Finn & Isabel

- Melyik? - Tanácstalanul emelek meg két vállfára akasztott rövid ruhát, remélve hogy a barátnőm tud nekem segíteni abban, hogy inkább pirosban vagy épp sötétkékben kellene végigmulatnom az éjszakát. A húgom szerint inkább meg kellene már ülnöm a fenekemen egy kicsit és nem állandóan olyan bulikba járni, ahová azt sem tudom pontosan hogyan kerülünk és ki hív meg. Minden alkalommal megígértem magamnak is, hogy ez lesz az utolsó, de aztán elkezdett hiányozni a zene dübörgése, meg az, hogy a bulik végére már szinte fájt az arcom a nevetéstől, pont úgy, mint a lábaim a magassarkúimban.
Valószínűleg már nagyon is Jade idegein táncolok, amikor újra meg újra arra kérem, hogy menjünk együtt ezekbe a bulikba, de mégis sikerült viszonylag könnyen rávennem. A közös készülődés része pedig talán még a bulinál is jobban hiányzik, mert lehetőségünk van mindenről és gyakorlatilag bármiről csacsogni, ami épp a szívünket nyomja. Később pedig iszunk is rá, mint ahogyan a buli helyszínére érkezve is rögtön azt tervezzük, előbb csak találnunk kell olyan társaságot, aki legalább addig mellénk szegődik, amíg az italaink elénk kerülnek - hiszen a korunkból, de főleg Jadie korából adódóan mi még nem fogyaszthatnánk olyan mértékben, mint a jelenlévő egyetemisták.
- Nem láttam senkit, akit ismernénk, míg bejöttünk. - Egészen olyan hangsúllyal szólal meg mellettem a vörös leányzó, mint aki máris lemondott arról, hogy jó éjszakánk legyen.
- Hé, olyan nincs, hogy nem ismerünk valakit! - Felelem nevetve, miközben a karjára teszem a kezem, aztán legyintve igyekszem elhessegetni a kételyeit. - Jobb is, hogy eljöttünk, már kezdett tök unalmas lenni az instám - jelentem ki nagy műgonddal, elhúzva a számat.
- Fogadjunk csak üzenni akarsz arra a mú... Megbocsáss.. - Kíváncsi pillantással nézek a barátnőm háta mögé, ahogyan ő is hátrafordul, amikor egy srác úgy könyököl mellé a pultra, hogy közben finoman meglöki őt. Hamar rájövök viszont, hogy nincs szükség rá, hogy kimentsem Jade-et bármilyen helyzetből is, mert rövid időn belül látom, hogy bólogatva mond igent valamire, aztán még finoman megcsapkodja a csupasz térdemet, mielőtt távoznának a tánctér felé. Ebből pedig tudom, hogy nem csak én tartom jóképűnek az illetőt, aki miatt dobott engem.
Időm sincs kitalálni pontosan mihez kellene most kezdenem egyedül és hogyan találjak meg bárkit, akit ismerek a millió Columbiás hallgató között, viszont nem is kell sokáig törnöm a fejemet. Finoman összerezzenek, amikor kellemes férfihang és egyben a szavai ütik meg a fülemet. A hirtelen jött közelsége miatt egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni, amikor pedig sikerül meggyőznöm magamat, hogy nem kell szívrohamot kapnom, óvatosan az ajkamba harapok. Így fordítom finoman oldalra a fejemet, hogy legyen valami fogalmam arról, hogy ki is az.
Amikor felismerem a srácban Finn-t, lassú, de sokatmondó mosoly ül ki az arcomra. Nem kapom el róla a pillantásom, még akkor sem amikor megszólalok. - Nem tudtam, hogy ennyire hiányozni fogok - jegyzem meg továbbra is mosolyogva, s finoman oldalra billentem a fejemet, hagyva hogy a hajam a hátam mögé csússzon, szabadon hagyva ezáltal a nyakam és a vállam. - Meg is mondod mit jelent a szó, amit használtál? Vannak hiányosságaim és a skandináv nyelvek pont azok közé tartoznak - halkan nevetve vonom fel a szemöldökeimet, miközben a szemeim kihívóan villannak.
- Hogy ítéled meg, ez is egy olyan jó buli lesz, mint amiről már meséltél nekem? - Mivel nem számítottam a megjelenésére - vagy csak titkon -, részemről erre a kérdésre máris nagyon egyértelmű a válasz.

552 | ne vigyorogj (túl szép vagy)  | outfit

Finn & Isabel

Ha továbbra is versenyszinten sportolnék, biztosan nem engedném meg magamnak, hogy egyik éjszakát a másik után töltsem mindenféle buliban és alkohollal tartsam magam ébren, amíg le nem ülepedig annyira az adott esemény, hogy már ne érje meg maradni - kisebb ugyanis az esélye annak, hogy olyan társaságra akadjak, aki miatt egyszerűen megérje otthagyni a bulit és később másoktól hallani viszont, hogy mi is történt, amikor én már nem voltam ott. Volt idő, amikor megérte, mert volt olyan társaság, akivel szívesen töltöttem volna az időmet ahelyett, hogy az este végére megsüketülök és még a hajnali órákban történő lefekvéskor is hallom, ahogyan a basszus a fülemben dobol. Viszont az életem azon időszaka ha nem is feltétlenül olyasmi, amit képes lennék már lezárni - tekintve, hogy a barátnőmnek igaza van és a jelenlegi akcióimmal talán tényleg kicsit üzenni akarok -, de nagyon is olyasmi, amihez hozzá kell szoknom.
Egyáltalán nem olyan egyszerű egy hosszú, három éves kapcsolat után újra szinglinek lenni, de úgy érzem olyan helyzetben vagyok, amikor egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy arról szóljanak a mindennapjaim, hogy mennyire nem lelem a helyemet. Azután, hogy kiderült, hogy az egész családom hazudott nekem, hogy Lou és én szakítottunk és hogy az egyetemmel hamarosan egy teljesen új fejezete kezdődik meg az életemnek, gyakorlatilag olyan sok bizonytalanság volt az életemben, ami néha rettentő váratlanul ért.
A bizonytalanságnál pedig már az is jobb volt, ha inkább az volt nekem felróva, hogy azt sem tudjuk kinek a meghívása miatt vagyunk adott szórakozóhelyen vagy buliban. Egy dologban mindig biztos lehettem, az pedig az volt, hogy a húgom le fog tolni, amiért nem vigyázok eléggé magamra. Nekem viszont pont erre volt szükségem. És talán épp arra a társaságra, amelybe keveredtem, ugyanis Finn Kristian Mauseth volt az az ember, aki miatt sok olyan gondolatom támadt, amit egy magára valamit adó, de legfőképpen érett és felnőtt nő nem engedne meg magának, ha egy egyetemista férfiról van szó.
- Akkor mégsem vágytál a társaságomra annyira? - teszem fel csípőből a kérdést, miközben egy kiszámított, de egészen kacérnak nevezhető mosoly jelenik meg az ajkaimon. Hirtelen hátrapislogok a vállam fölött, majd tágra nyílt szemekkel a másik irányba hajolok és Finn mögött kezdek nézelődni. - Az, akit beelőztél talán jobb szeretné velem tölteni az idejét. - Természetesen nem gondoltam komolyan, ezt pedig egy határozott pillantással is megerősítettem, amivel ezúttal a fiú pillantásába fúrtam a sajátomat.
- Köszönöm - egészen kedves mosollyal az arcomon pillantottam rá. A következő mozdulatommal pedig az egyik vállamon előre bukó tincseket sepertem a hátam mögé, ami valamivel jobb rálátást is engedett a ruhámra. Habár egészen biztos vagyok benne, hogy a srácot nem a darab márkája fogja érdekelni.
- Valld be, hogy élvezed. - Egy pillanatnyi rosszallás suhan csak át rajtam, azt követően viszont ugyanolyan halvány mosoly ül meg az arcomon, mint korábban. Állom a pillantását és egyszerre élvezem is ezt a tapogatózó huzavonát. - Tudom, erre valószínűleg azt fogod mondani, hogy csak belemagyarázok a dologba, de én pont másképp látom. - Ezen a pont megemeltem az egyik lábamat és átcsúsztattam a másikon, hogy a térdemen vessem keresztbe. - Épp azért mondanálak annak - különlegesnek - mert téged nem unalmas egyetemi teendőkkel talállak be. - Talán minimálisan szégyellnem kellene magamat, amiért ennyire nyíltan képes vagyok vele flörtölni, mégis képtelen vagyok rá. A kérdésére viszont elnevetem magamat és kíváncsivá válik a pillantásom. - Miért, mit szeretnél tenni értem?
- Az a helyzet, hogy én nem a jelenlévő hölgyeket szoktam stírölni egy buliban. Nem tudom kire gondolsz - ártatlan pillantásomat hamar elfordítom róla és finoman megrázom a fejemet. A mosolyomat pedig, ami újfent igyekszik az arcomra kúszni, ezúttal visszafogom.
- És képes leszel úgy velem tölteni az időt, hogy tényleg nem mondod el mit jelent a szó? - Előbb várakozóan pillantok rá, de mivel a skandináv származása valószínűleg azzal is jár, hogy ha egy dolgot eldöntött, akkor ahhoz, hogy megváltozzon az álláspontja, egy komplett jéghegynek kelljen elolvadnia, szimplán csak elfogadtam a kezét és igyekeztem viszonylag kecsesen leszállni a bárszékről.
- Nem válaszoltál a kérdésemre... - jegyeztem meg mellette állva, miközben felpillantottam az arcára. Épp annyi különbség volt közöttünk az én cipőim magas sarka ellenére is ő volt az, aki felém magasodott, de nem éreztem kényelmetlennek a különbséget és azt, hogy fel kelljen rá pillantanom. - Miért is kellett volna téged keresnem? - Jókedvű mosolyra húzódik a szám, a válaszát várva azonban elkalandozik a figyelmem a zene váltása miatt és finoman rászorítok a kezére, amit még mindig nem engedtem el. - Szeretem ezt a dalt! Gyere! - Inkább a fejem billentésével és néhány a kezeinket viszonylag kifeszítő lépéssel próbáltam jelezni felé, hogy szeretnék közelebb kerülni a többi táncolóhoz, ugyanis abban egyáltalán nem hittem, hogy fizikai erő tekintetében én nyerhetnék ellene és szimplán magammal tudnám húzni.

772 | ne vigyorogj (túl szép vagy)  | outfit

Finn & Isabel

Ha összehasonlítanám magamat a húgommal, akkor az első és talán legnagyobb különbség az lenne, hogy míg nekem elemem az, hogy hetente másik bulin vegyek részt, akkor Anánál ez az eddigiekben egyáltalán nem volt megfigyelhető. Nem mondom, hogy olyan nagy probléma lenne ez, mert Ana nem lesz ettől sem kevesebb, sem pedig unalmasabb. Szimplán csak nagyon másak vagyunk mi, tehát el sem tudnám képzelni, hogy mondjuk a mai este együtt lépjük át ennek a szórakozóhelynek a küszöbét... Ami egyébként nem is történt meg, tehát valamilyen szinten teljesen felesleges volt azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha. Az utóbbi időben viszont nagyon sokszor tettem fel magamnak kérdéseket, részben azért, mert voltak emberek - legfőképpen a családom és a barátaim -, akiknek szemet szúrt, hogy mennyi időt töltök a lakáson kívül. Az ő véleményük szerint túlzásba viszem, amit csinálok és hiába lett vége a három éves kapcsolatomnak, amihez szerettem volna ragaszkodni és kihozni belőle a legjobbat, másképp kellene megbirkóznom az érzéseimmel.
Én erre mindig azt mondtam, hogy amíg nem más érzi át, vagy tapasztalja azt, ami a fejemben van, akkor egyszerűen ne szóljon bele. Nem akartam, hogy bárki arról papoljon nekem, hogy mit kellene tennem, vagy épp mit nem és hogy mi a helyes egy olyan lány részéről, amilyen én is vagyok. Egyáltalán nem éreztem magamat veszélyben, mert soha nem indultam el társaság nélkül és az esetek többségében ott volt Soren is, aki nem csak hogy szimpla társaság volt, de férfi is, tehát még inkább úgy éreztem, hogy mellette nem érhet baj.
Kellettek az új ismerősök, az átmulatott éjszakák és az állandó impulzusok, hogy ne érezzem magamat letörtnek és ne úgy készüljek az egyetemi éveim első félévére, hogy otthon ülök és sírok. Egyértelműen jól esett tehát Finn figyelme, de határozottan nem akartam úgy tenni, mintha ő lenne az egyetlen lehetőség, vagy éppenséggel várnék tőle valamit. Édes volt, ahogyan elirányított a nyílt napon és ahogyan azóta is követtük egymást különböző social media platformokon kisebb vagy nagyobb intenzitással, de én határozottan nem vagyok egyike azon lányoknak, akik első pillantásra képesek lennének szerelembe esni - vagy azt hinni, hogy ez szerelem.
- Most meg kellene dicsérjelek, hogy szép mentés volt? - Nevetve ráztam meg a fejemet, amivel egyben kifejeztem, hogy mennyire nem fogom megtenni, amit kérdésként vetettem fel neki - egyébként is pusztán költőinek szánva. A férfi egot mindig is kifejezetten veszélyes dolognak tartottam, épp ezért nem terveztem Finnét simogatni azzal, hogy a kedvére teszek - még ha csak szóban is. - Képzelem mennyire sajnálod. - Vigyorogva pislogtam pár pillanatig magam elé, aztán visszafordítottam a tekintetemet a srácra. Egyszerűen tagadhatatlan tényként kell kezelni, hogy Finn jól néz ki és szexi. Épp eléggé megvolt az a bizonyos kisugárzása, hogy az ember lánya óvatos akarjon lenni vele, ugyanakkor könnyű volt belefeledkezni a tekintetébe és elkapni a mosolyát, ami magával ragadott és képtelen voltam nem viszonozni azt.
Viszont azzal sem akartam álltatni magamat, hogy csak és kizárólag Finn van rám ilyen hatással. Hittem abban, hogy a világ egyszer jobb hely lesz a nők számára is, de nem voltam annyira elfogult és agresszív feminista, hogy zokon vegyem, ahogyan végigjáratja rajtam a pillantását. Én voltam az, aki így viselkedett, neki nem kellett semmire kényszerítenie. Ez mindig is kifejezetten határozottá tett; a tudat, hogy én magam engedek, vagy épp nem engedek meg bizonyos dolgokat.
- Igazságtalan vagy. Rávehetlek valahogy, hogy mégis eláruld nekem? - Kíváncsi pillantással néztem fel rá, miközben a szemöldökeimet is felvontam. Nem állítom, hogy annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mindenképpen keresni akartam valakit, aki segít a szó megfejtésében - nyilván a legegyszerűbb opció egyébként is Finn volt, akit csak rá kellett vennem valahogyan, hogy mondja el. - Nem gondoltam, hogy ennyire érdekelnek téged a gólyák. - Ha valóban lekoptatásról is volt szó, megvolt rá az okom. A Louval való szakításom után pusztán csak nem akartam hamar fejest ugrani egy újabb kapcsolatban, akármilyen természetű legyen is az.
- Miért feltételes módban beszélsz? Ha egy egyetemre járunk, akármikor összefutnak és megtehetjük ezeket. - A közös kávézáshoz például még csak megbeszélnünk sem kell előre, elég ha mindkettőnknek van egy kis szünete két óra között, vagy az óráink után.
- Melyik részét tartod annak? - Újfent elnevettem magamat, miután feltettem a kérdést. Magam is tisztában voltam vele, hogy pontosan mire gondolhatott, amikor azt említette, hogy szomorú, mégis hallani akartam a szájából. A korábbi Instagramra feltöltött tartalmaimból egyértelművé válhatottak bizonyos dolgok, de jelen helyzetben nem lehettem azzal tisztában, hogy Finn milyen jellegű követő. Olyasvalaki, aki odafigyel minden részletre, vagy aki néha gondolkodás nélkül pörget tovább. A Louval közös képeim azóta már egyébként is lekerültek onnan, helyette pedig jelenleg azt igyekszem kommunikálni online, hogy mennyire elfoglalt vagyok. Ki akarok lépni abból a sztereotípiából, hogy a nők hónapokig sírnak egy szakítás után, még ha el is szomorított, ha Loura gondoltam.
- Tehát mégis hajlandó lennék megmondani egyszer... - Ezúttal nem kérdést tettem fel, a szemöldökeim mégis a magasba szaladtak. A szaván akartam fogni őt, mert akkor simán felhasználhattam volna ellene egy következő találkozás alkalmával, ha továbbra is úgy szólít. Ebben a pillanatban azt hiszem fel sem tudtam volna idézni a szó kiejtését, tehát nem is tudtam volna egymagam kideríteni. Az, hogy hogyan éreztem azzal kapcsolatban, hogy emiatt találkoznom kell majd még a sráccal, már egészen más kérdés.
- Nem ismerlek eléggé, hogy meg tudjam ezt állapítani. Ha nagyon kíváncsi vagyok a véleményemre, akkor kénytelenek leszünk változtatni ezen. - Már magam sem tudtam eldönteni, hogy melyikünk a szégyentelenebb ebben a helyzetben, de úgy éreztem épp erre van szükségem, erre a pezsgésre, amit a Finnel való beszélgetés okoz. A távolság, amit ő olyan könnyedén lecsökkentett közöttünk egyébként sem engedte volna meg a szemérmeskedést, vagy azt, hogy hirtelen ne legyen kedvem beszélgetni vele. Sőt, az lett volna az egészen furcsa, ha csak beszélgetni támad kedvem vele.
Mielőtt bárki bármi rosszra gondolna és a nagymamám sok száz mérfölddel távolabb rosszat álmodna rólam, kifejezetten arra gondoltam, hogy mivel Finn volt jelenleg a társaságom, ezért vele támadt a leginkább kedvem táncolni. Jade nem olyan lány volt, akit különösebben pesztrálnom kellett volna, tehát nem féltettem őt, vagy féltem attól, hogy ne találna meg, ha szüksége van rám. Vagy épp fordítva. Arra azonban nem számítottam, hogy a táncparkettre vezető úton Finn megragadja a derekamat, amikor tehát a mellkasának ütköztem, szinte az összes levegő elhagyta a tüdőmet és kicsivel hevesebben kezdett dobogni a szívem. A lehelete a nyakamat bizsergette, amikor hozzám beszélt, ami miatt talán - de tényleg csak egy icipicit - felmerült bennem, hogy mégis más is jó program lehet vele a táncon kívül... De türtőztettem magamat annyira, hogy a körülményekhez képest úri hölgy maradjak.
- Még jó, hogy te megmentettél. - Fogalmam sem volt róla, hogy igazat beszél-e vagy sem, habár az kétségtelen tény volt, hogy nem volt okom nem bízni benne - a férfiakkal szembe állított alapvető elvárásaimon és kétségeimen kívül. A saját kezemet az övére csúsztattam, ahol a derekamat fogta és úgy fordultam vele szembe, hogy közben egyértelművé tegyem, hogy nem feltétlenül kell elengednie. - Kezdek örülni neki, hogy te foglaltad el mellettem azt a helyet - mosolyogva fejeztem be a mondandómat, miközben  a hátam valamelyest ívbe hajlott, ahogyan a hajam összes tincsét a hátam mögé söpörtem. Egyrészt kényelmesebb volt, hogy nem lóg az arcomba semmi tánc közben, másrészt nem szerettem volna, ha a bőrömre tapad a nedves haj, ami a benti tömeg és a mozgás miatt elkerülhetetlen lett volna.

1200 | ne vigyorogj (túl szép vagy)  | outfit

Finn & Isabel

Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy teljesen ismeretlen számomra mindaz, ami egy átlagos New York-i egyetemen zajlik. Már ha egyáltalán lehet átlagosnak nevezni azt, hogy a hallgatók átlagosan húszezer dollárt költenek félévente pusztán arra, hogy előadásokra és gyakorlati órákra járhassanak. Elmondhatom magamról, hogy mindig is emberek vettek körül. Hol a saját jogon megismert sportolók, úszók voltak, akikkel az edzéseim miatt találkoztam, hol olyan fiatalok, akik apa ismeretségi körének gyerekei voltak. Nem volt ismeretlen belógni egy bulira, vagy épp egyetemistákkal szórakozni, még ha nem is alakult minden buli úgy, ahogyan előre elterveztük. Habár tény, hogy a legutóbbi elfuserált alkalom amire emlékszem csak és kizárólag Austinnak volt köszönhető, amit mostanra az agyam már épp eléggé beborított porral az emlékeim között, hogy ne menjen fel bennem a pumpa minden alkalommal, ha arra a majomra gondolok.
Úgy érzem elég jó megérzésekkel rendelkezem a srácokat illetően, hogy tudjam kivel érdemes szóba állni és ki az, aki nem éri meg. Három év párkapcsolat ide vagy oda, szerintem pont a Louval töltött időszak tanított meg arra, hogy hogyan tartsam meg őt és hogyan viselkedjek másokkal. Elvégre nem azért szakítottunk, mert megcsaltuk egymást. Finnt már az első találkozásunkkor is határozottan abba a kategóriába soroltam, akivel megéri szóba állni. Akkor még csak azt gondoltam róla, hogy jó lehet a társaságában lenni és szórakoztató tud lenni, mint ismerős, mert nagyon is lejött róla, hogy mennyire magabiztos. Engem pedig vonzanak azok az emberek, akik ki tudnak állni magukért és nem élnek csigaházban. Finn nem tűnt sem szégyenlősnek, sem olyan fiúnak, akit könnyen zavarba lehetne hozni és ez tetszett benne. Az első találkozásunkhoz képest megváltoztak bizonyos körülmények - többek között az, hogy szingli lettem -, épp ezért már másképp látom a dolgot és bár nem akarom rögtön beadni neki a derekamat, mint valószínűleg minden második lány akivel szóba áll, attól még szeretném élvezni a társaságát.
- Hm. Na és mik is ezek az értékek pontosan? - Őszintén pillantottam a szemeibe, várva a válaszát. A nagymama valószínűleg hozzám vágna valamit, amiért épp csak randira nem hívom Finnt, de egyrészt abuelita nincs most itt, másrészt egy buli kellős közepén nem is szeretnék rá gondolni. Majd otthon lefekvés előtt imádkozom egyet érte kárpótlásul, vagy valami.
- Tudod, ebben igazad van... - Leheletnyit lefelé billentettem a fejemet, így néztem fel rá a szempilláim alól, amikor a könyöke az én karomhoz ért. - De mi van, ha nem gondolom rólad, hogy tudsz unalmas lenni? - Kezdjük mondjuk azzal, hogy ma este nem otthon ül a tanulmányai miatt aggódva és egy házifeladat fölött roskadva, hanem itt van. Aminek én tulajdonképp csak örülni tudok. A tőle távolabb eső kezemet előre billentettem, hogy a mutatóujjammal úgy érintsem meg a karját, mintha puszta véletlen lenne.
- Mi vett rá, hogy HÖK elnök akarj lenni? - Ambíciók? Emberközpontúság, vagy mert szeret vezető szerepben lenni? Egyszerre tűnt nyitott könyvnek és idegen nyelven írt regénynek is, amit meg akartam fejteni és amiben ő olyan nyilvánvalóan nem volt hajlandó segíteni. - Na és az meg van engedve, hogy te, mint mérnök az olyan gólyáknak is segíts, akik nem egy karra járnak veled? Mondjuk, mint nekem legutóbb... - Előbb a pultos felé fordítottam a fejem, majd vissza Finnre, egy mosoly kíséretében.
- Feltétlenül. Tudom, hogy a reálos gondolkodású emberek nem szeretik az ilyen dolgokat, de ne legyél ennyire szkeptikus. - Finoman felé dőltem, hogy összeérjen a vállam az övével, mintha csak noszogatni akarnám arra, hogy higgyen nekem. - Nem gondolod, hogy bizonyos dolgok vonzzák egymást? - Az ellentétek, vagy a mágnes különböző oldalai, kinek hogy tetszik. Nem vagyok elfogult híve a manifesztálásnak és annak, hogy az univerzum jeleket küld nekünk, vagy hogy mindenki egyenlő a horoszkópjával, de könnyű ezzel magyarázni a dolgokat. Finn meg én már másodjára is úgy találkozunk, hogy nem görcsöltünk rá a dologra.
- Nem bánom ha lemaradok róla, ha én máson járathatom a szemem - mosolyogva pillantottam rá, megengedve magamnak, hogy a szemeim elkalandozzanak a száján. Egyfelől nem akartam neki beadni a derekam, mert nem vágytam kapcsolatra, másrészt azt sem szerettem volna, ha fejest ugrok vele egy éjszakába és gyakorlatilag felégetek minden hidat, amire együtt léphetünk vele.
- Ilyesmit nem kellene mondanod neki, mert nem lenne igaz - elnevettem magamat, miközben finoman megráztam a fejemet. - Szerinted csak olyanokkal beszélgetek, akik szépek? - Talán mások ennyire felszínesnek tartanak, talán igazuk is van. Én mindig úgy gondoltam, hogy több vagyok ennél, de attól még igaz, hogy buborékban nőttem fel mindenkivel, akivel gyerekkorom óta jóban vagyok. Az élet bizonyos oldalait sosem fogjuk megtapasztalni, pont azért mert kivételes helyzetbe születtünk. - Valami izgalmasabbat találjunk ki a kávézástól. Add meg a számod és beszélünk róla. - Ez több dolgot jelentett egyszerre. Én is tettem felé egy lépést, de semmi nem garantálta, hogy ha számot cserélünk, én leszek az első aki hívja.
- Ó, azzal még mindenképpen tartozol nekem. Olyan lány vagyok, aki ha nagyon akar valamit, azt nem tudja kiverni a fejéből. - Nem féltem elárulni magamat neki, mert tagadhatatlan a temperamentumom. Épp ezért felesleges lett volna játszani a szende kislányt, aki nem tudja mit akar tőle egy srác. Szerintem az a legtisztább, ha a kettőnk magabiztossága egyezik, különben félrecsúszna valami és végzetes hibákat ejtenénk, mert az évődés kötekedésnek hatna, ami közel sem olyan vonzó.
Újabb pillantást engedtem meg magamnak Finn szájára, amikor már egészen közel volt hozzám és segített hátra seperni a sötét tincseket a hátamra. Érzékeltem a keze melegét a derekamon, de nem bántam a közelségét, a csípőm pedig szinte automatikusa mozdult a zene ütemére. - Ha most azt mondom igen, úgysem fogsz nekem hinni. - A kezem végigcsúszott a vállán, egészen a nyakáig, amit talán nem is valami tudatosan de megcirógattam az ujjammal. - A szárazföldön még soha nem dicsértek meg, de elvileg van ritmusérzékem. - Egyértelműen elhallgattam a tényt a szinkronúszós múltammal kapcsolatban, de aki rám talált mondjuk Instagramon, nagyon hamar rájöhetett, hogy mivel foglalkoztam profi szinten majdnem egészen mostanáig. A szinkro pedig nem csak arról szól, hogy hosszan bírjuk a víz alatt és elég fittek vagyunk a gyakorláshoz. Ugyanúgy része a ritmusérzék, a tánckészség, a pontos mozdulatok... Szóval ha őszintén akartam volna válaszolni, azt mondom igen, tudok táncolni. De sokkal egyszerűbb volt, ha hagyom, hogy Finn magától jöjjön rá, ezért hagytam, hogy a fülemben dübörgő zene, amiről az előbb azt állítottam, hogy mennyire szeretem, átvegye az irányítást és Finnhez hasonlóan én is táncolni kezdtem. - Ha ebben jó vagyok, szerinted mi az, amiben nem? - Incselkedve tettem fel a kérdést, miközben a kezem, amivel eddig átkaroltam a nyakát, most visszacsúszott a tarkójára, így szinte egész közel tudtam húzni magamhoz az arcát.
Amikor érezni véltem, hogy valaki mögöttünk akar átjutni a tömegen, a másik karomat is megemeltem, hogy Finn vállára tehessem és még közelebb simuljak hozzá. Inkább vele szerettem volna három centiről farkasszemet nézni, mint hogy más taperolja le a fenekem. - Ki kellene találnunk... - Csupán pár másodpercnyi szünetet hagytam magunknak, miközben hátrébb húzódtam valamelyest, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Hogy mit csinálunk együtt legközelebb. - A mosolyom, ami eddig a szám sarkában bujkált, most határozottan kiteljesedett, ahogyan farkasszemet néztem a sráccal, akire valószínűleg a fél egyetem vadászott, most mégis velem táncolt.

1163 | ne vigyorogj (túl szép vagy)  | outfit