- Én azt értem, hogy manapság a nővérek fokozott veszélynek vannak kitéve a sok perverz fogyatékos miatt, és azt is értem, hogy százhatvan centi alatt különösen veszélyes az élet - kezdek bele, a táskámra hajítva az előző edzés alatt átizzadt atlétámat. Risről lévén szó látott már kompromittálóbb helyzetben is, ezért még csak meg sem fordul a fejemben, hogy zavarban legyek a félmeztelenségem miatt. Ahogyan azzal sem igazán törődök, mennyire szexista lenővérezni egy orvost csak azért, mert lány, meg hogy üti-e egyáltalán a százhatvanat, vagy túlságosan alábecsültem. Ezek apró információk csupán, teljesen lényegtelenek a pont szempontjából, amire rá akarok világítani. - De neked igazán nincs mitől tartanod. Csak a hatvan feletti pedofilok izgulnának rád, őket meg még te is le tudod szerelni. - Nem mintha annyira zavarna az a havi egy-két alkalom, amikor lakótársam és bff-félém felbukkan az edzőteremben, hogy leckéket vegyen tőlem, mégis úgy adom elő, mintha mérhetetlen terhet jelentene számomra. Pedig még fizet is érte, nagyon helyesen, mert attól még, hogy a szüleim révén dúskálok a pénzben, nem fogok neki semmiféle árkedvezményt meg ilyesmit adni. Etikátlan lenne.
- Viszont a főnököm kinyír, ha bárkit is elhajtok az edzésről, úgyhogy... - Megadón széttárom a karom, jelezve, övé mind a száznyolcvankét centim, plusz-mínusz ami még egyéb helyeken hozzájön. Mezítláb mászkálok a szivacson, csak egy melegítőnadrág van már rajtam, amit a nyugalom megzavarásának elkerülése érdekében magamon hagyok. Így sem hiszem, hogy Ris képes lesz bármit is kezdeni a támadásaim kivédésével, nem kell neki még több nehezítés azzal, hogy adoniszi testem és a fokhagyma hátsóm külön elvonják a figyelmét. Ez még vele szemben is igazságtalannak tűnne, így hát megkímélem attól, hogy a sármom összezavarja és beérem ezzel a lezser, hiányos megjelenéssel.
Kezdetnek a lábbelijére bökök, mert bár már volt itt párszor, jobbnak látom újra és újra tisztázni a szabályokat. Még ha hivatalosan nem is az enyém az edzőterem, saját gyerekemként gondoskodok róla. - Először is, cipőt le, meg a nagyid gönceit is. - A mutatóujjam a lábáról a pulcsijára vándorol, és ha nem lenne összefogva a haja, arra is külön rávilágítok. Nem is tudtam, mi hiányzott eddig a napomból, de most, hogy Irist kritizálhatom, máris ezerszer jobban érzem magam. - Mit szeretnél ma gyakorolni? Koncentráljunk arra, hogyan tudsz kivédeni egy-egy támadást, például ha egy nálad nagyobb fickó sarokba szorít... - Hogy szemléltessem az érzést, közelebb lépkedek hozzá, egészen elé húzódom, kissé fölé magasodva. - ...vagy inkább karriert váltanál és tanítsalak meg rá, hogyan tudod leszerelni a biztonsági őröket, amikor mész bankot rabolni? - Egy kis teret szakítok kettőnk közé, néhány lépéssel elhátrálva tőle, és közben olyan önelégülten mosolygok, mintha a jelenlétével megnyertem volna a főnyereményt.
Amikor elköltöztem otthonról Morgóhoz, Weston apu külön leszögezte Brandon apunak, hogy meg ne próbáljon hívogatni. Eleinte mindig volt valami átlátszó ürügye, ami miatt felemelte a telefont: Ne felejtsd el, hogy időpontod van Dr.Fullerhez fogszabályozó állításra! Csak azt akartam mondani, hogy... már nem is tudom, miért hívtalak... Joenak itthon maradt a hámja. Nem ugrassz be érte valamelyik nap? Hogy vagy? Mit csinálsz? A rossz arcú orosz HAVEROD otthon van? Csak azért hívtalak, mert hallani akartam a hangodat. Sokszor az eszünkbe jutsz, főleg esténként, amikor apuval begubózunk a nappali kanapéján a tévé elé, és együtt nézzük a Modern családot. Hiányzol! Az első néhány hét borzasztóan nehéz volt. Nem telt el úgy reggel, hogy ne éreztem volna Weston apu utánozhatatlan palacsintájának az illatát, hogy ne vágytam volna Brandon apu ölelésére, amit mindig is rém cikinek tartottam, főleg ennyi idősen, mégis megadóan simultam bele a karjaiba minden este lefekvés előtt. Kemény fába vágtam a fejszémet azzal, hogy fogtam minden cók-mókomat -velük együtt Joet is a hónom alá csaptam-, és beköltöztem ennek az egomán félistennek a lakásába. -Igen apu, fluoridos fogkrémet vettem. Nem, nem töltök túl sok időt a playstation előtt. - Minnie egereket ábrázoló körmökben végződő két ujjam egymásba fonódik, csuriba szorulnak, és mialatt átvágok a belvárosi tömegen, a Miatyánkot mantrázom magamban. Brandon apu az az ember, akinek nem kell szemtől szemben állnia a vádlottal ahhoz, hogy rájöjjön, igazat mond-e. Hiszem, hogy mindenkinek van valami szuper képessége. Az övé, hogy több kilométeres távolságból is képes kiszagolni, ha valaki hazudik, az enyém a pontos pontatlanság -notorikus késő hírében állok-, Morgóé pedig... Nos, Andrii egyszerűen csak elhiszi magáról, hogy ő micsodálta azt a bizonyos spanyol viaszt, én pedig bozóttűz vagyok, akit kedvére oltogathat. -Apuuu, most le kell tennem! Igen, ideértem az edzőterembe. Nem, nem akartak útközben idegen alakok lerángatni a bicajomról. Jézusom! Miért akart volna bárki is ilyet tenni fényes nappal New York egyik legforgalmasabb negyedében? - Sóhajtva forgatom meg a szemeimet. Mindkét apu utálja, ha ezt csinálom. De most nincsenek itt, nem látják. És amiről nem tudnak, az nem fáj. Tartja ugyebár az a jó öreg bölcs mondás. Ma rendkívül pimasz vagyok. Az esetek többségében nem szokásom előre bejelentkezni. Van, hogy egyszer csak megjelenek, mint derült égből villámcsapás és van, hogy hónapokig a terem közelébe sem jövök. Mikor hogy tartja kedvem, vagy éppen nem tartja. Erről Andrii sokat tudna mesélni. Az arcára van írva. Bár szerinte soha nem fogom megtanulni ezt az egészet ameddig úgy hadonászok a levegőben, mint egy anorexiás panda. -Mi? Nem, nem apu! Apuuu most le kell tennem de tényleg! Mi van? Nem, dehogy! Nem... apa én... - Lábaim célirányosan visznek a kiszemelt férfiállat felé, s amint hallótávolságon belülre kerülök, megtorpanok néhány méterre a szőnyegtől, hogy végül cincogó hangon sutyorogni kezdjek a telefonba, egyik tenyeremmel el is takarva a hangszórót. -Mi nem szexelünk! Soha! Neeem, nincs nálam óvszer. Nem tudom, hogy nála van-e, de... nem, nem tudom, hogy körül van-e vágva az... apa! - Egy hímneműre sem bíztam még rá soha a kojitusz alatti védekezést, szerintem nagyon félvállról veszik. A pesszárium híve vagyok. Brandon apu meg úgy tűnik, hogy a körülmetélésé. -Szeretlek! Vigyázzatok magatokra! - Ezzel leteszem a telefont. Egyrészt azért, mert meghallottam Weston apu baljóslatú hangját a háttérben, másrészről pedig azért, hogy ne legyen alkalma tovább faggatni a lehetetlenről.
Semmi meglepő nincs azon, hogy máris kóstolgatni kezd, mégis megette a fene az egészet amikor úgy néz ki, mint egy Adonisz, és ezzel ő tökéletesen tisztában is van. Talán a kinézete az egyetlen fegyvere másokkal szemben. A szőke, néhol viccesen kunkorodó fürtjei, a szigorú, jég kék szemei, a tetoválások amikhez mindig is túl nyuszi leszek, hogy akár egyet is magamra varrassak, na és persze ott vannak még a magukat büszkén illegető csípőcsontjai, amik éppen csak annyira kandikálnak ki a szürke mackó alól, hogy ne tudjak máshova összpontosítani. -Miért vagy ekkora bunkó, Szása? Miért gondolod, hogy egy nőből nem lehet legalább annyira jó orvos, mint egy hímneműből? Nagyon leragadtál a kommunizmusban, kisapám. - Győzelemittas mosoly húzódik végig az arcomon, reménykedve benne, hogy semmiféle ebédről hátrahagyott kajamaradék nincs a fogszabályozómba ragadva. Az hót' ciki lenne! -És mi jogon feltételezed, hogy csak a nyugdíjasklubban alkothatok osztatlan sikereket? - Kérdőn felvonom a szemöldököm. Arcomon nyoma sincs sértettségnek, még csak megbántva sem érzem magam. Őszintén érdekel a véleménye. De komolyan! Mit kell tennem, hogy én is úgy nézzek ki, mint azok a csajok, akik fel push upolják a melleiket, ki hydrogéneztetik a hajukat és olyan idegesítően csámcsognak a hubba-bubba rágón, mintha bulldog harapásuk lenne? Az nekem van. Azért kell a fogszabi. -Upsz... mindig elfelejtem... - Zavaromban belekuncogok az edzőterem különösen szokatlan csendjébe. A rákvörös pírtól égni kezd az arcom, és le kell hajtanom a fejem, a mozdulattól annak búbján elhelyezkedő lófarkam előreomlik az arcomba. Félrebiggyesztett szájjal mustrálom fehér teniszcipőmet amire saját kezűleg festettem színes, apró virágokat, hogy kicsit feldobjam. Ha apuék most itt lennének, biztosan szabályosan válnék meg tőlük, de nincsenek, úgyhogy nem bajlódom igazán sokat, egyszerűen csak letaposom a sarkukat és elrúgom őket a szőnyegtől. A pulóveremtől azért valamivel keserűbb szájízzel válok meg. A köztudott vashiányomnak köszönhetően a fázós emberek közé sorolnám magam. Hezitálva harapom be alsó ajkamat, és meghúzom a pulcsi alját, mintha csak valami oda nem illő foltot keresnék rajta. Elválásunk szomorú pillanatait követően elkezdem lecibálni magamról, de a fejem tetején incselkedő copfnak köszönhetően valahogy beragadok. -Picskuba...! - Nyögöm dühösen, némiképp riadtan, épp készülvén belefulladni a pulóverbe. Aztán némi hajlongást, céltalan pulcsi rángatást követően megszületek végre! És rögtön kivel találom szemtől szembe magam? Jobban mondva, inkább mivel...? -Ho-hó, Szindbád! Hátrébb az agarakkal. - Széles mellkasa fölényeskedően feszeng előttem, esélyt sem hagyva arra, hogy kiszabadulásomat követően megigazíthassam a szélrózsa minden irányába meredező hajamat, és a szürke toppot, amit a pulóver alá vettem fel és ami alól minden bizonnyal kikandikálhat a köldököm, mert fázik a hasam. -Szerintem ezen a ponton elkezdett kopni a festék... - Orvos lévén sasszemem van, még akkor is, ha romlik a látásom és lassan már nem csak olvasáshoz kell szemüveget viselnem. Mutatóujjam körmével nem vagyok rest megkapargatni az említett területet a mellkasán, ha már ilyen pofátlanul az arcomba tolta. Azért némiképp megkönnyebbülök amikor végre kimászik az intim szférámból. Ennek megfelelően lejjebb is húzogatom gyorsan felgyűrődött trikómat, és igazítok is egy keveset a copfomon, végezetül -mint aki újdonsült energiákhoz jutott-, összecsapom a tenyereimet, és egy helyben kocogni kezdek előtte. -Taníts mester! Szeretném megvédeni magam és a nőiességemet az öregotthon lakóitól, és az öntelt oroszoktól. - Pimaszul incselkedem vele, majd ökleimmel bokszolgatni kezdek magam előtt csak úgy a levegőben. Oké, kicsit keverem a szezont a fazonnal. Na és? Neki meg a jógához nincs túl sok sütnivalója! Ha ma legyűröm, büntetésből holnap hajnalban a Central parkban kell kezdenie velem egy polifómmal, olyan cikis, tapadós biciklis forró naciban.
Bárki, aki azt állítja, hogy sosem nézte még meg az ellenkező nemű legjobb barátja fenekét, aljas képmutató, ahogyan azt is hazugság lenne állítani, hogy az esténként törölközőben végigvonuló, ellenkező nemű lakótársra ugyanúgy tekintenénk, mint egy félig döglött, lefejezett halra, akit nejlonba csavartak. Férfiak vagyunk, belénk van kódolva, hogy megbámuljunk egy jó, olykor lapos hátsót; ettől még én is csak annyiban különbözök, hogy nem felezem le a világ kínálatát fifti-fiftire. Férfi vagy nő, minek válogatnék? 100% választék, 100% gyönyör. Ez az egyik oka annak, hogy nem szállok be a Ris és a pulóvere közt folyó, ádáz harcba, hanem elrévedek a hasfalán - az egyetlen testrészén, aminek jól áll, hogy lapos. A másik, hogy született szadista vagyok és mindennél jobban élvezem mások szenvedését. >Ördögi kacaj helye.<
- A nők lehetnek, én csak benned kételkedem. Anno te láttad el a fejemet, amikor bekerültem hozzátok, és azóta sincs rendben velem valami. - Drámaian csóválom a fejem, lerázva magamról a szexizmus vádját. Bunkó vagyok, az igen, de az emancipáció elkötelezett híve! Megjegyzésem utóbbi részét pedig nyilván csak viccnek szántam, semmi baj sincs a fejemmel, tökéletes vagyok, mint mindig. Már rég lepereltem volna róla a cicanacit, ha nem így lenne. - Épeszű férfiak nem izgulnak rá valakire, aki úgy néz ki, mint egy általános iskolás. - megvonom a vállam, egy kicsit remélve, ezt legalább nem veszi akkora sértésnek, hiszen nem konkrétan rá értettem, hanem minden sorstársára, aki huszonévesen is egy gimnazista arcberendezésével büszkélkedhet. Összefont karokkal, önelégülten és szemtelen nyugalommal nézem végig eközben a ruhadarabbal folytatott harcát, és amint végre sikert arat, csak elmosolyodom és közelebb lépek. Újabb jelző újabb kontinensről, amit rám aggat, és ami vidáman elsuhan a fülem mellett. - Héló, nincs tapi! - csapok rá a kézfejére, mikor a tetoválásomat kezdi el birizgálni. - Vagyis nem itt és nem ingyen. Az egy másfajta szolgáltatás és annak elkérem az árát. - Hogy érezze a törődést, meg hogy egy kis színt vigyek sápadt bőrére, rákacsintok, mielőtt elhúzódnék. Nem mintha valaha lesüllyednék olyan mélyre, hogy pénzért áruljam magam, de tény, hogy voltam már host egy-egy rendezvényen és egyáltalán nem lealacsonyító érzés, mikor nők és férfiak körberajongják adoniszi körvonalaidat. Csak másokkal ellentétben én a körberajongásnál és a távoli csodálatnál meg szoktam húzni a vonalat. Rist már ismerem annyira, hogy ne zavarjon, ha random hozzám ér, de az idegen és kéretlen érintésektől könnyen rosszul tudok lenni.
Felszalad a szemöldököm, ahogy Bruce Lee női imitátorának képzelve magát helyben kezd futni, és szerencsére még időben lefojtok egy mosolyt, mielőtt még azt a jelzést küldeném felé, hogy szórakoztatónak találom a humorát. Lakótársi és barátsági szerződésünk alapja, hogy idegesítőnek tartjuk a másikat - hova fajulna a világ, ha kiderülne, hogy amúgy meg nagyon is kedvelem a kócos fejét? - Ukrán. Kevesebbért is kirobbant már világháború, de mindegy. - mormogom félhangosan, mert akárhányszor a szemébe mondtam eddig, egyszer sem törődött vele. Ezek a Szása-beszólások valószínűleg az ő szótárában ugyanazok, mint az enyémben a laposságára és a testi fejletlenségére tett megjegyzéseim. Igazán sértegethetne inkább azzal, mennyire jól nézek ki! - Ha lefutottad a maratont és kiütötted minden ellenséged képzeletbeli műfogsorát... - kinyúlok és megfogom az egyik öklét, tenyeremmel felfogva a levegőbe célzott ütést. Aztán a másik kezemmel a könyöke alá fogok, bal lábam pedig már sodrom is be az övé alá, hogy egyetlen ügyes mozdulattal kisöpörjem alóla a talajt és a karjánál fogva a hátára fektessem a szivacson. - ...akkor kezdjük odalent, ha már úgyis ott vagy.
Nem kell sok, épp csak átvetem felette a lábam azzal a reménnyel, hogy nem térdel reflexből herén, és már felette is vagyok. Szorosan összezárom a combom a törzse körül és úgy helyezkedem, hogy valahol a hasa felett legyek. - Kezdjük a könnyebb verzióval, amikor valaki leteper és fojtogat. Ez könnyebb, mert ilyenkor mindkét kezed szabad. - toldom rögtön hozzá, mielőtt kritizálni kezdené az ítélőképességem. Sokkal szerencsétlenebb forgatókönyv, ha kezét-lábát lefogják, ezért kezdem inkább ezzel. A dilis betegek, tapasztalataim szerint, amúgy is szívesebben mennek torokra, minthogy csak úgy fetrengjenek valakin. Két kezem a nyaka köré kulcsolom, alig érek hozzá a bőréhez, nem akarom, hogy túlságosan feszélyezve érezze magát a testi fölényem miatt. - Látod? Mindkét kezed szabad. Az első, amit ilyenkor megpróbálhatsz, hogy a két hüvelykujjad belenyomod az illető szemébe és minél jobban eltolod magadtól. Minél nagyobb köztetek a távolság, annál könnyebben szabadulsz. Ha pedig ez nem jönne be, le kell löknöd magadról. Na most anélkül, hogy megfosztanád a jövő generációját a varázslatos génjeimtől, próbálj lelökni. - Azért a biztonság kedvéért még egy kicsit úgy helyezkedem, hogy legnagyobb túlbuzgóságában se legyen alkalma herén térdelni, mert bár az is egy nagyon jó szabadulási módszer, de azt majd később szeretném begyakoroltatni vele. És lehetőleg valaki máson.
Az imént folytatott ádáz küzdelem után a pulcsimmal -A Kedvenc Pulcsimmal-, kissé kótyagos még a fejem, talán szédülök is egy pöppet, de ahhoz azért viszonylag kevés vér szorult ki az agyamból, hogy ne emlékezzek arra a gyakorlatomra a sürgősségin, amikor behozta őt a mentő. Játszotta a Herculest akkor is természetesen, mint mindig, de az agyrázkódása, a homlokából csordogáló vér miatt akkor és ott inkább hasonlított egy pórul járt Hókuszpókra. Egy kék szemű, szigorú arcú, goromba Hókuszpókra, aki némi vénás hányinger csillapítótól, enyhe szedatívumtól olyan hízelgő lett, mint a Macskarisztokratákból Hercegnő, az a végtelenül cuki fehér cica. Jó jó, belátom, ez már tényleg durva kicsit. Igazán kitalálhatnék valami plusz elfoglaltságot a jóga mellé, vagy szerezhetnék barátokat, akik legalább annyira szelepesek, mint én, vagy valami pasit. Az utóbbi időben túlságosan is beszűkültek a szociális kapcsolataim és bármennyire is fájdalmas ezt bevallanom, vödrös vanília fagyis mese maratonokkal akarom kitölteni a hazug barátok, és a Megcsaltalak a legjobb barátnőddel vaaagy Bocsessz, de meleg vagyok. típusú exek által hagyott űrt. -Oh, valóban? Ha engem kérdezel, szerintem inkább javítottam, mint rontottam az összképen. A csajok imádják a sebhelyes rossz fiúkat. Roar... - Élcelődésemet megkoronázva, valamiféle nyomi vadmacska morgást hallatok, s ujjaimat karmokká formálva kapok felé a levegőben. Én jobb szeretem az okos, humoros, intelligens, türelmes pasikat, akik virágcsokorral várnak a ház előtt, gyertyafényes vacsorára visznek, majd szerelmesen andalogva megnézzük a csillagokat, végül hazakísér és egy kézfogáson kívül semmi intimebb dolog nem történik. Bahh... a francokat! Igenis oda vagyok a bugyiszaggató rossz fiúkért. Csak pont én nem vagyok a zsánerük. Sose felejtem el. A szakmám csúcsa az volt, amikor letolta előttem a nadrágját, és én belevághattam az izmos farába a tetanust. Azóta se láttam az övéhez hasonló férfi hátsót...vagy egyáltalán bárkinek a meztelen seggét... Na jó, muszáj kezdenem ezzel valamit. Ha hazamentem, letöltöm a Tindert, vagy megnézek valami online pornót a Pocahontas helyett. Az ujjaim kezdenek érzéketlenné válni... Miután visszatérek a maszturbáció káros hatásain történő filozofálásomból, első hogy unottan megforgassam a szemeimet a kislányos külsőmre tett megjegyzése hallatán. Ezek már rég lefutott körök. Nem jövök be neki. A platform cipős, póthajas, műszempillás luvnyákra, és a nála is kigyúrtabb pasikra bukik. Oké, értettem, felfogtam, de túlléphetünk már ezen? Különben sem az én tetkómból kezd kopni a színes festék izomagyacskám! -Oké, de ajánlom az óvszer használatát. Tudom, hogy ti hímneműek úgy vagytok vele, hogy minek az? Egy vetkőzéssel együtt két perces légyott alatt úgysem kaptok el semmiiiiit, úgyse ejtetek teherbe senkiiit, mert a szervezetetekben az évek alatt felhalmozódott koksz és szteroid már mindent kiirtott belőletek amivel később tovább örökíthetitek a hímsoviniszta génjeiteket, de hidd el... urológiai gyakorlataim alkalmával láttam már egy, s mást. - Vajon tudta, hogy létezik olyan karfiol, ami nem a földből nő ki, hanem a különböző nemi szerveken terem, és nagggyon sok Penicillin kúra árán tüntethetőek csak el? Nem, valószínűleg fogalma sincs a nemi úton terjedő betegségekről. Hmm... talán el kéne csórnom az egyetemről azt a diát ami ezekről szól, hogy puszta jóindulattól vezérelten levetítsem neki. Csak mert egy jó lakótárs ilyen... -Brühühü... nehogy sírva fakadj, mert a tejhatalmak egyikéhez sorollak állandóan. Én egy svéd származású amerikai állampolgár vagyok, meleg apákkal. Nem is tudom, hogy melyikőnket éri több rasszista impulzus egy átlagos napon. - Gúnyolódva kinyújtom a nyelvem mialatt lendítek még egyet kettőt a levegőbe az apró ökölbe szorult kezeimmel, ám ellenállása amivel könnyedén kilendít az egyensúlyomból, olyan hirtelen ér, hogy félő, ha nem húzom vissza idejében a nyelvem, tuti ketté is harapom. Alig pislogok kettőt, már hallom is hátam tompa puffanását a rugalmas szivacson, érzem ujjbegyeinek lenyomatát a nyakam sápadt bőrén, térdeit satuként keskeny csípőm körül. Riadtan emelem meg kicsit a fejem -már amennyire engedi-, és nézek le kettőnk közé, majd vissza rá, egyenesen a szemeibe. -A nyakam nagyon csikis, csak úgy szólok... - A kezdeti sokk hamar elmúlik és kuncogva húzom össze libabőrössé vált nyakam, ezzel ujjait beszorítva tokám -ha egyáltalán nekem van olyanom-, közé. Közben persze figyelek az instrukciókra, legalábbis nagyon rajta vagyok az ügyön, hogy elterelhessem figyelmemet ujjainak érintéséről. Merev koncentrációm kifejezéséül szorosan egymáshoz préselem az ajkaimat, összehúzom a szemeimet, s mialatt szavaira koncentrálok, próbálok uralkodni magamon, hogy ne kezdjek őrjöngő röhögéssel megspékelt vergődésbe alatta. -Ouuu... Pedig ez lett volna az első gondolatom. - Rózsaszín ajkaim szomorúan lefittyennek, de ekkor már keresem a következő megoldást amivel talán könnyedén leszerelhetem. -Tudod, hogy a somnolens, vagy a kómában lévő betegeket hogy szoktuk felébreszteni? - Bogárfekete íriszeimmel ártatlanul felpislogok rá, mintha a választ várnám, és mivel mindkét kezem szabad, hát kihasználom az alkalmat, hogy prezentálhassam rajta a műveletet. Egyik kezem ujjai nyakának bal oldalára marnak, hogy begyeimmel rányomhassak vadul pulzáló carotisára -persze csak finoman, azért nem akarom, hogy elájuljon, ez csak gyakorlás-, míg jobbom ujjaival benyomulok az állkapcsa alá ami az egyik leghatékonyabb pont arra, ha fájdalomingert akarunk egy betegből kicsikarni. Mindezek után, ha térdeinek szorítása enged a csípőmön, könnyen és hajlékonyan -'Allelujah, jóga!-, szabadítom ki alóla a lábaimat, átfogva velük a derekát. -Úr...Isten...de...nehéz vagy! - Nyögöm kifulladt szótagokban ahogy nehezen, de felülkerekedem rajta -ha hagyja-, győzelemittasan foglalva el a trónomat, ami jelen esetben valahol az alhasa táján helyezkedik el. -Háhh! Winner, winner chicken dinner! - Gúnyolódásomat tettekben is kifejezem azzal ahogyan kezeimet ökölbe szorulva a mennyezet felé nyújtom, mint Rocky Balboa, hogy aztán lecsapva csuklóira, kifeszíthessem őket valahova a feje fölé. Pont olyan lesajnáló, ezer wattos fogszabályozós vigyorral nézve le rá, ahogyan ő is szokott rám. -Ki vannak tágulva a pupilláid. - Elmélázva biccentem oldalra a fejem szemrevételezésem közben. -Tudod, hogy minek a jele a kitágult pupilla? Ha valaki izgalomban van. Mármint... nem pont OLYAN izgalomban, szóval érted... - Addig addig magyarázom amíg már én magam is belezavarodok ebbe az egész katyvaszba amit összehordtam kőkemény tíz másodperc alatt. Érzem is ahogyan a vöröslő pír a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig elönti az egész testem, és újra össze kell préselnem az ajkaimat. -Oké, ez könnyű volt. Most mutass valami mást. - Terelem zavaromban a témát. Legalábbis nagyon rajta vagyok a szeren.
- Ahogy az izmokat és a tetkókat is, úgyhogy van elég okuk imádni engem anélkül, hogy sebhelyekkel csúfítanám el ezt az arcot - És hogy mindenképpen nyomatékosítsam, melyikre gondolok, mutatóujjammal körberajzolom a sajátom. De most komolyan, elég rám egyetlen pillantást vetnie és máris olvad a bugyi, érzem én! Még csak nem is hibáztatom érte, oké, hogy házinyúlra nem lövünk és a barátságunk többet ér egy-két éjszakánál, de attól még titokban ábrándozgathat rólam és magának igenis beismerheti, mennyire ellenállhatatlan lakótársa van. Szívesen!
- Ugh. Ezt azért finomítsd, mielőtt felolvasnád egy feminista felvonuláson. - A keresetlen szavaiban azért van némi igazság, de nem államügyész vagyok, hogy objektív szempontok alapján elemezgessem a monológját, hanem Andrii, aki kedve szerint darabokra szedheti, ha sérti az egóját. - És ha már ilyen kíváncsi vagy, mindig használok óvszert. Sőt, papírt is szoktam kérni. Ez a test egy templom, bébi, nem romboltatom le negyven év után az AIDS-szel. - Ezúttal, szintén az illusztráció kedvéért, magamon mutatok végig, hogy véletlenül se keverje össze az említett testet bármi mással. Mondjuk az övével, amit már épp elég bunkón kielemeztem, így tovább nem is firtatom.
- Felvágós - morgom oda, de hát a svéd-amerikai meleg szülős vonalat nehéz überelni, még akkor is, ha az engem ért sérelmek és kisebbségi torzítások listája is igen hosszú lehetne. Ez nem egy verseny, és amúgy sem szívesen beszélek a hátrányaimról. Inkább a földhöz kenem, persze még csak ötödannyi erővel sem, mint ahogy a versenyeken szoktam. Igazából elég lenne ráfújnom és már hanyatt is vágódna, de hát abból tanulna bármit is? Kötve hiszem. - Ne aggódj, az edzések nem arról szólnak, hogy jól érezd magad - közlöm barátian kedves és előzékeny mosollyal az arcomon, amit ő valószínűleg genyaként dekódol majd, de hát sebaj.
- Mihh...? - kezdenék el értetlenkedni, de aztán a kérdésem szisszenésbe fúl, majd egy ízes JézusKrisztusMáriába. Nem gondoltam, hogy jedi trükköket is bevet majd, mindenesetre hatékonynak hatékony, és ahogy a lábaival körbefogja a derekam, egy kicsit megadom magam, könnyítve a fordulásunkon. - Te vagy túl gyenge - szúrom azért még közbe, csak hogy érezze, ha ellenállnék, nem lenne ennyire egyszerű dolga. Mindenesetre szeretném, ha sikerélménye lenne, ezért megadón kifekszem alatta a szőnyegen.
- Yaay! - Lelkesedésem, mint a döglött hintalónak, és fájdalmas grimasszal átmasszírozom az állam. Annyira talán nem is kell őt féltenem, mint azt hittem. Igaz, nyeszlettsége lévén a fizikai túlerő könnyen félresöpörheti a trükkjeit, de hát mindez csak teória. Nincs aktuális veszélyben, és remélhetőleg sosem lesz. - Ugye tudod, hogy egyetlen mozdulattal le tudnálak fejelni? Teljesen kiszolgáltattad a mellkasod. - Célzón lepillantok, nem azért, hogy képzeletbeli domborulatait stíröljem (bár a ruha alatt mintha kanyarogna valami!), hanem hogy felhívjam rá a figyelmet, a csuklóm lefogásával mennyire előnytelen helyzetbe juttatta magát. Kérdésemmel ellentétben azonban nem mozdulok, hagyom, hogy győzedelmeskedjen és elkönyvelje a sikerét, és közben unottan bámulok fel rá, amíg el nem kezd hablatyolni. Feltör belőlem egy rövid nevetés a szavai hallatán. - Ne aggódj, "olyan" izgalomban sosem leszünk egymástól- Hazugság, mégpedig a pofátlanabbik fajta. Őszintén szólva van abban valami vonzó, ahogy felettem csücsül, ez az alulnézeti póz valahogy kifejezetten előnyössé teszi. - Mindjárt meghalok az izgalomtól... Na, következő!
Szétfeszítem oldalra a karom úgy, hogy még fogja a csuklómat, és ezzel egy időben alulról lökök egy jó nagyot a csípőmmel. Ha minden igaz, ettől egyensúlyát veszti és előre billen, amit kihasználva átlendülök rajta és visszagyűröm magam alá, kényelmesen fölé térdelve. - Először csak a lábtechnikát mutatom meg, utána azt is, mit csinálj a kezeddel. A bal lábfejed beakasztod az én jobb lábfejembe. - hátranyúlok és segítek neki eligazítani, stabilan és szilárdan. - És most emeld meg a csípőd és lökj rajtam egyet erre az oldalra, mint én az előbb rajtad, csak nem előre, hanem balra. Mivel fogod a lábam, nem tudom kitenni támasznak, tehát ha elég gyors és lendületes vagy, az oldalamra tudsz borítani. - Másik kezemmel a feneke alá nyúlok, még csak a szemem sem rebben közben, és mutatom neki, hogyan és merre emelje a csípőjét. Na jó, egy kicsit lehet, hogy kárörvendőn mosolygok le rá, de hát ő akart tőlem órákat venni... Viselje a következményét!
Oké, a mellkasáról hadovál meg a tetkóiról, szóval csak a szokásos, önimádó macsó szöveget nyomja. Attól mert még lakótársak vagyunk, az nem egyenlő azzal, hogy mindennap látom félmeztelenül, ismerem minden porcikáját, a teste nagyjából mindegyik pontjára -de leginkább a felsőtestére-, felnyalábolt tetkóinak tűszúrásait. A legjelentéktelenebbektől elkezdve a legjelentősebbekig mindegyiket. Tény, és való, hogy az ő fogalomtárában, s kigyúrt, egoista nézeteket valló agyában nem létezik olyan kifejezés, ami a testét negatív értelemben jellemezné. Az túl sértő lenne. Egyem is meg, nehogy valami komoly lelki trauma érje! Hát ki döngölne bele minden egyes nap a sárgaföldbe a meglehetősen bunkó, nárcisztikus, az én testemet bezzeg ROSSZ fényben feltüntető beszólásaival? Na, de lapozzunk, térjünk még vissza egy-két szó erejéig azért a tökéletesen kigyurmázott testére... Kicsit túlzás azt állítanom, hogy már nem igen tudna újat mutatni magából, kicsivel az összeköltözésünk után ugyanis merő VÉ-LET-LEN-SÉG-BŐL rányitottam zuhanyozás közben, és ameddig az ő kidolgozott testéről kövér vízcseppek gördültek alá, ezzel még mocskosabbá, bujábbá téve az elém táruló, ördögtől való látványát, addig én a saját nyálamban fuldokoltam, ugyanis elfelejtettem becsukni a számat. De attól még most: Nemérdvégig! Nemérdvégig! Kezd nagyon kínossá válni ez a bizsergés az alhasamban, ami kisugárzik valahova a lábaim közé. Halványlila Milka csoki gőzöm sincs arról, hogy mennyi ideig fogom tudni türtőztetni magam, nem úgy szorongatni a combjaimat egymáshoz, mint aki rögvest becsurgat. Olyan mintha direkt csinálná. Azért igyekszem fenntartani a hamis látszatot, és az újabb önimádó szónoklatára csak megforgatom a szemeimet. Inkább, minthogy mocskos gondolatokkal az agyamban végigmérjem félmeztelen mivoltát. Jó isten! Ez tuti szex közben is magáról fantáziál! Én meg bezzeg legszívesebben csadorba lennék tokától bokáig. Persze, egyetlen egy helyre azért vágnék egy lyukat a ruhán és a lepedőn. Nyilván csak akkorát amekkora feltétlenül szükséges. De ez az én meglátásom. Soha ne fogadj el tanácsot egy olyan embertől, aki már több, mint egy éve nem létesített senkivel nemi kapcsolatot. (Egy autós moziba szervezett, elfuserált randi valami tök idegen, defektes sráccal, akivel a Bárányok hallgatnak című film közben pettingelsz, határozottan nem számít annak!) Ki tudja, talán pont az ilyesfajta hülye nézeteim miatt nem jön össze soha semmi. -Most aztán teljesen megnyugodtam! - Hozzá hasonlóan cinikusan felnevetek. -Nem áll szándékomban elkapni a vécén a clamydiát utánad... - Mert az a veszély ugyebár még csak messziről sem fenyeget, hogy mi ketten, Mr.Perfekt és Miss.Lúzer tök véletlenül összegabalyodnánk annyira, hogy egy ágyban kössünk ki. Vagy a zuhany alatt, esetleg a mosógépen, de talán még a konyhapult, étkező asztal is elég szexi lenne... Na jó, lehet megérne egy clamydiát a dolog... Valahogy az étkezőasztalos elképzelés is hasonlóan jelenik meg kiéhezett lelki szemeim előtt. Ő felül, én pedig alárendelt félként fekszem alatta, jólesően szívva magamba a látványt. Akárcsak most is. Nem nagyon, de egy icurka-picurkát azért sajnálom, hogy jelenleg a Harcosok klubjából imitálunk néhány jelenetet és nem a Szürke ötven árnyalatából, de lassan kezdek hozzászokni a csúfos kudarchoz, miszerint nekem úgyse sikerül soha semmi. Kivéve a vizsgák és az intubálás. Ha az élet minden más területén -legfőképpen a szociális kapcsolataimban-, egy igazi balfék vagyok, legalább az emberi életek megmentéséhez konyítsak már valamit, nem? Soha se gondoltam, hogy a kórházban tanultakat egyszer majd az önvédelem terén is kamatoztatni tudom. Mindenesetre egy rögtönzött győzedelmi indulóval hangot adok elégedettségemnek, immáron a hasán trónolva, kisvártatva már azon kapva magam, hogy úgy elemezgetem a szemeit mintha külön felszólítottak volna rá. -Ohh mily' kár! Mindjárt elsírom magam ettől a kijelentéstől. Brühühühü... - Egy pillanatra engedem csak el satuba szorított csuklóit, hogy ökleimmel kamu bömbölést színlelve megdörgölhessem a szemeimet. Holott legszívesebben tényleg ordítva veregetném magam a földhöz amiért ennyire passzív és elutasító. Már ami a csoffadt, cseppet sem nőies testemet illeti. -Micsoda? Milyen következő? Van még? Azt hittem, hogy kész, nyertem, ezzel vége az egésznek, megkapom az első helyezettnek járó díjat, és a győzelmemért cserébe most két hétig te takarítasz. Beleszámítva a budit is. - Kezdek gyerekes alkudozásba, és a zavarodottságom mellé némi csalódottság is társul, mihelyst feldolgozom a hallottakat. Ha mindez még nem lenne éppen elég, soron következő mozdulatával -ami egy rodeó bikára emlékeztet-, pillanatok alatt tudatosítja bennem, hogy nem, koránt sincs még vége. Olyannyira meglepődöm, hogy még egy félig fájdalmas nyögésbe fúlt riadt sikkantás is elhagyja a számat. Nyeszlett, S alakú gerincem nyekkenve találkozik össze ismételten a szőnyeggel, s a meglepettség pillanatnyi hevében automatikusan nyúlok alkarjai után, melynek bőrébe Minnie egeres körmeim kedves kis félhold alakokat vájnak. Bocsánatkérően, megszeppenve pislogok fel rá. Legbelül azért kicsit örülök neki, hogy az eddigi beszólásaiért fájdalmas revanzsot vehettem, de ő maradjon csak abban a hitben, hogy véletlen volt az egész. -Oké, az én bal lábfejem, meg a te jobb lábfejed... Lássuk csak... - Kidugott nyelvem hegye koncentrációról árulkodik ahogy ismételten lenézek kettőnk közé, igen erősen koncentrálva a megfejtésre, vajon melyik a jobb és melyik a bal lábam? Ezer szerencse, hogy anatómiából kitűnő voltam. Most jó nagy bajban lennék! -Várj, egy kicsit lassabban, memorizálnom kell. A jóga is bonyolult, de ennyire azért nem. - Megtámaszkodom hátul a könyökeimen, kicsit felemelem a fejem -igyekezve kerülni a kínos közelséget, szemkontaktust-, és válla fölött elnézve, kiguvadó szemekkel próbálom realizálni az egész folyamatot. Ösztönösen rezdülök meg érintésére ahogyan kezével elkapja az említett, mit toom én már melyik lábamat, hogy beakassza az ő mit toom én már melyik lábába. Kínosan követem végig a mozdulatát, magamban fohászkodva a jó Istentől elkezdve a Teréz anyán át mindenkihez, aki szent és a mennyben van, hogy véletlenül se csúszhasson fel a pipaszár lábamról a nadrág. Már épp itt lenne az ideje egy alapos epilálásnak, de úgy voltam vele, hogy jön a tél, a szőr meg melegít, és amúgy sincs pasim, aki miatt szőrtelenítenem kellene, szóóóval minek is fáradozzak fölöslegesen? -Oké, láb beakaszt, csípővel lök egyet ééés... - Követem az elhangzott utasításokat, pont úgy, és abban a sorrendben ahogyan kaptam őket, még hangosan memorizálom is, biztos ami biztos, aztán újra fordul a kocka, vele együtt mi is. -Volnál szíves lehámozni a lapaj tenyeredet a csontos, vézna, lapos seggemről? - Felvont szemöldökkel, számonkérő hangnemben csendül fel a kérdés, a korábban már említett bizsergés valahol altájon ennek ellenére mégsem akar szűnni. A látszatot azért jobb fenntartani. Talán ez a rohadt szemét kis érzés az, ami elvonja a figyelmemet egy teljesen más érzésről, egy kifejezetten rosszról, ami csak akkor hasít belém, mikor már fölötte tornyosulok. -Szííííh.... áucs! A picskuba! Miből van a bokád, acélból? - Automatikusan kapok a mit toom én már melyik bokám felé, amit valószínűleg egy rossz mozdulatnak köszönhetően sikeresen meghúzhattam az imént. Pedig hála a jógának, elég rugalmas vagyok. -Adj egy percet! Igen, tudom, ha most valódi támadó lennél, abban a pillanatban hátba tudnál szúrni, hogy elfordulok meg blaablaaablaaa... - Nyögöm fájdalmasan cincogva, hasonló grimasszal az arcomon ahogyan lekászálódom róla, és háttal neki törökülésbe helyezkedem, sérült bokámat felrakva ép lábam térdére. Lehúzom a zoknit, amit szinte azonnal meg is bánok, mert így a nagy világ elé tárom apró lábujjaimat, amiken lekopó félben van a legutóbb rákent türkizkék körömlakkom. -Tényleg! Mit tudok csinálni abban a helyzetben, ha valaki valamilyen fegyverrel támad rám? - Ötlik a fejembe a váratlan kérdés, hátra is tekintve rá a vállam felett mialatt bokámat, lábfejemet dögönyözöm.
Clamydala. Amidala. Star Wars? - Az valami hangszer? - ráncolom össze a homlokom egy pillanatra, de hát ha mellélőttem, az sem tűntet fel rosszabb színben, hiszen betudhatom annak, hogy csak viccelek. A biztonság kedvéért csábosan rámosolygok, csak hogy éreztessem, tökéletesen kenem-vágom az egész latin meg görög szótárat, oda-vissza, orvosi szakzsargonokkal együtt ésatöbbi, és ez nem több némi gyerekes évődésnél. De tényleg, ez most egy Star Wars utalás akar lenni? Mert akkor elég bénán csinálja. Tudtam, hogy kamuzott és nem is látta mind a kilenc részt... Megvan a hétvégi program!
Magasra szalad a szemöldököm. Gondoltam, mármint ez több volt egyszerű sejtésnél, tudtam, hogy az állóképessége az úgy nincs, de hogy egyetlen trükk után elege legyen... Ennél hosszabb gyakorlásra számítottam, és bár én lennék a legboldogabb, ha végre mehetnék zuhanyozni, aztán meg haza, ilyen könnyen azonban nem akarom elengedni. Elég ritkán tiszteli meg a jelenlétével az edzőtermet, az a legkevesebb, hogy most minimum hét napig tartó izomlázat okozok cserébe. - Mit memorizálsz? Megfájdul a fejed. Csak emlékezz az érzésre. - Hogy jó oktatója legyek, segítek neki eligazítani a lábait. Éles helyzetben sem lesz ideje gondolkodni, melyik a jobb és melyik a bal, ezért könnyebbnek ítélem az ő szemszögéből, ha inkább a pózt vésetem az eszébe. Csak forgatom a szemem a kommentárján, mégis kíváncsian, újraéledő mosollyal várom, a csöpp kis testéből miféle erőtartalékokat fog még kicsikarni annak érdekében, hogy kibillentsen az egyensúlyomból. Egy kicsit azért rájátszok-segítek, hátravetem magam a matracon és hagyom, hogy ismét fölém tornyosuljon.
- És ha nem? - Széles vigyorral markolok bele a fenekébe, csak hogy érezze a törődést, aztán ráeszmélve, mennyire etikátlan vagyok még vele szemben is - bár szerintem a barátok közti szexuális zaklatás tök oké -, elhúzom a kezem. Véletlenül sem azért, mert a közhiedelemmel ellentétben annyira nem is csontos, mint állította, és azért na, nem vagyok szoborból én sem, rég volt már, hogy azzal az idiótával kidobtuk egymást, és most egy élő és lélegző lánnyal birkózok a matracon... El kéne kerülni mindenféle kínos balesetet, amit csak lehetséges. Aztán felszisszen és az arcjátékom egy pillanat alatt megváltozik. A mosoly eltűnik, tekintetem valahogy megkomolyodik - én sem értem! -, csak az az irritált tónusa a hangomnak marad ugyanaz. - Hogy vagy képes önvédelem közben megsebezni magad? - korholom, miközben ülésbe tornázom magam és nem túl kedvesen letessékelem magamról. Annál gyengédebben nyúlok a bokájához, miután megkerülve elé térdelek - szerintem én jobban tudom, melyik fáj neki, mint ő maga, és óvatosan a tenyerembe fogom, megtapogatom, érezhető-e bármiféle komolyabb sérülés rajta.
Annyira talán nem béna, mint elsőre hittem. - Az kiderül a következő részből. Mára elég volt ennyi, te Terminátor, mielőtt még a másik bokádat is eltöröd. - Kicsit azért még nyomorgatom neki, hogy lássam-halljam a reakciójából, hol és mennyire fáj, aztán felpillantok rá némileg engesztelőnek szánt mosollyal. - Hazaviszlek. Szerencsédre egy irányba megyünk. - Gyenge poén, meg is vonom a vállam, de hát fáradt vagyok már, csak ilyesmire futja, elvégre teljesen leszív ez az állandó bébiszittelés. - Majd otthon letusolok, csak a cuccomat hadd szedjem össze - Nem mintha engedélyt kérnék, inkább a hangszínemmel utasítom, hogy addig ne mozduljon és levegőt se vegyen, mert őt ismerve abban a másfél percben, míg elmegyek a levetett ruháimért és a táskámért, képes és magára robbantja az egész épületet. Kellő óvatossággal hagyom hát ott a matracon, míg elkocogok a táskámért. Belebújok a pólómba, ráveszem a kapucnis pulcsit, felveszem a cipőt, a vállamra dobom a sporttáskát és már mehetünk is. - Megálljunk hazafelé venni neked valami édességet, amiért ilyen keményen dolgoztál azon, hogy lerokkanj, vagy megleszel a mirelit pizzával, ami otthon vár? - Babusgatón, túljátszott gügyögéssel szólok hozzá, mintha gyerek lenne, ahogy megállok mellette. Először csak csípőre tett kézzel, fölényeskedőn nézek le rá, kiélvezve a pillanatot és a magaslati helyzetem, aztán megadó mosollyal lenyúlok érte, megkegyelmezve, hogy felsegítsem őt. - Tudsz járni?
Kezdőlap
- Viszont a főnököm kinyír, ha bárkit is elhajtok az edzésről, úgyhogy... - Megadón széttárom a karom, jelezve, övé mind a száznyolcvankét centim, plusz-mínusz ami még egyéb helyeken hozzájön. Mezítláb mászkálok a szivacson, csak egy melegítőnadrág van már rajtam, amit a nyugalom megzavarásának elkerülése érdekében magamon hagyok. Így sem hiszem, hogy Ris képes lesz bármit is kezdeni a támadásaim kivédésével, nem kell neki még több nehezítés azzal, hogy adoniszi testem és a fokhagyma hátsóm külön elvonják a figyelmét. Ez még vele szemben is igazságtalannak tűnne, így hát megkímélem attól, hogy a sármom összezavarja és beérem ezzel a lezser, hiányos megjelenéssel.
