnem. Halványan elmosolyodom amikor elintézi annyival, hogy “ Ez a kötelességem”. Én ezt nem így gondolom, attól, hogy ez a munkája, még nem kellet volna rohannia az életét veszélyeztetve megmenteni egy idegen nőt. Mert attól függetlenül, hogy igazából szomszédok vagyunk és párszor találkoztunk a lépcsőházba még egymás nevét sem tudjuk. Jó... előfordult hogy néha tovább pillantottam a sötét íriszeibe, mint muszáj volt. És esetleg el is kalandozott a tekintetem a formás hátsóján. De az isten szerelmére nem vagyok vak. Ő egy olyan férfi, aki mindenféle ajtócsapkodást megér. És gondolom, hogy minden ujjára legalább tíz nő jut. -Én is Darren.- még mindig mosolygok miközben kezet fogunk, tejfehér ujjaimmal finoman szorítom meg erős, izmos kezét. Nem is értem mi van velem. Maradásra kérem. Egy idegen férfit, miközben a vőlegényem több száz kilométerre van. De hát nem is idegen, hiszen most mentette meg az életem. Illetve már tudjuk egymás nevét is. Még sosem volt ilyenben részem, nem gondoltam volna, hogy most először lesz. Szóval egyedül félnék egy ilyen nagy lakásban, arról nem is beszélve, hogy még csak le sem tudnám hunyni a szememet. Mellesleg ki mellett érezhetném nagyobb biztonságban magam, mint egy ilyen rendőr mellett. Még Kevin mellett sem, ami azt illeti. Észreveszem, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, jól esik az érintése, de lassan ki csúsztatom ujjaim az ő tenyeréből. Az érintése nyomán bizseregni kezd a bőröm. Hahó! Vőlegényed van, és a fickó szemmel láthatóan idősebb nálad. De megmondom őszintén ő alig öt perc alatt több vágyat ébresztett a testemben, mint Kevin oly régóta nem. Darren igazi férfinak tűnik, ízig-vérig. Míg Kevin sokkal inkább serdülő tinédzsernek. Alig láthatóan megkönnyebbülök amikor azt mondja marad, tényleg nem éreztem volna jól magam, ha nem így tesz. De fintort vágok amikor a vallomást említi. Először is én konkrétan semmit sem láttam, és másodszor nem akarom, hogy Kevin fülébe jusson a dolog. A végén azt hiszi nem hagyhat egyedül. Az egyedüllétre nekem szükségem van. Legalábbis tőle. Ő megfojt a túlzott féltésével, én meg imádom a száguldást és a veszélyt. A tűzzel játszani, pont úgy ahogy most is teszem. Érzem belül, de nem foglalkozom ezzel a sejtéssel. Hiszen mi baj lehetne ebből? -Khhm, ne haragudjon Uram, de én nem tartom fontosnak. Végül is... Ön végezte a dolog oroszlán részét, és én amúgy sem láttam semmit,- jegyzem meg vállat vonva. Miközben a köntösöm övét szorosabban fűzöm a derekam köré. Aztán legnagyobb meglepetésemre elfogadja amivel kínálom. Vagyis az alkohollal. Nem is gondoltam volna. -Rendben, akkor talán menjünk át a nappaliba,- jegyzem meg egy apró mosoly kíséretében. A hálószoba túl... bensőséges ami azt illeti. Na meg a piák meg minden más is a nappali és konyha környékén van. Eszembe jut, hogy talán fel kéne öltöznöm, de az fura lenne. Elvégre aludtam, és én vagyok itthon. Úgy hogy le teszek erről az ötletemről. -Igen, tudom, de nem tudok nem erre gondolni. Én még csak megvédeni sem tudom magam egy ilyen betörő ellen. Arról nem is beszélve, hogy milyen ijesztő, hogy közben fel sem ébredtem,- motyogom halkan, az orrom alatt. -Nem, még nem,- de később se fogom megtenni,- mondjuk ezt csak magamban teszem hozzá. Még egyszer végig fut a pillantásom rajta, majd veszek egy mély levegőt. De a következő kérdésére bent marad a levegő a tüdőmben. A kérdését hallva ez olyan flörtölősre sikeredet, habár biztos vagyok benne, hogy eszébe sem jutott. Nyelek egy nagyot, megnyalom kiszáradt ajkaimat. -Nos hát kedves Arlington kapitány mivel nem ismerjük egymást, talán beszélgethetnénk, de ha van kedve hozzá filmet is nézhetünk. Kérem fáradjon utánam,- jegyzem meg egy bájos mosoly mellett, majd elindulok a nappaliba.- Kérem foglaljon helyett amíg vissza jövök. A konyhában elő veszek két üveg poharat, és egy Jack Daniels-t. Nem tudom szereti-e, de gondolom ezzel nem lövök mellé. Viszek hozzá kólát is. Le teszem az asztalra a kezemben lévő dolgokat, majd a lemezlejátszón elindítok egy zenét. -Remélem szereti a whiskey-t,- jegyzem meg kissé pimaszul, majd töltök magunknak, és leülök mellé a plüss kanapéra. Lábaimat magam alá húzva emelem fel a poharat. -Akkor szerintem igyunk arra, hogy nem korán alvó típus. Esetleg talán tegeződhetnénk, ha úgy gondolja,- iszok egy kortyot, ízlelgetem az ital fanyar illatát, élvezem ahogy leégeti a torkom. -Talán mesélhetnél arról, hogy ilyen fiatalon hogy lesz valakiből kapitány?- pillantok végig rajta elismerően.
Láttam, hogy zavarban van és elmosolyodom rajta. Ezt váltom ki a nőkből, már hozzászoktam, mégsem tudom megunni. Nagyon is imponál nekem, hogy ő ennyire zavarba jön tőlem. -Semmi baj, nem erőltetem, de holnap mindenképp vallomást kell tennie a közeli őrsön. Látott valamit vagy sem, kelleni fog a vallomása. -teszem hozzá torkom köszörülve, de nem akarok szigorúnak, sem okoskodónak tűnni. Mikor a nappali felé irányít elmosolyodom, hm, pedig szívesebben lennék vele kettesben a hálóban. Ez sem illendő gondolat, de tekintve, hogy milyen szép nő, és mi van rajta, ezen már nem változtatok. Tényleg fél és lehet ez a mai este maradandó traumát okoz nála. Segítenem kell neki, nem csak ma este, de akármikor szeretné. Az más kérdés, hogy vajon mi lesz, ha többet fogom látni ezt a szépséget, mint eddig. Hiába oktattam ki annyiszor Lincoln a kis kalandjai miatt, és hogy mennyire felelőtlen, ha nőkről van szó, a vér nem válik vízzé, hiába tagadom, ez bennem is megvan. -Szívesen megtanítom neked, hogy védd meg magad, mert nem élhetsz állandó félelemben. -felelem neki komolyan, és úgy is gondolom, segítek neki. Ahogyan ismét végigmér engem, szinte kiéhezetten teszi. Miért nem törődik vele a vőlegénye? Egy ilyen szép nőt én naponta kényeztetnék az ágyban. Ez a puhapöcs meg úgy látszik csak a munkájának él. Zavarba jött attól is, hogy említettem azt, kösse le magát valamivel, hiába tagadná az arcára volt írva, hogy igenis értette a mögöttes szándékot szavaim mögött. Közben helyet foglalok a kanapén és figyelem őt, ahogyan visszajön a konyhából egy pohár whiskyvel. Tökéletes választás! A filmnézés, már kevésbé, de ha ő ezt szeretné, legyen. Egyelőre azonban beszélgetést kezdeményez, aminek örülök. -Igen, szeretem a whisky. – mosolyodom el, majd belekortyolok az italba. -Igyunk! - emelem fel a poharam. – Természetesen tegeződhetünk, megtisztelsz. – mosolyodom rá, majd a kanapén felé fordulok, és kissé felvonom a szemöldököm a kérdésére. A kérdésre, amit sokan feltesznek nekem, hogyan lehetek ennyire fiatalon kapitány. Jó kérdés, de komolyan. Sokat dolgoztam, és a főnök úgy látta méltó vagyok rá? Elvégre ez nem is végleges, bármikor hazatérhet. -Csak ideiglenesen vagyok kapitány, a főnök elutazott. – felelem automatikusan. – Bár tény, sokat dolgoztam, gondolom engem talált a legmegfelelőbbnek, hogy helyettesítsem. Viszont több hete elutazott. – itt a gondolataim eléggé sötét utakra merészkednek, mert egyre inkább aggódom érte. Nem akarom viszont ezzel terhelni Nikki, hiszen elég kemény estéje van, éppen eléggé meg van ijedve. -Mi a helyzet veled? Mivel foglalkozol? – le szoktam ellenőrizni a szomszédjaim és a körülöttem élőket, nevezzük szakmai ártalomnak, és bizony sosem árt az óvatosság, de természetesen ezt nem kellett tudnia. Szerettem volna vele beszélgetni, megismerni őt, és igen, eléggé fura volt ez tőlem, nem szokásom, hogy bárki iránt is ennyire érdeklődjek. Nagy bajt okozok én azzal, hogy oktatni fogom, már ha belemegy, de arra meg képtelen vagyok, hogy ne segítsek neki. Ha Lincoln tudná mire gondolok, biztosan jól kinevetne, és nyálgépnek vagy érzékeny majomnak nevezne, vagy rosszabb. Szerencsére nincs is, mert biztosan rámozdulna Nikkire. Ebből pedig újabb vita lenne közöttünk, és a kapcsolatunk így is instabil. Apánk túl keményen nevelte, én pedig hiába próbáltam kibékíteni őket, sose ment. Viszont ez nem a megfelelő alkalom, hogy ezen gondolkodjak.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Már rég éreztem volna, hogy valaki ilyen hatással lenne rám, vagy hogy valaki zavarba tudjon hozni egy pillantás alatt. Talán velem van a probléma, hiszen igazából a vőlegényemnek kéne ilyen hatással lennie rám, nem? De Kevin még kapcsolatunk kezdetén sem volt olyan hatással, inkább érzem egy jó lelkű idősebb testvérnek, mint álmaim férfijának. De talán csak túl idealista vagyok, túl sok romantikus lelkületű filmet néztem és könyvet olvastam, amiből felépítettem álmaim férfiját. De rá kell jönnöm, hogy ez csak egy ábránd amit kergetek, mert talán a tökéletes férfi nem létezik, pont ahogyan a tökéletes kapcsolat sem. Hiszen itt az élőpélda a szüleim képében, nem is kell annyira messzire mennem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha elválnánk, és anyám egy idegenhez megy férjhez. De hát az anyámról sok mindent nem gondoltam volna amit láthatóan mégis megcsinált, és azóta is csinál, csak hogy az idegeimen táncoljon. Apám meg bele nyugodott az egészbe és hagyja, hogy anyám élje az életét ami neki tetszik. Azt mondja, hogy túlságosan szereti és hagyja, hogy azt csinálja amit ő szeretne. De ez valóban így van? Vagy csak nem volt ereje harcolni? Lett volna értelme? Hiszen ismerem anyámat, tőle örököltem a makacsságom, így hát nem.. Tudom, hogy nem lett volna. És talán nem is lenne problémám a dologgal, de a tény, hogy igazából ide költözött az új férjével ebbe a városba, egy kissé idegesítő. Na jó, a pontosság kedvéért. A pasi itt élt évek óta, és anyám költözött hozzá. De most őszintén... kb. Mennyi esély van arra, hogy egy európai kis országban találkozik anyámmal, és amúgy egész véletlen a lakóhelye New York, mint nekem? Ja! Kb. Annyi mint megnyerni a lottó ötöst, de valamilyen úton módon mégis csak beigazolódott, hogy talán lottóznom kéne. Na nem mintha tök sok esélyt látnék arra, hogy megnyerjem. Meg nem is akarnám, az életben a céljaim eléréséhez kemény tanuláson vezet az út, és nem a könnyen jött pénz. -Nézze uram,- próbálok zavaromban egy kedvesnek tűnő mosolyt erőltetni az arcomra, nem akarom azt higgye, hogy hálátlan vagyok vagy bármi ehhez hasonló,- nagyra értékelem a segítőkészségét, de még mindig úgy gondolom, hogy nem sok értelme lenne. Annyit tudnék mondani amennyire emlékszem, és az majdnem egyenlő a nullával,- nem áll szándékomban vitatkozni egy rendőr kapitánnyal.... nyilván. De tényleg fölöslegesnek érzem, ráadásul azt sem akarom, hogy Kevin fülébe jusson a dolog, mert akkor többet nem hagy magamra egy napnál sem tovább. És nekem szükségem van az ehhez hasonló hosszú hétvégékre, amiket magányomban élvezhetek, tanulhatok. És a száguldásnak élhetek, illetve a motorozásnak. Az egy olyan szenvedélyem amit Kevin nem ért meg, szerinte ez veszélyes, de én imádom, és nem mondok le erről senki kedvéért sem. Ő próbál kordában tartani, de hát nehéz dolga van, lévén nem sok határozottság és férfiasság szorult belé. De ez sem egészen az ő hibája, hiszen a szülei szó szerint mindent a feneke alá rakott, mondjuk ennek ellenére sincs elszállva magától. Az ágyra pillantok ahogy meglátom a mosolyát a férfinek, és szinte olvasok a gondolatai között, hogy mire gondol. Tetszik a gondolat. Micsoda céda lettem, most először tartózkodok vele öt percnél hosszabb ideje közös helyiségben és azon jár az eszem, hogy ki fekszek neki. Menyasszonyként. Szégyellnem kéne magam, főleg mert eddig sosem folyamodtam ilyenhez, hűséges vagyok Kevinhez, de ez a nyers férfiasság ami a fickóból sugárzik... Gondolkodás nélkül ugranék az ölébe a vőlegényem lakásában.... Úgy, hogy igen határozottan a legokosabb ötlet, hogy kivezénylem a nappaliba. Na nem mintha ott nem lehetne véghez vinni azt amiket gondolok. Ejjjh! Nikoletta, gondolkodj és szedd össze magad!- parancsolok magamra, de nem sok értelme van. Mert folyton ruha nélkül képzelem el Darren kidolgozott felsőtestét, és az ingen keresztül is látszik, hogy megdolgozott azért a mellkasért. Na nem mint a legtöbb, mai fiatal a külcsínért, hanem mert ez a munkája, jó kondiban kell legyen, hogy elkapja a bűnözőket... ami még inkább beindít. A fenébe is. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy beleegyezik a tegezésbe, és miután koccintunk és meghúzom a saját poharam csak utána válaszolok neki. -Utálom is az érzést,- biggyesztem le a fejem egy pillanatra,- és örülnék, ha tanítanál pár önvédelmi rúgást, mert igazából, ha Kevin itthon lett volna.... nos akkor sem lettünk volna előrébb, ő nem az a hős típus,- válaszolom neki újfent ahogy oldalra döntött fejjel fixírozom jóképű, markáns arcát. Valamiért kényelmetlenül kellene éreznem magam a pillantásától, a szavai tartalmától, de igazából még sem tudom úgy érezni magam. Sőt.... ami azt illeti még be is indít a dolog. A filmnézésre tett javaslom nem igazán tetszik neki, ami hízelgő, mert annak tudom be, hogy jobban megszeretne ismerni. És én is. Szeretném tudom, hogy milyen élete volt eddig, miért választotta ezt. De ekkor leesik, hogy jó pár évvel idősebb, lehet felesége meg kis kölykei vannak, én pedig kiéhezett liba módjára legeltetem szemeimet rajta. De ha felesége lenne, nem célozgatna kétértelműen, és nem bámulna úgy, hogy égszínkék íriszei kiesnek a helyükről. Gondolom én, aztán meg ki tudja... -Mondjuk egy amcsi mi mást szeretne,- vigyorgok rá egy újabb korty után,- na ez nem előítélet volt,- emelem fel az egyik kezem mielőtt azt hinné, hogy rasszista vagy ilyesmi vagyok. Elvégre vagy egy színes bőrű mostoha apám és bátyám, nem mintha én választottam volna őket, de attól így van. -Óh értem, igazából nem tűnsz olyannak, mint aki más tollával ékeskedne, úgy, hogy el hiszem, hogy így van. De az ideiglenes is előléptetés, büszke lehetsz magadra,- válaszolok neki, majd látom, hogy egy pillanatra elkomorul. Megkérdezném mi aggasztja, de nem vagyunk olyan baráti viszonyban, hogy azt firtathassam, nyilván, így nem teszem. -Én?- nevetek fel hangosan,- hát én a Columbián tanulok, egyszer orvos szeretnék lenni. A középiskolában volt egy lehetőség, hát megragadtam, közben dolgozom, nem szeretem ha eltartottnak hisznek,- vágok egy fintort leendő anyósomra gondolva,- nem igazán vagyok érdekes téma. Sőt.... igazából nagyon uncsi vagyok,- kacsintok rá játékosan, majd kiiszom a poharam tartalmát.- Van egy ötletem- csillan fel ibolyaszínű íriszeim,- szeretsz játszani? Ismered a felelsz-vagy mersz-t?- majd nem várva a válaszát folytatom,- úgy izgalmasan megismerkedhetnénk, és talán oldódik a feszültségem is, nehezítve öreg barátunkkal.... Johhnie-val,- intek a whikey felé,- ha valaki veszít iszik,- kacsintok rá kérdőn pillantva, hogy van- e bátorsága bevállalni.
Csak elmosolyodom azon mennyire makacs. Édes, azt hiszi, van választása, ez a törvény be kell jönnie. Nem értem mit ellenkezik itt. A törvényt be kell tartani, és komolyan egy rendőrnek mondja, hogy nem jön be kihallgatásra? Remélni tudom, hogy csak a sokk miatt ilyen. Vagy talán ennyire nem tudja, ilyenkor mi a teendő. Igyekszem a lehető legkedvesebb lenni vele, nem akarom őt megsérteni, természetesn. -Nézd, Nikki, a törvény, az törvény. Meg kell tenned, de ne aggódj, veled leszek mindvégig, rendben?–megyek hozzá közelebb és finoman megfogom a kezét is. – Nincs mitől tartanod, te nem tettél semmi rosszat. De legalább az önvédelemben benne van. Azon viszont akaratlanul is elmosolyodom, ahogyan a vőlegényéről beszél. Ez a Kevin nem igazán nevezhető férfinek. Nem azt mondom, hogy mindenki verekedjen, de egy férfinek és egy nőnek is illik a mai világban megtanulnia az önvédelmet, azt meg főleg, hogy a szeretett nőt megvédje. Ez a bájgúnár szerintem még a póktól is megijed, nehogy egy fegyveres támadótól. -Természetesen segítek, hisz felajánlottam. Megegyezhetünk heti két, három alkalomban, és aztán megtanítok neked sok mindent. – felelem neki mosolyogva, bár a vége kissé kétértelműre sikeredett. Figyeltem ám őt, ahogyan néz engem, szinte felfalt a tekintetével. Én is őt, ehhez kétség sem fér, de vajon képes lennék meglépni ezt irányába? Ma este biztos nem, mert sebezhető, de ha a vőlegénye ennyire elhanyagolja, és Nikki is szeretné, miért is ne. Egyre inkább kezd feloldódni és ez tetszik. -Nem vettem annak. Tudod az amcsiknak jó a humorérzéke. – kacsintok rá. Ez a lány csupa meglepetés, most, hogy a kezdetleges ijedtsége kezd eltűnni. -Sosem szoktam. – vágom rá, mikor arról beszél, hogy más dicsőségét nem veszem el. Tisztelem a főnököm, és sosem tennék ilyet. Figyelmesen hallgatom őt, mikor önmagáról beszél. -Ez becsülendő, hogy magad dolgozol meg mindenért. – felelem neki mosolyogva. –Az, hogy orvos szeretnél lenni, pedig önmagáért beszél. – mosolygom rá. -Nem hinném, hogy unalmas vagy. Minden vagy, csak az nem, nekem elhiheted. –vágom rá, de ennyi, többet nem is tudok mondani, mert olyan ötlettel jön elő, hogy hirtelen meg sem tudok szólalni. Felelsz vagy mersz? Hirtelen öregnek érzem magam. Ehhez már az is vagyok, de szerintem ő is. - Felelsz vagy mersz? – kérdezem döbbenten. Ennyit a póker arcról, ez a lány azonnal kiakasztott a megszokott viselkedésemből. Hirtelen beugrott mennyi mindent lehetne tenni vele a „mersz” válaszra. Utoljára az akadémián játszottam ezt, és eléggé eldurvult a dolog. Végén két csajjal az ágyban ébredtem. Mertem, ennyi. -Johhny az új barát? – nevetek fel. – Hát nem vagy semmi szépségem. – tovább nézem őt mosolyogva, majd meghúzom az italt. –Jöhet még egy pohárral, kérlek. – mutatok a poharamra. Ideje akkor belehúzni a dolgokba. Ha Nikki játszani akar, legyen játék, és szórakozás. Mi másért vetette volna fel a felelsz vagy mersz? Vagy én gondolok bele sokat? -Tudod, ha meg akarsz csókolni, nem kell ilyen játékhoz folyamodni. – mosolyodom el, és közben figyelem a reakcióját. – Sőt, máshoz sem. A ruháim is leveszem, ha kell. De ha az igazság érdekel rólam, arról is tudok mesélni. - Tényleg ennyire megragadott ez a fiatal nő, hogy ilyenre vetemedem? Hiszen annyira ártatlan, én pedig máris bűnre csábítom őt. Pedig lenne ötletem, hogy mit tudnék vele tenni, elég sok. Talán még sosem láttam nála szebbet, és ezt komolyan így is gondolom. A tejfehér bőre, azok a szép nagy szemek, és arany haja. Na, Lincoln biztosan kinevetne, ha látná, hogy mikre gondolok. Az ég áldjon, én is kinevetnem magam épp! Teljesen megőrültem? Most mégis mit fog gondolni rólam? Azon csodálkozom, hogy nem vágott képen az előző megjegyzésemért. -Mindegy, felejtsd el. – kelek fel a kanapéról. – Ideje mennem. – felelem. Nem tudom mit fog most mondani, vagy tenni. Ha marasztal, az viszont jó jel, és talán mégsem mondtam akkora hülyeséget? Hová tűnt a macsó önbizalmam ez mellett a nő mellett? Nem tudom, de elszállt. Nézett engem, szabályosan felfalt, az ösztönöm nem csalt. Meglátjuk mennyire.
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
Makacs férfinek tűnik, ez nyilvánvaló, már abból kiindulva, hogy köti az ebet a karóhoz. Őszintén szólva nem igazán értem, hogy miért ragaszkodik ahhoz a vallomáshoz annyira. Hiszen igazából én nem láttam semmit, csak arra ébredtem fel, amikor már elkapta a fickót. Szóval amit mondani tudnék az maximum ennyi lenne, ez sem túl sok szerintem. Szóval tényleg nem is látom sok értelmét a dolognak. De ugye nem túl jó ötlet ellenkezni egy zsaruval, pláne, ha kapitány, még csak ideiglenesen is, de azért nem túl okos dolog. Arról nem beszélve, hogy ha Kevin fülébe jut a dolog, arról le se tudom magamról majd vakarni, ezt meg végképp nem szeretném. -Oké, értem én... csak...- pillantok fel világos színű íriszeibe, de hirtelen elfelejtem mit akarok mondani, majd pedig csak egy mosoly kíséretében legyintek,- rendben, ahogy szeretnéd,- majd keresek valami kibújót, hogy miért is nem tudtam elmenni és kész. Vagy leírom, hogy nem láttam semmit sem, mindegy, én teljesen felesleges dolognak tartom. De főleg külföldi állampolgárként tényleg nem jó pont veszekedni a rendőrség tagjaival, ezt aláírom. Majd hirtelen minden gondolat kiszalad a fejemből ahogyan közelebb lép hozzám. Orrnyergembe felkúszik kellemes parfümjének férfias esszenciája, egy pillanatra még a lélegzetem is elakad a tőle. De nem húzom ki ujjaimat, amikor megfogja a kezem, sőt inkább bele simítom apró kezemet a tenyerébe. Élvezem a bársonyos bőrt, és a bizsergető érzést amit oly régóta nem éreztem. Próbálom felidézni magamban, hogy évekkel ezelőtt amikor megismerkedtem Kevinnel volt-e hasonlóban részem. De őszintén szólva nem is emlékszem rá. Darrent alig pár perce ismerem mégis mélyebb benyomást tett rám, mint a vőlegényem. Az egész kisugárzása annyira szexi, dögös és férfias. Komolyan elképzelem ahogy rávetem magam, és.... -ekkor megrázom a fejem, hogy lehűtsem magam. Na de Niki, mi a fenét gondolsz?! Jusson eszedbe, hogy te foglalt vagy, és mivel eddig nem nagyon beszélgetettek, ő is az lehet. Egy ilyen cuki és dögös pasi biztos, hogy foglalt, mindig azok! -Rendben, - újból mosolyra húzódik az ajkam, egészen addig míg meg nem hallom a mondata befejezését. Felszalad kérdőn a szemöldököm a homlokom közepére. Száz százalék biztos vagyok, hogy nem csak az önvédelemre gondol, azok a férfiak akik így bámulnak egy nőt fix, hogy nem arra gondolnak ilyenkor. Ez kemény flörtölés, arra biztatom magam, hogy ne vegyem fel, hiszen ha elengedem a fülem mellett nem veszi észre, hogy mennyire bejön. -Miből gondolod, hogy nem tudok már elég sok mindent...?- fúrom csillogva íriszeimet a lélektükreibe, lecsapva a labdát amit dobott nekem. Ehhj, rossz, rossz, rossz kislány. De egy kis flörtben nincs semmi rossz ugye? Arról nem is beszélve, hogy nem ártunk senkinek sem, csak kiélvezem, hogy így legelteti rajtam a szemét, és hogy én is szinte felfalom. De nem tehetek róla, ilyen látványban régen volt részem. Majd hamar a kanapén kötünk ki a harmadik pohár whiskey után. De jó a humora és érti a viccet. Igaz, hogy nem sok mindent tudok eddig róla, de már most jobban élvezem a vele való beszélgetést, mint Kevinnel. Csak akár hányszor rápillantok mindig póló nélkül képzelem el, és ez az alkohol fogyasztás mértékével egyre sűrűbben fordul elő. -Hát... nem mindegyiknek sajnos,- kacsintok rá, de neki van ez tény. -Igen, ez szinte gondoltam,- most egy sokkal visszafogottabb mosolyt eresztek meg. És komolyan is gondolom, mert látszik, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját. Nem sok emberben látok ennyi kötelesség és hivatás tudatot, mint nála. -Köszönöm szépen, ezt én is így gondolom. Nem is szeretnék sosem eltartott vagy kitartott lenni, amit elérek a saját erőmből akarok,- az utolsó szónál vágok egy fintort. Mert minden alkalommal eszembe jut Kevin anyja, aki szerint nem vagyok elég jó a fiának. És talán igaza is van. Hiszen mit csinálok? A szomszéd férfit nézem szemtelenül és flörtölök vele, miközben a vőlegényem messze van innen. Szégyellnem kellene magam, de nem tudom szégyellni. -Ezt csak azért mondod Darren, mert még nem ismersz. Miből gondolod, hogy olyan izgalmas lennék?- pillantok rá pimaszkodva, ahogy újból tele töltöm a kiürült poharainkat. Majd látom, hogy az eddig komoly arckifejezése meglepetté válik ahogyan felhozom a játék ötletét. Nem tudom, hogy egyáltalán hogyan jutott eszembe a dolog. De annak örülök, hogy így ki tudtam billenteni a komfort zónájából, erre hatalmas és végtelenül szemtelen vigyor terül szét az arcomon. A kezébe nyomom a poharat és koccintok vele újból. -Igen, az, és még nem hallottam ezt senkitől sem, de azt hiszem tőled bóknak vehetem,- kacsintok rá ahogyan jóízűen felnevetek.- Nem, Johhnie nem új, sokkal inkább régi,- harapok az alsó ajkamba elgondolkodva. Na nem mintha olyan sűrűn innék, mert az egy kezemen megtudom számolni, de erről neki nem kell tudni a ugye bár... Majd ahogy lehörpintem a whiskey-met az utolsó korty fenn akad, elkezdek köhécselni a szavai hallatán. -Miből gondolod, hogy szeretnélek? - kérdezek ártatlanul, miközben hogy ne szeretném, kb. Azóta, hogy megmentette az életem. Majd mielőtt megfogalmazhatnám a válaszomat feláll hirtelen. Egy pillanatra csalódott képet vágok, majd én is felpattanok,- kérlek várj,- kapok a keze után, de gondolom az alkohol mennyiség hatására elvesztem az egyensúlyom. Vissza zuhanok a kanapéra, kapaszkodva a kezébe és nyakába magammal rántva őt is. Pár pillanatig csak beszívom az illatát, majd gondolkodás nélkül csapok le számmal az ajkaira.
Némi ellenkezés után meglepően könnyedén rábólintott a dologra, ami már magában is gyanús volt nekem. Nyilván van itt valami a háttérben, ami gátolja őt a vallomástétellel kapcsolatban, amiről talán nem akar beszélni, s emiatt nem is említi meg nekem itt és most. De kétlem, hogy ha valóban létezik egy ilyen gát őbenne, akkor azt ilyen hirtelen át is lépte volna, egy csettintésre, csak mert én kérleltem őt. Bár szeretném ezt hinni, de a szimatom mást súgott ebben a percben. Ezért, amint közelebb léptem hozzá, és kezem a kezéhez ért... érzékelve, hogy közelségem bizony nem kis hatással van rá, ez a kisugárzásából csak úgy sütött... így picit még közelebb hajoltam, és szinte suttogva mondtam a következő szavakat neki. - Tudod... ha van bármilyen oka, annak, hogy nem szeretnél vallomást tenni... elmondhatod nekem... és majd kitalálunk rá valami megoldást. Például... ha a rendőrség épületével van problémád, vagy a többi rendőrrel... akkor vissza is jöhetek a vallomásodért, valamelyik nap... amikor neked is alkalmas. Nem okozna gondot, hiszen itt lakom nagyon közel, munka után is beugorhatok. - S miközben beszéltem... igen, talán szemét húzás tőlem, de direkt odafigyeltem, hogy érezze a saját bőrén a lélegzetemet. Érzékeltem, hogyan reagál a közelségemre, így úgy gondoltam, ezt most egy kissé kihasználhatom. Hátha a vonzerőm rábírja őt, hogy beszéljen, és elmondja a problémáját, vagy... hogy igazi együttműködést mutasson, tehát, ne kelljen attól tartanom, hogy átejt. Ugyanis, nem szerettem, ha valaki mond valamit, majd az ellenkezőjét csinálja. És attól tartottam, most megtörténhet, hogy ez így zajlana, ha ráhagyom. - Hmm... nevezzük megérzésnek. Egészen biztos vagyok benne, hogy tudnék neked olyat mutatni, amit... más még soha. - És miközben tekintetemmel darabról darabra vettem le róla a ruhadarabjait... igen, azt a keveset, amit viselt... közben direkt nem mondtam ki a vőlegénye nevét, ugyanis, így is biztos voltam benne, hogy amint a szavak elhagyták a számat, ő jutott az eszébe, és az... hogy mi mindent tudhatok én, amit az a "kisfiú" nem... Csak mosolyogtam a szavain, a kanapén ülve. Igaz, az amerikaiak humoráról két dolog mindenképp elmondható. Tudunk magunkon nevetni, nagyon is, de sokszor csak akkor, ha mi magunk viccelünk magunkkal, és nem egy külföldi. Ez talán csúnya diszkrimináció volt a külföldi humorzsákokkal szemben, dehát... az egyik bakkecskét csak a másik bakkecske érti meg, nem igaz? - Hát, a tisztelet fontos dolog, én pedig, különben is... igazából visszavágyom a megszokott beosztásomba. A főnökösködés ráérne még nekem... úgy bő tíz év múlva is - legyintettem egyszerűen, vállamat megrántva kissé. Tudom, hogy a kinevezésem, még ha ideiglenes is, de megtisztelő dolog. Azt mutatja, hogy a vezetőség megbízik bennem, elismeri a munkám, és méltónak talál rá, hogy a társaim vezessem. Ez jó. És nem kicsinylem le az eddigi pályám, talán láttam már annyit, mint néhány öreg róka, de... mégis úgy éreztem kezdettől, hogy egyelőre jobban érezném magam a megszokott helyemen, és későbbre hagynám még a főnökösködést. Ám... mivel kötelességemnek érzem segíteni a kapitányt, így amíg szükséges, legjobb tudásom szerint helyettesítem, s közben nagyon várom, hogy hazatérjen, és visszavegye a munkáját. - Nekem nem kell bizonygatnod. Én elhiszem neked, ha mondod. - Ahogy ránéztem, az a kis fintor arról árulkodott, vannak a környezetében olyanok, akik ebben kételkednek. Gondolom, ez a szép lakás is oka lehet ennek a dolognak, mert feltételezem, hogy nem az ő jövedelméből van. Tudom mennyibe kerül itt egy lakás. Talán ezért is érzi azt, hogy bizonyítania kell, kemény munkával, a céljai elérésével, azt is, hogy nem ingyenélő. De egyfelől, én egy senki vagyok számára, mit is számítana az én véleményem, illetve... emellett, ha számítana is, akkor az én véleményem pozitív lenne róla ilyen téren is. Én elhiszem neki, hogy megdolgozott azért is, amilye van, és azért is meg fog, amilye lesz. - Talán nem, ez igaz. De megismernélek... ez is azt mutatja, hogy nem vagy unalmas. Akárkinek nem mondom ezt. Én úgy érzem, téged érdemes megismerni - feleltem, és újra kortyoltam a poharamból, melyet újratöltött. Akármilyen is az aktuális élettársa, azért nem tagadtam, kellett nekem is ez a kis lazító ital, hogy erkölcsileg igazolni tudjam, amiért épp... érezhetően azon vagyok, hogy kibeszéljem a bugyijából valaki másnak a menyasszonyát. Ez helytelen? Igen. De... igazán helytelen akkor volna, ha ő ezt nemigen akarná, és csak a helyzet hozná úgy... de... lássuk be, eddig nem ellenkezett, sőt. Ha nem akarná, ha igazán a vőlegényére vágyna, és nem rám, akkor már az első megjegyzésnél rég leállított volna. Nem tette. Szóval a vőlegénye... kvázi tárgytalan. Erről árulkodott a játékötlete is. Gyermeteg játék, talán, de... tény, hogy ennek is megvan a maga pikantériája. Felnőtt emberek nagy átlagban egy okból szoktak hasonló gyermeki dolgokat játszani... ha kifogást keresnek, arra, amit meg akarnak tenni. - Határozottan bóknak szántam. - És még akkor ő kérdezte, miből gondolom, hogy nem unalmas. Vajon kell még ennél több bizonyíték rá, hogy nem az? Az unalmas lányok nem csinálnak ilyet. Hasonlót sem. Mikor köhögni kezdett az italtól, tudtam, betaláltam a dologgal. Rátapintottam, ott, ahol megérezte. Úgy igazán. Itt dől majd el, mi is lesz... megfutamodunk, vagy... tovább megyünk? Főleg az volt a kérdés, ő mit választ. Az unalmat, a megszokottságot, vagy... önmagát. - Hát, csak... abból, hogy szerintem, a szakmai törekvéseid ellenére, a magánéletedben korántsem vagy ennyire harcos alkat... emiatt nem is kapod meg, azt, amire vágysz, és amit érdemelnél... mert nem mered kiharcolni magadnak! Látom a szemedben! Vágysz rá... hogy egy igazi férfi mellett, igazi nőnek érezhesd magad. Olyan nőnek, akiért megharcolnának... De ehhez... egy harcosra volna szükséged! Aki a puszta pillantásával vágyat kelt benned... mert a szeme azt súgja neked, hogy akar téged...! - És a végén már szinte csak suttogtam, de olyan közel is hajoltam hozzá, hogy minden szavamat tisztán értse. Igen, tudtam, hogy merész lépés, azonnali döntésre kényszerítem, de nem is állt szándékomban játszani vele. És azt akartam, hogy ezzel ő is tisztában legyen. Azzal, mi is az a két út, ami közt épp döntést kínálok neki... vagyis... hogy kvázi, kiutat kínáltam neki egy olyan kapcsolatból, amiben nem boldog. Ha boldog volna, akkor nem képzelne el ruha nélkül. Amit már egészen biztosan nem egyszer megtett, mióta itt vagyok vele. De a szavaimból azt is leszűrhette, hogy ha válaszából azt tudom majd meg, hogy a meglévő párját választja, és nem engem, akkor sincs gond... harag nélkül távozok majd. Amihez hozzá is láttam. Tény, egy pillanatra magam is meginogtam, hogy akarom-e ezt tényleg... ahogy az öcsém eszembe jutott, és az, mit kaptam tőle eddig az életben, tőle, akibe genetikailag kódolva van, hogy szeretnie kellene... és nem átcsesznie a fejem... nos... igen, vannak leckék, amik örökérvényűek. Ilyen az is, hogy a saját testvéredben is csalódhatsz marha nagyot, nem még egy idegenben. Szeretni veszélyes dolog. Nem való mindenkinek. És aki fél a tűztől, az maradjon távol a konyhától. De utána azt gondoltam, ahogy felálltam... hogy ha ő közbelép... ha marasztal, akkor azzal már átment az első, képzeletbeli teszten. Kiderül, vajon érek-e annyit, hogy... egyszer valaki ténylegesen is ÉRTEM harcoljon. Talán túl sokat láttam bele a dologba így ebben a pillanatban, de... miért is ne... egyszer élünk! És akkor felpattant! És kért, hogy várjak még. Megéreztem a kezét a kezemen, a bőre meleg volt, melegebb, mint az enyém. Az az apró kéz... De mielőtt megkérdezhettem volna, miért is akarja, hogy várjak még, ő megbillent, és visszaesett a kanapéra, ahová pedig én magam is megérkeztem a következő pillanatban vele együtt, mert magával rántott. Az első meglepetést követően rögtön érzékeltem a kicsi, vékony testét az enyém alatt, és ösztönösen emelkedtem el kissé tőle, félve attól, hogy még a végén összenyomom őt, amit ugye nem szerettem volna. De nem jutottam messzire. Az hagyján, hogy a tekintete igéző volt, de nem is az tartott ott leginkább, hanem az, hogy mire bármit is szólhattam volna a kétségtelenül izgató helyzetünkhöz, ő már le is csapott rám, és megcsókolt! Na, nem mintha ellenemre lett volna a helyzet, oh, kicsit sem! Ahogy a szája az enyémhez ért, nem voltam rest azonnal viszonozni neki. Egyik kezemre rátámaszkodtam némileg, emlékeztetendő magam, hogy nem kéne agyonnyomni őt, hiszen jóval nehezebb vagyok nála. Közben nyelvem kérdés nélkül hatolt a szájába és máris táncra hívta az övét. Nem volt kérdéses, hogy az eddig éledező lángok most tűzoszlopként csaptak fel bensőmben, ami arra késztetett, hogy a másik, szabad kezem, a combjára tapadva, némileg, de nem fájdalmasan, a húsába marjon, miközben feljebb vontam lábát a derekamhoz, és altestem az övének nyomtam, hogy érezze... érezze, mit vált ki belőlem!
Sometimes I pretend to be normal but it gets boring so i go back to being me.
+18 Van az a helyzet az életben amikor tudod, hogy mi a helyes döntés. Tisztában vagy vele, de te nem azt teszed amit az eszed súg. Nos, legelőször is nekem meg kellett volna köszönöm Darren segítségét, majd megígérni, hogy elmegyek holnap a kapitányságra vallomást tenni. De semmiképpen sem egy selyem köntösben whiskey-zni hívni ami nem sok mindent takar. Látom rajta, hogy ért a munkájához, ebből adódik, hogy remekül képes át látni azon, ha valaki át akarja ejteni. Mint példának okáért most én. Amint közelebb jött, nekem hátrálnom kellett volna, de képtelen voltam akár egy lépést is hátrálni. Ahogy ujjaim elvesztek a nagy tenyerében teljesen a férfi hatása alá kerültem. Nem is értem ez hogyan lehetséges? A nevén kívül nem sok mindent tudok róla, na meg hogy néha láttam a lépcsőházban. De mégis ennyire hatással van rám, minden pórusomban bizsergek már csak attól ahogyan rám néz. Teljesen elveszek a kék íriszeiben, tudom, hogy el kéne kapnom a pillantásom, de teljesen elvesztem. Ebben a pillanatban csak ez érdekel, semmi más. -Én.... öhm...- kezdek el dadogni, ahogyan próbálok ésszerű indokot kitalálni. Talán eszembe jut az is, hogy oka legyen újból eljönni hozzám. De ha Kevin itthon lenne, az nem lenne túl jó fény. Arról ne is beszéljük, hogy látná milyen hatással van rám ez a férfi. Bár lehet észre sem venné, ahogyan ismerem fel sem tűnne neki. -Tudod... nincs bajom a zsarukkal, és az épülettel sem... igazából Kevin miatt...- nyögöm ki halkan teljesen a hatása alá kerülve. Olyan idegenül cseng a számból a pasim neve, aki nem sokára el fog venni feleségül. Olyan semmit mondó, mintha a szomszéd idős néni nevét mondanám ki. Veszek egy mély levegőt, kirántom a kezem az övéből, és gyorsan indulok a kanapé felé. -Tudod, Kevin nagyon félt, ha megtudja, hogy az egyetlen hétvégén amin egyedül voltam betörtek hozzánk.... hát többet nem hagy magamra. Én nem szeretném ezt megosztani vele, de ha vallomást teszek, akkor hivatalos papír fog érkezni ide,- bájosan mosolygok rá, hátha ezzel hatással vagyok rá. Ha már ő piszokmódon kihasználja ezt, akkor én is megtehetem, nem? Majd a következő mondatára zavarba jövök teljesen, ez már biztos, hogy flörtöl velem. Biztos, hogy nem arra gondol, hogy megtanít verekedni vagy ilyesmi. Nem kéne foglalkoznom vele, elengedni a fülem mellett az erotikus töltetett a mondatából, de arcom kissé kipirul. Ez már biztos, hogy a pillantása és a szavai is keményen hatással vannak rám. -Igen? Ennyire magabiztos vagy a dolgodban, hogy tudnál olyat mutatni? -és talán nem helyes, de én is viszonzom a pillantását, lassan, kínzóan lassan futnak végig nefelejcskék íriszeim izmos testén, és ahogyan ő elképzelhette milyen lehetek ruha nélkül, úgy én is őt. Tetszik, hogy nem sértődik meg. Lehet túl jó fényben látom, de olyan férfias tulajdonságnak tartom ezt. Persze, valóban nem fair össze hasonlítani kettejüket, mert Darren már ránézésre sokkal férfiasabb, nem olyan anyuci kisfiának tűnik. Míg Kevin... nos próbál ellenkezni az anyjával, de annyira nem megy neki. Általában mindig az van amit ő akar. Egyedül csak velem kapcsolatban volt képes a sarkára állni, és ezt becsülni kellene. Eddig becsültem is. -Tudod, ha valóban így érzed, akkor talán beszélned kellene egy feletteseddel. Nem jó olyan dologban bent ragadni ami nem tölt fel, vagy hátráltat,- jegyzem meg elgondolkodva egy pillanatra magam elé meredve, és akkor rá jövök, hogy én is ezt teszem. Bent ragadtam egy kapcsolatban amiben már semmi tűz, csak a megszokás és a hála tart össze minket. Ha Kevinre gondolok nem dobban meg a szívem, nem bizsereg a bőröm, mintha a bátyámmal élnék együtt, vagy egy lakótárssal. De ezt nem ma este fogom eldönteni, hogy ez mennyire fair dolog tőlem. Ma nem szeretném logikusan gondolkodni. Nem is tudnék az alkohol mennyiség hatására, az biztos. -Én nem bizonygatom... vagyis nem neked,- mosolygok rá. Nem rá gondoltam, sokkal inkább az anyósjelöltemre, aki szerint csak élősködöm. Kevin mindig azzal jön, hogy semmi szükség arra, hogy dolgozzak. Na meg, hogy én dramatizálom túl a dolgokat. De ez egyáltalán nem így van. Nem akarom azt hallgatni, hogy én csak kihasználom őt, ezért keményen ragaszkodom azon, hogy a költségeinket felezzük. -Óh értem, akkor ezt bóknak veszem, hogy te nem szoktál unalmas emberekkel foglalkozni,- kacsintok rá,- pedig az életem is nagyon unalmas, ezt elhiheted. -vigyorgok rá. Még, ha jelen pillanatban a látszat csal is. De talán igaza van, még sem vagyok annyira unalmas, csak Kevin van rám ilyen hatással esetleg, nem tudom. Ez a beszélgetés már nagyon nem olyan irányba megy ami helyénvaló, vagy helyes volna, sőt, egyre biztosabb vagyok, hogy lassan, de biztosan lépek a megcsalás első lépcsőfokára... Elkerekedett szemekkel hallgatom a szavait, egyre biztosabb vagyok, hogy most már tényleg tényekről beszélünk. Nem tudom a whiskey mennyire befolyásolja az agyamat, de a szavaiból azt veszem ki, hogy arra céloz, hogy döntenem kell, hogy meglépem-e ezt vele. Hogy ő lenne az a harcos akire szükségem lenne. Az utolsó mondatánál döbbenek rá, hogy látja rajtam, hogy egy pillantásával vágyat keltett a testemben. Most kéne elküldenem.... elkapnom a pillantásom, mert ha várok még egy percig akkor tuti, hogy rá mászok, a szó legszorosabb értelmében. Egy pillanatra elképzelem, hogy bele ülnék az ölébe, majd keményen csapnék le ajkaira.... Megrázom a fejem, hogy a pikáns képzelgéseimet ki verjem a fejemből, az alkohol nincs jó hatással rám, ez már biztos. -Túl sokat képzelsz rólam....- nyögöm ki ahogy a poharam után nyúlok zavartan. Értem a szavait, de nem bírom rendesen felfogni, ilyen ködös gondolatokkal nem dönthetek, egy több éves kapcsolatból nem egy alkoholmámoros éjszakán dönt az ember, nincs hozzá bátorságom. De talán tényleg igaza van, talán csak kell valaki, akitől megkapom a kezdő löketet hozzá. De nem hinném, hogy Darren amúgy is egy problémás fiatal lányt szeretne magának aki még benne van egy kapcsolatban, annyira komolynak és tisztességesnek tűnik, nem ezt érdemelné.... De ahogy feláll, teljesen elvesztem a gondolataim felett az irányítást, nem tudtam mit akarok, csak azt, hogy nem szeretném, ha kilépne az ajtón, így én is felállok. De perceken belül a bénázásomnak köszönhetően a kanapén találjuk magunkat, és hamar meg is csókolom. Nem tudtam, hogy mit tesz, eltol magától, vagy mond valamit? Nem akartam, hogy gondolkodjon, és én sem, csak élvezni akartam a pillanatot. Élvezni, hogy egy férfi vágyik rám, hogy úgy érint mint egy nőt, amitől még jobban lázba jövök. Egy pillanatra elakad a lélegzetem ahogy táncba fognak nyelveink egymással, miközben keze a combomra téved, ahogy a derekához húzza, reflexből a másikat is a derekára simítom. A ruhán keresztül is érzem milyen hatással vagyok rá, ami még jobban lázba hoz, egyik kezem fürtjeibe mar. Másik kezemmel a vállaiba kapaszkodom, körmeim bele mélyesztem az elefántcsontszínbe vont bőrébe, miközben játékosan bele harapok alsó ajkába. Majd lassan elszakadok ajkaitól, és finoman, apró harapásokkal indulok számmal felfedezőútra a nykaán.
Kezdőlap
~ 
)
