Az általam már jól ismert Central Park egyik szélén vagyok. A nap fényesen világít még fent az égen, de meleget már keveset és ad és lassan kezd elvonulni, hogy más tájaknak juttasson éltető sugaraiból. Hideg szél söpör végig az utcán, ám ebből szerencsére nem sokat érzek, mert nem rég jöttem ki a jól fűtött galériából. Tekintetemet a telefonomra szegezem és megnézem rajta mennyi az idő, majd újra a környezetemet kezdem el fürkészni, hát ha megérkezik a kiszemeltem. Persze ez nem jelent semmit, mert alapból elég figyelmetlen típus vagyok, normál esetben akár el is mehetne mellettem. Most azonban igyekszem megemberelni magam és igyekszem alaposnak lenni nehogy elkerüljük egymást. A hely azonban emlékeket jutatt az eszembe, emlékeket amikor még idegen voltam a városba és Dahlia nevű lányt, amint itt sétálunk együtt. Lehunyom a szemem és magam elé képzelem Manhattan rácsos szerkezetét, a fejemben megjelennek a fontosabb épületek, felhőkarcolók és a parkok körülbelül pontos elhelyezése. A képzeletbeli térképen, bejelölöm az egyetemi létesítményeket, amiket jól ismerek és a közeli metró megállókat, amiket szintén. Akkor ennek és telefonom GPS-e ellenére eltévedtem, ami ma már szinte képtelenség. Igaz azért ha nagyon belemerülök az álmodozába, még van rá némi esély. Talán összekevertem volna az időpontokat? Nem, az most nem lehetséges. Körülbelül minden este ilyenkor szokott erre jönni és meg is beszéltük, hogy ma találkozunk. Még csak nem is az én ötletem volt, ha nem ő kért meg rá. Gondolom megint probléma van a laptopjával, és segítséget szeretne kérni. Én meg meghívtam kávéra és hot-dogra, amire elvileg igent is mondott. Minden ott van facebook-n feketén fehéren. Akkor csak nem történt vele valami baj? Legközelebb mindenképpen konkrétabban kell lebeszélni a dolgokat, akkor talán nem fogok úgy viselkedni, mint valami őrült zaklató. Fut át az agyamon a gondolat miközben megigazítom magamon a ruhát. Egyszerű piros felső van rajtam, amiből nem sok látszik, mert fekete műbőr dzsekit viselek felette. Hozzá farmernadrágot és tornacipőt vettem fel. mint a kortársaim általában. A hajam gondosan van nyírva, ami sajnos kiemeli arcom szögletességét. A szemeimből viszont barátságos fénysugarak áradnak és még életerősen csillog is, ami talán fokozza a pozitív benyomást. A vállamon egy nagyobb táska van, amibe a legszükségesebb dolgokat tartom, bár most kicsit több minden van benne, mert nemrég jöttem az egyetemről, pakolni pedig nem volt időm. Remélem nem sokáig leszek egyedül, mert bármennyire is vágyok a szőkeség után, azért nekem is van dolgom. Közben a lakótársam és Grace is rám írt, hogy mi van velem. Úgy látszik mostanában kivételesen népszerű vagyok. Ezzel persze semmi baj nincs, csak a fejembe ne száljon.
Sosem volt bajom a technikai dolgokkal, hiszen apu is sok mindent megtanított, de a bátyám és a haverjai mindig úgy szereltek, hogy közben tanítottak is. Jó, én egyáltalán nem tartom magamat egy pasis csajnak, de nem futok egyből szerelőhöz, ha nem működik a gépemhez adott egér. Most viszont úgy tűnik, semmi sem segít, de szétszedni nem akarom, mert a végén még újat kell venni. Ez pedig leginkább azért gáz, mert „csak” a fél életem van rajta, és a családomat is csak ezen keresztül tudom látni. Nem mondom, hogy minden nap beszélek velük, de hetente legalább négyszer-ötször. Az pedig ugye nem minden nap van. A tanuláshoz pedig elengedhetetlen, és ott van rajta egy beadandóm is, amit még talán lenne is időm újra írni, ha a szükséges anyagok is nem a gépemen lennének. Nincs sok tárgyam a csúszás miatt, de ezekből így pláne nem akarok bukni. Néha nem is tetszik annyira ez a modern világ, mert egy apró lapos valami, amiben vezetékek, meg még laposabb kütyük vannak, olyan hatással vannak az életünkre, amilyennel nem szabadna rendelkezniük. Max egy kedves barátom, akivel szívesen lógok együtt, és most sem kihasználni akarom, de szervizesek olyan lassan dolgoznak, hogy attól még lehet az is gyorsabb lenne, ha hazaküldeném Oslóba a bátyámnak, ő meg vissza. Max pedig ért a gépekhez, bár néha az is kétségbe vonom, hogy létezik olyan, amihez nem ért. Így megkértem, hogy találkozzunk, egyébként is esedékes volt már egy találkozó. Viszont mielőtt a Central Park felé venném az irányt, el kell hoznom egy hiperaktív kutyát, akit kutyaszittelek, és vagy fél órája felhívtak a központból, hogy most kifejezetten engem kértek. Blacky egy nagyon ritka, tiszta fekete színváltozatú, fél éves németjuhász. A gazdái pedig nem mindig tudják kezelni, és most még el is kell menniük egy társasági eseményre, ahova nem vihetik magukkal, egyedül pedig nem szívesen hagyják. Nem bánt senkit, legalább is szándékosan nem, viszont szeret mindenkit megszeretgetni, ami leginkább azt jelenti, hogy ugrál és puszit próbál adni. Meg még véletlenül sem tud egyenesen vagy egyenletes sebességgel haladni az utcán. Ezekkel a feltételekkel pedig elég nehéz ’A’ pontból ’B’-be eljutni. Kicsit késve érek a megbeszélt találkozó helyre, de amint kiszúrom a fekete hajú srácot, már messziről integetek neki, és próbálnám leküzdeni a még közöttünk lévő távolságot, de a kutyának más véleménye van, ugyan is kiszúrt egy másik ebet. Hogy az legyen, amit én szeretnék, és ne visszafelé haladjunk, testemmel takarom ki a látványt a póráz másik végén lévő szemei elől. - Blacky, ide nézz! - vonom magamra a figyelmét, és amikor rám fókuszál, és leül, jutalomfalatot adok neki. - Jól van! Okos kutya - dicsérem is meg. - Menjünk! - és egy újabb falattal a kezemben indítom meg a helyes irányba, de még nem adom oda neki, csak amikor már megtettünk néhány lépést. Innentől viszont már könnyen megy, főleg, amikor kiszúrja Maxet, mert akkor meg úgy húz, mint egy szánhúzó. - Szia, Max! - köszönök a srácnak messziről. - Blacky, ül! - adom ki a tökéletesen felesleges utasítást, mert oda se bagózik rám, csak Maxet akarja üdvözölni, nekem meg a karomat kirántani. Én egyelőre nem merek közelebb menni a fiúhoz, mert nem tudom, hogy hogyan áll a kutyákhoz, így fixen megvetem a lábam és tartom a pórázt. - Ugye nincs bajod a kutyákkal? - kérdezem kicsit aggódva, és figyelem a reakcióit.
Nem igazán szoktak zavarni a kutyák, de a Karin-t kísérő kutya méretei azért engem is aggasztanak. Kicsi koromban persze nekünk is volt otthon házi állatunk, sőt a nővéremnek majd nem hat évig egy bernáthegyije, aki ideje korán távozott. Én azonban nem kaptam külön, mert anya szerint nem tudnék róla gondoskodni és így felnőtt fejjel igazat is adok neki. Ezen felül túlnagy kötöttség is lenne, hiszen folyton utazom, költözöm, és a munka, valamint a tanulás is rengeteget elvesz az időmből. Régen munka helyett, meg a videójátékok kötöttek le, meg a matematika és ugye az is valamilyen szinten pénzt ért, mert MIT-n abból kaptam ösztöndíjat. Mire idáig eljutottam, már nem is érdekelt az állat, sőt Karin sem igazán, mert megint teljesen belefeledkeztem a saját kis világomba. Onnan pedig bele telik jó egy percbe még visszatérek és végre szólásra nyitom a számat. Igaz, ezt a fajta viselkedést már megszokta tőlem és nem hiszem, hogy meglepődik, vagy zavarni fogja. Azonban biztos, ami biztos megpróbálom kicsit összeszedni magamat, mert nem ismerjük egymást régen és a lehetőséget se szeretném elszalasztani, hogy közelebb kerüljünk. Ennek csak annyi jelét láthatja, hogy kevésbé réveteg tekintettem és próbálom kihúzni magamat, ez utóbbit azért is csinálom, hogy magasabbnak tűnjek. A legtöbb lány ugyanis nem elégedett, az átlagnál alig nagyobb test magasságommal. - Szia! Nem, nem zavarnak, bár nem is feltétlen a kedvenc állataim. Kicsi koromban a nővéremnek volt kutyája, én inkább anyukám macskájához pártoltam. - Mondom neki őszintén, Bár a szőke hajú szépség eddig is szinte mindig kutyát sétáltatott ha találkoztunk eddig eszembe sem jutottak a gyerekkori problémák. - Mit szeretnél? Csak nem megint a laptopoddal vannak problémáid? Esetleg más elektronikai eszközöddel van a baj? Mondjuk, ha van leszakadt polc azt is megoldom, csak had ugorjak haza további szerszámokért. Meg hogy akarod az estét? Menjek át hozzád, és csináljam meg ott. Aztán rendelünk pizzát, vagy a szerelés után főzzek valamit? Hozzánk is mehetünk persze a lakótársam nem igen van otthon. Azonban ha elhoztad a javítandó tárgyat, akkor az ígéretemnek megfelelően meghívlak egy hot-dogra és kávéra, majd otthon megnézem mit tehetek érted. Gondolom tanulási gondjaid nincsenek, mert emlékeim szerint sem jogi, sem informatikai, sem matematikai vagy közgadaságtani tárgyad nincs. Tehát nem igazán tudok a rendelkezésedre állni ezen a téren. Persze, útközben megoldjuk a kutya sétáltatással kapcsolatos feladataidat is. - Mondom neki kissé hadarva és zavarosan, de remélem azért érteni fogja mit szeretnék. Közbe megnézem a telefonomon az időt és fejbe számolni kezdem melyik opció, milyen időbeosztást igényel.
Max, az itt élő emberekhez hasonlóan, ősziesen van felöltözve, viszont rajtam csak egy vékony, lyukacsos pulcsi van, meg egy vékony farmer, de azt hiszem, kicsit még ez sok is. Viszont este hűvösebb lesz, és akkor már lehet szükségem lesz erre a vastagabb szerelésre. Nekem annyira furcsa, hogy itt még ilyenkor is ilyen jó idő van. Odahaza ilyenkor már jóval hidegebb van. De ez idáig eszembe sem jutott, csak amikor jobban meg tudtam figyelni Maxet. Megnyugszom, hogy nem zavarják a kutyák, de azért látom, hogy kicsit feszélyezi Blacky. Hát, igen, ő kicsit nagyobb, mint amit, amivel mostanában látott. - Azért megnyugtató, hogy félsz tőlük - mosolygok rá. - Tőle sem kell félni, csak nagyon próbál barátkozni, és kicsit hiperaktív, mint látszik - mondom el neki őszintén, hogy hiába nagyobb, mint egy spániel, ami a múltkor volt velem, ő sem bánt. Hogy vissza tudjam fogni a kutyust, fokozatosan veszem rövidebbre a pórázt, és beállok kettőjük közzé. Az övemre rakott tasakból pedig egy újabb jutalomfalatot veszek elő, de csak akkor adom oda, ha rám figyel, és elül. Ha megtette, akkor megdicsérem, és kiadom a következő vezényszót. - Vár! - és a kezemmel is mutatom a parancsot. - Akarsz neki köszönni? - fordulok hátra Maxhez. Ha igen, akkor Blackynek jön a következő utasítás, hiszen még tanul. Ha nem, akkor csak szépen megdicsérem, és megkapja a jutalmat. - A macskákkal sincs semmi baj, ők önállóak, és szeretem őket is, de velük máshogy kell foglalkozni. Jobban értek a kutyákhoz - válaszolom én is őszintén. Egy barátnőmnek van macskája, és vele is nagyon jól kijövök, de az ő testbeszédüket annyira nem ismerem. Max másabb, mint a többi barátom. Ő kicsit jobban befelé fordul, ahogy látom. Kicsit olyan, mint az egyik prof a suliban, aki saját világában él, mert mindig valami bonyolult elméleti kérdésen agyal, és így kizárja a körülötte lévő világot. De ezzel nekem nincs semmi bajom, ő ilyen, és kész. - Ne haragudj, hogy mindig téged zaklatlak, de a szerviz olyan lassú, mint a csiga - mondom szomorú szemekkel. - De ne hidd, hogy csak ezért akartam Veled találkozni - mosolygok rá. - Már régen találkoztunk személyesen, és jó veled beszélgetni, együtt lógni - mondom szívből. - Blackyért egy óra múlva jönnek a gazdái, nem merik egyedül hagyni otthon, mert szétszedi a házat - árulom el, hogy én egyelőre dolgozom, de utána szabad vagyok. Hogy kicsit féken tudjam még tartani a négylábút, átlendítem felette az egyik lábamat, és csak éppen, hogy hozzáérve, a lábszárammal tartom vissza őt. Ez a jelzés bőven elég neki, hogy nyugodtan egy helyben üljön, egy ideig. - Ha Neked is megfelel, akkor, ez után, - mutatom fel a pórázt, - én szabad vagyok, és mehetünk hozzád, és akár főzhetünk is együtt valamit, vagy rendelhetünk - adok egy verziót az elképzelésemről. - A laptopom pedig itt van - húzom előre az eddig hátul lévő táskát, amiben a gép rejtőzik. - Lehet valami vírust kapott, mert nagyon lassú lett az elmúlt napokban, és sok program nem is indul el, vagy csak nagyon kínkeservesen. Van rajta vírusirtó egy automatikus frissítéssel, de most mintha nem indult volna el rajta - vázolom a szerintem problémát. - Egyébként matekom és informatikám van, de azok mennek, legalább is annyira, amennyire a tanárok elvárják - vigyorgok rá. Felhasználói szinten egészen jó vagyok, de az ő tudása mellett simán nem vagyok még kispadon sem. A hadarása pedig egyáltalán nem zavar, de ilyenkor mindig végig kell gondolnom, hogy vajon minden kérdésére válaszoltam-e, vagy kimaradt valami. - A feladatom Blackyvel az, hogy kifárasszam, tehát jól meg kellene futtatnom, és az agyát is meg kell dolgoztatnom - vázolom a feladatokat. - Segíteni abban tudnál, hogy labdázunk vele, miközben feladatokat adunk neki, mint az ül, fekszik, marad, satöbbi, de csak akkor, ha Neked is van kedved hozzá - mosolygok rá. Nem akarom kényszeríteni semmire, beszáll, ha van kedve, de nekem az is tökéletesen megfelel, ha csak mellettem van, és beszélgetünk közben, vagy beülünk abba az itteni kávézóba, amelyik kutyabarát, és akkor agyilag merítem le a négylábút. A dolgát már elvégezte, és olyan feladatokkal is ki tudom meríteni, amikor az agyát kell használnia. A lényeg, hogy mire ideérnek a gazdik, le legyenek vezetve az energiái.
A kutyának való köszönést és vele való játékot inkább kihagyom, helyette hagyom hadd beszéljen a lány. Miközben pedig hallgatom én megpróbálok összeállítani egy tervet a fejemben, figyelembe véve a lakótársam esetleges haza érkezését, az étkezést, és a laptop javításának idejét. Közben teljesen elmerülök a gondolataimban, és a kutyák viselt dolgainak magyarázatát szinte meg sem hallom, mert a fejemben zsibongó gondolatoknak szentelem kevéske figyelmem nagy részét. A lakásom jó ötlet, bár nem hiszemhogy sok minden lehet otthon. Talán pizzát és bolognai-t tudnánk csinálni, az előbbi persze időigénye, tehát ha időben meg akarom csinálni a gépet, akkor az kizárt. A bolognai meg olyan snassz kaja, és nem biztos, hogy az olasz kaják közül azt ennék. Mondjuk első randira jó, mert gyorsan megvan nem lehet elrontani, könnyű megcsinálni és több idő marad az egyéb dolgokra. Sokan romantikusnak is tartják a közös tészta evést, ami talán olasz konyha utóbbi tíz-húsz évben való előretörésének, na meg Suzie és Tekergő című rajzfilmnek köszönhető. Ez még azonban nem randi, tehát ezt hagyjuk meg későbbre. Talán legjobb lesz ha rendelünk pizzát. Azzal nem lehet mellényúlni maximum, ha nagyon különböző fajtákat szeretünk. Esetleg lehetne… Mondjuk nem tudom…. talán…. Agyalok magamban, de közbe meg törik a koncentrációm. Hiába figyelem zavar és az áradó gondolatok tengere a tekintettem azonban a lányon marad és kizökkent szőke fürtjeinek, valamint az évszakhoz képest lenge öltözékének a bámulása. Úgy döntöm ennek örömére meg is szólalok végre, és összefoglalom neki a helyzetet. A kérdéseire ugyanis eddig nem nagyon reagáltam és már régen időszerű lenne a dolog. - Szerintem menjünk hozzám és rendeljünk pizzát. Úgy is közel lakom. Addig nem érdemes sehova sem beülni szerintem, jó lesz itt kint a szabadba. Te gondolom az öltözéked és a származásod alapján nem vagy fázós, Nekem kicsit nehéz mert én San Diego-ból jövök, ahol sokkal melegebb van. Az európai élet és öt év Boston után persze ennél hidegebb körülményekhez aklimatizálódtam. -Mondom neki, miközben leveszem róla végre a szemem és a hatalmas kutyát kezdem el bámulni. Ezt követően azonban visszatérek oda, ahonnan elindultam az este tervezéséhez. Egyébként is jobb ha hozzám megyünk, mert ott a laptop szereléséhez, minden eszköz adott. Ezen felül rendelkezésre állnak szükséges programok a mentéshez, az adatok mentéséhez, ha szükséges. Talán alkatrészem is van hozzá a legutóbbi szerelésből, szóval nem sok olyan helyzet lehet amit nem tudok megoldani. Ha esetleg gyorsan végzek, simán beleférhet egy film is vagy valami. Legalább felmérem lesz-e lehetőség rendes randira hívni mielőtt elbízom magam. Persze, az este alakulhat bárhogy, semmilyen lehetőséget nem szabad elvetni. Még az is lehet, hogy ő ezt már valamilyen szinten randinak tekinti, jobb lesz kicsit jobban odafigyelni. - Amúgy milyen pizzát szeretsz? Milyen szintű matematikát tanulsz? Gondolom az informatika alapszintű, mert különben nem kérnéd a segítségedet. Bár informatikai osztályok elnevezése néha csalóka. Matematikánál egyértelmű, mert számrendszerhez van kötve a nehézség és tanult tananyag viszonylatában. - Szólalok meg hírtelen, majd csendben várom a választ. Közben felváltva nézem a kutyát és a lányt, bár az utóbbira azért többször rá pillantok. Végül megnézem az időt a karórámon, hát ha változtatnom kell az eltervezeteken.
Egy pillanatig sem akarom erőltetni Maxnél, hogy köszönjön Blackynek, így miután a kutyus kellő ideig türelmesen várt, odaadom neki a csirkehusit. Viszont, ha már ott vagyok a fejénél, akkor előveszek egy jóval hosszabb pórázt, és kicserélem rá a mostanit. Okos kutya, de nem merem most szabadon engedni; ciki lenne, ha nem tudnám visszahívni. Na, nem felétlen Maxnél, hanem a gazdiknál, ha megérkeznek. Ez a park nagy, nagyon nagy, és sok az inger is, így ez most veszélyes. Max nagyon elmerül ismét a gondolataiban, és nem szeretném kizökkenteni, így várom, hogy visszatérjen. Közben egy labdát dobok el, nem túl nagy erővel, hogy a póráz hosszán belül maradjon, és a kutyus vissza is hozza, és meglepetésemre át is adja egyből. Max ötletére csak helyeslően bólogatok, mert egyet értek vele. Elmosolyodom, hogy figyel arra, hogy fázok-e, és mosolyogva hallgatom, hogy jelenleg ő sem érzi szükségét melegebb helyre behúzódni. - Valóban, nekem ez még javában az átmeneti idő kellemes részének számít. Nekem a San Diegói klímához még nagyon sok időt kellene itt töltenem, hogy ott jól érezzem magam - ráncolom össze picit az orromat. Ott nem tudom, miben mászkálnék nyáron, de biztos, mindent túl soknak éreznék. Nyáron még itt is melegem van, ezért is szoktam előszeretettel hazalátogatni a nyári hónapokban. - De örülök, hogy már sikerült valamennyire hozzá szoknod a hidegebb klímához - mosolyodok el. - És Európán belül hol jártál? - érdeklődök. A San Diegóban adódó szórakozási, kikapcsolódási lehetőségekről majd később faggatom ki. Max feltesz két nagyon „összekapcsolódó” kérdést, így amikor ez átfut az agyamon, el is vigyorodok. - Mondom, hogy mit nem szeretek, az rövidebb - vigyorgok tovább, miközben egyenesen a srác szemébe nézek, persze, ha engedi. - Habár nagyon szeretem a halat és a tenger gyümölcseit, szerintem semmi keresni valója nincs a pizzán, így ilyen jellegűt még részegen sem nyomnak le a torkomon - rázom meg a fejem nem szeretem jeleként. Volt, hogy otthon, baráti társasággal többfajtát rendeltünk, köztünk ilyeneket is, és hiába a pia, akkor sem tudtak rávenni még egy falatra sem. Egyszer kóstoltam, bőven sok volt. - A rukkolát sem csípem, de az simán leszedem, így ez lényegtelen - gondolkodok el. A négysajtoson általában van, és azt szeretem, így az első dolgom, hogy azt leszedem, és ha otthon vagyok, átrakom a bátyámnak, mert ő meg nagyon szereti. Legyen boldog vele, nekem nem kell, szerintem keserű. - Te milyen pizzákat szeretsz… vagy nem szeretsz? - egészítem ki a kérdést. - A szintet nem tudom, - térek át elgondolkozva a matekos kérdésére -, de azzal még boldogulok, még, ha csapatosan is kell tanulnom egy-egy részt. - A koliban segítünk egymásnak, és lényegében korrepetáljuk egymást. Van egy srác, kicsit felettünk jár, és ő keni-vágja a matekot, és szívesen foglalkozik vele, így sokszor segít nekünk. - Nálunk mérnöki matematika néven fut, van benne deriválás, és most kezdjük az integrálás, a későbbiekben, pedig lesz diffegyenlet. Sok számításra a fizika és a kémia miatt van szükségünk, bár most igazából megtanuljuk matekból, hogy hogyan számolták régen, és mi lenne az alapja, de mi sosem fogunk ilyeneket konkrétan számolni. Erre vannak az okos informatikai programok - vigyorodok el. - Beírod az adatokat a megfelelő program megfelelő helyére, és vagy nyomsz egy entert vagy rákattintasz egy gombra, és a gép már löki is ki az adatokat. Ehhez pedig túl sok matek nem kell - vigyorodok el. - A legelső infóórán a tanár azt mutatta meg legelőször, hogy az első matekórán vett anyagot hogyan fogjuk megcsinálni, ha valaha szükségünk lesz rá - mondom „büszkén”. - Az infótanár egyébként mat-infó szakos, csak nekünk pont nem tanít matekot - egészítem ki a dolgot. Manapság nagyon kevés az a hely, ahol az ember fejben, írásban számol, főleg, ha nem csak egy-két dolgot kell összeadnia, bár szerintem mostanában még ahhoz is gépet használnak leggyakrabban. Az én tanulmányaimban pedig túl bonyolultak a számítások, hogy ne kelljen valami eszköz hozzá, és, ha már van könnyebb, jobb módszer a sima számológépnél, akkor mindenki azt fogja használni. - Az alap programokat kenem-vágom, sőt, a múltkor a koliban lévő nyomtatót is én keltettem újra életre, így szerintem egészen jó vagyok infóból. Az új, szakomhoz tartozó programokat viszont most tanulom, de eddig ötös vagyok belőle - dicsekszek egy kicsit. - De nem tudok programozni, vagy újratelepíteni egy gépet. Meg jobb, ha ezt olyanra bízom, aki ért hozzá, mert akkor biztosan nem rontom el - nézek rá áratlan szemekkel. Egyébként sincs semmilyen telepítő programom, hogy újra rakjam a gépet. Meg gőzöm sincs mit nyelhetett be a vírusíró vacakolása miatt, így szerintem tényleg jobb, ha szakértő veszi kezelésbe. - Neked egyébként volt olyan tárgyad, ami nem ment? - kérdezem kedvesen, és szent meggyőződésem, hogy ilyen nincs.
Kezdőlap
