I know it's accident, not your fault

**Kaiden N. Dubois**

rora && kai

Nem igazán vagyok oda az olyan eseményekért, amiken ki kell öltözni és a fejünket kell tenni a közönségnek. Soha nem voltam az a bájolgó típus, de ugyanakkor ezek a hírnévvel járó dolgok, tehát igyekeztem nem kihúzni magam egyes vörös vagy pink szőnyeges eseményekről. A mostani alkalommal lényegében egy gálaestre voltam hivatalos, amit határozottan parasztság lett volna a részemről offolni. Ugyanakkor azt sem éreztem teljesen helyénvalónak, hogy szőke fejjel berobogjak oda, valami egyáltalán nem klasszikusnak mondható öltönyben és ezzel minden tekintetet magamra vonjak. Lényegében nekem nem volt célom a kapcsolatépítés, szimplán csak tartani akartam a jó híremet, amire nem is igazán szolgáltam rá. Lényegében amióta a Dzsungel Könyvén együtt dolgozom a színházzal, igyekszem fenntartani a win-win szituációt, tehát a saját stílusomból is csempészni valamennyit a darabba, hogy ezáltal határozottan az örökségemnek mondhassam ezt az időszakot is, ugyanakkor meg kell maradnom a klasszikus vonulaton is, ami érdekesebbé teszi a feladatot. Minden tudásomat össze kellett szednem a zeneszerzésről, amit Sydneyben magamra szedtem, ez pedig nem feltétlenül volt egyszerű feladat. Az utóbbi időben sokkal inkább igyekeztem a saját karrieremre és a húgomra koncentrálni, a családi drámáink pedig lényegében csak fáradtabbá tettek... Pont ezért valamilyen szinten talán érzékenyebb lehettem, hogy ennyire megilletődtem attól, hogy elégedettek a munkámmal.
Éppenséggel annyira, hogy hajlandó voltam megválni a szőke tincseimből, mivel már épp ideje lett volna pihentetni is egy kis ideig a hajamat. Határozottan elegendő lett volna egy öltönyt kikapni a szekrényemből, én mégis felfogadtam egy stylistot, akivel végül ki tudtuk választani a megfelelő darabot. Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodtam az autóm volt. Nem terveztem most alkoholt fogyasztani, lényegében mivel nekem másnap ugyanúgy dolgom volt a színészeimmel, sokáig maradni sem szerettem volna... Legalábbis az udvariasnál tovább semmiképp sem.
Ahogy beléptem a feldíszített terembe, már rögtön rám ugrott több ember és a hátamat lapogatva vezettek beljebb, majd mutatták körbe a kínálatot, mind ami a pezsgőket, mind ami az ételeket illette. Én a magam részéről egyáltalán nem gondoltam azt, hogy bármit fogyasztanom kellene egy pohár vízen kívül. Az alkoholt minden alkalommal udvariasan elutasítottam és fejben lehúztam minden embert a listáról, akikkel sikerült társalognom az este folyamán. Nagyjából öt rendezőt kellett volna még megtalálnom, viszont eléggé leszívott a sok társalgás, ami miatt igyekeztem volna egy félreeső helyet keresni magamnak. Ez igazából nem feltétlenül volt egyszerű feladat egy ilyen zsúfolt teremben, de én a magam részéről könnyen megoldottam az ilyen dolgokat. Leginkább egy szál cigire, meg friss levegőre lett volna szükségem, szóval elindultam az erkély felé.
Soha nem voltam egy indiszkrét ember és hiába mutatok a világnak magamról egy arrogáns maszkot magamról, ettől függetlenül nem szoktam magánbeszélgetéseket kihallgatni. Ettől függetlenül képtelen voltam meggyújtani a számba tett cigarettát, mert olyan szófoszlányokat kaptam el az egyik sarokból, ami miatt határozottan kiegyenesedtem és keresni kezdtem a férfihang forrását. Egyáltalán nem volt kedvem botrányt csinálni ezen a helyen, de ugyanakkor már én éreztem magam kellemetlenül szegény lány helyében – akinek egyelőre csak a hátát láttam – az ajánlat miatt, amit kapott. Ahogy szemügyre vettem a jelenetet, egyáltalán nem az jött le nekem, hogy a másik fél boldogan leszopná a csávót annak érdekében, hogy híresebbé tegye a szakmában, ugyanakkor a férfi egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá... És azt hiszem ekkor jött el a pont, amikor már képtelen voltam tovább hallgatni és odaléptem hozzájuk. Egészen megdöbbentett az, hogy pontosan ki keveredett ebbe a helyzetbe.
- Csak Aurorának jár az ajánlat, vagy más is beszállhat? – felvont szemöldökkel léptem közelebb az idősebbhez, ezzel pedig a lány mögém került – Azt hiszem nekem is szükségem lenne némi segítségre.
Talán nem volt a legokosabb ötlet provokálni, de ettől függetlenül felszegett állal álltam a férfi tekintetét olyan arroganciát sugározva magamból, hogy később biztosan elszégyellem magam miatta.
- Nem hiszem, hogy közbe kéne avatkoznia – jegyezte meg a férfi, majd némi szünet után folytatta – Kivéve ha nem félti az állását.
Képtelen voltam nem elmosolyodni a szavain. Lényegében nekem a színház jelenleg csak az időmet húzta, tehát azzal tette volna meg a legnagyobb szívességet, ha leveszi a terhet a vállamról és rendezőt váltat azzal, ha rám beszél. Ugyanakkor a bemutatásig már sok idő nem volt, tehát nagyon kibaszna magával Gary, ha most ejtene meg egy zeneszerző cserét.
- Úgy érzékeltem, hogy a hölgy nem feltétlenül szeretne élni az ajánlattal – jelentettem ki szárazon aztán óvatosan megfogtam a mögöttem álló Aurora kezét – Tehát engedelmével, felkérném egy táncra, addig pedig elgondolkozhat azon, hogy miként foghatja be a számat az esettel kapcsolatban.
Az ujjaimmal határozottabban fogtam rá a kezére, aztán még egy gyilkos pillantást vetettem a férfire és sarkon fordultam, hogy elindulhassak a lánnyal együtt.

ruha || 740 || I know it's accident, not your fault | Rora & Kai 1261330843

**Aurora Dubois-Cabot**

Kai&&Rora

"Fighting alone will make her a warrior, and being saved will make her a princess she never dreamed to be."

Van, hogy megfordul a fejemben az, hogy talán teljesen más szakmát kellett volna választanom magamnak és jobban tettem volna, ha határozottan távol maradok a színészettől, vagy a színművészet bármely ágától, pusztán az apám, a hivatása és a szakmai körökben való elismertsége miatt. Egyértelmű, hogy a viszonyunkkal és a ténnyel, hogy korántsem igyekszik a saját ismerősei által engem is jobb pozícióba juttatni, más nincsen tisztában. Egy kívülálló számára talán sokkal inkább az a természetes, ha azzal számol, hogy apám igenis segít nekem, ha nem is túl feltűnően, de legalább a jó ismerősin keresztül, akikből talán végtelen számú is akad ebben a világban. Nem hiszem, hogy őrült ötlet lenne a részemről az, hogy megpróbáljak elszakadni tőle és a saját erőmből, a saját tehetségemnek hála lenni bárki is színésznőként. Természetesen ha elbukom, az is egy jel, hogy másban kell gondolkodnom. Viszont azt mindenképp el akarom érni, hogy legalább azzal mindenki tisztában legyen, hogy nem vagyok az a fajta, aki könnyedén feladja, vagy pusztán csak az első próbálkozásokban hisz. Azt hiszem mindenki karrierjének van mélypontja, vagy szimplán rossz választása, így valószínűleg az én rezümémben is akadna olyan, amit inkább le kellene tagadnom.
Jelen helyzetben viszont úgy érzem sokkal inkább a magánéletem mélypontját élem át és ha tehetném nem csak hogy azt törölném el, ami történik velem, hanem magát az ötletet is, na meg a meghívást, amelynek eleget téve vagyok most jelen a gálaesten.
- Én segíthetek neked abban, hogy híres legyél és senkinek nem kell megtudnia. - Felfordul a gyomrom a hangsúlytól, amelyet a férfi megenged magának, a közeledése nyomán pedig kénytelen vagyok még néhány lépést hátrálni a korábbiakhoz képest is. Érzem azonban, hogy nem sokáig lesz menekülési lehetőségem, mert pusztán csak pár lépés kérdése és teljes mértékben a falnak leszek szorítva.
- Erre igazán nincs szükség. - Kijelentésem egészen határozottan cseng, a gyomrom azonban görcsbe rándul, ha arra gondolok, hogy mi következhet még, ha nem jelenik meg senki, vagy nem találok ki megfelelő kifogást és vagyok elég ügyes, hogy megszabaduljak ettől a kényelmetlen helyzettől. Megpróbálhatnám használni a hangomat, de kicsi az esélye, hogy bárki meghallana a benti zenén keresztül. A fizikai erőviszonyokat tekintve pedig nem telne túl sok energiájába a zaklatómnak, hogy lefogjon.
- A természetedről a fél szakma tud, de ha megmutatod mire jó még az a szép kis száj a feleselésen kívül, én hajlandó vagyok elsiklani fölötte. - Undorítónak tartom az ajánlatot, a tiltakozásom viszont hamar hamvaiba hal, amikor még közelebb lép hozzám, s szinte már érzem is az érintését magamon, amitől a hideg is kiráz...
Kis híján az ájulás széléről hoz vissza egy újabb hang, aminek a tulajdonosán rögtön megállapodik a pillantásom, amikor sikerül rá fókuszálnom, s magam sem tudom pontosan min lepődöm meg jobban; hogy éppen Kaiden az, vagy hogy a tincsei már nem a korábbi szőkében pompáznak. A döbbenetemnek hangot sem tudok adni, sőt a közbelépése miatti tiltakozás is bennem ragad - már ha egyáltalán valami furcsa, őrült oknál fogva tiltakoznék az ellen, hogy meg legyek szabadítva ebből a helyzetből.
Fel sem fogom igazán a szavaikat, csak az jut el az agyamig, hogy Kai megfogja a kezemet és rövid úton igyekszik el is vonszolni az erkélyről, de legalábbis a férfitól mindenképpen. Magam sem tudom, hogyan lehetséges, hogy a saját lábaimon sétálok utána és különösebb megfontolás nélkül hagyom, hogy elvezessen; történetesen be, a többi ember közé, ahol már nem kerülhetek hasonló helyzetbe, mint odakint az erkélyen. Magamhoz térít a levegőváltozás és egy fokkal erősebben szorítok rá ezúttal én magam Kai kezére. Habár lehetetlennek tűnik, hogy bárki észrevette volna, ami az előbb történt, én mégis kapkodó pillantásokat vetek az egybegyűltekre, hátha mégis... A néhány elkapott pillantás viszont sokkal inkább annak köszönhető, hogy vörös és fekete közelít a terem közepe felé, hogy táncba kezdjen. Amikor Kai maga elé von arra a bizonyos táncra, amit kint emlegetett, én érzékelhetően engedek az eddig vészesen feszült tartásomból.
- Köszönöm! - Megjegyzésem halk, a szemeimből kiolvasható őszinte nyíltság viszont a szavaim igazságtartalmáról árulkodnak. - Nem tudom mit csináltam volna, ha nem vagy ott. - A helyzet az, hogy ezt pedig nem is szívesen tapasztalnám meg, vagy élném újra. Épp elég volt belőle ennyi is.
Nehezen szakítom el a pillantásom Kaiétól, amikor viszont mégis, finoman lentebb hajtom a fejem és az ő ingének egyik gombját kezdem el fixírozni a mellkasán. Fogalmam sincs mit kellene most mondanom, vagy hogyan magyarázhatnám meg neki a helyzetet és mitől tűnnék kevésbé bűnösnek, mint attól, hogy a tiltakozásom nem fajult igazi tettlegességig és meg sem próbáltam ténylegesen eljönni onnan. - Mi lesz, ha beváltja az ígéretét és elveszted a darabot? - Ezúttal ráemelem a pillantásom, kíváncsi pillantással nézek fel rá. Képtelen vagyok magamat és a saját tisztára mosásomat előtérbe helyezni, ezért is kérdezek rá inkább Kaira, hiszen az ő karrierjét befolyásolhatja, ami történt.

774 ||

I know it's accident, not your fault | Rora & Kai 491470528

|| öltözék || ••

**Kaiden N. Dubois**

rora && kai

Elég szerényen éltem egész életemben ahhoz, hogy lényegében megvetően beszéljek az olyasmi társasági eseményekről, mint amilyenre ma is hivatalos voltam, mégsem tettem. Lehet itt véres szájjal károgni arról, hogy a sok jótékonysági parti megrendezési költségét mondjuk fel lehetne ajánlani, és most már minden ezzel az eszközben van szebb köntösbe bújtatva. Ettől a világ még nem fog megváltozni, én pedig bőkezűen adakozom az ilyen eseményeken csak azért, mert lényegében megtehetem. Sosem érdekelt az, hogy pontosan mit képviseltetnek ezek az esték, szimplán csak elmentem és nyitottam a tárcámat, mert amúgy is ezt várták tőlem. Ilyenkor pedig a lapok megírták, hogy én aztán kurvára önzetlen vagyok, és „nem felejtettem el azt, hogy honnan jöttem”, holott ugyanúgy meg volt a véleményem annak ellenére is, hogy azt nem hangoztattam ország világ előtt. Fogalmam sincs arról, hogy az a párezer dollár kinek a zsebébe pörög, szóval igazából úgy vagyok vele, hogy ha szervezők elsikkasztják, akkor lényegében nyugodt szívvel költsék csak gyógyszerre. Nem vagyok én mindenható, aki majd a világ kellemetlenségei előtt fellép, lényegében annyit tudok tenni, amit eddig is tettem: csináltam egy saját alapítványt, aminek a keretein belül évente eldöntöttem, hogy éppenséggel min akarok segíteni. Van elég borzalom ebben a világban, tehát igyekeztem elsőkézből javítani rajta és mindenhez csak egy kicsit hozzájárulni, mert ettől éreztem igazságosnak magam. Én komolyan nem tudom, hogy a dollár milliárdokat birtokló emberek pontosan mire költik azt a sok pénzt, de nekem már a saját pénztárcámmal meggyűlt a bajom ilyen téren. Éppen ezért próbáltam másokra költeni azt, ami fennmaradt.
Nem egyszer foglalkoztam már a nők jogaival. Hiába állok egy nőcsábász hírében, lényegében csak egy egészséges húszas évei közepén járó férfinak számítok, aki igyekszik kihozni mindenből a legjobbat. Egyetlen alkalommal sem kényszerítettem senkit, sokkal inkább hagytam, hogy engem szedjenek fel a nők… És minden esetben igyekeztem tisztázni azt, hogy pontosan mit akarok tőlük. Azt hiszem utoljára húsz éves koromban törhettem össze valakinek a szívét, és az is csak azért történt meg, mert lényegében az illető többet gondolt valamibe, ami nekem jóformán semmit sem jelentett. Ilyenek mindenkivel előfordulnak, nekem is törték már össze hasonló hazugságokkal a szívem, de azt hiszem ezek is építenek minket.
Azt viszont teljességgel elítéltem, aminek a szem és fültanúja voltam. Én a magam részéről mindig úgy gondoltam, hogy hülyeség azt hinni, hogy egy embernek a neme bármit meghatározna. Sokan gondolnának első benyomás alapján hímsovinisztának, mert túlságosan határozott a személyiségem. Éppen ezért nem is kifejezetten hat meg az, hogy az illető, aki felesel velem az nő vagy férfi, vagy éppenséggel idősebb-e nálam. Úgy gondolom, hogy mindenkinek járna egy kis tisztelet. Aurora határozottan az a fajta volt, aki minden alkalommal igyekezett becsicskítani engem és játszani azt, hogy ő a főnök, emiatt pedig rá is ragasztottam a „Kisasszony” és „Primadonna”, beceneveket. Emellett személyes kedvencemként szolgált még a „Marilyn Monroe” amiért a hölgy túl sokat képzelt néha magáról. Azt viszont teljesen elfogadhatatlannak találtam, hogy nyilvánosan kapjon valakitől szexuális ajánlatot. Ha nem jövök ki, szerintem a férfi simán megerőszakolta volna a sarokban.
Szerencsére a férfit így is viszonylag hamar le tudtam rendezni, Aurora pedig bölcsen hallgatott amíg biztonságos helyre nem tudtam vinni őt. A tömegben már könnyen és feltűnés nélkül el tudtunk vegyülni, ezáltal már lehetetlenség lett volna botrányt csapni. Gondolom az öklöm is határozottan megköszönte azt, hogy nem keveredtem feleslegesen verekedésbe… Meg a körém kialakított imázs is, mivel nagy valószínűséggel megint készül pár cikk arról, hogy mennyire jó arc vagyok. Ha beverem a pofáját annak ott kint, akkor minden bizonnyal megkapnám, hogy nem tisztelem az időseket. Mondjuk ezt igazából egészen le is szarnám, mert én magam is romba tudnám dönteni az ember karrierjét erőlködés nélkül.
- Nem kell megköszönnöd – egészen közel húztam őt a testemhez, miközben a lapockájára csúsztattam a tenyerem. Igyekeztem szemmel tartani az erkélyt, mert abban sem voltam biztos, hogy később Aurora számára az este folyamán biztonságos lesz – Merre hagytad el Kiant? Annyit lógtok együtt, és pont ilyenkor veszik el az a gyerek is?
Mondjuk én sem futottam össze vele, szimplán csak következtetni mertem arra, hogy a helyszínen van. Nem mondtam ki egyelőre, hogy egész este szeretném a lányon tartani a szemeimet, mert minden bizonnyal az öreg nem fogja feladni… Talán most még inkább célpont lehet a számára, és később is bánthatja. Ebbe ott bele sem gondoltam…
- Akkor minden bizonnyal végre lesz egyetlen olyan éjszakám, amikor nyugodtan tudok majd aludni – ahogy lepillantottam a lányra, az arcomon játszott egy nemtörődöm típusú félmosoly. Egészen közel volt az arca az enyémhez – Szeretem csinálni, de évek óta nem volt ilyenhez közöm. Annak idején ez is része volt a diplomamunkámnak, de nem komfortos nekem a színház berkein belül mozogni. Szerintem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy élesben is kipróbáltam.
Igyekeztem azért nem túl őszinte lenni, mert ismertem a nőt. Viszont én láttam egy pillanatra az ő gyengeségét, ezért valamiért azt gondoltam, hogy ő jobban fogja magát érezni, ha én is megvillantom a sajátomat. Nem gondolom, hogy ezek után közöttünk csodálatos barátság alakulhat majd ki, de ha már nem sírja el magát attól a tehertől, amit rá rótt az a faszfej kint, akkor azt hiszem sikeres volt és megérte neki flexelni a gyengepontommal.
- Ha pedig a komoly válaszom érdekel… Akkor kitálalok, mint szemtanú. Biztos nem ez volt az első eset és szerintem elég, ha már egy lány előkerül hasonló sztorival. Szépen minden ki kinyitja a száját, és ezzel végül magát teszi majd tönkre.
Sosem voltam egy olyan ember, akit könnyedén meg tudtak volna félemlíteni. Most is igyekeztem szemmel tartani folyamatosan a termet, és amint megpillantottam újra az öreget, rögtön tervet akartam váltani. Persze mindezt Aurora nem tudhatja meg, viszont kétlem, hogy ezek után sok kedve lenne még maradni.
- Figyu, Rory – soha életemben nem becéztem meg a nőt – Mindig is ki akartam próbálni, hogy hány Big Kinget tudok megenni egyszerre… Nem lenne kedved egy ilyesmi programhoz? Szerintem itt már a buli meghalt.
Picit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Ha nem teszem, akkor minden bizonnyal a férfit fixíroztam volna, ami ahhoz vezetne, hogy megsejtené a dolgot. Nekem csak sejtéseim lehetnek arról, hogy mekkora terhet jelent a nőknek egy olyan, amit neki korábban át kellett élnie, viszont ismerem annyira őt már, hogy tudjam mi lenne a következménye annak, ha esetleg lekéri rólam az öreg. És pont ezért nem hagyhatom, hogy mindenki szeme láttára omoljon össze és tegye tönkre azt a karaktert, amit médiaszemélyiségként felépített magának.

ruha || 1 041 || I know it's accident, not your fault | Rora & Kai 1261330843

**Aurora Dubois-Cabot**

Kai&&Rora

"Fighting alone will make her a warrior, and being saved will make her a princess she never dreamed to be."

Butaság lenne azzal a véleménnyel hadakoznom gyakorlatilag bárkivel szemben, hogy hiszek abban, hogy vagyok olyan helyzetben és mozgok olyan körökben, ahol nem leselkedhet rám veszély pusztán azért, mert nő vagyok. A kellemetlen helyzetek - sőt, inkább veszélyek - nem válogatnak. Nemtől, származástól, kortól függetlenül ugyanannyi esélye van annak, hogy történetesen az anyámat, vagy engem ér olyasfajta abúzus, mint amit az erkélyen szenvedek el, gyakorlatilag a rendezvény oldalvizén, mindenkihez közel, de mégis távol a figyelő pillantásoktól. Valójában az is megfordul a fejemben, hogy amit mi, a fejlett társadalmakban élő, civilizált emberek hiszünk a saját értékeinkről és a tényről, hogy mennyire kulturáltak vagyunk, nevetséges hazugság. Elhisszük, hogy csak mert egyedülálló politikai rendszerünk, jó gazdasági mutatóink, fejlett technikai eszközeink vannak, az emberi természetet is képesek voltunk olyanra formálni, ami egy ideális világot teremthet. Sok mindenben dicséretes eredményeket értünk el, ugyanakkor tény és való, hogy bizonyos emberekben továbbra is olyan ösztönök munkálkodnak, amelyeket kitapasztalva teljesen reménytelennek is bizonyulunk.
Mindig is hittem abban, hogy a szavaimmal képes vagyok megvédeni magamat a legkellemetlenebb helyzetektől is. A mostani azonban olyan, amikor gyakorlatilag tehetetlen vagyok és hiába mondok nemet, a másik fél egyszerűen figyelmen kívül hagy engem. Sikíthatnék, de mekkora az esélye, hogy valaki meghall engem odabentről? Megpróbálhatnék védekezni, de kicsi esélyét látom annak, hogy képes legyek legalább olyan komoly fájdalmat okozni a férfinak, hogy hagyjon menekülni - és ha sikerülne is, a ruhám és a magassarkúm olyan kombinációt alkotnak, amelyeket nem feltétlenül arra találtak ki, hogy menekülni lehessen bennük. Akármennyire távol álljon tőlem, a harmadik opciónak ténylegesen azt találom, hogy legjobb lenne elájulni. Ettől azonban megment Kaiden közbelépése, amiről időm sincs konkrét véleményt formálni, mert olyan mértékben könnyebbülök meg, amikor ő ráfog a kezemre, hogy használni sem akarom igazán az agyam.
- Csak fogadd el. - Nem erősködöm, nem azért mondom ezt, mert lekezelő akarok lenni vele. Szimpla kijelentés csupán, de úgy érzem muszáj vagyok nyomatékosítani, hogy bár képtelen vagyok konkrétan megfogalmazni, mégis hálás vagyok neki azért, amit tett. Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy bármikor is elvárhassam tőle, hogy kiálljon mellettem, főleg nem olyan helyzetben, mint amilyennek a szem és fültanúja volt. Mégis megtette. Én pedig függetlenül a cselekedetének okától - mert nem gondolom, hogy Kaiden bármelyik másik nőt hagyta volna egy ilyen helyzetben - hálás vagyok neki. Őszintén. - Nem gyerek már - csak ennyit tudok kinyögni, amikor Kian kerül szóba, a pillantásom pedig, amivel eddig nem mertem Kai mellkasánál és az arcánál tovább merészkedni, most a terem azon felét kezdi pásztázni, amit történetesen úgy is látok, hogy nem fordítom el a fejem. A szemeim azonban olyan gyors ütemben ugranak egyik emberről a másikra, hogy én sem tudom pontosan kit is keresek velük; valószínűleg a férfit, akitől megszabadítottak. - Nem jött ma el, más programja van. - Úgy motyogom ezt, hogy abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Kai megértette a szavaimat.
Finoman összevonom a szemöldökeimet, Kai válaszát hallva és értetlen pillantással nézek rá. Azok után, amit majdnem volt szerencsém átélni az erkélyen, nem kellene, hogy úgy hasson rám a közelsége ahogyan, én mégis furcsán biztonságban érzem magamat a karjaiban most, hogy magához vont. Elvégre tényleg olyasmitől mentett meg, amibe bele sem akarok gondolni komolyabban, mert már így is csak annyit érzek, hogy tele vagyok feszültséggel és képtelen vagyok elengedni magam.
- Annak ellenére, hogy nem rajongsz érte és hogy nem csináltál még hasonlót, szerintem jól megy. - Minden projektnek, darabnak és alakításnak megvannak a maga hullámvölgyei, de ezeket csak le kell küzdeni. Az eddigi közös munka pedig lényegében arra engedett következtetni, hogy Kaiden nem olyasvalaki, aki a munkája elé helyezné a személyes sérelmeit, vagy a magánéletét. Mindig a toppon volt, még ha néha viselkedett is úgy, hogy be akartam verni az orrát. - Áh... - Ebbe egyrészt bele sem gondoltam, másrészt jobbnak látom, ha befogom a számat. Ha el kellene mondanom ezt valakinek... Magam sem tudom hogyan kellene éreznem a történtek miatt, hogy megtehetem-e, hogy felhasználom ezt és a javamra fordítom, vagy mindenki csupán egy farkast kiáltó nőnek fog nézni. A média pillanatok alatt szétszedni a sztorit, függetlenül attól, hogy kinek van igaza, én pedig nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy ezt most át tudjam gondolni.
Ezért is lehetséges, hogy a következő, amire felkapom a fejem az a megszólítás, ahogyan Kaiden becéz engem. - Rory? - Felszaladnak a szemöldökeim és én magam is úgy érzem, hogy egészen butuska, értetlen arckifejezéssel pislogok most rá. - Hogy tudsz ilyenkor is az evésre gondolni? - Tény és való, hogy azért botránkozom meg enyhén a felvetésén, mert én magam most ha tömnék belém, akkor sem lennék képes bármit fogyasztani. Maximum alkoholt, hogy legalább minimálisan megfeledkezzem a történtekről. Viszont azt is tudom, hogy ha nem lépek le most innen - legyen az Kaial, vagy nélküle -, akkor továbbra is játszani fog az ájulás lehetősége, mert érzem, hogy a feszültség egyre inkább görcsbe rántja mindenemet. - Végül is, azt hiszem elmehetünk. Majd számolom mennyit eszel és tanúskodom, ha Guinness rekordot állítasz. - Nem tudom mi lep meg jobban, hogy úgy kezdek el viccelődést mímelni, hogy soha nem viselkedtem így korábban vele, vagy maga a tény hogy végül beleegyezem a vele való programba. Az igazság viszont az, hogy jelenleg egy taxiban sem érezném magam biztonságban, a sofőrrel kettesben.
Lecsúszik a kezem Kai válláról, amibe eddig kapaszkodtam, a másikat azonban, amit ő a saját kezébe vett, nem húzom el, hacsak ő nem enged el. - Előtte még álljunk meg a ruhatárnál... Kérlek. - Nem indulok meg rögtön, hanem megvárom, amíg ő maga indul el és igyekszem hozzá igazítani a lépteimet. A ruhatárban nincs is másra szükségem, csak a korábban leadott vékony, zakóra hajazó kabátra, aminek semmilyen egyéb funkciót nem tulajdonítottam volna, ha ténylegesen csak a taxiból való ki és beszállásra lett volna szükségem rá. Így viszont ténylegesen is melegítenie kell majd, mert nem tudom Kaiden komolyan gondolja-e a közös programot, vagy épp mire készül még. - Mehetünk.

957 ||

|| öltözék || ••

**Kaiden N. Dubois**

rora && kai

Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy megvan az iparon belül a magam híre, mint minden belsős dolgozónak. Ha nem zenélnék nyíltan, akkor sem lennék képes elkerülni bizonyos pletykákat, de hittem benne, hogy lényegében ez munkakörnyezettől független dolog volt, mivel az ember képtelen elkerülni a társait. Pontosan tudtam, hogy sokan arrogánsnak, és legalább ugyan ennyi ember pedig jó fejnek tartott. Ezekkel a pletykákkal lényegében semmit sem lehetett kezdeni, igazából pontosan tudtam azt is, hogy azokban a körökben, amikben én mozgok már az is nagy előnyt jelent, ha az ember férfinek születik. Habár sosem voltam egy kvóta párti ember, pontosan láttam azt, hogy miért akarják egyre több – a zeneipartól egyébként független – munkahelyen bevezetni azt. Én a magam részéről sosem foglalkoztam azzal, hogy valaki nő-e vagy férfi, ha tehetséges volt az illető, és együtt tudtunk dolgozni. Ugyanakkor nem voltam hajlandó a munkahelyi kapcsolataimat vegyíteni a magánéletemmel sem, de leginkább a női zenészekkel nem haverkodtam. Ennek lényegében annyi volt az oka, hogy elkerüljem azt, hogy egyszer majd egy ágyban kössünk ki. Az csak még több bonyodalmat szülne, nekem pedig az életem amúgy sem volt egyszerű, lényegében egyáltalán nem voltam berendezkedve egy párkapcsolatra. Részletkérdés, hogy akiket a stúdióban hallgatok, azokat nem feltétlenül szeretnék találkozni a hálószobai teljesítményével, legyen akármennyire jó csaj az illető.
Innentől kezdve lényegében azt nem kellett volna elmagyaráznom senkinek, hogy egyáltalán nem tartozom azon producerek és zeneszerzők köreibe, akik azzal próbálják egyengetni néhány kollegina útját, hogy szexre kényszerítik őket. Ha valakit meg akartam dugni, akkor egyszerűen csak megtettem. Előfordult az, hogy párszor visszaéltem mind a hírnevemmel, mind azzal a hatalommal, amivel maga a hírnév felruházott, és egy-egy rajongómmal ágyba bújtam, de igyekeztem megszűrni őket is, és olyan lányokra korlátozódni, akiknél elég egyértelmű, hogy csak azt akarják. Szerintem azok a férfiak, akik feltételhez kötik a szexet, nemes egyszerűséggel kicsi farokkal rendelkezhetnek, és másként valójában képtelenek nőhöz jutni, vagy más esetben esetleg pszichopaták lehetnek és hataloméhesek. Én magamat egyiknek sem tartottam, ugyanakkor többnek és jobbnak is gondoltam magam, holmi szaporodásra képes ösztönlénynél. Épp ezért, Aurora legyen bármennyire szép nő, egyszerűen képtelen lettem volna arra kényszeríteni, hogy lefeküdjön velem. Az már teljesen más kérdés, hogy valószínűleg ezzel a gondolattal elég sokan eljátszanak és nyilvánvalóan én sem mondanék nemet a lehetőségre, ha nem dolgoznánk együtt. Alapvetően elég bonyolult volt a mi kapcsolatunk, viszont letagadhatatlan tény volt az, hogy 90%-ban azok az esetek pont szexel fognak végződni, ahol akkora a feszültség, mint ami közöttünk van. Viszont ez nem ma és legfőképpen nem most fog megtörténni.
- Akkor elfogadom – tényleg semmiségnek éreztem a dolgot, mivel nyilvánvalóan senki sem akarja végig nézni azt, ahogyan megerőszakolnak egy akkora nőt a sarokban, mint amilyen ő maga is. Pontosan tudtam, hogy semmi esélye nem lenne védekezni, és ha most nem olyan eseményen lennénk, ahol viselkedni kellene, akkor talán állon is vágtam volna a férfit. Ugyanakkor jelen helyzetben gondolnom kellett arra, hogy egyikünket sem hozhatom kellemetlen helyzetbe, ráadásul én már javában készülök az új albumom kiadására is, amire válogatom a régebben megírt dalaimat is. Ha most botrányt csinálnék, ráadásul pont miatta, azzal a színházi projektet is hazavágnám, pedig határozottan szeretném befejezni, ha már annyi időt és energiát fektettem bele.
- Hozzám képest az – finoman megrántottam a vállam – Néha tényleg úgy is viselkedik, mintha még mindig az lenne.
Nem a szó rossz értelmében mondtam ezt, de ahányszor rá pillantottam, valamennyi naivitást felfedeztem annak a fiúnak a pillantásában. Ezt egyáltalán nem láttam hibának, szimplán csak úgy éreztem, hogy még nem csaphatta be elég nő, vagy éppenséggel nem érezte azoknak a dolgoknak a valós súlyát, amiken keresztül mehetett az életben. Sosem akartam másokat megfejteni, mivel én magam sem örültem volna, ha az életemben turkálnának. Mindenesetre szerintem Kian közelebb állt a gyerekhez, mint a férfihez, de nyilvánvalóan én más szemüvegen néztem őt, mint egy nő. Megértettem azt, ha valakit letaglózott a srác külseje és előzékenysége annak ellenére, hogy én ezzel képtelen voltam azonosulni.
- Még szerencse, hogy én itt voltam – pedig nem feltétlenül vagyok oda ezekért az eseményekért. Viszont mindig ezek voltak a legjobb lehetőségek a kapcsolatok megkötésére. Számító dolog így hozzáállni az élethez, de már egy ideje megtanultam azt, hogy ha elpuhulok, akkor csak át fognak rajtam taposni, mert lényegében senkit sem érdekel a lelkivilágom állapota. Talán ebben hasonlítottam a velem szemben álló lányra, viszont egészen elszomorított az, hogy a karakán személyisége ellenére most törékenynek láttam.
- Nem szeretek szar munkát végezni – egészen közel voltak az ajkaim a füléhez, szóval nem beszéltem túl hangosan, a beszélgetésünk meg amúgy sem tartozott senkire – Szóval igyekszem. Ne dicsérj túl sokat, mert lankadni fog a teljesítményem.
Nyilvánvalóan ez nem történt volna meg, de azt akartam, hogy egy kicsit kényelmesebben érezze magát. Meg nekem is beszélnem kellett ahhoz, hogy ne a lány bőréből áradó kellemes illatra koncentráljak. Elég régen volt már mind szeretőm, mind barátnőm, viszont baromi nagy taplóság lenne kihasználni azt, hogy talán egy kicsit a bizalmába engedhetett, amiért most megmentettem egy helyzettől. Én pedig mindig normális akartam maradni.
- A legrosszabb, hogy ilyenkor mind azt hiszitek, hogy ez a ti szégyenetek – finoman eltoltam magamtól, a tenyeremet pedig kérdezés nélkül simítottam az arcára – Pedig nem így van. Ha hasonló még egyszer megtörténik és nem vagyok ott, akkor is gyere hozzám és mondd majd el. Mert én hinni fogok neked, okés?
Egészen finom volt az a mozdulat, amivel megcirógattam a tincseit, majd párat a füle mögé tűrtem. Ezúttal teljesen más volt a mozdulat, mint amikor az első találkozásunk alkalmával akartam idegesíteni őt. Pontosan tudtam, hogy senkit sem lehet örök életére védelmezni, és túl sok nő van, akivel hasonló szörnyűségek történnek a világon. Őrültség lenne felesküdni arra, hogy innentől kezdve én mindannyiukra oda fogok figyelni, de ha legalább egy lesz, akinek meg tudom változtatni a gondolkodását és rá tudok mutatni arra, hogy nem kell nyomorultul éreznie magát azért, mert csinos és zaklatják… Akkor azt hiszem már segíthettem valakin. Ez pedig talán egy következő lépés lehet ahhoz, hogy segítséget merjen kérni, ha esetleg valaki nem állna le ezzel, és megelőzhetünk egy tragédiát.
- Sosem hallottam senkit így szólítani téged, szóval mostantól így hívlak – ezen a ponton megint az idegesítő vigyorom volt az arcomon – Nem ettem, mielőtt idejöttem, ettől a helytől viszont felfordul a gyomrom. Alapból utálom az öltönyt.
Elég jó stílusom volt anélkül is, hogy ilyen szarokban feszengjek, ugyanakkor nem bántam meg, hogy eljöttem ide… Főleg nem annak fényében, hogy hamarosan lelépünk, legalábbis remélem. Hajlandó lettem volna maradni, de mivel vezetek, egyelőre nem fogyasztottam se alkoholt, se mást. Viszont abban elég biztos voltam, hogy nehezen bírnám sokáig a történtek fényében ezen a helyen, tudatmódosító szerek nélkül.
- Lekötelezel vele – a történtek ellenére igyekeztem mosolyogni rá – Menő lenne, ha Guinness rekordot állítanék.
Az egyik kezemet felé nyújtottam, ezzel felkínálva neki azt a lehetőséget, hogy mondjuk ezer ember előtt lógva hagyjon a levegőbe. A másikat lazán a hátam mögött tartottam. Elég botrányos kilépő lenne tőlünk, ha kézen fogva távozánk innen, valószínűleg a darab iránti érdeklődésen is dobna egy nagyot, én pedig a stresszbe belehalnék, mivel így is eléggé éreztem a nyomást. Szóval jelen helyzetben csak saját magammal basznék ki, viszont, ha a lány nem fogadja el a kezem, akkor is szorosan mögötte indultam volna el, hogy lehetőség szerint már senki ne ragadhassa el tőlem a mai éjszakán.
Hamar egyértelművé vált, hogy talán néhány pletykát fel fogunk indítani a mai este folyamán, de túlzottan nem érdekelt a dolog, mert nem mi lennénk az egyetlenek, erre fogadni mertem volna. csak azért, hogy komfortosabban érezze magát, kicsit rászorítottam a kezére, majd az ujjai közé csúsztattam a sajátjaimat.
- Megállhatunk – nem akartam ellenkezni a dologgal kapcsolatban, türelmesen ki is vártam, amíg kikérte a dolgait, aztán csak intettem a fejemmel a kijárat felé. Akkor szólaltam meg ismét, amikor mellém ért.
- Utálni fogsz, mert nem béreltem kocsit a mai alkalomra – a Range Rovert meg már volt szerencséje járni, amivel amúgy is jártam – Hány centit dob rajtad az a cipő?
Nem mintha sokat számítana, mivel valószínűleg balesetveszélyes magassarkúba beülni egy ekkora autóba, mint anélkül. Éppen ezért nem is a kormány felőli ajtóhoz indultam el azonnal, hanem nyitás után az anyósnál álltam meg.
- Kapaszkodj meg a vállamban – jobb ötletem nem volt azon kívül, hogy szó szerint beemelem a kocsiból – Tuti nem etted meg kislányként a zöldségeket.

ruha || 1 345 || I know it's accident, not your fault | Rora & Kai 1261330843

**Aurora Dubois-Cabot**

Kai&&Rora

"Fighting alone will make her a warrior, and being saved will make her a princess she never dreamed to be."

Fel sem fogtam még igazán mindazt, ami történt, de már tudtam, hogy soha nem fogok erről beszélni senkinek. Nem azért, mert attól tartottam, hogy esetlegesen senki nem hisz nekem, hanem mert nem vagyok az a típus, aki kiteregeti a saját gyengeségét, hogy aztán másoktól várjon szimpátiát, vagy jóindulatot bármilyen szituációban. Nyilvánvalóan bántott a dolog, ha teljesen őszinte akarok lenni, meg is rémített az, hogy mennyire kiszolgáltatott voltam az idősebb férfi társaságában, de kénytelen voltam tartani magamat legalább annyira, hogy Kaidenen kívül másnak ne tűnjön fel a zavartságom. Vannak, akik tényleg kihasználták a nőiességüket, vagy épp a kapcsolataikat arra, hogy a karrierjükben valamilyen fajta előrelépést tudjanak a magukénak, újabb szerepeket szerezzenek, olyan kollégákkal dolgozzanak együtt, akikkel adott esetben a saját erejükből nem lettek volna képesek. Én sosem ilyenfajta lehetőségekre vágytam, mégis volt aki azt gondolta, hogy így akarok érvényesülni - vagy hogy már amúgy is így teszem.
Egy részem szeretett volna magyarázkodni Kainak is, elmondani, hogy az, hogy nem próbáltam meg megvédeni magamat a szavakon túl bármi mással nem az, aminek tűnhet - akárminek is tűnt számára ez a helyzet. Abban legalább biztos voltam, hogy hálás vagyok neki amiért közbelépett. Ez viszont nem egyenlő azzal is, hogy gyengének akarom mutatni magamat előtte.
- Ti ketten egyébként is elég különbözőek vagytok. - Ezt bárki más is megmondta volna, aki mindkét srácot ismeri. Bizonyos értelemben talán igaza volt Kainak abban, hogy hozzá képest Kian gyereknek tekinthető. Én csak a kettejük lelkesedésében láttam a különbséget. Kai esetében a közös munka általában tényleg munka volt, nem voltunk részesei egymás magánéletének annyira, mint Kian és én. De a helyzet az, hogy nem is ismertük még egymást annyi ideje, mint én az emlegetett srácot. Nem tudom Kai milyen dolgokért lelkesedik igazán, mik azok a dolgok, amelyek olyan széles mosolyt csalnak az arcára, hogy aztán alig lehessen azt levakarni onnan. Nem tudom milyen a családja - hogy van-e még egyáltalán neki -, vagy hogy a színházi projektjén és a saját zenéjén kívül mivel tölti az idejét. Gyakorlatilag ez volt az első alkalom, hogy megfordult a fejemben az, hogy kíváncsi vagyok ezekre a dolgokra és hogy más is foglalkoztat vele kapcsolatban azon kívül, hogy be akarjam törni az orrát, amikor direkt idegesít fel engem munka közben.
- Igen... - Képtelen voltam kontrollálni magamat, hiába adtam rövid választ, még így is megbicsaklott közben a hangom, amit rögtön azzal próbáltam kiküszöbölni, hogy megköszörültem a torkomat. - Azt hittem nem szeretsz ilyen szinten közösködni a mi fajtánkkal. - Nem gondoltam, hogy különösebben magyaráznom kellene, hogy milyen csoportot emlegetek, amikor többesszámban beszélek. Nem sűrűn gondolkoztam el azon, hogy amikor Kai nem jelenik meg egy-egy olyan eseményen, ahová mindenki hivatalos a színházból, akkor pontosan mit csinálhat, ugyanakkor nem a mai este volt az, amikor el akartam kezdeni megszidni őt azért, amiért most itt van.
- Nem vagy túl maximalista? - Lehet, hogy pont azért tűnt határozottan hülye kérdésnek, mert én tettem ezt fel, de úgy éreztem mondanom kell valamit, hogy elterelje a figyelmemet arról, hogy milyen közel van hozzám a férfi. Eddig tényleg azért figyeltem a körülöttünk lévő embereket, mert rá akartam jönni, hogy mennyire vagyok egyértelmű a viselkedésemmel, most viszont hiába siklott a tekintetem egyik jelenlévőről a másikra, mintha nem is igazán láttam volna azt, amit nézek. - Ezt most úgy mondod, mintha bármit is számítana neked az én véleményem. - Az eddigi ismeretségünk alapján ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy ha nem is feltétlenül legfőbb ellenségek vagyunk, de van valami kettőnkben, ami egyszerűen nem fér meg a másikkal. Szimplán csak nem tudtam még rájönni, hogy mivel lehet kiküszöbölni közöttünk ezt a feszültséget, vagy hogy ki lehet-e egyáltalán.
Legalább annyira meglepett az arcomra simuló keze, mint az, ahogyan elrángatott attól a helyzettől, amiről épp beszélgettünk. A pillantásom kutatva futott végig az arcán, mígnem a szemeibe nem néztem. Fogalmam sem volt róla, hogy pontosan milyen hangerővel is beszélhet hozzám, mert úgy éreztem, hogy a szívem hirtelen túl hangosan kezdett el dobogni ahhoz, hogy jól halljam őt. - Ha nem az én hibám, akkor ki másé? - Olyan halkan tettem fel a kérdést, hogy magam is alig hallottam a szavakat, amelyek szinte suttogásként jöttek ki a számon. A gondolataim már azon pörögtek, hogy ha valamit másképp csinálok, talán nem történik meg ez. Amikor viszont Kai azt említette, hogy akár újra megtörténhet ez az eset és végződhet rosszabbul is, éreztem ahogyan megfeszül a testem és idegesség költözik a mellkasomba. - Ha még egyszer megtörténik és te nem leszel ott, utólag úgysem tehetsz semmit. - Őszintén kicsit rosszul éreztem magamat, amiért ebben a helyzetben is elutasító vagyok vele, hiszen olyasmit ajánlott fel, amire nem minden férfi lenne képes. Vannak, akik el sem ismernék, hogy annak a férfinak a viselkedésével bármi baj lett volna, míg itt van Kaiden, aki gyakorlatilag azt mondja, hogy bízhatok benne és akkor is meghallgat, ha épp a gyengeségemet akarom megmutatni neki. Ez pedig olyasmi, amit nem sűrűn éreztem még, vagy kaptam meg más emberektől eddig.
- Mindig tudod, hogy találd meg egy olyan pontom, ami után legszívesebben megütnélek. - Nem teljesen volt komoly ez a fenyegetés, főleg mert mindketten fel tudtuk mérni a kettőnk közötti erőviszonyokat. - De amíg nem jössz te is a magasságommal, hajlandó vagyok elfogadni. - Gyakorlatilag még akkor is mindegy lett volna, hogy hogy hív engem, mivel Philipet is gyakran fenyegettem azzal, hogy elásom és mai napig nem volt hajlandó leszállni rólam a Pöttöm Pannázással.
- Egyébként sem szokott túl jó lenni a kínálat ilyen helyeken. - Az embernek gyakran szerencséje van, ha felismeri, hogy milyen ételt nyomnak az orra alá, amit egyébként is állva és társalgás közben kellene valahogyan elfogyasztani, ami egyenlő azzal, hogy az ember inkább éhezik, mintsem hogy később azért beszéljenek róla, mert szeretett volna egy normálisat vacsorázni. Egyetértettem Kaidennel abban, hogy ez a hely nagyon is taszít, de féltem én lenni az az ember, aki menekülőre fogná.
- Főleg egy olyan öltönyben, amiben ennyire jól nézel ki - mosoly költözött az arcomra, miközben tudatosult bennem, hogy olyasmit mondtam neki, amit eddig nem feltétlenül ismertem volna el hangosan. Hülye lennék, ha nem tartanám mocskosul jóképűnek Kai-t, de mindig arra gondoltam, hogy annyira felnyomja bennem a pumpát, hogy sikeresen elérje nálam, hogy ne az arcára, vagy a kisugárzására gondoljak. Egy pillanatig a kezét figyeltem, közben pedig éreztem, hogy innen már nincs visszaút, a jelenlévők egytől egyig rólunk fognak beszélni, és arról, hogy kézen fogva hagytuk el a termet; mert végül a férfiéba csúsztattam a saját kezemet. Korábban olyan kezek tapogattak, amelyeknek a gondolatától még most is kirázott a hideg, Kaiden enyémbe kulcsolódó ujjai viszont furcsa megnyugvást jelentettek, valószínűleg azért, mert ő volt az, aki megmentett az erőszaktól.
- Fogadjunk, ha Gary-vel beszélsz, akkor még sofőrt is fogadott volna neked... - Nem tettem ugyan fel kérdést, a szemöldökeim mégis felszaladtak, ahogyan a férfira pillantottam. Még Kai mondta rólam korábban, hogy biztos az a fajta nő vagyok, aki könyörtelenül kihasználja az ismeretségeit, miközben ő maga sem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket gyakorlatilag a lába elé tett volna a színház. - A férfiaknak nincs valamilyen kollektív fétise, hogy minél több jó autót vezessenek? - Kezdtem úgy érezni, hogy lehetek annyira kényelemben Kai társaságában, hogy újra olyan megjegyzésekkel álljak elő neki, mint amilyenek általában röpködnek közöttünk.
- Maximum tízet. - Ami azt jelenti, hogy még tíz centis magassarkú cipőkben sem ütöm meg a százhetven centit összességében. Ehhez csapódik még a ruhám szabása és a tény, hogy mennyire lehet egy ilyen ruhakölteményben akkora autókba bemászni, mint amilyennel Kai rendelkezik. Szó nélkül tettem amire kért és csúszott a kezem a vállára, mert úgy éreztem, hogy nem ez az a helyzet, amikor vissza kellene utasítanom a segítségét, arra ahogyan besegített az autóba pedig csak az újfent zakatolni kezdő szívem válaszolt. - Tejet sem szerettem inni, ha arra célzol, hogy miért csak ekkorára nőttem - válaszolok vissza mosollyal a szám sarkában, amikor pedig becsukódik az autó ajtaja az én oldalamon, pár pillanatig összepréselem az ajkaimat, hogy ne mosolyogjak magamban, mint egy idióta.
- Nem gond, hogy eljöttél egy ilyen eseményre és miattam senki mással nem tudtál ismerkedni? - Teljesen őszinte volt a pillantásom, amikor Kaiden felé fordítottam a fejemet, miután ő is beszállt. Még csak nem is azért kérdeztem ezt tőle, mert nem akartam, hogy később felhozza ellenem, mint megbocsáthatatlan bűnt, hanem mert tényleg bűntudatom volt, amiért velem kell foglalkoznia és az én lelkemet pátyolgatja - még ha szükségem is volt most a társaságára.

1369 ||

|| öltözék || ••

**Kaiden N. Dubois**

rora && kai

Ha a családomat kérdezné bárki, akkor valószínűleg azt mondanák, hogy egy olyan ember, mint én, az nem sokat tud az empátiáról. Mivel a húgommal nem volt túl fényes a kapcsolatom annak ellenére sem, hogy beszéltünk egymással és a szüleimről hallani sem akartam, valószínűleg a legtöbben azt mondanák, hogy természetesen velem van a baj. Én pedig egyáltalán nem akarom elvenni senkitől se a lehetőségét arra, hogy felettem ítéletet mondhasson, hasonlóról még véletlenül sincs szó. Szimplán csak az a nagy büdös helyzet, hogy ha valaki bűnösnek tűnik más szemében, akkor az ilyen emberek álláspontja automatikusan alul van értékelve. Nem tudom mennyire lett volna jogos részemről azt állítani, hogy én is hasonlóban vagyok most benne, de azt tudom, hogy a húgom nem hallgatott végig, emiatt úgy éreztem, hogy gyakorlatilag, amit én gondolok, az annyira nem is fontos. Innentől kezdve nincs kedvem és önbizalmam olyan helyzetekről beszélni, amik elbizonytalanítanak, megijesztenek, vagy éppenséggel szomorúvá, boldogtalanná tesznek. Onnantól kezdve pedig, hogy ezért is elő vagyok véve gyakorlatilag számomra is egyértelműnek tűnik valami… Méghozzá az, hogy tényleg velem van a baj.
Sosem gondoltam úgy Aurorára, mint valaki, aki hozzám hasonló. Ha én voltam a tűz és a szenvedély, akkor ő a rideg, jeges megoldások embere. Nem hittem abban, hogy az ellentétek képesek beindítani egymást. Sokkal inkább vágytam volna egy hozzám hasonló társra, mert én az otthont úgy képzeltem el, mint egy biztonságos helyet. Szerintem nem szexi az, ha két toxikus energia találkozik, mi ketten pedig határozottan ilyenek voltunk. Ennek ellenére is, vannak olyan helyzetek, ahol nem lehet ítélkezni a másik felett és segíteni kell neki. Egy nő zaklatása pedig határozottan olyan helyzet, amit egyetlen felnőtt ember sem hagyhat figyelmen kívül. Jelen helyzetben engem túlzottan nem érdekelt az, hogy most erősnek akarja mutatni magát előttem, vagy éppenséggel arra készül, hogy összeomoljon.
- Hát azt kicsit sem kétlem – halkan horkantam fel a visszatartott nevetésnél, és a nyelvembe kellett harapnom, hogy az említett fiút ne nevezzem kikent szépfiúnak. Én is igényes vagyok magamra, nem arról van szó, talán egy kicsit jobban is, mint amennyire az általánosítás igaz a férfiakról. Ugyanakkor nem voltam képes azzal versenyezni, amit Kian képviselt. Abban biztos voltam, hogy mind a kettőnknek megvannak a magunk erősségei, de valószínűleg kettőnk közül ő a megnyerőbb személyiség, mert kedves, előzékeny és mosolygós, barátságos jellem. Én felhúztam magam köré egy falat, szóval azok tudják rólam, hogy nem vagyok egy faszkalap, akik ténylegesen ismernek, vagy minimum közelebb kerültek hozzám az átlagosnál. Nem voltam benne biztos, hogy itt meg fogom találni a helyem úgy, mint Ausztráliában.
- Nem is szeretek – talán eloszlathattam volna a kételyeit, de az nem túl őszinte, mi pedig Aurorával sosem simogattuk annyira egymás lelkét; hogy hasonlóra akarjak vetemedni. Mondhatom azt, hogy a legrosszabb formánkat mutatjuk egymásnak, mert egyikünk sem vágyik a másik társaságára túlzottan. Ez olyan szempontból nem hátrány, hogy nehéz lesz egymás számára meglepetéseket okoznunk.
- Szerintem annyira nem vagyok az, mint te – vontam meg a vállam – Ha nem te kérdeznéd meg, akkor talán igen lenne a válaszom.
Tettem egy kísérletet arra, hogy megpróbáljam elkapni a pillantását, de mivel nem jártam sikerrel, egyszerűen elengedtem a dolgot és én is a tömeget kezdtem el pásztázni. Ez nem az a helyzet, ahol viccelődnöm kellene vele, vagy önmagamat adni, miközben cukkolom. Csak csináltam azt, amit ő is kényelmesnek érzett.
- Kritikus ember vagy, tehát számít a véleményed – vontam meg a vállam – Én pedig felnőtt férfi, szóval el tudom dönteni azt, hogy szándékosan le akarsz húzni, vagy őszinte vagy. De te nem az a fajta nő vagy.
Talán mondott volna nekem olyan dolgokat, amikkel nem ért egyet, de tudtam róla, hogy ha bármi nagyon komoly problémája lenne velem, akkor lobbizna a főnökénél. Valószínűleg az ő véleménye többet számít annál, hogy ki vagyok, mivel nem velem van állandó szerződésben a színház. Én abban biztos voltam, hogy mi ketten többet nem fogunk együtt dolgozni annak ellenére sem, hogy tehetségesnek találtam a társulat nagy részét, így köztük Aurorát is. Nem szorulok rá anyagilag, hogy állandó szerződést kössek, ez az egy darab pedig épp elég ahhoz, hogy egyszer jól mutasson az önéletrajzomban.
- Az a lényeg, hogy nem a tiéd – határozottan volt a tekintetem. Talán kőszívűnek tarthatott, de ennek ellenére is megmozdult a hüvelykujjam, miközben finoman végigsimítottam a bőrén – Nem vagyunk állatok. Egy vörös ruha édeskevés ahhoz, hogy valaki így viselkedjen veled. Nem érdemelted meg.
Szinte biztos voltam benne, hogy nem erre számít tőlem annak ellenére is, hogy valószínűleg nem gondol állatnak. A kapcsolatunk viharos mivoltja ugyanakkor nem indok arra, hogy valaki megpróbálja megerőszakolni. Aki pedig azt mondja, hogy egy nőnek burkában kell járnia azért, hogy a mi gyarló férfiak nyugton tudjunk maradni megint megbaszódhat.
- De tehetek – az ujjaim az arcáról most már a hajába fúródtak, hogy egy kicsit közelebb tudjam húzni magamhoz abban az esetben, ha erre lenne szüksége – Betörhetem az orrát, vagy tehetek vele bármi rosszabbat. A legrosszabb, ami velem történhet annyi, hogy kirúgnak a darabból.
Finom mosoly volt az ajkaimon, a hangom is könnyednek hatott. Szerettem végig csinálni azt, amit elkezdtem, ugyanakkor nem volt szükségem arra feltétlenül, hogy ilyenekkel fecséreljem az időm. Ha nem helyzetek volna rám nyomást, akkor el se fogadom a munkát. Én mindenképp nyertes helyzetben lennék, mivel ez tök jó marketing lehetne az új albumnak.
- Már megint verekedni akarsz – hallatszott a hangomon, hogy nevetek – Ez jó jel. És ha megígérem, hogy soha nem jövök a magasságoddal, akkor különb leszek a többi férfitól?
Alapvetően az enyémre is lehetne megjegyzéseket mondani, de legalább én is visszamondhattam azt, hogy nem mindenki eszi meg gyerekként a zöldségeket. Az én alkatom inkább arra utalt, hogy egész életemben hússal tömtem magam, és ezzel tökéletesen rendben is voltam.
- Most flörtölni próbálsz velem? – csak kibukott a kérdés belőlem, mielőtt kétszer meggondolhattam volna – Vagy részeg vagy? Mert az utóbbival semmi bajom, csak akkor indulás előtt még bedöntök pár pohár pezsgőt, mert az nem vicces, ha csak te szórakozol jól.
Nem esküdtem volna meg arra, hogy egy nővel jó ötlet alkoholmámorban úszni, mert mindenki tudja, hogy annak mi lesz a vége. Nyilván felnőtt emberek vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy egy munkakapcsolatot tönkre kellene tenni. Mikor az ujjaimat a kézfejére kulcsoltam, még egyszer a füle mögé tűrtem a haja egy részét, hogy közelebb hajolhassak hozzá és a következő szavakat suttoghassam oda neki.
- Úgy hallottam, hogy van pár beépített fotós – annyira közel voltam hozzá, hogy a leheletem minden bizonnyal csiklandozta a nyakát – Szóval mosolyogj kifelé menet.
Ha már valami címlapsztorit hoznak le rólunk, akkor az a minimum, hogy jól nézünk ki a képeken, később pedig lehet azon röhögni, hogy az emberek mit spekulálnak. Egyébként szerintem ez sem feltétlenül lenne rossz reklám az albumomnak még akkor sem, ha nem terveztem szívszorító, szerelmes dalokat írni rá.
- Én szeretek magam vezetni, de Gary elég jó fej, ha felajánlaná ezt – vontam meg a vállam finoman – Én praktikus típus vagyok. Mivel egy seggem van, egy autót vezetek.
Alapvetően a felesleges pénzszórásnak sem vagyok híve, emiatt azt gondolom, hogy plusz egy autót fenntartani és műszakira vinni, meg súlyadót fizetni utána teljesen felesleges lenne. A jelenlegi járművem amúgy is menő volt, és ha egyszer találnék valami feleség alapanyagot, akitől még gyerekeim is lennének, akkor a Rage Rover tökéletes lesz családi kocsinak is.
- Óvatosan lépj, nem akarom megpróbálni, hogy mi történik akkor, amikor megcsúszol vele. És előre is bocsi, ha szeretnéd ezért majd felpofozhatsz – miután megkapaszkodott a vállamban és próbált belépni a terepjáróba, én a fenekénél támasztottam meg a kezem és toltam feljebb, mivel az állt kézre – Kurva szar az időzítés tudom. Többet nem fog előfordulni.
Elég gáz lenne, ha rászorulnék arra, hogy formás fenekeket tapogassak a gazdájuk akarata ellenére. Mikor úgy ítéltem meg, hogy Rorynak sikerült normálisan beülni a kocsiba, akkor kerültem meg előről az autót és húztam be magam egy határozott mozdulattal a volán mögé. Azért csak úgy belépni nekem se könnyű ide.
- Szerintem nem csak a tejen múlt ez – egészen halkan jegyeztem meg, mert tartottam attól, hogy agyonüt, amiért annak ellenére élcelődök a magasságán, hogy korábban megígértem, hogy ezt nem teszem – Az a helyzet, hogy nem érdekelnek annyira az itteni emberek, mint gondolod.
Nem igazán akartam megindokolni a dolgot. Megvolt az a közeg, amibe visszavágytam, és egyáltalán nem láttam értelmét annak, hogy tartósan itt maradjak, mivel a barátaim és az életem jó része a világ másik oldalán volt pár mérges kígyóval együtt. Tisztában voltam vele, hogy meddig van szükség rám itt, szóval nem vittem túlzásba a maradási szándékot.
- És mi a helyzet veled? Nem zavar a tény, hogy pont én vagyok az, aki megszöktet? Biztos vagyok benne, hogy szívesebben vetted volna ezt valaki mástól – nem néztem a szemébe, miközben elindítottam az autót. A hülye is látja, hogy valami van köztük Kiannel, amiről én külső szemlélőként egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy mennyire valódi vagy egyoldalú.

ruha || 1 345 || I know it's accident, not your fault | Rora & Kai 1261330843

**Aurora Dubois-Cabot**

Kai&&Rora

"Fighting alone will make her a warrior, and being saved will make her a princess she never dreamed to be."

Bárki gondolhatja azt, hogy amiért egyébként is annyira szeretek a színpadon lenni más emberek előtt, a mostani helyzetben is képes voltam sütkérezni, mert az emberek figyelme éltet igazán- Azt hiszem sok művész van, akik így éreznek, akik nem feltétlenül mások elismerésére vágynak, szimplán csak a figyelemre. A kritika is lehet hasznos, ha valakinek állandóan nyalnak és közben meg szinte tehetségtelen, akkor lényegében álmokból épít várat, ami ugyanolyan könnyen össze is dől, ha beüt a hideg valóság. Én inkább olvasok végig hat kritikus cikket, vagy ezer utálkozó kommentet magammal kapcsolatban, mint hogy rózsaszín ködben éljem az életemet és minden bárgyú mosolyt igazinak gondoljak, hogy aztán a végén mégis pofára essek. Jó dolog tehetségesnek születni, könnyű olyan adottságokkal ebben a szakmában érvényesülni, amelyek jó énekessé, ügyes táncossá vagy brilliáns színésszé tesznek, de ezek a készségek alapvetően fejleszthetőek is és akiben van egy kis akarat, arról őszintén azt gondolom, hogy képes jobbá válni.
Összességében tényleg nem volt bajom az olyan jellegű eseményekkel, mint amelyeken ma is meg kellett jelennünk, mert tekinthettük ezt a promóció részének. Egyértelmű volt, hogy ebből ki kell vennünk a részünket, még ha nem is én voltak az a Jolly Joker, akit Gary könnyű szívvel engedett interjúkat adni. Jobban belegondolva nem ártana megsértődnöm ezen, hiszen lehet, hogy nem én vagyok a világ legaranyosabb és embereket elvarázsoló nője, de azt soha nem lehetne rám fogni, hogy nem vagyok professzionális. Ebből kifolyólag persze nem szabadna, hogy bármilyen botrányba keveredjek, vagy nyilvánosan kritika érjen, és most mégis itt vagyunk, egy botrány szélén, ami még csak nem is az én hibám volt. Ettől pedig valójában sokkal jobban ki akarok ugrani a bőrömből, mint azt hajlandó lennék bárkinek is bevallani. Sosem próbáltam kihasználni a kapcsolataimat, vagy a tényt, hogy apám az, aki. Azt hiszem ezért is próbáltam valami olyasmibe kapaszkodni, amit ismertem és amiről tudtam, hogy hogyan fog lejátszódni. Elvégre Kaidennel mindig ugyanott lyukadtunk ki, felidegesítettük egymást és valószínűleg magunkban már mindketten ezerszer megfogadtuk, hogy amint vége a közös munkának, soha nem megyünk egymás közelébe. Ez tűnt logikusnak, mert rossz hatással voltunk egymásra. Ha bezártak volna bennünket egy helyiségbe, valószínűleg egymást gyújtottuk volna fel a természetünkkel és senki nem élte volna túl.
- Chh... - szúrós pillantást vetettem rá, de képtelen voltam mást kinyögni. Az agyammal persze tudtam, hogy amit mondok az igaz és Kai szavaiból ítélve ezt ő is pontosan így gondolta, de valahogy képtelen voltam igazán belekapaszkodni ezekbe a gondolatokba és összehasonlítani őket. Valójában minden gondolatomat az foglalta le, ami pár perce történt és az, hogy Kaidennel milyen szerepe volt benne. A lábam is elgyengült valamelyest, egyedül az volt a szerencsém, hogy erős kezek tartottak. Bele sem gondoltam, hogy mennyi pletykát fog szülni a tény, hogy minket így látnak. Egyszerűbb volt elhessegetni ezeket a gondolatokat - még ha készültem is egy: kollégák vagyunk és remek szakmai kapcsolat van közöttünk monológgal -, és nem arra gondolni, hogy jelenleg csak még nagyobb gödröt ásunk magunknak annak a tekintetében, amit az idősebb férfi a fejemhez vágott és amit Kaiden is hallott. Ha valaki még azt is kitalálná, hogy lefekszem vele, csak hogy szerepem legyen a darabban, képes lettem volna elsírni magamat. Ami aztán tényleg nem jellemző rám.
- Most mégis megtetted. Biztos, hogy nem vagy rosszul? - A válláról a nyakára csúsztottam a kezemet, mintha azzal ellenőrizhettem volna a hőmérsékletét. - Nem tűnsz lázasnak. - Szórakozottan néztem a szemeibe, a következő pillanatban már el is kapva a pillantásomat, félve tőle hogy így is fel fog neki tűnni az arcomra kiülő pír, aminek az ott létét az égni kezdő arcomból tudtam csak. - Egyébként meg nem vagyunk olyan szörnyűek, mint gondolod. - Teljesen idegennek tűnt, hogy épp én védek meg bárkit is, de a munkám a hivatásom és azok az emberek, akik legalább annyira elhivatottan végzik a dolgukat ebben a szakmában, mint én, egyszerre a családommá is váltak. Akik megértik a lelkesedésemet a színház világa felé és akik legalább annyi energiát ölnek bele, mint én magam is. Ezek az én embereim. És talán valamilyen nyakatekert módon Kaiden is ebbe a körbe tartozott, mert ha nem is úgy állt előadóként a színpadon, mint mi színészek, attól még tudta milyen az alkotás folyamata, biztosan küzdött már ihlethiánnyal is, tudja milyen az, amikor mégis homlokon csókolja a múzsa a leglehetetlenebb pillanatban... Egy szó, mint száz, megértenénk egymást, ha akarnánk. Ha nem gyújtanánk előbb egymásra azt a bizonyos helyiséget.
- Nem mindig rossz dolog maximalistának lenni... Legalábbis nekem ezt mondták. - Ha rákérdezett volna, hogy ki mondott nekem ilyesmit, képtelen lettem volna válaszolni. Túlságosan kezdett a bőröm alá kúszni ez az egész helyzet. Paranoiássá váltam attól, ha valakivel összeakadt a tekintetem, Kaidenre pedig egyszerűen féltem nézni, mert féltem valami olyasmit felfedezni a tekintetében, amire nem voltam felkészülve. Ami talán ott sincsen, csak bebeszélem magamnak.
- Igazán? - Most már képtelen voltam nem rá nézni, még ha meglepett is volt a pillantásom, mert valljuk be, nem erre számítottam. - A! Kaiden Duboisnak számít a véleményem? - Félrebillentettem a fejemet, így vizsgáltam tovább az arcát. - Nem, itt mégiscsak valami baj van. Lázas vagy, igaz? - Közelebb hajoltam hozzá, anélkül, hogy realizáltam volna, hogy pontosan mennyire is. A hangom viszonylag halk volt, eszem ágában sem volt mások fülére bízni a mi beszélgetésünket. Kivételesen nem azért, mert vitáztunk, hanem mert szórakoztatott, hogy cukkolhatom.
- Tényleg így gondolod? - Érzelmesebb volt a hangom, mint azt szerettem volna, de bíztam benne, hogy elég halkan beszélek ahhoz, hogy csak ő hallja. A pillantásában kerestem a választ, de a szavait hallgatva kaptam azt meg igazán, amitől bizsergés futott végig a gerincem mentén, úgy éreztem, mintha a kirázott volna a hideg, amitől kicsit jobban simultam Kaidenhez, még ha maga a mozdulat akaratlanul történt is. - Nem tudom mit kellene csinálnom, ha már ez sem elég. Sosem használom ki a kapcsolataimat, nem is akarok ilyeneket építeni. - Azt még el is viselem, ha valaki tehetségtelennek tart, mert ahogy korábban is említettem, a színészi és előadói készségek fejleszthetőek. De hogy csupán azért kapjak kritikát, mert nő vagyok... Ezen már tényleg nem tudok változtatni.
Ha eddig nem érzékeltem volna a kettőnk között lecsökkent távolságot, amikor az ujjai a hajamba csúsztak már-már túlságosan is felfogtam a közelségét, amit el kellett volna utasítanom, de mégsem mozdultam egy centit sem hátrébb. Az érzéseim mintha a hasamban koncentrálódtak volna, de nem a fellépések, vagy vizsgák előtti szokásos idegesség szállt meg, hanem valami olyasmi, amit nem tudtam hova tenni. - Miért tennél ilyesmit miattam? - Talán buta kérdés volt és Kainak olyan elvei vannak, amelyeket nyilvánvalónak kellett volna tekintenem már azóta, hogy ismerjük egymást, de mégis érdekeltek az érvei. Hallani akartam az ő szájából, ahelyett, hogy találgatni kezdtem volna.
- Akkor az lennél, igen. De meg tudsz nekem ígérni ilyesmit? - Mosoly készülődött az ajkaimon, de nagyon bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban, több okból is. - Én még nem találkoztam olyan férfival, aki ne szeretett volna a magasságommal viccelődni. Nagyon magasra van téve a léc, Kaiden. - Nem arról van szó, hogy kételkedtem volna a képességeiben és abban, hogy be tud tartani egy ígéretet. Szimplán csak soha nem történt még meg mással, ezért nyilván Kai más lenne minden férfi ismerősömnél.
- Nem tudom. Egyesek szerint kritikus de őszinte nő vagyok, nem tudod eldönteni, hogy melyik a kettő közül? - Szórakozottan pillantottam rá, magam sem tudom miért nem engedtem utat a szokásos felháborodásomnak. Elvégre hogy én flörtöljek épp Kaial... Abszurdnak tűnt, most mégis rendben voltam a feltételezéssel. Talán mert kezdtem úgy érezni, hogy jelen pillanatban semmit nem kell bizonyítanom neki, annak lát, aki valójában vagyok.
Semmi bajom nem lett volna, ha szimplán csak közelebb hajol és mond nekem valamit, de amikor a fotósok jelenléte eljutott a tudatomig, egyszerűen odakaptam a fejemet, de csak későn jöttem rá, hogy így túlságosan közel lesz egymáshoz az arcunk, Kaiden lehelete pedig már nem szimplán a nyakamat csiklandozta, hanem szinte a saját számon éreztem azt. - Nem fognak örülni neki, ha így csinálunk reklámot a darabnak. - Ezt persze csak most találtam ki, fogalmam sem volt, hogy mit fog róla gondolni a vezetőség. Azt pedig végképp nem akartam tudni, hogy mit fognak gondolni a kollégák, ha holnap megjelenünk a lapokban. De tettem amit Kaiden kért tőlem és mosolyogtam, miközben a kezét fogtam kifelé menet.
- Garynek jó dolog a jó oldalán lenni. Korrekt vezető és tudja mikor kell segíteni. - Nem akartam teljes mértékben kiteregetni őt, de attól még meg volt a véleményem a színházigazgatóról, aki lehetett volna egy szeszélyes őrült is. Nekünk mégis szerencsénk volt vele. - Ha nem a pénzért, hírnévért és ingyen dolgokért csinálod, miért vállaltad ezt a feladatot? - Talán ha pár perccel többet gondolkodom a dolgon, végül nem tettem volna fel a kérdést, de valójában nagyon is érdekelt a dolog. Mint ahogy hirtelen sok dolog Kaidennel kapcsolatban.
- Ha kitöröm a bokámat, örökké haragudni fogok rád. - Ezt valójában teljesen komolyan gondoltam, bár reméltem, hogy ő sem szeretne tőlem ennyire megszabadulni. - Habár gondolom te sem örülnél neki, ha most valaki beugrana helyettem a darabba. Vagy így akarsz lecserélni? - Elég hamar sikerült elhallgatnom, amikor megéreztem, hogy hová csúszik a keze, és bár tényleg megfordult a fejemben, hogy most rögtön hátra fordulok, vagy szimplán a könyökömmel orrba vágom, azért észleltem a mögöttünk megvillanó vakukat, amik a kocsija oldalán tükröződtek vissza és csak mély levegőket vettem, hogy ne mutassak be egy fotósnak sem. Egyébként is, mit keresnek itt ilyenkor? Összepréselt ajkakkal vártam, hogy Kai feltűnjön a vezetőülésben és úgy fordultam felé, hogy annak a hevessége akár hurrikánt is előidézhetett volna. - Senkinek nem mondhatod el, hogy megfogtad a fenekem! - Kis híján még a mutatóujjamat is felé ráztam, de attól tartottam, hogy arról is képek készülnének, ezért csak hátradőltem az ülésben és bekötöttem magamat. - Mindenki erről fog beszélni... Ahh. - Óriásit sóhajtva hunytam le a szemeimet, mert láttam magam előtt azokat a pillantásokat, amelyekből egyébként sem kapok túl szépeket a folyosón. Néha kedvem lett volna eltűnni két hétre és nem foglalkozni semmivel.
- Akkor szerinted min? - Nevettem fel, majd megingattam a fejemet. Persze gének, meg minden - nem vagyok szakmabeli, hogy túl sokat tudjak erről -, de vagy három centit nem bántam volna még. Akkor már legalább akkora lennék, mint egy hatodik osztályos kislány.
- Ha nem érdekelnek, nem lett volna kötelező eljönnöd. Ezek szerint rendben vagy szakmailag... - Felvont szemöldökkel pillantottam felé, mert erős lett volna kijelenteni, hogy nem jelentenek neki semmit azok az emberek, akikkel bent beszélgethetett volna, ha nem engem ment ki egy nagyon szorult helyzetből. Viszont épp azért nem kértem tőle bocsánatot, amiért lefoglaltam őt, amit mondott.
- Velem? - Néhány másodpercig hagytam ott lebegni közöttünk a kérdést és vártam a válaszommal. Szerettem volna olvasni a gondolataiban, hogy pontosan miért kérdezi ezt, mert a profiljáról, amire oda pillantottam ugyan, semmit nem tudtam leolvasni. - A jelenlévők között te voltál az egyetlen normális ember. - Másokról most nem is feltétlenül szeretnék nyilatkozni. Egyértelműen nem vagyok egy olyan ember, aki könnyen beilleszkedik olyan álszent társaságokban, mint amilyenekben nekünk is kötelező néha megjelennünk, épp ezért nem is zavart, hogy most épp Kai autójában ültem. - Ezért nem bánom, hogy te szöktetsz meg - ismételtem vissza a szavait halvány mosollyal az arcomon.
- És most le foglak leplezni. Mit szoktál hallgatni? - Rutinosan hajoltam előre, hogy az autó érintőképernyőjén megkeressem a megfelelő programot és Kaiden legutóbbi lejátszási listáját kezdjem böngészni. - Ezeknek a felét nem is ismerem... - Magam sem tudom, hogy ez kiről mond el többet. - Melyik a kedvenced? - Úgy böktem a kijelző felé, mintha Kait nem épp a vezetés foglalta volna le, ezért talán kicsit reménykedtem egy piros lámpában is, hogy ne én válasszak valamilyen totál mood killer dalt, már így is elég szokatlan volt ez az egész, akármilyen könnyen jött is minden.

1913 ||

|| öltözék || ••

Ajánlott tartalom

» Kai & Rora | chapter one
» chapter two | Rora & Kai
» It's all her fault
» It was your fault
» 'cause it's all my fault?