Amióta fölmondtam Ennionál, vagy ő mondott fel nekem? Nem is tudom. Mondjuk azok után, hogy tönkretettem egy fontos üzleti megbeszélését ahova szokásomhoz híven késve, disznótrágyás gumicsizmában, állatkert szagú, szakadt kertésznadrágban estem be, hogy kiszolgáljam a kedves ügyfeleket, nem csodálkozom. Na jó, talán csak egy egészen kicsit, és ha igazán őszinte akarok lenni, ha valaki kést szorítana a gigámhoz és megfenyegetne, talán azt is bevallanám, hogy valahol legbelül még rosszul is érintett a dolog. Gyenge a lelkem és az idegzetem az ilyen jellegű drámákhoz. Ez van. Így legalább több időm van a menhelyre, és hogy El Padre kedves, tanító szavaival éljek: Te barom! Elbaszod az egész életed! Sin valor![Semmirekellő]. Nyilván elkezdhetnék vele vitatkozni a második anyanyelvemen, pörgősen gurítva le nyelvemről a nem éppen virágnyelvbe foglalt véleményem, de semmi értelme nem lenne. Párszor próbálkoztam már vele, de mindig fül, vagy hajtépéssel fizettem, és a végére rendszerint előkerült a nadrágszíj is. Tapasztalatból mondom, hogy a hasított bőr nagyot szól, és mély nyomot is hagy. El Padre világ életemben kemény vasmarokkal nevelt. Az-az, próbált megnevelni, a kezelhetetlen, kicsapongó viselkedésemet többnyire a muterra fogta, hogy tőle örököltem, a nagy fater minden áron védeni akart a fiával szemben, ő minden egyes alkalommal a menyét hibáztatta azért, hogy így viselkedem. Ki érti ezt? Mert én nem. De lehet, hogy ehhez is túl nagy barom vagyok. Csak hogy a mélyen tisztelt fater szavajárásával élhessek. Ha az állatok mellett még valamit csipázok ezen a helyen, az a kantin. -Hát itt van Ő! A menhely legigazabb drágaköve! - Kezdem a szokásos, barmokhoz illő szövegelést amint sorra kerülök. A pult mögött álló hajhálót viselő, busman szemöldökkel bíró, lógó keblű, bajszos, olajszagú madame a szokásos életunt arcával néz vissza rám. Mint aki rögvest felvágja az ereit. Micsoda szenvedés lehet neki az, hogy itt kell dolgoznia, meg úgy egyáltalán, az egész élet. -A mai ajánlat Á La Carte: banános zabkása, paradicsomleves, valódi húst hírből sem ismerő spagetti. Desszert nincs, mert múlt hónapban túl sokat költöttünk hypoallergén kutyatápra. - Hadarja az arcához hasonlóan életunt hangján, és ameddig türelmetlenül várakozik -mert tudja, hogy roppantul egyszerű eset vagyok-, behemót, dobverő ujjakban végződő kezeit terebélyes csípőjére rakja. -Hmm... ne ilyen hevesen Csinibaba! Alig bírok választani, a bőség zavara. - Nem vagyok rest megvillogtatni neki ezer wattos vigyoromat, mire csak idegesen körbeforgatja opálos, érzelemmentes szemeit. -Lássuuuk csaaaak! A zabkását otthon sem eszem meg. Paradicsomleveees... nem, ezt a napot nem érzem paradicsomlevesesnek. Egy, még játékban lévő versenyzőnk maradt, a spagetti. Oké, legyen a valódi húst hírből sem ismerő spagetti, üsse kavics! - Meglehet, hogy csak én szórakozom ilyen jól, a mögöttem tolongó tömeg hangjaiból, és az indulatokkal teli mozdulatából ítélve -amivel a tésztát nem éppen Micheline tálalásban a tányéromba hajítja-, pont erre tudok következtetni. -Fuentes, baszd meg, megalszik a szádban a tej! - Szól ki valaki a sorból, mire csak pimaszul elvigyorodom. -Száz százalékos narancslé van, Consuela? -Majd mindjárt megmutatom én neked, hogy ki a Consuela! -Ajjj... de pont úgy nézel ki, mint a Family Guy-ból a Consuela! Múltkor elküldtem a kedvenc jelenetemet róla facebookon, nem csekkoltad? -Harminc százalékos narancslevem van. Kell, vagy nem? - Ezzel nagyjából rövidre is zárja a témát, én elfogadom az ízfokozókkal és mindenféle adalékanyagokkal telenyomott szívószálas gyümilevet, magamhoz ölelem a tálcámat, és szabad asztal keresésébe fogok. Itt-ott odaköszöngetek néhány ismerős arcnak, akad olyan is, akivel ökölpacsizok egyet, a csinos belláknak pedig küldök egy-egy bugyiolvasztó vigyort, csak hogy feldobjam a napjukat. Hétköznap van, és mivel az önkéntesek nagy része diák, így majdnem mindenki suliban van -ahol tulajdonképpen nekem is lennem kéne-, szóval hamar találok megfelelő helyet. Beleszúrom a szívószálat a narancslébe, a telefonomat kiteszem magam elé az asztalra, youtube-on megkeresem a kedvenc Consuela részletemet, és egészen addig jókedvűen heherészek rajta, a szívószálat rágcsálva közben, ameddig figyelmemet el nem vonja valami, jobban mondva, valaki más. A szemközt lévő asztalnál ugyanis ismerős ismeretlen arcot vélek felfedezni. Elengedem a fogaim közé szorított szívószálat, a telefont továbbra is kezem közt tartva, és egyenesen rávigyorgok. Kilépek az alkalmazásból, majd a messengerben lázasan pörgetni kezdem a neveket ameddig rá nem találok az övére. Bonita. "Puta" Küldök kezdésnek csak ennyit egy kacsintós smileyval, had gondolkozzon csak egy kicsit, s ha közben újra rám néz -gyanítom, a világ leggyilkosabb tekintetével-, egy kacsintással összekötött csókot is dobok felé.
Papá nem volt boldog először, mikor kijelentettem, hogy önkéntes munkát fogok végezni, de már egészen megbarátkozott vele, főleg mikor belegondolt, hogy ez őt mennyire jó színben fogja feltüntetni. Igaz kicsit máshogy látjuk a dolgot, de legalább nem próbálja nekem megszabni, hogy mit csinálhatok vagy éppen mit nem. Legnagyobb szerencsémre pedig lefoglalja magát, szóval a nyakamra se jár, bár nem vagyok kibékülve a hirtelen és mindenfajta ok nélkül rendezett "üzleti" vacsorákkal, de ameddig ez a legkisebb bajunk, addig nincs baj. Hermano-t próbáltam rábeszélni, hogy jöjjön el velem és vegyen ő is részt benne, de ahogy kivettem a szavaiból egy újabb remek tinder randival szórakoztatja magát. Tudom, hogy ő is élvezte volna, de nem az én bajom, ha egy komolytalan kis kaland miatt képes egy ilyen dolgot visszamondani. Egy hete voltam csak még itt, de már így is úgy éreztem, mintha már hónapokat töltöttem volna el ezen a helyen. Szerettem bejönni és sose éreztem úgy, hogy valaha is nyűg lett volna számomra ez a dolog. Mindig is szerettem az állatokat, néha talán még sokkal jobban is, mint az embereket és sosem értettem az olyanokat, akik bántották a saját kedvencüket. Undorító és hányingerkeltő, ha tehetném az összes ilyen embert eltüntetném a föld színéről. A menhelyre beérve olyan információk érnek, amik nem igazán tetszenek, főleg hogy Margaret szerintem csak próbál lerázni és ráerőltetni egy régi motorosra, csakhogy ne kelljen velem bajlódnia. Nem titok, hogy számomra ez az "úriember" cseppet sem szimpatikus és már előre érzem, hogy ebből a találkozóból semmi jó sem fog kisülni. Mire észbe kapok, Margaret már éppen távozik, apámtól elég baljós üzenetet kapok és még egy idegen is üzent... Mikor meglátom az idegen nevét és arcát is. Cseppet sem jó kezdet ezzel indítani, legszívesebben már rég kitekertem volna a nyakát egy gyors és határozott mozdulattal, de papá megtanította, hogy a ravaszság és a fondorlatosság sokkal jobb ismérv. Ahelyett, hogy válaszolnék egy "Estúpido" üzenettel csak megfordulok és mosolyogva a szemébe nézek. - Nyugodtan kimondhatod azt, amit gondolsz, sokkal jobban szeretem az őszinteséget, mint hinnéd. - nincs a hangomban se harag, se irónia, se semmi. - Bár már tudod, de azért bemutatkozom. Bonita Yazmin Ortega. - és még kezet is nyújtok felé, papá büszke lenne rám.
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a válasza nem túl velős szerelmi vallomásomra. Azt gondoltam, hogy majd heves szócsatába kezdünk. Amelyikünk több sértő kifejezéssel illeti a másikat -persze spanyolul, úgy minden sokkal szexibben hangzik-, az nyer! De hogy mi lesz a nyeremény, azt még nem találtam ki. Lenne egy-két ötletem, de nem hiszem, hogy Bon-Bon az a lány, aki bevállalna egy Family Guy maratont szerény, páratlanul szép, s megnyerően vicces személyem társaságában. Ha jobban belegondolok, nem is kell, hogy a nyeremény mind a kettőnk kifinomult ízlésének megfeleljen. Elég, ha én jól érzem magam, miközben többször is a fejére olvasom a gúnyos vereségét. Kicsit mintha előreszaladtam volna. Pedig a létező összes istenségre, akik odafentről néznek le rám nap, mint nap és fejüket fogva szégyenkeznek miattam -azon méltatlankodva újra és újra, hogy a fogantatásom napján miért nem tették hirtelen nemzésképtelenné az apámat, elkerülve ezzel egy újabb istencsapásának a létrejöttét-, esküszöm, hogy a fater kivizsgáltatott kölyökkoromban! Pont azért a kicsapongó, szerinte minősíthetetlen, szégyenletes viselkedésemért ami azóta sem változott. Sőt, ha lehet ilyet mondani, még szelepesebb lettem. Minden bizonnyal Bonitának is ez esett le első blikkre, könnyen szem elől tévesztve páratlanul csodálatos kisugárzásomat, melyet csak a szerencsésebbeknek villogtatok meg. És Ő ezen ritka emberek körébe tartozik, még ha a kapcsolatunk nem is indult túl gördülékenyen. Azért azt ne felejtsük el, hogy még annyit sem volt lehetőségem mondani neki: Bakfitty. Ő máris ledegradált, és anélkül berakott az "Emberek, akiktől égnek áll a hajam" halmazba, hogy esélyt adott volna. Ettől aztán olyan depressziós lettem, hogy utána hetekig ki sem mozdultam a szobámból és telesírtam a kispárnámat. Ja, mégsem... Mindenesetre néhány pillanatig úgy érzem, revanzsot vettem, hogy végre kényelmesen ülök a nyeregbe, ám ez a mellkas duzzasztó érzés csak addig tart, ameddig el nem indul felém. A villámmal túrni kezdem a tányéromban gusztustalanul incselkedő tésztát, míg másik kezemmel az asztallapra könyökölve megtámasztom a fejem, és az övéhez hasonló, rendkívül gunyoros félmosollyal figyelem közeledését. Magamban persze mindeközben már a hatodik Mi Atyánk kántálásánál tartok éppen -szigorúan spanyolul-, és készítem az orcámat, ha esetleg egy isteneset le akarna tekerni. Kislány, csak mondom, Juan Fuentessel élek együtt, az évek alatt már megtanultam, hogy mit kell csinálnom az arcizmaimmal, ha azt akarom, hogy a csattanós atyai pofon kevésbé fájjon. De hiába feszítek rá előre, koránt sem az a reakció érkezik, mint amire számítottam. Ez valahol megnyugtató, ugyanakkor kiábrándító is. Azt hittem, hogy ennél vehemensebb a vérmérséklete, de hát nem lehet mindenki Shakira! -A veces el silencio es más sabio! [Olykor bölcsebb dolog a hallgatás!] - Vágom rá szinte csípőből, és tudom nagyon jól, hogy tisztán érti minden szavamat. Aki ennyire választékosan el tud küldeni melegebb éghajlatra spanyolul, annak ez a Fuentes féle rövid kis bölcselet sem okozhat gondot. -Victor. - Kacsintok rá egy igazán mocskos félvigyorral a képemen, hogy aztán kérdő tekintettel a felém nyújtott kacsójára összpontosítsak. Nem gondolja komolyan, hogy valaha is kezet fogok rázni egy hölggyel?! -Tudod mi a neved jelentése? Bonita... - Mondom ki én is, még sokáig csámcsogva rajta, és a...nos... meglehetősen ízetlen, úgy is mondhatnánk, hogy moslék tésztán. Mindeközben persze a velem szemben lévő szék felé intek a fejemmel, olyan Keresztapásan, igazán nagylelkűen kínálva neki ülőhelyet, ekkor már bőszen a youtubeom zenelejátszási listáját pörgetve. Amikor aztán rátalálok a keresett klippre, nem vagyok rest el is indítani. Lassan felcsendül Madonna hangja, én meg csak nézem a velem szemben ülőt, fuldokolva nyelve le a kitörni kívánkozó röhögésemet a spagettival együtt. -Alig vártam már a közös munkát! Remélem hoztál magaddal gumicsizmát. Szükséged lesz rá! - Jegyzem meg gúnyosan. Ó, igen! Vajon valaki emlékeztette rá, hogy állatmenhely lévén disznóink is vannak?
Kezdőlap
