Ha most egy filmben sétálnék hajnali kettő...nem, mindjárt három körül, amikor is köztudottan legnagyobb a sötétség akkor minden megnyúlt árnyékban találnék egy sorozatgyilkost, rablót, erőszaktevőt. Ha ez egy film lenne, akkor annyira sekélyes picsa lennék, hogy eszembe sem jutna elhagyni a Manhattan jelentette elefántcsonttornyot, nem hogy Bronxba, pardon A Bronxba jöjjek szálegyedül egy olyan vendéglátóipari egység kedvéért, ahol akkor sem ismerik fel a felső (tíz)ezer egy tagját, ha az épp a csupasz alkarját nyújtja a belépőjegy megváltását igazolandó UV-pecsétért.
De ez nem egy film, ez itt a New York, közelebbről Bronx és nem a mexikói Tijuana - Bronx, és nem Manhattan: egy kibaszott taxit nem látok amit leinthetnék. A mobilom lemerült, három utcai fülkéből kettő döglött, a harmadikból pedig kitépték a kagylót - hajnali kettő...nem, mindjárt három körül pedig igencsak szűkösen akad bármi, ahová bemehetnék segítséget kérni.
Mintha vidéken lennék.
Kezdek átfázni. Kabátzsebbe süllyesztett kezekkel, sietős léptekkel igyekszem elkerülni a náthát - ujjaim közt már egészen felmelegedett a paprikaspray - ezen gondolat mentén eljutok oda, hogy ha végképp nincs más (pedig most még elhiszem magamról, hogy haza tudnék gyalogolni), akkor spray+öngyújtó kombinációval felgyújtok egy kukát és szemétégetéssel kibekkelek reggelig.
Már csak öngyújtó kellene.
Vagy legalább egy térkép, mert csak úgy körülbelülre tudom merre van az arra - a 87-es útról tudom, hogy innen egészen Harlemig vezet, már csak meg kell találnom.
Addig beérem a szerencsés tizenhármassal, ami kívülről késdobálónak tűnik, belülről pedig már nem csak tűnik, tényleg az: nem találok kiírt nyitva tartást, de az ajtó enged, néhány vendég ül odabent akik rám néznek, aztán le sem szarják a jelenlétemet; Ezt onnan tudom, hogy én viszont alaposan megnézem magamnak egyiket a másik után - és csak ezután lépek az ajtótól kartávolságnál messzebb, a pult felé.
Sok minden elmondható rólam, de a közelharc nem tartozik az elsajátított képességeim közé - ellenben kurva gyorsan tudok futni ha kell.
Nem látok a pultnál, pult mögött senkit - utóbbi megállapításához fel kell kaptatnom az egyik bárszékre, hogy a 160 saját plusz 5 centi cipőtalpnyi magasság 165-ös nettóját feltornázzam egészen 180-ig; Sehol senki.
Még.
Addig is legalább meleg van.

Bárt üzemeltetni a Bronxban, aminek elég kialakult a vendégköre, azért jó, mert eléggé önműködő. Vagy másfél órája pókerezek és szivarozok az egyik sarokasztalnál, de még egyszer sem kellett felkelnem, hogy a még itt lévő pár kocsmatölteléknek adjak valamit. Nem azért, mert nem kellett nekik, hanem mert kiszolgálják magukat. Tudom hol laknak, tudják, hogy tudom, hol laknak, szóval kitöltik maguknak, ami kell, amennyi kell, és mielőtt elmennek, majd szépen odarakják, amivel lógnak. Vagy épp a hét végén, mert akkor kapnak fizetést. Nem stresszelek rajta, a bútordarabnak is beillő vendégek, akik még most is itt vannak, tudják a dolgok menetét. Kettő óta hivatalosan a hatóságok szerint nem vagyunk nyitva, de hát azt itt mindenki pont leszarja, igazából maguk a hatóságok is.
Felpillantok, ahogy belép valaki, reflexből, meg mert talán hozzám jöttek, de mikor egy kiscsajt látok, hamar el is veszítem az érdeklődésem. Biztos eltévedt. Majd elmegy. Visszatérek a pókerhez, de azért fél füllel hallom, hogy a kocsmatöltelékeim nem térnek ilyen könnyen napirendre a friss hús felett. Befejeződik a kör, én intek, hogy ne osszon Jab többet, egy sóhajjal felállok, majd fogom az asztalon lévő üres korsókat, és a pulthoz megyek, konkrétabban mögé állok. Lerakom a korsókat, pár másik mellé, amit a távozók halmoztak ide, aztán kiveszem a szivart a számból. – Hát te, Cica? Eltévedtél? Annyira nem hoz szerencsét a hely, hogy megérje hajnali háromkor itt ücsörögnöd. Itt mindenki csóró, vagy félimpotens ilyenkorra, szóval társaságot sem nagyon fogsz találni – közlöm vele sajnálkozva. Amúgy nem úgy néz ki, mint egy tipikus prosti, nem gondolnám, hogy az. De hajnali háromkor annyira nem érdekel, milyen nőnek gázolok épp a lelkébe azzal, hogy azt sugallom, éjszakai pillangó. Egyébként szoktak itt is repkedni olyanok, bár mondtam már a srácoknak, hogy inkább hazavigyék őket, nem vagyok motel. Ugyanakkor ha már itt vannak egy kurvával, nem zavarom el őket, hát nem vagyok én faszkalap. De azért másnap megfenyegetem őket, hogy még egy ilyen, és belehugyozok a sörükbe.
Elkezdek megtölteni három korsót csapolttal, azok helyére, amiket elhoztam az asztaltól, bár én magam már nem tervezek visszaülni. Valakinek el is kéne pakolni ezt a sok szart, és ma egyedül vagyok a zárásra. – Innál valamit? Előre szólok, maximum a két összetevő. Három, ha a jeget is annak vesszük – nézek a csajra felvont szemöldökkel, kérdőn. Ha nekem itt Pina Coladat kér, akkor kirakom, gondolkodás nélkül. Nem csak hogy nincs is miből megcsinálni, mert ilyen puncsokat nem árulunk, de nem is vagyok rá hajlandó. Az ide betérők 90%-a csapolt sört iszik. A maradék 10% meg vodkát vagy whiskyt, esetleg rumot, az idősebb korosztály. Jég is csak a whisky miatt van.

A kéretlen udvarlás süket fülekre talál, sőt - oda sem nézek. Annyira nem fordulok el persze, hogy perifériából ne érzékelném a mozgást, de semmiféle szemkontaktust nem vagyok hajlandó felvenni, mert általában - ahogy azt az állatvilágban szokás - a férfiember kezdeményezésnek, bátorításnak, olykor rögtön szerelmi vallomásnak veszi.
A kétajtós.. hm, miket beszélek három.. hm, legyen kredenc méretű ipse és a köztem lévő egyre csökkenő távolság intézménye aligha bizalomgerjesztő, de nem állhatok minden életösztöntől fűtött helyzethez úgy, mint holmi nyúlbéla, szóval nem rohanok ki sikoltozva.
Hagyom, hogy elmenjen mellettem a korsóival, be a pult mögé, ami bútordarab tudja mindazt amit egy jóravaló kerítés: elhiszem, hogy a mögötte lévő fenevad nem tud áthatolni rajta, ezért kvázi biztonságban vagyok.
Ha egy gúnárról van szó, soha ne bízz a kerítésben.
Tekintetem a pultos arcát is tanulmányozhatná, de a figyelmem előbb az ujjai közé vett szivarvégre fókuszál: ha segít rajtam, ha nem, biztosan küldetek neki egy tisztességes szivarvágót, annyira triggerel - a 'cica' megszólítást mindenképpen elengedem a fülem mellett. Máskor, más időben talán belemennék, pellengérre állítanám ezt a becéző köntösbe csomagolt lekezelést, de őszintén szólva nagy rajongója vagyok a logikának - és úgy logikus, hogy ha verbálisan kiherélem köszönés helyett, ráadásul a haverjai előtt, akkor nemhogy taxim nem lesz hazafelé, de lehet még meg is vernek.
- Mondhatni. Telefonálni szeretnék, ha lehet. Megdöglött a mobilom és a fülkék is amiket errefelé jövet találtam, taxit szeretnék hívni. - Lányos zavar nélkül járja be pillantásom az arcát, szemeit és itt meg is áll a felsorolás: pedig ha filmben lennénk, akkor végigmérném jó alaposan mindazt amit látok belőle, ő rögtön rájönne hogy jól megkívántam, és minimum egy órán belül megkérné a kezemet, vagy legalább meghívna zuhanyozni; Ehhez képest nekem csak a telefon kell.
Innék valamit? Hát éppenséggel...
- Attól függ. Ha van jó whiskeyd kérek, ha csak "ízű" likőröd akkor maradok a víznél. - Nem sértem meg azzal, hogy ásványvizet kérek, jó nekem a csapból is.

A szivarom nézi, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy befejezem, de aztán inkább pöfékelek belőle még egy sort. Elvileg nem lehet bárokban, de itt ez többnyire senkit nem érdekel. Elvileg nyitva sem vagyunk egyébként, szóval ha baja van, akkor kívül tágasabb… Nem cseszek el egy szivart egy idegen miatt. Aki mellesleg gazdag. Nem tudnám megfogalmazni, miből érzem, de a hanglejtése, a hangsúlya, a gesztusai, mind erről árulkodnak. Plusz aki nincs pénzfelhőbe bugyolálva, az nem merne bejönni egy ilyen helyre ilyen késő este. Azok jobban tudják. – Legközelebb inkább ne erre ejtsd meg az egészségügyi sétád, kevesebből is lettek már bajok a környéken – tanácsolom, bár nem kérte. Igazából szarok bele. Mármint hogy kérte-e, azt tényleg nem bánnám, ha kevesebb nőt erőszakolnának meg, és késelnének halálra errefelé. Na majd beiktatom következő projektnek. Haha. Amennyiben innen egyszer élve kikerülök, többet a büdös életben nem tehetem be a lábam a környékre. – De egyébként tessék. Mondjuk nem szívesen járnak erre ilyenkor – veszem le a falról a „vezetékes” telefon kagylóját, és lököm felé a pulton. A taxival pedig még mindig jobban jár, mint ha elirányítom a metró felé. Tremont nem egy kedves városrész, még bronxi viszonylatban sem.
Felrakom a pultra a korábban kitöltött söröket, mire Jad jön is, hogy az asztalukhoz vigye. – Utolsó mára – figyelmeztetem, mire csak bólint, aztán megindul a szerzeményeivel. Útközben továbbadja itt-ott, hogy zárás lassan, mire több asztalnál is kezdenek mocorogni, szedelődzködni, utolsó kortyokat legurítani. Szokásos. – Hát nézd, cica… ezerdolláros whiskym nincs, az tuti. De egy Hillrock Double Cask Rye Whisky akad a pult alatt, ha nem vágod az arcomba, ha kitöltöm – veszem elő a masszív, téglatest üveget. Nem életem whiskyje, de azokat nem is itt tartom. Még kísértést éreznék, hogy adjak belőle, márpedig az nem járja. Azok az enyémek. Kell egy kis öröm is az életbe, oké? Előveszek egy whiskys poharat, lecsapom a pultra az üveg mellé, majd előveszek még egyet, felmutatva felé, némán kérdezve, hogy akkor kell-e neki. Én mindenesetre iszom egyet, vagy kettőt, gördülékenyebben fog menni a pakolás, meg majd az alvás.

- Én sem így terveztem, de azért köszönöm. - Már a kéretlen tanácsot, a leheletnyi szexizmust, lenézést, de azt sem tartom kizártnak hogy mindazon gyengédséggel melyet ezt a test tud produkálni, lágyan megfenyegetett. Hajnali három van, nem könyvelem el kapásból faszparasztnak - nem tartom kizártnak hogy fáradt, az meg ritkán hozza ki az emberből a legjobbat.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ittlétem alatt minden vétsége alól felmentést nyer - mert én is fáradt vagyok. Nagylelkűen elém löki a kagylót (kutyának meg tessék), melynek műanyagburkolata fényesebb azokon a pontokon, hol az ujjak és a tenyérpárna fogást találnak rajta;
- Olyan nincs. Mindenesetre kösz a biztatást. - Felülök az egyik bárszékre, de nem fordulok teljes testtel a pult irányába, mert akkor a törzsközönség jelentős hányada a hátam mögé esne, illetve a kijárat is tizedmásodperccel messzebb kerülne tőlem: tárcsázok, mindennemű tiltakozásnak elejét veszem az ügyfélkódommal, viszont kihallani a diszpécser hangjából, hogy nem két perc lesz sofőrt kerítenie. Lehetek én akármennyire módos, ha az uberes nemet mond...
Visszaadom a kagylót.
Aztán kezet nyújtok felé.
- Ella. Elhiszem, hogy ötven éve, amikor te voltál fiatal menő volt a cicázás, de manapság a lányoknak van nevük. A te fülednek nem lenne életidegen, ha bébinek hívnálak, bébi? - Finoman biccentek a felkínált pohár felé, igen kérek.
- Nem rossz egyébként a Hillrock. - De a jó nem ilyen. Imádom New Yorkot, de ezek a kutyaütők nem tudnak szeszt főzni. - Viszont ha hozzájutsz, akkor a Garrison fivérek párlójából rendelj pár palackkal, vagy ha éled a rozswhiskeyt, akkor nyergelj fel az Union Horsera. Ezer dolláros piánál a márkát fizeted meg, a reklámok által beléd sulykolt agybajt, hogy aztán senki ne merjen fintorogni az íze miatt csak igyák, egyiket a másik után, aztán vállalhatatlan tempóban okádjon az összes. Pedig a jó whiskey, bébi, az elringat és duruzsol, ringat és duruzsol... - A pulthoz koccolom a poharam talpát és felhajtom annak tartalmát. Látod? Erről beszéltem.

Látom a fején, hogy nem értékel. Pedig értékelhetne. Tulajdonképpen ki is rakhatnám a csinos kis fenekét (amit csak feltételezek, mert amúgy azt pont nem láttam, mikor bejött) az utcára, melegedjen, meg telefonáljon máshol, vagy esetleg zaklathatnám szexuálisan, de egyiket sem teszem, mert ennyire jó fej vagyok. Sőt, még jó tanácsot is kapott tőlem. Hát mit akar még? Vörösszőnyeget? Fent egyébként az van a folyosón, csak egy szavába kerül, és megmutatom. Járkálhat fel-le rajta, ha szeretne. Annak a fajtának tűnik. – Akkor a tervezési képességeidre még gyúrjál rá – vonok vállat. Hát nekem éppenséggel mindegy, ha ő szeretné, hogy megkéseljék egy sikátorban, vagy rosszabb, akkor hajrá neki. Csak ne itt csináltassa, mert faszomnak sincs kedve a felhajtáshoz, ami az ilyeneket követi. Elrontaná vagy… három napom. Még mit nem.
- Van, majd meglátod – jegyzem meg, mikor kijelenti, hogy olyan nincs, hogy nem jár erre szívesen sofőr. Tényleg nem. Azért itt lógok már jópár éve, kellett már hazavinnem motoron ilyen időtájban ezt-azt, mert nem tudott fuvart szerezni, vagy csak csillagászati összegekért jöttek volna ki. Bár megint csak, úgy gondolom, ez neki nem okozna problémát, szóval nem izzítom a motorom a fuvarhoz, meg a fehér lovam is marad az istállóban, a lovagi páncélom is elzárva. Tudok viszont csak mértékelten köcsög lenni, ha nem járja ki, hogy nagy mértékben legyek az.
Visszaveszem a telefont, aztán meglepve ugyan, de elfogadom a felém nyújtott kezét is, és megrázom. A bemutatkozáshoz társított szövegére viszont nem tehetek róla, de halkan elröhögöm magam. – Örvendek. Ha rám nézel, és az jut eszedbe, hogy bébi, akkor hajrá, hívj annak, nem igazán oszt vagy szoroz. Ebben a korban már, ahol én vagyok… ki tudja már, mi is a nevem? Plusz ki tudja másét megjegyezni? Demencia, szenilitás, meg hasonló szarok – csóválom a fejem, eltúlzott lemondással, még sóhajtok is egy nagyot. - Nem hinném, hogy a büdös életben újra találkozunk, szóval nem mindegy, hogy szólítalak, cica? Vagy sérti az önképed? – kérdezek rá, és ha már így kikérte magának, akkor is cicázni fogom. Egy cica is pont kikérné magának, ugyanis.
Mikor jelez, hogy igen, kér a whiskyből, öntök neki egy pohárral, elé csúsztatom, aztán magamnak is töltök, bár nagyobb adagot. Nem mintha sajnálnám tőle, csak hát vannak köztünk méretbeli különbségek. Bennem jobban eloszlik. Meg úgy sejtem, edzettebb is vagyok. Azt persze meg kell hagyni, hogy ismeri a piáját, ami egy kellemes meglepetés. – Hát ha így iszod, nem hiszem, hogy ringatna – jegyzem meg vigyorogva, ahogy lehajtja egyben, amit öntöttem, de azért újratöltöm a poharát, miután két kortyra ugyan, de a magamét is eltüntettem. – Én leginkább a minimum tíz éves ír whiskykre esküszöm, de a rozswhisky sem rossz. Maradjunk annyiban, hogy vannak jók, a Hillrock meg ilyen… lecsúszós – hagyom kint az üveget a pulton, elvégre még egy-két pohárka nem árthat. Vagy de. Rohamosan csökken a takarítási kedvem, de azért elkezdem kiöntögetni a maradék söröket a pultra halmozott korsókból, meg berakni őket a mosogatógépbe. Szép lassan az emberek is párolognak. – Mit mondtak, mennyi idő, míg ideér valaki?

Hallom a hangján, hogy hamisítatlan szexista fasz. Lehet, hogy még republikánus is. Egy szorult helyzetben lévő nő és az ilyen vagy olyan formában de megmentő férfi felállás durva általánosítással három részre osztható, illetve négyre ha az ember lányának megvan épp a periódusa;
Egy - a Hős: Vallási hátterét tekintve zsidó, esetleg keresztény, a saját anyja is részt vett a nevelésében  és nem csak a cseléd, ráadásul két lábbal áll a földön az anyagi helyzetétől függetlenül - önzetlenül segít. Három - a Sing-sing bérletes: Él az alkalommal, kirabol és lehet hogy meg is erőszakol - nem hiszek a bebörtönzésben, csak a halálbüntetésben. Négy - a Herceg fehér lovon: Mialatt megment, őrült szerelembe estek egymással - hollywoodi álomsztori. Kettő - a Bébi: A felállásban nincs egyensúly. Az ő munkahelye, esetleg saját tulajdona a bár, ő van itthon - igen, értem - és ezzel rögtön felhatalmazva érzi magát arra, hogy lekezeljen, mindezt világmegváltó bölcsességek köntösébe bújtatva.
- Mert a te mobilod még soha nem merült le alkalmatlan pillanatban, ugye? - Ha kihallanám a fejéből a belső narrációt, akkor a választól függően - biztosra veszem, hogy neki soha nem merül le mobilja, de testalkatát tekintve az sem elképzelhetetlen, hogy kitépi a falból a vezetékest és úgy szál a buszra - megkérném, hogy ne pazarolja rám a vörös szőnyeget, álljon rá egymaga LEGOTT, feszesen mint egy pávakakas.
Konokul ragaszkodik hozzá, hogy nem lesz fuvarom - bosszant egyébként - de nem vágom el a beszélgetést a szokásos közhellyel, miszerint "én vagyok Ella Koch": felesleges energiabefektetés lenne elkezdeni győzködni önnön tévedéséről, helyette egy ingerkedő mosolyra húzom a számat.
- Ha így jobb neked, persze. - Erős, határozott fogása, nagy keze van, de nem durvul vagy szorongat szükségtelenül - az általános környezetemben lévő férfiakról csak ennyi alapján kiváló esettanulmányt lehetne írni; A felesleges keménykedés kontrollmániáról, elérni vágyott dominanciáról, burkolt megfélemlítési szándékról mesél, a feltűnő lágyság pedig hasonlóképp lehet hímsovinizmus, csak a óvilági fajta - nem hajlandóak komolyan venni egy nőt az üzlet világában, illetve lehet egyfajta udvarlási forma. Finom fogás, kézcsók esetleg és noha nem keverem az üzletet a magánélettel az biztos, hogy nem vagyok szent - a tenyérméret, az ujjak hossza egyéb méreteket is elárul, tízből kilencszer nem is téved - ha igazi nő lennék, igazi ribancnak is tarthatnának, ráadásul joggal.
- Remegő-kór, bolti fogak, székrekedés... - Egészítem ki a listáját az övéhez hasonló lemondással a hangomban és megállom, hogy a kérdésére a válasz ne az legyen, hogy te egy igazi, nagyra nőtt buzi vagy, hanem
- Nem, csak utálom a macskákat. - Az önképemmel ha vannak is gondok, az életnek nem ezen területén jelentkeznek és nem is egy idegen társaságában - az még a plasztikai műtét előtt eshetett volna meg, mielőtt helyesre szabták volna az orromat.
- Ha így iszom, akkor felmelegít. - A második poharat egyelőre csak magam elé húzom, de nem kortyolok bele - hagyom, hogy az első kör jóleső melegséggel árasszon el, ami alkoholfoktól függően öt-hét percig is kitart: hátulütője pedig az, hogy a fáradtság is hamarabb vesz majd erőt rajtam - szerencsére a fáradtságnak megmondhatom, hogy én vagyok Ella Koch, ő ért a szóból.
- Egy hívőnek prédikálsz, bébi. - Reggelig vesézhetnénk a témát, a végére akkor is csak az ízlések és pofonok maradnak. Külhoni szeszek esetében azt szeretem amit előttem palackoznak, egyenest a hordóból - háztáji ha úgy tetszik - a tömeggyártásban elvész valami; Pont ezért triggerel, ha valaki például a bourbonre képes azt mondani, hogy "nemes nedű".
Automatikus mozdulattal veszem elő a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő, aztán kiábrándultan teszem a pultra - ezt a csalódást egy korty wiskeyvel öblítem le - de nem vádolhat senki azzal, hogy nem veszem a lapot: az imént szólt az egyik vendégének, hogy utolsó kör, pakolászik is...
- Egy óra, max másfél. Megvárom kint. - Felhajtom a poharam tartalmát és poháralátét helyett egy félbehajtott Ben Franklinre teszem le a pulton. Kaptam rendes nevelést, meg aztán ha valaki én biztosan tudom, hogy a világon semmi sincs ingyen.