A családom nem kicsit bonyolult. Már maga csak a szüleim származása miatt is eléggé nehézkes követni a dolgokat, ehhez még társul, hogy három gyerekük van és mindannyian különbözünk. Az öcsémmel még egészen jól ki is jövök, de ő túl fiatal, túl kicsi és sosem érti a dolgokat. Persze egy 10 éves fiú miért is tudná feldolgozni, hogy a nővére olyan, amilyen. A bátyámmal ellenben nagyon nem vagyunk egy hullámon. Szeretem, meg mindig, meg tudunk mi aranyosak is lenni, ha akarunk, de inkább az jellemző ránk, hogy veszekszünk. Ő állandóan jön nekem a pasizós dumájával, amivel az őrületbe kerget. A szüleim pedig állandóan keresztbe akarnak tenni a jövőbeli terveimnek azzal, hogy másra kényszerítenek, mint amit akarok. Szóval gyakorlatilag az öcsémen kívül mindenki meg akar változtatni. Nos… majdnem. Talán még az unokatesóm sem. Ugyanis abból is kijutott vagy három, de a lányokkal sose jöttem ki olyan jól. Ellenben Eric mindig is a kedvencem volt. Talán úgy az egész családból a kedvencem. Hihetetlen, hogy még saját tesóim is hátrébb kerülnének, ha róla van szó. Elég sok mindenben is hasonlítunk, szóval azt hiszem ez csak természetes, hogy ennyire jól kijövünk. Ellenben valamit sose értettem. Miért nem megy el randizni? Tudom, pont én kérdezem ezt, akit még csak nem is izgat, hogy legyen valakije, de az uncsitesómnak igazán kijárna már egy barátnő. Én ölni tudnék egy ilyen szórakoztató és erős srácért! Na persze családtag, így ennél több nem is lesz, de nagyon örülnék, ha valakivel együtt látnám. Valaki nála alacsonyabbal. De persze ott az a hülye „fóbiája”, ami miatt nem képes elhívni valakit akárcsak egy kávéra, pontosabban egy szép csajt. Talán nekem kéne helyette, aztán csak odavinni a helyszínre. Bár azt sem szeretném, ha totál leégetné magát, de így sose fog kigyógyulni ebből. Szóval ezért döntöttem úgy, hogy majd ma én segítek neki valakit felszedni! Az egyik barátnőm mondta, hogy az valami szórakozóhelyen lesz egy Halloweeni party, ahol sok lány lesz, meg sok pia. Majd öntök belé egy kevés bátorságot, legrosszabb esetben másnap reggel leszedi a fejem, de remélhetőleg végre nem lesz szingli. -Hé! Törpi! Állj már meg, ne kelljen futnom! – kiáltok is a másik, nem éppen magas, fél után, akit éppen most pillantottam meg. Úgy fest még a találkozási helyszín előtt összefutottam vele, de nincs kedvem rohangálni, inkább csak szólok neki, hogyha lehet, akkor legyen olyan cuki és álljon meg. Remélhetőleg hallani is fogja, mikor pedig végre megáll és odaérek hozzá, egy széles mosoly jelenik meg az arcomon. – Amúgy szia! Na, hogy van a kedvenc unokabátyám? – ütök is egyet a vállába játékosan, mert hát… ölelés helyett nálam ez a szeretet jele. Bár a családtagoktól még valamelyest elfogadom, de hacsak nem támad itt le helyben, akkor nem gondolnám, hogy nekem kéne odabújni hozzá. – Hah? Te még többet edzettél? – teszem is fel a kérdést, majd az ujjammal elkezdem bökdösni a karját, mert eléggé keménynek éreztem. Na erről beszélek! Olyan helyes és izmos! Tipikusan ideális pasi lenne, ha… nos nem lenne ennyire kicsi. De hát nem lehet mindenki egy dráma karakter. Ő így is magasabb nálam és erősen kétlem, hogy én lennék a legalacsonyabb a földön, szóval szerintem akadna bőven jelentkező, aki bármit megadna azért, hogy vele legyen. Én pedig meg fogom találni ezt a valakit!
outfit | 529 | Nyugi, igyekszem nem annyira ördögi lenni | #
Mindennek lehetne nevezni egy ápoló életét, csak éppen nyugodtnak nem. Állandó rohanás és, ha nem vagy kedvenc, akkor rád tolnak minden nehezebb vagy alja melót, mondván, hogy „de hát neked ez olyan jól megy” meg „te férfi vagy többet bírsz” és egyéb szövegekkel. Ilyenkor bezzeg én vagyok a nagy és erős férfi, máskor meg mást sem hallani a nővér pultban minthogy, ha legalább egy tíz centivel többet öntenének belém, akkor egész jónak mondható lennék. De így, csak én vagyok a húsz éves kölyök jó fenékkel. Bár az is valami, de nem erre a címre hajtok. Már őszintén nem is tudom hány napja talpalok megállás nélkül, mert már lassan mindenki műszakját is én viszem, így örültem, hogy végre eljött a jól megérdemelt szabadnapom is. Igazából nem terveztem semmi komolyat, csak alvást, alvást, evést és még több alvást, mert már eléggé rám fér. Bírom egy darabig a pihenés hiányát, de azért nem a végtelenségig. De nem, fel kell rúgni minden nagyon fontos tervemet, ugyanis programot találtak nekem. Nagyon szeretem a családomat, de tényleg. A szüleimet, a testvéreimet, a távolabbi rokonokat, mindenkit is. De van az a pont, mikor nem vagyok kíváncsi a nyűgjeikre, mert nekem is megvannak a sajátjaim. Aztán próbálja meg az ember ezt egy tinédzser lánnyal megértetni. Ha nem a húgom nyaggat azért, hogy vigyem el shoppingolni, mert más nem ér rá és neki nem a sofőr, hanem az én társaságom kell, akkor ott van az unokahúgom, akinél néha visszanyűgöm azt, hogy csak shoppingolni akarjon, mert ott legalább tudom a padon ülve nyomkodni a telefonom és semmi vadban nem jár az esze. De hát nem, most is az isten tudja, hogy hova az életbe akar elrángatni, de azt mondta, hogy nagyon kellenék oda neki. Először legszívesebben nemet mondtam volna, de hát…olyat nem nagyon tudok, ha a lányok nyaggatnak. Nem tudom, szerintem a nőknek van valami varázsuk, amivel összezavarják a férfi agyat, még akkor is, ha csak családtagról van szó. Vagy csupán én vagyok túl gyenge és Eli fivérei is nagyban röhögnek rajtam, hogy mennyire ki tud zsákmányolni engem ez a három nő. Főleg a két fiatalabbik. Szerencsémre csak estére kellettem Elinek, így volt időm némi szusszanásra, hogy ne teljesen zombi kinézettel állítsak elé. Viszont még így is megrémültem a tükörképemtől zuhanyzás után, amint a szemem alatti területre tévedt a szemem. Ráadásul ezen már nem hiszem, hogy sok minden segítene így hírtelenjében a sminken kívül. Szerencsémre – vagy sem – ennyi nő mellett azért én is megtanultam az alapokat. Így tűnjek bármennyire is melegnek tőle, ha munkán kívül közösségbe lépek, akkor igen is szoktam törődni a kinézetemmel. Most is a kezembe kerül a borotva után a hidratáló és a bb krém is, amivel se perc alatt emberibbé is varázsolom a külsőmet. Egy gyors haj belövést követően pedig megyek is öltözni, hogy a mostani lassúságom mellett is időben odaérjek a megbeszélt helyre. Szerencsére itt van valahol a közelben, így még a parkoló hely kereséssel sem kell foglalkozni, elég gyalog menni. Szinte nem is nagyon figyelem a körülöttem lévőket, csupán haladok egyenesen előre a térkép utasításait követve. Csak egy ismerősnek tűnő hangra kapom fel a fejem, majd pillantok hátra, hogy a nagy zajban tényleg jól hallottam el. S csak ugyan, Lizát pillantom meg magam mögött. Kérésének eleget téve be is várom, aztán mivel ismerem már jól a szokásait, így nem túl feltűnően, kicsit be is feszítem neki a hozzá közelebb elő karomat, hogy valami keménybe ütközzön az ökle. – Hoy, ugye tudod, hogy gyanús vagy mikor így közeledsz felém? – kezdem is el méregetni az arcát, mert ebből a kérdésből sosem sül ki semmi jó. Ismerem már, mint a rossz pénzt, valamiben sántikál! -Nem, viszont egész héten betegeket emelgettem. Tudod, olcsóbb, mint a kondi bérlet és még vetkőzni sem kell. – vonom meg a vállaimat egy fáradt sóhaj kíséretében, mert már elég hosszúra nyúlt ez a hét is. – Gondolom te ismered az utat, szóval ezt már gondolom eltehetem. – emelem meg a telefonomat a térképet mutatva, majd már lépek is ki az alkalmazásból, hogy aztán zsebre tehessem a készüléket. – Szóval, mi a mai program? – pillantok rá kissé félve, de kíváncsian, hogy mihez kellettem én ennyire.
Semmit nem tudok a szerelemről, de még csak arról sem, hogyan kéne randizni. Csak annyit, amennyit a drámákból tanultam. Ott általában azért elég könnyen megy a dolog, hiszen pont akkor, mikor már úgy fest, hogy minden remény elveszett és a főszereplő feladja, akkor lép be az életébe az a bizonyos személy, aki képes mindennek ellenére szeretni és vele maradni egy életen át. Nyálas tudom, de amennyire utálom a romantikus pasikat, annyira imádom az ilyen sorozatokat. A lehetetlen végül lehetségessé válik és mindig is lázba hozott, hogy esetleg majd nekem is ilyen lesz a „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” rész az életemben. Persze nekem még nem jelent meg az a bizonyos fekete lovag, aki nem a szép szavakkal és rózsákkal vesz majd le a lábamról, hanem a poénjaival és azzal, hogy mennyire lazán tudjuk kezelni egymás hülyeségét. A srác, aki nem csak a pasim, de egyben a legjobb barátom is. Nekem ilyen pár kell, nem olyan, aki azt hiszi, hogy némi csokival és virággal máris levett a lábamról. Ezt bárki meg tudja adni neked, de azt, hogy jól is érezzétek magatok együtt már nem. Ahhoz kell az a kapocs köztetek, az az energia, szóval az igazi vonzalom. És bár a tesóm azt hiszi, hogy pont amiatt megyek abba a buliba, ahová az unokatesómat is elrángattam, hogy megtaláljam, az igaz szerelmet, téved. Persze megadom az esélyt arra, hogy találok ott normális fiút, de ezt erősen kétlem, miután a srácok nem olyanok, mint amilyenekre én vágyok. Azok a pasik is csak a filmekben léteznek sajnos… Ellenben Ericnek minden lehetősége megvan, hogy végre felszedjen magának valami kis csinos csajszit. 24 éves, mindjárt fél lábbal a sírban van, ideje lenne magának valakit találnia, akivel meg is öregedhetne. De mivel annyira parázik a nőktől, így nekem kell lépnem ez ügyben. Bár magam sem vagyok valami tapasztalt a kerítő szerepben, de mivel én is nő vagyok, gyanítom biztos ráakadok arra, aki összeillene az uncsitesómmal. Aztán remélhetőleg nem fogja beégetni magát a srác, mert akkor még meg is verem. Mielőtt még odaérnék a találkozóhelyre megakad rajta a szemem, így egyből rá is kiabálok, hogy álljon meg. Szerencsémre nem is kell futnom utána és bevár. Még jó, nem akarok megizzadni a buli előtt! – Hah?! Gyanús? Most már megint miért? Komolyan egyszer akarok neked bókolni és azt sem vagy képes elfogadni! – Nem csoda, hogy senki sem akar közeledni felé, vagy ha mégis, akkor sem képes venni a lapot. Meg kéne tanítanom arra, hogy mikor essen le neki, ha valaki kedveskedni akar, vagy éppen flörtölne vele. Közben a karjába ütök, és bevallom szerintem nekem ez most jobban fájt, mint neki. Jó izmos a gyerek! – Pedig ha vetkőznél, lehet, hogy több csaj zsongna körülötted. – kezdem el forgatni a szemeimet. Én is tudom, hogy izmos és gyanítom nem csak a karja. A munkája eléggé jól tartja, de szerintem azért gyúrni is jár ő. Nekem nem tud hazudni, átlátok én rajta. – Hát a barátnőm ismeri a legjobban, de szerencséd van, mert egyszer már jártam errefele. – Nem itt lakok, így én sem ismerek itt minden szegletet, de mivel ismerem magamat és a tájékozódási képességeimet, így inkább megkéretem a barátomat, hogy hozzon már el, hogy mikor jövők a bulira ne vesszek el ötször. – Hm…Legyen meglepi! De élvezni fogod, eskü. – kezdek el mosolyogni. Pláne akkor fog neki tetszeni, ha nem kezd el megint nyafogni, hogy ő nem akarja, és nem tud lányokkal beszélgetni. Majd leitatom én, akkor úgyis olyan homályos lesz a látása, hogy ötlete sincs, hogyan néz ki a másik fél, meg remélhetőleg bátrabb lesz és viccesebb. Nem ilyen kis puffancs, mint most. – Na gyere, még a végén elkésünk. – indulok el előre és csak remélem, hogy jön utánam, mert nem fogom a kezét az biztos. Kicsit sietve lépkedek, hogy biztosan a kezdetre odaérjünk. Ugyan hivatalosan nem számít, hogy pontosak legyünk, de ha nagyon sokáig nem érünk oda, akkor addigra már minden ember foglalt lesz és nem én tervezek lenni a partnere egész estére. Inkább vagyok egyedül, vagy lelépek, amint ő már sínen van, de nem vagyok hajlandó addig elengedi, amíg legalább egy embernél nem próbálkozott be.
outfit | 672 | Nyugi, igyekszem nem annyira ördögi lenni | #
Kezdőlap
| 
