Bae&Ian

I remember it now, it takes me back to when it all first started, But I've only got myself to blame for it, and I accept that now

A kora délután folyamán volt apámmal egy nagyon kedélyes, kedves, megértő, és tisztességes beszélgetésem. Közölte, hogy reméli, hogy nem derül ki a nagy nyilvánosság előtt, milyen szánalmas faszságot csináltam, mert nem szeretné, ha a politikai karrierje bánná ezt az egészet. Alapvetően nem mondom, hogy nem értem meg, de kicsit jobban felzaklat az, hogy a reakciója erre az egészre nem egy atyai pofon volt, mint amit vártam volna, hanem csupán annyi, hogy neki ne származzon belőle kár. Nem mintha alapvetően az lett volna a célom, hogy valami kis érzést kiváltsak belőle, valamit, amivel apáskodni kezd majd felettem, de azért mikor már megtettem, amit megtettem, többre számítottam. Persze, ha megkaptam volna, akkor indult volna egy végeláthatatlan vita, hogy mit akar kezdeni velem, tizennyolc vagyok, hagyjon már békén. Már félig-meddig nagykorú, még ha a teljes nagykorúsághoz kell is három év, meg tudom hozni a saját döntéseim. Na meg persze, látja, vállalom a felelősséget azért, amit csináltam.
Persze, mindezt undorral, végtelenül gyűlölve minden egyes percét, de azt hiszem, hogy ez nem olyan nagy csoda, mert mégis ki a franc szeretné más után takarítani a szemetet? Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Az iskolában eddig takarítottak utánunk, elvégre, erre volt fizetve nagyon helyesen egy külön személyzet, én pedig mégis minek erőltessem meg magam, amikor valaki ezt csinálja, pénzt kap érte, és minden bizonnyal hasonlóan gyűlöli minden percét, de csak ismételni tudom magam: pénzt kap érte. Én viszont egy centet sem, szóval nem is szükséges, hogy olyan lelkesedéssel csináljam, meg hivatástudattal, mint amit szerintem itt elvárnak tőlem. Persze, büntetés, meg minden ilyesmi, de most könyörgöm… olyan végeláthatatlan valaminek tűnik ez az egész. Tök mindegy, mennyit dolgozom, holnapra-holnaputánra úgyis újratermelődik ez az egész mennyiség, és kezdhetjük elölről. Persze, magamat szopatom, ha nem csinálom meg a részem, holnapra több lesz, de egyszer ennek is vége lesz, és akkor majd más gondja lesz. Nem látom értelmét, hogy másnak megkönnyítsem a dolgát, amikor szerintem az elődöm sem tette meg ezt velem.
Persze, a felnőtt főfelügyelő nagyon kardoskodik, hogy márpedig csináljuk, óriási élvezettel végezve mindezt az arcán, mint valami hajcsár. Álommeló, komolyan, nem is tudom, ki lehet olyan gyökér, hogy ilyesmit elvállal, de ezek szerint akad olyan hülye, aki hajlandó rá. Kifejezetten élvezi is szerintem, hogy közmunkára ítéltetett kölyköknek parancsolhat. Otthon gyanítom az asszony nem igazán hagyja őt érvényesülni, szóval itt éli ki minden pszichopátiáját, rajtunk levezetve többévnyi szoknyahordás okozta sérelmet. Sose legyek ennyire papucs, mint amilyennek ezt gondolom, szerintem inkább előbb ölöm meg magam, minthogy ilyenné váljak valaha is. De inkább nem megyek bele a lélektanába mélyebben, mert ennyire nem érdekel és nem is hat meg különösebben, csak szimplán… idegesít. De azt hiszem, hogyha most valaki nagyon pejoratívan szeretne rólam nyilatkozni, amúgy is benne van a zabszem a seggemben, amolyan egy egész részen át basztatna vele Cartman, ha South Park szereplő lennék módon, így aztán nem csoda, hogy minden csak irritál.
- Hogy a faszba lehet ezt elviselni…? – teszem fel költőinek szánt kérdésemet az épp mellettem álló… nos, hirtelen nem ugrik be a neve. Valamelyik égtáj. East? West? Azt hiszem utóbbi, csak az maradt meg, hogy ja, földrajzi égtájhoz tudom kötni, és arról majd jól megjegyzem. Nem jött össze. Mindegy, nem is kell szerencsére használnom sűrűn. – Azt meg tudod mondani, hogy mosdóba merre kellene elmenni, vagy használjam a természet lágy ölét, és ott végezzem el a dolgom? – kérdezem nem túl elegánsan, de mivel fogalmam sincs, mi erre a módi, akár ezt is el tudom képzelni. Végül is, van itt pár fa, és a megfelelő szögben talán sikerül elérnem, hogy ne bámulja minden társam és kocsis, aki elhalad mellettem a bránert, amint éppen könnyítek magamon. Ellenben tényleg nagyon úgy érzem, hogy itt a vég, szóval nem fogom a végéig kibírni.

‑ De …
‑ Nem.
‑ Órám van.
‑ Látom, hogy nincs.
‑ Akkor felveszek egyet. Ott üresórám van, látja? – böktem a sulis ügyintéző monitorára, áthajolva az asztala felett. – A színjátszó szakkör akkor van. Épp csak lekéstem a múltkor.
‑ A jelentkezési határidőnek két hónapja vége – sóhajtott fel a nő, eltolva a kezemet a monitortól.
Én tovább folytattam volna, de mögöttem már akkora sor torlódott fel, hogy végül morogva igazítottam meg a táskámat, igyekezve olyan gyorsan megfordulni, hogy a lendület néhány papírlapot lesöpörjön az asztalról. Ha nekem idiótákat kell felügyelnem megint, akkor ő legalább fájdítsa a hátát.  
Túl sokat nem tudtam a múltkori incidensről. Néhány idióta szétverte a tornacsarnok egy jelentős részét, miután kikapott a csapatuk, és úgy gondolták, hogyha már egyébként is tök feleslegesen tanulnak a szüleik pénzén, akkor leírnak belőle egy tornatermet. Nicole mesélte, hogy a meccs után rögtön volt valami lökdösődés, de ez nem olyan kirívó. Ellenben, ha a nemrég felújított tornatermet vágják taccsra, az már feltűnik az embernek. Ráadásul a nevüket is felpingálták a falra, úgyhogy vagy ennyire bíznak a szüleik pénzében, vagy ilyen hülyék.
Senki sem akart a tanítás után itt maradni amiatt, hogy odafigyeljen rájuk. Nem is nekünk kéne, de jelenleg épp tanár hiány van, én pedig még mindig a múltkori eset után próbálom valahogy eltüntetni a büntetőpontjaimat. Anyának még megírtam, hogy nem fogok tudni elmenni Charlie-ért, mert tovább kell bent maradnom, majd a felügyelő tanárokhoz léptem, akik lényegében pár szóval elmagyarázták, hogy mi a dolgom.
‑ A legtöbb ember úgy szokta, hogy csendben van – jegyeztem meg kissé talán túlzottan is élesen Ian kérdésére válaszolva. Egyszer már találkoztam vele, lényegében ugyanaz miatt, mint most is. Csak akkor letudtam ülni, míg falat újra festette. – Fúj – grimaszoltam, de végül csak intettem, hogy kövessen, mielőtt úgy dönt, hogy itt helyben intézi el a dolgát. Úgy is azt mondták, hogy a focipályánál dolgozzon, ott pedig a tegnapi meccs óta még senki sem járt. Egy darabig el lesz vele, én pedig legalább leülhetek a lelátón.
‑ Próbáld meg nem tönkre tenni – tettem hozzá, ahogy a pálya melletti öltözőkhöz értünk és kinyitottam az ajtót a kapott kulccsal. – Főleg, mert itt kezdesz – mosolyodtam el, ahogy a kezemben tartott papírra pillantottam. – Ott a szekrényben lesz tisztítószer, meg kesztyű. Talán – vontam meg a vállam, az ajtófélfának dőlve. – Gondolom sok mosdót elintéztél már, úgyhogy nem lesz olyan ismeretlen a helyzet – bár van egy olyan érzésem, hogy aztán csak simán odébb állt. Ha egyáltalán eljutott addig. Annak a típusnak tűnik, aki odahány, ahová épp néz.
‑ Még most is totál megérte az egész, igaz? – kérdeztem, mikor már elvégezte a dolgát és munkához öltözködött. Remélhetőleg. Nem vagyok túl félelmetes látvány, de nekem kell igazolnom, hogy itt volt, ha pedig ezt nem teszem meg … akármennyire is nem tetszik neki, nálam van minden ütőkártya. – Hogy lehet ennyire komolyan venni egy hülye meccset? – kérdeztem még egyet. Biztos segített az, hogy jól berúgtak, de akkor is, ez csak egy ostoba meccs volt, amit pár nap múlva mindenki elfelejtett volna egyébként is. Még azok is, akik játszottak.

Bae&Ian

I remember it now, it takes me back to when it all first started, But I've only got myself to blame for it, and I accept that now

Na ja, maradhatnék én is csendben, de akkor nem lenne elég nyilvánvaló, hogy mennyire gyűlölöm ezt az egészet. A hallgatásommal maximum annyit érnék el, hogy azt hiszik, esetleg csendben tűrök, pedig amúgy gecire nincsen kedvem ehhez az egészhez. Rongáltam, ja. Abba még bele is törődnék alapvetően, ha segíteni kellene a rendtevésbe, de ennek, hogy más után takarítok, nem látom semmi értelmét, a nevelő célzatú hatását sem igazán látom, csak azt, hogy nem tudnak mit kitalálni büntetés gyanánt, és hát, ilyenkor előhúznak a repertoárból ilyen ezer éves elavult szarokat, minthogy közmunka. Elveszem ezeket az olyan emberektől, akik basznak dolgozni, pedig amúgy csinálhatnák ezt, ha már másra nem hajlandóak, csak a szociális hálón élősködnek. De ebbe most inkább nem megyek bele részletesen. Mikor jött a határozat, hogy erre lettem ítélve, akkor kellőképpen puffogtam már rajta magamban. Most marad az, hogy szavakkal is kifejezem egyet nem értésemet. Kár, hogy ebbe meg éppenséggel ők szarnak bele, mint ahogyan alapvetően én szeretném tenni ezzel a munkával.
- Óriási szerencse, hogy ennyire diverz népség vagyunk, ez a szép az emberi fajban, és nem mindenki egyforma, így aztán én sem vagyok a legtöbb ember kategória – fogalmazom meg sokkal kacifántosabban, mint ahogyan azt szerettem volna. A felénél szeretném is inkább visszaszívni és meg sem szólalni, de mivel már elkezdtem, akkor be is fejezem. Undorára csak egy halvány mosollyal reagálok az orrom alatt, azt is elfordulva, mert alapvetően amúgy nem hobbim, hogy lányokat hozzak zavarba ilyen megjegyzésekkel. Inkább csak követem.
De bár ne tenném. Ha nem szólok neki, hogy mosdóba kell mennem, akkor nem is derül ki semmi, és szedhetem tovább a szemetet az iskola előtt? Nem tudom eldönteni, melyik rosszabb. Egyrészt, ez az egész hely csak szimplán undorító, nem fűlik hozzá a fogam, hogy itt csináljak bármit is, szerintem még a húgy is visszaszökik a vesémbe. Másrészt viszont ahhoz sincs sok kedvem, hogy Brooklyn egész népessége azt figyelje, ahogyan szedem a szemetet, itt legalább el vagyok szeparálva a közönségtől. Nehéz a döntés. A szagok miatt mondjuk inkább vállalnám a közönséget, ellenben, ha közmunkásokkal takaríttatnak ezeken a helyeken, értem, hogy miért ilyen retkes minden. – Hogy mi? Itt? Nincs erre nektek külön személyzet, aki a budit takarítja, hogy nekem kell? – fintorgok látványosan, még igyekezve visszafogni magam, mert bassza meg, ha ez tényleg így lesz, én kiakadok. Még meghagyom a lehetőséget, hogy közölje, csak viccelt, magamnak meg arra, hogy visszaszóljak, kurvára nem volt vicces.
- Baromira remélem, hogy csak ugratsz, de jelenleg nem érzem magam mókás kedvemben… most komolyan, mi a francért fizet ez az iskola takarítóknak, ha egyszer velünk csináltatják ezt a munkát? – kérdezem felháborodva továbbra is, mert ahogy folytatja, nem épp az süt róla, hogy szívat, mert épp olyan kedve van, tényleg ez a faszság lett nekem kiadva munkának. Szeretném élből közölni apámmal, hogy mégis miket csináltatnak a fiával, de gyanítom látványosan leszarná, így is ki van akadva, hogy mégis mit csináltam.
Azért bemegyek az egyik fülkébe, és megállapítom, hogy leginkább itt csak okádnék, nem súrolnám. Lehet párszor meg kell majd támasztanom a vécékagylót, mert nem fogom bírni. Én erre marhára nem állok készen. Gyorsan kezet mosok, de inkább csak azt érzem, még koszosabb lett a kezem a víztől. Nyilvánvaló, hogy amúgy nincs így, mert miért lenne, de mintha áttetsző folyadék helyett valami barnás trutyit láttam volna a csapból kijönni. Leszedek pár papírtörlőt, megtörlöm a kezem, majd bedobom a kukába, és még egyszer rápillantok, hátha közli, hogy menjünk vissza, de nem teszi, szóval elkezdem felvenni a hirtelen nagyon gyérnek tűnő felszerelést. – Ezt nem igazán értheted meg, amíg nem vagy benne a meccs hevében, szóval kár is magyarázni. És te, hogyhogy itt kötöttél ki? Gyanítom nem álmaid melója, hogy kreténeket felügyelj, hogyan pucolják más után a szart – nézek rá, miközben elkezdem letörölni az előbb használt mosdókagylót. Lehet érdemesebb lenne túlesni a rosszabbik részén, de jelenleg nem érzem magam késznek rá.

‑ Most megleptél. Nem hittem volna, hogy ismersz ilyen szavakat – bólintottam elismerően. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem néztem teljesen hülyének, de láthatóan kevésbé az, mint amilyennek tűnik. – De ettől még olyan vagy, mint a legtöbb ember. Idióta – mosolygok rá oldalra, már útközben a pálya felé. Elvégre, gondolom pont ugyanazt csinálja, amit a legtöbben, nem? Iszik, cigizik, és azt mond, amit akar, mert felelőtlen és nem számít, hogy mi a következménye a dolgoknak, mert úgy is mindig elég mély lesz a szülei zsebe, hogy kihúzzák a bajból. Egy kicsit előítéletes vagyok vele, ami miatt még rosszul is érezném magam, ha a hülyeségével csak a saját napját tette volna tönkre.
‑ Ms. Woods térdei sokat fájnak, úgyhogy biztos szívesen veszi a segítséget. Egyébként meg, ez sima büntetés elmélet. Ha a tetteid következménye kellemetlenséget okoz neked, legközelebb talán gondolkodsz, mielőtt újra megteszed – vonom meg a vállamat, idézve a pszichológia beadandómból. Fakultatív tárgy, de egész érdekes, még, ha sok dolog elég nagy marhaságnak is tűnik. Ez mondjuk speciel logikus, de mivel az emberek hülyék és sosem tanulnak a hibáikból, így gyakorlatban úgy is elbukik.
‑ Nincs olyan, hogy velünk, Marston. Csak veled – ráztam meg a fejemet, és bár tettem próbálkozásokat az elfojtására, végül elmosolyodtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy kicsit sem élvezem a helyzetet. A felfüggesztés után nekem is kellett maradnom párszor takarítani, ha Ian és a hülye haverjai nem verik szét a tornatermünk, talán ezt is én csinálnám. Így viszont ez rá marad, én legfeljebb szemetet kell szedjek, amiben viszont már rutinos vagyok. Újabban a használt pelenkát is én szedem össze otthon, úgyhogy a szagokra is kevésbé vagyok már érzékeny.
Kinézek egy kevésbé koszosnak tűnő pontot az öltözőszekrények közötti padon, ahová leülök, míg Ian felkészül a feladatra. Nem mondom, megértem, hogy miért viszolyog az egésztől, de talán tanul a dologból. Annyit mindenképp kéne, hogy legközelebb ne írja alá a nevét a falra, ha szétver mindent.
‑ A Super Bowl-on még érthető lenne, de ez egy gimnáziumi meccs. Nem vesztetek rajta semmit – legfeljebb annyit, hogy a következő meccsig majd ezzel cseszegetik egymást, de az már az ő bajuk. Nicole barátjának, Danny-nek a révén ismertem a csapatból pár srácot, de nem mondanám, hogy sztereotípia oszlatók lennének. – Először a diverzitás, most pedig önkritika … tele vagy meglepetéssekkel – mosolyodtam el. Inkább csak heccelem, semmint megbántani akarom, mert … a földön fekvőbe mégse illik belerúgni, igaz? Főleg, ha szart pucol. – Felfüggesztettek pár hónapja, azóta én is gyónom a bűneimet. Aminek az egyik része, hogy kreténeket kell figyelnem, hogy ne füvet szívjanak munka helyett – ami egyébként elég hálás, legalábbis ahhoz képest, ami eddig volt. Nem mondom, hogy a szemétszedés olyan megalázó lett volna, mert nem volt az. Nem szívesen csináltam, de ez van. Az, hogy többször is bent kellett maradjak segíteni a takarítóknak és tanároknak a felgyülemlett dolgok mellett, már kevésbé volt ínyemre. Ilyenkor lényegében egész nap az iskola falai között voltam, másnap pedig kezdődött elölről az egész.
‑ Rongálás miatt – tettem aztán hozzá, bár lehet nem érdekli. – De nem úgy, mint te és a haverjaid – szögezem le gyorsan. Nem, én kisebben játszottam. – És technikailag nem is én voltam, hanem az, akinek segítettem bejutni a suliba. Csak engem kaptak el – vontam meg a vállamat. Gabe-ről lényegében semmit se tudtam azóta, hogy apa kihozott minket a rendőrségről, de ez várható volt. Eltanácsolták, alighanem egy nevelőintézetbe került, ott pedig elég szigorúan fogják az embert.
‑ Nem fogom helyetted megcsinálni, ha esetleg emiatt súrolnál olyan bénán. Remélem tudod – jegyzem meg mosolyogva. Nem, megmutatni sem akarom, hogy kell rendesen csinálni, jobb, ha magától jön rá. Gondolom túl sokat nem kellett eddig takarítania, olyannak tűnik, aki helyett mindent egy házvezetőnő csinál. Ezt néha én is értékelném.
‑ Na és mi van a barátaiddal? Őket nem láttam még – igaz, ők nem is írták a falra a nevüket, olyan hülye csak Ian volt. – Gondolom szívesen belementek, hogy egyedül vidd el a balhét. Vagy te voltál amúgy is az értelmi szerző? – ki is nézem belőle, meg nem is. Mivel az itteniek eléggé röhögtek rajta a múltkor, mikor távolról figyelték, ahogy szemetet szed, úgy saccolom, hogy náluk ő afféle … véleményvezér féle lehet, vagy legalábbis elég hangos fajta, akire emiatt odafigyelnek. Mintha a gimi után ez számítana bármit is.

Bae&Ian

I remember it now, it takes me back to when it all first started, But I've only got myself to blame for it, and I accept that now

Hirtelen nem értem, pontosan melyik szóra is gondol, de el is engedem a dolgot, mert így is az egekben lehet már szerintem a vérnyomásom, és a bűvös 200-t nem kellene túllépni, vagy az agyvérzést fogom kockáztatni. Alapvetően nem is ő irritál, bár persze, a beszólásai, és okoskodása nem segít semmit sem, az egész helyzettel van ki a faszom, de… mindegy is. Az, hogy idiótának titulál, már el sem jut hozzám, igazán, nem húzom fel magam rajta, már inkább szóra sem méltatom, egy szúrós pillantást leszámítva, mert azért az még jár neki, nem hagyhatom ki. Még a végén meghazudtolnám magam, hát azért az nem járja!
- Elég nagy faszság ez az elmélet, már ne is haragudj. Ja, ugyanazt nem teszi meg az ember, mégis, mennyi ember van, aki visszaesik, amint kikerül a börtönből. Egyből rohan bűnözni, vagy legalább vár egy kicsit… pedig elvileg az is elég szar tud lenni, ott bent – vonok vállat. Persze, nem azt mondom, hogy akkor hirtelen én most elkezdek újra majd festeni random tornatermek falára, amiket lehetőleg frissen újítottak fel, mert nem, nem tervezem cseppet sem, de… minden bizonnyal, más is úgy van vele, hogy nem tervezi, csak megesik vele. Azért nekem annyira helyzeti előnyöm van, hogy ez elég piti dolog volt, végtére is, nem embert öltem. Meg nem is szándékozom embert ölni. Persze, ha sokáig fog tartani ez a szar, akkor minden bizonnyal még a végén feladom az elveimet, és megteszem, bár konkrét célpontom még nincs, de azt a legkönnyebb szerezni.
- Bizonyos szempontból mégiscsak van. Mert te pont itt vagy, miközben csinálhatná ezt egy tanár is, vagy bárki más, de hát, neked kell. De ha neked ez szórakozás, hobbi, vagy egyéb… lelked rajta – vonom meg a vállam. Azért ne tegyünk úgy, mintha nem lenne jobb dolga is, szerintem. Ez van, akár akarja, akár nem, attól még ebben az egészben ketten vagyunk most benne. Tagadhatja, de minden bizonnyal neki is ugyanolyan büntetés, hogy pár gyökeret nézzen, amint dolgoznak, hacsak nem valami jótétlélek, aki ezt akarja feltüntetni majd a motivációs levelében az egyetemi felvételi során, hogy még ilyet is csinált. Mit ne mondjak, azért lehet abba sokkal jobb dolgokat is írni, elég szánalmas, ha csak ez jutott neki.
- Részegen az ember nem gondolkozik ilyesmiken. Márpedig pontosan ez történt – vonom meg a vállam. Részegen retrospektívan minden meccs olyan, mint egy Super Bowl, de ezt nem akarom tényleg sokáig taglalni. Gyanítom, neki is volt már pár hülye részeg ötlete. Maximum neki kimerült annyiban, hogy felhívott sírva egy exet, akit nem kellett volna, és könyörgött, hogy adjon csak még egy esélyt, ne hagyják abba, megbocsát mindent. Vagy pedig sajnálja, amit csinált. Tököm tudja, nem is érdekel. Nekem ez jutott, és nem volt, aki visszafogjon. – Jobb lesz, ha megszokod, hogy tele vagyok meglepetésekkel – közlöm vele, majd veszek egy mély levegőt, mielőtt még elkezdeném csinálni a dolgomat, mert azzal is haladni kellene. Nem akarok napestig itt rohadni, van ennél sokkal jobb dolgom is. Minthogy önsajnálatba vetem magam, és megiszom egy üveg bort, egyedül. Vagy valakivel, akinek sírhatok. – És, mi a másik része? – kérdezem meg, miközben kinézek egy pillanatra, végigmérve őt. Mondjuk mit ne mondjak, ennél, amit csinál, alapvetően csak rosszabb lehet, mint büntetés. Az ő helyében én is szívesebben lennék. Kellően karizmatikus is vagyok a munkára, én aztán tudnék motiválni mindenkit. Mindazonáltal hálás vagyok, hogy mindehhez nem használ valami korbácsot. Már csak azért is, mert nevetséges lenne a látvány.
- Akkor úgy látszik, hogy alapvetően eléggé megszoptad a dolgot. Na, és te mit rongáltál? Vagy a haverod. Még a végén kiderül, hogy nem is vagyunk olyan mások – világítok rá. Beszél itt nekem a nagylóról, miközben amúgy ugyanolyan suttyó, mint én. Vagy csak suttyókkal találkozott, és barátkozott, ami nem sokkal jobb, valljuk be. Ezek után nekem ne mondjon semmit sem, most lebuktatta saját magát, és még kínzási módszerekhez sem kellett folyamodnom, hogy színt valljon.
- Minden bizonnyal otthon valami szaros pornóra verik éppen ki, mivel láthatod, itt nincsenek – közlöm vele. A szaros jelző közben éppen valaki maradékát kapargatom minden átélés nélkül. Legalább használnák ezt a kibaszott budikefét. Még egy félig lerohadt papír is itt van a helyes használatáról. Úgy néz ki, hogy nem jött ez össze nekik, pedig… nem ártana. Ennyi kultúra se szorult ebbe a tetű iskolába. Meg sem érdemlik a szép tornatermet. – Azt nem tudnám már megmondani, hogy ki volt az értelmi szerző… részeg voltam. Minden bizonnyal valaki egy fél szóval megemlítette a dolgot, és elkezdtük egymást spannolni. Az a része megvan. De hogy az első szó kinek a száját hagyta el… – gondolkozom el. Ezen még annyira nem gondolkoztam. Megszoptam, ez van. Most mondhattam volna random neveket, kik voltak még, elintézték volna. Nekem sajnos… egyértelmű volt, hogy ott voltam. Szívás.

- Neked és nekem az lenne, de vannak, akiknek az jobb. Tudod, ingyen kaja, van hely, ahol lehet aludni, van fűtés … és ez csak elmélet, a gyakorlati része nem működik, csak elő kell venni pár statisztikát – feleltem, megvonva a vállam. Nem, mintha én ezzel feküdnék és kelnék, nem is azt mondom, hogy értek hozzá, de a szüleim az igazságszolgáltatásban dolgoznak, így hallok ezt-azt, és mesélnek is dolgokról. Főleg apa, anya túlzottan is fél attól, hogy esetleg a jövőmet ebben az irányban gondolom tovább tervezni. – Ha valaki bekerül egy kisebb bűncselekményért, mondjuk marihuána birtoklásért, a börtönből kikerülve nagyobb eséllyel követ el súlyosabb bűncselekményt a jövőben. Szörnyű, de logikus – teszem hozzá. Odabent is létezik bűnözés, sőt. Az elképzelés a börtönök funkciójáról nem lenne rossz, csakhogy nem működik. Főleg az izoláltságról szól, amit ki lehet bírni, sokan pedig szeretik is. Az sem segít, hogy az alapvető jogokra ma már mindenki ugrik, ahhoz pedig, hogy valaki igazán megbánja, amit tett, ezeket kéne megsérteni.
- Igaz. Akkor a wc pucolás terén nincs olyan, hogy mi – pontosítok mosolyogva. Talán egy kicsit rosszul kéne éreznem magam, de nehéz. Egyrészt, mert hülyeséget csinált és közvetve ezzel nekem is munkát adott, másrészt pedig ebbe nem hal bele. Ha tippelnem kéne, alighanem bejárónőjük van, szóval nem nagyon tapasztalta meg mit csinál az a fél, aki kapja a pénzt. – Gondolom valami elit egyetemre akarsz bekerülni. Az ilyenek ezen nem segítenek, ugye tudod? – hülyeséget csinált, de nem tűnik teljesen hülyének, szóval gondolom tisztában van vele. Persze, van egy határvonal, amit néznek, de ha két hasonló jelentkezési lap kerül eléjük, valószínűleg nem azt fogják választani, akivel látják, hogy voltak régebben problémák. Ezt nekem is alaposan a fejembe verték anyáék a történtek után.
- Szóval te az a másnaposságot kerülő típus vagy, igaz? Inkább folyton részeg vagy – mosolyodom el. Egyrészt viccelek, másrészt valahol azért komolyan gondolom, nyomokban. Nem akarok teljesen álszent lenni, mert ittam már én is, sőt, volt, hogy többet a kelleténél. Ilyenkor általában apánál aludtam, amiről anya aligha tud, különben nem itt lennék, hanem valami kőfejtőben. – Szemetet szedek, takarítok, újra festem a korlátokat, székeket pakolok … amit épp kell – bár így is jobban jártam, mint ő most. Sok kedvem persze egyikhez sincs, de nem sok választásom van, és igaza van a szüleimnek sajnos: így is olcsón megúsztam.
- Igen, jól összefoglaltad – bólintottam. Megszoptam, ez kétségkívül találó megfogalmazás. – Az igazgatóhelyettes irodájának az ajtaját – vallom be végül, némi hezitálás után. Ez végül is nem olyan, amiről ne szerezne tudomást, ha akarna. Szerencsére nem kürtölték világra, mert egyből elkaptak, így nem kellett keresni a tettest, de az iskolában mindenki sejtheti, hogy nem önként szedegetnek a diákok szemetet, és többnyire nem hülyék járna ide, hiába nem vagyok puccos magán suli. – A barátom pedig lopott, de engem kaptak el, úgyhogy … megszoptam – mosolyodom el, idézve őt. – De volt rá oka. Nem túl jó, de volt, szóval … nem vagyunk teljesen ugyanolyanok – ráztam meg a fejemet. Én is érzem, hogy ez eléggé sántít, de egyelőre nem tudok más tenni, mint aktívan tagadni. Gabe-nek volt oka, csak nem túl jó, nekem pedig ez elég volt, ami elég nagy hülyeség volt, de nem tudom már visszacsinálni. De semmiképp sem csak úgy szórakozásból csináltam, ez mellettem szól.
-  Szóval jó barátok – összegeztem, érezhetően szarkazmussal élve. Nem ismerem a barátait, úgyhogy így ítélkezem, de azt hiszem majdnem biztosan ki lehet jelenteni, hogy ez nem az a fajta barátság, amire mindenki vágyik. Eleinte én se haragudtam Gabe-re, amiért vissza se nézett, de így utólag kissé mérges vagyok. Ezt viszont anyáméknak sose mondanám el, a végén még azt hinnék beláttam, hogy igazuk volt. – Nem erre vannak a videójátékok, meg az edzőtermek? Hogy ott levezessétek a feszültséget? Ami láthatóan túlcsordult bennetek – annyi más módja lett volna azon kívül, amit végül tettek. A fiúk hülyék, ezt Nicole szereti hangoztatni, bár nem ebben az értelemben, de így is bőven megállja a helyét.
Felálltam a padról, amin eddig ültem, és egy kisebb vödröt tartottam a csap alá, öntve némi tisztítószert bele, majd egy pár kesztyűt és rongyot szerezve léptem az öltözőszekrényekhez, hogy áttöröljem őket. Megcsináltathatnám a wc után vele is, de egyrészt egy élet lenne, mire egyedül végez mindennel, másrészt pedig nekem is csinálnom kéne, csak neki adtam kissé úgy elő magam, mintha egyedül az ő dolga lenne.
-  Gondolom gyakran vagy részeg. Mindig ilyen csodás ötleteket eredményez? – kíváncsiskodtam, miközben elkezdtem törölni. Nem hinném, hogy tudnék annyit inni, hogy valami hasonló hülyeséget csináljak. Egyrészt, kétlem, hogy bírnám, másrészről pedig … az alkohol nem barát, hiába hiszik sokan ezt. Nem mankó, ami segít, inkább egy vasgolyó, amit az ember a saját lábára csatol, majd beugrik a vízbe és próbál úszni.