Mr. Morci & Hewie

Március közepe ¦ Hyundai igazgatói iroda

Őszintén nem értem, hogy három év duzzogás és hallgatás után miért lettem hirtelen ennyire fontos tagja a családomnak. Hiszen a család rajtam kívül még két másik fiúval is büszkélkedhet, akik valahogy jobban nevelhetőnek bizonyosultak. De ezek szerint mégsem lehet minden tökéletes, mert akkor anyámnak sem lenne célja zaklatni engem a kitiltásom után. Valahogy azonban a zene világa jobban megfog, mint az, hogy én most villamossági mérnöknek tanuljak, majd a fene se tudja minek, hogy tökéletes utódnak minősülhessek és egynap céget vezethessek. Ez a világ eddig sem izgatott, de mióta Amerikában élek, megtanultam amerikainak lenni. Nem élek olyan megfeszített munkatempóba és nem akarok tökéletes lenni, hogy mindenkinek megfeleljek. Koreában fele ennyi szabadság sem járna nekem. Hát hülye is lennék igent mondani anyám nyafogására. Egyébként is ő intézte el, hogy messze legyek a családomtól, akkor most igyák meg ők a levét!
Sok mindenért haragszom a szüleimre, de voltaképp azért a legkevésbé, hogy kilettem tiltva az örökségből – és majdnem a családból is – és hogy hagynak Amerikában élni. Ezáltal is végre megkaptam azt a szabadságot, amiért tiniként annyit küzdöttem. Igaz, akkor a figyelem jobban érdekelt, de csak azért, mert már a hócipőm is kivolt az osztályelsőséggel és a különféle sulin kívüli órákkal. Csupa olyan dolgot erőltettek rám, ami a gazdagok körében menőnek számít, de átlagba nézve unalmas és felesleges. Egyedül a zongora órák voltak azok, amik egy kis színt vittek az életembe és annak köszönhetem azt, hogy felmertem állni az asztaltól és azt mondani, hogy köszi, de én az üzleti életből nem kérek.
Az elején mikor országot váltottam azt hittem teljes szabadságot kapok és már nem is érdeklem a családom, de visszagondolva a gimis évekre, azért csak rájövök, hogy én végig monitorozva voltam. Bár egy igen elit iskolába írattak be, a koreaihoz képest még így is lazább volt. Ahhoz képest pedig, hogy távol voltam a szülőföldemtől, az ismerős arcok hiányába sem kellett szenvednem. A Nam család kisebbik gyermekével ugyanis sikerült egy osztályba kerülnöm, amit mondhatni ki is használtam ahhoz, hogy felkeverjem az állóvizet. Azt hiszem azokban az időkben volt utoljára szerencsém Christopher Nam személyéhez is. Érettségi után sikerült elkerülnöm őket és igazából többet nem is hiszem, hogy gondoltam rájuk. Valahogy anyám viszont megérezte, hogy ideje lenne őt előhozni egy jó példának, hátha a rivalizálás vagy tudom is én milyen okból, összeszedem magam és visszamegyek az egyetemre. Szép kis trükk volt tőle, az asztalomon felejtett cikk. Először csak simán a kukába hajítottam, aztán már volt annyira unalmas órám is, hogy elővettem és elolvastam. Most pedig tessék, itt vagyok az irodájában.
Magam sem tudom, hogy mi vezetett ide, talán tudat alatt mégis csak kíváncsi vagyok arra, hogy mire vitte az exem – vagy inkább majdnem exem? – bátyja. Mikor az épületbe érkeztem akkor épp tárgyalása volt, így a titkárjának lehetőséget sem hagyva rontottam is be az irodába, hogy ott várjam ki míg visszatér. A helyet foglalás helyett azonban egy kis irodai túrát vezettem be. Ahhoz még nekem sem volt pofám, hogy a személyes cuccai között turkáljak, mert hát érdekel is engem milyen projekteken dolgozik, de azért egy alapos körbenézésben volt részem. Az iroda szemle után viszont kényelmesebbnek tartottam Christopher székét elfoglalni, az ügyfeleknek kirakott fotelek, vagy kanapé helyett. Nemes egyszerűséggel beültem a főnök helyére, had érezzem már egy kicsit én is, hogy milyen lenne, ha beadnám a derekam. Aztán gondoltam kicsit kényelembe is helyezem magam, így nemes egyszerűséggel csak fellöktem a lábaimat az asztal egy teljesen szabad sarkára, ügyelve arra, hogy azért a cipőmről ne hulljon oda semmi, mert nincs kedvem egy hisztihez emiatt is. Majd amint elhelyezkedtem, csak a telefonom nyomkodásával kötöm le a figyelmemet. A kilincs kattanására pillantok csak fel, majd egy széles és pimasz mosollyal köszöntöm is az érkezőt. – Rég láttalak, Hyung! Egész szép kis irodát kaptál magadnak! – nézelődöm is körbe alátámasztva az elismerésemet. Remélem értékeli, hogy legalább vagyok olyan tisztelettudó vele szembe, hogy Hyungnak szólítom. Elnézve a testalkatát, még mindig formában van, vajon mennyi időm van még mielőtt kihajítana, csak úgy mint régen?

Mr. Morci & Hewie

Március közepe ¦ Hyundai igazgatói iroda

Mondhatnám, hogy egészen meglepett mikor anyámat a lakásomon találtam, de valahol számítottam rá. Sosem bírta ki azt, hogy ne szóljon bele az életembe. Így is már három éve próbálkozik azzal, hogy utolérjen telefonon, amit én rendszeresen csak kinyomok és az üzeneteire sem reagálok, tehát igazán feladhatná már. Ha most ébredt fel benne az anyai ösztön, akkor sajnálom, de elkésett ezzel. Inkább a két fiatalabbik fiánál kéne tepernie, hogy ne jussanak olyan suhanc életútra amire én is kerültem. Tisztában vagyok azzal, hogy amit én csinálok az minden, csak „nem helyes”, de rég nem tud érdekelni, hogy mi az, amit a társadalom elvár. Szeretném a saját életemet élni és ha ez még azt is jelenti, hogy néha kicsit döcögősebben is megy, büszke vagyok arra, hogy elkülönültem a családomtól!
Igazából csak hónapok kérdése volt, hogy mikor bukkan fel anyám, hiszen a pótkulcs náluk van, akkor jönnek vagy mennek amikor csak akarnak. Zárat kellett volna már cseréltetnem rég, de hát eddig csendesen is megéltem ott egymagam. Mostani látogatása viszont kicsit jobban megmozgatta bennem a kíváncsiságot, mint ahogyan én azt az elején gondoltam. Elvégre kit is érdekelne a Nam család nyűgje? Már rég nem tartjuk a kapcsolatot és nem is tartozom abba a körbe, hogy feltétlenül informálódnom kéne a témában. Lehet, hogy elvárnák azt, hogy jóban legyünk, ha én is a saját cégünknél dolgoznék, hiszen az elektromos autók gyártásával bizony szorosabb kapcsolat is létrejöhet a két cég között. De mivel már közöm sincs a Hynixhoz, így nem kell jópofát sem játszanom.
Valahogy viszont mégis megpiszkálta a kíváncsiságomat, hogy vajon mi is lehet most Chrissel. Elvégre kicsit korainak tartom azt, hogy őt tegyék az apja székébe most. Valami nem stimmel itt nekem és gondolom anyámnak nem csak azon hátsószándéka volt, hogy ideje lenne tanulnom másoktól, hanem más üzenet is lenne mögötte. Azt persze erősen kétlem, hogy már elsőre is megnyílna nekem ilyen téren, így valahol el kell kezdenem. Elsőként terepszemlét tartok, majd csak várom, hogy megérkezzen. Kíváncsi vagyok milyen módon áll hozzám, hogy lássam mennyire tudunk haladni egymással. Bár most ellenségeknek tűnünk, lehet, hogy a nézeteink nem állnak már olyan messze egymástól. Mindketten nőtünk az utolsó alkalom óta, lehet most már felnőtt módjára is megtudjuk oldani a problémáinkat.
Az viszont felettébb elszomorít, hogy még be sem lépett szinte, de már kilettem küldve. Hát így próbálkozzon az ember! – Na de Chris! Hát így bánni egy vendéggel… - sóhajtva csóválom is meg a fejem. De legalább fejlődött valamennyit, mert most már nem kiabálva kezdi! A hencegésére csak szemeimet forgatom. Most lustának tart engem?  Egy ideig csak csendben figyelem inkább és próbálok úgy olvasni róla, a szavain túl is. Amint lelöki a cipőmet egy fintor kíséretében ugyan, de átadom a helyem a jogos tulajának. Még vagyok olyan udvarias is, hogy kihúzom neki a széket. – És megtudhatnám ezt a nagyon nyomós indokot? Elvégre, még csak azt sem tudod, hogy miért jöttem. – könyökölök fel a székének a háttámlájára és úgy nézek rá kissé műduzzogással.

Mr. Morci & Hewie

Március közepe ¦ Hyundai igazgatói iroda

- Nem láttam a nevemet a kitiltott emberek listáján, gondoltam már nincs harag. – biggyesztem le az ajkaimat, miközben átadom neki a széket. Valamelyes azért mégis csak megmosolyogtat, hogy addig nem hajlandó leülni, míg én az asztal másik felére nem mászom. Ennyire titkos dolgok vannak ezen az oldalon, vagy ennyire fél tőlem? Utóbbi viccesebb lenne. De hát ezen ne múljon, átbattyogok az asztal másik felére és úgy foglalok helyet a fotel karján. – Ohó, mintha valami bűnöző lennék. – nevetek fel jókedvűen arra a kijelentésére, hogy már messze földön is híresnek nevezhetem magam. – És milyen híreket hallottál rólam? Egészen kíváncsivá is tettél. – húzom is ki magamat, miközben összefonom magam előtt a karjaimat és picit meg is billentem a fejem. Vajon anyámmal diskurált és onnan hallott valamit, vagy ő is lelkes XFaktor rajongó?
- Hohó, hát innen fúj a szél. Még mindig ezért morcogsz? – kérdőn vonom fel a szemöldökömet egy szórakozott mosoly kíséretében. – A húgodat igazán nem kell féltened tőlem. Rég volt, elmúlt, ha akarnék valamit nem vártam volna ezzel négy évet. – vonom meg a vállamat és igyekszem olyannyira őszintének lenni, mint amennyire csak tehetem azt. – Már ne haragudj meg, de munkáért sem nálad könyörögnék. A tapasztaltabb főnököket jobb szeretem. Nem is azért jöttem, hogy azzal hencegjek, hogy veled ellentétben én szabad vagyok és saját akarattal rendelkezem. Úgy is letagadnád és azt mondanád, hogy neked ez így tökéletes ahogy van. – kezdem el piszkálni a körmeimet mellék cselekvésként, hogy lekössem magam, majd csak nemes egyszerűséggel felállok és teszek még egy lassabb kört az irodába, hogy még egyszer körbe nézzek. Lehet, hogy úgy érzi csak ő tud rólam dolgokat, de igazából én is biztos rátudnék tapintani olyan területre, amire nem számítana.
- Szép magas darab meg kell hagyni, de valahogy nem a te stílusod… Gondolom nem te vetted fel. Apád a menyasszonyodat is kijelölte ugye? Ha már tiéd a cég, akkor utánpótlás is kéne. – pillantok újra rá, amint visszatértem az ajtóhoz. Talán szemét dolog lesz betámadni egy béna tippel, de mielőtt elhagyom az épületet, valamiről még meg kell bizonyosodnom. – Egyébként arról is tud már, hogy te sem vagy tökéletes? Elvégre, egy átlag koreai mércével te is ugyanannyira számíthatsz bűnösnek, mint én. Csak míg én a szabadságom kiharcolása miatt vagyok szenzációs a címlapokon, addig te meg… Na de mindegy is. Játszd meg a tökéletes utódot Chris, de előttem ne akarj jobbnak tűnni! – fogok is rá a kilincsre, hogy a kérését teljesíthessem. Bár őszintén most csak blicceltem egy nagyot, fogalmam sincs mi takargatnivalója van, de abban biztos vagyok, hogy van itt valami. Valami, ami jobb, ha nem kerül bárki tudtára. Talán sokan lenéznek engem a viselkedésem miatt, de ha nagyon pontosak akarunk lenni, nem vagyok sem hülye, sem rossz ember. Ki tudja, lehet tényleg egy oldalon állunk a tudatunkon kívül. Lehet megtudnánk segíteni egymást, ha elengednénk a múltat. Minden csak azon múlik, hogy Christopher Nam hogyan dönt.