A Parancsnok személyiségű emberek született vezetők, Edward sem kivétel ez alól, ámbár megvívta a maga háborúját, akadtak nézeteltérései és nehézségei is. Karizmatikus, magabiztos, tekintélyparancsoló a kisugárzása, ha problémába ütközik, akkor azt szereti megbeszélni és felvállalja a véleményét. Kérlelhetetlenül racionálisak. A leginkább a kihívást szereti a legjobban a munkája során és a magánéletben is, a lehetetlen küldetéseket és projekteket. Szilárdan hisz abban, hogy nincs az a cél, amit kellő idő és energia ráfordításával el ne érne. Stratégiai gondolkodók: képes hosszú távú céljait szem előtt tartva precízen és eltökélten betartani tervének minden egyes lépését. Ez a fajta eltökéltség gyakran válik önmagát beteljesítő jóslattá, mivel a céljait pusztán akaraterejükre támaszkodva érik el, vagyis tovább tud lendülni ott, ahol mások feladnák és új célokat keresnének.
Edward domináns, fáradhatatlan és könyörtelen vitapartner. Nem azért, mert keményszívű vagy gonosz lenne, hanem mert hihetetlenül élvezi a kihívást, az agyak csatáját és az egész megmérettetést. Nem érzi úgy, hogy le kellene mondaniuk a győzelem édes ízéről csak azért, mert a másik fél nem képes tartani az iramot.
Azokat az embereket tiszteli igazán, akik intellektuálisan felérnek hozzá, akik ugyanolyan precizitással és minőségben végzik munkájukat, mint ő. Kivételes érzéke van ahhoz, hogy felismerje a tehetséget és a potenciált másokban. Ez egyrészt segíti őt a csapatépítésben (hiszen senki sem tud minden munkát egyedül elvégezni, akármilyen briliáns elme), másrészt megakadályozza, hogy túl arrogáns és lekezelő legyen. Ahhoz is kivételes tehetsége van azonban, hogy dermesztő érzéketlenséggel mutasson rá mások hibáira. És itt kezdődnek a problémák.
Az érzelmek kifejezése nem erőssége analitikus gondolkodásának, de extrovertált mivolta miatt ez különösen látványos és az emberek szélesebb körét érintheti. Különösen igaz ez munkahelyi környezetben: érzéketlenül odamondogat azoknak a munkatársaknak, akiket alkalmatlannak vagy lustának tart. Számára az érzelmek kimutatása egyet jelent a gyengeséggel, nem is igen szokott beszélni az érzelmeiről, pedig vannak.
Megállíthatatlan és erős mentálisan és fizikálisan is, és azt a képzetet kelti magáról, hogy jobb és több másoknál. Ez sokszor így is van. Csapatjátékos viszont, ezért elismeri a környezetének munkáját és sikereit is.




Az óramutató is már szomorúan lódult meg felfelé, amikor ránézett a falon függő időjelző táblára. Ha jól emlékezett, akkor egészen pontosan a tegnapi nap 16:27-kor lépte át a labor ajtaját, most pedig (ma) 10:50 felé sietett a hosszabb mutató. A fekete keretes szemüvege hosszú percek óta már az asztalán pihent, hogy újra felvegyék, de nem szerepelt ez a tervei közt. A kényelmes szék háttámlájának dőlve nézett fel a mennyezetre, de annyira fáradt volt, hogy már ott is számokat látott, adatsorokat és hibalehetőségek sora jelent meg előtte, lüktető fejfájást görgetve maga előtt. Valamikor éjjel kettő körül adta fel a mellette ülő George a koncentrálást és az iratokkal, dokumentumokkal, előzetes kutatási eredményekkel megterített asztalra borulva horkolt úgy, mint egy orrsövényferdüléses gnú. Túljutott azon Edward, hogy felidegesítse a hang már, kellemes mellékzöngének érezte azt a háborús környezetet, amit George mellette előadott. Alkarjait a szék karfáira fektette, lábait pedig kinyújtotta, hogy azokat végül a bokáin keresztezze. Ülve is képes lett volna elaludni, de a határidő, amivel dolgozniuk kellett, a nyakukban loholt és hóhérként pengette a kaszáját a fejük felett. A tudományos lapban megjelenő cikkükhöz a kutatásuk beszámolóján még két teljes napig tudtak kotlani, utána pedig az amúgy is drága projekt még drágábbá fog válni. Gyűlölte, ha nem úgy ment a munkájuk üteme, ahogy azt eltervezte, és most nagyon nem úgy haladtak, mint kellettek volna. A folyamatos korrigálás pedig időigényes volt. A jobbjának ujjaival megkaparintotta a kék stresszlabdáját, amit a tenyerébe gyűrt először és egy kétpontos dobással George fejét célozta meg, el is találva a kollégáját.
- Meh - ez felért egy kiadós b*szdmeggel, és egy rohadjál meggel, amire Edward elégedett képet vágva tolta magát hátra az asztaltól kivetkőzve a doktor énjéből. Felakasztotta a köpenyét a fogasra, a szükséges tárgyakat elsüllyesztette a nadrágja zsebében.
- Vonszold ide a segged és menjünk haza. Holnap folytatjuk. És be is fejezzük és nem azért, mert annyira jók vagyunk, hanem mert muszáj megírnunk és pontot tenni a végére. George?! - kérdő hangsúly, jelezve, hogy megmozdulhatna akár az említett és fókaként odaevickélhetne hozzá igazán.
- Hazafelé álljunk meg a fánkosnál. Éhes vagyok - dörmögte Geo, Edward válaszképpen kinyitotta az ajtót. Nem, nem álltak meg a Dunkin' Donuts helyeknél, de még csak a Krispy Kremenél sem.



- Nyisd már ki, vagy betöröm!
- Dehogy fogod!
- De bemegyek, engedj már be!
- Várj már egy kicsit, nincs rajtam alsógatya.
- Fúj, ez undorító! Várj már?! Te nem egyedül vagy? Ó baszki, miért nem mondtad? Megint úgy rendelted?
- Mi van?! Te nem vagy normális!
- Éjszakai pillangó, útszéli, riherongy, fizetős bula, ringyó. Soroljam még?
- Nem, inkább maradj csendben. Mindjárt megvagyok.
- Félsz, hogy a szomszédok megtudják, hogy milyen aberrált vagy, mi? Valld csak be!
- Esküszöm, nem vagy normális!
- Dehogynem, az én fejem teljesen rendben van. Nem emlékszel, az egyik kísérleti nyulad is voltam tudtomon kívül. Kártérítést fogok kérni érte!
- Bekaphatod. De tényleg. Nem fogok neked fizetni!
- Te tényleg undorító vagy! Edwaaaaaard! Kell pisilnem, siess már!
- Nehogy odacsorgass! Evelyn! Ne merészeld!



Valamikor másfél órával korábban előkerült az az évkönyv, amit szíve szerint el akart volna temetni a Mariana-árok mélyére. Amikor rá került a sor a semmitmondó beszélgetések során, az állófogadással és a temérdek pezsgővel, aminek az aljára többen néztek, mint kellett volna, elmondhatta volna, miket élt meg és át. Beszélhetett volna az iraki kalandjairól, a biokémia ördögűző csodáiról, arról, hogy rendszerint jelentek meg cikkei, arról, hogy elveszítette a feleségét és a kisfiát egy baleset során, de mindenről hallgatott, mert nem érezte helyén valónak. A kutatási területét is elintézte csak annyival, hogy biológiát tanult és oktat, mert nem volt kedve ahhoz, hogy pellengérre állítsák, miért nincs még meg a tökéletes ellenszer a rák ellen. Nem kellett, hogy nekiessenek, hogy Isten miért akarja a szenvedést a Földön, és arra sem volt szüksége, hogy végighallgassa, kinek mikor hunyt el hozzátartozója a daganat következtében. Az, hogy most itt volt, egy fogadás eredménye szülte, ő került ki győztesen, a nő, aki pedig az utóbbi tizenegy hónapban megnevettette, otthon egy kád fürdőben a gumikacsái társaságában érezte a nyugalmat. Edward irigyelte a rózsaillatú habokat, de nem fog megfutamodni, nem ő.
- Te is unod, mi? - érkezett az unott hang oldalról. Edward oldalra se nézve bólintott búskomoran.
- Bingóztál valaha? - lötyögtette meg az iróniáját követően a pohár aljában lévő átlátszó fehér löttyöt. Vodka. Most tisztán akarta leégetni vele a torkát, minden más íztől mentesen. - Elképesztő megfigyelés - folytatta, mellőle pedig jóleső nevetés harsogta be az addigi csendet.
- Te mindig ekkora tulok voltál, vagy csak a kutatási területed tesz azzá? - erre azért muszáj volt oldalra néznie, mert ha minden igaz, tényleg semmit sem mondott magáról, semmi lényegeset.
- Mindkettő igaz, ha jól sejtem. De talán ez a 2020-as év tehet mindenről. Ki tudja? - vonta meg a vállait nem törődöm stílusban, nem tulajdonítva nagyobb figyelmet a kerekes széknek, mint amekkorát illett volna. Nem, nem nézte meg az izomgyenge lábakat. Nem, azt sem vette észre, hogy a neki beszélő arca repeszektől torz formát vett fel és nem, nem vált neki egyértelművé az sem, hogy nem gyerekmedencében érte a sérülés a volt katonát. Mert tudta, hogy ilyen sérülések csak a frontközelben érhetik utol az embert.
- Fingod sincs, ki vagyok - inkább kijelentés volt. Edward megrázta a fejét. Igaza volt a férfinek. - Trevor Pears - mutatta be magát. - Mögötted ültem kémián és biológián és együtt voltunk odaát is, csak másik szakaszban. Te előbb hazajöttél, én meg kint maradtam, mert bejött a katonaság.
- Hát, látszik - nézett le megint a lábakra. A jobb valahogy furcsának tűnt. Nem olyan izmosnak, mint a másik. - Protézis?
- Jaja, de a virágosból kifogytak mikor rám került a sor, szóval az enyém csak egyszerű fehér. Adjak filcet? Kipingálod? - a kérdése nevetést vont magával, mindkét részről. Eszébe sem jutott ilyen Edwardnak. - Miért nem meséltél arról, mit csinálsz igazán?
- Te elmondtad, hogy robbantotta szét a húst a repesz és milyen érzés volt a fantomfájdalom? - tette fel a kérdését, letéve a poharat maga mellé a padra. A válasz elmaradt, pedig hosszú másodpercekig várt oldalról valamiféle kommunikációt. - Na, pont ezért lett volna felesleges őket beavatnom. A genetika és az orvostudomány, a gyógyszerészet nem mindenki számára mond sokat. Engem sem érdekelt volna a legújabb tűsarkú története vagy a nyolcezredik rúzs színének neve - ez csak onnan ragadt meg benne ennyire, mert fogpiszkálókból akasztófát kezdett el kirakni az asztalon, miközben a nők élménybeszámolót tartottak. Tényleg haza akart menni, mert ez az este másról sem szólt, csak az önfényezésről. Ő pedig bizonyítékok híján nem fogja mindezt megtenni.